Rzewski cserepeivel kezdte, Saarijo totál elektronikus dob-kombinációival folytatta,
de gyönyörű orgánuma,  oratórikus artikulációja vokális csodákat sejtetett. A szünet
után Jean-Pierre Drouet: Un chien dehors című zseniális művében megmutatta, mit
tud recitatív hangképzésben tízezer fajtáját vonultatva fel a különleges száj-,torok-,
ajak-, stb. hangoknak, ujjal ütött, hóna alá szorított tombak-kisérettel. Cathy Barbe-
rian óta nem hallottunk ennyire virtuóz, ennyire gazdag zörej-éneklést !!! Kár, hogy
az otrombán üres jazz-scatelők nem hallották.  Inouk Demers  Désastre-jában aztán
káprázatos marimba-játék következett, sziszegésekkel, tomtomtremolókkal, kézzel is
ütött dallamokkal. Egy csoda volt ez is, a befejező elektronikus hátterű maracas-szó-
ló könnyed lezárásnak bizonyult, a kedvesség nem zárja ki az előadói bravúrt !
A királyi Rádió természetesen nem rögzítette az egyedülálló és nálunk még sohasem
hallott produkciót, nem baj, majd jó pénzért megvesszük valamelyik külhoni koncert-
jének felvételét...

A szokásos  nyári  örömünnep,  elvihető  kartonszékek,  néprádió-szintű  hangminőség, de újra  ŐK és újra Ő !!!  Fischer Iván vezényelte és kommentálta  Ravel  G-dúr-zongoraverse- ét, ami maga a jazz és az elnyűhetetlen  Boleró-t, ami maga az őrületig fokozott flamenco.

Ha Hitler három évvel később  kerül hatalomra,  az  Ezüsttó  ugyanolyan bombasiker, mint
a Koldusopera, otthon is, máshol is. Zenéjében idézi az alapmű dramaturgiai megoldásait,
fájdalmas szarkazmusát, idézőjeles líráját, betetőzése lett volna egy zeneszerzői korszak-
nak. Vagy egy új periódus fergeteges nyitánya...
Nem tudtunk róla sokat, felejtettük,  míg most az örökmozgó  Fischer  Iván  megajándéko-
zott vele minket,akik immár  Ljubimov  óta   Kurt  Weill- rajongók vagyunk.
Így a pódiumon, megfosztva a színház lehetőségeitől, csak a zene működik, de ennek elle-
nére elragadó, lehengerlő, kolosszális !!! Az orátor-narrátor meggyőzően fűzte össze a jól
válogatott áriákat, /talán az első éhezős-duett nem kellett volna/, A változatos karakterű
részek lendületesen épitették fel a cselekményt is. A Rendőrkapitány szerepében párat-
lan élmény volt  Gyabronka József alakítása, aki a teljes átlényegülés ritka csodáját adta,
színészet, muzikakalitás, dikció egységének szentháromságában./Lásd  Best of 2004 !!!/
Brilliáns volt a zenekar, a bőség zavarában említsük most csak a  két trombitást, az oboát,
a klarinétosokat és az összes rezet. A nyitó  Hegedűverseny  irdatlan nehézségű allegrójá-
ban egyébként is szembesülhettünk a muzsikusok rejtett tartalékainak kincsesbányájával.
A szólista  Eckhardt  Violetta  szinte  elektronikus brácsahangot imitáló fantasztikus játék-
kal, szuperszónikus muzikalitásával újra bizonyította, hogy   Best of 2003-beli  értékelése
nem volt alaptalan.

 Csajkovszkij  és  Sosztakovics, két zeneszerző-titán, akinek életét rettegő szorongássá
nyomorította  a  Hatalom.  Az előbbit  szexuális beállítottsága miatt  végül öngyilkosságra
kényszerítette a hypokrita cári udvar, Sosztakovics pedig minden premierje után várhat-
ta a Gulág-beutalót. Pjotr Iljics pazar balett-zenékkel védekezett, a pályáját J.S. Bachot
kihívó preludium-sorozattal kezdő szovjet-orosz szerző meg Sztálin-kantátákkal próbálta
életét menteni.
Utolsó szimfóniáikban fatalista belenyugvással összegezik pokoljáró életútjukat. Sosztako-
vics XV. szimfóniája az idilli gyermekkortól a megnyomorított élet és a közelgő halál drá-
májáig ível, a  VI. szimfónia pedig szinte Csajkovszkij sírfeliratával zárul.

Alábbiakban beszámolunk mindkét frenetikus lendületű hangversenyről:

A vártnál is unalmasabb klasszikusok és egy csingilingi kávéházi virtuóz után megszólalt a
VI., a  Patétikus  Szimfónia,  felejtettük   Krausst és  Wolfit, úgy  énekelte a végtelenül
fájó főtémát a vonóskar, még a falak is sírtak... Talán azért is,  mert jövőre nem hallhat-
ják itt ezt a csodálatos zenekart. Az első tétel a csajkovszkiji képzelelőerő lenyűgözően
gazdag arzenálját mutatta meg,  a második,  igencsak  szokatlan  nehézségeket támasztó
5/4-es pedig olyan könnyedén áramlott, mint egy derűs keringő-variáció.  A gyors tétel-
ben aztán az együttes és a karmester egyaránt a csúcsre ért, Claus-Peter  Flor eszelős
tempót diktált, amit a félelmetes gárda a fehérizzásig hevítve, fölényes biztonsággal haj-
tott végig. Soha nem hallottuk még ezt a szövevényes, kis egységekből hatalmas tornyot
építő, letaglózóan sokkoló zenét ennyire mámorosan elevennek.
Aztán a megadás tragikus csöndje, az állva  remegő hangtömbök, a végső búcsúzás kese-
rűsége zárta az életet és a felejthetetlen estét.

Régi fizikakönyvek szerint a szimfonikus nagyzenekar hangteljesítménye  66 Watt.  A japán
Akira  Miyoshi  Kyomon-jának bemutatóján azonban alighanem bármely mérőműszer cső-
döt mondott volna, a félelmetesen muzsikáló zenekar hangtömbjei minden felső korlátot
leromboltak. Egy megtévesztően gyengéd gyermekdal után kitört az atomháború, tombolt
az  Utosó  Itélet. A sudár izomköteg  Inoue hypnotikus biztonsággal gyújtogatta a brutális
kompozíció mennydörgő rakétáit. Kényes  fülünknek mindez mégsem volt bántó, mert igé-
nyes, invenciózus, átgondolt és kidolgozott  zenei  anyagot  hallottunk, kifejezhetetlenül
színpompás, sistergően virtuóz előadásban.
Iszonyúan unalmas, csúnya hangzású  Schumann gordonka-verseny következett, vézna ze-
nécske versengett a szólista nevetségesen túlzó agogikájával.
Szabó  Péter, a gordonkaszólam szenvedélyes vezére, a Sosztakovics-szimfónia második té-
telében aztán megmutatta,  milyen egy bensőséges csellóhang, hogyan is kell szólni a leg-
férfiasabb vonóshangszernek. Furcsán borzongatóak ezek a sosztákovicsi dallamok: gigászi
hangközök, vakmerő lépések, széles ámbitusu melódiaívek. Sikerül elkerülnie minden dúr-
moll jelleget, tritonuszok, bővítmények építenek fel lenyűgöző frázisokat. A leghatározot-
tabb intonációt, a megszólalás tökéletes biztonságát igénylik, ellenkező esetben melléfo-
gásra gyanakodhatnánk. A tuba  sziklatömbje fölött szárnyaló csellószóló után, a klarinét,
a trombita, a hegedű, a fagott káprázatos belépései bizonyították a szerző és a Fesztivál-
zenekar kongeniális egymásratalálását. Bizony,  Barsaj  óta hiányoltuk a szovjet-orosz  gé-
niuszt.
MIndezt elsősorban  MIchiyoshi  Inoue vulkánikus energiákat mozgósító dirigálásának kö-
szönhettük. Roppant erővel fogta össze a produkciót, démoni szuggesztivitása robbanás-
közeli állapotba gerjesztette a zenészeket és közönséget egyaránt. Ennek ellenére tu-
dott visszafogott is lenni, kedves derűvel abszolválta a csellóverseny szürkeségét, végig
arányos,  mesterien kiegyensúlyozott volt  és  gyermeki örömmel élvezte a csúcsra jára-
tott együttes eszméletlen játékát. Igazi nagy karmesteregyéniséget ismerhettünk meg,
aki a méltó ünneplést  ritkán látott egyszerűséggel osztotta meg a szólistákkal  és a má-
morosan muzsikáló zenekarral.

Mikor halljuk a brácsák sejtelmes, puha, fátyolos hangját?  Hiszen leginkább a középszó-
lamokat játsszák, testét-lelkét adják a zenekari hangzásnak. Néhány elhaló, visszafogott
dallamív, szinte egyetlen szóló  Berlioz  Harold-jában, versenymű alig, tarol a hegedű és
a cselló.
Aztán megjelenik egy nyurga norvég  és alaposan beint az előítéleteknek.  Nem gyorsan
játszik, nem ördög/mély/hegedűs, nem  villog,  nem! --- énekel, dalol, bűvöl és varázsol.
Férfias, érces hang, mintha a kürt  trombitává  válna ... Hindemith  Gyászzené-jében a
a  végletekig  késleltetett frázisok,  gyönyörűen lekerekített  rész-melódiák a meditáció
fájdalmas  megnyugvását sugározzák. Kurtág korai zsengéje , a  Kossuth-szimfóniának te-
kinthető Tétel brácsára, érett  ügyességével  Lars  Anders  Tomter-nek legfeljebb sok-
oldalúsága megmutatására adott alkalmat. A ráadásként játszott  Bach-mű viszont teljes
pompájában ragyogtatta fel szolidságában fantasztikus, intellektuális muzikalitását.

 Debussy  zenekari képei közül a  Giques tömör egyszerűsége  érvényesült a mértékle-
tes  Sylvain  Camberling  vezényletével. Igazi csemegének bizonyult a színekben tobzó-
dó, parázs ritmikájú   Ibéria, amelyben   Debussy  félelmetesen gazdag, már-már a clus-
ter-effektusokig előremutató hangszerelése lenyűgözően szólalt meg  a nagy formában
játszó  Fesztiválzenekar előadásában. Utána szegényesnek tűnt a  Tavaszi  körtánc, de
a szép este élményét már nem veszélyeztette. 

A mélyvonósok csodálatos lírai tömörséggel indították  Liszt  két  Faust-epizód-ját, édes
sejtelemtől borzongott a hátunk: nagy -nagy koncertnek nézünk elébe...Nem csalatkoz-
tunk !  Fischer  Iván  a meditatív első részben a nagyzenekari hangzás minden lehetőségét
bemutatta, a táncosabb második epizódban pedig megtapasztalhattuk, hogy a fortétől a
fortisszimóig terjedő hármas skálán /f-ff-fff/, milyen végtelenül árnyalt dinamikával, hány-
féle módon tud a Fesztiválzenekar  "nagyon erősen-t" játszani. Nyolcig számoltuk...Méltó
bemelegítés volt  Wagner  Walkür-jének  I. felvonásához.
Valahogy így énekelnek  Bayreuthban: a három énekes letaglózta a közönséget, nemcsak
énekelt, de díszlet és jelmez nélkül is tökéletesen jelenítette meg a sűrű, setét erdőt, a
kis kunyhót, a varázskardot és az egyéb tolkieni kellékeket. Alfred  Reiter metsző kamasz-
basszusa  annyira  gonosz  Hunding-ot állított elénk, hogy biztosra  vehető,  10 év múlva ő
lészen  minden idők  legkegyetlenebb  Borisz  Godunovja.  Robert  Dean-Smith  lenyűgöző
biztonsággal és állóképességgel, valós átéléssel énekelte  Siegmund-ot, 50 perc után is fo-
kozásra volt képes. Az eszméletlenül szuggesztiv   Petra  Lang-gal  eszményi álompárosként
játszották el a gyanakvás, a csírázó szerelem, a boldog egymásratalálás és a fényes diadal
megannyi mozzanatát. Végső összeborulásuk  pillanatában,  mi  az egész  pódium-színpadot
szerettük volna őrjöngve átölelni, hasonlóan tombolt az úri publikum is.
Mert mindehhez a fantasztikus zenekar adta, óh, nem a hátteret, hanem a roppant erejű
akusztikus élményt. A már áhítattal emlegetett cselló-szólam,  Szabó  Péter  szenvedélyes
vezetésével grandiózus talapzata volt az énekszólamoknak, a bőgők megszállott erővel tá-
masztottak, de ez az este mégis a rezek hatalmas ünnepe volt! Ritkán szól imígyen a négy
Wagner-tuba az ötödik, a Nagy Testvér elephántbömbölése fölött. A basszus-trombita ve-
zette trombita-szólam és a hasonló regiszterű harsonával bővített pozaun-kórus a győzel-
mes zenei csúcspontok eksztatikus betetőzését jelentette.

Legjobb zenekari koncert:    FISCHER  IVÁN       Fesztiválzenekar  okt.22.  Olasz Intézet
                                         Richard  Strauss:   József  legenda     Op.63.

Legjobb kamara-koncert:      AMADINDA      Magyar Rádió kortárs-sorozata /Lázár Eszter/
                                        John  Cage és  Lai Deh-Ho  bemutatók,
                                         Ligeti  György:  Síppal,dobbal     etc.

Legjobb szólóprodukció:       KLENYÁN  CSABA  /klarinét/        Stockhausen:  Harlekin

Legjobb zenekari szólista:     ECKHARDT  VIOLETTA  /hegedű/  Fesztiválzenekar
                                         Rimszkij-Korzakov:  Seherezádé   szept.27. Zeneakadémia

Legjobb énekprodukció:       KÁROLYI  KATALIN                      Ligeti:  Síppal,dobbal

Legjobb  pályakezdő:           FODOR  GABRIELLA  /ének/          A tisztességtudó utcalány 
                                                                                         R.: Mundruczó  Kornél  

                V E N D É G M Ű V É S Z E K

Legjobb zenekari koncert:    EÖTVÖS  PÉTER                           BBC  SZIMFONIKUSOK  
                                         Eötvös  Péter:    zeroPoints   és   JET  STREAM /bemutatók/

Legjobb kamarakoncert:       BOROGYIN  KVARTETT                  Prokofjev, Sosztakovics

Legjobb szerző-előadó:         HEINER  GOEBBELS                      Prométheusz        Trafó

Legjobb szólókoncert:          PIERRE-LAURENT  AIMARD            Ligeti György:  Etűdök

Legjobb előadóművészek:     EMMANUEL  PAHUD  /fuvola/        Reinecke: Fuvolaverseny

                                        MARK  KAPLAN  /hegedű/             Bartók:  I.Hegedűverseny

                                        ALEKSZANDR TORADZE /zongora/  Prokofjev: II.zongoraverseny                                                                                                          CHRISTINE  BREWER  /ének/          Richard  Strauss dalok

Legjobb kortárs együttes:    PIERROT  LUNAIRE  ENSEMBLE  /Wien/   MR kortárs-sorozat
                                        Crumb, Eötvös, Bánlaky, Deniszov, Mitterer  bemutatók

A legfontosabb az, hogy egészen más volt, mint az eddigiek, hihetetlenül gazdag, sokrétű és számos újdonságot is hozott !   Polgárjogot nyert az elektronikus zene: e-jam és a Corporation underground zenei fesztivál a Gödörben. Hangsúlyosabb lett a jazz, sajnálatos módon azonban mint az  Erik  Truffaz trió, mint  Peter  Erskine  A38-as koncertjét élvezhetetlenné tette a dilettáns hangosítás. Tessék végre tudomásul venni, hogy minden hangosított zenei esemény az előadóművészekkel egyenrangú hangmestereket igényel, akiket egyelőre, kerül, amibe kerül: importálni kell !!!

Még a kortárs-zenei hangversenyek némelyikére is betette  /bal/lábát a technika. Az Arditti Quartet, bár Ligeti második vonósnégyesét meggyőzően játszotta, műsorának második felében a       cég promóciós hírverését vezette elő egy komputerizált fércmű elő-, helyesebben eladásával...A szörnyű  Steve  Reich-est is a hangosított szólamok rendezetlen aránytalanságait szenvedte meg, bár itt nem ez volt a fő baj !    Inkább az, hogy a kiváló Amadindá-soknak nem volt mit játszani, tengernyi zenei üresjáraton kívül, /kortárs zene/. Hasonló gondokkal küszködtek Franz  Schmidt: A hétpecsétes titok c. oratóriumának előadói, ugyanis hamar kiderült, hogy sem titkot, sem értékelhető zenét nem rejt a mű.
Igazi nagy koncert lehetett volna a Trio  Animae estje, ha nem az akusztikai csődöt jelentő Márványteremben rendezik meg, de még így is érvényesült Arvo  Part, Schnittke és  Vasks műveinek kiváló előadása.
Hősies vállalás volt a Szabad Hangok Énekegyüttes  részéről  Ligeti: Nonsense  Madrigáljai-nak mősorra tűzése, bár az énekesek helyett most még inkább a török fürdő kupolája érvényesült.
Felemás élménnyé sikeredett az  Eötvös  Péter-est. A  Music for New York-ot teljesen tönkretette a gyengécske tánc-produkció, amely csak arra volt jó, hogy elterelje a figyelmet a  zene hallgatásától. Utóbb ez otthon sikerült, de akkor ugyan minek volt az egész ? A  Harakiri  és különösen a Tomkins  Énekegyüttes   megszólaló  Madrigálkomédiák viszont a lehető legmagasabb szinvonalon valósult meg, bár ez a két darab már régen elkészült és elhangzott, a  Fesztivál csak műsorára tűzte őket. Persze ez is nagy érdem !

Lendvay  Kamilló: A tisztességtudó  utcalányá-nak  Mundruczó  Kornél általi felújítása nem
zenei, sokkal inkább színházi esemény volt. A kiválóan éneklő operisták hangjára nagyszerű színészcsapat play black-kelt, irónikus idézőjelbe téve a műfajt és a darabot, közülük is kiemelkedett a címszerepet éneklő   Fodor  Gabriella és színészalteregójaként  Tóth  Orsi.
A méltatlanul halálra itélt  Átrium-mozi izgalmas terét nagyszerűen használta ki a rendező,
bizonyítván, hogy eredetisége és kreatívitása nemcsak a film vonalán érvényesül. Oberfrank
Péter  vezényletével meglepően jól játszott a  Harmónia  Kamarazenekar.

Az  Őszi  Fesztivál  legjobb produkcióját  Klenyán  Csabá-tól láttuk, hallottuk Stockhausen:
Harlekin-jének a világszínvonalt is felülmúló hangszeres, színészi és táncos /!!!/ interpretálásával. De erről akkor, azon nyomban nagy ovációval számoltunk be.

Hiába maradtunk ott a kockázatos második részre, a Beethoven szimfónia kimódolt unalmát
ez a kiváló együttes sem tudta felülírni.  Ács  Ákos csodálatos hangon, ábrándos  zeneiség-
gel játszott a lassú tételben, a hegedű I. szólam pedig ritkán hallható szilaj izzással vi- harzott, de mindez nem változtatta meg vélekedésünket:  Ludwigot soha !
Annál erősebb volt a kecses indulás  Chabrier két bájos opuszával, a Bartók  I. hegedűver-
seny pedig az évad egyik nagy élményét jelentette.   Mark  Kaplan  hegedűhangja  már  a
Chausson poémában lenyűgözött végtelen legátóinak eszményi szépségével.  A Bartók-mű
indítása maga volt a líra és a gyengéd poézis tiszta forrása, amely a kibontakozásban áradó
lávafolyammá duzzadt, az  érett  Mestert előlegező  fináléban pedig tomboló erejű viharrá
fokozódott. Ez a csodálatos hegedűs a ráadásban még azt is megmutatta, hogyan lehet dia-
bolikus tempóban, röpke frázisokon belül,  villanásnyi idő  alatt érces fortissimót és elhaló
pianókat játszani.  Csak a legnagyobbak:  Huberman,   Nathan Milstein, Yehudi  Menuhin 
juthattak az eszünkbe...

Az első részben egy káprázatos énekesnő,  Christine  Brewer /USA/   Richard  Strauss Ariadne Naxos-ából énekelt egy áriát, majd zenekari dalaiból hármat. Teljesen kiegyenlített, gyönyörű hang, rezzenéstelen hosszúságokkal, nagyívű legátókkal. Az érzéki hangzású, fantasztikusan játszó zenekar fölött lebegett még a piánókban is, drámai kitörései is arányosak, érzelmileg telítettek voltak. Ritka ünnepi mámort élhettünk meg, soha nem hallottuk még ezt a súlyos és mégis romantikusan áramló dallamosságot ennyire csodálatosan megszólalni.

A szinte ismeretlen  József-legenda  maratoni erőpróba elé állította a monstre zenekart. Mi még ezt is tudjuk, mi a lehetetlent is eljátsszuk,--- természetesen, pontosan, magától értetődő muzikalitással,--- valahogy ezt sugallta ez a próbatét, amelyet a Budapesti Fesztiválzenekar  tökéletesen  teljesített. Egyenként kellett volna az egész társaságot felállítani és egetverő ovációval ünnepelni !   Ilyen vonóskart,ilyen fafúvósokat ritkán hall az ember, nem is beszélve a letaglózó rezekről... A kibővített szólamok minden egyes tagja fényesen helytállt, kedves Iván-unk pedig hatalmas energiával és királyi élvezettel dirigált. 72 percz a hetedik mennyországban !!!   Nagy kár, hogy ez a titok továbbra is titok marad, mivel ezt a művet, így, nem valószínű, hogy máshol, máskor is hallhatjuk még.

Végre újra láthattuk  Fischer Ivánt és az ő csodálatos csapatát! Stravinsky: Kártyajáték: eleven, friss hang az unt repertoár darabok után --- Rimszkij-Korszakov Seherezádé-ja viszont igencsak sláger, de az ő előadásukban hatalmas élmény volt, különösen  Eckhardt Violetta káprázatos hegedűszólója bűvölte el a publikumot.De ki is az a Reinecke? - akinek fuvolaversenyét az eszméletlenül nagy Emmanuel Pahud játszotta. KIfinomult,lírai gyengédséggel a mennyekbe vitte ezt a romantikus bravúr-darabot,bebizonyítva, hogy fuvolán ma Ő a legnagyobb. Hát még ha  Messiaen-t,Boulez-t vagy Ligeti-t játszana !