BEST OF           2003           2004          2005          2006         2007        2008      

Carmencita Broiboui  hullámosra domborított, krómozott acéllemezei baljós fényeket vet-
nek a színpadra,  kíváncsiságunk azonnal felizzik,  hát még ha sejtenénk, hogy vöröslő tra-
verzekből épített acéloszlopokat rejtenek, melyek mozgékony térelemként, a tragédia vál-
tozatos környezetét adják. Az iszonyatos hevességgel mozgó Tybalt tűnik fel,  Szekrényes
László  alakításában köpcös termetét kompenzálja embertelen agresszióval. Még apjával is
szembeszáll,  a délceg  Fehérvári Péter-rel  csap össze villámgyors mozgáskombinációkban.
Uray Péter  dramatikus koreográfiája lenyűgöző:  minden mozzanatát  soha nem látottnak
véljük, annyira eredetien, újszerűen komponálja meg az egymásnak feszülő indulatokat. A
táncosok? színészek?...: - talán színész-táncosok maximális technikával és százszázalékos át-
léssel, szöveg nélkül is  tökéletesen jelenítik meg a szituációkat.  Csak a nagyszerűen válo-
gatott zene segíti őket, Capulet és neje,  Nagy Eszter  észbontó tangó-variációkkal nyitja
a báli jelenetet, melynek vérforraló közegében virágzik ki a fiatalok szerelme.  Minden pár
a buján artisztikus táncot járja,  Júlia és Romeó,  a gyönyörűségesen visszatartott, tétova
közeledés után,  az első csókban talál egymásra.  Magyarosi Imola  ártatlanul érzéki, szép-
sége költői, mozgása megelevenedett zene.  Romeó,  Nagy Attila  kicsit tanácstalan majd-
nem kamasz,  mimikája legapróbb lelki rezdülését is jelzi,  - ők ketten úgy játszanak, hogy
szinte elfelejtjük,  hogy közben mennyire pokolian nehéz és összetett koreográfiát valósi--
tanak meg. A robbanékony emelések, az összefonódó testek virtuóz alakzatai, a vágy és a
gyengédség míves gesztusai olyan lendületben, hogy felocsúdni sincs idő s máris a halálos
párbajok szemtanúi leszünk.  Dávid Attila Péter  Mercutióként halálba hanyatlik, mereve-
dő testét Romeó úgy emeli az égnek, ahogy barátja az ő szerelembe feszült lábaival tette
néhány órával ezelőtt. A Tybalttal való párbaj az egymásnak csapódó rácsok között ér vé-
get, a vérvörös vasvázak koporsófedélként csattannak össze.  A tetszhalott Júlia kiterítve,
fölötte a Dajka  /Polgár Emília/,  Párisz  /Györgyjakab András/ és a szülők kvartettje ját-
ssza el a gyász Rodin-i szoborcsoportját. Zseniális jelenet! Egyenként és párokba verődve,
összeborulva és görcsösen egymásba kapaszkodva,  elképesztő szuggesztivitással, fájdalom-
ba torzult arccal élik át  a megérthetetlent.  A kripta-képben az állványokon  tetemek he-
vernek zöldes homályban,  megelevenednek,  átadva helyüket  a haldokló szerelmeseknek.
Összezárnak a mozgó fémfalak és elénk sorjázik az a Kilenc Ember, aki a dráma és a poézis,
a színjátszás és a mozgásművészet ritka csodájával ajándékozott meg.
Mikor láthatjuk Őket a Tánc és a Színház Fesztivál-ünnepein?

A Romeóhoz képest kevesebb tánc,  kevesebb párbaj,  kevesebb szerelem. A sírásó  Bajkó
László pemzlijével sepregeti a királyi koporsó körül a földet,  a királynő ezüstszürke fátyol-
ba burkolózva gyászol, de mihamar eldobja azt, hogy  Carmencita Brojboiu borvörös csoda-
estélyijében mulatozzon  a gyilkos fivérrel.  Kettősük alpárian groteszk,  némi italozás után
börleszkízű fetrengésbe torkollik.  De a párducmozgású Gertrud:  Polgár Emilia, miközben
félig az alázatba fulladt udvarmestert is elcsábítja,  az élveteg domina hiteles portréját raj-
zolja meg. Polonius szerepében  Nagy Attila  a végtelenségig alkalmazkodó szolgalélek, ott-
hon meg kimért okoskodó, emlékezetes alakítása kimunkált fegyelmezettségével tűnik ki. A
dán királyfi képe kissé elhalványul az udvar kicsapongó közegében, töprengő vívódásai nem
jelennek meg vizuális jelekben, nem szerencsés, hogy csak monológjai tudatnak minderről.
Dávid Attila Péter és az Oféliát játszó  Györgyjakab Enikő  kettősei a hamvába holt szere-
lem kifejezői, félig megvalósuló mozdulat-láncok.  Fehérvári Péter  villámgyors mozgású, di-
namikus szilajságú  Laertes, de mint bumfordian sete-suta Guildenstern is nagyszerű. A két
színész viharos tempójú párbaja után, dermesztő kontraszt a halálba görnyedt, térdelő te-
temek képe. A legnagyobb alakítás  Szekrényes László  Claudiusa. A koporsóra nem szórja
a földet, lapáttal dönti, a halotti torból nászlakomává viduló mulatozásban elsöprő energiá-
val komédiázik, robusztos alkatánál  csak hevessége erősebb. Gátlástalan és célratörő, nő-
jét és a férfipartnereket egyaránt pehelyként dobálja, az imajelenetet katartikus csúcsra
emeli. Vad megbánással dobja magát hátsó hídba, csak úgy koppan busa koponyája, tíz kö-
römmel kaparja a padlót, sunyi megbánással pillog az ég felé.  Az igazságosztó tőr elől, kö-
nyörgő mozdulattal hanyatlik a földre, de még halálában is megőrzi karizmatikus nagyságát.
A finoman visszatartott, lekerekített mozgások  a no-színházat, a pekingi operát idézik, az
a tény is,  hogy így olyan darabokat lehet  színpadra állítani,  amelyeknek történetét min-
den néző ismeri.
Uray Péter társulatépítő pedagógiai munkája,  az átgondolt gesztusrendszer és az autenti-
kus koreográfia a kiugrás lehetőségét hozta meg a Sepsiszentgyörgyi M Stúdió nagyszerű
együttesének.

Nem két műalkotás szól egy hangon,  hanem  Egy Hang szól magában: a  Juronics Tamás re-
mekléséhez társított gagyi szót sem érdemel.  Mennyei hosszúságú művében a koreográfus
szintézisét adja eddigi munkásságának, az utóbbi idők egyik legnagyszabásúbb produkcióját
alkotva meg. Az expozíció koreográfikus epigrammákból áll: a villámgyorsan berohanó párok
húsz másodperces  skicc-etűdöket mutatnak be,  váltakozó helyzetű, fehér négyzetekben.
Olyan eleven, életteli és lendületes mindez,  hogy alig vesszük észre  Beethoven  zenéjét.
Mi lesz ebből? - az izgalmas látvány ellenére már-már csüggedni kezdünk, mikor a táncosok
felszedik a padlatot és elemeiből,  felénk nyitott szobácskát építenek a tér közepére. Bel-
sejében tovább folytatódik a párok  gazdagon variált váltakozása,  aztán egyre többen zsú-
folódnak a parányi zugolyba.  Egyenöltözékük zakó és szoknyácska, szürke-feketében, and-
rogén külsejük, merev arcuk némi idegenszerűséget sugároz.  Újabb váltás:  egyajtós, zárt
kockává alakítják az építményt,  hátul lassú zenére, lassan kúszik fel a fehér horizont, két-
oldalról, térdmagasságban zöldesfehér füst gomolyog elő, míg három narancsfényben moz-
gó űrlény lépked  titokzatosan felénk.  Juronics Tamás  koreográfikus alkotóművészete itt
lép szerves kapcsolatba  a klasszikus zene géniuszának  szellemével,  a zene és a gesztusok
nyelve,  egymást éltető  szimbiózisra lép.   A tündöklő alakok  ide-oda vonszolják a földön
vonagló. tetszhalott emberi torzókat,  majd egyenként kezdik életre galvanizálni őket. Egy
fenséges termetű lány,  testvéri ölelésben  adja át energiáját a rászorulónak,  de így csak
néhányat sikerül közülük feltámasztani. Már majd' egy óra telt el, mégsem érzünk fáradsá-
got, végtelenül sokoldalú a mozgáskép, a világítási effektusok variációi pedig szinte kifogy-
hatatlannak tűnnek.  A IX. szimfónia zárótételére komponált finálé aztán  minden elvárást
felülmúl. Az indulóra hajazó, pattogó ritmikájú rész katonás szilajságú férfi-szólóban telje-
sedik ki, a vokális megszólalások is megkapják  adekvát táncos megszemélyesítőiket. Az aj-
tónyílásban  Szarvas Krisztina  jelenik meg festékfoltokkal színesre mázolt trikójában, szé-
lesen áradó, nagyívű mozdulatai jelzik  égi fenségét.  Kifehéredő fényben emeli magasabb
szférákba pártfogoltját, majd két kezében "viszi ki" a fényfoltot a színről...  A tömeg végre
ledobja szürke gönceit és "elindul... az istenek ellen, könnyű fehér ruhában." Örömtánca
közben,  a narancsszín fénygömböt bűvölve,  újra megjelenik  a mennyei küldött,  kitör a
a mámoros, ujjongó tombolás:  vad forgatagban,  véletlenszerű foltokban  kenik egymásra
a festétkfoltokat, fekete sziluettekké dermednek, majd egy végső elementáris mozgásőrü-
letben követik az Örömóda beteljesedő fokozását.
Amit  Stadler Ferenc  a fényhatásokkal művelt, nagybetűkkel külön kiemelendő, fantaszti-
kus teljesítmény!!! Kísérte, követte,  kiemelte és ellenpontozta  Juronics Tamás  beetho-
veni magasságokban szárnyaló  mozgás-költeményét,  amely az utóbbi idők legmonumentá-
lisabb táncszínházi alkotása.

Winnie monológja egy színésznőnek maratoni erőpróba, de  Horváth Csaba rendezésében
három szereplőnek is  embert próbáló feladat.  Felváltva bújni ki  a színpadba vájt lyukból,
a hosszú gunnyasztást követően, gesztusban, minimál-mozgásban teljes intenzitással játsza-
ni, nem semmi!  A szőke paróka és az azonos testalkat vizuálisan egybegyúrja őket,  mégis,
kardinális különbség mutatkozik a figurák között, a szerep többféle megközelítését jelezve.
Sipos Vera monoton recitálása az idő elviselhetetlen egyhangúságát fejezi ki,  Simkó Kati
motorikus kapkodása a tárgyakba való veszett kapaszkodást,  Földeáki Nóri az összes elem
szintézisét mutatja fel a hiszteroid hangvétel és a beszorított mozgások közegében. Minta-
szerű a háttérzene használata: több alakalommal a gesztusok szinkronban vannak vele, míg
általában a cselekményt tagolja, a szituációt mélyíti el.  Willie hatalmas úszógumi alatt fek-
ve alszik, feltápászkodva négyzetméternyi újságot olvas, melyet  Milorad Krstic jellegzetes
rajzai illusztrálnak. Közben egyaránt csodálhatjuk a szintén általa dekorált tengerparti hát-
teret és a nejével némán ellenkező  Andrássy Máté  hátizmainak bravúros játékát... A vég-
telen monológ értelmezésében  Horváth Csaba a legparányibb részletet is kimunkálja,  így
a szóömleny változatos képi környezetben, permanensen feszült tempójú a végkifejletig.
A férfi és a nő közötti távolság fényévnyinek tűnik,  legfeljebb a röpülő vörös ernyő képes
egy pillanatra áthidalni, de Eros, "az egymást kereső lények  univerzumokat összekötő von-
zalomhálója" még ebben az érzelmi sivatagban is megjelenik,  Willie feláll és botladozva kö-
zelít reménykedő grimaszba torzuló párja felé.  Bénanász a homokon: a véglények párzása,
a mechanikus mozgás-szilánkok és a félelmetesen fokozódó zene révén, elementáris erejű
danse macabre-ban tetőzik.  Földeáki Nóri  mimikájának torzult vonaglása az arcjáték ma-
gasiskolája,  Andrássy Máté  groteszk vitustánca,  a szaggatott mozdulatok örvénylő őrüle-
tével, lenyűgöző csúcspontja a statikusságból eszelős dinamikába robbanó produkciónak.

Labdaművészek és a korszerű színjátszás virtuózai egyszerre:  Vladimir és Estragon szerepé-
ben  Kádas József és Krisztik Csaba új fejezetet nyit a klasszikus Beckett-mű hazai előadá-
sainak történetében, szűk emberöltővel  a legendás kaposvári Ascher-rendezés után, az új
század  megváltozott színpadi elvárásainak megfelelően,  az érzelmi,  értelmi és a fizikai asz-
pektus szintézisét alkotva meg.  Horváth Csaba  a félelmetes gazdagságú textus  aprólékos
kidolgozásával tesz eleget a dráma gondolati kibontásának, a folyamatos mozgás, a párhuza-
mos sportakciók koreográfiája viszont extrém környezetbe helyez minden mondatot. Ellen-
pontoz, avagy kiemel, háttérbe szorít,  vagy hosszabb közjátékokkal éppen az elhangzottak
befogadását segíti. Amennyire végtelenül sokrétű a becketti szöveg, olyan változatos és ál-
landó meglepetéseivel fokozottan izgalmas, a két szereplő szinkron teremfutball-bemutató-
ja.  Pattog  a labda és sisteregnek a szavak,  csattan  a poén és döngenek a falak...  Kádas
József, mint FeHér Bohóc a racionálisabb megfontoltságot képviseli,  gránitba ágyazott jel-
leme szilárdan tart ellent Estragon-Gigi Vörös Bohóc-i csavarjainak. Többször is védőn ölbe
kapja,  (miközben a pajkos futball-gömb  éppen oda röpül, ahová szánják...!),  okoskodásai-
val próbálja fékezni  szélsőséges kitöréseit.  Mármint ha lehet: - Krisztik Csaba  ugyan pél-
dásan fegyelmezett maximalizmussal bánik elementáris tehetségével,  de még kordában tar-
tott energiái is átütik a gondolati szféra szintjeit,  színpadi létezése egyenesen úton hatol
tudatalattink mélyrétegeibe.  Gigije a mást kereső, mindenre rákérdező, ösztönösen sóvár-
gó, reszketve menekülő örök gyermek, aki legszívesebben a Földgömbbel labdázna  a csilla-
gos ég alatt.  Andrássy Máté  Pozzo erőteljes figurájával gyarapította  elképesztő karakter-
repertoárját,  Blaskó Borbála  jótündéri betipegései és méretes szabadrúgásai bizonyítják
az elévültnek hitt spicc-technika napi fontosságát.
Az előző Beckett-darab hatásától kábultan rájöttünk, hogy dícsérő szavaink nagyszótára ki-
merült. Úgy döntöttünk, nem ismételgetjük a hozsannázó jelzőket, összeszorított fogakkal
kényszerítjük magunkat, a megjegyzések nélküli, tárgyilagos stílusra. "Tárgyilagos"?!?  - Két-
szeres knock out után ez eléggé illuzórikus,  de megpróbáltuk...  Ahogy megpróbáltuk ma-
gunkba szívni  a csodálatos darab és a  Forte Társulat  Horváth Csaba által rendezett kon-
geniális előadásának  minél több momentumát.  Nem sikerülhetett:  ezt a produkciót még
nagyon sokszor kell megnézni, - rettenetes kár, hogy legközelebb FÉL ÉV múlva lesz!

Autentikus erdélyi népzenét játszó zenekar a színpadon,  ez bizony újdonság,  érdekes is,
táncolható is, de azért másfél óra sok belőle. Valami permanens vijjogás, állandósult feszi-
tés őrjíti meg az embert, - talán,  ha néha-néha 5 perc zörej-zene,  konkrét-zene váltaná,
töretlenül örülnénk ízes hangvételének: - így túl sok a jóból.
Juronocs Tamás fantáziáját megpezsdítette a hangzás, különösebb népieskedés nélkül, ha-
tásos,  erőteljes,  változatos koreográfiát alkotott.  Legénykedés,  kergetőzés,  komorabb
ellentétként két csendőrszerű pribék,  Finta Gábor és Haller János karizmatikus megjele-
nítésében.  Hol komikusak, hol fenyegetőek,  túl a széles mozdulatok  energikus sodrásán,
színészileg is kiemelkedőt nyújtanak. Egy bukolikus jelenetben Palmann Kitti, parasztlány-
ként most is kiváló, Szarvas Krisztina a kényszerházasságból kitörni vágyó fiatalasszony sze-
repében drámai mélységeket sejtet. A háborúból visszatért, közben elhagyott katona-vőle-
gény,  Csetényi Vencel,  vergődő szárnyakra emlékeztető köpenytáncával remekel. A szé-
nabálák szegényes ötletként funkcionálnak, annál emlékezetesebb a mindent beszippantó
vörös léggömb, melynek mohó garatjában,  nagyszerű szólója után, vergődve tűnik el  Czár
Gergely. Az utóbbi időkben s szegediek nem sok jóval örvendeztettek meg,  kisebb, főleg
zenei változtatásokkal, ez a darab jelölhetné ki a jövő irányát.

Homlokát a földre hajtva,  görnyedten térdel  Kántor Kata, a háttérben  Mikó Dávid  és
két nyúlánk lány hajladozik, különleges mozgáskombinációkkal adva hatásos felütést a fur-
csa című produkciónak.  De ez a rejtély hamar megoldódik,  tütüre emlékeztető, strucc-
farnyi fehér textiltömeggel a fején  Szász Dániel  botladozik be,  elvakultságában persze
nemigen tud táncolni.  Annál inkább a többiek:  változatos térbeli formációkban,  egyre
sűrűsödnek a vizuális élmények.  Nincs sztori, nincs narratíva, de hát miért is lenne? Ami
leírható, azt minek eltáncolni, ahogy az igazi képről is csak akadozó szavakkal tudunk be-
szélni,  a mozgásművészet tárgya,  a kanti terminust használva:  önmagában létező dolog,
nem jelent semmit, "csak" van - természetesen úgy, hogy bennünk kelt érzeteket, asszo-
ciációkat,  melyeket szeretünk  a témájának nevezni.  Persze könnyebb  a mesélés, az il-
lusztrálás,  de mennyivel értékesebb  a tiszta forma!  Pataky Klári  a nehezebb úton jár,
gazdag fantáziával, sziporkázó kreativitással képes,  minden tematikai fogódzó nélkül, att-
raktív élményt generálni. Érzékeny fülünk ugyan megsínylette a hangmester brutalitását,
de minden zene telitalálat. A finom neszekkel indító, pergés-orgiába fejlődő dobszóló, a
lírikus zúgásokat váltó, keményebb ritmusok, végül, a hál'isten, többször is vissza-visszaté-
rő Duke Ellington: Karaván  gigászi alapot adott  a varázslatos koreográfiához. Amikor az
őrjitően zizzenő cintányér-ritmusok  behozzák a melléktémát és a végenincs fokozásban
szemtől szemben támad  a feketetrikós nádszálak démoni duója, elszakadnak bennünk a
gyönyörűség húrjai: a Hull az elsárgult levél, a Bolero, az  Amikoraz idő törni kezdett
óta mindig is ezt vártuk a robbanékony tehetségű  Pataky Klári-tól!
Megfosztva komikus fejdíszétől,  Szász Dániel  földön és föld felett néhány heves forgás-
sal mutatja meg magát,  majd az emelésekben is jeleskedik.  Zöld vízilényként csúszik-kú-
szik  Kántor Kata, veszett gyorsaságú villámokat rajzol a padlatra,  miközben egyetlen pil-
lanatra sem veszti el mozgásának poétikus muzikalitását.  Már kétszer is említettük őket,
de a végére tartogattuk a két gémlábú tündér:  Egyed Beáta és Dányi Viktória  ünnep-
lését. Mert Ők nem csak eszméletlenül szuggesztív virtuozitással bűvölik el a közönséget,
de izzó szemekkel,  gunyorosan jól meg is néznek mindenkit,  eleven kapcsolatot létesít-
ve a bámulatba ájult nézőkkel:  a kontyos  Beáta  vampos mosolya és a copfos  Viktória
gyengéden ravaszkás pillantásai felejthetetlenül koronázzák meg a nagyszerű előadást.

Ha egy megállót tévedünk, 550 méter kell küzdenünk a járdát borító 40 centis hóban, de
ez a legjobb bemelegítés a GNM fizikai színházához...  Mert azt, ami a színpadon történik,
a legvisszafogottabban is csak a "szupermaratoni" jelzővel illethetjük. Szuper teljesítmény
- maratoni állóképességgel!  Gyöngyösi Tamás  messze kerüli az elmondható cselekményt,
nem zenét illusztrál,  nyoma sincs az annyira dívó lila filozofálgatásnak, - legfeljebb jelzett
szituációk adják az időbeli szerkezetet.  "Csak" dobások, emelések  egymásba fonódó, gon-
dosan térbe komponált folyamata, "csak" a párok őrült intenzitású kavargása ,"csak" tiszta 
mozgás-kombinációk:  Csak Színház!  Jó..., nevezzük fizikainak,  de talán az absztrakt jelző
még inkább illene rá.  Sinkó Réka  vörös miniszoknyás alakja már az első percektől kezdve
égő felkiáltójelként uralja a színpadot,  elképesztő eleganciájú  csípőmozgásával egyaránt
delejezi a nézőt és az érte versengő partnereket. A termetén kívül impozáns nyugalmával
is kiemelkedő  Tóth Gyula és az atletikus fürgeségű  Vida Gábor  váltakozó sikerrel vetél-
kedik kegyeiért,  legtöbbször azonban, a herkulesi fizikuma ellenére eksztatikus gyorsasá-
gú  Szemán Gábor karjaiba-karjaiból röpül. Az éppen fókuszban lévő pár rendkívüli nehéz-
ségű mozgásai egyidejűleg tükröződnek  a másik két duó által,  melyekben a folyamatosan
cserélődő fiúkkal  Bakó Kitti és Bernáth Eszter jeleskedik. De túlzottan nem érdemes ne-
veket emlegetni, a kilenc táncos tökéletes összeforrottságban, amolyan füves vetésforgó-
ban, állandó váltakozásban valósítja meg ezt az egész lenyűgöző szédületet. Az ötfelvonás-
nyi anyagot sűrítő produkcióban,  talán egyetlen egyszer fordul elő,  hogy öten ugyanazt
csinálják... Egy valaki azonban tényleg mindig mást: a humort  Kurkó József  képviseli, aki
Chaplin-kalapjában, decens könnyedséggel, finom komikummal ellenpontozza a létért vias-
kodók veszett csatározásait.
A Bakelit tágas terében  imponálóan érvényesülnek a térbeli konstrukciók, az ütköző tes-
tek csattanása, a lélegzetek fujtatása mellett, néha megfoghatatlan érzékletességű zenék
adják az akusztikus hátteret. A GNM SzíniTanoda növendékeiből verbuválódó csapat évek
óta formálódik  Gyöngyösi Tamás  keze alatt, mintha a mostaniak már a második generáci-
ót képviselnék és most is láthattunk, máris kiválóan helytálló, új arcokat. De meddig bírja
a törzsgárda idővel, energiával, lelkesedéssel? A pályázatokra ácsingózó megélhetési alter-
natívok mellett nem lehetne, legalább egy kicsit támogatni egy ennyire erőteljes és fejlő-
désképes formációt?!?
Egyre közelebb a Bakelit! Busszal tíz perc a Boráros-tértől, Vigyázat!: a Második Timót ut-
cai megálló Után kell leszállni...,  bár ez a fantasztikus előadás igazán megért egy kis erőn-
léti hókotrást!

Lehet,  hogy csak vázlat egy leendő  Beckett-előadáshoz,  lehet,  hogy ujjgyakorlat  Jean
Genet szövegeire, nyilvánvaló társulatépítő, pedagógiai szempontok is vezérlik, - mégis egy
kerek egész produkció kerül elénk.
A felütés knock-out balhorog:  Andrássy Máté konferansz-paródiája, a szinte egy lélegzet-
re elsistergett negatív dicsőítés,  ellenállhatatlan erővel teremti meg  a várakozó figyelem
koncentrált légkörét.  A nagyhírű Jordán Tamás - Lukács Andor osztályból,  Földeák Nóri
/A tavasz ébredése:  Gólya-,  Hamlet:  Sírásó-monológ/,  Mészáros Tibor  /Képzeletbeli
operett: Élő Regény/ után,  Ő már a harmadik,  aki permanens szuggesztióval képes több
oldalas textust,  lankadatlan fokozással,  iszonyatos energiával elővezetni,  igazolva a Színi-
egyetemi Rendszerváltás eredményességét...
A folytatás sem adja alább, változatos mozgáskombinációk,  ellentétes és párhuzamos kon-
strukciók mentén bontakozik ki  az előadás következetes szerkezete.  A meditatív csönde-
ket dübörgő ritmus-orgiák váltják,  a párjeleneteket  szólók és viharzó tuttitömegek. Ter-
mészetes, hogy az alaptagok tökéletesen uralják  Horváth Csaba  stílus-nyelvét,  de  Bora
Gábor is variációi is illeszkednek,  az aránylag újonc  Sipos Vera  és  Simkó Katalin  pedig
egyre inkább magára találva él a  Fortedanse  termékenyítő közegében.  Nem indokolható
beszélni nem tudók megszólaltatása, mely fogyatékosság még feltűnőbb olyan mozgásvirtu-
óz orátorok mellett, mint a lézerkard-élességű  Krisztik Csaba,  vagy az érzelmileg indulat-
fűtött  Kádas József.
Ilyen előzmények után jogos izgalommal várjuk  a születőben lévő Beckett-produkciót, de
bárcsak minden hónapra esne egy "félkész"-en ennyire hatásos Egész!

Micsoda meglepetés!  Végre emeléseket is látunk  kortárs tánc-produkcióban,  Duda Éva
olyan csapatot verbuvált, melyben emelők és emeltek egyaránt könnyedén valósítják meg
izgalmas elképzeléseit. Van fantázia a hentergő-tekergő földmunkában is, de csudajó, ami-
kor a  Simkó Beatrix - Tuza Tamás duó kimunkált mozzanatok egész sorozatát mutatja be.
Bora Gábor és Mikó Dávid is beáll a sorba, a légben forgó, röpülő hölgyek látványa enyhí-
ti az úgy látszik elkerülhetetlen,  fülszaggató hangerő okozta kínokat.  Annyi energia, erő
és lendület van  Duda Éva koreográfiájában: igazán nincs szüksége egy ilyen  szőnyegbom-
bázó akusztika támogatására! Aztán testre szabott szólók következnek, Hámor József tág-
ívű gesztusokkal párosítja a robbanékony gyorsaságot,  Lázár Eszter lecsüggedő karlengé-
sei telítik áttetsző költőiséggel az atmoszférát.  Jónás Zsuzsa  extra-klasszisa  már légmun-
kájában is megmutatkozik,  egyedül a színen pedig  varázsos muzikalitással aknázza ki a ko-
reográfiai elképzelések minden lehetőségét. Reméljük, további lépések következnek majd
a színpadi tánc összes eszközének beépítése terén, jó volt elszakadni a Föld-től, kissé kö-
zelebb kerülve a Teljesség Holdjához. 2009

A kortársak egybehangzó véleménye szerint  Fjodor Mihajlovics bizonytalan volt a rúdnál,
harmadik, negyedik pozícióban kifejezetten gyenge,  karmunkája esetlen, őzugrása suta,
emelni leginkább a poharat emelgette... Írói teljesítményét  természetesen nem a koreo-
gráfia szempontjai szerint ítéljük meg! Miért kérik hát egyesek számon  Dosztojevszkij re-
mekművét egy táncszínházi produkción?!?  Persze, kevésbé támadható, ha a zenéhez kre-
álunk cselekményt, vagy ha egy szimpla kis szinopszisból indulunk ki: mindez csak lehető-
séget, keretet nyújt a táncdráma megalkotásához. A mienknél jóval olvasottabb orosz kö-
zönség számára,  nyilvánvaló húzónév  az ismert klasszikus címe, jól cseng a külföldi fülek
számára is, de nincs szükség mentségre, akárhogy is van,  egy táncszínpadi alkotás akkor
is csak táncszínházi mércével mérhető!
Boris Eifman műve erősen féloldalas.  A második rész, Dosztojevszkij-idézetekkel menti a
menthetetlent:  nincs szituáció, nincs konfliktus,  marad a "csak" tánc - az viszont katar-
zis, átélhetőség nélkül  csodálva szemlélhető látvány csupán,  bár az sem akármi! A Nagy
Inkvizitor legendában a démonikus  Apáti Bence küzd  Medvecz József  fehérbe öltözte-
tett angyali Aljosájával,  a tánckar egyaránt lenyűgöző  a bábok mechanikusságában és a
forradalmi kép hagymázos őrületében.  Talán inkább ezzel e felvonással kellett volna kez-
deni, mivel az első rész,  szédületes fináléba torkolló fokozása után, a folytatás összhatá-
sában lassú unalomba fullad.
De elég nekünk az a varázslatos ötven perc! Erőteljes gesztusokkal, ritkán hallott intenzi-
tással szól a zenekar, a kiegyensúlyozott hangzáskép drámai erőteret biztosít, a bejátszá-
sok zökkenőmentesen illeszkednek az élőben születő részek sorozatába. Az apa-fiú össze-
csapásban  Komarov Alekszandr  robbanékony karakterét ismerjük meg,  egy lobogó lel-
kületű cigány-ének áradó hangjaira  Keveházi Krisztina  varázsol el gyönyörűséges csáb-
táncával.  Boris Eifman anyanyelvi szinten használja a klasszikus spicc-technikát, az ugrá-
sok, forgások és a gazdag fantáziával továbbfejlesztett emelések arzenálját, koreográfiája
szerepre szabott, térbeli komponálása következetes.  A szilaj tombolás után lélekbe mar-
koló váltás az ortodox liturgia basszusainak himnikus megszólalása, mely  Medvecz József
poétikus szólóját a mitikus transzcendencia síkjára emeli. A gyilkossághoz vezető összetű-
zés veszett sodrásában ragyogóan érvényesül  Csonka Roland  energikus szuggesztivitása,
a zárókép kötél-keresztre feszítésének  akrobatikus bravúrja pedig  a nagyhatású látvány
elementáris víziójában teljesedik ki.
Micsoda kincseim vannak az Operaházi Balettnek: három szereposztásban is képes kiállíta-
ni ezt  a hihetetlen nehézségű,  grandiózus darabot!  Boris Eifman lenyűgöző  Első Felvo-
nását még sokszor meg fogjuk nézni, akkor majdand a többiekről is szó esik...

Végre egy tánc-darab  füstgép nélkül,  végre egy alkotó,  aki nem bújik híres írók idézetei
mögé,  nem bódít lila álfilozófiákkal,  egyszerű címet ad és ahhoz is tartja magát:  többször
is képes megmutatni a mozgáslátvány és a létrejött hangzások összefüggéseit.  Azonnal fel-
tűnik, hogy  Katona Gábor a megszokott gesztusnyelvtől teljesen eltérő elemeket használ.
A tuttik együttmozgása színpadi hatású, de a kézmozdulatok, a magukba ölelt forgások már
az első képben meglepőek,  Hargitai Mariann és Katonka Zoltán  kettősében pedig egész
párbeszéd kerekedik az egymásra mutogató ujjak villanásaiból.  Gulyás Oszkár átszellemült
lényként jeleníti meg attraktív meditációjának végtelen csöndjét, egy vibráló tánckép ten-
gelyét  Palcsó Nóra szuggesztív harmóniája képezi. Az akusztikai hátteret gázmaszkos léleg-
zés ritmizálja, átvezetésként a csövön át kifújt levegő hangja önálló szerepet is kap.  Eller
Gusztáv kúszva-mászva, talpcsapkodással, mezítlábas szteppel kreál igazi HangKépet, a cím
igéretének beteljesülése, a hang és kép egymást erősítő egysége  Hargitai Mariann game-
lán-tánca.  A karizmatikus dinamikájú táncos új oldalát mutatja meg: boka-, térd-, könyök-
és kar-kötőinek fémlapjaival,  lassított felvétel poétikus eleganciájával  csőharangokat szó-
laltat meg. A visszafogott gesztusok és végenincs zengzetek fenséges harmóniáját,  az elő-
térben,  Katonka Zoltán  hevesen cikázó körkörös szólója ellenpontozza.
Az egyre erősödő Közép-Európa Táncszínház újabb jelentős teljesítményt könyvelhet el,
koreográfusainak köre pedig,  az igen eredeti "hangképet" megütő  Katona Gábor  szemé-
lyében, jelentős alkotóval gazdagodott.

Már a téma is  eredeti:  szerelmi  történet,  de depressziós  kamaszhőse  különféle  fél- és
egész-robotokkal próbálkozik. Azt még megérthetjük, hogy a rámenős középkorú szexrobot
nem tetszik neki,  de bizony a hyperaktív tinirobotnak nem tudnánk ellenállni. A technora-
jongó tokiói fiú megszemélyesítője,  Shiro Amano azonnal kitűnik virtuóz mozgásával, arcjá-
tékának színészi perfektségével. A másik hímnemű lény, az ő törékeny alkatának kontraszt-
jaként, nemcsak japán viszonylatban óriás: fantasztikus fizikumához kidolgozott gesztuskész-let és bravúros ugrások, forgások sorozata társul.  Koji Yamazaki szavait, férfiasra torzított
modulációval,  angol  nyelven,  Nagy Olga  komoly  színészi kihívást  jelentő  szinkronjában
halljuk, ugyanő játssza így, az okos gépezet segítségével, a többi hölgyszereplő szövegét is.
Ez a ragyogó ötlet egy csapásra megoldaná a nem eléggé jól beszélő táncosok problémáját,
de itt nem erről van szó, hiszen japánul megszólalva, az előadók hangban is tökéletes helyt-
állását figyelhetjük meg.  Rino Daidoji,  a higanymozgású energiabomba,  szavakkal és azok
nélkül is,  lehengerlő intenzitással jeleníti meg lelkiállapotait,  az egész darab pedig, kemé-
nyen összefogott szerkezetben, szédületes iramban meséli el az extrém történetet.
Nem véletlen,  hogy  Yoko Kitagawa  néhány éve alapított társulata,  ezzel a produkcióval
sikeresen tört be a nemzetközi fesztivál-világba. A mi örömünk ebben az, hogy Hollandia és
Berlin előtt, itt a Szkéné-ben csodálhattuk inspiráló játékukat.

Töredelmesen bevalljuk, hogy kizárólag a nagy reményekre jogosító, friss diplomás Csórics
Balázs kedvéért látogattunk el  a különösebben nem kedvelt musical-otthonba. A nagysze-
rűen éneklő, elsőrangú mozgáskultúrával rendelkező,  feltűnően hiteles játékkészségű ifjú
titánnak ez a szerep azonban legfeljebb könnyed ujjgyakorlatot jelentett, - azért remény-
kedünk, a jövőben jut még neki komolyabb feladat is.
A felszínes libretto szituációk híján  még táncszínházi célra sem alkalmas, de a koreográfia
és a zenei háttér kiváló.  A második darabban  dicséretes  Ladinek Judit  tánctudása, bár
a szakmabeliek  ezt is jobban tudják,  a befejező darab azonban  igazi koreográfusi remek-
lés,  Susan Stroman a swing-alapokra elképesztően sokszínű mozgás-variánst épít fel. A kö-
zéptempójú szalontánctól  a fantasztikus hangszereléssel tízpercesre dúsított,  őrjítő sod-
rású, Gene Krupa-s Killer-Diller tom-tom-szólóval indított Sing, Sing-ig, szédületes fantáziá-
val sorakoztatja fel a páros- és szóló-tánc virtuóz elemeit.  A táncosok pedig, eleven színé-
szi jelenlétük mellett, lehengerlő energiával valósítják meg a legmerészebb elképzeléseket
is.  Egytől-egyig  muszáj lenne kiírni a nevüket,  a néhány kiemelt egyén azonban mindany-
nyiuk fantasztikus teljesítményét reprezentálja. A hetyke pikoló-rokker Kiss Ernő Zsolt, a
sporting life  Ködmen Krisztián, a hypergyors  Krizsai Dávid bravúros tánctudását pompás
karakterformálás tetézi,  Bajári Levente groteszk becsúszásokkal operál, Apáti Bence gyö-
nyörű emelésekkel tündököl.
Vájtszemű barátainknak  az első részt inkább  munka utáni,  lehunyt szemű  relaxációként
ajánlhatjuk, amely viszont vontatottságával felizzítja a folytatásba vetett reményeket: ...a
swing-őrület cunamija aztán úgyis lever a lábunkról, - az a fél óra mindenért kárpótol!

Két lehetőség tűnik biztatónak, terjedelmesebb tánc-kompozíció esetén: csak a zenére
építeni,  annak karakter-váltásait,  belső mozgását figyelve,  vagy valamely narratív szálra
fűzni az egészet.  Kizárólag a mozgás-elemek sorakoztatása megoldhatatlan feladat, kény-
szerű ismétlésekhez, töltelék-elemek alkalmazásához vezet.  A Carnevál első részében ép-
pen ez történik,  az erőltetett hanghatások még inkább próbára teszik a türelmet. Komi-
kusnak szánt duett indít,  a kivitelezés azonban nem fedi a jó elképzelést. A nagy tombo-
lások hatását gyengíti a szereplők különböző szintű felkészültsége és az óhatatlan repeti-
ció monotonitása.  Statikus szólóját még a nagyszerű  Hargitai Mariann sem tudja teljes
értékűen elfogadtatni, a virtuóz technikájú, egyedülálló kisugárzású, Major László pedig
még lehetőséget sem kap. Az utolsó harmadban szerencsére egy csapásra megváltozik a
kép: két ősgyík-mozgású lény robban be a színre, ádáz szerelmi ütközetük Duda Éva káp-
rázatos koreográfiájában bontakozik ki. A zoológiailag adott földharc mellett, a kompozi-
ció merészen nyit a vertikum felé: alternatív körökben ritka emelések hatványozzák a fe-
szültséget. Szédületes forgatag,  mely vállon forgásban végződő vetődésben és az emelő
kezeken lebegő guggoló pózban kulminál, - ilyesmit eddig inkább a szegediektől láttunk!   
Hargitai Mariann és Katonka Zoltán  produkciója  a felfoghatatlan  valószerűtlenség má-
moros csodája, amelynek hatását még tovább fokozza  az álom-kettőshöz csatlakozó har-
madik: az excentrikus szuggesztivitású Major László. Triójuk végképp bizonyította  Duda
Éva autentikus koreográfusi értékeit, füstködöt borítva az expozíció nehéz perceire. 09

Alternatív tánc-események ritkán élik túl az egy évet. Annál nagyobb öröm, ha sikerül új-
ra látni, hosszabb lappangás után.  A sláger-nosztalgiára épülő Pataky-opusz máig eleven,
izgalmas, még mindig eredetien újszerű.  Egyetlen hibája a zenék tempóbeli egysíkúsága,
jól jött volna egy tüzes szving avagy ringató bigin. De azon belül minden rendben: ötletek
tárháza, rengeteg soha nem látott mozgás-elem, következetes dramaturgia, a koreográfu-
si invenció páratlan gazdagsága.  Humor, irónia,  börleszk és groteszk.  A címadó dalra ve-
szekedő pár, a depressziós szőke bombázó, a sétálók ütközéses menetelése: megannyi te-
litalálat.  A "Beszélj!" fájdalmas emlékeket ébresztő hangjaira veszettül hengergő lánytes-
tek csapódnak a közömbös férfi-lábakhoz,  a heves forgás gyönyörűséges ellenpontja a lí-
rai könyörgésnek.  Góbi Rita nagy szólója az "Elmegyek"-re félelmetes intenzitású alkotói
és táncosi bravúr. Az együttes színészi képességei csillogtak a playback-jelenetben, a zá-
rókép kacagó-orkánjában is kitűnt  a vezéregyéniség  Szabó Csongor előadói szuggesztivi-
tása. Elmegyek, elmegyek..., bizony!, harmadszor is elmegyek!!!

A feszült csöndben a színpadon  forgó, ugró, röpülő testek kavarognak.  Hajmeresztő vető-
dés, tompa ütközés, bravúros esés,  a férfias szembenállás és a nemek közötti sokrétű kap-
csolat variánsai adják a látvány elemeit. Minden megmozduláshoz kapcsolhatnánk novellisz-
tikus értelmezéseket, de helyesebb mindezt a tiszta forma absztrakt gesztusnyelveként ke-
zelni. Klee avagy Kandinszkij képein nem keresünk megfogalmazható momentumokat, önma-
gukat jelentő,  önmagukban megálló létezések.  Gyöngyösi Tamás  mozgás-szimfóniája kot-
tázható ugyan, de csak a szerkezetét, motívumainak összefüggéseit elemezhetjük,  meg se
próbálva elbeszélhető tartalomként értelmezni.  Gesztus-zene, test-költészet, párhuzamok
és ellenpontok mesteri épülete, ritka élményt adó látomás, amelynek attraktivitását a sod-
ró lendület, a térbeli dinamika, az eleven változatosság adja. Az együttes minden tagja tel-
jas odaadással,  iszonyatos koncentrációval valósítja meg  a gazdag invenciójú elképzelést,
káprázatos teljesítményükért nem dicséret illeti őket, hanem hozsannás hódolat! A bőség
zavarában csak néhány nevet tudunk megragadni, de a felsőfokú elismerés egyformán szól
mindenkinek.  Marathoni hévvel  futja köreit  Bernáth Eszter, közben ívelt ugrásokkal lan-
dol a versengő férfiak karjaiban.  Tóth Gyula  arisztrokatikus fölénnyel fogadja a röpködő
lány-testeket,  Szemán Gábor fickós lendülettel áll helyt a szédületes forgatagban. A XXI.
század Dávidját mintázza Vida Gábor, aki elöre döntött hátáról ugrasztja fölfelé Bakó Kitti
fehérruhás rakétáját: az indítás különlegességénél csak a visszaérkezés harmonikus bizton-
sága csodálatosabb. Ahogy az egész produkció:  ez a nehezen fogalmazható, műfajokon és
megtározásokon kívül eső extrém látomás, amely  Gyöngyösi Tamás  alkotói útjának újabb
jelentős állomása.

Hány éve már,  hogy  Juronics Tamás  volt a Mandarin és  Kopeczny Katá-t  csodáltuk a
szerepében..., s most új felállásban, talán még erőteljesebben hat a bartóki mű. A fotel-
ben, ágyban rejtőzködő és onnan  előbukkanó férfiak  brutális szögletessége  éles kont-
rasztot alkot  Palman Kitti, szinte bakfiskorú, védtelen kiszolgáltatottságával.  Az undor,
a félelem, a tehetetlenség gesztusai  fokozzák a várakozás fojtogató feszültségét, levegő-
ben elnyúló testének tárgyszerűsége először az Öreg Gavallér után, a Diák-ot is megsze-
mélyesítő  Haller János  robbanékony emelésében válik egy pillanatra emberivé. Bartók
zenéjének minden mozzanata látvánnyá transzformálódik  Juronics Tamás koreográfiájá-
ban, - kottázni kellene:  a szerkezet felépítésében, a motívumok kibontásában, a szituá-
ciók és a figurák ábrázolásában ugyanaz a fantasztikus gazdagság jelemzi, mint a páratlan
zeneművet. Az asztalterítőből szétterülő vörös lepel   viharosan hullámzó lávaként eleve-
nedik meg, a kitörni vágyó emberalak pulzáló mozdulatai döbbenetes képpé vizualizálják
a titáni léptékű zenét, a titokzatos idegen óriássá magasodik, míg végül hófehérben lép
a végzetes küzdőtérre. Felizzik a vágy és a remény,  Palman Kitti és Haller János kettő-
se a váratlan egymásra találás himnusza,  amelyet hiába hallgattat el az erőszak, a miszti-
kus összetartozás élményét nem tudja megsemmisíteni.  A Mandarin élet-halál küzdelme
a túlerővel maga  a pantomimikus égzengetés,  a fizikai fölény és a legyőzhetetlen lélek
gigászi csatája.  Ütlegek,  fojtás,  kés és kötél után,  a túlvilági csöndben  sejlik föl a só-
hajok kórusa, lassúdad fokozással erősödik az égig,  míg a fénylő magasban ragyogó aszt-
rál-testként jelenik meg  Haller János:  "Íme az Ember!"..., hogy alászállva egyesüljön az
örök szerelem utolsó ölelésében.
Ez a  Csodálatos Mandarin  felejthetetlen élmény,  Bartók Béla és Juronics Tamás örök-
érvényű, kongeniális egymásra találása.

Üvegbörtönbe zárta magát, egyetlen lendülettel a táncvilág csúcsára ugrott, azóta ontja
a mindig érdekes opuszokat, akárhova áll, ott a középpont..., - de honnan jött ez a meg-
foghatatlan csodalény, ki ez a lány?   Másfél évtized múltán megszületett  Bozsik Yvette
"Igy jöttem"-je,  de a kíméletlen múltba nézés  saját gyermekkorunk elfojtott traumáit is
előhívja.  Minden családi tűzfészekben találunk  alkoholistát, pedofilt, hisztérikát, lúzert.
De mindannyian emlékszünk arra az egy-két emberre, aki élő példaként meghatározta ké-
sőbbi választásainkat, még ha nem is merjük  ennyire következetesen feltárni előéletünk
mozzanatait.. A színpadon biztos kézzel rajzolt, erőteljes figurák elevenednek meg, meg-
személyesítőik kivétel nélkül plasztikusan jelenítik meg őket. Színész és táncos egyenran-
gúan mozog és játszik, a pantomim, a gesztusnyelv, a mimika és a tánc eszközeivel építve
fel az emlékképeket. Színészi-rendezői telitalálat  Tallós Andrea glamouros szépasszonya,
Czakó Klára mindannyiunk főzőcskéző Nagymamija,  Mészáros Béla karakterábrázoló moz-
gás-készségét bizonyítja. A korabeli tangós-csacsasás slágerek  nemcsak a történelmi hát-
teret színesítik, élő adásban meg is szólalnak  a hatásosan éneklő színészek által. A komor
szerető  Keresztes Tamás mácsós keménységgel, Szacsvay László utánozhatatlan szvinges
fílinggel énekel,  Rajkai Zoltán  maga a francia charme és elegancia. Vati Tamás  több iz-
galmas karaktert is hoz, Fülöp Tímea, Vivien Ingrams és az ellenállhatatlan személyiségű
Krausz Alíz a kiutat jelentő táncművészet esztétikumát képviseli.
Az előadás kulcsfigurája az alkotót megszemélyesítő  Hasznos Dóra, aki tökéletes átlénye-
güléssel játssza a kiszolgáltatott gyermeket és a kitörést kereső kamaszt.  Helyzetének ta-
láló jellemzése a lábosból készült hintán való pörgés, forgattatás, a párkapcsolatok formá-
inak poétikus metamorfózisa. Végre színész-egyéniségéhez méltó szerepben örülhetünk a
külsőleg is a Csodálatos Mandarin fizikumához visszatalált  Szabó Győző-nek, aki az Apa el-
lentmondásos alakjában  a kiérlelt szerepformálás  magasiskoláját mutatja be. Kedves, bo-
hókás ember, örök vesztes, akinek alkoholba málló leépülését  együttérzéssel éljük át. A
"Hull az elsárgult..." levél-ária  visszacsukló hangjaival,  veszett kitöréseivel,  torokszorító
fájdalmával, hosszú idők egyik legnagyobb remeklése.

A magába forduló meditáció után  Hámor József új kamaradarabja, a Concerto felszabadult
optimizmusa után  ismét a pajkos jókedv,  a sugárzó életöröm irányába nyitott.  Három, in-
kább fiú, mint férfi hancúrozik önfeledten,  versengve ugratva egymást, érdekesebbnél ér-
dekesebb, szebbnél szebb mozdulat-sorok bemutatása közben.  Azok a fenséges tágasságú
kinyúlások, hengergőzések a talajon, azok a csavart mozgással fűszerezett forgások, azok a
villámgyors helycserés alakzatok!  Sapkát is váltanak, a gesztusok nyelvén szavakat is, hety-
ke összefeszülésük is csak próbája  a baráti összetartozásnak.  A könnyed lendületet időn-
ként poétikus fényjáték szakítja meg, átlós pászmák, ködös fényfoltok merengő zeneisége.
Hámor József körkörös ívekből épülő forgáskombinációi, a végtelenített legato költőisége
röpke szólójában is megjelenik,  Mádi László inkább a geometrikus tagoltságot hangsúlyoz-
za, míg  Katonka Zoltán  a heves mozdulatok pergőtüzével operál. A játékosság egyáltalán
nem mond ellent a komolyságnak: térden állva mélyednek el egy KÖNYV/!!!/ sorainak olva-
sásába, szinte belefúrják magukat a széttárt lapok közé. Lehet-e szebb kicsengése egy jó-
kedvet sugárzó, minden porcikájában gyönyörűen kimunkált opusznak, mint az elmélyülés,
a gondolati átélés,  a szorgos tanulmányozás ilyen szellemes dicsérete?  Hát nézünk majd
nagyokat a  Középeurópai Táncszínház és  Hámor József további munkáiban, de azért az
olvasásról sem feledkezünk meg.

A Tavasz ébredésében azért nem Wedekinden volt a hangsúly, a paraszt-párbeszéd és a gó-
lyamonológ vendégszövege talán még fontosabb is volt, a Kalevalában már gyönyörűen szólt
Szálinger Balázs költői textusa, de ebben az újabb remeklésben  Horváth Csaba  teljes gaz-
dagságában bontotta ki a gorkiji szöveget.  Felülírva a nagy orosz hagyomány fotonaturaliz-
musát, a hajdani valóság realizálása helyett  az emberi viszonylatok és cselekvések általáno-
sabb szintű ábrázolását érvényesíti, maszkok és rongyok helyett a mozgás-és gesztus-nyelv
teszi láthatóvá a rejtett tartalmakat. A színház, az utóbbi időben  egyre keményebb kihívá-
sokat vállaló társulata  imponáló akarattal idomul  a szokatlan stílushoz és a lehetőségeken
belül példás fegyelemmel áll helyt a nem mindennapos feladatban. Márkó Eszter Vaszilisza,
Kocsis Judit  a Tatár szerepében érzékenyen reagál  a pregnáns stílusra,  Besenczi Árpád
és  Ullmann Mónika kifejezően hozza figuráját. A saját nevelésű  Andrássy Máté és  Kádas
József magától értetődő kifejezőkészséggel  rajzolja meg  a rendőr Medvegyev és a tolvaj
Vaszka Pepe karakterét,  Zöld Csaba  erőteljes Szatyin-monológja  a végső optimizmus em-
berséges fényébe vonja a befejezést.  Az előadás legnagyobb meglepetése  Méhes László
Luká-ja,  aki a felejthetetlen elődökön túllépve,  újfajta értelmezést talál  a furcsa vándor
talányos alakjához: vigaszt sugalló demagóg, groteszk színlelő,  kiismerhetetlen jótevő egy-
szerre. Deklamációját fürge forgások, váratlan mozgáselemek szakítják meg, egyenrangúan
használja a kimondott szó és a rituális pantomim fölényesen uralt eszközeit.
Az első rész  tökéletesen kidolgozott,  lenyűgöző hatású  színházi esemény!  Második fele
még csak szerkezet-kész, érthető,  mivel a szokásos próbaidő  háromszorosa lenne szüksé-
ges egy ilyen összetett stílus elfogadtatásához.  Egészen biztos, hogy az alkotó és a társu-
lat tovább dolgozik a művön..., érdemes!
De az bátran kijelenthető, hogy két eleme már most is színháztörténeti eseménnyé avatja.
Szabó Mátyás dobokon és ütőhangszereken, zeneszerzőként és előadóként az előadás fő-
szereplővé válik,  minden mozzanatra talál  adekvát zenei frázist: melodramatikus aláfestés,
kiemelő akcntus, fergeteges fokozás egyaránt szerepel  nagyívű repertoárjában. Hangszer-
arzenáljában a kínai fadoboktól a gongok, cintányérok különböző fajtáin át,  a tom-tom és
kézi dobokig megtaláűlhatóaz Amadinda által ismertté vált teljes spektrum. Nem lepődünk
meg a vonóval megszólaltatott fémek kísérteties sírásán,  de amikor  Szabó Mátyás a híres
monológot a Színész,  Krisztik Csaba TESTÉN/!!!/ tenyérrel ütött szólóval kíséri, csak eláll
a lélegzetünk... A produkció másik archimedesi pontja különben éppen ez a szereplő, aki
mágikus energiákkal telített mozgásával, sistergő fájdalommal megszólaló mondataival, játé-
kának döbbenetes intenzitásával egész létezését transzcendens magasságokba emeli. A le-
fojtott aktivitás  párduc-rugalmasságú  mozgásminiatűrök  zenei harmóniájában manifesztá-
lódva,  akrobatikus virtuozitásának  esztétikus gyönyörűségében  oldódik.  Krisztik Csaba,
színészi pályafutásának második évében,  máris lézerfényű üstökös a hazai színjátszás szür-
ke egén!  Egyedülálló személyiségében  testesül meg  az új utakat kereső  Horváth Csaba
korszerű színházának ideálja.

Megelevenedik a híres Brueghel-kép, karikázik a kisfiú, ketten meg hordón lovagolnak, rö-
pül a labda, táncolnak a lányok. Szinte percnyi váltásokkal, szédítő tempóban sorjáznak a
jelenetek, a kreátor-rendező minden mozzanathoz talál gesztust, mozgást, figurát. A nap-
színpadon a sugárzó mosolyú   Krausz Aliz  vezérletével tündéri bakfisok hol táncot lejte-
nek, hol lóháton vívnak kardcsatát.  Négy lány, de mindegyik külön egyéniség, amit mege-
rősít az egyforma ruhák, apró változtatásokban megnyilvánuló változatossága. A jelmezter-
vező Orosz Klaudiá-t dicséri, hogy még a villanásnyira feltűnő, pompás mimikájú Vislóczki
Szabolcs vőlegényi zubbonya is gyönyörűséges élmény. A bábokat  Török Ágnes és Szívós
Károly animálja, utóbbi bravúros birkózásban még önmagát is legyőzi,  de tótágasa is olim-
piai szintü. A  Fábri Péter-Novák János  szerzőpár dalai  egyáltalán nem gyermekiek, kife-
jező szöveg párosul  reneszánsz beütésű  dallamossággal.  Végig szól az élő zene,  száll az
ének, lüktet a tánc, pezseg az élet. Vati Tamás klerikális segéderőként először ájtatosan
füstölög, majd a quasimodói púpos harangozó gonosz vigyorával rémít-nevettet halálra. A
Nagy Kaszás helyett lesújt  a hóhér pallosa is, majd a vakok menete forrasztja ajkunkra a
mosolyt:  Novák János  torokszorító sirató-énekére  lebegő bizonytalansággal,  memento
mori-ként vonul az előbb még annyira kicsattanó vidámságú csapat...
Életre kelteni egy statikus képet,  drámai szituáció nélkül izgalmas színházat csinálni, alig-
gesztusokból építeni lendületes koreográfiát: páratlan teljesítmény!  Bozsik Yvette meg-
alkotta a táncnyelv  bartóki  Mikrokozmoszát, gyermekeknek,  akik az előadás végén akár
meg is tanulhatják a lépéseket, ahogy a színpadi bábokkal, játékokkal is megismerkedhet-
nek.   Így  valóban  nem  "csak" színházban vagyunk hát,  hiszen ez mindannyiunknak  egy
Reneszánsz  Családi  Mulatság!

Végre nem a szorongás, az elidegenedés,  nem a depresszió és a csalódás a téma, végre
alig működik  a Bethlen-téri obligát füstgép,  eleven élet és szikrázó fények röpítik a vil-
logó táncosokat!  A három lány és három fiú,  változatos párosítások fürge láncolatában
rajzolja meg  a tér örömtől izzó erővonalait és nem rettegő gyanakvással  pillant egymás-
ra,  nem komor tekintettel küszködik,  hanem nyílt mosollyal, könnyed koncentrációval
követi, figyeli, éli a másikat. Berobbannak és kilibbennek,  csalafintán kukkantanak be a
függönyhasadékon át,  kedvesen hergelődnek, kacéran évődnek,  minden mozdulatot a
heves szenvedély röpíti,  minden pajkos szemvillanás tovább fokozza a mámoros tempót.
Hajlékony kontúrok, szilaj szédület, virtuóz kombinációk éles pontossága, követhetetle-
nül gazdag térformák. Remekelnek a táncosok a cuppogó szájhangok humoros jeleneté-
ben is, de az örvénylő duók, kontrasztos hármasok között néhány szép szóló is feltűnik.
Kiss Róbert  a vibráló gyorsaság lüktetésével, Major László melodikusan ívelt gesztusok-
kal,  Katonka Zoltán egyedülálló könnyedségének rebbenő eleganciájával emlékezetes.
A fityiszt mutató kacérság és a legyőzhetetlen nőiesség  elsodró bája egyesül  Hargitai
Mariann hullámos mozdulatainak  végtelen gyönyörűségében, amelyet sugárzó arcjáték
és a mélyről fakadó, természetes muzikalitás tesz teljessé.
Hámor József újabb terepet talált invenciózus fantáziájának,  koreográfiája magasan ír-
ja felül a szokványos tavaszi körforgásra hajazó örömtáncokat,  itt az ideje, hogy sokol-
dalú karakterformáló képességét végre a dramatikus táncszínház műfajában is kipróbál-
ja!  Amúgy nemigen riad vissza a merész kihívásoktól:  a zenei szférák magasából, abszo-
lút perfekcióval adta  az ütőhangszeres kíséretet,  bizonyítván, hogy nemcsak bokában,
de csuklóban is erős...  A felvillanyozó  ÉLŐ/!!!/ muzsika ritka hangulatát mellette a he-
gedűs  Balogh Miklós,  a szólókban remeklő  Oláh Gergely /cimbalom/ és  Lombos Pál
bőgős teremtette meg.
Méghogy válság van!?!  Ezen az estén legszívesebben beugrottunk volna,  na nem a nagy-
bőgőbe, de legalább a viharos energiájú táncosok közé, egy hajnalig tartó ugra-bugrára!

Évekkel ezelőtt, itt a Rakétabázis Hangárján köpködtük a csirizt,  Pálfy Tibor testképén kí-
vül sok szépséges vizuális gesztus maradt meg bennünk, de az a Passió csupán vázlatos elő-
képe volt a most bemutatott szenvedéstörténetnek. Kicserélődött az együttes, kiváló tán-
cosok, ragyogó fiatal színészek találkoztak,  na meg a Tavasz ébredésének emblematikus fi-
gurái.  Szálinger Balázs  jóvoltából hatalmasat erősödött  a szöveg,  az ismert evangéliumi
textusok apokrif idézetekkel, saját leleményű szituációkkal egészülnek ki.  Változatlan grá-
nitalap a zene, recsegő freejazz-sikolyok, pulzáló effektek, csöndbe dermedt kóruspianisz-
szimók,  akkordtömbök fölött sistergő recitativo tagolja  a méltóságteljes léptekkel épülő
cselekményt.  Horváth Csaba egyre gazdagodó gesztusnyelve minden szereplőt képes meg-
különböztető, egyedi elemekkel jellemezni, az ismétlések monotóniájában erősödő tömeg-
mozgások éppoly hatásosak,  mint a szólók és az egymást ellenpontozó szinkron-mozgások.
Az őserejű  Horváth Lajos Ottó-ban megtalálta a jézusi IstenApát, aki emberi melegséggel
deklamálja gyönyörűséges kinyilatkoztatásait,  legyőzhetetlen szuggesztivitással járva végig
a Via Dolorosát. Emberkarokkal vonszoltatik, emberujjak szegeivel veretik, emberkeresztre
feszíttetik, emberségből született eleven istenként magasztosul örök jelképpé. Árulója te-
szi halhatatlanná,  Krisztik Csaba Júdásként a bizonyosságot kereső és aktívan beteljesítő
erő, akinek legkisebb mozdulata is iszonyatos energiával sugározza a Mesterét és önmagát
is feláldozó pozitív intrikus démoni igazát. A koreográfia elviselhetetlen terheket ró a sze-
replőkre, áldozatos teljesítményük lenyűgözően elképesztő, porban lihegnek, izzadságban
úszva lisztben hemperegnek,  de az igazi érték mégis a megjelenítés hőfoka, a belsőből ve-
zérelt teljes átlényegülés. Hogy a látszat ellenére, mennyire nem fizikai feladatról van szó,
mi sem bizonyítja jobban, mint Krisztik Csaba izomzata, amely már az első pillanatokban, jó-
val az akciók megkezdése előtt,  a lelki koncentráció gigantikus feszültségétől fűtve, fény-
lő verítékben fürdik... Zarnóczay Gizella  elementáris drámaisággal interpretálja az  Anya
mítikus alakját, emelkedett és hétköznapi megszólalásai egyaránt megrázóak. Extrém hang-
vételű,  zümmögve kísért kantinélájában  Földeáki Nóri  átszellemült éneke színjátszáson,
test-művészeten túli,  eddig ismeretlen kvalitásait villantja fel,  Bora Gábor acsargó kutya-
figurája,  Dévai Balázs szerelmi- és halál-tusája emlékezetes.  Meditatív tanítványi áhitatá-
ból könnyedén vált  profán börleszkbe  Andrássy Máté, aki porból, sárból emelkedve, ele-
ven keresztként emeli az égre krisztusi terhét: magasztos pillanat, a Fizikai Színház menny-
bemenetele...
Lehet, hogy lisztes padlat nélkül is ugyanolyan hatásos lenne, bár minket műtőorvosi álarc
óvott, a gesztus-színház éltető organizmusai alaposan megfertőztek: lázas rajongói lettünk
Horváth Csaba Fortedanse-ának.  

Az átütő sikerű Tavasz ébredése után a jeles alkotó tovább építette csapatát: jelentősen
erősödött táncosok köre,  míg a debreceni fiatal színészek  immár két próbafolyam,  több
egyetemi szemeszterrel felérő tanultságával léptek színre. Túri Lajos imponálóan mutatko-
zott be, különösen forgásai emlékszünk,  főleg, amikor a földről,  vízszintes testhelyzetből
indítva,  tucatszor pörgött fel vállmagasságig.  Barta Dóra,  akit eddig nehezen tudtunk el-
fogadni, végre megtalálta stílusát: az érzelemmentes racionalitás  gesztusrendszerében tö-
kéletesen adekvát formálással illeszkedett be, harmonikusan illeszkedett a kollektív munká-
ba, miközben soha nem látott erővel  mutatta meg  saját arculatát. Sajnálatosan nem elég
gyakori kettősei Krisztik Csabá-val a produkció fénypontjai voltak. Még az  Ezer Tó Istenei
is  Horváth Lajos Ottó-ra osztották volna  Vejnemöjnen szerepét,  de így is fényesen bizo-
nyította páratalan mozgás-kultúráját,  megszólalásai pedig most is  elementáris élményt je-
lentettek /Sör-monológ!!!/. Az anakronisztikusan ironikus szövegeket  Kádas József  tette
elevenné,  Földeáki Nóri hangban,  játékban egyaránt kitűnt,  Andrássy  Máté, Ilmarinen
kovácson túl, fantasztikus tágasságú szökelléssekkel brillírozott. Félelmetes humorán kívül,
Mészáros Tibor untermanni erőemelőként is jeleskedett,  míg Kés-ként  hevesen cikázva,
pengemód villogott. A delejes szuggesztivitás, a hevessége ellenére mindig ívelten esztéti-
kus mozgás, a belső erő és a külső látvány  lenyűgöző  egysége  Krisztik Csabá-t most is a
produkció középpontjába emelte.  Fejszecsapásainál csak zaklatott kiáltásai voltak éleseb-
bek, deklamációja gyönyörűen fejlődik és már majdnem eléri  gesztusainak érték-szintjét.
Horváth Csaba  sikerrel fordította le  saját nyelvére  az őseposz költői szürrealizmusát, ta-
lálóan jelenítette meg a konfliktusok erőterét,  karaktereket tudott rajzolni,  újabbnál is
újabb kombinációkkal lepett meg.  Az utolsó képig töretlenül tartani tudta a feszültséget,
váratlan fordulatokkal  variálta a tempót,  csak a házépítés nyúlt kicsit öncélúan hosszúra
a sikeresen bevégzett munkálkodás utáni örömünnep...
Bennünk azonban tovább izzik az újabb "fizikai színház"-i diadal mámora és nagy örömünkre
szolgál, hogy a fantasztikus együttestől a jövőben is bizton várhatunk újabb csodákat.

Az alternativ szcénában több kompozícióval is kitűnt, musical-koreográfiái mindig korrektek
voltak, egészen kiemelkedőnek bizonyult debreceni  West Side Story-ja. A Szegedi Kortárs
Balettel dolgozni azonban így is hatalmas kihívás!  Duda Éva  meszze felülmúlta a mégoly re-
ményteljes váraklozásokat is,  ötletesen megalapozott,  éretten átgondolt, pontosan kidol-
gozott opusza magától értetődően kap méltó helyet a társulat fantasztikus repertoárjában.
Minimális a cselekmény,  de annál érzékletesebbek a szituációk,  minden táncos önálló ka-
rakterrel bír és a sűrű párcserék  még több lehetőséget adnak  a sokoldalú bemutatkozás-
hoz.  A változatos képek  lendületes tempóba fogalmazódnak meg,  talán a csúcspont után
kicsit hosszadalmas  az elcsöndesedő levezetés:  az egyébként poétikusan gyönyörű csók-
jelenetet mindenképpen előbbre lehetne tenni.  Rövid szólóiban is sokat mutatott a lírai
Czár Gergely és a robusztus alkata ellenére rendkívül rugalmas dinamikájú  Finta Gábor. A
hölgykoszorú talán még sohasem volt annyira kiegyenlítetten sugárzó, mint mostanság, bár-
melyik táncosnőről ujjongó elemzést lehetne írni.  A nevek azonosíthatatlansága miatt pil-
natnyilag nem vállalkozhatunk erre, csak azt a vörös harisnyakötős lányt szeretnénk külön
megemlíteni, aki ívelt gesztusainak csodálatos muzikalitásával még ebből a csodacsapatból
is kiemelkedett. /Megtudtuk végre: Ő Szarvas Krisztina!!!/
Duda Éva  fényesen bizonyított:  igazán érdemes arra,  hogy alkotókészségét a jövőben is
a legerősebb társulatokkal, nagyléptékű művekben mutathassa meg.

Csönd:  lassúdad bevonul  11 balerina bíborban,  követi őket  11 fekete táncos,  elfoglalják
helyüket  Khell Zsolt  színpadterének szigorú geometriájában,  végül a feszült némaságban
feldübög Stravinszkij.  Na ez már egyből  a korszerű táncszínház!  A Varázsfuvola grandiózus
díszlete után nincs ok a meglepetésre, de az operaházi méretek hatványozzák a nagyvonalú
koncepciót. A mozgások egyaránt idézik  az orosz tánc és Bozsik Yvette-i nyelvét, párok és
tuttik váltakoznak tömör szerkezetben. Óriási trouvaille, hogy kétszer is megszakad a zenei
folyamat, az interruptus alatt átöltözés, jelenet-váltás folyik.  Hihetetlen töménységű a ko-
rográfia, a táncosok pedig egyszerűen félelmetesek! A rendkívül invenciózus elképzelés ta-
lán először találkozik olyan előadókkal, akik legmerészebb gondolatait is maradéktalanul ké-
pesek megvalósítani. Először látunk bravúros emeléseket, forgásokat,  duóban és együttes-
ben is. Nincs értelme neveket említeni:  az 5 /Öt!!!/  pár egyenrangú virtuozitással kápráz-
tat el, alig van különbség szólista és kartámcos között, hiszen minden egyes szereplő önál-
ló szólamot visz végig.  Velich Rita jelmezei letisztult vonalakkal, a puritán egyszerűség gaz-
dag esztétikumával operálnak,  a játéktér tágítása, a forgószínpad a Yín-Yang jellel, mind a
produkció tempós változatosságát szolgálja. Pető József míves világítása szinte négydimenzi-
óssá tágítja a teret,  mesteri fényváltásai jeleneteken belül is  tagolják a cselekményt. Szé-
dületes forgatag után,  a végén, lehelletnyi gesztusok ismételgetésével,  költői pianisszimó
zárja a művet, amely minden tekintetben,  viharosan friss szelet fúj az Opera áporodott le-
vegőjébe.  Bozsik Yvette  végképp bebizonyította, hogy egyedülálló tehetsége a nagyszín-
padi, nagy társulattal való, akár egész estés művek alkotására is predesztinálja.
Az est további művei inkább a giccs és az avult tánc-gimnasztika méltatlan példái, ajánlatos
tehát a Szenvedély című műsorra sima állóhelyet venni és csak  az első szünetig maradni...
A bemutató óta  Mi már háromszor tettük ezt...

A Mandarin örökéletű: Markó,  Juronits és Horváth Csaba után  Gyöngyösi Tamás egy egé-
szen más felfogásban alkotott  egy egészen  Csodálatos-at!  Szereplők helyett összmunkára
épített,  a testileg-lelkileg fantasztikusan képzett, maximális koncentrációra, iszonyatos in-
tenzitású felkészülésre képes fiatalok bámulatos csapatára. A roppant szűk térben vakmerő
dobások, bravúros esések,  teljes erővel végrehajtott karate-elemek váltakoznak, a rúgások
szele arcunkat érinti,  a tempó szédületes, mégsem félünk:  a teljes átélés mellett is hibát-
lan, hajszálpontos a kivitelezés. Az akciók, gesztusok, mozgás-variációk végtelen gazdagságú
párhuzamos történésekben realizálódnak, kellékként mindössze  két szék és egy asztal szol-
gá.  A szinte követhetetlen változatosság  nem zárja ki  a tudatos ismétléseket:  a legnehe-
zebb, legveszélyesebb elemek mantra-szerűen sulykolódnak hipnotizált tudatunkba. Örven-
detes változások történtek az utóbbi években a színészképzés fizikai részében, a Színiegye-
temen a 44 feet, Az emberiség végnapjai, Debrecenben A tavaszi ébredése, A GNM Színita-
nodában a Bál bizonyította az oktatás szintjének ugrásszerű emelkedését. Ez a fantasztikus előadás azt is mutatja, hogy az utóbbi helyen  nem tört meg  a felejthetetlen Bál adta len-
dület, néhány régebbi ismerős mellett pedig újabb arcok is jócskán feltűntek. Neveket so-
rolni és kiemelni felesleges, a Csodálatos M az alkotó koreográfus és a ragyogó társulat kol-
lektív remeklése, amely megérdemelné a nagyszínpadot, a nagyobb nyilvánosságot, minden
bizonnyal fényes szakmai- és közönség-sikert aratna.
Gyöngyösi Tamás az "Főiskolá"-n induló új "Fizikai Tanszék" munkájában is részt vállal, így az
oktatás  a kaszkadőrmúltból és a küzdősportokból táplálkozó  egyéní formanyelvnek szókin-
csével is gazdagodik majd, olyan színészek képzését segítve elő,  akik a korszerű színjátszás
egyre vakmerőbb követelményeinek is megfelelnek.

Regényt lehet asz íróasztalfióknak írni, verset kőbe vésni, de a színház-, még inkább a tánc-
művészetet élőben realizálni kell. Ahogy a kortárs zene is megsínyli az avatatalan előadókat,
a koreográfusi képzelet is kompromisszumokra kényszerül alkalmas táncosok hiányában. Kü-
lönösen sújta  az alternatív szcénát,  ahol egzisztenciális okokból  kisebb a kínálat. Gergye
Krisztián  Test I.-ét is ez az ok tette felemássá,  a hétből  csak kettő,  Virág Melinda,  aki
hátának borda-rajzolatával  a tiszta költészet fenségét reprezentálta és a páratlan fenomén
Hargitai Mariann,  aki sötét hajzuhataggal eltakart arca nélkül is a lelki rezdülések kápráza-
tos arzenálját testesítette meg.
A Test II férfi-táncosai szerencsésebb együttest alkottak. Szögi Csaba a tutti archimédeszi
talppontját képviselte,  Katonka Zoltán  nyilait heves érzelmek  feszített húrjai röpítették,
Bora Gábor önmagát múlta felül a sátáni Gonosz szuggesztív ábrázolásával. A koreográfus jó
érzékkel húzódott vissza, átadva helyét táncosként azoknak, akik a legmagasabb fokon tud-
ták megvalósítani merész elképzeléseit. Téri Gáspár mozdulatainak nagyléptékű geometriá-
ja egyaránt tükrözte  Snittke hegedűszólamának  beszédes íveit és a monumentális fürt-ak-
kordok pörölycsapásainak  végzetes kérlelhetetlenségét.  Lézer-tekintetével,  gesztusaival
Major László tette csúcsponttá szólóját, hajlékonysága, muzikalitása, belső fűtöttsége vir-
tuóz módon varázsolt eleven folyamatosságot a kongeniális koreográfia vakmerő motívumai-
ból.  Kivételes fantázia találkozott  a kivételes lehetőséggel, ahogy az egész opusz új távla-
tokat nyiottt a társulatnak és a túl sok bizonyításra kényszerített Gergye Krisztián-nak.

Évekkel ezelőtt a  Kamrában volt már egy változat,  amely túlzsúfolt, áttekinthetetlen volta
miatt nem bizonyult túl jónak. A katonás színészek diszkrét gesztusokkal alakították a com-
media del' arte szerepeit, a táncosok létezése nem vált szerves a produkció elemévé.
A nagyszínpadi tapasztalás egyszerűsítette  Bozsik Yvette térformálását, az ökonomikusan
formált mozgáselemek harmonikus összképet adnak.  Színes a látvány,  humoros, élénk és
lendületes a hangvétel, záporoznak a finom ötletek, a két társulat egységes csapattá ková-
csolódik. Berzsenyi Krisztina pazar jelmezei eleve megadják a komédiázás alaphangját, kü-
lön kell kiemelnünk  Juristovszky Sosa maszkmesteri munkáját. Stravinszkij Petruská-ja so-
ha nem lehetett ennyire hatásos: a koreográfia legapróbb váltásait is szuggesztíven vizuali-
zálja, de a visszafogottabb Pulcinella is maradéktalanul érvényesül. A kolibrisek közül Mult
István tűnik ki biztos pantomimikus karakterformálásával, Mészáros Tamás pedig, több figu-
ra virtuóz megjelenítésével,  az előadás legjobbjává emelkedik.  A címszereplő clown-duó-
ban  Vati Tamás  Petruskája  kissé túlzott mimkája ellenére is elragadó,  Tóth Joczó test-
ben-lélekben hiteles,  Bűvésze elvarázsol,  Pulcinellája  tragikomikus árnyalatokban is gaz-
dag. A temetés képe transzcendens szférákba szárnyal,  Khell Zsolt csillagos ege az átszel-
mült szépség fénykörébe vonja a játékot,  míg végül egy habostortás fejmosás visszahozza
a vérbő komikum szilaj ízeit. A bravúrosan megkomponált finálé aztán  lehetőséget ad a ki-
csik-nagyok lelkes közönségének,  hogy táncra ingerlő olasz dallamokra tapsolja vörösre a
tenyerét.  Bozsik Yvette a 0-3 éves Glitterbird korosztály után,  íme,  szüleikkel együtt a
nagyobbakat is meghódította és sikerrel vezette be a táncszínház világába             . 2008

"...a kutya ugat, a macska miákol és a kis halacska..." - így a költő, igen!, az úr ír, a festő
fest, a rendező realizál, a zeneszerző komponál, /na azért neki se könnyű/, de az igazán
nehézéletű a táncszínházi alkotó, akinek az ötlettől a szüzsén át, képben, zenében, dra-
maturgiában kell gondolkodni, míg végül elér a koreográfiáig...  Egy perc mozgás húsz ol-
dal írásművel ér fel és nálunk bizony évente  nem is elég egy 50 perces művel kirukkolni,
a szerencsétlen pályázati elvárások miatt mindig "új"-at és még újabbat muszáj kiszenved-
ni...  A jobbsorsú külhoniak  háromévente  tartanak bemutatót,  az értékeseket  viszont
tovább játsszák,  így tudják kiérlelni, kitapasztalni elképzeléseiket.  Nincs a teremtésben
vesztes, csak a saját műveket csináló koreográfus... és mégis alkot, mégis teremt !!!
Az  Egy, a  Vörös és a  Mandala után  Hámor József  új opuszában a legnehezebb utat vá-
lasztotta megint: dramatikus cselekmény nélkül, kevés szituációval,  az önmagában létező
tiszta mozgás-formák nyelvét választotta,  amelyek nem "jelentenek" semmit, mert puszta
absztrakcióként teljesítik ki valóságukat. Ennek ellenére végig változatos, feszülten érde-
kes a Karaván, a kettősök, tuttik és az egyéni akciók eleven lüktetése,  a gesztus-elemek
és alakzatok, a kitartott pillanat és a vibráló gyorsaság kontrasztja  arányos szerkezetben
tökti ki a Teret és Időt. A megújhodott KözépEurópai együttes nagyszerűen helytáll, egy-
séges, oldottságában is dinamikus formában valósítja meg az igen munka- és koncentráció-
igényes föladatot. Különösen imponálóak a zene nélküli  szinkron-mozgások és a szűk szín-
pad ellenére tökéletes tér-kihasználás.  Katonka Zoltán  szólójában a fölényesen uralt di-
namika transzformálódott poétikus muzikalitássá, hát még ha szökellhetett volna!,  de leb-
benő ugrásai sajnos  háromszor ekkora teret igényelnek...  Ahogy a nagy színészek a tele-
fonkönyvből is képesek megrendítő monodrámát formálni,  úgy válik a legegyszerűbb moz-
dulat is titokzatos égi jelenséggé  Hargitay Mariann  interpretálásában. Tágas formák har-
móniája, robbanékony forgásokból fejlődő  poétikus lassulások, a karok örvénylő erővona-
lai, a kimerevített pózok sugárzó szuggesztivitása. -  És még csak nem is használja arcának
mitikus erejét, megvető pillantása jéggé dermeszt, elszánt szembenézése gigászi erő, mo-
solya tavaszi verőfény... Két ilyen szólista létezése megkerülhetetlen kihívást jelent a tár-
sulatnak, minden lehetőséget biztosítani kell maradéktalan kibontakozásukhoz!
Hámor József  autentikus tánc-nyelvének  Nagy Szótára  teljes gazdagságában készen áll.
Várjuk a történetet, a mesét,  az egymásnak feszülő vágyak és szilaj akaratok hevességét,
a karakterek kontrasztjait és a szerepek pompás arzenálját,  érzelmeket, hősöket, dicső-
séget és bukást,  gyönyört és katarzist,  egyszóval: színházat tánccal, TÁNCSZÍNHÁZAT !!!

A tütüs hóttciki,  spiccelő csontvázak, bájkandúr súlyemelők:  láttuk mi a Hattyúk tavát a
régi nem is olyan szép időkben,  de ez most egy húzósan kedves mese a szerelemről, a go-
nosz varázsló még gonoszabb lányáról, ártatlan fehérből ármányba feketedő hattyútündér- 
ről: fekete mágia - hófehér hepiend,  Csajkovszkij bűbájos -zenéjével. Érdemes volt kiötöl-
ni a világos, értelmes és végül is a jókat jutalmazó cselekményt. Lenyűgöző a szegediek tu-
dása, tényleg a teljes együttes fantasztikusan táncol és játszik, hiszen ez ma már táncszín-
házi alapkövetelmény, mégis bámulatos és lehengerlő.  Haller János  a nagyon szerethető
nyakigláb királyfi,  akinek szeles cséphadaró-akrobatikája kifejező muzikalitással párosul, a
sátánian energikus  Kopeczny Kata  robbanékony virtuozitása első intrikus-szerepében, az
eszementen komédiázó vadász-hadász békák: megannyi értékes szuper-teljesítmény az egé-
szen tökéletesre kerekedett produkkcióban.  Juronics Tamás sziporkázó ötletekkel, kacag-
tató gegek áradatával elégítette ki  ifjú közönségét,  de a koreográfiában újra csillogtatta
alkotó tehetségét. A futkosós vadász-jelenet, a kacsacsapat toporgása  Finta Gábor sajnos
túl rövidre szabott szólójával, a rabságukban bénán vergődő hattyúlelkek, a látvány és moz-
gás szerkezeti felépítése, mind a fénykorát élő táncszínház-kreátor utánozhatatlan stílusát
mutatja.  Palman Kitti spicc-cipő és forgások nélkül is maradéktalanul idézi a klasszikus em-
lékeket, a megejtő kéztartás, a gesztusok lírai tágassága, a poézis ellenére is szilajon vihar-
reográfikus elképézelés brilliáns életre keltése: táncosi csúcs-teljesítmény!
Sajnos,  a felnőtt-változatban  csak a táncosok bravúros munkáját  emelhetjük ki,  a darab
egy elhibázott, ál-pszicho erőltetés dramaturgiai csapdájában vergődik, nem kínálja az azo-
nosulás katartikus lehetőségét,  míg a mesés táncjátékban  éppen ezzel találkozhat,  talán
először, a kiskorúak mindenre fogékony drága közönsége és a melléjük szegődött felnőttek
szerencsés csapata. ...Ha nincs gyerek: kérjünk kölcsön erre az örömünnepre !!!

Már magában az is igen figyelemre méltó, hogy koreográfusi diplomamunkaként egy kitűnő
táncos olyan produkciót állít színpadra, amelyben a táncos elemeknél  sokkal fontosabbak
a játszott szövegek, a groteszk humor,  a gesztus-színház momentumai. Tekintsük tehát tel-
jes mértékben  színházi előadásnak a picasso-i abszurd blődli realizálását,  amelyet a debü-
táló  Lisztóczky Hajnal  vibráló sokoldalúsággal, biztos arányérzékkel valósít meg.  Minden
mondatot találó gesztus-kommentár kisér, a történésekre reagáló szereplők is állandó moz-
gásban vannak,  szikrázó élénkséget adva a darabnak,  amit tovább erősít a cselekménnyel
tökéletesen összeforrott, ötletesen kiválasztott zene. Geg-parádé,  mimikai bravúrok,  fer-
geteges tempó!  Mint egy hevesen odavetett  Picasso-skicc,  amelyet évtizedes, elmélyült
műhelymunka alapoz meg.  Ubrankovics Júlia ennivaló Tortácska, de mint farmotoros tola-
tásjelző is emlékezetes,  Cortés Sebastian Picasso-ként mozgásban,  hangban,  grimaszban
remekel. Vislóczky Szabolcs táncon túl lottó-sorsolásban jeleskedik,  Nemes Zsófia káprá-
zatos komikumával sziporkázik,  Feledi János keszeg tóbiási figurájának  minden moccanása
életveszélyes!  A börleszk forgatag gyöngyszeme  Vértes Mihály gitáros-énekes elvisi /ön/-
paródiája.  Az ezerszínű kaleidoszkóp  egységes színpadi játékká áll össze,  ami az együttes
önfeláldozó munkáján kívül, az ígéretes koreográfus-rendező  Lisztóczky Hajnal  bravúros
teljesítménye.  

Kísértet-ek járják be Budapestet, a vészes témaszegénységben fuldokló musical-biznisz már
csak a transszilván rémmesékben bízik:  Drakula a Margitszigeten ül vérszívó tort,  Polanski
abszurd humorát vesztett vámpírjai a Nem!-zeti Magyar Színházban báloznak. Szóra sem len-
ne érdemes,  ha kedves  ÉS-ünk nem bíztatna  elragadtatott recenzióban  az utóbbi sürgős
megnézésére. Mivel nem fedeztük fel az írás alján a fizetett hirdetésre utaló "X"-et, ezúton
figyelmeztetjük hiszékeny olvasóinkat, ne üljenek fel az ármányos szavaknak. Rettenetes kí-
nok közt végigszenvedtük, hátha!.., de sajna ez csak a szokott musical-maszlag. Senkin sem
vár történetet, szellemességet, eredetiséget, de hát a zene is gyötrelmesen ócska, alapfo-
kú akkordokkal dúsított együgyű frázisok, a dallamok képlete:  kvart-terjedelmű szlogenek,
amelyek hosszú és alaposan megvibrált ordításban végződnek.  Még az egészséges matériá-
val rendelkező amatőr-énekesek is áldozatául esnek az elviselhetetlen stílus rémuralmának.
De ilyenekről  sem beszélhetünk nagyon, az egész társulatból az egyszem  Jegercsik Csaba
üti meg a mértéket, nagyszerűen játszik, mozgása, karakter-áriái élményszerűek.
Amit viszont nem halgathatunk el:  a táncosok és a tánckar fantasztikus! Avitt unalom után
a heves lendületű vámpír-csapat keringője, Taródi Szilvia és Tihanyi Ákos bravúros duett-
jével felrázó élményt jelentett.  Dennis Callahan koreográfiája  fantáziában, nehézségben,
kifejező erőben majd'  a Szegedi Kortárs Balett-et idézte...  A totálisan ellaposodó produk-
ció mentsvárának bizonyult  a lélegzetelállító zárókép,  ahol a tömegmozgások és az egyéni
virtuozitás szuggesztív egysége valósult meg,  mámoros végét képezve a borzalmas estének.
Mert ez a musical messze esett a  Chicago,  a Kabaré, a Hair, vagy a Rocky Horror Picture
Show azóta nem igen termő fájától, legfeljebb a színház Üres Terébe bocsátott zenés-tán-
cos anyagcsere-temék.  Igaz, a legtöbb pesti színházé is..., de azért az sem mindegy, hogy
ki üríti...

Ami az évfordulós Táncszvitnél nem sikerült, az első részben Bartók-hoz méltó koreográfia
született:  a Zene tétova áramlása igézetes mozgás-kompozíciókban testesül meg. Azonnal
feltűnik  a nyolc táncos  eszményi  együttműködése,  ez a négy fiú és négy lány egyetlen
eleven tömbként realizálja az igen összetett és csúcsnehézségű elképzeléseket.  Amit utá-
lunk:  a vetített idézetek most  teljesen a helyükön vannak,  Ady profetikus ereje tovább
viharzik a táncosok feszített gesztusaiban,  verssorainak tömörsége gondolati zeneként tá-
masztja alá a feszült történéseket.  Eötvös Péter bántóan elméleti CAP-KO-ja  úgy öli meg
a szellem és érzelem  utolsó moccanásait,  mint a múlt század  sok szörnyűsége annyiszor,
de  Juronics Tamás megtalálja hozzá az elidegenedettség, az abszurditás, a depreszzió áb-
rázolásának vizuális eszközeit.  Ligeti  tragikusan drámai zenéje koronázza meg az alkotást,
teret adva a szembeszállás, a küzdés, az ellenállás heroizmusának, annak a hitnek, hogy az
emberiség igenis felül tud kerekedni végzetén. A szegediek felfrissült társulata félelmetes
intenzitással élteti a zene kongeniális táncnyelvi megjelenítését, szilaj robbanékonyságuk,
a fölényes magabiztosság, amivel győzik a végsőkig hajszolt tempót, elementáris élménnyé
hatványozza a produkciót. A szólószereplő merev idegensége a dramaturgiai koncepció sa-
játos elemévé válik, végre őszintén kifejezve azt, ami annyiunkat idegenített már majdnem
el a hevesen csodált, forrón szeretett, legendás együttestől. De íme, tavaszi szelek fújnak,
visszatér a Carmina, a Tavaszi áldozat, a Homo Ludens varázsos ideje és látunk mi még igazi
Carment és még  Csodálatos-abb Mandarint...

Sürgő-forgó fejetlenség,  eszement kavarás,  abszurd grammatikai ficamok:  mintha Örkény
Egypercesei elevenednének meg. Megtudjuk, hogy ez nem színház, nem tánc-előadás, nem
bizony, a szereplők ékesen kommentálják magukat és főleg azt, hogy ők kik is és mit is nem
csinálnak. De hiába erősíti meg  a sziporkázó humorú  Kövesdi László narrációja a lemondó
gesztusokat,  Szász Dániel  csodaszép szólójában helyt kap a racionális gondolatiság, az ak-
robatikus virtus, az átszellemült költészet. Ilkay Türkoglu addig dicséri "gyönyörű mozdula-
tat"-ait, amíg a nagy győzködésben valóban hatásosan elő is vezeti őket.  Szabó Réka bámu-
latosan egyensúlyoz a műfajok határvidékén, amelyekkel nem sokat törődik,  így jut el ere-
deti elképzeléseihez.  Az együttes láthatólag  nagy alkotókedvvel követi járatlan útjain, sa-
játos ízekkel fűszerezve a különleges étket.  Szabó Márta igen csábító, mint pózna-táncos,
a mácsós kihalgatásban azonban nem kap teret színészi erényeinek megmutatására. A jele-
net második változata viszont a bájos áldozat felülkerekedését példázza, aki ellenáll, vissza-
kérdez és ezzel feje tetejére állítja az erőviszonyokat: Ilkay Türkoglu most már nagyszerű
színpadi tálentumát is bemutatja, zsigeri átélő-képességgel, pompás mimikával hatványozza
hajlékony testbeszédét: alakítása az est gyújtópontjává fényesedik.
Még egy-két ilyen penge produkció és Szabó Réka Tünet Együttes-ét végleg átsoroljuk az
alternatív SZÍNHÁZI szcénába, ott is az élvonalba...

Grandiózus belső tér fogad,  vetített absztrakt elemek  tagolják, sötét is van,  fantasztikus
előtér vezet a kisebb tánc-pódiumhoz. Juhász Kata darabja a helyhez illően komoran nagy-
vonalú, szépen kidolgozott szituációk közegébe ágyazódnak a kettes-hármas mozgás-kombi-
nációk.  Nyíltszíni öltözés,  nem- és szerep-csere hozza a változatosságot,  de azzal együtt,
hogy a kifinomult  Youval Shacham  a duettekben felnő partneréhez, a produkció mágikus
veleje  Kopeczny Kata  briliáns létezése. Próbababaként bólogatva is égetően eleven, szik-
rázó gyorsulásokban is tonnás felkiáltójel.  Mozdulatainak kitartott lekerekítettsége, a bra-
vúrosan súlyozott lendületes ívek,  a visszafogott energia delejes sugárzása teszi elementá-
ris élménnyé legapróbb rezdülését is. Tánca zene nélküli muzikalitás maga, gesztusdallamok
pompás szövevénye,  felizzás és elhalkulás,  kitörések és szünetek drámai ellenpontjai közé
feszítve. Az arc, a szem, a mimika egyenrangúan összegeződik és hatványozódik kivédhetet-
len szuggeszcióvá. Az alternatív szcéna nagy nyeresége, hogy minden évben láthatunk tőle
hasonlóan fenomenális produkciót. A mostanit azonban  legfeljebb valamelyik környező or-
szág nemzetközi fesztiválján: érdemes utánamenni, stoppal is...   Eine grose KataMusik !!!

Három monológ után az igazi dráma irányában nyitott  a Finita la Commedia két társ-alkotó-
ja:  Fehér Ferenc maga a megtiport, megalázott senki-ember,  történetének kibontásához
azonban meg kell teremteni  a konfliktusok,  szituációk erőterét.  Juhász Anikó néma sze-
replőket választott,  Marie a videókat eddig is kiválóan készítő  Szenteleki Dóra, tízpontos
telitalálat a Kapitány-t és a Doktor-t megjelenítő tárgyilagos eleganciájú úriember. A Sirály
elvarázsolt terében koncert indul, Fehér Ferenc torokhangú éneke komor sejtelmeket éb-
reszt, a lány csecsemőjét TV-képernyőn babusgatja,  a kötelesség hajszája félelmetes moz-
gás-kombinációkban mutatkozik meg. Az egyedülállóan eredeti tánc-művész teljesen új ele-
mekből építette fel koreográfiáját,  a lábfej kifacsart, aprózó lépései,  sztepp-ből, charles-tonból eredeztethető  hisztérikus vibrálások,  eszméletlen lazaságú csúszások,  vetődések,
fejállás egy kézben, visszatérő rángógörcsök. A páratlan mozgás-teljesítmény azonban csak
egyik eleme az alakításnak, meghatározó a torokszorító zsigeri játék, a mimika, az artikulált
üvöltés, a beszélő szemek és a kínban vicsorgó fogsor.  A lenyűgöző erejű jelenetek videó-
vetítéssel váltakoznak, a Doktor tudományos célú kínzásai élőben,  a Kapitány kutyaláncos
idomítása képben látható. Sőt, fantasztikus trouvaille-ként, a Tamburmajor csak a vásznon
hősködik, csak ott találkozik Woyzeck-kel,  briliáns kép a képben ötlet,  hogy a szépítkező
Marie-t figyelve, arca a lány tükrének hátoldalán homálylik.  A rendező  kellékhasználata is
mintaszerű: a híres bab-etetés kutyafejre húzható műanyag-tölcsérrel történik, a hullámzó
WC-lánc a vágy követelésének és magányos kielégítésének költői metaforája.De biztos kéz-
tel vezérli az igen összetett technikai apparátust is, ami a feszes ritmusú tempó miatt nem
kis feladat.
Fehér Ferenc újra bebizonyította, hogy fantasztikus mozgás-készségén túl,  figurateremtő
képessége a színészi játék, az éneklés, a tudatalatti legmélyebb bugyrait feltáró, totális át-
élés összes eszközét fölényesen birtokolja.  Ez ad lehetőséget a repertoár végtelen bővíté-
sére: a kortárs színház amúgy is örvendetesen közelít a távolkeleti stílushoz, nem egy bizo-
nyos módon játszik el különböző darabokat,  hanem a mindenki által ismert, szinte archeti-
pikus karaktereket, történeteket jeleníti meg mindig más,  az alkotóra jellemző fogalmazás-
ban. Jöhetnek a híres hősök,  Hamlet-től Parszifál-ig,  Juhász Anikó mindig meg fogja talál-
ni szuverén elképzeléseinek magasba vezető útjait.

Adva van a Ladányi Andrea köpönyegéből éppen kibújt, frissen végzett főiskolás csapat, a
nagyszínpad tágassága  az ügyesen kreált intim nézőtérrel,  Horváth Csaba  élt a lehetősé-
gekkel, a wedekindi gimnazista-tragédiájához nyúlt és koreográfikus alkotásai után,  most
a színészi játék,  a gesztus-nyelv,  a fizikai színház és az alternatív teátrum  össze eszközét
szintetizálva teremtett revelatív újdonságot.  A kezdőkép még szöveggel exponál,  de pár-
huzamos ellenpontként  egyre több  mozgás-elem tűnik fel,  így a kamaszok  erotikus pró-
bálkozásai pantomimben jelennek meg, fokozatosan távolodunk a puszta cselekménytől és
inkább egy önálló képi-hangi víziót élünk át,  amely történetet is mesél, karaktereket, szi-
tuációkat is ábrázol, de elsősorban önmagában létező színpadi látomás.
Alapmotívum a mozgáselemek ismétlődése, visszatérése,  többszólamú kezelése, amely hip-
notikus szuggesztióval képes  a zeneiekhez hasonló, elvont absztrakciókat sugallni. Fontos
szerepet kap a futás, amely az ifjúi versengésen túl, a kétségbeesett útkeresés hosszútáv-
futói magányosságának gyönyörű metaforája. A színpadkép uralkodó eleme  Horváth Lajos
Ottó overáll-védősisakos Medve-BoxZsák-Embere,  aki robusztus lényét kifinomult mozgás-
kultúrával teszi hitelessé, alakításának értékét tovább növeli az együtt-lélegző folyamatos
reagálás. Nehéz feladat jut  Újhelyí Kingá-nak, órákig dermed vonzó szoborpózban, a haj-
rában aztán alakalma nyílik  a fényes bizonyításra.  Mert a darab Három Óra ám!!!,  szünet
nélkül, mégsem érzünk érdektelenséget, fáradtságot egy pillanatra sem. A színészileg is ki-
emelkedő  Zarnóczai Gizella  Anyá-ja spiccelő Gólya-ként lépeget, a színpadon ágaskodó
gitárok rémisztő hangorkánnal fenyegetnek, a táncos-gárda, élén a sugárzó  Iuga Anká-val
mozgás-etűdöket vezet elő.  Egy kar-jelenet,  a sokaságon végighömpölygő  gesztus-kombi-
nációk kísérő-akkordjai fölött,  egymondatos recitálásokkal  a Genezis-történetet mondja
el.  Egres Katinka parázsló tekintetű létezése pazar nashville-i stílusban,  varázsosan éne-
kelt songban csúcsosodik,  a teljes tagsághoz hasonlóan, ő is értőn bánik a gitárral, dalkí-
séretben és háttér-effektusokat  improvizálva egyaránt.  Mercs János levitézlett Otelló-ja
élesen kontrasztál  addigi erőteljes dinamizmusával,  Nagy Péter  öngyilkos Moritz-a kötél
nélkül is döbbenetesen himbálódzik,  Földeáki Nóra bravúros mozgását is felülmúlva,  káp-
rázatos monológban ismerteti a  Nagy Brehm Állattan  "Gólya"-címszavát,  vérbeli posztmo-
dern felhangokat csempészve a félelmetesen sokszínű előadás izgalmas partitúrájába.
Andrássy Máté és Mészáros Tibor  clown-duója  gitárszaggató zaj-zenekari őrjöngés után
földszintes bugyuta idétlenkedésben, kitekert tudálékoskodásban,  na meg az azt méltán
követő köpködő-párbajban jeleskedik.  De mindezen túl feltűnő  az együttes fantasztikus
fizikális képzettsége, kondíciója, példás fegyelme,  amely lehetővé teszi a nagystílű elkép-
zelés realizálását.  Horváth Csaba megtalálta társulatát és megtalálta benne Nizsinszkij-ét:
Melchior szerepében  Krisztik Csaba a testi-lelki azonosulás ritka egységét mutatja.  Első
szólójában a saját különösségére ébredő ifjú  eszelősen kicsavart forgások közben tépi a
a torzítva tomboló gitár-húrokat,  a beteljesülő szerelem ezoterikus átszellemültségű pár-
jelenetében súlytalanul lebeg, örjöngve énekel a tapsoló tömeg előtt, nyomorékként kú-
szik a javító-intézet poklában. Hihetetlen mozgás-készség,  kikristályosodott stílus, fehér-
izású átélés, lenyűgöző jelenlét.  Darabot lehet rá építeni, jövőt,  Hamlet-től Parszifál-ig:
kivételes ajándék.
Mozgás-színházra mentünk, összművészeti gyönyörűséget kaptunk.  De jó lenne sokaknak
megmutatni,  van remény,  hiszen annyi a Színházi-, Alternatív-, Studió- és Tánc-Fesztivál:
bármelyiket mámoros ünneppé varázsolná...

A tavalyi top-díjas Bál után  még kockázatosabb útra merészkedett a színi-tanodás csapat.
Nem hagyományos értelemben vett előadást mutattak be, hanem azt a munka-folyamatot,
megalkotja a fizikai mozgás-színház eszköztárát, amely a későbbiekben lehetővé teszi a kor-
társ táncszínház formanyelvét használó ,  illetve azt megújító produkciók születését. A ko-
reográfus tanítómester  Gyöngyösi Tamás  hihetetlen kreativitással dolgozza ki  a gesztus-
nyelv rendkívül összetett grammatikáját, az egymásra épülő variációk, az ellenpontokat ké-
pező mozgás-elemek gazdagsága  szinte követhetetlenné teszi  az eseményeket.  De most
nem is ez a cél! Olyan ez, mint a matematikai alapkutatás: senki se látja még a célt, a tel-
jesen ''elvont" értékek később mégis  fantasztikus tudományos és technikai csodák létre-
jöttét teszik lehetővé.  A maratoni küzdelemben a lelkes együttes óriási akaratáról, tűrő-
és állóképességéről tesz tanúságot. Lenyűgöző teljesítményük a majdani fizikai tánc-szín-
házi csúcsprodukciók biztos záloga. Bizakodva , felajzottan várjuk őket!

Mozart pLay-back operájára eltáncolni a történetet,  maga az istenkísértés: az áriák hosz-
szúak, a cselekmény sovány.  De sikerül:  a kivételes tehetség nemcsak elképzelni tudja a
soha nem voltat, de képes azt megvalósítani is !!! A Varázsfuvola nagyléptékű, eredeti pro-
dukció, amely sikerrel ötvözi a hagyományosat a kortárs tánc-színház kifejezésmódjával.
De hogy ezután még egyszer életre keljen a derék Schikaneder librettója,  immár gyerme-
keknek szánt bohóc-mesévé szublimálva, kizárólag táncnyelven elővezetve,  az tényleg pél-
dátlan merészség! Ezek a gyerkőcök nemhogy táncot nem láttak még soha, de valószínűleg
színházba is most jönnek először.  Van is mocorgás, sugdolódzás, türelmetlenség az elején,
de hála a gyönyörűséges képeknek,  a vetített padlórajzok  változatosságának,  nem is be-
szélve a táncosok  imponáló ügyességéről,  lassan csitul a sisera-had.  Pedig  a történetet
nem ismeri, nem érti senki!  Nevetni való is csak elvétve akad egy-egy termetes ágyúgolyó
jóvoltából, az összkép szépsége,  a mozgások lendülete,  Berzsenyi Krisztina  izgalmas jel-
mezei mégis egyre inkább lenyűgözik a közönséget.  Vislóczky Szabolcs virtuóz Papagenó-
ja méltó párja  a páratlan  Góbi Ritá-nak,  akiben a szikrázó komikum egyesül  a klasszikus
stílus mennyei harmóniájával.  Helyén van itt mindenki,  a motorizált rolleros  fiú-lányoktól
egészen a boldog fináléban bohócorral jutalmazott gonosz varázslóig, akit delejes koloratú-
rával most is a földbe döngölt  Lisztóczky Hajnalka  Éj Királynője.  Bozsik Yvette a Létra-
meséktől indulva megtalálta az út következő állomását,  a jövő nézői már kiskorukban meg-
kapják a bevezettetés élményét és biztosan a kortárs tánc jobb nézőivé válnak,  mint elő-
deik. Mi pedig önfeledten feledkezünk bele az esztétikum ilyen varázslatába, még Mozart-
zenére is...!!!

Jól összeválogatott zenékkel, humorra, gegre épített jelenet-kollázs,  avagy önálló színmű
táncz-színházi tálalásban: eddig ez volt a Bozsik Yvette repertoár fővonulata. A jeles alko-
tó most, példátlan merészséggel, egy egész Mozart-opera cselekményének táncos megje-
lenítésére vállalkozott.  Csalhatatlan dramaturgiai érzékkel karcsúsította a partitúrát,  át-
formálta a sztorit is,  minden képhez megtalálta  a koreográfiai és a vizuális formálás válto-
zatos eszközeit. Stroboszkóp, ultraibolya, forgószínpad,  - állóroller, nász-rekamié, konté-
ner. Khell Zsolt hűvös nyugalmú, geometrikus tere,  Berzsenyi Krisztina most is szikrázó-
an ötletes, szintén fekete-fehér kosztümjei kiválóan szolgálják a majdnem klasszikussá sti-
lizált mozgásvilágot. Mert a hamisítatlanul egyedi Yvette-i kombinációk mesterien ötvöződ-
nek a hagyományos balett-elemekkel, bizony, szép emeléseket, ugrásokat is láthatunk. A
fősodor természetesen a szituációkat és a figurák karakterét ábrázoló,  roppant sokolda-
lú kortárs mozgásnyelv. Bravúros Lisztóczki Hajnalka frenetikus humorú Éj Királynője, ke-
vesebb jut most a mimika-mágus Vati Tamás-nak, szívesen gyönyörködtünk volna tovább a
csúcsfeszültségen  sziporkázó  Góbi Rita clown-dinamikájában.  Az elektromos gurigákkal
keringő udvaroncok,  a főpap fekete serege,  a bájos lányka-trió  racionálisan komponált
képekben testesítik meg a szólisztikus jelenetek kontrasztját. Gombai Szabolcs megbízha-
tó hitelességgel játssza a halálbrigádba csábuló potenciális szerelmest, kiváló partnere az
előadás legnagyobb meglepetését jelentő  Szent-Ivány Kingá-nak. A líraian lendületes pri-
madonna átszellemült muzikalitással táncolja Paminát, hajlékony nádszálként lebeg a férfi-
erőszak viharában, csodálatos a megalázottság, a könyörgés, a remény ábrázolásában, haj-
zuhatagos örvénylései, derekának hullám-hajladozása feledhetetlen. Koreográfusi, jellem-
színészi, táncosi remeklés  Hámor József  Sarastrója:  hipnotikus erő,  delejező szuggesz-
tivitás,  a széles amplitudójú mozdulatok misztikus ereje.  Kúszva, mászva könyörög, mégis
óriás, a démonikus félelmetesség páncéljában mégis egy esengő ember szenvedését érez-
zük. Hatásos cezurákat adnak a szépen kimunkált világítási váltások, szerencse, hogy a ké-
pi világ ennyire erős,  kevésbé hallhatóak  a hangfelvétel triviális erőlködései. Ajánlanánk
egy régebbi, még audio-felvételt,  amelyen még érzékelhető az operai tér akusztikus fen-
sége. Talán nem ártana egy pársoros tartalom-ismertetés, a Varázsfuvola meséjét csak az
elvetemült oprelátogatók ismerik...
Hatalmas előrelépés  Bozsik Yvette pályáján: nagy társulattal, nagyvonalú térben megjele-
nített nagyopera, kifogyhatatlan leleménnyel, öntörvényű dramaturgiával, a virágzó tehet-
ség pompás gazdagságával. Eddigi művei sokszor feszegették már a kamaraszínpadi tereket,
ez a darab már egy értelműen mutatja a grandiózus produkciók felé vezető utat. Előre!!!

Technikai okok miatt csak próbát láthattunk a főpróba helyett, de így néha két-háromszor
is tanulmányozhattuk a bravúros táncképeket.  Hiszen a darab gerincét ezek a jó értelem-
ben vett "tömeg"-jelenetek adják és a harmincfős csapatot  itt az új vezetésű társulat régi
és a Színművészetiről frissen igazolt új prózai színészek alkotják.  Máris összeforrott, lelkes
és egységes az együttes,  amely a kiváló  Duda Éva  koreográfiájában komoly kihívást jelen-
tő, méltó feladatot kapott. Az első képben,  amely a rendező Maszlobojscsikov ötletéből a
moziban játszódik, gesztusban, játékban nagyszerűen követik a vásznon és a színen történ-
teket. Aztán robban a Jet Song,  frenetikus lendületű a tánckép,  mindenkinek akad lehe-
tőségeihez mért szóló-pillanat, egészében pedig erős felütése az elkövetkezőknek. Jönnek
a puerto-ricóiak, kihívóan és kecsesen, latinos hévvel izzik a levegő,  változatos mozgásele-
mek fűszerezik a  Mambó-t, amelyben szinte eltűnik a különbség színész, énekes és táncos
között, mindenkiben a kreol tüzesség vibrál. A fantasztikus gárdából is kiemelkedik Krisztik
Csaba,  aki íjként feszülő tartásával,  mozgásának muzikálisan nyújtott legátójával, mimikájá-
nak érzékenységével mintája az énekes-táncos all round-színésznek. A hölgyek között hatá-
sos jelenlétével, erőteljes játékával  Ujhelyi Kinga vetette észre magát, a "Cool"-ban pedig
a hihetetlenül könnyedén laza,  elementárisan  játszó-éneklő  Mészáros Tibor uralta  fölé- 
nyesen a terepet. Nem szűkölködtünk a komikumban sem,  Duda Éva és a fiúk egyaránt fel-
villantották humoros vénájukat a  "Crupke"-képben,  amelyben kutyától fókáig egy egész ál-
latseregletet imitáltak.
Megnézzük majd egyben is a produkciót, de ezek után az már most biztos, hogy az év leg-
jobb musical-koreográfiáját láttuk.  Best of 2006:  Duda Éva !!!

Ivgi  Carmen-járól a 2003-as bemutató idején  beszámoltunk már,  a felújítás is csak  Finta
Gábor eszelősen nagy pillanatait hozta. /Vajon miért nem láthatjuk az eltelt három év óta
képességeihez méltó főszerepben?!? Lett volna alkalom, pl.a Tybalt.../. Juronics Tamás vi-  
szont legszebb napjaira emlékeztető invencióval alakította a Carmen-sztorit és a Scsedrin-
variációk minden eleméhez adekvátan illő szituációt talált.   A tragédiát anticipáló indítás,
a megindítóan lírai  Czár Gergely  Don Joséjának fény-portréja,  kúszva mászó megalázott-
sága erős felütéssel jelzi történet végletességét.  A gyönyörűséges bilincs-kettősben Car-
men helyett végül  a tizedes szívét-lelkét  béklyózza a lánc, így ügyet sem vet a szándéko-
san esetlen ruházatú falusi szerelmére,  akit  Markovics Ági rendkívüli muzikalitással jele-
nít meg. Az ő példája bizonyítja, hogy az ügyetlenség, a kiszolgáltatott bénaság is csak a
a végtelen harmóniájú, ívelt tánc-mozgás legatissimójával ábrázolható..., fordítva ez aligha
lehetséges! Hetyke zenére, pezsgőspohárral a kézben jő a dáridózó elit urak-hölgyek für-
ge csapata,  mulatságuk csúcspontján  Földi Andrea  briliáns és igen mobil! jelmezében,
Escamillo, a torreádor pottyan a színre.  Haller János  Don Quijote-i geometriával, fanyar
humorral teremt fantasztikus paródiát,  a leleményes koreográfia  minden lehetőségét ki-
használva,  földön,  vízBEN!,  levegőben abszolút királya a színpadnak.  A zárókép himnikus
magasságba transzformálja a végkifejlet döbbenetét, a táncoló vörös kendő az akváriumra
borítva  Carmen szemfedője,  a többi már csak néma csend:  Juronics Tamás gyémánt-ke-
ménységű tánc-víziója a végzet komor sötétjébe enyész...
Újra a régi Szegedi Kortárs Balett-et csodáljuk, a megvalósítás kidolgozottságát, a csapat
szuggesztív erejét, a mozgás és a látvány, a zene és a dráma káprázatos egységét.

Bíztató jel, hogy a szerepek le vannak kettőzve, felajzottan várjuk a másik szereposztást!

Csendmorzsák: lebegő szitárhangok, lassú révület,  Hámor József végtelenbe feszített hip-
notikus mozgása. Aztán megszólalnak a tablák és beindul a 40 perces dobszóló, amit a tán-
sok iszonyatos intenzitással követnek,  fantasztikus álló- illetve mozgás-képességgel,  mara-
toni távon !!! A koreográfus győzi fantáziával, a ritmusok végtelen variációit állandóan meg-
újuló elemekkel jeleníti meg, karaktereket alkot, szituációkat vázol fel, a jelenetek épülé-
sének, lecsengésének hullámzását hibátlanul alkotja meg. Nem használ különösebb világítá-
si hatásokat, bátran rábíz mindent a szédítő tempóban örvénylő testekre,  az együttes- és
a duó-képek lüktető váltakozására.  Aztán itt van még ugye a legélesebb fegyver: a szóló...
Az alig  egy éve  üstökösként berobbant  Hargitai Mariann  személyében olyan egyéniség
képezi a produkció középpontját,  aki egymagában  felejthetetlenné teszi az estét.  Ener-
gikus gyorsaság, zsigeri muzikalitás, az ívelt mozdulatok legatisszimója szenvedély, tűz, fen-
ség és gyönyör,  egyetlen apró mozdulat mikrokozmoszában a teljesség végtelenje. Ahogy
unottan beindítja vállát,  könyökét,  felveszi a tempót,  hogy aztán szuper-novaként siste-
regjen előre,  vadabbnál vadabb cikázásokkal  rajzolva ki a tér erővonalait,  az több,  mint
tehetség: csoda!, - csak kapjon mindig méltó feladatot, kemény erőpróbát, hogy képessé-
gei maradéktalanul kiteljesedjenek. Hámor József rövid idő alatt  ütőképes csapattá ková-
csolta a  Középeurópai  Táncszínház  régi és új tagjait,  akik máris egységes és a maratoni  
távú produkció ismeretében kijelenthetjük, hogy páratlan munkabírású,  technikailag biz-
tosan megalapozott együttest alkotnak. A nyitódarabban mestere mellett is sikerrel helyt-
álló  Katonka Zoltán kitűnt levegős könnyedségével,  a magától értetődő  természetesség
ritka adottságát mutatva fel.  Jönnek majd a lírai, elgondolkodó opuszok,  örülni fogunk a
meglepő különlegességeknek, legyenek drámaiak avagy komikumra épülők,  de ez a ferge-
tegesen fiatalos indulás,  ez a lehengerlő lendület  egyből nagy reményekre jogosító, iga-
zán szívmelengető élmény !!!

Évente rukkol ki új darabbal, fantáziája kifogyhatatlan, most sem okozott csalódást. Duett-
re komponált műve szembesül ugyan az időhasználat problémáival,  hiszen két ember nem
tánczolhat egyfolytában..., de sikeresen hidalja át az elkerülhetetlen pihenő-időket.
A nyitóképben mindjárt legerősebb oldalát mutatja, fergeteges, vibráló lendületű variációi
szédületes változatosságukkal nyűgöznek le.  A két tánczos egyből bizonyít,  brilliáns tech-
nikával jeleníti  meg az egymásrautaltság  és az összeférhetetlenség antagonisztikus képeit.
Találó fényváltások,  kifejező zenék segítik a plasztikus mozgás-kombinációkat.  Már az első
harmadban csúcsra érünk, kicsit korán, de felejthetetlenül:  Szabó Csongor, piazzolás ban-
doneon-hegedű-kettősre alkotott szólójában,  a lírai férfiasság, a kifinomult szépség káprá-
zatos csodáját táncolja el.  Tökéletes egységben forr össze és hatványozódik meg a koreo-
gráfikus invenció és a táncos egyre érettebb, hihetetlen belső energiákat sugárzó egyéni-
sége. A Katona története, a Bolyongó után, megint egy lépéssel feljebb jutva képes érvé-
nyesíteni törékeny figurájának varázsos tálentumát.
Nagy kár, hogy nem lehetett örjöngő tapssal megakasztani az előadás folyamatát,  még na-
gyobb, hogy a "ne me quitte pas" sanzon-szóló után, hamvában holt tapsra-késztetés inger-
kedett velünk.  A kettősökben remekül helytálló  Réti Anna  nem elég fajsúlyos  egy ilyen
vulkánikus mélységekben izzó, tragikus monológhoz.
Ezek után még hevesebb érdeklődéssel várjuk  Pataky Klári következő opuszát,  öt-hatfős
együttesre, több karakterrel, színházi értelemben több drámai elemmel, de hasonlóan ere-
deti invencióval, fürge leleménnyel.

Markó Iván,  a baseli  Richard Wherlock,  Maurice Béjart után is volt bátorsága szembenéz-
ni az első komolyzenei sláger-remekművel és az elődök bravúrjaival. Egy Férfi - sok lány, egy
Lány-sok fiú, avagy sok pár: most öt egyenrangú szerep küzd meg az ismétlődő csodadallam
ezerarcú fokozásával.  Nagy Csilla  Pallas Athéné-i,  lenyűgözően  nagyvonalú  gesztusokkal
jeleníti meg a nyitó-motívumot, fenséges sugárzása után nehéz dolguk van a többieknek.
Szerencsére,  Pataky Klári  pazarlóan szórja nyughatatlan szellemének virtuóz leleményeit,
nincs két hasonló mozdulat, váratlan fordulatok pezsdítik, merész váltások izzítják a cikázó fürgeségű  koreográfiát.  Furfangos villanások után néhány keresetlen toppantás,  kitartott
pillanat után csattanó vetődés. És dübörög az örjítő ritmus kézzel, lábbal, fejjel és testtel
ütve is, a fények mesteri kezelése pedig tágabb intervallumokban tagolja az időt. Kevesebb
is elég lenne, igaz, nálunk mindent bele kell adni, mindig ontani és elárasztani muszáj, haj!,
nincsenek nederlandi táncosaink,  mégis állítjuk, kicsit takarékosabban kéne bánnia a sok-
féleséggel, akkor több figyelmet fordíthatna az építkezésre, a szerkezetre. De ez az opusz
akkor is újabb érdekes színfolt  Pataky Klári  egyre gazdagodó palettáján  és a befejezést
ujjongó felkiáltással köszöntő táncosok után,  mi folytattuk, tébolyult huhogással: Brávó!!!
Hogy volt!!! ... és várjuk a Hogy Lesz?-t is, nagyon.

Alternatív tánc-események ritkán élik túl az egy évet. Annál nagyobb öröm, ha sikerül új-
ra látni, hosszabb lappangás után.  A sláger-nosztalgiára épülő Pataky-opusz máig eleven,
izgalmas és még mindig eredetien újszerű.  Egyetlen hibája a zenék tempóbeli egy síkúsá-
jól jött volna egy tüzes szving avagy ringató bigin. De azon belül minden rendben: ötletek
tárháza, rengeteg soha nem látott mozgás-elem, következetes dramaturgia, a koreográfu-
si invenció páratlan gazdagsága.  Humor, irónia,  börleszk és groteszk.  A címadó dalra ve-
szekedő pár, a depressziós szőke bombázó, a sétálók ütközéses menetelése: megannyi te-
litalálat.  A "Beszélj!" fájdalmas emlékeket ébresztő hangjaira veszettül hengergő lánytes-
tek csapódnak a közömbös férfi-lábakhoz,  a heves forgás gyönyörűséges ellenpontja a lí-
rai könyörgésnek.  Góbi Rita nagy szólója az "Elmegyek"-re félelmetes intenzitású alkotói
és táncosi bravúr. Az együttes színészi képességei csillogtak a playback-jelenetben, a zá-
rókép kacagó-orkánjában is kitűnt  a vezéregyéniség  Szabó Csongor előadói szuggesztivi-
tása. Elmegyek, elmegyek..., bizony!, harmadszor is elmegyek!!!