KORTÁRS  ZENE

OPERASZKECCSEK                   Almási -Tóth András                   Zeneakadémia
 

Horváth Bálint  vadnyugati balladáját  a két japán szoprán  narrátori bevezetője indítja, a
fekete ruhácskák vérvörös bélése csábos Charleston-ütemre lengedezik. A hófehér Sarah,
az energikus  Vincze Klára  haszonlesően szívtelen anyjával küzd,  Gheorghita Orsolya ke-
ményen próbálja Bróker Jimmyhez /Beéri Benjámin/ kényszeríteni. Ő azonban inkább sze-
retőjével szökik láda-paripán,  csoda?, hiszen Erdős Attila  valóban zengő hangúan délceg
cowboy legény. A vad üldözés tömeghalálba torkollik,  a rendőrré avanzsált lánykák már a
coltos lövöldözés tragikomikus végét regisztrálják. Almási-Tóth András librettóját  Kovács
Dániel 
 lendületes ritmusban realizálja, a western-paródiát folklór dallamokból táplálkozó,
invenciózus zene élteti.
Fekete Gyula  Római láz-a richard straussi igényességű, áradó melodikussággal telíti a ró-
mai elit-asszonyságok dialógusát. A kozmetikai szalonban szépítkezők csevegése mélyén go-
nosz feszültség vibrál. Nagyáriájában az érett muzikalitású  Vincze Klára  mennyei legátók-
ban szárnyaló telt orgánuma,  hiteles játéka előlegezi meg a Rózsalovag jövőbeli tábornok-
néját.  Méltó párja  Imai Ayane,  kinek szerepét aztán az addig  arcpakolásban jeleskedő
Yoshida Makiko veszi át. Almási-Tóth András freudi truvája a kettős alakváltás, a hölgyek
fiatalkori alteregoi világítják meg az előzményeket.  Gheorghita Orsolya játssza a még bak-
fis Mrs.Slade-et,  a végkifejletben visszatérnek az eredetiek, a tragikus vég szimfonikus at-
moszférában, nagyoperai gazdagsággal tárul elénk.
A befejező két darab azonban további meglepetésekkel szolgál. A színen dizájnos csempe-
háttér előtt tükrös sminkasztalka, fürdőkád és WC! Harmadszor is le kell írnunk az író-ren-
dező  Almási-Tóth András  nevét,   aki az egész produkció és az operajátszás pedagógiájá-
nak spiritus rectora.  Virágh András Gábor minioperájában űrbéli lények találkoznak gyar-
lóan férfias földlakókkal, a két Femme Fatale,  Bernáth Éva és Gheorghita Orsolya, eszmé-
letlen külsejükkel hatványozzák fantasztikus színpadi létezésüket.  A díszlet-és jelmez-ter-
vező  Lisztopád Krisztina munkái már az előző opuszokban is feltűntek, a hasított patájú,
háromujjú, püspökföveget formázó fejékükkel ezüstösen ragyogó lények, csápos gégecső
ormányaikkal még ebben a látványvilágban is kiemelkedőek. A kádba ájult fiúk mácsómódi
lendülettel  végül váratlan koloratúr-sikolyok orgazmusába hajszolják  a racionális kompu-
ter-bábokat, hisztérikus örömmé fokozva a közönség lelkesedését is.
Marad a díszlet az utolsó egyfelvonásosban is,  Kutrik Bence  keményen fogalmazott parti-
túrája hatásosan elevenedik meg  Vajda Gergely  mindvégig meggyőző vezényletével. A ja-
pán szoprán-pár abszolút hiteles játékkal jelenítik meg a celebségre vágyó bakfisokat, ter-
mészetesen itt sem ússzuk meg a halálos finálét. Öt mű, hét hulla, ahogy a nagykönyvben
írva van!  Kitűnő zeneszerzői munkák, ötletes koncepció, briliáns rendezés,  egytől egyig
belevaló énekes színészek!  Az Operaház gyakorlatilag haldoklik,  járjunk hát bizakodva az
Akadémia  Solti Termé-be,  higgyünk a megújulás lehetőségében,  örüljünk a friss tehet-
ségeknek, fürödjünk a kortársibb opera sugaras fényében.

KOVÁCS ADRIÁN: KARNYÓNÉ         ifj. Vidnyánszky Attila         Zeneakadémia
 

Bagó Gizella  professzor színművész tanítványai  nagyszerűen énekelnek,  az Ő érdeme az
is, hogy a  Színművészeti Egyetem és a  Liszt Ferenc Zeneakadémia között gyümölcsöző
együttműködés alakult ki.  A zeneszerzésszak hallgatóinak dalait az egymással versengő szí-
nészosztályok tagjai rendszeres koncerteken mutatják be, megzenésített versek és önálló
kompozíciók egyaránt gazdagítják a repertoárt.
Kovács Adrián több mutatós művel sikeresen szerepelt, diplomamunkaként, merész húzás-
sal,  Csokonai  Karnyóné-jából alkotott musicalt. A librettót  Kendrey Beatrix jegyzi, pél-
dás dramaturgiai szerkezet, csattanós dialógusok, egészen kiváló, a karaktert, a szituációt
erősítő dalszövegek.
A zenei anyag nagyságrenddel súlyosabb  a szokott musical-sémáknál,  ennek ellenére fül-
be kúszó,  barátságos dallamok, könnyedén abszolvált prozódia jellemzi. A tucatnyi betét-
szám mindegyike más-más karakterű,  operai igénnyel komponált,  változatos hangszerelés-
sel gazdagított.  Rajna Martin energikus vezényletével  a konzis-akadémiás zenekar szimfo-
nikus érettséggel teremti meg a zenei atmoszférát.
Tóth Jankó lendületes konferálással indít,  a Jazz And More kórus  mosolyos hevességgel
üti meg a robbanékony alaphangot. Alig kezdődik el, máris valami hisztérikus öröm nyarga-
lászik táguló ereinkben.  Karnyóné nem csúf, nem öreg,  Mészáros Blanka  atlétikus nád-
szálként, férfias humorral testesíti meg a szerelemre áhítozó asszonyságot. Vannak színei
a reménykedés, a csalódás, a lemondás ábrázolására,  felejthetetlen, ahogy emberivé ne-
mesíti a lányregények "de mégis szeretem"-jét.
Itt csak  egyenrangú szereplők vannak!  Tóth András  konok zsörtölődéssel  hánytorgatja
fel a "kontó!"-t, átütő orgánummal énekel a magyar vitézek gibraltári hőstetteiről. Harcia-
san menetelő indulójának tombolva dübbenő zenekara jól példázza  Kovács Adrián  hang-
szerelési képességeit.
Minden szó, minden poén pontosan értelmezett, a párjelenetek csapongó ritmusban rea-
lizálódnak,  a szüntelen változó, folyamatos mozgásban lévő "tömeget"  maguk a szereplők
adják.  ifj.Vidnyánszky Attila  elegáns természetességgel teremti meg  a hatásos atmosz-
férát, az ötletcunamit keményen összefogott szerkezet tartja kordában, rendezése máris
nagy reményekre jogosító erényeket mutat. Egyik szerepértelmezése egyenesen bravúr:
báva hülyegyerek helyett  Samu csöndes szavúan értetlen,  egyébként teljesen normális,
mai fiatalember:  Vecsei Miklós Hasi  bukolikus szépséggel, lírai énekléssel jeleníti meg.
Csapó Attila Lipitlottyának elvágyódó áriája operai szinteken szárnyal, álnok színváltásait
leleményes eszközökkel mutatja be,  tartásában gentleman,  szándékaiban aljas.  Harcok
tüzéből,  porlepte gúnyában tér haza  Janka Barnabás,  sztentori basszbaritonja bort és
békességet ígér a happy end mámorában. Tündér ex machina:  Bach Kata  csodatevésbe
fáradt angyalként az egész, teljesen kihalt stábot támasztja fel, ásítozva vezényli a gyújtó
hatású zárókórust, melynek óriás árnyai a hátfalon vibrálnak.
Bájos intrikus, eszelős mozgású higany ember, fékezhetetlen komédiás:  Zoltán Áron ho-
zományéhes gavallérja a színpad minden négyzetcentiméterét bejátssza. Frakkot ölt, tán-
coskomikusként hódít egy frenetikus táncban kulmináló jelenetben. A szerzőtől operett-
slágert kér - és kap,  Kovács Adrián ilyet is tud, a zenés műfajok totális spektrumát ural-
ja. Boris szobalány még az egyik félreeső képben is táncol,  a fenékfalon araszolva villant-
ja fel végtelen gesztusrepertoárját.  Zsigmond Emőke  nem véletlenül tárgya és eszköze
minden szerelemnek, szuggesztív játéka, csoda mimikája gyönyörű énekléssel, pazar moz-
gással társul. A sorozatos halálesetekre reagálva még csipetnyi koloratúrára is telik!
Sokkal több,  mint egy diplomakoncert!  Kovács Adrián és Kendrey Beatrix,  a színművé-
szetis  Marton-osztály és a debütáló rendező,  ifj.Vidnyánszky Attila  olyan művet alko-
tott, melyet valahogy mindenképpen életben kell tartani, tovább kell játszani a legszéle-
sebb közönség gyönyörűségére!

AMADINDA            2014.V.28             Artrium           Magyar Rádió 6-os Stúdió
 

A 70-es évek elfeledett zeneszerzője, /Kassák Requiem!!!/, aki ösztönösen talált rá a kor-
szerű elemekre: Balassa Sándor Quartetto-jában az újszerű hangzás bűvöletében gyerme-
ki önfeledtséggel tobzódó egyéniségét mutatja meg. Az összes ütőhangszer megszólal, vál-
tozatos kombinációk gyönyörködtetnek, elementáris élvezeti zene.
A tudós komponista,  Dukay Barnabás  Couperin "tikk-kopp-sokk"-ját  adaptálta négy ma-
rimbára, játékosan gyöngyöző monotonitást teremtve.  Vidovszky László  hangzó anyaga,
 Hoquetus hamisítatlan darmstadti szellemben fogant virtuóz csemege, míg  Sáry László
Pentagramm-
ja szinte megoldhatatlan föladat elé állítja az előadókat. A briliáns muzikalitá-
sú  Balog József  húrok közé szorított, jelentéktelen csavarként ütögeti  a kotta szerinti
billentyűket, melyek a szellemes preparáció révén  egészen más hangzatokat keltenek. A
jeles ütősök  átláthatatlan logikai szerkezetbe gyömöszölt,  matematikai struktúrát szólal-
tatnak meg kő-papír-olló-szerű instrumentumokon.  Minden tisztelet a lehetetlent kihívó
bravúrért, mely befogadhatatlan ellenpontja a koncert többi, katartikus élményének.
A Zappa-zsoltár, Eötvös Péter Psalm 151-e, - zúgó csőharangok, siketítő lemezcsattogás,
zizzenő fémek, karistolt gongok,  zengő ércz, feszített molekuláris rezgőerők vibráló ára-
data -, lenyűgözően tagolja a szólóhangszerré avanzsált  Gran Cassa, a Nagydob /!/ szóla-
mát.  A lefojtott dobbanások, felpörgő futamok, a keretre sújtó tompa ütések melodikus
motívokká szublimálódnak, égre kiáltó frázisok, a fájdalom féktelen szavai.  A gyász komor
fensége, a kétségbeesés szilaj döbbenete apokaliptikus hangörvények zúgásában magasz-
tosodik fel.
Elliot Cole  Postludes-je több részletben hangzik el,  a szférák tünékeny zenéjével kere-
tezi az elhangzott műveket. A vibrafon fémtesteit vonók simogatják, az éteri akkordok po-
étikus lebegéssel csitítják felhevült érzelmeinket. Ábránd és költőiség, szirének himnusza,
mennyei béke, tovatűnő látomás: egy csodálatos koncert emblematikus emléke.

HOMMAGE Á LIGETI               Rácz Zoltán               2014 május 7              MUPA
 

Különböző alaphangú natúrkürtök a normál hangoláson túl csúszkáló imaginárius felhangjai,
túlvilági hangzatok lebegése.  A  Hamburgi koncert-ben  majdhogynem szvinges dallamtöre-
dékek is felsejlenek,  majd  Zempléni Kornél  nagy szólója után  az annyira ligetis, minimál
hangközökben villódzó hegedűk pianissimo mixtúráját élvezzük. Az utolsó tétel Hymnus-a el-
haló sóhajok tompa kürtszava a húrláb-tremolók tücsökzenéje fölött.
Requiem  szinte egyhelyben állongó, sóhajos alapzúgása  tucatnyi kriptamély basszusszó-
lam Brown-féle mozgásából áll össze.  Minimális változások  ütközése,  keveredése,  interfe-
renciája szervül a Ligeti-féle jellegzetes mikropolifóniába.  A sírmélyi gyászhangok fokozato-
san emelkednek egyre dúsuló magasságokba,  az örök világosság, a lux perpetua sugárzó fé-
nyébe teljesedve.
A magába roskadt beletörődést  vulkánikusan feltörő fájdalom-gejzírek sebzik,  vijjogó futa-
mok, eszelős ütős-állások, szisszenő, reccsenő effektusok tombolása. Égretörő fohász, tilta-
kozás, szembeszegülés az égi akarattal,  végletekig feszített hangspektrum, dinamikai csúcs
a legmélyebb kontrafagottól a fülsértő csattanásig. Le Grand Macabre, az Apokalipszis lova-
sainak mennydörgő patadübörgése. Eláll a lélegzet, kihagy a szív, rettegve dermedünk a fé-
lelmetes hangorkánba.
És a könnyek.   Kálnay Zsófia  sudár szopránja szárnyal,  Íride Martinez  kétoktávos regisz-
terváltásokkal tündököl, a beálló csöndben vigasztalóan simogat a merengő líraiság.
Amit az MR Énekkar Oláh Gábor és a Nemzeti Énekkar Antal Mátyás  betanításában nyúj-
tott, aligha jellemezhető földhözragadt hasonlatokkal, emberfeletti, követhetetlen, párat-
teljesítmémy, heroikus vállalás, iszonyatos munka.  Nemrég még egy Penderecki-partitúra
"karácsonyfás" kottaképe is  leküzdhetetlen nehézséget jelentett,  most meg a  Xenakis-i
tortúrát hatványozó,  aprólékos kidolgozást igénylő textus  magabiztos erővel tudott meg-
szólalni.  Rácz Zoltán nagyvonalú energiával szintetizálta  a grandiózus hangzás milliárd mo-
mentumát, a lenyűgöző remekmű feledhetetlen interpretálásával tetőzve  a Ligeti-sorozat
kilenc évét. /Az utóbbi évek nyolcezres csúcsai, a Turangalila és a Le Grand Macabre mel-
lé a Requiem Mount Everestje került/.
Szünet után egy nyugalmasabb légkör köszönt ránk.  Fejérvári Zoltán  Csalog Gábor kroma-
tikus őrülete után az  Etűdök III. kötet-ének  szelídebb tájaira visz.  Kétkezes  kánonmene-
tek követhető tisztasággal, majd a  Pour Irina hevesen gyorsuló passzusai,  végül a valóban
Kifulladásig  vezérelt üldözéses verseny, a jobb- és a balkéz döntetlen viadala.
És a végén a frappáns feloldás,  a számtalanszor hallott, ám megunhatatlan  Síppal, dobbal,
magyar költő,  magyar énekes,  magyar együttes és a szerző, aki kiebrudaltságában sem ta-
gadta meg anyanyelvét.  Itthon megfulladt volna,  külhonban teljesedett ki, mégis úgy szól
zenéjében a weöresi ritmus, mintha minden ősszel az izzó galagonyaágak köszöntötték vol-
na. Az  Egy hegy megy-ben Latinovits "szólt a sziklá"-ja dübög,  a panyigai kotta az ü, Alma
álma az ábránd, keserédesen sír a 67. magyar etűd.  Károlyi Katalin  gyönyörűséges hang-
ját a mély marimbahangokat aránytalanul felerősítő siló-akusztika legtöbbször hallhatatlan-
ná teszi,  szerencsére több helyről emlékszünk az  Amadindá-sokkal elővezetett  páratlan
bravúrra.
Ilyen koncertekkel biztosan kiérdemeljük a világ tiszteletét!

EÖTVÖS PÉTER: DoReMi    Patricia Kopatchinskaja   MR Szimfonikusok  MUPA
 

Az  MR Szimfonikusok és Madaras Gergely  óriási érdeme,  hogy a felfoghatatlan nehézsé-
gű hegedűverseny egyáltalán megszólalhatott. Míg a Lilith esetében a vizualitás és a színpa-
di játék hozzásegített a mű értéséhez, így elsőre  Eötvös Péter  zsenialitásából egy kukkot
sem fogtunk fel.  Talán évtizedek és sokszori CD-hallgatás után úgy fogjuk fütyülni,  mint a
maga idejében szintén érthetetlennek kikiáltott Stockhausent,  most azonban a tudat gát-
jait még csak a szédületes hegedűs,  Patricia Kopatchinskaja orbitális cunamija szakítja át.
Olyan hang, amely a fúvósok, ütők ármádiája fölött is tökéletesen uralja a teret, olyan tó-
nus,  amely a mennydörgés brutalitását szelídíti  mennyei szépségbe.  Hatalmas ereje nem
torzul reccsenésbe, elképesztő energia, melyet a zseniális muzikalitás arányosít tiszta esz-
tétikummá. A töredezett zenekari anyag  zegzugos dzsungelében magabiztos elevenséggel
cikáznak a hegedű robbanó frázisai, bömböl a G-húr, villámlanak a veszett magasságok.
És mindezek mellett végtelenül természetes. Könnyedén mozog, szinte hányavetien indítja
gyilkos nehézségű frázisait.  Az őrjöngő tapsnál magához szorítja a kottát,  gyermeki ölelés-
sel bújik a zeneszerzőhöz. Nem ad ráadást: minden nevetséges lett volna egy ilyen letagló-
zó endorfin-sokk után. Reméljük, sokszor hallgathatjuk még, de vajon mit játszhat ezután?

UMZE KAMAREGYÜTTES koncertje                   2014 április 23                   BMC
 

Mintha a 70-es évek szűrt levegője sűrűsödne a BMC kváderköves falai között: az Új Zenei
Stúdió vasárnap délelőtti szeánszainak/Yumi!!!/ a Rottenbiller utcában volt ilyen atmoszfé-
rája.  Új avangárd művek, rituális performanszok, minden újra éhes közönség.  Negyven év
késéssel, az XX. századvég szelleme végre megérkezett egy igazi koncertterembe.
Peter Maxwell Davies  őrült királyát akkoriban a  Roy Hart személyesítette meg, a fekete
óriás pozdorjává zúzott egy hegedűt,  félelmetes hangjával, szuggesztív játékával széttörte
a koncerthallgatás polgári béklyóit.  Almási-Tóth András  ötlete, hogy ez  a hibbant király
egy hajléktalan, fényesen beválik. A biztonsági őr sem tudja kidobni  Philipp György-öt, a
reklámszatyrokat hurcoló véglény  beül a közönség közé és már a porosz király menüettjé-
vel hagymázos hangulatot teremt. Szélsőséges csapkodások, hisztérikus falzettek után egy
gyanútlan lányt ki is hurcol a folyosóra, az elfúló sikolyok alapján feltételezhetjük a nyers
erőszakot. Gáláns táncjelenet után nyíltszíni vetkőzés következik, a mikroport is a padlóra
kerül, a szöveges záró monológ idején kiderül, hogy hiba volt alkalmazni. Az erősítés felbo-
rította az arányokat,  a halvány zenekari anyag  még inkább a háttérbe szorult.  Megfelelő
orgánum hiányában inkább más művet kell választani.
George Benjamin zseniális operájában nem volt gond a hangokkal. Az Into The Little Hill,
mely a hírhedt hammelni patkányfogó történetéből indul ki, lélegzetállítóan kezdődik. Két
eszméletlen énekesnő unisono dallamot süvít, a már régen csodált mezzoszoprán  Károlyi
Katalin és a Londonban élő  Kozári Alinka hasító szopránja taglóz le. Bődületes a kíséret,
a patkányfogó motívumát hozó altfuvola mellett basszusklarinét, kontrafagott és tuba bom-
bázza a hallóidegeket, eredeti szín a briliáns cimbalom-szólam is.  A dossziékat rendezgető
hölgyek irodai tevékenységükön kívül drámai játékukkal is kitűnnek, fokozódó feszültséget
generál a dús fürtökben pompázó hangzó anyag.  A kortárs zene életképessége talán a vo-
kális drámákban a legszembetűnőbb, az énekbeszéd magától értetődő, nem dallamokat ke-
resünk, a zenei gesztusok szituációkat keltenek életre. Fantasztikus mű rendkívüli előadás-
ban,  George Benjamin, a vezénylő  Vajda Gergely, az  UMZE Kamaraegyüttes és az euró-
panagyság  Kozári Alinka és Károlyi Katalin  bravúros teljesítménye.

SCHNITTKE: MOZ/ART A LA HAYDN     Fazekas György     Sectio Aurea   FUGA
 

Mahler befejezetlen zongoranégyeséhez Schnittke után ifjú komponistáink is írtak finálét.
Balogh Máté,  Kövi Artur Bálint,  Ort Rezső  függelékeit  Borbély László zongoraszólamá-
val játszották, nem voltak érdektelenek, ám meg sem közelítették a mahleri, schittkei ma-
gaslatokat. A fénypontját a féktelen humorú  Moz/art a la Haydn  jelentette.
Tök sötétben, tétován hangolgatva surran be a 11 vonós: hegedűk, két brácsa, két csel-
ló, bőgő.  A kezdeti káoszból áttetsző hangfüggöny épül,  Fazekas György  "Mehr Licht!"-
intésére kivilágosodik és a két szólista is megérkezik.
Lesták Bedő Eszter és  Kovács Péter  reszelős agresszivitással indítja a darabot,  Mozart
aligha fordul meg a sírjában, igencsak imádta a zenei tréfákat. Mert a néha ismerős motí-
vum-szilánkok, cirádás díszítmények kavalkádja már az első percektől mosolyt csal a klasz-
szikusoktól elkámpicsorodott közönség ajkára.  Őrjítő viharzás, bábszerűen keringő zené-
szek, ragyogó ötletek, mesteri szerkesztés.  A haydni befejezés természetesen  a teljes
elsötétülésbe torkolló egyenkénti kioldalgás.
Graciőz lendület,  ravaszdi utalások,  vihogva felismert mozarti slágertémák,  kalapáló rit-
mus, száguldó futamok. A felszabadult életöröm áradása, vakító hajnal az esős télutóban.
Talán ezt a zenét kéne  beetetőnek játszani  a "szomorú zené"-re kevéssé fogékony ifjú-
ságnak, talán ilyen muzsikával lehetne emberközelibbé tenni  a koncerttermek hűvös at-
moszféráját. Több Schnittkét a pódiumra, több Schnittkét az Operába!

EMILY DICKINSON VERSEI - DON JUAN PR.   Zeneművészetis operisták   SZEM
 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operatanszakának vizsgaelőadásai az utóbbi évek-
ben mindig tartogattak meglepetéseket.  Almási-Tóth András merész koncepciókkal, ere-
deti elképzelésekkel olyan előadásokat alkotott,  melyeket bármelyik zenés színház boldo-
gan felvállalt volna. Elfelejtett barokk opera/La Calisto/, kortárs művek/Tavasz ébredése,
La Violetta/után most  Copland  megzenésítésében 12 Emily Dickinson verset hallhatunk,
szellemesen szcenírozott formában.
A növendékek matrózruhában ücsörögnek  kényelmetlen iskolapadokban,  szorgosan jegy-
zetelnek, olvasgatnak, felváltva pattannak fel valamelyik dalt énekelve. Yoshida Makiko az
első, szenvedélyes stílusa nem nagyon tetszik társnőinek,  de még mindig jobban jár az ál-
modozó Imai Ayané-nál,  akit alaposan megdobálnak papírgalacsinokkal. A tanszerek több
változatban is felhasználásra kerülnek,  Gheorghita Orsolya  szárnyaló éneklését papírre-
pülőjének ablakon át történő röptetésével tetézi.
Perfekt muzikalitás,  pompás karakterek,  kidolgozott darabok,  hiteles színészi játék:  az
operaszakosok igencsak felkészültek,  számukra magától értetődő,  hogy az opera ma már
szó szerint /zene/drámai műfaj.
Bernáth Éva sihederes lendülettel még parázs verekedést is kiprovokál, a szigort  Vincze
Klára  képvisel, rendfenntartási célzattal még puskát is ragad. 12 dal, húsz perc az egész,
de annyira tartalmas, annyira lendületes, annyira magával ragadó, mintha legalább két fel-
vonásnyi vígoperát hallottunk volna.
A Don Juan Projekt már a bemutatón, a Zeneakadémia Solti-termében elvarázsolt, mit is
tehetnénk hozzá lelkes beszámolónkhoz? Kirobbanó siker volt Miskolcon, jól bírta a nagy-
színpad akusztikáját is, mozgalmas színpadi történései maradéktalanul érvényesültek. Nyu-
godtan kezelhetnék repertoár-darabnak, csak legyen hely, ahol játszani lehet...

EÖTVÖS PÉTER: PARADISE RELOADED /LILITH/       Neue Oper Wien       Müpa
 

Talajmenti operakultúránk nem sok esélyt adott korunk  nagy magyar komponistájának: he-
venyészett Nofreteté, csődtömeg Balkon és a lyoni három kontratenoros Három nővér utá-
ni,  borzalmas hazai bukás. Kétszáz kilométerre  Budapesttől, fényévekre Operaházuntól, a
bécsi Neue Oper Wien felejthetetlen produkcióval vendégeskedett nálunk.
Negyven éve csodáljuk  Eötvös Péter-t kamaraművei,  Brácsaverseny-e, a grandiózusan fé-
lelmetes Atlantis ámulattal töltött el, a zenei nyelv ismeretének hiányában érzelmileg még
sohasem sikerült közel kerülni hozzá.
Az áttörést az  Albert Ostermaier  textusára épülő Lilith hozta. A recitáló énekbeszéd ára-
dása már  az első percekben letaglóz,  a frenetikus clusterekben tobzódó  zenei anyag fö-
lött csodálatosan éneklő szereplők tágas legátói szárnyalnak. Minden szó gondosan árnyalt
értelmezésben hangzik el, a "félszcenírozott"-ság felér egy operaházi rendezéssel.
Johannes Erath  nem keres bodói gegeket,  racionálisan áttekinthető,  szigorúan adekvát.
A bámulatos fizikumú énekesek  Katrin Connan  jelmeztelenségében paradicsomi pőreség-
gel érvényesítik számunkra elképzelhetetlen manökeni szépségüket. Három fiókangyala-ör-
döge,  Gernot Heinrich, Andreas Jankowitsch és Michael Wagner  rezonőri társaságában
a brutális bariton,  Holger Falk  kényszeríti luciferi terveit Ádám ősapánkra.
Az Ember tragédiája koncepciójának megfelelően,  ám rövidítve követhetjük  a történelmi
stációkat, teljesen új elem azonban az első feleség,  az Évával konkurráló Lilith megjelení-
tése. Az égi jósok, Avelyn Francis,  Christina Sidak és Anna Clare Hauf a szférák zenéjét
idéző, negyedhangos párhuzamokban, szirénhangon lebegnek a magasban, "Liebe... liebe"
frázisaikat puhán párnázott tangóharmónika kíséri.
Igéző bikiniben Rebecca Nelsen,  varázsos orgánummal játssza  Évát,  Eric Stoklossa  világ-
színvonalú tenorja,  pianisszimó töprengéstől,  vitatkozó középhangokon át a szilaj kitörés
fortisszimójáig érvényesíti drámai karakterét.  Eötvös Péter mesteri precizitással váltogat-
ja dinamikai elemeket,  kifinomult vonóstremolók, lehengerlő rezes tömbök, ütős arzenál-
lal megtámasztott csúcspontok teszik lüktetően elevenné a  Vajda Gergely vezette zene-
kar briliáns játékát.
Két órán keresztül egy percig sem lankad a figyelem, a dramatikus izgalmakon túl, a katar-
tikus pillanatokon,  a színészi játék, a mozgások, a fényhatások és a hihetetlen szuggeszti-
vitású éneklés totális egységben viszi diadalra a zseniális alkotást.
A Bibliából kisatírozott apokrif heroina, Lilith szerepében  Annette Schönmüller  fenome-
nális alakítással hitelesíti szerelmi tragédiáját.  Saljapini mélységek, keményen ütő alsó re-
giszter, az érzelmi árnyalás minden lehetőségét kihasználó középfekvés, a magasságokban
démoni dinamika, majdnem falzettben hiszteroid vijjogás.  A többi főszereplőhöz hasonló-
an, ő testesíti meg a korszerű operajátszás ideálját, a kiművelt orgánum, a magabiztos mu-
zikalitás, a színészi játékkultúra és a tökéletes fizikum magától értetődő egységét.
Nem vagyunk hívei a  Müpa akusztikus jégvermének,  a professzionális térhangosítás azon-
ban elfedte az utánzengés hiányosságait, ahogy sötétbe borult a csiricsáré környezet, az
eötvösi univerzum paradicsomi fenségébe emelkedtünk.

DON JUAN PROJEKT                   Almási-Tóth András                 Zeneakadémia
 

Négy  Mozart koncert-ária plusz négy az  Álruhás Kertészlány-ból  egyvégtében alaposan
megfeküdné gyomrunkat,  a briliáns rendezői koncepció azonban  felszínre hozza  rejtett
drámaiságukat. A doktornők erotizált Frankensteint próbálnak fabrikálni férjeik, szeretőik
DNS-einek felhasználásával, az áriák pompásan festik a szerelmi vágy teljes spektrumát, só-
várgástól, beljesüléstől a lemondó beletörődésen át a bosszúállásig.
A begördülő hullán  Vincze Klára mezzoszoprán dominája kezdi a műtétet, az átszellemült
Makiko Yoshida  a  K.538-as "Ah se in ciel" áriával reménykedik.  Kutrik Bence kortárs in-
termezzojára tétován kel életre az áhított ideál,  Dr E., Bernáth Éva  testhezálló petting-
gel próbálja elcsábítani.
A Zeneszerzés Tanszék hallgatóinak kompozíciói nagyszerűen illeszkednek, élénkítő kont-
rasztot alkotva értelmezik újra  a zenei anyagot.  Az első kísérlet kudarcát  Pintér Bence
disszonanciái festik alá, másik közjátékában decensen kíséri az operátor hölgyek kávézga-
tását. Az énekesek teljesítménye káprázatos, tökéletes stílusérzékkel adják Mozartot, mi-
közben egy borzongató thriller szituációit játsszák el. A szerelmi kergetőzés azonban még
Baqais Ádám  furfangosan polifon közjátéka alatt történik,  a cselekmény fokozatosan vá-
lik egyre borzongatóbbá.
Gheorghita Orsolya  minden regiszterben abszolút kiegyensúlyozott, megejtő orgánumát
arányos formálás, átélt muzikalitás hatványozza,  a majdnem beteljesülő szerelem   Ayane
Imai  szopránján szólal meg. A vágy titokzatos tárgyát mozgásművész,  Bukta Gergő  alakít-
ja,  Lázár Eszter  koreográfiáját viharos virtuozitással realizálja.  Az életre galvanizált test
kígyózva vonaglik, kínlódva vetődik,  ébredő vágyakozását  motozó kezek,  haláltusáját ver-
gődő végtagok jelzik.
Almási-Tóth András, a fantasztikus alapötleten túl, derékszögű geometriába hangolt moz-
gásokkal, pontosan értelmezett szituációkkal, az éneket kísérő gesztusok adekvát kialakí-
tásával egy  soha nem volt  Mozart-operát valósít meg. Jelenetezésében az összes hangu-
lati elem helyet kap, dolcissimótól az allegro barbaróig. Pedagógiai munkája révén az elő-
adók érett színészi eszközökkel hitelesítik figuráikat,  természetes lendülettel mozognak
a mai kortárs operastílus mezején.
Laczkó Bálint zenéjére Don Juanunk friss fehér gyolcsba öltöztettetik, hogy aztán a vér-
szomjas  Vincze Klára, elsöprő drámaiságú áriája közben, flaskányi művérrel öntözze újra
halálba. Az énekesnő félelmetes legátókban ívelő hiszteroid kitörése az egész előadás ka-
tartikus tetőpontja.  Kutrik Bence  takarítás-zenéjére azonban  fürgén rendet csinálnak
a higiénia zöldruhás angyalai, a tisztára mosott tetem pietapózban ernyed a gyilkos anyai
ölelésében.  A Crudeli, fermate áriában  még egyszer megcsodáljuk  Gheorghita Orsolya
varázsos éneklését,  a fergeteges Finálé  Solti Árpád  alkotta remeklésében  az együttes
ötszólamú versengése koronázza meg a produkciót.
A tökéletes férfit nem sikerül előállítani, ám  Almási-Tóth András operavizsgának készült
munkája távlatos lehetőségeket nyit a szereplőknek, zeneszerzőknek és a kortárs operá-
ra szomjúhozó közönségnek.
(Nem ünneprontásként: elég volt sz ingyenjegyekből!  A nézőtéren Diótörőn szocializáló-
dott,  Hoffmann meséibe töppedt egyedek értetlenkednek, az igazi közönség meg, mert
nem tud időbe foglalni, kinnreked!  Ezernéhányszáz forintja  mindenkinek van, az eddigi,
nem ingyenes vizsgákon is telt ház volt... A jószándékú avatatlanoknak rendezzünk kakaó-
koncertet a Liszt Ferenc-téren!)

IBUSÁR           Nyitrai László - Parti Nagy Lajos - Máthé Zsolt          Hátsó Kapu
 

Nyitrai László már diplomakoncert-jén bemutatta  Parti Nagy Lajos  emblematikus darab-
jára épülő minioperáját, a mostani változat sűrűbb, elhagyja a narrátort és sajnálatosan az
akkor  Molnár Gyöngyi  által nagyszerűen interpretált anyaszerepet is.  Máthé Zsolt  pró-
za helyett a rendezői teendőket látja el, két menetrendtáblából állít mobil díszletet, négy
férfialakot viszont egyetlen kiváló színészre testál.
Friedenthál Zoltán  először a lúzer állomásfőnök,  Guszti képében jelenik meg, hogy pilla-
natokkal később délceg  Bajkhállóy kapitányként vitézkedjen. Ám annak bajuszát huszáro-
san a homlokára tolva,  máris az alávalóan spionkodó  Talpighy-t alakítja,  hogy ráadásként
a grófi kérő, Leopold decens figuráját is eljátssza. Bravúros ez a Három és az egy Ráadás!
A karakterek élesen elválnak, a hősi groteszk és az abszurd karikatúra egyaránt hiteles, az
éneklés meg átütő perfekcióval diadalmaskodik.
Máthé Zsolt  rendezése, az akkurátusan felépített dramaturgia révén, sebesen változó je-
lenetekben, heves iramban realizálja Sárbogárdi Jolán vasúti jegykezelő és a grófkisasszo-
nyi alterego,  Amália fordulatos történetét.  Robbannak a poénok,  a dalszövegeket is kö-
vethetetlen töménységű szellemesség jellemzi.
A MÁV-Monofonikusok szólistájaként a zongorahangolásban is jeleskedő Kéménczy Antal
keze alatt dübörög a pianínó, a gyékényesi gyors ostinátójától, operapersziflázsokon át a
bluesos betétekig terjedő  pompás zenei anyag  elementáris tempóban szólal meg. Jolán
szerepében  Kiss Diána Magdolna  jeleskedik,  színészileg hatásosan különíti el a két alak-
ját, az éneklés spektruma a meditatív piánóktól a majdnem koloratorikus kitörésekig ível.
Kicsit túl gyors, túl izgága, ami főleg az arcjáték szésőségeiben zavaró. Miért is kell az "í"-
ket, "é"-hangzókat  szélesre feszített szájjal intonálni?  A kortárs operajátszásban bebizo-
nyosult, hogy kameraképes artikulációval is bármit ki lehet énekelni... (Példa a legutóbbi
Eötvös opera: Paradise reloaded,  a Neue Teatr Wien vendégjátéka a Müpában).  Biztos,
hogy némi korrekcióval ez a Sárbogárdi Jolán-alakítás egészen kiemelkedővé válhat.
Nyitrai László  invenciózus műve, a  Hátsó Kapu intim terében meggyőzően mutatja meg
a korszerű operajátszás közönségbarát lehetőségeit.

BORBÉLY LÁSZLÓ DLA KONCERTJE           Wilheim András        Zeneakadémia

 

Nemrég a FUGÁ-ban játszott a Wohltemperiertes Klavier-ból,  Doctore Libralium Artium
koncertjét,  még meredekebben,  tíz Conrapunctus-szal kezdte a Fúga művészeté-ből. Az
ötven percet mérhetetlen koncentrációval,  a könnyedséget egy pillanatra sem bénító fe-
gyelemmel gyűri le. Varázsos billentése révén tisztán, tökéletesen elkülöníthetően szólnak
a bachi fantázia sokszor követhetetlen indázásai,  átlelkesült mosolya a zenélés érzéki örö-
mét sugározza. A monoton motorikusság és a mustoneni romantizálás határolta szélsőségek
mértani közepén, az arányosságba szelídített szabadság  pontosan körülírt tágasságában él.
Majd' egy óráig Bachot hallgatni szinte lehetetlen,  Borbély László lenyűgöző játéka azon-
ban végig euforikus elragadtatást generál.
Sanyarú évek hiánybetegségei után, végre újra  a Zeneakadémia akusztikájában élhetünk.
A Müpa steril jégverme után tobzódó öröm a teljes spektrumot visszhangzó, barátságosan
mediterrán hangzás.  Tökéletesen sikerült a belső tér eredeti színeinek újraalkotása. Bor-
zalmas barnaság helyett a legsötétebb zöldes-fekete fedi az oldalfalat, mely fölött mélyen
angolvörös a körbefutó sáv. A szobrok és a díszítések vörösrézben fénylenek, hosszú évek
hiábavaló csatái után, most már koncert közben áhítatos sötétbe borul a terem. /Azok az
átkozott műtő-világítások - Richter és Kavakos közben.../
Hajszál a levesben: az udvarból kialakított büfé szörnyű.  Okker-falak, csüngő pontfények,
tucatnyi(!?!) pultos  aberrált világoskék nyakkendőben!!!  A személyzet létszáma különben
is nevetséges,  a rosszul bevált müpás stílusnak megfelelően,  kb. 20, azaz húsz derék ifjú
őrzi az ajtókat. A procc gőg megnyilvánulása, hogy megszűntek/?/ az állóhelyek. Érdekes!
Bárhol a világon állonghat  vékonypénzű diák, munkanélküli és keleteurópa utazó, legyen
az a Staatsoper,  a Concertgebouw, avagy a  Cornegie Hall,  csak a német háziassszonyok
kosztpénz-áfájából, a holland dokkmunkások véres verítékéből restaurált, Liszt Ferenc ne-
vét viselő intézményben nincs helyük a lelkesen szegény zenehallgatóknak!
Megszólal az első akkordtömb és rosszkedvünk telét  Messiaen tündöklő nyárrá változtatja
át. A másik zongoránál, a tekintélyes komolyságú zenetudós, Wilheim András játssza a má-
sik szólamot, nem is látják egymást, mégis úgy szólal meg a zene, mintha egyetlen hangsze-
ren játszanák. A "kettes"számú zongora hozza a dúsan harmonizált téma-töredékeket, míg
a másikon a felső regiszter játékosan kihegyezett díszítései csilingelnek.Természetesen ál-
landóan cserélődnek a szerepek, a romantikus bravúrok és a súlyos orgona-témák változa-
tosan áramlanak a két klaviatúra között.  Fenség, derű, himnusz és kedélyesség, lehenger-
lő tobzódás, áttört könnyedség.  Nem kell érteni, hosszú évek kitartó elmélyedésével sem
biztos, hogy lehet, de a messiaeni teljesség első hallásra is letaglóz,  csakúgy, mint évtize-
des közelítés után. Nincs idő, nincsenek percek és nincsenek negyedórák, az a zene időt-
lenség tengermély kútjából árad, tudadatalatti szférák transzcendenciájába röpít.
Nevetséges erőlködés  szavakat találni  Borbély László  koncertjének jellemzésére.  Elég
annyi, hogy kevés hasonló volt századunk eddigi kínálatában.  Messiaent illetően pedig, a
ritka előzmények, a Bazilika-i Vingts regards orgona-koncert,  Gémes Géza trois petites
liturgies-je és  Rácz Zoltán  Turangalilá-ja óta a legfontosabb, korszakosan meghatározó
esemény.
De mikor láthatjuk-hallhatjuk az  Assisi Szent Ferenc-et, minimum  Kovalik Balázs rendezé-
ben az Operaházban?!?

OUT AT SEA         Almási-Tóth András           Eötvös Péter Alapítvány        BMC 
 

Eötvös Péter  most meredek koncepcióval lep meg:  Mrozek egyfelvonásosát kétszer egy-
más után, kétszer három, különböző nemzetiségű komponista alkossa meg operaként/!?!/.
Bizonyítván hogy a kortárs zenei nyelvezet mennyire nemzetközi, a különböző habitusú al-
kotók munkái szerves egységgé ötvöződnek.  Mindegyiknek jut egy szereplő,  ki is használ-
ja mindegyikőjük a drámai szituáció és a karakter adta lehetőségeket.
Az első körben  Diana Soh (Szingapúr) és  Christian Flury (Svájc/Ausztria)  mellett különö-
sen a magyar  Balogh Máté Gergely  által alkotott szólam figyelemre méltó.  Almási -Tóth
András  rendezése a gömbhéj-sziluett rácsába sűríti a cselekményt, minden esélyt megad-
va  az abszurd humor  tobzódásának.  A tajvani   Lin Liao  vezényli a triót,  Bársony Péter
brácsája, a káprázatos  Horia Dumitrache  klarinétja és  Rohmann Ditta  csellója bravúro-
san szólaltatja meg a legkülönfélébb zeneszerzői elképzeléseket.
A második felállásban színes parókát ölt a három énekes.  Megyesi Zoltán  tenorja
egy kis-
sé visszafogott ugyan, de színészileg hiteles,  Vörös Szilvia  érett mezzója brilliánsan villog
Gryllus Samu  mesteri koloratúráiban.  A produkció vitathatatlan hőse a bariton  Maurice
Lenhard,
aki játékban, énekben  nagyszerűen formált figurát állít elénk. A szerzők sorát a
a két férfiszólam megkomponálásával  a grúz  Koka Nikoladze és a moldáv-román  Mariana
Ungureanu
 egészíti ki.
A BMC tégla-terméskőfalú, eszményi akusztikájában megejtő közvetlenséggel szólt ez a me-
rész elképzelés, tovább erősítve hitünket a hazai kortárs operakultúra jövőjében.

 

HALAS DÓRA DLA KONCERTJE     Soharóza-Városminor-Aula kórusok   BMC 
 

Doctore Libralium Artium: DLA, a Szabad Művészetek Doktora, így nevezik a művészeti
szakok PhD-jét, ám Halas Dóra eddig enélkül is a kórusművészet új irányzatainak avatott
tanítómestere volt. Először a  Halastó Kórus  korszakalkotó  Cupido és a Halál operaelő-
adásában találkoztunk a "kórusimprovizáció"-val, mely diplomakoncertjének és munkássá-
nak egyaránt a legmeghatározóbb része.
A  Városminor és az  Aula  kórusok élén kortárs, XX. századvégi szerzőket szólaltat meg.
Matthew Harris  Shakespeare-drámák betétdalait zenésíti meg, ötvözve reneszánsz mad-
rigálok klasszikus és a jelen populáris stílusainak elemeit.  "Fújj szél,  fújj viharozz,  nem
lehetsz oly gonosz,  mint az emberi szív" - hangzik  az  Ahogy tetszik Bohócának songja,
Téli rege  tavaszköszöntője pedig már-már bluesos hangvétellel szól. Torquato Tasso
egyenesen önmagát nevezi ki Tavasznak, "Io son la primavera", William Hawley nosztal-
gikus lebegésű, tízszólamú művében.  Morten Lauridsen  Hat Tűzkölteményben jeleníti
meg a szerelmi vágy szélsőségeit,  Alfred Schittke Három egyházi ének-e zümmögő zso-
lozsmázástól az égre kiáltó fohászig ível.
R.Murray Schaffer sírverset ír a holdfényhez, amelynek képzeletbeli nyelven megszólaló
szinonimái, pl. noorwhm, malooma, sheelesk, neshmoor, kontrollált keretekben mozgó
szabad improvizációval realizálódik,  pianisszimó suttogás, a titokzatos éjszaka zenéje. A
Saját olvasat,  Sztojanov Georgi  kompozíciója az előadók önálló értelmezésében szólal
meg,  versengő szólamok, glisszandós imitációk,  szabad tempóban recitált szövegrészek
ritkuló-sűrűsödő hangtömegében.
Halas Dóra  páratlan szuggesztivitása, az íjként feszülő energikusság, a belső tűz sugárzó
aurája bármely stílusban lehengerlően meggyőző. Legsajátabb megnyilvánulása a koncert
letaglózó felütése: a  Soharóza  kórusra építő, egyre tágabb horizonton kiteljesedő imp-
rovizációs módszer.  Epitaph for time:  soha nem tudjuk, mi következik, az egymásra ré-
tegződő szólamok váratlan szárnyalásai, a hirtelen váltások, a mágikus hangfürtökben rez-
gő disszonanciák teremtenek utolérhetetlen atmoszférát.  Rubik Ernő Zoltán Perotinus-
tól eredezteti művét,  az egyik kórusrész megírt anyagot énekel,  a másik erre visszhang-
effektusokkal reflektál. A mobiltelefonok cirpelése,, a terem zörejei, a zajmomentumok
elképesztő akusztikus teret képeznek, a lecsengésben a "most" szó hangzik el, melyhez
a közönség hangsúlyos "most!"-ja is kapcsolódik.
Egy 13.századi Cantiga szótagjai, eredeti szólamai szervülnek ritmikikus szövetté, hogy a
befejezésben szinte techno-közhelyritmus és a makacs basszusmenet ismételgetése tel-
jesítse ki a Máris-éneket. Francico Guerrero Mulat a Föld, nevet az Ég című kórusának
előjátékaként jelentés nélküli szavak, hangok és hangzók alkotnak hatásos elegyet.
Thomas Tomkins -The Beatles:  a meredek párosításban a kórustagok először  egy MIDI-
billentyűzet hangjaiként működnek, a gép megkeresi a 17.század harmóniavilágának meg-
felelő jelenkori angol zenét,  elemzi, vegyíti, egyesíti.  A fantasztikus konklúzió után an-
gyali üdvözletként nyugtat az eredeti, már tercekben is gazdag Tomkins-mű.
Csodáljuk a Soharózá-t,  nem felejtjük a Törökfürdő-t,  fejest ugrunk a Halastó-ba! Kö-
szönjük Neked, Halas Dóra, ki visszaadtad nekünk a kóruszene mennyei mámorát.

SOSZTAKOVOCS: AZ ORR      TV-közvetítés       Metropolitan Opera New York
 

Szerkesztés alatt

 

LAJKA, AZ ŰRKUTYA       Tim Yealland       Armel Operafesztivál Szeged 2013
    

Büszkeségünk, a szegedi Armel Operafesztivál immár Avignont ostromolja, koncepciójában
azonban káros engedményeket tesz. Az idei repertoárban egy Verdi, egy Stravinszkij, egy
Britten, - ugyan mitől kortársak ezek?  De ez a kisebbik baj,  a manapság már természetes
korszerű SZÍNHÁZI rendezés hiánya viszont több darabban is feltűnt.
Az  Oedipus rex nem opera, zeneileg vékonyka neoklasszicizmus,  melyet még Stravinszkij
zsenije sem tud teljesen elfogadhatóvá tenni.  Nincs cselekmény,  csak narrátor,  nincse-
nek szerepek,  csak szólamok.  Reméltük,  hogy a lengyel színházi hagyományoknak megfe-
lelő nagyvonalúan vizuális, invenciózusan pantomimes megfogalmazás életképessé teszi, ám
csupán gyenge, régimódi balettos táncikálást kaptunk körítésnek. A címszereplő hangtala-
nul súlytalan, a lengyelek,  Piotr Friebe és Jaromir Trafanowski  hírnök-párosa kitűnő, a
jós  Andrzej Ogórkiewicz  átütően hatásos, de főszereplő nélkül befullad az egész. Az at-
moszféra jellegtelenségét a drámai energiájú  Joelle Charlier  sem tudja feledtetni, meg-
érdemelt volna egy jobb produkciót.
Az isztambuliak  Aytrac Manizade  rendezte  A csavar fordul egyet-je  üdítően kopár szín-
paddal, puritán eszközökkel összpontosít  Britten zenedrámájának megszólaltatására. Nem
Kovalik legendás bravúrját idézi, ám a kiváló énekesek révén, lassúdad emelkedéssel eléri
a katartikus csúcspontot . Leonhard Garms  energikusan fogja össze a zenekart,  illusztra-
tív kezdetek után, a fantasztikus intenzitású végkifejlet felé sodor. A vöröshajú kísértetnő
szerepében  Ayten Telek  illúziót keltő,  imponáló az énekes fiúcska  Ilyas Seckin,  a ver-
senyszereplők meg egészen magasrendűek.  Stéphanie Varnerin  nevelőnője hangban, já-
tékban egyaránt hatásos,  Sébastien Obrecht  pedig az egész fesztivál  abszolút legjobbja.
Már a Prológban feltűnik acélos orgánuma, a deklamálás fölényes muzikalitása, az érzéki vi-
vőerő ritka sugárzása.  Mint Peter Quint, maga az Ördög!, lenyűgöző gesztusokkal, élesen
akcentál,  démoni jelenléttel érvényesül még a számára  némább jelenetekben is.  Bizony
szívesen látnánk Őt Oedipusként is...
A júniusi castingon megcsodáltuk  Tim Yelland válogatási szisztémáját,  hatodik kutyaként
magunk is beleugattunk rendkívül barátságos, végtelenül szórakoztató egyórás performan-
szába. Az első élő kozmonautáról operát írni?!? - hát eléggé merész, de rendezőnk hetyke
nonsálansszal alkotja meg remek forgatókönyvét. Szovjet család a részeges apával, a nagy-
szívű mama és fiúk, a kiköpött szőke Iván,  Edward Lee  frenetikus alakításában. Úgy vágja
ki a vocét, mint egy született olasz tenor,  játéka dinamikus, lénye megnyerő,  színészi tá-
lentumát rövidesen  Hruscsov  Pártfőtitkár Elvtárs-ként(!!!)  lehengerlő humorral igazolja.
A fekete  Abigail Kelly  /Anya, majd Asszisztensnő/  gyönyörű orgánuma  az űrbe fokozó-
dó "Lajka, Lajka!" jajszavakban teljesedik ki.
Kutyahősünk marionett-báb, annyira életszerű, minden gyerek csak őt akarja megsimogat-
ni. Ja! --- Mert a színpadon 40 szegedi kisgyerek gubbaszt, előző nap tanulták meg a kóru-
sokat és a néhányszavas szerepeket,  lázas izgalommal követik a cselekményt,  ahogy a né-
zől is  mosolygó szimpátiával figyelik  a történelmi,  asztronómiai távlatokat sem nélkülöző
eseményeket. Vizsgáznak relativitás-elméletből, /fénysebesség, csoportsebesség, E=mc2/,
jól felelnek az űr méreteit firtató kérdésekre. A Bajkonur-dalt, a Szovjet Himnuszt együtt
éneklik a Közönség bátrabb tagjaival, miközben a rakéta édes terhével nekivág a végtelen-
nek. Elszontyolodunk kissé: Lajka aligha tér vissza, - de a vetítés a Holdra igyekvő Amstron-
got mutatja, ott találkozik az örökéletű űrkutyával,  aki később bájosan ücsörög a Félhold
karéján. Ujjongó öröm köszönti  a káprázatosan eredeti  Rendező, a  Russel Heppelwhite
zenéjét játszó négytagú(!), elektronika nélküli/!!!/ zenekart, a gyönyörűséges produkciót.
Angliában iskolákban játsszák, az  English Touring Opera-nak  nincs játszóhelye,  bármely
tornaterembe,  ez az egy óra játszva szeretteti meg  az operát,  a KORSZERŰ színházat és
négylábú barátainkat.
Az ideális közegben  virultak a versenyzők is,  Sarah Laulan  gyűlöletes dominaként utálta
kedvencünket,  Nicolas Rigas  pompás énekesi teljesítménnyel,  markáns karakteralakítás-
sal hozta az alkesz apát és a komor tudós Korolev akadémikust. Feledhetetlen este, amely
visszaadta az Operafesztivál rangját, - minden bizonnyal az Európa Kulturális Fővárosa 2014
Plzenben és az áhított Avignonban is hatalmas siker lesz!
Október 14-én a  MEZZO-n húsz millióan látták a világon, de a  www.liveweb.arte/fr olda-
lon látható, letölthető!    Még közvetlenebbül:
http://liveweb.arte.tv/fr/video/
Laika_le_Chien_de_l_Espace_de_Russel_Hepplewhite_a_l_Armel_Opera_Festival/

Angolul énekelnek, francia a felirat, de Lajka nekünk magyarul ugat!
Kiskorúak, Félkorúak, Nagykorúak: Figyeljetek!!!

 
PAJTA-KONCERT                             Csalog Gábor                             Vértesacsa
    

Kortársnak ígérkezett,  de betegség miatt   Kurtág-hiányos  koncertet hallhattunk.  Noha
nem tartozunk a "klasszikus" repertoár hívei közé, teljesértékű produkciónak örülhettünk.
Természetesen Bach-nál nincs kortársabb, korszerűbb szerző, így az orgonára írott e-moll
triószonáta  fuvola - zongora interpretációja szívünknek kedves választás.  Bán Máté  egye-
nes, tiszta intonációja,  érzékeny muzikalitása egyenrangúvá avatja a fúvós-szólamot, az át-
gondolt, kimunkált előadás sarokpontja a délelőtti koncertnek.
Lehet-e izgalmasabb helyszín, különlegesebb időpont, mint a vértesacsai pajta és a verőfé-
nyes, negyven fokos délidő?!?  Már a lejutás is extrém, a felcsúti stadion égbe meredő pil-
lércsonkjait szívesebben látnánk a kasseli Biennálén, mint egy ezerfős faluban... A szünet-
ben kortyolt málnaszörp élvezetére a 1o fokkal hűvösebb, így csak 30 fokos birkaistálló al-
kalmas, a közönség kiváló, nemcsak pesti zarándokok, környékbeli zeneértők is szép szám-
ban vannak.
Fauré é-moll szonátá-ja igazi meglepetés,  az ifjúfuvolás elképesztő állóképességgel inter-
pretálja  a tonnás kitartott hangok  szédületes legátóit,  gyönyörűségesen lebeg a szinte
Debussy-s zongoraszólam  Csalog Gábor-i  hullámain.  Hasonló szintű  Klenyán Csaba  pro-
dukciója  Debussy Klarinétrapszódiá-jában,  míves kidolgozás,  fölényes virtuozitás,  átélt
zeneiség.
"Szereti Ön Brahmsot?"  NEM!  Ezen véleményünk, a szedett-vedett elővezetés okán, most
sem változott.  De az immár rendszeres, mindennyári örömforrás, az augusztusi  Pajta-kon-
cert idei élménye csak növeli a jövő nyári várakozást.

 
CAROLL VANWELDEN    Shakespeare szonettek   Gyulai Shakespeare Fesztivál
    

Drámái tele vannak sokszor megzenésített dalokkal, de a szonettekhez nyúlni példátlan me-
részség. A belga komponista-énekesnő a jazz világából érkezett, ám lemezével a legszofiszti-
káltabb, komolyzenei igényű kortárs művet alkotott.
Kemény szvinges alappal indít, határozott deklamációja, férfias orgánuma az első pillanattól
felfokozza az érdeklődést. A "Nyár,a virágok illata" lírai hangvétele bátran felszárnyaló frá-
zisokkal élénkül, míg a végén elhaló pianóba siklik alá.
Négy negyedben ereszkedő ostinato, az igéző dallamvonal fölött  Thomas Siffling kozmikus
sebességű trombita-futamai: "When I do". - És itt az első ballada, "How can I return",  a vo-
nóval kitartott bőgőhang, a zongora finoman tört akkordjai fölött  Caroll Vanwelden  éte-
ri tisztaságú, poézissal telített orgánuma.
De van táncosabb jellegű gyorsabb zene is,  a komponista azonban nem a klasszikus dalfor-
ma verse-refrén szerkezetét használja, minden dala a textus szavaira formálódik,  "recitati-
vo song", Shakespeare soraira építi dallamíveit.
Nem vagyunk hívei  az álságos dub-dubááá scattelésnek,  most azonban pötyögtetett tititi-
tá-tákból alakított, csipkekönnyed hangzatoknak örülhettünk,  a dögös szenvedély lazúros
akvarell-színekbe nemesített, üde virágainak.
A XXVII.szonett az éjszaka zenéje, lebegő látomás, ködbe szürkülő esős alkonyat. Élénkebb
tempójú a következő szonett,  trombita-bőgő-ének unisono szuggerálja,  Reinhard Jenne,
visszafogott halkságában/!!!/ is mágikus dobszólója után a hatást rafináltan rejtett accele-
rando fokozza.
A fantasztikus  Mini Schulz  basszusa gránitalap,  pengetve, vonóval, ritmust ütve egyaránt
külön elemzendő szólamot alkot. A 3/4-es számban virtuóz mikromotívumokkal kísér, szinte
cselló-hangzású intonációjaa a vokalitás gyönyörűséges ellenpontja.
"Not from the styles", a XIV.szonett az est csúcspontja, bár nehéz a hasonlítgatás, hiszen
ezután még olyan kincsek következnek, mint a transzcendens szférákban rejtőzködő, cso-
dálatos szárnykürt-szóló, vagy a befejező dal a capella scat-be csituló lendülete.
Soha nem hallott szépség, soha nem sejtett lehetősége a dalformának. Caroll Vanwelden
szerzői invenciója, lenyűgöző éneke, az együttes kiforrott előadásmódja az évad kiemelke-
dő eseményévé tette a Gyulai Shakespeare Fesztivál  unikális produkcióját.

 
LIGETI GYÖRGY: LE GRAND MACABRE   Vajda Gergely  Neue Oper Wien  Müpa
    

Kétszer is láttuk a Kovalik-rendezést,  a zenéből a döbbenetes furcsaságot, a védhetetlen
szuggesztiót érzékeltük.  A színpadi történés erősen lefedte, másrészt akkor Ligetit legfel-
jebb metronómos performansza által ismertük. Másfél évtized múltán, Csalog Zsolt, Pierre
Laurent etűd-koncertjei, a Zongoraverseny és a kétszeri  Barbara Hannigan Mysteries of
the Macabre után, csak beljebb vagyunk egy kicsit.
A koncertszerű előadás amúgy is  nagyságrenddel erősebb, fontos, hogy követni tudtuk a
félelmetesen összetett és minden ízében unikális zene fordulatait. Látni, hogy egy másod-
perc múlva lesújt  Holló Aurél  kétméteres fakalapácsa,  a mozgásokból tudni, milyen ext-
rém effektus várható, a térben elkülönítve figyelni a hangszercsoportok belépéseit.
Timur Bebosunov Piet vom Fass-a jól kezd,  erőtlenebb  Réti Attila  Nektrotzar-ja, de bö-
csülettel állja a sarat,  Amanda és Amando,  Bányai Júlia és Anna Manske  gyönyörűséges
szerelmespárja, lírai lebegésével azonnal hódít.
Vajda Gergely,  aki már a budapesti bemutatón is vezényelt, fölényes biztonsággal irányít-
ja a  Pannon Filharmonikusok  nagyszerűen helytálló csapatát.  Hisztérikus pikkoló-magas-
ságok, basszusokon derengő nyugvópontok kontrasztja,  a zenekari anyag minden énekelt
mozzanatot előkészít,  vagy reagál,  az erkélyen trombonok reccsennek,  a mélyben tuba
böffen. Apokaliptikus zene, vakító akcentusok, majd a recitatívók alatti atonális hullámok.
A mérhetetlen nehézségű ütős szólamokban az Amadinda nagyjai remekelnek.  A timpanik-
nál  Rácz Zoltán  trónol professzori fensőbbséggel,  Bojtos Károly  sok egyéb mellett üst-
dobokkal is besegít,  Váczi Zoltán  irdatlan hangszerarzenálja  szájharmonikától, vészcsen-
gőkön,  szirénákon át a teljes háztartási eszköztárig terjed.  Holló Aurél  maratoni állóké-
pességgel cikázik a xilofon, a fadobok és a tonnányi gong között.
A közkedvelt politikusok karikatúráit  Mattias Raupach és Gerhard Karzel  rajzolja meg, a
Herceg Go-Got most kontratenor,  Arno Raunig játssza talpig vörösben, az istenadta nép
kórusa báván élteti a patriarkális uralkodót. Mescalina hálás szerepében, nagy elődjéhez,
Kovács Annamáriához méltóan,  Várhelyi Éva  brillíroz.
Venus-ként látjuk először, majd proteuszi alakváltással  Gepopo rendőrminiszterként jele-
nik meg:  Jennifer Yoon egyértelműen a produkció főszereplője. Pisszeg, sziszeg, krákog
és bömböl,  frenetikus koloratúrákban cikázik, mássalhangzó-torlaszokat zörrent, negyed-
hangnyi trillákat süvít.  Megszólalásai kimerítik  a virtuóz hangképzés  összes lehetőségét,
könnyedsége elképesztő,  törékeny energikussága bámulatos.  Grandiózus teljesítménye
felejthetetlen emblémaként koronázza meg az estét, ugyanúgy, ahogy a Neue Oper Wien
előadása tetőpontja az évek óta csodált  "Hommage á Ligeti"  koncertsorozatnak.

 
LA VIOLETTA         Operavizsga jún 30        Almási-Tóth András       Operaház
    

A  Tavasz ébredése után,  íme itt a Nyári Mámor!  Az akadémiai operaénekes csapat most
még az év eleji  La Calisto-t is felülmúlja!  Gluck  Orfeusz és Euridiké-je,  az intenzív osz-
tályi helyszínhez illően,  az élet-halál szélsőségek drámai feszültségében szólal meg. Sürög-
forog az életmentő osztag, a vészterhesen gördülő műtőasztalok terében, az érett vokali-
tás gyönyörűsége jellemzi  Vörös Szilvia  Orfeusz-át.  Sándor Szabolcs  vezényletével emi-
nensen szól a  Concerto Budapest,  az egyszerűségében meggyőző világítást a fürge Ámor,
Yoshida Makiko  gazdagítja  manuális reflektorával.  Gazdag középregiszter,  telt mezzóba
hajló drámai szoprán, amely azonban attraktív könnyedséggel uralja  a koloratúrát is: a bá-
mulatos kisugárzású  Gabriela Balgova elementáris lendülettel triumfál az álombéli Orfeusz
szerepében.
Offenbach frivol alvilágának centrumában  egy piros luxuskocsi áll,  T.Gippert Béla rockos
gesztusokkal, hetyke tenorként mókázik a címszerepben. Isteni görlök rajongásában virul,
míg a  Közvélemény,  Vincze Klára  szigorú szemvillanásokkal kommentálja  kicsapongásait.
Gaál Csaba  három alakban is bizonyítja sokoldalúságát, narancs-zakós szalonjampece, alvi-
lági hajósa és a Marilyn Mansonra fürtös parókával hajazó Plútó élesen elütő karaktereket
testesítenek meg. A kissé hosszúra nyúló operett-paródiát  Murvai Dénes patás Jupitere,
meggyőző vitálkapacitással, áradó orgánummal élénkíti. A csúcspont  Imai Ayane sziporká-
zóan cikázó játéka, eleven humora, ragyogó éneklése a kikapós Euridike pokolból pattant
figurájában.
Az ifjú zeneszerző,  Solti ÁrpádDante és Szép Ernő után,  avatott invencióval nyúl a slá-
geres-sanzonos hangvételhez. A rendező Almási-Tóth András, Molnár Ferencből sarjadzó
librettóját, merész hangszerelésű zenei anyaggal realizálja. Hárfa, gitár, szaxofon-kvartett
... és a zongoránál  Borbély László! Az operaigazgató castingján sorra jelennek meg a sze-
repéhes önjelöltek. Így a súlyosan polgári Márkus kisasszony: Vincze Klára, a filigrán szop-
rán  Yoshida Makiko, a nőietlen szolidságával igazgatót hódító, ám énekével alkalmasságát
igencsak bizonyító  Gheorgita Orsolya  és Rakolnok, a drámai izzású Vörös Szilvia. Csábos
vibrálású tangó-áriáját  bravúrosan felépített befejezés, átütő orgánumán himnikus magas-
ságokba szárnyaló abgang tetőzi.  Kocsár Balázs  erőteljes magabiztossággal uralja a válto-
zatos zenei anyagot,  vezénylése nyomán hatásosan szólalnak meg a különböző jazzesebb
formák, a szimfonikus passzázsok átütő ereje pedig maradéktalanul érvényesül.
Almási-Tóth András rendezése a nagyvonalú koncepcióban és a legapróbb részletekig ki-
munkált szituációk megjelenítésében  egyaránt példás teljesítmény.  A színészi játék ere-
je, a gesztusok hatásos jelzései, az együttes magabiztos összmunkája pedagógiai erényeit
tükrözik, a kortárs jelenlét felé mozdulás az annyira áhított operaszínpadi megújulás felé
mutat. Klasszikus múlt, isteni komikum és a reményteli jövő revelatív találkozása.

 
SZTOJANOV GEORGI: SILESIUS ETŰDÖK       Halastó Kórus      Próféta Galéria
    

Hollandiában tanuló büszkeségünk kórusműve  rögzített és szabadabban értelmezhető ré-
szekből áll. A szerző vezetésével, hiszen az újabb passzusok kezdését, tempóját, frazírozá-
sát is ő határozza meg. A Halastó Kórusból verbuválódott együttes köröttünk sorjáz a kiál-
lítóterem falainál, több csoportból áll, melynek élén lokális vezetők állnak.  A szöveg és a
leegyszerűsítet kottakép adott,  az értelmezés,  a megszólaltatás tág határokon belül mo-
zog.
"Olyan vagyok, mint Isten, s Ő olyan, mint én" - hirdeti Silesius, igencsak liberálisan fogal-
mazva gondolatait.  Éteri vibrálással szól a kórus,  az áhítatot valami szabad szellő lengi át.
Fokozódik a fundamentalista vallásfelfogásnak élesen ellentmondó tézis: "Oly nagy vagyok,
mint Isten, s Ő oly kicsi,mint én. Ő nem tud fölém, Én alatta nem lehetek".  A nagybetűs
öntudat lángol a feltörő fortékban, melyek a megbékélés csöndjébe hullanak vissza.
Sztojanov Georgi  szelíd eréllyel irányítja együttesét, mely lassúdad szivárog át, a közön-
séggel együtt, a szomszédos kisebb, szobányi térbe. A középszólamok hömpölygő árja fö-
lött Juhász Orsolya mennyei szopránja szárnyal: "Mi az öröklét? Nem ez, nem az, nem az,
nem Most, nem Ego, nem Semmi. Az... nem tudom, mi."
De nem mindig lebegünk a harmóniák szférájában, brutális disszonanciák rázzák meg této-
va melankóliánkat. Az éles kontraszt még inkább kiemeli az atmoszféra meditatív elmélyült-
ségét, a komor basszusok infernális jóslatát.
"A Pokol Mennyé lesz még itt e Földön, (és bármily furcsa, a Menny Pokollá lehet." A vég-
zetes fenyegetést  angyalian összefonódó,  melodikus dallamtöredékek oldják fel,  a gyö-
nyörűséges mű a "Megistenülni" szellemében, áttetsző fényű magasságokba emelkedik.

 
A KATONA TÖRTÉNETE                    Almási-Tóth András                Uránia mozi
 

"A zene mindenkié": nagyon régi és nagyon hasznos, zenei ismeretterjesztő bérlet-sorozat.
A nézőtéren iskolások, a bevezető értelmes és tömör. Először magyar némafilmeket látunk,
élő zongorakísérettel, legjobban  Mackó úr budapesti kalandjai tetszenek, igen mozgalmas
autós üldözések közben,  mai filmeseinknek is például szolgáló,  Budapest legszebb neveze-
tességei körében játszódó dinamikus képsorokban gyönyörködhetünk.
Stravinszkij  pantomim-zenéje  ritkán hangzik el teljes szövegével,  most nemcsak a mozgá-
sok, de a mondatok is eklatáns erővel érvényesülnek. Almási-Tóth András két szereplővel
realizálja a darabot, a zenekar viszont teljes létszámban abszolválja a nagyszerű kompozíci-
ót.  Rozmán Lajos  vezénylése érzékletesen jeleníti meg  a legapróbb motívumot is,  a ma-
napság, sajnálatosan, még mindig "modern"-nek tekintett zene könnyen találja meg az ifjú
nézőkhöz vezető utat.
A Katona  Krisztik Csaba  saját koreográfiájával kel életre, a Forte Társulat zseniális színé-
sze pregnáns deklamációval mondja a szöveget is. Gesztusainak elementáris koncentráltsá-
ga, egyéniségének delejes aurája fergeteges iramban érvényesül, az Ördög, Horváth Illés,
talpig feketében csábítja a rossz útra.
Almási-Tóth András  minimális eszközökkel, pontosan értelmezett, tempósan összefogott
produkciója meglepő mértékű tetszést vált ki, a kortárs zenében, kortárs színházban egy-
aránt kevéssé jártas publikum körében. Belőlük magától értetődően válhat a korszerű mű-
vészetek lelkes közönsége. Ha csak ennyi lenne, az is nagy öröm,  de az a közlés még job-
ban szíven ütött, hogy a jövő évi előadások már a megújult  Zeneakadémia, évek óta fájó-
an hiányzó pódiumán lesznek!!!

KRULIK ESZTER EGYÜTTESE                                                 MR Márványterem
    

A katona története három-hangszeres változatát most halljuk először.  Krulik Eszter mar-
káns hegedűjátéka, Horn András hajlékony klarinét-szólama, a zongorista  Borbély László
átszellemült muzikalitása azonban hiánytalan szólaltatja meg a Stravinsky-pantomim mesés
rétegezettségét.  Dübögnek a katona léptei,  csábítóan ritmizáltak  az ördögi motívumok,
sír a menyasszony, dölyföl a király.
A Tage- und Nachtbücher,  Richard Dünser  dodekafonba hajló műve kemény falat előadó-
nak, hallgatónak egyaránt,  a muzsikusok értő fölénnyel állják a kihívást.  Az összefogottan
szerkesztett,  gazdag fantáziával felépített variációk  jól követhető, érzékletes előadásban
szólalnak meg.
Annál botrányosabb az a habanerába oltott közhely-tár, amely szégyenletes módon került
a műsorba.  Szponzoroké, szerkesztőkké, előadóké  a felelősség?  Mindegy!  Ilyen fércmű
legfeljebb hazai félszerzőktől fogadható el szociális meggondolásból, de a végtelen gazdag-
ságú nemzetközi repertoárban igazán könnyen található értékes előadnivaló.
Nem hibátlan  Messiaen csodálatos kvartettjének megszólaltatása. Erős kezdés után egye-
netlen tételek sorjáztak, egy ilyen remekmű előadása minden résztvevőtől maximális elmé-
lyülést követel meg, ennek feltételei úgy látszik, nem voltak adottak.  Borbély László zon-
gorajátéka, az érett alkalmazkodóképesség és az öntörvényű egyediség mennyei kevercse
azonban  bámulatos formaérzékkel követi  Messiaen  szárnyaló fantáziáját,  ahogy ezt már
régebben, a "Vingt regards sur l'enfant Jésus" néhány tételének előadásával bizonyította.
Végül, az  Idő Végezetére,  Krulik Eszter  húrjai egy   ismeretlen varázslat erejével szólal-
mak meg, olvadt méz túlvilági fényben izzó lávafolyama, minden egyes cseppjében a követ-
kező dallamív gyönyörűségét is hordozza. Maratoni legátó, a töretlen zenei gondolat totá-
lis univerzuma, amely csak azokkal a mondatokkal jellemezhető, melyeket a  Kvartett Régi
Zeneakadémiá-s, felejthetetlen előadása /2008/ alkalmával írtunk.

 
JOHN CAGE                                                                              Ludwig Múzeum
    

Legszörnyűbb élményeink közé tartozik az a szombathelyi este, mikor zenei bálványunk, a
páratlan zsenialitású  John Cage  hülyét csinált belőlünk, koncert címszó alatt  két és fél
óráig felolvasást tartott valamelyik meghatározó művéből.  Szerencsére, akkor már másfél
évtizede olvastuk, csodáltuk és főleg hallgattuk kompozícióit, amelyek hírhedt gombafőze-
teinél is hatásosabban mérgezték meg klasszikus zeneideáljainkat.
Ez a kiállítás csak azoknak jelent valamit,  akik ismerik,  szeretik,  hallgatják műveit. Ezért
csak annyit fűzünk hozzá:
"Nincs mit mondanom és ezt mondom, vágyom rá, ez a költészet".                          2013

OPERAVIZSGA   2013.I.12.     Cavalli: La Calisto     Almási-Tóth András      E10
    

A tavalyi operavizsga,  Bella Máté: Tavasz ébredése után már semmin se csodálkozunk, ez
a könyvtárak mélyéből kibányászott barokk opera azonban,  több okból is újabb reveláció!
Izgalmas a szövegkönyv,  merészen erotikus,  zabolátlanul pornográf,  nyelvezete szárnyaló
költőiséggel ellensúlyozza  a frivol történéseket. Parádésak az áriák, jól megrajzoltak a sze-
repek,  pedig maga az opera műfaja csecsemőkorát éli.  Áthatja az újítás forradalmi lendü-
lete, a bájos metaforák, színes hasonlatok vaskos szókimondást rejtegetnek.
Hasonló energiák duzzasztották  a darabot kibányászó  Almási-Tóth András-t,  amikor a ze-
nei anyagot tucatnyi ifjú akadémista bevonásával, zenekarra meghangszereltette. Az árián-
ként változó komponisták nemcsak a barokk hangzást idézik meg, de bátran dúsítják is azt
a kortárszene üde színeivel. Ütőhangszerek csattognak, dübögnek, harangok, gongok zen-
genek,  vibrafon- és marimba-passzusok társulnak pazar változatossággal a vonós-szólamok-
hoz. A különböző egyéniségek munkái, a fantasztikus ötletesség ellenére, egységes stílust
képeznek.
Az énekesek egészen kiválóak - itt a többesszámot kell hangsúlyozni:  mindenki ragyogóan
helytáll, mindig az tetszik legjobban, aki énekel! Mert a muzikális kidolgozottságon túl, ez
Sándor Szabolcs érdeme, virulens játékkedv, arányos gesztusok, magától értetődő termé-
szetesség jellemzi az együttest.
A jupiteri csábítás áldozatát, Calistot Imai Ayane és Yoshida Makiko játssza, váltott veze-
téssel licitálnak egymásra,  törékeny lényüket meghazudtoló, energikus hangi és színpadi
jelenléttel. Kétarcú az istenség is,  Murvai Dénes és Gaál Csaba hol az elő-, hol a háttér-
ben fondorkodik. Trójai falovuk a hamis Diána,  Balgova Gabriella  ragyogó megjelenésén,
eszméletlen mozgásán túl, egy drámai kitörésben énekbeli adottságait is felvillantja. Egye-
nesen a szférákon túli mennyekből ereszkedik alá  a fenséges Júnó,  Vincze Klára  súlyos
bosszúáriáját az égből potyogó plüssmackók puffogása festi alá. Mert az istenek végül dol-
gukvégzetten,  büntetlenül osonnak haza,  míg a szegény kislányok szapphói szerelmük mi-
att, sötét erdőkben bolyongó medvékké változnak...
Az igazi Diána,  Gheorghita Orsolya  megvetően utasítja vissza  a megtévesztett Calisto ra-
jongását,  ám a végzet számára is tartogat érzelmes meglepetést.  Endimione pásztorruhá-
ban vall szerelmet,  a divatos női fehérneműjét  bátran felfedő  Vörös Szilvia  ellenállha-
tatlan énekléssel  veszi le a lábáról őt ( s a közönséget...).  Mély rezonanciákban gazdag,
gyönyörűséges orgánum, fölényes technikai biztonság,  az áradó muzikalitás elsöprő szug-
gesztiója. Könnyed színpadi játék, érett gesztusok: a megkerülhetetlen jelenlétben még
a csábító hastánc-mozdulatok is beleillenek, ki tudna ellenállni ennyi jónak?!?  Diána csak
átmenetileg távozik, biztos, hogy előbb-utóbb elviszi magával annak a titokzatos hegynek
és a beteljesült vágynak csúcsaira.
Kocsár Balázs  vezetésével a Rádiózenekar szólistái a legmagasabb szinten realizálták a hi-
hetetlen gazdagságú  zenei anyagot,  Almási-Tóth András  színészvezetése és rendezése
csak szuperlatívuszokkal jellemezhető. Marton Éva tanszékvezetői munkájának köszönhe-
tően immár másodszor ujjonghatunk  kortárs zenés-színházi eseménynek, amely bárhol a
világon robbanó reveláció lenne.                                                                      2013

LIGETI: ZONGORAVERSENY             Fejérvári Zoltán            BuFeZ          Müpa
    

Mindössze harmadszor halljuk,  Nagy Péter és a Ligeti-etűdök után ezzel a művel is káprá-
zatos  Pierre-Laurent Aimard után,  Fejérvári Zoltán  érett magabiztossággal játszotta a
pokoli nehézségű darabot.
Dehogy is értjük! Ahhoz ismerni kéne, havonta hallgatni élőben, mint a klasszikus zongora-
versenyeket,  reszketve várni az ismerős fordulatokat,  hazafelé menve dúdolni a felejthe-
tetlen részeket. Csak átadjuk magunkat a mirákulum lenyűgöző varázslatának, alámerülünk
az ismeretlen óceán csodálatos mélységeibe.
A Vivace indítás motorikus energiája áttöri az értetlenség gátjait, a lassú tétel, a Lento e
deserto mágikus álomvilágba röpít.  Először csak ezt a részt kellene  sokszor hallani, ellen-
állhatatlanul furakodik be a tudattalan sötétjébe. Aztán az Ördöglétrá-ra rímelő hosszú fo-
kozás, Allegro után Presto, a követhetetlen tombolás áttetsző logikája még így is érvénye-
sül. A hörgő basszusoktól a háromvonalas F-ig örvénylenek az ismétlődő motívumok, alant a
fantasztikus  Fesztiválzenekar  fúvósai, ütősei tombolnak.
Rácz Zoltán  Ligeti-ciklusa túl van a félidőn, reméljük, lesz repeta és újrakezdés is.   2012

ARMEL OPERAFESZTIVÁL 2012            ARTE           Szegedi Nemzeti Színház
 

Rezignált szomorúsággal írunk az idei Armel-ről.  Négy éven át annyi örömöt okozott!  Az
első évben  Balázs Zoltán  azóta is  felülmúlhatatlan  Vámpír-ja,  tavaly a  Titkosügynök
és az  Atlantisz császáraHaja Zsolt és Kristin Sampson a Sirály-ban, a zeneileg elemen-
táris élmény:  Prokofjev: Tüzes Angyal-a...
Most szégyenletesen rossz partitúrák,  harmatos
rendezések. A Haláleset ócska giccs, a
rendező egyetlen érdeme, hogy meg sem próbálta ezt a semmit feldobni. A francia bari-
ton  Philippe Brocard  szépen énekelt, jól is játszotta értelmetlen szerepét. Hasonlóan
derekasan helytállt a végig monologizáló  Jiri Hajek, recitatív szólama nem is volt érdek-
telen, csak a vérszegény zenekari anyag Phil Glass-i unalma nyomta agyon a produkciót.
Aleksandra Vrebalov  Milevá-jának zenéje  komoly értéket képvisel, a meditatív és drá-
mai passzusok  hatásosan illeszkedtek  az énekszólamokhoz.  /Kár,  hogy a végén, a két
szoprán énekes kottából(?!?) énekelt, többtonnás kitartott hangözöne  értelmetlen una-
lomba fullasztotta a finálét. A rendezés dicséretes, a kórus mozgatása eredeti volt, csak
az állandó háttérvetítés sorvasztó villózását kellett volna elkerülni.
Ebben az operában hallhattuk  a nyári válogatón már feltűnt grúz  Viktoria Markaryn-t,
aki egymaga helyre billentette az idei fesztivál mínuszba hajló mérlegét.  Minden regisz-
terében árnyalt és egyenletes hang,  nem mennyiségileg hat,  szuggesztivitását a forma-
teremtés szofisztikált igényessége adja. A megjelenés is káprázatos, előnytelen jelmeze
ellenére, harmonikus mozgással, plasztikus mimikával, átszellemült játékkal emelte ki su-
gárzó szépségét.  El tudjuk képzelni Traviátáját, amely bizonyára sikerrel ostromolhatja
majdand a netrebkoi szintet.
Senki sem tehet az ingadozó színvonalról.  Az operák maguk választanak, a rendezők pe-
dig nem dobják vissza a muzikelbe hajló gagyit /Alföldi!/. De bízunk benne, hogy jövőre
ismét a szokott szinten folytatódik a világra szóló produkció, immár Avignonban is.

 

SZTOJANOV GEORGI TEADÉLUTÁNJA           Kultúrfürdő          Veli bej Fürdő
 

A Cupido és a Halál inas-szerepében láttuk először, diplomakoncertje reveláció volt, Hol-
landiában végzi a doktorit, koncertje minden ősszel a Kultúrfürdő kiemelkedő eseménye.
Zeneszerző, de legalább annyira fontos, hogy énekesként meghatározó résztvevő kompo-
ziciói előadásában
Idei termés a  Dowland dala nyomán készült,  háromszólamú darab,  a lírai tenorhoz éteri
lebegésű szoprán szólamok társulnak. Koltai Kata gitárjátéka festi alá a Rabovay Júlia he-
gedűfalzettjeivel színezett  Ryo Kan  Haikuk-at, míg a Tavaszi szél vizet áraszt népdalfel-
dolgozásban ismét a capella hallhatjuk a  Orosz Dórá-t, Juhász Orsolyá-t és a Szerzőt. Ők
mutatják be a  Made in China-ból ismert, húsipari korált is, a  Dear, if you change  2008-
ból pedig szenvedélyes gitárszóló.
Áttetsző letisztultság, gyengéd poézis, a legkevesebb eszközzel is hatásos zeneiség. A leg-
erősebb hang is legfeljebb mezzoforte,  legjellemzőbbek az ívelt legátók,  a halványan de-
rengő, alkonyi fények simogató sugárzása.
Cu Jö, az énekeslány a Szerelem-ről dalol, a  Hallgatás-t hegedű kíséri,  Juhász Orsolya
előadói stílusát  az átszellemült muzikalitás mennyei békéje jellemzi.  Könnyedségében is
pregnáns,  kifinomultságában is szuggesztív,  magától értetődő  természetességgel áradó,
tökéletesen illeszkedik  a komponista egyéniségéhez.  Morgenstern: Akasztófadalai-ban
színészi képességeit is megvillantja,  lapocka-gimnasztikája igem szemléletes,  egy parafa-
dugóval pedig mini-performanszot is elővezet.  Sztojanov Georgi  dalfüzére pompás csat-
tanót hurkol a bámulatos koncert végére, a csöndes teadélután szűnni nem akaró, "vég-
re szabad tapsolni!"-ünnepléssel zárul.
Vajon miért kell egy évet várnunk? A Királyi Bartók Rádió miért mellőzi a fantasztikus ifjú
titánt, miért nem küldi ki szerzeményeit az évenkénti Tribune Internationale-ra?!?

HÖLGYEK ÉS HÚROK    Mezitlábas zenészek    Kultúrfürdő  Frankel Zsinagóga
 

Kivételesen nincsenek mezítláb, a zsinagóga kőpadlója barátságosan hűvös. Asszonysorsok,
hölgy-karakterek képezik a több évszázadot átfogó dal-csokor témáit. Johnson reneszánsz
opuszaiban az Ártatlan-tól a Csókra éhező lány-ig terjed a spektrum,  Koltai Kata kétméte-
res theorbájának basszushúrjai alapozzák a kíséretet,  Bodrogi Éva  könnyed szopránja ér-
vényesíti az áttetsző zenei anyagot.
A rokokón átsuhanva  hamar elérkezünk a XX. századig,  Poulenc  Madame Duval-nak írott
dalciklusából, többek között a  Bolha és az elefánt is elhangzik, melyben Muszorgszkij vér-
szívója találkozik Stravinszkij galoppozó elefántjával... A kecses vidámság után nagyívű frázi-
sokból építkező, csodás pianisszimóban elhaló végű, álomszerű remeklést hallhatunk.
Példátlan bátorság jellemzi  a két nagyszerű művésznő koncepcióját. Semmi hatásvadászat,
semmi népszerűsködés,  a művek szuggesztív tolmácsolása azonban teljesen leköti a figyel-
met. Maga a válogatás is különleges, ritkán hallott,  sokszor ismeretlen műveket mutat be,
Koltai Kata  gitár-átiratai a zenei értékek tökéletes átmentésével,  hat húrral helyettesíti
a zongora  háromszázát,  Bodrogi Éva  a kiművelt orgánum,  a stílusismeret és a lenyűgöző
muzikalitás mellett a színészi átélés sokszínűségével is hatványozza énekprodukcióját.
A spanyol  Xavier Montsalvatge  dalai zárják a kivételes estét. Az első az amerikai behato-
lás korszakát idézi,  amikor a  "Si"-t felváltotta a "Yes",  a  Dormir a un negrito poétikus fi-
nomságú bölcsődal, míg a befejező Carramba-tánc fergeteges ritmusával tetőzi a hatást.
Elképesztő az a találékonyság,  ahogy a  Halastó Kórus aktivistái  minden évben új helyszí-
neket találnak a  Kultúrfürdő  műsoraihoz.  A  Frankel Zsinagóga  emberléptékű  terével,
meghitt akusztikájával eszményi helyszín akusztikus koncertekhez, a Mezítlábas Zenészek
pedig magasra tették a mércét az eljövendő produkciók számára. 2012

BELLA MÁTÉ: TAVASZ ÉBREDÉSE         Almási-Tóth András         Opera-vizsga
 

Talán első alkalommal vizsgázhattak  III.éves zeneakadémiai operaénekes hallgatók a királyi
Opera  szent színpadán.  De nemcsak ezért érdemel  kiemelt dicséretet  az osztályvezető
 Marton Éva, - bátor tett, hogy a két érdektelen operarészlet után,  egy fiatal magyar ze-
neszerző darabja szólalhatott meg.
Wedekind remekműve általában kétes előadásokban került színre, kivétel  Horváth Csaba
fizikai színházi rendezése,  a teljes stilizáció  gesztusnyelvén fogalmazott,  ám a textust is
maradéktalanul érvényesítő debreceni produkció.
Almási-Tóth András  nyolc önálló jelenetbe sűríti a cselekményt, megtartja a főbb szere-
peket, jól énekelhető szövegekkel vezeti elő a drámai szituációkat. A színtér egy négyzet-
alakú pódium, melyen az énekesek minimális mozgását  kilenc táncos rendkívül változatos,
koreográfiája ellenpontozza.  Kulcsár Noémi  kongeniális gesztuskompozíciója  bámulatos
beleérzéssel vizualizálja  az ének, a színészi játék, a zene érzelmi közegét, a Táncművésze-
ti Főiskola növendékei pedig teljes azonosulással,  tökéletesen valósítják meg invenciózus
elképzeléseit.
Bella Máté  már a nyitó rézfúvós-tömbök brutalitásával megteremti a kamaszlélek vergődé-
seinek túlfeszült légkörét,  a zenekari alap keménysége  még jobban kiemeli az énekszóla-
mok plasztikus melodikusságát. A két gimnazista jóbarát szerepeiben  Rab Gyula és Dékán
Jenő
a szép éneklés mellett árnyalt játékkal is derekasan helytáll, vívódásaik érzékletesen
bontják ki az ellentmondások fojtogató szövevényét. Wendla tragédiáját a szoprán  Jakab
Ildikó 
jeleníti meg,  pregnánsan érvényesül   Morva Gulyás Anna  koloratúrája,  llzeként,
Anyaként emlékezetes  Ambrus Orsolya. A Jancsi és Juliska Boszorkányaként sikert arató
Vörös Szilvia  itt kisebb szerepben is feltűnő.
A rendező-pedagógus munkája  racionális visszafogottsággal építi fel a jelenetsort, kimun-
kált arányossága  fokozódó feszültséget generál,  a cselekmény és a zene elmélyülő tragi-
kuma katartikus magasságokba vezérli a produkciót. A még majdnem kamaszkorú táncosok
pózokba kötött fegyelme  a leghatásosabb ellentéte  az ösztönök viharzásának, ez a kont-
rapunkt a koncepció legértékesebb eleme.  Jó,  hogy az ifjú operaénekes-jelöltek színé-
szi képzése  Almási-Tóth András  avatott kezére van bízva, azt meg, igaz hosszútávon, de
töretlen hittel reméljük, hogy nagyszerű prózai előadásokkal bizonyított rendezői kvalitá-
sait, előbb-utóbb az operaszínpadon is meg tudja majd mutatni.
Érdekes, hogy a rokoni-érdeklődői közönség kitörő lelkesedéssel fogadta a darabot, majd
hazafelé szegény Wedekind, 1905 óta egyfolytában botrányosnak minősített témáját, meg
az éleket inkább lekerekítő rendezőt pocskondiázta.  Nem tudják,  hogy vizsgázó gyerme-
keik, nemrég ugyanilyen hínárosban vergődő kamaszok voltak?!?  Száz év alatt semmit sem
ment előre nálunk a világ?
A vizsgázó énekesek teljesítménye,  a táncosok elképesztő látványa, a koreográfia átütő
ereje,  párosulva  Bella Máté  tomboló energiájú zenéjével,  revelatív eseménnyé teszik
az operavizsga  befejező részét,  amely egy későbbi,  hosszabb szériához vezető premier
irányába mutat. 2012

SCHNITTKE - SOSZTAKOVICS             Dmitri Kitajenko          Fesztiválzenekar
 

A teljesen kifáradt  Mozart-Schubert dömpingnek  mutat fricskát  Schnittke /Nem/ Szent-
ivánéji álom című parodisztikus alkotása.  Noha mindig vannak  revelatív interpretációk, a
hazai koncert-programokban,  száz éves műsorokra hajazó összeállítások a jellemzőek. Né-
mi öngúnnyal kavarnak be  a szerző virgonc disszonanciái,  félelmetes kreativitású ötletei
a klasszikus hangzás áporodott állóvizébe. Szellemes, humoros, merész,  ám minden kotta-
fejében a legszigorúbb szerkesztési szabályokkal mederben tartott alkotás,  Kagel-i bátor-
ság, Cage-i lelemény, Sosztakovics-i fegyelem: kár, hogy Schnittke egyébként száműzve va-
gyon zenekaraink repertoárjából.
Még hogy a nagy szovjet zeneszerző "...a szovjethatalom hűséges kiszolgálója volt"? A Kis- városi Lady Macbeth-et a legélesebb politikai kritika támadta, az Orr bemutatásra sem ke-rülhetett, fizikai létezését közvetlen életveszély fenyegette!!! 1932! Néhány éve a terror
egy egész fiatalíró nemzedéket  gyilkol le,  Meyerhold a Gulágon,  Bulgakovot is csak a Ve-zér személyes elfogultsága menti meg. Sosztakovics megírta a Sztálin-ódát, szimfóniáit igye-kezett hazafias kommentárokkal szalonképessé tenni. Vonult volna az akasztófa alá? Így megalkothatta páratlan életművét és olyan tehetségeket hozhatott fel, mint Gubajdulina, Arvo Part, Schnittke és így írhatta meg a  II. Cisz moll hegedűverseny-t is ...
Mint a nagy orosz filmek ráérős expozícióiban, csöndes, visszafogott az indulás, ahogy Vol-
ga anyácska alig folyik lassúdad a végtelen távlatokban.  Julian Rachlin előadóilag hálátlan
pozicióban indít, szinte megszakítás nélküli, tonnás álló-hangokkal,  biztonsága, áradó lega-
tója az első pillanattól figyelmet kelt. A tónus éles, nem hivalkodó,  azonban percről perc-
re érettebbé telítődik, ahogy a zene lehetőséget nyújt a mozgalmasabb dikcióra. A sokkal
közvetlenebb hatású I.hegedűverseny általában háttérbe szorítja ezt a gondolatilag kimun-
káltabb, zeneileg összetettebb,  előadóilag sokkal nehezebb művet.  Rachlin jogos önbiza-
lommal vállaja a kihívást,  a káprázatos eredmény őt igazolja.  Két csodálatos Adagio-tétel
után, a motorikusan vágtató fináléban  energikus vénáját is megmutatja,  virtuóz lendület-
tel diadalmaskodik. A zenekar most is abszolút,  Kitajenko mindent tud Sosztakovicsról, a
szólókürt teljesítménye külön dicséretet érdemel.
A ráadás hatványozta a versenymű véget nem érő dallamíveit, evidenssé téve a szellemi ro-
konságot,  melyre először  Olli Mustonen  hívta fel a figyelmet,  Bach és Sosztakovics pre-
ludium és fugáit vegyítve emlékezetes budapesti koncertjén.  A pianoban tartott,  lebegő
poézisű  d-moll Sarabande  Julian Rachlin-t  végérvényesen az évad kiemelkedő szólistájá-
vá avatta. 2012

SOHARÓZA LEMEZBEMUTATÓ              Halas Dóra             Kelenföldi Hőerőmű
 

Törökfürdő, Szemlőhegyi Barlang, épülő Pannónia-udvar: a Soharóza-koncertek különleges
helyszínei után most a rég leállított, még kézikapcsolású Vezénylőterem űrhajó-mennyeze-
te visszahangozza a kórusimpró élcsapatának lemezbemutatóját.
Kibelezett árammérők, rozsdamarta kapcsolótáblák között, vascsigalépcsőn botorkálunk a
hajdani energiacentrum felé.  Talányos játékokban is  részt veszünk,  a kórustagok kérdé-
seira adott sete-suta válaszaink képezik több improvizatív darab kiindulópontját. Például a
Recitálás  címűben a szavak alakulnak énekké,  vagy éppen a  Schprechgesang határmezs-
gyéjén ingadoznak.  A  Tála-kártyák  ritmusvilágában a hallgatóság reakciói irányítanak, a
Stornoway  skót sziget templomi dallamaiban egy magyar népdal hangzói kísértenek.
Halas Dóra, a közös alkotómunka Tüzes Angyala, izzó gesztusokkal irányítja az aleotorikus
folyamatot,  cikázik a szólamok között,  artikulálja a szüntelenül változó témákat, énekel,
szuggerál, bevonja a közönséget is, teremtő erővel sokszorozza meg magát az áradó hang-
tömbök örvénylésében.
A kékszakállú várának hét ajtaja tárja fel akusztikus titkait, a hangszobrászat levegőbe vé-
sett Barázdák-kal testesíti meg az megfoghatatlan idő dimenzióját. Az  Altató-ban elérke-
zünk a humor verőfényes tereibe, gügyögés, halandzsa, öreg néne tájszólása ízesíti a mo-
solyos motívumokat.
A Húsz Ragyogó Ember  Búcsúsláger-rel fejezi be  az álomba ringató,  éltető meditációba
révülő performanszt, amely minden zenei értékét meghatványozva, mint varázsos élmény
aranyozza be emlékeinket.  Találgathatjuk,  hol lesz  a következő koncert?  A belső ener-
giákat tekintve talán a Paksi Atomerőműben, vagy a lélek szárnyalásához méltó Nemzetkö-
zi Űrállomáson... 2012

MESSIAEN: OISEAUX EXOTIQUES     Roger Muraro      Fesztiválzenekar szólistái
 

Talán harminc éve már, hogy koncerten szólt,  akkor is csak a Rádió 6-os stúdiójában.  Ma
már 32-szeres lassításban bárki lekottázhatja a madarak énekét, elképesztő, hogy a presto
tempó százhuszonnyolcadjaiban csicsergő dallamokat  Messiaen pusztán fülelve írta le. Ar-
ról nem beszélve, mennyire eredeti, előzmény nélküli zenei anyagot formált belőlük...
Fischer Iván, akinek nem igazán vadászterülete, példás önfegyelemmel realizálta a Géniusz
káprázatos zenéjét, a Fesztiválzenekar szólistáinak nevét egyenként kéne felsorolni. A két
kürt, a trombita és a basszusklarinéttal tömbösített fafúvók kórusát a gongok mennydörgé-
se alapozta meg, a zongora ördöngös gesztusait  fantasztikus invencióval robbantotta be a
szédületes billentésű  Roger Muraro.
Kölyökkutyakorunkban ez a mű térített a kortárs zene irányába,  évtizedekkel előzte meg
az ötvenes évek,  Boulez-Cage-Stockhausen fémjelezte zenei forradalmát és törvényszerű-
en vezérelt az up to date jelenségek felé. Az  Egzotikus madarak-at követte a zongora- és
az orgona-művek, a Trois petites liturgies, a Turangalila és a Szent Ferenc, de az első sze-
relem inprintingje feledhetetlenné tette ezt a ma is elképesztő darabot. A mostani tizen-
két perc elementáris élménye lehetetlenné tette  a koncert további hallgatását,  inkább
bandukolni kellett a Duna-parton, hallgatva a bensőnkből szóló tavaszi madárhangokat. 2012

BELLA MÁTÉ: ORPHEUSZ                 Philipp György              MR Kortárs-sorozat
 

A Fészek Klub-beli hagyományos kortárs zenei sorozat, amely jó 15 éve mutatja be a hazai
szerzők újdonságait,  most is szolgált  örvendetes meglepetéssel.  Bella Máté,  aki klarinét-
szólótól, színpadi zenén, musicalen át a nagyzenekari művekig, a műfajok teljes spektrumát
uralja, vakmerő monológot írt, melynek többszólamú vokális anyagát,  a mágikus loop pedál
segítségével, maga az előadó valósítja meg.
Philipp György  tenor és kontratenor regiszterben abszolválja a cantus firmust,  de a kísé-
rő szólamokat és a basszus ellenpontját,  bariton fekvésben is  tökéletesen szólaltatja meg.
A kivételes előadói adottság és az ihletett alkotói invenció  szürreális eredetiséggel találko-
zik a mítosz boncasztalán. A szólista  saját maga által megteremtett,  tökéletesen önazonos
zenei közegben, a líra feltalálójának lanthangjait  önmaga manifesztációjaként jeleníti meg.
Ovidius Metamorphoses-ének mitikus legendája,  az alkotó-páros extrém teljesítményének
jóvoltából, egyedülálló eredetiséggel kel életre.
Minden év meghozza a maga kiemelkedő szerzeményét,  összefoglal, értékel és biztatást je-
lent szerzőknek, tájékozódást a közönségnek. Elengedhetetlenül fontos, hogy a Magyar Rá-dió a jövőben is folytassa ezt a sorozatot!    2011

 SZTOJANOV GEORGI: GAMBAKÖTET JAPÁN HAIKUKRA                         FÚGA
 

A  Minden reggel  óta álmodunk a viola da gamba sejtelmes hangjairól, melyet a filmben,
Monsieur de Sainte-Colombe  műveit megszólaltatva,  Jordi Savall tett feledhetetlenné.
Azóta sem hallottunk ehhez foghatót, élőben sokkal keményebbek a hangok,  CD-n is me-
reven szól, lehet, hogy csak a mozi-akusztika tette annyira lebegővé...
A kortárszenei affinitásáról is elhíresült  FÚGA  Gamba moderno című koncertje, a totá-
lisan alkalmatlan, amuzikális előadó miatt,  több jeles szerzőt is porba gyalázott.  Igaz, az
Institutio No.11., Zombola Péter darabja csupán átirat, de a két Kurtág-ősbemutató ku-
darcát semmi sem menti.
A Gambakötet énekszólamát, szerencsére nem az egyébként kiváló Bodrogi Éva adta elő,
operai orgánuma, drámai ereje minden bizonnyal ártott volna  a mű meditatív finomságai-
nak. Maga a szerző, a káprázatos invenciójú  Sztojanov Georgi énekelt, tökéletesen azo-
nosulva a haikuk sűrített stílusával. Lírai telítettség, könnyed legátók, poétikus falzettek,
a keskenysávú dinamikai spektrum is  a japán minimál-művészet koncepcióját idézte.  Egy
szó felér  egy szonettel,  egy hang is megjeleníthet  egy zenei frázist,  Pilinszky János és
Webern szelleme lebegett a szférák mennyei magasában. Lelkileg a capella volt, zeneileg
az egyéni hangú ifjú komponista újabb remeklése.

FRIDA                                  Czeizel Gábor                               Spinoza Színház
    

Sándor Anna  eddig is  Budapest legprogresszívebb műsorpolitikájú játszóhelyévé tette a
Spinoza Színház-at, de még ezen belül is példátlan merészségű telitalálat egy Frida Kahlo-
ról szóló "opera" előadása. A félelmetes invenciójú festőnő képein túl is elképesztő: szél-
sőségekben tobzódó élet, végletes házasság,  a testi kínok megalázó gyötrelme. A szöveg-
könyv,  Ann Silberberg  korrekt munkája,  sikeresen kerüli el a melodramatikus közhelye-
ket, miközben a tragikus alapállapotot és a viharos sorsfordulókat  szikár egységbe képes
összefogni.  Prózai darabként is megállja a helyét, a nagy kihívást az éneklésbe való átme-
net jelenti.  A két szereplő,  a százszázalékos  színészi hitelesség mellett,  támadhatatlan
muzikalitással abszolválta  Henk Nieland,  leginkább  a brechti songokkal rokonítható  da-
lait.  Közelről persze kicsit nehéz az artikuláció mimikáját nézni, - a televíziós operaközve-
títésnél bevált,  "csukott szem-nyitott fül"-taktikát alkalmazva azonban  maradéktalanul él-
vezhettük a valóban operai szintű produkciót. A kistérben a legszűkebb felállású zenekar
is veszélyeztetné az akusztikai egységet, Neumann Zoltán avatott zongorajátéka, a legap-
róbb rezdülést is követve, tökéletes beleérzéssel alkotta meg a zenei hátteret.
Czeizel Gábor minimális eszköztárral is  alkalmas játékteret hoz létre, a narrátori monda-
tok  egy önarckép keretében hangzanak el,  a fizikai nyomorúság érzékeltetésére  elég a
tolókocsi és egy fogantyú a kapaszkodáshoz,  a nőcsábász  Diego Riverát kalaplengető já-
tékossága jellemzi, Frida nyílt színen ölti magára a kínzó heveder-abroncsokat. A szituáci-
ók mívesen kidolgozottak, töretlen a tempó, árnyaltak még a heves kitörések is.
Az egyik, társasági hölgyektől a sógornőjéig hajkurássza a nőket, a másik a drogokon kívül
a szerelmi mámort keresi  Chaplin feleségétől  Trockijon át a magyar fotográfusig,  akinek
a kávéház falán látható,  róla készült, katartikus varázsú képe meggyőzően bizonyítja: volt
mivel hódítania...
Hábetler András  már alkatában tökéletesen fedi a nagy mexikói muralista figuráját, érzé-
keny reagálásai, tiszta deklamációja,  életerőtől duzzadó játéka  találó ellenpontja a cím-
szereplő rettenetes feszültségeinek. Veszett a kegyetlen vitákban, empatikus a segitség-
nyújtás meghitt pillanataiban,  minden ízében egységes karakter-alakítás, nem is szólva az
éneklés arányos szépségeiről.
Megéljük a szenvedést, ereinkben lüktetnek a kínok,  kíváncsian figyeljük a festészetben
magára találó őstehetséget,  örülünk sikereinek,  aggódunk a váratlan fordulatok idején:
Herczenik Anna tökéletes azonosulással rajzolja meg  Frida Kahlo  színpadi portréját. Ma-
gától értetődő természetességgel  vált prózáról énekre,  mesterien arányosítva  a dinami-
kai és a stiláris különbségeket. Bírja a folyamatos jelenlét terhét, minden lelkiállapotához
megtalálja a szuggesztív megjelenítés formáit, az ívelten áradó zenei frázisok líraisága nem
zárja ki a dühkitörések elcsukló hangjait.  Nagyra értékeltük a  Tündöklő középszer-ben,
de ez a színpadi munka újabb előrelépés énekesi, színészi, előadóművészeti pályáján.

A TITKOSÜGYNÖK       Centre for Contemporary Opera New York        ARMEL

 

Na ez az!  Végre egy kortárs opera-produkció, amely zenei anyagában, rendezésében, elő-
adásában igazi élmény!  Michael Delleira  műve szinte visszatér a Monteverdi-operák hang-
vételéhez,  drámai dialógok sorozata, minimális kísérettel, amely mindent az színészi dekla-
máció éneklésbe hajló erejére épít.  A fináléban,  egyetlen zártabb áriaszerűségben azért
megmutatja dallamformáló képességét is: az őrületbe menekülő asszony  a"Vér és mocsok"
frázist variálja elfúló suttogástól  a szédületes magasságok kitartott fortisszimójáig. A stílus
valahol a  Hatok és Berg közé tájolható,  egyszerű és áttekinthető, a külső és belső törté-
nések adekvát követője.  Sarah Jobin, bűvöletes eréllyel, soha nem hallott szintre lendíti
az egész fesztiválon példásan helytálló Szegedi Szimfonikusokat.
Sam Helfrich  rendezése iskolapéldája a letisztult racionálisnak,  lényegre törően szikár a
színpadkép, ám a /ál/modernkedők zsibbasztó ötletelésével ellentétben, itt minden jelzés-
nek, minden zugnak és lépcsőfoknak dramaturgiai jelentősége van. A tér leszűkített, mért
is kéne mindig  a teljes színpadi űrt használni?!?  Az énekművészek  legalább olyan szinten
játszanak, ahogy egy prózai darabban illik,  a karakterek  találó kiválasztása is  a rendezőt
dicséri.
Bombabiztos, atomerős a társulat. Néhányszavas szerepekben fantasztikus női hangok, me-
lyek kvartettben a legjelentéktelenebb jelenetet is izgalmassá teszik. A Főfelügyelő Jason
Papowitz  súlyos baritonjával, a félnótás fiút alakító Jonathan Blalock nagyszerű játékával
tűnik ki.  Nathaniel Baer, a megszállott Professzor szerepében, a terrorista cinizmus és az
embergyűlölet aszténiás portréját rajzolja meg, zsigeri hitelességét  ragyogóan kiaknázott,
félelmetes élességű orgánuma hatványozza.
Most az egyszer  a versenyszereplők is méltóak  kiemelt szerepeikhez.  A francia bariton,
Nicolas Rigas  érzékletes eszközökkel formálja meg a titkosügynök sodródó figuráját, han-
gilag ütős, személyiségében hatásos. Az idei fesztiválon  második alkalommal csodálhatjuk
Miksch Adrienn  éneklésének sűrített  értelmi-érzelmi tartalmasságát, kiművelt techniká-
jának plasztikus árnyalatait.  A keménység és hajlékonyság hibátlan adagolásával,  a belső
inditékokat szuggesztíven közvetítve,  asszonyhősét lenyűgöző erővel állítja elénk.  Felejt-
hetetlen  a befejező kép monológja,  a mély regiszter piánójából felszárnyaló glisszandók-
kal, melyek éteri lebegésű, apró vibrátóval érzékített, végtelen legatókban tetőznek.
Igen! Kortárs operát így kell, magasfokú stilizáltsággal,  a heves lendület és a szigorú pon-
tosság szimbiózisában, a kortárs színház nyelvén megszólaltatni.

AZ ATLANTISZ CSÁSZÁRA       Beata Redo-Dobber     Krakkói Opera   ARMEL
 

Viktor Ullmann operája egyszer már elhangzott szcenírozott formában, Fischer Iván diri-
gálásával, de az a produkció legfeljebb a zenei értékek megmutatására volt alkalmas. Sze-
gedi ősbemutatója azonban  a kortárs operaszínház nyelvén,  extrém gondolatiságát, ab-
szurd világképét is  megmutatja.  Peter Kien  a theresienstadti  potyemkin-lágerben írta
a szövegkönyvet,  látnoki módon nézett szembe a mindannyiukra váró gázkamrával, olyan
országot vizionált,  ahol megszűnik a halál...  Mai szemmel is eleven a zene,  a 30-as évek,
Honeggerrel, Alban Berggel fémjelzett irányait  próbálja követni, a koncentrációs tábor
lehetőségeiból adódóan minimális a zenekar.
Beata Redo-Dobber  kortárs operarendezéseken edződött, /Lublini ördögök!/, a racioná-
lisan csupasz színpad szürkeségét,  hattagú, bohócorros,  pantomimes élénkségű tánckar
színesíti.  Virgonc jelenlétük, folyamatos mozgásuk szikrázó humorral ellenpontozza a ko-
mor cselekményt. Ötletelés helyett letisztult, takarékos kidolgozás, látványosság helyett
a játékstílus hitelessége jellemzi a rendezést.
A versengő énekesekről nincs mit mondani, annál erősebb a krakkói művészek teljesítmé-
nye.  A lány,  Katarzyna Oles-Blacha és a dobos  Anna Lubanska  korrekt szerepformálás-
sal tűnnek ki, a hangszóró  Piotr Micinski  szúrós felhangokban gazdag basszusán az első
pillanattól kezdve a különös légkör  meghatározó tényezője. Overall császár elegáns öltö-
zékben feszít, kifinomult tenorját árnyalt gesztusokkal érvényesíti. A halálba indulva, gyö-
nyörű piánókkal gazdagítva énekli a poétikus dallamíveket,  emelkedett búcsúkórus hang-
jaira, a Halál emeli hátára és lépked vele az öröklét felé.  Witold Zolatkiewicz  munkája
a címszerephez méltó, katartikus szépségű alakítás.
Nincs egy óra sem, mégis totális élményt jelent, - a lengyel színjátszás friss levegőjét hoz-
za az avíttabb hazai közegbe.   2011 nov

AMADINDA KONCERTEK                 Művészetek Völgye               2011 július 29

 

Kicsit elszomorított, hogy nem a szokott helyen, a monostorapáti  FeHér /ElepHánt/Temp-lomban nyit az  Amadinda Ütősvölgy, de a kapolcsi templom kiegyenlített,  minden regisz-
terben azonos intenzitású akusztikája tökéletesen kárpótolt.
Egy finoman derengő Bach után, első alkalommal hallgatjuk Muszorgszkij: Egy kiállítás ké-
pei-nek néhány részletét, természetesen  Holló Aurél hangszerelésében. A Tuileirák kert-
je,  a Csirkék tánca és a  Limoges-i piac  a vibrafon- xilofon- marimba felállásban is színgaz-
dag élményt jelentett, néha még a raveli, nagyzenekari változathoz képest is újdonságokat
hozott. A lebegő hangzás poétikus közegbe emelte  Debussy: Hópelyhek táncá-t és az ön-
magában is merengően lírikus Holdfény-t, míg a jazzbeütésű Golliwogg's Cakewalk gördü-
lékenyen vezetett át a ragtime-ciklusba. A  Scott Joplin fémjelezte válogatásból most is ki-
emelkedik   Mr.Swing: Red Norvo,  invenciójában,  összetettségében egyedülálló kompozi-
ciója. Meditatív pianisszimójával, majd tízperces hosszúsága ellenére, édes éberálomba rin-
gatott  F.Andersson:  The loneliness of Santa Klaus  című  Mikulás-ajándéka.  A melodikus szépségre nyitott koncert  mennyei befejezése volt  Bach: D-dúr szvit-jének  Air-je, ame-
lyet az eső elől idő előtt bemenekülve, a bepróbálás jóvoltából, kétszer is hallhattunk.
- Az egész egész programot kellett volna...

Másnap délelőtt  Rácz Zoltán Tanár Úr valóságos  beetető szabadegyetemet tartott:  "80 perc az Amadinda körül". A névadó hangszer adrenalin-sokkja után, a közönséget néhány
lépésben nemcsak megtanította  Steve Reich Claping Music-jának alapritmusára,  de még
kánonban is eltapsoltatta velünk!  Még soha nem kerültünk  ennyire könnyedén emberkö-
zelbe a hallgatott műhöz,  a hasonló elven felépülő,  két marimbás Reich-opuszt is úgy él-
veztük, mintha értenénk is egy kicsit. Az  Asztali Zene, ököl-. kézél- és tenyér-ütésekből
komponált, szellemes és humoros dübögését, sistergését felfokozott állapotban figyeltük,
a baszk  Txalaparta  baseball-ütős sulykolása  most is kiverte a biztosítékot. A tetőpontot
Holló Aurél  José-ja jelentette, melyben  Szabó Mátyás és Váczi Zoltán ütős-fúvós-resze-
lős közreműködése ellenpontozta  a félelmetes sebességű marimba-játékot. A flamencora
jellemző, rasgueado-pótló hatos előkék végül gitáron is megperdültek a verőkkel ütött hú-
rokon.  Ember nincs a Földön és a Föld körül,  aki egy ilyen koncert után nem lesz örökös
Amadinda-rajongó!

TÖMÖSKÖZI LÁSZLÓ szólókoncertje         MűvészetekVölgye     2011 július 29

 

Az ifjú virtuóz repertoárjának dinamikus bővülését mutatja, hogy a néhány évvel előbb még
koncert-csúcspontnak számító  Leigh Howard Stevens: Rhythmic Caprice,  mint lenyűgöző
nyitó-darab,  már csak egy  a revelatív művek  bámulatos sorában. A verő nyelével  oldalról
oldalról ütött hanglapok, a "Stevens-pizzicato",  azaz a verő fejének és nyelének egyszerre
való használata,  valamint  a fektetett verővel előidézett hangfürtök  még mindig újszerűen
hatnak, a kompozíció sokrétűsége, szerkezeti arányai,  viharos lendülete meggyőzően érvé-
nyesül a briliáns interpretációban. Líraibb hangokat üt meg az  Olana,  Kyle Gann műve, a
lengyel  Anna Ignatowicz-Glinska: Toccata-jának poétikus pianisszimiói  az előadó tökélyre
fejlesztett technikáját bizonyítják.  Ájulunk az ütőhangszerek  fortisszimó hangorkánjaitól,
de a legnehezebb mégis nagyon-nagyon halkan játszani...
Steve Reich:  Electric Counterpoint-ja,  sok más opuszához hasonlóan, a minden tekintet-
ben korrekt előadás ellenére sem jelentős, bár kétségtelen, hogy kezdeti érdemei miatt a
szerző máig vonzó húzónév.  Az  EDGE,  Bruce Hamilton  elektroakusztikus hangzóanyaggal
párosított darabja viszont döbbenetes reveláció!  Az ütősművek bejátszott kísérőzenéje ál-
talában előre felvett ütős effektusokból, gyengécske elektronikus próbálkozásokból áll. Itt
önállóan is helytálló, átgondolt, invenciózus gesztusok sorjáznak,  melyek nem aláfestő jel-
legűek, inkább ellenpontként, kiegészítő kontrasztként funkcionálnak. A hihetetlen meny-
nyiségű fragmentum  elképesztő gazdagságot mutat,  az elektronika végtelen lehetőségeit
kihasználó komponista  az élő szólam számára is  felfoghatatlan sokszínűséget biztosít.  Egé-
szen rövid frázisok, másodpercek alatt lefutó momentumok  és még csak két hasonló sincs
a többszáz /?/ részecske között. A sebesség szédületes, iszonyatos koncentrációt követel,
a digitális kényszer kizárja  a legkisebb megingás lehetőségét is.  A látvány lebilincselő, de
Tömösközi László frenetikus játékában abszolút érvényesül a remekmű zenei eredetisége is. Kíváncsiak lennék,  vajon Európában,  avagy a világon hányan merik  egyáltalán műsorra
tűzni ezt a szuperszonikus remekművet.

HOMMAGE Á LIGETI VI.                Rácz Zoltán                 UMZE                 Mupa

 

A 70-es évek elején, az Új Zenei Stúdióban, zöldfülűként ájultan hallgattuk  Stockhausen,
Cage, Eötvös műveit, minimalisták és repetitívek sereglettek,- Ligeti sehol. A 100 metronó-
mos darab zeneakadémiai bemutatója után is legfeljebb rendkívül szellemes performernek
tűnt. Egy bábszínházi darab zenéjeként  találkoztunk ugyan, talán az  Atmospheres-rel, de
végül is évtizedekig alig játszották nálunk.
Majd Lehotka Gábor előadásában a Volumina döbbenetes volt, irdatlan hangtömegei pad-
lóba taposták a közönséget, ismerve az előadó ideológiai fejlettségét,  elhittük, hogy való-
ban az a mű szólt, de érteni egy kukkot sem értettünk belőle, (nem biztos, hogy az előny-
telen akusztikai viszonyok miatt). Negyed század múltán,  Szathmáry Zsigmond  autentikus
interpretálása  méltó helyére  emelte most a zseniális opuszt.  A Műpa  annyiszor átkozott
hangtani paraméterei, az, hogy a rövid utánzengés miatt túl steril, túl analitikus a hangzás,
a gigászi clusterek esetében  igen előnyös,  sokkal több hangot tudunk megkülönböztetni.
A regisztrálás, a hangszín-váltások, a dinamikai árnyaltság pedig, a szerzővel egyívású előadó
kongeniális mestermunkájaként, a végtelen összetettségű kompozíció felfoghatatlan titkait
hozta emberközelbe. A mennyekből alázúduló isteni dörgedelem bódult mámorba nyűgözte
az elképedt hallgatóságot.
Musica Ricercata,  Csalog Gábor előadásában, a tizenkétfokúság dacára is inkább "apres
bartokien"-nek tűnt, mint Ligeti-nek, a  Continuum,  Spányi Miklós  bődületes tempójával
azonban szinte az elektronika folyamatosságát modellálta. Sajnos, nem tudtuk apercipiálni
Passacaglia ungherese temperálatlan ínyencségeit, míg a  Hungarian rock hárommanuá-
los humora hatásosan ütköztette  a könyörtelen basszus és a népies motívumok  szürreális
esetlenségét..
Rácz Zoltán  vezényletével, fantasztikus előadó-gárda játszotta  az egy tőröl fakadt két vo-
kális őrületet: az  Aventures és a  Nouvelles Aventures virtuóz szerepjátékainak még a be-
fogadása is több éves elmélyedést igényelne...  Paul-Alexandre Dubois  első megszólalása
egyből megadta a konvenciókra fittyet hányó,  a végleteket ostromló koncepció alaphang-
ját, a pompásan karikírozó bariton mellett  Károlyi Katalin színészi játéka lendítette a kor-
társzenei tobzódást.  Az emberi hangképzés elképzelhetetlen variációit hallhattuk,  szisze-
géstől a harákolásig, de a határtalan invenció értékét mégis a zenei képzelet kordában tar-
tott vitustánca határozta meg. A hangszeresek sem maradtak alul, méltatlanság bárkit is ki-
emelni,  csak azért tesszük,  mert számunkra  most derült ki,  hogy a tárgyak ütőhangszer-
kénti használata nem egészen  amadindás találmány...   Ligeti már  1962-ben alkalmazza a
porolót, nagypárnát,  pukkant luftbalont,  szaggat újságpapírt,  persze  Holló Aurél telje-
sítményét nem a váratlan effektusok teszik kiemelkedővé.
Harmadikként egy vékony, gyengéden szőke kisasszony énekelte a lehetetlen határát súro-
ló partitúrát. Jó, ha egyszer kiengedett egy mezzofortét, hallatlan önfegyelemmel, virtuóz
szólama ellenére, teljes odaadással szekundált a többieknek.  Ez az egyedülálló természeti
tünemény  Barbara Hannigan!!!,  aki néhány éve az Urániá-ban már tomboló sikert aratott
Ligeti Mysteries of the Macabre  lehengerlő előadásával! Szó mi szó,  nem ismertük fel az
angyali szoprán kifinomult alakjában...  Bezzeg,  amikor tűsarkú patáiban beviharzott és po-
koli vehemenciával beintett a zenekarnak!  Mert most nemcsak énekelte, - ha így szimplán
egyáltalán éneklésnek nevezhető az az akusztikus bravúr, az a csúcskoloratúra,  az az ezer-
arcú csoda, melyet viharzó energiákkal művelt - hanem vezényelte is a Grand Macabre-ból
szublimált kompozíciót. Maszkját és jelmezét meglátva, villámcsapásként ugrott be a felejt-
hetetlen élmény. Az Aventures szendéje páncélos dominává változott, akinek szikrázó moz-
dulatai ostorcsapásként tagolták a zenét. Sátáni tekintettel hipnotizálta az előadókat, tag-
lózta le a hallgatóságot,  infernális mirákulumát  szavakkal jellemezni számunkra lehetetlen.
A mű és az előadó  delejes ereje áttörte  az értetlenség gátjait - de hát mit kell  "érteni"
egy ilyen remekműben! Átélni kell, magunkba szívni, megsemmisülni benne és atomizálódva
szétdiffundálni a mámoros végtelenben...
Amit ezen az estén átéltünk, megismételhetetlen és maradandó, évekre szóló útipoggyász,
amely segít megtartani hitünket a zenében, a művészetben, az alkotó emberben. 2011

A TÜZES ANGYAL            Szergej Prokofjev          Debreceni Csokonai Színház
 

Nem csoda, hogy többen is visszarettentek  a mű bemutatásától:  a zseniális zongoraverse-
nyeivel szerzőként, előadóként brillírozó Prokofjev kamaszos hévvel dobálta össze a libret-
tót:  jó két óra áriázgatva vonszolódik, a szituációról csak elbeszélések tudósítanak,  némi
misztikus katyvasszal körítve.  Ha Serge-nek lett volna  egy mezei dramaturgja,  netán társ-
szerzője, bizton nem engedte volna ezt a cselekményszegény ürességet. Nem ártott volna
egy invenciózusabb rendező sem,  aki például az első,  tízperces Renata-ária alatt megjele-
níthette volna az elmondottakat: a gyermekkori játszadozást a Tüzes Angyallal,  a bakfiskor
idején szexuális csábítóként, Heinrich gróf képében visszatérő szép Mádielt,  majd a szaki-
tás keserves perceit.  Démonikus pantomim kerekedhetett volna, fénnyel-mozgással kábító
látomás, amely csak elmélyítette volna a fantasztikus  Cristina Baggio  szenvedélyes éneké-
nek drámaiságát.
Silviu Purcarete, felismerve a szövegkönyv gyengéit, magát Mefisztót állítja rendezőként a
színpadra,  aki Doktor Faustus-nak játszatja el, emberi bohózatként a történetet. Jó ötlet,
hiányos megvalósítás. Hol van a humor? Hol vannak a groteszk szélsőségek, melyek enyhíte-
nék a váratlan fordulatok esetlenségét? Bohócmaszkos, állandóan cigarettázó csopik, idét-
len forgózások, maszk-túltengés, dermedt unalom.  A Kabaré-musicalből szalasztott,  néma
Lucifer szerteszét tébláboló figuráját  Trill Zsolt  eleveníti meg: a nyögvenyelős rendezői
elképzelés hézagait káprázatos arcjátékkal feledteti, ez különösen jól fog érvényesülni TV-
közvetítés közelképeiben,  amely remélhetőleg  főszereplővé avatja,  elterelve a figyelmet
az operatőrileg amúgy is hálátlan énekesi tátogásokról.
Ami a zenét illeti, elementáris!  Az Ördögi látomások-kal debütáló szerző, a démonokkal vi-
askodó lány hiszteroid kitöréseiben félelmetes énekbeszédet komponált. Az őrület csúcs-
pontján, a szoprán vijjogó dallamíveit brutális tuba-lépések ellenpontozzák,  de a köznapi
megszólalások is kivételes erejűek.  Hangsúlyozottan kell kiemelni a  Kocsár Balázs  dirigál-
ta  Debreceni Filharmonikusok  nagyszerű teljesítményét,  amely a sűrűn szőtt partitúra
ismeretében szinte hihetetlen!  A párbaj-kép monoton dübögésű, "martellato" zenéjének
végzetes száguldása ismerős Prokofjev III.szimfóniájá-ból, sajnos, a színpadon csak aranyfó-
liába mártott tőrvívók lézengtek gigászi élethalálharc helyett...
Kiválóan helytálltak a  Csokonai Színház énekesei is. A Zárdafőnöknő epizódját a széphan-
 Kun Ágnes Anna  lendületes játékkal hitelesíti,  Kóbor Tamás  Mephistopheles-e még
az annyira hiányolt abszurd komikumot is felvillantja.  Nehezen értelmezhető szerepében
Cselóczki Tamás vokális erejével triumfál,  Bódi Marianna  Jósnő-je az átélés belső sugár-
zásával, az éneklés koherens egységességével ingerel elragadtatott tapsra. Mostohán bánt
a szerző Ruprecht szólamával, az akaratgyenge lúzerség meg teljesen idegen délcegen fia-
talos alkatától, -  Haja Zsolt  ennek ellenére megkerülhetetlenné teszi figuráját.
Az inkvizíciós kép, helyenként rosszízű orgiába forduló, eszement forgatagában  a verseny-
szereplő  Cseh Antal  kevésnek bizonyul a felfokozott lelkesedéssel játszó-éneklő kórussal
szemben. A Csokonai Színház kórusa kihasználja a pompás lehetőséget és megszállott hév-
vel, óriási energiával teremti meg a zárókép feszültségét.
Az est hőse,  a páratlan muzikalitású  Cristina Baggio,  Renata szerepében fantasztikus szí-
nészi alakítással hatványozza elementáris szuggesztiójú éneklését. Játékában a karakter in-
ditékai világosan kirajzolódnak,  a megszállottság gesztusait is a lendület és a pontosság ki-
munkált arányossága jellemzi,  az átütő forték mellett  sejtelmesen lebegnek  a hajlékony
piánók.  (Ha kellett volna,  ugyanilyen intenzitással képes lett volna  mindezt parodisztiku-
san megjeleníteni...)   Minden bizonnyal az idei  ARMEL Operaverseny  nagy esélyesét lát-
hatja benne az a 160 milliós nézőtábor!         Debrecen 2010.nov.5.     (Bejött!!!) nov.17.

s
SIRÁLY      Harangi Mária     ARMEL Operafesztivál    Szegedi Nemzeti Színház
 

Rettenetes kezdés: szétfolyóan hosszadalmas hangászkodás, ömlengő zenei semmitmondás,
amit nyitányként tálalnak. A libretto sem különb, az avítt Csehov-képet tükrözi, a dallamos
léptekkel a kertben sétáló fehéruszályos hölgyekét, némi érzelgős filozofálgatással. Ráadá-
sul eredeti mondatokat énekeltet,  meg sem kísérel  artikulálható prozódiát alkalmazni, a
zenei anyag pedig egyenesen siralmas.
Harangi Mária, aki már első operarendezésével,  a Gólyakalifá-val igazolta kortárs-zenei fo-
gékonyságát,  nem kapott teret innovatív képességei kifejtéséhez, csak a korrekt megjele-
nítésre összpontosíthatott.  Az első rész érdektelenségbe fullad, szerencsére a következő
felvonás, a rendező és az énekesek heroikus helytállása révén meggyőzőbb képet mutat.
Thomas Pasatieri  csak a recitáló dallamvonalak megalkotásáért dicsérhető, melyeket a ki-
váló énekesek érzelmi töltéssel aktivizálnak. A tavalyi Operaverseny díjazottja,  a buldózer-
dinamikájú  Kristin Sampson,  az életét gyászoló  Mása szerepében  elképesztő energiájú
muzikalitással indítja be végre a darabot. Nagyon vártuk a Színészanya és új formákat kere-
ső fia drámai összecsapását, sajnos, ez kimaradt a textusból, viszont kárpótol érte a poéti-
kus magasságokba ívelő duett  kifinomult lebegése.  Beverly O'Regan Thiele hangbéli hen-
dikepjét érett technikával és káprázatos színészi játékkal ellensúlyozza, imponáló mozgása,
attraktív alakja nagyszerűen érvényesül  Debreczeni Ildikó  jelmezeiben.  Már a turbános
délutáni vörös is megkerülhetetlen, a fehér habosan szárnyal,  a halovány lila-rózsaszín ak-
varell muszlin pedig valóságos ruhaköltemény!  Haja Zsolt fiatalos baritonja, magabiztos ki-
állása a heves átélés belső hitelével párosul, (csak azt sajnáljuk, hogy nem hőstenor, egye-
lőre...)  A  New York-i Dicapo Opera gárdájából a Tanítót játszó  David Gagnon és a ritka
megszólalásai ellenére emlékezetes Jószágigazgató,  Daniel Klein emelhető ki.
Harangi Mária jóvoltából a végkifejletben élettelibb hangsúlyok képződnek, a játékjelenet
Dorn doktor kiemelt licitjeivel,  Arkagyina harkovi sikereit mesélő áriája,  vagy az elveszett
szerelmes homályos arcának feltűnései  erőteljes csomópontokká élesednek.  Az öngyilkos-
ságát megelőző képben  Haja Zsolt a teljes énfeladás traumáját páratlan szuggesztióval je-
leníti meg. Lehengerlő alakításával máris az Operaverseny első számú esélyesévé vált!

 

JÁNOS ÉS JULIS                      Tres Fort Kórus                   Trefort Gimnázium

 

"Ó, a gimis blúz! Egy ócska matrózblúz...",  melyben hamvas bakfisok énekelnek a koszlott
udvaron, kortól függően  Bárdos Lajost, Brahms bölcsődalt avagy Sztálin-kantátát... Régi,
unott évzárós kórusok rémlenek fel,  nyakkendőben feszengtünk, a vakáción kívül legfel-
jebb a blúzok rejtett kincsei érdekeltek.
A Trefort Gimnázium esti koncertjén, az egymást kereső Jancsi és Juliskával két irányból
járjuk be a Földet, sokféle jóízű népzenével ismerkedve meg. Az erdélyiek merengő lassú-
ságát hetykén rappelő betyárok dübögő csizmái ellenpontozzák, a melankolikus zsidó tán-
cot  bajszos bolgár transznemű nők aszimmetrikus ritmusai. Az egyes népeket a kórusból
kiváló kisebb csoportok képviselik, jelmezt is öltenek, térbeli mozgásokkal is követik a ze-
nét.  A koreográfia kizárólag  a tagság saját műve, a  Halas Dóri - Mészáros Péter vezető-
párosé  a válogatás és a zenei irányítás.  A kollektív alkotás öröme izzik a levegőben,  van
narrátor, vannak hatásos fényváltások, teljesen színházszerűvé emelkedik a produkció.
A cigányok klánja saját erőből dolgozott ki egy tapsolós-csujogtatós táncos jelenetet. A
fergeteges akciót virtuóz pantomimmel vezényli  Meszerics András, aki már a Halastó elő-
dásain is méltán keltett feltűnést.  Kackiás sarokemelgetései, robbanékony csápolása tö-
kéletesen vizualizálja az észbontó ritmikát, később pedig egy afroamerikai gospel fókuszá-
ban áll varázsos éneklésével.
Sudármagas lányok, tüneményes rövid nadrágocskákban, károgva gúnyolódó banyákká vál-
toznak,  de elég egy sál a fejre és hullámzó karmozgással az arab éjszaka bódulatát idézik, majd vibráló legyezővel a kézben, csivitelő hangjukon a japán gésahangok is megszólalnak.
A nézők kis kék cédulákra írták fel, hogy mit szeretnének megszüntetni, a kívánság-pillan-
gók a magasból lebegnek alá, néhányat felolvasnak: "háború - bánat - szegénység..., majd
tűzre vetik a sok csúfságot.  A háttérzenét  véletlenszerűen csapkodó tenyerek adják, a
parázspattogásra emlékeztető kísérteties esetlegesség  Xenakis Embers-ének matematikai
aleatoriáját idézi.
Észre sem vesszük, hogy sokan a hátunk mögé kerülnek,  felsejlik a Könnyek tava,  egy iz-
landi szerző torlódó szólamokban hömpölygő,  áhítatos kórusműve.  Gyászos dobpergésre
vonul be a temetői menet,  Mészáros Péter frivol kántálással búcsúztatja Iluskát, erénye-
in kívül érzékletes humorral ecsetelve számos hibáját, míg a gyertyák csonkig égnek.
A befejező bolgár  Kafal sfiri  váratlan váltásai, feszült muzikalitása elementárisan szárnyal
Halas Dóri vezényletével,  gyönyörűségesen sugározva a közös munka, az éneklés örömét.
Amiről végül is az egész este szólt:  hogyan lehet ezt az  annyiszor igazságtalanul leírt, té-
vesen elítélt ifjúságot megismertetni művészet, a zene, az alkotás adta boldogsággal.

AZ ELVARÁZSOLT DISZNÓ                     Göttinger Pál                  Halastó Kórus
 

Nem messze  a magyar Bauhaus minta-házaitól árválkodik  Molnár Farkas  félbemaradt "Ma-
gyar Szentföld" temploma. Ha felépült volna, a harmincas évek vasbeton-építészetének uni-
kális kuriózuma lenne,  így oszlopos félkörívében kortárs meseoperát láthatunk. A legendás
Cupido és a halál után a  Halastó Kórus nagyobb fába vágta fejszéjét. Jonathan Dove ope-
rájában nincsen próza, a zenei anyag áthangszerelhető, de az énekszólamok nehézségei el-
kerülhetetlenek.  A kiváló kórusban nem minden szerephez található megfelelő énekes, de
a rendezés ötletessége és a mozgalmas látvány elfedi a kisszámú hiányt.
A férjszerzést hadászatilag megoldó Hildebrand király,  Nényei Pál  grandiózus alakításában
erőteljesen indítja a darabot, bábokkal duplikált lányai közül  Szebeni Gabriella lágy tónu-
sával,  Pribay Veronika  vehemens játékkal,  marathoni útjának stációit vascipőben araszo-
ló  Vásárhelyi Zsóka  állóképes muzikalitásával tűnik ki. A humoros fordulatok az állati vőle-
gény, a disznófejű Rácz Lőrinc drabális bejövetelével komorulnak el, de az esküvő illusztris
vendégserege, a kezükben tartott képekről felismerhető  politikusok, hírességek, celebek
ujjongó kórussal éltetik a három királyi párt.
A kórustagokból álló zenekar,  Tóth Árpád  vezetésével biztos zenei alapot jelent, a billen-
tyűsök:  Hajdú Melinda és Hám BernadetteJuhász Éva/koboz/,  Gózon Éva/ütögardon/,
a csellószólista  Pribay Valéria és a vendég  Tömösközi László az összes ütőhangszereken,
de mindegyik, közben énekkari feladatait is teljesítő szereplő  a maximális teljesítménnyel
járul a sikerhez. Hatalmas báb-alteregójával erősítve  Joós Andrea  Nyanya-királynője lép a
színre és az animális vőlegény elrablásával megteremti a várva várt konfliktust. A férfiak hát-
tal álló sorfala függönyként zárja a felvonást,  irány a bukolikus büfé, ahol vajaskenyér, pa- lacsinta és Elvarászolt Disznós bögrékben szódás málnaszörp vár.
Göttinger Pál,  mint narrátor huncut koboldként köti össze a jeleneteket, titkokat sejtet,
megelőlegezi és magyarázza  a történéseket,  rendezőként pedig  jó tempóban mozgatja a
nagylétszámú szereplőgárdát, sárkánykígyókkal szelet vet, felhőkbe röpít és a vadludak röp-
pályáját is meghatározza. Nemcsak a sürgölődő szolgahadnak van hisztérikus koreográfiája,
de a Nyanya-bábú gesztusai is boszorkányosak.
A férjét kereső legkisebb lány az  Északi Szél  házába téved,  Mitruly Enikő és Turchányi
Márton veszekedő kettősének komikuma,  majd  Juhász Orsolya és Sztojanov Georgi mon-
dén rocker-párosa az előadás csúcsait jelenti. A  Hold  imbolyogva lebeg  Madaras Sándor,
Meszerics András, Murányi Norbert
és Novák István  lírai kvartettjének sejtelmes hangjai-
ra, utat mutatva a Tejút kastélya felé. A túlmozgásos boszorkány-lány  Emerencia: Polonyi
Artemisz, energikussága ellenére alulmarad  a kitartó szerelemmel szemben,  a szőrös kan
herceggé változik, de a mese bűbájos varázsa tovább vibrál a befejező kórusban. melyet a
már jól ismert, tizenkét tagú gitár-együttes hetvenkét húron kísér.

 
ROHMANN DITTA SZÓLÓKONCERTJE                                                        FÚGA
 

A nyitódarab,  Luciano Berio: " Les mots sont allés"  címével ellentétben  Rohmann Ditta
koncertjén megjöttek a szavak. Az ifjú művésznő minden számát konferálta, frappánsan ér-
zékletes mondatokat fűzve a játszottakhoz. Szellemes, érdekes, személyesen átélt minden
szava, beszél az alkotókról,  hozzásegít a hallottak befogadásához,  végtelenül szimpatikus,
miközben jottányit sem enged a kiművelt szakszerűségéből.
A csellóversenyéról is ismert  Lutoslawski Három strófá-ja után,  Henri Dutilleux követke-
zik Sacher mecénás nevének betűiből, (So,ac,h,e,re) komponált variációival. Utóbbi szerző
magának  Rosztropovicsnak írt káprázatos versenyművet,  reméljük, mindkét említett dara-
bot hallhatjuk  majd egyszer Dittától,  aki  Ligeti Cselló-koncert-jét  már nagy sikerrel ját-
szotta.
A még ismeretlen  Ajtony Ákos 2008-ban született  Atem auf dem Spiegel  című kompozi-
ciója dübörgő motorikus feszültségével  tűnik ki,  míg  Saariaho Spins and spells-ének me-
lodikus harmóniája érvényesül inkább. Az intonálás biztonsága, az átélés természetes hevü-
lete a legkülönbözőbb stílusokat homogenizálja  az előadói egyéniség önképére, a XX. szá-
zad második felének, nálunk még "kortárs"-ként rettegett művei, könnyen befogadható él-
ményként realizálódnak.
Eötvös Péter Two poems to Polly-ja és  Andriessen La Voce-ja az előadó deklamációjára
is épít,  Rohmann Ditta oratorikus megszólalásai  tökéletesen illeszkednek a szerzők elkép-
zeléseihez.
Kurtág György  mikrokosmosa, a  Játékok  kimeríthetetlen kincsesbányája az előadóművé-
szeknek, Bárki játssza, bármilyen hangszeren bármelyiket,  mindig egy lépéssel beljebb ke-
rülünk a kurtági univerzumba.  A Schatten, a Népdalféle és a Pilinszky: Gérard de Nerval
után  Ligeti György korai Csellószonátá-ja koronázza meg az évad egyik legfontosabb szó-
lókoncertjét.

 

CSALOG GÁBOR: MOZART-ÚTVESZTŐ op.1.                                            Trafó

 

Kagel szétvagdalta a Beethoven-kottákat,  Stockhausen három komplett szimfonikus zene-
kart versenyeztetett, egyidőben három különböző művet játszatva velük: a Cage-i "párhu-
zamos események véletlen koincidenciájá"-nak zenei megjelenítése  végre nálunk is meg-
jelent. Csalog Gábor  szerzeményében a három összefutó barcelonai utcát vonósnégyes,
zongora és klarinét képezi le, az önállóan futó hangzó események pedig Mozart-művekből
táplálkoznak.  Különbség,  hogy a véletlen irányított,  a zeneszerző tudatos szerkesztésé-
nek eredménye, míg az összetertó erőt a tempó azonossága jelenti.
A Mozart-morzsák vadászata fantasztikus élmény,  örök kudarc,  hiszen néhány hang után
a másik szólam lenyomja, az ütközések és ritka találkozások azonban varázsos akusztikai te-
ret generálnak. "Pokol fenekén fekete szörnyűség", mely soha nem hallott konfrontációk-
kal katartikus élményt generál.  Csodálható a muzsikosok intonációs biztonsága, melyet a jobbról-balról betüremkedő, ellentétesen ütköző hangnemek tesznek próbára.
A Pajta-koncertekből ismert zenészek közül  Dóczy Áron és Pintér Dávid hegedűsök árny-
képei húzták a tüll-függöny mögött és így csak a második tétel napvilágos tuttijában leple-
ződtek le,  Kiss Péter  ballal zongorán, másik kezével cselesztán billentett dörgedelmes, il-
letve égi hangzatokat,  Szűcs Péter  szinte Bella Máté-i clustereket bontogatott  klarinét-
ján. A mélyebb vonós-szólamok áradó erejét  gyönyörűséges vizualitással fokozta a brácsás
Krúlik Eszter és a csellót ölelő  Mód Orsolya.
A közreműködők,  élükön  Csalog Gábor-ral,  valós Mozart-ot is játszottak az első részben,
Az első bécsi iskolától elszenvedett túltelítettség okából  ennek sikerét  csak a kiszűrődő
tapsvihar bizonyította,  a pianista-idol első kompozíciója azonban, sistergő életteliségével,
abszolút revelációként hatott!

PIERROT LUNAIRE            Arnold Schönberg            Régi Zeneakadémia   2010

 

Cirkuszimádat, Holdmámor, Bohóc-mítosz, - a huszadik század elejének legtöbb művészénél
felbukkannak ezek az elemek:  Stravinszkij Petruskája, Picasso rajzai,  Richard Strauss Salo-
méjának Hold-fohászai. Giraud  versciklusa  Hartleben  átköltésében nem véletlenül került
Schönberg látókörébe, ehhez csupán egy sikerre vágyó, rosszul éneklő, de mérhetetlenül
gazdag dáma kellett...  Így született a  Sprechgesang, az  énekbeszéd, pontos magasságok,
dallamok nélkül, olyan kottaképpel rögzítve, amely tág értelmezési lehetőségeket nyújt.
Előadták már színésznők, jószerint csak deklamálva,  másik végletként  Cathy Berberian vé-
gigáriázta. Miért meglepő ez? Látjuk pl., milyen változáson ment át  Kurtág György What is
the word-
je  Monyók Ildikó  animális őshangjaitól  Molnár Piroska  kongeniális énekéig...
Az igazi egyensúlyt talán Marianne Pousseur, Herrewege által vezényelt, 1992-es felvétele
találta meg, az esetlegesen írott hangokat, valahová, pontosan intonálja, énekel is nagyon,
de a hangsúly a drámai megjelenítésen van,  ám méltó vetélytársként rémlik fel,  Christine
Schafer,  Pierre Boulez
dirigálta legendás produkciója.
Bodrogi Éva színészi vénája maradéktalanul érvényesül, minden gesztusát a textus sugallja,
ám a hangbéli megformálás  tökéletesen hű  a szerzői elképzelésekhez.  Patetikusan szaval,
népiesen kántál, suttog, nyávog és sikolt, ahogy kell,  a hajlítások, glisszandók, kötések mí-
vesen kimunkáltak,  a teljes regiszterben érvényesül a hang nehezen rejtegethető szépsé-
ge.  A színházi jelleget erősíti, hogy az együttes fehér körgalléros jelmezben játszik, az ar-
cokat pedig "fennkölt ízlést követve", "fantasztikus holdsugárból" kevert új kence, a kréta-
képú Pierrot maszkja fedi.
Monostori Gábor  zongora-csillámai festik a holdfény lecsorgó,  szemmel iható szent italát,
beúsznak Krulik Eszter ábrándos hegedűhangjai, Pálfi Csaba puhán fénylő klarinétfrázisai,
az átszellemült atmoszférától már az első versnél megittasulunk.  A fakó fehércseléd Hold
képe csak beszélve rajzolódik fel  a fafúvók leheletnyi hangjai fölött, a nyájas-bús Chopin-
walzer minden akkordjából  a depresszív halálvágy sóhajt. Közben olvasni vétek, de utólag
ízelgetve  Térey János  átköltése mallarméi magaslatokra emeli a szöveget, melynek impul-
zív hatása minden kimondott  szótagon érződik. A "halálosan beteg éji Hold" rondója, mint
ismeretlen dal  igéz, - mintha "edényből egyszál fuvola" /Tandori/ szólna  Tóth Zsuzsanna
interpretálásában,  szférikus hátteret teremtve  Bodrogi Éva  átszellemült parlandojához,
mely elhaló trillákkal zárja az első, hét versből álló ciklust.
Arnold Schönberg  elképesztően leleményes, színgazdag hangszerelése hatalmas feladatot
ró az előadókra,  melyet ez az együttes, óriási koncentrációval,  karmester nélkül is mara-
déktalanul teljesít. Erre is volt már példa:  Patricia Rideout, aki talán a legtágasabb hang-
színspektrummal realizálta a rettegett szólamot, vezénylés nélküli együttessel állt ki, igaz,
a zongoránál  Glenn Gould  ült...
A második részt nyitó, háromhangú basszusmotívum fölött lazán áramlik Krulik Eszter brá-
csahangja, az óriási, ólomsúlyú,  szénszínű lepkéket idézve,  a gyilkos némaságot aztán az
Ima Pierrot-hoz  vulkánikus hevessége  ellenpontozza.  Igazi telitalálat a  Rablás  ritmikus
pergetése,  fantasztikusan árad  "Róóóte...Rubíííne"  Bodrogi Éva  vajákos hangján, a kö- vetkező  Vörös misé-ben viszont két sistergően feltörő sikolya  verseng a fuvolával.  Mor-
gensterni morbiditású a klipprövid Akasztófadal, a cselló-brácsa agitato fölött villámlik el
Tóth Zsuzsanna  őrült pikkolójának akasztófát rajzoló cikázása. Vérfagyasztó a Lefejezés,
melynek véres rettenetére  Pálfi Csaba  frappáns basszusklarinét böffenése tesz pontot. Lírai közzene követi, esztétizáló melankólia, ölelkező dallamok piánisszimója: "Minden köl-
temény keresztfa, Költő vérzik rajta némán " - adekvát melodrámai szituáció.  Sokáig meg-
vetéssel kezelték a műfajt, noha Benda idejében Mozart,  majd Liszt is kacérkodott vele,
a kortárs színház nyelvében viszont  újra polgárjogot nyert,  hiszen a színpadi beszéd lej-
tése is kottázható, a kísérőzene pedig fokozza hatását.
Lám, Pierrot is  "korszerűen érzeleg", "önsajnáló, kristálytiszta sóhajjal",  majd Übü királyi
abszurditással lékeli meg  Cassander kopasz fejét, hogy illatos dohánnyal töltve, pipaként
használja. A Szerenád-ban gordonka "pöcköl egy kis pizzikátót",  Rohmann Ditta "irdatlan
nagy vonóval", dinamikus gesztusokkal imitálja az óriásbrácsát. A befejező darabban felde-
reng a "mesés aranykor illata":  a táj már napfényes,  szinte konszonáns hármashangzatok
lebegnek alá,  részeg-boldog a sóvárgás,  de hogy ne legyen megtévesztő az idill,  a majd-
nem É-dúrba hajló utolsó hangzatba, memento moriként döbben az énekes kemény F-je.
Ritkán találkozunk élőben a korszakos művel, - nagyon reméljük,  hogy  Bodrogi Éva és a
fantasztikus együttes emlékezetes  Pierrot Lunaire-jét még sokszor hallhatjuk!
Beleférne, hogy  Igor Stravinszkij óhaja szerint, egyszer csak az énekszólam nélküli, elké-
pesztő zenei anyagot hallgassuk meg...

40 ÉVES AZ ÚJ ZENEI STÚDIÓ                      UZS + Amadinda                    FUGA

 

A protokolláris jubileumi koncerten,  4X10 éves leosztásban játszották el  életművük legje-
lentősebb opuszait.  Nem halványultak el az emlékek:  majd' fél évszázad után se csökkent
Vidovszky: Autokoncert-jének és a Schröder halálá-nak revelatív hatása.
Most, az 1970. december 12-es dátum napra pontos, 40-es évfordulóján, az ihlető kortár-
sak műveiből hallhattunk lenyűgöző ízelítőt.
A Távoli Atyaúristen,  John Cage: Branches  című kompozíciója,  acélosan pengő kaktuszai-
val, a bambusz szélhárfa, a ritkán dübbenő dobok, a csattogó liktor-vesszők hangjaival,  az
egymásra fókuszáló figyelem koncentrált esetlegességében nyilvánult meg.
Karlheinz Stockhausen az  Es-hez írt kommentárja  nem mindennapos nehézségek elé állít-
ja az elszánt előadókat:  "Akkor kezdj el játszani, ha már nem gondolsz semmire, akkor állj
meg, ha eszedbe jut valami".  Az  Amadinda  tagokkal kibővített együttes sikerrel vette az
akadályt, alfa-ködben lebegve éltük át a meditatív hangképek lebegő mámorát.
A ma már kevésbé frekventált  Christian Wolff: Burdocks  vázlatos texturája  szintén a ját-
szók alkotó fantáziájára bízza az eseti megvalósítást.  A  Sáry László  harmonikáján felsejlő
dallamra minden hangszer reagál: Rácz Zoltán vibrafonja dupla tempóba, Vidovszky László
zongorája akkord-fürtökbe rejti,  Váczi Zoltán  vonójával csiholja  a szférák zenéjévé.  Az
ütős hátteret Serei Zsolt tom-tom dobbanásai,  Jeney Zoltán dob-masszázsa biztosítja. De
nem a /még akkor - és a mai napig/ szokatlan hangszerkezelés  adja az élményt,  hanem a
lassúdad hömpölygő akusztikai áramlás, mely lazává békítő álom-burokba von.
 Holló Aurél, aki az előzőben  elektronikus csörrenések, zengetett effektek révén került
a középpontba,  a befejező Cage darabban a gran cassán zizegő borsószemek,  a pattogó
buborékok segítségével idézi meg az erdők és folyók zenéjét.  Bojtos Károly  Neptunként
zúdítja alá pillepalacknyi vízeséseit,  kereplőjével vijjogó szelet,  rézlemezével égiháborút
imitál. Az Alapító Atyák sem maradnak el:  Jeney Zoltán a gong-radír mestere,  Vidovszky
László nádköteggel, habverővel ritmizál,  Sáry László  gumicsőbe fújja  fojtott melódiáját.
A FUGA fehér falai között még az alanti metró-dübörgés is  gyönyörűségesen illeszkedik a
hangzó anyagba, - az akusztikai térben  Simon Albert  angyalszárnyai suhognak.

MEZÍTLÁBAS OPERA             Barefoot Musicians            Idegennyelvű Könyvtár

 

Besurrannak a színre és egy jó kis ropogós Rossini-kvartettel nyitnak: egy színész, két mu-
zsikus egy, csak egy, de milyen! énekesnő...,  de, idézve a szállóigévé híresült beregszászi
Liliomfit: "...és mindenki énekel!!!"   Gyabronka József  goethei soraival Mefisztót idézi, a
klarinét-szólam jeleníti meg  Faust-ot,  Margit áriája szárnyal  Bodrogi Éva előadásában. A
zenekari alapot, találékony hangszerelésben  Koltai Kata  adja gitáron,  az illúzió mégis tö-
kéletesen operai.  Murger  bohémjeinek története ugyan álromantikus szenvelgés, amely-
ben az érzelem  "szétmarcangolta a költő szívét...",  de Mimi éneke poétikus finomságával
ma is hódít.  Bartek Zsolt  lendületes klarinét-frázisai hitelesítik Carmen Seguidillá-ját, azt
is megtudjuk, hogy a férfifaló cigánylány úgy csábítja rosszra  az őt elfogó hadnagyocskát, hogy annak baszk anyanyelvén szól hozzá, (pont úgy ne tudna?!?)  Csak ámulni lehet, hogy
mire képes a mini-együttes, hiszen Donizetti veszekedős duettjétől /végre!/ a kortársabb,
mindössze 80 éves, szépkorú  Poulenc-műhöz érkezünk. Apollinaire Theréziász emlői  cí-
mű, szinte dadaista textusa Übü-királyi abszurd: a drámai szoprán címszereplő, kerül, ami-
be kerül, férfivé szeretne válni. A színészi kvalitásokban is dúskáló  Bodrogi Éva, miközben
varázslatos koloratúrákkal nyűgöz le,  kipukkasztja lufi-melleit és diadalmámorban zengi az
elnyert férfiasság ódáját.  Friss hangvétel,  mámoros kacagás: így lehet megszerettetni az
operát, nem is olyan elvont unalom az!
Mezítláb vannak ugyan,de a szellem és a tehetség pajkos ünneplőbe öltözteti őket... 2011

PAJTA-KONCERT/ Bach-Kurtág/       Csalog Gábor és együttese      Vértesacsa

 

"Sváb stílus"-ban, azaz vályogtéglából rakott pajta  Vértesacsa/Atscha/ fehér temploma mö-
gött,  bánatos 40-es izzók lógnak a mestergerendáról,  a pódiumon a világ legrövidebb zon-
gorája, ha Richter látná, azonnal tartana itt egy flash mob koncertet. Csalog Gábor-éknak
második évük ez itt,  elmélyült műhelymunka eredményeként, szigorúan szerkesztett prog-
rammal várják a hallgatóságot,  melyben  Bach és Kurtág  eleven szimbiózisban alkot kreatí-
van új minőséget.
Németh András azonos intenzitással vezeti elő Bach É-dúr kétszólamú invencióját és a kur-
tági Felhangjátékot, vagy az Antifonia Fisz-bent,  Csalog Gábor aztán alaposan belevág a Kö-
nyökösbe, de neki még a tenyeresei is árnyaltan megformáltak... Hogy milyen élmény lehet
akár egyetlen hang, azt a 8 duóban csodáljuk, a Pintér Dávid-Szalai András hegedű-cimba-
lom-kettősének lebegően titokzatos játékában. Kontrasztként a Dühös korál és a Veszeke-
dés fortéi dübörögnek, hogy aztán  Dóczi Áron lírikus pianisszimóival térjünk vissza Kurtág
...féerie d'automne...-jához.  "December hője, nyarak jégverése, mi nem voltam még? Bol- dogan halok", a Pilinszky: Hölderlin-jére írt vibráló varázslatot két Moments musicaux kere-
tezi, teljes fényében mutatva meg a Mester többszólamú építkezését.  Megvalljuk, a ritka
koncerttermi alkalmakkor, még sohasem sikerült,  legalább egy kicsit megérteni  a kurtági
zene felépítését, - de itt, a hangolatlan kakasszó és a templomi óramű  metallofon belépé-
sei ellenére, ebben a csodálatos közegben valami, az érzelmi élmény primer hatásán túl is
megvilágosodott.
A Hommage-ok sorát  Palojtay János  nyitja a Bálint Endrének szóló mű kerekded glisszan-
dóival, majd a Szervánszky Jenő születésnapjára írt Capriccioso luminoso és a "Néhány fű- szál  Martyn Klára emlékezetére" szól,  Fejérvári Zoltán  innovatív tolmácsolásában.  "Még
egy hang a távolból": talán a löszbarlang mélyéből sejlik fel a brácsaszó, Tornyai Péter-től,
aki ezt követően végtelen rezignációval mutatja meg, milyen is Kurtág Unottan-ja. A vonós-
négyes átszellemülten intonálja Bach korálelőjátékát,  Kiss Péter viszont a Dühös korálból
visszamaradt, elfojtott szenvedélyességét tombolja ki az ironikus Csajkovszkij-paródia látvá-
nyos csapkodásaiban. Zétényi Tamás egy újabb Pilinszky-vers lírai reflexióját énekli el gor-
donkáján,  kifinomult muzikalitását  csak a koncert legnagyobb élménye tetézi: a " Vékony
Ildikó 2009. október 3." A legendás művész emlékére csupán a cimbalom két legfelső húrja
remeg borzongató fájdalommal,  Szalai András  létezés alatti pianisszimóval képes a túlvilá-
gi szférák zenéjét felidézni.   Éteri poézisű játéka  a hangszer olyan lehetőségeit tárja fel,
amely azt még a zongoránál is alkalmasabbá teszi a kurtági elképzelések megvalósítására.
A Bornemisza Péter-i "Virág az ember" harmadik variációjának  elhaló üveghangjaival búcsú-
zik  Csalog Gábor nagyszerű együttese,  amelynek jövő évi  Pajtá-zását felfokozott kíváncsi-
sággal várjuk.     2010 aug

ELJÖVÖK ÉRTED             Máthé Zsolt           HOPPart Társulat       West Balkán
 

A K Mamá-ban Dessau-t, Kurt Weill-t, a Korijolánusz -ban Monteverdi-t énekeltek, mostani
bemutatójukkal eljutottak  a kortárs operáig.  A történet ma játszódik,  így zeneileg legin-
kább a Cherbourgi esernyők dialógusaira emlékeztet, de felismerhetjük a barokk recitativo
és Mozart mellett, még a pekingi opera hatását is. Matkó Tamás minioperája mindazonáltal
átgondolt invenciójú, önálló alkotás,  amely karakterizálni is képes az egyes szereplőket.
A szomszédok darvadozó társaságába váratlanul toppan be, az örök lúzer deprimált figuráját
megható eszközökkel alakító  Rusznák András,  majd egy esküvője elől idemenekülő meny-
asszonnyal  bővül a kör.  Kiss Diána Magdolna  belépője  originális nagyária,  az elbeszélés
drámaiságát rafinált koloratúra tetőzi. A középponti kanapén csoportosuló barátok közt az
egymondatos színész szerepét,  valamint  a naprakész prológot elővezető  Mátyássy Bence
és az arányos kiegyensúlyozottságot énekben is megtestesítő  Barabás Richárd  jeleskedik.
Máthé Zsolt életerős textusa, dalszövegeinek frappáns szellemessége mindennapjaink moz-
gékony látleletét adja, összefogott, világosan tagoló rendezése pedig tovább erősíti a kon-
fliktusos komikum hatását.  Nincs TV-nk,  így nem ismerhetjük  a sorozatok szofisztikált lég-
körét, megbízható véleményekből azonban leszűrtük, hogy szó sincs paródiáról, de még di-
rekt utalásokról sem.  Az ismert élethelyzetek átlagosságát  az énekelt zenei anyag stilizált-
sága ellenpontozza, izgalmasan új minőséget teremtve.
A sorsüldözötteket istápoló házikisasszony,  Radnay Csilla reménykeltő randevúra siet, de
hosszútávú partner helyett a ba/s/szista  Herczeg Tamás  trükkös szoknyapecérével talál-
kozik. A csapat vészjósló kitörésben, kórusban követeli a megtorlást: "Lökd le a lépcsőn!",
a befejező részben aztán még szélsőségesebb jelenségekkel találkozunk. A pszichodoktor-
nál  Kiss Dia  hullamerev katatoniában  jelenik meg,  a Szent Sebestyénként tűrt injekció-
tűz hatására aztán bravúros mimikai vitustáncot mutat be.
Befelé fordított, kacska lábaival végig ott gunnyaszt egy vidékről szalajtott, örökké mosoly-
gó, naív leányka.  Szilágyi Kata  többször is bohókás dalra fakad,  míg "Büdös macska"-mot-
tójú pajzánkodása a grandiózus finálé főmotívumaként teljesedik ki.
A HOPPart Társulat frenetikus produkciója  váltott lovakon vágtat:  a további előadásokon
majdand újabb tagok is feltűnnek. Az elvárások tovább erősödnek, a jövőben minimum egy
tragikomédiát várunk rap-operai köntösben...

 
BAREFOOT MUSICIANS és JUHÁSZ KATA Társulata            Gozsdu-udvar Telep
 

A négyszögletű udvarra  eladhatatlan luxuslakások ablakai szomorkodnak, /ki szeretné egy
leendő Ráday II Kultucca zsivaját hallgatni?!?/,  de most a kocsmaasztalok között gyönyörű-
séges énekszó hallik.  A tüneményes szoprán:  Bodrogi Éva, aki annyi kortárs darabban re-
mekelt már, most dél-amerikai szerzők dalait énekli  csábos közelségben.  Jaime Ovalle és
Alberto Ginastera, (van, aki ezen Nagy Neveket nem ismeri?- hát van...) jeles opuszai a pá-
ratlan  Koltai Kata  klasszikus gitár-kíséretével szólalnak meg. Az ő virtuóz előadásban cso-
dáljuk  Heitor Villa-Lobos és Ginastera  szólóműveit is, de szegény  Erik Satie  lejárathat-
hatatlan  Gymnopédia-slágere is belefér.  A harmadik muzsikus,  Bartek Zsolt,  klarinétján
szépségesen ívelt dallamvonalakat rajzol a Gozsdu E kocka-terébe. Padlószinti ekvivalense-
it a Közép-EurópaTáncszínház szólistája, a végtelen muzikalitású  Gulyás Oszkár kifinomult
gesztusai jelenítik meg, a négydimenziós "tér-idő zene" érzéki tökéletességében.
Az átjáróház színpadán néha vétlen járókelők surrannak át, de még az ő random mozgásuk
is tökéletesen szervül az invenciózus "Kortárs Tánc- és Klasszikus Zenei Performansz-kon-
cert"
eredeti stílusába...

 

TÖMÖSKÖZI LÁSZLÓ koncertje    Amadinda Ütősvölgy    Monostorapáti   júl.26

 

Az előző napok félsikerű koncertjei után, boldogító elégtételként szolgált az ifjú ütősvirtu-
óz káprázatos szólóestje. Lehet, hogy  Bogdan Bacanu  európahírű, de ebben az öblögetős
FeHér Templomi akusztikában, puha verőkkel játszani,  végtelen bulvár-zengést adó, súlyos
tévedés. Hát még, ha ráadásul  Weiss  cipp-ciripp lantjátékra írott szonátáját is  így inter-
pretálja... Szimpatikus fiatalokkal látványosított programjában, talán  Bach két hapsichord-
ra készült Concerto-jának 4 marimbás átirata volt az egyetlen igazán élvezhető. Minden jó,
de ha a vége nem?!? - túl  Holló Aurél gyönyörűséges gamelán-opuszán, az Amadinda Mars-
béli krónikája, kínos varieté-bénázásaival, a virtuóz anyag ellenére mélyen bántó csalódást
okozott.
Széles mosollyal, irdatlan harci dobjával masíroz be egy fiatalember,  hogy a hihetetlen tre- molo- és paradiddle-variációkból épülő Mitch Markovich: Tornado-val, már az első percek-
ben kitörő ovációra késztesse  az elbűvölt hallgatóságot.  Kontrasztként  Anna Ignatowicz, poétikus muzikalitású  Toccatá-ja következik,  majd  Stevens,  teljesen új ütéstechnikákat
alkalmazó,  eszméletlen virtuozitást igénylő  Rhythmic Caprice-e. A verő nyelével  oldalról
oldalról ütött hanglapok, a "Stevens-pizzicato", azaz a verő fejének és nyelének egyszerre
való használata,  valamint a fektetett verővel előidézett hangfürtök:  Tömösközi László el-
söprő lendületével párosítva, fantasztikus hangképek páratlan gazdagságával nyűgöznek le.
A híres  Marimolin-duó  repertoárjából származó   Double Talk,  Donald Womack  zsigeri
invenciójú műve,  Banda Ádám  expresszív hegedű-játékával  az est váratlan meglepetését jelenti.  Bealkonyul  a hegedű-zongora szonátáknak!  A XXI. század zenéjében  korszerűbb
hangszerpáros veszi át a helyét, - /és mennyivel könnyebb szállítani,  no meg hangolni sem
kell.../ Érdekes kísérlet Ben Wahlund-nak, a Fermi Részecskegyorsító-ban ütköző atomok
hangképeivel párosított kompozíciója,  de az előadó kreativitását  még inkább fémjelezi  a
John Psathas: Etude,  melyben saját válogatású  háztartási eszközök,   - úgy mint bogrács,
pecsenyesütő serpenyő,  zsírosbödön, - is helyet kapnak,  autentikus hangzást biztosítva,
az elektronikus háttérrel kombinált, briliáns zenei anyagnak.
Külösen a mély regiszterben, fenségesen hatásos a marimba-zúgás, a világjáró ütősök mód
felett visszaélnek ezzel, egysíkúvá, ömlengőssé téve mégoly értékes koncertjeiket is. Nagy
örömünkre szolgál,  hogy  Tömösközi László  nem ezt a tévútat követi,  hanem gyönyörű-
séges sokoldalúsággal, a kortárs ütős-irodalom egyre bővülő tárházában keresi a kiemelke-
dő képességeihez, elszánt céljaihoz méltó feladatokat. 2010

DOLCE VOCE                   Halas Dóri                 Soharóza               Palatinus Ház

 

A Palatinus-házak ugyan már a múlt század eleje óta állnak a Dunaparton, a koncerttérben
mégis inkább egy épülő Bauhaus-ház betonvázában érezzük magunkat.  Az udvar üvegtetőt
kapott, körben,  egyelőre nyitott szobabelsők övezik, kávéház lesz, avagy puszta irodaházi reprezentáció?  - most mindenesetre ígéretes akusztikai tér  a mindig újdonsággal kirukko-
Soharózá-nak. Földrajzi fogalmakból összerakott kollázzsal nyitnak, ritmikus többszólamú-
ságban, fúgaszerűen hallhatjuk a világ nyolc tájának nevét,  melynek folklórjából meríti té-
máját az együttes kreatív munkájával kialakított kórusimprovizáció.
A libanoni hangszőnyegben  jól megfér egymással  a keresztény zsoltár és az iszlám meditá-
ció, a 7/4-es bolgár ritmusokat, arcra-testre mért ütések színezik,a vijjogó szopránok prés-
hangján szól a paprikaültető népdal.  Valóságos vásári sokadalomba csöppenünk,  a  török
piaci káoszban kofák kelletik árujukat, csörög a pénz, heves a hangulat, betetőzésként új zenei formációval ismerkedhetünk meg:  színre lép a  Zöldségzenekar! Lyuggatott dinnye,
kivájt tök a rezonátor, mely tompa szédületbe modulálja  a fúvott hangokat, de izgalmasan
szörcsög a paprika, sőt, még a sárgarépa is.  /A produkció végén a közönség elfogyaszthat-
az ily módon preparált hangszereket.../
Halas Dóri  a Felmutató Ikonos Vajda-kép  karizmatikus gesztusaival irányítja  az együttest,
de sokszor valamelyik kórustag vezényli a kisebb frakciókat. A részfeladatokat önállóan dol-
gozták ki, a jókedvű lendület mutatja,  hogy mindenki sajátjának érzi a közösen kiérlelt al-
kotásokat. Performansz a javából: szüntelen változik a térbeli elhelyezkedés, előttünk-mö-
göttünk, közöttünk zeng  a könnyedén formált intonáció.  Egymás munkáját mosolyogva fi-
gyelik, az összetartozás önkéntes egysége egyenesen lenyűgöző.
De helyt kap Monteverdi is, két madrigáljának plasztikus dallamossága kifinomult kontraszt-
ja a folklór tombolásának.  Indonézia árnyjátékkal képviselteti magát,  a wayang-figurák já-
tékából csak Ganésát, a jóságos FeHér ElepHántot hiányoltuk, kárpótlásul egy minden bajt
orvosló gyógyteát  ismerhettünk meg. Aminek nem lehet ellenállni:  Fekete-Afrika dübögő
ritmusai felszaggatják  a lélek kérgeit,  elfojtott ösztönök szabadulnak fel,  az archetipikus
törzsi létezés mámora, - közben egy ugandai zsidó/!/ altatódal dünnyögő lebegése.
Argentina: részletek  Ramirez Kreol Misé-jéből, egy új tag,  Meszerics András éteri szóló
ja, Kyrie és Gloria, a Muzsika örök Dicsősége! Végül elérkezünk kis  Hazánk-ba, mi a kántá-
ló vénasszonyokkal büszkélkedünk, hogy humorból se legyen elég, aztán a szűnni nem aka-
ró ünneplés közben, ráadásnak még egy zengő-zúgó kórusimpró: felejthetetlen este!

ZENESZERZŐI DIPLOMAKONCERT        Nyitrai László      Juhász Balázs       Zak

 

Juhász Balázs ütőhangszeresként már többször feltűnt koncerteken,  mint komponista is
a marimbát választotta hangszerének. Kilenc tételes, kissé orientális hangzású műve válto-
zatos zenei anyagot mutatott be,  melankolikus zúgásokat keverve virtuóz izgalmakkal. Né-
ha ugyan hosszadalmasnak tűnt,  de kétségtelenül bizonyítja az autentikus zenei fogalma-
zás készségét. Ha továbbra is ütőhangszeres művekre összpontosít, meghatározó szereplő-
je lehet, a használható új darabokat erősen hiányoló, hazai kortárs zene világának.
Habzsolva a nagyzenekar lehetőségeit,  Nyitrai László,  Spanyol Capriccio-jában tomboló
életörömmel vonultatja fel   csapongó fantáziájának  gazdag arzenálját.  Csattog-csetteg
a sok kézi csengettyű, félelmetes intenzitással lép be a trombitaszólam, vidul és harsog a
teljes apparátus. Bizony, sok egy kicsit, a bőség zavara érződik,  nem ártott volna egy kis
önkorlátozás, - de azt elsöprő lendület, a gesztusok változatossága  híven mutatja a nagy
formák biztos uralását és a drámai hatásokra hegyezett érzékenységet.
A Parti Nagy Lajos darabjából kiinduló Ibusár valóságos opera:  áriák, songok mellett csak
narrátori recitativot tartalmaz.  A  Máthé Zsolt  dalszövegeivel  pestiesített  szövegkönyv
minden lehetőséget megad  a zenei karakterizálás és a sarkított szituációk kialakításához.
A fantáziadús és keményen átkomponált zene,  a brutális zongorakíséret okábul, csak fe-lemásan tud érvényesülni. Talán dempfelt/!!!/ pianínót kellene használni, így a pazar szö-
veg jórésze elvész a dübörgésben.  Wágner Adrienn  némi hangi indiszponáltság ellenére
böcsülettel teljesít  Sárbogárdi Jolán szerepében,  ez a figura azonban kifejezetten foko-
zott intenzitású színészi megjelenítést kíván.  Máthé Zsolt  rezonőri munkakörében intim
eszközökkel operál,  Gulyás Balázs  viszont átütő énekléssel, imponáló kiállással villog dél-
ceg huszárkapitányi mivoltában.  Molnár Gyöngyi  büszkén rátermett előadásmóddal hoz-
za anyaszerepét, kivételes szuggesztivitású orgánuma nagyszerűen érvényesül, színészileg
lenyűgöző: egyetlen blues-os "fasííírt"-szóban képes  az egész háziasszonyi létezés tragiko-
mikumát felvillantani.
Egy Babits-dal és az Emberke tragédiája után  Nyitrai László meggyőzően bizonyította a
vokális műfajok iránti affinitását, ezt párosítva a nagyzenekari vonzalmakkal, rövidesen bi-
bizonyosan rátalál a szuperólomsúlyú opera-komponálásra is. (Reméljük, művét nem a po-
ros budapesti Operaház fogja bemutatni...

WALLENBERG     Dmitri Bertman    Észt Állami Opera   Miskolci Operafesztivál
 

Fehérparókás amerikai diplomatahölgyek tanácskoznak pompázatos vacsoraasztal fölött, '44
tavaszán egy svéd diplomatát küldenek Budapestre,  a deportálandó zsidók megsegítésére.
A hófehérlelkű milliomosgyerek  a pályaudvaron szembesül a náci gaztettel: a magyar állam-polgárokat vágómarhaként hajtják a vagonokba.  Ezrével osztogat menlevélként a svéd útle-
veleket,  de ez is kevésnek bizonyul  a budapesti  Endlösung  százezres előirányzatához ké-
pest. Szembenéz a Sátánnal: vacsorára invitálja az akció parancsnokát, Eichmann-t. A több
szimfóniájáról és briliáns kamaradarabjairól híres kortárs észt zeneszerző,  Erkki-Sven Tüür
már a nyitókép hébernyelvű könyörgő szertartásában megmutatja  elmélyült zeneiségét, a
brutális képekben pedig drámai erejét csillogtatja.  A Hóhér és a Megmentő párviadalában
aztán teljes fegyverzetében uralja az ütköző indulatok mezejét: Wallenberg megszemélyesi-
-tője,  Rauno Elp és a kétméteres, csontarcú basszbariton, az észlényként lenyűgöző kariz-
májú  Priit Volmer, gigászi összecsapássá transzformálja az élet-halálról alkudozó jelenetet.
Hiányoltuk a deportálás jeleneteiből a  MI ÉDES MAGYAR CSENDŐREINK, RENDŐREINK, KÖZ-ALKALMAZOTTJAINK  lelkes részvételét, de most  Eichmann szavai némileg enyhítik a hibát:
"13 emberrel jöttem, - de rendelkezésemre álltak a  MAGYAROK... és a zsidók."  Az ostrom-lott város lángjai festik vörösre a színpadot,  az  Embermentő hős tárt karokkal várja, a szá-
mára a végzetet hozó szovjet hadsereget.
Már az első felvonás meggyőz, a Moszkvai Helikon Opera feledhetetlen  Kisvárosi Lady Mac-
beth-ével  és a Borisz Godunov-val nemrég itt járt,   Dmitri Bertman  nagyvonalú rendezői
kvalitásairól. A nagyrészt a színpad alatt/!!!/, takarásban játszó zenekar,  abszolút perfekci-
óval vezeti elő  a mérhetetlen nehézségű,  platinasúlyú zenei anyagot,  az énekesek, a kó-
rus, a színpadi mozgások tökéletes összhangban hitelesítik a nem mindennapi cselekményt.
De a java a második részben jön!  Míg az elrabolt svéd diplomata  a Gulag cellájában rabos-
kodik,  az amerikaiak lázasan nyomoznak utána  a szovjet /volt/fegyverbarátoknál.  A vörös
egyenruhában komédiázó,  kappanhangú orosz  Nemtudomkák  egyre csak a  Nye znájú"-t
hajtogatják, melyet gyöngyös népviseletben pávázó gyévuskák erősítenek meg,  míg a bör-
töncella tetején, az aktjukat felfedő gépíró hölgyek kopogják a végzetes válaszokat. A leg-
jobb énekesi produkciót egyébként ez a három, hol diplomata, hol bárisnya szoprán nyújt-
ja:  Helen Lokuta, Annaliisa Pillak és Juuli Lill,  akik színészileg sem adják alább.  A nagy
keresés közben benépesedik a színpad: Micky Mouse és Donald Kacsa megkettőzve próbál-
kozik, egy tengerész-admirális,  Rene Soom  énekét  folyamatos vitustánccal élénkíti,  sőt,
egy Elvis Presley-nek maszkírozott hasonmás is felbukkan, míg végül  Ronald Reagan elnök
/Vaino Puura/  tűnik fel legendás panamakalapjában, USA-állampolgárságot ajándékozva az
eltűntnek. Kenetteljes beszédét attraktív gesztikulációval kíséri, kezeit azonban a mögötte
megbúvó Eichmann-tól kölcsönzi!!!  Az iszonyatos léptékű fokozás,  csak a "Wallenberg" név
polifonikus ismételgetésével emelkedik  katartikus csúcspontjára,  a  "semmit sem bántam
meg"-et valló rab börtöne felett.  Wallenberg kikászálódik gönceiből,  harmadik alteregója
a hajlékonysági akrobata táncos,  Vahur Agar, aki a halál és megdicsőülés  pantomimját le-
begi el egy négyzetméteren, agóniáját keresztre feszített pózban végezve.  Még visszatér
a nyitókép gyertyafényes siratója, magunkba szállva csöndesedünk el,  hogy aztán negyed-
órás,  ujjongó tapsorkánnal ünnepeljük  az Észt Opera igazi összművészeti produkcióját, a
valódi "Opera Omnia"-t.

LUKRÉCIA MEGGYALÁZÁSA    Matthias Oldag   Gerai Opera   Miskolci Op.Feszt.

 

Lírai tenor narrátor vezet be  az etruszk-római történetbe,  majd három komor katona mu-
tatja meg,  hogyan is kell férfias erővel énekelni.  Nagyszerű a két római generális:  Martin
Hasler
és  Sindre Ogaard,  a brutális Tarquinius szerepében  Birger Radde  sztentori hang-
gal uralja a színpadot.  Hihetetlen öröm  Benjamin Britten  zenéjét hallani:  takarékos szó-
lamokkal, káprázatos hangszereléssel dúsítja fel a 13 /Tizenhárom!!!/ tagú zenekar hatását,
ellentétben a mai szerzőkkel, nem zenekari szólamként kezeli az éneket, hanem változatos,
gazdag invenciójú mozgásokkal  kíséri azt.  Egy üstdob és egy hárfa képes  drámai hátteret
képezni, rezek nélkül, egyetlen kürttel súlyosbítva is elementárisan szólnak a fafúvók, meg-
felelő közegben átütő hatással bír egy felcikázó brácsa-szóló.  Jens Troester letisztult egy-
szerűséggel érvényesíti a partitúra legapróbb részleteit is, a kiváló zenekar élén minden le-
hetőséget megad a fantasztikus énekeseknek. A Rómába lovaglás epizódját  Cristoph Genz
tenorja meséli el,  alatta  Britten  zseniális programzenéje dübörög.  Lukrécia otthonában
Bianca Koch szopránja veszi át a Narrátor szerepét, az Úrnő, a Dajka és a Szobalány,  Isalv
Bianca,
a rendkívüli muzikalitású mezzoszoprán:  Christina Bock és Alexandra Büchel társa-
ságában, a mennyei lebegésű "Good Night"-kvartettel tetőzve a lenyűgöző első felvonást.
Matthias Oldag, aki tavaly, a máris legendás Wozzeck-kel lett csodált emblémája, a Cegléd
nagyságrendű német város, Gera Operájának,  mértéktartó,  klasszikusan kiegyensúlyozott
rendezéssel mutat példát a modernkedő hazai hepciásoknak. Nálunk a hadurak nyilvánvaló-
an Hondákon dübörögtek volna, a római patriciusházat plazmaTV-k,  szobabiciklik és kütyü-
robotok tették volna "korszerű"-vé, nem is beszélve a papagáj-színek harsány kavalkádjáról.
Pedig az operában, ötletelés helyett inkább a drámai helyzetek kibontása,  a kortárszenei
hangvétel, a szereplők színészi perfekciója tesz igazán "modern"-é, ahogy ezt ebben a pro-
dukcióban, fájó irigységgel láthatjuk, hallhatjuk.
Rettegve vártuk a meggyalázás pornográfiáját, de a bámulatos arányérzékű rendező elkerü-
li a csapdát:  naturális, mégis ízléses,  valós jelzésekkel józanul stilizált tud maradni. A lehe-
tetlen szituációt  Isalv Bianca,  teljes mértékben  a zenei megjelenítés szuggesztiójára épí-
tő drámai szopránja teszi hitelessé, amely a megszégyenülés ébredésének eksztatikus kitö-
résében tovább fokozódik.  Vörösruhás gyászban,  iszonyatos kétségbeeséssel jut el az ön-
gyilkos tőrig, katartikus alakítással feledtetve   Ronald Duncan  librettójának gyengeségeit.
Végül a Narrátorok  valami érthetetlen "krisztus"-ozásba (?!?) kezdenek,  de ez semmit sem
von le a páratlan előadás lenyűgöző hatásából.

HOMMAGE á LIGETI                 Rácz Zoltán               UMZE             MÜPA máj 27

 

Lassan a felén is túl vagyunk már a Ligeti életműnek, micsoda felbecsülhetetlen érték, mi-
csoda kincs!  Mindössze 20-30 évvel keletkezésük után,  hazai viszonylatban ez up to date-
nek tekinthető...  A  Nonszensz madrigálok értő előadásban hangzottak el, nincs összeha-
sonlitási alapunk arra nézvést,  mennyire voltak kottahűek.  A szövegek magyar hangja egy
tüneményes kislány,  Bubnó Sarolta  nyomta le színészi erőben az énekeseket. A  Kürttrió
előadását  Keller András  diktatórikus hegedülése árnyékolta be,  trió helyett hegedűver-
sennyé torzítva a lírai kamaraművet.  Gyönyörűségesen szólt viszont a  Lontano,  kifinimult
belső mozgásokkal teremtve meg a látszólag állandó hangtér kontrasztját, a  San Francisco
Polyphony pedig barbár drámaiságú, csodálatosan sűrített energiákkal diadalmaskodott, a
vezénylő  Rácz Zoltán nagyszerű  UMZE együttesével.
Várjuk a jövő évi,  szokásos nyáreleji Ligeti-koncertet, vajon megszólal-e egyszer a  Grand
Macabre,
ama égi ajándok, a két Thália-béli előadás után...

AMADINDA BEMUTATÓ-KONCERT          Tavaszi Fesztivál          Thália márc.28.

 

Cintányéros cudar kínai hangzatokkal kezdődik, a csattantott-ütött és egymáshoz dörzsölt
apró réztányérok, időnként fültépő élességgel hozzák hallóközelbe az Amadinda által felfe-
dezett újabb tradicionális zenét.  Wan-Jen Huang Adventure című műve már hangszerpark-
jával is imponál:  két timpani-hármas előtt  két afrikai tam-tam trió, melyeken  Rácz Zoltán és az ifjú  Szabó Mátyás  szólózik, az indító marimba-futamokat  Holló Aurél és Tömösközi
László játssza,  Bojtos Károly  egész gong-kollekciót kezel, míg  Váczi Zoltán a centrumot
képezi seregnyi ütőhangszerén. Gigászi hangtömegek, visszafogott lírikus közjáték, elemen-
táris hatású kompozíció!  Kontrasztként  Jo Kondo  pianisszimo hangfürtjei  szolgálnak, há-
rom marimbán, tizenkét szólamban. Derengő lebegés, finom átmenetek, merész disszonan-
ciák érzékeny érintésével. Az első részt záró, újabb kínai zenében már a vehemensen meg-
ütött hordónyi dobok is megszólalnak,  híven mutatva meg  a kortárs szerzők ütős-zenéjé-
nek népi gyökereit.
Before John2:  Holló Aurél most a gamelán-zene világában találja meg a kiindulópontot, a
fémes alaphangzásból fejlesztve fel kompozícióját.  Újabb hangkeltő eszközöket is épített,
most egy műanyagcsövekből fabrikált kürtőrendszer a meglepetés. amely szivacsos verővel
ütve ad tompán puffogó effektusokat. Egyre sűrűsödő bevezető után, hosszú meditatív sza-
kasz következik, melyben fikarcnyi epizódok taglalják  az éteri csöndet. A finálé természe-
tesen a felszabadult őrjöngésé,  amely viharos örömmámorával  béklyózza le a szinkopákba ájult hallgatóságot.  Eddigi Holló-kedvencünkhöz,  a Before John 6-hoz, íme, egy még viru-
lensebb mű csatlakozott, az egyre bővülő sorozatban.
Hallottuk már  Yoshisha Taira Hirophonie V-jét,  de olyan régen, hogy ez az előadása fel-
ért egy bemutatóval.  Az a félelmetes kezdés:  a torokból faltörő harci kiáltások, azonnal
tompított, rövid ütős-motívumokkal,  - majd lassú fokozás az eksztatikus fortisszimóig. Utá-
na elnyújtott, időtlen éjszaka zenéje: leheletnyi frázisok, alig hallható gong-radírozás, an-
gyali csengettyű-pittyegések, súrlódó zörejek. A magába roskadt merengés aztán a végső
tombolás eufóriája követi, olyan hangtömegekkel, melyeknek Jericho falai sem tudtak vol-
na ellenállni.  De nem a hangosság a hatás titka,  hanem a végtelen fantáziával sorjázó rit-
mus-variációk, az egymásra épülő varázsos ötletek!
Az évad legjobb kortárs-zenei koncertje volt,  az  Amadinda most konferálás nélkül, pusz-
tán a nagyszerű művek és a kongeniális megszólaltatás erejével hódított  újabb zenei ter-
ritóriumokat és újabb lelkes hallgatókat.

BELLA MÁTÉ  szerzői  estje                                                       Francia Intézet

 

A koncertet záró  Chuang Tzu's Dream,  amely elementáris szuggesztivitással  diadalmasko-
dott a Fiatal Zeneszerzők Versenyén a MÜPÁ-ban, elnyert különdíja révén ezt a szerzői es-tet is lehetővé téve, itt most méltatlan előadásban hangzott el.  A szedett-vedett zenekar
gépies kotta-olvasással,  halálfélelemben hajózott  az értetlen zenei világ szirtfokai között,
sokkal jobbat  a stílus-idegen szólistáról sem mondhatunk.  De ami addig történt,  az teljes
gazdagságában tárta elénk  Bella Máté  sokoldalú munkásságát.  Visszafelé haladva, először
a  Manisfestations bomba-meglepetéséről szólunk:  három ifjú fafúvós-titán szedi miszlikbe
szét a hangszerét, hogy a csőcsonkokon, amputált tagokon  elképzelhetetlen hangzatokat
kreáljon.  Izgalmasabb egy Holdra-szállásnál,  a feltalálói, felfedezői szorgoskodás nem a ze-
nei hangok sorát bővítette, hanem "hangzó anyag"-gá nemesítette a furcsa torzulmányokat.
Az átgondolt struktúrába szervezett bizarr ötletek, stockhauseni értelemben formált gesz-
tusrendszerré szövődnek, amelyet csak szájtáti csodálattal lehet hallgatni. Duffek Mihály,
Szűcs Péter, Galavics Gábor kreatívan mesterkedik zenei barkácsműhelyében, - Cage papa
boldogan bújhat vissza  preparált húrokat pengető angyalai közé:  a zenei spektrum tágítá-
sa még mindig tartogat  revelativ újdonságokat.  A sajnos kevesek által látott,  eszméletlen
"Who the fuck is Lady Domina?"  songjaiban,  az eredetileg színfalak mögé komponált zon-
gorakíséret,  Balogh Zsolt vehemens viharzásával, így, a pódiumon  felborítja az arányokat,
de még ez sem akadályozhatja meg  Mózes Anita, Fejszés Attila és a Fekete Linda  névre
keresztelt hurrikán előadóművészetének átütő sikerét.  A Szervita-téri templomban, az ős-
bemutatón,  Klenyán Csabával hallottuk  a fékezhetetlen fantáziájú  Insomniá-t,  amelynek
gordonka-kommentárokkal bővített változata,  Szűcs Péter  mágikusan virtuóz előadásában
az est és az eddigi életmű csúcsát jelenti./Kérjük a félelmetes képességű ifjút, legalább a
keresztnevét változtassa meg,  nehogy legközelebb azt higgye valaki,  hogy valamelyik csel-
ló-szólamot játssza.../  A vonósnégyesre írt  El Tango de Viudas Enganadas  nem hangzott
olyan átütő tragikummal, mint a Ódry Színpadi Mrozek-előadásban, de még így is felidézte
a titokzatos Fekete Özvegy felejthetetlen búcsútáncát...

AMADINDA                         Képzeletbeli Tájkép                      Fesztivál Színház

 

25 éve szól az amadinda...  Ama rettenetes Madách-beli Schweitzer-darabban láttuk-hallot-
tuk először és azóta majd' minden Amadinda-koncerten. Legtöbbször a ráadás ráadása, af-
féle kidobó-szám volt,  ennek ellenére,  most nyitózeneként is, még mindig eleven élmény-
ként hatott. Lehetetlen megszokni ezt a tündéri kvartettet! A legkomolyabb kortárs-műve-
ket váltogatják  tradicionális ütős-zenékkel,  abszolút professzionalizmusuk,  a legmagasabb
szintű előadóművészet párosul  fantasztikus látványossággal, kedves közvetlenséggel.  Rácz
Zoltán bevezetői  minden tudálékosság nélkül informálnak,  baráti személyességgel. Sokad-
szor halljuk immár több ismertetését, mégis egyre többet tudunk meg belőlük.
Kivájt fatörzseken dübörög elő a Tonga szigeti Kailao, az ausztrál Askill: Lemuriai táncok
című marimba-varázsa követi, hogy aztán az elsüllyedt óceániai Atlantisz képzeletbeli zené-
je a balinéz bambusz-gamelán, a vad kiáltásokkal fűszerezett  Joged bunbung-ba oldódjon.
Bartók Debussy távolkeleti hatásokat tükröző művei után, a XX.századi kortárs-zene fun-
dámentoma, John Cage címadó  Imaginary Landscape No.2.-je következik: az előzetes ma-
gyarázattal a járatlanabbak is érthetik,  hogyan alapozta meg a Nagy Amerikai Mester a rit-
musok és hangszínek, meg az ütőhangszerek múlt századi előretörését. Aki ilyen közegben
ismerkedik az "új" zenével, bizonyára kevéssé fog értetlenkedni  az eddig mereven elutasí-
tott opuszok hallatán. Ravel Lúdanyó meséi persze könnyebb falatok,  káprázatos a baszk
Txalaparta /baseball/ütős kipp-kopp orgiája,  Váczi Zoltán és Bojtos Károly  mennydörgő
dübögése fölött,  a tahiti Oteá-ban eszelős lendülettel peregnek  Holló Aurél eksztatikus dobverői. - De azért  Tömösközi László  oroszlánbőgése is állatian nagy volt...

ENSEMBLE LINEA: Eötvös   CSALOG GÁBOR : Cage     Koncertek a   Trafó-ban

 

Kevés helyen hallható kortárs,  azaz az utóbbi 50 évben alkotott komoly zene,  nem is be-
szélve arról,  hogy legtöbbször olyan előadók játsszák,  akik csak mellékesen foglalkoznak
ezzel a műfajjal, - márpedig egy mű lejáratásának nincs leggyilkosabb eszköze az avatatlan
interpretálásnál. A tavalyi  Stockhausen: Mantra után két újabb fundamentális koncertet
kaptunk a  Trafó  műsorában,  amelyek nagy segítséget jelentenek  a közönségízlés több,
mint fél évszázados lemaradásának csökkentéséhez.
Az Ensemble Linea a  "Most, Miss!", még Magyarországon íródott és '72-ben az  Új Zenei
Stúdió-ban bemutatott  Eötvös-opusszal nyitott,  fegyelmezett maximalizmussal jelenítve
meg a szerző korai avangárdját.  A friss művek sorát a 2008-as  Cadenza és az  Octet Plus
képviselte, érett teljességében mutatva be  a komponista pillanatnyi irányultságát. A kar-
mester  Jean-Philippe Wurtz  vezetésével az együttes célirányos technikai perfekcióval,
a zeneszerzői elképzelések  tökéletes átélésével  szólaltatta meg  a kamarazenei felállás-
hoz képest  jóval intenzívebb hangzásképet.  Eötvös Péter az  Atlantis  monstre-zeneka-
rával sejtelmes hangkulisszát varázsolt a fiú-énekes szólója mögé,  itt ellenkezőleg, kevés
hangszerrel hozott létre grandiózus effektusokat. A Három nővér zenei anyagából eredő
Natasha,  Allison Bell  énekszólójával az est fénypontjának bizonyult.  Az élesség és haj-
lékonyság termékeny szimbiózisa, a plasztikusan árnyalt színgazdagság, a gyönyörűen ívelt
legátók tették élménnyé az énekesnő produkcióját, melyet a szakmai biztonságon túl, az
érzelmi azonosulás, a meggyőző személyes jelenlét is fokozott.
John Cage az ütőhangszerekre, illetve "eszközök"-re írt  Imaginary Landscape 1-3 sorozat
vonta be a zongorát kompozíciós rendjébe. Az eleve ütőhangszert, melyben a kalapácsok
végül is dob-, avagy cimbalom-verőkkel  azonos módon működnek, a húrok közé helyezett
csavarok,  gumidarabkák és U-szögek  alkalmazásával  zörejesítette  a hangzást,  egyetlen
zongorából képezve ütő-együttest.  Csalog Gábor  Mozarttal váltogatva  szólaltatta meg a
korszakalkotó  Sonatas and Interludiums-ot, enyhítve azok kínjait, akik csak "zenei" han-
gokkal tudják a muzsikát elfogadni. Mi viszont szenvedve szunyókáltunk a játékosan gyer-
meki darabocskák alatt,  különösen az üvegharmonikára komponált opusz  bizonyult réve-
désre késztető nyugtatónak, - akadt azért egy  h-moll adagio,  amely igazi értéket képvi-
selte. Annál izgalmasabb volt a preparált hangokat figyelni, a szerkezet korrekt szigorúsá-
ga bizonyította,  hogy akármilyen  "hangzó esemény"  felhasználásával  lehet  zeneművet
komponálni, az univerzumban létező bármilyen hallható dolog tekinthető zenei alapanyag-
nak.  Ahogyan például  egy másik Cage-műben,  a temetési menet,  a katonazenekar és a
zsivajgó piac hangjai találkoznak, véletlenszerűen, három összefutó utca torkolatában.
Csalog Gábor  a tőle elvárt  tökéletes felkészültséggel játszotta  a különös hatású szerze-
ményt, merész párosítása még  Zigmund Krauze hajdani kettősét is felülmúlta, /a lengyel
pianista Chopint és saját, kővel bélelt/!!!/ zongoradarabjait váltogatta.../.
Mindkét hangverseny meghatározó élményt jelentett és a Trafó-t  a kortárs komolyzene
megszólaltatásának szakrális terévé avatta.

MINDENÜTT JÓ       Soharóza Kórus     Göttinger Pál       Szemlő-hegyi Barlang

 

A varázsos szépségű  Szemlő-hegyi Barlang különleges hangulatával még a Törökfürdő kupo-
lás akusztikájára is ráduplázott,  a  Halas Dóra  vezetette  Halastó Kórus nagykorosodó kis-
öccse, a még nevében is muzikális  Soharóza. Inverz kanyon-rendszer a föld alatt, véletlen-
alkotta cseppkő-szobrok,  ásító kürtők, bujkáló járatok: jelenetről jelenetre, együtt hala-
dunk a szereplőkkel, a keskeny járda és az extrém cselekmény Ariadné-fonalát követve.
Juhász Kristóf  az ormótlan trágárságú  Nyelvész Józsi blognak,  csak a valóban elképesztő
leleményességű  szókészletét használja,  fenséges időmértékben taglalva a megfoghatatlan
történetet. De mit kell itt érteni és minek!?!  A szavak, frázisok, jelentésüktől függetlenül
nemesednek "hangzó anyag"-gá, amely éppúgy merít kortárs szerzők: Ariel Ramirez és Karl
Jenkins műveiből,  mint afrikai és észak-amerikai songokból, koherenciáját azonban  Halas
Dóri
átkötő szösszenetei és a közösen kialakított kórusimprók adják.
A Hirnök  Lokody Ákos  jelzi a szörnyű veszélyt:  "Idetép a vitéz arcosgasztro"  - a városla-
kókkal együtt menekülünk egyre szűkülő vágatokban. "Kajakra jönnek" a kentaurok, rabul
ejtett lányainkat gyalázva, - a végső összecsapás előtt még hallhatjuk a  Punnyadt Kamara
békés énekét. Az Óriások Lépcsőjén, azaz a csatatéren még egy utolsó egyezkedési kísér-
let zajlik az Újzsélandi és az Arcosgasztró Követ között,  hiába:  "Befigyel a Végzet!", az el-
lenfél nevében  Turchányí Dániel  baritonja hív a csatába.  De a nők a mi oldalunkon van-
nak inkább,  Simon Júlia  blues-os intonációval ellenkezik, ...csak-csak győzünk! Kifelé ha-
ladva  a szférák zenéjeként halljuk  a kentaurok siratóját:  "Fekvőnyolcast dobott a gép /
Oboázzon lelkünknek a fény", majd a sötétbe vesző Nagy Kürtő alatt, a körben álló kórus
hálaadó öröméneke, igazi kórusimpro hangfürt-zúgása fejezi be az operát. Mert az!  Össz-
művészet a javából:  szöveg és ének,  látvány és mozgás,  titkok és gesztusok feszülten iz-
galmas együttese.  Minimális szcenirozással megállná helyét a felvilágot jelentő deszkákon
is.  Hogy hol?  Aggtelek...Pálvölgy...Neander- helyett bármelyik MűvHáz megteszi! Muszáj:  Nyelvészeti csemege, invenciózus poézis, eszméletlen helyszín, frappáns zenei kollázs, de
mindenek előtt a  Soharóza Kórus lenyűgöző teljesítménye!

 LOVASI ANDRÁS - LACKFI JÁNOS KONCERT                 Zsámbéki Nyári Színház    

 

Az átkos emlékeket idéző /Don Giovanni.../ aréna-kráterben,  melyben immár nem kell lá-
bainkat lógázva műfajhatárokon egyensúlyoznunk, mivel jótét kezek biztonságos ülőkéket
varázsoltak a merész lejtésű falakra, felnövő gyerekek gyülekeznek gyereklelkű felnőttek
társaságában.  Lackfi János versikéi inkább vicces szófacsarások,  a megzenésítés viszont
egészen kiváló,  Heidl György a gyermekdalok szokásos szolmizációs gyakorlatait magasan
felülírva, invenciózus, jól énekelhető opuszokat komponált,  kiválóan hangszerelt és a kí-
sérő-zenekar oszlopaként is remekel. A nyugati látóhatáron lassan bukik le a Nap, Lovasi
András észrevétlenül közelít saját számai felé,  az egyre oldottabb légkörben végre a so-
kat idézett szövegek hangzanak fel.  Minden szó a helyén, minden enjambement ül, min-
den frázisnak súlya van,  minden fordulat eredetien szellemes.  A fájdalmasan ívelő hang
archetipikusan tragikus mélységeket rejt,  zuhanunk  a varázslatba,  semmit sem tudunk,
csak átéljük a létezés sírását és örömét.  A Zsámbéki Nyár  legemberibb estje, felejthe- tetlen zárása volt, tündéri nyárvégi ajándék.

RUBIK ERNŐ ZOLTÁN és a SOHARÓZA        Halastó KultFürdő       Törökfürdő

 

Pastu?  Török?  Szingaléz?  ...Valamely kevéssé ismert halandzsa-nyelven beszél,  mégis min-
den világos: a hanglejtés, a mimika,  a heves gesztusok révén  érezhetővé válik a mondani-
való.  Zenéjének felépítését,  szerkezetét taglalja,  példákkal illusztrálja az alkotófolyama-tot, láthatóvá válik a rögzített és a rögtönzött szegmensek összefüggése és kialakulása. Az
egyik szólamnak  a kórusvezető  Halas Dóri,  a másiknak maga  a zeneszerző sugall egy-egy
motívumot, amely aztán repetitíve épül a zenei anyagba. Lehet hümmögés, suttogás, száj-
zörejek innovációja,  taps és sikoly, melldöngetés és lábdobaj.  Fülünk hallatára, szemünk
láttára születik a mű,  amely az emberi hangot  csupán egy eszköznek tekinti  a sok közül.
Észrevétlenül tanulunk bele a kortárs zene nyelvezetébe,  könnyedén szeretjük meg a so-
kak által még mindig elutasított hangzásokat. - És milyen fenséges élvezet a kórustagok su-
gárzó figyelmét látni, az odaadó koncentráció megannyi jelét, a totális azonosulás gyönyö-
rűséges képeit!  Rubik Ernő Zoltán állandó mozgásával, a szituációk teátrális kialakításával
tetézi előadói erényeit, hallatlanul izgalmassá téve a szokatlan interpretációt. Győzi fantá-
ziával, temperamentumos lendülete nem csökken,  elképzeléseit maradéktalanul képes, a
kórusimpróban igen jártas együttes segítségével  megvalósítani. A közös munka emblemati-
kusan gyönyörű kifejezése  az a baráti ölelés,  amellyel a végén átadja a vezénylést  Halas
Dóri-nak.  Befejezésként  egy "szokásos" kórusmű  hangzik fel,  a szédületes kortárs-zenei
űrutazásból visszatérünk a  Földre:  de most már  mindig  vágyakozni fogunk  az ismeretlen
szférák sejtelmes világába.

SZTOJANOV GEORGI búcsúkoncertje        Halastó KultFürdő         Törökfürdő

 

Emlékezetes diplomakoncert-je támadhatatlanul igazolta zeneszerzői képességeit, külhoni
tanulmányai most elszólítják tőlünk.  A búcsúzásra tavalyi, kirobbanó sikerű szerzői est-jé-nek színhelyén, a legendás  Törökfürdő-ben került sor. A hangsúly a vokális műveken volt, melyek az ifjú komponista kiváló dramaturgiai érzékét, a dal- és kórus-irodalomban való jár-
tasságát és nem utolsó sorban briliáns énekesi, előadói talentumát bizonyították.
A nyitószám, a  Dowland process  egyenrangú szerepet nyújtott előadóinak:  Bartek Zsolt
basszustól a szopraninóig terjedő, teljes blockflőte-arzenálját felvonultatva, Koltai Katalin
pregnáns gitárjátékával,  Bodrogi Éva lenyűgöző énekével, előadói szuggesztivitásával a fan-
táziadús parafrázis minden értékét megmutatta. Az Angelus Silesius textusára három ének-
szólamra írott  A kerúbi vándor  merész ütközéseivel, szonorikus hangképével az est egyik
legjobbjának bizonyult,  míg a  Drei Sone motetten  tovább erősítette az előadók:  Pecze
Zsófia, Lőrincz Ágnes, Orosz Dóra, Kovács Ádám és a szerző vokális teljesítményének érté-
két. Utóbbi egy hat versszakos Szabó Lőrinc költemény, a villoni Szép Fegyvermesterné bal-
ladájára rímelő A kurtizán prédikációjá-t is megzenésítette, előadásában a hosszadalmassá-
got bőven ellensúlyozta a karizmatikus színpadi jelenlét.  Ez vitte sikerre a  Még látszódom
című 3 dalt is, melyben a tenor-kontratenor  Sztojanov Georgi  férfias baritonhangon ural-
ta a drámaibb hangzásvilágot.  Nyolchúros gitárra készült kompozícióját, a Status near the
grave-t, melynek, elhangolt húrjai okábul, szinte minden hangját külön-külön kellett értel-
mezni és megtanulni, Koltai Katalin páratlan odaadással, bravúros merészséggel szólaltatta
meg. A  Halastó-kórus  két tagja,  Pribay Borbála és Vera ihletett muzikalitással adta elő a
J.Roubaud-versre szoprán és alt hangra írott, impresszionista lebegésű  La Verité-t, a kon-
cert végén pedig,  ha csak néhány percre is, az áhitatos akusztikában újra hallhattuk a tü-
neményes Soharóza-kórust.
Szűkös Alföldről a tágasabb Németalföldre, daloktól, kórusoktól minden bizonnyal az orató-
rium, az opera felé vezet a sugárzó egyéniségű ifjú zeneszerző-titán útja...

UMZE LIGETI-KONCERT                           Rácz Zoltán                               MÜPA

 

A Hat bagatell nem illett a képbe, a  Három darab két zongorára nem egészen jött át, de
mindenért kárpótolt a  Tíz darab fúvósötösre  játékos szellemessége, kreatív eleganciája.
Az  UMZE Fúvósötös  szárnyalt,  Ittzés Gergely fuvolán,  Horváth Béla oboán jeleskedett,
Gál László  szonorikus kürtszólama,  Klenyán Csaba  mély átéléssel frazeált  klarinétozása
az álomszintet jelentette,  Lakatos György a karakteres fagott-játékon kívül, gegmanként
is bizonyított.
A Poeme symphonique 100 egyforma metronómját az avatatlan közönség megértéssel hall-
gatta,  nekünk a szokottnál kicsit rövidebbnek tűnt,  szívesebben emlékezünk a monostor-
apáti FeHér Templom-koncertre, melyben a megye összes zenei intézményeiből, sziszifuszi
szervezezéssel összegyűjtött,  száz KÜLÖNBÖZŐ gépezet ketyegett. Apró és behemót, an-
tik és dizájn,  mahagóni és ében:  minden faj, szín és korosztály képviseltette magát. A  84
éves Jolika néni találóan értelmezte a látott-hallottakat: "..hát így megyünk el lassan mind-
ahányan..." /Két cím-javaslatunk lenne, Hommage á Haydn: Búcsúszimfónia metronómokra
és Hommage á Vidovszky: Az Idő halála/.
Ligeti György  irdatlan nehézségű  Zongoraversenyé-t  Nagy Péter aimard-i szinten inter-
pretálta, a zenekar pedig egészen kiválóan győzte le az ismeretlen zenei nyelv poliritmikus
buktatóit. A Fúvósötösön kívül az éterien lebegő vonósok,  a nagybőgő üveghangjai tökéle-
tesen jelenítették meg a merész hangképet,  nem is beszélve az ütős-arzenáluk mellett ló-
tuszfuvolán /!/ és okarinán is szólózó  Holló Aurél -Tömösközi László  párosról. A gondos
elemzés, a kérlelhetetlen betanítás  Rácz Zoltán  érdeme,  aki minden eddigi csúcsot túl-
lépve újabb ismeretlen tájakra vezette együttesét és az egyre tanulékonyabb közönséget.
Az UMZE és Ligeti  kedvéért még a Mupa-Hodályt is vállaljuk, mert ezt bizony megélni, át-
élni kell, hallani kell, nagyon, ...nagyon-nagyon!

Hangversenyciklus a XX-XXI.század zenéjéből                    mr3 Bartók Rádió MR ÉNEKKAR      ACCORD vonósnégyes      GÉMESI GÉZA /Rondino Együttes/

 

Furcsa volt a nyitókoncerten Bartók Zenéjét hallgatni, XX. századi ugyan, de a "kortárs"
zene határát mégis inkább Boulez-nél, Messiaen-nál kellene meghúzni. Van bőven pótol-
ni való 1950 után és olyan kevés a lehetőség, olyan ritka az alkalom...
Az MR Énekkar estjének legjobb műve Tallér Zsófia: Odi et amo-ja volt, a Somos Csaba
vezette kórus energikus lendülettel mutatta meg  a catullusi szenvedély szélsőségeit. A
záró szám igazi revelációnak bizonyult:  Ligeti II. kvartett-je  nálunk még sohasem szólt
ennyire ellenállhatatlan erejű előadásban. Az Accord vonósnégyes, /Mező Péter, Veér
Csongor, Kondor Péter
és Ölveti Mátyás/,  gondos elemzéssel értelmezte a zenei anya-
got és pregnáns játékmóddal, magabiztos muzikalitással tette katartikus élménnyé.
A tavalyi év meghatározó eseménye volt  Gémesi Géza Messiaen-interpretációja, műsor-
választása most is példás értékítéletről tanúskodott. A Fodor Géza emlékére komponált,
három vonósra írt mű, Jeney Zoltán-tól ritkán hallott  fájdalmas szenvedélyességgel hó-
dolt a nagyszerű kritikus emlékének.  Cage, Feldman és  Dukay darabjait a a tompított
hangzás visszafogott finomsága kötötte össze, az első meglepően harmonikus volt, a má-
sik amerikaié  időtlen és poétikus.  Dukay Barnabás  az elérhetetlen csúcsok  heroikus alpinistája,  a lehetetlent ostromolja  könyörtelen következetességgel:  hangzó anyaga
valóban egymástól független elemekből épül, zeneileg képezve le a wittgensteini párhu-
zamosan független történések eszméjét. Lebegve a kozmikus csöndben, valóban a csak
magukban álló hangokat fogjuk fel, noha mindig próbálunk közöttük rejtett összefüggé-
seket keresni, találunk is,  de biztos, hogy mindenki máshogy és mást...  Varga Ferenc,
a felejthetetlen  Páros után, most egy másik, "The Death in my viola" című Vidovszky-
opuszban brillírozott, szó szerint hallhatatlan, szuperpiánisszimóban elővezetett szólójá-
val.  A koncert tetőpontja olyan elementáris hatású volt,  hogy minden egyes muzsikus
nevét gigabetűkkel kellene leírni.  Schönberg: Szvit Op.29.-ében  Kokas Katalin  titáni
indulatú hegedülése,  a  Bársony Péter-i,  sejtelmességében is temparamentumos brá-
csaszólam,  Kántor Balázs míves játékossága a gordonkán csak egyik felét képezte a pá-
ratlan hangképnek.  Kertész Rita  artisztikus zongorázása  a mű  gránitalapjául szolgált,
az est többi számában is remeklő fafúvósok pedig csúcsra futtatták  teljesítményüket.
Kis klarinéton Puskás Levente, klarinéton az ívelt frázisok nagymestere,  Rozmán Lajos
játszott,  míg a basszusklarinét  Klenyán Csaba  dicsőségét mennydörögte.  Lenyűgöző
volt az előadók gesztusait, arcjátékát figyelni, a legparányibb kottafej ritmusa is ott su-
gárzott az összevillanó tekintetekben. Többen szünetük idején is magukban énekelték
a másik szólamot , együtt élő mosollyal nyugtázva egy-egy frappáns fordulatot. - Hát az
aztán ugyancsak bőviben volt!  Gémesi Géza  betanító munkája és vezénylése kongeniá-
lisan értelmezte,  a minden szerkezeti szigorúsága ellenére  bámulatosan melodikus, el-
képesztően lendületes zenét.  Pollini óta nemigen tudtuk  Schönberg-et élvezni, ez az
este újra meggyőzőtt arról, hogy a géniuszok remekműveit csak hasonló szintű előadás-
ban szabad megítélni. Olyanban, mint a Rondino Együttes-é volt, ezen a gyönyörűséges
zenei ünnepen.

SZTOJANOV GEORGI  diplomakoncertje                                     Zeneakadémia

 

Három kórusban énekel, hangszerelés közben főszereplője is a "Cupido és a Halál" barokk
opera revelatív előadásának, kórusok mellett színházi zenét ír: Made in China, - nincs mű-
faj, amelyet sikeresen ki nem próbált volna. Jogos volt nagyzenekart, 3/!/ kórust és jeles
szólistákat rendelkezésére bocsátani,  az előadói mennyiség  viszont  egy kicsit a minőség
rovására ment: a lehetőségek nem lettek kihasználva, túl sok dolog zsúfolódott a méretes
alkotásba. Annál erősebb volt a bolgár népdal-motívumokra épülő kórusmű! A Városminor
Kórus,  soraiban a nagyreményű szerzővel,   Ney Andrea  vezényletével  eszményi szépsé-
gű előadásban mutatta be a poétikus hangvételű opuszt. Gyengéd piánók sejtelmesen üt-
köző motívumokkal, 16 énekes 16 egyenrangú szólammal, - a szárnyalás lebegő képzetei, a
visszafogott érzelmek tündéri könnyedsége. Aztán egy kissé táncosabb ritmika, férfihangú
keménykedés, de az is olyan, mintha virágos ágak suhintanának: az öröm és a  tiszta eszté-
tikum mennyei áradása, harmonikus arányosság, önfeledt tavasz-ünnep.
Az  Éhség  című,  Nényei Pál  szövegére írt,  három felvonásos operai jelenet egészséges
drámai érzéket, kifogyhatatlan ötletességű invenciót, merész vállalkozókedvet jelez. A né-
pi alt  Herczku Ágnes Narrátorként indít, majd a  Soharóza Kórus  fúga-örvénye után rap-
pelve skandál tovább.  Göttinger Pál rendezői leleményessége folytán később takarítónői
főkötőben is seprűzik, majd egy bravúros nyíltszíni átöltözés után,  Kígyó-i minőségben bi-
nyítja énekes-színészi tálentumát. A jeleneteket összekötő bravúros hangszer-szólók sorá-
ból  Krulik Eszter karizmatikus hegedülése emelkedik ki,  a szövegből a paradicsomi állat-
világot dicsőítő sorok,  amely a motozó bogarak,  pompás zebrák és dörmögő medvék mel-
lett az  "áldott elefántok"-ról sem feledkezik meg...  Bár a sok gyönyörűségtől zenei éhsé-
günk csillapodik, a  Halastó Kórus vezetőjének, az Almá-t megszemélyesítő Halas Dóri-nak
vörös trikója valóban letépésre csábít, enyhítve a szimbolikus bűntudatot, amelyet mámo-
ros ujjongássá old a varázsos színpadi élmény.  

AZ ÁTVÁLTOZÁS                    Faragó Béla                 Sanyi és Aranka Apropera

 

Barátai nagyokat nevettek, amikor Kafka felolvasta novelláját, de hiába hirdeti a színlap víg-
operának, ez ebben az esetben nem sikerült. Csak Kafka és híres figuráinak nevei jelentet-
tek vékonyka kapcsolatot a korszakos novellával,  amelynek igazi értékei csak az olvasó szá-
mára válnak elérhetővé. A húzónév azonban alkalmat adott egy kortárs opera megalkotásá-
hoz, ami önmagában is óriási erény. Sajnos, a zeneszerző alkotása minden szempontból mi-
nimál, katonazenei tempói, az ismétlődések monotóniája, a hangszerelés primitívsége béní-
tó unalomba szürkíti az előadást. Lehet a repetitív zene jó, de repetát általában csak az íz-
letes ételekből kérünk.  Ennek ellenére  egyáltalán nem volt kudarc a produkció!  Lukáts
Andor
rendezése erőteljes alakítások  lehetőségét teremtette meg,  a  Tihanyi László ve-
zette zenekar példásan teljesítette hálátlan feladatát,  az énekes-színészek pedig kiválóan
helytálltak.  A kispolgári család  apa-anya modelljét  Schöck Atala és Jekl László  állította
elénk a zenei-színészi szerepformálás  professzionalitásával, méltó társuknak bizonyult Cég-
vezetőként  Domahidy László. Kővári Eszter Sára eleven teátralitással élt a színpadon, vo-
kális teljesítménye a produkció legjobbjává tette. Mimikában, létezésben szuggesztív jelen-
lét jellemezte  Potyók Dániel  Gregor Samsáját, értetlen tétovaságát muzikális eszközökkel
is érzékeltetni tudta,  talán az ő alakja volt az egyetlen momentum,  amely megfelelt a kaf-
kai képnek. Végső kicsengésében  a Sanyi és Aranka példamutató vállalkozása  igen pozitív
eseményként értékelhető:  nagyon is kell új magyar opera,  mini és maxi egyaránt,  remél-
jük, izgalmas művek hosszú sora következik ezután és talán érdemes lenne vigyázó szemün-
ket az ifjabb komponista-nemzedékre vetni...

AMADINDA 25              Tavaszi Fesztivál             Zeneakadémia   2009 márc 22
 

Huszonöt éve hallgatjuk  a négy ütős által megszólaltatott amadindát,  mégis minden egyes
alkalommal elbűvöl az ősi ritmusvilág jókedvű lendülete. A jubileumi koncert kevesebb örö-
möt hozott, túl sok volt a felesleges engedmény a népszerűség irányában, a kortárs remek-
művek káprázatos sorában  bántó kakukktojásként zápult  a magyar szerző közönséges, öt-
lettelen csinnadrattája, amelynek egyetlen "erénye", hogy az első mű,  amely a nagyszerű
együttesének készült. Annál fenségesebben szólt  Ravel Alborada grazioso-ja Holló Aurél
átiratában,  a tompán dübbenő marimba-zúgás  poétikus magasságokba emelte a zongorán
ismert darabot.  Steve Reich  fára írott  korszakos műve  megbocsáthatóvá tette későbbi
bombasztikus tévedéseit, a  Váczi Zoltán - Holló Aurél  jegyezte  Hagyományok I. szelle-
mességével, legyűrhetetlen vitalitásával aratott méltó sikert.  Az est fénypontja a norvég
Rolf Wallin Stonewave-je volt, amelyet a két tanítvánnyal kiegészített kvartett adott elő.
Tömösközi László  már több szólókoncertjén bizonyította  egyedülálló marimba-művésze-
tét,  Szabó Mátyás  pedig a  Triginta-trióbeli működése mellett nemrég,  az  Éjjeli mene-
dékhely  Horváth Csaba-féle előadásában debütált nagy sikerrel, mint előadó-zeneszerző.
A legnagyobb öröm ezen a hangversenyen  a közönség átlagéletkora volt:  ellentétben a
komolyzenei koncertek  általános arányaival,  itt a fiatalság dominált,  olyan 35-ös átlagot
reprezentálva. Van hát jövője nemcsak az Amadindának, a Kortárs Zenének is!         2009

MESSIAEN: TURANGALILA                   Rácz Zoltán               UMZE            Mupa
 

Ez a szó a szanszkrit nyelvben az Időt, a Mozgást jelenti, Életet és Halált, de a Turangalila
jelentése magába foglalja  a Szerelmi Éneket és az Örömhimnuszt is.  A Szimfónia legalább
ekkora tágasságot hordoz,  a végletekig feszített,  zabolátlan képzelet csapongásait, a má-
mor önfeledt eksztázisát, de mindezt a sajátos zenei nyelv  szigorú törvényeinek alávetve.
Néhány hang alkotta radikális téma-gesztusok, amelyek az energikusan sulykoló ismétlések
pörölycsapásai alatt nemesednek variációkká,  bujkáló atonalitás, melyet mesterien leplez
az impresszionisztikusan szép hangzás.
Az indulás félelmetes rézfúvós akkord-tömbjeit  az Ondes Martenot tompa sikolyai szabdal-
ják, a magasban a zongora-tremoló lidérce kísért.  Rácz Zoltán  gigantikus vezénylése mél-
tó a zene monumentalitásához, az UMZE és a Zeneakadémia szimfonikus zenekara, több
ragyogó szólistával erősítve állja a sarat.  Átérezve a feladat egyediségét, átélve a zene ti-
titáni nagyságát, egytől-egyig mindenki hatványozott intenzitással muzsikál. Pedig itt a leg-
apróbb gesztus is felér  egy földrengéssel,  megvillan egy xilofon-frázis,  csatazajt szaggat-
nak a trombiták, a tételzáró nagydob-ütés a végzet pallosa. A metrikus lüktetés honnege-
ri mozdonyát könnyed zongora-trillák állítják meg, hogy aztán méretes fokozással vezesse-
nek vissza  az infernális dübögés áramába.  Jó, hogy sokszor egy perc is eltelik  a tételek
között, felocsúdunk az önkívületből és mély levegőt véve várjuk a következőt.  Megszólal
az Ondes Martenot,  úgy énekel,  mint Ravel Pavane-jánban  az angolkürt,  végtelenített
dallama sírva ujjong,  beszélve énekel:  a technikai csoda örökérvényűen él  a messiaen-i
szférák zenéjében.  Jean Efflam Bavouzet  a szinte ütőhangszerszerű zongoraszólam szik-
rázó feszültségén túl,  lehengerlő eréllyel érzékeltette  a versenymű-jelleget is.  Nem is-
merjük a hangszer  játéktechnikáját, de biztos, hogy  Martenot úr olyan szólistáról álmo-
dott, mint Bruno Perrault, a többieket név szerint kellene felsorolni, álljon itt képvisele-
tükben a gyengéd piánók klarinét-mestere:  Klenyán Csaba.
Több, mint tíz éve hallottuk először a művet,  francia zeneművészetis zenekartól, annyira
sokkoló volt, követni se bírtuk, csak éreztük, ez valami fenomenális és minden eddigi kor-
társ zenénél elevenen modernebb. Benne jártunk már  Messiaen orgona-és zongora-cso-
dáiban, imádtuk az  Egzotikus madarak-at, a Kvartett-et,  de szimfóniájáról semmit se tud-
tunk.  Hallgattuk sivár sztereofóniában,  de annál még ez a kasztrált akusztika is ezerszer
többet adott,  hangterének száraz geometriája  sem tudta lefékezni a színbeli gazdagság,
a ritmikai tobzódás örvénylő cunamiját: a zenei nagyság fenséges szépsége ünnepelt!
Rácz Zoltán a korszakos mű megszólaltatásával, amelyben a szervezés iszonyatos munkájá-
ért külön Sziszifusz-díjat érmelne, végre a köztudatba emelte az elmúlt század zenéjének
egyik sarokkövét, amelyet követni ugyan nem, de minél többször játszani annál inkább le-
hetne. A glóriás Amadinda-sikerek, a professzori érdemek után számára most már nyitott
a zenekarvezetői és a dirigensi pálya a kortárs zene nálunk nagyon is üres terében. 2008

FELÜLETI FESZÜLTSÉG                Soharóza-kórus             Halas Dóri             MU
 

Már belépni is jó: ledlámpácskák szentjánosbogár-fényei mellett  olvasgatjuk az ismertetőt,
szigorúan csak az első oldalt, mivel a továbblapozást engedő csengettyűszó által, magunk is
cselekvő részesei leszünk az akciónak. A lényeg a sötét, asz ábrándos homály, amelyre min-
dig is vágytunk és vágyunk  a Zeneakadémia ostoba csillárai alatt...  Kezdetben vala a léleg-
zet, szellők lehelete, lombok zúgása,  a szél fuvallata,  - de lassúdad moccanásokkal zümmö-
gésbe vált, hangfelhővé tornyosul,  kígyózó dallammá válik.  Egymásnak felelnek a szólamok,
de önmagukon belül is állandóan változó motívumok versengenek. Van szerkezet, a laza kör-
vonalak tág teret biztosítanak  a rögtönzésnek, a Kórusimpró-koncerteken csodált módszer
egy újabb dimenzióban izmosodik elementáris élménnyé.  Nem ismerjük a jávai nyelvet, de
boldogan dünnyögjük-suttogjuk együtt  a titokzatos szótagokat. Ki nézi már a füzetecskét? 
Elmerülünk a hullámzó hangok áradatában, egyébként is van mit figyelnünk:  az árny-éneke-
sek állandó mozgásban vannak, előttünk, körülöttünk,  úgy lebegnek a térben, mintha ben-
nünk élnének.  Aztán világosodik,  sorba rendeződnek,  egyenként mutatják be jellegzetes
gesztusaikat,  melyek a második menetben  már hanghatásokkal is gazdagodnak.  Vitustánc,
tantrikus sóhaj, halálsikoly, mini-pantomim: mindenki saját kreációjával szerepel, amely vé-
gül egyidejű tombolássá csúcsosodik.  Elvesztjük kimódolt rációnkat, oksági agyalás helyett
beleveszünk a látott-hallott lehetőségek  lebilincselő forgatagába.  Ahogy a költő mondta:
"Nem tudjuk, mi ez, de: nagyon jó..." Végül jön az ernyős bevonulás, az ötlettelen ál-avan-
gárd blődli életmentő záradékaként megismert  Sztojanov Georgi-kórusmű hangzik el, mél-
tóbb környezetben, mert nem terheli az a temérdek üresjárat, amely azt a borzalmat elvi-
selhetetlenné tette.  A szöveg nagyszerű, lépcsőházi asszociációk, háztartási szószemetek,
elgárgyult közhelyek  ironikus halmaza,  amelyet a szellemes zene,  a fénypontok attraktív
pulzálása, a ritmus karizmatikus lüktetése varázsol bűbájos finálévá. De még a ráadásnak is
van ráadás: egy kis ízelítő a kórusimpró transzcendens világából:  szárnyal, ujjong, mordul
és dübög,  de néha még frenetikusan ütküző fürt-hangzatok is kábítanak..., - ez után már
tényleg nincs tovább!  Ahogy ennek a formációnak nagyon is van, neve ugyan  SOHAróza,
de legyen inkább: MINDIG !!!

REFLECTIONS                      Britten-Walton-Tornyai                    Repeta-Sarok
 

Barátságos boltívek, vakolatlan téglafal, a színpadon Három Grácia. Bodrogi Éva hajlékony,
széles frázisokkal énekli Britten Kínai dalait,  majd a Folksong arrangements kifinomult elő-
adásával arat komoly sikert.  Mindkét esetben az eredeti  gitár-kíséret szól  Koltai Katalin
acélos ujjai által.  A XX. században jóformán  csak a gitárművész-szerzők írtak erre a hang-
szerre, a nagy angol komponista ritka kivétel, Nocturnal-jével először találkoztunk: hatáso-
san, pregnáns dinamikával szólt.  Eötvös és Ligeti után  Rohmann Ditta  most a Suite no 3.,
Rosztropovicsnak ajánlott cselló-szóló tüneményes interpretálásával bizonyította, hogy pá-
ratlan beleélő képességgel tájékozódik bármely autentikus kortárs-egyéniség zenei univer-
zumában.  Tornyai Péter "...about time" című kompozíciójának gondolati témája a lét idő-
belisége, a zenei megfogalmazás azonban sokkal többet mutat. Ének, énekbeszéd, beszéd,
- gitár, cselló, elektronika  adja az alkotóelemeket,  amelyek invenciózus változatossággal
a múló időben testesítik meg magát az Időt.  "Nem ölheted el az időt, anélkül, hogy ne se-
bezd meg a végtelenséget." - idézi az isteni  Thoreau-t  a komponista,  de művével éppen
életre hívja és a végtelen felé tágítja létezését.
A négy szépreményű fiatal bátor vállalkozása,  túl a koncert nagyszerű élményén,  azért is
külön dicséretet érdemel, mert hivatalos kereteken kívül valósult meg, a művészi kvalitáso-
kon túl, életrevalóságból is követendő példát mutatva. Kérjük, várjuk a Repetát!  2008 ősz

KURTÁG: WHAT IS THE WORD?        Molnár Piroska     Vajda Gergely     UMZE
 

Monyók Ildikó-val  végletesen tragikus,  megrázó élmény volt,  a baleset révén vokalitását
vesztett popénekesnő, artikulálatlan, szinte animális hangjaiban végzetének minden fájdal-
mát belesűrítette. Az Egyesült Államokban élő fiatal magyar zeneszerző, Vajda Gergely elő-
ször vállalkozott Kurtág-mű vezénylésére, a produkció fényesen igazolta gondos elemzését,
ihletett perfekcióját. A hangszínekben, dinamikai finomságokban, váratlan akcentusokban
roppant gazdag darab hatalmas feladatot jelent a zenészek számára, az UMZE egytől-egyig
szólista-rangú muzsikusai azonban sikerrel állták a próbát.
Molnár Piroska szólistaként új minőséget képviselt, hozzáállása legalább annyira volt színé-
szi,  mint kreatív módon zenei.  Ösztönös beleérzéssel közvetítette a gondolati tartalmat,
átélt szuggestióval jelenítette  meg a tragikum mélységeit . Énekbeszéd-szólama  a schön-
bergi csúcsokat ostromolta, a gigászi ívekben lejtő kurtági frázisok elementáris intenzitás-
sal törték át tudatunk oksági páncélját. A kotta nélkül,  drámai monológként előadott re-
mekmű a színész-előadó páratlan nyitottságát, hihetetlen sokoldalúságát mutatta meg.
Iszonyatos veszteség,  hogy Kurtág végül nem írta meg Bornemisza Péter-i Elektráját...!!!

MESSIAEN: KVARTETT AZ IDŐ VÉGEZETÉRE                      Régi Zeneakadémia
 

Zongora-akkordok tonnányi tömbjei fölött a madarak ujjongó ébredése, melyet Rohmann
Ditta, a "magyar Ondes Martenot" energikus glisszandói színeznek,  trillázó klarinét és he-
gedű: lehengerlő indítás!  Aztán az első messiaeni dallam,  a kis tercek és tritónuszok kiis-
merhetetlen váltakozásával, ölelkező vonósszólamok a honeggeri gőzmozdony metrikus dü-
bögésére építve. A harmadik tételben  Horia Dumitrache  klarinétja magányosan lebeg a
Madarak szakadéka fölött, hogy később a scherzo fürge játékosságával oldja  a merengés
csöndes áhitatát.  Rohmann Ditta gordonka-szólója magának a Végtelennek éteri megtes-
tesülése,  távoli fények sejtelme ködfátyolon át, az eszményi szépség melodikus vetülete,
tündérek suttogása, angyalszárny-rebbenés...  A Düh Táncának uniszónója  csak kezdőse-
bességét adja annak az iszonyatos fokozásnak,  mely letaglózó ritmikai gazdagsággal emel-
kedik egy "borzasztó" fortisszimó szédületes csúcsára. A négy játékos példás összhangján,
az értelmezés és kidolgozottság  perfekcióján túl,  a robbanékony lendület, az átélés he-
ves dinamikája izzítja  a nagyszerű produkciót.  Fülei Balázs  zongorajátéka fenséges grá-
nit-alap, melynek talaján a dallamhangszerek mesés virágzása bontakozik ki, Krulik Eszter
hegedűszólója mágikus üveghangok égi magasságában tetőzi a messiaeni szférák  Mennyei
Katedrálisát.
A Doktorandusz-koncert első részében is csak  Messiaen alig ismert zenéje szólt. A ritkán
hallható művek  emlékezetes sorából,  Borbély László  szuggesztív előadásában, a "Vingts
regards sur l'Enfant-Jésus két tétele emelkedett ki.

A VÁMPÍR                  Balázs Zoltán                Opera de Rennes              MEZZO  
 

Shelley-ék delejes közegében  valószínűleg a genfi villa háziasszonya is tudott horror-mesé-
ket írni, de az biztos, hogy orvos-barátjuk, Polidori,  a byroni ötletet kibontva alkotta meg
az első angol nyelvű vámpír-storyt.  Német kézben dráma, majd nagyromantikus opera lett
belőle,  amelyet majd két évszázados tetszhalál után,  most  Balázs Zoltán  teremtett újjá,
a no-színház gesztusnyelvén vizualizálva, de minden lehetőséget megadva a korszerű operai
színjátszásnak. A szerepformálás, az ének, a mozgás, másrészt a fény, a jelmezek, a látvány
hihetetlen intenzitása   varázslatos produkciót eredményezett.  Az extrém történet japán
szamuráj-stilizációban, a színpadi minimalizmus eszközeivel,  míg a szereplők kapcsolatai jel-
szerű megfogalmazásban, invenciózus gesztusnyelven realizálódnak. A szélsőséges helyzete-
ket a méltóságteljes mozdulatok lassítása ellenpontozza,  a dallamok szárnyalását a fehérre
merevített maszkok.  Az egyáltalán nem vérszomjas Vámpír, akit túlvilági gonosz erők kény-
szerítenek szörnyű tettekre, sejtelmes árnyként tűnik fel, s végül el  Gombár Judit áttet-
sző háttérfalán, mely színes fényeit és nyílásait váltogatva  tagolja a cselekményt. A szikár
geometrikus térben sűrűn bukkan fel a harminctagú kórus,  Szöllősi András  örvénylő ko-
reográfiájával alkotva  csodálatos mozgóképeket.  Hatféle különleges  ruha-költeményben
jelennek meg,  a kísérteties feketétől, a napsárga ragyogáson át, lilában pompázva mesés
madárbóbitákkal,  végül gipszfehérbe fagyva,  amely az utolsó képben halottszürkévé tom-
pul. Az énekesek is igen kifejező és változatos gyönyörűségekbe burkolóznak,  lehetetlen-
né téve, hogy  Gombár Judit egyedülálló teljesítményéhez méltó  felsőfokú jelzőket talál-
junk.  A rennes-i társulat imponálóan erős,  a kicsapongó férfiak kvartettjének jelenete a
testesen vetkőző,  ám annál hajlékonyabban éneklő  mezzo domina   Karine Audebert-rel
mesterien kidolgozott epizód, három szerepben is félelmetes energiákat sugároz a metsző
fej-rezonanciákkal bíró basszus,  a gigászi játékerejű  Christophe Fel, aki prózai megszóla-
lásainak tökéletes németségével is kitűnik.  A két férfiversenyző között  nehéz lesz dönte-
ni:  Marc Haffner arányosan artikulált férfias tenorja  már önmagában is páratlan ritkaság,
hát ha még természetes játékkészséggel és olyan áradó muzikalitással párosul, amelyet re-
mekmívű áriájában csodálhattunk.  Nabil Suliman magányos Vámpírja grandiózus jelenség,
éneklése szuggesztív,  előadásmódja a tudatos racionalitással koordinált szenvedélyesség,
a főszerep terhe alatt érett szerepformálással nő a viharfelhők hegymagasába. Mi sem jel-
lemzőbb klasszisára,  hogy végig középerővel,  maximum fortéket énekelt és csak a halálos
fináléban süvöltött fel egy teljes hangú fortisszimóig.
Külön bekezdés illeti a káprázatos kórust, amely a kivételes lehetőséget kihasználva, soha
nem látott-hallott erővel  magasztosította fel  Heinrich Marschner  zenéjét,  egyenrangú
részesévé válva a kirobbanó sikernek.
Balázs Zoltán, a  Négerek után,  ismét bizonyította  extrém affinitását a  "Gesammtkunst"
összművészeti alkotásmódjához,  rendezői  munkájában  az  énekes  színjátszás,  a mozgás,
a fény, a zene és a látvány dinamikus egységét teremtve meg. A Vámpír méltó befejezése
a nagyhatású MEZZO OperaFesztivál-nak,  amely a Verseny izgalmain túl, óriási hatású, re-
velatív eseménye volt a magyar színházi- és zene-életnek.

STOCKHAUSEN: MANTRA      Jennifer Hyme- Bernhard Fograscher      Trafó
 

A hatvanas években Adorno azt jósolta, hogy nemsokára az utcán Stockhausent fognak
fütyörészni... Ettől ugyan még messze vagyunk,  de ájultan hallgatjuk felfoghatatlan ze-
néjét, érteni nem, csodálni annál inkább tudjuk, mert minden bonyodalmában éppen a
szerkesztés tudatossága, a fantázia féken tartott szabadsága üt át. Módunk volt egyszer
Eötvös Péter elemzését követni, egy fél délelőtt bogarászta végig a IX.szonátát, könnyű
volt hinni, hogy mennyire magától értetődően természetes. Aztán egyben is eljátszotta
egy részletét, tökéletesen átjött,  talán így kellene bevezetni mindenkit a jelen, a jövő
zenéjébe.  Abbado koncerten is mindig  kétszer adta le a Webern op.6-ot, legutóbb az
op.10 Négy zenekari darab ment így,  Kocsis Zoltán-ékkal. Az előadók káprázatos ottho-
nossággal mozogtak  a számunkra járhatatlan dzsungelben,  de aznap estére követhető
utat mutattak  az ismeretlen tájon.  A két zongora és az ős-elektronika úgy szólt,  mint
Beethoven pianofortéja  a Brunswick-házban,  sejtelmes titkok áradtak és megérintett
az Angyal suhanó szárnya.

MESSIAEN: TROIS PETITES LITURGIES                Gémes Géza                Rondino
 

De jó, hogy évfordulőt ünneplünk, enélkül aligha hallhattuk volna, először magyar zenekari
koncerten az Ondes Martenot-t. Nemigen játszik ezen más, mint francia, a Három kis litur-
gia vezérszólamát Jaques Tschamkerten interpretálta,  a félelmetes zongora-állásokat a ki-
váló  Kertész Rita. Két kórus legjobbjai szövetkeztek  a fantasztikus kihívást jelentő zseniá-
lis mű előadására,  a Magyar Rádió Énekkara  Strausz Kálmán, a  Nemzeti Énekkar  Antal
Mátyás vezetésével. A teljesen ismeretken, előzmény nélküli zenei anyagot bravúrosan szó-
laltatták meg, pedig már a mennyei hosszúság elrettentő feladatot jelentett, nem is szólva
a gigászi ugrásokkal tűzdelt, végtelen hömpölygésű dallamívekről.  Elképesztő hatású, letag-
lózó, ájult kábulatba ringató, fenomenális produkció született! Gémes Géza betanításában,
vezénylésében évtizedes  elemző munka  manifesztálódott,  bátorságán csak a megvalósítás
mennyei szintje tett túl.  A több, mint fél évszázados remekmű egy csapásra hódított meg
mindenkit, legyen az Messiaen-rajongó, vagy olyan, aki most hallott tőle először. Sajnos, a
100. évforduló múltán nem is fog, ha csak csoda nem történik a hazai repertoárban, de ad-
dig még vár minket egy mennyei csoda:  hatvan év késéssel az Umze előadásban szólal meg
deczember tizedikén az idők végtelenjéből üzenő Turangalila...

KLENYÁN CSABA kortárs-zenei koncertje                      Szervita-téri templom
 

Négy másodperces utánzengés, homályos templombelső,  egyszál klarinét.  Klenyán Csaba
vállalta kockázatot, nyolc magyar kortárs szerzeményt játszott, magányosan. A legkülönbö-
zőbb stílusokhoz tudott alkalmazkodni,  aprólékos előkészítéssel értelmezte a kompozíció-
kat és pregnáns intonációval, példás állóképességgel játszotta el őket. A szerzők 2112, bi-
zony:  Kétezerszáztizenkét! darabos adott hangtömegből alkották műveiket, ennek ellené-
re igen változatos menü alakult ki.  A lehetőségekkel legjobban, mint komponista,  az elő-
adó élt,  "A teljesség felé B és B közt, valahol " című darabjában, amelyben valóban kiak-
názta hangszer képességeinek teljes arzenálját. Az est revelációja a még akadémista Bella
Máté opusza volt,  merész szélsőségekkel tűzdelt, vad energiákkal viharzó hangzásával. Az
Insomnia szenvedélyes drámaisága: a vijjogó gesztusok, az egymásnak feszülő frázisok a ze-
neszerző erőteljes konfliktusábrázoló készségét jelzik, amely minden bizonnyal majdand a
színpadi műfajok felé orientálja.  Dukay Barnabás  hangszeres monódiája a letisztult medi-
táció ködös messzeségébe felé  terelte gondolatainkat,  áhítatos befejezése volt az emlé-
kezetes estének.

SZTOJANOV GEORGI  szerzői estje               Halastó Kórus            Törökfürdő
 

Schubert 6 egész kétharmad szimfóniát írt, de csak egyetlen önálló szerzői estje volt, ifjú
szerzőnknek meg 22 évesen ez az első, ám bízvást lesz még néhány. De nem is magába for-
duló, depresszív alkattal bír, inkább nagyon is kommunikatív, barátságos egyéniség, aki hu-
moros rezignáltsággal konferálja be  néhány évvel előbbi  alkotói zsengéit. Aztán két kóru-
sa, a Ljubov és a Steni már meggyőzően bizonyítja  eredeti invencióit, "Az angyal hangja"
pedig,  Juhász Orsolya éteri énekszólójával, a Halastó tagjaiból verbuvált zenekarral nagy-
hatású, markáns zenei anyagot vonultat fel. Monodrámájában kettéhasadt énjét két szop-
rán személyesíti meg,  kergetőznek is egymással,  mint Karinthynk két macskája, csakhogy
belőlük égi hangzatok fakadnak a merészen ütköző nagyszekundok párviadalában. Nem hét-
köznapiak a gondolatok sem: "...Szerettem a kenyeret, amit sütöttél. Kár, hogy azt is csak
hazudtad."  -  " A mosoly arcomon - halott akaratim után / a megbékélés hűs ujdonsága. /
Megérte Istent játszani.", vagy az abszolút kedvenc: "Kicsinyítőképzőkkel telitűzdelt énem
hálával szomjas terád / aki temagad is meglepően én vagyok"... A széles ámbitusú, halálug-
rásos váltásokkal telített szólamokat  delejes intenzitással szólaltatja meg  a két nagyszerű
énekes: s Juhász Orsolya és Szebeni Gabriella.  De a virágcserepek is röpködnek, az átélt
játék hitelesen jeleníti meg a skizoid viaskodást. Egy foto-sorozathoz készült álló-zene né-
mi megnyugtató unalmat hoz  a szélsőségek után,  dicséretére legyen mondva: Sztojanov
Georgi még a repetitív semmitmondásba is  képes volt időnként lelket lehelni. A befejező
mű a kórusimpró királyi útját járja,  erőteljesen felvázolt elemek  hagynak teret az aleato-
rikus, improvizatív megoldásoknak,  a ritmizáló háttér  feszültségében  szárnyalnak a szóla-
mok és a szólisták cikázó frázisai. A  Halastó Kórus  áradó energiákkal énekel,  az arcokon
mosoly, a szemekben lobogó lángok, hangjuk mennyei öleléséből egekig növekszik  Juhász
Orsolya angyali szólama. "Az Örökkévaló Most végtelenjében"  mindannyian egyek vagyunk,
...s  Egy a Zene.

MADE IN CHINA            Láng Annamária         Sztojanov Georgi               KINO
 

Az ÉS-ben jól festene a kínai üzletasszonnyal készített érdekes interjú, színpadi megjeleni-
téshez viszont kevés, legfeljebb elmondani lehet, játszani nincs mit. Láng Annamária ezt is
teszi, igen dicséretes leleménnyel azonban  zenével némileg dramatizálja az anyagot. A Ha-
lastó-Kutúrfürdőben adott  szerzői koncertjével  már komoly figyelmet keltett huszonéves
Sztojanov Georgi
 zenéje a szöveget kiemelő, ellenpontozó kíséret szerepéből fokozatosan
kiemelkedve,  gitár-effektusok, énekelt frázisok,  háromszólamú vokál és komplett áriák ré-
vén a produkciót zenedrámai szintre transzformálja.  Koltai Kata gitárjátéka aláfesti, tagol-
ja a prózát,  Bodrogi Éva  tökéletes intonációval énekli  az ördöngős énekszólamot. Hang-
ban, játékban egyaránt átütően szuggesztív,  minden megszólalása életveszélyesen hasít, a
"sikerélmény"-ária  feledhetetlen csúcspontja az előadásnak.  Láng Annamária  rendezése
végig tartani tudja  a feszültséget,  számos ötlettel vizualizálva,  szünetekkel is élénkítve a
tempót. Sajnáljuk, hogy éppen a szöveg legszebb részei, a rokonokhoz-jótevőkhöz kötődő,
a mi kultúr/?/körünkben kevéssé ismert, szeretetteli hála momentumai nem lettek énekbe
oltva.  Az ígéretes produkció nagyszerű felütése a  KINO későbbi bemutatóinak, alkotóitól
pedig felajzva várunk újabb művet.  Több szereplővel, éles szituációkkal  legyen drámaibb,
de a zene /siker!/élménye semmiképpen se maradjon ki.

KÓRUSIMPRÓ-KONCERT                          Halastó Kórus                  Törökfürdő
 

Bepárnázzuk magunkat a varázslatos  Törökfürdőbe, /ne adj isten, hogy restaurálják...!!!/,
már otthon vagyunk, várjuk a cupido-végi sejtelmes borzongást. Több jön, más is jön, már
az első menetben padlóra küld a négyes improvizáció eleven ütőereje, aztán formált és vé-
letlen adta elemek keverednek, egyre változatosabb, izgalmasabb az anyag.  Egy sejtelmes
pillanatban  Stockhausen  Stimmung-jának  motívumát véljük felismerni,  ha igen,  ha nem,
közös a gyökér.  Rubik Ernő  darabját titokzatos expozíció, méltóságteljes fejlesztés teszi
eredetivé, a szerepek és szólamok egymás közötti csereberéjét sajnos csak oldalnézetből
figyelhettük,  kisportolt hátak takarásában, de egyszer még megnézzük felülről is, hogy az
interaktív cselekményeket vizuálisan is követni tudjuk. Minden műben megfigyelhető a rit-
mus-alap, melynek skálája a pisszegéstől az előemberi melldöngetésig terjed, a harmóniák
kitartott zúgása,  az ismétlődő elemek osztinátója,  ám a megszólaló csoportok sűrűn vált-
ják egymást, hol szólistaként, hol háttérként,  hol a mellérendelt egyenrangúság köntösé-
be bújnak.  Aztán körbeállnak végre, láthatjuk az arcokat,  amelyek mindent elárulnak az
alkotás közös öröméről.  Ütemeznek a kezek, táncolnak a lábak, lehunyt szemek váltakoz-
nak reagálásra kész, figyelő tekintetekkel,  mosoly-áramok sugározzák a derűs energiát. A
kórus, mint érzékeny zenekar követi az irányítók sugallatait, szó szerint, mivel  Halas Dóri
és Tóth Árpád elvegyülve, fel-alá járva, énekelve osztja intencióit. A befejező opus szinte
törzsi rítussá válik,  hamarosan mindannyian legalább is dünnyögjük ismétlődő dallamát, a
variációk pedig végeláthatatlan sorban járják be a zene tájait, meditatív merengéstől, fel-
izzó fokozásokon át a dübörgő táncritmusokig.  Vijjogó kitörés,  hirtelen elhalkulás, szóla-
mok torlódása és egyszál dallam éteri lebegése: nem ártana ifjú zeneszerzőinknek imígyen
tanulmányozni az akusztikus nyelvezet bámulatos lehetőségeit.  Rubik Ernő-nek még arra
is futja, hogy lemezlovasként fékezze, gyorsítsa, avagy éppen rajtaütésszerűen fojtsa el a
a hangzást, ravaszkásan összekacsintva a tuctuc-zene titkos rajongóival.
Piros gyümölcs-, bodza-, citrom- és málna-szörp bővítette a zsíroskenyér-büfé fenséges ki-
nalatát, de a  Halastó Kórus  zenei étlapja még ennél is többet ígér a jövőben.

Nyolcvan perc AULAtt a Föld körül                 Aula Kórus               Törökfürdő
 

Verne Gyula címét az Amadinda is használja, de ez a helyszín már a belépés pillanatában va-
rázsos földöntúli utazást ígér. A padlón, mécsesek remegő fényében, egy kicsit a törökfür-
dő kupolájára hajazó  görög templom-makett,  a derengő sötétben  a mennyezetre vetül a
földkörüli bolyongás színtereinek térképe,  míg a falakon  az adott ország jellegzetes fotói
váltakoznak. Merész az indulás: a bolgár  Petar Lyondev  Kafal sviri-je kisszekundos disszo-
nanciákkal tűzdelt, nehezen intonálható, de annál hatásosabb kompozíció. A valamikor cso-
dált  gitáros,  Atahualpa Yupangi kórusműve Argentínába, Calalang: Ama Namin-ja pedig a
Fülöp-szigetektre röpít, míg a blues-os  My Lord, what a mornin' az észak-amerikai feketé-
ket képviseli.  Idegen színekben is jól szerepelnek hazánk fiai:  Pászti Miklós  paraguayí té-
mára írt  Lamento-ja a hullámzó akkordtömbök felett  gyönyörűségesen szárnyaló énekszó-
lóval,   Daróci Bárdos Tamás  török népdal-feldolgozása sokszínű variációival tűnik ki, utób-
bi szerző az erőteljes  Járd ki lábam-ban a lassan feledésbe tűnő  magyar népdalkincs fen-
séges gazdagságát is bizonyítja. Nagyszerűen szól a kórus: sejtelmes pianisszimókkal ringat,
vidám könnyedséggel uralja a ritmus terepét,  külön-külön is megfigyelhetjük az egyes em-
berek intenzív megszólalásait, mégis mindig az egységes egész áradó hangképe bűvöl el. És
mennyire jó nézni! Az átszellemült lelkesültség, a minden rájátszástól mentes odaadó rész-
vétel, a tudatosság biztonságában önfeledt zenélés öröme sugárzik  a mosolyos szemekből.
A japán szavak majdnem rappelése vetélkedik a finn dupla-mássalhangzók ostorcsapásaival,
de még  az aboriginal  ausztrál szókincsből is kapunk  szinkópált nyelvleckét. A nagy-nagy
orosz zeneszerző,  Schnittke  orthodox egyházi énekei misztikus súlyukkal kényszerítenek
térdre, a Goszpogyin!-fohász a ránkboruló sötétségben a megbékélés égi világosságát zúg-
ja.  Halas Dóri íjként feszülő, roppant energiával segíti a hangzás születését, asztrál-testé-
nek vibráló rezdülései a zene legrejtettebb finomságait is érzékeltetik,  kimunkált tudását
felülírja a gejzírként sistergő, legmélyebbről fakadó ösztönös muzikalitás. Mimikája szugge-
rálja a ritmikát, mozdulatai a térbe rajzolják a zenei történést, elsöprő lendülettel kormá-
nyozza csapatát a muzsika megadóan szétnyíló tengerén át: a kórusvezénylés Fischer Iván-
ja Ő! ...Túlzás? - Lehet. - De az biztos, hogy Jeanne d'Arc ilyen volt.

AMADINDA          Nyolcvan percz a Föld körül         Vigántpetend           Völgy
 

Először volt a Zeneakadémia, áhítatos széksorok,  aztán az Új Színház tomboló nézőtere,
most pedig, itt a Völgyben, Vigántpetenden egy hamisítatlan cirkuszi óriássátor... Ide ér-
kezett a 80 percz a Föld körül,  itt lépett porondra a legendás  Amadinda.  Minimum ne-
gyedszer hallgattuk öt földrész autentikus népi ütős-zenéjét, amelyek magától értetődő
módon váltakoztak a kortárszene pompás műveivel. Körben és nagyon közel a nézősereg,
padon és kerti széken,  oldott és laza közeg,  amely az ősi közösségi zenélés hangulatát
teremti meg. Rácz Zoltán most is beszél, most is kedélyes és közvetlen, sok mindent tu-
dunk meg,  de a legfontosabb, hogy azt érezzük, mennyire fontos Nekik az,  amit játsza-
nak és az, hogy Nekünk játsszák. Az elsőáldozó néző is eldobja magát a baszk deszkánko-
pogás ördögi virtuozitásától, a vájtfülű újra ájul a marimba-mámorban. Még a pianisszimó
afrikai ritmusok sem képesek megfékezni  a lelkes ovációt,  még a fesztivál-igazgató tola-
kodó otrombasága sem rontja el a Bali-szigeti örömzene /és a zsíroskenyér/ jóízét.
Akinek baja van a kortárs-zenével, ide süssön: talán ezzel a koncerttel kellene kezdenie,
aztán magától jön a többi...

SZŐLLŐSY - STOCKHAUSEN - EÖTVÖS      Lázár Eszter sorozat      MRádió 6-os
 

Canto d'autunno: Szőllősy-ről ezen a tavaszon végképp bizonyosodott, hogy a századvég ki-
emelkedő, meghatározó, megkerülhetetlen komponistája és játszható, élvezhető, ahogy ez
a szerzeménye is az.  A vonóskar sistergő vijjogása,  a mammutléptű basszusok felett csúsz-
káló eksztatikus hangörvények,  a tompán dobbanó metrum tagolta glisszandók szélsőséges
drámaiságot sulykolnak.  Stockhausen Formel-je inkább Boulez-re hajaz, de változatossága,
minimalizmusának koncentráltsága, az izgalmas hangszerkezelés  már magában rejti a későb-
bi művek egyedi nagyságát. Az MR Szimfonikusok nagyszerű produkciót nyújtottak a szokat-
len nehézségekkel áldott művek  káprázatos megszólaltatásával,  az eljövendő tavaszok kor-
társ-zenei csemegéit előlegezve meg.  Mert a ma zenéjének igazi műhelye csak a Rádió le-
het, kötöttségek, kötelezettségek nélküli, folyamatos kutató-munkával.  A koncert betető-
zését  Eötvös Péter  Chinese Operá-ja jelentette,  amelyben a jellegzetes ütős-gesztusok,
a melizmatikus dallamosság találkozott az elektronikától ihletett hangképekkel. A poétikus
drámaiság nem zárta ki a pajkos invenció játékos humorát,  fantázia-csapongásai pedig má-
gikus erővel telítették a különleges effektusokat. De jó is lenne egyszer forróbb akusztiká-
jú térben hallani! De hol van ilyen, ha az egyszem Akadémiát is légkondiciónálóval kasztrál-
ják éppen...

SÁRY LÁSZLÓ: ÁTHALLÁSOK     VIDOVSZKY LÁSZLÓ: PÁROS     MR 6-os stúdió
 

Újra a régi helyen az annyira életfontosságú, évi rendes Kortárs Zene Sorozat, a mulhatat-
lan érdemű  Lázár Eszter szerkesztésében.  Már az első alkalom vaskos meglepetéssel szol-
gált: az igencsak régi  Új Zenei Stúdió  veteránjai ifjakat megszégyenítő friss elevenséggel,
szenzációs alkotásokkal jeleskedtek. Művi okoskodás, /szám/elméleti cirkalmak, agyas okos-
ság helyett tüzes melodikusság, cikázó fantázia, telivér hangzáskép jellemezte  Sáry László
zenéjét, amelyet a zongorista  Martin Tshiba és az elbűvölő hangzású klarinétos,  Rozmán  
Lajos példás összjátéka szólaltatott meg. Tágan ívelő dallamvonalak,  virtuóz kitörések, gaz-
dagon díszített frázisok,  elementáris száguldás,  lenyűgöző lendület.  Bravúros nehézségei
ellenére, az  Áthallások  szinte magától értetődő könnyedséggel muzsikált,  elmélyült gon-
dolatait végtelen természetességgel tette maradandó élménnyé. Vidovszky László  Páros-
át egy különleges páros varázsolta feledhetetlenné. Mintha távoli világok találkoztak volna,
a brácsás  Varga Ferenc  mediterrán ligetek fürge koboldjait idézte,  Rohmann Ditta a hű-
vös északi lápok szikrázó lidércfényeit.  Hasonló szélsőségek ötvöződtek muzikalitásuk kifor-
rott egységében, a mélyhegedű mozgékony finomságában racionális ésszerűség, míg a csel-
ló agitatív glisszandóiban fiúsan szilaj temperamentum munkált. Áradt a gyönyörűséges gor-
donka-hang,  a szaggatott ritmus-alapok égi kontrasztjaként  éteri üveghang--fürtök lebeg-
tek.  Rohmann Ditta tündéri egyénisége a kiváló muzsikus, a szuggesztív előadó és a teljes
létezésével zenélő ember  "csodás kevercse",  de ez a madáchi jellemzés sem írja le híven
személyiségének elbűvölően titkos összetettségét.  Varga Ferenc  egy heves fokozás tető-
pontján belecsapott az égzengést produkáló felfüggesztett fémlemezbe,  a performanszos
Vidovszky-csínytevésre  Ditta jóságos mosollyal reagált.  Ember-léptékű zene szólt és a pó-
diumon boldog emberek muzsikáltak, ki mondta, hogy a kortárs-zene életidegen...?!?

KORTÁRS DAL-KONCERT        III. - IV. éves színiegyetemisták          Bartók-ház
 

Megzenésített versek: ez mindig gyanúsan hangzik.  A komponisták híres költőket szólaltat-
nak meg, vagy magán-mítoszaikat, önfényező protokollként, ...általában kínos hallgatni. De
most egészen más volt a helyzet! Biztos zenei alapokkal rendelkező, igen tehetséges és rá-
adásul szuper-muzikális növendékek választottak maguknak verseket és rábírtak hasonló ko-
ru zeneszerző-palántákat a közös munkára. Így lett minden dal az előadó egyéniségéhez il-
lő,  így vált minden produkció mélyen személyes üggyé.  A nagyszerű felkészültséget ered-
ményező,  kiváló pedagógusi munkán kívül  Bagó Gizella óriási érdeme, a koncepció kidol-
sán túl, a születő dalok inspirálása, betanítása és az egész alkotó-folyamat összefogása.
Bár Omar Chajjámot kissé túlvezérelte  Kis Domonkos Márk, a weöresi mezítlábas egysze-
rűséget annál találóbb puritánsággal  jelenítette meg,  Horváth Bálint  Weöres-opuszával
pedig  Dankó István  is megmutatta  énektudását,  amelyet az Octopus-ban  olyan gondo-
san titkolt.  Adorjáni Bálint,  Szalai András komponistával új megvilágításba helyezte a ré-
gi kedvenc, Bereményi-Cseh: Apa kalapjá-t,  bravúros merészség diadalmaskodott a  Vettl
Mátyás
által swingesen rockosított Verlaine-ben. Tornyai Péter Petri Györgyöt vokalizált,
az élőbeszédtől a schönbergi Sprechgesang-on át  a konkrét effektusokig bátran váltogat-
ta eszközeit, minden lehetőséget megadva a játékban-énekben egyaránt szédületes Földi
Ádám-nak.  Molnár Gyöngyi már első számában, az olaszból saját maga által fordított Mai
piu-ban megmutatta elementáris muzikalitását: az elevenbe vágó hang szuggesztivitásához
tévedhetetlen arányérzék társul, a drámai hatást csak fokozza  a gesztusok visszafogottsá-
ga.  Expresszív csáberő, vokális szépség, temperamentumos intelligencia: magától értető-
dő,  hogy  Bella Máté  kompozíciójával  díjat nyert a Színiegyetem dal-versenyén. Másod-
jára, Nyitrai László  Babits-opuszában, a világzenei Allah nevében-hez hasonlóan, ismét a
zenei-színészi fokozás mesterművét  láthattuk-hallhattuk, a tragikus mélységekből feltörő
vulkánikus indulatok szilárd mederbe terelt, sistergő lávafolyamát.  A dalszerző sokoldalú-
ságát csodálhattuk  Karinthy: Emberke tragédiájá-nak részletében, amelyben  Bakos Kiss
Gábor vérbeli clownként komédiázott,  hogy aztán Dante/!!!/: Pietrához írt,  Solti Árpád
zenésítette költeményéből annál keményebb színpadi jelenetet formáljon. A hangszépsé-
gen,  ragyogó technikán túl, nem mindennapos  drámai feladatot teljesített,  a rezignált
beletörődés bánatától  a hisztérikus fejhangokig felkorbácsolt, gyilkossá érett indulat hi-
teles ábrázolásával.
Csak remélni szeretnénk,  hogy máskor,  máshol is hallhatjuk  ezt a nagyszerű koncertet,
avagy a következőket,  újabb bizonyítékául a Színiegyetemen folyó kiemelkedő szintű ze-
nei-énekpedagógiai munkának és a tanítványok imponáló képességeinek.

AMADINDA - TRIGINTA - SZALAY PÉTER                                      Zeneakadémia
 

Végre sötétben a nézőtér, nem az az átkozott, egymásra bámulós díszkivilágítás..., megszó-
lal a bővített Amadinda /Tömösközi László!!!/ és  Chavez Toccata-jának  áttetsző szerkeze-
te mindennél szebben mutatja az egyszerű elemekből való építkezés meggyőző erejét. Ba-
linéz ihletésű  Wood jávai Falusi Ünnep-e,  de mennyivel erőteljesebb az autentikus, Rácz
Zoltán által honosított Bali-szigeti zene!  Ennél /szó szerint/  ütősebb az ilyen töménység-
ben még sohasem hallott  Gamelán-muzsika:  az Indonéz Nagykövetség hangszer-parkjának
megszólaltatására olyan nagyszerű zenészek léptek színre, mint Szalay Péter, az indiai tab-
la virtuóza és a bali-specialista Triginta  /Szabó Mátyás, Molnár Gergely, Nyusztay Iván/.
A gongok és fémfazekak elbűvölő látványa  csak fokozta  az ismeretken muzsika  egyből ér-
zékletes, varázsosan felszabadító hatását.  Mennyivel érthetőbb a zene, ha látjuk is a játé-
kosok mozgását,  a végtelenségig zengő gongok,  az egymást figyelő tekintetek és a veszet-
tül oszcilláló verők össztüzét!
Bartók, Ravel, Debussy kifinomult művei  méltó hangszerelőre találtak  Holló Aurél-ban, a
Lúdanyó meséiből ismert  Csúnyácska, a pagodák hercegnőjét  talán maga a hangszerelés
NagyMestere, Maurice Ravel sem transzformálta volna jobban rezgő fémlemezekre,  a má-
sik, impresszionistább darab, a Pagodák pedig ábrándos tusrajzok lebegő terét idézte.
Háromszor hallottuk eddig  Tan Dun Snow in June-ját,  reveláció volt a 6-os Stúdió barát-
ságtalan akusztikájában,  a monostorapáti FeHér, /de még nem ElepHánt!/  Templom-ban
kissé zavaros körülmények között is lenyűgöző, de a mostani teljes értékü interpretáció a
remekmű értékeit hatványozva mutatta meg.  Szabó Judit,  mágikus glissandókban és éte-
ri flazsolettekben gazdag csellójátéka, a transzcendencia titkait közvetítő remegő pianisz-
szimók, túlvilági csönd-zenék az ütőhangszereken,  melyek kontrasztjaként elementárisan
düborgő, szédületesen akcentált bravúr-gesztusok tomboltak, a zseniális mű és a kongeni-
ális megszólaltatás fenomenális találkozását hozták létre.
És még mindig nem volt vége, újabb, váratlan csodának lehettünk szem- és fültanúi! Kínai,
jávai, indiai hangszereken, az Amadinda, a Triginta és Szalay Péter mutatott be egy kollek-
tiv improvizációt,  amelyben a különböző stílusok,  sajátos elemek
ötvöződtek  az előadók
egymást inspiráló kreativitása által. Valahol Tien Csin környékén indult, fa-és bambusz-ins-
trumentumokon,  aztán lassan bekúszott a  Szabó Mátyás vezette Triginta dob-dübögése,
Rácz Zoltán-ék keze alatt is sorra jelentek meg a jellegzetes motívumok, végül a Gamelán
csengő-kongó ritmusai uralták a hangteret. Észrevétlenül szervült  Szalay Péter tablajáté-
ka,  hogy nagyívű szólóját követően,  egymásnak sistergően feleselő szövegritmusok tetéz-
zék a leírhatatlan mámort. A stockhauseni elvek és a jazz-rögtönzés szimbiózisaként,  a kü-
lönféle stílusok és a különböző egyéniségek találkozása  a felejthetetlen élményen túl, vá-
ratlan, új minőségek születését is lehetővé tette.
Nemigen emlékszünk érdektelen  Amadinda-koncertre,  de ez a csúcsok hosszú vonulatá-
ban is a messzire sugárzó, fényben fürdő Mount Everest.

ADDIO                      koncert  SZŐLLŐSY ANDRÁS   emlékére                      MTA
 

Kortársunk volt, meghatározó egyéniség, elismert nagyság. Mégis: John Cage volt az Isten,
Stockhausen a zászló,  Ligeti a példakép,  Kurtág a lobogó.  Megtapsoltuk "évi rendes" re-
mekművét, tiszteltük konok komolyságát,  tanultunk tőle, felnéztünk rá,  de meg nem for-
dult fejünkben, hogy egyik legfontosabb alkotója a századvégi zeneéletnek. Világszerte ját-
szották műveit, itthon csak az őszi kortárs prototokollra futotta. Most összegződik az élet-
mű, gyakrabban hallani Szőllősy-opuszokat,  az emlékkoncert pedig méltón tetőzte a meg-
emlékezéseket. Világosan erőteljes volt a  III. Concerto,  a Mester számos alkotását bemu-
tató Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában,  a Tájkép halottakkal elemantárisan szólt
Csalog Gábor tolmácsolásában, de a csúcspontot a kései Addio jelentette. Keller András
démonikus hegedű-frázisai szinte beletéptek a súlyosan zuhogó akkord-tömbök szövetébe.
Tragikus erő, komor monotonia, feszült drámaiság, a gyászzene az első hangtól az utolsóig
a komponista eleven aktualitását igazolta.

UMZE-KONCERT                            Kocsis Zoltán                            OIasz Intézet
 

A Pribautki-hoz népies beütésű,  öblös orgánum szükséges,  de a nyitó  Nyolc hangszeres
miniatűr hamisítatlan  Sravinszkij-feelinggel szólt. A  Szeptett és a   Webern opusz 21.-es
Koncert már nem volt felhőtlen,  de az első rész nemsokára legendás teljesítménye volt a
weberni alapmű, az  Öt zenekari darab op.10 mintaszerű megszólaltatása. Nem kevesebb,
mint 30 /!!!/ évet kellett várni a  Berlini Filharmonikusok  Erkel Színház-beli koncertje óta,
amelyen  Claudio Abbado/!!!/ vezényletével, gyors egymás utánban, a jobb megértés ked-
véért kétszer is eljátszották. Azóta sehol senki, pedig igencsak elkelt volna, hiszen Boulez,
Stockhausen, Cage felé  nyitogatta volna a füleket.  Jellemző, hogy volt a nézőtéren olyan
jeles kortárs zeneszerző, aki soha életében nem hallotta itthon, élőben ezt a remekművet.
Kocsis Zoltán bölcs eréllyel kalauzolta zenészeit  a weberni minimál-gesztusok kristályszer-
kezetének útvesztőiben:  világos, érthető, gyönyörűséges produkcióval bizonyította, hogy
ha jól játsszák, nem is annyira nehezen fogadható be. Muszáj lett volna viszont /legalább!/
még egyszer eljátszani...!!!  Ez az egy mű magában  óriási jelentőségűvé tette ezt az estét,
de tovább is volt, mondjuk is még... Nehány indokolatlan hangszerelési és vérszegény éne-
kesi próbálkozás múltán,  Jörg Widmann Freie Stücke, azaz "szabad" darabjaival a  XXI.szá-
zad köszöntött be, megmutatván,  hová vezetett a schönbergi hangszín-zene és az atonali-
tás felé induló weberni elő-szerializmus.  Sejtelmes glissandók, kisdob-surranások, légpum-
pával pedipulált /lábhajtányú!/ klarinét-öblögetés, reccsenő rezek, fuvallatnyi pikkoló, ar-
manegdoni ütős-csatazaj...,  hihetetlen változatosságú effekt-tömeg,  geometrikus precizi-
tással szerkesztve. A  Winkler Orsolya  prímhegedűssel megerősített UMZE  soha nem hal-

lott intenzitás-sal játszott, és most a háhlásan fogadott kéttételnyi ráadás sem maradt el.

KORTÁRS FÚVÓSZENE                    Werner Herbers                FesztiválZenekar
 

Kortársnak nevezni Milhaud-t, Varese-t...elég furcsa,  de a hazai előadói gyakorlat 70 éves
késését figyelembe véve, sajnálatosan igaz. Dupla öröm volt hallani a BFZ nagyszerű fúvósai-
val a majdnem ismeretlen,  Milhaud: Kamaraszimfóniá-t, amely a gyönyörűséges basszuskla-
rinét-szólam fölött éneklő fafúvókkal varázsolt el. A könnyű műfajt képviselő  Caplet Perzsa
szvit-je után  Florent Scmitt Dal és scherzo című műve újszerűen érdekes, változatos fela-
datokat nyújtott  a kiválóan helytálló  muzsikusoknak, akik a kürtös  Bereczky Dávid-dal az
élen,  imponáló előadásban realizálták a partitúrát.  Varese Octandre-ja, amely talán a leg-
ritkábban hangzik el a kellően nem méltányolt amerikai zeneszerző korszakos opuszai közül,
teljes mértékben kielégítette  a hatalmas várakozást.  A húszas éveit  alig meghaladó ukrán
Mikhail Zhuravlev lenyűgöző oboa-indítása után  Werner Herbers avatott dirigálásával vég-
re méltó előadásban hallhattuk élőben a még ma is merésznek tűnő remekművet.

  
VARESE - KAGEL                UMZE                Rácz Zoltán                Olasz Intézet
 

Hol volt még John Cage, amikor az ütőhangszeres kortárs-zene első darabja, az  Ionisation
megszületett ?!? A varese-i alapmű a mai napig meghatározó, eleven és imponálóan hatásos.
Rácz Zoltán óriási érdeme, hogy végre egyszerre állította elénk a ritkán játszott komponis-
ta műveit, sőt, még egy bemutatóra is futotta: az  Offrandes, a többi darabtól elütő lírikus
lebegése,  Fodor Gabriella  átszellemült énekével, az est alaphangjának izgalmas kontraszt-
ja volt.  Az elsöprő erejű  Ionisation után az  Intégrales teljes fényében mutatta meg a hi-
hetetlenül eredeti  Varese  gigantikus építkezését és páratlan harmóniavilágát.
Kagel Rrrrrrrr...-je Xenakis-paródiának indult,  de a jóízű tréfálkozást követően  a két elő-
adó,  Rácz Zoltán és Holló Aurél jóvoltából  az éteri muzikalitás  élményével ajándékozott
meg. Az  Orchestrion Straat  a Fesztiválzenekar régebbi előadásához képest nyersebb vad-
gal szólalt meg,  az együttes,  igazi utcai hangulatot varázsolva,  fantasztikus energiával kel-
tette életre a brutális hangtömböket.  Hullott is a pénz bőviben  a gázsiért kalapozó ütős-
művészek aritmikusan csörgetett perselyébe!
Az UMZE ezzel a koncerttel érdemelte ki végképp a legjobb kortárs-zenei együttes címet,
hiszen  Rácz Zoltán  koncepciózus vezetésével  egyetlen reménységünk a mai zene up to
date megismerésében. Csak lehetőleg mindig az Olasz Intézet barátságos légkörében talál-
kozzunk, a  MUPA elidegenítően száraz anakusztikája gyilkosan zene-idegen.

  
LIGETI és valódi kortársak                 MR Szimfonikusok               Olasz Intézet
 

Ligeti-t érteni..., ugyan!, talán fél évszázad múlva, - de hinni lehet Neki, a Grand Macabre
és a zongora-etűdök, na meg a mefisztói Hegedűverseny után. Stockhausen  is így kezdte,
ma meg az alsótagozatosok elemzik a Zyklus-t... A Clocks and Clouds lassúdad fejlődő lebe-
gését, hangtornyait, zümmögő vibrálását legfeljebb ámultan hallgatjuk és elismeréssel adó-
zunk az énekkar lehetetlenre vállalkozó hozzáállásának.  Mert hogy mennyire szól az, amit
a NagyMester alkotott, nem áll módunkban ellenőrizni.  Gyanítjuk, kevesen alkalmasak pil-
lanatnyilag erre, mégis, érezzük, mert hinni és érezni akarjuk a Géniusz sugárzását. Talán,
ha naponta hallanánk  élő akusztikus térben,  ahogy a gépmester is felriad monstrumának
legkisebb hangváltására is, lassan eligazodnánk a Ligeti-nyelv különböző tájain.  Mennyivel
egyszerűbb volt  Kaija Saariaho  monumentalitásában gyönyörködni! Szenvedélyes énekel-
nivaló, zsigerien operai hangzás, a nőies intimitás ellenére vaskosan teátrális és még pódi-
umon is hatásos. Kegyetlen a zenészekkel, de szélsőségei érett tartalmakat közvetítenek,
megérdemelt volna egy nehézsúlyú Wagner-énekest. A legnagyobb élményt ezen az estén
Tristan Murial:  La dinamique des fluids című,  átszellemült tündérjátéka jelentette. Ta-
karékos hangszercsoportok, az iszonyatos virtuozitás  angyali könnyedsége,  állandó válto-

zás, finom örvénylés, pilleszárny forgószelek.  Megunhatatlan, sokarcú,  mesterien átkom-
ponált, arányosan felépített Monet-kép, a XXI. században.
Mindig is a RádióZenekar volt a kortárszene menedéke, csak ez a független testület tudta
bemutató-kényszer nélkül megszólaltatni az új törekvéseket.  Biztos, hogy nem hibátlanul,
de hát ki tudja manapság a szerzőn kívül, hogyan is kellene szólni annak a zenének ?!? Leg-
feljebb Gyuri bácsi, a sajátjáról, de Ő sincs mindig kéznél... Öröm, hogy a nagy múltú gár-
da kezd visszatérni hagyományaihoz és komoly részt vállal  korunk zenéinek,  legalább egy-
szeri, de még így is óriási hatású interpretálásában.

TÖMÖSKÖZI LÁSZLÓ            MV Monostorapáti  FeHér Templom      2007.8.2.
 

Nem sikerült rábírni az ifjú művészt a military-dobolásra, de koncertje így is a Művészetek
Völgyének egyik legfontosabb eseménye volt. A nemhogy kortárszenét, de még koncertet
is alig hallott, szomorúszép-zenétől érintetlen közönség  már az első szám után amolyan rá-
adásra buzdító záró-tapsban tombolt.  Nem csoda!  Az ismeretlen hangszer, a marimba ára-
dó fenséggel szólt a mennyei akusztikában, a Velocities hihetetlen nehézségei játszi köny-
nyedséggel varázsolódtak elénk  Tömösközi László vibráló ütés-sorozatai nyomán. Eddig az
Amadinda volt  a kortárs-zene  egyetlen igazán hatásos népszerűsítője, méltó követőjükké
lépett elő most az ifjú művész, akinek szimpatikus lényénél csak fantasztikus tehetsége na-
gyobb.  A liraibb darabok után  Xenakis ördöngősen súlyos  Rebond-ja drámai erővel vihar-
zott,  bizonyítva, hogy az előadó nincs híján  a nagyfeszültségű dinamikus energiának sem.
A befejezésben  az Amadinda kíséretében pergett a kisdob, sajnos, egy jelentéktelen mű-
ben, szívesen felcseréltük volna egy szál tamburára, a Major, a Nagyság meg volt hozzá!

AMADINDA-koncertek     
  A legjobb helyen ismétli meg évente "Dobpergés" című beetető sorozatát  a kortárs-zene,
/és nemcsak az ütős!/, legeredményesebb népszerűsítője, a gyerekeket-felnőtteket, civi-
leket-vájtfülűeket egyaránt meghódító  Amadinda. Idén kétszer is lement ez a háromestés
program, természetesen délelőtt, délután, más, fiatalabb ütősök műsoraival váltakozva. Az
esték a monostorapáti FeHér Templom-ban most is  maradéktalan élményt jelentettek. A
hosszú utózengésű tér mennyeivé fokozza a lassú tételek lebegő költőiségét, de nem káro-
sítja a gyorsabbak dinamikáját. Egy japán népdalfeldolgozás, majd az ifjú John Cage rekon-
struált zsengéje így  sokkal hatásosabbnak bizonyult,  mint egy normál hangversenyterem-
ben,  Tan Dun csodálatos műve, a Magyar Rádió kortárs-sorozatá-ban már megszólaltatott
Snow in June pedig káprázatos zeneiségének, monumentális szerkezetének minden rejtett
titkát felfedte. Cage utolsó kompozíciója, a Three Two az előadók bámulatos kreativitását,
beleérző képességét, improvizációs virtuozitását mutatta meg.
TÖMÖSKÖZI LÁSZLÓ                     Diploma-koncert                 Zeneakadémia
 

Az ex-Mondo Kvartett diplomázó tagjainak sorában utolsónak lépett dobogóra az első az
egyenlők között,  joggal várhattuk,  hogy betetőzi a többiek fantasztikus sorozatát. Mert
Tóth Lajos és Schlanger Tamás közös hangversenye,  majd  Szabó Mátyás diplomája igen
magasra tette a mércét,  nem is beszélve múlt őszi marimba-est-jéről,  amely a hazai kor-
társ ütős-koncertek egyik felejthetetlen csúcsa volt. Csalódás hát, hogy a felfokozott ér-
deklődés  nem elégülhetett ki teljesen.  A minden elismerést megérdemlő  Professzorok
szerepeltetése, a kíséretükkel játszott darab giccses gyengesége miatt bántó befejezés-
nek bizonyult.  A kiváló fiatal művész az úttörő-szintű kisdob-szólót abszolválta,  ahelyett,
hogy egy viharos military-bemutatóval zárta volna  az addig frenetikus hangversenyt,  egy
olyan műfajban, amelyet pillanatnyilag  CSAK Ő KÉPES  előadni !!!  A maga helyén kedves
zimbabwei folklór is súrolta a lécet,  mennyivel adekvátabb lett volna  valamelyik saját fa-
zonra igazított Mondo-ragtime... De mire hazasétáltunk, már csak az éteri lebegésű Bach
maradt meg,  a saját átiratban megszólaló  Ravel Szonatina  hullámos lüktetése és a felül-
múlhatatlan  Velocities, Joseph Schwantner elképesztő virtuozitása mellett is végtelenül
arányos és finommíves remekműve.  Az ifjú titánt jellemző költői könnyedségen,  páratlan
muzikalitáson túl,  Xenakis grandiózus Rebonds-a  kifogyhatatlan energiáját,  szikrázó len-
dületét, harcias férfiasságát is megmutatta.  Ehhez fogható  Xenakis-interpretációra csak
az Amadinda volt képes a 80-as évek végén, a Zeneakadémián, egy iszonyatos intenzitású
kvartettben. A dicső múlt fája tovább terebélyesedik, lombos ágai között nemcsak madár-
hangok csicseregnek,  de a Mondó-s vitézek is ott dübörögnek.  Csak halljuk Őket minél
többet, együtt a nagyokkal, avagy négyesben, szólóban, vagy bármilyen formációban.
Idén pedig azzal a titkos tervvel osonunk le az Ütősvölgybe,  hogy némi sunyi lobbyzással,
/pogácsa, vargabéles stb./, rábírjuk a nagyszerű  Tömösközi László-t, vegye már elő bű-
vös military-dobját...  Minden áldozatra képesek vagyunk:  ha kell,  akár teljes menetfel-
szerelésben, gázálarcban, borjúval a vállon..., futólépésben hallgatjuk végig !!!

AMADINDA a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában     Lázár Eszter Kortárs-sorozata
 

Érthetetlen,  miért kell lerontani  egy jelesnek ígérkező koncertet azzal,  hogy első felé-
ben Vidovszky szakmailag elisemerendő,  ám hallgathatatlan negyven percével traktálnak?
Az Amadindá-s félidő sem indult valami bíztatóan,  fontos, hogy ím hát megleltük és rekon-
struáljuk Cage használati opuszát,  de kit érdekel a történészeken és nóvumra gerjedő le-
mezkiadókon kívül. Na de a folytatás kárpótolt mindenért. Kerékfy Márton analitikus kom-
pozíciója  kevés eszközzel,  káprázatos fantáziával s dolgozta ki elképzeléseit, hatáselemek
nélkül volt végig érdekes,  változatos és főleg szívderítően kedves.  Tan Dun-nak már míto-
sza van, az  Első Császár igazi nagyopera, hősies múlt-kultusz,  ragyogó szerepekkel, szédí-
tő effektusok, grandiózus muzsika, de a csellóra és ütőkre írt  Snow in June még ennél is
elmélyültebb,  arányosabb,  átgondoltabb,  a szerzőt gazdag mondanivalóval bíró, nagyfor-
mátumú alkotóként állítja elénk. A pekingi operára jellemző karcsú glissandók,  heves indi-
tások jellemzik a gordonka-szólamot, amellyel a rendkívül színes,  sokoldalú ütőhangszeres
anyag koncertál. Győzhetetlen hullámokban árad a mennyekbe röpítő hangzás, újabb gyö-
nyörűséges darabbal gazdagítva az Amadinda távolkeleti kortárs repertoárját.

UMZE KONCERT                        Tavaszi Fesztivál                        Olasz Intézet
 

Még a Lázár Eszter-féle, zenetörténeti jelentőségű Kortárs-sorozat első éveiben, amikor
áhítatosan szorongtunk a 6-os Stúdióban, ahol először hallhattunk Stockhausent, Beriot,
John Cage-t élőben, szólalt meg  Messiaen egzotikus madárkórusa,  hogy aztán el is hall-
gasson vagy harminc évig.  Csalog Zsolt,  aki már a "24 regards sur l"enfant Jésus" előadá-
sával bizonyította a nagy franciához való kivételes affinitását, sziporkázóan izgalmas játék-
kal állta a zenekari passzusok égzengését.  Eötvös Péter Shadows-a a tőle elvárt eredeti
szellemességgel adott  komoly lehetőséget  a szólisták bravúrjaira,  Klenyán Csaba élt is
vele, az UMZE motorja:  Rácz Zoltán pedig végig a perfekció csúcsszintjén dirigált. Hogy
mi a különbség  egy ványadt
  teremhang és egy kissé túlfűtött,  de legalább  érzelmesen
átölelő akusztika között,  azt a nemrég a Procc-Plázában, /van akinek MUPA/ eljátszott,
csillogó gazdagságú  Ligeti: Hegedűverseny  mutatta meg. Természetesen ott is elemen-
táris hatású volt, de a steril légkör a szerkezetét,
dinamikai szélsőségeit jelenítette meg,
az elemzők, partitúra-molyok kéjes örömére,  a tudatalattiban lecsapódó,  a tudattalant
mozgósító érzelmi robbanótöltet azonban  csak az  Olasz Intézetben gyulladt be. Ameny-
nyiben más az űrhajósok konzerv-ételeit gyártó laboratórium és a Gundel francia konyhá-
ja...  Keller András  most is brutális formában szólaltatta meg a remekművet,  annak min-
den rétegét feltárta,  a virtuozitáson túl itt a lenyűgöző szenvedélyesség uralkodott. Ha
csak egy momentumot idézünk fel: ahogy a Choral spirituális fenségéből váltott az Inter-
mezzo lávaként izzó "Presto fluido" ördöglétrájába, édenből a purgatóriumba ...!!!
Az UMZE igazán méltó a hajdani nagy elődökhöz,  szál egyedül képviseli az európai szintű
kortárs előadó-művészetet, nagyon várjuk az újabb  Ligeti-szeánszot, sajnos,  szintén az  
az Elátkozott Hodályban lesz , de reméljük, hogy legalább néhány ékköve emberségesebb
környezetben is hallható lesz majd.

Carter Pann és  SZOFIA GUBAJDULINA          Rádiózenekar      Olasz Intézet
 

Végre felébredt  a nagy múltú Rádiózenekar, kortárs műveket is bemutat, remélhetőleg
visszatérve a 70-es évek hagyományához. Ha nem is tudták jól eljátszani,  de a kockázat-
memtes stúdió-koncertek mégiscsak alappontját jelentették  az up to date zenének. A
mostani hangverseny mindenképpen az:  a sóvárgott Gubajdulina mellett  teljesen isme-
retlen amerikai szerző is bemutatkozott.  Carter Pann ráadásul három harsonára kompo-
nálta versenyművét, amely változatos eredetiségével,  briliáns hangszerkezelésével várat-
lan ajándéknak bizonyult.  Eddig jószerint csak a  Corpus-kvartettet  csodáltuk, a szólis-
ta-trió:  Káip Róbert, Erdei Csaba, és Csáthy Miklós  újra meggyőzött arról,  hogy nem
ia állunk olyan rosszul a kisebb publicitású rezekben sem.
Hála a Haydn párhuzamnak,  Gubajdulina művei,  a Pannonhalmi Fesztivál révén behatol-
tak a magyar koncertéletbe, bár a tájfun-erejű nagyzenekari opuszok még csak színpadi
kisérőzeneként szólaltak meg, /Vidnyánszky: Bánk bán!!!/, felvételeinek összideje már a
két órát is meghaladja. Két út című, két brácsára írott darabja kamarazenekari verseny-
mű, az  Offertórium-ra hajazó széles ámbitusú,  glissandókban és különösen flageolettek-
ben bővelkedő meditatív dallamossággal.  Sok idő kell még a gubajdulinai nyelv elsajátítá-
sához, de elsőre is elementáris az érzelmi élmény, a szenvedély és a végtelenbe emelke-
dő áhitat kontrasztjaival.  A  Fejérvári János - Máté Győző kettős megdöbbentő bizton-
sággal uralta  a szokatlan zenei anyagot,  a befejezés  elvékonyodó fokozásában a miszti-
kus lebegés vibráló erőterét teremtette meg.

Reméljük,  lesz folytatás és máris  óriási előny,  hogy az Olasz Intézet simogató akusztiká-
jában várható...

TÖMÖSKÖZI LÁSZLÓ                  Marimba-koncert                 Bartók Emlékház
 

Elképedve hallgattuk,  mit tud egy szál kisdobon military-ben,  Piazzola  Nagy Tangójában,
amelyet a Mondósokkal játszott, már bemutatta marimba-játékának virtuozitását, de ez az
egyszemélyes koncert még így is minden várakozást felülmúlt.  A hangszer repertoárjának
minden szeletéből válogatott rendkívül izgalmas és hatásos műveket,  melyek valószínűleg,
még a szakmai berkekben is csak részben ismertek.
A bevezető darabokban a négy-ütős játékmód magától értetődő természetességét csodál-
hattuk,  Evelyn Glennie  A Little Prayer-ében  a négyszólamú  tremoló  puha lebegését.
Piazzolla  Libertango-jának kemény ritmikája,  harmóniai fordulatainak merészsége, a mo-
tívumok sokoldalú kidolgozottsága kiemelkedő fontosságú eseménnyé emelte a bemutatót.
Az est csúcspontját  Leigh Howard Stevens  Rhythmyc Caprice című  opusza jelentette.
A fém-verők és a különféle hangképzési módok, például a membránok élének ütése, vagy
a tompított játék ismeretlen lehetőségeket tárt fel,  a zenei anyag izgalmát növelte a se-
bességi bravúrok sorozata.  Tömösközi László bámulatos könnyedsége, csábos muzikalitá-
sa a fejveszett mámorig fokozta a hangulatot, nagy ég!, mi lesz itt a diploma-koncerten?!?
                                                                                                               2006 ősz

TÓTH LAJOS  és  SCHLANGER TAMÁS  koncertje                  ÜtősVölgy 2006
 

A két Rácz Zoltán-tanítvány már diploma-koncertjén kimutatta oroszlánkörmeit, talliándö-
rögdi bemutatkozásuk  tovább növelte jó hírüket. A hajdani  Mondo-quartett két, jövőre
végző tagjával kiegészülve, szépreményű Amadinda-utódoknak tüntek.
Stockhausen Zyklus-a a kortárs ütős-irodalom legnagyobb kihívása: az előadónak saját be-
látása szerint,  kreatívan kell hangzóvá tenni  az extrém grafikai jeleket és mivel az anyag
iszonyatosan sűrű és terjedelmes, szinte csak kívülről játszható. Tóth Lajos magától érte-
tődő természetességgel vezette elő kongeniális interpretációját, a néhány másodperces
frázisokat egységes egésszé tudta formálni, bámulatos biztonsággal mozgott az instrumen-
tumok és gesztusok tengerében,  teljesítménye leírhatatlan,  káprázatos,  egyedülálló !!!
Nyugodtan összevethető az 1982-es, Rácz Zoltán fémjelezte bemutatóval,  ami természe-
tesen a kiváló pedagógus felsőfokú dicséretére is válik.
Méltó folytatásnak bizonyult  James Wood  Bogosanti-ja,  amelyet  Schlanger Tamás hal-
latlan érzékenységű muzikalitással szólaltatott meg.  A fürge virtuozitás sem tette bravúr-
darabbá, szerkezete,  zenei mondanivalója tökéletesen érvényesült.  Az ifjú ütős-művész
diplomakoncertjén  hatalmas sikert arató  Pizzolla: Nagy tangó most is a koncert csúcs-
pontját jelentette.
Most már csak a  Mondo-kvartett két másik tagjának koncerttjeit várjuk, bizonyára akad
még vaskos meglepetés!

ARVO PART: TE DEUM              Észt Kamarakórus             Őszi Fesztivál 2005
 

A minimál-zenében hajszál választja el a keveset a semmitől, ahogy ezt Reich Pityu és Phil
Glass esetében megtapasztalhattuk. Amíg említettek esetében a semmi az uralkodó, Part-
nál, különösen az első időkben,  üdítő kivételeket találhatunk,  például a  Te Deum-ot a
nyolcvanas évekből.  Az  Észt Kamarakórus koncertjének első része  erőltetett stílusgya-
korlatokból állt,  de ezért a műért érdemes volt kidideregni a templomi fűtetlenséget.
A Városmajori templom, szörnyű belalakja ellenére, ideális akusztikával bír, az utózengés
kevesebb a barokk katedrálisokhoz képest és ez nagyszerű hangteret biztosított az éteri
tisztaságú kórusnak.
Egy akkordos,  majdnem  pentatonra szűkített hang-készlet,  de gazdag invenció, merész
változatosság jellemzi a korai  Part-et, amely a szegényes eszköztár ellenére időnként ka-
tartikus magasságokba röpít. Csak így kell, csak így lehet előadni! A bariton-basszusszólam
sejtelmes puhasággal szólal meg, a háttérbe állított tenor-szoprán együttes angyali tökély,
a kórus nem ismer mezzoforténél erősebb hangot, a hihetetlen piannissimók tengerében
mégis drámaian feszülnek a csúcspontok. Mindig ugyanaz a néhány hang, mindig ugyanaz
a dallam-töredék, az interpretálás utolérhetetlen artisztikuma mégis a nagy élményhez ve-
zet. Elég lett volna csak a Te Deum, kár volt a műsort higítani,  de ezzel együtt ez volt az
egyik legnagyobb kórus-élményünk, mivel a szférák angyali zenéjét /még/ nem hallottuk.


 ROZMÁN LAJOS /basszusklarinét/  Kagel: Schattenklange Korunk Zenéje 2005
 

Most kéne abbahagyni... ezt a nevetséges Korunk zenéjé-t! A régi szép idők rég elmúltak,
/Barberian! Penderecki! Stockhausen!/,  művek és előadók híján minek és minek így...?!?
A "záróhangverseny" jegyeit nem árulták,  a műsorváltozást nem jelentették be,  mindezt
a tök béna Procc-Pláza un. "fesztivál-színházá"-ban.  Ez alatt egy rideg,  ipari műemlék ho-
dály értendő,  amely /az erkély 40 székét kivéve, mert onnan a színpad NEM látható...!!!/
táncszínháznak elmegy,  de akusztikus koncertre éppen olyan alkalmatlan, mint a Nagy, a
Nem/pont/Hangversenyterem. Lézeng itt az a néhány szerencsés, aki MEGTUDTA, hogy mi
készül itt és el mert jönni az alávalóan rosszhírű intézménybe. Ugyanis a jegypénztár az ér-
deklődőket Szombathelyre /sic!/ küldte,  mondván, hogy ez a szombathelyiek koncertje...

Pedig... Nem sok , nem elég Kagel-t hallottunk eddig itthon, de ha csak ezt az egyet hal-
lottuk volna,  akkor is könnyezve borulnánk le az Angyali Mester elött.  A szférák zenéje
a nehézkesnek aposztrofált basszusklarinéton, éteri tisztaság, poétikus invenció, valóban
ködös, árnyékos lebegés, a megkomponált cage-i csend, az űrrepülés transzcendenciája.
És...És...És Rozmán Lajos, aki gyönyörű hangon, a lélek széles legátóival, a letisztult tech-
nika természetességével, anyanyelvi szinten suttogta el a remekművet. Szárnyalt a csönd,
befelé fordult a látás, csak az fájt,  hogy egy ilyen zene után képtelen az ember tapsolni
és ünnepelni. Legyen hát ez a laudáció helye: az év legnagyobb szóló-produkcióját hallot-
tuk és nagy kár lenne, ha később nem gyönyörködtetne másoka is..

Mert a Rádió /természetesen/ nem vette fel. Ezért: elég!!!... a korunk zenéjé-ből, tessék
beépíteni az Őszi Fesztivál és a  Lázár Eszter fémjelezte rádiós produkciók sorába.  Akkor
közönség is lesz, megfelelő terem és barátságos közeg is és többekhez eljut a híre, mi ké-
szül a kortárs-zenét játszók hősi műhelyében.

 AMADINDA                  Dobpergés Családi Koncertek              ÜtősVölgy  2005
 


Húszéves jubileum ide vagy oda, az Amadinda ifjúi lendülettel szárnyal. Tavasszal a Dobper-
gés Családi Koncert-sorozat jelentett újdonságot, szó szerint 3-tól 99 éves korig tombolt a
közönség, a tradicionálistól  a legfrissebb kortárs ütős-repertoárig  ívelő hangversenypará-
dén. Kedvcsináló szöveg, a régi és az új látványos szembeállítása, kedves humor és a bravú-
ros előadásmód derűs könnyedsége jellemezte a szakmailag,  pedagógiailag egyaránt egye-
dülálló eseményt. Fantasztikus élmény, amikor Debussy-t hallgat az aprók népe, amikor Ta-
kayoshi Yoshioka Square Dance-t csodálja,  vagy a Table Musique zenéjét LÁTJA! és hallja.
De hát a kisérő papák-mamák se bánták,  hogy a rettegett kortárs-zene barátságosabb ar-
cával találkozhattak. A nyitó 80 perc a Föld körül után kellett egy kis bátorság,  hogy még
három koncerten folytatódjon  az ütős-zene gazdagságának káprázatos felvonultatása,  de
bizvást állíthatjuk,  egyetlen pillanatig se volt didaktikus,  vagy unalmas és puszta zenei él-
ményként is maradandónak bizonyult. Még soha nem Amadindáztunk ennyit egy idényben!

Nyáron aztán két idilli helyszínen is találkoztunk a Nagy Négyes-sel: Aquincum után a Káro-
lyi Palota kertjében is.  Az első alkalommal  Westlake régen hallott Omphalo-ja tűnt ki, a
PalotaKerti Esten pedig a misztikus érzetű  Lemurian Dances.  Barátságos és a szabadtéri
események színvonalát  hangzásilag is messze  meghaladó  koncert volt, de természetesen
nem versenghetett a monostorapáti templom csodálatos akusztikájával.
A Völgyprogram és a benne önálló életet élő ÜtősVölgy megnyitójaként, még a tavalyi em-
lékezetes 100 metronómos hangversenyt is felülmúló, emlékezetes élményben lehetett ré-
szünk. Michael Askill: Lemurian Dances című elementáris műve szinte búvárharang bongá-
sával szólt, dübörgő crsecendói pedig mélytengeri vulkánkitöréseket idéztek. Yoshika sok-
szor hallott Square Dance-e is itt kapta meg talán először mozgékony karakterének teljes
harmóniáját.  A legújabb Amadinda-találmány egy Afrikából származó xilofon-darab,  amely
végtelen egyhangúságával ringatott minimál-transzba és nagyon rímelt a művet gigászi mun-
kával lemezről leíró  Holló Aurél egyik repetitív alkotására. A virtuóz szerző most is minden
alkalommal elbűvölt a  beFORe JOHN5 flamenco-viharzású ritmikájával, amely szinte játszha-
tatlan nehézségei ellenére kamaszos lendülettel, elsöprő dinamikával érvényesült.
Aki fogékony az akusztikai szépségekre, jöjjön el talán jövőre a monostorapáti templomba,
hallgasson meg  EGYETLEN  marimba-basszust, hosszú másodpercekig, amíg elzúg a lenyűgö-
ző hangtérben: az maga a ZENE.

Nem sikerült az amerikai vendég bemutatkozása:  nyilvánvalóan eladhatósági kényszerből,
kommersz, lepusztult sémákból építkező, saját darabokkal állt ki, szánalmasan kínos volt a
technikai tudás kiemelkedő szintje ellenére.  Pedig tudott volna mást is !!!  A ráadásként
játszott jazzes,  kortárs-hangzású művek bizonyították,  hogy  Gordon Stout  fantasztikus
dolgokat produkálna, ha  Európában élne és nem megélnie kellene az USÁ-ban. Akkor iga-
zi komponisták írnának Neki igazi darabokat.

Maga az egész ÜtősVölgy azonban megint csak egy hatalmas újabb bravúr az Amadinda tör-
ténetében. Hogy tanulni lehetett Tőlük, bárkinek, egészen a kisiskolás kortól az egyetemi
szintig, hogy egész sora volt az ifjú tehetségeknek helyt adó koncerteknek,  hogy Tallián-
dörögd immár ütős-mennyországként él a köztudatban.

Úgy tűnik, nagy éve ez a sokoldalú gárdának és még nincs vége, elöttünk az őszi-téli idény,
de a  Best Of 2005  legjobb kortárs együttese címet bízvást megelőlegezhetjük a fantaszti-
kus CsodaCsapatnak.

 MONDO  QUARTET                      ÜtősVölgy 2005                       Talliándörögd
 


A Wohltemperirtes Klavier egyik opuszával kezdeni, azt tökéletes értéssel és mértékletes
dinamikával,  teljes átszellemültséggel játszani:  méltó névjegye az Amadinda-utód  Mondo
Quartet-nek. A huszonéves fiúk nemcsak a repertoárban követők,  hiszen mindent tudnak,
amit a nagyoktól meg lehetett tanulni,  de a technikai perfekció, az átgondolt muzikalitás
terén sem bizonyulnak kevesebbnek. Tovább éltetik az állandó keresés szellemét, az isme-
retlen művek és soha nem hallott tradicionális ütős-zenék felkutatását. Utóbbira eklatáns
példa volt az arab hastáncz-muzsika, amely tánczos tündérek nélkül is buja vadságot sugár-
zott. Az első rész Amadinda-repertoárja az eredeti előadókkal azonos szinten, abszolút tö-
kéllyel,  érett invencióval szólalt meg,  a szünet után aztán a négy ifjú begyujtotta a raké-  tákat és minden izében egyedi, frenetikus hatású produkciót nyújtott.
Négy ragtime-ot mutattak be,  a századelő különböző korszakaiból és igen szimpatikus mó-
don,  mindegyik előadónak jutott  szólista-szerep.  A darabok hangszerelése is meglepeté-
sekkel szolgált, korabeli ütős-effektusok színezték a virtuóz marimba-zenét.  A darabok kö-
zött Cage 12 tamtamra írott műve, egy részlet az  Amores-ből és  Lou Harrison Fugato-ja
jelentett gyönyörűséges kontrasztot,  ráadásul pianissimo érzékenységgel.  Az öntudatos
szerénység, kedves közvetlenség, természetes báj amúgy is jellemezte a legnagyobb remé-
nyekre jogosító ifjú titánokat. Tanuljuk meg máris neveiket: Tóth Lajos, Schlanger Tamás,
a konferálásban is jeleskadő  Szabó Mátyás és Tömösközi László, akinek szólókoncertjén
megtapasztalhattuk, milyen csodát lehet egy szál katonai dobon, két verővel tenni. Bizony
a talliándörögdi Mondo-koncert után olyan egeket ostromló, eufórikus transzállapotba ke-
rültünk,  mintha military-dobosok mennydörgésére indulnánk  dicsőséges harcba a  Művé-
szetek Völgyében...

 A XX.-XXI. század zenéje                 Lázár Eszter                Magyar Rádió  2005
 


Hol lehet élőben kortárs-zenét hallgatni?, ha nagyvonalúan az utóbbi 50/!!!/év zenéjét ért-
jük ez alatt? SEHOL. Legfeljebb elvétve, hagyományosabb darabok közé, különlegességként
beszorítva, hakni-szinten odakenve.  Bár utóbbi hozzáállás sokszor érződött a  Rádió immár
több,  mint harmincéves,  tavaszi ciklusán,  sajnálattal kell leszögeznünk, hogy ezek a kon-
certek nyújtják az egyedüli alkalmat, a közelmúlt és a jelen szerzőinek élő előadásban tör-
ténő megismeréséhez.
Hallhattuk  Ligeti György
 fenomenális
  Gordonkaverseny-ét, egy olyan előadótól, akinek
remélhető létezése évtizedekig uralni fogja zeneéletünket.  Rohmann Ditta 
elbűvölő ter-
mészetességgel keltette életre a játszhatatlan nehézségű remekművet, amelynek a hallga-
tása is maximális koncentrációt és nyitottságot igényelt.  Az indítás apró bizonytalanságai
után, az improvizatív és az aleatórikus részekben maradéktalanul valósította meg a kompo-
nista elképzeléseit, merészen tárva fel egyéniségének szikrázó dinamikáját.  Sigfried Palm
után Ligetit csellózni !?! Igazi bátorság, nagy-nagy tehetség, hatalmas teljesítmény...
Sári József vitatható művében tünt fel egy másik fiatal: Csizmár Dávid, aki lendületes ma-
gabiztossággal énekelte a Koestler-szövegekre írott opera vezető szólamát. Erőteljes, fér-
fiasan szép hang, kimunkált artikuláció, fölényes muzikalitás!
De a zeneszerzők között is nagy örömmel találtunk friss nevet, a huszon-alig-éves, most de-

bütáló Zombola Péter-t: a Zsoltárok és a  Preludium harangokra eredeti hangvételű,  in-
venciózus tehetséget sejtet.
A legszebb este a  Keller András - Kaczander Orsolya kettős koncertje volt. Igazi profesz-
szionalistái ők a  kortárs zenének,  hallható, érezhető,  hogy nem csak balkézről foglalkoz-
nak vele.  Kurtág György:  Jelek, játékok, üzenetek  ciklusából hat darabot adtak elő az  
est szólistáival,  kettejüktől pedig a  Három tétel és a  Bagatellek hangzott el hosszan ér-
lelt, gondos elemző-munkát sejtető, gyönyörűséges interpretációban .  Keller András már
nem tud meglepni, robusztos hegedűjátáka ritkán okoz csalódást,  de a nap hősének a fu-
volista   Kaczander Orsolya  bizonyult.  Vakmerő regiszterváltások, a végsőkig feszített for-
tisszimótól  a piánó-leheletig terjedő dinamikai spetrum,  bravúros frazeálás  jellemzi játé-
kát,  amely a legszélsőségesebb kitöréseknél sem veszít eredendően lírai szépségéből.  Ez-
zel a produkcióval méltán rukkolt a hazai mezőny élére.  A két nagyszerű művész hangver-
senyének csúcsa  Peteer VahlÍ:  Digitális Szerelem  című darabja volt,  amelyben a művi,
elektronikát utánzó szellemes hangzatok fölött, még hatásosabban érvényesült Kaczander
káprázatosan virulens fuvolajátéka.  Csak a kurtági meghatározás illik  a csodálatos kettős
adta élményre: "Két virág voltak"...
Ki hitte volna  Dubrovay László-ról, hogy annyira ötletes,  a hangszerek minden lehetősé-
gét, sőt!,  helyenként lehetetlenségeit is kihasználó, virtuóz és humoros opuszokat képes
írni, mint a  Kvartett és az  Ördögűző ?!?
  Ehez a bámulatos  Corpus  Harsonakvartett kel-
lett!  Tudva tudott,  hogy a pozaun,  a glissando-lehetöségekből adódóan igen alkalmas a
groteszk, a nevetséges szituációk hangi megjelenítésére, használták is bőven Ravel óta, a
legutóbb  Sosztakovics  operájában figyelhettük meg  elementáris hatású jelenlétét.  De
ilyen sokoldalúan,  még soha nem mutatkozott be ez az emberi hanghoz annyira hasonlító
rézfúvós.  Ez a négy fiú mindent tudott és iszonyú energiájával szinte legázolta a közönsé-
get. Virtuózan, mint a jazz-trombitások,  fátyolos lírizálással, mint a kürtök, duhaj csúszká-
lásokkal, recsegő préseléssel,  belebeszélve, beleénekelve...  követhetetlen zsenialitással
prezentálták a nyugodtan mondhatjuk,  zseniális művet. Reméljük, bővül a repertoár, más
is kedvet kap a ritka felálláshoz,  mert ezt az arcátlanul nagyszerű négyest,  amely bebizo-
nyította,  hogy  Globokar  után is lehet harsonán újat hozni,  nagyon sokszor szeretnénk
még a kortárs közel-jövőben hallani !!!

Csak az a baj..., hogy most egy évig kell várnunk a tavaszi vigasz-sorozatra... Addig be kell
érnünk az estek /a radio.hu-ról letölthető/ hanganyagával...                       2005 tavasz

 HOGY VOLT:         Az  Őszi Fesztivál  kortárs-zenei eseményei       2004.ősz
 


Az  Amadinda szokásos őszi koncertjén most az  ifjabb  Ligeti és a szokásos tradicionális
ugandai, ghanai, polinéz ütős-zene mellett a legfontosabbnak a nagy   Ligeti György  két
műve: a  Poeme Shymphonique és az  Amadindának írott  Síppal,dobbal, nádihegedűvel
bizonyult, utóbbi az elementáris  Károlyi Katalin énekszólójával.       
A metronómos darab most,  egyforma metronómokkal más jelentést hordozott, a tisztelt
bp-i közönség bárdolatlanul otromba volt, meglepetésnek bizonyult viszont  Lukas Ligeti
Independence-
e, sokszínű, átgondolt struktúrájával. A brilliáns  Károlyi Katalin eltúlozta
mimikáját, elég, ha csodásan énekli a frappáns kompozíciót.             

Gyermekeket és gyermeklelkű szüleiket utaztatta  Rácz Zoltán és az Amadinda " 80 perc
alatt a Föld körül",  ízesen kommentálva az összes földrész tradicionális ütősmuzsikáját, a
szibériai  sámándoboktól  a  jávai gamelánzenén át  Afrika sokféle dob-stílusáig. Pisszenés
nélkül,  ámultan figyelt felnőtt és a temérdek gyerek egyaránt,  nemcsak a zsigerekig ha-
tó tradicionális ritmus-őrületet, de a KORTÁRS ZENÉT IS !!!  Bizony,  John Cage és Holló
Aurél ugyanolyan frenetikus sikert aratott,  mint a turbános indonéz gamelán.. .és ezért
leborulunk a nagy Amadinda előtt !!!
Lesz folytatás:  egy négyrészes ütős-sorozat januártól a Zeneakadémián,  szintén családi
alapon, szintén filléres áron.
 


Michel van der Aa,  fiatal holland zeneszerző egyszemélyes  /plusz magno-video.../ ope-
ráját a Trafó-ban  Barbara Hannigan adta elő a Trafóban, Here c. művét pedig két Lige-
ti és egy  Andriessen opusz mellett  Reinbert de Leeuw /ah! ezek a németalföldi főne-
mesek.../ vezényelte a koncertre tökéletesen alkalmatlan  Uránia moziban.
AA gagyi leckefelmondó,  videózással felpumpált kortárs 333 olvasógyakorlatával.  De az
énekesnő komoly kvatlitásokkal bír, ezt az UMZE-koncert
en letudott undoríróan közhe-
lyes másik AA "mű" után,   Ligeti György zseniális  Mysteries of the Macabre-jában, le-
nyűgözően bizonyította.  Lehetlenül nehéz koloratúrákat,  játékos hangképzési bravú-
rokkal tüzdelt félelmetes tempójú és dinamikájú  őrületet énekelt brilliánsan, színészi-
leg is tökéletesen.  Barbara  Hannigan egyedülálló  virtuóz,  Ligeti egyedülálló szerző,
érdemes volt a sok holland megélhetési komponistát végigkínlódni...

Négy színpad vette körül a nézőket a bécsi  Klangforum koncertjén, ehez a produkció-
hoz egy is sok lett volna.  Persze a muzsikusoknak is élni kell,  kérdés: a tehetségtelen
kÓÓÓrtárs-szerzőknek minek...?

A  Sex Mob /USA/ a modern jazz egyik kiváló együttese, 2003-ban a  Downbeat az "év
akusztikus zenekarának" választotta, teljes joggal. Amit  Steven Bernstein slide trombi-
tán művelt, az páratlanul szellemes, autenikus, lenyűgöző. Lírai merengések a fújhatat-
lan piannissimók életveszélyes mezsgyéjén, humoros pöfögések, cuppogások, mámoros
glissandók,  amelyeket a különleges hangszer, ez a minipozaun tesz lehetővé és eszmé-

letlen fokozások, drámai kitörések: mindez a zseniális muzikalitás, a csalhatatlan forma-
érzék játékos kontrolljával.  Méltó társa  volt a dobos  Kenny Wollesen,  aki  attraktív
technikáját az együttjátszás legmagasabb szintjén csillogtatta,  soultól a keringő-para-
frázisig, free-rocktól a jazztradiciókig.

  Betty Olivero: A Gólem és Hat jiddis dal és táncz            Kiss Gy. László        
 


A híres némafilmhez írt kisérőzene talán jobb lett volna a meghatóan bakugráló kép-
kockákkal,  egy sereg dramatikus program-részlet önmagában nem volt elég izgalmas.
Minden frázis hosszabbnak tűnt a kelleténél, mivel a képi esemény strukturálta a fo-
lyamatot, a zenei anyag belső igényei helyett. Így is csodásan szólt a basszusklarinét
orgonapontjai fölött a vonósok sirámos éneke, később a tépett húrok drámai kontra-
punktját adták a klarinét fájdalmas vijjogásának. A Messiaen-kvartett óta első legjob-
ban  csodált  KIss Gy. László, aki méltó partnert kapott  az  Auer-vonósnégyes-ben,
hangban, technikában, állóképességben egyaránt fényesen bizonyított, a legapróbb
rezzenésnek is félreismerhetetlen egyéni karaktert tudott adni.
A  Hat jiddis dal és tánc a szefárd és a klezmer népzene apoteózisa, a jazzes Klezma-
tics, az operettes Hegedűs és a járványosan szaporodó klezmer-bandek után,  végre
egy igazi kortárs zeneszerző munkálta meg a nemes anyagot. Betty Olivero
 ebben a
műben már kényszerek és kompromisszumok nélkül tárta fel a merengve bölcselkedő,
fájdalmát elsíró. örömét vijjogó lelkület szivárványos spektrumát.
Rezignált finomsággal bágyadt a basszetkürt a Nigun-ban, a Paxarico-ban pedig távoli
csúcsokon átlebegő ködös pásztorsípként énekelt. A Finálé fergeteges klarinétszóló-
ja aztán végképp meggyőzött arról,  hogy az évad  kiemelkedő  fafúvós  produkcióját
hallottuk.

 HOGY VOLT:       AIYUN HUANG  ütő- koncertje       MTA  2004. okt.4.               
 


Rzewski cserepeivel kezdte, Saarijo totál elektronikus dob-kombinációival folytatta,
de gyönyörű orgánuma,  oratórikus artikulációja vokális csodákat sejtetett. A szünet
után Jean-Pierre Drouet: Un chien dehors című zseniális művében megmutatta, mit
tud recitatív hangképzésben tízezer fajtáját vonultatva fel a különleges száj-,torok-,
ajak-, stb. hangoknak, ujjal ütött, hóna alá szorított tombak-kisérettel. Cathy Barbe-
rian
óta nem hallottunk ennyire virtuóz, ennyire gazdag zörej-éneklést !!! Kár, hogy
az otrombán üres jazz-scatelők nem hallották.  Inouk Demers 
Désastre-jában aztán
káprázatos marimba-játék következett, sziszegésekkel, tomtomtremolókkal, kézzel is
ütött dallamokkal. Egy csoda volt ez is, a befejező elektronikus hátterű maracas-szó-
ló könnyed lezárásnak bizonyult, a kedvesség nem zárja ki az előadói bravúrt !
A királyi Rádió természetesen nem rögzítette az egyedülálló és nálunk még sohasem
hallott produkciót, nem baj, majd jó pénzért megvesszük valamelyik külhoni koncert-
jének felvételét...