2 0 1 0

A tetovált lány                 10
Egy lányról                       7         Carey Mulligan  10!!!    
Ajami                              10
Sherlock Holmes              10
O'Horten                           8
     

Agatha Christie óta tudjuk, mi kell egy krimihez: egy gyilkosság, tucatnyi gyanúsított, külvi-
lágtól átmenetileg elzárt helyszín, na meg érzékeny orrú mesterdetetektív, esetleg szorgos
famulusával.  Filmünkben adott a sziget, gazdagék ott egybegyűlt nagycsaládjával, amelynek
bármely tagja  elég jómódú a követhetetlenül izolált életmódhoz és elég elvetemült bármi-
lyen bűncselekmény elkövetésére.  Az áldozat csak eltűnt,  de immár 40, azaz  Negyven/!/
éve..., oknyomozó újságírónk látszólag lehetetlen föladatra vállalkozik.  De nem is igazi hős,
kissé elnehezedett negyvenes,  szimpatikus,  de nem vonzó, ragyavert fizimiskával.  Nagyon
tudnak ezek az északiak világítani! A DVD-igényeknek megfelelő, szűk kontrasztú világítással,
maximális élességgel teszik érdekessé, sőt,  esztétikussá a hétköznapi arcokat.  A két ope-
ratőr, Jens Fischer és Eric Kress pasztelles, szűrt fényű beállításai  nem igénylik a fotogén
külsőt, mindent képesek a szemek kiemelt plaszticitásával megmutatni. Nem véletlen, hogy
a finn-dán-svéd filmekben a középkorú, barázdált bőrű hölgyek a legizgalmasabbak...
Kivétel a tetovált hátú hacker-lány,  akinek gyilkos fekete szeme  félelmetes titkokat rejt,
amit  Noomi Rapace  félelmetesen komor játéka még tovább mélyít. Divatja van mostanság
az autizmusnak, szögezzük azonban le,  hogy nem minden autista zseni és nem minden szó-
fukar emberkerülő autista:  hősnőnket is inkább  iszonyatos gyermekkora teszi lelketlenül
extrémmé.  Tökéletes szerkezet a forgatókönyv,  a kezdeti párhuzamos cselekmény-szálak-
kal, melyek a végén  klasszikus eizensteini montázsban teljesednek ki. Kevés szóval jellem-
zett,  hibátlanul kiválasztott karakterek,  egész panoptikuma a mácsó gonoszságnak,  frap-
páns képsorok az internet-nyomozáskor.  Lám, hová fejlődött  a Nagyítás híres mozzanata,
ma már képek tízezreit válogathatjuk, manipulálhatjuk, törölhetjük... Szerencsére az élet-
közeli kutakodás sem marad el, feltárulnak a bűntények helyszínei, indítékai és végül elkö-
vetői is. Hihetetlenül szuggesztív színészi jelenlét,  torokszorító ritmus, lankadatlan tempó
teszi kiemelkedő remekléssé a filmet,  a skandináv morál pedig,  a nyugati filmek undorító-
an "emberjogi" együttérzésével szemben, megérdemelt büntetéssel sújt a bűnre.
Niels Arden Oplev rendező nevét meg kell jegyeznünk,  remélhetőleg még találkozunk ve-
le, más kategóriájú alkotásokban is.
Pozor! Achtung! Nyimánje! Vigyázat!  A két borzalmas szex-jelenetet inkább behunyt szem-
mel abszolváljuk, éppen elég lesz a hanghatás! De emiatt kár lenn kihagyni ezt a nagyszerű
filmet, Nézőknek és Vájtszeműeknek egyaránt.

Izraelben a zsidó a lakosságnak a Hamasz terroristáitól kell félni,  de Jaffa vegyes lakosságá- nak mindenkitől. Zsaroló beduinok, kábszeres bandák, az izraeli rendőrség, nem is beszélve
a szomszédok közötti  etnikai-politikai ellentétekről.  A két fantasztikus rendező szcenárió-
ja egy palesztin család  vérbosszú általi fenyegetettségét,  egy gázai övezeti, illegálisan dol-
gozó kamasz és egy eltűnt öccsét kereső  zsidó rendőr sorsán keresztül érzékelteti  ezt fé-
lelmetesen kaotikus helyzetet.  Elképzelni nem tudjuk,  hogyan tudtak lefilmezni  egy élet-
halálról szóló saria-pert,  melyben a főbíró-kádi méricskéli  egy rokkanttá lőtt maffiózó dol-
lárban mért kártérítését.  De ha rekonstruálták, akkor még nagyobb az érdem: a film nagy-
részt amatőr színészekkel készült, torokszorítóan hiteles, elképesztő true relation. Az ope-
ratőr  Boaz Yehonatan Yaacov kézikamerája könnyedén mozog  a szűk sikátorok és a belső
terek labirintusában, minimális világítással, vérbeli dokumentarista módjára él a közelképek
totálok lehetőségeivel. A Yaron Shani - Scandar Copti író-rendezőpáros kitünő szereplővá-
logatása,  hibátlan  színészvezetése  alapozza meg  a film lebénító feszültségét,  az egymás-
ba fonódó történetek  izgalmát.  Kár,  hogy a világos dramaturgiát, nehezen  áttekinthető
és teljességgel értelmetlen idősík-eltolásokkal terhelik, fejtörés nélkül is elementáris hatá-
sú alkotást készíthettek volna. Színészi teljesítményekről kár beszélni, itt mindenki éli a sa-
ját életét, a saját figuráját,  talán a keresztény vendéglősről  nem hisszük el, hogy nem szí-
nész, a többiek szembe jönnek  a jaffai utca forgatagában.  Érdekes, hogy a zsidó rendőrt
ugyanolyan szélsőséges érzelmi túlfűtöttség jellemezi, mint az ösztönösségben nyílt palesz-
tinokat, nagyon hasonló embercsoportok ölik egymást, látszólagos ellentétekben.
A Mennyország most a palesztin állam, a gázai övezet rettenetes légkörét mutatta meg, de
ezek szerint Izrael arab lakta térségei is alig különböznek ebben. Van megoldás?  Van jövő?
Talán évtizedek sem elegendőek, talán csak egy óriási kataklizma vezetne el a megbékélés-
hez. - Az ilyen filmek láttán, szégyellhetjük magunkat az itthoni siránkozások miatt...

Az  Olasz nyelv kezdőknek és különösen a Wilbur öngyilkos akar lenni  után fokozott ér-
deklődéssel vártuk Lone Sherfig új filmjét.  Sajnos, őt is bedarálta a kommersz-gépezet. A
forgatókönyv eszetlenségeit kiváló rendezéssel sem sikerült feledtetni. A bakfisvadász negy-
venes képes akár egy évig is várni az áhított szexelésre, addig csak utazgat kedvesével, fek-
szik mellette az ágyban,  még pettingeléssel sem próbálkozik,  - legfeljebb kirívó ostobaság-
gal egy banánnal/?!?/  tesz  átmeneti ajánlatot...  Mellesleg ragyás,  kövér és meglehetősen
kisstílű képtolvaj. A szédítés eszközei:  koncertre viszi, fényes éttermekben eteti, Párizsba
röpteti a feltűnően intelligens,  talpraesett és csinos lánykát.  Amikor vonzereje gyengülni
kezd,  nős volta ellenére feleségül kéri,  véletlenül azonban lelepleződik,  már csak a gyors
távozás segít. 1961-ben is elképzelhetetlen ennyi bárgyúság, a film mégsem érdektelen.
Carey Mulligan  a Lány szerepében tündökletes,  mosolya, bakfis-kacarászásai, okossága fe-
ledhetetlen,  minden bizonnyal az  Év Legjobb Filmszínésznő-je  lehet. Tanárainak alaposan
beolvas,  vitába száll a begyepesedett szülői akarattal, rájön,  hogy mivel is foglakozik csábi-
tója, de nem tud ellenállni a nagyvilági élet vonzásának: mindezt csak azért hisszük el, mert
páratlan szuggesztióval,  csodálatos mimikával képes hitelesíteni  a sokszor valószerűtlen je-
leneteket is. Apjaként a nagyhírű  Alfred Moliná-t láthatjuk,  de minden szereplő a helyén
van,  Lone Sherfig  nagyon tud atmoszférát teremteni, tempója is hibátlan, csupán a téma
kifejtése sántít. Na majd legközelebb...!!!

Legendás figura, halhatatlan regényhős, de kit érdekelne ma, ha nem ennyire tökéletes
dramaturgiával,  következetes cselekmény-vezetéssel,  csodálatos vizualitással került vol-
na a vászonra. Briliáns forgatókönyv, amely a legrejtettebb logikai finomságokat  is képes
megmutatni,  amely a  Nagy Detektív karakterének kidolgozásával,  a spleenes dialógusok-
kal,  az izgalmas helyzetek frappáns feloldásával  biztos alapja a kiváló rendezésnek. Van-
nak paródiába illő akció-jelenetek, de a lényeg mégis a két nyomozó csavaros agymunká-
ja, amely elképesztő fordulatok után végül is minden kérdésre választ talál.
Robert Downey Jr. szikkadt arcvonásai nagy színészt rejtenek:  először láthattuk filmen
a töprengő,  probléma-megoldó ember  hihetetlen mimikáját.  Sherlock Holmes megállja
helyét verekedésben,  szerelmi csatában egyaránt, de mi inkább fekete szemének sugár-
zó intelligenciája miatt szeretjük. Megkapjuk a társadalomkritikát is, a szálak váratlanul a
Parlamentbe vezetnek,  az igazi bűnöző nagyvadak, úgy látszik,  már a XIX.században is az
elit legfényesebb rétegeiben bujkáltak. Kedves humor, szüntelen izgalmak, hibátlan tem-
pó, tökéletes arányok:  Guy Ritchie  rendezéséhez  csak szuperlatívuszok illenek. Ami a
néznivalót illeti: a korabeli London képei egyenesen észvesztőek!  Sarah Greenwood ab-
szolút professzionalizmussal alkotja meg  a nosztalgikus szépségen felül is rendkívül hatá-
sos látványvilágot.  Kis gőzösön vágunk át a dokkokat rejtő öblön,  box-meccsen őrjöng-
hetünk, bejárjuk a temetőket, kocsmákat és exkluzív klubokat. Philippe Rousselot ope-
ratőri munkája méltán nevezhető remeklésnek,  szórt fényben derengő külsői, míves kö-
zelképei, lendületes kameramozgásai realizálják a hatásos képi megjelenítést.
Ennek a filmnak nincs korhatára,  akció-zabálók éppen úgy szeretik,  mint a művészfilme-
ken szocializálódott vájtabb szeműek, felnőttek, gyerekek, DVD-függők, TV-rabok.

A szürke kisember munkába indul,  de mi az hogy  "kis" és mi az hogy  "szürke"?!?  A Dalok a
konyhából rendezője,  Bent Hamer  már igencsak  bebizonyította:  ebben a szóösszetétel-
ben nála az  Ember a hangsúlyos. Csúcs-mozdonyunk alagútról alagútra falja a mérföldeket,
a méteres hóban is  tökéletesen karbantartott sínpálya  suhan alattunk,  a síkon végtelen
végtelen nyugalomban halad  az áramvonalas csodavonat:  egyből tudhatjuk,  boldog és re-
mélhetőleg boldogító filmet fogunk látni.
Az utolsó munkanapjára készülő Horten,  Baard Owe  életre keltésében lassú elméjű, sem-
min sem csodálkozó hatvanas, akinek ritkán felfénylő, meleg emberséget sugárzó mosolyát
sokáig nem fogjuk elfelejteni.  A történet fura szituációkba vezet, nem mentes dramaturg-
cselektől, a realizálás minősége azonban mindent hitelesít.  A csepergő tetők, a mozdony-
fordító katedrális-homálya,  a kifutópálya és az útkereszteződés  zebráinak fölülnézete, az
ablak előtt elsistergő szerelvény kondenz-csíkjai, - a képi fogalmazás evidens példái mutat-
ják a rendező míves filmnyelvi gondolkodását.  A világítás szórt fény a harmadik hatványon,
tökéletesen kiegyenlített, élnek az árnyékok is, még a teljes sötétség sem élettelen feke-
te.  John Christian Rosenlund  operatőri munkája utolérhetetlen,  ilyen tompán csillogó,
egyetlen fénypamacsot tükröző, delejes szuggesztivitású szemekkel még nem találkoztunk.
A fegyelmezett mosollyal gyászoló özvegynek , a yacht gyanakvó vevőjének, a bolondos fel-
találónak más-más spektrumú  a nézése, de mindegyik szürkéskék szempárban azonnal felis-
merhető a monet-i érzékenységű világítás eredetisége. Hol találunk itthon olyan jó kis bé-
kebeli vendéglőcskét, ahol fehérmellényes öregúr a pincér? Ónos eső jegeli az utat? Sűrű
szentségeléssel botorkálunk,  míg a pragmatista norvégek elegáns pózban,  aktatáskájukra
kucorogva csúsznak le a lejtőn...  Nem lövik szitává a reptér kellős közepén hulot-i pipára
gyújtót, még a gengszter-gyanús szakácsot is  humánus tapintattal hurcolják el. Talán visz-
sza kéne térnünk a köznapok kicsinek látszó, de mégis személyesebb problémáihoz, ahogy
a kocsmai párbeszéd példázza: "Mennyibe kerül belföldre egy levél?"  "Súlytól függ."  A sö-
röző polgár méla keserűséggel nyúl a pohara után: "...még ez is..."
Lassúdad megszeretett ex-mozdonyvezetőnk,  valószínűleg képzeletben, de mégis vállalko-
zik végül az eladdig gyávaságból halasztott tettre: lécet csatol és először életében lesiklik
a síugró-sáncon. Tompa puffanás, aztán a Halál fertelmes alagútjában dübörgünk gyorsuló
sebességgel..., de lám, túlvilági fényesség helyett a vakító hómezőkön vágtat tova a vonat,
(Fehér a Fehérben operatőri remeklés!),- hősünkre még sok derűs év békés nyugalma vár.
Ránk pedig ez a a varázslatos film, melyben az ünneplő masiniszták kórusa úgy fújtat, sípol
és zakatol, hogy csak úgy "...száll a négyhuszonnégyes..."

2 0 0 9

Kiságyúk                                       10
Moszkva , Belgium                         10
Maraton                                       10
Gettó milliomos                          100!!!              
Erkölcstelen tudós                          9

Az Esőember óta  többet tudunk az autistákról,  lassan elfogadjuk létezésüket,  egyre job-
ban értjük szüleik problémáit. A koreai fiatalasszony nehezen vállalja fel gyermeke fogyaté-
kosságát, hogy aztán emberfeletti találékonysággal és kitartással nevelje fel. A hosszútávfu-
tás euforikus hatását jól ismerjük, talán ez könnyíti meg kamaszhősünk életét is. A hajdani
szépségének glóriájával övezett anya  edzőt is talál a maratoni felkészítéshez. Az ex-bajnok
éppen  közhasznú büntetőmunkáját tölti  az autisták tornaóráin. Tartós ellenérzések után
összebarátkozik a fiúval, csak az anyukával veszik össze, rámutatván annak kisajátító, beszű-
kült hozzáállására. A két színész mesterfokon jeleníti meg a keményen rajzolt karaktereket,
de nagyszerű munkájukra rádupláz  az autista fiút játszó, tizenéves színész. Meredt, kifeje-
jezés nélküli tekintet, rezzenéstelen arc,  vibráló ujjak, a kezek-lábak groteszk vitustánca.
Valahogy mégis azt érezzük, ért Ő mindent, csak nem tudja reagálásait kimutatni. Kápráza-
tos teljesítmény, színészi-rendezői remeklés! A múlt visszaköszönő képei meghatározóak: a
gyermekkori elvesztés traumája, a napfény és az eső animális élvezete, a csokoládés csalo-
gatás emlékképei a végső nagy futás közben idéződnek fel. A hosszú edzések alatt jobbke-
zével az útmenti kalászos perjefüvek érintését élvezte,  a maratoni befutónál az ünneplők
feléje nyújtott tenyereit érzi örökmozgó ujjai végén.
Anyuka, a tükör előtt, mosolyogni tanítja: türelmesen húzogatja ajkait felfelé, látszólag si-
kertelenül.  A befejező képben azonban,  a kamerák kereszttüzében, a fiú sugárzó arccal
villantja ki fogsorát, belemosolyog a világba és éppen olyan, mint mi.

A szamurájkori történet ütős dramaturgiával enged izgató bepillantást a koreai pornóiroda-
lom kezdeteibe. Bizony, az eredetit kézzel, ecsettel másolták, így nem csoda, hogy az olva-
sok szó szerint őrjöngtek  a várva-várt folytatásokért.  Főleg, ha a téma  egy királynővel bo-
nyolódó, képekkel illusztrált lávsztori volt.  A tudós ír, a rendőrfőnök lesből rajzol,  mivel a
regény az adott pillanatban játszódó,  titkos viszonyt meséli el...   Abszurd, groteszk, haho-
tázunk, sírunk,  de vannak azért frappáns küzdelmek, kínzások,  - sajnos, az erotikus mozza-
natok csak áttételesen jelennek meg, igaz, felfűtött képzeletünk szárnyakat kap a film káp-
rázatos stílusától.  A tempó ráérős,  a színészek színészfelettiek, a látvány megkapó. Biztos,
hogy plázanézőtől a vájtszeműig, mindenki megtalálná benne a magáét...

Kegyetlenül naturális, szélsőségesen brutál, igazi lektűr-adaptáció. De a szerkezete csodá-latos!  Egy teljesen érdektelen,  velejéig filmszerűtlen kvízműsort idéz,  múltbeli képekkel
tárva fel, milyen emlékek, élmények kapcsán válaszolhatott a tanulatlan csórógyerek a kér-
désekre. A kínvallatás megértő beszélgetésbe fordul, a párhuzamos történések eizensteini
szövetbe ágyazzák a sikertörténetet. Fantasztikus forgatókönyv, ütős dialógok, eszméletlen
helyszínek, eleven kamera, pulzáló vágás:  szakmai remekmű!  A szereplők, nagyrészt gyere-
kek, az elképzelhető hitelesség  legmagasabb szintjén,  az érzelmi hatás mindenképpen fel-
emelő: csak kibuknak a rosszak és győz a tehetség, mert azért ez a mesebeli legkisebb fiú
mérhetetlenül intelligens,  hiszen elejtett szavakból, az emlékezet képfoszlányaiból meríti
tudását, valóban az élet gorkiji egyetemét járja... A Trainspotting vitatható kicsengése és
főleg azon igen káros mondata után,  miszerint "idézd fel legnagyobb szexélményed és szo-
rozd meg ezerrel...",  ennek a filmnek  humánus és reményt sugárzó  üzenete van. Melles-
leg többet tudunk meg Indiáról fél óra alatt, mint egész életünkben. Hát persze, hogy to-
tál giccs!!! Shakespeari! Hogyan tudnánk másképp befogadni?!?
Tényleg: itt most válság van,  egyre rosszabbul élünk.  Indiában káprázatos növekedés, be-
láthatatlan fejlődés. ... - Cserélnénk-e velük ?!?

 
 
  2 0 0 8

- A Hullám                          111
- Föld                                 10!!!
- Párizs                               10
- Egyedül nem megy              9
- Banki meló                        10
- Karamell                           10
- Szappanopera                    10
- Párizs, szeretlek!                6

  2 0 0 7

- Este          csak vájtszeműeknek 30 felett!   Vanessa Redgrave
-  Drágaságom                            10 !!!                   Audry Tautou - Gad ElmaleH !!!

- Vaskabátok                      10 /piczi/            Sötétkékmajdnemfekete            10
- Kék Papagáj                      9
- Piaf   /Mégis!!!/                 8     ------------      Marion Cotillard                   110 !!!
- Dreamgirls                        9                   
- Mások élete                      9                      United 93    árt!, de nem art      10
. Főfőnök                          10!                     A szabadság vihara                    10 !!!  

Magyar változat a 70-es évekből:
Az egyetemista statiszta-csoportot  ketté osztották:  a többség menetelő deportált lett, a
többiek meg a kápók.  A filmfelvételen a Szabadság-hídon kellett vonulniuk,  órákon át pró-
bálták. Minél valósághűbb viselkedésre ösztönözték őket, de a botokkal felfegyverzett őrö-
ket nem is kellett nagyon biztatni... Délutánra tökéletesen kialakult a megfélemlített aláza-
toskodásba menekülő rabok és a dölyfösen ordibáló keretlegények ellentéte. A reggel még
békésen együtt kávézgatók  gyűlölködve nézték egymást,  gyilkos szavak záporoztak,  igazi
ütések csattogtak.  A rendező egy amerikai tömeglélektani kísérletet rekonstruált, az ere-
detivel egyező, dermesztő eredménnyel.
A német film napjainkban játszódik, egy jól szituált középiskolában...
Válhatunk-e egy hét alatt fasisztává...?!?
Tényleg csak szunnyadnak bennünk a goya-i ösztönök?
Elég egy szituáció, elég egy jelszó, egy kis hatalom és egy bot?!?
Azonnal nézzük meg ezt a hihetetlenül fontos filmet - a választ nekünk kell megtalálnunk...
Nagykorúaknak Életkérdés, Diákoknak Kötelező!!!

Vigyázat!  Három párizsi film is fut most egy időben! A Két nap Párizsban  szimplán rossz, a
Párizs, szeretlek! szkeccs-filmben van néhány nagyszerű epizód, a  Párizs-t  megnézni kö-
telező! Komor felütés a halálos szívbetegség, de ritkán találkoztunk emberibben optimista
szemlélettel.  Sokszálú történés, társadalmi körkép a várostörténet professzorától a piaci
zöldségesig:  a szerelem keresésének és időnkénti megtalálásának  hiteles tüköre. Meste-
rien kidolgozott forgatókönyv, mely a legapróbb részletekig gondosan építi fel a kapcsola-
tok hálózatát, tudatos és véletlen találkozásokra ad lehetőséget, szituácói váratlanok, dia-
lógusai elevenek, finom humora találó. A testvére érdekében önfeláldozó, háromgyerekes
anyuka, aki a férfiakból kiábrándult, de lelkiismeretes szociális munkás: Juliette Binoche.
Évtizedek óta csodáljuk egyéniségét, karakterformáló színészi munkáját, dikciójának, arcá-
nak győzhetetlen szépségét. De hogy ennyi vonzerővel hogyan tud egy önmagát háttérbe
szorító,  már-már "öreglány"-t alakítani...!?!  Cédric Klapisch  színészválasztását az jellemzi,
hogy a többiek ugyanilyen nagyszerűek.  Fabrice Luchini  a hamisítatlan intellectuel,  aki
racionális okoskodásait a freudi díványon is folytatja, váratlan szerelmi sikerét pedig gyer-
meki ámulattal éli meg, ahogy a kudarcot is.  Romain Duris észtveszejtő szuggesztivitással
hiteti el, hogy fantasztikus táncos, míg a halálos beteg személyiségképét ezer árnyalattal
rajzolja meg. Párizs a múlt századelőn a művészet nemzetközi olvasztótégelye volt, manap-
ság a népek vegyülésének pezsgőfürdője.  A kalandvágyó manöken-süvölvények algíri mun-
káskarokba vágynak,  a karthumi úszómester-fiú  úgy indul el álmai városába,  mint az Elve-
szet illúziók balzaci Lucien Rubempré-ja.  Hozsánna Néktek! kérges kezű marokkói árusok,
Hozsánna! a gyönyörűséges francia-arab diáklánynak, aki azért áll be eladónak a péküzlet-
be, mert "vonzza ez a világ...",  Áldjon az ég minden homeopata afrikai szerelemdoktort...

Kicsit elüldögéltünk a  Bem mozi kávéházi foyer-jában, Thonet-széken, pamlagon, azután
betelepedtünk a légkondi-MENTES/!!!/, barátságos lazasággal félig telített nézőtérre. Egy
fia reklám sem rémített!, indult a "nagykép" egyből,  beszippantott,  óh! nem Párizs, de a
franciásan okos, gyengéd humorú, emberien érzelmes film,  amely mégiscsak egy másik vi-
lágot mutatott: a sóvárgott Európát.  Távozhattunk volna az utca felé is,  de inkább vállal-
tuk a diákoktól füstös, beszélgetős előteret: mintha a Quartier Latin-ben lennénk. Hódo-
lat hát Néked is, édes Bem-mozi, Te itt felejtett Mozgókép-Otthon...

Sztárparádé, Párizs ürügyén  meghökkentő üresjáratok.  Három rövidkét azért csak ki kell
emelnünk, hogy leendő archívumunkból még sokszor elő tudjuk majd venni... Sajnos, nem
tudtuk kihámozni sem a rendező, sem a varázsos afrikai színésznő nevét, a mentőkocsis je-
lenet és a mentőorvosi égi jelenség enélkül is örökre bevésődött. Ahogy a  Cohen-testvé-
rek metró-állomási gyöngyszeme is feledhetetlenül lavíroz a szikár valóság és a groteszk ab-
szurditás mezsgyéjén.  A Párizsba tévedt, Amerika valamely déli államában élő postáskisasz-
szony monológja tragikomikusan szembesíti  a prospektus ígéreteit a turista-realitással, in-
kább Oscar-díjas rövidfilmnek kéne lennie,  mint egy húzónevekkel nézőcsábító átverősdi
megtévesztő befejezésének.

Mi egy Nagy Bankrablás egy Alapításhoz képest...?!?  A forgatókönyv találékonyan vegyíti a
híres Baker Street-i eset valós és a háttérben lapuló  rendőri, alvilági, titkosszolgálati, kor-
mányzati és királyi disznóságokat,  amelyek talán  még valószerűbbek.  Duplafenekű átveré-
sek, melyek először egy  egyáltalán nem szimpla fenékhez kötődnek, /Saffron Burrows fel-
tüzelően mély alakítása/,  később pedig keresztül kasul zsarolásokba torkolnak. Nagyszerű
színészcsapat, kedves humor, hihetetlen izgalmak, végig feszült tempó, hiteles kor-és hely-
színrajz.  Roger Donaldson a legnemesebb értelemben profi rendezése  erősen üti az art-
filmek csodált mércéjét, akad néhány hulla, de végül is Jason Statham vezérletével a mi fi-
aink győznek, a rosszak börtönbe, a felső tízezer pedig változatlanul a mennybe jut. A leg-
jobban a néző jár, akár DVD-függő, akár popcorn-rágó, de még az ájtatos művi- és művész-
filmrajongó is felspannolva sétál haza. Bár szembejönne egy olyan "ügyetlen" londoni zsaru!

FilmrendezőNŐ: hát ilyet sokat láttunk már. Na de libanonit?!?  Na de, aki a főszereplő egy-
ben és ennyire gyönyörű...?!? Na de..., illetve gyorsan tanuljuk meg:  Nadine Labaki éppen
olyan ragyogó színész, mint amilyen rátermett rendező! Kicsit franciás a nyelv, a stílus, de magasan veri a francia közönségfilmet,  finom, árnyalt, arányos és bájosan találékony. Plusz
két fiatal szépség és két érett hölgy,  kívül-belül gyönyörűségesek...  Semmi szex, hála a bi-
gott keresztyén és mohamedán vallásnak, törvénykezésnek, de sokkal többet ér az a végte-
lenül gyengéd erotika, amely a cselekmény hajtóereje.  REfloráció a műtőben,  kedves mo-
solyú rendőr az utcán és a leszbikus szerelem kezdeteinek lebegő költőisége.  A vágyakozó
rendfenntartó kitartó leskelődés után bemerészkedik a szépségszalonba és férfiúi díszét ál-
dozza a szőrtelenítő tündérek oltárán.  A gyantahelyettesítő karamell,  a bosszú és a szere-
tet édes eszköze reccsenve tép és húz,  igazán kedvünk lenne  belekóstolni  ebbe a hiper-
kommunikatív foglalkozásba. Operatőrileg nagyszerű a film, kimunkált közeliek mesterien vá-gott folyama, a zene meg arabosan érzelmes, mégse olcsó.  Humor, kedvesség, a hétközna-
pok bölcs derűje, hát Bejrutban még tudnak élni az emberek...?!? Ideje lenne országot vál-
tani,  kozmetikusnak nem biztos,  hogy elmehetnénk,  de oda még rendőrnek is szívesen...
Lehetőleg a szépségszalon utcájába...

De lehetne a cím csak annyi:  Audrey Tautou...,  aki az Amélie-ben elbűvölte a világot,  a
Hosszú jegyesség-ben sántikáló majdnem vénlány mert lenni, most pedig /mínusz tíz kiló!/,
lefogyott, mivel tisztasági asszisztens, azaz takarítónő... Így lett újra más, ajkainak Murillo-
rajzolata még érzelmesebb, szemének tágassága még mélyebb, miközben semmit sem vesz-
tett nőiességének varázsából, /az alakot párnázni, ugye, könnyű/... Lehetne egy premier
plán encziklopédiát szerkeszteni "Tautou ezer arca" címmel, órákig néznénk, story, poén,
szituáció nélkül: vonásainak rezzenéseit, mimikájának szimfóniáját, nézéseinek lefegyverző
arzenálját. De  Claude Berri ütős filmet komponált köré,  váratlan helyzetekkel, szokatlan
figurákkal, így egyedülálló lehetőséget kapott  egy újabb karakter életre keltéséhez. Szó-
kimondó, határozott, önálló, de gyöngéden érez rá egy öregasszony szenvedésére és talá-
lékony a konfliktus megoldásában.  A meglehetősen bunkó szakács, akit  Guillaume Canet
testesít meg alkati hitelességgel, végül csak beadja a derekát,  az "ensemble, c'est tout",
azaz az "együtt, ez minden" összejön, igen dicséretes módon, különösebb álszexes vetkő-
ződés, szerv-bemutató és üdv-lihegéses nélkül. A Drágaságom-hoz hasonlóan, most is örül-
hetünk egy kiváló férfipartnernek:  Laurent Stocker  az évad egyik legerőteljesebb fejlő-
déstörténetét alkotja meg a dadogós úrifiú színésszé válásának epizódjában.

Tajvani mintára, egy házon belül történik minden, az otthagyott férj erőszakoskodása, egy
transszexuális ismerkedéseí  az új életet kezdő fiatalasszonnyal,  de nem ez a szappanope-
ra: azt a rövidesen nőiesedő fiú bámulja  magányos áhítattal.  Szobajelenetek,  lépcsőházi
képek, szűk terek és m ég szűkebb sorsok. A dogmás kamerakezelés  észrevétlen bravúrjai,
tényleg, mintha ott se lenne!...,  a két főszereplő eszméletlen hitelessége,  nem mernénk
színésznek nevezni őket,  jelenlétük maga a megélt emberség. Trine Dyrholm inkább nem
szép, de szőkesége energikus érzékenységet takar, északi tekintetéből heves érzelmesség
okossága sugárzik.  A különösnek tűnő szituációk  mindenkor érvényes tartalmakat hordoz-
nak, lényegtelen a cselekmény esetlegessége,  minden pillanatában magunkat láthatjuk...,
legfeljebb máshol. A dogma-filmek extrémitása, kimódoltsága után,  öröm volt látni a stílus
vitathatatlan erényeit egy hétköznapi film realitásában.

- Rashevski tangó               10                       Ütközések                               10       
- Guantanamo                   KELL                     Kebab kapcsolat        10     Nora: !!!
- Fehér tenyér                    7                       Egy gésa emlékiratai    8     ZIYI: 100!
- Mianyánk kivan                10                      Mennyország most     9   /kőszívüeknek/
- Hétköznapi mennyország   10  !!!                                               
- Hotel Ruanda                   10                       Ong-Bak                                  10
- Lakótársatkeresünk I-II      10                       Hawaii-Oslo                              9
- A pityergő teve                10                       Kóristák                                 10
- Perlasca                            9                       Torremolinos 73                      10
- Zongorista                       10                       A tenger                                   8 
- Olasz nyelvlecke                9                                                                              

Sutyi Hollywoodban..., na ne! Jó kis könnyes, giccses amcsi mese gazdagék között, szere-
lem, halál, HÁZASSÁG!!!, mint a beteljesülés földi kapuja, melodramatikus fordulatok, szé-
dületesen blőd karakterek, persze: ábrándos képekben, alkonyi ragyogásban, pompázatos
családi enteriőrökben.
De: mégis, mégis!!... az egész ostobaságot átlengi a költészet KEurópai szelleme, két nagy-
szerű képalkotó teremtő fantáziája,  Koltai Lajos  nemes színészvezetése és tévedhetet-
len arányérzéke. Az utolsó pillanatban, amikor már öklendezésbe váltana értetlenségünk,
visszavág lírába,  amikor szakadna kiművelt cérnánk, felpörgeti a ritmust,  néha meg olyan
igazi sutyis képkockával vígasztal. /Pl. a haldokló tünékeny képe a becsukódó ajtó homok-
fúvott szecessziós üvege mögött.../. Mert bármennyirre közönséges a matéria, a csacska
melódia-töredékek imponáló szimfóniává épülnek,  az összhatás kárpótol a hitelesség hiá-
nyáért./ Lehet, hogy az igazi film végül is vágóasztali kompozíció?!?/
Mindez főleg a múltbeli jelenetekre vonatkozik, bizony lehettek volna kevésbé amerikaiak!
Az öregkor képei kiegyensúlyozottak, poétikusak, a színészgárda egységesen, szinte euro-
paian játszik. Feledhetetlen  Vanessa Redgrave szépsége, játéktalan játéka, amely a lélek
legmélyéről fakadva váltja ki az azonosulás katarzisát. Az Ő fantasztikus létezése még a szu-
perközeliek kérlelhetetlen tárgyilagosságát is felülírja, alakítása: filmtörténelem! Már csak
ezért ujjongva kell ünnepelnünk a  Rendezőt,  aki első amerikai filmjével végleges belépőt
nyert a hollywoodi direktor-sztárok irigyelt csapatába.  Reméljük azért, hogy majdand az
európaiak között is helytáll még...

Jó, hogy gyönyörű, szívbemarkolóan szép, tündér-libegés ma járása, mosoly tűzeső, szeme
a vulkán torka,  nagyszerű színész és így tovább...,  de van még valami megmagyarázhatatla-
nul egyedi, páratlan bűbájosság benne,  boszorkány és angyal egyszerre,  nemcsak imádni,
szeretni is lehet, mert Ő maga, Ő,  Audry Tautou  a DUENDE...!!! Pierre Salvadori mesteri
forgatókönyve és példás színészvezetése most ad alkalmat Neki, karakter-ábrázoló képessé-
gének bemutatására.  Mert ez az Agnes nem egy kedves gyermek, nem is egy idealista sze-relmes, avagy misztikus rajongó, haszönleső ksi rifke a szállodai felvilágból, pasira utazik, de
a pénzre gondol mindig. Végül aztán a hóhért akasztják: egy hasonló ügyben utazó nyanya-
boldogító fiatalember jól elcsavarja a fejét. Ebben nem kis része van a ChouCho-ból, /mél-
tatlanul észrevétlenül kimúlt zseniális komédia!/  ismert  Gad Elmaleh-nek,  aki a gyengéd
mmeleg nőiesség fenomenális alakítása után most talpig igazi férfiként bizonyítja kivételele-
sen érzékeny tehetségét. Nagyon kellene nekünk egy Pierre Salvadori-szerű rendező, bár
Goda Krisztában mozog valami, de mikor lesz ittakár egy tizednyi Tautou...?!?

Igen hasznos hétköznapi filmbeszéd. Velünk is történik, szerencsére nélkülünk is. Gúzsba-
kötött életek, naiv hős, aki végül mégiscsak "kitör", egyik cseberből másik vederbe, de ott
jobban érzi magát...,  dörzsölt vagány, akiből a kényszer kihozza az embert.  Szolidáris gyerekcsinálásból szerelem, kukkolásból a saját nemi identitás váratlan felismerése. Nagyon
egyszerű, mégsem szimpla a cselekmény, mert minden mozzanata finom lélekrajzzal, együtt-
érző emberismerettel van átitatva. A spanyol film olyan erős, hogy akármilyen műfajban ké-
pes hibátlant alkotni, Arévalo rendezése, színész-választása és -vezetése tökéletes, képben,
tempóban építkezik, többször is eléri az igazi filmköltészet magaslatait. A gyógypedagógiai masszázs szerelmes gyengédségbe fordul,  míg a kamera lassan köröz  a leendő szerelmesek
körül, a kuka helyett autóval törik be a kirakatot, melyből kibukik az áhított "skékmajdnem-
fekete öltöny, amelyet hősünkhöz hasonlóan hiába értékelnek le, nem kell senkinek. Kere-
setlenek a dialógusok, sok mindent közölnek,  mégsem feleslegesek,  mégsem szájbarágók,
eleven élet járja át őket. Az egytől egyik nagyszerű alakítások között is kiemelkedik a lúzer
báty szerepében Antonio de la Torre, kinek valóban eszméletlen kisugárzása van, fiatalabb
kiadása a szőrzetben, tehetségben hasonló kvalitású  Hector Colomé,  Marta Etura börtön-
lakójának mint extrém helyzetét, mint különleges személyiségét szuggesztíven jeleníti meg.
Drámának hirdetik, de sokkal több: az általános emberi és a spanyol valóság egy szeletének
rendkívül szimpatikus ábrázolása.

Nyáron jut idő a közönség-filmre is:  évek óta először néztünk zsaru-krimit. A régi franciá-
kat úgy tűnik,  vidámabb hangvételű angol akció-krimik  váltották fel,  az izmozó mácsókat
pedig hétköznapibb jópofák. A rossz elbukik, a jó győz, ezt szeretjük azért és közben mó-
ka, derű és vihogás, na meg trükkös-vicces bunyózások. De mindenek előtt, mindez a leg-
magasabb szakmai szinten, kiváló színész-gárda, tempós rendezés, kimódolt, mégis arányos
és elfogadható cselekmény-bonyolítás. Megmarad bennünk az angol kisrendőr szerethető
portréja, kemény ficzkó, komolyan veszi hivatását, az ég adjon nekünk is sok ilyet! De hol
vagyunk mi a vaskabáttól...?, mifelénk még fakabátra is alig telik. Kedves Néző! Feledd egy
röpke estére a magas art-ot,  ugorj be  egy jóféle rendőr-filmre és bízzál abban,  hogy az
állomány tagjai ésfóleg a vezetői is nézik !!!

Szövevényes beltenyészet, családi szex-dzsungel, fejlődés-történet:  hogyan válhatunk a
kabaré rajongóivá? Például úgy,  hogy be merünk ülni erre a filmre,  amely aztán tényleg
szórakoztató kikapcsolódás.  De micsoda színvonalon !!!  Támadhatatlan forgatókönyv, ér-
dekes fordulatok,  pompás karakterek,  vonzó környezet.  Persze: hát mindenki vagy tán-
cosnő, időnként lengén,  vagy bűvész, vagy énekesnő,  vagy énekes nő-imitátor,  de mini-
mum kettéfűrészelt nő...  A két civil,  a két ifjú örökös, akik szolid könyvelői, szerkesztői
pályájukat kockáztatják,  rövidesen szintén művésszé avanzsál, illetve degradálódik. Félel-
metes színész-együttes!  Mindenki fantasztikus,  az ismeretlenek,  a rég bevált igazi férfi-
ideál, a húzónév és egyenlők között az első, Émanuelle Béart, aki szédítő mimikája, nagy-
szerű bár-éneklése, varázsosan erotikus szépsége mellett egyetlen rekedten suttogós mo-
nológban a filmszínészet magasiskolájából  tart bemutatót.  Frappáns humor, apró emberi
gesztusok, könnyedség, lendület, elsodró energia: jó is az,  ha a filmipar ennyire szakmai,
művészi remeklésekre képes, bűbájosan elringat és leköt, mégsem adja alább.
Azonnal nézzük meg, aztán már csak egy kabarét kellene örökölni, meg egy Émanuelle-t.

Borzalmasan giccses, hazug és olcsó! mármint a forgatókönyv. Tízszer hoz vissza egy haldok-
ló morfinistát, aki mindenáron színpadon akar énekelni, pedig a valóságban adósságai és fő-
leg a menedzserek kényszerítették erre,  a közönség meg szemforgató módon figyelte agó-
niáját. Az biztos, hogy szélsőséges és kiszámíthatatlan természete volt, de ennyire egyolda-
lúan...?!? Vagy ahogy Móriczka az énektanítást elképzeli...,  hát bizony az vérbulvár. Hát ak-
kor, miért  MÉGIS ?!?   Mert  Olivier Daran  a Hollywoodot alulmúló rettenetet  határozott
tehetséggel, jó tempóban,  tökéletes miljőben,  kiváló színészvezetéssel realizálta. Minden
figurája telitalálat, minden helyszíne hiteles,  még a valószerűtlen elemek is bizonyos hihe-
tőséget nyernek. Találékonyan válogatta az autentikus hang-anyagot, sok kallódó stúdiófel-
vétel, próbálkozás lett restaurálva,  így a legendás énekesnő életműve is bővült, árnyaltab-
bá vált. ---. És megtalálta az eszményi Piaf-ot !!!  Az örök gyermeket,  a vulkánikus érzelmek
tétova megszállottját, aki mérhetetlen bátorsággal képes  iszonyatos lelki feszültségeit elő-
adóművészetté sűríteni.  Marion Cotillard Piaf-jával beírta magát a Nagy Alakítások Panthe-
onjába, a nagy szerelem születésének kegyelmi pillanatában,  az első randevú jelenetében
még az isteni Píaf hangját is verte felejthetetlen nézése... 
Nézzük és csodáljuk a fenomenális Marion-t,  a riasztó otrombaságok  nehéz perceiben pe-
dig hunyt szemmel lebegjünk  Edit Piaf varázslatában.

Iszonyatos erőfeszítések árán, dérrel-durral. csellel és ármánnyal behatoltunk "anno" a Jé-
zus Krisztus Szupersztár  legendás londoni előadására.  Nehány kiváló színész-énekestől el-
tekintve, valami borzalmas giccs-hányadék volt. Próbálkoztunk még időnként,  de a Rocky
Horror Picture Show kivételével,  de az is filmen volt igazán nagy.../, a musical-műfaj nem
vált preferálttá, szóval egyszerűen utáltuk és utáljuk a mai napig. De hány száz opera seria
és hány ezer opera buffa termelte ki Verdi-t, Puccini-t és a remekművek hosszú sorát? Ta-
lán a broadway-musical is kiszenvedi klasszikusait,  főleg, ha ilyen fantasztikus filmben rep-
rezentálódik.  Úgy indul,  mint egy nyálas karrier-történet, ám a csodálatos fekete lányok
egyszerre csak blues-os recitativóban folytatják vitájukat, duetteket, tuttikat énekelnek,
de hogyan !!! Zsigerből, ösztönből, szenvedélyből, ennek ellenére mindvégig a költői muzi-
kalitás arányos formáltságában. Mint show-girl-ök , /nem is olyan rossz!!!S/ slágerszerűsége-
ket búgnak, de a hétköznapok az ősi, telivér hangon szólnak, akár komikusan, paródiaként,
akár a lélekszaggató tragédia végletességében.  Bizony egészen más ez, mint a Cherbourgi
esernyők szánalma pittyegése,  ebben a stílusban van jövője  a zenés színháznak,  filmnek,
hiszen hollywoodi klisé-dramaturgiája semmivel sem gagyibb, mint az olasz operáké..., a lé-
nyeg: zeneileg, színészileg, képben, kiállításban tud-e tökéletest nyújtani. A Kabaré tudott
valamit,  de a Dreamgirls-szel összevetve híg melodráma kapós zenével,  míg emez lenyűgö-
ző realizálása mondvacsinált konfliktusoknak,  olyan rendezői, képi, színészi, énekesi telje-
sítményekkel, amelyek lényegtelenné teszik a dramaturgia kritizálhatóságát.  Mert ha ájul-
tan bámuljuk a dundi lúzer tízperces kiborulását, ÉNEKBEN, a legfilmszerűtlenebb szituáció-
ban, hogy aztán gyermeki örömmel tapsikoljuk a pop-trió szédületes színpadi villogását, ak-
kor a szó bennszakad és az elepHántbőr alatt  sír, üvölt a feltépett lélek.
Nem tudunk neveket, hunyt szemmel hallgattuk a mennyei hangokat a stáblista alatt, de a
következő, ismételt nézés után, mely bízvást nem lesz az utolsó!, visszatérünk még erre is.

A kétségkívül hatásos,  aprólékosan kidolgozott,  kényelmes tempójú,  ám mindig hiteles
múltszázadi magyar iskola után, itt a XXI-ik szuperszonikusra turbózott amerikai dokufilm-
stílusa!  A klippeken szocializált néző könnyedén képes befogadni a villámgyorsan pergő,
sokszor egyidejű,  bravúrosan montírozott,  vágott képanyagot.  Mértéktartó a narráció,
de tartalmának sokszorosát hordozza  az álló- és mozgó-képek sodró áradása.  Megszólal-
nak a nagy csata idős hősei,  meglepően tárgyilagosak, igazi fair play-t játszanak, így tud-
juk meg, hogy a cukkolást, durvulást bizony!, mi kezdtük... A bíró és a közönség meg ter-
mészetesen a mi pártunkon volt. De mindez olyan kedves és derűs, hiszen a szovjet öreg-
fiúk hasonló  elnézéssel beszélnek  a történtekről,  mennyei ötlet,  gyönyörű befejezés,
amikor 50 év múltán békésen együtt labdázgatnak a Gellért medencéjében. Az 56-os ese-
mények felvázolása is mintaszerű,  ami ugye nemigen mondható el  a hazai próbálkozások-
ról.végre láthatjuk,  hogyan torlódnak a véletlenszerű események, micsoda káosz uralko-
dik még egy héttel 23-a után is,  mennyire nincs iránya és vezetése az egész kusza törté-
nésnek,  amelyet azonban,  vitathatatlanul,  az egész ország  lelkesedése kisér.  Néhány
mozzanat óvatosan el lett rejtve, /pl. a Köztársaság-tér/,  de ebből a filmből végre a har-
minc alattiak előtt is kirajzolódhat valamilyen vázlatos kép,  a mindentől függetlenül világ-
történelmi fontosságú 11 napról. /Ha már ezt az oktatás nem teszi lehetővé/.
Azt az igazi, eufórikus örömöt,  ahogy a szereplők a szabadság napjaira emlékeztek,  soha
nem fogjuk elfelejteni,  bármelyik pálya,  bármelyik oldaláról is mondták el Ők a torokszo-
rító élményeket.
Mi pedig,  talán inkább ne is csináljunk  semmilyen ál-dokut  ál-hősökkel és ál-dozatokkal,
várjuk meg, amíg úgy 2016 körül valamelyik Ungváry megírjy '44 után az '56-ot is.

A poster ötlete zseniális,  a kivágott zászló fekete lyuka a labda!!!,  amelyet a piros-fehér
-zöld hullámokon úszó játékos kerget...  Kár,  hogy a felismerhetetlenségig zavaros a víz...

Másodpercnyi pontosságú valóság-idézet.  Az előtörténet,  a földi irányítók reagálása, a
pilóták beszélgetése az utolsó szótagig ismert, a hősies helytálló utasoké az utolsó lehe-
letig.  Könnyű elképzelni a fanatizált terroristák mondatait,  a kapkodó admiminisztráció
és a hadsereg pattogó tehetelenségét. De hogy mi történt az utolsó negyedórában, azt
csak a  zseniális beleérzőképességű alkotók  tudták elgondolni és kivételes önfegyelem-
mel realizálni. Mert éppúgy sikerült elkerülniük az érzelgősséget, mint az öncélú borzal-
makat. Eléggé horrorisztikus maga a szituáció, eléggé lélegzetelállító követni a fokozatos
rádöbbenés stációit, melynek során a hétköznapi utasok felismerik helyzetüket és eljut-
nak az ellenállás gondolatáig. Imádkozva berobbanni a  Capitoliumba, avagy mindent egy
lapra téve: támadni! Tettük maga a győzelem, a film maga a válasz.
Szörnyű, hogy a csúcstechnika is elérhető bárkinek, borzalmas, hogy bárki beiratkozhat
egy Boeing-pilóta kiképzésre,  neten szervezkedhet, sufnijában bombát gyárthat. De az
mégis valami,  hogy az United 93 utasainak esetében  a mobil-telefon információi tették
lehetővé a történések megismerését  és a bár csak pillanatnyi,  de mégis hősies győzel-
met a bicskás gengszterek ellenében.                Kapaszkodjunk össze, próbáljuk meg...  

Peti bácsi meséli:  "...Apám Máramarosszigeten,  Romániában született, de rövidesen ma-
gyar állampolgár lett a bécsi döntés rosszvoltából..." Apja ortodox zsidó vallása ellenére-
inkább szabadelvű volt,  így vette el anyját,  annak román-zsidó származása ellenére. Az
egész család a gázban végezte, őt kidobták a vasúti kocsiból, egy gazdag földbirtokos be-
fogadta és Budapesten nevelte fel saját unokájaként. Az ötvenes években az egész fami-
liát deportálták a  Hortobágyra,  itt vett feleségül egy neológ budapesti zsidólányt,  aki
később aliázott,  itt hagyva közös gyermeküket.  Ez a fiú,  80 körül  megismerkedett egy
lengyel lánnyal,  akinek felmenői a legszigorúbb hászid irányzat elkötelezett hívei voltak.
Az esküvői sokadalomban tehát a létező összes, volt  izr felekezet képviseltette magát, a
szefárd vonaltól  a galíciai fundamentalistákig,  nem is beszélve az Izraelből hazalátogató,
erősen cionista nagymamáig. Ismerve a hazai viszonyokat, nem meglepő, hogy a rokonság-
ban enyhén rasszista honffyak és zsigeri antiszemiták is voltak,  ellenpólus gyanánt pedig
néhány kihalófélben lévő királypárti arisztrokata, na meg virtuóz roma-zenész...
Lett is akkora botrány, hogy zengett a Belváros,  a lakodalmat a székely és az izraeli him-
nusz eléneklése után,  a karhatalom oszlatta szét.  A viták,  torzsalkodások  aztán hosszú
évekig tomboltak,  teljesen szétzilálva a nagycsalád kapcsolati hálózatát. "... Ma is élnek,
ha szét nem rágta őket a düh és a harag...", - fejezi be a jó öreg.
Mennyivel más lett volna ez a történet, ha táncra perdültek volna és indulataikat egy tan-
gó édes dallamai oszlatták volna, ha ismerték volna az ellentétek oldásának ősi eszközét, a
Rashevski tangó-t !!!  Nekünk se ártana,  ha megnéznénk ezt a fanyar bölcsességű, igazán
emberséges filmet,  hogy ne csak az összebékíthetetlen különbségeket  bogarásszuk foly-
vást, de próbáljuk meg a vonzó azonosságokat is keresni egymásban.
Mert az igazi törésvonal nem a jobb- és a bal-oldalt választja szét, hanem a rossz és a jobb
filmek között tátong. Ugrás hát a túloldalra, tangó-lépésben...!

Nem tudjuk /még!/, ki is ez a szépnevű  Anno Saul,  de hogy iszonyúan jó szeme-füle van,
az biztos! Hitelesen mindennapi, szájbarágás nélkül komoly,  elbűvölő szellemességgel röp-
köd a finoman érzelmes, a komikum, a "kardozós" tereiben,  tempója lenyűgöz, alapossága
példás, virtuózan kezeli a képet és a multietnikumú zenéket.  Mert az hogy valaki nagy fil-
meket akar csinálni, gyógyítható betegség, de húszévesen apának lenni, meg anyának, rá-
adásul török-német viszonylatban, hát az már kicsit rázósabb. Pompás fordulatok után mé-
gis megoldódik a helyzet, utána mindannyian töprenghetünk, mennyire leselkednek reánk
hasonlú veszélyek, /netán örömök/. A legkisebb rezdülés is valós, minden félmondatos arc
telitalálat,  Denis Moschitto fiúja lazán virtuóz és igen ritkán látott szuggesztivitása van az
ezerarcú  Nora Tschirner-nek,  aki a kismama érzelmeinek  legvadabb hullámzását is képes
szédületes arczjátékával megjeleníteni. Mellékesen Júliát is eljátssza...

Fél Art: félelmetes és nagyon ááárt.  Elviselhetetlen, érthetetlen,  a szörnyű valóság ret-
tenetes abszurdja.  Rosszabb egy dokufilmnél, mert iszonyatosan jól van megcsinálva. Hi-
telesebb annál, mert a történet igazi elszenvedői mondják el azt,  ami aztán kegyetlenül
elevenedik meg, amit muszáj néznünk és muszáj lenyelnünk. És hogy eztaz én édes New
York-om országa teszi?!?  Az egyszerűen felfoghatatlan.  Az is, hogy miért?  Hiszen semmi
haszna, eredménye az ég világon nincs! Ha valaki Al-Kaidás, az nem fogja bevallani, de ha
nem,  azt mondja esetleg abban a reményben,  hogy akkor elítélik és börtönbe kerül in-
nen a pokolból.  Michael Winterbottom  tévedhetetlen érzékkel választotta ki tapaszta-
latlan, de tehetségük révén ragyogó hitelességű szereplőit,  pontos és könyörtelen volt
a helyszínek, a stáb, a tempó megválasztásában.  Még arra is futotta,  hogy egy komman-
dós őr emberi gesztusait is megmutassa,  villanásnyi fényt lopva  az embertelenség irdat-
lan sötétségébe.  Nyersebb, reménytelenebb film,  mint a Hotel Ruanda, de most fonto-
sabb is: Guantanamón ebben a pillanatban is százakat kínoznak életre-halálra.

Persze, hogy giccs, bődületes.  Amilyen a forgatókönyv alapját képező bestseller.  De kit
érdekelnek a blőd fordulatok, az agyoncsavart story, a figurák geijl-romantikája, kit?...ha
Ziyi Zhang-ot láthatjuk,  aki miatt habozás nélkül  visszalépünk nehány grádicsot a lélek-
vándorlás lépcsején, inkább vállaljuk az amőba-létet, a csúszómászók megvetett életét, a
a zuzmók viszontagságait, csak hogy minél távolabb kerüljünk az érzelemmentes,  vágynél-
küli Nirvánától. Mert csodálni akarjuk, szeretni, bámulni és imádni az energikus törékeny-
séget, a gyermeki csodát,  a szemében huncutul vibráló égi okosságot.  Amikor meg gésa-
maszk rejti angyal-arczát, kárpótol a lenyűgöző látványtervezői és operatőri remeklés, az
ájulatba bódító képi nyelvezet nagyszerűsége. Nem láthatjuk az  Út Hazá-t, ritkán bukkan
fel a  Tigris és a Sárkány,  nem nézhetjük meg hetente a  Hős-t !!!  De izgatottan szurkol-
hatunk a kis árvalánynak, NE sikerüljön neki gésává válni, legyen minél többet otthon, in-
kább törjön ki a háború..., mert akkor az Ő igazi, saját arca vakít és végtelen vizek titkait
rejtő két szeme sugárzik ránk.                                                     Azonnal, bárkinek !!!

Nevessünk végre együtt, mindannyian, hidegek-melegek, csórók és gazdagok,  fóbok,filek,
pláézások, artosok.  Sakkjátszmaként felépített, sokszálú história, remek szituk, robbanó
poénok, idős/ödő/ filmnagyasszonyok, sokarcú gay-csapat.  Mesterség, szakma,- fölényes,
magától értetődő tökély,  amelyet a rendező,  kemény art-ban bizonyított kvalitásai fém-
jeleznek. OH!, ha húsz év múlva ilyen profi-filmjeink lehetnének...Valami Amerika a harma-
dik hatványon, végül is a folyamat elkezdődött, a spanyoloknak csak nehány évtizedes elő-
nyük van. Meg egy Almodovar-nyi. Aki nem annyira bírja a melegeket, megszereti őket, mi
pedig, talán, - szegény jóságos anyácskáinkat...

Nevezzük fanatizmusnak, nevezzük sötét butaságnak, éljük át, ismerjük meg, képzeljük ma-
gunkat bele. Soha nem fogjuk elfogadni, de átérezni sem. A kiváncsiság nézeti meg velünk
ezt a lehetetlen filmet, amelyet a legjobb szándékkal készítettek, na kik? A szembenállók,
avagy maguk a palesztínok, esetleg együtt mindketten. Utóbbi esetben reménykedhetünk,
egyszer csak vége lesz.
Kiválóan megcsinált mozi. A szimpla történet egyénített "hősök"-et kap, hiteles környezet-
rajzot, valós fordulatokat.  Becsúszik néha egy kis didakszis,  de a hit és kétely nagyjából
azonosan súlyozott. Nagyon szimpatikus az öngyilkos robbantásra kiszemelt két fiú, aki vé-
gül,  lekopaszítva, leborotválva,  öltönybe bújtatva puszta eszközzé változik a terror-gépe-
zetben.  Könnyű lenne a terrorista vezért, a felbujtó tanítót, vagy a szervezet többi, tit-
kos vagy nyílt segítőjét érdekhajhász manipulátornak látni, ha nem sütne szemükből a ret-
tenetes hit emésztő tüze. Szörnyűbb bizony az  a legmegátalkodottabb politikusi demagó-
giánál!,--- de jó, hogy nekünk csak ezzel kell megbirkózni.
Mert ott élni,  ahol a videotékában kétféle best-seller kapható: a robbantók akció elötti
szózata, /3 dollár!/,  illetve a halálra itélt kollaboránsok önostorozó vallomása kivégzésük
elött, /5 dollár!!!/..., hát ott nehéz lehet emberként megmaradni.
A filmet nézve se könnyű.

Miközben a boszniai háborún szörnyülködtünk, anélkül, hogy felfogtuk volna,  mennyire
közel van hozzánk, földrajzilag és sajnos, lelkileg is, Afrikában egy hónap alatt egy millió!
embert irtottak ki, kézműves, manufakturális módon: bozótvágó késekkel, FÉL MILLIÓ-an.
Mert ott egyszerűen a NÉP, amelyet "hutu"-nak neveznek, tette ezt, a művelt Nyugat te-
hetetlen asszisztálása mellett. Ugye, mégiscsak kell tudnink, legalább tudnunk erről ?!?
A Budapesten jól ismert  Terry George /Tilos az Á, Merlin etc./, érett mestreségbeli tu-
dással, meglepő empátiával,  kiváló filmet forgatott a ruandai tragédiáról.  Nem  véreset,
emberit, nem látvánnyal, de az annál is kínosabb: átéléssel sokkolót.
A valós történet alapján mesteri forgatókönyvet írt, amelyben még a házastársi jelenetek
is elkerülték a szokásos édeskés giccset, a ruandai közállapotok megmutatása pedig egye-
nesen bravúros. Ahol szerelmünket egy Volkswagenért /!!!/ lehet áthelyeztetni egy köze-
lebbi munkahelyre, ahol minden kaput megnyit a havannai szivar és a skót wishky és ahol
abban az időben a kínai bozótvágó bárdokon lehetett ötszöröset kaszálni.  Terry George
mint rendező is fényesen bizonyított. Csak utalásokból,  visszafogott képsorokból értesü-
lünk a vérfürdőről, annál dermesztőbb élmény a fenyegetettek rettegése, a csúcsponto-
kon az elviselhetetlen feszültség.  Az egész szereplőgárda nagyszerűen van kiválasztva, az
igaz ember alakítójától a gyűlöletes hutu-vezér kereskedőig.  Don Cheadle  elegáns euro-
péer, akinek ösztönös humanitását nem koptatta el az asszimiláció, nagy színész, nagy ala-
kítás, de még őt is felülmúlja feleségének szerepében  Sophie Okonedo.
Nehéz nézni, nehéz szégyenkezni, még visszaemlékezni is gyötrő feladat. Ezért KELL mind-
annyiunknak szembesülni ezzel a filmmel,  amely hitelességével is csak idézi a rettenetes
valóságot, amely velünk is történhetett volna, - mert történt és történhet.

Persze,hogy verekednek, de hogyan?!? A mozgásművészet legmagasabb szintjén, a filmmű-
vészet minden nemes eszközével támogatva. Nincs trükk, legfeljebb a valósan megcsinált
akrobatika van néha lelassítva.  Van viszont történet, van szimpatikus Hős, a javából, van
kedves humor,  a gonosz elnyeri büntetését,  a rossz útra tévedt megtér,  bár a jó NEM
/egészen/ dicsőül meg. A hihetetlen dolgokra képes thai-boxer, legyőzi a gonosz erőket,
de a sok-sok gyilkolászás után muszáj budhista szerzetessé válnia... Igaz,  ez egy lépéssel
csak közelebb viszi a Nirvánához,  a szertartásra meg  csodálatsosan dekorált  ELEPHÁNT
hátán érkezik. Kell ennél több ?!?
Filmfanok: így kell vágni, így kell ritmust diktálni!          Thaibox-imádók: így kell küzdeni!
Nézők-látók: ezt a filmet kell azonnal megnézni !!!

André Bazin elégedetten dőlne hátra: így használjuk a filmet, töltőtollként, így irunk nap-
lót, így gonodolkodunk "filmül". Remek forgatókönyv, egy nemzetközi EU-s diák-trupp nap-
jai a katalán fővárosban. Pompás karakterek, vérbő fordulatok, könnyad báj, Truffaut Bar-
celonában. Beszélnek angolul, olaszul, törik a katalánt és természetesen a diá-argóval dú-
sított franciát. Cedric Klapisch azonban elsősorban a hajklékony, elegáns, de trükkjeiben
olykor a merészség fényeit is felvillantó filmnyelvet beszéli elmélyült perfekcióval. Hősünk
gondolatai megelevenednek, reflexióiból képsorok teremtődnek,  a poénokat sokszor egy
kontrasztos gyors-vágás hozza vagy egy eisensteini párhuzamos vágta izgalma. Mondjuk azt,
hogy igen magasszintű "fél art"? De akkor a Hímnem-nőnem mi? Talán elég annyi, így kell a
nézők könnyű kalandra vágyó seregét hódítani, a legnemesebb, legkifinomultabb sílusban!
Szédületesek a színészek. Természetesség, látszólagos semmittevés, de azért a legapróbb
érzelmi rezdülés is végigsuhan  Romain Duris fizimiskáján,  pityereg vagy sugár a mosolya,
egyremegy:  csak irígyelhetjük a francia filmipart ezért a széles színész-bázisért... mert a
többiek sem adják alább, a nemzeti típusok sem sablonosak. A pálmát azért mégis a nem-
csak nevében, de egész vibráló lényében ízig-vérig francia  Isabelle de France/!/ viszi el.

Először az eredetileg Orosz babák című, nálunk a végtelenül szellemes  "Még mindig lakó-
társakat keresünk" szörny-címet elszenvedő folytatást láttuk, kedves, vidám és lendületes
volt, kíváncsivá tett az előzményre, amely aztán fényesen bejött: L'auberge d'espagnole"
helyett ugyan  "Lakótársat keresünk"  lett belőle,  ezzel együtt nyugodtan tekinthetjük
igazi filmcsemegének.
Reméljük, Klapisch most már nem folytatja, más témát keres - így bízhatunk abban , hogy
a káprázatos Isabelle, aki eddig leszbikust játszott, férfifaló heteróként jelenik meg és így
talán még van remény...

Alap-filmek, kult-filmek, Nagy-filmek...,  de vannak megbízható, hiteles, jól megcsinált, hét-
köznapi remekek, bárki megnézi, nem bánja, - ezek a KÖZHASZNÚ alkotások. Leginkább az
angolok,  spanyolok,  franciák,  újabban a skandináv filmesek sikeresek ebben a kategóriá-
ban. Nálunk még nem kezdődött el az ilyesmi. Vagy giccs, vagy "művészet"...
A forgatókönyv aprólékosan kidolgozott, a dialógusok elevenek, a párhuzamos történetek
kaleidoszkópszerűen találkoznak egy baleset idején, ahogy ezt a Korcs szerelmek-ben bru-
tálisabb stílben láthattuk.  A kriminál-storyk rejtvényszerűsége párosul az életszagú szituá-
ciók valószerűségével. Erik Poppe mindegyik figurához megtalálta az adekvát színészt, a já-
ték színvonala irígylésre méltóan professzionális. Még ebből a gárdából is kiemelkedik a na-
gyobbik kisfiú tragikus sebzettsége. A lassan épülő cselekmény szálai fokozatosan közelíte-
nek egymáshoz,  találgatjuk,  hogyan is lesz,  felszisszenünk egy-egy váratlan találkozásnál.
Mesteri!  Eredeti!  Lebilincselően izgalmas!  Templom, bank, börtön, kórház: életünk sivár
helyszínei bizarr jelentést kapnak, mert a sakkjátszmákban hús-vér emberek a bábuk.
Van egy szabad esténk? Éppen nincs kötelező trend-film a láthatáron? Irány: Hawaii-Oslo!!!

Az Iskola a határon-ról sajnos még mindig semmi hír, de volt Fiúk a rács mögött, Törless és
nemrég a Könyörtelenek, volt felejthetlen 400 csapás, de ez a film a máshogy mutatja be
a zárt-osztályszerű intézeti létet: egy nevelőtanár szemszögéből.
Aki éppen azért tud az árvákkal, otthonról kitaszítottakkal szót érteni, mert NEM pedagó-
gus, hanem muzsikusféle,  aki ugyan  elfuserált zeneszerző,  de érzékeny nyitottsággal ta-
lálja meg a megnyomorított lelkekhez vezető utat: éppen a ZENÉT.
Aztán nemcsak énekelni tanítja meg őket,  de emelt fővel járni is,  bizony  azok  a pajkos
feje-búb-kocogtatások  ugyancsak elkellenének  vánnyadt-görnyedt  gimnazistáink kobak-
ján is !!! A gerincek kiegyenesednek,  fényesednek a kölyökszemek / meg a mieink.../ és
a korál gyermekhangokon mennyeien szárnyal, Bruno Colais gyönyörűséges zenéje fensé-
ges hátteret ad a mesterien elővezetett történethez. A rendező Christophe Barratier a
kiváló forgatókönyvön túl, a gyerekek kiválasztásával, a korhű környezettel, az elbeszélő
és a drámai stílus arányos ötvözésével remeket alkotott.
Gérard Jugnot a jelentéktelen nevelőtanár figuráját  a kedves emberség óriásává növeli,
nem véletlenül lett a  Best of 2005  legjobb férfiszínésze.

Gyerekek !  Örüljetek,  hogy csudarossz iskoláinkba járhattok /otthonról/,  dúdoljatok,
gajdoljatok  Kispált avagy  Emil  Rulezt,  de azért nézzétek már meg,  mi is történhetett
volna Veletek is. Akár.

Nemcsak a helyszín: a Góbi-sivatag, nemcsak az összes teve- és emberszereplő, de a rende-
ző is mongol és ez azért fontos, mert ember és állat, természet és kultúra ennyire magától
értetődő együttélése csak belülről, zsigerileg megélve ábrázolható ilyen hitelességgel.
Állatkerti barangolásaink végső,   legkedvesebb célja a szőrős teveorrok,  érzéki teveajkak
etetés ürügyén elérhető erotikus érintése volt.  De még ennél is több az a mámor, amit a
mongol nagytestvérek nyerítgetése, poroszkálása, topogása idéz elő.  A nomádok összkom-
fortos jurtái, az etetés, főzés, gyerekezés mindennapjai és a csikószületés, az áldozati ima,
a mesélés misztériumának ünnepi pillanatai egy apró örömökben gazdag, életszerű, eleven
valóság képét mutatják, idill, folklór és nosztalgiázás nélkül. Akár eredetiek a szereplők, akár a mongol színművészet nagyjai /kizárt !!!/,  "alakítás"-uk lenyűgöző,  ahogy a történés
lassú folyamata is végtelen izgalmakat rejt.
A kapcsolati konfliktus pedig, na most figyelj, városlakó!: ZENÉVEL oldható, az agresszió le-
csitul a zengő húrok fölött hullámzó jelentésnélküli szavak dallamától, megbékél állat az ál-
lattal, ember emberrel, elsírja magát a cserzettarcú pásztor, elpityeredik az elvadult teve
és mi, nagyokos vájtszeműek is.
Ha szereted azt állat-filmeket, ha nem, meg kell nézned: rz az emberről szól.

Az meg ki?- röffenünk fel, aztán azonnal rohanunk art-mozinkba, hiszen ŐŐŐ a Rossz neve-
lés-ben a másik transzvesztita-színész,  Almodovar szörnyű giccsében  Ő a szerelmes ápoló,
aki "beszél hozzá"... Adva vagyon egy épkézláb kis vígjáték,  pornófilmipari kezdő civilekkel,
de ebből a semmiből a vérspanyol  Pablo Berger, igazán laza profizmussal mindent kihoz. A
költői, emberi többletet  Javier Cámara és  Candela Pena hozza, féktelen katzagásra inge-
relve, hálószobatitkok mellett a rejtett belső történéseket is hitelesen felfedve.
Irigyeljük a spanyol filmgyártást, amely hegycsúcsok alapjaként, a színvonalas közönségfilm
üdítő dimbes-dombos tájait is birtokolja.
Mert nálunk komor szirtek magasodnak a dilettantizmus mocsarában, de hol van az a sokat
átkozott, tisztes középszer ?!?  Hány Argót,  Rózsadombot, Holnapot kell végig kínlódnunk,
míg végre kialakul a megbízható NB II ?  Igaz, voltak már bíztató jelek is:  Montecarlo, Rap-
revü-Romeo, Szezon...

Juhnyájat terelnek vagonokba, irány Németország...embereket hajtanak a vagonokba, öre-
geket, gyerekeket, irány: ???     Egy olasz állatkereskedő kiakad, közbelép,  Ő lesz az olasz
Wallenberg. eléggé ismeretlen történetét hitelesen mutatja be a film.  Sima vonalvezetés,
cinikus SS-tiszt és aljas magyar katonák, csőcselék nyilasok. Ahogy történt...hatásosan, érzelmekre hatóan, nagyon szolidan és korrekten megvalósítva.
Meg kell néznünk és feltétlenül meg kell nézni az ifjú 50-30 és tizenéveseknek. Azt is meg
kell egyszer tudnunk, hogy miért lesz valaki hős, miért vállalja az esztelen kockázatot, ami-
kor kezében a svájci vízum ?  Mert erre a kérdésre a filmbeli Perlasca így válaszol: "...mert
megtehetem..."   Mi is megtennénk ?!?  Te is megteszed ?!?

Beültünk egy kedves, bohókás, nosztalgikus poszt-NDK szatírára,, ezt sugalta ugyanis az előzetes, aztán egyből belecsöppentünk a hisztérikus kegyetlenséggel szétkergetett 89-es berlini tüntetésekbe, ütlegek, vér és egy élettelen asszony a kövezeten. Az anya, akinek egészsége érdekében fia mini-NDK-t varázsol a betegszoba köré, nehogy a kómában átaludt német egyesülés, a rendszerváltás sokkja immár végzetes infarktust idézzen elő. Kacagtató humor, poénos börleszk, de a legmélyén ott lapul a torokszorító valóság: most ez a világ zúdít reánk iszonyatos problémákat, most máshogy, de ugyanolyan mélyen fáj, mint régen. A fiú,a gyengéd faarcával nagyszerű  David  Brühl a jobbnál jobb alakításokat felvonultató szereplőgárda élén igaz őszinteséggel bukdácsolja végig a fordulatos történetet, mi pedig egyre inkább érezzük, mennyire rólunk van szó. Mert mi ilyen kiélezett fordulatok nélkül sétáltunk át a napfényesebbnek igérkező oldalra, miközben múltunkból semmit sem tártunk fel, semmit sem oldottunk meg, csak jó mélyre eltemettük. Majdnem ugyanolyan kádár-osszik maradtunk, mint az anya és a filmbéli öregek. Elgondolkodtató, nagyon fontos alkotás ez a film, de azt is megtehetjük azért, hogy csak derülünk a ledöntött Lenin fenyegetően ránkmutató bronzujján. Fellini Édes életében a széttárt karú Jézus száll Róma felett, itt meg a helikopter-vitte Vladimir Iljics int good bye-t a paneltömbök horizontján röpülve.   Lám, mégiscsak változott valami...

A rendező Wolfgang  Becker a vöröscsillagos ötösnek megfelelő 10-es-t kap !
Meg egy utó-beutalót a régi Zánkára.