Végre friss gyümölcs a Kamra aszalványos polcain:  Kovács Dániel, aki már bizonyított Zsám-
békon  Goldoni Terecské-jével, egészséges hozzáállással,  lendületes invencióval álmodta a
színre Calderon híres darabját.  A díszlet is az ő munkája, a hangsúlyozottan szürke tónusú,
szikár geometriájú minimál-térben, két pokrócból formált dombocska mellett, legfeljebb az
időnként csipogó színes madárkák képviselik a meseszerűséget.  Sokkal többről van ugyanis
szó: a valós és az esetleg csak álmodott, elképzelt világ veszélyes egybeeséséről, amely éle-
tünket is sokszor keseríti-édesíti. Milorad Pavic  Kazár szótárán kívül, kevés mű kalandozott
el ennyire merészen  a szubjektív észlelés útvesztőiben,  a rendezés azonban megtalálja az
egyensúlyt a szöveg finom fordulatai és a nyersen stilizált cselekmény között.
Az /elég/ bölcs király és a /nem elég/ ármányos trónörökös megformálása nélkülözi a lélek-
tani kidolgozottságot,  Lengyel Ferenc és Takátsy Péter így csak személyiségükkel vannak
jelen, Mészáros Bélá-nak legalább egy félbemaradtsága ellenére hatásos halál-songra futja.
Sokszínű,  mélyen emberi  Elek Ferenc apa-udvaronca,  alakításában érvényesül legjobban
a darabot átszövő dilemmák  tragikus kiélezettsége.  Pelsőczy Réka  következetes kemény-
sége, merev figyelme kitűnően jelenít meg egy furcsa karaktert,  míg  Keresztes Tamás ko-
nok racionalitása, kataton lelketlensége  lehetetlenné teszi a fájdalmas együttérzést. Nem
lenne jogos Ryszard Czieslak felejthetetlen figurájára hivatkozni  Grotowski remeklésében,
de ez a szerep gazdagabb érzelemvilágú, sebezhetőbb alkatot kívánt volna.
A rendezés erényei közé tartozik az egyenletes tempó,  a gesztusnyelv míves használata, a
jelzésértékű térbeliség megkomponálása. A végkifejlet csatájában pregnáns ötlet a dobok-
kal célba ütött golyózápor,  amely hangban, látványban parodizálta  a királydrámák kard-ki-
kard ütközeteit.
A vasmarkú  Kovács Dániel, még egyetemi hallgatóként,  acélos elánnal debütált a vérfrissí-
tésre áhítozó kőszínházban is, megújulást és reményteli folytatást ígérve.

Üvegbörtönbe zárta magát, egyetlen lendülettel a táncvilág csúcsára ugrott, azóta ontja
a mindig érdekes opuszokat, akárhova áll, ott a középpont..., - de honnan jött ez a meg-
foghatatlan csodalény, ki ez a lány?   Másfél évtized múltán megszületett  Bozsik Yvette
"Igy jöttem"-je,  de a kíméletlen múltba nézés  saját gyermekkorunk elfojtott traumáit is
előhívja.  Minden családi tűzfészekben találunk  alkoholistát, pedofilt, hisztérikát, lúzert.
De mindannyian emlékszünk arra az egy-két emberre, aki élő példaként meghatározta ké-
sőbbi választásainkat, még ha nem is merjük  ennyire következetesen feltárni előéletünk
mozzanatait.. A színpadon biztos kézzel rajzolt, erőteljes figurák elevenednek meg, meg-
személyesítőik kivétel nélkül plasztikusan jelenítik meg őket. Színész és táncos egyenran-
gúan mozog és játszik, a pantomim, a gesztusnyelv, a mimika és a tánc eszközeivel építve
fel az emlékképeket. Színészi-rendezői telitalálat  Tallós Andrea glamouros szépasszonya,
Czakó Klára mindannyiunk főzőcskéző Nagymamija,  Mészáros Béla karakterábrázoló moz-
gás-készségét bizonyítja. A korabeli tangós-csacsasás slágerek  nemcsak a történelmi hát-
teret színesítik, élő adásban meg is szólalnak  a hatásosan éneklő színészek által. A komor
szerető  Keresztes Tamás mácsós keménységgel, Szacsvay László utánozhatatlan szvinges
fílinggel énekel,  Rajkai Zoltán  maga a francia charme és elegancia. Vati Tamás  több iz-
galmas karaktert is hoz, Fülöp Tímea, Vivien Ingrams és az ellenállhatatlan személyiségű
Krausz Alíz a kiutat jelentő táncművészet esztétikumát képviseli.
Az előadás kulcsfigurája az alkotót megszemélyesítő  Hasznos Dóra, aki tökéletes átlénye-
güléssel játssza a kiszolgáltatott gyermeket és a kitörést kereső kamaszt.  Helyzetének ta-
láló jellemzése a lábosból készült hintán való pörgés, forgattatás, a párkapcsolatok formá-
inak poétikus metamorfózisa. Végre színész-egyéniségéhez méltó szerepben örülhetünk a
külsőleg is a Csodálatos Mandarin fizikumához visszatalált  Szabó Győző-nek, aki az Apa el-
lentmondásos alakjában  a kiérlelt szerepformálás  magasiskoláját mutatja be. Kedves, bo-
hókás ember, örök vesztes, akinek alkoholba málló leépülését  együttérzéssel éljük át. A
"Hull az elsárgult..." levél-ária  visszacsukló hangjaival,  veszett kitöréseivel,  torokszorító
fájdalmával, hosszú idők egyik legnagyobb remeklése.

Hullámbádog falak, vasúti trepnik, sejtelmes UV-fény a háttérben: Ambrus Mária újra reme-
kelt: semmi pálma, semmi dzsungel, ez a karvalytöke egyik afrikai építkezése, mintha a Hold-
bázison lennénk.  Konténer-házikó fehéreknek, mozgó szoborrács-díszlet,  csak a kutyaház
megnyugtató egy kicsit,  amíg ki nem bújik belőle  a félelmetes alakítást nyújtó  Keresztes
Tamás.  Koltes darabja rendkívül izgalmas, csavaros gondolkodásmód, őrületes szövegek, a
figurái pedig a színvalóság dermesztő abszurditását hordozzák. Az ifjú színész teljesen új ar-
cát láthatjuk: keserűen lebiggyesztett száj, heves deklamáció, csapzott haj, megkínzott lé-
lek, amely a kudarcos depresszió és a hiszteroid öngerjesztés kelepcéjében vergődik. Káp-
rázatos monológjai hihetetlenül szuggesztívek, dinamikája, tempója hibátlan, teljes színpadi
létezése feledhetetlen élmény! Méltó párja a végre képességeinek megfelelő szerephez ju-
tó  Tóth Anita,  akit a Periklész óta csak azért nem ünnepelhettünk, mert nem kapott nor-
mális játéklehetőséget. Különlegessége most maradéktalanul érvényesül a dzsungelbe poty-
tyant párizsi nő alakjában.  Csúcsjelenete a "külföldi" nyelveken,  azaz németül és afrikánul
folyó szerelmi párbeszéd,  amelyben hiányos germánját  Goethe Erlkönig-ével turbósítja fel.
A Néger és az Öreg esetében  nem ártott volna a szerepcsere:  a triplaszaltót mindig a leg-
jobb ugorja, nem ?!?  Így Horn szerepének nagyrészt megoldatlan maradt, igaz, örülhettünk
Fekete Ernő-nek, aki szokatlan szerepben, visszafogottságában mutatta meg kivételes színé- szi erejét. Tallér Zsófia oroszlánbőgés nélkül képezett  ijesztő zenei hátteret és jó,  hogy
volt szünet:  Ungár Júlia fordításából nagy kár lett volna  egyetlen szót is kihagyni.  Zsótér
Sándor nagy évadot zár ezzel a rendezéssel, az  Öreg hölgy és az  Octopus  után,  immár a
harmadik remekművel tetőzve szárnyalását.
Végre egy darab a Katona-Kamrában! Sokat nem fogják játszani, mégis ez az egyetlen járha-
tó út a korszerűbb játékmód, a korszerűbb színház felé.

Végre igaz szavak a Nagy 56-ról! Annyit fecsegtek már, annyit a hősökről és annyit a buda-
pesti srácról, nézzük már meg, ha csak egy epizódban is, kik is voltak, mi is történt, mit is
tettek?  Térey János nibelungi hevülettel lendül neki, minden sorát ízelgetni kellene, sok-
szor olvasva kortyolni az igaz költészet mákonyát.  Mert  Gothár Péter  színpadán,  sajnos,
csak nagyritkán szólal meg az emelkedett oráció,  a KáJé gárdája nagyrészt csak elmonda-
ni képes a gyönyörűséges sorokat,  valós értelmük valahol elakad a rivaldánál.  Megjelenik
egy elegáns-léptű nyurga hölgy, mondja-mondja, se mi, se ő nem tudjuk, miről is van szó...
Gothár naturálisan játszat,  felesleges mozgásokkal szabdalja szét az amúgy is túl sok szálú
cselekményt, öncélúan kerengeti színpadi masinériáját, kidolgozatlan képek kusza arzenál-
ját zúdítja ránk.  Ez a látomás sokkal stilizáltabb megjelenítést kíván,  akkor talán a szöveg
is méltón szárnyalna, egy gondosabb elemzés, aprólékosabb színészvezetés nyomán.  Nem
szabadulhatunk a Nibelung lakópark lenyűgöző élményétől, ott minden szótag ült, minden
gondolat-szikra lángot vetett a hipnotikus térben...,  talán a Krétakörrel való együttműkö-
dést a Kazamatákkal kellett volna inkább elkezdeni.  Égő zászló helyett tüzes szemek, puf-
fogó csatazaj helyett egy indulatos szavalat... A kínlódó színész-tömeg értékelhetetlen, a
tömény zűrzavarban mégis akad tiszta hang.  Lengyel Ferenc tömör nyúgalommal palástol-
ja hősének tétovaságát, egyetlen villanásban kiváló  Elek Ferenc  röpülő-tankosa és nagy-
ritkán hallhatunk szürreálisan szépséges hangot is:  Bertalan Ági az egyetlen, aki eltalálja
műhöz illő drámai kifejezésmód hiteles regiszterét.
Nem szabad egy ilyen hatalmas alkotást ilyen hevenyészett, félkész formában színre vinni!
Talán háromszor annyi idő alatt beérett volna,  bár a koncepció stiláris tévedései  akkor
se lettek volna elkerülhetőek. Nagy kár, de nézzük inkább onnan, hogy megszólalt a rea-
litás, az objektív történelem. Ötven év múltán ideje lenne már nem hazudni.

Csobogott már víz a Kamrában,  a felejthetetlen Periklész Ambrus Mária-i színpadán,  ez
az alkotás méltó a nagy vizi-elődhöz: zsótéri szintű látomás!
Dávid-testű férfitrupp pajkosan paskolja a vizet, de a gőgös Turandot lefitymálja őket. A
pólosok vizibirkózása sem érdekli, a női műúszó-válogatott legalább a hátán hordozhatja,
ám az összves kérőnek csak az akasztófa jut.  A táncosok és katonások alkotta együttest
az új hús végzősök, a  Barnák-Hajdú Lászlók erősítik sugárzó mimikával,  a végzet fekete
Hercegnőjeként, végre! Bozsik Yvette-t csodálhatjuk újra. A táncz-fenomén most talál-
ta meg igazi lehetőségét:  ez a nagyszerű mű nem táncjáték,  nem is mozgás-színház, ez
par excellence: SZÍNHÁZ!!!  Lukáts Andor  eljátszhatja az okoska pszicho-bácsit,  aki vé-
gül boldogan ugyan, de saját pedofil-vermébe esik,  Keresztes Tamás  parádés lehetősé-
get kap tánc-, ének-művészet és szuggesztív kamera-játék mellett,  a férfi- és nő-szerep
metamorfózisaira, az androgén-lét bravúros megjelenítésére.  De jól kidolgozott a többi
figura is, a két mogorva fürdős-domina, a fenséges  Halász Anna és a fanyar  Lisztóczky
Hajnalka, avagy  Fülöp Timea  bakfisa.  A szédületes hímek  karakter-variációi pontosan
rajzolódnak ki röpke szólóikban, a pálmát Hajduk Károly tütütipegést és fal-pantomimet
montírozó keszeg-kaszálása  viszi el.  Vati Tamás  bunkó-mácsóként gyűri le az udvari fe-
minizmust,  de  Bozsik Yvette  elementáris alkotókészségét sem a szűk tér, sem a még
szorongatóbb provinciális viszonyok sem győzhetik le.  Megtalálja a sztorit,  kitalálja mi-
kor és hol játszódjon, cselekményt formál, szerepeket épít, szereplőket talál, szöveget,
képet, zenét és mozgást gyúr össze gigászi eréllyel, összefogja a realizálás kusza szálait-,
végül delejes gyujtópontként izzítja fel a címszerepet.  Bizony ez a Gesammtkunst, ama
wagneri ÖsszMűvészet, amely a korszerű színház áhított lehetősége. Khell Zsolt közfür-
dő-díszletét jobb lenne felülről nézni,  mint ahogy az egész gyönyörűséges alkotás szét-
feszíti a honi és a Kamra-kereteket, minimum a Trafóba kívánkozik.
De addig is eszeveszett győzelmi mámorban ugrunk fejest  Yvette-ék látvány-fürdőjébe!

Összeházasítható-e az atommáglya és a gázkonvektor, űrsikló és sétarepülőgép? A Katona-
Krétakör Kapcsolat nem sok jót igért. Elötte féltünk, Utána futottunk. Nem a színházból,
mert az nemigen volt, legfeljebb felolvasó.  Schimmelpfennig  mondatai üresen kongtak,
karakterei schimmlisek, darabja lyukas pfenniget se ér.  A jobb sorsra érdemes, megdup-
lázott színész-válogatott felmondja a leckét, van, aki csak olvassa,  de hisz mindegy. A kö-
zönség gusztálja kedvenceit, tükör által élesen pásztázza a semmit. Az aktorok szemeznek
a nézőkkel,  boldog az a jegyvásárló,  aki  Bán János  mellett ülhet!  Bocs, Ő nem játszik.
A többiek sem. Közkézen forog egy nézőtéri térkép, melyik sorban, hanyas széken, mely
kiválóság ül.  Bizonyos, lilával jelzett helyek komoly felárral! kelnek el a börzén.  Állitólag
tombola is lesz...Lehet, hogy mi is nyerünk egy Valter Ferencet.
Megélhetési színház.  Se díszlet,  se jelmez.  Ha hiányzik valaki,  fel se tűnik.  Próbálni se
kell. Nekünk se.                                                                                Micsicsák Ernő

Forgách András ugyan csak egyfelvonásost darabot kreált, de a fölösleges dupla expozíció
után fergeteges komédiával jutalmazta a türelmes nézőt.  Mélysége helyett poénok,  jelle-
mek híján helyzetek: pompás közhasznú szórakozás. Ascher most remekelt,  a stílgyakorlat
legparányibb ziccerét is kihasználta,  sok lehetőséget adva a kiváló együttesnek. A Katona
igazi ereje mutatkozott meg az élvezetes alakításokban, a hyeprgruppból is kiemelkedett a
végre méltó feladatot kapó  Rajkai Zoltán  elementárisan vibráló ál-pizzafutára.  Az utolsó-
éves főiskolás,  Kovács Lehel  fantasztikus  tehetségként  debütált,  egyedi figurájával bíz-
bízvást meghatározó jelensége lesz a hazai színpadoknak.
Az első őszi dobás sikerült, nézhető, szerethető művecske született. Jöhet a következő !!!

Kocsis Gergely  felébred, semmit sem csinál, mégis hihetetlenül érdekes! Ez már maga az
őrület!, de rögvest jön a jelenetről jelenetre fokozódó,  köznapiságában annyira ismerős,
kis egyszemélyes tébolyok összvegubancolódó hálója. Kitűnő  P.Zelenka darabja, minden
szereplő megkapja privátdili-monológját, Gothár szikáran tereli sodró lendületű egységbe
a fordulatos cselekményt, végre egy élvezhető produkció a Katonában !!!  A zsenge ifjak
most is gyengélkednek, de  Nagy Ervin serényen munkálkodik, Kocsis Gergely súlyos ma-
lomkő, amely mindig fejbekólint, Vajdai Vilmos egy mondattal hoz teljes figurát.  Szirtes
Ági túl ridegen is tetszik,  Máté Gábor hogyan is lehetne érdektelen ziccer-szerepében!,
de az üvöltő mámor most a  Bertalan Ági - Lengyel Ferenc  álompáros... Különc szobrász-
nőként végre újra saját elemében,  a groteszk irónia hévizében tobzódik, majd más alak-
ban további meglepetésre képes régen hiányolt kedvencünk!  Lengyel Feri a Fekete tej 
/szintén jól bekattant/ exkommandósa után,  most egy csökött nyugdíjas metamorfózisát
mutatja meg brilliánsan: meg érdemli a szobrát !!! Feltűnő  Kovács Andrea jelmeztervezői
munkája: egészen fura, poszt-opártos textiljei a fiktív geometria terébe emelik a látványt.
Barátaink! Van remény! Hátha a jövő évad így folytatódik majdand...

Szégyen oda, de inkább ide: nem ismerjük  Tóth Kriszta  verseit. Szerencsénkre,  Pelsőczy
Réka annál inkább: csinos kis fűzért szerkesztett belőlük,  kicsit dramatizált, kicsit látványt
alkotott,  mozgóképet és cikázó szellemet lehelt belé és még jól meg is rendezte mindezt.
Jó  Keresztes Tamás-t ugyan díszletelemmé degradálta,  /fiú létére csak mondhatott volna
az egyszemnél többet is!/,  de az egész működött és célba talált, már hajkurásszuk a  Tóth
Kriszta köteteket...  Érett egyszerűséggel lepett meg  Rezes Judit,  Pelsőczy Réka  pedig
karcos humorral közvetítette a költő természetes bölcsességét.  Tetszett a videoháttér, a
a zenei körités, de nagyon fájón hiányzott  Tóth Anita, a versmondás királyi fensége!!!

Talizmán:                      10             Portugál:         9                    Top Dogs:        7    
Túlélési gyakorlatok:      10             Fekete tej:      6                    Koccanás:        5
Hétköznapi őrületek:       8             Bikinivonal:      8                    A kulcs:            9
Turandot:                     10

Immár hatodik /!!!/ éve a színház egyik legnagyobb közönségsikere, a Portugál, vagy másfélszáz előadáson túl sem vesztett semmit frisseségéből, hála a kivételes szereplőgárda tehetségének és a darab iránti töretlen szeretetének. A filmváltozat semmit sem adott vissza a dialógusok talajmenti humorából, a helyzetkomikum csetlés-botlásait jobb a színpadon látni, most ősztől kezdve ráadásul végre a nagyszínházban. Csuja  Imre, a legszeretnivalóbb bunkó, Lengyel  Ferenc, az izomagyú exrendőr és a felejthetetlen páros: Szirtes  Ági, mint mélyalkoholista ösztöntündér és Varga Zoltán, aki maga a delíriumba tompult Sátán ! Masni, a kocsmároslány  szerepében  Pelsőczy  Réka a nagy röhögések között meg tudja sejtetni a történések rettenetes tragikumát is.

Mert hiába állítják a fondorlelkű műítészek, hogy Egressy  Zoltán "csak" ügyes vígjátékora képes, bár az sem lenne semmi --- minden művében ott bujkálnak a legmélyebb emberi drámák.

A  Top  Dogs viszont valóban csak egy nagyszerűen megfogott szituáció, konfliktus és cselekmény nélkül, de hihetetlenül érdekes figurák, esendő sorsok felvonultatása teszi mindvégig izgalmassá. Na meg az egyedülálló szereplőgárda, amilyet pillanatnyilag kizárólag a Katona József Színház tud kiállítani.  Bagossy  László  rendezése  keményen összefogta a zsenicsapatot, így a brilliáns szólók egy lehengerlő tuttivá forrottak össze.

Magyar költők estjét elég szerencsétlen dolog  Vörösmarty- val indítani, főleg, ha az Előszó a szerkesztő-válogató idétlenkedő előadásában hangzik el. Egyébként is jobb lett volna, némi támogató irányítással,de mégis a színészekre bízni, hogy mit mondanak. Az előadott költemények sora így csupán valami kusza névmutatót eredményezett: egy költő/ egy vers.
Ha színész mond verset, vagy a költőt személyesítheti meg, vagy az elbeszélőt, esetleg a cselekményt dramatizálhatja. A puszta elmondás túlzottan az előadó személyiségét állítja a
középpontba, nemigen érvényesül a költemény maga.
Ezen az estén többeknek sikerült elkerülni ezt a buktatót.  Bodnár  Erika letisztult bölcsességgel sóhajtotta el a villoni szép fegyverkovácsné panaszát  Balla  Zsófia tollából,
Nádasdy  Ádám-ot és  Térey  János-t  Fekete  Ernő  interpretálta fagyos nyúgalommal. A sokat emlegetett "hideg" ugyancsak forróságba csapott át  Varga  Zoltán  nagyívű fokozásá- ban / Kemény  István: Keresztény és közép /.
Az est kiemelkedő fénypontját  Tóth  Anita  két megjelenése jelentette. Halasi  Zoltán  Adóellenőr-ét együttérző beleérzéssel adta elő, érzékletesen állítva elénk egy nevetséges gogoli figura kopott emberségét. Oravecz  Imre: Emlékezés az ülőkalauzrendszerre c. sokat idézett remekművéből pedig valóságos monodrámát varázsolt !  Egy határozatlan korú
örök-érintetlen vénkisasszony idézte fel a mérnöki precizitással lajstromozott jegyellenőrlétet, amelynek nemcsak geometriai paramétereit, pszichológiai hátterét tárta fel, de sejtetni tudta mitológikus mélységeit is. Az az egyetlen, démonikusan hangsúlyozott "érintetlen" szócska egymagában felejthetetlenné tette volna az irónikusan bűbájos monológot, de legnagyobb örömünkre, még ezer ilyen játékbravúr, gesztus-csoda és mimikai virtuózitás avatta színészi remekléssé.
  
TÓTH  ANITA:           VISSZA !!!  VISSZA !!!     

És végre már egy igaz, komoly szerepben a színpadra is:  Vissza !!!  Vissza !!!

Szibériai  Portugál, egysíkúbban, terjengősebben, kevesebb leleménnyel. Egyfelvonásnyi
a vontatott expozíció, életközeli jelenetkékkel tarkítva:  a legnagyobb magyar orátresse,
Csomós  Mari félelmetesen súlyos monológja, majd  Lengyel  Ferenc brutálisan nagyszerű
lövöldözése sem tudja feledtetni az igazi dráma hiányát. A második rész végre feszült pár-
viadalt hoz, csak éppen féloldalasat, mivel  Szantner  Anna  nem tud ellentartani   Kocsis
Gergely elképesztően erős játékának. Szerepe ebben a képben rendezőileg is rosszul ér-
telmezett, hirtelen feltörő vallási rajongás helyett egy kis hisztérika lírai pálfordulását lát-
juk, amely teljesen hiteltelen. Kitünő a lepukkant szibériai vasutállomás döngő rácsozata-
ival, a slusszpoén pedig  Gothár  Péter  zseniális szcenikai leleménye.
Mindez azonban csak arra elég, hogy végignézzünk egy tisztességes előadást és újra meg-
állapíthassuk, milyen félelmetes tartalékai vannak  Kocsis  Gergely  káprázatos tehetségé-
nek.                                                   Sajnos, ez  csak egy  6-os.

u.i.: A dicstelen évad egyetlen értékelhető darabja, talán kicsit túl hamar került temetés-
re. Persze, nem a mi kutjánk kölyke, pedig ez a 6-os volt idén a legjobb eredmény itt...

Kiváló elképzelés: a  Weöres-vers megzenésítése énekhangokra és az előadók által lét-
rehozott, hagyományos hangszerek nélküli ritmus- és zörej-effektusokra. Miután ere-
detileg színészekről volt szó, természetesen a  költemény prózai interpretálása is au-
tentikus lehetett volna. Hiába nagyszerű azonban a  zeneszerzői  munka,  az egyszem
Keresztes  Tamás kivételével ez a  pótcsapat teljesen alkalmatlan  nemcsak  zeneileg,
de színészileg, jelenlétileg sem, ami ugye sokkal nagyobb baj...Hamis, pontatlan, kép-
zetlen, hiteltelen.
Fájó szívvel  emlékezünk a  Tyukodi pajtás  és az azt  megelőző  Sáry-opusz  legendás
együttesére. De hiszen az előzetes színlap  most is jót igért:  a csúcsmuzikális   Nagy
Ervin-t, Kiss  Eszter-t, Szabó  Győző-t, nem  is beszélve a csodálatos   Bodnár  Eriká-
ról. A megatonnás tehetségbomba  Tóth  Anita  koronázta  volna meg az  invenciózus
produkciót.
Félelmetes, hogy a rossz  utánpótlás-választás hogyan zülleszti le az ország  egyik első
társulatát. Elég !!!  Ezen a lejtőn meg kellene állni !

Koncepció:  10                             Megvalósítás:  NULLA

Rettenetes, hogy már a harmadik alkalommal kell ebben az évadban lenullázni hajdan
kedvenc színházát...

Hat nagyobb szerep: tévedések játéka. Miért hív vendéget egy színház, amely a legerősebb
férfigárdával rendelkezik ?  Miért játszik az eszményi hős  Fekete  Ernő hidegfejű tőzsdevir-
tuózt ? Miért látunk a hazai színház szikrázó csillagai mellett két fekete lyukat, a legfrissebb
generáció képviselőinek személyében ? Némileg kárpótol az elementáris  Bezerédy  Zoltán,
Ónódi  Eszter pedig először volt hiteles ezen a színpadon: érett, átgondolt, sallangmentes
alakítást láthattunk végre tőle, talán azért, mert alkatához az igazságkeresés, az etikus gon-
dolkodás, az egyszerűség sokkal közelebb áll, mint a csábos szélsőségek és a böhöm ordíto-
zás. Szegény Bán János szerepe nem iratott meg, viszont  Nagy Ervin,  Tóth Zoltán  és első
legjobban a minden moccanásában életveszélyesen zseniális  Varga  Zoltán, számos alakban
visszatérő  triumvirátusként, felejthetetlen  élményperceket  jelentett. Telitalát a  Fenyő
 Iván - Elek Ferenc rendőr-duó,  Vajdai Vilmos  is hozta megszokott bravúrjelenetét, csak
darab, csak dráma nem volt sehol...
Spíró  György-tő l Kvartett-et, Szappanoperá-t kaptunk, nem fogadunk el felületes életké-
pet, mégha irónikusan találó, élesen poéntírozott, aktuálisan mellbevágó epizódok laza fű-
zéréből szövődik is. Bevillan néha a katasztrófa, távoli világvégék robajlanak, --- aztán marad
a piti kis koccanás, a semmi panoptikuma, hát ez nagyon kevés, --- hajtsunk tovább...!
Néhány drasztikus húzás, néhány kép teljes mellőzése sokat segítene, végül is egy nagyon
üres estén így megnézhető a Katona József Színház kitűnő társulata, végre a nagyszínpadon
is. De könyörgünk, bármennyire szépen is adja   Ónódi  Eszter, ne legyen Örkény !  Hiszen
egyetlen egypercese százannyit mond, mint ez a többórás dugó!                 Icipici 5-ös...

  

Rettenetes, hogy egymásután kell lebeszélő szövegeket fogalmaznunk hajdan legkedve-
sebb színházunkról, de úgy tűnik, nincs  megállás a lejtőn.  Reméltük, a  schrofensteini
Bosszú csak kisiklás volt az ascheri pályán, a mostani bemutató, sajnos, a stagnáló mély-
repülést jelzi. Zsótéri rideg díszlet, ok és indok nélkül, vetkőztetés öncélúan, hátha be-
jön, mint a Baalban Schillingnek. Mai ruhák, mai tárgyak petyhüdt anakronizmusa. Fegy-
ver, amely nem sül el, kisrealista poénok, amelyek most is. Ivanov alakja nincs újraértel-
mezve, manapság ez a lényeg egy  Csehov-darabnak, /l. Krétakör: Sirály/, így  Fekete Er-
nő erőfeszítései is elbuknak.
Egyetlen jelenet nézhető: a születésnap epizódfigurái, a társasági felszín bornírtsága, a
mozgások, az arányok egytől egyig nagyszerűek.  A rendező  sorskérdések drámai tagla-
lása helyett, a kisemberi komikum, a mindennapiság ábrázolásában többre jutna.
A társulat is épül: LE...A fiatalok alkalmatlannak bizonyulnak, különösen,  ha főszerepet
kapnak. Bezerédi agyonhadonássza, végigharsogja hálás szerepét, most is kitűnő a ven-
dég  Molnár  Erika.  Majdnem némán Varga  Zoltán és Szirtes  Ági  annál ércesebben:
a megszokhatatlan nagyszerűség példái,   Máté  Gábor pedig egyenesen zseniális !  De
ettől csak ők fényesednek, az előadás elviselhetetlenül rossz.

Az évad két legjobb produkciója lekerül a műsorról. Talán, mert nem "igazi" színdarabok,
"csak" a  gesztus-színház, a mozgás-színház, a világon mindenütt a hagyományossal egyen-
rangú műfajának képviselői, vagy annak okán, hogy alkotói kívülállók,  szereplői nem ide-
valósiak. Pedig  Uray  Péter a  Véred ízé-ben a katonás színészekkel tett csodát, Bozsik
Yvette pedig a társulat tagja és jogos büszkesége.
Nézzük meg utoljára és kívánjunk a prózai részlegnek hasonló sikereket.

Végre sikerült Bozsik  Yvette-nek a Kamrá-ban is csinálni egy igazi tánc-produkciót, színészek, poénok, effektek nélkül, kizárólag a mozgásművészet eszközeivel. Gyönyörű fényhatások tagolják a laza cselekményszálra fűzött jeleneteket, amelyek mindegyike különböző, zenében, jelmezben egyaránt, végül mégis egy egységes egész alkotórészévé válik. Iszonyúan nehéz kétpercekből felépíteni a darabot, de a koreográfus győzi fantáziával és szituációs leleménnyel, a zenei háttér válogatása pedig egészen kiváló, annak ellenére, hogy a legkülönfélébb stílusokból merít. Nagyon fontos ez, hiszen az egész kortárs táncművészet a CD-adta kollázstechnikára épül, ingyen kínálva a nagyvilág teljes zenei arzenálját. A tánckar mozgatása, a főszerepek felépítése nagyszerű, ez a darab a tiszta szépség, a katarzis nélküli esztétikum csodája.

Vati Tamás számos alakváltozáson át újra és újra meggyőz kivételes jellemábrázoló képességéről, csecsemőként éppen olyan szuggesztív és hiteles, , mint nővé változva, patás Pánként topogva vagy a végállapotban, kosszarvú birkaként. Kitűnt Vislóczky Szabolcs harmonikus könnyedséggel táncolt androgén szerepében. Krausz Alíz, aki az elmúlt néhány év folyamán igazi nagy táncossá érett, ismét bizonyította klasszisát. Roppantívű karmunkája, izzó hevessége, az átélés ösztönös dinamikája himnikus magasságokba emelte nádszáltestű poézisét. A befejező szerelmi tánc és ölelésmámor örökké felejthetetlen marad !

Gesztustáncz mozgás-színház 5 plusz egy nagyszerű színész előadásában, Uray Péter elképzelései és koreográfiája alapján. Amit a táncosok és pantomimek tudnak, az Nekik a nagylábujjukban van --- amit az emberről tudnak, az arcukon és a játékukban. Egy szó nélkül jelenítenek meg szövevényes szituációkat, komikus vagy éppen végzetes konfliktusokat. Az első 10-es az évadban: Pelsőczy Réka, Kiss Eszter, Rajkai Zoltán, Varga Zoltán és Szirtes Ági!!!
A hangzásélmény meg egyenesen döbbenetes ! A dobbanó talpak, a suhogó lábak, az öklök
dübögése, a tenyerek csosszanása dúsul mágikus hangzástérré, tudattalanunk legősibb ré-
tegeit érintve meg. A Vérnász-jelenetben pedig egyetlen mágus-színész  a legképtelenebb
zörejhangzókkal: ajak-nyelv-torokeffektusok, nyögés, sikoly, üvöltés végtelen változatossá--
gával teremt dermesztő atmoszférát. Nem véletlen, hogy  Rajkai  Zoltán-nak külön díjkate-
góriát kellett létesíteni a Best of 2003-ben !