Baljós expozíció! - Csuklyás angyalok, valami furcsán fura képkeretben aláhulló gyermekbá-
bok, Bach és amitől legjobban irtózunk, (jézusom!): szienkiewiczi megváltó-mítosz... De né-
hány dermesztő perc után,  játszani kezd a Kasimir-ből tovább fejlesztett, ezerarcú keret,
fürge váltásokkal változik  kollégiumi hálószobává, terített asztallá,  telefonfülke lesz avagy
vízibicikli.  Megismerkedünk a WC-ben cigiző tanulókkal, akik karcosan életszagú, szellemes
beszólásokkal örvendeztetnek meg.  Szanitter Dávid a luciferi örök kétkedő, a mindent ki-
figurázó Deda-ként kamaszosan vehemens, elementáris humorral remekel, barátját, Pétert,
a depressziós hallgatagot Mészáros Tamás hitelesen kelti életre. Azt eddig is tudtuk, hogy
a Kolibri bábszínészei játékban, beszédben is milyen kiválóak, most fordult a kocka: három
prózai színész animálja bábokat, míg a többiek, felnőtt-szerepek eljátszása mellett, a kiegé-
szítő bábmozgatást is végzik.  Példás összmunka, igazi együttes-bravúr!  A vízibiciklizés után
a stégen üldögélés összehozza  a gimnazista párt,  Háy János  a titkos kamaszgondolatokat
kihangosítva,  az egymást kereső kezek  tétovázó közeledésével  az első szerelem poézisét
teremti meg.  Itt már a Máté Passió is helyére kerül,  a lélekbe markoló mezzo-ária motívu-
ma, szüntelen megújuló formában, végig is kíséri a történetet. Külön értékelést kíván a bá-
bok arca:  a született rosszcsont  húsos realitása  és a hyperérzékeny fiú  gyógyíthatatlan
sebzettsége.  Bagossy László  azonban nemcsak ezzel tűnik ki,  rendezése értelmezésben,
szerkesztésben, ritmusban is hibátlan, a térváltások, a képkeret szüntelen metamorfózisai-
val, bámulatos innovációk,  a töretlen ritmus is mintaszerű.  A szülők,  tanárok bemutatása
is találó, legemlékezetesebb az extrém észjárású matektanár  Németh Tibor, aki egy hatá-
sos zenei betétben, mint play-back dobvirtuóz is nagyot alakít.  Közben a cselekmény óva-
tos sunyisággal halad a tragikus végkifejlet felé, a szörnyű tett motivációit utólag nem egé-
szen értjük, de a színpadi élmény bűvöletében elfogadjuk a lehetséges magyarázatokat. A
retardált kamasz Péter paranoiásan féltékeny,  tanárra, barátra,  de a lány apjára, bátyjá-
ra is, nyomasztja a családi szeretetlenség és az iskola, a kollégium légköre, ráadásul barát-
ja a felnőttlét kilátástalanságát jövendöli és hagymázos keresztrefeszítési rémképekkel tö-
mi a fejét. Hiába győzködi  a darabban  egyetlen normális lénynek tekinthető Zsófi, hiába
rajzolja meg a szerelmes lányt  Megyes Melinda az érzelmek skáláján szuggesztíven játszva,
az egyre zavarodottabb lelkületet  már semmi sem  tarthatja vissza.  A képkeret szeszélye-
sen variózó távolodása jelzi  a teljes kétségbeesést,  a szerelmesek lábai, melyek a csókje-
lenetek végén tündérien billegő sarokemelésekbe animálódtak,  most végzetes lépcsőkön
haladnak felfelé, részvétlen angyalok lebegő közegében.
Istenkísértő vállalkozás, vizuális remeklés,  melynek vakmerősége elnyeri jutalmát: a célkö-
zönség gimnazisták  visszafojtott lélegzettel élték át,  csakúgy, mint a bámulatba dermedt
vájtszeműek.

Maga az író Erich Kastner jelenik meg  Tóth Jocó  kedélyes alakításban,  hogy a  Combino
villamoson tanulmányozza a hétköznapi emberek életét, így bukkanva rá az éppen kirabolt
Emilre,  aki a tettest üldözi.  Kicsit zegzugos események után,  hosszadalmas kitérőkkel fé-
kezve, végül csak beindul az igazi történet: egy egész gyerekcsapat száll be a hajszába. Az
utcán zenélő kamaszok révén  sokat énekelnek, táncolnak,  népes seregletükben  kitűnik
a mát több ifjúsági darabban látott  Bárdi Gergely és a Stúdió K  Rácz Viviven projekt-jé-
ben nagyszerű teljesítményt nyújtó  Pomlényi Attila. Ruszina Szabolcs gigászi energiákat
mozgósítva lendíti előre a kissé akadozó játékot,  Mészáros Tamás Emiljének nem jut elég
föladat, az izgalmas nyomozás java csak a második részben következik. A furfangos detektí-
vek a Kolibri Színházba csalják a mit sem sejtő rablót,  aki ráadásul még betörő is és inter-
aktív játszmába kényszerítve, saját erőből leplezik le. Egyszeriben felélénkül a nézőtér: ak-
tív részei leszünk az eseményeknek! Nem nagyon szeretjük a közönség kimódolt, erőltete-
tett bevonását,  de itt most valami végtelenül bűbájos,  valóban közreműködésre késztető
dolog történik.  Piros, zöld, kék jelzésekkel megkülönböztetett  gyerek-csapatok verbuvá-
lódnak és az időközben megszökött bűnöző után erednek.  Szanitter Dávid, aki megnyerő
külseje mögé rejti igazi gonoszságát,  az előtéren át menekül,  lépcsőn fel, létrán le, nyo-
mában a fürge üldözőkkel:  mindezt élő TV-közvetítésben élvezhetjük  benn a nézőtéren!
Bravúros, szépen kidolgozott megoldás, az elfogási jelenet észrevétlenül simul a virtuózan
felépített, énekes-táncos fináléba.  Minden jó, ha jó a vége!  A pénz meglesz, az elegáns
rabló a dutyiba, a gyerekek meg az iskolapadba kerülnek vissza...

Mi vének székeken ücsörgünk, de az igazi közönség, 0-tól 3 éves korig, zokniban kucorog a
párnákon,  a színpad előtt.  Szerencsés szüleiknek is jut hely  a padlaton,  ahol a csöppnyi
örökmozgók alig várják, hogy a történések aktív résztvevői lehessenek.  Festékpacás, köny-
nyű, fehér ruhában  színészek énekelnek,  tollakat lebegtetnek,  kezükben kotyog-ketyeg,
a Cage-i preparált zongorát idéző tekergő-arzenál. A vetített háttér aprókat hullámzó vízfe-
lület, amely  Gór Erika  gesztusai nyomán  szinkronban követi  az eseményeket. A dalok ze-
néje  Novák János-é, a tündéri mondókákat  Orbán Ottó  varázsolta. Azóta is dudorásszuk:
"Álmában rágcsál egy kicsit, álmodik egy kis párizsit"...  A jókedvű koboldok  asztalkák alatt
bújócskáznak, kesztyű-bábjaik mellett zokni-lábtyűiket is bevetik tréfás játékukba,  - feltű-
nik egy törpe-vízesés, míg a falon toll-vitorlás hajócskák ringatóznak. Evezünk is derekasan,
csapásainkat bugyborékoló gurgulázás  crescendoja kíséri,  autóval robogunk, a búgócsigá-
ban harangozó vonat döcög,  majd árnyképek tűnnek elő a tengeri látképben. Persze mi is
tudunk ám tíz ujjunkkal  kutyát, nyulat, farkast idézni,  de ki vetekedhet a bálnával,  mely-
nek irdatlan testét  Ruszina Szabolcs formázza, csapkodó farkát  Megyes Melinda, lélegze-
tének szökőkútját  Alexics Rita?!?  Mészáros Tamás végre leleplezi akusztikus inkognitóját,
nagyszerű gitározással végig ő adja a zenei hátteret.  Ki tud ellenállni ennyi édes jónak? A
gyerekek lassan felbátorodva,  egyre közelebb kerülnek  az áhított tárgyakhoz, majd telje-
sen birtokba veszik a színpadot. Általuk muzsikál már a sok kis tekergő,  forog a búgócsiga,
szállong a szappanbuborék,  hozzányúlnak ők mindenhez és bizony  olyan dolgokat is mível-
nek velük, amiről oksági elménk álmodni sem képes.  Mert a kisgyermek nem színházba jön
valamely elvárásokkal,  nem a tartalmat kéri számon, nem a húzónevekre kíváncsi és nem a
"kritika" sugallataira hallgat.  Csak elképesztő intenzitással figyel, - csak hall és csak lát: szí-
neket, mozgásokat, mimikát és gesztusokat, titkot talál és varázslat bűvöli el.  Átéli a legap-
róbb rezdülést is, átérzi az emberi cselekvéseket, mindent észre vesz, - mindent megtanul.
Korán kezdi: micsoda néző lesz belőle...!!!
A rendezés összhangzó egységbe fogja ezt az univerzális gazdagságot: szöveg és játék, gesz-
tus és hangsúly, zene és ének, tárgyak és játszók,  színészek és gyermekek alkotják együtt
a bűbájos létezés csodáját. /Gesammtkunst - összművészet:  Novák János  a csecsemőszín-
ház Wagner Richárdja!?!/

Annyira fontos előadás, hogy még  Mária Terézia császári és királyi fenség is ott trónol az
Eszterházy kastély miniatürizált színházának páholyában.  A történetet bábok játsszák, de
énekhangjukat ifjú operaénekesektől kapják, akik már az első percben meghódítanak len-
dületes nyitó-quintettjükkel. Arcvonásaik, ruházatuk visszaköszön  Orosz Klaudia  pompás
karakter-figuráin,  a zord apa,  méretes állával tátogva,  még play-back-elni  is képes  Kiss
Tivadar tenorjára.  Az énekesek, finoman jelzett gesztusokkal,  az éneklés szüneteiben is
követik a cselekményt,  néha még kézbe is veszik  színpadi alteregoikat,  a báb- és az élő-
szereplők játéka  így teljes egységben hatványozódik meg.  A csavaros észjárású Vespinát
Wágner Adrienne, áhított szerelmesét  a bariton  Kelemen Dániel  személyesíti meg mar-
káns eszközökkel.  Pataki Potyók Dániel  lírai tenorja jól illik  az élvetegen csalfa Nencio-
hoz, Celeng Mária kimagasló vokális teljesítménnyel hitelesíti Sandrina gyengéd érzelmeit.
Novák János rendezésében találékony ötletességgel,  mesteri összhangban alkot egészet
a bábszínpadi és a vokalizált játéktér, az élőbbnél is élőbbé varázsolt "néma"-szereplők el-
képesztő létezésére pedig alig találunk szavakat... Bólogatnak, járkálnak, dülöngélnek, ug-
rálnak,  elképednek, rettegnek,  csodálkoznak és örülnek,  kezük-lábuk mozog, de már az
se meglepő,  ha ormányos medveként forgatják fejüket körbe-körbe. Ugat a házőrző, miá-
kol a macska, egy egész birkanyáj fantasztikus metamorfózisának leszünk tanúi, amikor bá-
rányfelhővé bodrosodik az égen,  de az se kutya,  midőn a párjára találó lány kacéran fe-
jére húzza szoknyáját és legott szárnyaló léggömbbé változik!  A tucatnyi bábszereplő be-
szédhangját egytől-egyig az őket bravúrosan mozgató színészektől kapja, Szívós Károly és
Török Ágnes animátori virtuozitását  legfeljebb a hangbéli múlja felül:  káprázatos változé-
konysággal, olykor két különböző alakként társalognak önmagukkal.  Próbáltuk szusszanás-
nyira csak az ő tevékenységüket figyelni, követhetetlenül szédületes:  szemvillanásnyi idő
alatt cserélnek bábot, pozíciót, hangot és karaktert, még "nézni is tereh", - vissza is fóku-
szálltunk egyből a bohókás komédiára... A két nagyszerű bábművész munkássága fényesen
bizonyítja, hogy a bábszínpad mindenre képes, valóságostól a mesés szürreálig, hajmeresz-
tő groteszktől a szédült abszurdig.  Az előadás előképe a kettejük merész elképzeléséből
született  Szöktetés a szerájból, melyben különösen  Szívós Károly emlékezetes énekesi-
bábosi mivoltában: három férfiszerepet abszolvál fölényes biztonsággal, közülük Ozmin sze-
repében tökéletesen kialakított, emklékezetes karaktert állít elénk.
Eszterházáról lekéstünk, de a Kolibriben mindannyiunknak ott a helye:  így lészen a mosta-
ni gyermekekből operabarát! /Ami a szülőknek sem ártana.../

Döngő acéllemez a padló, vaskos plexiszékek, Tóth József díszletében a cellát spotlámpák
fényrácsa határolja. Itt kerül össze egy órára a verekedés után előállított lengyel vendég-
munkás és a kölyök-náci.  Feszült kíváncsisággal lessük párbeszédüket: - értjük a komcsivá
vedlett öreg kripto-nyilasokat,  a felvételi nélkül bekerült, feleslegesen képzett ifjú törté-
nelemtanárokat,  a középkorú Fideszből  jobbra szorult karrieristákat,  de hogy mitől válik
nácivá egy 17 éves kamasz, hát az bizony rejtély...
Tudjuk, hogy azonnal egymásnak ugranak,  tudjuk, hogy a rendőr közbelép, az első megle-
petés az, amikor a siheder tátott szájjal hallgatja  a szovjet nómenklatúra luxus-Csajkáinak
felújításából élő autószerelők történetét, a vörös bőr-ülések, a fekete lakk dicshimnuszát.
Mészáros Tamás politikai korrektségre szocializált egyenruhása akkurátusan bilincsel, min-
denkihez van  egy kedves és egy keménykedő  szava,  talán a már régebbről ismert  német
fiúhoz húz, de az "idegen"-t is tüntetően "Kovalik Úr"-nak szólítja. A nyakigláb Hitlerjugend
félelmek és kételyek között  őrlődik,  reá leselkedik  a nagyobb veszély,  Ruszina Szabolcs
pontosan érzékelteti  belső bizonytalanságából sarjadó tétova agresszivitását.  Érett érzel-
messég, dacos ellenállás jellemzi  Szanitter Dávid  lengyelét,  alakításának tere és mélysé-
ge van, külön elismerés jár  a tört németség bravúros megalkotásáért.  Tóth József rende-
zése töretlen tempóval vezet a végkifejletig:  szembesülhetünk azzal, hogy a már-már meg-
értő szánakozásunkat kiváltó, Martens-bakancsos legényke még csak félig náci,  de a jövő-
ben aztán életveszélyesen azzá válik.
Pedig milyen jól elcsevegtek közös filmélményeikről, még a rend zord őre is beszállt külön-
véleményével:  végső fokon egyszerű, kedves fiatalemberek! A híres tömegpszichológiai kí-
sérletben a résztvevők  felváltva voltak  rabok és börtönőrök és másodperceken belül ved-
lettek át a lehetőségeknek megfelelően,  - a nagyszerű előadás  a tapsrendben villant egy
hasonlót: ingüket, zubbonyaikat cserélgetve, három variációban hajol meg  a fantasztikus
triumvirátus, hiszen bárki lehet idegen, bárki lehet rendőr és majd' mindenki náci is...
A Bárka Hamletjében értelmetlen truvájkodás volt a sorsolásos szerepcsere, de itt igazán
beleférne! Vetésforgóban, esténként váltogatva kellene játszani!  Katonai kellék biztosan
akad, - sajnos, van kitől kölcsön kérni...

Litvay Nelli  avatott kézzel  dramatizálta  a legkisebb fiú kalandjait,  erőteljesek a figurák,
izgalom és humor is van bőven. A jól felépített cselekményt  Wittek Béla zenéje tagolja, a
pengetett népdal-motívumok társulnak  változatos ütős-effektusokkal. A legapróbb gesztus
is megkapja akusztikus hangsúlyát,  a zenei háttér  az egész darabot összefogó szövetté áll
össze. Baksa Imre irányításával az együttes felszabadultan komédiázik, lendületes a tempó,
töretlen a játékkedv, a tenyérnyi térben, szinte jelzések nélkül realizálódik a királyi udvar
éppúgy, mint erdő-mező, avagy a vészjósló mocsár. Vass György,annyi briliáns karaktersze-
rep után, kamaszkirályfiként bizonyítja természetes hitelességét, gyermeki rácsodálkozása,
kedves hősiessége egyaránt szívmelengető. A sajnálatosan ritkán látható  Molnár Erika jó-
ságos dadusa,  bölcs erdei tündére  a kezdet és a vég két sarkalatos alappontja,  kivétele-
lesen szép deklamációja most is feltűnik.  Gyakoriak a villámgyors szerepcserék, ebben ta-
lán  Ficzere Béla  jár az élen, akinek spektruma  a királyi atyától a vérszomjas farkasig ível
és aki minden alakváltozáshoz képes  a tökéletes belső azonosulás eszközeit megtalálni.  A
bőség zavara: - talán mégis a  Mocsári Pribék  szerelmetes gonoszságát szerettük a legjob-
ban...  Kovács Andrea mesés színpompájú, fantáziadús ruhái eleven látványvilágot varázsol-
nak elénk, a sok pompás jelmezen túl, a zipp-záras nádszálak sem szégyenkezhetnek... Her-
cegi díszben pompázik, majd végóráit élő paripaként látjuk újra:  Kövesdi László-t nem az
egyébként kitűnően funkcionáló  szőr-bekecs és lapátfogazat  teszi valóságossá. Bicebóca
járás, megtört pillantások, nagyszerű mimika, - totális átlényegülés,  amely később,  újabb
metamorfózissal  szilaj táltos-ménné varázsolja.  A színpadi szerepekben  ritkán látható szí-
nész felejthetetlen csodalova, bízvást az utóbbi évek legjelentősebb állat-emberalakításai
közé tartozik.  A zsámbéki előbemutató után,  ősszel már az  Új Színházban kerül a kis- és
nagy-közönség elé a kitűnő mesejáték, gyermekek és szülők örömére.

A fantasztikus Pepe:  Scherer Péter,  aki  Klamm tanár úrként  már igen nagy pedagógiai
múlttal büszkélkedhet, első rendezésében kiválóan gyümölcsöztette az osztálytermi szín-
házban szerzett tapasztalatait. Most is az  iskolai padokban ücsörgünk, egy bukásra érett
diák és egy szerencsétlen tanárnő történetét figyelve. Utóbbit a tanítási kudarcok után
diákja ökölcsapása is a padlóra küldi,  kettejük párbaja azonban ezután,  más síkon, meg-
lepő fejleményekhez vezet. Pelsőczy Réka egy elhibázott pályaválasztás, egy felismert al-
kalmatlanság és egy kudarcos magánélet  minden keserűségét  nagyszerűen jeleníti meg,
megmutatva, hogy a pedagógiához elsősorban nem a tudás, esetében a földrajz ismerete
a lényeges, hanem a felfokozott érdeklődés az ember, a gyermek lelkivilága iránt. El is in-
dul ezen az úton s bár tétova kísérlete nem egészen sikerül, alapvető tanulsággal szolgál
az iskolai nevelés kérdésében. Szanitter Dávid sokadik kamasz-szerepében ismét elemen-
tárisan hiteles,  rettegő agresszióban égő tekintete, félénk bocsánatkérése,  a majdnem
férfi cinkos kikacsintása:  egy újabb színészi remeklés emlékezetes pillanatai. Félkézről a
brutális apát is eljátssza,  kiben a rettenetes traumák okozóját ismerhetjük fel.  Scherer
Péter jó érzékkel szabja meg a cselekmény tempóját, kihasználja a diák-közönséggel való
összjáték csábító lehetőségeit,  esélyt ad  a színészek kreativitásának,  minden lehetősé-
get megteremt  a szituációk teljes kibontásához. Szívünk szerint természetesen az érzel-
mi szál  kiteljesedésének szurkoltunk,  amely csúcspontját  a papírrepülők poétikus szár-
nyalásában érte el. De emlékezetes Pelsőczy Réka könnyes keménységű monológja is, a
megoldás emberséges módjának felismerése,  vagy az a nézés,  amikor egy önfeledt pilla-
natban női szemmel vizslatja szépszál tanítványát.  A végkifejlet persze más, mint amit vá-
runk, a megváltás elmarad, de így van min rágódnunk az előadás utáni beszélgetésig.
Mert kis szünet múltán, a diák-nézők elmondhatják véleményüket, nem az előadásról, hi-
szen lelkes tapsukkal azt már kifejezték, de a témáról, a jelenségről, arról, hogy mit szól-
nak hozzá, éltek-e már át hasonlót és főleg, hogy mit tennének ilyen esetben. a  Kolibri
Színház, nem eléggé köztudott és nem eléggé értékelt módon,  immár évek óta vállal fel-
világosító, nevelő célokat,  életfontosságú problémákat  jelenítve meg   korszerű színházi
eszközökkel,  párbeszédet teremtve az alkotók, a pedagógusok és a diákok között.  Nem
a széplelkű kioktatás,  nem a kötelező kioktatás,  hanem az élmény átérzett valósága, az
érzelmekre ható  színházi közeg és az egyenrangúan folytatott beszélgetés  ad kikezdhe-
tetlen alapot ezeknek az életfontosságú produkcióknak.

Nekik legalább rossz anyukájuk volt... Nem szívesen emlékszünk vissza az emberek, barátok
nélküli magányos otthontolanságra, különösen azok az iskola és legalább felületes tanulási
kapcsolatok nélküli, siváran hosszú nyarak!...amikor az egyetlen menekülési utat a heti há-
rom nagyregény elolvasása jelentette. Dani is a híres gengszter-páros életrajzába fantáziál-
ja magát,  Boni pedig  csak egy jelre vár,  hogy felrúgja azt a semmit,  amiben él és világgá
fusson.  Anders Duus műve újabb példája annak, hogyan tudnak Északabbra ifjúsági színda-
rabokat írni, a kioktató felülnézet helyett, az empatikus egyenrangúság vállalásával. A svéd
gyermekversek óta  tucatnyi alkotást ismerhettünk meg a  Kolibri jóvoltából, reményünk,
hogy egyszer nálunk is gyökeret ver ez a szemlélet. Benedek Judit fürge tempóban perge-
ti a percenként változó helyszíneken zajló cselekményt, amit átgondolt fényváltások, hang-
és zenei effektusok segítenek.  Színészvezetése is példás: két anyai alkalmatlanság élezi az
ellentmondásokra annyira kényes kamasz-lelkek konfliktusait: Tisza Bea a hiszteroid bizony-
talanság kapkodó kórképét rajzolja meg,   Erdei Juli önhibáján kívül válik gonosszá érzelmi
fogyatékos merevségében.  A hetyke gengszter-ideál és a félszeg kiskamasz  ábrázolásában
egyaránt nagyszerűt nyújt  Mészáros Tamás, kihívó mosolya vakít, tétova kisfiúsága tökéle-
tesen hiteles. Mestere az ajtókirúgásnak, művésze az apró gesztusoknak, rezdülésnyi mimi-
kának.  Kettejük közül Boni a felnőttebb,  ő küzd az igazáért, ő kezdeményez, őt már a va-
csora-kötelezettség sem béklyózza,  pizzát minden sarkon lehet kapni...  Megyes Melinda
a süvöltő kitörések mellett az összeszorított szájú halkság szuggesztív eszközeit is megtalál-
ja, a kudarchoz szokott lélek gyönyörűséges csöndjével  nyugszik bele az újabb veszteség-
be.  Alakításában szemünk láttára  lépi át  a lázadó gyermekkor és az alkalmazkodó felnőtt-
ség aláaknázott határmezsgyéjét. Reméljük, nem mindenkiben mozgat meg ennyire mélybe
süllyedt emlékeket, de mi, minden ésszerűséget vesztve, végig sírtunk.

Megelevenedik a híres Brueghel-kép, karikázik a kisfiú, ketten meg hordón lovagolnak, rö-
pül a labda, táncolnak a lányok. Szinte percnyi váltásokkal, szédítő tempóban sorjáznak a
jelenetek, a kreátor-rendező minden mozzanathoz talál gesztust, mozgást, figurát. A nap-
színpadon a sugárzó mosolyú   Krausz Aliz  vezérletével tündéri bakfisok hol táncot lejte-
nek, hol lóháton vívnak kardcsatát.  Négy lány, de mindegyik külön egyéniség, amit mege-
rősít az egyforma ruhák, apró változtatásokban megnyilvánuló változatossága. A jelmezter-
vező Orosz Klaudiá-t dicséri, hogy még a villanásnyira feltűnő, pompás mimikájú Vislóczki
Szabolcs vőlegényi zubbonya is gyönyörűséges élmény. A bábokat  Török Ágnes és Szívós
Károly animálja, utóbbi bravúros birkózásban még önmagát is legyőzi,  de tótágasa is olim-
piai szintü. A  Fábri Péter-Novák János  szerzőpár dalai  egyáltalán nem gyermekiek, kife-
jező szöveg párosul  reneszánsz beütésű  dallamossággal.  Végig szól az élő zene,  száll az
ének, lüktet a tánc, pezseg az élet. Vati Tamás klerikális segéderőként először ájtatosan
füstölög, majd a quasimodói púpos harangozó gonosz vigyorával rémít-nevettet halálra. A
Nagy Kaszás helyett lesújt  a hóhér pallosa is, majd a vakok menete forrasztja ajkunkra a
mosolyt:  Novák János  torokszorító sirató-énekére  lebegő bizonytalansággal,  memento
mori-ként vonul az előbb még annyira kicsattanó vidámságú csapat...
Életre kelteni egy statikus képet,  drámai szituáció nélkül izgalmas színházat csinálni, alig-
gesztusokból építeni lendületes koreográfiát: páratlan teljesítmény!  Bozsik Yvette meg-
alkotta a táncnyelv  bartóki  Mikrokozmoszát, gyermekeknek,  akik az előadás végén akár
meg is tanulhatják a lépéseket, ahogy a színpadi bábokkal, játékokkal is megismerkedhet-
nek.   Így  valóban  nem  "csak" színházban vagyunk hát,  hiszen ez mindannyiunknak  egy
Reneszánsz  Családi  Mulatság!

Amennyire megszépült a szerelmes természetű Vén Nyanya Csúfság, annyira számítóan int-
rikus Áterpáter lett belőle:  Szanitter Dávid ismét érvényesíti  fantasztikus színész-egyéni-
ségét.  Csodás püspöklila nem-miseruhájában kifinomult eszközökkel,  mézes-mázos mimiká-
val hálózza be áldozatait,  karrierista gonoszsága ellenére  képtelenek vagyunk utálni,  in-
kább szánakozva mosolygunk, amikor kisiskolássá lefokozva  bűnhődik.  A másik gyújtópont
a címszereplő  Koloszár András, aki meglepő érettséggel,  a született játékkészség termé-
szetességével állítja elénk kamaszhősét. Ruszina Szabolcs negyedperces felbukkanásokból
is képes teljes figurát formálni, hogy aztán Ötnegyedben/!/ ritmizálja penge logikáját. Az
udvari méltóságok körében Mult István mézesajkú főjogásza, Kormos Gyula über-pedagoi-
gosza és a pazarul poéntírozó  Gazdag László:  Dagi, az óriáskirály  jeleskedik, nem marad-
hat említés nélkül  Mészáros Tamás, aki most délceg hősszerelmesként nagyszerű.
 Kőváry Katalin példás egységbe forrasztva a társulatot, pregnáns tempóban, kimunkált je-
lenetekben realizálja  a pompás szöveg adta  lehetőségeket.  A Kolibri Színház  igazán kie-
melkedő vizuális élmény-színvonalában is fényesen megállja helyét  Libor Katalin  díszlete-
jelmeze.  A Gyíkkirály maszkja,  a Manók fejedelmének moha-háncs öltözéke,  a Vízek Ura
uszonyos kékje csak esetlegesen kiragadott példa a gazdag invenciójú ruhatárból, nem is
beszélve olyan csodákról, mint a beszélő Kispárna,  vagy az életrevaló ülőalkalmatosságok.
Az utóbbiak animálóinak is  kijár a dicséret,  ahogy az éneklő almácska-lányoknak is.
Sokféle formája volt már  Szabó Magda  opuszának,  filmen, TV-n,  dián és képregényben,
de minden bizonnyal  ez az elevenen lüktető,  varázsos változat áll a legközelebb hozzánk.

Generációk szerették a képernyőn, a mai gyermekek szerencsésebbek: a gonosz hétfejű
TV-sárkány helyett  a jószívűen emberséges Színházban ismerkedhetnek meg vele.  Virág-
motívumos, mozgékony díszletek /Boráros Szilárd/,  de igazi ruhákban igazi manók,  igazi
színészek és egy valóságos Süsü, életnagyságban... Harangi Mária biztos kézzel kovácsolja
egységbe a különböző generációk játékstílusát,  derűs nyugalommal szövögeti a mese fo-
nalát,  ezzel együtt, a kimunkált részletek mellett, végig képes izgalmas lendületet diktál-
ni.  Ömböli Pál és Fila Balázs bumfordi katona-kettőse  nyitja meg a humor forrásait, de
a mesés szakállú és csodás hermelinpalástban pompázó  Józsa Imre sem adja alább kifino-
kultan mulattató játékával. Kovalik Ágnes hitelesen szépséges királylány, Galambos Erzsi
Dadusa remek karakter-tanulmány.  Meglepő biztonsággal működnek  a gyermek-Gergők,
igaz,  Csórics Balázs apai szárnyai alatt  könnyen beletanulhatunk a röpülésbe...  A most
végzős színiegyetemista  hús-vér mesehősként lopja magát a szívünkbe,  hangban, tempó-
ban, arányos erőben és fickós furfangban egyaránt tökéletes. Királyfivá való nyíltszíni át-
vedlése és kackiás belépője nem véletlenül ragadtat tapsra, elhíresült egykezes kézenát-
fordulását pedig most sárkányfarkon átbucskázva mutatja be.  A szintén még e.h. Gulyás
Balázs és  Horváth Andor tág spektrumú  faipari tevékenységben jeleskednek,  a Három
Manó pedig  vibrálóan eleven háttere a cselekménynek.  Ők:  Bakos-Kiss Gábor, Fejszés
Attila és a pillangóléptű Molnár Gyöngyi, élénk mimikával, kreatív gesztusokkal nemcsak
követik a történéseket,  de hanggal és mozgással kedvesen kommentálják is. Az árnyjáté-
kos vetítésben a teljes sárkány-történelmet megelevenítik,  színpadi létezésük elementá-
ris intenzitása  biodíszlet voltukból  az előadás permanens főszereplőivé emeli őket. Osz-
tatlan elismerés illeti  Süsü megszemélyesítőjét,  aki maratoni távon animálja, szó szerint
súlyos jelmezét.  Füstokádva és lángot fújva, lépegetésen,  táncon és élethű ajak-mozga-
táson túl,  Dányi Krisztián hangjával, játékával  nagyszerűen formálja meg emberszabású
őslény-kedvencünket. Alakítása egyetlen szóval jellemezhető: bravúros!
Harangi Mária  nagyvonalú koncepciója,  hibátlan rendezése újabb lépéssel vitte előre a
József Attila Színházat egy korszerű, újdonságoktól nem riadó, de mindig nézőbarát játék-
stílus felé. Mi pedig próbáljunk meg lassan elindulni tűzokádó sárkánytermészet harciassá-
gából a barátságosabb egyfejűségbe.

Casting a Kolibriben: nehéz szerephez jutni  Ruszina Szabolcs és  Szanitter Dávid mellett,
most is marad a két CzímerÁllat, Bagoly és Nyestkutya képében, de szegény Bekkankó cse-
rébe egyből elnyeri a huhogással, ugatással őt segítő közönség szimpátiáját. A no-színházat
idéző játéktér, a pompás állat- és emberjelmezek, a varázslatos arcfestés  Orosz Klaudiá-t
dicsérik, különösen emlékezetes a háttér gyűrt papírreliefje és az egyujjas fehér lábtyűk.
Asaya Fujita  mesejátékának  középpontjában  Juki,  a vak lány áll,  Megyes Melinda reb-
benően érzékeny alakításában, nem kell grimaszdémonnak lenni ahhoz, hogy elrablásán ér-
demben elgondolkozzunk.  Mészáros Tamás a komikum adta lehetőségeken túl, meggyőző-
en ábrázolja az önfeláldozó szerelem erejét, amely katartikus példájával, a végkifejlet elle-
nére fenségesen pozitív kicsengéshez vezet.  Novák János rendezése és zenéje fokozza a
a japán környezet hitelességét, a humoros gegek, játékos izgalmak mellett olyan poétikus
szépségű képet is tud teremteni, mint a havas hegyek fényében vöröslő  juharfákról szóló
szerelmi jelenet. A Hegyistennő, a mágikus hangú Erdélyi Juli "deus ex zsinórpadlás"-ként
tesz igazságot emberek-állatok-démonok között,  Mult István zord vadászként, a két Rácz:
Kármen és Kriszta Mókus és Vadliba képében teljesíti be az égi akaratot. A szépséges tör-
ténet, komolysága ellenére sem veszít bájos lendületéből,  úgy tűnik, az élénken reagáló
gyermekek mellett a kísérő szülők öröme sem volt kisebb,  a poétikus látvány pedig talán
a leghatásosabb csábítás a jóra...

A népligeti Vurstliban  Paprika Jancsi, Kemény Henriknél  Vitéz László verekszi ki az igazát,
Zalán Tibor csodás játékában az ókori Thészeusz kezd hasonló módon karrierépítésbe. Út-
ban Athén felé Periphétész képében egy valóságos B-közép Bunkósember áll útjába. Bodor
Kata téglafejű izomszekrénye /"magyar" hangja Hannus Zoltán/, megkapja a magáét, ahogy
a másik bábalkotó,  Németh Ilona fenyőhajlító rablója is, aki agyafúrt hősünk szálfacsúzlija
által, szó szerint kettészakíttatik.  A páratlan leleménnyel kifundált útonállók, a fordulatos
cselekmény, a pattogó dialógusok a gyermeki fantáziájú szerzőt dicsérik, a színre állítás az
egész társulatot, élén Fodor Tamás-al.  Németh Ilona  még az ifjú vitéz bájos orczájába is
képes karakter-vonásokat csempészni,  Minótaurosza pedig valóságos kezes bárány,  annál
félelmetesebb  Bodor Kata Öreganyója kocafejű halálos alvilági állatával.  Annyira kifejező-
ek a bábok,  hogy /ógörög/ feliratozással,  akár Spártában is értené mindenki a darabot...
Na de nekünk itt vannak a fantasztikus színészek, akik túl a mozgatáson, hangbéli szerepal-
kotással lehelnek életet beléjük.  A lábmosós bitangból  Athén urává emelkedett  Hannus
Zoltán egyetlen odavetett félmondattal tökéletesen jellemez/"anyád hogy van?"/,  Nyakó
Júlia állatsereglete Kocától a Teknősbékáig,  Homonnai Katalin hölgykoszorúja gonosz ba-
nyától a szerelmetes Ariadnéig terjed.  Nagypál Gábor, hetyke legénykedésen túl,  a gro-
teszk irónia színeit is fel tudja villantani,  Lovas Dániel három figurájában mesteri hangvál-
tásokkal karakterizál. A földi szférák zenéjét  Spilák lajos szolgáltatja, aki komponista-elő-
adóként uralja extrém hangszer-arzenálját,  mennyei rezgettyűje, doboz-xilofonja és egy-
kezes fuvolajátéka egyenrangú akusztikus paralelje a bravúros produkciónak.
Tanulságos előadás:  egymást irtó módszereink cizelláltabb változatai mellett,  lassan nem
árt ókor-ókor a bunkósbotot is elővenni...

A legendás Kaposvári Színház évtizedek óta híres zenés darabjairól, musicalek, operettek
arattak látványos sikereket a szélesebb közönség és az idézőjeles megjelenítésre is érzé-
keny vájtszeműek körében.  Furcsa, hogy most egyes hangok  holmi megújhodásként ün-
neplik ezt az akkurátusan színre vitt,  gyermeknek-felnőttnek  egyformán kedves produk-
ciót, pedig ez "csak" a hihetetlenül magas kaposvári alapszint!
Micsoda indítás! Nagybőgőtokként álldogáló koporsók tövében  Tóth Eleonóra orgánuma
gyalázza  Hunyadkürti György Grimm-mesébe illő temetkezési vállalkozóját, beóvakodik a
csélcsap  Sipos Eszter, tercettjük hátterében  a felrévedt hullák is énekelnek... Pompás
kép és ez csak a kezdet: a tömegjelenetekben a kis zsebtolvajok, avagy az utca népének
precizen koreografált örvénylése,  a dialógusokban jól formált szituációk,  énekben-zené-
ben hatásos hangzatok érvényesülnek.  Tóth Richárd markáns brutalitásának ellentétpár-
ja az úri osztályt méltón képviselő  Karácsony Tamás,  Kőrösi András hangja jobb időkben
pedellusi állásnál többet érdemelne. Nagy szükség van  Szabó Mónika energikus vezénylé-
sére, a natúr és az erősített hangok aránya bizonytalan és sokszor megnehezíti az éneke-
sek dolgát.  A nagyszerűen játszó   Kiss Diána Magdolna, aki összetett szerepének legap-
róbb mozzanatát is hitelesen bontja ki, jobban járna, ha saját, operai szintű hangján szó-
lalna meg:  a színpadon, kontroll hiányában, a túl hangos zenekar  nehezíti az intonációt.
Ennek ellenére, mindkét számában meggyőzően mutatja meg  vokális képességeit, nem is
beszélve az éneklés közben/!/ abszolvált akrobatikáról,  melynek csúcspontján, egy kitar-
tott "B" kíséretében, Lecső Péter fej felett kitartott,  egykezes nyomásgyakorlatának víz-
szintes súlyzójaként végzi.  Kovács Zsolt,  aki történelmi hőstől,  rejtő jenői figurákon át
a cigánysor kisemberéig, minden szerepében egyedülálló hitelességgel szólal meg,  Fagin
tolvajprofesszorként  a szörnyű dickensi világban is  felbukkanó, furcsa emberséget jele-
níti meg,  búcsú-songja az együtt érző katarzis magasába röpíti az előadást. A gyermekkö-
zönség, amely azért nem járt még túl sokat színházba,  nem véletlenül,  ezt a számot tap-
sojta szinte végig, hogy aztán a finálé után irdatlan dzsungeli őrjöngéssel köszöntse a tár-
sulatot. Hát él még a Kaposvári Színház?  Él még a színpad, a társulat? Addig jó, amíg a kis
tolvajok  a színen nyúlják le a lóvét,  addig jó,  amíg kellék-kincsektől duzzad  az orgazda
zsákja...

Kicsit álmatag a vízivilág, sehogy se akar beindulni az előadás, az úszni tanuló /!!!/ "kis", 190 centis víziszörny hányattatásai az iskolában  nem szolgáltatnak elegendő muníciót,  bár a ki-
válóan játszó-mozgó stúdiósok  növendék-szörnyecskéi és a városi tanácsnokok  báb-kara, a
groteszk Polgármesternővel /Tisza Bea/ az élen, reményteli várakozássá izzítják a szünetet.
Mult István hang-bravúrja: a Másfél kalózkapitány erős felütés, amit a langyos vízbe belesis-
tergő elragadó sárkánylány /Tisza Bea!!!/ és a bájos szörny  Ruszina Szabolcs szerelmi ket-
tőse tovább fokoz. Végre a levegő sem csak a szélgépben dühöng: a karate-stílben röpködő
Yokomoto mellett egy kortárs-balett bukdácsolását idéző  Pelikán-Postás is feltűnik, ponto-
san kézbesített divatlapját mámoros dallal ünneplik a tüneményes szörny-nénik /Erdei Juli
és - ki is lehetne más?!? - Tisza Bea... !!!/  Megoldódik a rejtély, Hol-Landia is megmenekül,
Tűz a Vízzel összebékül,  Novák János ötletgazdag rendezésében / és frappáns zenéjével!/,
újabb sikerdarab született, amelyben a víziszonyban szenvedő szülők is boldogan mártóznak
meg. Móka, kacagás, finálé-fotó: Csíííz!... Nem!: VÍÍÍZ! /A fotós is természetesen  az elbűvö-
lően sokoldalú T.B.../

A katedrán a szikrázó humorú Pepe, osztálynaplót lapozgat,  gyanakodva vizslatja a padokban
gubbasztó nebulókat, azaz minket, a Közönséget,  de hamarosan bekeményít és ádáz élet-ha-
lálharcot kezd az Osztály, a Tanári Kar, majd hogy nem az egész világ ellen. Vád és önvád, me-
nekülés és támadás,  együttérzés és viszolygás  ambivalens érzületei váltakoznak.  Kai Hensel
monodrámája nagyszerű játéklehetőséget nyújt, amelyet  Scherer Péter  maradéktalanul ké-
pes kiaknázni. A szimpatikusan hétköznapi tanárember percről percre többet árul el magáról,
egyszerre tűnik majdnem gyilkosnak és biztos áldozatnak.  Ez a feszült kettősség vibrál a gon-
dosan kidolgozott, ezerarcú alakításban, amely a joviális felszíntől a torzult lélek legsötétebb
bugyraiig rajzol hiteles képet  egy nem is annyira ismeretlen személyiség-típusról.  A kétség-
beesés, a gyűlölet, a félelem, a bosszú tükröződik  az őrületes átváltozásokra képes arcon, a
szuggesztív jellemábrázolást változatos gesztusok,  dermesztő szünetek,  frappáns ritmusváltá-
sok jellemzik.  A színész magától értetődően reagál a  nézők legkisebb rezdülésére is,  így vá-
lunk mindannyian az előadás cselekvő részeseivé.  Nevetünk is nagyokat,  de olykor hangunk
bennszakad,  harsogva díjazzuk  az iskolai emlékeinket idéző kiszólásokat,  de ránk fagy a mo-
soly a embertelen indulat-kitörések kegyetlenségétől.
Csodálatos monodrámák korát éljük,  Ibusár, Magam asszonya, Túlélési gyakorlatok,  de biz-
tos, hogy sajnálatosan aktuális témája miatt  ez a produkció a legelgondolkoztatóbb. Mert ki
is itt a hunyó?  A diák, aki utálkozva battyog reggelente a vesztőhelyre, a tanár, aki mégis ta-
nítani szeretne, de nem tud, a "pattanásos barbárok"  osztálynyi hada,  avagy a kontraszelek-
tált, alkalmatlan és alulértékelt tanári maffia?  Talán a lehetetlen oktatási rendszer, a két év-
szados késésben toporgó eszement követelmények?  A humán értékek térvesztése, /annyira
biztos ez ?!?/, a "tömeg-kultúra"-átlansága,  vagy tényleg a felnőtteket leköröző, laptopot pö-
työgtatő informatikus érzelmi analfabéták?
Nahát: erről lehet és kell beszélni,  vitatkozni...  és erre ad óriási lehetőséget ez,  a színészi
bravúron messze túlmutató előadás! Tessék iskolákban is játszani, de ne csak a diákoknak !!! 

A tütüs hóttciki,  spiccelő csontvázak, bájkandúr súlyemelők:  láttuk mi a Hattyúk tavát a
régi nem is olyan szép időkben,  de ez most egy húzósan kedves mese a szerelemről, a go-
nosz varázsló még gonoszabb lányáról, ártatlan fehérből ármányba feketedő hattyútündér- 
ről: fekete mágia - hófehér hepiend,  Csajkovszkij bűbájos -zenéjével. Érdemes volt kiötöl-
ni a világos, értelmes és végül is a jókat jutalmazó cselekményt. Lenyűgöző a szegediek tu-
dása, tényleg a teljes együttes fantasztikusan táncol és játszik, hiszen ez ma már táncszín-
házi alapkövetelmény, mégis bámulatos és lehengerlő.  Haller János  a nagyon szerethető
nyakigláb királyfi,  akinek szeles cséphadaró-akrobatikája kifejező muzikalitással párosul, a
sátánian energikus  Kopeczny Kata  robbanékony virtuozitása első intrikus-szerepében, az
eszementen komédiázó vadász-hadász békák: megannyi értékes szuper-teljesítmény az egé-
szen tökéletesre kerekedett produkkcióban.  Juronics Tamás sziporkázó ötletekkel, kacag-
tató gegek áradatával elégítette ki  ifjú közönségét,  de a koreográfiában újra csillogtatta
alkotó tehetségét. A futkosós vadász-jelenet, a kacsacsapat toporgása  Finta Gábor sajnos
túl rövidre szabott szólójával, a rabságukban bénán vergődő hattyúlelkek, a látvány és moz-
gás szerkezeti felépítése, mind a fénykorát élő táncszínház-kreátor utánozhatatlan stílusát
mutatja.  Palman Kitti spicc-cipő és forgások nélkül is maradéktalanul idézi a klasszikus em-
lékeket, a megejtő kéztartás, a gesztusok lírai tágassága, a poézis ellenére is szilajon vihar-
reográfikus elképézelés brilliáns életre keltése: táncosi csúcs-teljesítmény!
Sajnos,  a felnőtt-változatban  csak a táncosok bravúros munkáját  emelhetjük ki,  a darab
egy elhibázott, ál-pszicho erőltetés dramaturgiai csapdájában vergődik, nem kínálja az azo-
nosulás katartikus lehetőségét,  míg a mesés táncjátékban  éppen ezzel találkozhat,  talán
először, a kiskorúak mindenre fogékony drága közönsége és a melléjük szegődött felnőttek
szerencsés csapata. ...Ha nincs gyerek: kérjünk kölcsön erre az örömünnepre !!!

Betiltották a mesét,  a varázsszavakat,  a tündéreket, a boszorkányokat...!!! Ide vezettek a
megszoritások: a szépen induló mese-darabot durva kommandósok verik szét, a bujkáló me-
sealakokat pedig  terror-egységek fogdossák össze... - Szerencsére egy-két szemfüles ked-
vencünk idejében kereket old és nagytitokban  mégiscsak eljátszik nekünk néhányat. Leg-
újabb színházi együttesünk,  a frissen végzett  Ascher-Novák zenés Csodaosztály  HOPPart
Társulat-a, első önálló produkciójával repülőrajttal indult!
Harangi Mária  egészséges koncepcióval alakította  egységes darabbá  a keretjátékot és a
három  E.T.A Hoffmann és W.Hauff  mesét,  amelyek titkos mélye valós lélektani problémá-
kat rejt.  A Gólyakalifá-hoz már régebbi szálak kötik, operaházi rendezése komoly feltűnést
keltett, /óH! az a vérforraló tangó, a buja bíborban izzó Szolnoki Appolóniával.../ Frappáns
jelenetek, villogó dialógok, hálás szerepek, merész helyszín- és idősík váltások. Mint rende-
ző aztán hihetetlen ötletgazdagsággal, páratlan leleménnyel realizálta a biztos kézzel gyúrt
anyagot. Játékkocka-elemek szüntelen átrendeződése alakítja a változékony játékteret, az
Őry Katalin tervezte, sűrűn cserélődő pazar jelmezek és  Szabó Mónika minden szituációt
találékonyan támogató nagyszerű zenéje, fülnek-szemnek nyújt ideális közeget. Az aktorok
színészi-, énekesi- és mozgás-teljesítménye pedig  csak ujjongó felsőfokokkal fejezhető ki!
Megelevenedik a tükör, feleselnek az állatok,  álmok lebegnek, csodák fényeskednek, szív-
juk magunkba a fantasztikumot és azt is elhisszük,  amit nem látunk.  Lendület, kedvesség,
humor, őrület, - szinte örülünk a szünetnek, kicsit kipihenjük a káprázatot.  De jön még a
java...  Roszik Hella egy személyben játssza el a családi tablót,  csúf kisfiútól apáig-anyáig,
Tóth Simon Ferenc népi akrobatikája  még az ördöngős  Mátyássy Bencé-t is ájulatba ker-
geti, igaz, Ő később fergeteges dervis-hastánccal parádézik. Herczeg Tamás a komor hang-
fekvés és az ármányos indulat mestere,  míg  Vári-kovács Péter a luciferi rossz szikrázó dé-
mona,  Friedenthál Zoltán zsugori kövérként, romantikus szerelmesként egyaránt hiteles,
gólyakalifának meg egészen állat! A vén erdei csoroszlyában szinte felismerhetetlen az égi
Kiss Diána Magdolna,  bávatag tündérkéje is istenien butácska,  virtuóz pantomimje a me-
chanikus géplény szerepében nem akadályozza  Olympia nagyáriájának gyönyörűséges elő-
adásában, amely után  még a nagy Offenbach is összecsapná a tenyerét!  Kontrasztként a
híres dallam, mint az elhagyott menyasszony  fájdalmas panasza,  Radnay Csilla  lírai inter-
pretálásában, pianisszimóban is elhangzik: dramaturgiai, énekesi bravúr!  Bánfalvi Eszter a
szemünk láttára töpörödik törpévé, szédületes koreográfiával, bravúros intonációval, félel-
metes játékkal hitelesíti az Üvegmanó elképesztő figuráját,  /igaz, egy derék kolléga kezei
helyettesítik a két lábát.../
Harangi Mária és a  CsodaCsapat  az év egyik legnagyobb színházi élményével ajándékozta
meg a kicsik-nagyok seregét, biztosak lehetünk, a folytatás sem marad el, Ascher, Zsótér,
Pintér, Mácsai  után várjuk a többi arra érdemest,  Bagossy-t, Kovalik-ot, Vidnyánszky-t...
Ez a társulat kiköveteli magának a legjobbakat, mert minden elképzelés megvalósítására ké-
pes, sőt, mindig egy kicsit többre is!  Tovább is van, mondom még...!!!

Arthur király, a Kerekasztal, a Grál...: Wagner és annyi mozgásszínházi adaptáció után sem
ismerjük igazán  ezt a monda-kört.  Nem baj!   Fábri Péter lassúdad léptekkel  vezet be a
titkos világba,  ahogy kamasz-hőse is lépésről lépésre mozog egyre otthonosabban a lovagi
körökben. Sok izgalmas epizód, kaland,  temérdek kis és nagy szereplő, tréfa, dal,  párbaj,
móka és kacagás után meglepő módon, a mai színházban igencsak restellet Tanulság-ig jut
el a néző,  száraz didakszis helyett eleven emberi szituációk átélése révén.  A sokágú cse-
lekmény élményszerű megjelenítése  a rendező  Novák János-t dicséri.  Bábok, színészek,
vetítés, kórus, börleszk és monológ, flashback és animáció. A frissen pergő jelenetek egy-
szerre és külön-külön is élnek  a korszerű teátralitás frappáns eszközeivel,  a hihetetlenül
sok részelem  gondos szerkesztéssel és minden bizonnyal  iszonyatosan nagy munkával csi-
szolódott hatásos egésszé. Szinte filmszerűen kapcsolódnak a szcénák, az együttes minden
tagja példás fegyelemmel és akarással valósítja meg feladatát,  fény, hang, díszlet és az ját-
szó személyek mintaszerű összhangban nagyszerű előadást produkál.  Sűrűn cserélődő jel-
mezek,  rögbi-mellvérttől az fényes lovagi páncélig,  lenge selyemtől durva darócig:  Orosz
Klaudia, csupasz elő-gregoriánba oltott markáns dallamok, vésztjósló elektronikával mesé-
sített hang-kulisszák:  Novák János !!!  Kiemelendő a Terepasztalon kézikamerával háttért
varázsló  Bodnár Zoltán és  Sallai Virág,  sivatag, folyó,  erdő és hegycsúcs:  kéttenyérnyi
térélmény!  Mészáros Tamás  szívvel-lélekkel és humorral is állja  az örökös vesztes színpa-
di sorsát, Erdei Juli az oroszlánszívű Anya után, vörös Cundrie vulkánikus rapjével a Stone-
henge kőkolosszusait is megmozgatja.  Krausz Gábor imbolygó Révésze sokáig emlékezetes
marad, félő,  hogy az első betévedő velencei gondolás  azonnal elszerződteti...  Szanitter
Dávid darabos kamaszából fokozatosan bújik elő az öntudatlan hősiesség  gyengéd ábrázo-
latja, sugárzó jelenléte,  természetes hitelessége teszi  számunkra is megélhetővé az útke-
reső bátorság próbatételeit.  Az alterego tükör-figurájának  hálátlanabb szerepe jut most
Ruszina Szabolcs-nak, a párjeleneteikben azonban a tökéletes azonosulás ritka teljesítmé-
nyét nyújtja.
Tíztől Százig előre hát mind, aki mese,  monda- és színház-barát,  ismerje meg mindenki az
fényes Grál lovagjainak történetét... és az egyszerű eszközökkel,  óriási munkával és hatal-
mas tehetséggel élővé varázsolt korszerű színházat, amely a Kolibri Színház nagy titka!

Alkoholista szülők, drogos gyerekek, kődobálók kis gyilkosok, büntetés és bűn-megelőzés:
Kolibri-hagyomány, hogy meredeken belevág a legsúlyosabb kérdésekbe, éppen az ifjú kö-
zönséget szembesítve  a számukra leginkább tabunak kikiáltott,  de számukra a legtöbb ve-
szélyt hordozó témákkal. Na de családon belüli félgruppen vérfertőzés...: kicsit szorongva
kucorgunk a boltíves Kolibri Pinczé-ben, de percek alatt kiderül,  hogy ami Tóth Joczó-t,
a debütáló rendezőt illeti,  az nagyon is a helyén van. Térben, fényben,  képben és a leg-
fontosabban, a színészben, a színészvezetésben, a szituációk értelmezésében és megjele-
nitésében biztos kezekben van a gyeplő. A szuggesztív gesztusokkal gazdagon átszőtt natu-
rális jelenetek,  a rezzenésnyi tempóváltások mögöttes tartalmakat sejtetnek.  Erdei Juli
undorító létezésében is együttérzést képes kelteni, méltó ellenpólusa a mérföldes léptek-
kel fejlődő  Alexics Rita a következő generációt képviselve. Pillanatok alatt, észrevétlenül
huppanunk a legsűrűbb iszonyatba,  amely azért nem taszító,  mert az emberi kapcsolatok
szövevényével árnyalt. Mi lesz ebből, nem is sejtjük, de a rendező máris csatát nyert: egy
igencsak rázós expoziciót tett hitelessé, elfogadhatóvá, bizonyítván zsigeri tehetségét.
Megjelenik az Orvos, a Gyámügyes, később, mint Fehér és Fekete Manó, igaz, mindkétszer
egy buzgó rendőr kiséretében, nana!. itt készül valami...!!!  A horizont kárpitja meghasad,
árnyak stilizálják el  a vérnősző képeket,  átlépünk egy másik dimenzióba,  a szöveg verses
drámába vált, misztikus, mitologikus, tele rejtett utalással, az emelkedett stílus rítusaival.
És az együttes bírja!  Gazdag László és Sallai Virág  Tűz- és Föld-iszonyként is böcsülettel
helytáll,  Mészáros Tamás  pedig  szinte lubickol a Víziszony alakjában,  Kormos Gyula bru-
tális energiával ábrázolja és karikírozza is egyben azt a földiekkel játszó csalfa Reményt...
Fogalmunk sincs, mi történik,  de óriási, különleges és lenyűgöző,  csak annyit suttogunk
Juhász Gyula költőnk szavaival: "...nem tudom, hogy mi ez, de jó nagyon...!"
A ruházatok hirtelen változása  Orosz Klaudia  mesteri kezét dicséri, az ablakokkal tagolt,
jelképekkel titkosított,  egyénített és mégis összetartó egységet mutató jelmezek terem-
tik meg a szürreális teret,  párhuzamosan az indiai és flamenco-s  zenei közeggel /Bornai
Szilveszter/.
Ruszina Szabolcs ütődött Sanyiként  újabb bravúros alakításal rukkol ki,  a lear-i Bolond
szerepében aztán még tovább fokozza az iramot. Krausz Gábor, annyi pompás kis szerep
után, összetett és megfoghatatlan figurájával, talán a legjobban képviseli a fantasztikus
előadás extrém szellemét.
Hát ki ez a Jónás Tamás ?!?  Költőként már ismerős egy kicsit,  fogós dalszövegeket is írt,
de hogy ilyen,  talán egyedül a nagy  Wytkacy-hoz hasonítható drámát  adott nekünk !?!
Abszurd, groteszk - szürreál,  vízió és naturália,  szó szerint Ég és Föld: a téma a lét sará-
ban fetreng, de a korszerű színház szárnyal a felhők fölött.
Lélekvesztőbe ültünk rettegve és öt felvonásnyi értéket sugárzó, 65 percz után kiderült,
hogy gigantikus LélekEmelő-ben röpülünk a Hetedik Mennyországba.

Évekkel ezelőtt a  Kamrában volt már egy változat,  amely túlzsúfolt, áttekinthetetlen volta
miatt nem bizonyult túl jónak. A katonás színészek diszkrét gesztusokkal alakították a com-
media del' arte szerepeit, a táncosok létezése nem vált szerves a produkció elemévé.
A nagyszínpadi tapasztalás egyszerűsítette  Bozsik Yvette térformálását, az ökonomikusan
formált mozgáselemek harmonikus összképet adnak.  Színes a látvány,  humoros, élénk és
lendületes a hangvétel, záporoznak a finom ötletek, a két társulat egységes csapattá ková-
csolódik. Berzsenyi Krisztina pazar jelmezei eleve megadják a komédiázás alaphangját, kü-
lön kell kiemelnünk  Juristovszky Sosa maszkmesteri munkáját. Stravinszkij Petruská-ja so-
ha nem lehetett ennyire hatásos: a koreográfia legapróbb váltásait is szuggesztíven vizuali-
zálja, de a visszafogottabb Pulcinella is maradéktalanul érvényesül. A kolibrisek közül Mult
István tűnik ki biztos pantomimikus karakterformálásával, Mészáros Tamás pedig, több figu-
ra virtuóz megjelenítésével,  az előadás legjobbjává emelkedik.  A címszereplő clown-duó-
ban  Vati Tamás  Petruskája  kissé túlzott mimkája ellenére is elragadó,  Tóth Joczó test-
ben-lélekben hiteles,  Bűvésze elvarázsol,  Pulcinellája  tragikomikus árnyalatokban is gaz-
dag. A temetés képe transzcendens szférákba szárnyal,  Khell Zsolt csillagos ege az átszel-
mült szépség fénykörébe vonja a játékot,  míg végül egy habostortás fejmosás visszahozza
a vérbő komikum szilaj ízeit. A bravúrosan megkomponált finálé aztán  lehetőséget ad a ki-
csik-nagyok lelkes közönségének,  hogy táncra ingerlő olasz dallamokra tapsolja vörösre a
tenyerét.  Bozsik Yvette a 0-3 éves Glitterbird korosztály után,  íme,  szüleikkel együtt a
nagyobbakat is meghódította és sikerrel vezette be a táncszínház világába.

Gimnazista lány mondja,  Zsótér KMamá-ja után:  "hát nem értem!?!..."  Pedig csak két sze-
replőt játszottak váltogatva öten. Megkövesedett színházainkban ennyire idegen a legősibb
színészi eszköz, a sámán-játék , a pantomim alapformája. Stefo Nantsou darabjában úgy  25
figurát jelenít meg három színész-virtuóz, a szerepváltások sokszor nyíltszíniek,  a metamor-
fózis tizedmásodpercek alatt történik. Abszolút világcsúcs a pletykajelenet, amelyben a hír
fél perc alatt fut végig a fiúk-lányok-apák-anyák-nénik-bácsilk láncolaton, a tucatnyi párost
hárman játsszák, káprázatos!... és teljesen magától értetődő.  Már a Kövek-ben megcsodál-
a szerző-rendező és a színészek  rendőr-kamasz váltásait,  de ebben a darabban iszonyatos
sebességgel, tökéletes kidolgozottságban,  lehengerlő szuggesztivitással zajlik,  az már való-
hihetetlen!  Az est hőse  Megyes Melinda,  aki könnyedén játssza el Julit és csatár-fiúját,
szomszédasszonyt, néhány bámész nénikét és nemcsak színészi játékban egyenrangú a fér-
fiakkal, de fociban is... Felejthetetlen jelenet, mikor egy gumiabroncs segítségével szimul-
tán vitatkozik egyszemélyes szerelmespárja.  Ruszina Szabolcs hetyke támadónak, törtkarú
lúzernek egyaránt remek, anyukája, Traktor néni az év legjobb női epizódalakítása és hogy
tud eldobott söröskupakként kotyogni...!  Szanitter Dávid  most lelki borostáit is  megmu-
tathatja: kacskaléptű falubolondként szedi a szemetet, saját apjaként bunkókodik,  fájdal-
mas mélységeket tár fel egy edzői lélekből. Hókay anyut és különféle vénlányokat megjele-
níteni neki aztán nem kunszt,  de a zárójelenetben,  Megyes Melindá-val,  pillanatok alatt
az igazi katarzis csúcsaira ér fel az előadás. Mit is mondhatunk a rendezőről,  aki kitalálta,
megírta, elképzelte és ami a fő: realizálni tudta mindezt.  Ötlettel nálunk is tele a padlás,
az egész honi teátrum egy látványpékség,  amelyben túlízesített levegő-kenyeret,  meg a
a maszek-pecsenyét  sütögetik,  de azt az étket  lenyelni és megemészteni  mégis nehéz,
csupa keletlen sületlenség.  Mert végül is csak az számít, ami a színpadon meg is történik!
Stefo Nantsou éppúgy érti a szituációk aprólékos kidolgozását, a mimika leheletnyi rezdü-
léseit, mint a vad gesztusok, a kavargó indulatok nyelvét.  Színészvezetése fenomenális, a
nagy mérkőzés szédületes iramú perceit pedig elképesztő változatossággal, kifogyhatatlan
fantáziával jeleníti meg.  Akik tizenévesen ezt a darabot nézik,  nem fognak értetlenkedni
a kortárs-teátrum "modern"-ségén, a legjobb színi-iskolába járnak! / De miért vannak kizár-
va a 3 órakor még robotoló-tanuló nagykorúak ?!?  Rájuk is férne egy kis szemtágítás.../
Túl azon,  hogy nagyszerű előadásnak  örülhetünk,  még valami  nagyon fontos derült ki,
most már végérvényesen: a jövő színházának partitúráját a Kolibriben írják !!!

Lehet a halálról egyszerűen,  hétköznapian  beszélni,  melodráma és letargia nélkül?  Lehet
az árváknak pótmamát keresni, hirdetés útján és teheti ezt éppen a halálosan beteg mama?
A mi halál-tabutól irtózó köreinkben aligha, de Skandináviában,  Irena Kraus  merész témájú
darabjában magától értetődő természetességgel,  igenis lehet.  Rövid expozíciót követően,
a mama távozik  az élők sorából,  de hogyan ?!?... és ez még csak az első csodája a rendező
Benedek Judit-nak: egy nosztalgikus bigin puha ritmusára, átszellemült boldogsággal táncol
el, a mediterán béke narancsfényű végtelenjébe. Erdei Juli  pillanatok alatt képes megmu-
tatni a sorsával szembenézni merő embert, a gyermekeiről különös módon gondoskodni tu-
dó anyát, felejthetetlenül nagy pillanata, amikor szemének fénye megtörik, arca lehervad:
" eljött az idő..."  Megyes Melinda és Ruszina Szabolcs derekesan helytállnak nem minden-
napos szerepeikben, /12 és 14 évesek!!!/, - a váratlanul férfi!-pótmama  Tóth Joczó  pedig
ismét érvényesíteni tudja extrém egyéniségének hallatlan érzékenységét.  Pengeélen tán-
col a nevetségesség és a komikum,  a blődli és a groteszk humor veszélyes határán,  mégis
elképesztő könnyedséggel szeretteti meg furcsa figuráját. Amikor feltárul a hősi múlt, moz-
galmi induló gagyizenéje fölött harsogja el a diktatúrával vívott harc és a menekülés közhe-
lyeit, a rendezővel közös érdeme,  hogy megformálásában a patetikus giccs igaz legendává
nemesül. A Mama megjelenő szellemével csendesen összenéz a végén, fogalmunk nincs, mi-
től szorul össze a szív,  nem is tudjuk, mit jelent,  amit látunk,  csak döbbenten ámulunk a
színészi szuggesztivitás vakító fényében.
Merész vállalkozás, gyönyörű megjelenítés, tanulságos este: sokat kell beszélnünk róla.

Csak az első felvonást tudtuk a főpróbán megnézni, de így is, meggyőződtünk arról, hogy a
Kolibri diadalmasan halad előre az  Igazi Színház! felé vezető úton.  Nemcsak a gyerekek is-
merhetik meg a színházbajárás örömeit, de nagyik, papik és mamik is, ők se járhattak még
túl sok valódi teátrumba.  Az Apuka, a Semmiség,  a Trapiti után újabb produkció, amelyet
bizvást többször is megnéznek majd a kis és nagy nézők,  /nemcsak a SZanDáL-rajongók.../
Nyávogó, éneklő macska-bábok a háztetőn, macskából emberré változott lány a fán, macs-
kabarát ujságíró a padlásszobában.  A macskák városi pletykákkal látják el,  a főbérlő lesel-
kedik utána,  végül még az ármányt és veszélyes vegyszereket keverő gyáros üzelmeinek is
nyomára jut. Ötletes guri-díszletek, gyors kép-váltások és folyvást szól az  ÉLŐ!!! zene: hát
igen, ez a korszerű színház! Megállja a helyét a szereplő-gárda, összetett figuráját jól hoz-
za  Megyes Melinda,  a fenomenális macskaseregből is kiemelkedik  Mici néniként  Farkas
Éva, akinek nagypolgári tompor-tánca se kutya! A kiscica-kórus fölött loncsos anyamacska-
ként,  Erdei Juli soktonnás tálentuma dübörög. Az egészséges humorú, lendületes számok
magától értetődő természetességgel illeszkednek a cselekménybe,  előadásuk pedig egye-
nesen pazar. Ritkán látunk igazi muzsikusokat a színpadon,  köszönet a kiváló együttesnek:
Bágyi Balázs/diszkrét! dob/ és gitárokon  Baranski László, Kaboldy András, Tóth Tamás.
Bár teljesen kábák vagyunk a nemes elfogultságtól, de nem restelljük, hogy Első Szanitter
Dávid most is elbűvölt, ebben az esetben a könnyed elegancia és a groteszk komikum káp-
rázatos villanásaival.
Alig várjuk, hogy kiderüljön, hogyan is győzik le a macskák a karvaly-tőkét, de az máris biz-
tos:  Fábri Péter majdnem T.S.Eliot...,  Novák János pedig lenyomta  Webber-t !!!
Második,  immár teljes látásra  csak annyit tudunk hozzátenni,  nemcsak a közönyös szom-
széd,  a teljes szereplőgárda,  de az összes játszótér és iskola is  zengi a kis- és nagymacs-
kák cirmos kórusát: Miauuu...Miauu a jó...!!

Megsimogatja az orrod és azt mondja: Trapiti! A bűbájos  Csonka Szilvia harmadszor bizo-
nyítja kivételes rátermettségét  Gothár Péter rendezéseiben. A Vaknyugat csak böcsüle-
tes helytállás volt, /túl fiatalnak látszott 17! éves szerepében/, hiteles fruskát játszott az
egyébként félresikerült Tótékban,  de most aztán végleg meggyőzött arról,  hogy a kis- és
nagy-lány szerepkört hosszú évekre kisajátította.  Sem alkatilag, sem lelkileg,  sem színészi
kvalitások tekintetében nincs nála tökéletesebb. Hiteles a játéka, minden gesztusa telita-
lálat, mozgása vibráló, mimikája felülmúlhatatlanul édes, kiabál, énekel, fickándozik: korta-
lan csoda !!! /Talán az  Én és a kisöcsémet is Vele kellene inkább játszani,  hát még Nyilas
Misit...!/. A társulat teljesíti Gothár kívánságait,  Szanitter Dávid káprázatos a Vén Banya
Csúfság szerepében: líraian gonosz, imádnivaló szerelmes, Tallér Zsófia tangójában pedig
a Végzet Asszonya. Sás Péter bajuszán kívül groteszk pantomimjével tűnt ki, a játéktér és
lehetőségeinek kihasználása  Gothár Péter páratlan szcenikai leleményét dicséri.
Irány a Kolibri SZÍNHÁZ, mert ezt az utóbbit ki kell emelni: boldogok a kisiskolások, aki itt
találkozhatnak először az igazi színházzal.

Jobb későn: a címszereplő-csere igen nagyot lendített  Egressy Zoltán példásan megalko-
tott komédiáján, amelyet némi, /éves-téves.../ késéssel, tapsikolva örvendeztünk végig. A
legendás Popeye-t nem sokan látták a maiak közül, talán nem is értik a vetített film-címfel-
iratot, de megnyugtatunk kicsit-nagyot, ez az igazi, ez a fafey-ű! Szabó Győző immár nagy-
mesteri szinten adja az izmos hajótöröttet, aki azért néha a fejét is képes törni:  sziporká-
zik a börleszkben, de a fiát veszetten kereső tengeri medve jelenetében, bepillantást en-
ged a lélek rejtett mélységeibe is.  A  Vajdai Vilmos  válogatta zenei háttér  aktív szerep-
lője a geg-özönnel  sodróvá formált cselekménynek,  a nagyszerűen interpretált ének-szá-
mok megint csak  Novák János  stílusérzékeny invencióját dicsérik.  Pelsőczy Réka megle-
pő magabiztossággal hajózott a bohózat és a paródia sziklái között,  pompás ritmusban, át-
gondolt szituációkkal,  találó karakterekkel teremtett hatásos előadást.  Tóth Jóczó gyen-
géd emberséggel remekelt a zödséges-apuka szerepében, groteszk telitalálat a sunyin haj-
longó, nyálkás mosolyú  Bittner,  Simon Attila  parádés pantomimelésében.
Csak azt kívánjuk,  örökké játsszák ezt a gyöngyszemet,  hiszen felnőnek az ötévesek, meg-
nézik újra kamaszként , de jönnek a még ifjabb generációk Fafeye-rajongó szüleikkel is...

Rettegve ültünk be az akusztikailag elátkozott terembe, félelmünk azonban néhány perc múlva elillant. A Studió K-nak sikerült elérni azt, ami Pintér  Béláéknak nem jött össze: a hangosztály nem a zenekart erősítette, hanem kizárólag az éneket, azt is alig észrevehe- tően, példás önmegtartóztatással. Igy maradéktalanul érvényesült a társulat kifinomult já- tékkultúrája, színészetben, bábanimációban, énekben egyaránt.
Mosonyi Alíz  humorral átszőtt, fordulatos darabot írt az ismert meséből,   Fodor Tamás
pedig a legapróbb mozzanatig gondosan kidolgozott rendezéssel jelenítette meg. A szereplők által  /zenére !/ mozgatott építőkocka-díszlet feledtetni tudta a barátságtalanul ásító színpadot, de a fő érdem minden bizonnyal a   csodálatos  Németh  Iloná-é, aki immár egész sorozatát alkotta meg hasonló, élőszereplős bábdaraboknak/pl. Csipkerózsika, Rózsa és Ibolya /. Az ő bábfigurái arcukkal, ruhájukkal, mozgásukkal akár hangtalanul is hitelesen eljátszanák a bűbájos mesét !!!  Hát még ha egy ilyen nagyszerű színészcsapat adja hozzá szívét-lelkét, szavát és énekét, Darvas  Ferenc meg a teljes operairodalmat irónikusan idézgető szellemes muzsikát. A Rossini-trió bebizonyította, hogy nem sokaság, hanem az invenció teszi hitelessé a színpadi zenét /is/.
Kiváló előadás, pompás szórakozás kettő éves kortól az aggastyánokig... Szombatonként gyermek zsivajtól lesz hangos a 2-es villamos !!!

Napfényes, narancs-zöld tarkaságban harsogó színpad,  ügyesen esetlen bohócok, latin
zene  mandolinon, harmonikán  és  vérforralóan  könnyed,  a legapróbb mozdulatnak is
energikusan komikus hangsúlyt adni képes táncz-csapat.  Eleve széles mosollyal nézzük,
felhők fölé röpít ez a közvetlen, természetes báj, gyermekként örülünk a fürgén pergő
jelenetek ötletzáporának és velünk tapsol, nevet, sőt! a szűk székek fogságában bátran
táncolni is próbál az a bizonyos 0-tól 5-ig, kis- és nagycsoport... Hinta, kötél és az ács-
mesternek is páratlan  Vati Tamás végtelenül változatos létra-építményei, megelevene-
dő  Weöreös-majmok, Csukás-sünök, Tamkó Sirató-rigmus, József Attila-sorok, na meg
a Háromlábú Tánczosok...
Észrevétlenül tanulunk bele  a kortárs táncz nyelvébe:  ezek a gyerkőcök aligha fognak
majd értetlenkedni,  ha a "felnőtt"-táncszínházzal ismerkednek... de jót tesz ez a játé-
kos előtanulmány a szülői kiséretnek is.
Mindenki a helyén van,  mindenki kreatívan azonosul feladatával,  nehéz itt bárkit is ki-
emelni. Először láthattuk a társulatban  Góbi Ritá-t, sünihöz igazán nem méltó, kápráza-
tosan vibráló hetykesége: feledhetetlen!  Vati Tamás egy odavetett félmondattal, villa-
násnyi mimikai gesztussal bizonyítja, a jövőben remélhetőleg egyre több lehetőséghez
jutó, nagyformátumú színészi tehetségét.
Bozsik Yvette ismét korszakosat alkotott, talált egy új területet, ahol teremtő fantázi-
ája  az önfeledt boldogság közegében villódzhat.  Sóvárogva várjuk  az  EU-programban
igért, többrészes folytatást.                                 

Michael Ende meseregénye kedves olvasmány, Csáki Csilla adaptációja, rendezése, a ka-
maszkorú szereplők által,  jelentős színházi eseménnyé emelkedik.   Mert nemcsak ráter-
metten lelkesek, de képzettek és kiműveltek is,  érezni rajtuk az előző produkciók alakí-
tó hatását,  a közös munka éveinek tapasztalatát.  De jó is lenne! minden oskolában egy
ilyen színjátszó csoport !!!  Túl az emberformáló pedagógián,  a színészképzés alapveté-
sén, lendületes,  múlatságos,  pompásan élvezhető előadás született,  amely a korszerű
megjelenítés számos eszközét épkézláb módon használja.  Vetítés,  árnyjáték, narrátor,
Kiss Zsuzsanna szinte a semmiből varázsolt jelmezei, /néhány tekercs csomagoló-fólia és
hullámpapír.../, mozgalmas tér-használat,  karakterjelző pantomim-elemek.  Talán zenél-
ni mégse kellene /így!/, egyébként a lányok állják a sarat, még a fantasztikus Elek Feri-
Szanitter Dávid csoda-páros társaságában is.  Elöbbi  Beppo utcaseprő gyengéd lassúsá-
gát teszi szerethetővé,  kedvenc  SzanDál-unk pedig ismét,  immár hányadszor!  igazolja
jellemábrázoló képességének sokoldalúságát.  Most éppen egy kedvesen léha,  lustálko-
dásra termett, sikerről, gazdagságról ábrádozó ifjoncot hozott, aki azonban a beteljesü-
lő showman-karrier csúcsán sem veszíti el emberségét és egy váratlan pillanatban,  drá-
mai dühkitöréssel védi meg szegénysorban szerzett barátját.  Mert Othello, sőt, Lear is
tud lenni!  Biztos,  hogy az ifjú csapat több tagjával találkozunk még színpadainkon,  ve-
zetőjük, a rendező  Csáki Csilla nevét máris megtanultuk és nagyon bízunk abban, hogy
ez a tűzről pattant előadás máshol, mások számára is látható lesz.

Most meg irdatlan klepetusok függenek elöttünk,  ordas nagy zsebekkel:  Németh Ilona
mindig tartogat váratlan meglepetéseket és még meg sem jelentek a báb-emberkék, köz-
tük az enyhén intrikus Naftalin,  aki, /véletlenül?!?/ a rendező idealizált arcvonásait vise-
li...  Szilágyi Andor  gomb-meséjéhez varrta a zegzugos történet  nagykabátját,  amelyet
Fodor Tamás vezényletével, megszokhatatlanul fantasztikus szinten  játszik, énekel s ami
a legfontosabb,  bábokkal izeg- mozog le a  Studió K  szinészeinek báb-tagozata. Különle-
ges hangszertárgyak adják a zenét, Spilák Lajos ütős-művész azonban végre szóhoz is jut,
vehemens zümmögéssel spilázva egyszerre négy molylepke-fit. Hannus Zoltán szerethető
gonoszsággal mézez-mázoskodik, Nyakó Juli pedig végre megtalálta igazi szerepkörét: ár-
mányosan gonosz Moly-királynő. A Zöldlámpás Ház-ban minden bábos előadás igazi öröm,
csak "az a baj...", hogy a régebbieket soha többé nem láthatjuk.

Annyi alternatív és avantgard után Goda Gábor és nagyszerű csapata, az  Artus most táncos mesével lepte meg a gyermekeket. Andersen nyomán: hógombócfejű egerekkel, csodaszép jégszívű Hókirálynővel, pirosruhás Lánnyal, aki nekivág a világnak és minden akadályt legyőz. Persze ebben sokan segítenek, varjú-pár, rablólány és egy egész rénszarvascsalád. Gyönyörűség és ötletek tobzódása jelmezben, képben, pantomimben és táncban. Lehetne kicsit gyorsabb, de hát a gyerekek és mi is szívesen néztük minél tovább. A zene sokat húz vissza, a primitív motívumok ezerszeres ismétlése igen fárasztó---, amikor viszont Kiss Erzsi variál rá, azonnal érdekessé válik.
Igazi családi kikapcsolódás és törpék öröme, Artus-ék világszínvonalán.