A L T E R N A T Í V            2 0 0 8        2 0 0 9       2 0 1 0 

                                           2 0 1 2

Zsótér Sándor  Periklészében átlátszó kádban tombolt  a vihar és a szerelem,  a Fogasház
garzon-kuckójában kézzel pumpált locsoló ontja a párás fergeteget.  Laboda Kornél és a
társulat frappáns vendégszövegekkel fűszerezve,  mai nyelvünkre vadítja Shakespeare ten-
geri pikareszkjét, nem tékozolva el az eredeti költői gazdagságát.
Az ifjú király első hajóútja  Antiochus udvarába vezet,  a helytelen megfejtők lenyakazott
tetemei sem riasztják vissza  a leánykéréstől.  Nem csoda!  Kőszegi Mari/e/  Mari királylá-
nya maga a tébolyultan vonzó, megfejthetetlen titkú csáberő,  váratlan gesztusai, extrém
mozgása, dacos duzzogása ellenállhatatlan.  Nem hibája, csupán életveszélyes tény, hogy
foglalt, ráadásul apailag.
A következő kalandban egy igazi férfibarátság születésének vagyunk tanúi. A hős férfiasság
minden erényét bíró  Csányi Dávid  hiteles játékát  behízelgő ének-gitár produkcióval te-
tézi, újabb apaszerepében Egger Géza nem marad adós a rockos válasszal, az álompár röp-
ke koncertje királyi nászba torkollik.  A szerelmesek  hosszú szembenézése teljességel az
igaz erotika,  amely "...az egymást kereső lelkek, mindenséget átszövő  vonzalomhálója..."
A szépséges királylányok legszebbje, Thaisa, a rebbenő szemvillanású Gergely Katalin bol-
dogan ájul a sezlon ágyneműtartójába, amely rövidesen úszó koporsójává válik. De ne vág-
junk elébe, inkább értékeljük  a minimálszínházi rendezés profi fortélyait, a következetes
jelenetépítést, a szituációk, viszonylatok kidolgozottságát, a szereplők intenzív jelenlétét.
Orbók Áron minden király mellett megtalálja rezonőri helyét, a bűbájos királylányok csuk-
lyás halászjelmezben is vonzóak,  Cselle Éva  Dionyza-Bordélyosnő kettősében keresi vagy
árulja a kéjt.  Béli Ádám  viharmadárként fújja a felleget, emberrablóból kerítői állomány-
ba emelkedik, végül fürge profilváltással kulturális menedzserré avanzsál.
A harmadik királylány  békében cseperedik,  fogadóapja,  Csillag Botond  annyira szereti,
hogy midőn elrablása után Vesta szűzként praktizál,  Lysimachus alakjában hódító nagyúr-
ként is megtalálja.  Gera Marina  mosolyos állhatatossága, szelíd ereje,  sugárzó embersé-
ge azonban álljt parancsol,  az isteni szerencsével megmenekült gyermek  Periklész atyai
ölelésében teljesíti be a boldog véget.
Jókora késéssel óvakodik be, precíz magyartanárnőnek véljük. Kiss-Végh Emőke szálkásra
rajzolt karakterfigurát formál narrátorként, kioktat, tanít, magyaráz, pompásan gesztikulál
a képzeletbeli pulpituson,  egy váratlan kitörésével még inkább bizonyítja színészi erejét.
"Hogy élnek a halak a tengerben?"  ...Hogy élnek  a szabadúszó fiatalok a mi világunkban?
A Céltudat, az Akarat, a Tehetség Három dimenziójában,  - a Negyediket, a végtelen Időt
a Színházban való alkotó létezés adja.

Óriási a pezsgés a diákoknak színjátszás vonalán, követhetetlen mennyiségben, imponáló
színvonalon dolgoznak a régebbi és a legújabb társulatok.

CARLOS ÜGY
A Maladype első jelentkezését  Balázs Zoltán  lenyűgöző személyisége dominálja.  Olyan
hévvel, olyan meggyőző hitelességgel vázolja fel törekvéseiket, annyira kimunkált, átgon-
dolt a koncepció,  majdnem azt mondjuk,  akár meg se kell már nézni...  Schillerből kiin-
dulva a cselekmény fordulatait azonban a közönség reagálásai adják,  így minden előadás
egy önálló produkció lészen. A Leonce-variációkon izmosodott csapat, élén Lendváczky
Zoltán-nal, Orosz Ákos-sal garantálja az együttjátszás izgalmait.

MENJ EURÓPÁBA!
Fiatal menekültek beszámolói alapján íródott, megdöbbentő képet fest az idegeneket fo-
gadó reakcióinkról. Hegedűs Barbara  egy romkocsmában találkozik a kalandos úton érke-
zett afgán  Csányi Dávid-dal.  A jócsaládból való bölcsészlány ámulva hallgatja  az exodus
szürreális történetét,  Kárpáti István rendezésében egyetlen jelenet is megmutatja a té-
mában rejlő lehetőségeket. Csupán a nézők bevonását kellene még kitalálni...

MOBIL
A legkeményebb kihívást a  Krétakör  vállalta:  WC-képek az osztályfőnöknőröl,  a tettes
itt ül a diák nézők között, hamar kiderül, ki volt, de vajon kiadja-e közösség?  A felvilágo-
sultabb elveket valló igazgató úr,  Terhes Sándor  erélyesen nyomoz, dilemmája, hogyan
büntessen, mit tegyen iskolája jóhíre érdekében.  Percenként olyan eldöntendő kérdé-
sek merülnek fel, megvalljuk, nem tudnánk helyes válaszokat adni, legfeljebb pénzfeldo-
bással.  Sárosdi Lilla a bűnös ellentmondásos személyiségét  félelmetes eszközökkel tár-
ja fel, egyszerre utáljuk, megvetjük és értjük meg egy kicsit. Ofő-csere: az újat szintén
Romankovics Edit játssza, a régi jóindulatúan konzervatív volt, utódja poroszos agresszi-
vitással kezd fegyelmezni.  Egyre újabb mögöttes rétegek  világosodnak meg, egyre több
a kérdés, lehet, hogy minden mögött az önkormányzat kegyeltjének az igazgatói székbe
ejtőernyőzése áll?  Nagyon erős, nagyon idegesítő, hosszas utóvitákat gerjesztő alkotás!

SORSLABIRINTUS                       Egri Bálint                     Manna Kulturális Egyesület
Egy állami gondozásból szabadult/?/ cigányfiút követünk a nagyvárosba való érkezésétől.
Munka? Lakás? - mi az első? Lakni? -de hol? stb.  Az alternatívákat a közönség, megbeszé-
lés után szavazással dönti el. Hetvenöt, 75!!! kidolgozott jelenet várja az életre keltést,
Egri Bálint rendezésében parádés színészcsapat játssza, a karakterek mellett, a környe-
zetet is megjelenítve:  a pályaudvar kétszer is megjelenik,  fekete, majd rózsaszín szem-
üvegen át nézve. Panelproli főbérlőként  Feuer Yvette remekel, könnyű neki, mögötte
az akcióbrutál  Ficzere Béla  izmai tornyosulnak. A Fiú a Házból, Sütő András Miklós rit-
ka kedvességgel ad jótanácsokat sörözés közben, Kőszegi Mari/e/ hihetetlenül izgalmas
woyzecki egyéniségét kölcsönzi a szomszédlánynak.
A főszerepet,  felváltva a  Kávás  Kardos János-sal,  maga a rendező  Egri Bálint  játssza,
jó érzékkel egyesítve a tétován tébláboló fiú és a közönséggel kommunikáló drámatanár
szerepét.  Van, aki puhánynak tartja, /bizonyára normális családban nőtt fel/,  van, aki
harcos ellenszegülésre bíztatja:  de mindenki szimpátiáját elnyeri.  Míg a Mobil például
zaklatottan zűrös volt, találóan olyan, mint az ábrázolt jelenség, a Sorslabirintust a gon-
dosan kimunkált tiszta szituációk jellemzik, noha a felmerülő dilemmák  továbbgondolko-
dásra ingerlően múlhatatlanul motoszkálnak bennünk.
Felejthetetlen bravúr az albérleti szoba élettelenre keltése: élő színészekből tárgyiasul
a berendezés. Feuer Yvette pislákoló állólámpaként bólogat,  Ficzere Béla hályogos te-
kintetű állótükör,  a sarokban  Sütő András Miklós  Andersen TV-je gubbaszt.  Kőszegi
Mari/e/,  ha már széplányként  nem tehette,  baldachinos ágyként öleli magába korunk
antihősét.

Öt lány a felolvasó-asztalnál, mindegyikük előtt lámpa,  azé ég, aki beszél.  Ifjú színésznők,
12-14 éveseket játszanak.  Sarah Gancher  new yorki írónő a Klauzál téri tömegsír fölé he-
lyezi a cselekményt, mely általános ugyan,  de tragikus horrorja csak  Kelet-Európában, a
a mi Budapestünkön teljesedhet ki.
A gyermek-galeri alázza, gyötri az új jövevényt, Klári,  Szilágyi Kata  értetlenül állja a ban-
davezér  Ildikó agresszióját.  Kálmán Eszter  rendező biztos kézzel választja ki a karaktere-
ket, ezen belül is telitalálat   Gera Marina  kegyetlenségig embertelen kamaszlánya.  A di-
alógusok érdes szlengben mennek,  a tettlegesség hajlevágástól  a belévágott késig fajul.
Az anyátlan kislány barátságba keveredik egy  1944-ben kivégzett lány szellemével, aki fel-
bátorítja,  szembeszegülésre készteti. Lámpája fel-felvillanó fényében  látjuk a megfogha-
tatlanul különös  Gergely Katalin  kísértő szemvillanásait, aki lelki testvéreként  tekint az
anyátlan Klárira. Semmi szükség nincs díszletekre, képzeletünkben elborzasztóbban látjuk
a tömegsírt, melyből megölt anyukája zöldkabátos tetemét húzza ki, amely fölött, szájába
robbantott tojásgránáttal gyilkolta meg őt egy nyilas suhanc. Az élő és a szellem-barátnő
együtt leckézeti meg a nagylányokat, eljátszatják velük a menekülő rettegést a nyakukba
lihegő kamaszokkal,  - mint minden mozzanat  Gancher  darabjában, ez is komoly gyermek-
pszichológiai ismereteket bizonyít.
A legkisebb, a 12 éves Kati naivan, tudatlanul sodródik a brutális Ildikó vonzásában, Érsek-
Obádovics Mercédesz  szépen felépített ívben  mutatja meg a késelésig vezető utat. Idő-
vel a Birodalom visszavág, a főnök átgondolt manipulációkkal fokozatosan visszanyeri hatal-
mát. Az okos, jómódú családban lelki árva Éva, átlát a mesteri cselszövényeken, de képte-
len elszakadni a rossztól,  Kiss Diána Magdolna  némán,  mimikai mesterszonettel jelzi az
átállás tragikumát.  Jószelleme, védangyala eltávolodik tőle, Klárinak sem marad más lehe-
tőség:  Szilágyi Katalin  megtört akarattal hódol be a játszótéri diktatúrának.
Mi lesz néhány év múlva belőlük?   Éva a Hétkerből átigazol a Lauderbe,  Ildikó megtalálja
a rasszistákat  az Ifjú Gárdában,  a kis Kati tétován keresi az új barátnőt, Klári világgá fut
az első fiúval, ha szerencséje is van,  Gergely Katalin szívszorítóan bizarr Ágija tovább ki-
sért az egyre baljósabb honi éjszakában.
Röntgenkép  a bandákba húzódó gyermekekről,  a minden másságot elutasító  náci ideák
veszélyes térnyeréséről. A szituációk azonosak a felnőttekéivel, a mi reakcióink se lenné-
nek különbek.  Sarah Gancher  értékes,  jól megírt műve megérdemelne  egy kamaraszín-
házi előadást, ez a pompás együttes megtette az első lépést.

Venyicska Jerofejev gyakori vendég a Ráday-utczában,  Tamási Zoltán  felejthetetlen elő-
adásában zötyögtünk végig a Moszkva-Petuski alkesz járaton.  Jeles András messze rugasz-
kodik a szovjet valóságtól, szürreális álom képeiként mutatja meg a zabolátlan fantázia deli-
riumos stációit.  Jerger Balázs  következetesen deklamálja  a zseniális szövegeket, a tudat-
talan határmezsgyéin bóklászó mondatok  igazi lényege azonban  a színpadkép kukucskakö-
rébe fókuszálódik.
Kátai Kinga  egyfogú véglénye,  Fábián Péter  torzarcú vámpírja goyai látomásként jelenik
meg, a realitást legfeljebb a manekeni pózokkal pucsító  Edvi Henrietta képviseli.  Az éte-
rien lebegő hangtér  Melis László  repetícióiból épül, a megszólaltatás  Dargó Gergő mes-
termunkája. Nem keressük a mondanivalót, nem töprengünk az "üzenet"-en, az érzéki szín-
ház szféráiban röpülünk.  Minden mozzanat  egy magában való dolog, "Dinge an Sich", nem
jelent, nem jelöl, úgy van!... - ahogy átéljük.
Schubert Téli utazásának motívumai  angyali artikulációjával simogatnak  Szakács Hajnalka
pianisszimóiban, ő később könnyű fehér ruhából szerecsen-feketébe váltva,  a blues tragi-
kus mélységeit is átélt muzikalitással jeleníti meg. Furcsa figurák tűnnek elő, Bende Kinga
tangóbíborban,  Rózsa Krisztián zöldmuszlin vitustáncban közlekedik, Horváth Szabolcs el-
fuserált csehovi félnótás rokonként mered a semmibe.  Benkó Bence kaján kanördögként
gyilkolászik a fordított kereszttel,  a "Nincsen apám, se anyám"-at  Máté Anett  reszketeg
kezű eratomániája fűszerezi.
Dobó Enikő is szépen énekel, majd fürdőruhában feszít az összművészeti csúcsot jelentő,
háromszólamú szellentés-fúgában.  Felvezeti a témát,  a rózsaszínben bűvölő, eszméletlen
szuggesztivitású  Kopek Janka  ábrándos hangnemváltással lép be, a frappáns lezárás a ka-
lauzként is remeklő  Kiss Emmá-é: "nem is fingik...".
Nem láttuk meg a Kremlt, nem jutottunk el Petuskiba, de  Jeles András látomásos színhá-
za  az extrém esztétikum világába vezetett, alkoholnál jobban tágítva elfásult képzeletünk
belső végtelenbe nyíló távlatait.

A hagymás rántotta,  a virsli és a kuszkusz kitűnő,  bár reméljük,  utolsó vacsoránk inkább
Ben Traven  siralomházi menüjét követi majdand.  Lass Bea  ízes anekdotákkal fűszerezi a
finom falatokat, az asztalfőn trónoló Régens Herceg viszont eléggé színtelen.
A Messiást várjuk, duplikálva érkezik,  Szabó Vera és Huzella Juli csodás fehérségben, tö-
kéletesen tükrözik egymást.  Melyik az igazi? - töpreng a  Három Királyból  kettő,  Fekete
Zsolt engedékeny érzékenységgel vitázik  Mohai Tamás  tudósi racionalitásával.  Elég lesz
egy is!  Az udvari mindenes föladata a likvidálás,  háziasszonyunk azonban még a csirkenya-
kazástól is irtózik,  így a prófétisszák párbajra kényszerülnek. Vékes Csaba  már a vacsora-
asztal változatos kihasználásával remekel,  a fakupák, fatányérok helyére gyilkoló eszközök
kerülnek, a két nyúlánk istennő bajvívása teljes hosszában bejátssza a gasztronomikus pás-
tot.  Népként, tömegként  mi közben rácsok mögül figyelünk, csak a kiváltságos VIP-ek ül-
nek a lelátón, nem szeretnénk a prófétai sorsban osztozni, a diktatúra keménysége elhall-
gattat.
A lótifuti beosztott, Lass Bea először a várakozó emberek fékentartására kerül bevetésre,
örömmel alkalmazkodik  az élveteg föladathoz,  mesterien megalkotott metamorfózisainak
végállomása a hóhéri szerep.  A nagyszerű színésznő, aki már annyiszor bizonyította bámu-
latos sokarcúságát (Deilephila!!!),  totális belső átváltozással mutatja be a mechanikus el-
aljasodás stációit.
Mrozek  nem egykönnyen adja meg magát,  a beetető vendéglátás után mi annál inkább,
a frappáns előadás után azonban a diktatúrától még keserűbben fordul ki a gyomrunk.

Mrozeki családmodellbe vegyített  örkényi humor, ionescoi alapállás, - a dramaturgiai ujj-
gyakorlat azonban  Fekete Ádám  sajátos fűszerezésében önálló, épkézláb abszurddá tel-
jesedik. Frappáns helyzetek, szellemes szöveg, sziporkázó párbeszédek, pompásan rajzolt
karakterek mulatságos panoptikuma.
A végtelen monológok nagymestere,  Andrássy Máté  pöfeteg családfőként triumfál, ren-
dezőként pedig  sikeresen debütál.  Célratörő, sallangmentes eszközök, összefogott tem-
pó, hangsúly a színészi munkán. A szereposztás hagy bizonyos kívánnivalókat, a családi öt-
szög minden pontja csúcsra tör,  Sipos Vera  dicséretes igyekezete kevés,  az ifjú grafo-
mán így pótkulcsszereppé degradálódik, míg a külső erők bevonása egész jelenetsorokat
lehetetlenít el.
Az előadás éltető ereje a szülők s a komornyik hármasából fakad,  faltól falig pattognak a
poénbombák, tökéletesen működik a három színész összjátéka.  Andrássy Máté  mindent
s mindenkit hengerel,  alávetett neje a megadó szelídség mártíriumát vegyíti a kedves ér-
tetlenség vonásaival.  Simkó Katalin  sajátosan ötvözi az ellentmondásos tulajdonságokat,
elbűvölő lénye  az egyetlen szimpatikusan emberi  ebben a veszett haláltáncban. Komor-
nyik-alázat, választékos válaszok,  hunyász fejtartás, kesztyűs gesztusok:  Kádas József  a
megszokottól eltérő,  színész-egyéniségéből építkező,  különc zamatú személyiséget állít
elénk, váratlan színekkel gazdagítva eszköztárát.
Messze még az évad vége,  Lukáts Andor Sanyi és Aranká-ja máris három nagyszerű pro-
dukcióval rukkolt ki, merész darabokat,  új szerzőket és új rendezőket vonultatva fel. A
Lefitymálva, a  Road Movie  és  Farkas Ádám Puccs-a:  megannyi váratlan meglepetés!
Melyik színház tud versenyezni véle?!?

Kovács Anni  ábrándos utcalánya  olyan igazi, cukrászdai randevúra vágyik  a fölfelé folyó
Duna partján,  de a darab csak szerkezetében utal vissza  a száz éves előzményre, önálló,
eredeti és igen értékes alkotás.  Dóka Péter  a jelen század  bizarr körmagyarját teremti
meg, keményen rajzolt karakterekkel, feszesen komponált, városi nyelvjárásunkban írt di-
alógusokban.
Tóth Máté  acélos biztonsági őre lazán üti el a nyolcadik fuvaron túllevő, izzószemű pros-
ti szentimentális kérését, ám következő kalandjában poétikus gyengédséggel csábítja ho-
mályos esti sétára  Horváth András  erotikusan retardált nagyfiúját.  A női nem képvisele-
tében  Fekete Réka Thália  veti be csáberejét, nagy nehezen végül is sikerül ágyba csal-
ni az apakomplexustól gyötört szűzikét.  Hazai pályán már kevésbé eredményes, férjeura
ideologikus csavarokkal próbál kibújni  a házastársi kötelezettségek alól,  Orbók Áron  ki-
válóan ábrázolt tutyimutyisága,  más tájakon azonban  igencsak férfias formákat ölt.  Min-
denki két jelenetben bukkan fel,  egymásnak sokszor ellentmondó,  változatos szerepfor-
mákban,  Tóth András  rendező háttal ülteti elénk a szereplőket, de színpadi személyisé-
gük megmutatására szemtől-szembe ad meg minden lehetőséget.
Az otthon inaktív nagyember,  óvatos puhatolózással keríti be  tinédzser áldozatát, végül
topmenedzseri célratöréssel fogalmazza meg, a szellemes poszteren is olvasható kérdést:
"Akarsz-e a szeretőm lenni?"  "Meg lehet oldani..." - rebegi a csak szemre naiv, vörös ott-
honkáját tétován fel-lehúzgáló fiatalka.  Gergely Katalin  tépett érzékenységgel,  a lélek
mélyvilágából vezérelt  százarcú mimikával,  hipnotizáló szuggesztióval játszik, legjelenték-
telenebb gesztusa is sorsdrámákat hordoz.  Esendő vesztes  Csillag Botond  showmannel
szemben, aki könnyed cinizmussal használja ki helyzeti előnyét a sorozatsztárságból igazi
színházba vágyó  Koncz Andrea  esetében is.
Lágy hangszíne, macskalépte veszélyes ragadozót leplez,  Fekete Zsolt politikusa fölfelé
a sunyi alkalmazkodás mintaképe, szexuális csábításának főeszköze a gátlástalan zsarolás.
A profi partner előtt azonban  hiába vitézkedik,  álmában nem működik  a szerepjátszás,
az "államtitkár vagyok!!!" önigazoló rémálom leleplezi hitványságát.  A kör itt zárul be, az
erotikus láncolat kígyója a saját (és az utolsó úriember) farkába harap.
A képeket tagoló közjátékokban hol tojásokat törnek ékes román konferálással, hol glé-
dába sorakozva, a tokjukból ki-bebújó rúzsrudacsok oszcillálása illusztrálja a férfiúi szex
animalitását.  Személyekre osztott, Mab királynői tutti-monológban örök vágyaikról valla-
nak az altesti körforgalom résztvevői,  revolvercsodákról, címszerepekről, gyermekáldás-
ról, vagy csupán egy romantikus találka csészényi csokoládéjáról álmodoznak.
Maradandó színpadi mű, látlelet mediatizált mocsár-jelenünkről,  nagyszerűen összehan-
golt együttes, konstruktívan kimunkált rendezés. Az alternatív szcéna élvonalába egyből
betört  Lakmusz Csoport újabb bizonyítéka az agyagba döngölt színházi létezés főnixma-
dári megújuló képességének.

Volt a Pesti Színházban,  részletei az Ódryn,  Varró Dani  találékony magyarítása,  csököt-
ten mélyvilági figuráival kitűnő játéklehetőség,  felhőtlen szórakozást ígér. Az írországi kő-
ház könyöknyi ablakát tengeri panorámává tágítja a vetített háttér, felesleges a közeledő
lelkész részeg botladozása, ahogy akrobatikus talajtornája is, ám a szomszéd szobában zaj-
ló jelenetek börleszkje telitalálat.
Kasvinszki Attila rendezése kiállja a próbát, annál érthetetlenebb, miért játszik is, mivel
a színjátszáshoz való affinitása igen mérsékeltnek nevezhető. Az alternatív világban sorjáz-
nak a lelkiválságban vergődő atya eljátszására hatványozottan alkalmas színészek, talán ér-
demes lenne második nekifutásra egy beugrást kipróbálni
Erősíti vélekedésünket  a nagyszerű színész-trió,  mely a lelkész tragikus távozása után, a
második részben  teljességében realizálja  a darab lehetőségeit.  Fazakas Júlia, könnyen
legyűrve az alkati távolságot, életteli karakterképét adja  a védekező keménység rejteké-
ben szerelemre vágyódó bakfisnak. Az egymást emésztő testvérek kettőse, Kozma Károly
zsigerien naturális és  Kokics Péter érzékeny gesztusokban gazdag alakításában,  képről-
képre fokozva hitelességét, a befejező jelenetben szinte katartikus csúcsokat érint.
A filmszerű effektusok alkalmazása feltétlenül érdekes és járható út, egyenetlenségeivel
együtt a produkció további izgalmas próbálkozások lehetőségét vetíti előre.

Indulásakor a KoMa magyar darabok mellett tette le a voksát,  új helyén még bátrabb kon-
cepciót vállal.  A teljesen kultúramentes övezetben nem a komédiák, zenés darabok köny-
nyebb sikerekkel kecsegtető útját választja,  íme, második bemutatója  egy csavarosan ab-
szurd duódráma.
Tennessee Williams  igazán nem ionescoi, becketti vonásairól ismert,  darabja témájában,
kidolgozásában is meglepő. Két színésznek látszó lény vergődik  egy hakni-előadás váratlan
nehézségei közt,  eltűnt a menedzser,  nincs műszak,  de még az a nyomorult lépcső is hi-
ányzik.  Testvérek,  unottan sorolják egymás hibáit,  gonoszkodva ingerlik a gyenge ponto-
kat, egymásra utalt cellamagányban próbálják túlélni a helyzetet.
Polgár Péter  majdhogynem debütáló rendező,  a két színész is csak néhány éve van a pá-
lyán, ez a produkció magabiztos lendületén egyáltalán nem érződik. A szerepek rutinossá
érett aktorokat kívánnának egy kőszínházban,  a KoMa két tehetsége viszont eredeti ízek-
kel, különös egyéniségük erejével üti fölül a papírformát.
Lass Bea  depresszív és hisztérika,  iszik és drogfüggő,  önveszélyes, kiszámíthatatlan, mér-
hetetlenül kiszolgáltatott.  Szétesett vonások, kapkodó mozdulatok, kicsinyes játszmák: a
talajtalan lélek  áruló jelzései.  Mohai Tamás  minden szavához  apró gesztust,  villanásnyi
mimikát társít, hatványozva nemcsak a textus, de színpadi jelenlétének intenzitását is. Ka-
maszos lénye, kisfiús aktivitása éles kontrasztja nővére dermedt tétlenségének, pregnáns
dikciója érett racionalitást tükröz.  A következetes szerepformálás, a cselekmény nélküli
cselekmény tökéletes ívű kibontása  kiemelkedő teljesítménnyé teszi  a két fiatal színmű-
vész munkáját.
Úgy tűnt, Thomas Bernhard Színházcsinálójának parallelje rajzolódik elénk, ám a végkifej-
letben, váratlanul a bunueli  Öldöklő Angyal fenyegető árnya magasodik fel.
Kockázatos választás, merész tett.  Az alkotók azonban  az elképesztően magas mérce fö-
lött, jó arasznyival, nagyot dobbantva suhannak át.  

Ülünk a Nyócker polgáribb fertályában, egy stukkódíszes mennyezetű szalonban, a Boldog-
ság Tanyáján. Lakásszínház ez, amely az alternatív szcéna jeles aktora: Stubnya Béla nevét
nevét viseli, az egyetlen theátrumi műintézet, amely élő színművészről nevezztetett el...
Lippai Krisztina  már a második darabot jegyzi szerzőként-rendezőként, a Karácsony után
még duhajabb múlatságok ideje következik.
Tamási Zoltán  falkavezére amolyan  magyarosss, toros-pálinkás ünneplésre készül, sikerül
is a disznóvágás, ám a színházi múltban szerzett feleség, Stubnya II Lajosné inkább hajdani
főszerepét játssza el. Edvinként Gombrowicz egykori királya,  Reitter Zsolt teszi a szépet,
Bóni és a zongorista  Simon Attila,  a háttérben észrevétlenül munkálkodik  Buflakár Béla
távoli rokona, a kellékzsonglőr Bakurász háziszellem:  Villányi Péter.
Miklusicsák Alíz  autentikus kiejtéssel szórja regáti átkait, hogyan ismerhettünk volna rá
magyarigazolványos román medveként?!? A tánckarban a briliáns humorú  Berki Szofi paro-
dizálja a "civil a pályán"-színészséget,  egyre nagyobb hullámokat vet  Kálmán Imre örökbe-
csűjének komikus szökőárja. Az Első az elsők között, a vérbeli primadonna  Fazakas Júlia,
szuggesztív játékkal, bravúros temperamentummal, fantasztikus énekléssel kábítja rajongó-
it és a karnyújtásnyira figyelő közönséget.  Igen gazdag a magyar színház, ha egy ilyen for-
mátumú művészt kőszínházban nélkülözni tud...
A Családi Fészekből hiányoltuk az obligát "meleg"-et, reméljük, hogy a folytatásokban csak
felbukkan majdand  a trendi humorforrás.  Mert az első találkozás után  nagy kedvünk tá-
mad a továbbiakban is cselekvő részeseivé válni Stubnyáék köznapian extrém életében.

Gaál Erzsébet  Óriáscsecsemő-jében ismertük meg,  késöbb is játszott a rendező darabjai-
ban,  aztán emlékezetes alakítások a Tünet együttesben /Priznic!/, nemrég pedig  Baksa
Imre revelatív  Tévedések vígjátéká-ban.
Az életút zenitjén, 45 éves korban monodrámával jelentkezik a jeles színművész, összegez-
ve,  megítélve,  alaposan kivesézve  eddigi pályafutását. Portréjátéka természetesen szub-
jektív, de ami talán a legfontosabb, kíméletlenül őszinte. A szemünk előtt lejátszódó élve-
/ön/boncolás egyaránt elkerüli a hamis pátosz és a hangzatos önbecsmérlés buktatóit, ki-
érlelt hitelessége megkapó élménnyé teszi.
Nem tudjuk, hogy a nyúl-nyúzás dermesztő képe Kassáktól származik-e, avagy a saját gyer-
mekkorából, a nagyívű monologizálás valóban csontváry-s érzületeket sejtet-e,  ám minde-
nen átsüt az alkotó,  Kövesdi László  extrém egyénisége.
A Világszép nádszálkisasszony-ban búsképű LÓ,  Tosztogonov leningrádi "A ló története"
rendezésének címszereplője óta nem láttunk  ehhez foghatóan emberi állatszereplőt. És
ráadásul a Neptun Brigád előadásában némán játszotta el az animális anima érzékeny rez-
düléseit... Ahogy a Toszkáná -ban, a Szilánkok, avagy a panyírrögök-ben a félrecsúszott
értelmiségi külső-belső kálváriáját jelenítette meg, karizmatikus intenzitással.
Senkit ne tévesszen meg, hogy a közelmúlt színpadi sikereit idézzük: így emeljük ki a mos-
tani egyéni vállalkozás fontosságát,  hiszen mindaz benne van,  ami az emlékezetes szere-
pek megalkotását lehetővé tette. A tehetség, a tapasztalat, a megélt kínok és ritka örö-
mök, a tisztítótűz és az elíziumi mezők, a pokol bugyrai és a beteljesülés mámora.
A  Majomtőr "...pontosan leképezi mindazt,  ami életem során előrevitt és gátolt"- vallja,
úgy érezzük, hogy  Kövesdi László esetében, a gátak és gátlások folyamatos leküzdése a  
jövőben is értékes színházi munkák születését garantálja.

A budai hegyvidék bágyadt eleganciájából  Rákospalota zegzugos mélyvilágába költözött a
KOMA,  példamutató lokálpatriotizmussal azonnal egy anekdotikus kollázst készített Ó- és
Újpalota történetéből.
A panel-világ születése: a temető helyén épülnek  az új lakótömbök,  hiába próbálkoznak
a gyászolók,  Valcz Péter akkurátus rendőre, leküzdve a keresztfiúi kötődés nehézségeit,
erélyesen távolítja el, a hajdani keresztanyai ajándékaira hivatkozó  Lass Bea  vezette ko-
mor gyülekezetet.
Régi szép falusi idők:  a polgármesteri hivatal kihelyezett üléseit a kedélyes vendéglőben
tartja,  váratlan vendégként toppan be, a kulturális életet bőkezűen támogató grófnő, a
múlhatatlan eleganciájú  Szabó Vera  személyében,  akit az ötvenes években hortobágyi
táborba deportálnak.  Jobban jár a vendéglős,  Polgár Péter patinás műintézetében, üz-
letvezetőként mérheti a keverteket.  
Az epizódok,  Felhőfi Kiss-László  míves rendezésében egységes egésszé állnak össze, az
együttes kiválóan játszik,  több szép feladat is jut mindenkinek.  Fekete Zsolt  a családi
tabló motyogó nagypapája,  de hasonlóan emlékezetes mindenttudó helybeliként, Szabó
Vera  az alsóbb néposztályba sorolva, a rideg anya figuráját is érzékletesen rajzolja meg.
Könnyelmű ficsúr  a községházán,  majd szenvedélyes lepkegyűjtő kamasz:  Mohai Tamás
remekel, mint a címadó rákospalotai ritkaság, a  Deilephila  szakértője.
Pufók szakácsnő, "de anyá!"-zó bakfis, végenincs helyrajzi ismertetővel útbaigazító kerék-
páros asszonyság:  Lass Bea  telitalálat karakterképei a Csárdáskirálynő primadonnájának
káprázatos belépőjében csúcsosodnak.  A díszletszőnyeg lámpácskái poétikus fénnyel ra-
gyogják be  a furcsa sorsú városrész emlékeit,  születőben egy lokális mitológia.  Merész
vállalás cselekmény és konfliktus nélküli darabbal kiállni, a KOMÁ-nak Felhőfi Kiss László-
val sikerült a rendhagyó kísérlet. Reméljük, a közönséghez hasonlóan,  az Önkormányzat
urainak magas tetszését és támogatását is elnyeri a kitűnő produkció.

A környezettudatos bábok kukás-narancs és láthatási zöld színekben hirdetik a szelektív
hulladékgyűjtést, Zián a komoly apafigura, Kopik a bohókás gyermek. Négy feketébe búj-
tatott színész mozgatja őket, beszéd ugyan nincs, de a szájjal képzett hanghatások és a
pazar gesztusnyelv határokon átnyúlva,  mindenki számára érthetővé teszik a darabot. A
pisszegések, köhintések, kippek-koppok mellett a csodálkozó Ah!-ok, elutasító dörmögé-
sek, elégedett brummok alkotják az akusztikai mezőt, ujjongó klasszikus zenével körítve.
Természetesen a látvány az elsődleges,  az animáció  változatos, szellemes, arányos. Zö-
rögnek a kukába mentett fémtárgyak, sörösdoboztól teáskannáig gyűlik a hasznosítható,
a kedves bábokkal együtt örülünk minden újabb zsákmánynak.
A díszlet-pult három gyűjtőedényt tartalmaz, tetején zajlik a cselekmény, rövidesen már
a papír-kacat a célpont.  Zián, az okoskodó felnőtt,  módszeresen nevelgeti a Kopik-gye-
reket, leteremti ügyetlenkedése miatt, közben újrahasznosított papírdarabbal legyezge-
ti hiúságát.  A kislány (reméljük, az...) papírvirágot formáz,  ki is békíti a zord atyát. Min-
degyik bábra  ketten jutnak,  ezáltal mindkét kéz fürgén mozog és a lábak is  életre kel-
nek. Semmi erőltetés, természetes jókedv, egyszerű ötletek, nagyszerű megjelenítés, a
rendezés, a játék magától értetődő közvetlenséggel hatásos.
Műanyag-kacatban aztán nincs hiány,  a kis vörös izével "itt a piros, hol a piros?"-t játsza-
nak, majd lassacskán szoborrá épülnek a színes tárgyak,  ott magasodik középen egy em-
beralak, a haszontalan vackok az emberlétet teszik élhetővé.
Környezeti analfabéták vagyunk:  mindenkinek látni kellene,  nem csak  az avignoni világ-
fesztivál vájtszemű funjainak. Hazafelé bandukolva, megakadt a szemünk egy eldobott ci-
garettás-dobozon.  Óvatosan körülnéztünk, - nagyon ciki az utcán felszedni valamit!, de
aztán hősiesen felkaptuk és sutty a /nem szelektív/ szemétkosárba...

                                           2 0 1 1

Vallomásokból, jegyzőkönyvekből kiindulva, némi külső segédlettel,  maguk a játszók alkot-
ták meg a szövegkönyvet: a valós eseményeket sikerült drámai formába sűríteni.  A postás-
lányt kirabolják, a rendőrtiszt nyomoz, a szerelmesek civakodnak, az igazság alszik. Egy fel-
vonásnyit. Motorbicikli, zsaru-asztal, mikro és postástáska: ennyi elég a színpadi tér betöl-
téséhez, annál nagyobb szerepet kap az emocionális színészi munka.
Polgár Csaba laza könnyedséggel hozza a szalmabrikett-innovációba bukó, autós beszállító
fiatalembert, jószándékú, de azért végig feltételezzük róla rosszat.  Szeret elgondolkodni,
eltöpreng a dolgok állásán,  hirtelenkedései csak erősítik hitelességét.  Az asztal túlfelén,
vallatói pozícióban  Thúróczy Szabolcs ül, két hívás és két csipsz között kutatja a talányo-
kat. Ő is elmondja párválasztásának történetét,  rutinosan érez rá meg a heveny beszámo-
lók ellentmondásaira, rendőr létére azért még az együttérzés képességével is rendelkezik.
Mobilhangjaira  többször is dalra fakad,  a hitvány Edda-számok  a múlt fakult emlékeiként
hazudnak filozófiát.
A gyújtópontban  Szandtner Anna elsöprő intenzitású alakítása áll.  Mit alakítás!?! Úgy éli
a falusi levélhordó motorra turbózott konfliktusát,  mintha világéletében a szűkített mély-
valóságban vegetálna,  ahol a szerelem az egyetlen kapaszkodó a sivár köznapokban. Esze-
lős szuggesztivitással hiteti el vallomását,  remeg a félelemtől,  sír és nevet, hisztérikus és
nagyon is józan egyszerre. Ellentmondásos összetettsége rétegről rétegre rajzolódik átla-
gosságában is különleges személyiséggé.  Kitörései érzelem-vulkánok, csöndjei belénkfojt-
ják a szuszt,  akkorát rúg a bepakolt táskába,  akaratlanul is összerándulunk. Ő az utolsó.
aki kinyomja a zenét, leoltja a villanyt, de katartikus játéka az évad-elsök közé emeli.

A filmben két igazi sztár,  Susan Sarandon és Geena Davis röpült az égbe,  Máthé Zsolt  in-
novatív mikroszínpadi adaptációjában két igazi énekes: itt azonban az ifjú páros lendületes
játéka, énekesi-színészi bravúrja a viharos intenzitású előadást röpítette a mennyekbe.
Louise-t megtépázta az élet, nyugodt hétköznapjaiból csak egy kis kiruccanásra vágyik, az
atyai férj mellett felnőni képtelen Thelma  gyermeki szertelenséggel társul be hozzá.  Míg
a hollywoodi csodanők csillogó luxusautóban road-movie-znak, a mi útiszínházunkban négy
kéz elég a klaviatúrán:  monoton basszusok kísérik a száguldást,  pattogó párbeszédek, né-
ha egy kis dalolás, operai kádenciákkal ékesítve.
Kákonyi Árpád a legkevesebb hangból alkotja kitűnően énekelhető melódiáit, a kíséret is
gyengéden áttetsző,  mégis minden gesztusnak értéke és szerepe van. Ilyen zene és ilyen
előadók mellett  nincs is szükség elektronikus gitár-dob őrületekre, (talán máskor se...).
Szathmári Judit direkt egyenességgel jellemzi keményen érzéketlenné változott személyi-
ségét,  régebbi traumatikus élménye folytán szándéktalanul gyilkol, a még menthető hely-
zet ámokfutásba csap. Telefonon riasztott fiúja, pénzen kívül gyűrűvel megerősített házas-
sági ajánlatot is hoz,  ám a végzet gördülő kerekei  megállíthatatlanok.  Stoppos csapódik
hozzájuk,  Nagyhegyesi Zoltán  harmonikaszóval bűvöl,  a szerelmi kalandot a pénz ellopá-
sával tetézi, de nyomra vezeti  az üldöző rendőröket is. A cowboy-kalapos zord közegeket
is a két hölgy játssza,  férfiként is derekasan megállják a helyüket. A bakfiskorba retardált
Thelma egyre jobban belelendül, a nyelvelve alázó kamionosra már ő fogja a fegyvert, sze-
rencsére  most csak a kamion lövetik ripityára.  Murányi Márta  bongyor hajzatával,  rob-
banékony egyéniségével,  hangjának érett erotikájával uralja a színpadot,  játéka vulkáni-
kus erővel jeleníti meg  addig elfojtott végletességét.  A katatón férj és a vágyába rekedt
szerető párhuzamos szerepeiben  Friedenthál Zoltán  ismét csillogtatja eminens karakter-
formáló képességeit.
Máthé Zsolt  rendezése minden ízében nagyszerű produkcióhoz vezetett,  az előadás szín-
padon hatványozza meg a film sikerét és megerősíti a Sanyi és Aranka Színház  Apropera-i
rangját.

Milorad Krstic: Das Anatomische Theater c. kiállítása mögött, a Műcsarnok Kupolatermé-
nek lépcsőzetes nézőtere váratlan színházi meglepetéssel  ajándékoz meg. Az elképesztő-
en asszociatív, briliáns rajzkészségű művész forgatókönyve természetesen képzőművészeti
témájú, egy képrabló műgyűjtő csoportos portréja.
A bűnbanda sorra fosztja ki a híres múzeumokat, első útjuk Párizsba vezet. Az éjszakai be-
törés atmoszféráját kuvikhang, szélzúgás, a mennydörgést kattogó géppisztoly idézi. Az 5
előadó kevés szóval pantomimezik, a környezetet a háttérvetítés érzékelteti. A "Flight to
New York" Krstic-kép repülője suhan velük a MOMA felé,  zsákmányuk egy Malevics, a fő-
nök Ruben Brandt szerepében maga az alkotó-koreográfus  Horváth Csaba. Boccioni Lép-
csőn lemenő akt-ját  lefelé lopakodva,  fölfelé nézve úgy viszik el, ahogy Krstic grafikáján
a Potyemkin-lépcsőn guruló babakocsit figyelik  a fázisokban osonók.  Közben egyre gyak-
rabban tűnnek fel a kézben hozott jellegzetesen tülökorrú. többszemű, vicsorgó fogsorú
portrék, a repülést tízkarú  Síva-csoportozat érzékelteti,  míg a háttérben az olasz Polizia
helikoptere pásztáz. Keresztrejtvény-kockákon tipegve,  Blaskó Borbála  lila cipellői a há-
romszínű  Broadway boogie-woogie mondriani kockáinak ideges mozgását mímelik, az Ermi-
tage felé haladva, pétervári útikalauzunk a kifogyhatatlan orosz szókincsű  Andrássy Máté.
Az akkurátus magánnyomozó,  Kádas József  a gengszterek nyomába ered,  füstös lokálok,
buja bárok homályában kutakodik.  A kiállítás három-négymellű donnái láttán  jogosan vár-
hatjuk az intim testrészek színpadi megjelenését, - nem is hiába: a képek kínban vicsorgó
fogsorai között nemcsak igéző combok bukkannak elő. Míg a fekete-vörös árnyképen vért
köpnek,  Sipos Vera valóban rendhagyóan vibráló sztriptízt mutat be. Chagall szerelmesei
Csere Zoltán  hátán lebegnek Vityebszk egén, a kép, a film, a szöveg és a pantomim új mi-
nőséggé kovácsolódik  a nagyformátumú színjátékban.  Az erőszak fallosz-szimbólumait sze-
rencsésen megússzuk, bőven gyönyörködhetünk bennük a darab után kivilágosodó kiállító-
térben, itt most beérjük a méretes pofonoktól megbicsakló árnyék-fejekkel.
A finálé keringőző párjai  mesteri fényeffektusokkal triplázódnak meg, lábuk a Krstic-motí-
vumokkal tapétázott szőnyegen tapod,  a mozivásznon meg  premier plánban néznek ránk
a Casablancát, Godard-t, Jancsó Miklóst idézve.  Horváth Csaba  összművészeti remeklése
majd  két órán keresztül  nyűgöz le,  kiforrott ötlet-parádé,  all round reveláció,  amely a
krstic-i asszociációk stílusában, saját formanyelvén teremti meg egyedülálló mirákulumát.

Érettebb bakfis és egy posztpubertás kamaszfiú találkozik a neten,  céljuk közös: azonna-
li öngyilkosság,  a lehető legbiztosabb módon.  Gömbsátrukat  a távoli észak sziklái között
verik fel,  kiválasztják a megfelelő szakadékot és az időpontot. Ám vitába keverednek,  az
Északi Fény ritka tüneménye is felbukkan, másnap hajnalig össze is melegednek gömb-kuc-
kójukban. Mi is volt az a kiábrándító szörnyűség, mely miatt ide kerültek?  Mi szorongatja
lelkes énjüket? Csakugyan annyira kilátástalan a helyzetük?
Úgy érezzük, egy pillanat alatt megváltozhat az elhatározásuk, hiszen még el se kezdték a
személyes katasztrófák kálváriáját.  Igor Bauersima  azonban még a fanatikus lánynál is kö-
vetkezetesebb,  aki a sziklaperemre lép, annak le is kell zuhanni,  a dramaturgia vastörvé-
nyei nem ismernek kivételt. A frappáns dialógusok, váratlan fordulatok láncolata mégis az
utolsó minutáig lebegteti a kérdést, a színjáték abszolút hitelességével tetézve az izgalma-
kat.
A Pulzus Társulat néven, az ígéretes  Kés a tyúkban-nal bemutatkozó triumvirátus, Botos
Bálint  rendezővel az élen,  ezzel bemutatóval még nehezebb, járatlan útnak vágott neki.
Csak két szereplő, csak az üres hómező, félszeg mobil-kapcsolat az otthoniakkal,  meg az
áhított döntési szabadság csalfa lidércfénye. A lány az erősebb, ő kezdeményezte az egé-
szet, konok céltudatosságából nemigen enged.  Guary Szandra  találékony színészi eszkö-
zökkel keményíti meg líraibb alkatát,  mereven előre néz,  pattogóan artikulál,  még a bú-
csúüzenet mosolyát sem képes kipréselni magából,  nem lehet együtt érezni vele,  annyi-
ra racionális,  annyira kimódolt az elhatározása,  - annál inkább szurkolunk kisfiúsan gátlá-
sos partnerének.  Kroó Balázs  sokszínűen rajzolja meg  az összetett karaktert,  tele van
csökött érzelmekkel,  heves vággyal és tétova bizonytalansággal.  Gazdag arcjátéka, átélt
lelkísége, lappangó energiái sugallják a reményt: talán még vissza lehet fordulni.
Ott állunk a szakadék peremén,  nem tudjuk,  mi lenne a megoldás: hátralépünk avagy le-
zuhanunk?  Egy dolog azonban biztos, ez a háromfős együttes fennmarad és még sok meg-
lepetést tartogat számunkra!

Mi maradt meg a 70-es évtized elejéből?  Jancsó, a Szindbád, - Pilinszky, Tandori, - Cseh
Tamás, - az Új Zenei Stúdió és... - a negyedik generációját túlélő Stúdió K.
Az első bemutató,  a Semprun-könyv és az  Yves Montand-film:  A nagy utazás/láttuk!!!/
alapján készült Étoile-t idézték a hajdani szereplők.
Eljátszottak néhány jelenetet  a vetített régi fotók előtt,  meséltek a játszóhelyekről, a
próbákról, a közönségről. Tucatnyi szék volt a díszlet,  kellékül a  Népszabadság szolgált,
amely összesodorva gumibotként csapott le a tüntetőkre. Könnyedén elevenedtek meg
a szituációk, a dialógusok hanglejtése is megmaradt.  Fodor Tamás erélyes koncepciója
diktálta az iramot, csak úgy, mint akkoriban,  Mélykúti Ilona  ugyanolyan aktív,  Oszkay
Csaba  ugyanolyan délceg, mint régen,  Lacza, Székely B.Miklós a tömény hitelesség, a
korán elvesztett  Gaál Erzsébet-et mai Stúdió K-sok játszották. Ők olvasták fel a társulat
munkáját árgus szemekkel figyelő besúgók és tartótisztjeik jelentéseit, míg Nánay István
az Amatőrszínházi Fesztiválok zsűrititkairól anekdotázott.
Hosszú volt és gyönyörű, mintha most próbálnák a darabot. A kommunisták akciói elvesz-
tették aktualitásukat,  az újra nyitott, korszerű hozzáállás azonban életerősebb, mint va-
laha. Nem művészek voltak: állampolgárok, akik művészi munkájukkal politizáltak, közben,
éppen az individuális hitelesség folytán, a legfontosabb színházi produkciókat hozták lét-
re: Woyzeck, Balkon, Leonce és Léna.
A tehetség hierarchiájában  mi csak a teaházi pincér rangját értük el,  de mind a mai na-
pig, a legtöbb tekintetben Stúdió K-snak érezzük magunkat.

A felolvasó-színházi produkcióval összevetve,  a három nagymonológot illetően a színpadi
változat sajnos alulmaradt.  Kikényszerített hangoskodással,  erőltetett nagyszínházi arti-
kolációval deklamáltak  az egyébként kitűnően játszó színészek.  Kákonyi Árpád  önironi-
kus zongorázása még a paródiába csúszást is  lehetővé tette volna,  de inkább öblögetős
melodráma sikeredett.
A párjelenetekben javul a helyzet,  Száger Zsuzsanna karcos keménysége találóan jellem-
zi az önmagával is kíméletlen "munkalkesz"  Mama2-tőt, kinek lánya,   Bartsch Kata alakítá-
sában, megtiport gyermekkor után, az alkoholmámor bódulatába menekül. Az Első Nő, va-
lamikor úriasszony,  ellenállóként nácik macája,  elhagyott feleség, majd zugívó dédnagyi,
az  Urbanovits Krisztina formálta erőteljes karakterképben, egyre intenzívebben rajzoló-
dik ki. A  Nagy Fruzsina  flitteres kisestélyijeiben pávázó hölgyek világa markáns kontrasz-
tot kap a diadalmas tört fehérben megjelenő unoka színrelépésekor. A még egyetemista
Spiegl Anni  határozott egyenessége, sallangmentes beszédmódja, szuggesztív ereje hoz-
za létre  Elzbieta Chowaniec drámájának hiteles erőterét. A lány racionális érveinek biz-
tos fundamentumán, öntudatos elhatározásával vitázva, a Három Hölgy nosztalgikus trillái
háromszólamú rábeszélő-show-vá erősödnek.  Kákonyi Árpád  elementáris ének-kvartett-
je csúcsra röpíti az előadást,  a dédnagymama élveteg mórikálása, a nagymama férfias alt-
ja, a mama lágyan indázó szólama gyönyörűséges együttessé érik,  melyben az ellenszóla-
mot napjaink karrier-gyermekének,  Spiegl Anni-nak közbevetett "de","de nem"-jei adják.
Az első húsz percen van mit csiszolni,  de  Pelsőczy Réká-nak érdemes volt kiharcolni és
megalkotni  a színházi megjelenítést,  amely biztató felütése a  Kortárs Dráma immár 10.
Fesztivál-jának.

Sándor Anna  eddig is  Budapest legprogresszívebb műsorpolitikájú játszóhelyévé tette a
Spinoza Színház-at, de még ezen belül is példátlan merészségű telitalálat egy Frida Kahlo-
ról szóló "opera" előadása. A félelmetes invenciójú festőnő képein túl is elképesztő: szél-
sőségekben tobzódó élet, végletes házasság,  a testi kínok megalázó gyötrelme. A szöveg-
könyv,  Ann Silberberg  korrekt munkája,  sikeresen kerüli el a melodramatikus közhelye-
ket, miközben a tragikus alapállapotot és a viharos sorsfordulókat  szikár egységbe képes
összefogni.  Prózai darabként is megállja a helyét, a nagy kihívást az éneklésbe való átme-
net jelenti.  A két szereplő,  a százszázalékos  színészi hitelesség mellett,  támadhatatlan
muzikalitással abszolválta  Henk Nieland,  leginkább  a brechti songokkal rokonítható  da-
lait.  Közelről persze kicsit nehéz az artikuláció mimikáját nézni, - a televíziós operaközve-
títésnél bevált,  "csukott szem-nyitott fül"-taktikát alkalmazva azonban  maradéktalanul él-
vezhettük a valóban operai szintű produkciót. A kistérben a legszűkebb felállású zenekar
is veszélyeztetné az akusztikai egységet, Neumann Zoltán avatott zongorajátéka, a legap-
róbb rezdülést is követve, tökéletes beleérzéssel alkotta meg a zenei hátteret.
Czeizel Gábor minimális eszköztárral is  alkalmas játékteret hoz létre,  a narrátori monda-
tok  egy önarckép keretében hangzanak el,  a fizikai nyomorúság érzékeltetésére  elég a
tolókocsi és egy fogantyú a kapaszkodáshoz,  a nőcsábász  Diego Riverát kalaplengető já-
tékossága jellemzi, Frida nyílt színen ölti magára a kínzó heveder-abroncsokat. A szituáci-
ók mívesen kidolgozottak, töretlen a tempó, árnyaltak még a heves kitörések is.
Az egyik, társasági hölgyektől a sógornőjéig hajkurássza a nőket, a másik a drogokon kívül
a szerelmi mámort keresi  Chaplin feleségétől  Trockijon át a magyar fotográfusig,  akinek
a kávéház falán látható,  róla készült, katartikus varázsú képe meggyőzően bizonyítja: volt
mivel hódítania...
Hábetler András  már alkatában tökéletesen fedi a nagy mexikói muralista figuráját, érzé-
keny reagálásai, tiszta deklamációja,  életerőtől duzzadó játéka  találó ellenpontja a cím-
szereplő rettenetes feszültségeinek. Veszett a kegyetlen vitákban, empatikus a segitség-
nyújtás meghitt pillanataiban,  minden ízében egységes karakter-alakítás, nem is szólva az
éneklés arányos szépségeiről.
Megéljük a szenvedést, ereinkben lüktetnek a kínok,  kíváncsian figyeljük a festészetben
magára találó őstehetséget,  örülünk sikereinek,  aggódunk a váratlan fordulatok idején:
Herczenik Anna tökéletes azonosulással rajzolja meg  Frida Kahlo  színpadi portréját. Ma-
gától értetődő természetességgel  vált prózáról énekre,  mesterien arányosítva  a dinami-
kai és a stiláris különbségeket. Bírja a folyamatos jelenlét terhét, minden lelkiállapotához
megtalálja a szuggesztív megjelenítés formáit, az ívelten áradó zenei frázisok líraisága nem
zárja ki a dühkitörések elcsukló hangjait.  Nagyra értékeltük a  Tündöklő középszer-ben,
de ez a színpadi munka újabb előrelépés énekesi, színészi, előadóművészeti pályáján.

A rendszerváltásig alig mertük kimondani azt a zsi...-vel kezdődő szót, a bármelyik /fél/ol-
dalon állók  furcsállva fogadták volna.  Aztán elszabadult  a gyalázkodás és a melldöngető
identitásgőg egyformán szörnyű kórusa.  Mennyivel jobb lenne inkriminált szavunkat egy-
szerűen úgy ejteni, mint a "szavannák foltosnyakú vándora": a zsi...ráfét!
Vinnai András a rá jellemző szabad asszociációs szellemmel, imponáló invencióval vállalja
a tabutörést: akár filo-, akár antiszemita valaki, megkapja a magáét... Humor, ötletesség,
csattanókra hegyezett szituációk, eleven textus dicséri a szikrázó tollú alkotót.
Két tévelygő gázóra-leolvasó vitatkozik,  lehet-e használni a "cigány"-szót,  lehet-e villával
enni a kínai kaját, poén-tűzijáték, magában elég lenne az egész estés élményhez,  Bánki
Gergő és Schmied Zoltán  bravúros duettben villantja  fel a PC-hozzáállás abszurditásait.
A szélsőségek tobzódása folytatódik  a vacsorázó házaspár lakásában,  ahol  Juristovszky
Sosa hatágú csillagot sejtető csempefala előtt ütköznek az indulatok.
A lenyűgöző eleganciájú  Huzella Júlia fürge moderátorként terelgeti a szembenállókat,
de a stúdió-beszélgetés túl hosszúra nyúlik.  A válással fenyegetőző, szókimondó asszony-
ságot az előző képben nagyszerűen játszó  Nagy Mari-nak, az egyetlen  "Gasztrofasiszta!"
felkiáltáson kívül szinte nincs szerepe,  legjobb lenne a "kedves"-"tetves" szópárbajra szű-
kiteni a jelenetet, több teret adva a Holokaust-szakértő Rosenzweigbergerstein kápráza-
tos monológjának, melynek hatását, az apokaliptikus befejezésben,  Lukáts Andor sátáni
Jud süss-mosollyal még ellenpontozni is képes.
Borgula András rendezése avatottan bontja ki az antinacionalista-fajvédő, antiszemita-zsi-
dóbérenc ütközéseket,  összefogott arányossággal teremt kiváló lehetőségeket  a kimun-
kált összjátékú együttesnek. Bánki Gergely az ideológiáktól bénult éhezőművész és az el-
vakult gyűlölködő alakjában  egyaránt remekel,  szenvtelen arccal,  fantasztikus ritmusér-
zékkel poéntíroz,  de artikulálatlan kitörései is hitelesek.  Személyében koncentrálódnak
a kibékíthetetlennek tűnő  kényszerképzetek,  az örök sértettség és az összeesküvés-el-
méletek tébolya, színészi munkája a produkció emblématikus gyújtópontja.
A végítélet fináléjában, számos újabb merész csavar után, túlvilági hang szólít, talán meg-
békélésre/?/,  de hívogató hangjait mi is tovább adjuk, hogy mindenki eljöjjön megnézni
ezt a példátlanul merész előadást: "Gyertek...Gyertek!

Kis híján beültünk a jobb oldalra, szerencsére észrevesszük, a fehér álarcok a szereplőket
rejtik. A királyi udvar könnyedén lejátssza a címszereplőket,  Hay Anna  bicegve is drámai-
an erős,  trónbitorlóként  Szabó Zoltán  nagyszerű gesztusokkal  remekel,   Czukor Balázs
extrémen katatón Hamlet,  váratlanul újszerű Ofélia  Székely Rozi:  ki mondta, hogy az el-
taszított kedves szerepére csak fotómodellek alkalmasak?  Nemcsak Polonius-ként, de töb-
bi jelenésében is  megkerülhetetlenül erőteljes  a sorozatosan kiváló alakításokkal jeleske-
dő  Lajos András.
Gigor Attila koncepciója merész és eredeti,  gyors váltásokkal,  furfangos térbeli ötletek-
kel bonyolítja a cselekményt.  Először a fej vagy írás pénzét dobják ki az ablakon,  végül a
tehetetlen áldozatokat,  a maszkok mögött megbúvó színjátszók  a történések főszereplői-
vé válnak. Tökéletesen illeszkedik a zene,  hátborzongató a tenger zajának vonós idézése,
a  lószőr-surrogás  maga a végtelenül félelmetes tenger /MatkóTamás/.  A színészek köny-
nyedén lépnek  egyik ruhából, szerepből a másikba  Sebő Rózsa  jelmezeiben,  a rendező
dinamikus tempót vezényel,  a szöveg helyenkénti bőbeszédűsége sem csökkenti a meste-
rien adagolt feszültséget.
Molnár Gusztáv, mint Színészkirály, az események Isteni Mozgatójává lép elő, karizmatikus
színészi jelenléte a darab fókuszába helyezi grandiózus figuráját. Mindenttudó felsőbbren-
dűsége,  jóságosan sátáni deklamációja  démoni hipnózissal irányítja  a nem is annyira vak
végzetet.
A címszereplők választása nem szerencsés, /"Rosenkrantz és Guildenstern: halott"/,  ám a
minden ízében koherens, arányosan szerkesztett, következetesen kidolgozott elképzelés, 
Gigor Attila  eddigi legjobbja,  méltán tekinthető a mű egyik legjobb színrevitelének.

Hímzett mellényben, csizmásan,  hegedülve, gitározva, énekszóval két bukolikus trubadúr
toppan be:  Bandi bácsi és a monodráma nagymestere,  Gál Tamás, aki kalapját a homlo-
kára tolva bele is kezd Petőfi hősi eposzába.
A sziporkázó paródia összes szereplője enszemélyében jelenik meg:  Harangláb, a fondor
lelkületű egyházfi, Csepű Palkó, a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója, a bé-
ke barátja Bagarja és még sokan mások. Hangját nagy kedvvel igazítja a figurához, mimiká-
ja zseniális,  az Szemérmetes Erzsók 55 éves bájainak hunczfut mosolyával csábítja a diák-
sereget. Mert a nézőtéren, nem kifejezetten  a magyar irodalomért lelkesedő diákok ku-
corognak, kik első szóra be is ugranak bármelyik szerepbe.  A színész fantasztikus kontak-
tusteremtő, varázslóként vonzza a figyelő tekinteteket, a sűrű beletapsolásból kijut a be-
segítő kisiskolásoknak is.
Pipa helyett  gyakran gyújt rá  egy-egy pezsdítő nótára, kelléke a gitáron kívül csupán a
négylábú zsámoly. Halálos biztonsággal poéntíroz,  elsöprő lendülete töretlenül vezet vé-
gig a hősi cselekmény markáns fordulatain. Isteni szórakozás! Így kellene magyart tanulni,
de lehetne mást is... Fejenagy kovácsmester, templomi bezáratása után, a lágyszívű kán-
tor  szerelemféltésből adódó elagyabugyálásáért  kalodába csukatik,  de a mi jókedvünk
szabadon szárnyal a fergeteges élmény után.
Gál Tamás  Petőfijét  minden iskolában játszani kell!  Ne csak a felnőttek élvezzék elké-
pesztő virtuozitását, jusson el a még meglévő, utolsó tanyabokorba is!

Vontatottan indul  Fábri Péter  etűd-kollázsa, a Fesztivál Színház bávatag tere sem ideális,
túl sok a koncert, túl sok a városnév,  bár a társulat vehemens energiákkal pergeti a moz-
galmas jelenetecskéket.
A karizmatikus játékú  Szilágyi Kata  a hírhedett zenész szerelmeként,  szó szerint,  csak
úgy szórja a gyermekeket,  majd megunva az apuka állandó utazgatásait, elhagyja őt, ám a
továbbiakban,  színészként száz alakban gazdagítja  a hölgykoszorút.  Kiss Diána Magdolna
Georges Sand férfiruhájában virtuskodik,  orosz hercegnőként viszont  csábossá varázsolja
a "töltött galamb" júnói formáit.
Egyre feszültebb érdeklődéssel követjük nagy hazafink életútját, aki a magyaroktól kapott
díszkardot kirántva, a Rákóczi-indulóval bódítja a pestieket, majd a cigányok között találja
meg az igazi magyar zenét.  Herczeg Tamás  karfiol-frizurás Beethoven,  gondoliere  Velen-
cében, gitáros roma és főúri lakáj, narrátorként meg tárgyilagosan kommentálja az esemé-
nyeket.  Harsányi Sulyom László rengeteg ötlettel fűszerezi a csillogó kaleidoszkópot, ha-
tározott kézzel fogja össze  a tengernyi mozzanatot.  Liszt Ferencet,  csecsemőkorától az
aggastyáni abbéságig  Széles László jeleníti meg, szelíd karaktert formál, aki inkább sodró-
dó bábja a fergeteges sikernek, humora, kedélyes bölcsessége emberi közelbe hozza a gé-
niuszt.  Nemcsak a díszlet forog,  a példásan összehangolt szereplőgárda  szédületes iram-
ban kering a vibráló forgatagban.
Rusznák András  tucatnyi alakban jeleskedik,  Nagyhegyesi Zoltán  az agg  Rossini ételre-
ceptjét főzi meg előttünk  pazar paródiájában.  Hekler Melinda  Clara Schumann szenvel-
gő rosszindulata után,  gopakozó bárisnyaként  az orosz nők szenvedélyes üzenetét hozza.
Másodperces váltásokkal, párhuzamosan a forradalmár Richárd Wagner és az őt üldöző de-
tektív  Baksa Imre,  neki ehhez a bravúrhoz elég egy bársony föveg.  Reszketeg Ince pápa,
bájolgó Schumann,  elejétől a végéig Liszt mindenttudó inasa  Barabás Richárd: máris mes-
tere a kifinomult színjátszásnak.
Mindenki énekel,  táncol és felszabadultan nyüzsög  a pezsgő kavalkádban,  a titán magán-
élete kedves komédiában kerül közelebb hozzánk.

Bakos Éva, a lépcsőházban dzsoggoló nyugdíjas asszonyság különös vendégeket fogad. Fia-
tal pár állít be hozzá,  már tudjuk:  égi küldöttek, akik halálos megbízatással jöttek.  Nem-
sokára, mint a célszemély gyermekei bukkannak fel,  öntudatos lányka - depresszív anyám-
asszony katonája. Kroó Balázs aztán leszbikus vonzalmú temetői ügyintézőként is remekel,
a fantasztikus kisugárzású  Guary Alexandra  pedig egy  kétgyermekes tűzoltó-hölgy pará-
dés embermentő akciójában is bizonyítja  kivételes képességeit.  A szereplők néha eltűn-
nek  Erdei Ildikó Virág  piros ládácskáiban, hogy később új alakban jelenjenek meg.
A cselekmény fondorlatos fordulatai alig követhetőek a normál dramaturgiához szokott né-
zőknek,  Kiss Márton már a Rácz Vivien Projekt-ben virtuóz affinitást mutatott az extrém
csavarok tekintetében,  tobzódó fantáziája  ebben a nagyszerű munkában még különlege-
sebb variációkra késztette.  Nem lőhetjük le a poén/oka/t,  legtöbbjük teljes megfejtése
is csak otthoni, tisztázó töprengések, beszélgetések után sikerült.  Ez a darab mindenkép-
pen megérdemel a jövőben egy még tisztultabb színrevitelt.
De koncentrált figyelemmel, most azonnal nézhető merész színházi csemegékre vágyóknak!

Annyi jót és szépet írhatnánk  Lukas Barfuss  "színpadi lányregény"-ének legújabb, a kitű-
nő kaposvári, Réthly Attila -féle produkcióval egyenrangú bemutatójáról!
A hátrányba szorított etnikumok,  érzékszervileg, fizikailag korlátozottak mellett, a nyugati
társadalmakban egyre több szó esik a mentálisan sérült emberekről is. Szinte már sikk toló-
kocsis gyermeket nevelni,  persze, egészen más,  ha valaki vállal egyet, vagy ha a genetikai
szeszély méri rá ezt a sorscsapást. A gyógyszerekkel agyatlanított  Dora szüleinek döntése,
hogy tabletták helyett a pszichiátert választják, szeretnék bakfis lányukat érző, eleven em-
bernek látni,  még ha ez beláthatatlan kockázatokkal is jár. Az életre, világra rácsodálkozó
Truffaut-i Vad Gyerek, vagy  Herzog Kaspar Hauserje a társadalmi,  emberi ellentmondások
feltárására ad alkalmat,  az író más utat választ. Hősnője a szexben találja meg  a teljesebb
értékűvé válás lehetőségét,  sorsának állomásait követjük a kiemelkedően megalkotott elő-
adásban.
Sopsits Árpád  a dialógok kibontására teszi a hangsúlyt, az összes szereplő állandóan jelen
van  a parányi tér gazdaságosan kihasznált szegleteiben. Folyamatosan figyelik a történése-
ket, egy ízben, egy szerencsés módon nem naturálisan jelzett szerelmi aktus után, a kana-
péra hanyatló pár fölött, igazságosztó istenségekként magasodnak.  Nemigen találkozunk a
szülők szexuális neurózisaival:  Nyakó Júlia  lányáért minden áldozatra képes anyája  magá-
tól értetődően, hirdetések útján keresi az erotikus örömöket,  inkább a furcsa zöldséges-
fiú,  Lovas Dániel  küzd neurotikusan  elfojtott vágyakkal.  Illatszer-vigéchez méltó, kifíno-
mult szaglással vadássza vágyainak tárgyát,  a szadizmust rejtő jó modor húrjain mesterien
játszó  Kaszás Gergő.  Exkluzív epizódjában  Horváth Zsuzsa  a gyakorlati szexuálpszicholó-
gia nagydoktorának bizonyul,  Spilák Lajos  zenében, narrációban egyaránt  a darab szer-
kezetének kirajzolását segíti.
Dora orvosaként  Nagypál Gábor  ismét színészi sokoldalúságáról győz meg.  A kóbor lelkek
zavaros világában,  rezignált intellektusával  tartja az egyensúlyt,  sejtve,  hogy megfontolt
tanácsait sutba dobja az érzékletes valóság. Jószándékú felvilágosító monológja józan mon-
datokból épít  gondolati katedrálist,  könnyed tempóváltásokkal tartja a feszültséget, a ki-
munkált arányosság, a szuggesztív jelenlét mesterműve.
A zsigeri életet élő lány meghallgatja ugyan,  de az ő tetteit öntörvényű animalitása vezér-
li. Nézése mereven ugrál jobbról-balra,  az értetlenség elől a "nem tudom"ba menekül, vá-
gyait felfedezve azonban  direkt következetességgel törekszik megvalósításukra.  Fura egy
szerzet, bár nem egy megnyilvánulásában  ösztöneink céltudatos gesztusaira ismerünk. Tö-
rékeny fizikum és bármennyire fejletlen, mégis állhatatos lélek.  Arcának ezerféle rezdülé-
se van,  a belsejében tomboló kétségek, álmok, érzelmek  mind megtalálják a felénk sugár-
zó hullámhosszot.  Először klinikai tárgyként szemléljük,  ám lépésről lépésre,  egyre köze-
lebb vonz magához.  A pályaudvar búcsújelenetben csak álldogál elesetten,  a bizonytalan
kétely és a vágyott remény mezsgyéjén,  valami megfoghatatlan forróság  tör fel bennünk,
a katarzis izzó lehelete, így visszanézve, nem is tudjuk, minek annyi szépet és jót írni, ami-
kor erről az estéről egyetlen név is elég:  Homonnai Katalin.

Nagyon zavaróak a román színházi stílusból örökölt, funkciótlan szobor-bálványok, a hely-
tartó tisztjei otrombán lökdösik/!?!/  a zsidó királyt és társait,  még egy pornó-domina is
terpeszkedik a szélen. A furcsa felütés után azonban már az első mondatoknál hitelesen
szólal meg  Székely János, olvasva is költőien gyönyörűséges, veretes textusa.  A cézári
szobornak a jeruzsálemi Templomba való felállítása ellen tiltakozó Agrippa király, Tamási
Zoltán,  a rapid döntésű politikus,  Tóth József  passzív,  illetve hiperaktív ellenállásánál
gyümölcsözőbbnek bizonyul  Barakiás főpap  gondolkodásra késztető okfejtése. Az ideig-
lenesen Palesztinában táborozó, megszálló szíriai légiók vezére, Petronius diktátori hatá-
rozottságát töprengő filozofálgatás ingatja meg, ám barátja,  /Király Attila/ követként a
diktátor sürgető parancsát hozza,  egyre megoldhatatlanabb kérdéssé élezve a  "muszáj"
és a "lehetetlen" konfliktusát. Lucius és Probus, a két ifjú szárnysegéd, római karrierről
ábrándozik,  melynek érdekében akár  a besúgás is szóba jöhet.  Huszár Zsolt  marcona
patrícius-ivadéka  felháborodva utasítja el a kisebbségi,  germán származású tiszt nagyívű
ábrándjait a hűség és árulás kiélezett vitájában.  Kovács Krisztián-nak már első megszóla-
lása, - "tényleg hamu" - is figyelmet kelt,  heves mozgással nyomatékosított monológja pe-
dig áradó erejű, átütően hiteles színészi teljesítmény.
Papp Janó feketében tartott jelmezei, a helytartói köpeny fenségétől, a zsidó előkelősé-
gek biblikus ornátusain át a katonák kommandós öltözékéig,  csillagdíszek kombinációival
élve, méregfiolákkal súlyosbítva,  tevékenyen járulnak hozzá  a karakterek jellemzéséhez.
Szikszai Rémusz  rendezése szakítva az eddigi színrevitelek didaktikus pátoszával, a törté-
nelmi drámaiságtól elemelt, kicsit idézőjeles, kicsit ironikus, néha még abszurdba is hajló,
minden tekintetben  korszerűbb stílust alakított ki.  Az értelmezés pontossága,  a tempó
fegyelmezettsége, a következetes térhasználat tette lehetővé, az együttes egységén túl,
a kiemelkedő színészi alakításokat.
A két főszereplő személyében  két korszak,  két színész-generáció  találkozásának örülhe-
tünk. Az alternatív szcéna ősének tekinthető, 70-es évekbeli amatőrszínház-mozgalom ve-
zéralakja, a máig élő Stúdió K alapítója, aki színészként, rendezőként is egyaránt jelentős
/fél/életművet tudhat magáénak:  Fodor Tamás nagyformátumú szerepben,  hagyományo-
sabb keretek között bizonyítja  karakterábrázoló kvalitásait. Szélessávú dinamikai regiszte-
ren játszik,  felizzó kitöréstől az elhaló suttogásig,  de hangtalan gesztusai,  egy bólintás,
egy tétova félrenézés is  vizuális fortisszimóként szól.  Kérdező hanglejtése, bölcselkedő
rábeszélése egészen elfogadhatóvá teszi ajánlatát: - Nekünk Urunk van birodalom nélkül,
Nektek Birodalmatok  egy igaz isten nélkül,  tulajdonképpen kiegészülhetnénk egy integ-
ráló államvallás ideológiájában... Nagypál Gábor, aki Arisztofánész Bárka-beli Igazság-ában
Hermész diktátor, a manipulatív demagóg rémképét vetítette elénk, hiteles fokozatosság-
gal változik  parancsoló nagyúrból  kételyek, ellentmondások hálójában vergődő tragikus
hőssé. Szuggesztív artikuláció, árnyalt mozgás, bravúros arcjáték, - egyenletes szerepfor-
málás, amely groteszk humorral ízesítve sem veszít férfias erejéből.  /Évekig küszködöm a
zsidókkal, majdnem megértem már egy mutatós vértanúságra, hát nem meghal a Cézár.../
A különös adottságokkal bíró színész  ezzel a munkájával  az évad legjobbjai közé emelke-
dik, de elmondhatjuk ezt Szikszai Rémusz rendezéséről is, amely, az egyik legértékesebb
magyar dráma invenciózus színpadra állításával, a  Zsámbéki Színházi Bázis  2011-es nyará-
nak hátralevő tíz bemutatóját szenvedélyes várakozásunk fókuszába helyezi.             2011

Sok éve már,  hogy a  Nézőművészeti Főiskola megjósolta  a színház halálát.  Napjainkban
ez már szikár valósággá válik,  még a  Romeó és Júlia  második részében is a Vígszínház le-
gyalázott romjai láthatók.  Deák Tamás darabja az ingatlan-spekulációs színházvesztésen
túllépve, témáját fantasztikus horrorként fejleszti tovább,  pompás szerepeket kínál, for-
dulatos, humorban is gazdag játék lehetőségét teremti meg.
Elrettentően harsány az indítás,  az urak a Csárdáskirálynő slágerére ropják, míg a prima-
donna orálisan próbálja a rendezőt kielégíteni.  De a kitűnő szereplőgárda jóvoltából las-
san a bemutatóra készülő társulat, konfliktusoktól hangos percei  tárulnak elénk. Thúry
Tekla,  a sorozat-sztárból  Sylviává avanzsáló celeb,  M.Simon Andrea  alakításában heves
hisztérika,  aki eratomániájában még a törölközőből is  frottír falloszt formál.  A bonviván
folyvást ötleteivel nyaggatja a rendezőt, csecsemő-naivitású törtetését Pintér Gábor, ki-
munkált karakterrajzban, találékony humorral ábrázolja.
Az igazi fordulópont a rendezőt játszó  Robin László-nak az ügyelővel, Egonnal folytatott
töprengő párbeszéde:  szárazon kopognak a szavak,  mégis azonnal megcsap a hitelesség
áhitott szele.  Néha felbukkan egy hétrét görnyedt,  takarító anyóka, aki megkapó nosz-
talgiával siratja a hajdani operett-időket. Arányosak a jelenetek, a parányi helyen ötlete-
sen válnak el a színterek,  néhány függöny segítségével  váltakozva vagyunk öltözőben, a
színpadon és a színpad mögött, /díszlet-jelmez:  Fecsó Andrea/.  Hibátlanul gördülékeny
a tempó,  a premier ellehetetlenülése és a színház elvesztésének  fenyegető réme perc-
ről percre fokozza  a feszültséget. Deák Tamás átgondolt rendezői koncepciója a szikrá-
zó dialógusokra összpontosít,  de mindig megtalálja  az érzékletes gesztusokat is. Néhány
tompított lámpa, a háttér hörgő sóhajai és egyből megteremtődik  a transzcendencia kí-
sérteties atmoszférája: személyében lép színre  Josef Kőnig, a túlvilági direktor, aki halá-
losan hatásos jelenlétével szabja meg a végkifejlet menetét.
Pejtsik Péter egy szál csellóval melodramatikusan kíséri a történéseket, Kálmán Imre mo-
tívumaiból nemcsak hangulatfestő frázisokat formál,  grandiózus átkötő szólójában, vulká-
nikus invencióval, grandiózus parafrázist is alkot.
A konfliktus csúcspontján  Urmai Gábor szolidan visszafogott ügyelőjéből előtör a bosszú-
álló szerelmes,  páratlan karizmájú kitörése  tetőpontra lendíti  a drámát,  majd pillanato-
kon belül roskad vissza a rezignált beletöppedés tespedtségébe.  Kriptamélyből sejlik elő
a régmúlt idők csárdáskirálynője, szépsége áttetszően arisztokratikus, míg gyönyörű hang-
ja a szférák zenéjét idézi. Álmosd Phaedra igéző szuggesztióval éli evilági utóéletét, azon-
nal elcsábítja az addig rivalizáló hőstenort, miközben Kamilla, a "hygiéniai asszisztens" buz-
gón sepreget a háttérben...
A záróképben a színpad arasznyi makettja szemünk láttára borul lángba,  a temetői csönd-
ben csak  kósza üveghangok sírnak a légben,  mennyei hosszúságban érezzük át a pótolha-
tatlan veszteséget. - Mégis:  habár kőszínházak omlanak össze, társulatok szűnnek meg, az
igazi hangját meglelő  Picaro Művészeti Produkciós Műhely  ősbemutatőja  a lángokból is
feltámadó, elpusztíthatatlan, örök Színház életerejét bizonyítja.
( Na de ki lehetett a takarítónő?  ...Csak nem...?!?)

Valóban kimegyünk a PLACC-ra: a sétálós koncert a Jégbüfé előtt kezdődik. Nem szeret-
jük a kétszínű szemüvegeket, a poloskák, fülesek világa nem a miénk,  most mégis zokszó
nélkül tűrjük a kedves kis hallókészülékeket. Hiszen a HOPPart-osok édes arcait is mikro-
portok ékesítik, a keverő-erősítő pedig egy gördülő bevásárló-kosárban követi utunkat.
A két énekes csalogány zendít rá, menet közben csatlakozik a szó szerint sétáló basszus
és a tenorvokál-duó. Örökzölddé érett rock-slágerek hangzanak fel, Herczeg Tamás mes-
teri hangszerelésében:  szóló, színező, követő második szoprán, ritmizált scat-harmóniák.
A "pá-pám" váltja fel a "dúbi-dubá"-t, de hallhatunk szépen kidolgozott ellenszólamokat is.
A Haris-köz-ben üldögélő turisták  elégedetten mosolyognak,  aznap este már másodszor
élvezhetik a mennyei hangzatokat, a társaság lassan a hömpölyög az ex-ELTE Kinski fotóz-
ta íves átjárója felé, ahol már a swingesebb stílus kap erőre. A rakoncátlan férfitagok ci-
git kunyerálnak,  tüzet kérnek, betérnek az üzletekbe, szendvicseken, palacsintákon jár
az eszük, ám ezt az együttes példás összhangja  egyáltalán nem sínyli meg,  a kötetlen la-
zaság, a mókás szellem viszont mindannyiunk örömére szolgál.
Kiss Dia Magdolna felugrik a Belváros Pis szobor alapzatára,  szikrázó koloratúráival szórja
meg az ámuló világjárókat, akik rövidesen ütemes tapssal táncolják körül. Herczeg Tamás
ellenállhatatlan basszusmeneteivel hódít,  Barabás Richárd lírai tenorja mögé rejti udvar-
lási szándékait. A megállóban várakozók nem szállnak fel 7-es buszra, a Párisi udvar előte-
rében nyüzsgő esemény teljesen leköti figyelmüket. A kupolás akusztikában technikai rá-
segítés nélkül is csodásan zeng az ének, Michael Jacksontól George Gershwinig, néhány
cukrászsüteménytől ajzva  Friedenthál Zoltán egy dinamikus bluest is elővezet. Szilágyi
Kata kávéra szomjazik, a Jégbüfé pultjánál heves eszmecserét folytat  egy középkorú ér-
deklődővel:  "...ez valamilyen vallás? - Igen,de nem úgy..., de hát tartson velünk, ez most
nem randevú!"- mire a célszemély családjára hivatkozva, rémülten kereket old. Pedig: bi-
zony mondom néktek, ez a "máshogy, máshol"-színház igaz hitvallás a Teátrum Szentsége
mellett!

Nincs húsz percre a Molnár Viktor-utca,  melynek kutyái, felismerve állati génjeinket, ba-
rátságos farkcsóválással kísérték felfedező utunkat. Igazán kedves hely az új  KOMA Bázis,
friss céltudatosságot sugall. Elragadó a tornatermi bordásfalból alakított díszlet, amely re-
mélhetőleg a következő darabokban is megmarad  pompásan kihasználható játéktéri elem-
ként.  Garaczi László színműve nélkülözi a konfliktusokat, magyarság-paródiái is csak néha
találóak, feszesebb tempót,  arányos húzásokat /szakítás-jelenet!/ diktáló rendezés sokat
segített volna. A dalbetétek jók,  a zenekari hangerő a szokásos módon  otrombán túlmé-
retezett, teljesen elhibázott a monológok melodramatikus aláfestése. Mennyivel erősebb
lenne  Zrínyi Gál Vince  színészileg nagyszerű őrjöngése,  ha nem piszkálna bele az elek-
tronika...
Szellemesek, kifejezőek, változatosak  Gergye Krisztián  gesztus-koreográfiái,  a viszzapör-
getett DVD-k, a songok táncos refrénjei,  de a térbeli komponálás nagyvonalúsága is igen
figyelemre méltó.  Sinkovics Judit  jelmezei jók,  de vajon  szükségesek-e?  Polgár Péter
szarvacskák nélkül is abszolút képes a bánáti csiga megjelenítésére,  Jaskó Bálint  vicsor-
gása ezerszer hitelesebb a medvefejnél,  nem a Dilettánsok maszkjaival kéne versenyezni,
inkább a Krétakörös, Maladypés civil-csehovokkal.
Mennyire hatásos  Valcz Péter  Encián macskája, Magyar-jának sincs szüksége trikolórra!
Fekete Zsolt nemcsak túzokként gyengéd és humanizált, Vékes Csaba  intellektuális erő-
vel hitelesíti a fölényes üzletember és az istenien unott politológus ellentétes szerepeit.
Lass Bea  zsigeri intenzitású éneklését  alaposan megnehezítette  a kis terccel magasabb-
ra választott hangnem,  neki aztán igazán nem kellene kiabálnia az átütő hatáshoz,  sugár-
zó jelenléte izzó gyújtópontja a magánéleti konfliktusoknak.  Nincs könnyű dolga  Zrínyi
Gál Vincé-nek:  narrátorként konferál, eljátssza a vergődő szerelmest,  nagyjelenetében
káprázatos fizikai és szellemi erőnléttel mutatja be az elátkozott 10. gén pusztító hatását.
Arcátlan pozőr, szemtelen vagány, - házi zsarnok és fűzfapoéta,  tüntetésszervező és cső-
cselék-toborzó:  Mohai Tamás  most is pengeélesen rajzolt karakterrel rukkol ki.  Higany-
mozgása,  sziporkázó deklamációja, eleven poentírozása épp oly lenyűgöző,  mint a heves-
vérű  Szabó Verá-val bemutatott kozmikus sebességű tánc.
A halálra ítélt Helyek gyászos idején végre  egy új színházi bázis,  jól funkcionál,  meghitt
és barátságos, /a 100 Frt-os büfében zsíroskenyér és micsoda málna!/,  közel a városhoz,
közel a mindig újra vágyó nézői szívhez.

Tavaly a Törökfürdő környékén barangoltunk, most a Vízivárosban indulunk idényzáró tú-
rára. Egy kávézó előtt  Meszerics András  bluesosan énekel, táncos mozdulatokkal bőgőn
kíséri magát, a böhöm hangszer testén dobszólót is rögtönöz.  Rubik Ernő Zoltán  negye-
des méretű havasi kürtből csal elő  virgonc glisszandót, flatteres szörcsögést, kísérteties
sikolyokat, érzékenyen követve két táncoslány hajlékony gesztusait. Az Öntödei Múzeum
stílusos vaskerítésén a kisded  Tócsalakók  csimpaszkodnak,  szvinges rögtönzésekkel vált-
va a menetközben énekelt "Jő már a bika" hazai torreádor-dalt. A Kutyafuttató-ban, tilta-
kozó gazdik és rémült ebek között a  Csíkszereda kórus mutatja be "Csitári hegyek alatt"-
variációit,  gitárral a kézben  Szabó Krisztina  elragadó népiességgel szólózik,  az  "ej ha
tudna, tenne róla" refrént rövidesen az egész közönség énekli.
Pompás hangulatban másszuk meg a Rózsadomb lejtőit, de pihentetőnek négy emeletnyi
magasból érces tárogató-szó köszönt,  a Tócsások meg  a Tengerész és a Remete  mókás
jelenetével lepnek meg. Közeledünk a régebbi túráról ismert Gül Baba teraszhoz,  Szabó
Krisztina  "Büdapeszt"-et zengő sanzonnal varázsol el, -perfekt párizsi az akcentusa, szól
is egy kisiskolás:  "hát mondtam én, hogy francia..."   Vakmerően ereszkedünk alá a tűsar-
kú-barátnakaligha nevezhető, koczkaköves Gül Baba-utczán,  hogy a Margit-körúti kongó
aluljáróban nézőművészeti főiskolát végzett  közönségként aktivizálódjunk egy pantomim-
performanszban. Az artisztikus kúszó-mászó mozgás akusztikai hátterét a Halastó két krea-
tivitási csúcsembere,  Meszerics András és Rubik Ernő Zoltán  szolgáltatja. Hangzó anya-
guk dünnyögéstől a sípolásig, ritmikus szisszenésektől a gurgulázó hangzókig terjed, lassú-
dad felbátorodással  mindannyian bekapcsolódunk a játékba,  a végkifejletben, két tábor-
ra osztva, heves gesztikulálással, egyre vadabb hangokkal próbáljuk meggyőzni egymást.
Mire visszaporoszkálunk a költői  Király-kert platánjai alá, ránk fér a pihenés vajaskenyér
és málnás szóda lazító közegében. Trécselve üldögélünk jófajta swingeket, gyengéd örök-
zöldeket hallgatva és csak egy bánatunk van:  miért múlt el ilyen gyorsan ez a  Kultúrfür-
dős gyönyörű augusztus...

Nem szeretjük Csáth-ot, de ahhoz nem elég jó író, hogy utáljuk.  Zenekritikái zseniálisak,
évtizedekkel előbb ismerte fel az új értékeket, szépírói tevékenysége fantázia és alkotói
véna híján legfeljebb öndokumentáló szociográfia, avagy extrémitásokat hajszoló újsághír-
vadászat.  Bereczki Csilla és Laboda Kornél  kitűnő érzékkel formált  szobaszínházi revűt
a Napló és néhány novella-kezdemény felhasználásával.  Frappáns jelenetek,  monológok,
töredezett mondat-kollázsok, a színpadi megjelenítés találékony eszközeivel realizálva.
Míg a pécsi Brecht-előadás  kiváló szerkezeti koncepcióját, rendezői ötletességét ellehe-
tetlenítette a társulat részleges alkalmatlansága,  itt most ütőképes csapatot sikerült ver-
buválni.  Fikarcnyi szituációkban kell helytállni,  maximum két mondat,  néhány gesztus a
szöveg-kollázs építőanyaga,  a színművészetis gárda óriási koncentrációval,  vehemens len-
dülettel valósítja meg a szépen kidolgozott elképzelést.
Csapó Attila  fekete-fehér habitusát meghazudtolva,  sokszínűen jeleníti meg az író ciniz-
musát, öngyűlöletét, míg egy örkényi abszurdban az apja csontvázát visszavásárló fiú sze-
repében remekel.  Eke Angéla és Nagy Boglárka  magától értetődő természetességgel il-
leszkedik be a máris komoly színpadi múlttal jeleskedő végzősök együttesébe. Kirándulás
a Dunakanyarba: Ficza István jó és főleg rossz pontokkal értékeli a viszontagságokat, pre-
cízen, mínusz 372 és féllel summázva a nyomasztó élményt, neki jut a halálos betegséggel
szembenéző felismerés tragikuma is.  Az író hedonista hozzáállását  Rétfalvi Tamás  alakí-
tásában ismerhetjük meg. Szegény Csáth,  egyetlen témája a jellegtelen napi történések
leltárazása, másfél perces coitustól  a tükörtojásos vacsora utáni cigarettáig,  nem is be-
szélve a többszörös ópiumadagolásról, amely a könnyen szerzett boldogság illúziójába rin-
gatja. Érthetetlen, miért lett ez generációk ájult rajongásának tárgya, bár így, a megnye-
rő mosolyú ifjú színész szuggesztív létezése némileg kedvet csinál a kábszeres carpe diem
léthez.  Andrusko Marcella éles kitörései, delnős magakelletése maradandó élmény, ő az,
aki egy szóból is képes poént csiholni.  A Lesz vigasz óta tudjuk, hogy  Bohoczki Sára egy
ionescoi reinkarnáció,  akinek a szeme vágása is tömény irónia,  aki a Halotti beszédből is
ínycsiklandó groteszket varázsolna. Óh!  ha egyszer végighallgathatnánk káprázatos mono-
lógját az anyai halálról! - de hát rácsapják az ajtót...
A parányi tér kihasználása tökéletes, játszik a mosogató, a sakk-asztal,  a világítási effektu-
sok meg az asztali lámpapark ki-bekapcsolgatásából teremtődnek, a falra kerülő bűnbocsá-
nati cédulák  ismert toposzokra utalnak.  Fegyelmezett, markánsan átkomponált a tempó,
lenyűgöző a rendezői lelemények imponáló sokasága. A negyvenfokos összeszorultság elle-
nére komoly kísértést éreztünk az azonnali ismétlés megnézésére...

Félúton  Kicsiny Balázs   pepita-autóinak négyes karamboljától, a  Willendorfi Vénusz  ka-
vicsból rakott szobrától délre, közvetlenül a rózsaszín  Marx-phallosz  mellett,  a Csónaká-
zótó kortárs szobor-együttesébe  tenyérnyi plató nyúlik a víz fölé.  Itt láthatjuk, - a Szép--
művészeti Múzeum jóvoltából - a két híres Csehov egyfelvonásost.
A Leánykérés parázs birtokvitába torkollik, a szenilitásba süllyedt Csubukov,  Dióssi Gábor
és lánya, Dobra Mária, feledve az áhított vőlegényi aktust, harciasan védi a Bivaly-rét tulaj-
donjogát. Funk Iván rendezése kor- és kór-rajzban merészen rugaszkodik el  a líraibb Cse-
hov-kliséktől, a férfiak földharcban fojtogatják egymást,  a hölgy kopóként harap,  Miklós
Marcell  infarktusos vergődése nagyszerű karakter-tanulmány.
A másik darabban  Dióssi Gábor  Luka, az öreg szolga,  akinek legnagyobb gondja az eper-
szedés,  na meg az a fránya zab, amit mindig kaszálni kell,  a váratlanul behatoló hitelezőt
viszont sehogy sem tudja megfékezni.  Miklós Marcell  dühöngő Szmirnovja azonban szin-
te észrevétlenül szelídül  szerelembe szédülő kezesbáránnyá, ami kiváló alakításán kívül, a
mélabús özvegyből párbajképes nagyasszonnyá változó  Darabont Mikold érdeme is. A pé-
csi színházban jeleskedő színésznő  kemény artikulációjú,  heves játékkal teszi  emlékeze-
tessé a fergeteges észak szélnél is viharzóbb komédiát.
Lesz még egy előadás augusztus 21-én!  Jó lesz sietni,  de ha nem férünk a nézőtérre, a
parti kávéházból is nézhetjük, sőt, csónakot bérelve, méternyi közelből leshetjük a vízen
ringatózva...  2011 augusztus

Furcsa az a vájtszemű kifogás, hogy hogyan kerülhet egy könnyed komédia a Fesztivál mű-
sorába. Shakespeare-hez fennkölt módon kell hűségesnek lenni?!? Talán inkább annyira a
mindennapokra reflektálónak,  a nézők minden rétegét megszólítónak,  amennyire a min-
dig up to date szerző tette.  "Hűséges"-e a dél-koreai Szentivánéji álom, vagy  Korsunovas
kétszereplős Vihar-ja?  Idézetek pedig bőven akadnak  Efraim Kishon "húsz év múlva"-mot-
tójú komédiájában is...
A halál torkából megmenekült szerelmesek,  görcsölő házasságukban  már igencsak halálra
unják egymást, a szürke hétköznapokat csak a Dajka,  még mindig virgonc és Lőrinc barát
egyre kéjvágyóbb megjelenései színesítik, na meg Lukrécia, nyűgös-szipus tinédzserlányuk.
A váratlan bonyodalmakba próbál beavatkozni maga az örökifjú William, kinek még dúshajú
figuráját  Réti Barnabás  energikus lendülettel testesíti meg. Áradó deklamációjába egyre
több mai kifejezés türemkedik, akarva, nem akarva cselekvő részese lesz a történetnek.
Czeizel Gábor  határozott kézzel fogja össze a dramaturgiai bohóságokat, ötletesen segíti
a szerepek kibontását, jó ízléssel tarja kordában  a sziporkázva lüktető komédiázó kedvet.
Találó zenékkel választja el a jeleneteket, segítve a rapid metamorfózisokat. Mert az "egy-
szer kettő = néha öt!", két szereplő is váltja sűrűn jelmezeit.
Először házsártos feleség,  minden apróságba belekötő középkorú szipirtyó,  majd veronai
éveit idéző, de totálisan huszonegyedik századi lányában inkarnálódik.  Elég egy trikó, egy
napszemüveg, hiteles belső átalakulása jóvoltából lehetetlen felismerni a percekkel előbbi
rikácsoló  Montague-nét.  Nagyváradi Erzsébet fölényes biztonsággal, nagyszerű ritmusér-
zékkel tobzódik mindkét alakjában. Ha hozzávesszük,  hogy két lélegzetvétel között még a
soha nem vénülő pletykazsák, Emilia dajka  fizimiskáját is magára ölti,  csak ámulattal adóz-
hatunk karakterformáló képességének.
Tóth József, de illessük inkább a sajátjává szervült Jocó-val, önfeledten lubickol a a poén-özön hullámaiban, egyetlen gesztust, egyetlen kacsintást sem hagy ki,  bőkezűen ontja ki-
fogyhatatlan humor-petárdáit.  Az ő játékában a kirobbanó kacaj,  a legszélsőségesebb ha-
hota közben is mindig érzünk valami végtelenül emberi, a clownmosoly mögött bujkáló tra-
gikumot, ami igazán shakespeari mélységeket sejtet. A tikkelő Lőrinc barát és a fásult apa
vonásai mögött, alig észrevehetően, mégis megkerülhetetlenül feldereng a Tavasz ébredé-
sének szerelmes kamasza.
Nemcsak a könyvtárszobából vezet út  a nagy drámaíróhoz, sokaknak kedve kerekedhet a
húsz év előtti Romeó és Júliához is, - kár, hogy Korsunovasék éppen Dublinben játsszák...

Nem messze  a magyar Bauhaus minta-házaitól árválkodik  Molnár Farkas  félbemaradt "Ma-
gyar Szentföld" temploma. Ha felépült volna, a harmincas évek vasbeton-építészetének uni-
kális kuriózuma lenne,  így oszlopos félkörívében kortárs meseoperát láthatunk. A legendás
Cupido és a halál után a  Halastó Kórus nagyobb fába vágta fejszéjét. Jonathan Dove ope-
rájában nincsen próza, a zenei anyag áthangszerelhető, de az énekszólamok nehézségei el-
kerülhetetlenek.  A kiváló kórusban nem minden szerephez található megfelelő énekes, de
a rendezés ötletessége és a mozgalmas látvány elfedi a kisszámú hiányt.
A férjszerzést hadászatilag megoldó Hildebrand király,  Nényei Pál  grandiózus alakításában
erőteljesen indítja a darabot, bábokkal duplikált lányai közül  Szebeni Gabriella lágy tónu-
sával,  Pribay Veronika  vehemens játékkal,  marathoni útjának stációit vascipőben araszo-
ló  Vásárhelyi Zsóka  állóképes muzikalitásával tűnik ki. A humoros fordulatok az állati vőle-
gény, a disznófejű Rácz Lőrinc drabális bejövetelével komorulnak el, de az esküvő illusztris
vendégserege, a kezükben tartott képekről felismerhető  politikusok, hírességek, celebek
ujjongó kórussal éltetik a három királyi párt.
A kórustagokból álló zenekar,  Tóth Árpád  vezetésével biztos zenei alapot jelent, a billen-
tyűsök: Hajdú Melinda és Hám Bernadette, Madaras Sándor/harmonika/, Biksz Judit/fuvo-
la/, Jankó Dániel/klarinét/, Cserne Klára/szax/,  Juhász Éva/koboz/, Gózon Éva/gardon/,
a csellószólista  Pribay Valéria és a vendég  Tömösközi László az összes ütőhangszereken,
de mindegyik, közben énekkari feladatait is teljesítő szereplő  a maximális teljesítménnyel
járul a sikerhez. Hatalmas báb-alteregójával erősítve  Joós Andrea  Nyanya-királynője lép a
színre és az animális vőlegény elrablásával megteremti a várva várt konfliktust. A férfiak hát-
tal álló sorfala függönyként zárja a felvonást,  irány a bukolikus büfé, ahol vajaskenyér, pa- lacsinta és Elvarázsolt Disznós bögrékben szódás málnaszörp vár.
Göttinger Pál,  mint narrátor huncut koboldként köti össze a jeleneteket, titkokat sejtet,
megelőlegezi és magyarázza  a történéseket,  rendezőként pedig  jó tempóban mozgatja a
nagylétszámú szereplőgárdát, sárkánykígyókkal szelet vet, felhőkbe röpít és a vadludak röp-
pályáját is meghatározza. Nemcsak a sürgölődő szolgahadnak van hisztérikus koreográfiája,
de a Nyanya-bábu gesztusai is boszorkányosak.
A férjét kereső legkisebb lány az  Északi Szél  házába téved,  Mitruly Enikő és Turchányi
Márton veszekedő kettősének komikuma,  majd  Juhász Orsolya és Sztojanov Georgi mon-
dén rocker-párosa az előadás csúcsait jelenti. A  Hold  imbolyogva lebeg  Madaras Sándor,
Meszerics András, Murányi Norbert és Novák István  lírai kvartettjének sejtelmes hangjai-
ra, utat mutatva a Tejút kastélya felé. A túlmozgásos boszorkány-lány  Emerencia: Polonyi
Artemisz, energikussága ellenére alulmarad  a kitartó szerelemmel szemben,  a szőrös kan
herceggé változik, de a mese bűbájos varázsa tovább vibrál a befejező kórusban. melyet a
már jól ismert, tizenkét tagú gitár-együttes hetvenkét húron kísér.

Függő-fotelekben lógnak álomba merülten, inkább gyermekek, bár részben bakfisok, kama-
szok játsszák őket.  Már ha van mit: amit elmondanak, nem egészen szerep, hiszen minden-
napi tapasztalataik is  sűrűsödnek benne.  Balogh Rodrigó  sok-sok látott-hallott történet-
ből,  meséből,  legendából  gyúrta egységes egésszé  a roma-kérdés minden abszurditását,
kínját, keservét.  Ahogy a kiskorúak látják, akik nem is tudnak már másféle világot elképzel-
ni.  Az öt gyereket a protokoll-táborban valamely jelentéktelen vétségért bezárják, mene-
külnek futva, gyalog és vasúton,  a végén ugyanoda érnek vissza,  ahogy a mi felsőbbrendű
kisebbségi stratégiánk is minduntalan saját farkába harap.
Balogh Rodrigó  csalhatatlan érzékkel választotta ki a társulat tagjait, minden bizonnyal szí-
vós aprómunkával vezette be őket a színjátszás mesterségébe, elsodró erejű, félelmetesen
hiteles előadást hozott létre.
Oláh Edmond  egy szál mikrofonnal produkál száj-dob rappelést, megszólalásai választják el
a jeleneteket,  páratlan invencióval minden hangulathoz,  minden szituációhoz talál tökéle-
tesen illeszkedő motívumokat.  Lám, a tuc-tucból is kinőhet kvalitásos zene, ha igazi tálen-
tum hasznosítja! Magvas beszólásaival természetesen Szotyi-ként is helytáll, ha monodrámá-
ban hallanánk, az magában egész estés élmény lenne...
De itt vannak ám a többiek!  Németh Angelika,  Mónika szerepében látszólag olyan kedves,
megszokott tinédzser-jelenség, elbeszéléseinek azonban, humorosságuk mellett a legkomo-
lyabb tartalmakat jelenítik meg pregnáns erővel.  A vöröshajú, fehérbőrű  Index különös fi-
gurája  Szkiba József alakításában a rációt, a logikát, a következetességet képviseli. Furcsa
fejmozdulatai, jellegzetes beszédmódja még izgalmasabbá teszik deviáns okfejtéseit.
Balogh Rodrigó  rendezése az egyhelyben lengve üldögélők elbeszéléseit mindvégig feszült
és mozgalmas játékkal  a képzelet terébe tágítja,  mesterien váltogatva a komikum és a ret-
tenetes tragédiák momentumait.  Jólesően derülünk a társulat  Benjáminjának, az elemista
Német Alfréd Roberto élesnyelvű kitörésein,  hogy a következő pillanatban  összeszorított
fogakkal éljük át a gyilkosságok borzalmait.  A vörösruhás Babrinka,  Lovas Emília személyé-
ben olyan tehetséget ismerhetünk meg, aki heves dikciójával, szikrázó reagálásaival, létezé-
sének súlyával valóban az előadás gyújtópontjává válik, aki minden helyzetben nagyszerűen
használja széles skálájú színészi eszközeit.
Hogy legalább egy kicsikét megérezzük, milyen is a világ alulnézetből, hogy ne a szenzációk
és koholmányok, tévhitek és rágalmak alakítsák véleményünket, próbáljuk meg mindannyian
megnézni ezt a sorsdöntően fontos darabot.
/Nem tudjuk, hogy hol lehet?  Nem tudjuk,  mit rejt még ezen kívül  Balogh Rodrigó-ék re-
pertoárja, de azonnal hírt adunk, ha bármit megtudunk!!!/

Az osztályfőnök helyett egy komplett zenekar sétál be a tanterembe, gitárok, dobszerelés,
hangfal.  Ahogy Ljubimov Hamletjének egérfogó jelenete kezdődött,  minden színész kezé-
ben hangszer, amely nem akadálya, gazdagítója a teljes értékű játéknak.  Jankovics Péter
bele is vág, krónikásként mesél az előzményekről: - tucatszor láttuk a szophoklészi alapmű-
vet, de most derült ki először,  hogy pl. Kreón csak gyámkirály,  végső fokon trónbitorló...
Máthé Zsolt, megőrizve az eredeti szerkezetet,  mai fülekhez igazította a szöveget, eleven
ritmusú, a karakterekhez illeszkedő textust alkotott, érzékenyen egyensúlyozva a klasszika
és a szleng között.  Matkó Tamás dalbetéteihez emelkedetten szellemes, fürge invenciójú
szövegeket írt, melyek a történet tagolása mellett a cselekmény továbblendítői is.
Gigor Attila  az első padtól az utolsóig teljes teret bejátszatja,  a fordulópontokon graffit-
tikkel is illusztrál, gondos elemzése az emberi viszonylatok hajszálpontos képét rajzolja fel.
Az együttes olyan pátosz nélküli természetességgel játszik,  mintha egy orrunk előtt zajló,
közvetlenül érzékelhető eseményt látnánk.
A zenei alapot  Szabó Zoltán, nagydobbal erősített  basszusgitárja adja,  de Ő az is, aki az
apjával szembeszálló Haimónt szikrázó hevességgel állítja elénk. A címszerepben  Hay Anna
a tőle megszokott, elsöprő energiájú játékot  ragyogó dikcióval hatványozza,  ókori  Szent
Johannaként a megszállott erkölcsi helytállást testesítve meg. Igazsága meggyőző, szuggesz-
tivitása ellenállhatatlan, a mindennapi hősiesség mitologikus ikonjává istenül.  De mennyire
emberi tud maradni!  Tudattalan mélységekre rezonáló,  fájdalmas blues-ában  egy boldog-
ságra termett fiatal lány búcsúzik  élettől, szerelemtől. Dalát  Pető Kata  halk énekszólama
séri, mely észrevétlenül úszik át a gyász-ária gyönyörűséges largo-jába.
A Hirnök alakját  Lajos András  a dráma gyújtópontjába emeli. Még a harmonikája is fújtat,
midőn a rossz hírrel futva érkezik, szédületes mimikával, pazar gesztusokkal előre mentege-
ti magát,  még a nézőket is bevonja önigazoló magyarázataiba.  Második jelenésében hang-
szerével kisípolja  az idézett obszcén szavakat,  kétségbeesetten libikókázik a félelem és a
remény között. A baljóslatot is Ő exponálja,  a mobilt az agg jós, Teiresziász csörgeti meg,
a jószimatú előérzet  veszélyt jelez:  "...mindig mi szoktuk hívni,  de most ő jelentkezik !?!"
Sokkal több, mint Hirnök: a hatalmi téboly, a diktatúra eszelősségei között reszketve lavíro-
zó, túlélésért küzdő nádszál-létünk önképe.
Az utóbbi időkben reményteli divatja támadt a Tantermi Színházaknak. Fontosabbnál fonto-
sabb előadások költöznek  az iskolafalak közé,  Mohamedként mutatva meg a kötelező szín-
ház-látogatásoktól görcsölő fiataloknak, milyen is a nekik s főleg róluk szóló igazi theátrum.
Ha csak ennyit tett volna az  Alternatív Szcéna, - hiszen a legtöbb produkció innen szárma-
zik, - csak ezért megérdemelné a legnagyobb elismerést és támogatást.

De Nézőnek még nehezebb...  A panoráma-busz emeletén suhanni  Vecsésre űrrepülési él-
mény,  a kamionok belvilágát szemlélni azonban hosszadalmas unalom,  melyet csak az indo-
kolatlan, de annál hatásosabb, mutatósan elővezetett dalbetétek enyhítenek.  Szemenyei
János ismét bizonyítja fényes zeneszerzői, hangszerelői képességeit,  persze könnyű a dol-
ga a nagyszerűen éneklő társulattal.
Obskurus filmesek politikai lejáratást célzó filmet készítenek, vajon miért is kell ehhez sze-
rencsétlen beregszászi prostikat használni, nincs elég facér színészhajadon a pálya szélén?
Varroda a kamionban?  Nőgyógyászati vizsgálat? Taposós terhesség-megszakítás? - csupa szá-
nalmas kísérlet a közönség sokkolására,  előkészítése a várva várt horrornak. Szorgosan vet-
kőznek a lányok,  a szadi-jeleneteket web-kamera közvetíti,  halványan borzolva a kislétszá-
mú kukkoló kéjeit,- a többiek szánakozva nézik, avagy inkább cipőjük orrát tanulmányozzák.
/Sajnos, a fotókon ígért leszbizés kimarad, a szoftpornó híveinek múlhatatlan bánatára.../
A színészeket  a legnagyobb elismerés illeti,  béna szerepeiket kvalitásos szinten realizálják,
Katona László pompás karikatúrát formál,  Derzsi János, Bánki Gergely megbízhatóan hoz-
za ismert figuráját,  Nagy Zsolt  istenségének még emberi vonásokat is tud adni, miközben
"deus ex chamion" sorozatgyilkossá aljasul,  Kiss Diána Magdolna  harmadfokú égési sebek-
től sújtva is angyalhangon énekel.
 A szétégett hátú áldozat himnikus dalba kezd: lám, itt bujkál az abszurd groteszk elszalasz-
tott lehetősége! Hisz' kit érdekel a téma, ha abból eredeti színházi forma bomlik ki? A hét-
köznapi naturalitás, vége nincs gyilkolászásba torkollva, még nevetségessé sem tud válni. A
Nibelung és a Caligula után  ki vitatná  Mundruczó Kornél  stilizálási képességeit, ki vonná
kétségbe rendezői alkotóerejét, különös affinitását az extrém szürreálhoz?  Sajnos, ebben
a polgárvakításban csak színészvezetése, ötletessége és a céltalan merészség érvényesül.
Egyetlen jelenet azonban megmutatja,  mit tud kihozni egy feje tetejére állított szituáció-
ból: megvan az első hulla,  a kerítőnő és a filmfőnök kettőse számon-kérés helyett  Harma-
dik Richárd-i inverz leánykérésbe torkollik,  a domina menyasszonyi fátyla  kispolgári férjjé
alázza  a politikai babérokra áhitozó menedzsert.  Rába Roland és Láng Annamária  csúcs-
duettje néhány percig a felejthetetlen Krétakör atmoszféráját hozza vissza az üresen kon-
gó kamionfalak közé.
Megszoktuk, hogy egy nézhető előadásra  két bukás esik, /nem is olyan rossz arány!/, bal-
sejtelmekkel jöttünk most is,  ám nincs az a fiaskó, amelyben nem található semmi érték...
Ebben az esetben  Váradi Annamária  "Mammy Blue"-ra  gondolunk,  aki veszett hevességé-
vel, szikrázó temperamentumával megkerülhetetlenül uralta a színpadot.  Láng Annamária
nagyformátumú alakítása nemcsak lenyűgöző,  de zsigeri ösztönösségén túl, éretten kidol-
gozott, káprázatos mestermunka is. A hangspektrum  sziszegő parancsszavaktól a buja csá-
bítás turbékolásáig terjed, nem is beszélve a blues-os éneklés karizmatikus erejéről. Íme a
Sirályból Keselyű lett, de talán még magasabbra szárnyal...
Csak igazi írókat, Camus-t, Térey-t, Tasnádi-t kívánunk Neki, - ahogy a rendezőnek is.

Akadozó ál-civil szöveggel indul, szerencsére  Bánki Gergely első dr.Quartz-i mondata egy-
ből tömény színházi élményt sejtet. Nick Carter ellenlábasával míves dialógusban hadakozik,
az abszurd szituációkat  gyilkos humor fűszerezi.  A viaskodók felváltva győzedelmeskednek,
a szellemi párbaj rövidesen kezes-lábas fizikalitásba csap át.  A szobaszínház falait a csupán
a mesterdetektív filmplakátjai és  Balázs Juli  vörös-fekete tárgy-grafikái díszitik, képzeleti
száguldásunknak azonban semmi sem szab határt.
Kárpáti Péter futószalagon szállítja az ötleteket,  a textus szépen megmunkált, a rendezői
értelmezés  pazar színészi játék  lehetőségét teremti meg.  Nick Carter:  Kovács Krisztián
újabb nagyszerű alakítással bővíti  az utóbbi időkben egyre gazdagodó  sikersorozatát.  Ha
kell, gólyalábakat növeszt, harc esetén pedig sárkánykarmokat. Csöndes dikcióján átsüt az
elmélyült felkészülés tudatossága, extrém létezésében is koherensen hiteles.
Láng Annamária  fertály óráig  éppen hogy elviselhető szintetizátzor-pötyögésekkel csúfol-
ja meg a klasszikus zongora-iskolát, belépve a cselekménybe, annál vonzóbbá válik. Delejes
alakja mágikus áramkörökkel hálózza be a színpadot,  végletes dominája a szereplők mellett
az egész közönséget is lenyűgözi. Nagy kár, hogy erősen felajzott állapotunkban váratlanul
hagy el minket, bukósisakba rejtve démoni fenségét, szó nélkül távozik.
Ez a darab lefejezését jelenti, valahogy nincs is vége, a köznapi diskurzusba való visszatérés
lelohasztja az ünneplésre vágyó kedélyeket. Barkácsoljunk má' egy fáintos finálét!
De ebben az állapotában is jelentős tett,  három színész-egyéniség, tenyérnyi térben meg-
valósított, abszurd jutalomjátéka.

Mindössze egy csáléra csúszott zongora  a díszlet,  elektronikusan még Chopin-t is játszik,
de ágyként is kiválóan funkcionál.  Míves tablóba rendeződve jelennek meg a vidéki család
tagjai, ábrándosan csehovi a Dajka és Tyelegin,  fennkölten urizál a  Professzor, Maman és
a szépséges Jelena, ám a Doktor és Ványa igencsak mai vágású.
Pap Lujza Szonyája több okból is kilóg a társaságból. a majdnem vénlányból durcás kamasz
lett, dolgos kontyából tüsi-frizura, hangja mutálóan hasgat, inkább Sturm und Drang lázadó,
mint sorsába keseredett, mégiscsak úri kisasszony. Játéka átélt, lendülete meggyőző, csak
a figura nem illeszkedik az előadás összképébe, ami nyilvánvalóan nem a színésznő hibája.
Koltai M.Gábor  színpadát távoli zenék  suttogó akkordjai érzékenyítik,  a ködös derengés-
be robbannak be az elfojtott vágyak petárdái, halkan szövődnek az álmok, a teremin poéti-
kus vibrátója elnyomja a dübögő szívhangokat.  Szépen formált,  gondosan kidolgozott jele-
netek, pontosan időzített hangsúlyok,  bátran visszafogott tempó, mely annál élesebbé te-
szi a váratlan kitöréseket. Engedékeny humor, naturálissá fokozott összecsapások,- gesztu-
sok, nézések, apró jelzések koherens metanyelve.
Kuna Károly  gyermetegen zsarnokoskodó professzora  igazán jól a demonstrációs táblánál
érzi magát, manipulatív graffiti-szenvedéllyel bizonygatja lenyúlós szándékait. Rettegve me-
nekül  Ványa bácsi orosz rulettben pörgő pisztolytára elől, alakítása magabiztosan tárja fel,
az emelkedett modor mélyén lappangó,  önhitt önzés veszett indulatait.  Vereckei Rita  a
legcsodálatosabb,  csipkemintákon áttetsző  bíborba-mélyzöldbe  öltözteti  Nyakó Júliá-t,
aki enervált tunyaságában ugyan enged a heveny csábításnak, az egyszeriségében nevetsé-
ges aktus azonban nem ellensúlyozhatja védhetetlen boldogtalanságát. Németh Zsuzsa, aki
a kecskeméti Orosz lekvár  Makunyináját,  a kommunista meggyőződését az új rendszerben
is meggyőződéssel valló úri házvezetőnőt játszotta fantasztikus erővel, most a Nagymama vi-
rágos kosztümjében kínálgatja pogácsáit,  újabb nagyszerű figurával gazdagítva  karakteráb-
rázolásainak gazdag arzenálját.
A második rész nyitányaként a szereplők  kórusba rendeződve,  több szólamban éneklik ön-
jellemző mondataikat,  majd a közönség soraiba ülve vonnak be a csúcsra futó történésbe.
Menszátor Héresz Attila  kelepcébe szorult,  mai entellektüel,  halk visszafogottsága csak
növeli alakításának hitelességét,  révedő tekintete, komótos lassúsága hatásosan álcázza a
mélyben lappangó feszültségeket. A frizsiderré modernizálódott tálalószekrény előtti birkó-
zás részeg indulata is hamar sorstársi megbékéléssé szelídül, az öngyilkos késztetés minden-
napi alázatba tompul. Asztrov doktor naturálisabb lényét  Huszár Zsolt  kiforrott mértékle-
tességgel állítja elénk, benne még érezzük a változásra késztető energiát, az ő fácskái még
növekednek a pusztaságban. Képzelete a jövőbe száguld, szenvedélye a pillanat őrülete: a
markáns színészi egyéniség minden végletet karizmatikusan hitelesít.
Spilák Lajos  fejtartásával, gesztusaival,  kifinomult dikciójával már az első pillanatban meg-
kerülhetetlenné teszi a szegény rokon Tyelegint, hangja olyan, mint mikor a "nyírfák odvá-
ból mézga-vér csorog."  Elbűvölően szólaltatja meg elektronikus citeráját,  ahogy lelkének
áramkörei is  tökéletes azonosulással rezonálnak  a csehovi atmoszférára.  Sztanyiszlavszkij
első látásra szerződtette volna...
Mint régmúlt idők szellemalakja tűnik elő, mozdulataiban bús románcok visszhangoznak, át-
tetsző álomkép, El Kazovszkij-i néma felkiáltójel. "Add ide a revolvert" -mondja végtelen tü-
relemmel és az acsargó fenevadak  lábhoz simulnak.  Homonnai Katalin  éteri lénye Anton
Pavlovics angyalszárnyain lebeg a köznapi rögvalóság fölött.

A nagyvárosi paranoia zűrzavarából betérni a Zöld Macská-ba már önmagában megnyugtató:
angolvörös boltozat,  sötétzöld falak,  képecskék, faldíszek,  plakátok, emlékek,  ahogy egy
diáktanyához illik.  Még a mellékhelyiség is pajkosan barátságos,  a színházterem pedig igazi
off-off zugoly.
E.P. Csirmaz/!/, alias Csirmaz Előd Pál két nyelven is megjelent műve  féktelen időutazást,
dadaista szürreált ígér,  a Sz.A.F.T.,  a Színházi Alkotók Fiatal Társulata  meghatványozza
a fantasztikus utópia lehetőségeit. A dalszövegek poén-parádéja  Horváth Veronika, a ren-
dező és a slágerekből zenét konstruáló  Simon Attila  érdeme,  de az egész produkcióban
lüktet a kollektív alkotóerő termékeny jelenléte.
Marcel Duchamp Rrose Selavy-jának kései inkarnációja,  Rosalind Brondsky az internetes
kreátorok szülötte, 2058-ban nosztalgikusan emlékezve,  főző-TVshowban idézik fel alakját.
Végignézhetjük egy cseresznyetorta ízekre boncolását, hősnőnket a szédületesen extrém
egyéniségű  Szilágyi Zsanett imponáló játékkal jeleníti meg. A műsort az ékesszavú  Boros
Ádám  konferálja, a TV-stáb kellékes bűnbakja a megadóan szenvedő  Samu Zsuzsa,  a rek-
lámbetéteket dinamikus mozgással, énekkel a SzAFT-vokál szolgáltatja.
Hajmeresztő ugrásokkal száguldunk az időben, a Globe Színházban  Shakespeare Macbeth-
jét élvezzük a kocsmatöltelékekkel, majd 1953 Május Elsejének zakatoló forgatagába csóp-
penünk.  A boszorkányos  Rosalind bárkit képes átváltoztatni,  de önmaga is sűrűn cseréli
arcait. Adolf ugyan kifejezetten naturalista volt, de  Biszak Áron  Hitler-e expresszív moz-
gásával,  tüneményes humorával valószínűsíti,  hogy némi new york-i életjáradékkal a világ-
béke bontója helyett, a hagyományos formák szétzúzója is lehetett volna.
Három pszicho-bálvány jelenik meg:  Müller Ádám  az agresszív S.Freud,  Manyász Erika a
kéjvibrátor  Melanie Klein,  Solymosi Eduárd  az ironikus K.G.Jung alakjába bújik. Analízis-
triójuk után  részt vehetünk  a Leninnel alvó, Sztálinnal ébredő ifjúkomcsik  körtáncában,
mely varázsütésre változik egy Auschwitz-film halátánc-castingjává, hogy aztán a IX. szimfó-
nia Öröm-ódájának parafrázisával zúzza szét optimizmusunkat.
Vajda Izabella  Rosalind-ja szuggesztív énekléssel teszi emlékezetessé magát,  majd a főző-
show brutálváltozata rémít: Szilágyi Zsanett gigászi energiával trancsírozza fel szép fajunk
jövőjét,  míg a pesti gettó üldözöttjei rögtönzött Ki mit tud-dal versengenek  a haláltábor-
ba szóló vonatjegyért. A széplélek professzor  Simó Krisztián, halkszavú történelmi előadá-
sa aprólékosan felépített, mesteri fokozással robban a Führer tébolyult őrjöngésébe.
Mozart sem maradhat ki,  Birtók Lili,  mint az Éj /és az est/királynője uralja a koloratúrát,
Boros Ádám  sem ijed meg Sarastro pince-mélységétől.
Vibráló gyertyalámpácskák, két léckeretes ajtó, függöny-nyílás, gyors fényváltások. A mini-
mál eszköztár ellenére tökéletes illúziót nyújt a látvány,  él a történelmi low budget revű!
Tóth József,  /mert Ő az, a Joczó!//,  biztos kézzel fogja össze  a fantáziadúsan kuszálódó
szálakat,  a viharzóan változatos jelenetek egységes képpé rendeződnek,  minden egyes fi-
gura megkapja jellegzetes arculatát.  Lendületes a tempó,  talán a szünet nem kellene, hi-
szen zsótériánus korunkban két órát,  ilyen intenzív játék mellett,  - szó szerint:  röhögve
kibírnánk! A zenekar káprázatos,  Krausz Gábor gitáron,  Simon Attila a billentyűkön építi
a betonbiztos alapot, ám a tagság a színpadi produkcióban is tevékenyen részt vállal. A he-
gedűn,  afrikai pengetős lanton játszó,  karcos énekhangjával sem fukarkodó  Alexics Rita
a végkifejletben  a nőuralom rettenetes diktátoraként magasodik elénk.  Páncélruhájában
metsző artikulációval sistergi parancsszavait, karizmatikus erővel testesítve meg az önkény-
uralom borzalmát. Mama Hari rémuralma alatt  a teljes férfiállomány gyengédebbre operál-
tatik,  - megfontolandó:  ha már fogy a demokrácia,  a kasztrálást talán  a felső vezetőkön
kellene kezdeni...

A családi hierarchia alján az Anya viszi zsákot, a kétségbeesett depresszió sötétjében küzd
az alkoholista férj,  a drogos fiú,  az elhízott kisfiú kezelhetetlen szörnyűségeivel.  Bartsch
Kata  a lompossá tunyult, mindenből kiábrándult énfeladás torzult képét rajzolja meg, mé-
gis úgy érezzük, nemcsak áldozat, de a totális csőd egyik előidézője is.
Apja szenilis elbutulásban vegetál az öreg-otthon napfényes dermedtségében,  Jussi Moila
egy teljes jelenetet pazarolt erre,  melyet még  Dióssi Gábor  jellegzetes játékstílusa sem
tud érdekessé tenni.  Átsétálva a  Fogasház  következő helyszínére, megismerkedhetünk a
kisfiú Poika "hó alatti" süppedt magányával,  Kaszás Ági  sárga labdacsként fut végkimerülé-
sig, közben kifogyhatatlanul panaszolja sanyarú sorsának négyszász csapását. Átlényegülése
testileg-lelkileg tökéletes, színészi jelenléte lebilincselően izgalmas. A finn-magyar hidat ve-
rő társulatban  Lotta Kaihua  az északi pólus, magától értetődően deklamálja a magyar szö-
veget,  vonagló diszkódívaként pedig  elsodró erővel énekli anyanyelvén  Backström Jouni
tuc-tuc slágereit.
A tragédia kórusaként, az éppen nem szereplő tagság  komor mondatokkal követi a cselek-
ményt, kommentál, előlegez, a kívülálló racionalitásával reflektál a történésekre. Az öt sze-
replő  villámgyors öltözésekkel  cserélgeti  Dammert Laura  színesen egyénítő hacukáit, a
rendezés keményen összefogott, eleven tempójú, térbeli felépítése mintaszerű.  A Nyuszi-
lánnyal már komoly sikert elérő   Aleksis Meaney  a világos emeleti lakásból vezet  a kisfiú
nyomasztó bezártságát modelláló odúig,  majd a drogos aljalét pokoli mélységébe kalauzol.
Kovács Andrea  fordítása érzékletes hitelességgel transzponálja  hazai ízűvé az eredetit, a
kábítószeres nagyobbik fiút félelmetes erővel megjelenítő  Juhász Kristóf ocsmány szóözö-
nének elképesztő brutalitását adja hozzá.  A biciklironcson begördülő  Lotta Kaihua a drá-
ma csúcspontján  a finn rappelés őrjöngő dühét mutatja be, (a magyar szöveget természe-
tesen a kórus kezében cserélődő táblácskákon követhetjük).
Alászállva  a lelki nyomor pincesötétjébe,  pislákoló lángok fényénél figyelhetjük  az anya
vergődését:  kötélen rángatja elő a szekrényből túlélő csontvázait, legfeljebb pillanatokra
réved vissza a múlt boldogítóbb pillanataiba. Lám, a Balaton partján kurizáló bajuszos NDK-
hős is megjelenik  Trabantjában /!/,  a fényszórók helyén ugyan csak mécsesek vibrálnak,
de az azért mégis a motorizált mámor volt...  Kaszás Ági,  aki az aluljárói csendéletben fe-
ketére tömött dzsekijében, szemére húzott sapkában próbálta meg bátyját leutánozni, ki-
vételes képességeit itt egy borgőzős ugar-ember frenetikus figurájában villantja fel.
Aleksis Meaney és a nemzetközi  Hídverő Társulat produkciója elborzasztóan szembesít a
finn társadalom hajdani/?/ mélyrétegeivel,  - talán legközelebb  Helsinkiben kellene bemu-
tatni a magyar hasonmást, bizonyítván, hogy "egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak".

A függöny mögül a Narrátor, korhűben:  Kikiáltó tudósít a színfalak mögötti készülődésről,
egy korabeli társulat produkciója következik, csak előbb köhögje ki magát mindenki... Így
már az első pillanatban  cselekvő részesei leszünk  az előadásnak,  nagy derültség közben
krákogjuk az utolsókat.
A színpadon az ég világon nem történik semmi. Tempós, akkurátus beszélgetések, jelenték-
telen szereplők,  sehol egy konfliktus, sehol a drámai szituáció - és mégis! Ámulva figyeljük
az akvárium-lét titkos izgalmait. Az  Észak-Dél háború idején,  Szabó Tibor  szatócs diskurál
boltjában  indián barátjával,  akit  Kálmánchelyi Zoltán  zöld arccal és derekas köpönyeg-
forgatásokkal jelenít meg.  A káposztáshordón a leendő  Kis Lord trónol,  Grünwald Dávid
azonnal feltűnik pompás beszéd-és játék-készségével.
A háttérben felhők, hullámok, csaták lassúsad képei mozognak álomszerűen, a jeleneteket
balladák,  western-songok tagolják,  élő zenekarral,  féltucat énekessel.  Kiss Mari  komor
dalokat ad elő, a  Melis László válogatta-hangszerelte számok varázslatosan szólnak a négy
vokalista, trombita, cselló-gitár-basszus összetételű zenekar jóvoltából. Az összes muzsikus
énekel, olyan nagyszerű színészeket is találunk köztük, mint Poppre Ádám és Lévai Tímea.
Az akusztikus térben halk füttyök, kopogások, fura neszek is szólnak, tovább erősítve az at-
moszféra ködös lebegését.
Jeles András  különös színházi stílusát a legendás  Mosoly birodalma  után nemrég éppen
ebben a színházban csodálhattuk a  Nevető ember,  húsz év után újrateremtett változatá-
ban. Bachi monotonitás, a tempó fojtott Largo-ja, indulatok, konfrontációk helyett a meg-
álló idő csöndje. A beszédmód sokszor hangsúlyozottan furcsa:  Szerémi Zoltán  ügyvédje
tanácstalan fejforgatásaival, bizonytalan szüneteivel, az indián torokhangjával, a gyermekét
sirató anya néma sírásával karakterizál. Néhány díszlet-elemmel tökéletes helyszínek alakul-
nak ki, de hát  Jeles András-nál még az illemhely is transzcendenciát hordoz...  A hajócsa-
var vízszintesen forog  a fedélzeti hintaszékek alatt,  a hintó imbolyogva döcög a birtok ka-
pujától a bejáratig vezető három mérföldön.  A lakájok balettlépésben,  a nagykalapos höl-
gyek pipiskedve közlekednek, a hétköznapi egyszerűség talán csak a fantasztikusan hiteles-
ségű Kis Lordot,  Grünwald Dávid-ot és bájos mamáját,  Csonka Szilviá-t jellemzi.
Több jelenet epizódszerű,  mellékesnek is tűnhetne,  ha nem lebegne fél méterrel a reali-
tás felett, ha nem lenne révetegen álomszerű, mint az egész fenséges előadás. Mert nincs
semmi, nincs sztori, nincs poén, nincs kifejlet, - csak Színház van, csak katartikus vízió.
A Senkiföldje tengerpartján, hintalovon ülve bóbiskol árnyképünk, csatamezőn araszolunk
a homályos halálba és bársonyruhácskás szőke gyermeknek álmodjuk magunkat...
Balogh János  cilinderesen elegáns narrátora  tapsra vezényli a társulatot és mi forrón ün-
nepelve köszönjük meg a kiváló társulatnak, hogy világra hozta ezt a költői látomást.

Fábri Péter  Balladájában Pireneus király elűzi népét, aztán meg búsan árválkodik a síkság-
ból kiemelkedő Pireneusok csúcsán. Kilenc Múzsa látogatja meg és minden csáberejét lat-
ba vetve próbálja életre galvanizálni. A Színházi Alkotók Fiatal Társulata, a  Sz.A.F.T.a mi-
tologikus meséből igazán zaftos,  az erő és a tehetség nedveitől duzzadó előadást varázsol
elénk.
Müller Ádám,  aki egyben a társulat vezetője,  királyi egykedvűséggel állja  a Múzsák roha-
mát, noha a hölgyek arcát fehér maszk fedi, kezük, lábuk, mozgásuk nagyon is csábító a le-
bernyegük mögött rejtőző animátorok jóvoltából.  Uránia sikert és bukást  egyaránt jósol,
a Történelem múzsája,  Klió tanulságos históriákkal traktálja, Thália pap/nő/jeként  Boros
Ádám  viharzó komédiázással szórakoztatja.
Eck Attila dramaturgiai segédletével  Alexics Rita  biztos kézzel alakítja a szituációkat, ke-
ze munkáját dicsérik  a bábok és ami a legfontosabb, az arcnélküli színészek mozgatása, az
innovatívan kialakított gesztusrendszerek.  Pontosan felrajzoltak a karakterek,  szikrázik a
humor, elég egy suta bólintás elmenőben és máris derül a közönség. Könnyű dolguk van a
múzsáknak:  egyikük,  Eck Attila és Boros Ádám  megszemélyesítésében,  gitáron  négyke-
zes/!!!/ Django Reinhardt-i szólót imitál, az istenien ellenállhatatlan Erato,  Birtók Lili ha-
sonlóan,  négy Síva-karjával öleli áldozatát, aki végül megtörik,  Melpomoné tánca annyira
elbűvöli,  hogy ájultan tangózik  Lendvai-Nemec Melinda  szerelmes ölelésében.  A legen-
dás hősök is megelevenednek,  Heraklész és az önmagát  /sarkán/ kiütő  Akhilleusz, a ret-
tenetes amazon: Hyppolita.  Utóbbit  Manyász Erika  játssza, aki később az Epika múzsája-
ként meséli el  Orfeusz történetét.  Az isteni dalnok lantjának hangjai  még az állatokat is
megszelídítik, a kés-villa-olló s egyéb kéziszerszámokban tárgyiasult sereglet boldogan tán-
col,  Cerberus ádáz kutyái is kezesbárányokká ájulnak.  Végzetes visszafordulása ugyan ha-
lálát jelenti, tátogó feje tovaring a Léthe hullámain, de akkor is fenségesen énekel...
Alexics Rita  rendezése a tiszta deklamáció, a látvány és a pantomim elemeit  a szerkezet
tömör egységében fogja össze,  él a mese és él a komikum, - ki hitte volna,  hogy az ókori
mitológia hőseit ilyen könnyedén közel lehet hozni a diákkorú nézőkhöz...

Hebrencs lánykák, izmozó kamaszok: vidám diákcsapat izeg-mozog nem túl szigorú tanári
felügyelet alatt. Kóstolgatják egymást,  félszeg udvarlások, taktikus menekülések zilálják
a képet, a vibráló forgatag végül csak-csak közös táncba oldódik. A Kontúr Színház eddi-
gi produkciói, az Éden,  a Csodálatos M és a felejthetetlen  Bál  után nem lepődhetünk
meg az ugrások,  dobások,  forgások magasszintű kivitelezésén,  de azoknak, akik először
találkoznak  a nagyszerű együttessel,  igencsak ámulnak  a nem professzionális táncosok
lenyűgöző teljesítményén.  Gyöngyösi Tamás  szó szerint az első lépéstől építi fel peda-
gógiáját, a színitanoda növendékeiből farag sokoldalú mozgás-virtuózokat. Noha a végzet-
tek közül sokaknak másfelé vezet az útja,  a cserélődő tagság ellenére, a csoport képes
megőrizni egységes arculatát.
A kamaszság lassan csúszik át az ifjúkorba,  a trikókat, tiniruhákat zakók és trendibb sze-
relések váltják fel,  Kurkó József  tanár ura is lazít az öltönyén,  félkézzel kapja el meré-
szen röpködő tanítványait. Mert itt mindenki úgy veti magát a levegőbe, mintha az uszo-
da vizébe ugrana,  ám röpülését gyakran még   kockázatos piruettekkel is tarkítja.  Egy-
időben minimum három-négy pár van a színen, de ezek a duók állandóan cserélődnek, a
teljes stáb szüntelenül mozgásban van.  Befutnak, vetődnek, perdülnek és már el is tün-
tek, hogy másodpercek múlva újra berobbanjanak:  tucatnyi ember esetében ez viharos
intenzitású,  káprázatos látványt teremt.  A mozgás-szonettek  Fekete Hölgyei:  Borosán
Eszter és  Pintér Szilvi hatalmas energiával próbálják térdre kényszeríteni az urakat, de
elsodró lendületüket röppályájuk végén  Varga Ádám és Pataki Ádám acélos ölelése fé-
kezi. Utóbbi, a robbanékony dinamikájú  Sinkó Réká-val párban,  vörösizzású duettek ak-
robatikájában is kitűnik.  Végül is a teljes névsort bátran leírhatnánk, hiszen az együttes
fantasztikus egysége, lenyűgöző összmunkája minden egyes szereplő érdeme!
A finálé frenetikus tuttijában összegeződik a tengernyi mozgáselem hatása, melyet csak
féktelen ünneplés  mámorával  tudunk jutalmazni. A tomboló  FRINGE-siker nyomán, re-
méljük, hogy a Bakelit-en kívül, máshol is találkozhatunk  Gyöngyösi Tamás elementáris
élményt nyújtó, bámulatos társulatával.

Már első alkotása, a Színek Háborúja is ígéretes volt,  ez a legújabb  Takátsy Péter opusz
már kifejezetten jó!  Az alapanyag a szokásos kisemberi család,  a maga jól ismert jelensé-
geivel, de ebből kiindulva sikerült eredeti karaktereket, változatos szituációkat formálni.
A karton-furnér épitésű WC és fürdőkád,  a gyermek-paraván fejrészén kikandikáló aprósá-
gok, na meg a fináléban a Vörös Farkat gagyogó Marx és Engels megannyi találó ötlet.
Szalontay Tünde és Dankó István  érett eszközökkel játszadoznak szerepeikkel,  Adorjáni
Bálint kissé túl fiatal és /még.../ túl karcsú az eltunyult apafigurához,  szerencsére hapci-
akrobataként és mint váratlanul kitörő vadállat kimutathatja a foga fehérjét.
Rendezőként  Takátsy Péter  perfekt ritmusérzékről, összefogott koncepcióról tesz tanú-
ságot, kedves önmagát viszont Azonnali Hatállyal húzza ki!!!  Visszafogott poéntírozással ke-
rüli el az ízléstelenségeket, a darab az első perctől az utolsóig izgalmasan lendületes.
A Mayáé-hoz képest   Mészáros Máté  egészen más vonásokból építi fel magyar anyáját, a
hosszú csöndek,  meredt kivárások,  a tétova mozdulatok gesztusrendszerét használva. Na-
gyokat nevetünk, sőt hahotázunk, de a hétköznapokba töppedt szerencsétlen nő nem vá-
lik nevetségessé,  inkább szánandóan tragikus.  A formátlanná hízott anyuka, aki színésznő
is lehetett volna,  na meg az örök ábránd  a kikosarazott Géza fallikus méreteiről: színészi
telitalálat!  Nem tudtuk elfogadni a Katonában játszott "hősöket", a karakteridegen szere-
pek lejáratták, de most, alzheimertől sújtott nagymamaként óriásit alakít:  Hajduk Károly,
csalhatatlan érzékkel kerülve ki a leselkedő ripacs-ziccereket, tökéletes azonosulással éli
a halódó nagyi figuráját. Pedig szellent, igaz, figyelmeztető "Hoppá!"-jelzésekkel, a kádban
méláző vő férfiassága felajzza vágyait,  farrengető csábtáncot riszál a kádban,  de mindezt
a szörnyűséget leírhatatlan finomsággal, lefegyverző bájjal teszi. Soha nem lesz főszereplő,
de miért is lenne?, - a jövő kiemelkedő epizód-zsenijét  láthatjuk benne és ami a legfonto-
sabb, megkerülhetetlenül eredeti egyéniség.
Mennyire jó  Hely ez a  Sirály,  a máshol muszáj-szerepekbe kényszerülő nagyszerű színé-
szek nemcsak a fürdővízben lubickolnak felszabadultan!

Semmiképpen se meneküljünk el az első szünetben!  Addig ugyan értelmetlen zagyvaság az
egész, amelyet csak kétszeri bealvással éltünk túl, de a nagyszerű csapat példás fegyelme,
hősies küzdelme az otromba anyaggal,  fantasztikus koncentrációja és összjátéka maradás-
ra késztetett. Ők aztán nem hibásak! A bűnös a rossz darab, melyben az akkor kezdő szer-
ző hetet-havat összehord, ami, tetézve a bődületes rendezéssel, már 6 évvel ezelőtt is bu-
káshoz vezetett a Katonában.
A maratoni díszlet-húzogatásban  derekasan helytáll  a motel gárdája:  az angyali nyugalmú
Béli Ádám, a fürge nyelvművész Vitányi-Juhász István és a vergődő direktor Váncsa Gábor.
Figuratíve jó  Boross Anna és Keresztény Tamás  élve-halva.  Rusznyák Gábor, mint rende-
ző az első felvonásban korrekt munkával realizálja a semmit, de hová tette a Húzó Ceruzát?
Végül is majdnem az egész expozíció felesleges, otrombán burjánzó, beleférne tíz percbe,
meg lehetne kurtítani a vatta-szereplők névsorát is.  Éppen a második rész indokolja mind-
ezt,  melyben a két gengszter története önmagában elég,  jeleneteik kialakítása is kétség-
telen  írói kvalitásokat mutat.  Formán Bálint  egyre fogyatékosabb fizikai állapotában is a
pengeéles dikció és a szuggesztív játék  bámulatos egységével operál,  Porogi Ádám fensé-
ges nyugalma, könnyed naivitása felejthetetlenné teszi kifinomult alakítását.  Ilyen ariszto-
kratikus rosszfiúnak  talán nemcsak a pénzünket adnánk szívesen!  Összefogott nőiességé-
ben most is erőteljes  Lovas /immár/ Rozália bűvös karizmája,  a félnótás karbantaró sze-
repében pompásan lubickoló  Jerger Balázs-zsal felvezetett párjelenet minden "büntetős-
di" nélkül is hatásos lenne. Ahogy a kutatók értelmezhetetlen zagyvalékai sem kellenek!
Felélénkülve a gyilkos-duett  bravúros humorától,  vállaljuk az udvar macskaköves horizont-
ján a túlvilági folytatást. A frenetikus húsz perc helyre billenti a mérleget,  lovagi kardpár-
baj,íijjas mesterlövész,  egymásnak eső kísértet-ármádiák és közöttük  a rettegő evilágiak:
szupersebességű, szellemes paródiája a misztikus hülyeségeknek.  Itt lehetne megtapsolni
az osztály csillagos fizikai, szellemi és színészi teljesítményét, a még következő három /!!!/
rész már csak a generális lepukkadás, egyszerűen el kell hagyni!  Minek egy olyan darabot
befejezni, amely nincs is?!?

Tücsökciripelésként szól a nyitány, az énekesek hallhatósága miatt annyiszor áhított zene-
kari árokból, valami röhejes verbunkos-parafrázis hallik...  De hát a 13 éves Liszt Ferikének
megbocsátjuk a vendégfogadói hangulatot,  a színpadon megjelenő /Nyilvános/- Szerelem-
ház bizarr fejleményeket sejtet. WC-piktrogrammok jelzik  a befelé igyekvő párok erotikus
alkalmasságát,  Barabás Annamária,  vörös stewardess dresszben feszítve,  érett humorér-
zékkel énekli a Madame szólamát. László Boldizsár ugyan azt állítja,  hogy ő Sanche lovag,
ám aligha van sansza  Elzire hercegnő kegyeit elnyerni.  Nehéz eldönteni,  vajon komolyan
vehető-e az egész, de mikor a baldachinos ágyon holtukban is ölelkező  királyi csontvázak
feltűnnek, majd koponyájuk összeroppan/!/ Alidor varázsló kezében, kiszakad belőlünk az
egészséges röhögés, - az erkélyen pedig az ó-operabarátok felháborodása: "de kérem, ez
mégiscsak egy Liszt-opera!?!" A folytatás azonban minket igazol: invenciózus paródia kere-
kedik Übü király modorában. A szép hercegnő, a veresegyházi asszonykórust idéző magyar
menyecskék élén, pártás főkötőben bokázik be,  a korszellemet legfeljebb udvarhölgye, a
ritmusra bicegő  Zavaros Eszter képviseli.  A többfunkciós mankó  ülőalkalmatosságként is
szolgál, magasba emelkedve  Mester Viktória  páratlan intenzitással énekel, szoknyaszalag-
jai szétterülve összefonódnak a körtáncban és úgy tapadnak rá, mint szűzi kényszerképze-
tei.  A színészileg is nagyszerű kórus tagjai közben  páronként surrannak be  a szerelmi in-
tézmény kapuján, csak a visszautasított lovagi epekedik tovább.
Az Ory grófjával  már nagy sikert aratott  Anger Ferenc pregnáns ötletekkel fűszerezi ren-
dezését, játékvezetése példás és ami a legnagyobb erény: minden gondolatát végigviszi. A
sorompóból halálos dárda lészen, a hajléktalanból szatyros álmélkodó, a sírhalomból királyi
nyugágy. Egyéníteni képes minden egyes kórustagot, az énekeseket pedig erőteljes színé-
szi alakításokhoz segíti.
A kripta gyümölcsös lugassá szépüi,  az alvó szépség előtt  hárfás-kommandó gördül be,  a
hölgyek látványos pengetőgesztusokkal kísérik éneküket. A hangszerek szülőszékké válnak,
zenére pottyannak világra az apróságok. A briliáns hárfaszólót, a rivaldánál ülve, a fantasz-
tikus  Natasa Gorbunova játssza, megelőlegezve az érett Liszt romantikus atmoszféráját.
Kálmán Péter gonosz üldözőként jelenik meg, robusztus orgánumával félelmetes, le is győ-
zi slemil kihívóját, aki azonban hősi kiállásával elnyeri a királyi sarj szerelmét.  A feltámadás
után már csak az egybekelés mennybemenetele van hátra,  teljes a szerelmi diadal, amely
számunkra a kortárs operarendezés fényes győzelmét jelenti. Csak így lehet avult darabok
újjászületését biztosítani,  hiszen nem muzeális értékekre vagyunk fogékonyak,  hanem az
operajátszás színház felé hajló, kizárólag iróniával, humorral tálalt friss gyümölcseire.
Ha Budapest ki is marad a jövőben, vigyázó szemünket-fülünket Szegedre irányítjuk...

Schilling Árpád  Hamlet-jével kezdődött, a Krétakör ebben is példamutató volt: színházat
az osztálytermekbe! A másik úttörő a  Kolibri Színház, amely a már legendás Klamm tanár
után most a sajnálatosan egyre időszerűbb  Hello náci!- val is jelen van.
A KOMA a több éve futó  Plazma  mellett bábos előadását, a fantasztikus Sárkány-t hozza,
Manna a többszörösen díjazott  Kicsi nyuszi hopp-ot.  Utóbbihoz hasonlóan a  Nézőművé-
szeti Kft  Gyává-ja,  Scherer Péter és Kovács Krisztián-nal a főszerepben szintén a devian-
cia életveszélyes terepén kutakodik.
A  Kaposvári Csiky Gergely Színház  készülő darabját mutatja meg  Takács Géza rendezé-
sében, az  Osztályellenség  minden bizonnyal a rendezvény kiemelkedő darabja lesz.
Elmondhatatlanul fontos kezdeményezés, a színházakkal legfeljebb kötelező szervezésben,
a legrosszabb produkciókat látó diákság végre találkozhat a róluk, nekik szóló darabokkal,
ráadásul házhoz jön a csoda és az előadás után vitára, beszélgetésre is nyílik alkalom.
Most már csak nekünk, okos felnőtteknek kellene melléjük ülni a padokba!

Beoldalog:  srácosan vékony,  arcán sebhely,  szinte motyog,  elbizonytalanodóan rágódik
mindenen.  Szenvtelenül mondja el, hogyan fosztották ki a Klauzál-utca sarkán, belőtt álla-
potban, fényes nappal.  Egy fiú a házból:  furcsa kedvességével  Kovács Krisztián  azonnal
kontaktust teremt a diáknézőkkel, egyikükkel el is pantomimezi bűntényt.  Intelligens, so-
ha nem volt szegény, elhisszük, hogy tulajdonképpen a Színművészeti felvételire készül...-
- ne, ha a súlyos függőség nem akadályozná meg ebben.
A mérnökember apa kétségbeesett tehetetlenséggel próbálkozik,  bezárja, fenyegeti, kö-
nyörög és ígérget,  se a szép szó,  se a dühroham sem eredményes.  Scherer Péter  maxi-
mális intenzitással próbálja megállítani a biztos pusztulásba vezető úton, de nem tudja pó-
tolni a gyermekkorban elvesztett érzelmi biztonságot. Az Anyag erősebb: "leszoktam - visz-
szaestem, tiszta lettem - újra kezdtem" jellemzi a fiú a végzet iszonyú mókuskerekét. Még
elképzelni is szörnyű, mit tennénk, tehetnénk hasonló helyzetben? Ha gyermekünk, roko-
nunk, barátunk vergődne hasonló szituációban?!?  Másfél év Komlón, vagy a vallási fanatiz-
mus segíthet?  /Eddig egyetlen közeli ismerősről tudunk,  túróscsuszán kezdte /11 adag/,
máktea, fű, kokain és hernyó után  végül a gyorsítóknál kötött ki.  Vakmerően sárkányre-
pül, siklóernyőzik: negyvenéves már, kevesebbnek látszik...- szerencsés kivétel!/
Gyulay Eszter, Surányi Judit, Gáspár Anna  alkotói közreműködésével  a két színész dro-
gosok naplóiból teremtette meg a félelmetes szövegkönyvet,  amelyet felnőttnek gyerek-
nek, bulifüvezősnek, hétvégi önpusztítónak, partydroggernek egyaránt látni kell.
Kovács Krisztián  minden kézenfekvő sablont elkerülve,  a veszélyes végletekig magára vé-
ve az egyáltalán nem képzeletbeli figura attitűdjét,  lélekszorító erővel jeleníti meg a ret-
tenetes út stációit.  Egy perce még pókfutás-párbajban mérkőzött egy nézővel,  örült az
elnyert százasnak és máris  a nehezen szerzett anyag  belövését mondja el, mit mondja! -
halálos kínban vonítja: hol a vénám, a véná..., a vénááá... a borzalom farkasüvöltése hasít
elviselhetetlen percekig.  Több, mint színészet,  teljes azonosulás a testetlen szenvedés
poklával, melynek dermesztő szuggesztivitása életre szóló hatású.
Ezért kell minden iskolásnak látni,  ezért kell kötelező színház-mánnyá tenni. Álszent "pre-
venció, inkvizíciós büntetgetés,  gyáva mellébeszélés helyett legyen Tantermi Projekt ez
a rendkívül értékes és még annál is fontosabb produkció!

Parti Nagy Lajos neve garantálja, hogy Jevgenyij Svarc meséje nem lesz mentes aktuális
áthallásoktól:  a Hősöm tere a mintájára  a múlt, a jelen és a rettegett közeljövő árnyai
belengik a tantermi küzdőteret.  Néhány iskolapad,  Bodor Kata  rendkívül karakteriszti-
kus bábjai és a nagyszerű csapat, mely immár a bábanimálásban is jeleskedik: csak ennyi
kell egy életfontosságú, megkerülhetetlen produkció sikeréhez...
Polgár Péter magyar hangján morcos kandúr kelleti magát a kályhasuton, a betévedő sár-
kányvadász és mi is tőle tudjuk meg,  milyen sárkányi terror alatt nyög a város.  Követke-
ző szűzi áldozata Sármány levéltáros, /Derzsi Dezső/ szépséges leánya, Elza lészen, de ezt
még egy kiégett,  sok diadalt megért harcos sem tűrheti,  Láncz L. Ottó, Lancelot lovag
reinkarnációja párbajra hívja az elbizakodott tűzokádót, aki mindössze Háromfejű létére
sem lebecsülendő ellenfél.  Megismerkedünk  a Drakon-barát  Polgármesterrel és a kép-
viselők korrupt bandájával,  na meg a vitézünk életére tőrével törő polgármesterfivel.
Nem csoda, hogy a dallamos hangú  Lass Bea elbűvöli a megmentőt, Mohai Tamás ravasz-
di legényként,  depresszív szövegével azonnal szerelmet vall neki:  "...meghempergetett
ember vagyok,  (persze, a megszabadított lányok...),  hivatásos szabadságkutató,  csakis
véres munkámnak élek...", -a szokásos bakfisvakító lila gőz, amely azonban rövidesen iga-
zi etnavezúv hevületű vallomássá fokozódik:  "úgy foglak szeretni,  hogy magadat is meg-
szereted velem..."
Vékes Csaba  rendezése a játék, az animáció, a térbeli mozgatás  tökéletes egységét te-
remti meg. A bábuk sokszor az élő szereplők kifeszített tagjain járnak,  a padok a piac, a
vár,  a szobák színtereit alkotják  mobil díszletként,  a ritmus és a tempó lendülete folya-
matos feszültséget tart:  a Stúdió K produkcióin edződött rendező  százszázalékos hatás-
fokkal honosította termékeny tapasztalatait.
Valcz Péter  síri hangján pöffeszkedik be a félelmetes  Sárkány,  két ráncos civil arcával
félemlítve meg a lakosságot és a nézőket,  de nemsokára fejvesztve sem tud menelkülni,
három sárkányfeje is odavész. Nem kis meglepetésre, a Polgármester veszi át az uralmat,
ahogy ez  a szabadságharcos forradalmak után szokás,  diktatúrája még zordabb  szörnye-
teg elődjéénél. Fekete Zsolt bámulatos hangváltásokkal eleveníti meg az új kényurat, fia,
a megszabadított széplány kezére ácsingózó kockafejű Henrikként  Jaskó Bálint lubickol
groteszk karakterábrázolás nagyszerűen kihasznált lehetőségeiben. Szabó Vera besegít a
tűzokádó életre keltésében, a nép soraiban viszont három tűzről pattant házisárkányt je-
lenít meg fergetegesen.
Iskolásaink számára főleg a  /Nem Kő'!/-színházak  vackait szervezik a tájékozatlan tanerők,
ahelyett, hogy ilyen előadásokat hoznának oda, a tanterembe!  A Kikatt és a Klamm tanár
úr után, most a jó irányba mozduló KOMA is megalkotta Tantermi Produkcióját, tessék él-
ni vele!!!

Miért kell nekünk folyvást az aljaemberek aljaszövegeit hallgatni? Miért kell az ordas sötét-
ség, a tehetetlen erőszak,  a jelentéktelenség lehangoló látványát szemlélni?  Tudjuk! Lát-
juk! - és?!?  Megtudunk-e, átélünk-e bármit, olyan ez, mint a csáthi látlelet, reflektálatlan
tényhalmaz, amely semmiféle emberi tartalmat nem hordoz: Blikk a színpadon. A dokumen-
tarista módon összeszedett anyag csak akkor válhat fontossá,  ha Tatárszentgyörgy, avagy
Gyöngyöspata sikolt benne.
Itt most szó sincs erről,  ez csak a durva indulatok szemétdombja,  érdektelen extremitás.
De ez csupán a szövegre vonatkozik. A színházi alkotás eltávolodik a vulgáris anyagtól, a já-
tékmód, a lassú tempó, a deklamáció lebegő közege a teátrális esztétikum szintjére emeli.
Jeles András  rendezése a Nevető ember tompa fényeit, szűrt levegőjét idézi, főszereplő
a csend, a bennszakadt lélegzet, a lefékezett gesztus.  Tarr Béla totáljai,  Szüts Miklós ak-
varelljei derengenek ebben a szürkén pulzáló ködben.  A Sátántangó, a Sebald-sorozat at-
moszférája, a mozgások visszafogottsága teszi tárulkozóan időtlenné.
A kaposvári színiegyetemisták nem mindennapi feladattal szembesülnek, mindent félre kell
tenniök, amit eddig "alakítás"-ról, "karakter-ábrázolás"-ról,  "figura-teremtés"-ről eddig tud-
tak. Csak a személyes hitelesség vezethet sikerre, csak a belülről vezérelt, kontrollált fan-
tázia,  a szakmai rátermettségen túlmutató  magabiztos öntudat. Az együttes példás össze-
hangoltsággal,  erőteljes szuggesztivitással jeleníti meg  az alkotói elképzelést, csúcsok he-
helyett az egyenletesen áramló intenzitás teremt lankadatlan feszültséget.
Ketten énekelnek a legtöbbször,  a bukolikus hangok  mennyei békévé oldják a brutális va-
lóságot, az áttetsző harmóniák transzcendens síkon ellensúlyozzák a könyörtelen realitást.

A Szemüveges kisfiú után reménykedve vártuk az újabb gyűjtést, sajnos, az eredmény csa-
lódást okozott. Blikk-szintű, bulvár-vulgár esetlenségek,  a felnőttek magánéleti problémá-
it úgy látszik,  mégis inkább a szépirodalomra kéne bízni. A lokálba helyezés gyengíti a mo-
nológok hatását, az igazán a szembenülős módon a legjobb, értékes hozama viszont a tánc
és az ének beépítése.  Magát az előadást nem szívesen ajánlanánk, de a kiemelkedő részt-
vevőket mindenképpen meg kell említeni.
Kákonyi Árpád és Matkó Tamás  vezetésével a zenei háttér tökéletes, legfeljebb a szerep-
lők bevonása túlzott:  attól nem leszünk boldogabbak,  ha néhány hangot befúj valaki, ahe-
lyett, hogy kifújná magát. Fantasztikusan szól a lányok trió-vokálja, a Kiss Dia-Szilágyi Kata
HOPPart tagsággal egyenrangú  Szamosi Zsófia  debütálásával. De a teljes gárda is meggyő-
ző ének- és tánc-produkcióval köríti  a félelmetes intenzitású  Herczeg Tamás  elképesztő
songját.  Király Béla  koreográfiái találékonyan éltek a lehetőségekkel, testre szabott ele-
mekből alkotva hatásos tuttikat. A mácsó-kettősben, a vörösben kígyózó, elementáris tüzű
Szabó Mártá-val,  brutális tangó-variációk és merész emelések  kompozícióját alkotja meg,
melynek végén a nádszál színésznő pörgeti óriáskerékként gengszternek maszkírozott part-
nerét.  Barabás Richárd  finom eleganciával,  muzikális dikcióval,  szép énekléssel lep meg,
az ő szájából még az alpári kifejezések is poétikusak.
Csúcspontot jelent a matróznak öltözött pincérfiú szólója. A számunkra eddig sajnálatosan
ismeretlen ifjú  lendületesen tágas mozgással,  arányos gesztusokkal, elrévedő mimikájával
azonnal feltűnést kelt.  Bercsényi Péter  eddig főleg a paraván mögött vitézkedett, bábszí-
nészi minőségben volt sikeres,  produkciója mindenképpen helyet követel neki  a színpadi
deszkákon.  Elgondolkodva, emlékező csöndességgel idézi fel szerelme történetét, lehelet-
nyi pauzák,  gyengéd ritmusváltások, a karizmatikus jelenlét teszi feledhetetlenné. Közben
tésztabábot formáz az ujján, pantomimezik is vele, végén még be is kapja... és úgy énekel,
hogy eláll a lélegzet: kicsit swing-es, icsit blues-os, kicsit sanzon, kicsit song-os: stílusában
gyönyörűségesen kristályosodnak sajátossá a zenei-előadói stílusok.Ha semmi más nem len-
ne. akkor ezért a revelatív felfedezésért érdemes megnézni a produkciót, amelyben meny-
nyei  MANNA  a fantasztikus énekes-színész!

Ilyesmi Európában nem történhet, legfeljebb itt a végeken.  A szerző megtapasztalta sűrű
valóságunkat,  de csak mesterkélt cselekményű, erőltetett szituációkkal operáló, tételes
iskoladrámára futotta.  - És a vég! Hát azt jobb lesz elfelejteni, a konstrukció nem maradt
életképes...  Didaktikus,  kimódolt, túlzó:  végül is mindezt erénynek tekinthetjük, hiszen
a cél, hogy az előadás utáni beszélgetésen, az ifjú nézők elmondhassák véleményüket, túl
a darabon, főleg a rettenetes jelenségekről.  Igazat adhatnak  az önbíráskodó falusiaknak,
gondolkodhatnak a kívülálló józan eszével, elkaphatja őket a beléjük fröcsögtetett rasszis-
ta indulat, megtalálhatják a Legnagyobb Közös Osztót, de akár a Közös Többszöröst is.
A színészek élet-halálra küzdenek  a közhely-képletekkel,  csak nekik köszönhető, hogy fe-
szült izgalommal követjük  a lombikban fogant fordulatokat.  Megyes Melinda  szigorú kon-
centrációval próbálja hitelesíteni  legfeljebb Hollandiában elképzelhető lelkésznőjét, /ma-
gányos szingli a bundás indulatok magyar falujában?!?/,  a megmentőként betoppanó  Tóth
József is nehezen válik  elvakult bosszúállóvá.  Csányi Dávid szelíd gyermetegségétől a ret-
tegő félelmen át a sértett indulatig terjedő skálán játszik szuggesztív hitelességgel, alakítá-
sa jól példázza,  mennyivel többet ér egy halk szó  az artikulálatlan ordibálásnál.  A kitörés
lehetőségét külhonban megtaláló testvér szerepében  Mészáros Tamás erőteljes karakter-
képet rajzol fel,  ő az egyetlen, akit teljes valójában elfogadunk. Képes gondolkodni, józa-
nul reagálni a kiélezett helyzetre, sokszínű, érdekes, megrázó.
A Klamm tanár úr, a Kikatt, a Kövek és a Csatárok után, újabb, vitára, kibeszélésre ingerlő
produkció, melynek elengedhetetlen tartozéka az, a mi a taps után, a nézők között törté-
nik. Amit az iskola és az otthon elmulaszt:  sok minden tisztázódhat, - tanulókban, tanárok-
ban egyaránt. Kötelező minden diáknak, de nekünk se árt...

A Grotowski-lelátó és a doboz-színtér fúziójából alkotott be-kukucska színpad fogad. A ré-
gi álsokkoló hangnemben kezdődik:  veszett vonítás, mozdonyrobaj, de már az első jelene-
tek bíztatóak. remélhetőleg nem az eddigi,  szélsőségekbe hajszolt látványpékség vár ránk.
Az izgatott rohangálást indokolja  a várva vártak érkezése,  Dunyása  sportszerű ájulásait is
törekvő vágyai indokolják.  Elektronizált bachi e-mollban ölelkeznek  a régen látott család-
tagok, megejtően lírai szépség, majd páronként bontakozik ki az érdekek és vonzalmak há-
lózata. Az abszurd irónia csak parányi fűszer, lélektanilag árnyalt, karakterekben pontosan
kidolgozott szituációk rajzolódnak elénk.
Koblicska Lőte, minden sablont felrúgva, egy durcás csöppséget állít elénk,  Pető Kata az
illúziók világában tévelygő magány, igazi csehovi hangulatot teremtenek csodálatos ruháik.
Nagy Fruzsina gyöngypáncélos derekai, szegélyei,  a sápadt finomsággal kontrasztáló lilák
a melankolikus esztétikum varázsát hordozzák. Ilyen Gajev lazán csomózott nyakkendője is,
Téby Zita szobalánya pedig öltözékében majdnem úri dáma, ahogy játszmás cselezgetései-
ben is a szalonok bájos intrikái tükröződnek. - És ki a fodrász,  a tüneményes hajdíszek, le-
nyűgöző hajkoronák alkotója?  Túl a szoborszerű attraktivitáson,  mindegyik találóan illik vi-
selőjének személyiségéhez.
Míg  Molnár Gusztáv  egymondatos megszólalásaival érvényesíti  boltozatosan karizmatikus
színpadi létezését,  Tóth Simon Ferenc rezdülésnyi pianisszimókban játssza az embert, aki
"ott se volt".  Fábián Gábor  férfiasabb a kelleténél, dikciója is szebb a báty hablatyolásá-
nál.  Lajos András  türelmét vesztett, vérbe borult arcú kitörése  meggyőzően koronázza
szépen felépített alakítását. Nagyszerűen funkcionál  Bodó Viktor  díszlete, úgy követhet-
jük a szereplők akcióit,  mint a pingponglabda cikázását az ellenfelek között,  nemcsak be-
tekintünk a játéktérre, a játszók is sokszor kinéznek  a horizontális kivágaton.  Félve, ami-
kor borzongató túlvilági hangokat hallanak felőlünk, barátságosan, ha az utat kémelik.  Mi-
lyen jó is  hófehéren vakító cseresznyéskertnek lenni, amikor  Téby Zita  Dunyásája  veti
ránk ábrándosan álmodozó szép szemét...
Bodó Viktor aprólékosan kidolgozott, a legkisebb gesztusig kordában tartott rendezése a
kiválóan adagolt tempó-váltásokkal,  gyakori fényváltásokkal  egységes stílust teremt. Hatá-
sosak a homályban derengő térkép, az egyenként kiemelt arcok képei, a zenei háttér, né-
hány bombasztikus pillanattól eltekintve,  segíti az atmoszféra hitelességét. Szereposztása
jól kihasználja,   egyben fokozza társulatának lehetőségeit.  Figurálisan tökéletes, nagyívű
monológjában didaktikusan erőteljes Jankovics Péter, nem kellene köpködéssel illusztrál-
nia! /Igaz, a szabadban vagyunk,  de ott is legfeljebb a szolganéptől elfogadható, a kétbal-
kezes könyvelő kigúnyolásaként, zakónkkal letakarni meg ízetlen képtelenség/. Opál-arcá-
val  Hay Anna  az orosz nő jövőbeli képét rajzolja meg, páratlan ebben az előadásban, Lo-
pahin helyett, aki inkább a telivér Dunyásához illik, egy Asztrovot érdemelne! Telitalálat a
totyogó Firsz is,  akinek motyogó szavait,  Czukor Balázs  gesztikus megformálásának jóvol-
tából, szinte infrahangon érzékeljük.
A második felvonásvég értelmezhetetlen,  minden bizonnyal csupán horrorisztikus felcsigá-
zás az őszi folytatáshoz. De enélkül is, először fennállásunk óta, örömmel nyugtázzuk az ed-
digieket és fokozott érdeklődéssel várjuk az őszi kiteljesedést.

Ha autóban játszódik a történet,  súlyos vétek miniquad-okkal furikázni a színpadon, elég
két ülés,  egy kormány és nehány odavetett abroncs a háttérben.  Pelsőczy Réka  road-
krimijében a velős sztorit és a dialógusokat a rendező és a két színész közös alkotásaként
értékelhetjük, már textusában is igen nagyra.
A volánnál egy hajszolt fiatalember, mellette, drogtól sújtott beszédzavarokkal küzdő lány,
töredezett mondataik, játszmázásuk,  veszekedésük már elsőre elrettentően hiteles.  Úgy
tűnik, fogalmuk sincs hova-merre, ahogy akkor,  a darabot illetően még mi sem tudunk so-
kat. Kiderül, peep-show alkalmazottak és kuszán homályos utalások is esnek  egy bizonyos
kolleganőre. Nagyszerűen játszanak:  Réti Adrienn hályogos szemekkel, puffadt arccal mo-
tyog,  fő problémája a mellpótló textilek  célirányos gyömöszölése,  Csémy Balázs a közle-
kedési táblák fürkészésével szinte láttatja az országúti száguldást.
Hang a rádióból, gyilkos fordulat: a hebrencs kocsikázás tulajdonképpen menekülés, mely
egyre veszettebb tempóban, tíz napig tart.  Pénzük nincs, de használ a jó fellépés, a ruti-
nos felkínálkozás, az olasz akcentus, a fiatalos szolidaritás. De "a TV-ben rólunk beszélnek"
- eszeveszett futás az utolsó lehetőség. A gyorsuló jeleneteket a rendező magabiztos tem-
póérzékkel fogja össze, a változatos szituációk  a maroknyi térben is tökéletesen rajzolód-
nak ki. Táncjelenetek mellett gyakoriak a szerepváltások is,  behízelgően ernyedt TV-kom-
mentátorok színesítik esténket,  majd feltáró beszélgetés következik  az áldozat  "legjobb
barátnő"-jével:  Réti Adriennn nagyszerűen mutatja be az őszinte megrendülés és az álsá-
gos szerepjátszás egyidejű realitását.
Maratoni futás után  Csémy Balázs minden megerőltetés nélkül képes ütősen énekelni, rá-
adásul a refrének közé illeszti játékfüggőségéről szóló vallomását.  A két színész összjátéka
is tökéletes, két perc alatt hatszor öltöznek nyílt színen át, a párbeszédek fergeteges ira-
mát is könnyedén bírják.
Pazar attrakció,  pompás előadás,  Pelsőczy Réka  írói-rendezői munkájának  teljes sikere,
értékét tovább növeli, hogy a lenyűgöző produkció  az ifjú aktorokkal való együttműködés
közös alkotómunkájából született.

Divatja van immár a híres filmek  színpadra plántálásának, de ritkán sikerülnek. Mert a Lars
von Trier-i  Dogville és a Manderlay eleve színházszerű,  míg pl.  Bergman Personájából leg-
feljebb a szöveg marad, a filmművészet meghatározó elemei: az arcok, az atmoszféra, a kép
nélkül. Szerencsére Bertolucci opusza könnyedebb: az adaptálók elhagyták a párizsi 68' és
a szexuális forradalom közhelyeit,  a történetet a nagypolgári otthonba izolálva, időtlenné
általánosították.  A pállott-rózsaszín falakon reliefszerűen sorjáznak  a gyerekkor tárgyi em-
lékei,  Kentaur háromosztatú díszletének centrumában egy kehelyszerű alakzat rejti a nap-
palit, átlátszóságával enyhítve az ott zajló aktusok extrémitását.
Semmi meglepő nincs  az iker-szerelemben,  a szoros szimbiózisban felnövők kötődése nem
egy esetben tartósabb, erősebb bármilyen későbbi kapcsolatnál.  A mi testvér-párunk film
zabáló filmőrült, az ő közös nyelvük az archív kincsek ismerete,  saját életük helyett az em-
lékezetes nagyjeleneteket játsszák.  Haumann Máté  szikár cinizmusával felnőttebbnek tű-
nik, ő irányítja a talányos játékokat, kitűnően ábrázolja a fölényből a féltékenységbe veze-
tő diszharmóniát. Fehér bőr,  fekete szemek,  duzzadó vörös ajkak:  Böcker Titanilla feke-
te-fehér-vörös ruháiban,  melyek vadak, különcök és mégis arisztrokratikusak,  Danis Lídia
karizmatikus szépsége, feszült figyelmet keltve sugározza be a színpadot. Nagyszerű a kony-
hajelenetben, a később bonyolódó viszonylatok ziláltságában is jól megtalálja a helyét.
A dramatizálás kényes munkáját  Baráthy György találékony tömörítéssel, a dialógusok kor-
rekt kimunkálásával végezte el.  Sikerrel kerülte el a melodrámai kísértéseket, külön köszö-
net a befejezésért, mikor a testvérek,  visszalépve a megszokott régibe, áhítattal bámulják
a házimoziban hajdani önmagukat.  Talán a második rész lehetne kurtább, talán szünet nél-
kül jobban maradna a hevület,  ezzel együtt  Dicső Dániel meglepő tempóérzékkel görgeti
a cselekményt, pontosan értelmezi a szituációkat,  kiválóan vezeti színészeit, hangsúlyt ké-
pes adni a legjelentéktelenebbnek félmondatnak is.  A forgó falra vetített régi filmkockák,
a színváltások, az aláfestő és átkötő zenék is rendezői erényeit bizonyítják.  A Bolero foko-
zása után, a fináléban vágytunk Nino Rota bohóc-zenéjének teljességére: végig szóljon, hiszen nem a ritmusa hívja elő tapsunkat,  igenis sírjon bennünk végestelen végig, amíg az
utolsó dob-ütések hangja a távolba nem enyészik...
A debütáló rendező  nemcsak új darabot alkotott,  de egy ismeretlen ifjúra bízta a közép-
pontban álló, Amerikából jött Matthew szerepét, akinek színpadi létezése egymagában lét-
fontosságú eseménnyé avatja a produkciót. Éppen csak hogy maturált, nyitottságában tün-
dérien naív proto-felnőtt, szintén mozibolond, egyéb kíváncsiságait fenséges nyugalom mö-
gé rejti, megfigyel, eltanul és a végén dönteni is képes már.  Szamosi DonátH, (igen! nagy
"H"-val...), tökéletesen rajzolja meg a személyiség fejlődésvonalát, hibátlanul artikulál, ter-
mészetes közvetlenséggel, érzékeny fantáziával nem megcsinálja:  káprázatos hitelességgel
éli fantasztikus figuráját.  Mozdulatlan arca is titkokat takar, ritka mosolya villanófény, sze-
mében ábránd és tudatosság egyszerre tükröződik. Felfedezése a tehetség új kontinensét
ígéri, apollói fizikumát látva, Michelangelo összetörné a Dávidot...
Új Arizona Stúdiójába  a Thália Színház értő merészséggel találta meg egy friss csapat, egy-
ből az érdeklődés reflektorfényébe kerülő alkotását.

                                  A L T E R N A T Í V        2 0 1 0

Az elit-trend még mindig túlértékeli:  Csáth Géza érdektelen feuilleton-novellái húzónevet
generálnak ugyan, de anekdotikus felületességen túl nem sokat.  Gyarmati Kata  azonban
csalhatatlan dramaturgiai érzékkel találta meg  az erős jelenetekké alkotható momentumo-
kat, -kocsmában darvadozó búslakodók szájába adva  a semmitmondó történéseket, megte-
remtette egy erőteljes kamarajáték közegét. Megerőszakolják a szolgálót, a  vértolult apa
elnáspángolja a lánya ágyában talált fiút,  megfojtják a félkegyelmű éjféli tolvajt: - nem ke-
vés ez?  Mezei Kinga  legtöbbször kitűnően megtalálja  a stilizálás hatásos formáit, a durva
kényszer-szexet lengő hordó mozgása jelzi,  sajnos az arcot elkendőző  megszégyenülésről
csak szóban értesülünk. A fiú vizes kötéllel való, brutális megverése súlyos stílustörés, nem
sokon múlt, hogy az egész darab  horror-natúrba csúszik át. Szerencsére, ez volt a kakukk-
tojás, talán még a nyitó-befejező futkosást, táncoltatást éreztük többnek a kelleténél.
A féltékenységi bosszú története, az észrevétlenül becsempészett tárgyi jelekkel, (a kötél
gerendára csomózása, a félrecsúsztatott fejsze), - és  Hannus Zoltán  sűrűsödő indulatával
fokozódik a halálos csapás elborzasztó reccsenéséig. A szenvedélyes belső energiákat moz-
gató Lovas Dániel Pasolini-s szerelmi vallomását nagyszerűen kivitelezett  beavató-borotvál-
kozás vezeti be, egy emberibb közeledés poézisét cipőn táncoltatott, imbolygó mécseslán-
gok vibrálják el. Nagy segítség  Mezei Szilárd, jazz- és kortárszenei elemekből épülő, töké-
letesen illeszkedő zenéje, ahogy az események néma szemlélői,  Németh Ilona bábjai is ré-
szesei a varázsos hangulatnak. A lány fehérruhás bábja átsuhan a téren, Homonnai Katalin
alakjában visszatér,  máskor éneklő falanx hozza be,  mielőtt ábrándosan zongorázó  vörös-
turbános kisasszonyként hanyatlana a szerelmes pianista ölébe. A bábu emberré, a színész-
nő  szolgálóból dévaj dámává,  megesettből  csábító bakfissá változik,  jelenetről-jelenetre
bújik káprázatos könnyedséggel hitelesebbnél hitelesebb figurákba.
A faluvégi Frici,  Nagypál Gábor szétfutó higanyként csillogja be a teljes játékteret, egész
estét betöltő bravúros pantomimmé szublimálja a rágyújtás tantaluszi gyötrelmeit,  később
szürreális eszmefuttatásaiban, melyek legnépibb összeesküvés-elméleteinket is felülmúlják,
akusztikus színjátszásának  nem kisebb hatóerejét is bizonyítja.  Csapongó asszociációinak
keményen képes ellentartani az egyébként örök lúzerként remeklő Kovács Krisztián, aki a
a legnagyobbat kapja, ki mindig lemarad, aki csak alulra kerülhet, kivéve, ha karakterábrá-
zolásról van szó! A "fekete csönd" vérfagyasztó bűnügyi krónikájában, az ahol végre indíté-
kát is megtudhatjuk egy érthetetlen gyilkosságnak, Spilák Lajos szenvtelen deklamációval
szegi meg rémült sóhajunkat.  A boncnoki alaposságú koponyalékelést  racionális iróniával
spékeli, fantasztikus módon egyesítve a realitás és az abszurd dimenzióit, de némaságának
még ennél is delejesebb szuggesztivitása van.
Az alternatív színházi eszközök  kreatívan átgondolt használata,  az egységben és egyénisé-
gekben erős társulat,  Mezei Kinga rendezői munkája boldogító mámorrá változtatta az az-
napi meghunyászkodás józan csendjét.

Amikor minden a helyén van!  A háromjárásos, ablakkiugrós szobatér,  a nappali és éjszakai
fény,  a maira verselt szikrázó szöveg és az a társulat,  amelyben mindenki megtalálja a sze-
repét.  A zsótéri értelmezés minden mondat gyorsulását, lejtését megadja, a hajszálnyi ce-
zurák,  tört hangsúlyok csalhatatlan élességgel emelik ki, avagy ellenpontozzák a lényeget.
Láttuk már Beaumarchais-t komédiának, frivol vígságnak, hispán szenvedélynek, de ennyire
tiszta színpadi játéknak aligha.
Nagybátyja kertész, unokatestvére még csak sündörög a ház körül, a családból eddig ő vit-
te a legtöbbre, nemcsak első szobalány, de az ügyvezető grófi inas menyasszonya, talán le-
endő grófi szerető:  Tankó Erika  acélosan sudár,  talpraesetten okos,  energikus alakítás-
sal lep meg. A magára találó  Orosz Ákos  lendületes Figarójával kettesben, minden bizony-
nyal kézben tartják majd a grófi kastély észrevétlen irányítását. Fátyol Kamilla Fanchette-jétől is megőrzünk egy pregnáns "Csókolom!"-ot,  Páll Zsolt  kemény tartású orvos-ügyvéd-
je mahagóniból faragott figura.
Mi nézők a játék kellős közepén ülünk,  előttünk, közöttünk zajlik a történet,  hátunk me-
gett is körbe-körbe futnak-járnak,  hogy aztán tetszetős búvóhelyeken rejtőzzenek el. Az
apród parádés szerepében  Faragó Zénó  szenvtelen arccal kontrasztálja  a bohózati hely-
zeteket,  monoton áriáját  Orosz Ákos  nagyzenekari hang- és gitár-affektusai kísérik,  de
az életveszélyes második emeletről is  úgy tud kiugrani,  hogy kedves huppanással köztünk
marad. Sunyi csembalista, részeg kertész, avagy Hiszékeny Liba:  Lendváczky Zoltán  most
miniatúrák mestereként bizonyít. Tüzes elevenség, ragyogó mimika,  szélsőséges dinamikai
kilengéseivel azonban a vendég Marcellina, sajnos, nem illeszkedik  az együttes arányosan
artikulált stílusába.
Benedek Mari  öltözékei látványosak, szellemesek, eredetiek: elég itt a grófnő és szobalá-
nyi alteregójának nemcsak  sötétben csábos ruháira, vagy a gróf ritkulóan csíkozott, arisz-
tokratikusan rafinált öltönyére utalni.  Tompa Ádám  felsőbbrendű eleganciával próbál úr-
rá lenni a csavaros szituációkban, ez azonban csak a szuggesztív szerepformálásban sikerül
neki.  Még mindig lányosan szerelmes, naivan elfogadó, de amikor kell, a furfangos ármány-
kodásban is helytáll:  Ligeti Kovács Judit a nemes tartózkodás, a sértett büszkeség, a csa-
lafinta játszmázás érzékletes képeit jeleníti meg,  az ifjú sevillai Rosina  minden báját meg-
őrizte, asszonyi gyötrelmei azonban az érett szépség aurájával övezik átszellemült vonásait.
Suhan és retteg, méláz és figyel,  határozott a bizonyításban, elomló a vágyban: sokoldalú,
gondosan kimunkált, gyönyörű alakítás.
Mekkora is ez a  Maladype Bázis?  ...de nagyságát hatványozva,  négyzetkilométerben kell
mérni!!!                                                                                           2010 deczember

A hősi időkben, mikor a  Siráj még a Fészek-kupola iszonyatos álgörög fríze alatt fészkelt,
súlyos ökölharc árán jutottunk be a Krétakör egyetlen, egyszeri Paravarieté-jére. Kidol-
gozatlan, felületes vala,  de rendes felkészüléssel sikerdarabbá válhatott volna.  Most, az
író ötletesen határozott rendezésében, új szereplőkkel pompás előadás született.
Expozíciója vadonatúj, megfricskázza a pályázati kurátorokat  meg a pályázó széplelkeket
egyaránt,  aztán  Katona László  elsöprő energiájú konferansza  máris  Csákányi Eszter-t
szólítja a múltból  a mai konyhába.  Porond-segédekkel erősebb lett a jelenet és a házias
Nőimitátor is.  Felhőfi-Kiss László  szikár szenvtelenséggel ellenpontozza  Tasnádi István
ironikus klapanciáit, a filigrán erőművész várva-várt jelenései abszurd humorral tagolják a
Szabó-házaspár történetét. Először látjuk színpadon  Hegyi Norbert-et, aki fittyet hányva
monotonságával operáló szerep-elődjére, gyönyörűséges cezúrákkal, szinte dallamos kör-
mondatokkal, brutális szuggesztióval ülteti elénk a  Jelentéktelen Embert,  aki mintha ott
se lenne...  A szintetizátornál a zeneszerző  Szemenyei János  biztosítja az akusztikai hát-
teret, miközben énekben-játékban is vehemens bájjal vesz részt.
A rendezés célratörő, sallangmentes, hatásos, a lendület nem törik meg, a lehetetlen tör-
ténések komikumát fantasztikusan összedolgozott együttes biztosítja. Az ismerkedés eset-
len gesztusai pillanatok alatt váltanak  hasfaltépően mulattató őrületbe:  akad itt minden-
kinek egyedülálló figurája, lábremegéstől  kígyózó csípőringatásig,  az észrevehetetlenség
góleme, az elképesztő  Hegyi Norbert is féktelen virgonckodással válik felejthetetlenné.
Csákányi Eszter  alakítása a produkció legnagyobb érdeme és nyeresége, pengeéles játé-
ka szélsőségektől mentesen, átütő erővel uralja  a színt és önmagát.  Felhőfi-Kiss László
következőszerepe akár Herkules, vagy az igazságos  Mátyás király is lehetne, megfejthetet-
len azonosulási képességgel, rejtett intenzitással jelenít meg bármilyen, alkatilag távoleső
szerepet is. Basszus-gitár, gitár,  ének, tánc,  narráció, szerepjáték: Katona László a min-
denre kapható all round színész tüneményes iskolapéldája.
Tasnádi István rendezőként maradéktalanul valósítja meg színművének lehetőségeit, a fer-
getegesen hahotázó közönséget nézve, a produkció hosszú sikersorozatra számíthat...

A paraszt-horror, a karrier-bulvár, a démon-show után a jeles szerző most az alternatív ku-
lisszák mögötti, látszólag békésebb világba vezet, ahol a kisebb koncért folyik az ádáz pozi-cióharc. Szerencsére a Pintér Béla Társulat-re nem ez jellemző, hiszen az alkotóereje tel-jében tomboló író-rendező,  avignoni elődjéhez méltóan,  színész-karaktereire komponálja
darabjait.  Szalontay Tünde  bármikor képes bárkit elcsábítani,  végzetes vonzerejét most
türelmes taktikával tetézi.  Quitt lászló  menedzseri agresszivitása is  megfeneklik bájainál,
melyek kék/piros?/-harisnya ellenpontját formálja meg később, a fotóspróba-felületességű
kritikessza alakjában. Friedenthál Zoltán pozsgás porcelánarca rókalelkű parlamenti patkó-
betyárt takar, elementáris humorával  Thúróczy Szabolcs  rövidesen éppen olyan húzónév
lesz, mint többször is ruhátlanná leplezett, darabbéli sztárszínésze. Szamosi Zsófia hangjá-
ban még kisért legendás lelence, de biztos, hogy következő feladatában már nem fog ráte-
lepedni a múlt fogatlan árnya. A dramaturgiában is oroszlánrészt vállaló Enyedi Éva, ki tud-
ja hányadik extrém szerepében  egészséges ösztönnel jár  az arányosság mezsgyéin, jeltol-
mácsi kvalitásai nemsokára a Parlamentben is főszerephez juttatják. Szerencsére már nem
biceg: pantomimikus virtuozitással alkotja meg alkoholista rémbanyáját:  Roszik Hella  kifi-
nomult deklamációja, átszellemült arca mégis inkább együttérzést vált ki. Ne feledkezzünk
meg a szintén kifacsart derekú  Pinczér Géza  társulatvezetőről sem, aki szúrós szemeivel,
bohócorrával, sűrűn rágcsált Hitler-bajuszkájával, na meg az ájtatos diktátori kinyilatkozta-
tásokkal újabb zseniális figura  Pintér Béla  szerep-panoptikumában.
Ismerjük a háttérbe nyomott  kórista-lány esetét,  akit egy váratlan beugrás röpít az élvo-
nalba, a szerző-rendező jóval mélyebbre ás, rafinált fordulatokkal mutatja meg a rivalizálás
élet-halál harcait.  A szolid Juci asszisztensé fokozódik le, deus ex machinaként egy hang-
szálgyulladás véletlene hozza meg számára  a mindenkit meglepő operai kiugrást.  Az intro-
vertált visszahúzódást a színészi erényekben is bővelkedő Herczenik Anna a hitelesség rit-
ka tisztaságával jeleníti meg, ahogy adekvát eszközöket talál a sikereihez dörgölőzni akaró
hízelgők tapintatos visszautasításához is.  Kéménczy Antal nagyzenekari zongora-kíséreté-
vel könnyedén teremti meg  az opera-áriák mennyei légkörét, alakítása kiemelkedő példá-
ja az igazi crossover produkciónak.
Kevesebb napi aktualitás, szelídebb hangvétel, kimunkáltságában, teljességében, az együt-
tes összeforrott munkájával, újabb százszázalékos telitalálat.                    2010 december

Itt vannak a harmincévesek, másfajta raj: piásak, gasztrofilek, inkább már csak összeköltöz-
nek, mást néznek, olvasnak, ha egyáltalán..., - de problémáik ugyanazok, mint a Bereményi-
féle, 30 évvel ezelőtti harmincasoké. Gyerek? Gyűrű? Kidobjam?  Hogyan? Hol? - sorjáznak a
sorskérdések, melyeket csinos csokorba kötött  Deres Péter, Szőcs Artúr +az egész társu-
lat! Széles merítés, burjánzó ötletparádé, de szigorúan megnyirbált, keményen összefogott
anyag. A színpad mélyén kialakított tér,  zsinórpadlástól a függőhídon át, a hangosító-boxig
terjeng, minden zuga találékonyan van bejátszva.
Pap Vera 60 évesen a válás és az egyedüllét esélyeit fontolgatja, idejének nagy részét, 30-
as "kis"-fiának  neurotikus telefonjai kötik le.  A siránkozó monológ,  más-más szájból több-
ször is elhangzik, lemérhetjük, kinél hogyan szól hitelesen:  Géczi Zoltán kétségbeesetten
üvölti,  Mészáros Máté  gügyögő kétségbeeséssé fokozza.  A riporter-állásban laza interjúk
készülnek,  Bata Éva  egymás után jeleníti meg az aszfaltrajz-versenyző kicsinyeket, 5 éves
lánykától a mutáló kiskamaszig.
Szőcs Artúr  merészen használja az egyidejű történések,  egymást ellenpontozó jelenetek
lehetőségeit, erőteljesen kiemelve,  kommentálva és váratlan felhangokkal dúsítva azokat.
Előttünk két pár szakításának szópárbajai szikráznak, a TV-showban az örök lúzer  Rusznák
András, hasonló helyzetben csattanós pofonokkal operál.  A fizikai és lelki fájdalmak hang-
jai kánonná szövődnek, a vége persze a megfáradt kibékülés.
Míg az alsóbb szinteken  halandók csatáznak,  az isteni  Láng Annamária  a felvilági szférák-
ban faggatja gyanútlan interjú-alanyát.  A fegyelmezett tűzszerész észre sem veszi, hogy a
lángra kapás elemzése hogyan csúszik át,  a riport-díva sátáni kacagása közben frivol sztrip-
tízbe. ÚÚÚtáljuk a színpadi meztelenkedést, de ez a gúnykacajjal körített pajzán vetkőzés
a színpadi játék magasiskolája: a hangositó fülke forradalma!
Néha betéved egy világosító, beleszól a kellékes, vérsminket mázol a fodrász:  a teljes stáb
izzó aktivitással veszi ki a részét  az alkotó munkából, - friss fuvallat , amely jótékonyan tisz-
títja meg a szmogos színházi levegőt...  Érezhetőleg mindenki örül, láthatóan a közönség is,
belebizsereg a májunk az energikus tombolás révületébe.
Mészáros Máté  kecses gesztikulációval taglalja a férfiúi kötelezettségek tragikumát, Géczi
Zoltán lótenyésztői minőségében orrhangon remekel, életveszélyes vihogó-görcsbe rántva
Varjú Kálmán-t. A végén a szereplők megtapsolják a közönséget, munkát-kenyeret kérnek
tőlünk, kezünkbe nyomnak egy CD-t, melyekről otthon újra hallgatjuk monológjaikat. Saját
szavainkra ismerünk rá...

A sarki kocsma előtt álldogáló hajléktalanok,  kérdésemre nagyot néznek: "...Hogy színház?
Itt?!? Ki van csukva!"  De a piac sarkán fényt és tömeget látunk,  a standoknál árusok, a be-
járatnál pénztár, ahol belépőként lukas garas-obulusokat kapunk, melyekkel tisztes alkudo-
dozás után, az eladók egy-egy élet-darabját vehetjük meg.
Kovács Gábor Hemingway-szakállas öregúr, több ezer könyvének történetét videón ajánlja:
miként derültek a tűznél P.Howard mondatain, aztán a kiolvasott lapokból spanglikat sodor-
janak, vagy egyenesen a tűzbe vessék őket.  A másik asztalon  Felhőfi-Kiss László korsókba
állított gyertyákat gyújt, az olvadt viasz sörhabot formáz, elbeszéléséből megtudhatjuk, ho-
gyan lett már gyermekként alkoholfüggővé, fagylalt helyett állandóan a habot nyalogatva.
A színészek és a hajléktalanok közös alkotómunkája döbbenetes: Erdősné Marika, "Csurika"
maga kezdi elmondani  Cini-Mini egér meséjét, majd  Naszlady Éva játssza el,  hogyan sike-
rült párját, Mini-Cinit egy kirakatból kivásárolnia. A poétikus lelkületű újságos-hölgy augusz-
tus 20-i emlékezését  Lázár Kati-tól halljuk, míg később  Kovács Józsi "Kapitány", méretes
születésnapi torta kíséretében énekli a "Maddaléná"-t a könnyesen nosztalgiázó művésznő-
nek, akivel aztán táncra is perdül. Csillogó WC-kagyló cégére a franciás hetykeségű  Józsi
Kapitány fészekrakó sztorijának,  többed magunkkal kuporgatjuk össze  a tisztes összeget,
de a közösségi együttműködés megéri a pénzét.  Pokony Lia  élő-szinkronja eleveníti fel
az üres telken összerótt kalyiba összkomfortossá tételének históriáját, melyet tündéri ma-
ketten követhetünk végig, tetőfedéstől a zuhanypumpán át az angol WC-ig.
/Erdős/ Balog Gyula  több műfajban is jeleskedik:  porcelán szobrocskákkal játszatja el az
"Odútlan mókus esetét  Mókus Katival",  börtönbe juttató, alkoholos balatoni ámokfutását
szelíd szavakkal ecseteli, operai kalandját fanyar humor jellemzi, balladai fohászát  Horváth
Bálint  megzenésítésében halljuk.  "Van, aki hibázott, van, aki vesztett, mindenki hord egy
csendes keresztet": a két apácafátylas énekes,  Álmosd Phaedra és Király Anita az átszel-
lemült hangot  Blazsev József  Szőlőhegyi balladá-jában drámaira váltja,  keserű együttér-
zéssel élve át  a menekülő anya kálváriáját.  Gryllus Samu komor rubato-ja után,  a 12 évig
szenet lapátoló lány brechti songját,  Rubik Ernő  zenéjével,  elfeketedett fehér kesztyű-
ben panaszolják el.
Standról standra botorkálunk,  kezdünk egy kicsit fázni is, pénzünk fogytán,  már csak má-
sok kegyéből nézelődhetünk,  - ilyen lehet fedél nélkül élni...  Beszélünk egymással és ve-
lük is.  Győrfi Béla  8 évesen került állami gondozásba,  bűnbeesését a  Seres Donát  gyer-
mekrajzaiból készült diafilmen követhetjük, a börtön-egyetem után 30 év a bűn útján, míg
2002-re megérik benne az elhatározás: a hátralevő harmincat tisztán éli végig...
A táncosok, képzőművészek, bábosok, - zenészek,  szociális munkások és színészek összefo-
gásával készült, társadalmi jelentőségében  a művészeten túlmutató esemény kezdeménye-
zése és rendezése Schermann Márta  érdeme, az hogy tegyünk is végre valami érdemlege-
set ebben a szörnyű kérdésben, az mindannyiunk föladata és felelőssége.

A Katona  Cigányok-ja után íme a második darab, amely hozzá mer nyúlni ezen neuralgikus
témához.  Kovács Kristóf jelenet-fűzére szerencsés kézzel találja meg az érzékletes szituá-
ciókat, keményen fogalmaz, de írói tevékenysége megkívánná  szigorú dramaturg-alterego-
jának  kíméletlenül nyirbáló közreműködését. Sokat veszít  a hosszadalmasság, a szánalmas
trágárkodás miatt, erősen húzni kellene,  sőt, meghagyásra érdemtelen epizód is akad.
A Szikra mozi színházi jövőjét megkérdőjelező, füstös csehó-előtérben való állongás után,
barátságos mesekörökbe rendeződve  hallgatjuk a színészeket,  nekünk  Derzsi Sándor ju-
tott, aki szuggesztíven interpretálja a szürreális fabulákat. Az ötven égből pottyant cigány-
purdé történetéről sokoldalú média-tálalásban értesülünk,  de az egészből csak a hiúz-mo-
solyú  Mohai Tamás  zseniális Casco doktorára emlékezünk. A mobil-lopás képében is vibrá-
ló higany-fürgesége, káprázatos játéka viszi a prímet,  pergőnyelvű beszédének "Flatterzun-
gé"-jét  a mester-fuvolások is megirigyelhetnék.  Belénk szorul a vigyor: szemvillanásnyi idő
sem telik és máris véres tragédia nagyfeszültsége bénít. Az Egalizátor bemutatása naturális
ízetlenségbe fullad. Embert verni és ennyit!, még pillepalackkal sem szabad..., talán a stili-
záltabb megjelenítés  korszerűbb lenne!  Nem is beszélve egyéb,  nedvdús gusztustalansá-
gokról: vegyük már elő a húzó-ceruzát!
A nemzetközi konferencia,  amelyet vélhetően  a küszöbön álló magyar EU-elnökség kezde-
ményez máris, bravúros truváj, összefogottsága, tempója, térbeli felépítése  a rejtőzködő,
magát "külső koordinátor"-nak tituláló rendezőpárost, Zrínyi Gál Vincé-t és Vékes Csabá-t
is dicséri.  Jaskó Bálint az álhumán francia,  Katona László  a prolibunkó orosz delegált ki-
fogásait szajkózza, a többi küldött diplomatikus mellébeszélését is szinte hangjátékként ab-
szolváljuk, a mikrofonoknál hazánkat Valcz Péter, az ellenlábas Szlovákiát Lass Bea képvise-
li. Az imént még  egy szolgálatkész szexiparos elragadó bűbájával hódított,  itt meg harcias,
talpig férfi mivoltában védi a kisebbségét tipró, volt kisebbséget. A nagyszerűen komponált
akusztikus élményt  Szabó Vera  jel-tolmácsa vizuálisan teszi teljessé. A jelnyelv Zamenhof-
jaként a gesztusok eszperantóját alkotja meg,  hihetetlen változatossággal jelenítve meg a
körmönfont szólamok legrejtettebb momentumait is: panto/mim/ikai remeklés!
Sajnos, ezután az öldöklések sivár ismételgetése következik, mérgezett pálinka, vízbefojtás,
majd a nyílt tömeggyilkosság.  Ez utóbbi jelenet, vegyvédelmi kukuxklán csuklyáival, a vége-
nincs dalolással, na meg az átkozott vízezésekkel, több. mint közhelyes:  hullaciki!!! Elhagy-
ni! A jelmezek vonatkozásában is kifogást kell megfogalmaznunk:  most ez itt az opera, vagy
egy lowbudget független színház?!?  Trikóba, turkáltba öltöztessen,  hagyja a csini ruhákat
másra...  A befejező TV-show ígéretesen indul, a tüneményes  Lass Bea  derekasan küzd a
nézők kegyeiért és a szöveg kásahegyeivel, a fele is elég lenne, volna mit kihagyni, például
a tanító bácsi túlhajtott trágárságait... Scherer Péter, aki  Polgár Péter-rel kalákában kivá-
lóan működött áthidaló narrátori szerepében,  most az  "Utolsó Ombudsman"  parádés figu-
ráját rajzolja meg a karakterábrázolás nagymesteri eszközeivel. Fekete Zsolt, az emberség,
a jóindulat és a szeretet élő szobraként, a teljes előadás szelíden fénylő, emblématikus su-
gár-fókusza, olyan áldozat, aki az együttérzésen túl, aktivitásunkat is előhívja.
Félsötétben, csábító itókákkal, /alig mérgezett/ bundás kenyérrel hívogat  a nagyszerűen
helytálló csapat,  valóban, taps helyett inkább beszélgetni, félszavakkal duruzsolni jó a vé-
gén, hogy ebben a kínosan égető kérdésben,  a barátságos együtt-gondolkodás után, vég-
re egyszer már a tettek mezejére is ki merjünk lépni.

Adva van egy egyedülálló mozgásművész: moccanása is égzengés, legkisebb rezdülése is hi-
hetetlenül izgalmas, gesztusaiban a sarkos kifacsartság vegyül a muzikális esztétikummal.
Gergye Krisztián ő, létezése az alternatív táncszínházi szcéna origója,  - a kérdés csak az,
miért kényszerül autentikus művészetét idegen elemekkel higítani?
Egyetértünk felháborodásával, amelyet a VI-osok elleni támadás váltott ki, de a megfélemlí-
tés, a zsarolás és a pénzelvonásos cenzúra ellen nem lehet plakát-eszközökkel küzdeni.
Demagógia ellen ellen-demagógiával?  Mert a TTT-nóta és az Árja-ária, sajnos: az.  Nem illik
bevezetésként saját egyéb munkánkat reklámozni, nem szabad szószékké zülleszteni a teát-
rumot. De ami jó, az nagyon: vízibalett szárazon,  Bánfalvi Eszter  végtelen finomsága a slá-
ger-nosztalgiában, csatarendbe szervezett úttörők egyen-mosolya.  A zenei anyag bőséges
és  Philipp György  elővezetésében korrekten hatásos.  A hosszadalmas  Szomorú vasárna-
pot a szólista szuicid akrobatikája menti, de nagyot csattan a hozzá csatlakozó  Jézusmária
vigyor-kórus.  Hang bennszakad  a kacskán bicegő Himnusz hallatán: ez illett volna  Gergye
Krisztián önmagában antagonisztikus koreográfiájához! Így csak hatásos betét volt, a kiváló
énekesnő koloratúráihoz hasonlóan. Karikásostortól a huszármentéig,  lépegető táncosok-
tól a feleslegesen beszélőkig:  - minek?  Amikor egyetlen grandiózus szóló  helyére teszi a
produkciót, bizonyítván: "nem sokaság, hanem lélek... tesz csuda dolgokat".
A színpadon piros-fehér-zöld hátteret képező vonósnégyes, beindul  Ligeti György  dinami-
kai cunamija, tépett lényével, bizonytalan nekirugaszkodásaival  Gergye Krisztián a magyar
sorsrontást emblématikusan képezi le. A zene tempóváltásait, hangulati variánsait tökélete-
sen vizualizálja, neki még az állati szodómiát is elnézzük,  félelmetes arcjátékával azt is hite-
lesíti.  Kicsit ez is hosszú: miért kell egy művet végigjátszani, a vágás, a tömörítés a táncbe-
li megfogalmazásnak adna tágabb teret, de ez mit sem von le a koreográfusi, előadói remek-
lés káprázatos szuggesztivitásából.
Trikolór, multikolór helyett egyetlen monokolórt: de azt egyedül Gergye Krisztián-tól!!!

A K Mamá-ban Dessau-t, Kurt Weill-t, a Korijolánusz -ban Monteverdi-t énekeltek, mostani
bemutatójukkal eljutottak  a kortárs operáig.  A történet ma játszódik,  így zeneileg legin-
kább a Cherbourgi esernyők dialógusaira emlékeztet, de felismerhetjük a barokk recitativo
és Mozart mellett, még a pekingi opera hatását is. Matkó Tamás minioperája mindazonáltal
átgondolt invenciójú, önálló alkotás,  amely karakterizálni is képes az egyes szereplőket.
A szomszédok darvadozó társaságába váratlanul toppan be, az örök lúzer deprimált figuráját
megható eszközökkel alakító  Rusznák András,  majd egy esküvője elől idemenekülő meny-
asszonnyal  bővül a kör.  Kiss Diána Magdolna  belépője  originális nagyária,  az elbeszélés
drámaiságát rafinált koloratúra tetőzi. A középponti kanapén csoportosuló barátok közt az
egymondatos színész szerepét,  valamint  a naprakész prológot elővezető  Mátyássy Bence
és az arányos kiegyensúlyozottságot énekben is megtestesítő  Barabás Richárd  jeleskedik.
Máthé Zsolt életerős textusa, dalszövegeinek frappáns szellemessége mindennapjaink moz-
gékony látleletét adja, összefogott, világosan tagoló rendezése pedig tovább erősíti a kon-
fliktusos komikum hatását.  Nincs TV-nk,  így nem ismerhetjük  a sorozatok szofisztikált lég-
körét, megbízható véleményekből azonban leszűrtük, hogy szó sincs paródiáról, de még di-
rekt utalásokról sem.  Az ismert élethelyzetek átlagosságát  az énekelt zenei anyag stilizált-
sága ellenpontozza, izgalmasan új minőséget teremtve.
A sorsüldözötteket istápoló házikisasszony,  Radnay Csilla reménykeltő randevúra siet, de
hosszútávú partner helyett a ba/s/szista  Herczeg Tamás  trükkös szoknyapecérével talál-
kozik. A csapat vészjósló kitörésben, kórusban követeli a megtorlást: "Lökd le a lépcsőn!",
a befejező részben aztán még szélsőségesebb jelenségekkel találkozunk. A pszichodoktor-
nál  Kiss Dia  hullamerev katatoniában  jelenik meg,  a Szent Sebestyénként tűrt injekció-
tűz hatására aztán bravúros mimikai vitustáncot mutat be.
Befelé fordított, kacska lábaival végig ott gunnyaszt egy vidékről szalajtott, örökké mosoly-
gó, naív leányka.  Szilágyi Kata  többször is bohókás dalra fakad,  míg "Büdös macska"-mot-
tójú pajzánkodása a grandiózus finálé főmotívumaként teljesedik ki.
A HOPPart Társulat frenetikus produkciója  váltott lovakon vágtat:  a további előadásokon
majdand újabb tagok is feltűnnek. Az elvárások tovább erősödnek, a jövőben minimum egy
tragikomédiát várunk rap-operai köntösben...

Bővített társulat, nagyszínpadi szélesség, s bár a tér mélysége jó ha ölnyi,  a shakespeare-i
dráma teljes vertikuma feltárul. Sőt!  Hála  Eörsi István  merészen mai nyelvezetének, a jó
érzékkel applikált Kleist és Brecht szövegeknek, valamint a jelenre utaló beszólásoknak, az
időtlen tanulságok mellett az égető aktualitás is szembetűnő.
A római nép több bort, búzát, cirkuszt követelő plebsz-e ismerősen ágál a fórumon, Bánki
Gergely osztja vehemensen az észt,  Baksa Imre lenyűgöző bunkósággal kontráz, míg Földi
Ádám szatyros gyűjtögetője meggondoltabban csatlakozik.  Oldalvást két derék szakszerve-
zetis néptribun,  Szilágyi Kata és Herczegh Tamás  egyelőre csak a monitoron követi a ha-
dieseményeket, hogy aztán később a tömegmanipuláció tevékeny részeseivé válhasson.
Polgár Csaba  találékony rendezése  fölényes biztonsággal él a csupasz tér és a bődületes
intenzitású társulat tehetséghalmazával. A legapróbb gesztus is meghatározó jelentést hor-
doz, minden szónak metsző súlya van, mert erejét megsokszorozza a végig előttünk élő ösz-
szes szereplő. Az élénken reagáló tekintetek sugarai strukturálják a teret, a történés hite-
le az indulatok izzó lézerhálójában hatványozódik. Alig szólal meg  Drága Diána, de bakfisfe-
leségként megadóan simul a családi háromszögbe.  A hiperagresszív jég-mama, Takács Nóra
Diana diabolikus erővel tolja előre hősi magzatát,  aki életidegen önállótlanságában csak a
harcmezőn képes kommunikálni.  Friedenthál Zoltán sokrétű alakításában meggyőzően raj-
zolódik fel a mámoros diadaltól, a színlelt megalázkodáson át a hitvány árulásig vezető út.
Máthé Zsolt  páratlan ékesszólással alkalmazkodik,  heveny felkiáltása az üvegfalon át nyíló
szűkös kilátásról szállóigévé is válhat. Az új HOPPart-os tag  Barabás Richárd  patriciusként
jól kamatoztatja lényének arisztokratikus gyengédségét,  játéka és kifinomult éneklése tö-
kéletesen illeszkedik az együttes stílusába.
A Halálkemény-hez, Herrmann csatájá-hoz hasonlóan most is lenyűgözőek a kórusbetétek:
Matkó Tamás meghatározó válogató-betanító munkája,  a csúcs-zenészek és a teljességgel
helytálló vendégek  olyan egységes hangképet produkálnak, amely a mennyekbe röpítő él-
ményen túl, soha sem veszíti el dramaturgiai funkcióját. A Koncz-ként tálalt dalocska, a pa-
pampapammal kísért Amanda Lear-sláger frivol humorral szól, kontrasztként fokozva Handel
és a "Pace"-fohász passióba illő, katartikus hatását.
Terhes Sándor  lassan vörösödve állja a csatavesztés pofonjait,  végső győzelmét aztán vér-
tolulásos dühkitöréssel tetézi, alvezére, a szárnyaló legátók szoprán-királynője   Kiss Diána
Magdolna, akinek szirénhangja  úgy koronázza meg az estét,  ahogy az egész produkció te-
tőzve írja felül legszebb Shakespeare-emlékeinket.
Egy nappal az őszi választások előtt minden esetre bíztató, hogy a mi viszonyainkra annyira
hajazó római nép végül is elkergeti a diktátort...

Azért egy jó biliárd partit nézni  sokkal izgalmasabb, pedig ott is színészkednek..., de a já-
ték geometriája szebb és több a találat!  Az Arizona Stúdióban a golyók görgetése csupán
ötlet, bár az asztal valóban meghatározó szerepet kap. Majd' egy óra telik el üresjáratban,
a karakterek,  szituációk kínkeservesen épülnek fel.  Az elefántcsontgolyók gurulása a leg-
szebb zene, a beszéd monotonitása viszont tompa őrületbe kerget. Összefüggő folyamatos-
ság helyett  néhányszavas darabokra tördelt a deklamáció,  ráadásul az egyes szavak, mon-
datcafatok agresszív kezdő-hangsúlyt kapnak: durva indítás után kókadtan hullanak alá...
Páll Zsolt egyenletesen sziklakemény artikulációja, egy tömbből faragott, imponáló alakítá-
sa és a vibráló izgatottságában néha túlzó  Tompa Ádám  jelent ugyan némi vigaszt, de ért-
hetelen a kivételes tehetségű főszereplő küszködése,  úgy tűnik, ennek a szerepnek a kul-
csát még nem találta meg.
Ellensúlyt képeznek  a társulat új tagjai:  Faragó Zénó  alkati élessége  jól érvényesül az if-
jabb Vengerovics intrikussá növesztett figurájában, míg  Ligeti Kovács Judit  Vojnyicevája
kiemelkedően az előadás legjobbja. A biliárdasztal négyszögében küzdősporti elánnal gyűri
maga alá  az enerváltságát filozofálgatással leplező főhőst,  mohó mosolya,  szavainak fénye
bevilágítja az alulexponált orosz élet szalonnyi terét.  Nagyszerűen érzékelteti a követelés
és könyörgés végletei közötti okos taktikázást,  határozottsága mellett van hangja az érzel-
mek kifejezéséhez is. Rajongani lehet érte, csak a párját nem találja meg.  A pozitív oldalt
erősíti vendégként  Kerekes Vica, színészi erejét bizonyítja, hogy az adottságaival ellenté-
tes csúnya jelentéktelenséget is el tudja hitetni.  A sértettség,  a megbocsátás,  a bosszú
és a szerelem ambivalens fokozatait meggyőzően jeleníti meg,  szuggesztivitása természete-
sen könnyed érzékenységéből fakad.
Van mit nézni:  a végkifejlet  a dárda-dákókra tűzött öngyilkosjelölttel lenyűgöző kép, kár,
hogy a társulat és a produkció egyenetlenségeit  nem tudja feledtetni. Nem minden sike-
rülhet mindig, bizalmunk a Maladypében továbbra is reménykedően erős...

Nem kaptunk last minute jegyet a párizsi fapadosra, így Orgonék rumbach-pesti luxuspincé-
jében követtük az eseményeket.  Dunajcsik Mátyás  verziójában ugyanis lányuk,  Marianne
a francia fővárosban,  interneten keresztül hallgatja az atyai intelmeket, Tartuffe pedig on-
nan manipulálja  a vallási tébolyba szédült hajdani áfa-csalót.  Még akadozik a technika, de
Sipos Eszter elemi felháborodása az 1400 km-es távolság ellenére tökéletesen átjön, míg itt
a szalonban  Vékes Csaba  innovatív rendezésében tárulnak fel  a családi titkok.  A jövőbeli
vőlegény mellett még a jelenlegi, az energikus  Horváth Kristóf  is szívesen hálna  a dúskeb-
lű szépasszonnyal, nem csoda:  Fazakas Júlia hangja, mozgása, játéka ellenállhatatlan vonz-
erővel sugározza be a színpadot.  Bár klaviatúrán tévelyeg, de csalhatatlan ösztönnel húzza
csőbe az álszent hozományvadászt.
Felhőfi-Kiss László  akkurátus üzletember létére megszállottként szeret bele a csuhás szél-
hámosba, érzékletes mimikával állít elénk egy olyan embert, aki jobban hisz a képernyőnek,
mint annak,  amit saját szemével lát. A csúcsjelenetben,  mikor felesége hangi bravúrokkal,
majd epilepsziás őrjöngéssel próbálja meggyőzni, becsapottságára frenetikus kitöréssel re-
agál. A párizsi színtér képei behomályosodnak, így inkább érezzük, mint látjuk Sipos Eszter
hitelesen átélt  kétségbeesését,  Tartuffe szerelmi vallomása is főleg  Fazakas Júlia  arcjá-
tékából olvasható ki.  Valcz Péter azonban mindenképpen hangsúlyos dicséretet érdemel,
hiszen tőle származik a két helyszín és az őket összekapcsoló chat-híd briliáns ötlete.
Tulajdonképpen a főpróbát láttuk,  a műszaki problémák a jövőben nem fogják nehezíteni
a különleges virtuális tér kialakulását,  mely újszerű megvilágításba helyezi  a pazar játékot.
Talán rádöbbenünk, mennyire kétes a web-es, netes kapcsolat, mivel a kamera látószögén
kívül itt is történnek  ellentmondásos akciók,  - igaz, ilyen kiváló színészek esetén szemtől-
szembe is totálisan manipulálhatóak lennénk...  Végső fokon persze,  egyre jobban tudjuk,
hogy mindennek az oka a galád  Párizs-Budapest Tengely...
Muszáj még egyszer megnéznünk:  mit élhetünk át a másik helyszínen, miközben a kivetítve
látjuk a budapesti helyszínt, emlékezetünkben pedig a háttérben történteket.Aztán nyilat-
kozunk majdand, melyik változatot ajánljuk. Vagy eleve kétszer is megéri...

Nemcsak a  narrátor,  a közönség is ama budai hársfákhoz hasonlatos,  a színpadon viszont
tombol a fiatalság! Két néhány éve végzett ifjú színész,  Fekete Linda és Bakos-Kiss Gábor
kreált vidám dalos keresztmetszetet a 60-as évek operettjéből, melynek legendás filmválto-
zatát annak idején rémülten tiltotta be az akkori Médiahatóság. Ez a veszély most nem fe-
nyeget/?/, Lőte Attila összekötő magyarázataival a pompás Eisemann Mihály-Dalos László
számokat,  Dalos Gábor  szerkesztésében szép sorban végig élvezhetjük. Az eredeti mű há-
rom lányszerepét és az ellentábor mindhárom ifjoncát  a két hiperenergiájú aktor játssza.
Építészhallgatóként a boltívek magasából halljuk,  keramikuslányként  az Ámor-szobrot vizs-
latja, színinövendékként pedig táncba viszi  a félmulya régésztanoncot:  Fekete Linda pin-
cétől padlásig uralja a teret,  fergeteges viharzásában végül még a budai jósnő,  Elvira mú-
mia-maszkját is felölti.  Bakos-Kiss Gábor  fénylő olasz tenorjával hódít a lírai dallamokban,
neki egy sapkacsere is elég a teljes karakter-váltáshoz, negyedik szerepében pedig ukrán
maffiózóba öltött pampák bikája mácsóként csigázza a tangó-szenvedélyt. De nagyszerűek
mindketten a hazai vonatkozású örökzöldben is: "én vagyok a szesztestvér..."
Bár a történet a hatvanas években járszódik,  jó néhány jelenben, vagy akár örökké érvé-
nyes mozzanat is felbukkan, így a szerelmi esetlenségek mellett a korrupciós ügyesség. A
téma aktuális, a zene jobban szól, mint régen, ilyen lendületes elővezetésben bizony meg-
néznénk mi a teljes darabot is...

Nem dübög az ördögi malom, nem száll a lisztpor, nem rázkódik a színpad  a malomkő avagy
a szeretkezés ütemére.  Csupasz a tér,  a padlón kevéske szalma,  néhány búzászsák jelzi a
helyszínt. Ezek a zsákok a kemény munka tárgyai, de az ágy is belőlük alakul és gyilkos fegy-
verré is válnak.  Botos Bálint rendezése kizárólag  David Harroower szituációira és elemen-
táris dialógjaira alapoz, melyeket  Varró Dániel, egy primér nyelv megalkotásával, kongeniá-
lisan fordított le.  A szavak mitikus aurát kapnak: a parasztlány szeretné megfejteni rejtett
titkaikat, kifürkészni a mélyükben búvó fogalmi hátteret. Guary Alexandra gyermeki rácso-
dálkozása, tudásvágyának belső indíttatása már az első percekben hitelesíti figuráját, Tóth
Máté alkatilag tökéletes Csikós William, akiben évszázadok örökölt szokásjoga testesül meg.
A két ifjú színészt heves energiák fűtik,alakításukat azonban a kiélezett jelenetek szélsősé-
gei ellenére artisztikus mértéktartás, tudatos arányosság jellemzi.
Botos Bálint, a Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem  hallgatója  biztos kézzel illeszti egymáshoz
az alaposan kimunkált szerkezet egységeit,  pontos tempóban végig nemcsak tartani, fokoz-
ni is tudja a feszültséget. A talált szavakat a lány a lepedőre írja, majd onnan olvassa vissza,
sejtetve a feudális kötöttségből való szabadulás útját, melynek katalizátora a mássága miatt
gyűlölt molnár.  Kroó Balázs intellektuális alakja valóban nagyon idegen ebben a közegben,
olyan,  mint tíz évvel későbbi lénye, mely "még többet tanult" a városi légkörben.  Érthető,
hogy miért vonzó egy kitörni vágyó egyéniség számára,  de a megalázottság dühével táplált
gyilkos indulat kitörése,  gesztusban, mimikában több érzelmi fűtöttséget kívánna.  A sértő
gyűlölködés szavai brutális erővel préselődnek ki  Tóth Máté  összeszorított szájából, de az
előző jelenetben azt is képes megmutatni,  hogy a tanyai munkaerő- és szexuális szükségle-
ten túl, valamely szeretetféleséggel is ragaszkodik a párjához.  Guary Alexandra  izzó gyúj-
tópontja az előadásnak, KOMA Társulat-béli munkái után, most nagy kihívást jelentő, mére-
tes szerepben bizonyítja reményteli tehetségét.
A négy alkotó produkciója Igazi Theátrumi Térré tágította a Magyar László Stúdiószínház jó
ha tíz négyzetméterét.

A színészek jó ötletei mindig beépülnek az előadásba, csak erre építeni és ezt hangzatosan
közös "improvizációs" módszerként kezelni,  nálunk igen elterjedt, közveszélyes alibi, amely
a rendezői koncepció hiányát takarja. de lehet ezt hitelesen is csinálni!
A kitűnő drámaíró  Gianina Carbunariu  /Stop the tempo/, az 1990-es marosvásárhelyi ször-
nyűségeket átélők és a mai fiatalabb visszaemlékezők elbeszéléseiből  eredezteti alkotását,
a motívumokból, történetekből drámai jeleneteket formál, amelyeket erőteljesen körvona-
lazott figurák keltenek életre. A képek sora gondosan komponált, ahogy a textus is tökéle-
tesen kidolgozott, így nagyszerű játéklehetőséget biztosít a több szerepet is formáló tíz ak-
tornak. Az ifjú drámaíró-csillag rendezőként  kemény kézzel fogta össze a kétnyelvű társula-
tot, arányosan, személyre szabottan osztotta el a szerepeket, a szituációk gondos felépíté-
sével, a tempó muzikális váltásaival végig csúcson tartja a töretlen feszültséget.
Közös focizásból hazafelé tartó  román-magyar csoport, meglátva egy husángokat harciasan
forgató tüntető-csapatot, rettegve bújik össze: magyarok vagy románok közelednek-e? "Ne
szólalj meg tört románságoddal,  inkább "'bozgorozz", vagy,  ha a másik tábor támad, csak a
magyarok beszéljenek..." bíztatják egymást:  egyből a véres abszurd  kellős közepébe csöp-
penünk. - Két holland segélyszállítmányozó férfi emlékezik vissza, hogy mentettek meg egy
magyar párt üldözőik elől,  Rolando Matsangos és  Bányai Kelemen Barna ékes angolsággal
fényezi hőstettét, a felidézett esemény brutális valósága  meghazudtolja őket,  bennünket
is inkább a menekülők halálfélelme szorongat.
Azokban a napokban, egy magyar család Sárika /Berekméri Katalin/ születésnapját ünnepli.
Váratlanul toppan be két román házaspár, akikkel évek óta jó szomszédságban élnek, a tár-
saságot  egy Budapestről érkezett színészpár egészíti ki.  Finom a torta, fogy az itóka, de a
levegőben vibrál a jó modor álcázta etnikai feszültség. Az arisztokratikus nevű pesti színész-
nő,  Tompa Klára  magyar népdalt bájolog, férje irredenta verset skandál,  a román vendé-
gek gyanakvását a sógornő hevenyészett /félre/fordítása altatja el, később mégis majdnem
összeugrik a két tábor. A román nők /Paula Gherghe és Mădălina Ghitescu/ a nyelvi korlá-
taik ellenére  igen jól megértetik egymást  a mieinkkel,  a kártyaparti során a részegségből
ocsúdó testvéröccs,  Sebestyén Aba  azonban a sapkás  Radu Iacoban-ban  a halálos össze-
csapások egyik hangadóját ismeri fel,  az eddig mindenkit csitítgató házigazda,  az óriáster-
metű  Korpos András  pedig mint Molotov-koktélt dobáló alkalmi hős lepleződik le.
Mindenki tettes és áldozat egyszerre, mert a bűnös a hatalmi manipuláció, az irredenta so-
viniznus,  nacionalista demagógia mindkét oldalon.  Gianina Carbunariu  szigorú egyensúlyt
tart, nem igazságot oszt,  hanem a történések  emberi vetületét keresi.  Összevegyülnek a
nemzeti karakterek,  /hiszen ilyesmi egyáltalán nem létezik!/,  csupán a különböző értelmi,
szellemi, neveltetési szint határozza meg az tudati-érzelmi reakciókat, teljesen függetlenül
az állampolgárságtól.  Román vagy magyar színész? - a többnyelvűek okán sokszor ki sem de-
rül..., ők a hihetetlen intenzitással, elsöprő szuggesztióval játszó együttesből is kiemelked-
nek.  Sebestyén Aba az elmagyarosodott román rock-zenész,  Rolando Matsangos az oxfor-
di angolságú segélyszállító,  Bányai Kelemen Barna  egy tősgyökeres román ember megjele-
nítésével légiesíti a nyelvi határokat,  Cristina Toma  pedig angolul, franciául,  magyarul és
románul összegezi a látottakat.  A szemek most ránk szegeződnek: ... és ti?  Mit gondoltok?
 Mi a véleményetek?
A felelet belénk szorul,  de a félelmetesen nagyszerű előadás kérdéseitől nehéz lesz szaba-
dulni: - reméljük, egyszer mindannyian megtaláljuk a helyes válaszokat.

A Ben Jonson Alkimistá-jára alapozott  "Who the fuck is  Lady Domina?",  melyet az Ódry
Színpadon láthattunk négy szereplőre zanzásított darabként, a frenetikus előadás ellenére
nem adhatott választ a címbéli kérdésre, mivel a Lady nem is vett részt a játékban... Az an-
gol vendégcsapat  a  Londonban élő  rendező és az akkori dalszövegeket jegyző  Galambos
Attila átdolgozásában mutatta be, a királyt és titkos ügynökét is felfedő változatot.
Bella Máté  zenéje,  amely kortárs-zenei invenciójával messze túlmutat a szokásos musical-
szerűségen,  nagyobb együttesre hangszerelve sem vesztette el  hatásos eredetiségét,  az
üres színpad pedig felerősítette  a gesztusok helyett inkább  a szövegre építő színészi játé-
kot. Colin Appleby rezzenéstelenül deklamál, két szerepét, Lord Mammon és a kereskedő
 Shylock slemil figuráját  csak a kérdőn félrehajló fejtartás különbözteti meg,  a nem köny-
nyű dalbetéteket is kimunkált professzionalizmussal énekli. Fürge komikum jellemzi Duncan
Wilkins alakítását  a minden rosszra kapható szolga szerepében, párja,  Barbara Zemper is
kitűnő, énekben, játékban egyaránt. Az angol színészeket végtelen önbizalom és biztonság-
érzet élteti:  míg nálunk rengeteg a mütyűrözés, felesleges mozzanat,  aprólékos ötletelés,
ők kiállnak és mondják...  Suda Balázs Róbert  rendezése ki is használja ezt,  frappáns a stí-
lus, vágtat a tempó,  egyszerű kiperdüléssel végződik egy jelenet,  míg hátul már indul is a
következő.  Néhány vetített kép mélyíti  a perspektívát, a jelmezek is szikáran dísztelenek,
racionális fényváltások tagolják a sok kis jelenetből épülő cselekményt.
A budapesti előadás hősei,  az eredeti gárdába rövid idő alatt  szervesen beépülő,  egyen-
rangú teljesítményt felmutató beugrók.  A Jakab királyt megszemélyesítő  nigériai színészt
Galambos Attila, tökéletes illúziót keltve, helyettesítette a feminin uralkodó alakjában. A
színművészetis produkcióban is  Fekete Linda  játszotta Hootie-t, a német kurtizánt,  bri-
liáns szólója most is lehengerlő,  Lady Mammon-ként pedig  a nimfomán arisztrokata hölgy
sokszínű személyiségét rajzolja meg.  Házasságában megalázott, féltékenység tépázza, igazi
érzelmi beteljesülést csak a csúcspontot jelentő sapphói duettben remélhet: mozgásban,
énekben, gesztusban erőteljesen megfogott karakter.  Az energikus sugárzású ifjú színész-
nő külön érdeme, hogy a főúri hanghordozás kontrasztjaként, az alpári kéjlány germán ak-
centusát is képes visszaadni. Alig hittük el, hogy a számunkra végre lelepleződő Lady Domi-
nát sem  Adam Ganne  játszotta eredetileg.  A nagy shakespeare-színészeket idéző káprá-
zatos dikció, a női mivolt finom virtuozitású érzékeltetése, lenyűgözően muzikális orgánum
feledhetetlen élménnyé fokozza színpadi jelenlétét.  Csak remélhetjük, hogy karizmatikus
egyéniségét egyszer majd tragikus hősként is megcsodálhatjuk...
Reneszánsz darabból zenés komédia, angolul és Angliában:  Suda Balázs Róbert merész vál-
lalkozását megérdemelt siker kíséri, a nagyszerű együttest látni pedig tanulságos és példa-
mutató élmény.

Ab ovo a  Bábelná-ból  származik a  Nézőművészeti Főiskola is, a Tasnádi István  keltetőjé-
ben most született opusz pedig  evolúciós problémákat feszeget  a csirke-lét szemszögéből.
A tudományos közelítéseket  komor narrátor ismerteti,  a színen viszont három hajléktalan
cihelődik. Leleményes jelenetek mutatják be az emberré válás stációit,  a társas együttmű-
ködés,  a nyelv- és mítoszteremtés,  a táplálkozás alakulását.  Az invenciózus írói alapokat a
köztudottan gigakreativitású szereplők improvizatív szövegei fűszerezik, a textus és a játék
egységét  Dömötör Tamás  szigorú szerkezetet, kemény tempót diktáló rendezés biztosítja.
Scherer Péter joviális, aktív és mindig a nyerő oldalon áll, deklamációja lehengerlő, gesztu-
sai ellenállhatatlanok, mozgása vibrálóan attraktív. Az övé a legnagyobb falat, az övé a pénz
és a kockázat, bohócot csinál magából, ha kell,  de figuráját leginkább  az előretörési vágy
annyira irigyelt,  örök aktivitása jellemzi.  Thúróczy Szabolcs  a sorsába szorított kisember,
aki boldogságát mint a csirkefarm "ultra"-gondozója találja meg, alakítása mesterien visszafo-
gott, értetlenül toporog az események sodrában, a legnehezebb föladat az övé: a jelenték-
telen átlagot képviseli. De itt van az igazi Ember is:  az együtt érző, a mindent megkérdője-
lezve igazságot kereső, a vesztes, aki szimpátiánkat nyeri el.  Amíg a többiek falnak,  Mucsi
Zoltán a beteljesülés eufóriájában ízelgeti a kukából turkált maradékokat, járása mindig bi-
zonytalan, arckifejezése egy kissé átszellemült, létezése szinte lebeg a valóság fölött. Meg-
alkuszik, de belül sohase adja föl, enged az erőszaknak,  de integritása támadhatatlan: kivá-
ló aktorunk szerepről-szerepre emelkedik a jellemszínészi teljesség magaslatai felé.
Van cirkuszi attrakció, állatszám és börleszk szituáció is, de a permanens hahotázás közben
időnként csak elszorul a szív.  A hajléktalanok lakomáját gazdagék kukájából tálalják, a gon-
dosan porciózott falatokat nevettető mohósággal habzsolják, de a komikum itt valódi tragé-
diákat sejtet. Jutalom-játék Három Színésznek, szórakoztató ajándék a nézőnek, a mélyben
azonban fenyegetően leselkedik a félelmetes valóság.

MORbA, alias  Vajda Róbert  arisztophanészi leleménnyel aktualizálta  az elnyűhetetlen ko-
médiát, Athén és Spárta világából  a Királyság és a Demokrácia mai küzdőterére, a "hálófül-
kék forradalmá"-nak erőterébe helyezve azt. A társulat ötletei, spontán beszólásai még kö-
zelebb hozták gabalyos életünkhöz, a Gozsdu-udvar fesztelen légköre pedig közvetlenségé-
vel ágyazott meg az erotikusan-politikusan egyaránt frivol hangulatnak.
Sándor Erzsi  elegáns perfekcióval formálja meg  az eszes nővezér figuráját, lendületes biz-
tonsága  az előadást arányossá formáló  kristályszerkezetet építi.  Nem adja alább a csábos
hölgykoszorú sem:  Havancsák Eszter kígyó-mozgással,  Szále Nóra blues-osan karcos ének-
kel hódít,  Orosz Eszter alakítása  a férj-bikát bifsztekké feldolgozó  gasztroerotikus mono-
lógban csúcsosodik.
A cselekményt  Pajzs Miklós  élesen parodizáló dalszövegeivel felturbózótt  slágerek tagol-
ják, a teljes nézőteret bejátszó társulat  szilaj előadásában.  Vajda Róbert  koncepciója a
közönséggel való játékokat  sem hagyja ki,  miközben feszes tempóban gördíti a biztos kéz-
zel vezényelt játékot.  Kordában tartott improvizációk,  fegyelmezett gesztusok, pontosan
aktivizált hangsúlyok dicsérik rendezői munkáját.
Noha a harcias nőkkel vívott küzdelemben csúfosan alulmaradnak,  ne feledkezzünk meg a
délceg férfinemről sem.  Moldován Márton szobatudósa,  Hrabovszki Róbert süvölvény tá-
bornoka érzékletesen jelenít meg  egy-egy jól ismert típust,  Gábor Péter Yeti elsöprő di-
namikával adja a hőzöngő nagyurat. A nagy Jean Baptiste Poquelin nevét kölcsönvevő, dra-
bális  Molier színészként, élőhúsként is ízletes falat.
Sokkal több ez, mint ütős kocsmakomédia: színpadon, zárttérben a helye! Sándor Erzsi Lü-
szisztratéja,  Vajda Róbert  sokrétű invenciója,  az egész együttes kreatív alkotókedve iga-
zán megérdemelné,  ahogy a közönségnek is járna  egy ennyire  a mához szóló,  energikus
humorral, szórakoztatva is elgondolkodtató produkció.

A  Kalevala  szereplői és cselekménye adott volt, új művében  Szálinger Balázs a rögösebb
utat választja:  az abszurditásában is valóságos sztoriból formál,  költői nyerseséggel színda-
bot. Centrália bányaüregeit,  igazi zöld megoldásként, szeméttárolásra hasznosítják, majd a
végső megoldásként begyújtják, pokoli füstbe fojtva a lakosságot.  A Család három fia elme-
nekül,  egyikük űrpilóta lesz,  a másik mélytengeri búvár,  a legkisebb hegymászó, - a posta-
mester nagyapa  az utolsó levélig kitart a vártán.  Háda János  racionális interpretálásában
a makacs kitartás értelmetlen abszurditása jelenik meg,  az Anya szerepében  Fehér Anna
"vidám ház" őrület-monológjában talál rá veretes szöveg erőteljes hangvételére.
Szálinger Balázs  textusa nemes matériából épül,  a családi konfliktusok hétköznapiságát a
Szakember-csapat: a Tűzoltó, a Mentős és a Kéményseprő filozofikus párbeszédei ellenpon-
tozzák . Kádas József  a magas hőfokon edződött férfiasság,  Csórics Balázs a félszeg huma-
nitás, míg  Andrássy Máté  a cinizmusba hajló istenhitet képviseli  a három otthonról elme-
nekülő, önerősítő bizonyításba kényszerült fiút halálba hajszoló triumvirátusban. Narrátor-
ként  Simkó Katalin hiteles jelenléttel,  nagyszerű deklamációval emeli ki  a frázisok zenei-
ségét, vitustáncával pedig, az őrület tobzódásában gesztusművészként is helytáll.
Horváth Csaba elképesztő bátorsággal vállalja fel a költői szöveg súlyosságát, amely a fizikai
teljesítmény,  a színészi játék és a drámai artikuláció  egyenrangúságát követeli meg. Fele-
részben sikerült is ehhez megtalálni a megfelelő színészeket, a hiányokat azonban izgalmas
mozgáselemek, térbeli kompozíciók pótolják. A háttér szürke füstbe vagy izzó vörösbe vált,
az űrbeli lebegést  a színpadot forgató széles terpeszlépések rugózása érzékelteti, mélybe
süllyedő, égbe emelkedő platók jelzik a rekordhajhászás színtereit. A történéseket tagoló,
invenciózus csoport-koreográfiák nem hétköznapi kihívásait az együttes példás aktivitással,
páratlan odaadással, tökéletesen teljesíti.
Sipos Vera érzékletes játéka példás szövegmondással, szuggesztív mozgással párosul, Dányi
Krisztián  beletörődve ismeri el a csúcskísérlet értelmetlenségét, mélytengeri mámorában
zuhanva a semmibe. Ellenpólusa  Krisztik Csaba,  az alpinista, aki az utolsó pillanatig harcol
az áhított sikerért.  Már a földi küzdelemben kitűnik horizontális padló-piruettjeivel, a pár-
jával /Blaskó Bori/ vívott, kíméletlen vetődésekkel kavargó, gyilkos dialógusban. Az ífjú mű-
vész,  Horváth Csaba  fizikai színházának Nizsinszkije,  belső átélésének hipnotikus erejével,
félelmetes koreográfiai virtuozitásával, szerepről-szerepre a stílus újabb és újabb lehetősé-
geit mutatja fel.
Merész kísérlet az egyre inkább új kortársi utakra is lépő  József Attila Színház-ban, bízta-
tó alapozása a tágabb horizont felé nyitó társulatnak.

                  A L T E R N A T Í V        2 0 0 8           2 0 0 9  

 H O G Y   V O L T               2  0  0  4  - 2 0 0 7