ZENE: HOGY VOLT  2005
 
  HOGY VOLT             2003             2004                            
 Z E N E                                                                              B E S T  O  F  2 0 0 5
 



Az Év Zeneszerzője: 
 KURTÁG GYÖRGY       Földvári Napok  


Koncert:                  FESZTIVÁLZENEKAR    Dal a Földről          Fischer Iván

Karmester:               FISCHER IVÁN             Mahler-ünnep         Fesztiválzenekar

Oratórium:               JENEY ZOLTÁN           Halotti beszéd        Kocsis Zoltán NFZ

Kortárs-koncert        SOFIA GUBAJDULINA    Silenzio           Kaczander Orsolya /fuvola/  
                              Pannonhalmi Napok    A keresztfán     Keller -Vonósnégyes
                              De Profundis          III. Vonósnégyes    Elsbeth Moser /hegedű/ 
                                                                                     
Vladimir Tonkha /bajan/
                                                               
  
Kortárszenei szólista:  ROZMÁN LAJOS  /klarinét/                      Kagel: Schattenklange 

Zenekari szólista:       ROSSANA CALVINO /oboa/     BuFeZ          Mahler: Dal a Földről

Szóló-koncert:          CSALOG GÁBOR     Messiaen: Vingts regards surl'enfant Jesus


Szólóprodukció:        ROHMANN DITTA  Ligeti: Gordonka-verseny  MRádióKortárs-sorozat  
Kamara-koncert:       KACZANDER ORSOLYA  KELLER ANDRÁS         MRádióKortárs-sorozat
                              KURTÁG: Három darab, Bagatellek    PETER VAHI: Digitális szerelem

Vonósnégyes:           ECKHARDT Violetta, Sipos Gábor,     Sosztakovics: 8. vonósnégyes
                              Bodolai Cecília, Markó György


Zeneszerző: 
            ZOMBOLA PÉTER        MRádió Kortárs-sorozat         Lázár Eszter

Matiné-sorozat:        AMADINDA           Dobpergés Családi Koncert         Zeneakadémia

Esemény:                 MONDO QUARTET           Művészetek Völgye         Talliándörögd


Opera-előadás:         KISVÁROSI  LADY MACBETH         Vidnyánszky A.    Operaház

Kamara-opera:          EÖTVÖS PÉTER: BALCON             Tavaszi Fesztivál
                                     
Opera-énekes:          SZOLNOKI APPOLLÓNIA               Kisvárosi Lady,    Gólyakalifa


Énekes-szólista:         CSIZMÁR DÁVID                         MRádió Kortárs-sorozat  

Kamara-együttes:      CORPUS HARSONA-KVARTETT       MRádió Kortárs-sorozat
                              Dubrovay: Kvartett Ördögűző

Kórus:                     ÉSZT KAMARAKÓRUS    Arvo Part: Te Deum         Őszi Fesztivál


Színész-zenekar:        KRÉTAKÖR SZínészTánczZenekar            Szentendre Városháza

Költő-énekes:           LOVASI ANDRÁS                                   Kispál és a Borz

Jazz-koncert:            DÁNIEL ANNAH                Magyar Tudományos Akadémia

Musical:                   HORGAS ÁDÁM                Lüzisztraté         Ódry Színpad


Félsiker:                                TAVASZI FESZTIVÁL 2005

Legnagyobb gyalázat!!!:   
         Művészetek Procc-Palotája nagy koncert-terme


 V E N D É G J Á T É K O K

Koncert:             BERLINI FILHARMONIKUSOK     Simon Rattle     Operaház

Szólista:              NIKOS  KAVAKOS     Bartók: II.hegedűverseny   Berlini Filharmonikusok 

Karmester:          SIMON RATTLE        Stravinszkij: Tűzmadár      Berlini Filharmonikusok

Pódium-énekes:   CRISTINA ZAVALLONI        Berio: Népdalok       BuFeZ   Fischer Iván

Együttes:            LES ARTS FLORISSANTS     Rameau: Les Paladins 

 

 ROZMÁN LAJOS /basszusklarinét/    Kagel: Schattenklange     Korunk Zenéje
 


Most kéne abbahagyni... ezt a nevetséges Korunk zenéjé-t! A régi szép idők rég elmúltak,
/Barberian! Penderecki! Stockhausen!/,  művek és előadók híján minek és minek így...?!?
A "záróhangverseny" jegyeit nem árulták,  a műsorváltozást nem jelentették be,  mindezt
a tök béna Procc-Pláza un. "fesztivál-színházá"-ban.  Ez alatt egy rideg,  ipari műemlék ho-
dály értendő,  amely /az erkély 40 székét kivéve, mert onnan a színpad NEM látható...!!!/
táncszínháznak elmegy,  de akusztikus koncertre éppen olyan alkalmatlan, mint a Nagy, a
Nem/pont/Hangversenyterem. Lézeng itt az a néhány szerencsés, aki MEGTUDTA, hogy mi
készül itt és el mert jönni az alávalóan rosszhírű intézménybe. Ugyanis a jegypénztár az ér-
deklődőket Szombathelyre /sic!/ küldte,  mondván, hogy ez a szombathelyiek koncertje...

Pedig... Nem sok , nem elég Kagel-t hallottunk eddig itthon, de ha csak ezt az egyet hal-
lottuk volna,  akkor is könnyezve borulnánk le az Angyali Mester elött.  A szférák zenéje
a nehézkesnek aposztrofált basszusklarinéton, éteri tisztaság, poétikus invenció, valóban
ködös, árnyékos lebegés, a megkomponált cage-i csend, az űrrepülés transzcendenciája.
És...És...És Rozmán Lajos, aki gyönyörű hangon, a lélek széles legátóival, a letisztult tech-
nika természetességével, anyanyelvi szinten suttogta el a remekművet. Szárnyalt a csönd,
befelé fordult a látás, csak az fájt,  hogy egy ilyen zene után képtelen az ember tapsolni
és ünnepelni. Legyen hát ez a laudáció helye: az év legnagyobb szóló-produkcióját hallot-
tuk és nagy kár lenne, ha később nem gyönyörködtetne másoka is..

Mert a Rádió /természetesen/ nem vette fel. Ezért: elég!!!... a korunk zenéjé-ből, tessék
beépíteni az Őszi Fesztivál és a  Lázár Eszter fémjelezte rádiós produkciók sorába.  Akkor
közönség is lesz, megfelelő terem és barátságos közeg is és többekhez eljut a híre, mi ké-
szül a kortárs-zenét játszók hősi műhelyében.

MAHLER-ÜNNEP:      a Fesztiválzenekar szólistáinak koncertje      2005.IX.7.
 


A kisterem is szörnyű, ezekkel a chilei cseresznyefa-burkolatokkal, bokaficamító lépcsők-
kel és a Kong.Központra hajazó süket akusztikával, de még mindig jobb, mint a másik. Ér-
vényesül a Nagy Magor Érv: "ahhoz képest, hogy milliárdokat pocsékoltunk el, nem is any-
nyira rossz..."  Mereven szól minden, nincs a hangnak aurája, derekas Népstadion-sound,
a mély regiszternek előnytelen, az énekeseket gyilkolja.
De a Fesztiválzenekar sohasem okoz csalódást: játékban, műsortervezésben, vendégben,
mindig a legtöbbet nyújtja.  Kathy Barberian után Berio-t énekelni szinte arcátlanság, de
a nádszál  Cristina Zavalloni  csodát tett, eszméletlen szuggesztivitással szólaltatta meg a
Mester bravúr-darabját. Az énekléshez tehát nem mázsák kellenek, hanem a páratlan han-
gi adottságokon túl, félelmetes muzikalitás és előadói készség. De jó is lenne jazzt hallgat-
ni egyszer a csupaideg fenoméntól... Az együttes természetesen gyönyörűen muzsikált és
nem is titkolta az énekes iránti bódult csodálatát.
Nagyobb kihívást igazán nem vállalhatott  Fischer Iván annál, hogy egy monstre-zenekarra
komponált  Mahler-zenét kamara-letétben adjon elő.  Olyan muzsikát, amelyre a grandió-
zus hangtömbök,  a drámai hangszínváltások,  az izzó fortisszimók,  a vonóskarok sejtelmes
lebegése annyira jellemző. Pótolható-e a rezek viharos tombolása, a vijjogva síró hegedű-
kórus és a basszusok végzetes osztinátója? - természetesen nem. A hiányt fokozta az emlí-
tett visszaverődés-nélküli száraz hangtér, jobban kiemelkedett viszont a mű szerkezete, a
fantáziadús csontváz, az egymásba fonódó szólamok gazdag szövevénye: Mahler a boncasz-
talon...Az érzelmi ráhatás teljesen az énekesekre hárult, Howard Haskin eufórikus tenor-
ja igencsak szerethető élményt jelentett, nem is beszélve lenyűgöző mimikájú színészeté- 
ről: nehéz volt NEM beletapsolni !!!
Fischer Iván és szólistái bámulatosan oldották meg a lehetetlen feladatot: kisértek, aláfes-
tették az énekszólamokat,  mégis,  szinte önálló,  tökéletes zenekari hangképet létesítet-
tek, amelyet akár önmagában is teljességként élvezhettünk. Felejthetetlen volt a gyászze-
ne indítása, a mennyeien lassú kibontakozás és a transzdenciába ellebegő befejezés. Nem 
sorolhatjuk végig az összes muzsikust, egyik se volt jobb a másiknál: mindenki csúcsra járt.
Régikeletű, megalapozott és annyiszor megerősített nemes elfogultságunk okán, hadd em-
lítsük meg mégis, külön kiemelve,  Eckhardt Violetta  mágikusan delejes hegedű-szólamát
és az új vendég  Rossana Calvino  csodálatos oboa-játékát.

Méltó nyitánya volt az évadnak, most már csak azt az IGAZI hangzást várjuk epedve, ÚJRA
a Zeneakadémián !!!

ARVO PART: TE DEUM                   Észt Kamarakórus                 Őszi Fesztivál
 

A minimál-zenében hajszál választja el a keveset a semmitől, ahogy ezt Reich Pityu és Phil
Glass esetében megtapasztalhattuk. Amíg említettek esetében a semmi az uralkodó, Part-
nál, különösen az első időkben,  üdítő kivételeket találhatunk,  például a  Te Deum-ot a
nyolcvanas évekből.  Az  Észt Kamarakórus koncertjének első része  erőltetett stílusgya-
korlatokból állt,  de ezért a műért érdemes volt kidideregni a templomi fűtetlenséget.
A Városmajori templom, szörnyű belalakja ellenére, ideális akusztikával bír, az utózengés
kevesebb a barokk katedrálisokhoz képest és ez nagyszerű hangteret biztosított az éteri
tisztaságú kórusnak.
Egy akkordos,  majdnem  pentatonra szűkített hang-készlet,  de gazdag invenció, merész
változatosság jellemzi a korai  Part-et, amely a szegényes eszköztár ellenére időnként ka-
tartikus magasságokba röpít. Csak így kell, csak így lehet előadni! A bariton-basszusszólam
sejtelmes puhasággal szólal meg, a háttérbe állított tenor-szoprán együttes angyali tökély,
a kórus nem ismer mezzoforténél erősebb hangot, a hihetetlen piannissimók tengerében
mégis drámaian feszülnek a csúcspontok. Mindig ugyanaz a néhány hang, mindig ugyanaz
a dallam-töredék, az interpretálás utolérhetetlen artisztikuma mégis a nagy élményhez ve-
zet. Elég lett volna csak a Te Deum, kár volt a műsort higítani,  de ezzel együtt ez volt az
egyik legnagyobb kórus-élményünk, mivel a szférák angyali zenéjét /még/ nem hallottuk.

 AMADINDA         Dobpergés Családi Koncertek        Aquincum         ÜtősVölgy
 


Húszéves jubileum ide vagy oda, az Amadinda ifjúi lendülettel szárnyal. Tavasszal a Dobper-
gés Családi Koncert-sorozat jelentett újdonságot, szó szerint 3-tól 99 éves korig tombolt a
közönség, a tradicionálistól  a legfrissebb kortárs ütős-repertoárig  ívelő hangversenypará-
dén. Kedvcsináló szöveg, a régi és az új látványos szembeállítása, kedves humor és a bravú-
ros előadásmód derűs könnyedsége jellemezte a szakmailag,  pedagógiailag egyaránt egye-
dülálló eseményt. Fantasztikus élmény, amikor Debussy-t hallgat az aprók népe, amikor Ta-
kayoshi Yoshioka Square Dance-t csodálja,  vagy a Table Musique zenéjét LÁTJA! és hallja.
De hát a kisérő papák-mamák se bánták,  hogy a rettegett kortárs-zene barátságosabb ar-
cával találkozhattak. A nyitó 80 perc a Föld körül után kellett egy kis bátorság,  hogy még
három koncerten folytatódjon  az ütős-zene gazdagságának káprázatos felvonultatása,  de
bizvást állíthatjuk,  egyetlen pillanatig se volt didaktikus,  vagy unalmas és puszta zenei él-
ményként is maradandónak bizonyult. Még soha nem Amadindáztunk ennyit egy idényben!

Nyáron aztán két idilli helyszínen is találkoztunk a Nagy Négyes-sel: Aquincum után a Káro-
lyi Palota kertjében is.  Az első alkalommal  Westlake régen hallott Omphalo-ja tűnt ki, a
PalotaKerti Esten pedig a misztikus érzetű  Lemurian Dances.  Barátságos és a szabadtéri
események színvonalát  hangzásilag is messze  meghaladó  koncert volt, de természetesen
nem versenghetett a monostorapáti templom csodálatos akusztikájával.
A Völgyprogram és a benne önálló életet élő ÜtősVölgy megnyitójaként, még a tavalyi em-
lékezetes 100 metronómos hangversenyt is felülmúló, emlékezetes élményben lehetett ré-
szünk. Michael Askill: Lemurian Dances című elementáris műve szinte búvárharang bongá-
sával szólt, dübörgő crsecendói pedig mélytengeri vulkánkitöréseket idéztek. Yoshika sok-
szor hallott Square Dance-e is itt kapta meg talán először mozgékony karakterének teljes
harmóniáját.  A legújabb Amadinda-találmány egy Afrikából származó xilofon-darab,  amely
végtelen egyhangúságával ringatott minimál-transzba és nagyon rímelt a művet gigászi mun-
kával lemezről leíró  Holló Aurél egyik repetitív alkotására. A virtuóz szerző most is minden
alkalommal elbűvölt a  beFORe JOHN5 flamenco-viharzású ritmikájával, amely szinte játszha-
tatlan nehézségei ellenére kamaszos lendülettel, elsöprő dinamikával érvényesült.
Aki fogékony az akusztikai szépségekre, jöjjön el talán jövőre a monostorapáti templomba,
hallgasson meg  EGYETLEN  marimba-basszust, hosszú másodpercekig, amíg elzúg a lenyűgö-
ző hangtérben: az maga a ZENE.

Nem sikerült az amerikai vendég bemutatkozása:  nyilvánvalóan eladhatósági kényszerből,
kommersz, lepusztult sémákból építkező, saját darabokkal állt ki, szánalmasan kínos volt a
technikai tudás kiemelkedő szintje ellenére.  Pedig tudott volna mást is !!!  A ráadásként
játszott jazzes,  kortárs-hangzású művek bizonyították,  hogy  Gordon Stout  fantasztikus
dolgokat produkálna, ha  Európában élne és nem megélnie kellene az USÁ-ban. Akkor iga-
zi komponisták írnának Neki igazi darabokat.

Maga az egész ÜtősVölgy azonban megint csak egy hatalmas újabb bravúr az Amadinda tör-
ténetében. Hogy tanulni lehetett Tőlük, bárkinek, egészen a kisiskolás kortól az egyetemi
szintig, hogy egész sora volt az ifjú tehetségeknek helyt adó koncerteknek,  hogy Tallián-
dörögd immár ütős-mennyországként él a köztudatban.

Úgy tűnik, nagy éve ez a sokoldalú gárdának és még nincs vége, elöttünk az őszi-téli idény,
de a  Best Of 2005  legjobb kortárs együttese címet bízvást megelőlegezhetjük a fantaszti-
kus CsodaCsapatnak.

 MONDO  QUARTET                            ÜtősVölgy                          Talliándörögd
 


A Wohltemperirtes Klavier egyik opuszával kezdeni, azt tökéletes értéssel és mértékletes
dinamikával,  teljes átszellemültséggel játszani:  méltó névjegye az Amadinda-utód  Mondo
Quartet-nek. A huszonéves fiúk nemcsak a repertoárban követők,  hiszen mindent tudnak,
amit a nagyoktól meg lehetett tanulni,  de a technikai perfekció, az átgondolt muzikalitás
terén sem bizonyulnak kevesebbnek. Tovább éltetik az állandó keresés szellemét, az isme-
retlen művek és soha nem hallott tradicionális ütős-zenék felkutatását. Utóbbira eklatáns
példa volt az arab hastáncz-muzsika, amely tánczos tündérek nélkül is buja vadságot sugár-
zott. Az első rész Amadinda-repertoárja az eredeti előadókkal azonos szinten, abszolút tö-
kéllyel,  érett invencióval szólalt meg,  a szünet után aztán a négy ifjú begyujtotta a raké-  tákat és minden izében egyedi, frenetikus hatású produkciót nyújtott.
Négy ragtime-ot mutattak be,  a századelő különböző korszakaiból és igen szimpatikus mó-
don,  mindegyik előadónak jutott  szólista-szerep.  A darabok hangszerelése is meglepeté-
sekkel szolgált, korabeli ütős-effektusok színezték a virtuóz marimba-zenét.  A darabok kö-
zött Cage 12 tamtamra írott műve, egy részlet az  Amores-ből és  Lou Harrison Fugato-ja
jelentett gyönyörűséges kontrasztot,  ráadásul pianissimo érzékenységgel.  Az öntudatos
szerénység, kedves közvetlenség, természetes báj amúgy is jellemezte a legnagyobb remé-
nyekre jogosító ifjú titánokat. Tanuljuk meg máris neveiket: Tóth Lajos, Schlanger Tamás,
a konferálásban is jeleskadő  Szabó Mátyás és Tömösközi László, akinek szólókoncertjén
megtapasztalhattuk, milyen csodát lehet egy szál katonai dobon, két verővel tenni. Bizony
a talliándörögdi Mondo-koncert után olyan egeket ostromló, eufórikus transzállapotba ke-
rültünk,  mintha military-dobosok mennydörgésére indulnánk  dicsőséges harcba a  Művé-
szetek Völgyében...

 BERLINI FILHARMONIKUSOK         Sir Simon Rattle      Operaház  2005.máj.1.
 


Kapaszkodhat a szegény  BUFEZ,  önhibáján kívül valószínüleg  nem az övé lesz az év kon-
je,  hiszen eddig szinte értékelhetetlen produkciókat nyújtott, mivel az  Akultúr  Procc-
Plázá-ban minden a HALLHATATLAN-ra sikeredik. Bezzeg az Opera !!! Izzasztó a meleg, de
az akusztika is forrón símogató!,  hallatszik a fuvolás ötliteres lélegzetvétele,  de áramlik,
zúdul a zene, édesen hullámzik, ringat és örjít, harsog, suttog, tombol és énekel.  Mert
nem kanapérugókra szerelt "cipősdoboz", mert nem vattára, víz-ágyra és VízAgyra építet-
ték, hanem évszázados globális! tapasztalatra.
Weber Kalóz-nyitánya igazán egy semmi,  de ahogy ez a vonóskar megszólal,  eláll a léleg-
zetünk. A karmester, ez a  Sir Simon  pedig annyira természetes, annyira magától értető-
dővé teszi a csodát, - finom és erélyes, biztos és szabad: zeneileg-emberileg egy gyönyör!
A grandiózus  Nikos Kavakos kozmikus terekbe röpíti  Bartók Második Hegedű-verseny-ét,
csellóhangon muzsikál a csodálatos zenekar fölött, a középső tételben pedig szinte kama-
ra-zenél, mintha ütős lenne az első zongoraversenyben...A záró-fergetegben még a trom-
tákat is áttörte, soha nem hallott tökéletességgel, páratlan muzikalitással szólatatva meg
a bartóki remeket. Hát ezután valóban nem lehetett ráadást adni, ez csak a félelmetesen
nagy berlinieknek sikerült,  Stravinszkij Tűzmadár balettzenéjével.
A semmiből indult, nyúgalom és csönd, észrevétlen apró moccanások,  lassan, lassan, me-
részen visszatartva, lebegünk, révülünk,  kinyílunk a végtelenre,  de mielött elillannánk a
nihilbe,  besűrűsödik a közeg, beszív és elnyel a kérlelhetetlen fokozás mennyei mámora.
Micsoda delejes puhasága van ennek a klarinétnak,  hogyan susog a fagott-szóló és hogy
tartja, herkulesi talapzatként a zenei építményt hármasban! És amikor már megsemmisül-
tünk az egymásra rétegződő gyönyörűségek kábulatától, beúszik egy éjszagú kürtdallam,
betetőzve a zenekari muzsikálás ezen ritka ünnepét.
Május Elsején jó volt berlininek lenni, reméljük, jó volt Sir Simon Rattle-ként megdicső-
ülni, de legesleginkább jó volt Nézőnek, Hallgatónak: Embernek lenni, végre...

 A XX.-XXI. század zenéje                     Lázár Eszter                     Magyar Rádió
 


Hol lehet élőben kortárs-zenét hallgatni?, ha nagyvonalúan az utóbbi 50/!!!/év zenéjét ért-
jük ez alatt? SEHOL. Legfeljebb elvétve, hagyományosabb darabok közé, különlegességként
beszorítva, hakni-szinten odakenve.  Bár utóbbi hozzáállás sokszor érződött a  Rádió immár
több,  mint harmincéves,  tavaszi ciklusán,  sajnálattal kell leszögeznünk, hogy ezek a kon-
certek nyújtják az egyedüli alkalmat, a közelmúlt és a jelen szerzőinek élő előadásban tör-
ténő megismeréséhez.
Hallhattuk  Ligeti György
 fenomenális
  Gordonkaverseny-ét, egy olyan előadótól, akinek
remélhető létezése évtizedekig uralni fogja zeneéletünket.  Rohmann Ditta 
elbűvölő ter-
mészetességgel keltette életre a játszhatatlan nehézségű remekművet, amelynek a hallga-
tása is maximális koncentrációt és nyitottságot igényelt.  Az indítás apró bizonytalanságai
után, az improvizatív és az aleatórikus részekben maradéktalanul valósította meg a kompo-
nista elképzeléseit, merészenltárva fel egyéniségének szikrázó dinamikáját.  Sigfried Palm
után Ligetit csellózni !?! Igazi bátorság, nagy-nagy tehetség, hatalmas teljesítmény...
Sári József vitatható művében tünt fel egy másik fiatal: Csizmár Dávid, aki lendületes ma-
gabiztossággal énekelte a Koestler-szövegekre írott opera vezető szólamát. Erőteljes, fér-
fiasan szép hang, kimunkált artikuláció, fölényes muzikalitás!
De a zeneszerzők között is nagy örömmel találtunk friss nevet, a huszon-alig-éves, most de-

bütáló Zombola Péter-t: a Zsoltárok és a  Preludium harangokra eredeti hangvételű,  in-
venciózus tehetséget sejtet.
A legszebb este a  Keller András - Kaczander Orsolya kettős koncertje volt. Igazi profesz-
szionalistái ők a  kortárs zenének,  hallható, érezhető,  hogy nem csak balkézről foglalkoz-
nak vele.  Kurtág György:  Jelek, játékok, üzenetek  ciklusából hat darabot adtak elő az  
est szólistáival,  kettejüktől pedig a  Három tétel és a  Bagatellek hangzott el hosszan ér-
lelt, gondos elemző-munkát sejtető, gyönyörűséges interpretációban .  Keller András már
nem tud meglepni, robusztos hegedűjátáka ritkán okoz csalódást,  de a nap hősének a fu-
volista   Kaczander Orsolya  bizonyult.  Vakmerő regiszterváltások, a végsőkig feszített for-
tisszimótól  a piánó-leheletig terjedő dinamikai spetrum,  bravúros frazeálás  jellemzi játé-
kát,  amely a legszélsőségesebb kitöréseknél sem veszít eredendően lírai szépségéből.  Ez-
zel a produkcióval méltán rukkolt a hazai mezőny élére.  A két nagyszerű művész hangver-
senyének csúcsa  Peteer VahlÍ:  Digitális Szerelem  című darabja volt,  amelyben a művi,
elektronikát utánzó szellemes hangzatok fölött, még hatásosabban érvényesült Kaczander
káprázatosan virulens fuvolajátéka.  Csak a kurtági meghatározás illik  a csodálatos kettős
adta élményre: "Két virág voltak"...
Ki hitte volna  Dubrovay László-ról, hogy annyira ötletes,  a hangszerek minden lehetősé-
gét, sőt!,  helyenként lehetetlenségeit is kihasználó, virtuóz és humoros opuszokat képes
írni, mint a  Kvartett és az  Ördögűző ?!?
  Ehez a bámulatos  Corpus  Harsonakvartett kel-
lett!  Tudva tudott,  hogy a pozaun,  a glissando-lehetöségekből adódóan igen alkalmas a
groteszk, a nevetséges szituációk hangi megjelenítésére, használták is bőven Ravel óta, a
legutóbb  Sosztakovics  operájában figyelhettük meg  elementáris hatású jelenlétét.  De
ilyen sokoldalúan,  még soha nem mutatkozott be ez az emberi hanghoz annyira hasonlító
rézfúvós.  Ez a négy fiú mindent tudott és iszonyú energiájával szinte legázolta a közönsé-
get. Virtuózan, mint a jazz-trombitások,  fátyolos lírizálással, mint a kürtök, duhaj csúszká-
lásokkal, recsegő préseléssel,  belebeszélve, beleénekelve...  követhetetlen zsenialitással
prezentálták a nyugodtan mondhatjuk,  zseniális művet. Reméljük, bővül a repertoár, más
is kedvet kap a ritka felálláshoz,  mert ezt az arcátlanul nagyszerű négyest,  amely bebizo-
nyította,  hogy  Globokar  után is lehet harsonán újat hozni,  nagyon sokszor szeretnénk
még a kortárs közel-jövőben hallani !!!

Csak az a baj..., hogy most egy évig kell várnunk a tavaszi vigasz-sorozatra... Addig be kell
érnünk az estek /a radio.hu-ról letölthető/ hanganyagával...                       2005 tavasz

TAVASZI FESZTIVÁL                           Zenei események                         2005
 


Sok örömöt nem tartogatott Nékünk ez a Tavasz. Először az új  Nem.Zen.Ter.húúú! ádáz
alkalmatlanságát kellett megemésztenünk, a rideg, sivár hodályt "nagyvonalú" furnér-szé
-
keivel,  szinte-szovjet fagylaltszínekkel,  a BKV-like jegyszedő-kommandóval és ami az iga-
zi csőd: a hangzás szabadtéri jellegtelenségével. Mert hiába ízelgethetjük, szagolgathat-
juk külön-külön, tisztán a csontot, a húst, zöldséget, fűszert, és megannyi titkos össze-
tevőt, az nem a Leves, az nem a csodálatos ételköltemény, hiába hallunk itt minden ló-
szőr-szisszenést, billentyű-koppanást, ha az egész nem áll élménytadóan össze, ha steril
életteelnséggel enyészik el az irdatlan, ásító magasságban. Szegény  Kavakos, aki Berg s
Bartók hegedűversenyét még az  Erkelben is emlékezetesen játszotta,  hallhatatlan volt,
Csajkovszkijjal !?!  /Jó,  hogy a nagyszerű görög elégtételt vehet majd május elsején, az
Operában, a berliniekkel, a Bartók Másodikat interpretálva./
A Tavaszi másik hidegzuhanya: a nagy nevek siralmas vergődése.  Mehta  egy  piszlicsáré
"zenekar" elött hadonászott, a fenséges  Boulez pedig  egy trendi Yamaha-metronóm vi-

lágszínvonalán ütemezett. A derék chicagóiak még így is megmutatták néha, mit tudnak,
kérdés, miért hoztak karmestert.  Barenboim, aki évekkel ezelött a  Fesztiválzenekarral
kínlódott végig egy  Ravel: G-dúr zongoraversenyt,
alkalmatlan Bartókra, az együttes pe-
dig, vezetés híján, lelkesen kapaszkodott, vagy bíztatóan sietett előre egy-két ütéssel...
Mahler-ben Barenboim törlesztett, egy koncertteremben a zenekar is szépen szólt vol-
na, de hol van már a tavalyi hó?..., a mennyei  Abbado?
A  Trió Lignum  kedvesen szcenírozott koncertet adott a Katonában, kár, hogy a máso-
dik részben egy  Esterházy uralta a terepet, herczegi őse, a nagy  Esterházy Pál bizony
jobban muzsikált.  Hasonló malőr árnyékolta be az imádott Amadinda estéjét,  ki tudja
miért, egy cirkuszi xylofon-akrobatával álltak össze, jobb lett volna, ha kézen áll.
Szót se ejtsünk Barbara Hendricks-ről,  aki úgy énekelt jazzt,  mintha Jimmy Hendricks

Mozarttal
próbálkozott volna.
Idén az operák mentették meg a Fesztivált. Handel Semelé-je  Halász Péter
révén igen
figyelemre méltó,   Eötvös : Le Balcon-ja pedig felemás próbálkozás volt. Mindkét eset-
ben a rendező az ok:  Halász  eredeti és merész,  A.R. ellenkezőleg: üres, szürke, alkal-
matlan. Ráadásul haveri alapon megélhetési rock-gajdot van képe szerepeltetni, gusztus-
talan foltot pacázva a hibátlanul interpretált, nagyszerű zenei anyagra.
Vidnyánszky Attila  a tavalyi szédületes  Jenufa  után, most "kortárs"-abb,  mindösszve
70 éves operával bizonyította, mire képes a lepukkadt társulat egy nagyformátumú veze-
tővel.  Sosztakovics elementáris zenéjének legapróbb árnyalatát is gesztusban,  cselek-

ményben, figurában és mozgásban tudta megjeleníteni,  szökőárként gázolva le az avult
sémák sztereotípiáit. Örjöngő volt és szemtimentális, kegyetlen és misztikus, Dosztojev-
szkijtől,  Gogolon át,  Csehovig ölelve eggyé az orosz lélek megjelenítésének ezerszínű
lehetőségeit. A  Kisvárosi Lady Macbeth  miatt  érdemes  a Tavaszi  Fesztiválra  jönni,
de lehet ezért máskor is Budapestre látogatni !!!

KISVÁROSI LADY MACBETH                                                              Operaház
 


Szopránhang és egy szál oboa,  önálló  szólamok összefonódása. A kontrfagott bölömbika-
vibrátója fölött bevág a basszbariton, a csábító tenordallam mézét mélyhegedű ellenpon-
tozza.  A vékony hangszerelés brutális erőket mozgósít,  nem sokaság, hanem lélek, a szí-
nész-énekes érvényesül, aki játszik és a hangszeres,  aki segít életre kelteni a drámai szi-
tuációt. Érzékletes, gyönyörű, teljes hangon szólal meg minden! Mert ez nem a Nem.Zen.
Terem.húúú, de gyalázatos, "szinte szabadtéri" akusztikája, ahol "minden hangszert külön
lehet hallani", csak az élménytadó összhangzás hibádzik.  Mintha a zöldséget, húst, fűszer-
számot, csontot és tésztát majszolnánk a vágódeszkáról, ahelyett, hogy a leves-költemény
mennyei ízeit élveznénk./  Ez az  Opera csodálatos Tere és ez  Sosztakovics  bachi szintű,
kontrapunktikus szólamszövése. Nem véletlen, hogy a  Wohltemperirtes Klavier kihívását is
sikerrel állta a " 24 Preludium és fuga" sorozatában. De az  Ő dallamvilága kemény, szögle-
tes, nagyléptékű, ritmikája barbár és monoton,  minden fordulata váratlan, ezáltal szoron-
gató feszültségeket hordoz,  hasít, taglóz,  döbbent és leterít.  Ez a zene puszta létezésé-
ben a shakespeaere-i tragédia komor mélységeit sűríti,  hát még,  ha felbőg  a mély szóla-
mokban tomboló nagyzenekar,  elszabadulnak  a sistergő rezek és a földmoraj basszusok !
Döbbenetes ez a lefojtottságból kitörő,  hisztérikus őrület:  a roppant hangtömbökben a
a lélek szakadékai tátonganak,  a sors kérlelhetetlen végzete örvénylik  bénító szuggeszti-
vitással.  Micsoda operákat írt volna ez a félelemtől nyomorított Géniusz,  ha nem az élet-
mentő  Sztálin-kantátákat kellett volna rettegve körmölnie !  Szerencse,  hogy a hatalmas
szimfóniákban  megmutathatta  a szovjet létezés és saját életének  borzalmas sötétségét,
abszurd iszonyatát,  a leningrádi ostrom és a háború szörnyűségeivé álcázva. Valójában a
mindent kibírás gigászi hősiessége egyaránt jellemezte szovjetország népét és a Gulág ár-
nyékában alkotó komponistát. Így maradt a gogoli Orr és ez a korszakos jelentőségű zene-
dráma, amely most  Vidnyánszky Attila  bravúros rendezésében támadt fel.
Alekszander Belozub egyszerűségében nagyvonalú díszletet tervezett: emeletes gerenda-
ház,  mozgatható szobabelsők és a cselekmény fókuszát jelentő hitvesi ágy,  amely diszkré-
ten elforgatható bizonyos erotikus cselekmények idején. A mobil díszletelemek menetköz-
ben változtathatók, nincs átdíszítés, a jelenetek és felvonásközök vizuális közjátékokra ad-
nak lehetőséget, amit a rendezés virtuóz találékonysággal aknáz ki. Fiatal pár szimbolizálja
a Katyerina számára elérhetetlen, igaz szerelmet, kontrasztként meg Tóth János hangban,
figurában, mozgásban egyaránt remek Rendőrfőnökének piruettjei szórakoztatnak.  Maxi-
málisan kihasználtak a világítás lehetőségei, jeleneteken belül is merész fényváltások segí-
tik a cselekményt. A végén pedig megmozdul a szibériai erdő macbethi rengetege,  vihar-
ban hajladozó fatörzsek jelenitik meg a hősnő végletes indulatait.
Lukács Gyöngyi bombasztikus drámai erővel jeleníti meg Katyerinát, üt-vág, örjöng és hö-
rög, súlyos színpadi létezése erős sodrással hömpölyögteti a drámát. Irtózatos hanganyaga
letaglóz, kár, hogy artikulációi szélsőségesek,  a túlzó ráerősítés és különösen a szüntelen
vibrátó  ádáz  könyörtelensége  egy lepusztult neoncső  örjítő  pulzálását idézi. Nem elég
férfias  Vagyim Zaplecsnij,  mutatós tenorja azonban zeneileg hibátlanul érvényesül,  de
ez az este a mély fekvések, a sötét hangszínek pazar ünnepe:  Berczelly István elementá-
ris szilajsággal formázza meg az elfojtott kéjvágytól fűtött brutalitást, Tóth
János parádés
karikatúrája pedig az előadás szatirikus csúcspontja. Szolnoki Appolónia a Négerek után
újabb bizonyítékát adta páratlan tehetségének, Szonyetkája énekben, játékban egyaránt
nagyformátumú alakítás.
A másik szereposztásból  Gulyás Dénes  kivételes jellemábrázoló képessége  emelkedik ki.
Az ukrán tenor sápadt líraiságánál  hitelesebben leszkovi az ő gusztustalan, törtető figurá-
ja, kár, hogy énekel is, néha artikulálatlan üvöltözésbe menekülve. De egy zenedrámában
fontosabb az izgalmas, vérbő jelenlét, a szuggesztív játék, abban pedig kiváló! A két pópa
közül  Kenesey Gábor volt hangban, játékban meggyőzőbb.  Bátori Éva muzikálisabb, kie-
gyenlítettebb alakítása jobban tetszett, a roppantul nehéz lírai passzusokban bizonytalan-
kodott ugyan, de Katyerinája így is szánandóbb, emberibb volt, bár alkaatától idegenebb,
mint ama pompás Jenufa. /Ő is nagyon vibrált, úgy tűnik, enélkül nincs "drámaiság"...?!?/

Vidnyánszky Attila nemcsak Sosztakovics remekművét találta meg, de a Ház ujjáéledésé-
nek lehetőségeit is megmutatta:  "kortársabb" művek,  zeneDRÁMAI  rendezés,  bátor át-
értelmezések,  korszerű szcenika.  Énekes-színész van bőven,  csak feladatot kell keresni
a parlagon punnyadó tehetségeknek. Reméljük, jövőre egy olasz slágeroperát varázsol új-
já, hadd fájjon a fafülűeknek.

 Megnyílt a  Nem.Hang.Terem.hu!, bár csúszott volna...a Dunába!

  Baljós beszámoló a  Budapesti Fesztiválzenekar  első perem-koncertjéről.
     A második még kiábrándítóbb vala, Beethoven címén tücsökmuzsika...

                                 Egy ici-pici JÓHÍR, végre:

 Márc. 19-én először mosolyogtunk ebben a szörnyű kultúr-erődben. Az an-
 gyali  Charles Dutoit keze alatt a Fesztiválzenekar tüzes kedvvel pompázott
 Stravinszkij: Petruská-jában.
Nem, nem a szvit: az egész csoda! életre kelt.
 Torkunkat most sem szorította semmiféle érzés - és hol voltak a könnyek ?!?
 Csehovot idézzük: üres, üres! ÜRES!!! mintha szabadtéri koncerten ülnénk.


 A BUFEZ első koncerteje az új "Hely"-en                            2005.jan 12-13.
 


Mert minek is nevezzük a bornírt bambaság, a benyali tehetségtelenség és ami egyálta-
lán nem mellékes:  a lenyúlós túlszámlázás ezen gagyi monstrumát.  Hely, helyiség, mel-
lék-helyiség. De erről soha többet, ennyit se ér az egész. Próbáljunk meg, az első, gör-
csös hisztériázás, lealázott kétségbeesés után, a hangzó anyagról beszélni.
Külön kell ugyanis választanunk, nem lesz könnyű, a kezdetleges akusztikai tér hatásait
és a zenekar teljesítményét.
A Beethoven II. tanulmányozásra igen alkalmasan szólalt meg, minden hangszer-csoport
élesen elkülönülve jelent meg,  de még  az egyes előadókat is élesen meg lehetett kü-
lönböztetni. Csak hogy mi 1600-an nem partitúraolvasási segédletre gyűltünk ide, talán
mégis inkább a zene élményszerű befogadására. Biztos, hogy lemezfelvételre alkalmas a
terem, ahol az az ideális, ha egyetlen szomszéd instrumentum hangja sem szivárog át a
másik sávjába és az ideális hangzás a 24 sáv művészi elegyítéséből épül. De itt, Mi, a kö-
zönség ülünk,  nincs mikrofonunk,  komputerünk és keverőasztalunk: könyörgünk,  Ne-
künk FÜLÜNK van !!!  Legalább másfélszeres utánzengés kellene és ez még mindig csak
a mennyiségi elem...
Kevés az átütőerő, na de majd a grandiózus  Mahler II. mega-zenekara... Óriási elánnal
muzsikált a fantasztikus csapat.  Torlódtak egy  galaktikus nagyságrendű fantázia szinte
követhetetlen hangtömbjei.  A harmadik tételben közel álltunk a "most kéne abbahagy-
ni..., mert fokozhatatlan!"--bekiáltáshoz,  de a befejezés kisérteties indítása,  Bazsinka
József  pihepuhaságú, éteri tubaszólójával elfújta kétségeinket és újra a végső, kétség-
beesett fortisszimó-halmaz csúcspontjaihoz vezérelt.
Mégis !!!  Mintha ezt a hodályt nem lehetne telejátszani...  Még a lesujtó fakalapács is
fogpiszkálónak tűnt, bár az ütősök hangbeli hátrébb-szorulását egyébként nem bántuk.
Mintha a szólamok atomizálva játszanának,  a zenészek meg egyszemélyes űrhajóban...
Szeretett karmesterünkre pedig rá sem ismertünk, ugyan nem dirigensi értelemben.

Azért reméljünk. Lehet állítgatni /?!?/, buherálni, jó lenne,  ha ama bizonyos "...egy év
múlva dől el,  milyen is ez a terem..."  fischeri jóslat pozitív választ nyerne egyszer.  De
most csak annyit tudunk mondani:  jó lett volna egy negyedéves csúszás,... akkor most
egy felejthetetlen, egy csodás!  Mahler Második emlékével lennénk gazdagabbak.

NÉGEREK                 MALADYPE                 r.: Balázs Zoltán                Bárka
 

Harang zúg, zsolozsma búg, lábujjhegyen osonunk be az áhítatos térbe. Gombár Judit
sejtelmes,  költői fehérségeibe öltözött,  roma színészek néznek farkasszemet a feke-
téket feketében játszó "fehér"-ekkel.  Énekelnek:  monológot,  dialógot,  fantasztikus
gesztusokkal, szuggesztív mimikával és végestelen végig...
A Teomachia óta várjuk, hogy a merész és hihetetlenül invenciózus  Balázs Zoltán vég-
re maradéktalanul meg is valósíthassa zseniális elképzeléseit,  ne akadályozza ebben az
alkalmatlan társulat. Csak a saját csapat, a   Maladype teszi ezt lehetővé !
Jean Genet drámai szövegét csak  néha  deklamálják,  a  szereplők  play back-elnek a
a szintén játszó énekesek recitativóira, áriatöredékeire, teljes átéléssel imitálva azt.  
Sáry László,  néhány ütőhangszeres effektustól eltekintve, szinte  a capella operát al-
kotott, kongeniálisan jelenítve meg a drámai összecsapásokat, a textus legapróbb moz-
zanatáig.  Emberfeletti feladatot oldanak meg nagyszerűen az énekesek:  a  több, mint
kétórás darabban folyamatos jelenléttel,  hibátlan énekléssel,  óriási koncentrációt ki-
vánó szinkronitással. Mindegyikük nevét nagy ovációval muszáj leírnunk: Fodor Beatrix,
/szoprán/, Szolnoki Apollónia /alt/, Böröcz László/tenor/, Hámori Szabolcs/basszus/
és Gavodi Zoltán /kontratenor/.
Balázs Zoltán páratlan arányérzékkel építi fel a "fekete mise" gigantikus látomását, min-
den pillanatban váratlan mozgásokkal  lep meg,  szinte  minden szótaghoz talál kifejező
vizuális gesztust,  egy önmagában teljes,  önmagát értelmező  színházi  alkotást teremt.
Kép és szó,  hang és fény,  ostinato-mozgás és robbanékony kitörések  szervülnek góti-
kus építménnyé: egyedülálló, félelmetes, lenyűgöző !!!  A társulat heroikus összmunká-
val valósítja meg a rendezői elképzelést,  mindenki külön-külön önálló karakter,  mégis
magától értetődően testesíti meg a mű egységes stílusát.  Ki kell emelnünk  Dévai Ba-
lázs  virtuózan robbanékony figuráját, elképzelni se tudtuk, hogy ilyesmire is képes ! 
A Bárka Színház túl visszhangos tere használt az előadásnak,  méretei pedig a nézőtér
nagyvonalú felépítését tette lehetővé. A  Maladype és  Balázs Zoltán csodálatos pro-
dukciója pedig polgárjogot szerez a Bárkának az igazi színházak között...   2004-2005

 
  HOGY VOLT             2003             2004             2005