|
|
 |
|
|
 |
 |
B E S T O F 2 0 0 3 |
| |
Legjobb zenekari koncert: FISCHER IVÁN Fesztiválzenekar okt.22. Olasz Intézet
Richard Strauss: József legenda Op.63.
Legjobb kamara-koncert: AMADINDA Magyar Rádió kortárs-sorozata /Lázár Eszter/
John Cage és Lai Deh-Ho bemutatók,
Ligeti György: Síppal,dobbal etc.
Legjobb szólóprodukció: KLENYÁN CSABA /klarinét/ Stockhausen: Harlekin
Legjobb zenekari szólista: ECKHARDT VIOLETTA /hegedű/ Fesztiválzenekar
Rimszkij-Korzakov: Seherezádé szept.27. Zeneakadémia
Legjobb énekprodukció: KÁROLYI KATALIN Ligeti: Síppal,dobbal
Legjobb pályakezdő: FODOR GABRIELLA /ének/ A tisztességtudó utcalány
R.: Mundruczó Kornél
V E N D É G M Ű V É S Z E K
Legjobb zenekari koncert: EÖTVÖS PÉTER BBC SZIMFONIKUSOK
Eötvös Péter: zeroPoints és JET STREAM /bemutatók/
Legjobb kamarakoncert: BOROGYIN KVARTETT Prokofjev, Sosztakovics
Legjobb szerző-előadó: HEINER GOEBBELS Prométheusz Trafó
Legjobb szólókoncert: PIERRE-LAURENT AIMARD Ligeti György: Etűdök
Legjobb előadóművészek: EMMANUEL PAHUD /fuvola/ Reinecke: Fuvolaverseny
MARK KAPLAN /hegedű/ Bartók: I.Hegedűverseny
ALEKSZANDR TORADZE /zongora/ Prokofjev: II.zongoraverseny CHRISTINE BREWER /ének/ Richard Strauss dalok
Legjobb kortárs együttes: PIERROT LUNAIRE ENSEMBLE /Wien/ MR kortárs-sorozat
Crumb, Eötvös, Bánlaky, Deniszov, Mitterer bemutatók
|
|
 |
 |
|
ŐSZI FESZTIVÁL 2003 Értékelés |
| |
A legfontosabb az, hogy egészen más volt, mint az eddigiek, hihetetlenül gazdag, sokrétű és számos újdonságot is hozott ! Polgárjogot nyert az elektronikus zene: e-jam és a Corporation underground zenei fesztivál a Gödörben. Hangsúlyosabb lett a jazz, sajnálatos módon azonban mint az Erik Truffaz trió, mint Peter Erskine A38-as koncertjét élvezhetetlenné tette a dilettáns hangosítás. Tessék végre tudomásul venni, hogy minden hangosított zenei esemény az előadóművészekkel egyenrangú hangmestereket igényel, akiket egyelőre, kerül, amibe kerül: importálni kell !!!
Még a kortárs-zenei hangversenyek némelyikére is betette /bal/lábát a technika. Az Arditti Quartet, bár Ligeti második vonósnégyesét meggyőzően játszotta, műsorának második felében a cég promóciós hírverését vezette elő egy komputerizált fércmű elő-, helyesebben eladásával...A szörnyű Steve Reich-est is a hangosított szólamok rendezetlen aránytalanságait szenvedte meg, bár itt nem ez volt a fő baj ! Inkább az, hogy a kiváló Amadindá-soknak nem volt mit játszani, tengernyi zenei üresjáraton kívül, /kortárs zene/. Hasonló gondokkal küszködtek Franz Schmidt: A hétpecsétes titok c. oratóriumának előadói, ugyanis hamar kiderült, hogy sem titkot, sem értékelhető zenét nem rejt a mű.
Igazi nagy koncert lehetett volna a Trio Animae estje, ha nem az akusztikai csődöt jelentő Márványteremben rendezik meg, de még így is érvényesült Arvo Part, Schnittke és Vasks műveinek kiváló előadása.
Hősies vállalás volt a Szabad Hangok Énekegyüttes részéről Ligeti: Nonsense Madrigáljai-nak mősorra tűzése, bár az énekesek helyett most még inkább a török fürdő kupolája érvényesült.
Felemás élménnyé sikeredett az Eötvös Péter-est. A Music for New York-ot teljesen tönkretette a gyengécske tánc-produkció, amely csak arra volt jó, hogy elterelje a figyelmet a zene hallgatásától. Utóbb ez otthon sikerült, de akkor ugyan minek volt az egész ? A Harakiri és különösen a Tomkins Énekegyüttes megszólaló Madrigálkomédiák viszont a lehető legmagasabb szinvonalon valósult meg, bár ez a két darab már régen elkészült és elhangzott, a Fesztivál csak műsorára tűzte őket. Persze ez is nagy érdem !
Lendvay Kamilló: A tisztességtudó utcalányá-nak Mundruczó Kornél általi felújítása nem
zenei, sokkal inkább színházi esemény volt. A kiválóan éneklő operisták hangjára nagyszerű színészcsapat play black-kelt, irónikus idézőjelbe téve a műfajt és a darabot, közülük is kiemelkedett a címszerepet éneklő Fodor Gabriella és színészalteregójaként Tóth Orsi.
A méltatlanul halálra itélt Átrium-mozi izgalmas terét nagyszerűen használta ki a rendező,
bizonyítván, hogy eredetisége és kreatívitása nemcsak a film vonalán érvényesül. Oberfrank
Péter vezényletével meglepően jól játszott a Harmónia Kamarazenekar.
Az Őszi Fesztivál legjobb produkcióját Klenyán Csabá-tól láttuk, hallottuk Stockhausen:
Harlekin-jének a világszínvonalt is felülmúló hangszeres, színészi és táncos /!!!/ interpretálásával. De erről akkor, azon nyomban nagy ovációval számoltunk be.
|
| |
|
|
|
|
|
HOGY VOLT: Budapesti
Fesztiválzenekar 2003. dec.19-20. |
| |
Hiába maradtunk ott a kockázatos második részre, a Beethoven
szimfónia kimódolt unalmát
ez a kiváló együttes sem tudta felülírni.
Ács Ákos csodálatos hangon, ábrándos
zeneiség-
gel játszott a lassú tételben, a hegedű I. szólam
pedig ritkán hallható szilaj izzással vi- harzott, de mindez nem változtatta meg
vélekedésünket: Ludwigot soha !
Annál erősebb volt a kecses indulás Chabrier
két bájos opuszával, a Bartók I.
hegedűver-
seny pedig az évad egyik nagy élményét
jelentette. Mark Kaplan
hegedűhangja már a
Chausson poémában lenyűgözött végtelen
legátóinak eszményi szépségével. A Bartók-mű
indítása maga volt a líra és a gyengéd poézis tiszta
forrása, amely a kibontakozásban áradó
lávafolyammá duzzadt, az érett Mestert előlegező
fináléban pedig tomboló erejű viharrá
fokozódott. Ez a csodálatos hegedűs a ráadásban még
azt is megmutatta, hogyan lehet dia-
bolikus tempóban, röpke frázisokon belül, villanásnyi
idő alatt érces fortissimót és elhaló
pianókat játszani. Csak a legnagyobbak: Huberman, Nathan
Milstein, Yehudi Menuhin
juthattak az eszünkbe...
|
|
|
|
|
HOGY VOLT: ÚJ DIMENZIÓ MŰHELY Merlin 2003. okt.27. |
| |
Az est első felében egyébként kiváló kortárs- és jazz-muzsikusok meggyalázták a zenét, a fesztivált és önmagukat. Szedett-vedett olcsó haknizásuk menekülésre késztette a jobbérzésű közönséget. Pedig: ha tudták volna, milyen csoda történik a szünet után, azonnal elfelejtették volna a szégyenletes indulást.
A Stockhausen: Harlekin klarinéttal c. művét előadó Klenyán Csaba, aki nemcsak hangszerén játszott bravúrosan, de maszkban-jelmezben mozogva, táncolva, a szerző intencióinak tökéletesen megfelelve jelenítette meg a hangzó eseményt. Virtuóz előadása már memotechnikailag is fantasztikusnak minősíthető, hiszen majdnem egy óráig volt egyedül a színpadon, minden támasz nélkül, a pusztán zeneileg is irdatlan nehézségű, grandiózus művet játszva. Teljesítménye csak olyan hajdani bravúrral mérhető össze, mint Rácz Zoltán-é, aki Stockhausen monstre ütős-opuszát, a Zyklus-t mutatta be pályájának kezdetén.
Nagyon fontos lenne, hogy ez a páratlan esemény még sokszor ismétlődjön meg, minél többen láthassák-hallhassák. Egy ilyen produkció bárhol a világon feltünést keltene, ne hagyjuk a feledés homályába tünni !
KLENYÁN CSABA Stockhausen: Harlekin VISSZA ! VISSZA !!!
|
|
|
|
|
HOGY VOLT: STEVE REICH Zeneakadémia 2003. okt.21. |
| |
Személyesen vett részt három műve előadásában a repetitív irányzat egyik atyja. Unalmas zenei sormintái végtelen sorozatban bódították a figyelmét vesztő hallgatóságot. Reich Pityu megvalósította Erik Satie álmát, a "bútorzati zené"-t, amelyet éppen úgy nem veszünk észre, mint a ruhásszekrényt. Hallgatni viszont elviselhetetlen. A világon nem történik semmi, sőt, az egyes szakaszok még döglesztő dal Segno-kkal többször is megismétlődnek. A repetitív technika feltalálása igen nagy dolog, hatása is felmérhetetlen, de csak ezzel a módszerrel zenét csinálni !?! MIntha Malevics ezerszer festette volna meg a Fehér alapon Fehér négyzetet...A kivitelezés elsőrangú volt: sehol a világon jobban nem játszották, mint az Amadinda és a köréje szerveződő UMZE együttes . De ugyan minek! A négy Stenway-t négy nagyszerű pianistával, vagy a négy marimbát bízvást helyettesíthette volna egyetlen szintetizátor, a szó szerint egyhangú ötperces passzusokban, nem is beszélve a rumba-tök kezelőjének pokoli szenvedéseiről... Ráadásul a hangosítás, az értelmetlen keverés és az alkalomszerű kiemelések teljesen felborították az akusztikai teret. Vagy hallotta valaki pl. a 18 Musicians-ben a négy énekest?
Az ájulásba dermedt közönség méltán ünnepelte az előadógárdát /és önmagát/, hogy mindezt kibírta. Részünkről inkább a ruhásszekrényt választjuk.
|
|
|
|
|
HOGY VOLT: Fischer Iván Titok-koncertje 2003. okt.18-19. |
| |
Az első részben egy káprázatos énekesnő, Christine Brewer /USA/ Richard Strauss Ariadne Naxos-ából énekelt egy áriát, majd zenekari dalaiból hármat. Teljesen kiegyenlített, gyönyörű hang, rezzenéstelen hosszúságokkal, nagyívű legátókkal. Az érzéki hangzású, fantasztikusan játszó zenekar fölött lebegett még a piánókban is, drámai kitörései is arányosak, érzelmileg telítettek voltak. Ritka ünnepi mámort élhettünk meg, soha nem hallottuk még ezt a súlyos és mégis romantikusan áramló dallamosságot ennyire csodálatosan megszólalni.
A szinte ismeretlen József-legenda maratoni erőpróba elé állította a monstre zenekart. Mi még ezt is tudjuk, mi a lehetetlent is eljátsszuk,--- természetesen, pontosan, magától értetődő muzikalitással,--- valahogy ezt sugallta ez a próbatét, amelyet a Budapesti Fesztiválzenekar tökéletesen teljesített. Egyenként kellett volna az egész társaságot felállítani és egetverő ovációval ünnepelni ! Ilyen vonóskart,ilyen fafúvósokat ritkán hall az ember, nem is beszélve a letaglózó rezekről... A kibővített szólamok minden egyes tagja fényesen helytállt, kedves Iván-unk pedig hatalmas energiával és királyi élvezettel dirigált. 72 percz a hetedik mennyországban !!! Nagy kár, hogy ez a titok továbbra is titok marad, mivel ezt a művet, így, nem valószínű, hogy máshol, máskor is hallhatjuk még.
|
|
|
|
|
HOGY VOLT: Bang on a Can Trafó 2003 ősz |
| |
A koncert első felében tehetségtelen epigonok műveit hallhattuk,nem sok jóval bíztatott a szünet utáni Steve Reich-unalom, amelyben csak a zenekar-vezető Evan Zyporin imponáló klarinétjátéka érdemelt figyelmet. Andriessen hírhedt Workers Union-jában érvényesült az előadók kivételes tudása, a gitáros kivételével, akinek jelenlétét semmi sem igazolta. Amiért érdemes volt szenvedni: Nancarrow Four Studies-jának hangszerelt változata, amely káprázatos előadásban hangzott el ! A szédületesen összetett, minden ízében eredeti remekmű iszonyatos tempóban hajmeresztő bravúrokra kényszerítette a muzsikusokat. Aki kortárszenét óhajt játszani, ha ütős, ne fogjon neki, míg ezeket a torzított ritmusképleteket nem tudja könnyedén játszani ! De vonatkozik ez a zongora- és a cselló-szólamra is. A bőgő Ray Brown- "up tempó"-kat hozott, a klarinét meg úgy szólt, mintha Benny Goodman tévedt volna be egy argentin jazz-kávéházba, némi kokainnal felpörgetve...
|
|
|
|
|
|
|
