2 0 1 8

Panelszűkösség.  A nézőtér teljesen beépített,  alacsony mennyezet,  reluxos ablakok az
oldalfalakon,  oda nyílik a folyamatosan üzemelő szemétledobó is,  a lépcsőházból állandó-
an behallatszik a főzelékszagú mormogás. Hazai életkép, de lehetne a világ bármelyik váro-
sában.
A tömegember Woyzeck, Nagy Márk még papírhajót sem tud készíteni, Barta Ágnes Marie-
ja csecsemőjét dajkálva bambul, lufikat pukkantva rágójával. Sűrűn nyílik a szintén reluxos,
kukucskálható bejárat, a szomszédok szüntelen jövés-menése rombolja az intim szférát.
A Kapitány,  Kovács Tamás  lesajnáló monologizálás közben hol az orcáját, hol egész daliás
testét borotváltatja,  majd rövidesen a százarcú  Bordás Roland-dal alkot aranyöves body-
builder kettőst. Harsány önmutogatásuk  brutális komikumát tetőzi, amikor a szintén szom-
szédos diszkóból törnek be őrjöngve bulizó társaságuk élén. A díszes kompániában ott lát-
juk  Szabó Nikolett  eszelősen virgonc  kis ribancát, a minden akciót utánrezgő  Böröndi
Bencé-t, de gyakori alakváltásokkal a teljes csapatot is.
A szauna is idenyílik, újabb alkalom a még bujább tobzódásra, veszett rock-slágerek éneke,
örvénylő mozgások taglózzák le a bámulatba szédült közönséget.  Mátyássy Szabolcs  elké-
pesztően sokszínű, flamencotól  Erik Satie-ig terjedő zenei palettája  rendkívül hatásosan
töményíti az atmoszférát.
Nehéz szavakat találni  ifj.Vidnyánszky Attila, /ezentúl KisAtti!!!/ rendezői teremtő erejé-
nek jellemzésére. Hihetetlen ötletgazdagsága a legaprólékosabb kidolgozottsággal párosul,
a végsőkig fokozza  az örvénylő indulatokat,  amelyeket gyakori ismétlések emelnek katarti-
kus magasságokba, kontrasztként olyan jelenettel, mint a poétikus csöndességű vajasmasz-
kos szerelmi kép.  Vecsei H. Miklós  dramaturgiájának talán a Büchner-i töredékek összes
kincsét sikerült átmentenie, az aktuális szövegek, a közönséges szóhalmazok növelik a pro-
lilét hitelességét.
A látványtervező  Vecsei Kinga Réta  parádés teljesítménnyel rukkol ki, a díszlet mellett a
ordináré színkavalkád dicséri, nem is beszélve az Egyik & Másik:  Berettyán Sándor és Szép
Domán  egzotikus figuráiról.
Iszonyatosan tömény ez a mennyei gazdagság, kimaradhatna egy nagy őrjöngés és az agyat-
lanítás , talán a szünet is beleférne,  összességében mindezzel együtt elementáris élmény.
Doktor, a félelmetesen fürge deklamációjú  Szabó Sebestyén László  végtelen tirádákban,
akár angolul is ontja az olcsó bölcsességet, az alakítás csúcspontja a  "most szerepben va-
gyok..., most civil vagyok" játék.  A fergeteges iramban is jut mindenkinek diszkrétebb pil-
lanat. Az utált lúzer Andres,  Herczegh Péter  képzeletbeli párjának telefonál,  gyönyörű!,
Benedek Dániel  hajladozó csillószálak fénypontjaiba hajolva mondja el  a bögre-Hold és a
fazék-Nap meséjét.
Fehér Tibor Tamburmajorja szentimentális verssorokkal udvarol, negédes bájolgás rejti ag-
resszív macsóságát. Nincs rajta a híres fejfedő, így is eleven hússá gyalázza bámuló hódoló-
it.  Muszáj-szerepek után  Barta Ágnes  igazi közegében kápráztat el  ellenállhatatlan szug-
gesztivitásával,  olyan könnyedséggel vágja oda  nehéz szerepét,  ahogy a vajaskenyereket
csapja a plafonra. Máris szállóige frivol mondata:  "Dohányboltban dolgozom,  most gyesen
vagyok". Vad a szexben, közönséges és proli, de mikor a higanymozgású Mészáros Martin-t
csecsemőként felkapja, igazi anya, amikor szembe néz a halállal, igazi ember, tragikus hős.
A címszerepben  Nagy Márk  értetlen tehetetlenséggel, dermedten tűri a végzetes csapá-
sokat, a Biff után Woyzeckként érvényesíti  különös egyéniségének eredetiségét. Visszafo-
gottsága mélyén szenvedélyes energiák lapulnak, egyetlen szürke pontként is megkerülhe-
tetlen ellenpontja a vulkanikus téboly kegyetlenségének. Szörnyű elégtétele után villanás-
nyi feloldás a befejezés meghitt tangója.
A  Sztalker Csoport bemutatkozása új reményeket ébreszt, az ifjú tehetségek utat törnek
a színházi megújulás felé. KisAtti, azaz ifj.Vidnyánszky Attila, aki két éve üstökösként rob-
bant be  színházi életünk tompa közönyébe,  újabb és újabb munkái után  immár saját csa-
patával folytatja sikersorozatát. A Woyzeck az Év Meghatározó Csúcseseménye!!!

Két tinédzser kóstolgatja egymást a grundon, össze is verekednek, ami egy nagy barátság
izmozó kezdete. A harcias kedvű, natúrgyerek Al és a visszafogott hangú, természetfigyelő
"Madárka" két ragyogó színész alakításában első szóra meghódít.  Gyulay Eszter  rendkívül
találóan dramatizálja William Wharton regényét, a lerobbant pince játéktere brutális teli-
találat, a két fiú, a letaglózó karizmájú  Varga Ádám és az alkatilag abszolút adekvát  Tóth
János Gergely  választása ideális casting, melynek mértékét tovább növeli  a mindig lenyű-
göző  Simkó Katalin.
A kinti 30 fok után  jól fel kell öltözni a pincehidegre,  szerencsére a gyakori helyváltozta-
tás termel azért némi kalóriát.  A jelen, a múlt és közelmúlt képei más-más helyszínen ját-
szódnak, Madárka függőágyas szobája és a rácsok mögötti kórtermen kívül még biciklis vág-
ta is adódik.  A szelíd álmodozó madárlétbe szédül, a heves Al katonaként súlyosan megse-
besül, mindketten kórházi rabságba kerülnek. Tóth János Gergely kataton merevségbe zu-
han, az elementáris szuggesztiójú  Varga Ádám bepólyált fejű majdnem nyomorék, aki min-
dent megtesz barátjának visszaélesztése érdekében.
A csattanós dialógusokat, ádáz vetélkedéseket  tragikus emelkedettségű jelenetek váltják,
torokszorító döbbenet, együttérző, halálos csönd. Bábmadárka szárnya csattog, pilleköny-
nyű repülőgép köröz, a fojtogató rettenet után késve jön a reménytkeltő feloldás. Együtt
szenvedünk az áldozatokkal, szemünk előtt zihál kétségbeesett lélegzésük, a játszók és né-
zők egymásra utalt közelsége nagyfeszültségű atmoszférát teremt.
Gyulay Eszter a legapróbb részletig, a legkisebb gesztusig invenciózusosan remek munkája
a regény epikáját izzóan drámai képekbe transzformálja.  A két fiú elképesztő színészi mun-
kája, a fantasztikus helyszín, a darab hitelesen emberi mélysége az alternatív kategóriában
minden bizonnyal a Best of 2018 élvonalába emeli a szédületes előadást.

Lehangoló a válogatás. Tényleg fontos-e, melyik kedves írónk kit s mikor...?!? Szimplák, átla-
gosak ezek a Nyári Krisztián gyűjtéséből eredeztetett történetkék, ahogy mindannyiunkiéi
is azok.  Ájultan böngésszük JA pszichoanalitikai naplóját: egy skizoid asztalossegédé is ép-
pen annyira érdektelen. Persze erre dől a bulvár-ép,  ám akkor legalább az egészségesebb
lelkek tévelygéseit kéne bemutatni. Molnár Ferenc, Karinthy és a bájos Ady háromszöggel
szemben  a macsó rémuralom áldozatai, gázsütős öngyilkosságok, Kosztolányi brutális önzé-
se, József Attila és a tetejébe a közepes írónak sem nevezhető paranoiás gyilkos Csáth, ki-
nek egyetlen értékelhető könyvét elmebeteg ápoltja írta...
Ettől eltekintve  Tóth Réka Ágnes  szépen kidolgozta a jeleneteket,  Erdeős Anna céltuda-
tos pontossággal vezeti színészeit, lankadatlan a tempó, arányosak a ritmusváltások,  bizarr
sztorik biztosítanak kiváló játéklehetőségeket három ragyogó színésznek.  Mohai Tamás fö-
lényes biztonsággal hozza karaktereit,  pimasz mosolya még szimpátiát is kelt, az iszonyatos
Csáth Géza képben  bravúros átlényegüléssel mutatja meg  az aljaember gyalázatos poklát.
Döbrösi Laurá-t eddig, sajnos csak egyszer láttuk a Nácy-ban színpadon, csodálatunk most
fokozódott. Egy megtiport asszony, Krafft-Ebbing igazságügyi szakértő, vagy a bajszos Léda-
férj egyaránt abszolút hitelességgel jelenik meg lézerpontos alakításaiban. All round tehet-
ség, még eléggé kihasználatlan kincse színművészetünknek.
Nagy László verssorát választani címnek  eléggé merész,   szó sincs itt szerelemről, talán in-
kább a hervasztó következmények, az együttélés kudarcai uralják a darabot. Egyetlen simo-
gató fényű csillag a nyomasztó atmoszférában  Vay Sarolta/Sándor gyönyörűséges alakja. A
kamaszkori lányszerelem, a szabad ég alatti esküvő, a párbaj és a szenvedélyes hittel vállalt
létezés  Bakonyi Alexa elementáris erejű alakításában nyer varázsos távlatokat. Áradó ösz-
tönösség, tobzódó energiák, lenyűgöző szuggesztivitás. - És a XXI. század friss levegője:  le-
het bárki,  férfi vagy nő, avagy android,  csak szerelem legyen minden korlát nélkül!  Olyan
szerelem, amelyet nekünk kell átvinni a túlsó partra...

Erős kezdés: az energikus, belevaló lendületű  Urbanovits Krisztina  elképesztő átlényegü-
léssel üveges szemű, kedvesen motyogós néniként,  a semmibe révedve meséli  kicsiny éle-
tének eseményeit.  Nagy utazások Hévízre, ínyencségek a Gerbeaud-ban,  pestkörnyéki vi-
dékiesség. Terikét más fából faragták,  Száger Zsuzsanna  panelfeleség,  elkeseredett har-
cot vív az évekkel, csicsásan öltözködik, álma egy félméteres natúr/!/ műhaj. Sorsszerűen
véletlen találkozásuk a cukrászdai asztalnál merész vállalkozásba torkollik.
Markó Róbert és a Társulat ötletes szövegkönyve a budapesti Belváros pontjai között moz-
gatja a mindenre elszánt hölgyeket, parázs humor, életteli dialógusok, meglepő szituációk.
Kellékek vásárlása,  copy szalon,  fodrász-üzlet.  Markó-Valentyik Anna és  Némedi Árpád
jeleníti meg a környezet figurái, unatkozó metró-ellenőröktől utcai áruson át a szépségsza-
loni alkalmazottakig.  Csúcsjelenet a fénymásoló szalon hangzavara, Terike a gépet birizgál-
ja, a Nő a pultnál mobilon vitatkozik holmi bevásárlási problémákról,  Irénke a feliratot sila-
bizálja, majd kitépi a telefont a rikácsoló némber kezéből, stopra nyom:  "Ennek a kapcso-
latnak nincs jövője".
A kétdimenziós furnérlap sütemények, az utcai lámpaoszlop és minden ilyen tárgy  Michac
Gábor fantáziáját dicséri, a többfunkciós plexiüveges keretekhez hasonlóan. Még a Metró-
lépcsőt is szellemesen ábrázolták...
A kávénénik veszélyes vizekre eveznek:  adóellenőrnek adják ki magukat, "Most kéne abba-
hagyni"- énekli a Valentyik-Némedi pár,  valami gigászi átverésre gyanakszunk. Ám az akció
végcélja csak a két milliós bírság helyett kért hatvan centis natúr/!/ póthaj... Olyan kisstí-
lű, mint ez az egész hazai kóceráj, de éppen ezért nem ítéljük el a kedves csalókat, ahogy
Némedi Árpád  mondja: "Megbotlottál, Terike, de azért mi szeretünk Téged!".
Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina delejes szuggesztivitással, vehemens komédiázás-
sal állítják elénk hétköznapi hősnőiket, a pompás játék a rendező  Markó Róbert  és a tár-
sulat ragyogó összmunkájának jóízű gyümölcse.

Micsoda tűz, micsoda energia! Az első pillanattól vibrál a levegő, ellenállhatatlan a humor,
szédületes az irám.  Ezek a színészek  nem ebből élnek, hanem: érte, a játék öröméért, a
színház mágikus varázsáért.
A részben cigány Ede:  Szigligeti népszínműve  Fábián Péter  átiratában alaposan átgyúrva
karcos komédiává avanzsált. A '48-as szereplők nyelvezetét mai beszólások, szellemes szófa-
csarok, üdítő anakronizmusok fűszerezik, petőfis idézetekkel, korabeli szólásokkal megspé-
kelve, a textus ízes cigánypecsenyéje permanens kacagásba bűvöl.
Marton Mercédesz  szegény fehérmagyar lányáért  Rózsa Peti romalegény eped, az ő hú-
ga pedig, naná!, egy szép szál magyar legény vágyainak tárgya.  A négyzetre emelt Romeó-
Júlia történet a szabadságharc eseményeivel terhes,  sorsolás dönti el, melyik fiút is hívja
hadba Kossuth apánk.  Tóth Ákos  intrikus nagygazdaként ármánykodik, az öreg nyugdíjas
cigánykovács,  Temesi Zsolt  robbanékony gesztusokkal  aggodalmaskodik lánya,  a parázs-
ról pattant  Pilnay Sára  sorsán.
Fábián Péter és Benkó Bence  rendezése a csattanós fordulatok összes lehetőségét kiak-
názza, őrületes a tempó,  szívszaggatóan lüktet a ritmus.  Érezhető, hogy a szerepeket ta-
lálékonyan formálták a színészek egyéniségéhez, jut itt hálás poén mindenkinek, a mozgá-
sok összehangolt dinamikája egyenesen elképesztő.  Elég egy drótkerítés a két népréteg
elválasztásához, de ez nem afféle határzár:  csak át kell bújni ügyesen alatta.  Nemcsak a
tér,  a jelmeztár is a társulat  saját munkája,  színesek a szoknyák, domborodik a zsinórós
mente, nincs az a tervező, aki jobban csinálná és még meg is varrják...
Nagy Gábor  Várszegi Eugén, nemzetközileg is ismert újdondászként lép elő, amellett még
színikritikus is,  "akik között is van azért normális"- kösz!  Először táncos kedvvel invitál be-
felé,  minden lében kanál purdéként kíséri végig a történéseket:  Nagy Zsuzsi setét bőre
alatt azonban, ugrásra készen alig sejthető sötét erők leselkednek.
Horváth Szabolcs muzsikája folyamatosan szól, az énekszámok és kórusok finoman tagolják
a cselekményt. Kiváló válogatásában, invenciózus hangszerelésében a lajbis táncházi népi-
essség helyett, a magyar folklór és az autentikus cigánydalok megejtő poézise bűvöl el. A
Két lány,  Gregorich Zsófia és Horváth Nóra  csellón, gitáron,  harmonikán és dobon ját-
szik átszellemült érzékenységgel, -  elég lenne csak kettejüket nézni és hallgatni, tökéle-
tesen felrajzolódna előttünk az érzelmek és indulatok szüntelen változó spektruma.  
Pesti Arnold és Piller Ádám  elementáris játékkal,  gyönyörű énekléssel hozza  a magyar-
cigány barátság időnként egymásnak feszülő párosát, a nemes önfeláldozás, a csalódás és
a megbékélés stációit taposva.  Bruckner Roland  gaz csábítóból vedlik a szebb jövőt ösz-
szehozó végső megmondóemberré,  parádés magánszámában a vőfély-rigmusokat  bokázó,
csizmacsapkodó hetykeséggel teszi felejthetetlenné.  Ki hinné,  hogy a seprűvel totyogó,
púpos banya  csak nemrég került a nagyszerű együttesbe?  Recsegő hang, vijjogó gonosz-
ság, boszorkányos színpadi jelenlét:  a majdnem tinédzser  Boznánszky Anna  a Hantocs-
ka és a Puck után újra bizonyítja kivételes tehetségét.
A Magyarok Istene óvjon attól, hogy profivá dermedjenek, de csak felvetődik a jogos kér-
dés:  annyi szürkévé töppedt kőszínház mellett  nem kéne mégis  kicsit jobban támogatni
az ilyen, friss lendületet hozó társulatokat?!?  A bulvárszürkébe fuldokló, egyre igénytele-
nebb úri közönség is  ujjongó örömmel fogadná az ehhez hasonló fantasztikus produkció-
kat!
Szerencsére nem szoktunk rangsorolni, ki tudná eldönteni, hogy a  Best of 2018  alterna-
tív szekciójában a  Szentivánéji avagy a Cigány legyen-e az első?  Mert az már most, az év
elején biztos, hogy a celldömölki Soltis Lajos Színház  mindkét előadásának megérdemel-
melten ott a helye!!! - (és még jöhet a következő...)

Téri Sándor  Szerebrjakov professzor  áltudósi komolyságával sulykolja  fe.L.Laca  furmá-
nyos  filozófiai eszmefuttatásait,  Galambos Péter  Csehov-változata  zenéjében is épít a
Bizottság  munkáira. Koncepciója kihívóan merész, az eredeti Ványa bácsi szituációit ke-
mény felhangokkal tagolják az énekszámok, melyek között  Menszátor Héresz Attila, sőt
Melis László  kompozíciói is szerepelnek.
A társulat  irdatlan indulattal találja meg  a hamisítatlan rockzenei hangvételt,  énekben,
mozgásban, agresszív aktivitásban abszolút hatásos.  A sűrű váltások ellenére nem kollázs-
szerű az előadás, a nemes textus és a brutális szókimondás fokról fokra szerves egységgé
ötvöződik.
Menszátor Héresz Attila  megfoghatatlan módon fojtottan halk,  enerváltan cinikus,  de
amikor a munkájáról  vagy a jövőről beszél,  tud emelkedetten optimista is lenni.  Játéka
tökéletesen példázza a  naturális és a groteszk  ritkán látható szimbiózisát,  szenvtelensé-
gének mélyén  tudatalatti érzelmi feszültségek munkálnak.  Félelmetes erejű a punci-mo-
lógja, amelyben az imádott testrész "isteni arcát" csodálja,  a sokkoló tiráda után nagyot
üt a kontrasztként berobbanó pop-sláger.
Kovács Olga Szonya rideg zárkózottságát szembesíti veszett éneklésével, hogy lehet, hogy
még a 32-szer ismételt refrént sem unjuk meg letaglózóan energikus előadásában?!? Válto-
zatosan ingadozik a tempó,  váratlan fordulatok biztosítják a folyamatos izgalmat, a rende-
ző minden konvencióra fittyet hány, de bizarr ötletei mindig telibe találnak.
Maday Gábor  depresszív emblémaként legtöbbet a padlaton hever, ám örök vesztesként
sem veszíti el teljesen emberségét.  Legyűrhetetlen őserővel állja a sarat,  még vodkamá-
moros nosztalgiájában sem gyűri le egészen  a reménytelenség. A grandiózus pisztoly-mo-
nológ dermesztő intenzitással árad, bármelyik hagyományos nagy Ványa bácsiban is csúcs-
pontot jelentene. Szívszorító megbékélt búcsúja Jelenától, az a csöndes mosoly, ahogy a
két fej összehajol.
Ebben méltó társa a még tanodás  Balogh Marianna, debütálása égi ajándék!  Egy fura kis
dalocskával lép be, nagyszerűen érzékeltetve a szépasszony csalódott unalmát, szépséges
lustasággal napozik, finom gesztusokkal reagál, de aztán, ha énekelni kell, kimutatja tiniko-
rának lenyűgöző energiáit.
Galambos Péter  példás színészvezetéssel  hangolja össze  az ötfelől verbuvált együttest,
eredeti elképzeléseivel, melyekben  "Minden másképpen van", újszerű hangot üt meg a
Csehov-variációk végtelen sorában.  Meglepetés és különleges élmény,  olyan produkció,
amelyet a szabad alkotói szellem és a kiváló társulat ragyogó összmunkája teremtett meg.

Fejünk fölött ballonkabátban  három grácia trónol,  P-től Z-ig válogatnak a 2017-es Szép
Versek-ből.  Bajor Lili  Tolnai Ottó-val indít:  Azt is be kell vallanom, "ott próbáltam ki a
fénymásolót,  amelyen e vers is másolódik,  ugyanis csak a toy-toy-ban volt konnektor..."
Szőcs Petra: A molett asszony sminkje című.versét   Horváth Alexandra  mondja: "holto-
miglan hűséges leszek... szemöldökömet a maradék lámpakorommal satírozom". A kaposvá-
ri Szabó Nikolett Röhrig Gézá-tól idéz: "nem a télire, a túlira vágyom, a jel itt átmosódik,
mint a kondenz, az ég ezer terhességi csíkja".
A három tündérkirálynő  varázsos szavai  meghitt atmoszférát teremtenek,  csak az a kár,
annyira gazdag a  Szilágyi Bálint válogatta anyag, egy sort se tudunk megjegyezni, pedig
csak úgy záporoznak  a gyönyörűséges gondolatok.  A költemények találóan illeszkednek
az előadók karakteréhez,  Bajor Lili  érzékenyen lírai, tragikusan mély: "Miközben a mor-
finadagoló őrült csipogásba kezd" /Vécsei Anna Rita/,  vagy  Pollágh Péter:  Nyár van, a
napraforgók jóra fordulnak soraival,  " a trafikos lassú és elégedett... gépel egy könyvet,
címe is van: Mándy Ivánért".
Szabó Nikolett  komor és heves,  "a szürkeballonos álom  újra kísértett, elveszetten bo-
lyongtam benne".  Zalán Tibor Agamemnon-jából hárman alkotnak valóságos színpadi drá-
mát, míg  Wirth Imré-től  a végítélet harsonái zúgnak: " Ha idejön a Terminátor, nem ma-
rad belőlünk semmi".
Horváth Alexandra  maga a vágytól, energiától duzzadó vitalitás, orgiasztikus csúcsra hág
Rósmer János versével, a vízszerelő tetoválása, "Szögesdrót, rózsa" felizzítja vad érzékeit: 
"Szerettem volna beszélni hozzá, s utána hagyni, hogy magáévá tegyen és utána hallgatni,
hogy a fürdőben dudorászva brunyál".

Háborús menekültek  a kertek alján. - Hívjuk a rendőrséget  vagy segítünk nekik?  A kam-
pánnyal hiszterizált légkörben  a témához elsőként Romankovics Eda nyúlt , lekörözve a
bizonytalankodó írástudókat. Egy átlagos magyar házaspár valahol a déli határ közelében,
a másik Szíriában él, majd családjuk és mindenük elvesztése után  menekülni kényszerül.
Balla Richie küszködő kisvállalkozó, fogcsikorgatva kalkulál: hogyan tudná összeszedni az
újabb lombikbébi-beavatkozás költségeit. Vívódik, de végül időlegesen befogadja a szíriai
házaspárt. Felesége, az acélos keménységű Kuklis Katalin ellenkezik, pedig ő érezhetne
igazán együtt a gyermekét váró Dzsamilával.
Hatott az alávaló migránsellenes propaganda, fél tőlük, olyan mások, olyan idegenek. A vi-
ta elvadul, a felek a közönség segítségét kérik: milyen érvekkel szálljanak harcba. Bizony
nem könnyű beleszólni, ami egyikünknek magától értetődő, az a másiknak rettenetes ve-
szedelem. A két színész nagyszerűen használja tanácsainkat, döntetlen az állás, a feleség
az anyjához költözik.
Mindannyiunkban felmerül,  mit tennénk ilyen helyzetben.  Szerencsére a legtöbben so-
ha nem voltak ilyen szituációban, az egyik oldalon sem. Számomra könnyű a válasz. Ahogy
Romada Rakottyai Katalin  ott gubbaszt reszketve a pajtában,  ahogy  Nagy Zsolt Zsozsa
tört angolsággal könyörög, abban a kiszolgáltatott reménytelenség minden keserve benne
van. /Háromszor valék menekült, háromszor mentettek ismeretlenek, egy evangélikus pap,
egy pártállami rendőr és sokan különböző égtájakról. Hiszem, hogy ma is vannak, lennének
ilyenek, bár sajnos, mesSze vagyunk már a régi moráltól/.
Végül bekapcsolódunk a játékba. Elgondoljuk és megelevenítjük a szereplők álmait. A rob-
banás traumáját rettegő Dzsamila, a jószándékú férj félelmeit.  Legerősebb az eddig med-
DŐ asszony víziója volt,  otthoni kertjében a szír asszony várta  tucatnyi gyerekével és ő
még a kerítést sem tudta átlépni.
A közönség sikeres aktivizálásával a társulat hatványozta az előadás üzenetét, valóban meg-
teremtette a Részvétel Színházát.  Lehet, hogy ha a királyi PártTV-be meredő tömegek is
elgondolkodnának ezt a rendkívül fontos produkciót látva,  de hát örüljünk annak, ha itt-
ott legalább százak elé kerül.

"Aludjatok most,  hadd pihenjek egy kicsit" - halljuk az anyukát  a szomszéd szobából. Be-
lép:  nagyot sóhajtva terül el a kanapén,  manapság igen nehéz  az otthonlévő szülő hely-
zete. Nincsen ismerős a házban,  csak ritkán van nagymama, nagynéni, a kisgyermek neve-
lése kemény huszonnégy órás műszak.
Kakasy Dóra  érzékeny songgal kezd,  Szabó T.Anna szövege, ahogy az egész darabban is,
találó és pontos, Kovács Adrián zongorán kíséri barátságos dallamait. Az éneklés abszolút
muzikális, tiszta és egyenes a deklamáció, nincsenek a muzi/nem/kell aktorok eszelős sor-
végi vibrátói, az orgánum beszédesen telt, lágy alt.
Az anyaság, a terhesség, a szülés a legintimebb, a legnehezebb téma. Papolnak szépségei-
ről,  de csak mostanság jelentkeztek írónők  ezen állapot ellentmondásainak bemutatásá-
val,  Kiss Noémi: Ikeranya,  Kiss Judit Ágnes versciklusa: Szül-Szeret-Hal.
Kotyog a retró kávéfőző,  takarítás közben  fogalmazódnak meg  a szépítés nélküli monda-
tok.  Nő a pocak, a várandósság terhei és reményteli titkai,  majd a szülés kínja és miszti-
kus öröme. Minden mozzanat egyszerű, sallangmentes, nincs önsajnálat, nincs nosztalgia.
Kakasy Dóra  játéka végtelenül emberi, töretlen ívben rajzolja meg az anyaság boldog-ke-
serves stációit. Nem túloz, hányan zakkantak bele a négy fal közti bezártság magányában,
melyért csak részben kárpótol a cseperedő apróságok adta öröm. A hazatérő apuka válto-
zatos napi élményeit meséli, alig érti az otthoni panaszokat:  "hiszen nem kell dolgoznod",
mintha az állandó figyelem és készenlét nem lenne lelki-fizikai robot.
A Szeressem magam monodráma bátor vállalás, gyönyörű munka, látni kell a teljes egyen-
jogúságért küzdőknek,  aktuális és leendő anyáknak, na meg minden kedves,  nem mindig
megértő férfitársaknak.  Színpad nélkül, bárhol eljátszható,  nem múló tanulság, maradan-
dó élmény, igazi nézőbarát remeklés.

Hány  Szentivánéji álmot láttunk már  Peter Brook-tól  Oskaras Korsunovas-ig!  De ilyet?!?
Aligha...  Egy kisvárosi kis független színház,  egy tehetsége,  képzettsége alapján amatőr-
nek semmiképen sem nevezhető társulat, egy eredeti elképzelésekkel bíró fiatal rendező
elementáris sodrású, minden ízében tékozló energiáktól sugárzó előadást teremt.
Nagy Péter István még színiegyetemi rendezőhallgató olvasatában a szeretett mű minden
sora találó értelmezést nyer. Elég egy apró utalás, "tőlem még a vadállatok is elriadnak",
máris megjelenik két, rémülten elmenekülő szarvas, hogy aztán egy vadászásra célzó mon-
dat révén,  később nyílt színen puskavégre kerüljön.  Eszméletlen ötletekben sincs hiány,
ám a legkisebb is  gondos kidolgozással realizált. A bűvös pipacsvirágot  égi küldött hozza,
kézről kézre röpül, hogy aztán szembe-farba cseppentve szerelmi bódulatba ejtsen.
Tíz színész játszik huszonöt szerepet, közben a díszítők, műszakiak föladatait is ellátja, az
erotikus bombázó  Nagy Zsuzsi  Titániája  táncával szédít,  a következő pillanatban már a
függönyt húzza,  Tóth Cecília  kiválóan funkcionáló  mobil állványzatát felváltva mozgatják
az egymást hajszoló őrült szerelmesek.  De saját erőből valósul meg  ezen kívül F. Szórád
Szilvia  jelmeztára és az összes technikai kellék is.
A társulatvezető  Nagy Gábor tekintélyes Égeusként dominál,  Marton Mercédesz, a lúzer
Hermia elveszetten küszködik, annál erélyesebb a dörgő hangú Heléna, Hajba Beatrix. Az
athéni herceg,  Pesti Arnold  otthonosan váltogatja társadalmi szerepeit, dali munkásszín-
játszó és a magasabb szférák Tündérkirálya egyaránt.
A  Gregorich família  zenekara pompásan muzsikál, a brutál dobos Domonkos váltott gyer-
mekként szelíden szendereg, Gregorich Bálint Tetőfi Pétere pedig Babszem Tündéri köz-
játéka mellett magát a  Rendezői Túlhatalmat testesíti meg.  Fantasztikusak a táncképek,
többször is megejtő szépséggel énekel a még gimnazista Fodor Lili, aki Lavórfalvyné Irén-
ke fürge alakváltásaival gyorsöltözési világcsúcsra tör.
Tóth Ákos  Lysandere hevesen gesztikuláló, groteszk okostojás,  az egykerekűn és break-
danceben is bravúrkodó  Piller Ádám Demetrius után Thysbe lírai gyengédségű figuráját
hozza varázslatos hitelességgel. A nyitóképben Tompor Miklós közfoglalkoztatotti elánnal
bútorozza be Théseus lakomáját,  Bruckner Roland  metamorfózisa  a szamárfej nélkül is
tökéletes, az animális nász őrületében lombfúvó falloszával teljesíti Oberon bosszúját. Az
első rész zárójelenete Hacsaturján Álarcosbál-keringőjének fokozásaival szinkronban a ka-
tarzis mennyei csúcsán kulminál.
Görkorcsolyáján Pukk övet kerít az Egyenlítő köré,  Boznánszky Anna kirobbanó vitalitás-
sal fűszerezi játékát,  pajkos humora,  csúfondáros lénye gyújtópontja a lehengerlő elő-
adásnak.  Kiszólásaival lefegyverzi a közönséget, a finálé végtelen köreiben minden fordu-
latnál képes új és még újabb arcot mutatni.  Nagy Péter István csalhatatlan tempóérzék-
kel vezényli a rendkívül sokszínű produkciót, az együttes eminens összmunkája színészve-
zetési remeklés, a hasonlíthatatlan eredetiség ígéretes jövőt jelez.
A színészek doyenje,  Bruckner Roland  gyönyörű monológban  fejti ki  ars poétikájukat,
ha nem lenne ez a színház, egy kis falu kis autószerelője lennék,  ezeken a színpadi desz-
kákon enyém a világ. Igen! Ilyen színházat csak szenvedéllyel, szerelemmel lehet csinálni,
ilyen élménnyel lehet  visszaadni hitünket  a Színházban,  az Életben.  Mindenkinek látni
muszáj a  Soltis Lajos Színház  álomelőadását, még ha Celldömölkre is kell utazni érte!

2 0 1 7

Borsod megyei cigányasszonyok.  Az ötven éves Reginát ünneplik,  ez náluk már dédmama
kor. A Sajátszínház tagjai hátrányos helyzetű településeken dolgoznak a helyiekkel. Nyolc
közmunkás  Szomolya és Sály  falvakból, anyák, nagyanyák és egy lány.  Életük tipikus epi-
zódjait játsszák el, hogy hogyan találkoznak az anyaság kapcsán a hatalom képviselőivel.
Sárosdi Lilla  mentorként vezette be őket  a színjátszás világába,  szerepel is a darabban,
ő a rideg védőnő, aki alig leplezi lenéző megvetését. " Aztán kiskád van-e? - Igen, vettünk.
(félre) Miből? - Mérleg van! - Persze, vettünk. (Miből?)  - Kiságy, gyógyszerek stb... és így
tovább, felsőbbrendű fehér emberként.  Ám kitűnő játéka nyomába sem ér  annak az ele-
mi hitelességnek, ahogy Ők az állami embereket bemutatják.
Horváth Rudolfné  bongyor hajkoronájú ősaszony,  Gyámügyisként gyilkos karikatúrát raj-
zol az íróasztal mögött terpeszkedő, értetlen hivatalnokról.  Perzselnek a szavai,  de nem
nevettet, inkább elborzaszt. Másik nagyjelenetében  egyik szülésének történetét mondja
el. - Éreztem, hogy jön már a gyerek,  de hát csak kimeszelek még, meg főzök egy tésztát
pörkölttel. Egyszer csak jöttek a mentők, hamar megszületett, mondja a főorvos: "Na ezt
a gyereket jól odapörkölte", persze, mivel barna az istenadta.
Közben vidáman készül a vacsora,  krumplit pucol, zöldséget aprít,  levest kavar az egész
társaság.  Egyikük elmondja,  császármetszést akart a doktor,  sietett a teniszmeccsére,
de ő inkább hazament, normálisan megszülte. Majd mindegyikük 15 évesen lett anya, ma-
napság már felmerül az abortusz lehetősége. Anyai tanács ellenére a kamaszlány megtart-
ja magzatát, "aztán az lett a legkedvesebb unokám" - vallja 45 éves nagymama.
A műtőasztalon sok galádság történik.  Többüket "elkötötték",  természetesen beleegye-
zésük nélkül.  Horváth Zsanett  a legújabb generáció  öntudatosabb tagja, nem akar így
gyereket, többre vágyik az évezredes szerepnél.
Romankovics Edit  rendezésében jól kamatoztatja  a civilekkel, diákokkal,  nézőkkel foly-
tatott munkájának tapasztalatait,  nagyszerűen összehangolt, pontos ritmusú az előadás.
Mindenki azt hozza, amit keservesen megélt és ez megkerülhetetlenül hiteles, elementá-
risan lenyűgöző.  Az első percben már  Báder Renátá-t hallgatjuk,  fájdalmasan érzelmes,
csodálatos zeneiségű éneke "kőfalon áttör, lehatol a lélek fenekéig".
Vali,  Kállai Gergőné  különszobát szeretne a kórházban, sok módja van ennek, egy liba,
avagy csak  a pénzes boríték.  De az ő megoldása is célravezető: "a férjem 100 kiló izom,
itt áll az ajtó előtt". Élni akarás, életkedv,  mindent legyűrő humor, brutális őserő sugár-
zik az előadás minden percéből - és ezeket az embereket nem akarja  a politika felemel-
ni, ezeket a gyerekeket nem akarja taníttatni.  Mellettük nézünk el mi is szótlanul - szé-
gyen! Óriási dolog, hogy van egy Sajátszínház, amely teret ad a hangjuknak.

A köralakú cirkuszi ElepHánt-porond testes reményeket kelt, ám először egy gyilkos cson-
kítást kell kibírni: hősünk,  a Nagy Górky egy balesetben két karral kisebbé sérül.  Evelin,
az Ápolónő,  Koncz Eszter viharverten totyogva énekli depresszív dalát: "inci-finci módon
vége lett a gyerekkoromnak, gyerekkoromban.  Cigiztem és varrtam a bőrömet.  Halleluja,
halleluja testemet."
A történések valahol  az abszurd blődli szürreális határvidékén osonnak elő,  Kókai János
textusa és songjai Brechtiek, Ionescoiak egyszerre. Hétköznapi őrületek szivárognak elő,
Regős János  cirkuszigazgatója, Pali egy NDK népautóban éli mindennapjait élete páriájá-
val.   "Kész cirkusz az élet. Egészben meg tényleg... Elefánt, elefánt vagy őrület,  Klárika,
Klárika, ez őrület."  A kihívóan karcos,  sistergő karizmájú  Koltai Judit nem késlekedik a
riposzttal:  "Trabant, Trabant, Trabant.  Unom a Trabantot.  A Pali vezet,  a Pali vezet, a
Pali vezet a semmibe - a picsába. Palira vett, ez palira vett, palira vett, a Pali, palira vett."
A szóvégi sziszegő kettős TT-ék feledhetetlenül hasítanak ámuló tudatunkba...
A nővérkéket delejesen zaklató Orvos,  Kókai János  félresikerült pályáját siratja: "Latin-
szerető akartam lenni,  de Kovács lettem,  csontkovács.  Kigyúrt testtel  lehettem volna:
Antónió Barnabász. "Cha-cha-chá-ját, mint az összes többi dalt a Hajléktalan  Geltz Péter
gitárja kíséri.
Szegény Górky,  Kroó Balázs  állást keres,  a munkaközvetítő  Molnár-Kovács Éva, aki elő-
ző szerepében Barbieként hagyta cserben, nem sok jóval biztatja. A kétségbeesés hősün-
ket a Szabadság-híd Turuljára hajtja,  ahol a szintén sorsüldözött Palival találkozik.  Halál-
ugrás helyett egy Nagy Barátság veszi kezdetét:  végre értelmet nyer a cirkuszi díszlet, a
kartalan munkanélküliből világszám lészen.
A groteszk humor petárdái sorra robbannak,  még egy Saar-vidéki Pultos-díva is előkerül,
Kovács Andrea  songja akusztikus emblémája a pazar estnek: "Natúrlik, natúrlik, Goethe,
Einstein, hová tettem szexi mellem?... Ich bin Brünhilda, Ich bin magány. Tadadada, tada-
da, Sájsze, sájsze, heiligen nakt. Tadadada,tadadada."  Nem véletlen a ritmikus refrén, a
Dada frivol szelleme pezsdítően itatja át az előadás maróan gunyoros atmoszféráját.
Textus, dalszöveg, zene és rendezés:  Kókai János polihisztor módra alkotta meg extrém
darabját, a  Holdvilág Kamaraszínház és a Kókai János Társulat  nagyszerű gárdája pedig
merészen egyéni színekkel hatványozta a kiváló produkciót.

Egyhangú  a házastársi kapcsolatot boncolgató kezdés, bár  Álmosd Phaedra  a tőle meg-
szokott extremitással izzítja  izgalmas figuráját.  A családi körben egyedül  a lányok jelen-
tenek érdekességet, a feltűnően szuggesztív  Kadlót Zsófia egyből szemet-szívet szúr. Az
ő szerelmi élete  bizsergetően kétpólusú,  leszbikus párja,  Kovács Andrea  parázs össze-
tűzésben ütközik meg a hímnemű szeretővel. A fiú nyeglén szopogatja elektromos cigijét,
hanyattvetve magát  hatalmasakat hahotázik,  elképesztő nonchalance-szal védi ki a táma-
dást.  Kövesdi László  kurta jelenetében  bravúros karaktert rajzol, az Évad Legjobb Epi-
zodistái között a helye!!!
Lábán Katalin  pontos értelmezéssel bontja ki  Garaczi László textusát,  találó a realitás-
ban, a virtuális teret pedig nagyszerű érzékkel exponálja. A férj  Kassai László csak a cy-
bernőbe szerelmes,   Túri Hajnal szürreál vampként hozza a léten túli álomalakot.  Csáki
Rita fölényes biztonsággall vezényli a fény- és hang-jelenségeket, messze túllépve a szű-
kös helyi adottságokon.
A kisebbik lány,  Cseh Fruzsina  is megtalálja  katatón párját  Nagy Ferenc  ápolt szemé-
lyében,  a legemlékezetesebb perceket  Kadlót Zsófia  lézersugárzású játéka szerzi.  Az
RS9 Színház bámulatos vállakozókedvvel állítja színre  a kortárs magyar darabokat, ami ke-
véssé mondható el  a legkisebb kockázattól is rettegő kőszínházakról.  Hát Nem KŐŐŐ!!!
Többet kapunk  az alternatív szcénában,  a játszó erők hiányosságait bőven ellensúlyozza
a megvalósítás eleven lendülete. Az RS9 esetében az OFF-Fesztiválon kívül mindez elmond-
ható a hétköznapi repertoár imponáló változatosságáról is.
Garaczi László  különc humora, eredeti látásmódja élteti a darabot, szemlesütve ismerhe-
tünk rá titkolt hibáinkra, az elhallgatott tévedésekre.

A Stúdió K 1980-as Balkon-jában  Gaál Erzsébet  Madame-Királynője és Székely B. Miklós
Rendőrfőnökének  legendás kettőse dominált,  szereposztási kényszerek miatt  a mostani-
ban a hangsúly a bordélyházi vendégek felé tolódott el.
Három  elképesztő intenzitású színész,  füvezés nélküli  mámoros vetésforgóban  játssza a
klienseket és a nekik szexet szolgáltató hölgyeket.  Pallag Márton  negédesen gyónja "va-
lódi" bűneit , majd mint Tábornok nyargal a csatába. Lova  Márkus Sándor, aki máskor szi-
gorú Bíróként ostorozza  a kisstílű tolvajnőt.  Természetesen utóbbinak is van másik énje,
a lenyűgöző jelenlétű  Fila Balázs  Püspöke csúcspontja az előadásnak.
Zsótér Sándor  interpretálása  lézerpontossággal mutatja meg  Jean Genet  művének zse-
nialitását, a létünket meghatározó szerepjátszás, szerepcsere identitást erősítő fontossá-
gát.  Balázs Zoltán  korszakos jelentőségű  Négerek-jében  a Fehérek-Feketék játszóinak
inverziója emelte ki a személyiségcserék erejét,  ebben a produkcióban a  Cselédek alak-
változásai hatványozódnak.
Ambrus Mária  fogason függő függönyén  a kéjszalonok képeit láthatjuk, néhány jellegze-
tes tárgy díszeleg a polcrendszeren,  pl. egy félbeharapott görögdinnye vasalófejjel, ere-
detiek a kézzel fejgéppé állítható led-lámpácskák.  Szívesen láttunk volna többet  Bödők
Zsigmond-ból, Hóhér-ja  Benedek Mari  rőt bolyhos mellvédjében  torokhangon rémiszt,
kár, hogy később csak a Hulla jut neki.
Tankó Erika derekasan küzd  Irma Madame tonnás szerepével,  a forradalmárokhoz szegő-
dött Chantalként hitelesebb,  Balázs Zoltán Rendőrfőnöke alkatidegenként tévelyeg. Az
előadás mindezek ellenére  töretlen lendülettel ér célba, a  Huszárik Kata  Küldöttje ál-
tal királyi fenséggé avanzsáló kuplerosné, díszes kompániájával együtt,  délcegen feszít a
Mikszáth-téri balkonon,  majd egyre bővülő vendégkörrel folytatja  áldásos alaptevékeny-
ségét.
Jut még egyszer  Zsótér Sándor-nak a Balkonhoz kiegyensúlyozottabb társulat,  de ez az
előadás is mérföldkő a Genet remekmű magyarországi megjelenítéseinek sorában. Az meg
egyenesen Csoda!!!,  hogy mindez a  Maladype  lakásszínház éppen hogy tizenöt négyzet-
méterén történik!

A 2002-es  Balázs Zoltán  rendezésben, (Jean Genet- Sáry László: Négerek), tucatnyi Bár-
ka-színész playback-elt fantasztikus énekesek hangjaira,  a játék, a mozgás és a zene töké-
letes egységet alkotott. A mostani darabban a merész rendezői koncepció négy színésszel
és négy énekessel jelenít meg kétszer annyi a szerepet.
A kiindulópont az örök klasszikus, a hozzáállás meredeken kortársi. Egyetlen teniszbírói áll-
ványzat a vertikális játéktér, körötte kergetőzve, létrákon fel-le kúszva lakják be a szerep-
lők.  Szilágyi Ágota  játékában könnyen követhető a kétarcúság, Csongor és Tünde hekti-
kus váltakozása,  Tankó Eriká-nak  csak Ilma jut,  ám időnként  ő mondhatja a kivilágló né-
zőtér felé a filozofikus szentenciákat.
Már a Platonov idején feltűnt  egyes színészek szinte szavankénti,  görcsös hangsúlyozása,
amely ütemenként töri meg a folyamatos deklamáció áradását. Teljesen érthetetlen, hogy
miért?!?, az erőltetett akcentálás bizony most is sokszor kerékbe törte Vörösmarty Mihály
mennyei poézisét.
De mindenért kárpótol a csodálatos zenei anyag, Sáry László széles ámbitusú, prozódiaba-
rát partitúrája,  a többszólamú, kánonokat, imitációkat hordozó,  átszellemült vokalitás. A
helyenként  nyaktörő regiszterváltások és az irdatlan mennyiség  veszett kihívás az éneke-
seknek,  akik elképesztő intenzitással, bravúrosan állják a sarat.  Kéringer László  morbid
Mirigy-parókában  néha basszusmélységeket is érintő orgánummal intrikál, bazalt-tengelye
a produkciónak.  Fekete János "Jammal"  az énekszólamokra érzékenyen reagáló effektu-
sai és a virtuóz szájdob-ritmusok XXI. századi atmoszférát teremtenek, mesteri kölcsönha-
tásba lépve a kortársi komolyzenével.
Németh Anikó  színes jelmez-orgiát kreál,  tüneményesek a lányok csillám arany-ezüst-ró-
zsaszínben, lenyűgöző az Éj Királynőjének emeletnyi csillaguszálya.  Sipos Marianna  mara-
toni hosszúságú a cappela áriájában hajmeresztő ugrásokkal, végtelen állóképességgel tri-
umfál,  Denk Viktória  a bájos Nemtő, a harapóskedvű Berreh mellett  Ledérként tripláz.
Mezzotündérként  Balogh Eszter cinkos mosolyokkal, káprázatos mozgással, elbűvölő meg-
jelenéssel magaslik ki,  posztmodern betétként  még két frivol operett-kuplét is elénekel
attraktív gesztusokkal fűszerezve: "Pesten jártam iskolába" - Rózsalevél kicsi rózsalevél..."
Bartha Lóránd  villámgyors nyílt színi átvetkőzésekkel, egyre kevesebb öltözékben mind a
három vándort,  a Kalmárt,  a Fejedelmet és a Tudóst kétszer is hozza,  de emlékezetes a
magas térdemeléssel menekülő,  a természetesen szirénhangú feminin ördögfattyak űzte,
ijedtfehér ugróegérré fakult Vörös Rókaként is.  Balga szerepében,  mint az egyetlen iga-
zán emberi lény,  a félelmetes karizmájú  Bödök Zsigmond  eleven humorával  az előadás
legerősebb alakítását nyújtja. Tündérmesénél többet ér egy jó alvás vagy egy oldal szalon-
na, nem is beszélve a tenyerestalpas Ilma decens bájairól! Felhág a magasba, beint a nagy
pillanatára váró "Jammal"-nak:  feldübög a tuci-mámor,  eszméletlen rap-cunami tör ki, bi-
zony mondom, ebből szívesen hallgattunk volna akár többet is!
Balázs Zoltán  rendezése fölényesen uralja  a színpadtér minden köbcentiméterét, folya-
matos mozgásban örvénylik a mesejáték,  feszes tempóban sistereg a cselekmény.  A kez-
detben ledöbbent publikum fokozatosan akklimatizálódik  az ismeretlen stílushoz, a végén
interaktív reagálással soraiból még egy Csongor is kerül a fináléba...
A Maladype és a Gyulai Várszínház  közös produkciója a korszerű színház felé mutató bá-
tor vállalás,  eredeti szemléletű, a megszokás gátjait áttörő alkotás,  a költői textus, a pa-
zar látvány és az újszerű zene bűbájos kevercse.
A budapesti klórozott csapvíz után mámorító a gyulai... Tiszta forrásból, teli pohárral!

Riasztó vészjelek, (pincerendszer, 8 Celsius, 4 óra a föld alatt),  a végtelenül barátságos Rá-
day-utcai  Stúdió K-ban  kicsit szégyelltük a polártrikókat, tolldzsekiket,  szerencsére a jé-
geralsót nem láthatta senki.  A szépen komponált nyitóképben ott gubbaszt az a kilenc szí-
nész, aki mind a negyven szerepet el fogja játszani.
A hebehurgya legény, Peer nagyokat lódítva meséli kalandjait ámuló anyjának, Nyakó Júlia
és a vagabund elánnal sistergő  Nagypál Gábor  átütő erővel indít. A menyasszonyrablás je-
lenete  már az előtérben zajlik,  Horkay Barnabás  félszeg Vőlegénye  kajla igyekezetében
majd nyakát szegi a kunkorodó szőnyegen.
Buszra szállunk, Aase anyó és Solvejg közben kitárgyalja a garabonciás fiút, dünnyögő zene
szól, angyalhangok kísértenek.  A Sörgyár alatt húzódó  Pincerendszer bejáratánál hangzik
el az utolsó figyelmeztetés,  nagyon hideg lesz, még fel tudunk kapni valamit a kirakott pu-
lóverekból, kabátokból, de még pokróc is akad. Alászállunk a mélybe, kanyargós botorkálás
után Manóország fogad. Peer méretes farkat növeszt, (elöl), a kényszernász miatt menekü-
lőre fogja. Útközben fantasztikus zenekarral találkozunk, Spilák Lajos egyhúros seprűnyél-
hárfáját ütögeti, dübög a lavór, sikít a fejsze.
A tízméteres boltozatok, a dermesztő akusztika, a monoton vonulás félelmetes atmoszférát
teremt, az akkurátusan értelmezett, erős koncepcióval rendezett képek  még tovább erő-
södnek az együttes nagyszerű játékával. Aase halála az első csúcs, a test a fém gyerekkád-
ba hanyatlik, a falakról hulló cseppek kopogják a Memento Mori gyászritmusát:  katartikus
élmény.
Az erdőben megjelenik Solvejg,  Kurta Niké alkatilag tökéletesen jeleníti meg a fjordok fa-
gyos szépségét, előttünk haladva klarinétján énekli Kákonyi Árpád melódiáit. Az elhagyott
manólány  többméteres nylon-uszály végén fiacskáját vonszolja szemrehányón,  Peer Gynt
rettegve iramodik tova újabb plexifüggönyök felé. Fekete Anna és Kálmán Eszter, a rend-
kívül kifejező szórólap poliészter jéghegy motívumának megfelelően,  díszletként használja
gazdag fantáziával a fóliákat, de még a fehérben világító ruhákra is jut néha belőlük.
Fellépcsőzünk a szabadba,  a szünet után  a milliomossá vedlett fiú  luxushajóján vagyunk,
bugyuta sleppjének éke  a gyilkos hajlamú Kovácsmesterből,  csokornyakkendőjét bajusz-
ként hordó agrárbunkóvá előlépő  Lovas Dániel.  A kertben élvezhetjük  a csábos Anitra,
Pallagi Melitta élvhajhász játszmáit, csodáljuk   Nagypál Gábor minden szituációhoz új és
új színeket találó játékát.  Már három órája egyfolytában a színen van, lendülete szédüle-
tes, szuggesztiója egyetlen pillanatra sem csökken.
A kriptamély Bolondok Házában  Sipos György  tudós őrültként létrázik fel s alá, a hajóút
bambuszrudakra vont fólia-vitorlákkal torkollik katasztrófába.  Visszaköszön az első kép,  a
halálba dermedt szereplőkről  lehullanak a gyászleplek hagymahéjai.  Dobre papa  ideje is
lejárt,  Homonnai Katalin  már csak mint  "nemzeti érzelmű színész"  folytathatja valahol.
Deres a haj, görnyed a hát, a dikció nem lankad, de itt a vég: Gomböntő képében lép be
a Halál,  Nyakó Júlia kérlelhetetlen, csak a Keresztútig ad haladékot.  Spilák Lajos patás
Ördöge nem ismer kegyelmet,  fölfelé indulunk a lejtőn, szabadba nyílik az ajtó,  Peer ka-
landozása véget ér.
Ascher költői,  Zsótér intellektuális előadása után,  a XXI. század második évtizedének Ni-
belung lakópark-jaként,  korszakos jelentőségű a mélyvilági  Peer Gynt.  Hegymegi Máté
elementáris erővel komponált munkája eredetien illeszkedik a különleges tér adta lehető-
ségekhez, a  Stúdió K társulata mérhetetlen energiával, extrém tehetséggel, gigászi mun-
kával valósítja meg  a kivételes rendezői koncepciót, a címszerepben  Nagypál Gábor  az
utóbbi évek legnagyobb alakításával triumfál.

Kutyanyár, kánikula, színházi szünet, a Stúdió K mosolygósan barátságos falai között mégis
pezseg az élet. A  Független Színház  tucatnyi aktivistája egyedülálló fesztivált hoz össze,
a Roma Hősök minden hátrányos helyzetből, lehetetlen körülményekből kitörni akaró em-
bert képviselnek: reményt adnak, mert lám, nekik sikerült.
Remek a szervezés, az előkészítő munka,  Skóciától Romániáig, Svájctól Angliáig tágul a té-
mák és a résztvevők köre.
Balogh Rodrigó, az egész esemény egyáltalán nem szürke eminenciása  Richard R. O'Neill
monológját rendezi  Dömök Edina  előadásában, az Olaszországban élő szerb nemzetközi
cigányszervezeti aktivista,  Dijana Pavlovic a Mariella Mehr: Kőkorszak című regényéből
formált textust recitálja.  Ki hallott egyáltalán  a Svájcban élő roma  jenish kisebbségről,
hát még az őket pusztító  kormányzati népirtásról?  Az USA-ban,  Skandináviában kialakult
fajnemesító tanok nemcsak a nácik alapeszméje lett,  fél évszázad alatt a jenishek száma
kétharmadára csökkent. Sterilizálás, gyermekek árvaházba hurcolása,  már csak a gázkam-
ra hiányzott.  A titkos művelet tényei  csak 1970 után kerültek napvilágra,  a kormány bo-
csánatot kért, - a dokumentációt száz évre titkosították!!! Kicsit széttartóan egyenetlen
az előadás,  ám az utána következő beszélgetés dermesztően izgalmas. Hihetetlen dolgok
derültek ki  a gazdag, művelt,  békés Svájc szörnytetteiről,  az alapul szolgáló önéletírást
mindenkinek azonnal el kéne olvasni.
A z első nap csúcspontja a Budapesten már járt  Alina Serban  monodrámája volt,  beszá-
molónk alább, hasonlóan a másnapi, lenyűgöző hitelességű  Mihaela Dragan (a n)ő beszél
című előadásához.
Az első  Roma Storytelling Fesztivál hatalmas esemény, az öntevékeny művészet ünnepe,
köszönet érte a szívmelengetően lelkes szervezőknek: reméljük, a folytatás sem marad el!

"Roma vagy?" "- Anyám roma, apám roma."  Lenyűgöző monodrámájában  Alina Serban  éle-
tét játssza el, amelynek során egyre kevesebbet számított a származása,  mindenek felett
a céltudatos akarat és a puszta tehetség győzött.
Ahogy felénk fordul, ahogy ránk néz, ahogy hihetetlen energiával deklamál, el tudjuk kép-
zelni, hogyan állított hosszú sorban mindenkit maga mellé. iszonyatos szegénységben nőtt
fel, takarítás fejében laktak egyetlen nyomorult szobában,  mégis tanult és képességei ré-
vén a bukaresti színművészetibe is bekerült.  A jómódú gyerekek, művészsarjak között ide-
genként téblábolt, tanárai azonban felfigyeltek rá. Már akkor eredeti ötletei voltak, hiába
próbálták rábeszélni, hogy olyan rendes színésznő legyen,  megszállottan járta saját útját.
Merész ugrással  Londonban felvételizett,  első feladata:  "mutassa be a szobáját".  De hát
ilyen neki még sohasem volt...
A különleges történéseket  változatos eszközökkel jeleníti meg,  mókázik, táncol, vetít és
még sprintel is helyben  egy nagyot.  Páratlan szuggesztivitással hitelesíti  minden szavát,
egyetlen pillanatra sem tudunk bűvköréből szabadulni. Az epizódok elementáris lendület-
tel követik egymást, kislányos termetét óriássá növeszti a színészi bravúr. Egyáltalán nem
"cigánykodik",  nem használja a roma kliséket,  egy ember, egy művész, aki túlnőtte etni-
kai meghatározottságát.  Mert elsőrangú színész,  aki képes volt  életútjából fantasztikus
textust, eleven sodrású előadást alkotni.
Éber álmomban Jeanne d'Arc szerepét osztottam rá, de Makrancos Kataként is látom ma-
gam előtt, Júliaként felrobbantaná Veronát és megmentené Romeót. Most egy belga film-
ben játszik,  mi mást, mint egy boxolót/!!!/ , Romániában egy független fizikai színházban
Mercutio-ra készül, de olyanra, akibe fiú-lány egyaránt szerelmes...
Karizmatikus egyéniség, letaglózó játék,  parázs nyitódarab a  Független Színház  rendkí-
vüli fontosságú, nagyszerű  Storytelling Fesztivál-ján.

Mihaela Dragan  aztán nem rejti roma voltát, fekete copfjait piros szalaggal fonja, félig ro-
mán, félig cigány, vagy tán egészen az.  A nagypapa még medvetáncoltató, a rokonság réz-
műves.  A zárt közösségből "szociális támogatás" révén tud kitörni,  úgy tűnik arrafelé nem
az összes pénzt lopták el a felzárkóztatási alapból.
Puha piánóban, a gitáron kísérő  Balogh Gusztáv-val gyönyörűen énekel, végtelen melankó-
lia, csodálatos költőiség. De a játékban sugárzóan hetyke, pajkosan vidám.  Nem sokat idő-
zik a gyerekkorban, egyből rátér különféle asszonysorsok bemutatására.
A hagyományos életforma  nem annyira negatív.  Aki elfogadja státuszát,  boldog.  A közös-
ség védi szokásait, inkább megütközik a mai világ számára idegen elvein. Saját pohárból isz-
nak, idegen után összetörik,  még a szállodában saját ágyneműben alszanak,  hiába frissen
mosott az ottani. A párokat a szülők választják ki, ezek a házasságok se rosszabbak az átlag-
nál.
Ellentétként a másik nő azért szökik el otthonról, mert saját maga akar választani.  Sokféle
sors elevenedik meg,  Mihaela  rengeteg interjúból építi fel darabját,  amelyben a  Nő be-
szél. A mai sorsok, a változó életfelfogás poétikus kontrasztja a zene, meditatív, finom, ősi
titkokat sejtet, a szociologikus közelítést művészi formába oldja. És táncol és bohókás mer
lenni, a monológot kamaszos humora fűszerezi.  Négy, szinte gyerekkorban kiházasított nő
és saját élményei a romániai cigányság  mély ambivalenciákat hordozó helyzetét írja körül.
Annyiból tényleg feminista, hogy csak nőkről van szó,  de hozzáállása  ennél sokkal tágabb
perspektívájú.  Felveszi a  gyönyörűséges cigány-szoknyát,  vörös kendője izzik a fényben,
mégis mai, modern, európai:  nincs kibékíthetetlen ellentét  az etnikai kultúrák között, a
múlt és a jelen szimbiózisban, egymást erősítve él a demokráciában.
Bukarestben alapította meg a  Giuvlipen Színházi Csoport-ot, előadásaik nemzetközileg is
elismertek.  Jó lenne  a többit is megismerni,  Mihaela Dragan  robbanékony játéka  üstö-
kösként hódította meg a kortárs színház híveit.

A 70-es évek trendi-boom idején nem voltunk annyira oda érte, de a Törőcsik Mari - Garas
Dezső-féle szolnoki előadás óta imádjuk. Nagy merészség belevágni a Schwajda dramatizálta
nagyszerű anyagba, Czeizel Gábor  pompásan célratörő rendezéssel fontos produkciót ho-
zott létre.
A középpontban álló  Tóth József (Joczó)  az alkatától  idegen  José Arcadio Buendia  sze-
repében nagy játékkedvvel,  virulens humorral derekasan helytáll,  kicsit líraibbá, kicsit kis-
fiússá formálva a család- és városalapító ősapa legendás figuráját.  Nagyvonalú vándorcigány
Melchiades-ként Anga-Kakszi István robusztus formátum, két cserfes leányzó, Marjai Virág
és  Perjési Hilda vetekszik későbbi, decens gépzongora-készítői alakjáért.  Gere Dénes, az
első és második José Arcadio: komor tömbből kedves fiúcskává változik,  Szitás Barbara fék-
telen pöfékeléssel sorra gyűri maga alá a még ártatlan ifjakat, utoljára a hevesen álmodozó-
an szerelmes Hajdú László-t.
Czeizel Gábor  nagyszerűen hangolja össze  a főhős és a több szerepben is remeklő együt-
tes akcióit, kitűnő jelképes tárgyhasználata is: az asztroláb triangulum, az eltemetett leány
zizegő ritmuscső,  a daguerrotypiát ledlámpácska készíti.  Megszólal a  Márquez-i költészet,
katartikus a 451 Fahrenheitot is idéző emlékezetvesztős kép.  Kutik Rezső  alkotótársi szin-
ten gitározik, aláfesti, kommentálja a jeleneteket, Brouwer-től Joao Gilberto-ig terjedő re-
pertoárral, csodálatos játékkal hatványozza a hatást.
Aki olvasta, boldogan élheti újra át a gyönyörűséges mesefolyamot,  aki nem, azt elkapja a
varázslat,  talán még a könyvet is előveszi egyszer... A  Spirit Színház és Czeizel Gábor vál-
lalkozása figyelemre méltó,  Gabriel García Márquez  alapkönyvéhez méltó színházi tett.

Az érdem  Bacsa Ildikó-é, aki megtalálta ezt a szellemes, eredeti, jól megírt darabot. Csak
azt mondhatjuk el újra, milyen jó, hogy a független szférában jobban olvasnak az arra hiva-
tottak, mindig hoznak újat, míg a kőszínházak alig találnak tisztes kortárs anyagot.
Kurucz Nóra  háttérfala megnyílik,  egy tüneményes madárfejű lény bukkan elő,  fejdíszét
rázva pisszeg, vijjog és csicsereg,  közben szédületes díszítésekkel , váratlan oktávváltások-
kal énekel,  már ha éneknek nevezhető  Szani, alias  Szabó Annie  teljesen egyéni,  félfal-
zettben sikongó,  elementáris hatású előadásmódja. A pregnáns gesztusokkal színezett dal-
betétek,  Hegedűs Dani  pompás gitárkíséretével találékonyan tagolják a cselekményt.
Két, még alig 45!, fiatal hölgy diskurál a kávéházi asztalnál, a kétgyerekes, férjjel bíró kávé-
zacc-jóslással biztatja az aktuális férfit éppen elvesztő barátnőt.  Találkozásaik kapcsán ala-
posan kiismerik egymást, hiába álcázzák féltett titkaikat.
Botos Éva  pontosan értelmezett szituációkkal,  lendületes tempóban vezényli a játékot, a
fordulat, a Nagy Ő megjelenéséig tökéletesen tisztába jövünk a Két Magas Nő alacsonyszin-
tű, kölcsönös hazugságaival.  Bacsa Ildikó  keserű csalódásokba dermedt lúzer, míg az ener-
gikus Varga Klári hihetetlen szuggesztióval sugározza a munkás hétköznapok csalási boldog-
ságát.  Bepillanthatunk otthoni életébe,  fantasztikus kontrasztokkal váltogatja  a Tv-show
nézés és a telefoncsevej pillanatait.
A bomba  Baksa Imre  megjelenésével robban, végre egy férfi!, - aki a kezdeti értetlenség
után reménykedő alkalmazkodással lép a konfliktus kellős közepébe, kirobbantja azt, majd
személyében kínálja a kétséges megoldást. A csúcson a Budapest Kamaraszínház  Galócza
és  Árpádház  előadásaiban nyújtott nagyszerű alakításai után  Varga Klári  újra bizonyítja
sokszínű karakterformálási képességeit, a végjáték frenetikus tablóval zárul.
Annagrete Kraul  ötletes darabja,  Botos Éva rendezésében,  Szabó Annie varázslatos ma-
dárhangjaival felettébb jóízű színházi csemege!

A  Fenevadak  után  Cseh Dávid  újabb darabot írt táncszínházi célzattal,  Kulcsár Noémi
koncepciójában az előadás messze meghaladja a mozgásszínházi behatárolást,  ez egy szín-
házin produkció, melyben a textus, a látvány, a zene és a koreográfia egyenlő mértékben
szerves egységet képez.  A Vándor  Prométheusz szenvedésének színterén kutatja a titán
emlékét, az Öregember és a Leány ógörög szövegek idézésével idézi fel a történéseket.
Táncos létük ellenére a játszók gyönyörűen beszélnek.  Csere Zoltán  és Kiss Anikó  orá-
tori tónusban, vasziljevi szinten deklamálják a veretes sorokat. Bárcsak a mütyür-motyogó
kőszínháziakat hallanánk így!
A hangteret  két nagyszerű zenész-alkotó uralja  Márkos Albert  csellója őrdöngős effek-
tusokat produkál,  sír, jajong, csúszkál és reszel,  a húrok közé illesztett rudacska tremo-
lózni képes, glisszandók sikoltanak, a vonó diabolikusan táncol  húrlábon, húrvégen, a tel-
jes gordonka-testen.  Porteleki Áron  a dobszerelés milliárd lehetőségét használja, hang-
színek és dinamikai árnyalatok tágas arzenálját.  A zene abszolút szinkronban van a mozgá-
sokkal, nemcsak kísér, akusztikus elemekkel fokozza vagy ellenpontozza is azokat.
Eifert Kata Nóra jelmezeiben a szereplők állandóan változó felállásban mozognak, a koreo-
gráfiai elemek eredetisége még az eddigi, ugyancsak feltűnő  Kulcsár Noémi  alkotásokét
is meghaladja.  Hullámzó hátak, örvénylő csípők,  a karok permanens dinamizmusa, a folya-
matokat  groteszk momentumok fűszerezik,  váratlan váltások, kicsavart végtagok.  Kovács
Domokos  Vándora szenvtelen céltudatossággal keresi  a félisteni múlt emlékeit,  a páros
Karból először  Stohl Luca  monológja és szólója válik ki.
Csere Zoltán gigászi gesztusokkal közben szétszedi, elmozdítja a dobokat, egy-egy ütéssel
még a ritmusokat is élénkíti,  a nemesen tiszta hangvételt képviselő  Kiss Anikó  az egyéb-
ként is szenvedélyesen viharzó  Márkos Albert-et bosszantja.  Addig piszkálja a hangszert,
amíg a művész végül is alaposan megsuhintja vonójával. A nagy szólók sorát  Rubi Anna  te-
tőzi, talajon kúszva, lépve és forogva,  vulkanikus energiákkal fűtve, izzó szenvedéllyel fog-
ja be a teljes teret.  A vonagló test,  a kígyózó hát, a kordában tartott iszonyatos intenzi-
tás döbbenetes hatású, katartikus csúcsa az előadásnak.
Kulcsár Noémi  töretlen lendülettel bővíti eszköztárát,  egyre erősebb társulattal tör elő-
re alkotói útján. A  Prométheusz az újabb koreográfusi remeklésen túl, az alternatív szcé-
na kimagasló Színházi Eseménye.

Nem nagyon ismerjük a szerzőt,  eddig látott darabjainak  színpadra állítása  nem hagyott
nyomot.  György Zoltán Dávid  narrátorként jól exponálja a művet,  rendezése pedig szé-
pen bontja ki  Anouilh koncepcióját.  Ez nem ókori,  inkább vitatkozósan korszerű,  néha
még ironikus is.  Antigoné makacsul következetes,  ám az igazi,  ellentmondásokkal terhes
hős Kreón.
Az eklektikus századeleji bérházak boltíves pincéiben  sorra nyílnak új játszóhelyek, a leg-
újabb a  Pont Műhely  a belvárosi Királyi Pál-utca 18-ban. Egy-egy szék minden szereplő-
nek, fekete fólia-szőnyeg, a csellónál  Kocsis Dóra.  Horváth Alekszandra  Iszménéje pró-
bálja húgát lebeszélni Polüneikész betiltott eltemetéséről, fenyegetően magasodik a zsar-
nok Kreón sudár alakja.
Pontosan illeszkedik  Kiss Erzsi  zenéje, imponáló a tág lépésekben cikázó, szöveg nélküli
betét   Kőszegi Mária  hangján.  Nagy Johanna   bakfis Antigonéja jól kezd, kár, hogy ké-
sőbb artikulálatlan kiabálásba fullad.  A dialógusok feszesek, árnyaltak a szituációk, a tem-
pó lendülete is a rendezőt dicséri.  Nehéz helyzetben van  Szabó Mátyás Péter,  Haimón-
ként a brutálerős Kreónnak kell ellentartania.
Már az első Hirnök-jelenetben meggyőző,  Varga Ádám  egészséges szuggesztióval hozza a
kétségek között lavírozó, naturális figurát, sokrétű alakítása  a nagyszerű textus összes le-
hetőségét bravúrosan használja ki. Amit Kreón szerepében   Kőszegi Máriá-tól  látunk, az
messze kimagaslik  az alternatív szcéna átlagából.  Királyként, anyaként is talpig férfi, vívó-
dik a rokoni megértés és a hivatali kötelesség béklyóiban,  végtelenül okos, keményen kö-
vetkezetes,  de mindig ott érezzük benne  a befegyelmezett,  visszaszorított emberséget.
Deklamációja tisztán áradó,  ami a legritkább:  kitörése is árnyaltan artikulált!. Megállásai,
nézései ritmikusan tagolják frázisait, veszett energia fűti nagyívű munkáját.  Eddig is sokra
tartottuk  kisebb-nagyobb szerepeiben,  de ezzel a Kreónnal nagyott lép  a legkomolyabb
drámai feladatok irányában.
György Zoltán Dávid  rendezése megmutatja Anouilh művének értékeit, az együttes össz-
munkája végső soron  kiváló előadást hozott létre, nagyszerű kezdés  egy új játszóhely, a
Pont Műhely  számára.

Ahogy az irodalomcentrikus kritikerek mondanák. "nincs darab". Jól rajzoltak a karakterek,
kiváló a szöveg és a gyerekszáj,  eminens dramaturgia teszi lehetővé  a fölnőtt- és gyerek-
szerepek  szinte percenkénti váltogatását,  így mindössze  4 színész elég a kivételes játék-
lehetőségek abszolválására, hitelesek a szituációk,- csak éppen a velős konfliktus hibádzik.
Egy kislány bántalmazása, a szülők torzsalkodása nem elég gyúanyag, a rettegést kiváltó be-
dugós-bebujós játék leleplezése  triviális:  melyik gyermek nem tesz ilyesmit,  mi is játszot-
tunk hasonlókat, de nem ettől lettünk rosszabbak...
Ami most íróilag nem sikerült, azt ellensúlyozza a kiváló rendezői munka.  Pass Andrea cas-
tingja nyerő, minden egyes játszó csúcsra jár,  az együttes pedig mintaszerű összhangban
forrott össze. Nemigen láttuk még  Réti Adrienn-tól ennyire árnyalt, visszafogott alakítást,
óvónője igazi Pedagógus Szent, aki példás önfegyelemmel alkalmazza  a modern nevelési el-
képzeléseket. Formán Bálint ölelésre vágyó kisfiú és az események szilárd tengelyét képe-
ző, józan apuka.  Herczeg Adrienn  rejtve agresszív, aggodalma érthető,  de inkább magát
az összeütközést keresi, brutális erejű figura.  Eddig inkább  entellektüel széplélekként is-
mertük,  Schruff Milán  most végre kimutathatja a foga fehérét,  részegen kötekedő nagy-
hangú nímand, gyermekként is fékezhetetlen rosszcsont: remek!
Óvodai műsorokkal haknizó énekesnő, hisztérikusan sértett anya,  ám a macsó közeledést
gránitkeményen visszaverő nő:  Petrik Andrea  felnőttként  szuggesztíven sokszínű,  öntu-
datlan kislányként pedig egészen káprázatos.  Fejét ingatva,  ábrándos tekintettel legózik,
megadóan tűri a gúnyolódásokat,  szégyenkezve rejti sérelmeit, fokozatosan jut el kitörés
helyett az önvádig. Gyönyörűséges színészi munka!!!
A lenyűgöző társulat miatt tehát érdemes megnézni a produkciót, ám nyugodt szívvel gon-
dolhatunk utódainkra,  pikáns játékaik teljesen ártalmatlanok,  a gyermekkor természetes
jelenségei.

Már a Dadában kacérkodott a művészettörténeti enumerációval,  frenetikus Bödők-panto-
mim izmozott végig  az izmusokon.  A Három nővér kanavászára most a teljes művtörit felfe-
szíti,  Benedek Mari  bíborvörösben, hars zöldben pompázó  tógái,  leplei,  drapériái a XII.
századtól idézik a nagy festők műveit. Aránylag működnek a párhuzamok is a csehovi törté-
nésekkel, izgatottan nyomozzuk Boscht, Botticellit, Rembrandtot. Hatásosak Archimboldo
zöldség-maszkjai, addig tart a lendület,  amíg sok a kép, kevés a szöveg.  Ám a híres Bobik-
jelenet kifullad, egyre halványabbak az asszociációk, az első rész végén  Hokusai Nagy Hul-
láma dobja fel utoljára a hangulatot, Balázs Zoltán  zseniális Vámpír-ját idézve a szamuráj-
kardos gésákkal.
A briliáns koncepció érdemelt volna  kitartóbb érlelést,  800 évet nem bír el, talán, ha az
1900-as századfordulón megáll, végig tartani tudta volna a feszültséget. A második részben
egyre erőltetebbek az utalások, elveszik a cselekménnyel vont párhuzam, üres játszadozás-
sá fajul a fantasztikusan induló játék.  Csodás öltözékeikben  a hölgyek elszürkülnek, talán
egyedül a szikáran karcos  Szilágyi Ágota  tudja Olgá-ját hitelesíteni.
Nagyszerűek a fiúk!!! Páll Zsolt sűrű szerepcserékkel imponál, kiemelkedően emlékezetes
a Vámos Rousseau dzsungelképében abszolvált doktor-monológja,  a kiégett tompa elbutu-
lás rezignált beismerése. Szürke testű, halálra ítélt betyárként búsong  Munkácsy Siralom-
házá-ban  Lendváczky Zoltán, keményen rajzolt Kuligin tanár úr, tenyérbe mászóan ellen-
szenves  Szoljonij.  Bödők Zsigmond  ismét remekel  a kefír-kúrára fogott  Andrej papucs
férji szánalmasságában,  Tuzenbachként viszont mint  munkás jövőt álmodó civil erőteljes.
Az együttes iszonyatos energiával teljesíti  a hatalmas anyag,  a díszletmunka és a folyama-
tos jelmezcserék adta föladatot, összmunkájuk káprázatos.
Nagyot álmodott, nagyot markolt,  nem sikerült egészen. De  Balázs Zoltán féktelen fantá-
zája, örökösen a legszélsőségesebb kihívásokat kereső garabonciás szelleme  így is a legfaj-
súlyosabb elismerést érdemli meg.  Azoknak ajánljuk, akik jártasak a képzőművészet törté-
netében és jól ismerik a Három nővért, amellett szeretik a rejtvényfejtő izgalmakat!

Kisvárosi angol kisemberek, még Londonban sem voltak soha. Bet mozgékony fiatalasszony,
Al évek óta munkanélküli, betokozódva vegetál.  John Godber Lawrence  mesteri darabjá-
ban  kibékíthetetlen,  örök civódásuk jelenti  a lankadatlan feszültséget adó,  permanens
konfliktust. Kapcsolatuknak nincs közös témája, végtelenül unják és így utálják is egymást.
A kilátástalanságba szikkadt férfi vacak képeket festeget,  a feleség pedig nyereményjáté-
kokkal próbálkozik.
Megtörténik a csoda,  egy napos, kétszemélyes párizsi utat nyernek,  az örök kétkedő Al
először nem akar elmenni,  végül győz a kíváncsiság,  hajón indulnak "ketten Párizs ellen".
Horgas Ádám  biztos kézzel vezérli  a szikrázó szópárbajok, rendkívül szellemes, változatos
sorát,  a komoran erőszakos férfi és a rafináltan cseles nő, mindkét fél részére állandóan
veszteséges ütközéseit.
Amit ez a  két csodálatos színész művel,  az méltán nevezhető  a színjátszás magasiskolájá-
nak.  Mert hiába lennének csattanó poénok, parázs riposztok,  ha minden egyes szó nem
kapná meg  egyéni hangsúlyát,  ha a mimika és a gesztusok villanásai  nem tennék minden
másodpercet megkerülhetetlen fontosságúvá.
Botos Évá-nak ezer hangszíne van, egy mondaton belül képes  váratlan modulációra, villo-
gó tekintete, heves aktivitása ellenállhatatlan szuggesztivitással bír. Támad, kitér, védeke-
zik és visszavág,  mosolyos kedvessége  taktikus ravaszságot rejt.  Majdnem mindig győzte-
sen kerül ki a vitákból, de ez csak növeli üres boldogtalanságát.
Az ellenpólus  Szirtes Balázs  tölgyfából faragott,  mozdíthatatlanul élőhalott szobra. Min-
dent elutasít,  mindent elítél,  mindentől tart,  mindenben a bénító rosszat látja.  Durván
recseg, trágáran erőszakos, álkeménysége megtört gyengeségét leplezi. Aztán finom átme-
nettel enyhül, tetszik az elegáns hotelszoba, az Eiffel-torony és végül a Louvre:  a feleség
csak szájtátva hallgatja, mennyire ismeri a modern festőket,  "ez egy Cézanne,  az Manet,
az meg Pisarro és Monet..."- És mosolyog és sugárzó szemekkel végre örülni tud. Az ő me-
tamorfózisa világosítja optimistábbá a képet, a végén még a szörnyen lejáratott "Sz...k"-et
is kimondja, "de hát sohase mondod?!?" - "Most mondom!!!"
Szívderító előadás: ráismerhetünk nevetséges kis ellentéteinkre, kapcsolataink begyepese-
dett vakvágányaira, ujjongó örömmel csodáljuk  Botos Éva és Szirtes Balázs  páratlan ket-
tősének bravúros játékát, a  Mozsár Műhely  újabb gyönyörűséges produkcióját.

Mi tehet egy emberpárt tragikusan boldogtalanná? Egy lottó-főnyeremény. Spiró György
végletekig kiélezett logikai konstrukciója  iszonyatos éleslátással  tárja elénk  az abszurd
szituáció stációit.
Somogyi Zoltán  díszlete, az  I'm on-line  teréhez hasonlóan, grafikus rajzolatokból épít-
kezik, kétdimenziós  a vízcsap, a kancsó,  még a bútorok is.  A szereplők ruházata  ugyan-
ilyen stilizált, vonalhálós papíröltözetben élnek.  Lehetnek kivágandó ábrák, fekete-fehér
illusztrációk, bármik, csak hús-vér emberek nem. Mozgásuk panoptikumszerűen szögletes,
nézésük merev, papírbabák, a megszólaló mondatok szócsövei.
A totális stilizációban csak a dialógusok valósak.  Az örömtáncot járó férj alig tudja kibök-
ni a végén, hogy:  Nyertünk!  Nyári Oszkár  szangvinikus, heves érzelemkitörésekben tob-
zódó nagy gyerek, a felesége katatón arcú, élettelen pillantású, kőmerev bálvány.  Nyári
Szilvia, akit leginkább  operett-primadonnaként ismertünk, hihetetlen átlényegüléssel al-
kotja meg a totális negatívizmus élőhalott jégszobrát.
Tóth Géza  aprólékos elemzéssel,  mondatról mondatra rétegezi  a dialógus-párbaj össze-
csapásait,  a két végletesen ambivalens karakter ütközése  egyre gyilkosabb feszültséggel
telíti a jeleneteket.  Nem is tudjuk ki mellé álljunk, persze, szeretnénk, ha legalább egyi-
kőjük eljutna a boldogulásig,  de végül elsodor  a kíméletlenül következetes szerkezet és
az előadás elementáris lendülete.
Nyári Szilvia és Nyári Oszkár fantasztikus intenzitású, lézerpontos játéka az évad kiemel-
kedő produkciójává avatja  Spiró György  hatalmas kihívást jelentő tragikomikus abszurd-
ját.

A 90-es évek mámoros elején, remegve vártuk a Beszélő minden új számát:  folytatásokban
közölte  Tar Sándor  bűnregényét.  A  Mi utcánk  szerzője percek alatt  koronázott krimi-
király lett, már ha lehet ennek nevezni ezt a letaglózó remeklést . Brutális, mint egy krimi,
cáfolhatatlan,  mint egy szociográfia,  lélekboncoló, mint egy pszichothriller,  kegyetlenül
igaz, mint korrajz, - stílusban meg csúcsa a magyar irodalomnak.
Mikó Csaba dramatizálása  a lehetetlent ostromolja,  bravúrosan fogja össze a cselekmény
zegzugos fordulatait,  megőrzi a dialógusok szikárságát, teret ad a lírának, pontosan körül-
írt karaktereket formál.
A városi rendőrség feje  Nyakó Júlia, tehetetlenül küzd  a bűnözés és a belső aknamunka
ellen,  Sipos György  csak parancsra cselekszik, fenyeget, kínoz, ha kell, függeszkedő láb-
fej-akrobatikával fojtva  öl.  A havas tájban  a gyilkos szürke galambra vadászik  a tizenéves
Néger, Horkay Barnabás  mozgásművészetét a Forte Társulatból hozza, míg játéka, mimiká-
ja a legmagasabb szintű színészi munka.  Végignyüzsgi az előadást,  de kislány szerelmével,
Pallagi Melittá-val való találkozásai lebegően poétikusak.
Horváth Csaba  minden szituációba képes alkalmazni fizikai színház eszközeit,  a mozgások,
gesztusok, térbeli változások hatványozzák a megjelenítés erejét.  Élnek a tárgyak: a füst-
karikák  a szürke galambot jelképezik,  papírfoszlányok a halálos mérget,  volánként teke-
regnek a cintányérok, vagy éppen a leleplező bűnjeleket tükrözik.
Tar Sándori  figura  Nagypál Gábor  pálya szélére sodródott, italba züllött Molnár százado-
sa, mégis ő az egyetlen,  aki szembeszáll a gonosz erőkkel.  Fakóvá pusztult mondatok, re-
nált cselekvés, a győzelem pirruszi.  Malvin őrmester ruhája a vörösök, zöldek igézően bu-
ja káosza, de nem  Benedek Mari  bravúros jelmeze teszi  Homonnay Katalin  alakját meg-
kerülhetetlenné, a századossal való alárendeltségi kapcsolat váratlanul bensőségessé válik.
Nem szerelem, nem szex:  merev dialógusuk az egymást kereső lelkek kétségbeesett kísér-
lete.
A rettegés fokozódó légkörét az  "Oszt-Veszt"  rádióadó szpíkerének fanyar humora oldja.
Spilák Lajos  hawai citerán játssza a szignált, dobol, konferál, tucatnyi hangszínnel adja a
betelefonálókat, Czeglédi néniként is vált néhány mondatot, híreivel, álhíreivel lenyűgöző
sakkban tartja a közönséget. Aztán lófarkából formál arcparókát:  gengsztervezér Bátyóvá
alakul, félpercenként cseréli figuráit és az egész idő alatt  ritmikus effektusokkal kíséri a
történéseket.   Zenei alkotómunkája  kongeniálisan  teljesíti ki  Horváth Csaba  rendezői
koncepcióját, színészi brillírozásával párhuzamos, páratlan kompozíciós teljesítmény!
Narrátorként kezd, Nyúlszájként életveszélyes, mint Csiszár főrendőr aljas intrikus: Lovas
Dániel  védhetetlenül hiteles,  kardinális jelenlétei útjelző talpkövei az előadásnak.  A vé-
gén két arca végzetes tükörjátékban találkozik,  de még ennek a szörnyalaknak is van egy
utolsó, bűneit enyhítő emberi gesztusa.
Mert Tar Sándor-nál  semmi sem  fekete-fehér, a  Stúdió K  együttese szerves egységben
képes a dolgok színét-fonákját megmutatni. A szerzők, a rendező és a társulat káprázatos
szimbiózisa  eredetiségében különleges,  korszerűségben példamutató produkciót hozott
létre. - Most sokadszorra újraolvassuk a művet,  képzeletünk alakjai  mámorító frigyre lép-
nek a látottakkal...

Hála a józsefvárosi 4 és fél méter belmagasságnak,  húsz négyzetméter  galériázva kellemes
garzon,  de még egy színielőadás is elfér benne. Tucatnyi néző, három játszó,  lankadatlan
izgalmú másfél óra.  Nagysikerű film alapján készült:  Stephen Belber Tape című drámája ír-
ta   Boda Tibor, de valójában egy önálló, eredeti alkotás született.
Ne vesztegessünk szót az alapmű kimódolt dramaturgiájára, lényegtelen, mivel a struktúrát
feszült szituációk,  nagyszerű párbeszédek  teszik elevenné.  Emberi játszmák zajlanak egy
tizenkét év előtti esemény kapcsán,  barátság, szerelem, féltékenység motiválja az egymás-
nak feszülő indulatokat.
Két régi barát találkozik,  egy óra hosszat csak kettesben beszélget  a sikeres filmrendező
és a teremőrré lecsúszott  mámorfüggő lúzer.  Az utóbbi ravasz taktikával  szorítja sarokba
volt osztálytársát, akit hajdani szerelmével kapcsolatos félrelépéssel gyanúsít meg. A mellé-beszélések, álcázások , nyílt hazugságok kusza szövevénye  fizikai összecsapásban csúcsoso-
dik, szerencsére a sör és főleg a kokain némileg enyhíti az ellentéteket.
Boda Tibor,  a KB35 Inárcs színésze, rendezője, központi figurája fölényes eleganciával ad-
ja  a majdnem befutott  elsőfilmest,  szenvtelen okossága  csak a legforróbb pillanatokban
vált kitörő indulatokba.  Boros Ádám,  annyi kiváló alternatív előadás hőse, a kisfiús dactól
a fürkésző cselezgetésen át  egészen a kétségbeesett összeroppanásig vezérli összetett fi-
guráját.  A két színész a tenyérnyi térben  változatos gesztusokkal, váratlan mozgásokkal él-
teti a nagyszerű párjátékot, melybe a tetőponton lép be  a régi vágyak áhított tárgya, aki
aztán kegyetlen racionalizmussal oldja fel a konfliktust. Jobbágy Kata visszafogott tudatos-
sága józanító hidegzuhany a heves érzelmek atmoszférájában,  könnyed játéka komoly bel-
ső tartalékokat sejtet.
Na de hogy is van ez?  A fiatal művészek  tengersok produkcióban vesznek részt,  idejüket,
energiájukat,  tehetségüket áldozzák  a független szcéna munkáira - és emellett  képesek
egy nagyigényű, bonyolult művet, teljesen önkéntes alapon megalkotni!  Ez a játékszenve-
dély, a színház-szeretet utratömény megnyilvánulása,  ez az az egyedüli erő, amely teátru-
mi világunkat életben tartja, ez a mélyből feltörő, habzsolva áradó tiszta forrás.
Kevesen láthatják,  csak a Facebook-on bukkan fel a hír, de ne adjátok fel a reményt, na-
gyon érdemes elbandukolni a még felénk eső nyócker titkos zugolyába.

Egy igen szimpatikus nő beszél néhány szót  a kezdés előtt,  a díszletként szolgáló szedett-
vedett tárgyakat is akkor rakják a szemünk előtt össze. Lehámozza csinos ruházatát, ócska
göncöket húz magára,  loncsos ősz paróka, homlokba húzott, kötött sísapka.  Beesett sze-
mek, szederjes száj: - íme ez Lakatos Jutka, aki évtizedek óta hajléktalan, akinek történe-
tét most hallani fogjuk.
Szalai Kriszta  merészen bele is kóstolt  ebbe az életformába,  láttam a Kálvin-téren kuco-
rogni, sorba állt az ebédért, tűrte a közömbös pillantásokat, 120 óráig érezhette számkive-
tettnek magát. És most elmondja a 64 éves asszony életútját, a rettegő gyermekkort, a ta-
nulás adta reményt, a könyvelői éveket, a bukást, az újrakezdés lehetetlenségét.
A szerelem:  a férfi, mint végzetes rontó erő,  évekig veri, mégsem tud elszakadni tőle, is-
métli a szülői példát,  végleg belesüllyed a semmibe.  Munkát nem vállalhat, csak feketén,
hiába épít kuckót az erdőben, szétrombolják, nem iszik, nem lop, mégsem tud változtatni.
Szalai Kriszta  lenyűgöző szuggesztivitással,  a színészi átélés legmagasabb szintjén jeleníti
meg negatív hősnőjét,  rendkívül színes és sokoldalú,  spektruma a rezignált elbeszéléstől
a vad kitörésig terjed, bátran poentíroz, - mármint a nem nevettető formában.  Kénytele-
nek vagyunk belehelyezkedni,  beleérezni a szituációba,  bizony, felhorgad a lelkiismeret,
hányszor néztünk utálkozva a homleszekre... " Mert isznak, mert büdösek,  mert csúnyák
és mert vesztesek".
Megszólal Ernő, egy arc a Kálvin-téri aluljáróból,  egy Ember, aki befogadta, aki segítette,
pedig "C betű van a homlokán, hiába van öt szakmája, cigányként nem kell sehol. Ahogy a
hajléktalan asszony sem, hiába kezeskednek érte.  Nincs foga, de éppen ez az előadás te-
remti meg a hiánypótlást, ha a nézők akármilyen kis mértékben is hozzájárulnak ehhez.
Az utcán Szabadfogasok: a mínusz 10 előhívta  az emberek segítőkészségét, tucatjával vár-
ják a kabátok a rászorulókat.  Ez a katartikus előadás  még inkább ráébreszt  a társadalmi,
az emberi felelősségre,  ha már a gengszter-állam  csak korlátozni tud,  a civilek mutassák
meg, mi az igazi segítség, - törődni, adni és ami talán a legnehezebb:  beszélni Velük,  em-
berként szólni hozzájuk.
Szalai Kriszta  nagyon nagy színésznő, övé az  Év Legfontosabb Előadása, de mindenek fö-
lött ő maga az Emberséges Figyelem messze ragyogó példája.

Monodrámákban igazán  gazdagok vagyunk,  Darvas Iván, Szűcs Nelli, Harsányi Attila után is
kiugróan feltűnő  Szirtes Balázs produkciója. Sajátkezűleg fordítá le  Dennis Lumborg da-
rabját, amely ráadásul két felvonásnyi, elég ritka ez monoművek esetében. Az elementáris
szuggesztiójú színész azonban nyugodtan megengedhet magának egy hosszú szünetet, zök-
kenő nélkül, a második részben tovább emelkedik a feszültség.
Apa, két szeretett kisgyerekkel,  a hét legjobb estéjén,  amikor a feleség tanfolyamra jár,
így egyedül övé minden öröm, amit a lurkók jelentenek. Bemutatkozás közben bevacsorál
egy szendvicset, megterít,  megfőz és máris jöhetnek a kicsik.  Alaposan megismerjük szim-
patikus hősünket, nem történik semmi, ám a fantasztikus szuggesztivitás, a lendületes dek-
lamáció, a sokarcú virtuozitás teljesen leköti a figyelmet.
Eszünkbe se jut,  vajon mi történhet még a következőkben,  hasonló humorra, kedves epi-
zódokra készülünk.  A sugárzó kedélyű férfiember azonban  megtört tekintettel egy ócska
szállodaszobában, szétment a kapcsolat, reményvesztetten csak a láthatásokért küzd.
B.Török Fruzsina  jó érzékkel diktálja a tempót, a tenyérnyi színpadon is képes térbelileg
szétválasztani a helyszíneket. A kínzó magány különös elhatározásokat szül, pillanatok alatt
rendkívüli helyzetek alakulnak ki, a hétköznapi légkör váratlanul fenyegetővé válik. Rendőr-
ség, kihallgatás, bűntény?!?
A különös események  egyre több színt villantanak fel  Szirtes Balázs  karakter-spektrumá-
ból, az alakítás katartikus magasságokba szárnyal. Félelem, döbbenet, gyanakvás, bizonyos-
ság: tanácstalanul követjük  a történések fordulatait.  Meddig tart egy félreértés, hogyan
mászhatunk ki a csávából, bűnösök vagyunk-e, vagy csak a véletlen áldozatai?
Letaglózóan erős darab,  lehengerlően intenzív színészi munka,  furcsa szemszögből látunk
rá hétköznapi szituációkra. Micsoda tehetségek rejtőznek a színházi mélyvilágban, az isme-
retlenségből előbukkanó meglepetés hatalmas ajándék!  Szirtes Balázs  teljesítménye egé-
szen egyedüllálló, a  Mozsár Műhely  röpülő rajtos indulásának újabb szikrázó ékköve.

Jó volt a beszélgetés a Bárkáról, kicsit kevés szó esett  Csányi János-ról, akinek az építke-
zés és a fényes indulás köszönhető: majd' száz éve nem épült Pesten új színház... Két dalt
énekelt a nagyszerű  Egri Bálint, persze a népdallá vált Budapest és egy saját szerzemény,
hommage á  Cseh Tamás, néhány emblematikus sor köré szerveződő,  a jellegzetes hangvé-
telt kongeniálisan idéző opusz.
Majdnem színdarab,  de mégse.  Két szituáció, helyzetkép, nulla kifutással.  A halálra ítélt
színházban falhoz láncolva próbál a csapat, kopott bennfentes atelier sablonok, jó fél óra,
míg végül elkezdődik valami:  a Rendészeti Egyetem hallgatókat toboroz, a megmaradás ára
a hallgatói belépés. Beígérve kezdő csúcsfizetés, kollégium, ösztöndíj, ruhapénz stb. Az el-
lenállók bedőlnek, jöhet a kiképzés.
Újabb állóvíz: kitűnően megírt kiskatonai emlékek, bár szerény memóriám ilyen szintű meg-
alázásokat anno nem élt át. (Pedig a legkeményebb atomfelderítői kiképzés esett rám). Le-
het, hogy a "demokrácia" többet enged meg?!? Mindenesetre az együttes pompásan adja a
kiskopasz viszontagságok elszenvedőit. Az energiagombóc Császár Réka, a nőies Sipos Viki,
a vitézül tébláboló  Blahó Gergely,  a tohonya  Egri Bálint  és a  sztárkodó  Farkas Dénes
egyaránt  szépen kimunkált karaktereket jelenít meg.  Álló- és mozgásképességük is kiváló,
fizikai és színészi kondíciójával  Bárdi Gergő tűnik ki.
Ritkán látjuk a fantasztikus  Kovács Gergely-t,  különös lénye, don quijote-i alkata, vibráló
szemmozgása elképesztően szuggesztív. - És az a gémlábú harciasság...!!!  A hierarchia tete-
jén a kiképző őrmester,  Molnár Áron  parancsai süvítenek. Végtelen változatossága a pöf-
feszkedő fölénynek, az agyagba döngölő diktátori aljasságnak,  ellenállhatatlan szó-cunami,
a tenyérbemászó primitívség brutális kórképe.  Igen erős alakítás,  letaglózóan, gyűlöletes,
előle csak menekülni lehet. Ám a függetlenek beadják a derekukat, fittyet hányva a jelen-
legi realitásnak.  Senki sem állt be eddig!!!  - Még.
Szép a gesztus,  az emlékezés és a jövőkép/?/, - Vidovszky György  rendezése, a társulat
színészi munkája igazán dicséretes.

2 0 1 6

A rövidtávú Karnyóné Világkupa döntőiben három honi versenyzőnk győztesként csap a cél-
ba. A furmányos intrikus  Szántó Balázs háton, a felturbózott   Barna Zsombor gyorson dia-
dalmaskodik, a női számokban  Feczesin Kristóf  mellben erős.
A sportdaliák cápadresszben, HK úszósapkában, fekete szemüvegben  lépnek a rajtkockára,
a  Csokonai Vitéz Műhely  ifjú delfinhősei  szédületes elánnal  valósítják meg az  Edzőguru
Szilágyi Bálint tizenöt jelenetre zsugorított stratégiáját.
A harmadolt szereposztásban  Tiptopp, Lázár szolgáló és végül a nemzetközi Szuvarov vizek-
ről hazatérő Karnyó szerepét  Szántó Balázs  hozza,  pipiskedő udvarló, áruforgalmi asszisz-
tens, bőkezű ajándokkal érkező obsitos-apa. Gyengéd hangon olvassa fel a Magyar Nemzet
aktuális híreit, gitáron kíséri angyalhangú korálját.
A csípős dialógusok veszett iramban sziporkáznak,  a hangvétel mai, mégis híven idézi Vitéz
Mihály szellemét.  Pompásak a figurák,  féktelen a komikum szilaj áradása,  a játszók tüzes
kedvvel ugranak fejest egyik szerepből a másikba.  Apró, ám jellegzetes gesztusok határol-
ják a fürge alakváltások kaleidoszkópját, könnyedén követhető a tündéri játék.
Karnyónét Boristól  csak a ledobott hárászkendő alól kivillanó  bikinis bájak különböztetik
meg,  Feczesin Kristóf  a csábítás összes tromfját beveti  tangás tangójában,  átlényegült
asztrálteste maga a "földiekkel játszó, égi tünemény".  A bekokszolt energiabomba,  Barna
Zsombor  Lipitlottyként nyertes gőgjétől  becsapott bosszújáig élteti alakítását, összes le-
hetőségét kiaknázza Samu ziccer-szerepének,  a finálé szivárványos szappanbuborékaival a
csodás darabot színházi tündérkertté varázsolja.
Szilágyi Bálint  bravúros tömörítése, rendezésének természetes lendülete és a humor él-
tető közegében  vízijártasan lubickoló triumvirátus frenetikus összjátéka  az évad legkelle-
mesebb meglepetésévé teszi a frissen nyílt  Mozsár Műhely  előadását.

"Nincs darab!"- szokták mondani  az irodalmár ítészek,  most csatlakozunk.  Wells Spinner
regénye legfeljebb filmjelenetekben életképes, nulláról indul, nullába ér, nincs konfliktus,
nincs fokozás, nincs katarzis.  Persze, hiszen egy fiatalember szellemi nihiljét,  totális élet-
képtelenségét ábrázolja. Epikusan ez elmegy, sőt, de színpadon nem él meg, noha Fekete
Ádám  megkísérelte a lehetetlent, épkézláb szituációkat, jó dialógusokat formált.
Fehér Balázs Benő  rendezése látványpékségbe menekül. Nagyszerű  Izsák Lili  színpadké-
pe,  a bútorzat depresszív feketesége,  a falakat tagoló fénycsövek,  ám ezek a világító bo-
tok villogóan színes,  kétségbeesett vitustáncba kezdenek,  a diszkó-fényorgonának semmi
megfogható köze nincs a cselekményhez, látványos szemfényvesztés.
Pedig a rendező kiváló munkát végzett  az értelmezés és a színészvezetés terén, a karakte-
rek érzékletesen elevenek a kiváló aktorok jóvoltából. Radnay Csilla és Rába Roland több
alakban,  Bán Bálint és Nagy D. Viktor,  mint két jóbarát jelenti a fura hős társaságát.  A 
helyzetképek hitelesek,  egy igazi drámában is megállnák a helyüket.  László Lili az egyet-
len, kinek módja van szerepének időbeli ívét szépen megrajzolni.
Ami, aki miatt muszáj szólni erről a félsikerről: az  Rada Bálint mesterien felépített, követ-
kezetesen megalkotott extrém alakítása. Sok ilyen fiók-Platonovot ismerünk, mindannyiuk
jellegzetességeit sűríti  az ifjú színész briliáns munkája. Jesperje zavart, életidegen, noha
minden adottsága megvan a normalitáshoz, nem a képességekkel van baj, mindössze kama-
szos gyermetegséget kéne nagykorúvá érlelnie.  A merev arc,  a mozgás találó,  a beszéd-
mód esetlegességei,  a váratlan reakciók is jellegzetesek.  A natúrbursból karakterszínész
lett, a perfekt jellemábrázolás ereje igazán figyelemre méltó.

Hitted volna,  hogy  a gyermekszínésznők rövidnadrágos Misije  egyszer még ugródeszkául
szolgál egy kirobbanóan extrém csapat eksztatikus örömjátékának. Móricz Zsigmond hőse
a várva-várt Pakk méretes ládájából ugrik elő,  Szabó Dániel  brillírozó játékával  Csokonai
Vitéz Mihály-t személyesíti meg, aki osztálytársait az újratervezett Csittvári Krónikákkal le-
pi meg.
A vöröspólós, rothbart Tanár,  Szurdoki Péter  a diákokat polgári nevükön szólongatja, be-
indul a zabolátlan asszociációk féktelen csapongása.  Halmi Gábor  veszett fantáziával, szó-
játékok, utalások, vendégszövegek halmozásával építi fel textusát, a félelmetes bakugrások
óriási lendülettel torlódnak  a szüntelen mozgásban villogó játékban.  Senki sem marad há-
borítatlan,  isten és ember egyaránt  megkapja a magáét,  az egymás sarkában lihegő poé-
nok követése feszített koncentrációt igényel.
A színpadon Simon Óbester, a huszárosan nyalka  Dzsubák Richárd  tart rendet, az iskolá-
ban erélyes és megtört tanárok:  Székely Erika és Berecz Dorina próbálkoznak a szigorú-
an sötétlő   Marton Sándor  Igazgató úr vezetésével.
A báva mosolyú Doroghy, akit Misi korrepetál,  szintén a láda fia,  Szilágy Zsófi  ellenállha-
tatlan humorral, a butaság-mimika és a váratlan kacagórohamok arzenáljával hozza folyama-
tosan nyüzsgő figuráját.  Halmi Gábor  rendezése  a tomboló energiákat  átgondolt fegye-
lemmel tartja kordában,  a tenyérnyi színtéren, a helyét folyamatosan változtató tucatnyi
szereplőt látva ez gigászi föladat!
Eszméletlen motívum  a tömény diákszerelem:  Szabó Dániel  Pilinszky-idézettel vall  az áb-
rándos tekintetű Orczynak /Gáll Levente/. Az Anya,  Barta Viola  már semmin sem képes
meglepődni, az ifjú pár gyengéden ejtőzik a többfunkciós láda-kádban. Fergeteges áradat-
ként zúdul ránk a geg-cunami,  az első óra végén fel is adjuk néhány percre, muszáj rege-
nerálni az elsavasodott nevetőizmokat...
Pedig sok van még benne:  Mihály Alexandra  Rendőrként keménykedik az iskolai nyomo-
zás kapcsán, a virgonc tanulók kórusa  nagyszerűen interpretál kizsigerelt slágereket, kü-
lön ajándék,  hogy a játszók,  lábunknál guggolva,  ingerlő mimikával próbálnak velünk sze-
mélyes kontaktusba kerülni.  Az meg egészen döbbenetes,  hogy töretlen összpontosítás-
sal figyelik egymást,  a tekintetek lézersugarának  sűrű hálója fogja össze a történéseket.
Ilyen lehetett anno Jarry Übü királya? Ilyen lehet a közeljövő alternatív üstököse? Mert a
Vígkarma  fantasztikus együttese rövidesen új darabbal jelentkezik, már a cím vérpezsdí-
tő: Übü FC. A  Halmi Gábor  vezette atomcsapás-csapat produkciója az Évad Legnagyobb
Meglepetése: - bizony, Debrecenbe kéne menni...

A  Téli utazás  óta már semmin se lepődünk meg:  Jeles András  most is expresszíven ere-
deti előadással ejt ámulatba. Ibsen érdektelen,  Kúnos László  fordítása emelkedett, de a
lényeg a hogyan,  a csak ugródeszkául szolgáló textus színházi megjelenítése.  A szereplők
szürreálisan elrajzoltak, mozgásuk csökött, hangjuk kimódolt. Ritka ajándékként érint meg
az annyira hiányolt abszurd lengyel színház kóbor szelleme.
Nóra,  Nyakó Júlia  gégerákos rekedtséggel motyog,  nem hogy nem szép, egyenesen szá-
nalmasan torz,  dermesztően esendő.  Nagypál Gábor  Rank doktorként angolkórosan csá-
lén állongó, bizonytalanságában tetszelgő lúzer, kimerevített hosszúság után, látomásként
tűnik elő a háttérből.
Végig a színen hajladozik  Tóth Noémi,  biedermeier babaként,  borsós dobjával keltve, si-
rálysikkantásokkal kísért hullámmorajt.  A másik statikus alappont  Lukin Zsuzsanna,  aki a
szövegkönyvet lapozgatva,  elképesztő humorral  követi az eseményeket,  kommentál, súg,
néha még énekel is.  Extrém lényét hatványozva,  Spilák Lajos  értetlen férjként, falzett-
ben kántálja férfiúi szentenciáit.
Perovics Zoltán  víziójaként hópehelyként hulló,  avagy emelkedő fényfoltjai  pettyezik a
teret,  a váratlanul felfénylő kivilágosodások, véletlen csomópontokat képezve tagolják a
költői monotonitás, a lassított mozgások által transzcendens dimenziókban lebegő cselek-
ményt. Kihuny a logika, felesleges az értelmezés,  az önmagában létező, önmagát jelentő,
"Ding an sich" színházi valóság képezi a tudattalanba ható lényeget.
Lovas Dániel  quasimodói szolgaként tologatja  a szereplő-bábokat,  Bánki Róza  mély be-
pillantást engedő, frivolan hasított abroncsos aljában  Homonnai Katalin  fenségesen bú-
gó, arisztokratikus orgánummal teszi felejthetetlenné alakítását.  Sipos György, a brutáli-
san berobbanó Krogstadt, félrehajolva alantas énjével társalog, kettejük szerelmet élesz-
tő jelenete az előadás lenyűgöző csúcspontja.
A báván szépelgő dialógusokat időnként  köznapi malacságokkal fűszerezi  a színpad sarká-
ban,  bilin kucorgó,  meredtszemű kislány.  Pallagi Melitta  cumiját kiköpve  vijjogja trá-
gárságait, legvégül  De Sade: Filozófia a budoárban-béli monumentális nőgyűlölő monológ-
jával koronázza meg  gyémántfokozatú remeklését.
Jeles András  rendezése fantasztikus szugesztivitással üt újabb rést üt a hazai mütyürrea-
lizmus vályogfalán,  példát mutatva egy korszerűbb szemlélet irányába. A  Stúdió K alkotó-
gárdája gigászi erőfeszítéssel küzdi le a hagyományos beidegződések bénító korlátait.

Veszettül dobozolnak. Addig hajtogatják, míg az egymásra tornyozott kockák oldalán egy
akasztófa jelenik meg.  A Gyabronka-Horváth-Honti trió,  anno több mint  tíz évig játszot-
ta,  oroszul még  Szentpéterváron is.  Bojkovszky Zsolt és Suhaj Miklós  csomagolóipari
egységei a színészek fürge kezeivel minden jelenetben átrendeződnek, szemléletes ábrá-
kat állítva háttérként.
Többfunkciósak:  Csehov tokba bújt embere húsz évig  itt dobozba zárja magát, az ábrán-
dos tekintetű  Szántó Dániel,  kiszabadulva mennyei zene kíséretével hirdeti,  a pénzzel
szemben, a tudás és a művészet felsőbbrendűségét. De hová lett a nő?, a gyönyörű Irina
Bikulina?!?  Szökik az fűvel-fával,  a három szerelmes ifjú pedig  fantasztikus lendülettel ül-
dözi.
A tempót  Korányi Bálint rendező diktálja, a mozgások, díszletezések éppen olyan átgon-
doltak, mint heves iramú trialógusok . Három nagyszerű színész  percenként ugrik szerep-
ből szerepbe, a helyszínek és alakváltások tűzijátéka mégis könnyen követhető.
Balla Richie: Jura, papos méltósággal keresztet vetve vágja el a fogadásokat, a vágy üldö-
zött tárgyához ő kerül a legközelebb,  a folyóból sellőként kilépő Irinát, ruházat híján bő-
gőtokba rejtve cipeli a hátán.  Az ellenvonat kalauza,   Nagy Zsolt Zsozsa  hasfalszaggató
humorral pöfög Pétervár felé, de mint fogfájós páciens, a pokoli kínok panoptikumával is
velőtrázóan hatásos.
A vasúti kupé és a fogorvosi rendelő képei után,  a karton építőkockákon  Irina portréja
rajzolódik ki, a poén-orgia hősei nő nélkül, csalódva futnak tovább, mi nézők sem tudtuk
meg,  hová lett az a bestia,  azt viszont  kitörő örömmel állapíthatjuk meg,  hogy az évad
egyik legerősebb alternatív trió-darabját láthattuk!
A serény dobozok pedig összehajtogatva, csöndesen lapulnak  a csomagtartóban, maguk-
ba zárva Csehov hőseit és az összes helyszínt, folyóparttól a bálteremig.  Bárhová el tud-
nak jutni, hisz  Kiss Csaba  darabjához csak egy üres terem kell, melyben a RÉV Színház
produkciója, sodró erejű előadásban, a komikum és a költészet frappáns elegyeként bű-
völ el.

A jövőből visszatért k2 Társulat aktuális darab-kezdeményeket állít elénk,  Palánki Hedvig
igéző jelmezében  Piti Emőke bújtat egy menekülő szíriait,  Bíró Kriszta küzd életidegen
tudós nő figurájával, a lovasíjász apa, Domokos Zsolt magyar módra szégyelli fia,  Borsányi
Dániel  bűnös melegségét,  Boros Anna  életmódot cserél ikerhúgával, a vendég  Gyöngy
Zsuzsi  szikrázóan energikus játékkal kelt feltűnést.
Nem túl érdekes mindez,  sokkal inkább a kalapját lazán hátra toló  Csáki Tamás  kritikusi
reagálása.  Jelenetről jelenetre ízekre szedi az előadást,  önfényező szóáradattal, okosko-
dó szókinccsel, "szakmailag" bunkózza le a produkciót.  Horváth Szabolcs  bravúrosan hoz-
za a tipikus színikritikusi hozzáállás jellegzetességeit,  van tudás, műveltség, tájékozottság,
éles a nyelv, sziporkázik a stílus,  csak éppen  az egyértelmű vélemény hiányzik. Elementá-
ris kitörés:  "de hát mit tegyek, ha nincs?!?",  elevenünkbe vág, nem merünk, nem tudunk
alapvető kérdésekben állást foglalni.
Lassúdad elhalnak a nevetések, elcsendesedik a nézőtér, befelé fordulunk, érlelődik vala-
mi,  talán szembe kéne néznünk néha önmagunkkal.  Az író-rendező páros és a nagyszerű
társulat produkciója nem  "politikai fórum... oktatási eszköz... üres szórakoztatás, avagy a
sznobok maszturbációs kukkoldája",  minden színházi konvencióra fittyet hány,  cájtstükk,
időszerű darab, nekünk szegezett kérdés: nem kéne már tennünk valamit?!?
Dúdolom a  Marat/Sade forradalmi kórusát, imbolygó tömegléptekkel araszolok, a "novem-
beri éj"-ben, a gánti járólapok között hiába keresve a proletár utcakövét, - időgép nélkül
is  "Égitesten a lábam:  elindulok az istenek ellen...  könnyű, fehér ruhában".

Ott ül velünk szemben az üres színpadon. Feszes, mint az íj, arcéle márványba vésett,  nem
klasszikus szépség,  sugárzó energiák feszítik a tekintetét. Összenyomott rugóként, halálug-
rásra készen lesi áldozatát. Ő az a Nő, aki  Tallér Edina  félelmetes darabjában, hihetetlen
invencióval, bámulatos életismerettel megalkotott játszmákban alázza partnerét.
Kondákor Zsófia  metsző pontossággal rajzolja meg rettenetes karakterét, gyilkosan mono-
ton mondatainak pergőtüze sárba tapossa az önérzetet, kifogyhatatlan ötletességét kifogy-
hatatlanul széles színészi spektrumával realizálja.
A Férfi,  Jászberényi Gábor  acélos nekifeszüléssel ellentart, elhallgat, kitér, megbúvik és
csak  végső esetben vág vissza.  Akkor felborul a képlet,  dermesztő kitöréssel kényszeríti
térdre ezt a házi szörnyeteget, akihez képest Shakespeare Makrancos Katája kispályás vic-
celődő. Kifejezetten színpadias otthoni jeleneteket látunk, "gyere be még egyszer!" -szól
néha a parancs.  Eric Berne:  Emberi játszmák  enciklopédiájában nem találhatjuk ennyi
variánsát a folyamatos összetűzésekre ingerlő akcióknak.
Kondákor Zsófia  fantasztikus szuggesztivitással életre keltett figuráját borzalmas traumák
terhelhetik. Talán előző emberének agresszivitását veri le a mostanin, talán zsigeri ösztön
hajtja annyira, hogy még a pillanatnyi győzelem sem elégíti ki, mindig újabb összetűzések-
re vágyik.  Talán a megalkuvás segítene,  talán a szex,  Jászberényi Gábor elszánt kitartás-
sal, keresi a megoldást, szinte megbénítja azonban az örökmozgó aktivitás démoni varázsa.
Gerner Csaba  rendezésében a két fél libikókája lenyűgöző tempóban billeg föl s alá, nem
adjuk fel a reményt, hogy a végén csak megnyugszanak. A padlón széttépett babák testré-
szei hevernek,  groteszk mementói a szilánkokra szabdalt kapcsolatnak. A mozgások, hang-
súlyváltások  állandó feszültségben szikráztatják a cselekményt, a gondos elemzés minden
lehetőséget felkínál a két nagyszerű színésznek.
Tallér Edina  kiváló textusa abszolút telitalálat, az előadás intenzitása az alternatív szcéna
élvonalába emeli a  Stúdió 13-at,  Kondákor Zsófia  alakításának tragikus mélységű drámai
ereje, túl az egyszeri színpadi bravúron, kiemelkedő jövőbeli reményeket sugall.

Röpül a szerelem körhintája,  Mészáros Sára  boldogan kering  a hajdani búcsúban.  Ám az
ifjú férj,  Mucsi Zoltán  nem tér vissza a háborúból, kislányával egyedül szenvedi az özvegyi
létet. Donganak körötte az ágaskodó hímek, még Kovács Krisztián ájtatosan hátradőlő, míg
Molnár Gusztáv robusztus alakjában rányomuló plébánosa is megkörnyékezi. Az asszony áll-
hatatos magányban őrzi az emléket,  Háy János veretes textusa érzékletesen tárja fel a lé-
lek legapróbb rezdülését is.
A színpadi forgót emberkéz hajtja, a hangteret Rozs Tamás csellója élteti,  Bérczes László
rendezése  első Háy-opuszának,  a Gézagyerek-nek  varázsos atmoszféráját idézi.  A Kórus-
trió narrátorként kommentál,  eljátssza a környezet figuráit,  Grisnik Petra  szívbemarkoló-
an énekel. A háromszólamúságot viszont kár erőltetni , különösen a tragikus befejezés hal-
lelulája zavaró.
Cziegler Balázs díszletének tengelyében a hinta áll, a játék gyújtópontjában elejétől a vé-
géig  Mészáros Sára  megrendítő alakítása. Esendően összezárt lábak, alig gesztusok, kevés
mimika,  csak a gyönyörűséges mondatok áradása,  a négydimenziós, személyes hitelesség.
Zsótér egri  Selyemcipő -jében éteri átszellemültséggel,  égi mosollyal filozofált,  most az
állhatatos konokság, a kitartó helytállás Paraszt Madonnáját jeleníti meg.
Váratlanul visszatér  a holtnak hitt férfi,  Mucsi Zoltán  oszlopszentként meredve áll, csak
annyit mond:  "nagyon hideg volt",  rezzenéstelen arcának giacometti-vonásai azonban né-
mán tanúskodnak  a rettenetes szenvedésekről.  Létezése zavaró tényezővé válik  a felvál-
lalt sors zord közegében,  más ember jött vissza,  nem az, aki elment,  a kényszerközösség
tűrhetetlenné torzul.
Érthetetlen a melodramatikus Horror End,  igazabb lenne egy sátántangósan a végtelenbe
szürkülő életút.  Az előadás így is, mindenképpen nagyszerű,  a társulat és az eddig alig is-
mert Színésznő felejthetetlen munkája.

A miskolci  Boldogtalanok, a Woyzeck,  a  Nagy Füzet, az  Emberszag  sátáni dizőze, - egy
szemünk láttára, előttünk nagyra növő színésznő útjának legutóbbi állomásai.  Pesten és vi-
déken, kőszínházban, alternatívban, társulatban vagy Horváth Csaba Forte csapatában: ma-
radandó, egyedülálló munkák mindenütt. Színművészetis korában,  a tizenkét Hamletet fel-
vonultató vizsgaelőadásban egyike volt az Oféliáknak. Akkor nem tetszett, nagyon más volt,
elütött a megszokottól,  eredetisége inkább taszított.  Aztán  Zsótér Sándor Brechtjében
volt egy anyai jajkiáltása, amire felkaptuk a fejünket:  itt valami van..., - és most már foko-
zott izgalommal várjuk  Simkó Katalin  minden színpadra lépését.
Beate Teresa Hanika  regényét  Gyulai Eszter és a próbafolyamat gyúrta előadássá, lassan
kiderült,  nincs szükség apára, anyára, nővérre, de még a megrontó nagyapára sem, a figu-
rák sokkal elevenebbek lesznek a színésznő monológjában. Belőle szól a durvahangú apa, a
betegségébe menekülő anya, megcsippenti trikóját, kacérrá élesedik a hangja és előttünk
áll a kihívóan vonzó nővér. Beleborzongunk a nagyapa édeskés célzásaiba, átéljük a tanács-
talan rettegés éveit.
Két hónap múlva 16 éves leszek -mondja,  először azt hisszük, hogy az abúzus a jelenidejű,
fokozatosan derül ki, hogy a múlt üres fotókkal, a tudattalanba süllyesztett, kővé dermedt
képekkel öli a lelket.  A gyerekkor múlik, a kamaszlány tudatára ébred  a szörnyű tettnek.
Jelez otthon, senkit se érdekel, senki se hisz neki, sőt, a nagymama halálos ágyán kéri, ne
álljon ellen. Végre felbukkan egy fiú, észreveszi, hogy itt valami nem stimmel, de végül egy
lengyel szomszédasszony támogatja egyedül,  aki talán ez az egyetlen pozitív személy,  aki
valósan meg is jelenik, tiszta egyszerűséggel  Moldvai Kiss Andrea  szólaltatja meg.
Scherer Péter  rendezése minden lehetőséget megad  a majdnem monodráma kiteljesedé-
séhez.  Simkó Katalin  hihetetlen átérzéssel éli  a gyalázat éveit, ám a befejezés, a megta-
lált szerelem pillanataiban  felragyog égi mosolya.  Fenomenális színészi munka,  a fiatal szí-
nésznő első tíz évének ragyogó betetőzése.
Jó, hogy a letaglózó, egybe felemelő élmény után beszélgetéssel folytatjuk. Sokan kérdez-
nek a produkció születéséről,  a regényről, a szereplők hozzáállásáról,  de egyre inkább a
tabu-téma minket személyesen érintő vetületei kerülnek szóba.  Van, akivel történt hason-
ló, van, aki hallott ilyesmiről, sokan sürgetik, legyen ez is téma az iskolában, figyeljenek er-
re a pedagógusok. Talán a  Soha, senkinek tantermi előadásai éppen ezt a célt szolgálják,
hogy soha, senki se szenvedje meg a családi ártalmakat, de legalább is képes legyen feldol-
gozni a traumát. A Nézőművészeti Kft tucatnyi előadása már 280 alkalommal került diákok
elé, ám nekünk fölnőttebbeknek is múlhatatlan szükségünk lenne a szembenézésre.

Hálás anyag  Karinthy Ferenc Gellérthegyi-je,  jutalomjáték két színész számára, tucatnyi,
izgalmasabbnál izgalmasabb szituáció, briliáns dialógusokkal hatványozva.  Kovács Henrietta
parádés koncepciója háromszor két játszót használ, az egyéniségekhez illesztve osztja a je-
leneteket, többeknek nyújtva így komoly játéklehetőséget.
Fönn Budapest ostroma dúl,  a katonaszökevény és az üldözött lány  szópókertől a helyzet-
gyakorlatokig mindent kipróbál a beláthatatlan idejű bezártság enyhítésére. Több változat-
ban is elmondja az átélt előzményeket  Szabó Sára, alakoskodásán átüt a kiéhezett szeret-
ni, szeretve lenni vágy. Nem is akarja elhinni a Fiú meséit, együttérzést, jövőbe néző álmo-
kat vár.  Inoka Péter  a háború  feloldhatatlan dilemmáit feszegeti,  elítélhető-e egy olyan
vagy-vagy helyzetben, ahol mindkét válasz végzetes.  Életben maradt,  mégis kiszolgáltatott
áldozat: a társadalom véleménye éppúgy sújtja, mint lelkiismereti vívódása.
Kovács Henrietta  egymásba úsztatja a párok reagálásait, az eredetinél komplexebb, sokré-
tűbb értelmezéseket kínálva. A fegyverropogás, a bombák hangja, a kihunyó villanyfény ta-
golja a cselekményt,  de a jelenetek közben is  könnyen követhetők az átmenetek.  A fan-
tázia féktelen csapongása  szikár realitássá transzformálódik,  apró térbeli gesztusok,  villa-
násnyi elmozdulások teszik hitelessé a játékot.
Gulyás Ádám bírói mivoltát melltartó-parókájánál is hatásosabban erősíti reszelősre változ-
tatott hangszíne, a Fiúban lappangó,  későbbi férfiasságot előlegezi meg.  Széplaki Szilvia
primadonnai felsőbbséggel piruettezik hódolója érzelmein,  igazi dáma a luxusétteremben,
borsót kanalazva is bélszín-mámort sugall. Kocsis Fülöp Soma kamaszos izgékony hévvel he-
vül, karikírozó képessége kiváló,  roggyant bácsiként robbanékony komikumot csempész a
zord bunkerfalak közé. Házsártos nyelvelő  Bodó Edit, aki szédületes mimikával élteti öreg
és fiatal lényét egyaránt. Cserfes csücsörítése némán is megszólal, szeme villanása lézersu-
gárként szabdalja  a szűk teret.  Valahogy elhisszük,  tucatnyi forró kaland izzította bakfis-
éveit.
Az együttes példás összjátéka,  Kovács Henrietta  emelkedő feszültségű, sokszálú rendezé-
se Karinthy ünneppé avatja a  Komód Színház  első Karinthy Színház-i produkcióját.

A fehér drapériákon cilinderes úr, turnűrös hölgy sziluettje,  a komor fekete háttér előtt
mészpormaszkos arc ágál, még  Perovics Zoltán  kiállításának hatása latt vagyunk,  érthető,
hogy a lengyel abszurd színházak  feszült atmoszférája rémlik fel.  Elváltoztatott hang, torz
gesztusok,  Erdély Andrea  első jelenetében döbbenetesen erős,  míg a zene a Wagner-i,
Richard Strauss-i,  bombasztikus  domináns-tonika állásainak  harsány üressége ostromolja
málladozó tudatunkat.
"A róka mindig  róka marad" - sulykolja  antiszemita  mérgét  valamelyik ordas náci szónok,
keményen összpontosítanunk kell,  hogy az egymásra torlódó hangörvényekben egyetlen
szót se veszítsünk el. Balra Buster Keaton-arcú  bohóc,  Szokol Szilárd  a levegőben vib-
ráltatja dobverőit,  csak néha hangsúlyoz  egy-egy förtelmes frázist  néhány dobütéssel.
Fuldoklóan hörgő hang, vörösre mart szemek,  Krasznahorkai Ágnes  végstádiumban szen-
vedő betege  őrjöngve fröcsögi ocsmány átkait,  apácafőkötős nővér,  Varga Vera  támo-
gatja vijjogó vércsesikolyok kíséretében.
Perovics Zoltán  koncepciója  a rettenetes textus,  a stilizált játék,  az embertelen han-
gon tomboló hangorkán és a fényekkel szabdalt látvány összességét alkotja meg.  Elemen-
táris a komponensek feszült kölcsönhatású hatványozódása, a rétegződő effektusok áttö-
rik a tudat oksági szféráit, védhetetlenül bombázzák a tudatalattinkat..
Erdély Andreá-nak százezer hangszíne van, Hitlert elfúló rikácsolás, a szégyenletes magyar
zsidótörvényeket gunyoros kajánság jeleníti meg,  végenincs felsorolás:  "zsidó nem lehet,
zsidónak nem lehet", - a "zsidó" ejtését kottázni kéne... Saját hangján szólal meg Szálasi, a
gázkamra működését  Lengyel Zoltán narrációja ismerteti, az ő érdeme a káprázatos hang-
mix is: Cage-i merészséggel sokszor  egyszerre szól többféle zene, zaj és szöveg, lenyűgöző
szintézist teremtve.
Tóth Péter Zoltán a közönség által kitöltött kérdőíveket hozza, tanulságaik bekerülnek a következő előadásokba, kíváncsiak lennék, hány rasszista ült a nézőtéren... A színpad nem hagy nyugton senkit, jönnek a bájos cigányviccek, majd  Erdély Andrea tűnik fel immár Merlin, a távgyógyító sarlatán képében. Civil kérdések után meghallgathatjuk Eichmann és
gügyögő  Horthy Miklósunk  önmentő  nyilatkozatait,   a produkció energiaszintje   már az
egeket verdesi. "Mi lett volna, ha Hitler megnyeri a háborút?"- akadékoskodik az ápolt, mi lesz, ha "Szálasi Ferenc édesapánk" szelleme újra támad?- kérdezzük.
Minden elhangzott szó dokumentértékűen eredeti, a Harmadik Birodalom Nyelve görcsbe rántja tagjainkat, perzsel a gyűlölet, rémít a sikeres demagógia. Beszűrődnek közéletünk  gyilkos hangjai, a Metanoia Artopédia letaglózó előadása Memento Mori a Patyolat Próba-
üzem csupasz téglafalai után a ReflACt-on, a B32 Galéria és Kultúrtér színpadán.
Perovics Zoltán és Erdély Andrea  félelmetesen nagy előadása  Vakító Szupernova!!! Az el-
telt egy év óta egyre erősödő náci atmoszférában,  most még élesebben hasít.  Minden el-
képzelhető helyen el kell játszani!  Mindenkinek!!!

Székely Csaba  textusa jótékonyan felülírja az otromba Tarantino-nyelvet, a nyers gengsz-
ter-szlenget aktuális rasszizmus fűszerezi. Fenyegetően döngnek Varga Járó Ilona acélfalai,
de a zene, agyrengetés helyett, simulékony kontrasztja a drasztikus cselekménynek.
Mindegyik figura ritka szerzői, rendezői, színészi lelemény. Katona László /névleg/ tót, té-
tován buta székelye,  Szikszai Rémusz /névleg/ zsidó románja remek színfolt a Monarchia-
kavalkádban. A kicsit túlzott gyakoriságú  Pálmai Anna,  a Dead Line Airlines stewardess-e
képben, hangban, szájközeliben, tánctotálban taglalja a történéseket.
Szikszai Rémusz  érett színészvezetése, kihegyezett poentírozása ragyogó együttessé for-
mája a fantasztikus egyéniségeket.  Kardos Róbert  szűk epizódokban brillíroz, ahogy taná-
csaiban visszaköszönnek  az "érzelmi megközelítés" gengszter-instrukciói:  mesteri!  Kovács
Krisztián  áldozati kínokban mutat félelmetes perspektívákat. Nagyon nagy kisöreg  Fodor
Tamás  Dzsó bácsija, Kicsidzsóként  Bercsényi Péter  határozott férfiassággal, kemény ele-
ganciával zúzza szét szerepskatulyáit.
Eleinte lanyhul az érdeklődés, suttyomban perecemet rágcsálom, ám  Székely Csaba ármá-
nyos dramaturgiája, az egymásra rétegzett idősíkok  növekvő feszültségével űzi el az értet-
lenség kételyeit.  Mucsi Zoltán  rangidős rosszfiúja szikrázó szópárbajban védi meg  Mucsi
Zoltán káromkodós színész böcsületét, elementáris alakításával újra igazolva, régen megha-
ladta már a rákényszerült külsőségeket. Az alternatívok felszabadultabb légkörében  Kaszás
Gergő is egymás után hozza karcosan fogalmazott, extrém karaktereit, melyek sorában ez a
pergőbeszédű lovis Cigány egy újabb hármas befutó.  Nem valószínű, hogy jósvádájú szélhá-
mossá válhatna a flaszter iskolájában, legfeljebb hajlékony zsebes lehetne, beépített tégla-
ként találja meg identitását:  Nagypál Gábor  enervált halksága, haláltusája nagyformátumú
színészi munka!
Van olyan színész, aki megtanulja a szerepét, van, aki beszélni tud, van, aki egyéniség, van
aki el tudja hitetni ,- állítja az ukránná degradált Nagymagyar. Ritka példaként, Ő magában
hordozza az összes lehetőséget:  Király Attila  bődületes karizmájú,  lehengerlően maszku-
lin energiabomba, beszólásai életveszélyesek, riposztjai halálosak, de eldobott szeretőként
zokogva is tökéletesen hiteles.
Várjuk ki a végét!  A tempós építkezés nagyszerű produkciót eredményez, "ilyen jó magyar
darabot csak magyar színészek tudnak létrehozni, magyar nyelven, magyar színházban".
(Kissé elferdített idézet, de hát a börtönben nem volt magyar-szak).

Hamisan becsali cím:  szó sincs kielégíthetetlen szexualitásról,  bár egy kimódolt,  közönsé-
get is bevonó betét is ezt óhajtja erősíteni, többet érne a téma: a gyerek utáni kudarcos
vágytól beszűkült nő paranoiába zuhanó vergődése.  Igen erős textus,  Cziglényi Boglárka
többször veretes jambusokba fokozó szövege, amelybe még az önironikus humor is belefér:
"nem veszed észre, hogy az egész jelenetben rímekben beszélünk?!?"
Kiváló a zenék, effektusok  akusztikus háttere,  teljesen indokolatlanok  az énekes-táncos
megmozdulások. A dramaturgiai esetlegességek egyenetlenné teszik az előadást, mindunta-
lan megtörve a cselekmény és a színészi munka folyamatát. Pedig a különös arcélű  Timkó
János, kiugrott papként  Menszátor Héresz Attila  és a brutális karizmájú,  elementáris ki-
sugárzású   Maday Gábor  szélsőségesen izgalmas figurákat állít elénk.  Elképesztő sodrású
Rusznák Adrien  letaglózóan ismétlődő elemekből épített  nagymonológja,  melyet teátrá-
lis fokozás helyett a kényszeres monotonitás tesz felejthetetlenné.
A rendezés találékonyan bánik a térrel, kiválóak a jelenetváltások,  az együttes összhangjá-
ból csak az érthetetlenül túlvezérelt  Dióssi Gábor lóg ki, akit szívesebben látunk régebbi,
visszafogottságában extrém szuggesztivitású stílusában. A közösülési jelenségek nevetséges
naturalitása legfeljebb a kukkolóknak jelent szextechnikai beavatót,  stilizáltabban mindez
elfogadhatóbb lenne.
Nem a beugrási bravúr miatt:  Kovács Olga  alakítása  megkerülhetetlenül uralja  a produk-
ciót.  Összeszorított szája,  az élessé szűkült szemek,  a meddő küszködés tehetetlensége
az átélés tudatosságával erősítve alapozza meg töretlen hitelességét, még az őrületbe tor-
kolló végkifejletet is szinte eszköztelen létezéssel realizálja.
Megszegjük mottónkat:  nem ajánljuk  egyértelműen az előadást,  de  Cziglényi Boglárka,
Menszátor Héresz Attila  és egyáltalán az   Anyaszínház  minden munkája a jövőben is fo-
kozott figyelmet érdemel.

Öt napig egy félnapi Sziget-jegy árából!!!  És mennyivel kedvesebb hangulat...  Igaz, sátort
kell vinni, szoba az nincs, de így még belevalóbb az egész.
Hihetetlen kínálat! Csak színházból van több, mint 20 , köztük az Évad Legjobbjai:  Orlaitól
az Egyasszony Tenki Réká-val,  Horváth Csaba Forté-jétől a Te országod és egy Concerto
Bartók zenére,  emlékprogram a legyilkolt Bárka Színház alapításának 20.évfordulóján.  És
az elképesztő színiegyetemisták!!! Kaposvárról a kis Vidnyánszky Romeó-ja, Budapestről a
zsótéri  Sirály, a Psyché a IV-es kaposváriakkal, meg az örök csoda szentesiek. Különdíjas
nagy élmény a végzős Kocsis Pál-osztály  Fürdőavatás-a,  Felhőfi-Kiss László veszett tragi-
komédiája, a saját rendezésében.
Az  Óbudai Danubia Zenekar Mozart-tal, rengeteg rock-együttes, köztük a  Quimby  és a
Kiscsillag  ütős koncertekkel nyomul.  Kiállítás is lesz bőven, legjobban  Pittmann Zsófi-t
várjuk, vajon kivel találkozik most a szatyros néni? (Matolcsyt már leütötte...)
Elindulnak hát a normálisak és a NemNormálisak, hogy  Öt Napig Angyalok legyenek, vára-
kozva a remélhetőleg betoppanó Ördögre...

Ez az a kaposvári osztály, amelynek tanárait kirúgták:  légüres térben maradtak. Tavaly en-
nek ellenére csináltak egy pompás vizsgaelőadást. A  Fürdőavatás  a Best of 2015-be is be-
került, ennek az öt tanévet lezáró Fesztiválnak is csúcsdarabja lett.  Mert az osztály, lezá-
rásul, a végtelen energiájú  Hasenfratz-Szegvári Júlia  vezérletével háromnapos összművé-
vészeti fesztivált rendezett a  Patyolat Próbaüzem  fantasztikus tereiben.
Az első napon  Haydntól Kodályig  hallgathattunk  klasszikus zenét, a  Fürdőavatás  talán
még nagyobbat szólt,  mint a bemutató idején,  csak hatványozhatjuk tavalyi véleményün-
ket. Utána kontrasztként jött a  Rumex Live elektronikus zenei performansz.  Közben né-
zegethettük a fiatal művészek kiállítását, különösen  Kovács Dávid Aszfalt-fotói tetszettek.
Másnap a  Jónás Tamás:  Lassuló zuhanás  verseiből készült koncert volt  a fő műsorszám,
néhány újabb dallal kiegészítve. A Kocsis Pál vezette osztály tagjai nemcsak megzenésítet-
ték, de saját zenei kíséretükkel is adják elő az igen eredeti songokat. Háttérként az évek
közös emlékképei szolgálnak, ezt a fantasztikus koncertet  bárhol, bármikor dübörgő siker-
rel lehetne előadni!
A folkkocsmában   Szökő Folk Band  húzza a talpalávalót,  a lilahagymás zsíroskenyér meg-
bízhatóan alapozza a bodzaszörpök, kis- és nagy-fröccsök hektolitereit. Együtt mulat, tán-
col és vigadozik itt a sok művész és a nagyközönség...
Harmadnapon a klasszikus zene is beköltözik, az Nharmónia énekegyüttes Debussy, Ravel,
Poulenc kompozíciókkal andalít. Az igazi meglepetés aztán egy újdonság, a  Tiszta ház  cí-
mű merész komédia.  De ez megérdemel egy külön beszámolót , most csak annyit:  bárme-
lyik alternatív játszóhelyen fergeteges siker vár rá!  /A kérdés, hogy hol?!?/.
Megszüntethet az önkény  egy osztályt,  megcsonkíthat egy iskolát,  a tehetség és a szín-
ház szeretete áttör a bornírtság betonfalát: "Koszt was Koszt", Kerül amibe Kerül,  ennek
a nagyszerű osztálynak tagjai  előbb-utóbb  meg fogják találni  az őket megillető helyet a
friss erőket szomjazó magyar teátrumi világban.

Nem szeretem őket.  A fiatalokat, a fiatalságot szeretem.  Ez a gyönyörű előadás  mégis le-
nyűgözött, pedig öregségről, halálról szól.  Szilágyi Bálint  nemcsak megtalálta és lefordí-
totta  Daniel Kehlmann  novelláit, de kiváló dramaturgiai invencióval koherens darabot al-
kotott a kilenc novellából.
Spilák Lajos  rendezgeti a színpadot, instruálja a közönséget,  majd az utcai ajtón keresz-
tül beviharzik az elbeszélő  Nagypál Gábor.  Guruló bőröndjéből  Hoffer Károly marionett-
bábja, az agg Rosalie kerül elő.  Ki nem állhatom az erőltetetten használt bábokat,  ám eb-
ben az esetben elképzelhetetlen, hogy a halálba induló idős hölgyet egy színésznő játssza.
Annál érzékletesebb, hogy törékeny válaszait feje, keze, lába mozgásával kíséri.
Keresi  a szép halál lehetőségét, csak szenvedni ne kelljen,  talál is  egy műintézményt az
interneten, mely könnyű. biztos elmúlást ígér. Az utazás során váratlan kalandokba bonyo-
lódik,  végül egy népies taxisofőr viszi a cél felé.  Spilák Lajos  veszett komikummal,  vijjo-
gó jódlizással vezeti kocsiját,  Pascalt idéz:  "un roseau pensant",  a natúr humor mutatós
kontrasztja a gyengéden fogalmazott halállírának.
Döbbenetes, hogy a huszonéves  Szilágyi Bálint  milyen érett együttérzéssel nyúl  a halál
sziklasúlyú témájához. Az  Alszanak a halak?  egyedülálló remeklésében  egy kislány mesél
öccse elvesztéséről, ebben a hiperérzékenységű előadásban az elmúlás dermesztő világát
mutatja meg poétikus finomsággal.  Árnyalt és hiteles minden szó,  hihetetlen mélységű a
színészi játék, szinte fel sem tűnik az életre kelő báb fantasztikus mozgatása.
Az író isteni szerepében  Nagypál Gábor-nak  jut a lehetőség,  hogy egyetlen mozdulattal
fiatallá varázsolja a már megszeretett Rosalie-t, valahogy diadalmas reményt csempészve a
hátborzongató történetbe: - talán mégis van kiút, talán mégis győz az élet?!?
A hátfal vörösbe borul, megnyílik a távolba vezető fény-út, két csodálatos színész, Nagypál
Gábor és Spilák Lajos  tűnik tova a halhatatlanság bíborában. Felettük szelíden lebeg az if-
jú alkotó,  Szilágy Bálint  tündér-szelleme.

A tavalyi páratlan Fürdőavatás után a végzős kaposvári Kocsis-osztály néhány tagja teljesen
új darabbal rukkolt ki.  Az író-rendező  Felhőfi-Kiss László  most kivételesen nem saját mű-
vét rendezte,  a régebben Tiszta vicc címmel játszott  Sarah Ruhl  opuszt vette elő. Szelle-
mes, enyhén abszurdba hajló vígjáték, kiváló alkalom öt ifjú színésznek.
A Brazíliából jött mindenes,  Pilnay Sára  nem szeret takarítani,  csak vicceken jár az esze,
szeretné kitalálni a Világ Legjobbját.  Orvosnő gazdájának nemigen tetszik ez,  Gyurkovics
Zsófia  komoran kéri számon az elmaradt munkákat. Beállít a nővére, döbbenten vizslatja a
feltűnő koszosságot, bevallja, imád takarítani,  remegő kézzel neki is esik  a vicc-ötletekkel
telefirkált ablaknak. Titkos egyességet köt a henyélő alkalmazottal, a háziasszony távollété-
ben mindent rendbe hoz, rövidesen ragyog is az egész lakás. Hasenfratz-Szegvári Júlia ele-
mentáris játékkal alkotja meg a merev nézésű megszállott mániákus alakját.
A háttérben  a szintén orvos férj betegébe szerelmesedik és ezt, felvilágosult entellektüel-
ként, derűs kávézás közben, hatszemközt közli élete eddigi párjával.  Gelányi Bence  a nai-
vitás álarcában győztesként értetlenkedik , a frissen operált  Gábri Nikolett  pedig lecsap
a különös háztartási alkalmazottra: ugyanis szenvedélyes vicc-imádó!
A váratlan fordulatok  Felhőfi-Kiss László  rendezésében  fokozódó komikai  feszültségben
teljesednek ki, tüzes energiákkal pezseg a színészi játék, a kvintett pompásan összehangolt
együttesként muzsikál. A harsány humor helyett a finoman poentírozott szituációk uralkod-
nak,  nagyságrenddel fokozva  a polgári vígjátékban rejlő lehetőségeket.  Csak akad valahol
hely, ahol a Patyolat Próbaüzem-i KOSZT Fesztivál kivételes alkalma után is játszani lehet
ezt a nagyszerű előadást...
Hasenfratz-Szegvári Júlia  hősies higiéniai harca felejthetetlen, ha esetleg kevés lesz a fel-
lépés, felajánlom igen férfias  110 négyzetméteremet,  melyben ragadozóvá érett porcicák,
hályogos ablakok, pleisztocén-kori koszrétegek, ujság-kupacok várják.

A Rákosi korszakban  A hős falu  címmel játszták a népi forradalmi apoteózisaként. Sikerte-
lenül, miközben  Lope de Vega   ezen műve valóban az ellenállás,  a polgári engedetlenség
himnusza. Vonalas erőltetés helyett a nagyhírű KB35 csapat a legjobbkor talált újra rá, ma,
amikor a változtatás egyetlen lehetősége az alulról induló, a hatalommal szembeni össznépi
szembeszállás.
Csupasz színpad, Húsz Szék, Húsz Szereplő:  Perényi Balázs-nak  csak ennyi kell a klasszikus
dráma átütő erejű színreviteléhez. Hispániában tartományi királyok háborúja dúl, a Calatra-
va-Rend Nagymestere,   Presenszki Péter  daliás komturját tünteti ki, aki harctéri aktivitá-
sát szűkebb pátriájában,  Fuente Ovejuna  faluban szűzlányok hajkurászásában éli ki.  A ki-
köpött szívrabló  Szivák-Tóth Viktor  mintha egyenesen Frans Hals festményéről toppanna
elénk, nagyúri agresszióját keretlegényei,  Kovács Zoltán és Presenszki Gábor támogatják.
A lányát védő egyik apát,  Ordasi Gábor-t véresre verik, a falusi bíró menyasszony-lányát az
esküvőről próbálják elhurcolni.
A jelentek fürgén váltakoznak,  a sok-sok szereplő játékát a heves indulat jellemzi.  Egyvég-
tében majdnem mindenki jelen van, az egymásra irányuló koncentrált figyelem lézersugarai
magasra izzítják a feszültséget. Villant Bálint  zavartan kéri meg Esteban bíró lányát, az ad-
dig csak  citerája mesteri pengetésével feltűnő  Malik Gábor  parázs humorú játékkal ruk-
kol ki. Gyermekei, a menyasszony  Fodor Katalin és a zöldruhás  Fodor Éva védelmében az
ellenállás vezéralakjává nő. A széklábak fegyverré hegyesednek, az elnyomottak őrjöngő fú-
riákként végeznek a bitorlóval.
Parasztfelkelés a hűbérbirtokon?  Tűrheti ezt a hatalom?  Szerencsére közben Aragon kirá-
lya és Kasztília királynője győz,  a Boda Tibor, Bálint Anett-Bálint Petra uralkodói sokszög
kivizsgálja az ügyet és igazat ad a rebellis falusiaknak.
Hihetetlen, hogy egy ennyire összetett drámát, általában kisebb létszámú előadásokon fel-
nőtt színházi csoport ennyire intenzíven, hatásosan, hitelen képes eljátszani. Ez valóban a
közösségi színjátszás, az egyet akarás, a csapatmunka fényes diadala, elképzelni se tudtuk
eddig! Éppen ezért írjuk ki nem névsorolvasásként az összes többi szereplő nevét:  Kovács
Anna,  Urszinyi Ádám,  Boda Anna,  Gál Zsófia,  Fazekas Anna Dorottya,  Talapka Gergő,
Kiss Nóra. Az eszméletlen összmunkát  Perényi Balázs  mesterien fogja össze, a mozgások.
térbeli rendeződések, az egész tempóját és szédületes dinamikáját példása vezérli.
Lehet, hogy egy kőszínház  mívesebben adná,  de meg se közelítené a KB35 előadását, ez
maga   Inárcs, a Hős Falu  népe volt!

Vereckei Rita  különös ábrákkal egyénített díszletfalai egy filmforgatás kaotikus forgatagát
kerítik,  eszeveszett iramban ügyködik  sminkes, csapós, kameraman és az egész őrült stáb.
A gondjaiba zápult Rendező,  Fodor Tamás  aggódva vizslatja a reflektorokat, Lovas Dániel
asszisztensi agresszivitással parancsolgat,  a háttérvetítés előtt,  kézi erővel ringatott konf-
lisülésen rázódik a komoran árva Homonnai Katalin és az édelegve bájolgó  Pallagi Melitta.
A némafilm hangja Viczei Zsolt, a csapatot váltakozva alkotják a kisebb-nagyobb szereplők.
Jeles András  filmjét forgatják, Pest a Monarchia idején, mintha Lengyel Péter Macskakő-
jének világa elevenedne meg.
A következő snitt a belvárosi kuplerájba vezet,  Nyakó Júlia  reszelőshangú madámja a cse-
lédként szolgáló széplányt próbálja kecsegtetőbb altesti munkára csábítani.  Az elegáns bá-
ró  Nagypál Gábor-nak  be kell érnie a tüneményes kis kokott  Pallagi Melitta  ledér bájai-
val, kinek színpadi teremtménye, megvalljuk, felér a földi mennyországgal.  Emberi szimpáti-
ánk azonban az értetlenül maga elé néző, hosszú ideig némán ellenálló  Homonnai Katalin-
é, aki átszellemült erénnyel  a végsőkig kitart,  mígnem a marat-i kádban szenvelgő bajszos
Sipos György szelíd létezése megindítja gyermeki szívét. A másik, a gyámolításra szoruló ár-
va  Székely Rozi: visszafogott, belső erőkből táplálkozó jeles alakítás.
Jeles András  árnyékában  az ő darabját rendezni nem mindennapi merészség,  a rendező
Koltai M.Gábor  kongeniális módon realizálja  a Nevető ember, a Kis Lord sejtelmes képei-
re hajazó textust. Eddig sem hátrált meg a kihívások elől, emlékezzünk csak az egyedülálló
extremitású  Európa, Európa!  remeklésre. A furcsán lebegő, lassúdad áramlású történést
képes most is megteremteni, csöndek hálójába feszített fojtott indulatokat, a ki nem mon-
dott szavak  torkon ragadó feszültségét. A fliegaufi permanens alapzúgás, a szűk térbe szo-
rított cselekmény,  a színészegyüttes lézerpontos játéka  ellenállhatatlan összhatást gene-
rál.  A felvillanó humorszikrák csak élezik  a reménytelen kilátástalanság kontrasztját.  Két
vénember téved be a forgatásra,  kávéscsészéjével  Fodor Tamás és gyászkalapkás, ernyő-
jét kivont kardként forgató neje, a páratlan  Spilák Lajos epizódja csak múló derültséget
hoz a füstös homályba.
Igencsak rákaptunk mostanság az 1900-as évek nosztalgiájára.  Pedig az a Félvilág nem tün-
dérvilág,  az a bécsi erdő csúnyákat mesél, a Hauszmann-giccs és a nem dobott macskakő
pofánkba röhög.  Szerencsére ennek a csodálatos előadásnak semmi köze sincs ehhez, az
író, a rendező és a Stúdió K társulat különösségében megkapó, lenyűgöző alkotása. Képei
felejthetetlenek, mámorító az atmoszféra költőisége, Koltai M.Gábor és az együttes, élén
a két szélsőség,  Homonnai Katalin és Pallagi Melitta   mennyei párosával  extrém értékű
kincset állít elénk.

Már az is érdem,  hogy nem a drámaírás terén ismert  Gerald Durrell regénye nyomán szín-
darab készült. Nem tetszett maradéktalanul, be is bólintottunk egyszer,  de a hozzáállás és
az invenció mindenképpen reményteli távlatokat ígér.  Árvai Péter koncepciója eredeti és
ötletes, az együttes még nem elég erős a föladathoz.
Foxglove,  Rábavölgyi Tamás  érkezik az Óperencián túli birodalomba, ahol a civilizáció ipa-
ri terjeszkedése veszélyezteti a hahagájok és az ősfák életterét.  Boros Ádám  éretten ki-
munkált színészi eszközökkel jeleníti meg figuráját,  eleven dinamikája  motorja az előadás-
nak.  A tutyimutyi király szerepében  Baradlay Viktor  jó úton halad a komikum kiteljesíté-
se felé, ugyanez mondható  Tóvaj Ágnes  Audrey-járól, amely váltásaiban jelzi a később re-
alizálódó lehetőségeket. Két kisasszony, Horváth Fruzsina és Orbán Borbála játszva, zenél-
ve járul a produkció sikeréhez.
Árvai Péter térbeli elképzelései, a szereplők mozgatása, a textus értelmezése hibátlan, ta-
lán a tempó lehetne sűrűbb, a csomópontokon fokozódhatna a feszültség. A társulat neve
tökéletesen fedi a valóságot, "fejlesztés alatt" áll, de az eddigiek alapján igencsak kiérdem-
li bizalmat. A szimpatikus hozzáállás és az egymást éltető figyelem koncentráltsága megnyit-
ja a fejlődés útját. A  FAQ, a Fejlesztés Alatt Q csapat munkáit a jövőben is érdemes lesz
nyomon követni.

A Bárkát elsüllyesztette a gengszter-kormány, a Titanic azonban újra vízre száll! A messziről
hazajött  Ritter Dénes, a szikrázóan energikus  Boda Tibor  amúgy Irimiás-módra rázza fel a
világvégi zsákfalú zsírba tespedt lakosságát. Helyi erőkkel vizirevűt szervez a félig megfenek-
lett hajóroncson.  A belesdi polgármester,  Ordasi Gábor  nemcsak magát áldozza be a köz-
let oltárán, bevonja énekesi babérokra pályázó nejét,  Gál Zsófiá-t is.
Nem hiányzik a hajótest gigászi monstruma,  amely a hajdani előadás szünetében száznyolc-
van fokos fordulattal váltott orról farra, a szilaj lendülettel játszó együttes imponáló erővel
jeleníti meg  a groteszk szituációkat.  Elsőnek jelentkezik  a postáskisasszony  Blaubacher,
született Kékpataki Mónika,  a vizes családfával bíró  Fodor Éva,  kitörni vágyóan /föl/fede-
zésre vár.  Kovács Nóra  népművelőként csatlakozik, férfias álmokkal áll be a sorba  Kovács
Zoltán, alternatív álmokkal a deviáns  Talapka Gergő. Kedvencünk Pakura bácsi, a túlkoros
hobbipreparátor  Szivák-Tóth Viktor  ellenállhatatlan figurájában.
Az első rész jól megalapozott expozíció,  megismerjük a kisded közeget és  a kissé karikatú-
rába elrajzolt karaktereket.  Húzónévként állít be  Kiss Nóra  Bugár Mara díva  fővárosi ele-
ganciájával, lassan oldódnak a technikai nehézségek, már-már beindul a műsor, amikor revi-
zor helyett a tulajdonos maffiózó befektető, Babetta Béla régi motoros megálljt parancsol.
Malik Gábor  káprázatos alakítással lep meg, gusztustalan lénye  szempillantás alatt a törté-
nések fókuszába kerül.  Újgazdag brutalitással veszi át az uralmat,  leiskolázza az ügyeskedő
főszervezőt, jobbján a rúdtáncos  Bálint Anett  pompázik, balján az ellenállhatatlan ajánla-
tokkal izmozó Presenszki Gábor, akit még családi háztájiban sem tud Presenszki Péter alig
hatósága megfékezni. Van az a pénz, amely az erőnél is hatásosabban győzi le az ellenállást,
behódol itt mindenki, nemcsak Boda Anna és Bálint Petra elvileg táppénzen lévő Bundi bá-
csija, de a hírnévtelen énekesnőtől kezdve a teljes népességig mindenki.
Közben szól a harmonika, énekelnek a lányok, szofisztikált népi koreográfiával szédítik a kö-
zönséget, szívfacsaróan zengenek a táncdalfesztiválok dalocskái.  Kacagtató a groteszk for-
gatag,  a poénzáporban dermesztően üt át  szikár valóságunk.  Hogy ne a gonosz győzzön,
Pakura bácsival az élén támadásba lendül a falu népe,  Tasnádi István  remek darabja meg-
újult változatban diadalmasan hajózik el az inárcsi vizeken.
K35: ennyi kilométerre tanyázik a nagyszerű csapat, de jó,  hogy a MU Színház-ban három
előadásukat is láthatjuk!                   

Meredten ott ül az asztalnál a család, elrajzolt, groteszk fejek, gnómszerű figurák: félelme-
tes nyitókép, Tadeusz Kantor Halott osztályát idézi. Várnak. Levelet az Amerikába kitántor-
gott apától, életjelet a Don-kanyarban eltűnt férjtől , mindig a távollevő talán élőktől. Köz-
ben a dominagymama parancsszavára: "Dologra!", folytatják a sziszifuszi munkát.
A darb szétesik, nincs szerkezete, az epizódok esetlenül torlódnak. Pedig a szövegek jók, a
karakterek keményen rajzoltak.  Lovas Dániel  dühkitörésekben őrlődő szerencsétlen, az
Anya,  Nyakó Júlia az asszonyi helytállás, a szuperszenzitiv  Pallagi Melitta megnyomorított
gyermekség eleven ikonja.  Sipos György a mindent eltűrő lúzer,  Homonnai Katalin  a bé-
nultságba békélt vénlány,  Nagypál Gábor  több alakban a visszavárt férfi.
A monológok találóak, megvillan a torz komikum is,  jó a rendezés,  ám egészében nem tud
végig hatásos lenni a produkció. Túl sokféle, túl széttartó.  Valahohogy szigorú külső szem
kordába tartó dramaturgiája hiányzik.
Van azonban egyetlen nagylélegzetű momentum, amely indokolttá teszi a megnézést.  Min-
dig átütő,  mindig eredeti,  megszoktuk kiemelkedő alakításait,  de amit most  Spilák Lajos
művel, az lélegzetállítóan óriási.  "Kanördög seggéből előbújó" diktátorokról és a legfájóbb
sorskérdésekről beszél, reszelősen sírós nagymamahangon,  győzhetetlen folyamatossággal
nyűgöz le. Ezt a tirádát minden bizonnyal megőrzi a színházi emlékezet!!!

Nagyot szólt az  Újvilág,  Pass Andrea  Napraforgó-ja  még magasabbra tette a mércét. Ez
is mai, aktuális,  de inkább családi témájú,  gyerekek, szülők, tanárok. Pontosan tervezett
dramaturgia, szikáran rajzolt karakterek, hiteles dialógusok gyerek- és felnőtt-szinten egy-
aránt.
Depressziós, súlyos személyiségzavarokkal küzdő anya és a mindezt látó és átélő nyolc éves
kislány.  Ellensúlyként  a szelíden tehetetlen apa és a rendkívül szimpatikus, igazi gyerekba-
rát tanítónő.  A gyerekrajz árulkodik  a szörnyű a családi légkörről,  Pető Kata  első iskolai
hisztériája magáért beszél, Petrik Andrea okos nyugalmával próbálja megfékezni a kitörést.
Az áldozat a magába forduló,  értetlenül tűrő kislány,  Sztarenki Dóra  érzékenyen formált,
néma arcjátékával hatásos alakítása. A szomszéd rosszcsontok természetesen még cigányok
is,  Kárpáti Pál  naiv átlényegülése,  Kőszegi Mária  primer vadsága telitalálat.
A pszichotikus önkény elkergeti  a kedvenc kiskutyát,  az álarcosbálba meglepetésként az
Anya érkezik Lady Gagaként,  botrányos tombolása tönkre teszi a várva várt eseményt. Mu-
száj zárt intézetbe vinni,  hiába könyörög  az erőtlenül jóságos Apának.  Pető Kata  ellent-
mondásos összetettségű alakja rendezői-színészi remeklés, az előző kényszerpályák múltán
végre  méltó szerepben láthatjuk.  Hajduk Károly  is a hősinél alkatához jobban illő karak-
tert játszhat, visszafogott tónusban, cizellált árnyalással. Sopingoló asszonyka - diliházi szo-
batárs:  Tolnai Hella  két pompás epizódja.
Pass Andrea  íróként, rendezőként egyformán triumfál, szépen felépített szerkezet, találó-
an alakított szituációk, a sok apró ötlet egységes képbe szerveződik.  Félénken bontakozó
szerelmi jelenetbe,  meredten lesve, botorkál be  Kárpáti Palika, legalább annyira bizony-
talan, mint az egymást kereső  árva lelkek.  Formán Bálint  egyik szerepében, mint elmeor-
vos jön zavarba  a hölgy-páciensek heves érdeklődésétől,  a hihetetlen energiájú  Kőszegi
Mária  bakfis-dölyffel csörtet át a színen.  Petrik Andrea  sem csábos díva,  vagy a végzet
buja asszonya, magas homlokával, megfontolt szavaival az áhított arany középutat képviseli.
Ideálképe  a ritkán látott pedagógusnak,  könnyes búcsúja  a kisdiákoktól felejthetetlenül
emberi. Micsoda együttes! Mindenki a legjobbját hozza, a nagyszerű anyag ellenállhatatlan
szuggesztivitással érvényesül,  mindennapjaink világában mutatva meg  az örökké időszerűt.
Néhány tornazsámoly az üres térben, az előadás mégis maga a lenyűgöző teljesség.

Megszólítja a nézőket, néhány gyerek nevét is megkérdezi,  azok a felnőttek, akik egyedül
jöttek, kísérőt kapnak. Mert ezt az előadást "14 év felettiek csak kiskorú társaságában néz-
hetik"/!!!/
A nagy kör a lépegetőlábakkal forogni kezd,  a Királyfi elindul megkeresni a  Halhatatlanság
Országát.  Keresztes Nagy Árpád  furulyaszóval kíséri,  vándorútján csodalények segítik az
akadályok legyőzésében. A bábokat most is  Opra Szabó Zsófia  munkái, fából faragott figu-
ráikat  Fabók Mancsi  kelti életre.  Mindegyiknek más a hangja,  gesztusaik fantasztikusak,
még vöröspecsenyét is képesek egymással játszani. Az elbeszélő szemvillanás alatt alakul át
vajákos öreganyóvá, csak egy fejkendő és a varázslatos mimika kell hozzá,  egyből öregedik
ötven évet.  Mátravölgyi Ákos  forgó díszlete alatt csapóajtó is nyílik, az egyszemélyes ze-
nekar síppal-dobbal is támogatja világjárást.
A végkifejletben a Halállal kell megküzdeni,  Fabók Mancsi most már megháromszorozza ma-
gát, gyilkos harcban  győzelemre segíti  kedves hősünket.  Elképesztő színészi teljesítmény,
az alakváltoztató előadásmód káprázata, a megjelenítés legősibb módjának revelációja. Föl-
nőtt és gyerek egyaránt lenyűgözve figyeli a megelevenedő mesét,  ha kell, egy jót énekel
is együtt a tüneményes alkotóval.
Ezt a produkciót  bárhol el lehet (és kell!) játszani,  mobil a díszlet, semmire sincs szükség,
elég egy üres terem félszáz nézővel és adva van a legnagyobb színházi élmény!

Az "Árpád térnyerése" operett ultramarinban úszó élőképekbe merevül az Országház díszes
terében, a G.Tahó képviselők /és mi/ lelkesen tapsoljuk meg Etelközy Mátyás, G.parlamen-
ti képviselő és színigazgató hazaffyass darabját.  Viktor Balázs nyelvileg akadozó szónoklata
után együtt ünnepel a társulattal, a pezsgőzés eljegyzésbe torkollik, unokahúga,  a Színész
Kettő besorolású  Rút Malvin egész pályás letámadással gyűrűzi meg  a gyanútlan bonvivánt.
Kicsit hosszadalmas képekben tárul fel  a legígéretesebb pályakezdő  Bácsalmássy János té-
tova identitása,  Borsányi Dániel helyzetét egy váratlanul fellobbanó szerelem is nehezíti.
Léna,  Boros Anna ráadásul avar, ilyen vegyes kapcsolat kizárt a tisztafajú ugarok világában.
Üstökösként robban be  Rábaközy Roland sámán, ex-alternatív színész,  aki bődületes elán-nal abszolválja  zsíros hakniját.  Rózsa Krisztián  delejes komikummal izzítja fel a színpadot,
még két hajdani független aktor színesíti a palettát, az ellenzéki tüntető  Piti Emőke és a
nem színpadi berobbanásra készülő ős-avar Domokos Zsolt.
Fábián Péter és Benkó Bence  lazán felskiccelt expozícióját  nagyszerű dal-betétek teszik
elevenné, Horváth Szabolcs és a zenekar dr. habil Kalányos Ference, Szabó Sipos Ágoston
kompozíciói szellemesen eredetiek,  utalnak az operett-sablonokra,  de így is igen igényes,
korszerű hangzást képviselnek. Néhány refrén után mindig jön egy váltás, új ütemezésben,
más hangvételben teljesedik ki a szám.
Az éneklés apró hiányosságait  pompás színészi jelenlét feledteti,  míg az első felvonás csú-
csán Taksony-Malvin duettje veszett virtuozitású remeklés. Az álompár Lovas Rozi és Rózsa
Krisztián,  Gyöngy Zsuzsi koreográfiájában végig táncolva,  frenetikus énekléssel, bombasz-
tikus mimikával és gesztusjátékkal,  lenyűgöző intenzitással hengerel le.  Árpád atyánk miti-
kus megjelenése abszurd csattanója az első résznek.
Jeli Sára Luca  rácsos térelemei boltozattá rendeződnek, a következő szín a Parlament ku-
polája,  belülről.   Horváth Szabolcs  fejedelmi alakjában  árpádkori akcentussal  archaizál,
sorozatos félreértések  bontják ki  a konfliktusokat,  szóhoz jutnak a statiszták,  a harsány
Brennbergbányai Kólya, Georgita Dezső és az önmagát adó Pignitzky Ádám. A zenekar ér-
tő odaadással követi a zűröket, Évike,  Héjja Katalin  lágyan billent,  Orsós Robertókárlosz,
a bőgős  Csizmás András  ívelt legátókkal húzza a vonót. A két Árpád hagymázos megjelené-
se az őrületig fokozza a káoszt,  az eddig csak kartársnőjével,  Papp Barbará-val veszekedő
Ásotthalmy Jolán,  Erdélyi Adrienn  méltó ellenfelet talál: eszelős sikoly-cunamival gyűri le
a honfoglaló vezért. A gyönyörtől alélva, kimerülten tántorgunk ki a szünetben, három óra
ment le mennyei mámorban, de vajon mit hozhat még a harmadik felvonás?
Először is a szcenikai csodát:  Jeli Sára Luca  kupolája belülről világítva ragyog,  párkányán
kucorog a teljes stáb  az ásító mélység fölött. Fenn karvalyok, héják, bakcsók avagy dene-
vér-drónok röpködnek,  Domokos Zsolt,  az intrikus avar mélán öleli a perceken belül rob-
banó Szent Kenyeret,  Kicsi, a technika ördöge Karbantartó Zoli bácsiként filozofál, míg a
csapat utolsó vacsoraként fogyasztja a töltöttkáposztát. Ez a ionescoi kép magában megér
egy komolyabb tanulmányt!, - de még belefér néhány eszement csavar. A második rész álfi-
náléja után, megbabonázva beérjük egy poétikus véggel.  És, ellentétben bulvár-kritikusok
véleményével,  egyáltalán nem "mohácsis",  nem is poentíroz,  szituációból, karakterekből
autentikusan építkezik. Utálom a Parlament Trianon előtti gőgös pöfetegét, de mostantól
kezdve, ha felnézek, mindig a k2-sök lógázó lábait látom odafönn.
Négy óra, de még maradtunk volna... A  Fábián Péter - Benkó Bence alkotópár és a k2 tár-
sulat produkciója az Országház tetejére és a Korszerű Színjátszás magaslataira hág.

A Keleti Nyitás szele a visszafújta a Vörös csillagot a Solti terem színpada fölé. Almási-Tóth
András  összeházasította  Csajkovszkij  két operácskáját,  tűsarkú lett a  Cárnő cipellő-je,
Jolanta  meg TV-sorozat sztárja. Oroszország a 90-es években,  Kisvárosi Lady Nagyáruháza,
ahol az ex-párttitkárnak már csak az Ördög mellékszerepe jut.
Ruszó Alekszandra  Kulcsár Noémi  igéző koreográfiájára üzekedik egy porszívóval, pompás
éneklése  Ambrus Ákos  levitézlett Ördögét is lépre csalja.  Találkára röpülnek, míg a mun-
ka áruházi frontján a celebségről álmodó Oxana,  Luszine Sahakayan  szövögeti álmait. Vá-
gyakozásának ábrándképeit a  Budapesti Metropolitan Főiskola  videósai meg is jelenítik a
kockákba dobozolt falakon.
A röpködők röpke nászra készülnek a raktárban,  Kristofori Ferenc  élvhajhász Iskolameste-
rének váratlan érkezése belezavar, többszöri bujkálás vet véget a bujálkodásnak.  Lendüle-
tes a játék, a hatásos zenei közegben nagyszerűen komédiázva lubickolnak az énekesek.
Az újabb Oxana,  Horti Lilla szédületes áriával mutatkozik be, cipő-fétisizmusa mérgezi sze-
relmi játszmázását, lenyűgöző dallamíveit  félelmetes koloratúrával tetézi.  Vakula, a kiebru-
dalt udvarló obligát öngyilkossága Moszkvába röpüléssé szelídül, a régi jó KGB-s kapcsolatok
még mindig lehetővé teszik az űrutazást.  Gyűlöljük a színházi háttérvetítéseket:  a fantázia
csökött hiányosságait leplezik,  itt azonban  konzekvensen alkalmazott,  letisztult formában
építette az illúziót, /Juhász András, Izsák Lili/.
Az ifjúi hevületű Óbudai Danubia Zenekar, Kovács László vezényletével szárnyaló dallamok-
kal triumfál, (óh, azok a vonós lányok!!!/, a szituációt és karaktert egyaránt pontosan festő
áriák javítják az orosz mester, általunk eddig meglehetősen lefokozott értékelését.
A Jolanta-sorozat  újabb epizódját veszik fel  a TV-stúdióban, a szilaj deklamációjú  Szigeti
Karina  groteszkül ágálva bánkódik vakságán, a három ápoló,  Kiss Diána, Molnár Anna, Kiss
Judit Anna  könnyei sem vidítják fel.  Hogy-hogy nem,  Vaudemant márki jelmezében  vala- 
honnan idecsöppen  a cipellőt kereső Vakula,  azonnal bele is szeret  a sárga ruhácskában
alvó Második Jolantába. Nem csoda:  Brassói-Jőrös Andrea annyi szívvel, olyan muzikális po-
ézissel énekel, belesajog a lélek és nem a vaksága okán.  Nem akar látni, igaza van,  a belső
világ békéje többet ér,  mint a valóság éles fényei.  Párja,  Ódor Botond  erőteljes tenorja
is egyre jobban érvényesül, levetkőzi gátlásait és atlétikus izomzatával csúcsra hatványozza
az élményt.
Közben a halálhírét váró nők  gyönyörűséges duettel kápráztatnak el,  Ruszó Alekszandra
mezzója folyondáros legátókkal ölelkezik  Horti Lilla  bámulatos szopránjával, az előadás lí-
rai tetőpontját követi a táncos boldogságba vezérlő finálé.
Harmadik dramatikus  operavizsgájával  Almási-Tóth András  és a tüneményes csapat  még
magasabbra tette a mércét, bár tavaly azt hittük,  annál jobbat nemigen lehet produkálni.
Ilyennek kéne lenni az operajátszásnak, fricskázva, de megtartva a hagyományok értékeit,
a Kortárs Gesammtkunst jegyében színházzá avatva az énekesek otthonát.

Rettenetes olvasmány volt.  Az első kivégzés után  majdnem letettük.  Végigverekedtük ma-
gunkat a borzalmak idején,  de nem nagyon mertük senkinek ajánlani. A Szkénében szürke
parókás dizőz idézi  a 40-es évek színházi emberének kávéházas, társalgós, budoáros életét.
Így máris könnyebb!  Szép Ernő-ből három is van:  az idős, rezignált bölcs  Fodor Tamás, a
hevesebb vérmérsékletű ifjú,  Kovács Krisztián és a huncut sármőr  Tóth József.
A csillagos házban  tucatnyi báb jelzi a társakat,  összezsúfolódva is aránylag konszolidáltan
sustorog a társasági élet. Eljátsszák az örök optimistát, a vészmadarat,  Simkó Katalin  egy-
személyben az anyukát két kislányával. Az utcára kimenni csak  3 és 5 között,  sárga csillag-
gal lehet,  akkortájt  Székely Éva,  a későbbi olimpiai bajnok úszó  a lépcsőházban fel-alá li-
hegve tartósította formáját. A tetőteraszon, sárga pokrócokkal takarva napoznak a báb-em-
berek, svéd, portugál és svájci menlevelek után kajtat a mindenki.
"Minden férfi az udvarra! Sorakozó!"- töri meg a fél-idillt egy vijjogó nyilas-hang, az urak en-
gedelmesen vonulnak,  Simkó Katalin puskatusos parancsolgatás után szemünk láttára ved-
lik vissza csábos dívává, elragadó sanzonjai ellenpontozzák  az egyre vészesebb szituációkat.
Alibi-sáncásás valahol Gödöllő környékén, - majd pont ez fogja a szovjet tankokat megállita-
ni...  Kása és üres leves, alvás a téglagyári padló vékony szalmáján,  de pihenőben Rimbaud,
Mallarmé, Arany sorait idézi  az elvágyódó képzelet,  vagy éppen hajdani dús lakomák pazar
menüsorait.
Szikszai Rémusz  dramatizálása lehetetlen föladatot old meg az epikus epizódok, belső mo-
nológok találékony összefűzésével, kicsit könnyedebb az eredetinél, de az atmoszféra irtó-
zatából ennyi éppen elég.  A fantasztikus triumvirátus ezer színnel,  gazdag fantáziával, kér-
dőjelezhetetlen hitelességgel jeleníti meg a gyilkos abszurdum világát. Ahogy Fodor Tamás
mindenttudó mosollyal mesél, ahogy  Kovács Krisztián szilaj szenvedéllyel protestál, ahogy
Tóth Joczó  pajkos mosolya bevillan: " nem fogunk bosszút állni, mert kell a kuncsaft..."!!!
- "Azért maga is fölözött!" - vágja oda élesen  suhanc keretlegényként,  mint táborparancs-
nok álszent módon mentegetőzik,  másodpercek múlva  frakkos eleganciában búgja a dalt:
Simkó Katalin  spektruma a kegyetlen harsányságtól a gunyoros nosztalgián át az elbűvölő
bájig terjed, pulzálva visszatérő üstököse a sötét szcénának. Koporsós kisdedet szoptat/!/,
a zsidó-csillag hat ága között, mondókát dúdolva  ugróiskolázik,  démoni jelenés az orfeum
flitteres színpadán. Felejthetetlen remeklés!!!
Az ordas árnyak ugrásra készen, a múlt aljas fényezése tombol, nemhogy feledni inkább el-
hazudni készül a nagy nemzeti öngyilkosságot!  Ideje megidézni a szemtanukat, a túlélőket,
Máraitól Szép Ernőig.  Szikszai Rémusz-nak a Vádli Társulat-tal sikerül, azonnal elővesszük
az  Emberszag  1946-os kiadását.

Még ha csak abszurd lenne! Ám  Toepler Zoltán  darabja széttartóan eszement, értékelhe-
tetlen vacak,  szavunk sincs róla.  Annál inkább  a realizálás lehetetlenségével küszködő, ki-
váló együttesről. Az elborzasztó Többszörös és a csodálatos  Zöld Szofi-ból részben ismert
arcok mellett újabbak is felbukkannak,  ifj.Sebő Ferenc rendezésében teljes összhangban,
tartósan összekovácsolt csapatként működnek. A hangszerét kisebbre váltó Kertész Endre 
találóan felnagyított figurában jeleskedik,  Balogh Orsolya  különc egyénisége  érdes bájt
kölcsönöz az óriáscsecsemő Pókocskának.
Znajkay Zsófi  Dolfi kutyája a szokványos kutyasablonok mellőzésével,  mozgásban, hangvál-
tozatokban formálja meg igen eredeti ember-állatát.  Pálházy Henriette  a démoni macska-
ság buja testi attribútumaival operál, ragadozó nőiességű nemes vad. Az ezerarcú  Horváth
András  skálája a fürge kameramantól az emblematikus örök megalkuvóig terjed, alakítása a
színészi sokoldalúság iskolapéldája.
Mit lehet még  Paizs Miklós-ról elmondani?!? Fölényesen visszafogott, látszólag semmit sem
csinál, nem játszik, nem idomul szerepéhez,  Ő egyszerűen VAN! - és rejtett önmagát adja
megfogható valóságában,  ennek ellenére abszolút Nácy,  autoditakta alkotó a javából.  Az
előadás revelációja az első kép(keret)-ben feltűnő celebke, vajákos bűbájjal vonz a hangja,
Döbrösi Laura  érett szuggesztióval játszik.  - És ahogy énekel!!!, sajnos csak egyszer:  vég-
telen muzikalitás, áradó poézis a szimpla kis dallamban,  minden sor végén felfoghatatlanul
kitartott, a semmibe diminuáló legatóval.
Hatalmas erők,  győzhetetlen energiák feszülnek  a függetlenek titkos világában,  mindegy,
hogy mit,  mindegy, hogy hol,  mindegy, hogy hányszor játsszák:  a legapróbb rezdülésre is
szenvedélyes kíváncsisággal érdemes figyelnünk!

2 0 1 5

Először a  Gyulai Várszínház Kazohinia előadásában láttuk őket, pompásan illeszkedtek az
eredeti rendezői koncepcióba. Ők aztán igazán off-off-ok, még az alternatív szcénán belül
is a legfrissebbek.  Saját darabokat csinálnak, "még van bennünk...", később szándékoznak
majd "rendes" színműveket is játszani. A Szemünk fényei lazán összefűzött jelenet-csokor,
huszonévesek mindennapjai, éles ütközések, kedves cikizés, heves párkapcsolatok.
Bartus Marcell  bizonytalankodó kamasz,  lehet, hogy homofil, lehet, hogy csak gyerekes.
Kőszegi Judit, akire már a  Kiállok érted-ben felfigyeltünk, humorával,  Gulyás Vivien  szi-
laj temperamentumával jeleskedik. Középponti figura  Ivák Bence,  gitározik is, zenét kom-
ponál, a többiekhez hasonlóan jól játszik és jól énekel.
Máris készül a következő opusz, a repertoáron is van néhány, fokozott érdeklődéssel néz-
zük majdand mindegyiket.

Viktor Kravcsenko  gyermekként csodálta apját, aki sztrájkvezérként állt a munkások élén
az 1905-ös forradalom idején. Ő maga is vasgyári munkás lett, onnan emelte ki az Októberi
Forradalom után egy még őszintén lelkes kommunista veterán. Mérnöknek tanul, vezetővé
válik, a proletárlétet felváltja az ötszobás nagypolgári luxus, az állandóan dugig telt fridzsi-
derrel. Az ukrajnai éhínség idején  pártmunkásként rekvirálja el az utolsó szemig a parasz-
tok gabonáit,  látja a csontig soványodott gyerekeket,  de az ideologikus hit elvakulttá te-
szi. Látja a nép, a cári időknél mélyebb nyomorát, a csinovnyikok, káderek féktelen dikta-
túráját, de munkája, sikeressége mindent feledtet.
Kravcsenko 807 oldalas önéletírásából  Balázs Zoltán a legjellemzőbb részleteket választot-
ta ki,  heves szenvedéllyel vágja arcunkba a döbbenetes tényeket.  Gyorsan beszél, szinte
szétrobbantja a düh és keserűség.  Mert az önámító mondatok mélyén  már ott lapul a ké-
tely, a régi igaz bolsevikok, így apja figyelmeztető szavait sem lehet elhessegetni. Elkezdőd-
nek a koncepciós perek, sorra végzik ki a forradalom vezetőit, Sztálin a legfrissebb ifjú ká-
derekre építi rémuralmát. Mindenki besúgó, karriervágyból, vagy kényszerből, szerelméről
is kiderül, környezetében is minden második az.  Nagy ideálja, az emberi arculatú Buharin
is bevallja, az imperialisták ügynökeke, kém és áruló. Kravcsenko is sorra kerül, tizennyolc
hónapon át/!!!/, naponta kihallgatják, gyötrik, kínozzák, valami égi szerencsével megússza,
de vakhite végkép megrendül.
A borzalmak szennyes áradatát  Balázs Zoltán  közvetlen kiszólásai, váratlan megállásai eny-
hítik, ránk néz, kérdez, egyes részeket rövidítve foglal össze, egyetlen pillanatra sem veszí-
ti el a hallgatósággal való élő kapcsolatot. Kell is ez nagyon: az NKVD-s, ÁVH-s vallatófények
megtörik gőgös ellenállásunkat,  majdnem összeroppant a kiszolgáltatott félelmek dermesz-
tő atmoszférája.  Amit a Sötétség délben olvasásánál is éreztünk,  de itt most egy "szabad-
lábon", ipari vezetőként dolgozó elit-ember vallomásával szembesülünk. A lepaktálás Hitler-
rel, a finn háború, fél Lengyelország és a Baltikum bekebelezése a végső csapás, hősünk a
háborúban már nem a szovjet rendszerért harcol, szülőföldjét, népét védi. Amikor tovább-
képzésre, azaz kémkedni küldik az USA-ba, kinyilatkoztatja, hogy a szabadságot választja.
Könyve 1946-ban jelenik meg, akkor még szerettük a nácikat legyőző Szovjetuniót, nem je-
lent meg, később indexre került, így most 70 év késéssel ismerjük meg. El kell olvasni, meg-
lentette a  Maladype,  sajnos, időszerű figyelmeztetés is: számos jelenség nagyon is hajaz
jelenünk formálódó rendszerére.
Balázs Zoltán heroikus vállalkozása,  a könyv megtalálása, színre vitele, lenyűgöző szuggesz-
tivitású előadása az évad egyik legfontosabb színházi-közéleti eseménye.

Bár Kárpáti Péter Szörprájzpart-ja a HOPPart-osokkal pompás élmény volt az Astoria mellet-
ti lakásban, Boda Tibor és a társulat kreatív koncepciója még ütősebb, még maibb, még in-
kább rólunk szól.  Az eredetiből csak hősünk párhuzamos szerelmei és maga a meglepetés-
szülinap maradt.
Az erős kiállású Fiú,  Talapka Gergő  number one csajával nyűglődik,  Bálint Petra folyama-
tos játszmázásai az "Elmegyek!" - "Engedj!" - " Itt vagyok!" esetlegességei között vergődnek,
annyi fiatal párhoz hasonlóan,  kapcsolatukat a kisstílű hatalmi civódás tölti be,  pedig me-
hetnének mondjuk színházba is, itt vannak például az Inárcs35 előadásai.  A szerelmi dupli-
kátum,  Bálint Anna, (hihetetlenül nagy dobás, hogy ikertestvér voltában a két ügy totális
egyformasága érvényesül!!!),  annyival ügyesebb, hogy csatasorba állítja a terhességi tesz-
tet.
Döbbenetes a játékmód érett szuggesztivitása, lazán természetes, megélten mély. Az egész
társulatra, kivétel nélkül a hatásos színészi jelenlét jellemző.  Az előtérben két fiú instruál-
taa közönséget, könnyedek voltak, természetesek, biztosra vettük, hogy a darab főszerep-
lői, kiderül, hogy ők "csak" a hang-fény emberek, igaz, Ördögfiókaként azért Ordasi Gábor
és  Presenszky Gábor  bevillan egyszer...
Soproni vagy Borsodi?, ez itt a kérdés,  na meg a natúr és szalámis kockasajt közti sorsdön-
tő választás. Csokornyakkendősen, szmokingosan be is toppan a maga a Medvesajt, tálcán
hozva a kínálatot.  Bozsoky Roland abszurd alakja még feljebb lép a Peer Gynt-i Halál figu-
rájában, a romantikus hőskép kontrasztálja a sorstárs Fiú kisszerű problémáit. Persze az se
semmi, ha a vérig sértett Aldi Lány,  Boda Anna  szidalmait kell elviselni.
A Szörprájzparti és az előadás rendezője, Boda Tibor, Nyúlként menetközben is dirigálja a
csapatot, a játék a játékban is fokozza az előadás "kinn is, benn is" hangulatát. Négy lány
zenél,  Jobbágy Kata  dobol,  Fodor Katalin, Barta Gyöngyi, Lajkó Nóra a húrokat uralja,
ez a kvartett úgy énekel, mint a mennybéli angyalok.
Most tudtuk meg, hogy van olyan, hogy Inárcs, nincs is messze! Az " Engedj ki!" bámulatos
színházi atmoszférája, az elképzelés eredetisége pedig arra ösztönöz, hogy rohanva keres-
sük az  Inárcs35  társulat többi produkcióját.

Nem születünk nácinak. Minden harmadik kamasz ordas eszmékkel fertőzött. De hogyan is kerülhet valaki az aljas ideológiák bűvkörébe? Pass Andrea szövegkönyve ütős jelenetekben exponálja dermesztő aktualitású történetét.
Válás után anya-lánya papírfalú panelbe költözik, rögvest megjelenik az ifjú jószomszéd, baráti szolgátait ajánlja föl, sok itt a kisebbségi, vigyázzanak a kerékpárjukra, meg ha bármire szükségük van. Kovács Lehel féktelen dinamizmussal hozza a veszett gesztusokkal, pergő dobverőkkel operáló fiút,  Szamosi Zsófia, a házassági viszályba már  belefáradt anya
azonban felfigyel a szavai mélyén bujkáló rasszizmusra. Lányának inkább tetszik, haverságba kerül vele, harmadikként feltűnik a politológiát tanuló, megnyerően értelmes egyetemista, kinek hazafias gondolatai jófejségbe burkolt nácizmust rejtenek. Porogi Ádám könnybe révedő szemekkel hallgatja a Himnuszt, fekete köpenyben, Martens bakancsban is hódítóan szimpatikus, el is nyeri a lány szívét, belé is plántálja szélsőjobb eszméit.
Sztarenki Dóra bámulatos hitelességgel rajzolja meg átváltozását, deszkás cuccait fehér-fekete pruszlikos eleganciája cseréli, mindennek ellentmondó kamaszsága izzó tekintettel kimondott hitvallássá lényegül. Sugárzó aurája lenyűgöző, arcjátéka tökéletes, heves deklamációja ellenállhatatlan.
Pass Andrea rendezése pontos ritmusban bontja ki a cselekmény fordulatait, a tenyérnyi térben is kifejező elhelyezkedések, mozgások érvényesítik a szituációkat. A tétován liberális apa, Hajduk Károly a bal csücsökben bizonytalankodik, az ifjú triumvirátus a centrumban nyomul, a ki-be járások, külső zajok érzékeltetik a panelbeton életminőségét. A várható agresszió életveszélyes tetté érik, a brutalitás kételyeket ébreszt a szerelembe, rasszizmusba szédült lányban, ráadásul származása is kétessé válik. Igen hatásos, hogy az előadás itt ér véget: vissza tud lépni, avagy végképp elveszik a gyűlöletes fertőben? A kérdés számunkra is fel van téve, ahogy majd a tantermi előadások után, az iskolás közönség is hozzászól, elgondolkozik, eltöpreng és minden bizonnyal egy kicsit tisztábban lát.
Pass Andrea írói, rendezői munkája, a színészi négyesfogat játéka rendkívül érzékletes, letaglózó szuggesztivitású produkciót hozott létre. Az epicentrumban mindannyiunk féltett gyermekeként, az izzó üstökösként sugárzó, kirobbanó tehetségű  Sztarenki Dóra!

"Haza", "Hon", "Magyarság", - annyit beszélünk róla, rosszul... A Liget Műhely Antológiá-jában  a költők szava szól, a nagyrészt az Örkény Színházból ismert színészek versműsora meggyőző válogatásban nyújt lelkesítő betekintést.
A még színiegyetemista Jéger Zsombor tüzes energiákkal villog Novotny Gergő: Magyar csárdá-jában, nem adja alább Baka István Dózsa-versében, a Temesvár ostromá-ban sem. Ficza István a hangmérnököket kapacitálja Székely János strófáival a Tapsgép lelkesítő használatára.  Illyés Gyula, József Attila  kemény szavakkal ostorozza a Hazát,  amely, ahogy
Orbán Ottó Fortinbras & Fortinbras Dán Királyi Főszámvevő átvilágító jelentésében mondja: "Nem működik".  Petri Györgyi ismeretlen költőként még keserűbb: "...többé nem hiszek és nem bocsátok meg senkinek".
Szelídebb húrokat penget Tarr Judit, Krúdy-t, Kosztolányi-t idéz, Szép Ernő poézisével Csokonai-t. Honleányként is derekasan helytáll, a nagy költők forradalmi verseit egyszerre harsogó három ifjú titán,  Jéger Zsombor, Ficza István, Máthé Zsolt kiégve hajtja hókeblé-
re tüzes fejét.
Radnóti 1942-es Napló-jában vallja rokonának elődeit Berzsenyitől Aranyig, Orbán Ottó-nál a Kaddis lehetne éppen csángó sirató is... Az igézetes versek sorát zongora-futamok tagolják, Kassák versét "Bartók Béla feje liliom" , elementáris átéléssel dühöngi el a komponista-virtuóz  Kákonyi Árpád, aki kétszólamú Himnusz-parafrázisával elképesztő zenei
performanszot alkot. A két színházi énekes csalogány, Murányi Márta és Szathmáry Judit soronként fél hanggal lejjebb modulál, Kölcsey pesszimizmusa Erkel sötét Gesz-dúrjában hal el.
Máthé Zsolt Somlyó György-gyel mondja Ady-ról: "Meghalt a költő, tehár élni fog", rendezőként az átgondolt szerkesztés és a játékos gesztusokkal operáló megjelenítés dicséri. Két felejthetetlen mozzanata van a gyönyörűséges estének. Epres Attila Babits Mihály Szózat-elemzését vezeti elő epikus átéltséggel, Márai: Halotti Beszéd-ével pedig az igazi hazaszeretet és az emésztő honvágy döbbenetes mélységeit tárja fel.
A nagyszerű előadást az RS9 Színház Vallai-kert-je fogadta be, méltó a nagy versmondó emlékéhez, olyan élmény, mintha újra Vallai Petri-verseit hallgatnánk a Kassák-klubban.

Mindenki olvasta, mindenki szeret, - de hogyan versenghet a színházi előadása a remekművel? A rendező és Garai Judit átirata százszázalékosan szövegcentrikus, hűen követi a cselekmény fordulatait, minden momentumát hozza az eredetinek. Látszólag ez ellentmond a Horváth Csaba-i "fizikai színház" koncepciójának, ez a hozzáállás azonban hatalmasat fejlődött az első bemutató, a Tavasz ébredése óta. Akkor is volt szöveg, de igen kevés, később a Toldi, A mi utcánk, az Irtás igazolta, hogy az epikus művek színpadi megjelenítésének új formái alakultak ki.
Tökéletesen körülírt, nagyszerűen játszott karakterek: Fehér László Marmeladov-ja adekvát gesztusain túl, a szokott részeg-sablonokat mellőzve lenyűgözően hiteles, Dunyása szerepében  Zsigmond Emőke a személyiség belső ellentmondásait a kiváló színészi játék mellett káprázatos akrobatikával is érzékelteti. Őrülési jelenetében a talajon vergődve, kígyózón forogva,  követhetetlen kombinációkkal  rajzolja meg  lelkiállapotának  végletessé-
gét.
A legkisebb epizód is fontos, Blaskó Borbála kontyos háziasszonya komikai remeklés, Nagy Norbert  decens bőrzakójában az egyetlen "rendes ember"-t hozza, Horkay Barnabás  Pap-ként, Hegymagi Máté túlmozgásos Házmesterként emlékezetes. Mindenkinek több szerepe van, a pontos rendezői értelmezés és az alakítások sokszínűsége azonban tökélete-
sen megkülönböztethetővé teszi a figurákat.
Kétszer két óra, érdeklődésünk egyetlen pillanatra sem lankad,  Horváth Csaba koreográfikus stílusa minden mondatot találó mozgáselemekkel hatványoz, a padlat szivacslapjai ezer variációban tagolják a teret, a ritmus pontosan követi a feszültség fokozódását. Porfirij vizsgálóbíró rafinált taktikája minket is az őrületbe kerget,  Kádas József  laza könnyedség mögé rejti a célratörő akaratot, gyönyörű munka!
Pallag Márton, a szenvtelen Raszkolnyikov a kihallgatás képei után a Háy Anna Szonyájával folytatott vívódó párbeszédben teljesedik ki.  Krisztik Csaba, aki most rókalelkű eleganciá-
val hódít, kemény elutasításában részesül, Szvidrigaljov, az orosz lélek abszurditását hordozó  Andrássy Máté azonban megalázó módon kényszeríti térdre. Földeáki Nóra két anyaszerepében tág spektrumú dinamikával jellemez, karizmatikus jelenlétével uralja a szín-
dot. A produkció legnagyobb erénye az abszolút kiegyensúlyozottság, egyenrangú szereplők példásan összeforrott együttesét láthatjuk.
Minden darabjával újat hoz: emberi lelkünk dosztojevszkiji mélységei lehengerlő érzékletességgel manifesztálódnak  Horváth Csaba Forte Társulat-ának revelatív újdonságá-
ban.

Beterel a nézőtérre, csacsogva szóval tart, miközben ledéren átöltözik, kicsit túlsúlyos, kicsit vaksi: energikus lány, aki barátját várja. Alaposan letolja a késésért, dühében szivacsból hajtogatott házikójába bújik, a Batman-papucs ajándékot is visszautasítja. A kedves viccelődés komoly kiborulásba torkollik, a fiú, az állandó közbeszólások miatt, képtelen befejezni a két pogácsáról szóló történetet.
Gács Bence szimpatikus, megnyerően okos, barátságosan elbeszélget a nézőkkel is, színészi kvalitásait nagyívű kitörésekben mutatja meg. Keményen ellentart  Forgó Rebeka Sára elsöprő erejű hisztizésének, ez a Rebi úgy visít, nyög, ordít és hahotáz, hogy a százéves iskola méteres falai is beleremegnek. Ám némajátékai sem akármilyenek, egyetlen frivol gesztussal elintézi a "szék-erotikát",  végtelen percekig töpreng ujjaival a térdén zongoráz-
va... fagyizás kenős-nyalós bohóctréfába hajlik, tocsogva locsog a tüneményes duett.
Az alapötlet a rendező Fejér Máté-é, a vázlatos szituációk közös munkával érlelődtek frappáns jelenetekké, a színre állítás alakította ki a végső formát. A KIMI, a Keleti István nevét viselő művészeti iskola meghatározó bázisa az alternatív szcéna utánpótlásának, növendékeivel állandóan találkozunk a különféle társulatokban. Ez a triumvirátus is méltó a tanoda hírnevéhez, ez a produkció is jóval több, mint egy vizsgamunka.
A soron következő veszekedést halánték-masszázs oldja, a békítő pizza-lakomának azonban rosszullét a vége. A hátizsákból egyre izgalmasabb dolgok kerülnek elő, még egy fúrógép is: jól beválik léggömbpukkasztásra. A lökdösődés ölelkező táncba fordul, de azt a pogácsás viccet nem sikerül befejezni. A kiegyensúlyozott harmóniát megtestesítő Gács Bence elcsi- gázva jelenti be a véget.
A rendezésben remeklő Fejér Máté gyönyörűen kijátszott, oroszos befejezéssel koronázza meg munkáját, feltakarítanak, összecsomagolnak, lassúdad kihátrálnak az ablakon át látható udvarra. Bencének végre sikerült elmondani, hogyan is beszélget az a két pogácsa, a lánynak hosszú percek után "leesik":  akkorát kacag, hogy még a Szondy utca illatos jázmin-
jai is mosolyogva bólogatnak...
De még mindig van benne: a szűnni nem akaró taps után még egy meglepetés vár ránk, legyen ez a következő előadások titka.

A fehér drapériákon cilinderes úr, turnűrös hölgy sziluettje, a fekete háttér előtt mészpormaszkos arc ágál, - még  Perovics Zoltán kiállításának alatt vagyunk, nem csoda, hogy  a lengyel abszurd színházak  feszült atmoszférája rémlik fel.  Elváltoztatott hang, torz
gesztusok, Erdély Andrea első jelenetében döbbenetesen erős, míg a zene a Wagner-i, Richard Strauss-i bombasztikus domináns-tonika állásainak harsány üressége ostromolja mál-
ladozó tudatunkat.
"A róka mindig róka marad" - sulykolja antiszemita mérgét valamelyik náci szónok, keményen összpontosítanunk kell, hogy az egymásra torlódó hangörvényekben egyetlen szót se veszítsünk el. Balra Buster Keaton-arcú bohóc, Szokol Szilárd a levegőben vibráltatja dobverőit, csak néha hangsúlyoz egy-egy förtelmes frázist néhány dobütéssel.
Fuldoklóan hörgő hang,  vörösre mart szemek,  Krasznahorkai Ágnes  végstádiumban szen-
vedő betege őrjöngve fröcsögi ocsmány átkait, apácafőkötős nővér,  Diószegi Ágnes támo-
gatja rekedt torokhangok kíséretében.
Perovics Zoltán koncepciója a rettenetes textus, a stilizált játék, az embertelen hangok, a tomboló hangorkán és a fényekkel szabdalt látvány összességét alkotja meg.  Elementáris
hatás,  a komponensek  feszült kölcsönhatásban hatványozódnak,  a rétegződő effektusok
áttörik a tudat oksági szféráit, védhetetlenül bombázzák a tudatalattit.
Erdély Andreá-nak százezer hangszíne van, Hitlert elfúló rikácsolás, a szégyenletes magyar
zsidótörvényeket gunyoros kajánság jeleníti meg,  végenincs felsorolás:  "zsidó nem lehet,
zsidónak nem lehet", - a "zsidó" ejtését kottázni kéne... Saját hangján szólal meg Szálasi, a
gázkamra működését  Lengyel Zoltán narrációja ismerteti, az ő érdeme a káprázatos hang-
mix is: Cage-i merészséggel sokszor egyszerre szól többféle zene, zaj és szöveg, lenyűgöző
göző szintézist teremtve.
Tóth Péter Zoltán a közönség által kitöltött kérdőíveket hozza, tanulságaik bekerülnek a következő előadásokba, kíváncsiak lennék, hány rasszista ült a nézőtéren... A színpad nem hagy nyugton senkit, jönnek a bájos cigányviccek, majd  Erdély Andrea tűnik fel immár Merlin, a távgyógyító sarlatán képében. Civil kérdések után meghallgathatjuk Eichmann és
gügyögő Horthy Miklósunk önmentő nyilatkozatait, a produkció energiaszintje már az egeket verdesi. "Mi lett volna, ha Hitler megnyeri a háborút?"- akadékoskodik az ápolt, mi lesz, ha "Szálasi Ferenc édesapánk" szelleme újra támad?- kérdezzük.
Minden elhangzott szó dokumentértékűen eredeti, a Harmadik Birodalom Nyelve görcsbe rántja tagjainkat, perzsel a gyűlölet, rémít a sikeres demagógia. Beszűrődnek közéletünk  gyilkos hangjai, a Metanoia Artopédia letaglózó előadása Memento Mori a Patyolat Próba-
üzem csupasz téglafalain.
Perovics Zoltán és Erdély Andrea   félelmetesen nagy előadása Vakító Szupernova!!!  Min-
den elképzelhető helyen el kell játszani!  Mindenkinek!!!

Csak az utolsó pillanatban léphetünk be az Ezeregyéjszaka világába, két "szilát", azaz női dzsinn trónol előttünk, félősen húzzuk össze magunkat székecskéinken, a tündéri Arnoldo Kávéházacska tíz négyzetméterén vagy huszonöten. "Ha tudunk jöttedről, leterítjük elébed a szívünk vörösét s a szem-feketénket, meg orcánk szőnyeg gyanánt, fogadásul, egyenest hogy szemünk pilláira lépkedj!" -kezdik,  miután illatos olajjal rituálisan bedörzsöl-
ték kígyózó karjaikat.
Az ötcentis szempillák valóban alkalmasak a taposásra, de még ennél, is elbűvölőbbek az öltözékek. Gyöngyök, láncocskák, szalagok díszítik a buján színpompás jelmezeket, egy pillanatra sem tudjunk levenni szemünket az ezeregy dísz örvényes csodájáról. Gerlóczy Sári  fejdíszei pedig  magukban is kiállítási objektumok,  rézlemezként domborodik az egyik,
csillogó függvényekkel  sziporkázik a másik.  Krasznahorkai Ágnes és Miklusicsák Alíz  ural-
kodói fenséggel hatványozza a látványt, míg megszólalásuk a hetedik paradicsom szerelmes hurijait idézi.
Seherezádé meséi nagyrészt a női hűtlenség témakörében mozognak, bizony nehéz ellenállni a szerecsen rabszolgák vonzó testének, hullanak is aztán a csalárd fejek, amit görbeorrú jatagán baljós villogása szemléltet. A szerelmi élet hőse a majom és a medve, felizzik az erotikus atmoszféra, szerencsére nyugtató szörbetet is kapunk, - a májas tortillát elkerülve, a valószínüleg növényi eredetű pástétommal töltöttet tesszük elephántmódra magunkévá.
Lippai Krisztina r endezése arányosan osztja a varázslatos szöveget, egyaránt tudunk mosolyogni és nagyokat nevetni. A folyondárként tekergő mesék észrevétlenül ölelnek magukba, hát mi lehet több egy Seherezádénál, mint két lenyűgöző szuggesztivitású dzsinn?!?
Krasznahorkai Ágnes és Miklusicsák Alíz  lassúdad hömpölygő  deklamációja,  szemeik csá-
bító villanása,  árnyaltan érett játékuk  védhetetlen  transzba ringat.  Magunkba szívjuk az
ámbrától illatozó éjszakák leheletét, ízelgetjük  Huszics Kata oszmán édességeit, elhatároz-
zuk, hogy összes kötetét elolvassuk sötétkékben árválkodó magyar Ezeregyéjszakánknak...
De talán inkább szorgosan eljárunk az Arnoldó-ba, lesz folytatás: még 997 mese van hátra!

A színpadi drótkerítésen nincs, ám az előadás gyilkosan penge!  Hol volt még a nagy mene-
külthullám, mikor  Simányi Zsófia és Kelemen Kristóf  lecsapott a témára, azonnal elindult
a határra interjúkat készíteni. Rendőrök, segítők, helybeliek és migránsok mondataiból állt
össze a darab.
Noha a szegény készenlétiek gézmaszkban terelgették a tömeget, Spilák Lajos járványszak-
  értője cáfolhatatlanul bizonyítja  a fertőzés-rémhírek alaptalanságát.  Az állami propagan-
dával szemben álló,  humánus európai véleményt  Homonnai Katalin  vörösben izzó aktivis-
tája fejti ki.  Nyakó Júliá-tól hallhatjuk a falusiak ellentmondásos szavait, szerencsére, mi-
vel bajszos férjeura,  Lovas Dániel  orrhangon hadaró karikatúrájával nem sokra jutnánk.
A menekülők Szabadság-kórus helyett a Tudósok zenekar Bevándorló Blues-át éneklik, egy-
re jobban kirajzolódik az alkotók véleménye, pedig csak valós szövegek hangzanak el, igaz,
tökéletesen értelmezett és kidolgozott színészi jelenléttel. Simányi Zsuzsanna jelenetezé-
se korrekten komponált, pontosak az arányok, hibátlan a tempó. A társulat nagy kedvvel,
alkotói hozzáállással játszik, mindenkinek jut egy nagyobb és sok kisebb szerep egyaránt.
Sipos György büszkén hordja mezőőri sóspuskáját, a polgármester sameszaként pedig isko-
lapéldaként szolgáló rezonőri alakítást nyújt. Ahogy a kábel-köteget tekergeti méretes za-
varában,  ahogy meredten bámul és magadóan bólogat!!!  TV-rendezőként bukkan újra fel
Lovas Dániel, a kvízjáték kérdései közül kedvencünk: "Gondolt-e már politikus meggyilkolá-
sára?"  Nagypál Gábor hungaromán polgármestere szédületes otrombasággal fejtegeti zava-
ros eszméit, kvintesszenciáját adva a fasisztoid senkik bárgyú retorikájának.
A kis rendőrnő, aki oly kedvesen énekelgetett a menekült-áradat kellős közepén, hazaérve
anyukája sminkes keze alá fekszik. Nyakó Júlia vigasztaló szavakkal szépíti lánykáját, a szür-
ke zubbony fényes selyemruhára cserélődik,  Pallagi Melitta seherezádi csábtáncát fehér
burkában lejti, ám szerencsére nem fedi fátyol mennyei mimikáját.
A szúrós paródiát szellemes humor enyhíti, a fenyegető légkör végül dalban oldódik: tétlen
együttérzésünk gúnyolja a Csókolom anti-slágere, legszívesebben együtt dünnyögnénk, is-
mételgetve: "Persze!"
Lám, a független szcéna egyből reagál. Ahogy a Vörösmarty gimnázium, a fiatalok elvándor-
lását először szóba hozó  "Jövőképtelen"-jét  loholva követte  a kő- és nemkő-színház, úgy
fog rövidesen elszaporodni színházainkban a migráns-téma...

Tucatnyi változatát láttuk már a csehovi jelenet-kazal nyolcórányi tömegéből, ez volt az el-
ső igazán meggyőző. Benkó Bence és Fábián Péter, találékony dramaturgiával, a szokottnál
sokkal többet használ a tengernyi anyagból, leleményesen egységesíti a koncepciót, végig-
vezeti a cselekményszálakat, pontosan térképezi fel az érzelmi viszonylatok zavaros káoszát.
a vadember Oszip rabló jelenléte például megduplázódik, megértjük motivációit, a karizma-
tikusan expresszív  Domokos Zsolt nagyszerű alakítása tovább fokozza szerepét, összeszorí-
tott szájjal szurkolunk, hogy gyilkos kése  vessen már véget a platonovi ámokfutásnak. Idő-
ben is tovább nyúlik a történet, tovább gazdagítva a játszó személyek arcvonásait.
Az erőteljesen férfias  Horváth Szabolcs  nem kopasz, nem hájasodott el a hazamenekülés
tunya öt éve alatt, nem hajaz az ötven éves Platonovokra, a lelki leépülés erózióját a hite-
les átélés sokszínű eszköztárával tárja föl. Száz arca, ezer hangsúlya van,  a széteső jellem
szinte tébolyult zűrzavarát merész szélsőségekkel is jelzi. A világmegváltó lelkesedésből im-
ponáló filozofálgatás, szofisztikus szózuhatag marad, a tettrekész aktivitás cinikus szerelmi
játszmákba korcsosul. Hatalmas munka, szilárd tengely az epizódok forgatagában.
Színházi függőségünk nyilvánvaló. Sok rosszat látunk, a kőszínházakban mindig az 1-es szék
biztosítja a menekülési lehetőséget, a csalódások órák alatt törlődnek. De eruptív mámor-
ban ünnepeljük, hirdetjük a jót!  Kevés példa van arra,  hogy több, mint kétszer két órát
rezzenéstelen figyelemmel éljünk át. Benkó Bence és Fábián Péter rendezése megvalósít-
ja az időtlenség ötödik dimenzióját, végtelenbe tágítva a színjáték hatását. Az együttes fé-
lelmetes intenzitású játéka  már-már Grotowski produkcióinak  döbbenetes szuggesztivitá-
sát idézi, míg az észrevétlenül múló idő a mohácsis mennyei hosszúságot.
Tenki Dalma életteli egyénisége nehezen illeszkedik Grekova vénlányságához, alkatidegen
figurájában  Ruscsák Péter  kemény önfegyelemmel áll helyt.  Viktor Balázs szépen hozza
az akarattalan puhányságot, a kiváló  Borsányi Dániel  hatásosan duplázza meg életkorát,
Farkas Sándor  nyegle romlottsággal brillíroz.  Boross Anna Szásáját mosolya aranyozza, a
szakítás tragikumát érzelmi telítettségű játékkal realizálja.
Magabiztosan értetlen szépség, Piti Emőke, váratlanul támadó szerelmi végya fokról-fokra
eszkalálódik tébolyult szenvedéllyé. Ahogy a többi nő, ő is az egyetlen, pusztultságában is
legalább érdekes férfi felé fordul. nem az ő hibája, de nincs szüksége a végső nagyjelenet
artikulálatlan kitörésére, színészi súlya mezzofortében is letaglózó.  Óriási megkönnyebbü-
lés, mikor váratlan tette pontot tesz az elaljasult hitványság rémuralmára.
A nyitóképben unaloműzően sakkoznak, az özvegy nagyasszony és az orvos személyében a
produkció két kiemelkedő alakját ismerhetjük meg.  Kopek Janka  lehengerlően elegáns,
fölényes modora, érett viselkedése tökéletes kórképe az életidegen, a valóságot magától
messze eltartó arisztokratikus attitűdnek, mely annyi későbbi Csehov-figura alapképlete.
Dikciója pregnáns, mosolya vakító,  annyi elveszett energia szorul belé!,  csak az a borzal-
mas semmitevés teszi tönkre.  Rózsa Krisztián rugalmasan ritmikus, eszem-iszomba bénult,
de ezt a léha ürességet hihetetlen robbanékonysággal állítja elénk. Garabonciás mimikája
többet mond  minden szónál,  tele szájjal is frenetikusan monologizál, legkisebb gesztusát
is drámai erő fűti.
Fiatalkori enciklopédia: minden későbbi motívum benne van, az összes híres szerep proto-
típusa felvonul, ebből az örvénylő ötlettengerből épül majdand a csehovi életmű.  Ám mi
most egy önálló, kompakt, egységes remeklést látunk a Hátsó Kapu igéző környezetében.

Felejtsük el Dürrenmatt Nagy Romulus-át, csak a puszta váz maradt, meg a szereplők neve,
a tobzódó alkotókedvű szerző-rendező pár és a káprázatos társulat összmunkája egy telje-
sen önálló, új darabot állít elénk. Bernard Shaw Szent Johannája óta a tyúkok nem tojnak
eleget,  ez a központi problémája a Római Birodalom utolsó patrícius-származású uralkodó-
jának.  A nagy elődökről elnevezett tojók alulteljesítenek, Marcus Aurelius, Tiberius med-
dő, csak Odoáker pottyant hármat is, előre vetítve a germán befolyás vészes erősödését.
A császár szolgáinak hajnali beszélgetése remek felütés,  Achilles és Pyramus, a  Domokos
Zsolt-Borsányi Gergely  páros játéka egymagában bemutatja  a k2 játékstílusának jellegze-
tes értékeit. A laza duma mélyén fojtott feszültségek vibrálnak, a köznapi nyelv sziporkázó
humorforrás, a színészi játék visszafogottsága irdatlan energiákat sejtet.
Heverészik, tunyul, szunyókál, alszik:  semmi sem mozdíthatja ki tudatos passzivitásából, in-
ban érdekli a baromfiudvar a Birodalom sorsánál: Nagypál Gábor nagymesteri alakítása sem-
mittevésében aktív centruma a drámának. Százféleképpen tud ágynak dőlni, hanyatt dobja
magát,  párnákba bújik, görnyedve gubbaszt, köpenye alá bújva hárítja a külvilágot. Ahogy
tojást hámoz, morzsányi darabkákkal húzva az időt, ahogy rituálisan sóz és kardlappal felez,
az az aprólékos gesztusmunka csodája. Ám ha szóra bírják, halk és lassú, ám szentenciái té-
vedhetetlenek, szelíd indulattal csak a vesztésre játszik.
Hiába vágtat be  Lovas Dániel  lovassági prefektusa a vészhírrel,  hiába sürget ellenállást a
keményszavú belügyér  Homonnai Katalin, a roskadozó világbirodalom fejét csak a szobrai-
ért néhány aranyat ígérő görög műkereskedő, az igéző lendületű Piti Emőke érdekli. Nem
használ  Nyakó Júlia  anyairálynői esdeklése sem, a sorsüldözött keletrómai császár megje-
lenése sem fordít a helyzeten. Nem tudjuk, kié is az érdem, de Horváth Szabolcs negédes
szoknyácskában végződő, nemesen bíbor zakója tervezői remeklés, mely csak fokozza a me-
nekülő Zénó fenséges létezését.  Kontrasztként említhetjük a gyűrött császári hacukát és
az inasok lötyögő szürkeségét.
Spilák Lajos, annyi emlékezetes karakter után újabb pompás figurával örvendeztet meg, a
pénzeszsák Ruff nagyiparos, a császárlány kezéért totálisan szanálná a birodalmi csődtöme-
get.  Hatásos alakítás, bár az elváltoztatott hang helyett jobban szerettük volna a jeles ak-
tor összetéveszthetetlenül sajátos orgánumát.
Benkó Bence és Fábián Péter, a társulat alkotói részvételét előhívó rendezése tempóban,
egységes stílusban, a szituációk gondos felépítésében is kiváló.  Az első rész heves komiku-
ma után a folytatásban a gondolati elemek tanulságos vonulata dominál. Hiába, a germánok
már a Via Appián masíroznak, Szicíliába kéne evakuálni az udvart. De honnan szerezzünk ha-
jót?  Ez a hadügyminiszter kardinális problémája,  Sipos György fájdalmas tehetetlenségbe
torzuló,  nagyívű monológja ecseteli egy halásszal vívott csónakbérleti akcióját. Rea, az ér-
dekházasságba kényszerülő császárlány,  Pallagi Melitta lenyűgöző mimikával érzékelteti ki-
szolgáltatottságát, csak a többévi fogság ellenére hősies kiállású  Viktor Balázs megjelené-
se sugall némi csalfa reményt.
A trónutód Odoákerről kiderül, szintén totálisan tojófil,  az egymást váltó uralkodók béké-
sen majszolják  Odoáker tyúkanyó utolsó tojadékát.  Felejthetetlen, mikor Romulus a ger-
mán vezér hóhérbárdját várja, ám a délceg  Rózsa Krisztián  vezéri kardját ajánlja neki. A
befejező jelenet míves keretbe foglalja a nagyszerű előadást, a szolgák Domokos Zsolt és
Borsányi Dániel  finoman adjusztált trialógban búcsúznak a vesztésbe menekülő  Nagypál
Gábor-tól,  egyiküknek talpalatnyi állami haszonbérlet,  a másiknak a Pannon Lovasszínház
szerelmes főrendezőnője nyújt menedéket.
Dürrenmatt elégedetten csettinthet egyet a mennyei Pantheonban, a  Stúdió K2 kollektí-
va kiváló produkcióval új életet lehelt kifáradt koncepciójába. Lám, a függetlenek együtt-
működni is tudnak, ragyogó közös előadással rukkoltak ki!

Feszült izgalom jellemzi a mindenkori Színikritikus díjátadót, de a körítés általában esetle-
ges. Idén  Boross Martin parádés ötletből fogant,  kiválóan dramatizált színházi előadás ke-
retébe foglalta  a jeles eseményt.  A dús növényzettel borított pódiumon a  Bélaműhely
muzsikusai,  néhány vendéggel kiegészítve  alkotta a stábot,  amely nemcsak a szerepeket
játszotta rátermetten,  de a protokolláris föladatokat is ellátta,  természetesen a sajátos
stílusú zenei jelenlét mellett.
Ördög Tamás narrációja a 2030-as évből visszatekintve meséli el a meteor-becsapódás előt-
ti, utolsó díjkiosztó eseményeit.  Mágikus dobdübögés és  Iszlai Renáta  veszett fúvós imp-
rovizációi alatt történik a csokoládéból formált szobrocskák átadása. A hátfalra a végítélet
apokaliptikus képeit vetíti  Karcis Gábor katasztrófa-videója, de a közönség fokozódó izgal-
ma inkább a díjazottaknak szól. Örülünk és bosszankodunk, dühöngünk és ünneplünk. Tisz-
teletköri pótdíjak feledtetik a Faust fiaskóját, vigaszágon nyer a Szputnyik, megérdemelt a
Vitéz Mihály-t író Székely Csabá-nak és a szombathelyi emlékezetes előadás jelmeztervező-
nek,  Pilinyi Mártá-nak első helyezése,  csakúgy, mint az újrafordító  Márton László, vagy
a nyolc epizódot főszereppé hatványozó Monori Lili teljesítménye.  Zsótér Sándor-nak in-
kább az  Otelló, a mór-ért járt volna, ahogy  Trill Zsolt  is hosszú évek főszerepeivel érde-
melte ki.  Bercsényi Péter káprázatos üstökös, a kis Vidnyánszky a jelen és jövő csodája,
vitathatatlan Mohácsiék E föld befogad-ja. Végül is egyetértési arányunk a szokásos ötven
százalék, amely az évad összes előadását tekintve is elfogadható.
És mindez fantasztikus szellemességgel megalkotott színpadi játék közben, tévedhetetlen
arányokkal, tökéletes ritmusban. Boross Martin és az együttes munkája minden bizonnyal
a jövő évi, utolsó utáni első díjkiosztó Különdíjának várományosa!

Nem egy Négerek, nem egy Balkon: a kissé jellegtelen Genet-műből Soós Attila Gergely koreografáló koncepciója mégis izgalmas előadást hoz létre. A nagyszerű társulat lehetővé teszi a karakterek igen határozott, egyedileg hiteles megformálását, a szituációk fizikai színházi vizualizálása rendkívüli élményt jelent.
Hay Anna csupán a nézésével, akár némán is lenyűgöző szuggesztivitású Anya, neki még azt is elhisszük, hogy időnként maga Allah szól hozzá. Said rebbenő érzékenységű fiú, a játékban, mozgásban egyaránt kitűnő Jéger Zsombor a körülmények tehetetlenül sodródó foglya, míg Musztafa,  Jaskó Bálint eleven izzású alakításában a harcosabb aktivitás hőse és
áldozata. A két fiú megbűvölve figyeli  sábtáncát, Farkas Franciska egy tekergő szalaggal veti ki horgát, a nézőkre is kiterjesztve mágikus vonzását. A Sin Village Gellért-hegyi előadásából és a svájci film, a Viktória hősnőjeként ismert színésznő a csúnya feleség szerepét is jól játssza, feltétlenül meg kellene viszont a beszédtechnikáját javítani. Színpadi jelenléte átütő, tekintete védhetetlen, tessék a technikai tudást is megszerezni!
Soós Attila alkotói fantáziája minden helyzethez kifejező gesztusokat talál, Bárnai Péter angol ültetvényese lova gyeplőjével húzza-vonja a kígyóként tekergő Said-ot, a falból kinyúló kesztyűs kéz ragadja torkon az áldozatokat, a menekülés, a siratás képei mozgalmas látványként elevenednek meg.  A gyűlöletes Sir Harold és az acsarkodó fenevad Főhadnagy
mellett  Bárnai Péter  nagyszerűen hozza  a mennyei sugallatokba  révülő  Kádi-t is,  Jéger
Zsombor az első perctől az utolsóig az események fókuszában elevenen égő áldozat.
Nem katartikus,  nem felkavaró,  de ez a produkció is jelzi,  Soós Attila Gergely a  Trojka
Társulat-tal reményteli úton jár.

Nem tudós bácsik, pszicho-nénik okoskodnak itt, a KIMI huszonévesei mutatják be a másság, a különféle szexuális orientáció problémáit . Maguk alkották meg a szöveget megfigyeléseik, tapasztalataik alapján, ifjonti éleslátással, páratlan kreativitással. Közös munka: színre lépésük időrendjében, egytől egyig fel is soroljuk őket.
Bukiban megismer egy "kissé ribancos" lányt, a szimpátia működik, a kémia kevésbé: Peller Cintia, aki később álarcos náciként is remekel, megrökönyödve utasítja vissza az együttalvási ajánlatot. Keserű Imre, a legendás fejdíjas szentesi drámatanár Magyar Apaként kesereg, "jó tanuló-jó sportoló" fiacskája alternatív színjátszóvá züllött, seprűnyél-
llel éli meg homokos fantáziáit.
"Sárgadinnye fölfutott a görögre, /el kell válni kis angyalom örökre" énekli Nagy Kata, öli a féltékenység: életének Nagy Nője, rajta kívül a férjébe is szerelmes. De legalább van valakije, míg a majdnem celeb, all round tehetség Forgó Rebeka sikertelenül próbálkozik hűvös barátnőjénél. Monológja briliánsan ütemezett szünetekkel telített, bizony nehezen
tudnánk ellenállni...
Míg a bajszos zöldálarcosok a Pride szétverésére készülnek, a szivárvány-maszkban ékeskedők gyengéd félelmeikkel vívódnak. Talpig decens rózsaszínben Mándy Zsófia, a 23 éves szűz tervezgeti hasonlóan érintetlen lovagja ágyba vitelét, de hát lehet, hogy "Marci meleg..." Pap Katika háziasszonya nem tudja elképzelni, hogy férfi férfibe is lehet szerelmes, azt meg végképp nem, hogy hogyan csinálják?!?
Nagyon érzékeny, nagyon szellemes, nagyon őszinte és igaz produkció! Joggal került az LMBTQ Fesztivál programjába, az sem véletlen, hogy azonnal, ott helyben meg kellett ismételni! (Így élvezhettük kétszer is...)
"Jajj Istenem, hogy búsulok, /Hogy az utcákon mind sírok" - kezdi tenorban Erdős Bence, majd egyre feljebb modulál, keresi a hangnemet, keresi rejtőző identitását. Falzettig merészkedik, végül elbátortalanodva natúr baritonba süpped vissza. Malgasi Dalma családi idillről álmodozik, Belváros, kutya, gyerek, férj:,  "Csak most már beleette a fejembe magát
ez a. az érzés..." De még a biszexek élete sem könnyű! Nyáry Pál hiába próbálkozik tai-chi-s lazasággal Szabi barátjánál.
Reméljük, a jövőben újabb és újabb produkcióival várhatjuk a Rokka Társulat-ot, amelyet ,,az egymás iránti őszinte gyűlölet és szánalom tart össze".

2010: a Margit-híd felújítása idején Pap Gábor Arany balladájának kortársi megfelelőit állítja elénk invenciózus színpadi látomásában. Sorra jelennek meg az egyetlen kiút, az öngyilkosság felé menetelők. A cselekményt a Kórus hangörvényei tagolják: "Mindenki rója csak saját körét /Örvényben keresi most a helyét".
A Vállalkozó, Balogh Péter a hídfelújítás pénzét próbálja fialtatni, az éleseszű, élesszavú Bagaméry Orsolya merész opciót javasol. Hol van még a Questor-botrány, a Maffiózó 100 százalékos kamatajánlata azonban már akkor is csődöt ígért. A Vállalkozó közben felcsinálja a "Híd Arcá"-t kereső castingra jelentkező Vidéki lányt /Gál Bettina/, míg a csúcsragadozó bróker, Bora Levente szárnyaló tenorján énekli a hamleti songot: "Illene lenni /Nemcsak
úgy bele a vakvilágba /Szájtátva bájosan valami fájlba /Elmentve szépen "... Hogy jobb a lélek? /Ha csak úgy tűri mint a birka /Hogy irka-firka lesz /Minden szavából / Vagy ha lázad"
Pap Gábor  rendező a történéseket találékonyan komponálja a térbe, zenei anyaga adekvátan erősíti a textust. A kísérő DrámaSzutra zenekarban is játszik, melyben Jobbágy Kata fuvolája és a trombitás Wizner Balázs mellett, égi ajándékként a basszus-alapon kívül a szólóban is remeklő  Kőrösi Péter  kis tubáját hallhatjuk.
A zongorista Németh Eszter dalban siratja nagyravágyó álmait: "Azt játsszuk élünk, márpedig alig /Úgy tűnik, ez is jelent valamit". Benya Kata nyugdíjas balerinája rideg szavakkal alázza protekciós tanítványát, a Rendőr Boros Ádám kokainnal kereskedik, a Nagyi a metró biztonsági sávján toporogva vallja be a gyilkos múltat, Manyasz Erika kataton hanghordozása lebénult gesztustalansággal teszi átütően szuggesztivvá alakját.
A kómába ájult Fruska, Solténszky Ráhel Ádámmal, a Vidéki lány meg nem született gyermekével találkozik. Lovas Dániel, akinek monológja indítja a darabot, a vízbe veszésről beszél: "Figyelj jól, mert megmutatom, /Milyen is az életközeli élmény /ringás hol nem a kéz s a láb, /a képzelet cselekszik". Ahogy a londoni színben, minden szereplő néhány itt is néhány jellemző mondattal,  ám dalban búcsúzik az élettől,  a karaktereknek megfelelő ze-
nei stílusok váltakoznak: salsa, rap, tangó, balettzene és gyermekdal. Még egyszer csodálhatjuk Bora Levente mágikus tenorját. "Állókép, félhomály /Egy sosem volt puszta néma táj /Kél a hold", majd a Kórus szól: "Így ívelünk át időt s teret /Mindnyájan kisbetűs hídemberek", - végül Arany Jánosé a zárszó: "Mire az óra egyet üt /Üres a híd csend mindenütt".
Sokszor játszották már a (régi) Új Színházban és a MU-ban: nem eleget!!! Sokunknak kéne még látni a Trainingspot Társulat fantasztikus előadását!

Aiszkhülosz isteni hősei után Euripidész hétköznapibb emberei jönnek az görög drámák beavató sorozatában. A Prológ az apolloni Horváth Szabolcs és a széksorok között halálos elragadtatással cikázó Piti Emőke kettősével indul. Nincs könnyű dolguk: Karsai professzor úr folyvást megszakítja áradó deklamációjukat, értelmez, magyaráz, fenséges sztorikkal fűszerezi a dialógust. Ránk fér: csak botladoznánk a mágikus nevek és mitologikus családfák ágbogai között.
Boros Anna elszánt szavakkal hitelesíti Alkésztisz asszonyi önfeláldozását, Rózsa Krisztián teljes színészi vértezetben, igazi hősként győzi Admétosz sokrétű tirádáit. A kommentárok lendületesen avatnak be a történet titkaiba, Heráklészről is így tudjuk meg, agyműködése fordított arányban állott titáni izomzatával. Domokos Zsolt cingár legény, az ő ereje karakterformáló képességének brutális szuggesztiójából táplálkozik. Tétován formálódó szavainak komikuma falrengető, szeme villanására összeroppan az ellen, megnyílnak a zsigeri hahota gátjai. A király apja, Pherész nem áldozta fel fiáért elaggott életét, Fodor Tamás emberi érveit, pompás színpadi jelenléte okán, hajlandóak lennék elfogadni, de hálátlan fia kicsavarja kezéből, (Schluss!) a lakáskulcsot.
A színtér középső, grotowskis kifutója kedvez a minden irányban nyitott, eleven játékstílusnak, Benkó Bence és Fábián Péter rendezése értőn aknázza ki a társulatban tomboló tehetség-dömpinget. A Perzsák kezdeti bizonytalankodása után, a k2 ímmár az emeltebb deklamációt igénylő drámai hangvételt is beemeli  egyre tágasabb stílus-spektru-
mába.
Az emlékezetes kaposvári Rusznyák-produkciókon kívül, a kő- és nem kő'!-színházak görögjei dermesztő unalomba fulladnak, Karsai György beavató sorozata, közönségbarát atmoszféra mellett,  igen eredeti módon tárja elénk  a drámairodalom első nagy korszakának múlhatat-
lan értékeit.

Még hogy "de"!?!  A maiak semmivel se rosszabbak vagy jobbak az ostobán feltupírozott kis-
betűs "nagy" generációnál,  a különbség az,  hogy nem a 70-as években élnek,  hanem ma.
Benedek Albert szolid vígjátéka házibulis életképnek indul, de már az első jelenetben lét-
bevágó problémákat érint.  Inoka Péter  valamennyire festőművész Botondját Londonban
robotoló szerelme skype-on csábítgatja Angliába, ám ő inkább elveri az útiköltséget.
Barátja sem különb, egésznapos testépítő programját a finanszírozza, a  Gulyás Ádám által
heves energiákkal játszott Robi feltalálónak mondja magát:  az elérhetetlen kockahas ihle-
ti a diótörést forradalmasító kockaalakú diót. Napi rendes iszogatásuk néhány betévedő is-
merőssel flashmob bulivá alakul, az éjjeli portyán felszedett pszichológus-lány,  Kókai Réka
után az egyetlen  keményen dolgozó kisember, a jógázó párkapcsolati lúzer,  Kocsis Fülöp
Soma  is megérkezik.
Kovács Henrietta  rendező a szokott túlzások nélkül alkotja meg a dévaj mulatozás képeit,
jól érvényesülnek a poénok, frappánsak a szituációk, helyénvaló a zene: hasbavágó tuctuc
helyett örökzöld ínyencségek szólnak. Kedvtelve figyeltük a tobzódó életképet, meglepe-
tésként lassúdad felsejlettek a kapcsolati, életmódbeli dilemmák.  Kelemen Tímea  talpig
rózsaszínben "nem terhes, csak kövér", fogyókúrás frusztrációit mértéktelen pizza-zabálás-
sal, az érzelmi sivárságot leszbikus odabújással ellensúlyozza.
A környezetbarátan haloványzöld spangli-szívó és a változatos piák szókimondó mámorba ta-
szítják a társaságot. A festőfiút pátyolgató, jóságos barátnő is megvallja szerelmét,  Szabó
Sára  egy lélegzetállítóan katartikus pillanatban,  dermesztő szuggesztivitással mondja ki a
"Szeretlek"-et.
A példás összhangban játszó együttes jócskán megérdemelt sikerre viszi Benedek Albert
szellemesen megírt darabját, ezután a KoMód Színház összes produkcióját meg kell nézni!

Büchner  töredékes remekműve  ezernyi változat  után is  minden  lehetőséget  megad az
egyéni értelmezéshez.  Menszátor Héresz Attila  rendezése mind a négy emblematikus ka-
eredeti koncepcióval alkotja újjá.
A semmittevésbe belefásult Kapitány szivarrágó tunyasága mélyén elfojtott agresszió lapul.
Both András moralizáló jóembersége egy ritka pillanatban bődületes harci tirádába vált, vi-
lággá mennydörögve az Übermensch gyilkos hajlamait. Az alaptextust gazdagító vendégszö-
veg, az észrevétlenül illeszkedő Pilinszky-idézetekkel együtt, adekvátan terjeszti ki a büch-
neri kontextust /dramaturg: Sediánszky Nóra/.
Dióssi Gábor kedélyes Doktora az embert kísérleti patkánynak tekintő proto-Mengele. Dib-
dáb lelkendezése a megtiport ember hallucinációiban a tudomány lehetséges forradalmát
víziónalizálja, embertelen eleganciájához már csak egy kis Mozart-zene hiányzik.
Menszátor Héresz Attila pontosan koreografált, találóan stilizált gesztusokkal dolgozik,ép-
pen ezért feltűnő egy hamis gyereksírás az ellenkező sarokból, vagy a kocsma-képben a vö-
dörbe nyomott fej. Az a jó, ami puszta létével mindent kifejez, így a Tamburmajor, a fizikai
valójában lenyűgöző Tamburmajor,  Bánóczy Zoltán.  A villogó szemű nők bálványának hódí-
tó izomzatát az átélés belső energiái is feszítik.
Woyzeck alakját nem kell kitalálni, szavai kifent pengeként hasítanak, Maday Gábor üveges
tekintete, vonszolódó járása, semmibe vesző, megtört tekintete mindent elmond a megalá-
zottságba dermedt kisemberről. Kiszolgáltatott, kenyéradó elnyomói ellen lázadni nem le-
het, csak az egyetlen neki alárendelt nőn állhat bosszút, ami egyben az önfeladást jelenti.
Egyetlen támasza  Bakonyi Alexa  észrevétlenül surranó őrangyala, kinek éneke oldja a sű-
rüsödő atmoszférát,  fújtató harmonikája hörgi a haldoklók utolsó leheletét. Megfoghatat-
lan szuggesztivitású  Tánczos Adrienn  Mari-ja,  csak áll némán a falnál,  mégis megkerülhe-
tetlenül észreveteti magát.  "Most már mindegy"-mosolya,  atavisztikus szempárja,  tompán
sistergő szavai túlvilági aurával övezik extrém figuráját.
Menszátor Héresz Attila  óvatos léptekkel építi a cselekményt,  a szemlélődő együttérzés
fokról-fokra változik feszült érdeklődéssé, a baljós intrikát oldó hatalmas hahota-jelenet a
párhuzamosan futó szeretkezéssel és a kontrasztként csillapító ének után, Woyzeck égnek
meredő gyilkos pengéje köré rogynak a kínzók: katartikus csúcspont!  Ritka módon az elő-
adás igazságot oszt:  míg Woyzeck vízbe fullad,  a Kapitány és a Doktor alkoholba, a délceg
csábító mérgezett halálba. Nem szólal meg az Alban Berg-i Gyermekek kara, ám a kis fattyú-
poronty valahol fel fog nőni...

A pillanatok alatt az élvonalba tört k2 színház alkotópárosa Pécs Janus Egyetemi Színházá-nak írt és rendezett darabot a Mozgó Világ 1980-83 közötti történetének dokumentumaiból kiindulva.
Lazán húzzák egymást, vitatkozva feleselnek, ám az elkoptatott állezser színházi sablont rögvest le is leplezik: "de hát most is leírt szöveget játszunk..." Az Internacionálé nemes dallamaival kezdik, a végére becsúszik egy parodizáló rock-os versszak.
A hajdani szerkesztők visszaemlékezései szólnak a háttérből, milyen is volt a kádári akultúrpolitika "húzd meg-ereszd meg" taktikázása, a három T, a Támogatás-Tűrés-Tiltás ördögi libikókája. A mai ifjak összekapnak a múlt értékelésén, a jelenet végén egy pajkosan komoly lányka a Kis kece lányom dallamára akkor és manapság egyre aktuálisabb strófákat énekel.
Hónapról hónapra mohón vetettük rá magunkat a Berkovits György szociográfiai rovatának tilalmas csemegéire, Margócsy István szerkesztésében kaptak hangot a merészebb költők.
A JESZ társulata elsöprő aktivitással, hatalmas lendülettel játszik, mindenki megkapja emlékezetes mondatait, minden játszónak határozottan kirajzolódó egyéni karaktere van. A textus tematikailag gazdag, a képek tömören komponáltak, a történést taglaló ének-betétek is a helyükön vannak. Működik a diák-szleng, de egyáltalán nem kerül ellentmondásba a Vörösmarty-tól Márai Sándor-ig terjedő idézetekkel, melyek kortalanul rímelnek a nyolcvanas évek és fájón napjaink valóságára.
Méltatlan lenne bárkiket is kiemelni a nagyszerű összekovácsolt együttesből, ám nem hagyhatjuk említés nélkül Haraszty István Édeske és a fafejű művészettörténész briliáns szópárbaját, a Benkó Bence-Fábián Péter  alkotópáros és a két előadó fantasztikus remek-
lését.
A kalitkájában jól ellátott, "csak" a szabad repülésben tiltott madár mindannyiunk félelmetes szimbóluma volt, nem a sorok között, a rácsok mögött beszélt.
A Mozgó Világ egész stábja, a takarítónőt is beleértve/!!!/, '83-ban lemondott, tömegesen vonultunk lemondani az előfizetést, a folytatás a megalkuvó behódolás példája lett. Kiestek az igaziak, ahogy itt most sorra hullnak el a színjátszók: az öncenzúra kóbor vírusa szedi áldozatait. Íme a korszerű színház: nem a szöveg, a gesztusok, a vizuális történés hordozza a mondanivalót, invenciózus kép!
Lassan elfogy a tüntetők kara is, a kórus ujjait pattogtatva skandálja a tanulságot. Jól becsaptak minket, hát ki beszélt itt a Mozgó Világról, a tudósítás rólunk szólt, a máról, ahogy a  Bálint Ház 20.Savuot Éjszakája is, "Szabadság" - és kérdőjel, de sajnos felkiáltójel-
lel:   Szabadság?!?

Feuer Yvette és Manyasz Erika a Bohócok a láthatáron-ból, Színész Bob Horváth Kristóf
és Szabó Veronika  leruccan Cserehátra és egy gyerekcsapattal  kéthetes színházi trénin-
get vezet le. A helyzetgyakorlatokból a társai által kiközösített, szüleitől gyötört Matyi tör-
ténete alakul ki. Nem állhat be focizni, a nagyobb lányok is megverik, szívatja a tanárnő és
az apja egyaránt. Közben sokat énekelnek, egy tizenkét éves kisfiú remekül gitározik. Ma-
tyinak csak képzeletbeli barátja segít, de azzal se megy sokra.
Az iskolások mosolyos felszabadultsággal játszanak,  valamennyien cigányok/?/, minden má-
sodik szőke vagy barna és mind mélyszegény családban él.  Ahogy a  CSERÖKE, a Csereháti
Roma Öntevékeny Kisebbségi Egyesület vezetője elmondja, jó, ha naponta egyszer esznek,
csak a kéthetes tábor és a Bánki-tó Fesztivál idején laktak reggel-délben-este jól. Jóked-
vükön, beszédkészségükön mindez nem látszik, vidáman társalognak, életkedvük szikrázóan
eleven.
A félórás darabot kórus zárja, utána  Feuer Yvette aktivizálja a nézőket. Tessék beállni va-
lamelyik jelenetbe, megmutatni, hogyan viselkedhetett volna Matyi másképpen. A beugrók
öntudatos bátorságot ajánlanak, pompásan bele is játsszák a szituációkba.  Van fegyver az
erőszak,  a kirekesztés, a lekicsinylés ellen,  még a mácsó apa is megállítható jól irányzott
érveléssel. A közönség aktivizálása hatványozza az előadást, talán itt kaptuk el a lényeget:
minél többen, közösen cselekedjünk.
Pogácsás, szörpös szünet után, melyet jóízű beszélgetések fűszereztek, Galyas Gyula vide-
óját láthatjuk a felkészülés napjairól, valami hihetetlen jóérzés szállja meg az embert! Csak
ennyi kell, "csak" néhány lelkes és hozzáértő ember, napok alatt bevillan egy kis fény a ki-
látástalan reménytelenségbe. Talán ezek a gyerekek megpróbálnak kitörni, tanulni, eljönni
onnan, a lányok se mennek mind férjhez jövőre.
Mert hogyan induljon el egy gyerek másfelé? Az egyik válasza a kérdésre: "Mi akarsz lenni?":
"Dolgozós", "De milyen?": "Udvar sepregető".
A projektet termézetesen nem a kormány, hanem az elátkozott Norvég Alap támogatta.
Pedig csak kicsit kéne szervezni, sokan lemennének egy kis időre segíteni, követve ezek-
nek a fantasztikus művész-aktivistáknak bámulatos példáját.

Sárbogárdi Jolán már örökéletű, regény, színdarab, monodráma, emblematikus ikonja a Parti Nagy Lajos életműnek. Recseg-ropog a nádgarnitúra, sziszegnek a tákolt eresztékek,
az ibusári vasúti pénztároslányt gyakja éppen a muzikális amorózó Misi. A reményteli szerelem hamvába hal, sokkal több várható az operett-librettótól, melyet az ábrándos hajadon fantáziál magányos óráiban.
Andrusko Marcella önálló estje a másik emlékezetes színházi siker, a Mauzóleum felejthetetlen monológjával nyit. A Szabadság-szoborba szerelmes öregember, (egek! Horváth József!!!), gyengéd szavakkal vall a bronz-alak szoknyáját lebbentő déli szélről, kézi bábu mondja, mégis megejtően szólnak az abszurditásukban is poétikus mondatok.
A zongoránál Dinyés Dániel kíséreten túl énekkel, játékkal, gesztusokkal köríti a játékot, egyenrangú szereplője a szépen felépített darabnak.
Kockás ruhát ölt, félszegen álldigál, a huszárbábuval egymaga játssza el a grófkisasszony és a délceg Bajkhállóy RichArd románcát. Szikrázó humora élteti, temperamentumos létezése hitelesíti a pompás textust.
Kiváló interpretációkat láttunk már, Andrusko Marcella munkája új színekkel gazdagítja a világvégi jegykezelő figuráját. Sokat nevetünk, de lassúdad bekúszik a tragikus árnyalat, egyre erősebben érvényesül a reménytelen beszorítottság kegyetlen valósága. Mert sosincs kiút a tudatlanság sötétjéből, ha virág fakad a sziken, a csorda népek lelegelik...
A karszékben ölbe veszi Jolán kerekszemű bábuját, megmozgatja, beszélteti és az maga a csoda, hogy eleven élőként látjuk magunk előtt az együtt érző iróniával ábrázolt antihősnőt.
A zongorán MÁV-szignál billeg, a gyékényesi gyors dübörög, megcsörren a telefon. A pályaudvari megafon élőben közvetíti a huszarett-dalmű végkifejletét. Hiába jön az áramszünet, a végtelenbe visszhangozik az áhított beteljesülés diadalmas fináléja. Sárbogárdi Jolánnak nem sikerült, - de egy nagyszerű rendezés, /A hideg gyermek/ és számos színházi  alakítás után Andrusko Marcella szólóban is fellépett a világot jelentő deszkákra.

2 0 1 4

A Lakodalomtemetés/20X/, az Alagút, a Shakespeare-t überoló III/II Richárd elsődlegesen az alternatív szcénához kötődött, Felhőfi-Kiss László ezen remek családi-közéleti drámája akár egy kőszínházban is megállná a helyét. De nem kőőő! Mennyivel izgalmasabbak az épülőfélben lévő Patyolat Próbaüzem szórakoztatóipari komplexum téglafalas, boltíves, ám
high-tech konyhát is rejtő, majdnemkész terei. És mennyivel eredetibb  a végzős kaposvári
Kocsis Pál osztály teremtette sistergően izzó atmoszféra!
A gondosan felvázolt pentagram csúcsán a Polgármester dölyföl, körötte húga, új asszonya, lánya és a legrosszabb pillanatokban időnként felbukkanó volt feleség népesíti be a kígyófészket. A gyanús ügyek után a városi tisztiorvosnő és egy kósza újságíró szaglász, az  első jelenet a pincében játszódik, négy fehérruhás nimfa taglalja a fürdőavatás megnyitója- ként a magyar tánc felsőbbrendűségét.
Komótos indítás:  az ünnepi ebédlőasztal terítése máris felvillantja Gatti és Flaró rejtett el-
lentétét, furcsa Algo anya és lánya, Érin kapcsolata, kulcsra záródik a végzetes pinceajtó.
Felhőfi-Kiss László míves rendezése minimozzanatokból építkezik, lassúdad léptekkel bon- takozik ki az érdekek és ellentétek kusza hálója.  Ragyogóak a dialógok,  mohácsis szójáté- kok /Ki van kint?/ élénkítenek,  pattognak a humor-petárdák, az élmény sava-borsát azon-ban a remek színészi játék adja.
Pirityi Emese kapucnis szív- és hó-tipró jelmezében Gábri Nikolett a tinilány csapongó érzelmeit, gyermeki kételyeit egyaránt hitelesen érzékelteti, Gyurkovics Zsófia a kissé megzakkant első nej szerepében komoran hordozza a sötét múlt tragikus terheit. Szerencsétlen pedagógus ráadásul, aki tudja, minden szó hazugság, amit a "kis hülyék"-nek tanít. Pilnay Sára talpig EU-kékben ibseni elszántsággal kutatja a fürdővíz és a politikusi de-
magógia-betegség kémiáját, csábít és csábul.
Gelányi Bence  Petár polgármestere a kóros képmutatás,  a korrupt hazudozás emblemati- kus figurája,  karizmatikus férfiasságának /nyúl/gerince  fokozatosan puhul,  ezen még pél-
dás szónoki deklamációja sem segít.  Hasenfratz - Szegvári Júlia  a végzet intrikus angyala,
megmagyarázhatatlan szuggesztivitása  delejes energiákkal tölti fel  démoni alakját. Iszonyú
csöndje gyilkos hisztériát takar, egy mintás pulóver láttán vulkánikus őrjöngésben tör ki: "Norvégmintás!!!"
Az elbűvölő szépség  elementáris karakterábrázoló képességgel párosul:  Lénárdt Laura a
második feleséget tűsarkon, decens kéztartással a füstölt nyúl és a gombaszósz birodalmá-
ba tipegő,  értetlenségét kitörő hahota-cunamikkal leplező konyhatündérként vezeti elő.
Ahogy mindenki, egyszer ő is bekattan,  hatalmas monológban panaszolja, mennyire nehéz
jólneveltnek lenni, de jó is lenne négybetűseket üvölteni a pofájukba: Fasz! Lófasz! Pina!
Shakespeare-i végkifejlet, félelmetes intenzitás, káprázatos együttes, nagyszerű alkotói munka. Csússzon a Patyolat Próbaüzem építkezése! Láthassuk még többször és azután is valahol!!!

Két gimis lány a szűk panelszobában. Suliról esik szó, fiúkról, bulizásról. Schmiedmeszter Adrienn és Almási Virág lendületes átéléssel játszik, újra is kezdenek egy jelenetet, másodjára keményebb téma kerül terítékre. Pompás koreográfia finoman érzékelteti a homoerotikus légkört, a csattanó:  "Terhes vagyok!". "Megtartjuk!!!" - a fantasztikus reakció
a több helyszínes, egész estés produkción végiggyűrűző konfliktust indít el.
Zrinyi Gál Vince a KOMA élén most fiatalokból álló csapattal dolgozik. A témákat az ő saját élményeik hozzák, melyekből a rendező és a dramaturg  Mattyasovszky Zsolnay Bálint  épít
sokszálú, összefüggő szerkezetet. A dialógusok is a tizen-huszonévesek stílusát tükrözik, ele-
venen eredetiek, ezért is tudják ennyire hitelesen mondani.
Az újpalotai panelház két pöttöm lakásában négy jelenet, kilenc szereplő, húszpercenként baktatunk át az egyik lakásból a másikba. El is férünk vagy tízen, a nézők csoportjai követik egymást, a jeleneteket permanensen játsszák. Igen komoly a logisztika, ugyanis az egyes szereplők több helyszínen is felbukkannak, mégis mindig pontosan érkeznek egyik pontból a másikba.
Fiúk a lövöldözős játék képernyője előtt, laza diskurzus, majd féltékenységi szcéna, amelyet  Lipovetz Réka énekkel, Papp Tibor gitárral old átmeneti békévé. A zegzugos szerelmi téboly igencsak meghatározó az ifjúság életében, Katona Krisztina  heves bizonytalanságban szakít az inkább mosogatásban jeleskedő álmacsó Blaskó Marcell-el, hogy végül kosarat kapjon  a barátságot mindennél többre tartó,  igazi kemény legény  Csoknyai
Henrik-től.
Életszagúak, izgalmasak a képek, felszabadult természetességgel, saját tapasztalatból építik figuráikat a játszók, percek alatt többet tudunk meg róluk, mint egész eddigi életünkben. Pirityi Emese jelmezei sokat segítenek a karakterek formálásában, egy bézbólsapka, egy lánc, egy kendő, vagy a jellegzetes színek találó ütköztetése szinte névjegyként szolgál. Az átmenetileg hajléktalan  Nagy Attila állig gombolt tolldzsekiben bolyong a baráti lakások kö-
zött, főleg melegedni tér be mindenhová.
Végül összefutnak a szálak, az izmozó  Urbán Gergely  megdöbbenve forgatja a terhességi tesztet, dermedten hallgatja alig néhány hónapos kapcsolt része és az élesszavú barátnő gyalázkodásait.  Mi meg, a környékbeli nézők és a minden újra fogékony kíváncsiak  teljesen
lenyűgözve nézzük őket, hogy aztán a "Titokszobá"-ba bújva kamerába suttogjuk elragadtatá-
sunkat. Mert még az is van a KOMA Panelszínház Nyírpalota-utcai rejtekhelyén!

Athén ura és az Amazon királynő, Oberon és Titánia Tündérországból, de ezen szerelemespároknál sokkal érdekesebbek a fejveszett kamaszok! A Lőrincz Agnes-Adorjáni Panna dramaturg-páros közreműködésével a rendező meglepő koncentráltsággal, arányos ízléssel formál leleményes játékot. Nem túlozza el a mai szlenget, mégis egyéni stílust tud adni a gördülékeny nyelvezetnek.
Az energikus kis hisztérika,  Magasi Dalma  ellenszegül az atyai parancsnak, inkább a filozófi-
kus hajlamú Erdős Bencé-vel szökik el.  Lysander és Hermia kettőse már az első percekben
megadja az ütős alaphangot,  melyet agresszív epekedésével  Papp Katika  Helénája tovább
fokoz.
Nem hiányzik az erdő, néhány odavetett lepel kedélyes hálóhelyet biztosít, Puck varázslatát hangháttér jelzi, a szerelmi őrület kibontakozását a szereplők nagyszerű játékkal hitelesítik. Sági Ádám szuggesztív megjelenését dinamikus artikulációval hatványozza, a kakaskodó kamaszok viadalát a lányok hajtépő összecsapása kíséri.  Rácz Anna rendezése keményen összefogja az együttest, ám láthatóan teret enged az egyéni elképzeléseknek is.
Átadjuk magunkat a lendületes történések sodrásának, a Szentivánéji tengernyi előadása után első ízben követhetjük egyvégtében a tini-bonyodalmak zegzugait. Valahogy helyreáll végül a kiegyensúlyozó béke, bár érezhetjük, hogy bármelyik párosítás nyerő lehetne.
A Keleti István Művészeti Iskola, a KIMI növendékei  korukat messze meghaladó képzettség-
gel, szikrázó tehetséggel alkotják meg eredeti szemléletű produkciójukat. Ez aztán valóban a Kortárs Drámafesztivál-hoz nyitottságához méltó előadás, joggal reménykedhetünk hasonló folytatásban. ...és milyen izgi, milyen kedves Hely az Auróra!

Kérdés, lehet-e Mozart operáját kortársi szinten élvezetesen megcsinálni? A hajdani Novák Eszter - Harangi Marcsi-féle HOPPart-os változat nagyságrendekkel ütősebb vala, így csak
kiváló énekesekkel működik. Az meg alig vagyon. Az egyre jobban belelendülő, muzikalitását szép orgánummal, érvényesítő Pamina, Szemere Zita, a pompás játékkal triumfáló Papageno: Gaál Csaba és párja Zavaros Eszter az örvendetes kivétel. Na meg a Három Csodálatos Grácia!  Horti Lilla,  Vincze Klára és Vörös Szilvia sugárzó jelenléttel, nagyszerű gesztusok-
kal, gyönyörűséges énekléssel hatványozza a három Dáma szerepét.
Almási-Tóth András  zseniális látványkoncepcióval nyer csatát, a foyer freskója, majd az or-
gonasípok grandiózus látványa lenyűgözően szellemes, a világítás váltásai tovább fokozzák a hatást. A főpapok kukucskáló ablakokban tátognak, a bronzszobor erotikája Papagénát rejti, az üvegablakokat tűzvész lángjai festik vörösre. Az elképzelést Lisztopád Krisztina imponáló perfekcióval valósította meg. Humorforrásként érvényesül Varró Dániel dicséretesen tiszteletlen fordítása, nagy szerepet kap Juronics Tamás invenciózus koreográfiája. A Táncművészeti Főiskola növendékei üdítő frissességgel mozognak, elviselhetetlen viszont a totál hamis fiúcskák szerepeltetése.
Szívesebben nézzük Almási-Tóth András kortársi, avagy saját librettóira épülő munkáit ám a Látvány az  Best of 2014:  feledhetetlen!

Fontos az alcím: " a néger mór", hiszen az arabok nem feketék, de a "szerecseny" tényleg sötétbőrű. Ambrus Mária, Ungár Juli és Zsótér Sándor teljesen újjáformálja a textust, továbbfejleszti a szituációkat, átértelmezi a karaktereket, aktualizál és minden ízében élvezetesebbé alakítja a híres történetet. Vendégszövegek, mai beszólások, József Attila, Petőfi, "168 óra" és István, a király...
Brabantio kezdőjelenetét még sohasem láttuk teljes egészében, a súlytalan expozíció itt sűrű feszültséget hordoz. A végre újra látható Molnár Erika elsöprő dinamikával játssza a dühöngő apát. A színen teázó asztalka pöttyös plexi-terítővel, fehér dominó, csészék, kedélyes étkező-nappali, a hűtőben Cola és NÉGERcsók, a friss lehelletet NEGRO biztosítja.
Jagó kezében narancsszín kendő előlegezi meg az ominózus, tarkamintás, rózsazsín bűnjelet, csokizabálás közben, csámcsogva szövögeti aljas tervét. Gusztustalan pondró, ám vág az esze, fondor ármányát  éles emberismeret,  csavaros logika vezérli.  Rába Roland,  annyi
méltatlan, rosszul osztott, rosszul játszott szerep után parádés alakítással lep meg. Ragyogó deklamációval szinte rágja, habzsolja szavakat, legyűrhetetlenül aktív, baziliszkusz-szemekkel
hipnotizálja az őrületbe jóhiszemű áldozatát. Színészi, rendezői mestermunka, magában ese-
ménnyé avatja a produkciót. Észrevétlen helyezi el sistergő poénjait, feledhetetlen szörnyű Nemzeti Giccsünk, az István-show parodisztikus idézése.
De hát nincs egyedül! Kovács Krisztián lúzer-remeklései után hipermozgékony, majdnem epilepsziás rohamokat produkál Cassióként, heveny kitörései azonban mindig a szigorú arányosság kereteiben belül maradnak. Nagypál Gábor tétován tébláboló Rodrigó, Lodovico szerepében  Spilák Lajos, Montanó-ként  Sipos György  erősíti a makulátlan összjátékú
együttest. Zsótér Sándor kihasználja a lehetőséget, hogy végre nem társulati kötelezettsé- gek szorításában dolgozhat, a Stúdió K tagjai és a vendégek tökéletes egységben valósítják meg eredeti invencióit. Nem kötik berögzült szabályok sem: egy jelenet közben Brabantio átoson a játszók között, kimegy az utcai ajtón, hogy kívülről, onnan léphessen majdand be!
Rengeteg apró gesztus, piciny geg, kósza jelzés erősíti az atmoszférát, félreismerhetetlenül zsótéri a stílus!
Kaszás Gergő, megszabadulva maníros csöndjeitől, puszta létezésével teremti meg figuráját, komor antréje egyből a formátumos hadvezért mutatja meg. Fölényes nagyvonalúsága percek alatt, szemünk láttára roskad a tépelődő féltékenység poklába, fojtott indulata romantikus habzás nélkül, iszonyatos belső energiákkal emészti el a józan eszét. "Nehéz szí-
nest játszani" - suttogja félre, gyönyörűséges munkája igazolja, hogy érdemes.
És micsoda Nők!!! Bianca félreeső szerepét Nyakó Júlia titkos tartalmakkal tölti meg, ha Othello látná, nem képzelné, hogy mellette más is kellhet... A csöndes komolyságában hiteles Desdemona és két tűz között őrlődő szolgálója, Emilia meghitten beszélget az alkonyi homályban.  Az egyik nem érti,  a másik eltitkolja, mi baja is van a néger mórnak. Rezenéste-
len béke, a mozdulatlan levegőben tragédia árnya settenkedik.  Dúdolgatnak halkan: " I love
silence,  I love peace,  I don't wanna see police,  I don't wanna hear police..."  A sátáni go-
noszság, a kiszolgáltatott butaság, a cselszövények mocsarában  a mennyei tisztaság, az em-
beri természet szépsége fénylik  Földeák Nóri és Homonnai Katalin  utolsó jelenetében.
Klasszikus érték mai valutában, Zsótér Sándor és társulat remeklése, nagy-nagy előadás a kis
színpadon.

A  Ganymed  tavalyi sikerén felbuzdulva,  a Szépművészeti saját kép-színházát alkotta meg.
Franz Xaver Messerschmidt Karakterfej-ei előtt  Pindroch Csaba  vehemens energiával bir-
kózik  Parti Nagy Lajos brutális eredetiségű szövegével,  Török Ferenc  rendezésében sike-
resen érvényesíti a hajdani szobrász-inas váratlan szófordulatokba bővelkedő emlékezését.
Lucas Cranach Salomé-ja előtt  a sugárzó szépségű  Téby Zita tolmácsolja  Bartis Attila je-
lenkori monológját,  a kézben tartott levágott fej csak kellék,  a szavak egy mai férfiember
fejére hullanak, a megkapó báj kemény egyéniséget takar.
A Szabadkai Népszínház tagja,  Pálfi Ervin  Giovanni Antonio da Pordenone:  Szent Márk
evangélista oroszlánjával alszik, felriadva városligeti kalandjait meséli. Garaczi László textu-
sa nem fukarkodik  a humoros fordulatokkal,  a papírpuffokon ücsörgő közönség nagy taps-
sal ünnepli a nagyszerű színészt.
Mert most is teremről-teremre vándorlunk, de nem kell ülőkénket cipelni, a tíz helyszínen
eloszló tömeg mindenütt szépen körberakott alkalmatosságokat talál. Hihetetlen élmény a
képtár csodákban dúskáló falai között bolyongani,  ha kell, várni, hogy megüresedjen a kö-
vetkező stáció, közben nyugodtam nézegetni  a máskor futtában abszolvált képeket. És fél-
homály van a legtöbb helyen,  csak a színterek vannak kivilágítva,  meghitten barátságos az
atmoszféra.
Térey János  a politikai bűn-elit közegébe visz, a miniszter protokollfőnökének egy napját
idézi. Pelsőczy Réka briliáns lelemény, hogy video-vetítéssel hatványozza a szöveg hatását,
miniszter autóútja, a fogadásra érkezők képe elevenedik meg a képernyőn. A Textúra töb-
bi alkotója játssza a lépcsőn fölfelé igyekvőket,  Török Ferenc az MMÁ-s Festő,  Pindroch
Csaba a bunkó Polgármester, Pálfi Ervin maga Miniszter: fantasztikus arcképcsarnok! És itt
áll előttünk  a simulékony beosztott,  a még színiegyetemista  Szabó László Sebestyén, aki
elsodró deklamációval  egészen kiváló  kabinet-alakítást nyújt  Lorenzo Lotto  Alvó Apolló
Múzsákkal és az Elröppenő Hírnévvel című képe alatt.

Szinte minden évben előrukkol egy monodrámával, a feledhetetlen  Rudolf Hess tízparancsolata, a Ronald, a papagáj és a legutóbbi, Viszockij-dalokra épülő  Oroszok után, a színész  Harsányi Attila és a rendező  Tapasztó Ernő most Bogosian és Saramango műveiből teremtett elképesztő darabot.  Elég egy forgószék az üres színpadon és máris egy csökötten gesztikuláló, kicsit ütődött figura dadogja naivan istenkáromló szövegét.  Ugyan a fordítás  Fekete Réka  érdeme,  ám az alkotók invenciózusan alakítottak a szövegen, egyéni ízekkel, teátrális hatáselemekkel gazdagítva azt.
Néhány pördülés az elsötétülésben és máris újabb szereplő tűnik fel, titkárnőjét mikrofonon instruáló, ügyfeleivel mobilon tárgyaló, igen fenséges menedzser,  akiről rövidesen kiderül, hogy maga az univerzumot felügyelő Atyaúristen. Pátyolgatja a torkos Ádámot, van néhány jó szava szeretteihez, löncsre panírozott angyalszárnyat rendel.  A Gép forog, de az alkotó nem pihen, ez a Noé, vagy ki, például  állandóan meteorológiai kérdésekkel zaklatja.  Harsányi Attila saját anyagból dolgozik,  hangszínét, mozdulatait, deklamációjának  ritmusát változtatja,  legfeljebb a szemüvegeit váltogatja,  totális belső átlényegülése, karakterteremtő ereje révén azonban mintha mindig más valaki, egy újabb és újabb színész forgolódna elénk.
Egyenesen  José Saramango Káin-regényéből lazul elő a rappelő gyilkos,  az Ábel-kultuszt kifogásolja,  a szodomai gyermekmészárláson túl  az ábrahámi áldozatot is: "...Ha az Úrnak lenne egy fia, azt is megöletné? - kérdezte Izsák..."  Aztán a teljes címben szereplő  rock'n' roll is hangot kap, a súlyosan drogos rockceleb énekét egy szarvaival gesztikuláló rén-szarvas segíti, plüss-dúrban ömlik a Halleluja.
Noé apánk az istennek sem enged, csak-csak szóhoz jut a végén,  táplálékláncos nagymonológját özönvízként zúdítja ránk.  Fogalmunk sincs, hogyan kap levegőt  Harsányi Attila az egylélegzetnyi, tízperces poén-szökőárban,  nevettünk, röhögtünk, hahotáztunk, de a
végén bizony elakadt a lélegzet... Ahogy végigveszi az egymást felfaló állatsereglet habzsolását, ahogy fokozni képes a fokozhatatlant, ahogy egyetlen ötletre húz fel tucatnyi öltözéket, végtelenített Möbius-spirálba sodorva a fergeteges textust... Ámulatba ejt, lehengerlő, elbűvölően páratlan,- ahogy ez az egész előadás is az.
Az  Aradi Kamaraszínház  messze van,  de reméljük, lesz még újabb vendégjáték Budapesten a Bakelit-ben.

Sirály-beli  Ember tragédiá-juktól az aljanép fekália-akciója,  a "Többszörös orgazmus"-tól a
taszító cím riasztott el.  Tévedtem!  Rohanni kellett volna...  Sebő Ferenc  mostani darabja
kivételes színműírói képességet, a társulat játéka erőteljes színészi adottságokat bizonyít.
Karesz apu, Horváth András behemót óriáscsecsemő fiacskáját,  Preiszner Miklós-t  leckéz-
teti.  Rosszul áll a családi költségvetés,  valamit ki kell találni.  Kapóra jön Pártunk és Kormá-
nyunk Nemzeti Dohánybolt akciója,  fondor módon sikerül is megszerezni  a jószomszéd évti-
zedek óta jól működő trafikját.
Felbukkan a Nagypapa, az off-off színház nagyágyúja, Paizs Miklós, a Nagymama szerepében pedig módunk van Nem Felismerni a fantasztikus metamorfózisokra képes Horváth András-t. Na nem a ruhacsere, nem a paróka révén, a hangbeli moduláció és a tökéletes belső azono-
sulás teszi... Nem marad el tőle  Preiszner Miklós  sem, aki Karesz apu feleségeként kápráz-
tat el.
A szöveg olyan vulgáris, annyira káromkodós, mint a sajátunk, szellemessége viszont a magvas humor kategóriájába emeli. Csattannak a poénok, szikráznak a helyzetek, fergeteges iramban zajlik a cselekmény. Sebő Ferenc rendezése tévedhetetlen arányérzékkel komponál, a három négyzetméteres színpad szilaj akciók terévé bővül. Díszlet is alig, a nyitható-csukható paraván elég, szobazug, üzletecske, telefonfülke egyaránt alakítható belőle.
A boltban sorra lépnek be a különböző vevők, szatyros nénikétől a lepukkant csóróig. Elhangzik a címadó márka, többen is "Zöld Szofi"-t kérnek. Természetesen az epizodisták is a főszereplők, hárman abszolválják fényesen a félperces belépőket. Mivel értelmes ember ma már vagy sodor, vagy a piacon veszi meg csempész-cigijét, pang az üzlet. A megoldás kézenfekvő: marihuánára kell áttérni, nő az a sufniban, mint a fű!
Felvirágzik a kender és a vállalkozás,  elfúló röhögéseinktől remegnek a  Hátsó Kapu  kirakat-
üvegei, fel is figyelnek a járőröző vagyonvédők, alig lehet őket kitessékelni a színről. Az igaz rendőrség is lecsap, börtön jár a zugtermesztőknek, nem késik azonban a deus ex machina: félisten Kis Vezér-ünk személyesen jelenik meg, görcsös karmunkával, szédületes népboldo-
gító stílusával hirdeti az amnesztiát és országunk szebb jövőjét. Páratlan produkció, veszett komikumba ágyazott szatíra, titkos imáinkba rejtett vágyaink, a textus és a játék egymást gerjesztő egysége, elképesztő színészi játék. A Hátsó Kapu-ból bizakodva nézünk előre: fan-
tasztikus ereje, innovációs képessége van  a hivatalosan annyit gyalázott független, alterna-
tív szcénának!

Goldoni mosolyogva nézné, hogyan lett nápolyi terecskéjéből egy pesti bérház körfolyosós udvara.  Németh Nikolett  dramaturg segédletével  Kroó Balázs  találékonyan transzponálta
mai mindennapokba, mai nyelvbe az elnyűhetetlen komédiát.
Csücsülünk a keramit-kockás mélyben, hét emelet kovácsoltvas korlátjaira függesztjük vigyázó szemünket. Az első emeleten a Donna Pasqué-ből Piroskává lényegült anya bátorítja félénk Ági lányát, magát pedig féldeci pálinkákkal tartja formában. Katalin szépasszony a másik oldalon lesi Lüszi-je vőlegényét. Minden az eladó lányok körül forog, miközben a földszint és a második emelet között szövődik a várandós Napsugár és a blues-osan búsképű Lovag románca.
Az udvarlakó Orsolya fia,  Rábavölgyi Tamás  szerencsejátéka  felpaprikázza a lakókat,  a vi- szályt tovább élezi a dörgőhangú óriás vőlegény,  Kroó Ádám  vélt csalfasága. Össze-vissza és
keresztben bonyolódik a konfliktus, melyet ízes szócsaták színeznek. Kroó Balázs rendezése a legapróbb lehetőséget is kihasználja, zúdulnak a gegek, csattannak a poénok, a mulatság percről percre fokozódik a fergeteges végkifejletig.
Nehéz választani a bakfisok között, Deák Fruzsina plázacicasága vetekszik a látszólag szerény
Hegedűs Barbara diszkrét bájával, ahogy Fazakas Júlia delnői donnája is méltó ellenfele M. Simon Andrea alkoholmámorba szédülő agressziójának.
Jó magyarmódra azonban első szóra találnak bűnbakot, a felsőbb szintű hölgy, Tarr Judit  áradó monológba önti  könnyes panaszát,  ám végül ő az egyetlen, aki  Kroó Balázs  elegáns
idegenjének karján a boldog végbe libben.
Mert honfitársaink menetrend szerint verekedéssé fokozzák a szópárbajt, a vőlegények ököllel,  az asszonyok egymás haját,  parókáját tépve csapnak össze,  a fiatalok elvesznek az
örvénylő gomolyagban,  az erélyes ex-házfelügyelő  Bakos Éva  sem tud rendet csinálni, Gol-
doni happy end-je közállapotainkat jellemző acsarkodó belháborúvá torzul.
A munkából hazatartók, szatyros anyukák bizony megállnak a gangon, nagyokat derülve élvezik a váratlan komédiát.
Király híján is van már Udvari Színház-unk, a  Pulzus Társulás  pazar produkciója remélhető-
leg minden szomorú bérház udvarára eljut! Tavasszal a turné újra indul...

Már felolvasószínházi formában is  nagyot ütött  Gerlóczi Márton  walraff-i vállalású munkanaplója, a csarnoki húspultos eladójának irodalmi szférákba emelt hétköznapi tragikrónikája.  Göttinger Pál  rendezése a "gesammtkunst" összművészeti eszközeinek bevetésével elképesztő produkcióvá hatványozta.  Mobil díszlet, bábozás,  virtuóz kellékhasználat, zene, hangmodulációk, pantomim,  na meg a legmélyebb rétegeket is feltáró, fantasztikus színészi játék.  Mindezt egyetlen személy élteti:  a monodrámai csúcsra hágó  Ötvös András.
A szomszéd nénit törlőrongyból, Joli kartársnőt papírmaszkból formázza, a beázással fenyegetett,  az alatta lakó szépséget kapucnis dzsekijéből, tucatnyi szereplőt jelenít meg egykezes bábtechnikával.
Játszik a teljes árúkészlet, virslifüzér feszül a légben, tüzelőállásban rúdszalámik meredeznek, pattog a pejsli, arat a lókolbász.  A parizertömb nyugdíjas reklamálót formáz, a véreshurkák násztáncot, az ölnyi füstölt sonka minden vágyak tárgyát, a női princípiumot.
Ötvös András  szédületes deklamációja 42 oldalnyi szövegből alkot  másfél órás permanens monológot,  melyet csak az eszméletlen hangváltásokkal életre keltett, kliensekkel vívott szócsaták és a szerelmi dialógok szakítanak meg. De felbődül a részeg szomszéd, torokhangon sziszeg az öregasszony,  szepegnek, bájolognak a lánykák, de még a szűkagyú szülők is szóhoz jutnak. Beillik egy össznépi hangjátéknak...
Tartja az erőnlétet, vadul súlyzózik,  leveti magát a hídról,  billenős teherautó-platóról zuhan a földre. Végigszáguldja az előadást,  jelenetről jelenetre forgatja el a keretes díszletet, amely hol az a bizonyos húsokkal rakott csemegepult,  hol kocsma-sarok, vagy éppen a sivár randikra váró albérleti szoba.
Mert néha azért jönnek a lányok. Az egyik a végkifejletben árulja el, hogy nem lehet, van valakije, csak most éjszakás, tűzoltó...,  a másik lelkes és boroskólát rendel, kiábrándítóancvidéki, de egyszer mégis összejön valami a házbéli ismeretséggel.
Felvonul a vevők dicstelen csapata. A ZsírÓriás ugyan tekintélyt parancsol, a mobilozva letegező menedzsert viszont móresre tanítja. Komikus, abszurd, helyenként szürreálba hajló epizódok fergeteges áradata. A rendkívül érzékenyen válogatott zene észrevétlenül árnyalja az atmoszférát, slágerek, sanzonok, dübögő tuc-tuc váltakozik.  Mikor a  szomszéd nénit tepsiben húzza ki az elfekvőbe, bachi csellószó dermeszti meg a tragikus pillanatot.
Jön a nyugdíjas hölgy, 95 Frt-ja van felvágottra, de az ötöst otthagyja borravalónak... és még mindig ez a varázsos zene szól.
A Szeretet Ünnepe hajszolt pánik,  mindenki mindent vásárol tomboló őrületben, szilveszterkor fokozódik az iram, virslihegyek tűnnek el a szatyrok mélyén,  a Csemegepultos egyre gyorsulva ordítja végtelen tirádáit, egyre veszettebb tempóban forgatva  az egész színpadot, - a diabolikus végítélet másnapján a végszó: "felmondtam."
Hipnotizáló játék,  félelmetes humor,  tébolyító szórakozás,  Ötvös András és a rendező Göttinger Pál  összművészeti remeklése.

Ikon volt, a Lázadás Szentje. Ljubimov Hamlet-jét Paszternák Zsivágó-versét ordítva indította, torokszaggatóan üvöltve énekelt, ám a mi torkunk még jobban összeszorult: Vlagyimir Viszockij sistergő üstökös volt a brezsnyevi sötétségben. Harsányi Attila érzelmeit fekete szemüveg rejti, mindent énekesi mivoltában közvetít, a színész-költő 12 dalából épít általánosabb érvényű produkciót. Mert még Sztálin is megszólal, megismerjük borscs készítésének receptjét, beleolvasunk a  Három nővér Másájának naplójába, megsiratjuk Lajka kutyát, szembenézünk az orosz rulett pisztolyának halált pörgető dobtárával.
"Világra jönni volt-e kedvem/ Végigcsinálni ezt az életet... /Barátom mondd?  Megéri ez?"
Falamon Viszockij gyerekkori képe kutyájával: keserűen kérdő a tekintete, már akkor munkál benne az ellentmondások démona. "Csak orosz lélek vagyok. Korábban kezdtem, úgy is végzem, szellemem sokra nem viszi."
Harsányi Attila finoman rezonáló belső azonosulással, saját énjére vetíti a nyílt és a rejtett mondanivalót, az előadásmód kudarcra ítélt utánzása helyett, személyiségének hitelével alkotja újjá a dalokat. Éneklése is inkább piánó, muzikalitása széles ívekbe rendezi a veszett dallamokat, szuggesztivitása minden esetben ellenállhatatlan.
Először durva nyersfordításban hallottuk sorait a rádióban: "Fáj, hogy Krisztusnak kereszt jutott", a veszteség kínja állandóan felbukkan most is, "kusza nélküle... most veszem észre /csupán mikor ő elesett a csatában".
A Nép imádta, nem csak az értelmiség, matrózok idézték a tengeralattjáróban, ezerszer másolt kazettákon terjedt, soron kívül kapott interurbán-vonalat a telefonoskisasszonytól, /Moszkva-Ogyessza/, persze csak ilyen vidám számai jelenhettek meg Melogyija lemezen...
Felderül Harsányi Attila kedélye is - Utránnájá gimnásztyiká, Reggeli torna:
"Tíz perc csupán minden reggel/ Tód fel magad ereszd vissza.../Jobban bírod a híreket, a hazugságot s az emlékeket".
Gyűlölte a Hatalom. Ám a legyőzhetetlen népszerűség és a Taganka Színház világhíre védte. Brezsnyev főtitkárnak egyszer személyesen, négyszemközt vágta a pofájába a Farkas dalát:
"Bevérzem ellenségem s magam is halálba vetem".
Szíven üt, vijjog az ének, robbannak a szavak: "Tőrbe csaltak engem tőrbe csaltak s a kordon felé hajtanak/ de én megszegem az ezer éves törvényt/
fel a zászlókra, fel a hajtókra hát/  hasam a piszkos havat súrolja/kitörök a tiloson át".
Vihula Mihajlo páratlan alkotótársként kísér gitáron, kortárs-zenei szférákba transzponálja a zenei anyagot, bravúros szólójában oroszos népi-, flamenco-, blues-és jazz-elemekből épít lehengerlően virtuóz stílust.
Viszockij önsorsrontó életét korán végezte be a halál: "Elkártyáztam a gyenge szívem..."
Harsányi Attila előadó-estje, vers-koncertje kongeniális módon szólaltatja meg az örökérvényű strófákat, felmutatja az orosz lélek extremitását, mementóként idézi a rettegett múlt újra kísértő árnyait. Színészi, előadói, énekesi teljesítménye az Oroszok-at monodrámai csúcsbravúrjai közé emeli.

Pirandello-nál "Hat szerep keres egy szerzot", Korcsmáros András személyében nagyon is megtalálja. Szophoklész, Shakespeare, Molière, Csehov és Tenesse Williams legendás hosei a függöny legördülése után csoportterápiára mennek, ahol a Száll a kakukk fészkére zord Fonénije az Anonim Alkoholisták közösségi módszerével gyógyítgatja lelki sebeiket.
A Háromból legifjabb novér, a búgócsigát dédelgeto  Holczinger Szandra  Moszkva helyett Amerikáról ábrándozik, a jelenlevok között epedve keresi, lehetoleg nem párbajhos, újabb volegényét. Oidipus vakságát napszemüveg rejti, a sántaságot imitáló robusztus Straub Péter leszázalékolt férfiassága igencsak felértékelodik. Flores Hedvig Montserrat egy kicsit túl szelíd terapeuta, de hát o színpad híján csak egy filmbol került elo.
Korcsmáros András szövegkönyve bravúros, magabiztosan játszik a ráutaló idézetekkel, csípos humorral aknázza ki a szereplok közti szópárbajokat. Tartuffe Oidipusz anyukáját emlegeti, Irina a hamleti asszóktól retteg, a dán királyfi meg nem tud vicceket mesélni. Ragyogó ötletek, mozgalmas jelenetezés, az emberi kapcsolatok bomlékony hálózata. A drámák nyelvezetének  parodisztikus kifacsarása,  Tartuffe rímesen,  Blanche hisztérikus ne-
gédben deklamál. Éleseszu szellemesség, amely merészen épít a közönség darabélményeire.
Hercegi szerepével az író-rendezo bokezuen bánik, a híres nagymonológot "Színpadon lenni, vagy nem lenni" kezdettel, virtuóz stílbravúrrá hatványozza.
Mint Álszent Úr,  Pásztor Máté fölényeskedik hetyke asszonáncokban, veszettül udvarol, ndacára cinikus cseleinek, a nézok kegyeibe színpadi hódításainál sikeresebben férkozik be.
"Nem alkoholista", de surun meghúzza a whiskey-s szelencét, hisztis felhangokkal bájolog, másodlagos frissességu femme fatale-ként csábít:  Pintér Szilvia  hiteles átéléssel hozza a  Vágy villamosának elegáns hosnojét, az álságos számítás és a kétségbeesett kiszolgáltatottság színeivel továbbfejlesztve, megállná helyét az eredeti darabban is.
A körfüggönyön a színészi munkára utaló tanulságos képek, sajnos, csak az eloadás végén tudjuk nézegetni oket, rajtuk kívül mindössze öt szék tölti be a teret, az idobeli tagolás, a helycserék és mozgások, na meg a pompás színészi összmunka révén a végig lendületes,  izgalmas produkció színházszereto szívünket magasabb pulzusszámra ösztönzi. Miután a  drámák majd mind kötelezo olvasmányok is, a legtöbben valószinüleg értik a nyílt és a rejtett utalásokat, így a darab bármelyik kőszínház kamaratermében is sikeres lenne.
Korcsmáros András a Viszlát, Föld! és a Cowboyok és banditák után immár sokadszor bizonyítja  színműírói és rendezoi tehetségét,  a  Teatro Surreal  és az  AAK Stúdió  együtt-
muködése a jövoben is még sok örömteli újdonságot tartogat a számunkra.

Kajzer Tivadar, Balogh Péter  aggódva hiszterizál, családja totálisan a tudálékos művészetrajongás csapdájába esett. Molière után a társulat szabadon értelmezi, találóan aktualizálja a  Tudós nők-et, a korabeli fricskák örökérvényű telitalálatokká hatványozódnak.
A szponzori adakozás a csőd szélére juttatja a jómódú famíliát, Manyasz Erika professzor-asszony anyukájának nyaka  szenvelgéseiben egészen ferdére merevedett.  Két lányában sincs sok köszönet,  a buján erotikus Heni,  Király Kriszta  éppen elhódítja húgának vőlegényét. A vágyak snájdig tárgya  Boda Tibor, aki  Kiliti Andor koronaőrként, cikázó szemvillanásokkal ingadozik a csábos lehetőségek között. A negédesen karcos  Benya Kata Arankája mindent bedob, kivéve a blúzát, melyet ledobva áttetsző sellő-hálóba öltözik.
Szegezdi Róbert  rendezése jó ütemben komponálja meg a komikus jeleneteket, amelyek mélyén ott lapul a feszítő kérdés: mikor jön már a megváltó Vaszilij?  Keményen rajzolt karakterek, eleven poentírozás, egységes csapatmunka.
A fürge észjárású szolgálólány  manapság bölcsészhallgató,  Jobbágy Kata  a mindenttudás ritka erényével ruházza fel. Alíz kékharisnya vénlányban  nehezen ismerünk rá az elragadó szépségű  Németh Eszter-re,  gesztusvilága, hangja, mimikája  a totális belső átlényegülés is-
skolapéldája.  Aztán itt vannak a haszonleső művészek,  Mészáros András  szofisztikus hőzön-
gője, meg a kiemelkedő alakítással kirukkoló  Árvay Péter. Már a megjelenése is káprázatos! Sántha Borcsa  elképesztő eleganciájú fehér öltönye alatt arany/!!!/ ing,  az égre meredő szűkre húzott fekete szemekkel, rúzsos szájjal, decens mozgással  páratlan látványt eredményez. Dallamosan ívelő, bárgyún érthetetlen frázisok,  lassú tagolással motivált deklamáció tetőzi be a lenyűgöző összhatást, a hódolókhoz hasonlóan, mi sem tudunk neki ellenállni...
Végül beállít  Takáts Ádám, mint pénzforrás maffiózó, minden turpisság kiderül.  A furfangos öccs,  Boros Ádám  elrendezi a dolgokat,  plusz lehetőséget kap egy napjainknak szóló, agitatív monológra.  Helyettünk is kiáll a szabadság,  a demokrácia mellett, szót emel a sajtó és a letiport kultúra védelmében.  Hiteles személyisége révén töretlenül szárnyal az
annyira áhított szózat, csakhogy ezt nekünk kellene kimondani...

Az udvar sarkában kucorgunk, fejhallgató, látcső, a darab az Inkubátorház három emeletének tucatnyi ablakában játszódik. Látni-hallani jól lehet, de nincs mit. A lakóközösség felveszi a harcot a csótány-invázióval szemben, találóan castingolt, ám karakter nélküli figurák köznapi létezését figyelhetjük.
Mutatós a falra, ablakra vetített díszlet, egészen kiválóak  Keresztes Gábor  aláfestő idézet-zenéi és a billentyűs dalkíséretek.  Ásmány Zoltán és Mózes Anna  animációi dermesztő hitelességgel mutatják a gusztusos csótány-seregletet.
Darab nincs, Máthé Zsolt munkája nagyon helyesen "szöveg"-ként van aposztrofálva, bár az énekszámok textusa üdítően szellemes. A lomha cselekmény először Rainer-Micsinyei Nóra vágytól fűtött slágerében kap lábra, végre egy emberi gesztus, még ha csak a spionkodó közös képviselő absztrakt erotikájáról van csupán szó.  Pető Kata  politikus-nejének ennyi sem jut,  bele is fásul a zoknimosásba, az összes szennyest lezúdítja a harmadikról,  blues-os
áriozóval, imponáló stílusát meghazudtolva,  artikulálatlan ordítással kergeti magát az őrület-
tbe. Pedig milyen árnyaltan tud énekelni a szépséges hölgy-duettben...
Kurta Niké a lila másság teljes spektrumát uralja a jógától az aura-dilin át az állati jogok hithű védelméig, gyönyörűséges énekét briliáns halandzsa-monológgal tetézi. Az együttes minden tagja áldozatos összmunkával teljesíti föladatát, még némi zenei közreműködésre is telik. A rendező Boross Martin is a sokféle alkotóelem professzionális összehangolásáért dicsérhető, ráadásul mindent megtett a szerepvázlatok kiteljesítéséért.
Néhány pillanatra felvillannak az igazi színház csalfa szikrái , ilyen a mágikus aurájú Bach Kata leleplező tirádája, amely fenyegető okossággal, kérlelhetetlen következetességgel leckézteti meg a kisszerű aljasságot. A gimnazista nimfácska nádszál termete, delejes tekintete shakespeare-i energiával üt rést a közömbös látványosság patyomkin-falán.

Weöres Sándor hősnője elszontyolodva ünnepli a tizenhatodikat, nagyon szeretné már szüzességét elveszteni.   Pöttyös ládafiából halássza elő  piros topánkáit,  heves gerjedelem-
mel bugyijától is  megszabadul,  varázsos verssorok  ritmusára  bekövetkezik  az áhított ese-
mény, a második, immár vörös alsónemű a földre hull.
Fekete Réka-Thália  Székelyföldről jött,  Marosvásárhelyen végzett, a hagyományosabb képzés előnye  a mieinknél  direktebb hangképzés:  tisztán szárnyalnak a szavak, ezer árnya-
lat színesíti a pregnáns deklamációt. Felszabadultan kacag, dermesztő erővel sikít, az indula-
ti kitörések sem csuklanak el, a beszédregiszter energikus mélységben szól.
A szerelem gyümölcsét vörös sálként elvetéli, újra éledő vágyában aztán egész sereg újabb bugyitól szabadul meg, de a csábítás, a kitárulkozás frivolitását gyermeki humor enyhíti, az egyik illatos ruhadarabka megőrzésre is kerül egy gyanútlan nézőhöz.  A költő a leglehetetlenebb helyzeteket is bűbájos frázisokkal emeli a poézis mennyei szféráiba,  így a sógor feltüzelése a nővér szülőágya mellett is kedves kalapos pantomimjátékká válik.
Elek Ányos rendezése, térkezelése aprólékos kimunkáltsággal hitelesíti a szituációkat, monodrámai tapasztalatait, /A szerelem halottja/, invenciózusan fejleszti tovább.  A parányi pincekávézóban korlátozottak  a lehetőségek,  mégis találó világítási effektusokról beszélhe- tünk:  szülésnapi torta-rakéta,  pisla gyertyafény, lidérces ultraviola-derengés.
Képkeretbe foglalva áll előttünk egy közömbös ifjú,  aligha sejtette,  hogy ő fogja játszani a nehezen becserkészhető jövendőbelit, megadóan visszhangozza a szájába adott igenlő szava-
kat, a színésznő avatott drámapedagógusként is kiválóan helytáll.
Hallunk melizmatikus népi éneket,  a gombolós lányka-pruszlik  szűzfehér gyolcsba vált,  a végkifejletben már feketében feszül a tragédia. Az ezerarcú mimika rezzenéstelen halotti maszkba merevül, gyönyörű látomás! - és a végén újra az ének: vészterhes drámai sirató a fluoreszkáló sötétben.
Fekete Réka-Thália  sokoldalúsága, érzékenysége,  átütő szuggesztivitása nagyszerűen érvé-
nyesül a Weöresből épített monodrámában, a költészet és a színjátszás ünnepe.  Sokszor és
sok helyen kellene eljátszani, elbírna egy ötször ekkora játékteret is.

Néhány tantermi erőpróba után nyilvánosan idilli helyen került bemutatásra a jeles társulat (Szül! Szeret! Hal..!!!) legújabb darabja. A Palotanegyed hátsó fertályában egyemeletes házikót foglaltak el független művészek, a körfolyosón parányi mű-és próba-termek, a pincé-
ben színház.
Pap Gábor  szövegkönyve a régi idők felvételi vizsgáinak, egyetemi buktatóinak problémáit vizsgálja,  ám a protekció,  korrupció, a zsarolás és megalkuvás dilemmái manapság talán még
égetőbbek.
Az alsóbb osztályból induló Eszter felvételijén  miniszterasszonyi támogatást kap, önállósága,
igazságkereső szókimondása rövidesen a vezető-tanárral való összeütközéshez vezet.  Istár fénye oratóriumát egy feketelistás ellenzéki költő szövegére írja, a diktatúraellenes hangvé-
tel, a forradalmi hevület joggal rémíti meg a múltjában sötét foltot rejtegető professzort.
Benya Kata, az Esztert játszó  Németh Eszter és  Boros Ádám három szólamban vezeti fel a vitatott művet, utóbbi zeneszerzés-tanárként pazar dühkitöréssel próbálja elnémítani a veszélyes hangot.  Megismerjük félelmének okát,  egyszer egy titokzatos telefont kapott, amely az egyetemi állás elnyerését bizonyos feltételekhez kötötte.
A nézők itt kapcsolódnak be,  merész találgatás indul,  ki és mit mondhatott a telefonba? Nagyon jól esik, hogy a mai közönség sok mindenre gondol, csak éppen a besúgói beszervezés nem merül fel. Ez manapság talán /még!/ nem feltételezhető...
A játszók összegezik a véleményeket és a további fejleményeket ez határozza meg. Igazán izgalmas lehetőség, a színjáték eleven részesévé tesz.
A színészek pompás játékuk mellett a barátságosan könnyed kapcsolatfelvételben is nagyszerűek, mindenre figyelnek, mindenre reagálnak, mindenkit meghallgatnak.
Takács Ádám   elefántként tombol  a fegyelmi tárgyalás diszkrét porcelánboltjában,  minisz-
terasszonyi hamisságával   Manyasz Ildikó  rajzol leleplező karakterképet,  Boros Ádám  sze-
münk előtt törpül lobogó hajú forradalmárból meghunyászkodó törpeségbe. Németh Eszter
tekintetében az igazságkeresés lángjai lobognak,  míg énekében fenséges tisztaság szárnyal.
szárnyal.  Az arisztokratikus szuggesztivitású   Benya Kata  kiválóan jelenít meg egy magas in-
tellektusú, okosan helyezkedő személyiséget, csábos vonzereje szolgalelkű álnokságot takar.
Pap Gábor  koncepciója, textusa, zenéje egyaránt dicséretes,  rendezése újabb sikerre ve-
zeti az egyre ütősebb  Trainigspot Társulat-ot.

"Nőnek szülni kötelesség, lánynak dicsőség" - hirdette Sztálin, így gyarapítva alattvalói, gulág-rabszolgái, ágyútöltelékei tömegét.  Finomabban ma is ezt sugallja a többség:  "Fogy a nemzet, szaporítani kell." Az anyaságról csak fennakadt szemű áhítattal beszél a művészet, Kiss Noémi Ikeranyá-ja ütött meg először eltérő, merészen nyílt igazmondó hangot. A felvilágosult,  egyenjogúbb,  tanult és öntudatos nőnek  szembe kell nézni a gyermekvállalás ambivalenciájával.  Kiesni az élet, a munka eleven forgatagából, elnehezedni magányos elszigeteltségben: "Egyedül egész nap, nem szól senki hozzám, /Egyedül, ismeretlen váladékok szagában, /Ismeretlenné torzult önmagammal..."
A fiatal lány szerepében   Benya Kata   mély átéléssel,  érett eszközökkel állítja elénk a hasában növekvő "zsarnoki kis géntasak" elleni küzdelmet, "aki életre pusztít engem és önmagát".  A Mama követelőzik:  "Éjjel mosok, nappal fonok... Unokát akarok, dajkálni babát újra!",  Balogh Péter  Apá-ja kinyilatkoztat: "Istentől rendelt dolga ez az asszonynak."  "A férfinak mi?" - kérdezi a lány, "A megvilágosodás". - "Szülj te, én szívesen megvilágosodom."
A rendező  Tóth Miklós  Kiss Judit Ágnes  versciklusából formált progresszív színházi eszközökkel élő darabot.  Minden gondolathoz találó gesztusokat, érzékletes képeket társít, az együttes példás összmunkával realizálja elképzeléseit.  Boros Ádám  narrátori külső szemlélőből lép át  luther mártoni elveket sistergő szülésszé:  "Tépjétek, húzzátok, vágjátok, /A hasába könyököljetek,  /Amint meg van írva, ámen!"  A fiatal anya rogyadozó térdekkel cipeli hátára fonódó magzatát,  Jobbágy Kata  velőt rázó hangon ordítja: "Azt mondom: anya s azt hallom: oááááá!..., Nem jön ki más, csak az, hogy: oáááááá!" A férj, BodaTibor  is menekül. " Csak el innen, el/ A magam nemzette pokolból..."
A zongoránál csábító szépségként   Németh Eszter  kínál alternatívát,  énekel,  Bachot is, jazzt is játszik és lenéző mosollyal  győzi le a másikat.  A mikrofonnál,  népdalból applikált songgal bukkan fel a fekete plasztronos   Bora Levente,  hogy később operátor orvosistenségként dölyföljön: " Én döntöm el, mikor és kit operálok!... /Az ember csak hibaszázalék, Isten tűréshatárán belül."  A zenei anyag kimunkálását a  Trainingspot Társulat vezetője,  Pap Gábor  végezte, az ő érdeme az is,  hogy az együttes évek óta  töretlen len-
dülettel halad színházteremtő útján.
Az előadás az életút végpontjait jelöli ki, a szület-szeret-szül után ott vár a halál.  Fogyatkozó székek körül kergetőzve az életért küzdenek a játszók, de hiába szól  a donor-ballada:  "Haljatok meg, emberek, /Autóbalesetbe'/Motorbalesetbe'/Búvárbalesetbe',/ Adjátok májatok /Anyámnak örökre", - a Mama halálra készülődik. A "Mennyi időd van még?"
kérdésre  Manyasz Erika  válaszol: "Talán holnap elmegyek."  Még ebben a rendkívül sűrű, szédítően szuggesztív folyamatosságban is letaglózóan katartikus mondat! - És aztán a haláltánc végzetesen távolodó, kopogó léptei...
Csak a  Férjek kara  vígad:  "Húzzon óvszert a bánat, /Hegyezd meg a cerkádat! /Minden  napra egy-egy korty, /Minden évre új poronty!"  A dinnye-magzattal labdázgatnak,  trancsírozott gerezdjeit mohón felzabálják. Körbe-szeretkezik a világot, tangót járnak a fenődő kések fémes ritmusára.
Benya Kata,  akinek figurája emésztő hévvel izzik az előadás fókuszában, világgá köpi  Kiss Judit Ágnes  apokaliptikus ítéletét:  "A mellem két pénisz,  ki akar lövellni, /Így akarja a férfi, hogy szopják,  /Gyere, kis parazita, kis vérszívó, szívd csak,  /Pióca mindkettő, apa és gyerek". Keserűen összegzi a feloldhatatlan ellentmondásokat:
Gyereket szülni, aláírni halálos ítéletem,
Selejt vagyok, ha nem teszem.
Selejt leszek, ha igen.
Iszonyatosan erős textus,  lehetetlen nem idézni.  Óriási fegyvertény,  hogy a produkció abszolút adekvát a versciklus gondolatiságával, a vizualitás érzékletességébe transzformálja annak gazdagságát.  Tóth Miklós,  akire már jó tíz éve felfigyeltünk nyíregyházi Oidipusza idején, aki a  Kává-ban is remekelt a  Digó-val és a  Bábok-kal, kiemelkedő rendezéssel, min-
taszerű színészvezetéssel, nagyszerű társulattal alkotta meg  az évad egyik legjelentősebb független előadását.

Nem tudós bácsik, pszicho-nénik okoskodnak itt, a KIMI huszonévesei mutatják be a másság, a különféle szexuális orientáció problémáit . Maguk alkották meg a szöveget megfigyeléseik, tapasztalataik alapján, ifjonti éleslátással, páratlan kreativitással. Közös munka: színre lépésük időrendjében, egytől egyig fel is soroljuk őket.
Bukiban megismer egy "kissé ribancos" lányt, a szimpátia működik, a kémia kevésbé: Peller Cintia, aki később álarcos náciként is remekel, megrökönyödve utasítja vissza az együttalvási ajánlatot . Keserű Imre,  a legendás fejdíjas szentesi drámatanár Magyar Apaként kesereg, "jó tanuló-jó sportoló" fiacskája alternatív színjátszóvá züllött, seprűnyéllel éli meg homokos
homokos fantáziáit.
"Sárgadinnye fölfutott a görögre, /el kell válni kis angyalom örökre" énekli  Nagy Kata, öli a féltékenység: életének Nagy Nője, rajta kívül a férjébe is szerelmes. De legalább van valakije, míg a majdnem celeb, all round tehetség Forgó Rebeka sikertelenül próbálkozik hűvös barátnőjénél. Monológja briliánsan ütemezett szünetekkel telített, bizony nehezen
tudnánk ellenállni...
Míg a bajszos zöldálarcosok a Pride szétverésére készülnek, a szivárvány-maszkban ékeskedők gyengéd félelmeikkel vívódnak. Talpig decens rózsaszínben  Mándy Zsófia,  a 23 éves szűz tervezgeti hasonlóan érintetlen lovagja ágyba vitelét, de hát lehet, hogy "Marci meleg..."  Pap Katika  háziasszonya  nem tudja elképzelni,  hogy férfi férfibe is  lehet szerel-
mes, azt meg végképp nem, hogy hogyan csinálják?!?
Nagyon érzékeny, nagyon szellemes, nagyon őszinte és igaz produkció! Joggal került az LMBTQ Fesztivál programjába, az sem véletlen, hogy azonnal, ott helyben meg kellett ismételni! (Így élvezhettük kétszer is...)
"Jajj Istenem, hogy búsulok, /Hogy az utcákon mind sírok" - kezdi tenorban  Erdős Bence, majd egyre feljebb modulál, keresi a hangnemet, keresi rejtőző identitását.  Falzettig merészkedik, végül elbátortalanodva natúr baritonba süpped vissza.  Malgasi Dalma csalá- di illről álmodozik,  Belváros, kutya, gyerek, férj:,  "Csak most már beleette a fejembe magát
ez a. az érzés..." De még a biszexek élete sem könnyű!  Nyáry Pál  hiába próbálkozik tai-chi-s lazasággal Szabi barátjánál.
Reméljük, a jövőben újabb és újabb produkcióival várhatjuk a Rokka Társulat-ot, amelyet ,,az egymás iránti őszinte gyűlölet és szánalom tart össze".

Beterel a nézőtérre, csacsogva szóval tart, miközben ledéren átöltözik, kicsit túlsúlyos, kicsit vaksi: energikus lány, aki barátját várja.  Alaposan letolja a késésért, dühében szivacsból hajtogatott házikójába bújik, a Batman-papucs ajándékot is visszautasítja. A kedves viccelődés komoly kiborulásba torkollik, a fiú, az állandó közbeszólások miatt, képtelen befejezni a két pogácsáról szóló történetet.
Gács Bence  szimpatikus, megnyerően okos, barátságosan elbeszélget a nézőkkel is, színészi kvalitásait nagyívű kitörésekben mutatja meg.  Keményen ellentart  Forgó Rebeka Sára elsöprő erejű hisztizésének,  ez a Rebi úgy visít, nyög,  ordít és hahotáz, hogy a százéves is-
kola méteres falai is beleremegnek.  Ám némajátékai sem akármilyenek, egyetlen frivol gesz-
tussal elintézi a "szék-erotikát", végtelen percekig töpreng ujjaival a térdén zongorázva... A fagyizás kenős-nyalós bohóctréfába hajlik, tocsogva locsog a tüneményes duett.
Az alapötlet a rendező Fejér Máté-é, a vázlatos szituációk közös munkával érlelődtek frappáns jelenetekké, a színre állítás alakította ki a végső formát. A KIMI, a Keleti István nevét viselő művészeti iskola meghatározó bázisa az alternatív szcéna utánpótlásának, növendékeivel állandóan találkozunk a különféle társulatokban. Ez a triumvirátus is méltó a tanoda hírnevéhez, ez a produkció is jóval több, mint egy vizsgamunka.
A soron következő veszekedést halánték-masszázs oldja, a békítő pizza-lakomának azonban rosszullét a vége. A hátizsákból egyre izgalmasabb dolgok kerülnek elő, még egy fúrógép is: jól beválik léggömbpukkasztásra. A lökdösődés ölelkező táncba fordul, de azt a pogácsás viccet nem sikerül befejezni. A kiegyensúlyozott harmóniát megtestesítő Gács Bence el-
csigázva jelenti be a véget.
A rendezésben remeklő Fejér Máté gyönyörűen kijátszott, oroszos befejezéssel koronázza meg munkáját, feltakarítanak, összecsomagolnak, lassúdad kihátrálnak az ablakon át látható udvarra. Bencének végre sikerült elmondani, hogyan is beszélget az a két pogácsa, a lánynak hosszú percek után"leesik": - akkorát kacag, hogy még a Szondy utca illatos jázminjai is mosolyogva bólogatnak...
De még mindig van benne: a szűnni nem akaró taps után még egy meglepetés vár ránk, legyen ez a következő előadások titka!

Hűha!!! Nemrég láttuk az Oresztészben isteni szépségű Helenét, akiért tíz évig ostromolták Tróját, erre most Euripidész darabjában kisül, hogy ott se volt!!! Vágyakozva várta édes urát a békés Egyiptomban, legfeljebb a király szerelemi ostromától kellett tartania.
Az Ókori Görög Drámák beavató sorozatának nyolcadik állomásán Karsai György  ismét lebilincselő stílusban elemzi a politikai-magánéleti szövevényeket. Újra megvilágosodik a mitológiai családfák ágbogas hálózata, életközelivé válnak a koturnuson ágáló figurák.
Az eddigi darabok Jolly Jokere, az ifjú all round színész,  Nagy Dániel Viktor hajótöröttként hozza a hírt, megjött Menelaosz, a trójai győztes, aki hazafelé tartva egy pszeudo-Helenét hurcol magával. Gazsó György azonban ismeri a görög drámák felismerési jeleneteinek koreográfiáját, némi értetlenkedés után boldogan öleli magához igazi hitvesét.
Feledve a papirusz-ízű tandrámák unalmát, nagyokat derülünk a találékony magyarázatokon, kedvtelve lubickolunk a pompás alakítások özönében. Lukáts Andor minden alkalmat megragad a komikum felé való mesteri terelgetésben, a játszók virgoncan élnek a ritka lehetőséggel.  Cseh Judit  szigorú kapusként, jószándékú öregasszonyként egyaránt hiteles,
az akrobatikus légmunkájáról elhíresült Szávai Viktória szilárd talajon állva is fenséges erővel sugárzik, a világra szóló szépsége mellett  legalább annyira okos Helené szerepében.
Dekadens slafrokjában kap kosarat Nagy Dániel Viktor egyiptomi királya, de mintha hagy-ná is magát becsapni, hiszen annyi zsenge kisasszony várja nászra epedve...
Van még hátra vagy kilenc, ám úgy tűnik, hogy végzetesen beleszerettünk az annyit szidott ókori görögökbe. "Az antik hős vagy sír, vagy gyilkol"- állítja Karsai György tüneményes levezetésében, mi pedig nevettünk és okulunk.

Kilóghat bárki a sorból, bárki lehet "más". A bigott katolikus, az autista, a meleg, a cigány, a kerekesszékes.  Szabó Borbála  hat gimnazista szereplőt mozgat jellemző szituációkban, a szúrósra hegyezett röpke jelenetecskék kaleidoszkópja  tág spektrumban tárja elénk az intolerancia eseteit.  Heves szócsaták, kiélezett sértések, félperces összecsapások. Káprázatosan tömör dialógusok, túlzásokat kerülő, ám abszolút hiteles diák-nyelv, humor-villámok a tragikum sötét felhői között.
Ficzere Béla  rendező alaposan megmozgatja színészeit, a sapkával, sállal jelzett alapfigurák mellett jut mindenkinek felnőtt szerep is,  a szülőket, tanárokat,  a doktor bácsit, pszichonénit is ők játsszák.  Kőszegi Mária celeb-sikerekre áhítozó, súlyosan extrovertált bulimiás, zabál és kihány,  de sokgyermekes anyukaként álságos jósággal eteti családját. Merev nyakkal értetlenkedik az autista  Jászberényi Gábor,  öntudatlan áldozata az osztály-
társi és a tanári elutasítottságnak.
Maga az előadás nem interaktív, száguldó iramban, egyvégtében pereg le előttünk, a nézők a később kapnak lehetőséget. Valamelyik szereplő helyzetébe képzelhetik magukat, megírják naplójukat, rajzzal ábrázolják a problémát, tanácsaikkal segíthetnek.  Az egyik fémmunkás szakközépben például a deréktól béna lánynak kerekesszéke felturbósítását ajánlották fel...
Látszólag a legelőnyösebb tulajdonságok  Réti Adrienn-ek jutnak:  szőke, kékszemű, jómódúak a szülei, okos és szép, - csak oxigénhiányos születés okán mozgáskorlátozott. Nyomorékozzák, ki akarják zárni az iskolai Ki mit tud-ból, szülei meg állandó korholások mögé rejtik keserű csalódottságukat.  Sugárzó erővel énekel,  a szuggesztív alakítást érzékletesen
nyalja az irigyelt külső mögött búvó tragikus sebzettség.
Cikázó mozgás, gunyoros szemtelenség,  fürge észjárástól fénylő tekintet,  a cigányfiú, aki arcátlanul sérteget,  keményen ellenáll, ha vádolják,  nem lop mobilt, de egy kóbor ezres csak a markába ragad néha.  Sütő András Miklós sokszínűen kidolgozott figurát formál, de magyarbunkó buzizó apaként is félelmetes, - nem szívesen ebédelnénk vele.
A kontyosan szigorú bigott  Sipos Vera  szimpatizál harmonikusan szelíd,  visszafogott viselkedésű osztálytársával,  az óvatos közeledésből ebédmeghívás lesz.  A terített asztal fölött melegeket gyalázó szitkok röpködnek, a vendég nagyokat hallgat, a lány a keresztény toleranciára hivatkozik. "Őt is ezzel gúnyolják, pedig nem is, ugye?" - néz rá Horváth Zoltán-ra, aki egész alakításának teljes belső átlényegülésével, rezzenéstelen némasággal mond igent.
Célzatosan tantermi a produkció, de biztos, hogy némi bővítéssel  Szabó Borbála  briliáns textusa,  Ficzere Béla  rendezése normál színpadon is kiválóan megállná a helyét.

A szecsuáni jólélek romantikázott már piros ruhában,  Kaposváron a trafikocska telefonfülkényi volt, a Piccolo Teatro-ban  a vízárus Wang a horizonton emelkedő hajnali Napkorong rózsaszínjében tolta triciklijét. A k2 két ifjú mágusának elég egy szobányi csupasz tér, hat szereplő fekete trikóban, pittyegő sansula, zümmögő zenetál, pentatonnyi fadob. - És úgyszól  Bertolt Brecht  céltudatosan szikár szövege, mint még soha!
A három napszemüveges istent földi szerepekben is viszontlátjuk,  Horváth Szabolcs fülelő szomszédasszonyként intrikál,  Rózsa Krisztián okoskodó rokon és szoknyácskás örömanya, Jerger Balázs   asztalosként, szerelmes borbélyként  egyaránt megvillantja szúrósszemű agresszivitását.
Benkó Bence és Fábián Péter   csalhatatlan érzékkel  teremti meg a szituációkat,  a legjelentéktelenebb mondat is találó értelmezésben realizálódik,  a tiszta deklamációt leheletnyi gesztusok kísérik, a jelenetek tempója és tagolása tökéletes szerkezetté épül.
A vízárús  Borsányi Dániel narrátori szerepén kívül alakváltás nélkül követi végig a történéseket, a külsőségektől megfosztott stílusba  magától értetődően illeszkedik naturálisan vörösre vert alsókarja.  Pallagi Melitta   első megjelenése megszenvedett törékenységet, naiv együttérzést, született jóságot mutat.  Nagybácsiként sem szorul  maszkulin külsőségekre, a rákényszerített szerepjátszás mélyről átélt megmutatása, az éles szembenézés, a felcsattanó keménység hitelesíti, nem a nadrághúzás.
Azt tartjuk Bechtről,  hogy tanmesemondó, racionális és kiszámított, - de azonnal homályba zuhannak a gondolatok, amikor megérezzük a szerelem viharának előszelét. Az álnok pilóta,  Domokos Zsolt  igazi manipulátor, égnek emelt orral bűvöli el áldozatát, aki csak arra vár, hogy végre célra találva feltörhessenek  soha nem volt érzelmei. Sen Te átlát a szitán, ám az őrült vágyakozás a jóra és szépre letöri a kétely ellentmondásait.
Az egyetlen lány a bandázó férfitömegben lenyűgöző sugárzással játssza a vállaltan vak szerelem tragikus stációit,  de még ennél is  magasabbra emelkedik  az anyaság szentségé-
ben. Egycsapásra eltűnik a  "Micsoda város ez" Charlotte Corday-i szorongása,  szárnyaló sza-
vak jelentik be  egy kis ember érkezését.  Pallagi Melitta  ezerarcú alakítása a női,  az asszo-
nyi, az emberi lét  totális spektrumát tárja elénk,  elementáris songja  a produkció nyolcez-
res csúcsainak katartikus betetőzése.
Az önálló társulattá előlépett k2,  az író-rendező páros  Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével röpke évek alatt  a független szcéna egyik legfontosabb együttese lett, minden előadásuk újabb és újabb területeket hódit meg.  Hiperszonikus alkotókedv, töretlen lendület,  az egyéni energiákat hatványozó csoportkohézió: lassan már semmin sem csodálkozunk, csupán még inkább felcsigázott érdeklődéssel várjuk a következő csodát!

Tudjuk, az örökérvényű drámák mindig aktuálisak, de hogy  Aiszkhülosz egy az egyben reflektál napjaink dermesztő belpolitikájára, az mégis meglepő.  Karsai György  most is lebilincselő bevezetőjében figyelmeztet a darab cselekményszegény "unalmára", a gazdag nyelvezetű dialógusok azonban rendkívül izgalmas és szórakoztató előadást teremtenek.
Szegény  Lukáts Andor rendezőt főisteni parancsra láncolják a sziklához, moccanás nélkül tűri a korlátozottságot, követendő példát mutatva nagynevű pályatársainak.  Héphaisztosz, Hegedűs D. Géza piacozásból beugorva, teli bevásárlókosárból szedi elő szerszámait, hogy kovácsolt vasakkal rögzítse a kínzóan szorosra húzott köteléket.  Együtt érez, de távolságtartóan mentegetőzik, csupán jelentéktelen láncszem ő a felülről irányított megtor-
ló gépezetben. Egy személy tripla hatványon,  belép a Kar,  Pallagi Melitta , heves empátiá-
val ki is kel a zsarnokság új undokai ellen.
Karsai professzor  eredményjelző táblán összegzi a  Jók-Rosszak arányát,  az  Erőszak és az Erő segítő közreműködése révén, pillanatnyilag 0,5/3 az állás, Prométheusznak rosszak a kilátásai.  Vízhatlan köpönyegében  Ókeánosz  is negtívan befolyásolja az erőviszonyokat, levegőnek nézi segítőkész leányait, emgedelmes hűbérese az isteni klánnak.
Az állatvilág sem marad tétlen,  bögölyűzte tehénke botladozik elő,  szerencsére hamar ledobja maszkját,  Móga Piroska  áradó deklamációval panaszolja szenvedéseinek stációit. A Boszporuszt megúszva járja be  Európát, Ázsiát,  végül is a fekete egyiptomiak között talál menedéket.  Ám az ő utóda lesz 1300 év múlva Héraklész,  aki megszabadítja az embereknek
tüzet hozó hőst.
Az athéni demokráciát mindvégig a diktatúra fenyegette, drámánk nem véletlenül van megtűzdelve akkurátus zsarnokság elleni kirohanásokkal .  Be is toppan a kedves Vezér: Zeusz égi küldötte: Hermész, óvatosan fürkészi a kamerák helyét,  eligazítást mobilon kér a Nagyfőnöktől, nyájas szavakkal tolmácsolja az elutasító üzenetet.  Nagy Dániel Viktor az apparátcsikok kaméleonarcával, csinovnyikfürgén abszolválja a parancsot,  komikai csúcsra lendítve a nagyszerű produkciót.
Hat kettőre vezet az ellentábor, a megszabadított  Lukáts Andor  oszt-szoroz, ki is jön az ominózus 2/3, az átkozott kétharmad...  Mit tehetünk másfél ezer évig?!? Tovább járunk a Sanyi és Aranka Színház,  Karsai György vezette, sorozatosan legendás ógörög drámaóráira.

Horváth Csaba  esetében két szót felejtsünk el:  "Táncszínház" - "Mozgásszínház". Nem! Ez a korszerű SZÍNHÁZ, csak így, simán.  Helen Edmundson erős textussal, találékony dramaturgiával megírt darabja végül is  teljesen hagyományos, ráadásul történelmi, de nem
lett átigazítva, koreografálva,  csak, "csak" az alkotó egyéni stílusában,  saját színpadi nyel- vén realizálódott.  A szavak és szituációk erejét  gesztusok, fizikai elemek, mozgáskombináci-
ók hatványozzák, nagyságrendekkel sokszorozva hatásukat.
Cromwell, az angol forradalom hőse rövid úton diktátor lett, az írekben találta meg az angol egység megszilárdításához szükséges belső ellenséget, módszerei számunkra nagyon is ismerősek: vagyonelkobzás, kitelepítés, népirtás. Fejpénz: Egy Farkas = Hat Font,  Egy Ír: ugyanannyi. De az utóbbi többet ér: földjét, házát, pénzét is szét lehet osztani!  És ha a férj angol, ám a feleség bennszülött, előbb-utóbb családon belül éleződik ki az ellentét.
A homokzsákból épült házat lerombolják, a színpadot barnásvörös föld borítja, a farkasok fenyegetése nyüszítő behódolásba vált,  a plasztik-ruhák vöröse-feketéje, a zene vijjogó fájdalma a rettegés sötét atmoszféráját teremti meg.
Horváth Csaba  együttese darabról-darabra bővül,  a régiek és az újak anyanyelvként bírják  a test, a hang, az átélés és a mozgás  egyenrangú egységét megvalósító játékmódját.  Nagy Norbert  skót dudával imitálja  a csecsemőhangokat,  Pallag Márton  alkati erejét árnyalt deklamációja fokozza,  Zarnóczai Gizella  karizmatikus létezése súlyos ellenpontja az örvénylő mozgásoknak. Andrássy Máté  főúri figurája a kompromisszumból születő árulás ellentmondásos szobra, a lázadó nép fia a fojtott indulatú  Kádas József. Az ő hozzáállásuk a Tavasz ébredésétől datálódik, tökéletesen művelik  a  Forte Társula t sajátos stílusát. Azóta
játszik  Földeáki Nóra is, aki több éves kihagyás után még az addiginál is magasabb szinten folytatja. Töredezett szavai, megtört tekintete a rabszolgahajón felejthetetlenné teszi megrázó alakítását.
Ne nevezzük koreográfusnak:  Horváth Csaba  unikális rendezésének a mozgáskombinációk csak a legkisebb összetevői  a tér,  a díszlet,  a zene és a  színészi játék alkotta összművészet színpadi univerzumában.  Az emblematikus főalak:  Krisztik Csaba, a kegyelmet
nem ismerő Kormányzó. Tértölelő vetődésekkel gyűri le a farkasokat, éles replikákkal veri vissza a belátást kérő, racionális érveket.  Minden írt felkötünk,  mindenüket bekebelezzük, a családokat a senki földjére, a kóborlókat Barbados szigetére űzzük! A legyőzött ellenfél örök ellenség:  el kell pusztítani! /Ismerős igék, a XVI. századi recept ma is beválik.../ Minden mondatot heves gesztusból indít.  Pózba merevedő piruett, villámgyors elhajlás, káprázatos forgások élesítik a szikrázó szavakat. A hipnotikus tekintet, a fenyegető csöndekkel keményített frázisok, az energiától túlfűtött fizikum démoni erejűvé teszi az utolérhetetlen ifjú színész elképesztő színpadi létezését.
És van még újabb csoda is!   Még e.h., de már első megjelenése figyelmet kelt. Pedig akkor még boldog anya,  szerelmes feleség,  a váratlan események azonban  rögvest előhívják drámai tónusait. Habozás nélkül, gyalog siet a testvérként kezelt, távoli kikötőbe hurcolt szolgáló után, beverekszi magát a kormányzó elé, letépi ruháját, térden állva könyörög.  Gyűlöljük a színpadi pőreséget,  de ez nem az!  A meztelenség itt a totális odaadás, a teljességében felvállalt emberség szimbóluma,  Ostorházi Bernadett  doboló alakja eleven tiltakozás, az égő tűzoszlop felkiáltójele, játékának mágikus aurája bukásában is egyértelművé teszi tragikus győzelmét.
Az utolsó képben  Fehér László, akit előzőleg a hatalom szolgai és bírói megtestesüléseként láthattunk, legyilkolt írként a föld alá veti magát. Szó szerint: döbbenetes látvány, ahogy a hullámzó talaj alatt kúszva  ledöfött szívként pulzál az utolsó dobbanásig.

Szimpatikus bevállalás a társulat neve:  Képzetlenek.  Valóban nem gyakorlott játszók,  de sokkal fontosabb,  hogy nagy energiákkal,  szorongás nélküli,  ösztönös rátalálással játszanak. A produkció erénye  Szilágyi Gábor különleges rendezői koncepciója, amely a lehetőségekhez képest meglehetősen magas szinten valósul meg.
A töredékes darab képei  kreatív módon vannak kezelve:  egy őrület gyilkosságba torkolló fejlődéstörténete párosul a Hatalom embereinek  talán még veszélyesebb paranoiáival. A szereplők kiválasztását nyilván megszabták az adottságok,  de a típusok önmagukban beszédesek.  Marie,  Gönczy Barbara  mindenki macája, esendően kiszolgáltatott, talán csak a szép szál Tamburmajor, Kámvás Bálint  kellene neki, ha választhatna.
Egy szál deszka a díszlet, arra pisálnak, amőgé bújnak, azon táncolnak, azon fekszenek. A világítás és a zenei effektusok mesteri kezelése  kiválóan tagolja a jeleneteket,  váratlan  hatásokkal fokozva a növekvő feszültséget. Izgalmas szituációk,  lendületes tempó, a rendezői ötletek pontos kidolgozottsága. Nincs szükség a homoerotikus borzalmakra, elhagyható minden egyéb brutalitás, elég a nagyon jól ábrázolt, megalázó lelki terror.
A Kapitány,  Nemes Gusztáv és az Orvos, a feminin  Berkes István  kíméletlen agresszivitása éppen eléggé indokolja a leggyengébb ellen irányuló, kétségbeesett tettet, amellyel Woyzeck  önmagát is megsemmisíti.  Keindl Péter-ben  a kíméletlen önfeltárás  krisztusi gesztusa figyelemre méltó,  ez egyben  Szilágyi Gábor  markáns színészvezetésének is dícsé-
rete.
A produkció a független színház hatalmas tartalékait bizonyítja:  ebben az esetben nem egyes alakítások, hanem az együttes összeforrott játéka, a rendezői elképzelés ereje és a megvalósítás hitelessége kelt további reményeket.

Karsai György  "Ókori görög drámák" sorozata után  igazán időszerű volt már egy egész estés színpadi előadás is,  Lukáts Andor  merészen egy ismeretlenebbet választott,  a tragé-
dia mögött megbúvó komikumot is felvillantva.
Székely Rozi, a szegény elűzött Andromakhé  keserves sirámokban ecseteli szenvedéseit, kegyetlen úrnője,  Szilágyi Csenge  szigorú fogságban tartja, melyet egyáltalán nem enyhít a bájos  Móga Piroska  együttérzése. Sziszegő szipirtyóként  Andruskó Marcella újabb oldaláról mutatkozik be,  az expozíció találékonyan ágyaz meg két hatalmas férfiegyéniség röhejbe fúló összecsapásának.
Nagy Dániel Viktor  sokoldalú kiválóságát, a Sanyi és Aranká-n kívül és belül, már régesrég megismertük, de most olyan partnert kapott,  aki mondatainak súlyát öregesen sunnyogó, ám annál keményebb riposztokkal hatványozza.  Pallag Márton, a Színművészeti Fizikai Osztályának végzőse, robusztus energiákkal,  aláló karakterrajzzal hozza  az aggastyán apóst,
kettejük szócsatája Euripidész,  a rendező  Lukáts Andor és a játszók páratlan remeklése. Szofisztikus elmeéllel, a groteszk humor kacskaringós ösvényeit járva,  újabb és újabb gondolati csavarokkal próbálják igazukat bizonyítani, tartósan terhelve nevetőizmainkat.
De a folytatás is tartogat meglepetéseket. Miklós Marcell  markáns jelenléttel abszolválja figuráját,  a színiegyetemista  Jéger Zsombor  pedig  magabiztos játákával  tűnik ki.  A meg-
mentő kékesen derengő,  angyali fényben lép elénk:  Fekete Réka-Thália  gyönyörűséges
deklamációval,  sugárzó szépséggel testesíti meg a  Jó diadalát,  szuggesztív lénye mennyei
felkiáltójelként tetőzi a nagyszerű előadást.

Egyszem újabban épült múzeumunkban,  (MODEM /Debrecen/),  még a Föld szintjén fogad Piti Emőke  őszhajú angyala, kéri, hagyjuk el hétköznapi gondunk-bajunk,  kövessük őt fel  az égi lajtorján. A köztes felhőszinten megszabadulhatunk alantas anyagcserénk vágterméke-
eitől is,  feljebb már az angyalok kórusa vár.  Szakács Hajnalka  szopránja szárnyal a szférák
Horváth Szabolcs  alkotta zenéjében, a kórus az idilli boldogság békéjét zengi.
Terített asztalnál illatozik földi létünk Utolsó Vacsorá-ja, nekünk Boros Anna méri sugárzó mosollyal a paprikáskrumpli Mennyei Manná-ját. Szikvizes Nektárral koccintunk, a palacsinta nem egészen illik a paradicsomi menübe, talán a sompolygó Lucifer csempészte elénk.
Mi is a beöltözünk  Domokos Barbara angyaljelmezeibe és  Rózsa Krisztián kalauzolásával át-
szellemülten bolyongunk tovább.
Nincs itt Színház, nincs itt Színész, az Üres Tér-ben, 32 kottatartón Lucia Marneanu grafikái
érzékletesen jelenítik meg  az ABC-t,  míg lilás fényben  csontokból kirakott  M.ennyország
felirat ragyog.
Eldugott zugban angyalkák utánozzák a TV-ben táncoló csontvázak és Micky Mouse mozdulatait,  Kátai Kinga és Pallagi Melitta gyermeki bájjal zümmögi a felhőtlen gyermekkor
dicséretét.  A belső udvar fölött futó gyilokjáró szűk folyosójában  már csak magunkban görnyedünk karszékeinkbe, már Üres Tér sincs, előttünk a Paradicsom Télikertjének pálmafái hajladoznak,  lebegőn zúgó csönd ölel,  tényleg kiléptünk Való Világunkból  a Nihil békéjébe. A hosszú expozíció  performális történései belső békévé oldják a földhözragadt feszültségeket, könnyek fojtogatnak,  ez lenne a teljes boldogság?  A Semmi, a Nemlét, az a megkomponált Unalom, amelyről Bach kapcsán Pilinszky beszél?!?  A M.ennyország, amely csak a büchneri kontraszt kedvéért van, hogy tudjuk, mi a Pokol?
Be vagyunk a sötétbe zárva, ám váratlanul egy felháborodott néző  töri meg a csendet, ki kell mennie pisilni, a kapuőrző arkangyal azonban nem engedi.  Krajcsi Niki elszántan védel-
mezi az isteni tiltás abszurditását,  a vita hevében azért megtörik egy kissé, bevonulhatunk a tárgyalóterembe, ahol a nézői kilengés bűnöse áll a bíróság előtt. Nehézkesen bár, de álságos felmentő ítélet születik,  elrettentés végett viszont, az Úr elé kerülve,  bepillantha-
tunk szörnyű jövőnkbe.
Az Atyaisten,  a Kedves Vezér  babzsákokon ugrálva grandiózus fingó-repertoárját mutatja be, kézzel-lábbal,  térddel, fejjel bökdösve,  brutális hangképzéssel variálva ízes alhangjainak tágas arzenálját.  Először a protestáló néző kérdéseire csak  szellentésnyi válaszokat ad,  majd fölényes gőggel utasítja vissza vádjait.  Félelmetes intenzitású posztmodern közhelyáradat zúdul ránk, színházi utalások, irodalmi asszociációk,  bárgyú politikai szólamok. Beckett és Brecht, Shakespeare és Bulgakov szavai röpködnek, az útszéli humor kontrasztál a magas irodalommal.  Borsányi Dániel  virtuóz komikusi vénával  támadja röhögőizmainkat,  erőteljes színekkel festi meg  a kényúri bunkóság portréját.  Megkapja magáét tőle a közönség is, amely mindent bevesz, semmit se kérdez, meg idejön, amikor ennyi pénzért egy igazi színházba is elmehetett volna...  Mestermunkájára dicséretként leginkább kedvenc szavajárása illik: "Ez az! Ez az!!!" A lázadó egyén szerepében  Viktor Balázs vöröslő fejjel ágál, szenvedélyes kirohanásokkal ostromolja  a pöffeszkedő hatalom bástyáit. A két színész három síkon brillíroz: az uralkodó és alattvaló mellett az istenség és az ellentmondó Lucifer párosát is megjelenítik,  egymásnak súgva,  végszavazva pedig  még azt is eljátsszák  színész-
ként, hogy színészek... Óriási!
Ahogy az író-rendező  Benkó Bence és Fábián Péter  koncepciója, szövegkönyve, színészve-
zetése is,  amely az összeforrott együttes  energikus munkájával teszi újszerűen feledhetet-
lenné a minden ízében eredeti előadást. Ilyent még nem láttunk, az elképzelés kimunkálta sajátos formáját, mely a performansztól, az environmenten át, a színjátékig használta eszkö- zeit, hatásos egységgé ötvözve a legtávolabbi elemeket is.
Debrecenbe kéne menni!!!  A  k2  helyspecifikus produkcióját aligha láthatjuk máshol...  Hacsak a  Szépművészeti Múzeumot  nem ajánlja fel a szókimondó kortárs színházért köztudottan rajongó kulturális vezetés...

Mai valóságunk beemelésével  Dömötör Tamás  jó érzékkel tágította az eredeti Shop-Stop  filmsztori dimenzióit, az amerikai videotékát  az egész rettenetes magyar kócerájt jelképező népnemzeti vegyesbolttá alakítva. Tombol a szexis szókimondás, ám a zsigeri promiszkuitás komikumánál  sokkal erősebben rémít a hivatali packázásba rejtett alattomos maffia-önkény.
Érsek Obádovics Mercédesz  végtelenített szalagként sorolja  a törvény abszurd kívánalmait,
Mohácsi Norbert  tanítóbácsisan korholó hangsúlyokkal figyelmeztet  a trafikkoncesszió kö-
telmeire: "Dániel! Dániel!"-jét kottázni kéne.
A boltosok lázasan falazzák ketté a Sóhaj Videótéká-t a kisvegyestől,  a kettős bejárat homályos üvegén, a fórsriftos cégtábla mellett már ott virítanak a mocskolódó feliratok. Lassan exponálódik Dante,  Hajmási Dávid  konfliktus-hálózata,  a világszép Jennifer elhagy- ta, de mégis  állandó telefonkapcsolatban kelti a reményt, a jelent  Szvetnyik Kata  ebédet
hozó, továbblépésre sarkalló hétköznapi napsugárkája képviseli.  Bolti mindenesként Sára, a szoliddá szelídített Pallagi Melitta szolgál, bevásárol, lót-fut, szorgosan malterozza a téglát, miközben krisztusi Kristófja,  (Jaskó Bálint  parádés karakter-alakítása!), folyvást vallási köte-
lezettségekkel nyaggatja.
Jönnek -mennek az ellenőrök és a vevők,  Felhőfi-Kiss László a pongyolásan, papucsosan csoszogó tragikomikumot hozza, az elképesztő lazaságú drogos lány,  Piti Emőke  brechti songokat rappelve  tagolja a jeleneteket. Brutál-erősek a  Baqais Ádám  enjambment-okban
indázó dalai,  csakhogy képtelenség élőben felfogni őket,  mindenképpen meg kéne kapni őket a végén, nyomtatásban...
Dömötör Tamás  rendezése,  Szili Péter  akkurátusan bekellékezett díszletében,  biztos kézzel bontja ki  a cselekmény  lassan összeérő szálait.  Hétköznapi a tempó,  ám a mélyben ott lappang az ellentmondások sűrűsödő szövevénye. Váratlanul állít be Tolnai Hella, gyönyörűen felépített, tökéletesen játszott csábítási játszmájában remekel, szépségével ál-
cázva számító fondorlatait. A látszólag felületes, szélsőséges tettekre képes videótékás Oszi,  Domokos Zsolt  pergőnyelvű figurájában, könnyedsége ellenére pontosan érzékeli a szituációkat, zsonglőri fürgeséggel dobálja sörösdobozait és magát, észrevétlen trükkökkel manipulálva a többieket.
A váratlan végkifejlet forgatagában az addig engedelmes kisegér,  Pallagi Melitta  vulkánikus kitörésben szikráztatja robbanékony energiáit,  tétován rendeződnek a konfliktusok, a tüneményes  Piti Emőke utolsó songja zárja a nagyszerű előadást.  Dömötör Tamás  vezeté-
sével a  KOMA Társulat  érdesen komikus,  metszően  politikus komédiával koronázza meg az Óévet.                                                                                                    

2 0 1 3

Úgy tűnik, a kivándorlás témája nemcsak minket érint.   Marianna Salzmann  színművének témája magyar, általánosabb érvénnyel az identitáskeresés drámája. A nagymama a Kádár-rendszer aktivistája volt,  az anya is itt él, a lány már messzebbre vágyik.  Mássága a zsidó származás és gondolkodás mellett, a leszbikusság felvállalásában is megnyilvánul.  A bátyja
egyenesen Izraelbe ment, ő inkább a békésebb New Yorkot választja.
Borgula András  takarékos eszközökkel,  meggyőző erővel realizálja  a frappáns szituációkat, Varsányi Mari  fordításában hatásosan szólnak a dialógusok.  A három nőszerepet három korosztály,  három stílusú egyénisége jeleníti meg, ennek ellenére sikerült egységes sikerül az egységes hangvételt megtalálni.
Kerekes Viktória  jó kiállású negyvenes,  a realitásokban él, kényszerű toleranciával próbálja megérteni  a világot és gyermekeit.  A Nagymama anno  beépített tégla,  vidoran jelentgető hálózati személy,  hazafias indíttatású besúgó volt,  holokauszt-emlékező világutazó, az elkötelezett nomenklatúra díszes tagja. A korra vissza nézve bizonyos mértékig
meg kell értenünk,  a jelen ifjú generációjának szemében  megbocsáthatatlan kövület.  Ellentmondásos alakját  Kiss Mari kiválóan hitelesíti, emberi vonásait erősítve az ideológiaiak-
kal szemben.
Nagy örömmel látjuk újra,  a színművészeti egyetem elvégzése után, családi örömök miatt eltűnt  Huzella Júliá-t. Extrém egyénisége, energikus játéka, sugárzó színpadi aurája már igencsak hiányzott. Tűéles deklamációja, átható tekintete, karakterformálásának ezer árnyalata méltán állítja az előadás fókuszába. Neki köszönhető, hogy az előadás a közvetlen
konkrétumokon túl, a sorsdöntések, életmódváltoztatások tágabb érvényű problémáira is reflektálni képes.

Szerencsére eszünkbe sem jutott, hogy a titokzatos  Kalapos Ember bosszúból/?/ működik
mobil spermabankként,  szerteszét szaporítva  a nemes cigány-fajt/?!?/  Ez egy akkora mar-
haság, plusz rettenetes ellenrasszizmus, hogy csak elfelejteni lehet, jó, hogy a darab szín-
revitelékor is ez történt. Apa- és identitáskeresésről van szó, a kamaszkor jellegzetes kon-
fliktusáról, okoskodás, erőltetés, belemagyarázás nélkül.
A nagymúltú  Kerekasztal  most a  Stúdió K-val szövetkezett  nagykamaszoknak szóló inter-
aktív produkcióra. A tisztatekintetű  Bagaméry Orsolya származását firtató kérdésére any-
ja,  Nyakó Júlia  csak homályos mesével válaszol,  Mirkó világgá megy, az erdőben a furcsa
testvérpárra, a nagylány Milára és öccsére, Lubóra talál.  Kalandos útjukon követjük őket,
miközben a nézők  Hajós Zsuzsa  vezetésével alaposan kitárgyalják a felvetődő kérdéseket.
Az öt-tízfős csoportok a játékvezetők és a színészek közreműködésével beszélgetnek, véle-
kedéseik aktívan befolyásolják a történéseket.
Homonnai Katalin és Lovas Dániel szépen rajzolt karakterekkel árnyalják a képet,  Spilák
Lajos varázsosan duruzsoló hangkulisszát fest,  míg a legendás apát kifinomult eszközökkel
jeleníti meg.  A rendező  Kárpáti István,  hasznosítva az  Országalma  Csulánó-motívumait,
biztos kézzel fogja össze  a szálakat,  egységes hangvételű,  nyugodt tempójú előadást te-
remtve a laza szerkezetű anyagból.
A kisebbik testvér, Lubó szerepében  Tárnoki Márk  nemcsak szimpatikusan hiteles,  a ze-
nélésben is tevékeny részt vállal.  Bagaméry Orsolya  szélesmosolyú Mirkójának kontraszt-
ja Mila, a néhány évvel érettebb, öccsével kóborló cigánylány. Jól felvágták a nyelvét, he-
ves a vére,  éles a szava,  kényszerű keménysége mimóza-lelket takar.  Pallagi Melitta, ko-
rábbi alakításaihoz hasonlóan, most is sugárzó makacssággal hipnotizálja a nézőt, legkisebb
gesztusa is villámcsapás.
Egyszerre élünk meg egy színházi előadást, amely teljesen feloldódik a kíváncsi tekintetek
kereszttüzében és egy barátságos beszélgetést, amely aktív részvevővé emel. Színházi köz-
mondás, hogy "nincs két egyforma előadás". Ebben az esetben ez aztán a végletekig bizto-
sítva van: a színészek is váratlan meglepetésekkel, újabb kihívásokkal szembesülnek.

Shakespeare-i üres színpad, mindössze egy, leporellóként ki-be-hajtogatható, négyes ajtó-
keret a díszlet, melyben az összes királyi fenség rögvest elénk áll. A zselézett frizurájú his-
pán uralkodó, a gömbölyded mosolyú  Tóth József és a bűbájos hölgykoszorú,  Medici Ka-
talin, Stuart Mária, I.Erzsébet. A korhűségnek megfelelően, természetesen férfiak játsszák
őket... Nagypál Gábor  elegáns dikcióval teljesíti Narrátor-szerepét, a királynő szeretőjét,
érces férfiassággal,  Király Attila  adja.
Szikszai Rémusz a Vádli  harmadik darabjával folytatja  következetes társulatépítő munká-
ját, a Caligula és a Kárhozottak összeesküvése nagyszerű együttesére alapozza koncepci-
óját. Meghatározó feladatot kap  Tamási Zoltán, a hatalmat képviselő cenzorok:  Herczeg
Tamás és az élesszavú  Keresztény Tamás  magától értetődő természetességgel illeszkedik
a hétpróbás kiválóságok csapatába.
Bodor Johanna  egyaránt nagyszerű, mint mozgásművész és mint  érzékeny megfigyelő, de
királynői felsőbbségként is emlékezetes. Többször kilépünk a történelmi drámából, a színé-
szek próbáját hivatalosságok zaklatják, a két síkon zajló cselekmény tömény izgalmakat hor-
doz. Hogyan alakul a királynők hatalmi párbaja?  Sikerül-e a társulatnak eljátszani a korabe-
li eseményeket tárgyaló darabot?
Egyetlen bútor egy asztal, felfordítva kád, melyben a királyi szennyest mossák, vagy éppen
a Nagy Armada elleni  tengeri csatát vívják.  A fürge angol gyújtóhajók győzelmét  lobogva
lángoló papírvitorlák jelzik,  pontosan képezve le  a produkció stilizált könnyedségét. Gör-
dülékeny textus, kikacsintó komikum, pompásan kimunkált szituációk.  Elsöprő tempó, öt-
letes gesztusok,  összehangolt játék:  Szikszai Rémusz  egyre magabiztosabban bizonyítja
kivételes rendezői rátermettségét.
És ezek a gyönyörűséges nők!!!  Kaszás Gergő  Medici Katalinként emésztő szőkeségében,
frivol csábmosollyal, kölcsönért környékezi az uzsorást, aztán a visszautasítás okán megve-
tően lezsidózza.  Nagypál Gábor-nak  elég egy sapkát húzni  a tökéletes átlényegüléshez,
bámulatos finomsággal érzékelteti a tudás és tapasztalat szellemi fölényét. Egészen kiváló
a zene,  ebben a képben például klezmeres klarinét szól  a csembaló ritmus-alapja fölött,
Monori András  nagyot alkot az énekszólamokban is, dalszöveg  KAF, azaz  Kovács András
Ferenc!
A címszerep, annyi színésznő álma:  Fodor Tamás-é. Nyílt színen öltözik be ledér kombiné-
ból páncélos fenségbe, sűrűn veti le vörös parókáját, ám csupasz fejjel, borostásan is ab-
szolút biztonsággal abszolválja  sokszínű szerepét.  Arcjátéka félelmetes, grimaszai többet
mondanak minden szónál, hangja a dühödt fortétől a leheletnyi pianóig terjed: a kádban
mélázva suttogott monológja színészi remeklésének csúcspontja.
Tilly Boom-ként, énekelve, táncolva sürög-forog a nagymosás és a háztartási asszisztencia
összetett terében, majd mint  Stuart Mária  készül a pallos alá. Nem fejhangon  igazi szop-
ránszólamot interpretál a széles legatójú Stabat Mater-ben,  mellyel párhuzamosan a halá-
los ítélet dübörgő kórusa szól.  Bercsényi Péter  alakítás több, mint reveláció: hihetetlen
érzékenységű, arányosan megformált, elbűvölő szuggesztió, - a karizmatikus színpadi jelen-
lét ritka csodája. Nem azért, mert Férfi, nem azért, mert Nő, egyszerűen elképesztő!!!
Van-e nagyobb öröm, mint látni egy frissen alakuló együttest, mely immár harmadik előadá-
sával vívja ki helyét az élvonalban!

Számtek osztályba járt, szeretett volna a dráma-tagozatra átkerülni.  Varga Attila hitelesen mutatja be kálváriáját, elhatározásába hiába egyezik bele anyukája /Bari Amália/, a zordon vaskalaposság megakadályozza, a kétszer is megpróbált átlépést.  Bangó Roland   nagyszerű-
en játssza a dermesztően elfogult,  lehetetlen feltételeket támasztó Tanár Urat,  hogyan is
tanulhatna be egy járatlan fiatal, néhány nap alatt,  három monológot és öt verset?
A Káva-menetrendnek megfelelően, itt kapcsolódik be a közönség, a gimnazisták elmondják véleményüket, tanácsokat adnak Attilának, jobbnál jobb ötletek merülnek fel.  Moderátorként  Takács Gábor  hallgatja, irányítja a pezsgő hangorkánt,  összegez és megadja a játék további irányát. De az informatikusok felkészületlen, hanyag, nemtörődöm ofőjét is ő adja, aki a diákok jogos lázadását "Dögöljetek meg!" kiáltással és szigorú megrovással töri le.
Óriási a felháborodás, a nézők sorra mesélik el suli-élményeiket, sokkal nehezebb azonban megoldást találni az elénk állított problémákra. Szóljanak a szülők?  Tárgyaljanak a tanulók? Nyugodjunk bele a megváltoztathatatlanba?
A pedagógusok is elpanszolják bajaikat.  Kardos János  a radikális megoldások szenvedélyes  híve, Kovács Richárd (Cafu) a pótlék elvonását fájlalja, de mindőjük közül egyedül  Csatlós Melinda szépen éneklő tanárnője érez együtt a problémásnak kikiáltott diákokkal. Sereglei András  rendezése keményen fogja össze a cselekmény gubancos szálait, a nézői reagálások a szemünk előtt épülnek be az előadásba.  Nagyon helyes, hogy felnőtteknek is játsszák, rá-
fér ez a tudatlanságban tévelygő szülőkre, de még inkább a pedagógusokra!
Magántanulói menedékben vészeltük át a középiskolát, melyet anno még iskolának volt ne-
vezhető,  a mai,  egyre színvonaltalanabb, egyre inkább központilag lebutított, egyre gyen-
gébb intézményekbe semmi kedvünk se lenne járni. De mit tegyenek a mai diákok?

Sokszor, sok helyen játszták már a félsiker Katonás bemutató óta, talán Gigor Attilá-é volt a legemlékezetesebb. A két főszerep soha nem volt igazán megoldva, Szikszai Rémusz-nak ez most sikerült. Hőseink homokban küzdenek, Varga Járó Ilona könnyed díszlete akrobatikus bravúrokat is lehetővé tesz.
Ros és Guil véget nem érően dobókockázik, Rubik és mobil híján ez vala a középkor játékszere. Mindig fej hullik, ami már előre jelzi a nevetséges véget. Kaszás Gergő gyötrő filozofálgatásba fullad,  kárhozatos manírjai  a személyiség jellemző vonásaivá transzformálód-
dnak, Nagypál Gábor az értetlen csodálkozás naiv szobra.
A hajdani Rosenkrantz, Tóth József beleszürkül Polonius szolgai alázatába, Bánfalvi Eszter és Tamási Zoltán csak nevüket adják a királyi párnak, Király Attila Hamletjét könyveken lépkedő monologizálása teszi emlékezetessé,  Simkó Katalin-nak  néhány szó is elég  a szug-
gesztív színpadi létezéshez.
Kaszás Gergő agymenései egyre szélsőségesebbekké válnak, az örök játszmázást rettegő bizonytalanság árnyalja, Ros eszement narancsos cseleit Nagypál Gábor bravúros becsúszó szereléssel védi. Ő az is, aki a magasból eszméletlen virtuozitással zuhan alá a hágcsó kötélzetébe fonódva.  A félelmetes színész-páros  jelenetről jelenetre  erősödik godot-ivá,
Szikszai Rémusz  rendezése mesterien épít i a szerkezeti fokozatosságot,  amely a színész-
trupp megjelenésében csúcsosodik.
Fodor Tamás valódi Színészkirályként, sokat megélt bölcsességgel, pajkos fölénnyel, észrevétlen színészi rafinériával válik az előadás középpontjává. Delejes szelídségű figura, alkotótársként titkos mozgatója Hamlet leleplező színjátékának. Garabonciás mosolyával érzékelteti, hogy alárendelt szintjénél jóval többet lát a történésekből, - és így a darabból.
A hajóúton színházi világunk aktualitásai is terítékre kerülnek, halványan az önkényuralom éles kritikája is felsejlik. Egyvégtében derülünk, míg az arcunkra nem dermed a mosoly, életünk kis játékában vajon Rosenkrantz, avagy Guildenstern vagyunk-e?
A Vádli diadalmenete folytatódik, el fognak jutni a III.Richárd-ig, ahogy  remélhetőleg mi is: akkor a  zsarnok bukik, nem mi emberek.

Négyen a tetőn, ugrásra készen. Elegük van. A félkegyelmű gyerekből, a celebkudarcokból, az aktuális pasi viselkedéséből.  Öngyiloskjelöltek,  k ivétel a később betoppanó, nagymúltú rockerből pizzafutárrá lecsúszott J.J., Farkas Attila,  de nemsokára ő is kedvet kap az utol-
só röpüléshez.
Na de ha elkezdünk beszélgetni, kiokádjuk agyoncsócsált problémáinkat,  kissé távolabbról nézve objektívebben látunk, a többiekkel összehasonlítva is csökken konfliktusunk súlya. A társaság addig diskurál, míg elindul megkeresni egyikük hűtlen fiúját.
Gigor Attila  dramatizálása itt megszakítja  Nick Hornby regényének fonalát,  a gimnazista nézők  kisebb csoportokban tárgyalják meg a történteket.  A színészek és a moderátorok találó kérdéseket vetnek fel: Hogyan tálalna a sajtó, a TV, a média egy ilyen esetet? a diákok jobbnál jobb ötletekkel lepik meg a játszókat, igen tájékozottak a bulvárfogásokat illetően.  "Az államtitkár lányának szerelmi bánata",  "Szakadék szélén a TV-sztár", Bebukott
rock-énekes bukása" stb. A következő részben el is hangzanak a legjobbak, ekkora ismertségről még Martin, /Fábián Gábor/, az eddig oly sikeres műsorvezető sem álmodott.
A kis csapat buliba megy, ott keresi a gátlástalan tini Jess elkódorgott párját.  Pofátlanul agresszív, hevesen szókimondó, nem tisztel az senkit és semmit.  Gyors a mozgása, gesztusai szinte szikráznak, elemi csapás, lézerkard, két lábon szédelgő gyújtóbomba. Hay Anna, a felejthetetlen Antigoné, a Ganymed vakító meztelenségű örök Évája, a színikritikusi butaság észbontó karikatúrája  (Európa! Európa!)  most egy újabb  bravúros alakítással nyűgöz le. Szavainak géppuskaropogása,  tűéles ritmusa,  mágikus szuggesztivitása  a történések gyújtó-
pontjába helyezi,  színpadi figurája ellentmondásosságában is elnyeri  együttérzésünket.
Ahogy, végül,  a többiek is...  Gigor Attila  összefogott, arányos rendezése mindegyik szereplőnek lehetőséget ad  a nézői szimpátia kivívására.  Sokszor belelátjuk saját élményeinket, megéljük az annyi fejfájást okozó, nevetséges problémákat.  Persze vannak megoldhatatlan dolgok, ha valakinek fogyatékos a gyermeke és azt kénytelen ápolni, hiszen nevelésről aligha lehet szó, az nehezen talál kiutat.  Hajós Zsuzsa,  a megértés és átélés teljességében, révedt pillantásaival, halk szavaival hitelesíti hálátlan szerepét, míg a beszélgetések idején éppen találékony, éleseszű reagálásokkal, gyors kérdéseivel, fürge válaszaival tűnik ki.
Láttunk egy színdarabot teljes kifutásában, nemcsak átéltük, át is gondoltuk konfliktusait, része voltunk az alkotásnak,  hatványozva éreztük át a színházi munka nehézségeit és örömét. A Kerekasztal "színházi nevelési" produkciója életszükséglet az ifjúságnak, de bizony  ráfér a betompult felnőttekre is.

  Az osztályfőnök helyett egy komplett zenekar sétál be a tanterembe, gitárok, dobszerelés, hangfal.  Ahogy Ljubimov Hamletjének egérfogó jelenete kezdődött,  minden színész kezében hangszer, amely nem akadálya, gazdagítója a teljes értékű játéknak.  Jankovics Péter bele is vág, krónikásként mesél az előzményekről: - tucatszor láttuk a szophoklészi alapművet, de most derült ki először,  hogy pl. Kreón csak gyámkirály,  végső fokon trónbitorló...
Máthé Zsolt, megőrizve az eredeti szerkezetet,  mai fülekhez igazította a szöveget, eleven ritmusú, a karakterekhez illeszkedő textust alkotott, érzékenyen egyensúlyozva a klasszika és a szleng között.  Matkó Tamás dalbetéteihez emelkedetten szellemes, fürge invenciójú szövegeket írt, melyek a történet tagolása mellett a cselekmény továbblendítői is.
Gigor Attila  az első padtól az utolsóig a teljes teret bejátszatja, a fordulópontokon graffit-
tikkel is illusztrál, gondos elemzése az emberi viszonylatok hajszálpontos képét rajzolja fel. Az együttes minden pátosz nélküli természetességgel játszik,  egy orrunk előtt zajló, közvetlenül érzékelhető esemény résztvevői vagyunk.
A zenei alapot  Szabó Zoltán, nagydobbal erősített  basszusgitárja adja,  de Ő az is, aki az apjával szembeszálló Haimónt szikrázó hevességgel állítja elénk. A címszerepben  Hay Anna a tőle megszokott, elsöprő energiájú játékot  ragyogó dikcióval hatványozza,  ókori  Szent Johannaként a megszállott erkölcsi helytállást testesítve meg. Igazsága meggyőző, szuggeszivitása ellenállhatatlan, a mindennapi hősiesség mitologikus ikonjává istenül.  De mennyire emberi tud maradni!  Tudattalan mélységekre rezonáló, fájdalmas blues-ában egy boldogságra termett fiatal lány búcsúzik élettől,  szerelemtől.  Dalát  Pető Kata  halk énekszólama kíséri, mely észrevétlenül úszik át a gyász-ária gyönyörűséges largo-jába.
A Hirnök alakját  Lajos András  a dráma gyújtópontjába emeli. Még a harmonikája is fújtat, midőn a rossz hírrel futva érkezik, szédületes mimikával, pazar gesztusokkal előre mentege- ti magát, még a nézőket is bevonja önigazoló magyarázataiba. Második jelenésében hangsze- rével kisípolja  az idézett obszcén szavakat,  kétségbeesetten libikókázik  a félelem és a re-
mény között.  A baljóslatot is  Ő exponálja,  a mobilt az agg jós, Teiresziász csörgeti meg, a
jószimatú előérzet  veszélyt jelez:  "...mindig mi szoktuk hívni,  de most ő jelentkezik !?!"
Sokkal több, mint Hirnök: a hatalmi téboly, a diktatúra eszelősségei között reszketve lavíro-
zó, túlélésért küzdő nádszál-létünk önképe.
Az  utóbbi  időkben  reményteli  divatja  támadt a  Tantermi Színházak-nak.  Fontosabbnál
fontosabb előadások költöznek az iskolafalak közé, Mohamedként mutatva meg a kötelező színház-látogatásoktól görcsölő fiataloknak, milyen is a nekik és főleg róluk szóló igazi teáth- rum.
Ha csak ennyit tett volna az  Alternatív Szcéna, - hiszen a legtöbb produkció  innen szárma-
zik, - csak ezért megérdemelné a legnagyobb elismerést és támogatást.                      2011

Louvre: három nap,  Ermitage: kettő,  British: kettő, Guggenheim: három, Vatikán: egy, de az szörnyű! - egyhuzamban ennyi időt töltöttünk  a legfontosabb múzeumokban, de egy se volt annyira gyönyörűséges, mint ez a mostani, nem is kifejezetten képnézési célzattal történt este a Szépművészetiben.
A Ganymed egy zseniális koncepció, adott képekhez kortársak írnak szövegeket, melyeket színészek mondanak el a képek előtt,  fel-alá hullámzó tömegeknek,  órákon át, addig ismételgetve, amíg csak néző van...
Tóth Krisztina: Tükör című novelláját  Terhes Sándor  adja elő, lerántva a leplet egy családi csőd titkairól, a második emeleten  Fátyol Hermina táncol  Erdős Virág  szövegének vékony jegén, (Hendrick Averkamp: Téli táj korcsolyázókkal).  Udvaros Dorottya  elbűvölő humorral,  fanyar öniróniával mesél a  Van Dyck  kép manufakturális megszületéséről, fullán-
kosan odaszurkálva az akt-gyáros  Rubens-nek, (Terézia Mora: Utolsó napjaink emlékére, szerelemmel).
Grecsó Krisztián Daru-jának kételyeit fogalmazza meg  Takátsy Péter, Közösjézus? - Magánjézus? , némi flagelláció után, egy áldozatkész bakfis társaságában, kúszva hasal el  Herrera Szent József a gyermek Jézussal festménye előtt. Dióssy Gábor nyúzott mártírban utazik, Szécsi Noémi Szent Bőrtelen-jét jeleníti meg színészi személyiségének elemi szuggesztiójával,   Matteo di Giovanni  vászna előtt.
Nyilvánvaló, hogy az előadók saját értelmezésükben, önmaguk által kialakított formában adjákelő textusukat,  az összehangolás,  a térbeli ritmus és az egész produkció egysége azonban a rendező  Jaqueline Kornmüller-t dicséri.
A fűtő-hűtőtest pódiumként szolgál,  de  Leo Putz:  Csónakban  képénél vizen ringó bárkává is alakulhat.  Szvoren Edina  sorait, fantasztikus állóképességgel, gyönyörűségesen hullámzó
gesztusokkal,  derékból, csípőből, vállból hajladozva,  Székely Rozália tökéletes tengeri illúziót keltve mondja el.
A legnehezebb föladat  Thomas Glavinic:  Mezítelenül című,  letaglózó erősségű írásának életre keltőjére hárul.  A reklámanyagok, előzetesek bulvárosan kiemelték, hogy az interpretáció  Hans Baldung Grien: Évá-ja előtt  ruhátlanul történik, - hatványozottan gyűlölve a színpadi pőreséget,  rettegve kucorogtunk tábori ülőkénken.  - És csoda történik!  A hibátlan szépségű  Hay Anna  az emberi hitelesség  olyan csúcsán  áll előttünk,
hogy, ahogy mondja: "egy képet látunk" és kukucskálás  helyett a szöveg, az emberi test és
a színészi megjelenítő erő sugárzó aurájában éljük át az esztétikum lenyűgöző varázsát.
A fűtőtest rácsa megnyílik, kirepül a holló, majd a galamb, amely csőrében a virágzó olajfa ágát hozza,  a legjobbnak járó pálmaként nyújtva azt  a Noéként, Istenként félelmetes muzikalitású deklamációval triumfáló  Hegedűs D.Gézá-nak.  Vajda Miklós  minden szava a drámai erő  döbbenetes súlyával szólal meg,  a frázisok kottázható ívekkel szárnyalnak,  a megtorpanások,  szünetek még hatásosabbá emelik  a gondosan komponált monológot. Ifj. Jan Brueghel alkotása, a   Noé bárkája  előtt sztentori hangon robban az utolsó szó: "Lőn!"
Mikor töltött több száz ember három órát a Szépművészeti Múzeum-ban? Mikor látott észrevétlenül ennyi csodálatos képet?  Mikor élt meg ilyen eszméletlen produkciókat egy ennyire transzcendentális térben?                                                                         2013

 Betipeg egy snájdig udvaronc,  fényes öltözék,  csokornyakkendő,  ékesen zengő szép szavak,  Nagy Dániel Viktor Oberlin tiszteleshez, Fehér László-hoz fordul. Ám a dialógus nem merül szavakban,  Keresztes Gábor  zenéjére a két frissen végzett színész  káprázatos mozgásművészeti bemutatót tart. Hallatlan hévvel, virtuóz pantomimmel, legyűrhetetlen állóképességgel a fizikai színház kortársi összetettségét képviselik. A bravúros felütést  Büchner  elbeszélésének Kerékgyártó Yvonne és a rendező által adaptált motívumai követik. A tudatalatti vizekből Lenz,  Bárnai Péter  emelkedik ki, a befogadó családot  a keményen komoly anya,  a mindig megkerülhetetlen jelenlétű  Hay Anna és az ártatlanság glóriáját sugárzó  Bach Kata  képviseli.
Soós Attila Gergely munkája a legnehezebb föladatot rója a recenzensre, alig történik valami kézzelfogható,  de a színházi tér atmoszféráját a transzcendencia  titkos feszültsége hatja át. A frázisok pontossága, a visszafogott ritmus mágikus ereje, a váratlan gesztusok lenyűgöző eredetisége emelik az ámulat szintjét egészen az elragadtatásig.
Nem marad ki a komikum sem:  Horkay Barnabás  garabonciás testnevelő tanára a groteszk elrajzolás karakter-remeke.  A depresszív magányban vergődő  Lenz viselkedése  egyre furcsább, elfojtott szexualitása végül brutális agresszióban tör ki.
Ha valamit utálunk színpadon, az a vér és a szex, ahogy a tarantinós blődli és az ínycsiklandó kukkoldák képzelik. Itt és most  a rendező abszolút telitalálatként, merőben szokatlan, stilizált formában, koreográfusi absztrakcióval,  vonagló, nyújtózó,  hengeredő és vonszolt testek  kusza geometriájába sűríti  a brutális letámadás képeit.  Lenz és a néma ellenállás
pantomimjébe  fantasztikus energiákat összpontosító  Bach Kata  soha nem látott intenzitással realizálja a félelmetes elképzelést. Bárnai Péter  úgy játszik pőrén,  hogy eszünkbe sem jut esendő meztelensége, nagyszerű alakítása az átszellemült melankólia virtuális terében teljesedik ki.
Bár legutóbbi vizsgadarabja,  a Kastély bizonyos fokig a realitásba való visszalépést jelezte, a Büchner-darab újra  az absztrakt szürreáliában eredeti  Soós Attilá-t  mutatja,  aki útját az
Ódryn a Kenyérpusztitók és a Panzió előadásaival már igen figyelemre méltóan jelölte ki.

Zúgó tapsvihar fogadja a Kaposvári Egyetem, Réthly Attila vezette, színész-osztályának végzős hallgatóját, aki éppen az Oscar-díjosztó színpadán éppen köszönő-beszédéhez készülődik. Akkurátusan felsorolja tanárait, társait, nem maradnak ki a rendezők, így Kelemen József,  akinek a Tartuffe-címszerep és a k2-s Benkó Bence-Fábián Péter pár, melynek az emlékezetes  Morgenstern halála-béli alakítás köszönhető.
Domokos Zsolt kifejezetten anglomán, Tom Waits songját ragyogó artikulációval énekli, de még ütősebb a kozmikus sebességgel deklamált, elsodró lendületű To be, or not to be.
Hangsúlyozottan nem interaktív estje a végén mégis közös dalolásban tetőzik, az első strófa alatt megtanuljuk a dinamikus, egyszavas refrén-választ és vehemensen oldódunk fel az előadás közvetlen atmoszférájában. Mert az ifjú színész nemcsak átváltozásra, átélésre, alakításra képes, de orátori szuggesztiójával könnyedén ragadja magával a közönséget.
Akit Kaposváron három év után gyakorlatra küldenek, az ottmaradókat pedig nevetséges ruházkodási előírásokkal alázzák, az nem térhet ki a közéleti reagálás elől sem. Zsolt derékig meztelenkedve mondja el véleményét, érzékeltetve az új színész-nemzedék fojtogató problémáit. Gyakorlatra sem talál mindenki színházat, nemhogy majdani szerződésre! Legfeljebb a "pártkasszák által felülfinanszírozott", éhkoppon tengődő függetlenekre számíthat néha. Sokak nevében ki is kéri magának a fiatalok brutális ellehetetlenítését, amely persze csak része az egész színházi élet sorvasztásának...
Végül, eleget téve a kaposvári Dressz-kód elvárásainak, az ifjú tehetség a legkifejezőbb módon mutatja be a jövőbeli lehetőségeket: tök pucéron távozik a világot jelentő d/r/eszkákról. - De mi tudjuk, hogy a nagyszerű Domokos Zsolt-nak nagyon is ott van a helye!!!

Nem szeretjük a Vihart, lehet, hogy a legköltőibb, de a hajótöréses, varázslós, pálcatörős rendezések még felednivalók sem voltak. Kivétel  Pucarete  hálószobaszekrényes remeklése és átirat voltában is  Korsunovas Mirandá-ja.  A k2 ifjú titánjai azonban  most is a saját útjukat járják,  a szent szövegek megtartásával,  sajátos stílusukban alkotnak egy egészen
másféle előadása.
Nacsa Lilla  óriás-sakktábláját gigászi kockacukrok népesítik be,  időnként felrecseg az ósdi hangraforgó,  maróan eredeti  Domokos Barbara jelmezeinek  színkavalkádja. Sebastian válldíszes vörösben,  Antonio intrikus-zöldben,  Egger Géza  villámló szemű  nápolyi királya
indigókékben pompáz,  Tóth József  emberséges Prosperoja csúcsosvállú hófehérben filozofál.  Karsai György, aki bennfentesként képviseli az emelkedett szellemet, a honorácior-entellektüel oksági fölényével, óriáscsecsemői rózsaszín kezeslábasban szórja szentenciáit.
A legnehezebb azt megfogalmazni, mitől lesz a színházi minőség osztályon felettivé, hogyan válik el a textustól, a figuráktól, a tértől és emelkedik  teátrumi transzcendenciává. Nádas Péter tolla tudná egyedül megfogalmazni ezt a megfoghatatlan csodát...
Tündérröpködés helyett feketében, síri arckifejezéssel, sántikálva botorkál be Ariel, a túl-
világi fényű  Pallagi Melitta, zizzenő szempillákkal, éteri hangokkal követi-irányítja a történéseket. Annyi délceg hős után  Horváth Szabolcs intrikusként villogtatja a foga fehérjét, sikerrel élesztgeti a királyfi  Borsányi Dániel  lappangó karriervágyait.
Az obligát részegeskedést  fantasztikus párjelenet helyettesíti,  Rózsa Krisztián  boroshordójánál mámorítóbb a pekingi opera sárga majomkirályruhájában, elsöprő hévvel mozgó és deklamáló  Jerger Balázs  óriásdisznós meséje,  melyet a záróképben  még egy fergeteges  tantörténettel is megtetéz.  Caliban is eltér a sablontól,  csúf vademberség helyett  Kátai Kinga  alakításában kisemmizettségébe dermedt, nőnemű véglény.
A világtól elzárt, ingerszegény Miranda:  Sodró Eliza maga a begörcsölt, esetlen szorongás, a tétova kamasz Ferdinánddal, /Viktor Balázs/ találkozva, félszeg ámulattal veti bele magát a szerelem tengerébe.  Langyos pocsolya az inkább!  Benkó Bence és Fábián Péter rendezése ebben a képben eszméletlen csúcsokra hág.  Kimérten adagolva, elhangzanak a shakespeare-i mondatok, de a vajákosan hosszú szünetek, a remegő bizonytalanság atmoszférája, a fájdalomba torzult testek,  a félve osonó léptek  az érzelmek végzetes ambivalenciájáról árulkodnak.  Csak fojtogatóan szorul a torok,  védhetetlenül átéljük a szerelem kiismerhetetlenségének édes tragikumát.
A végén elcsitulnak a viharok,  Tóth József Prosperója, varázslaton túli, földi békét hirdet. A  k2 csapata, mely immár negyedik produkciójával érdemli ki a nagybetűs SZÍNHÁZ nevet,  győzedelmes vizekre evez, bizonyítván a  "pártkasszák által felülfinanszírozott" függetlenek életképességét.

Második darabja ez, de a minden bizonnyal az első sem lehetett akármilyen. Flores Hedvig
Montserrat  egy baráti befogadás hétköznapi szituációiból kanyarít  mindvégig érdekes tör-
ténetet.  A távoli útról betoppanó feleség ifjú párt talál az ágyában, közeli barátjai ugyan,
de a helyzet mégis meglepő.  Lakásukat kiadták, hogy fizetni tudják a deviza-hitelt, így ala-
kul a nem is annyira átmeneti együttélés, négyesben.
Korcsmáros András,  a komoly karriert építő férj,  akinek "Szisza!, Szisza!" megszólalásai pil-
lanatok alatt  szállóigévé váltak,  a lövöldözős képernyő-játékok megszállottja,  a másik úr,
az ellenállhatatlan humorú  Pásztor Máté valamely tai-chi, jóga, kung - fu keverék megszál-
lottja. A frappáns képekben pergő a komikus jelenetekben sorra kerülnek elő a manapság
minden fiatalt érintő kínos kérdések.
Elsőnek a gyermekvállalás, kockázatok és mellékhatások,  a két pár versengve küzd az első-
ségért.  A pukkancs energiabomba  Pintér Szilvia  hisztérikus rohamot kap,  mikor nem az
terhes-tesztje lesz pozitív, a házigazda  Flores Hedvig Montserrat boldogan készül a kisma-
maságra. Alkotóerejét a rendezésben is csillogtatja, lendületes, árnyalt, gördülékeny a já-
ték, fürgék a váltások, röpködnek a parádés poénok.
Az alakulóban lévő egyensúlyt újabb beköltöző, egy harmincéves, füvező mamakedvenc za-
varja meg. Az alkatilag telitalálat  Nádas Gábor Dávid  könnyed nonsálansszal heveredik be
az áhított kanapéra, hippilényével szöges ellentétben, nemzeti hévvel ítéli el külföldre ké-
szülőket. Mert nem kerülhető meg napjaink legégetőbb problémája, a fiatalok (és öregeb-
bek!) tömeges kivándorlása. "Dreambegisztán" tárt karokkal várja a villanyszerelők, mosoga-
tók mellett a diplomásokat is.  Végül éppen az itthon is jól élő házasok indulnak hosszabb
külhoni munkára, a háromfős ittmaradók pedig folytathatják bohókás együttlétüket.
Nagyszerű mulatság,  tanulságos események,  sziporkázó humor.  A Zöld Macská-ban nem-
csak a palacsinták és a házi (meggyes-szilvás-fekete!!!)-sörök  élvezetesek,  a hátsó, titkos
traktusban igen színvonalas és mindig nézőbarát előadások láthatók.  Ezek hosszú sorában
újabb gyöngyszem a  Teatro Surreal  fergeteges komédiája.

Zúgó tapsvihar fogadja a Kaposvári Egyetem, Réthly Attila vezette, színész-osztályának vég-
zős hallgatóját, amint éppen köszönő-beszédéhez készülődik  az Oscar-díjosztó színpadán.
Akkurátusan felsorolja tanárait, társait, nem maradnak ki a rendezők, így  Kelemen József,
akinek a Tartuffe-címszerep és a  k2-s Benkó Bence-Fábián Péter pár, melynek az emléke-
zetes Morgenstern halála-béli alakítás köszönhető.
Domokos Zsolt  kifejezetten anglomán,  Tom Waits  songját ragyogó artikulációval énekli,
de még ütősebb a kozmikus sebességgel deklamált, elsodró lendületű To be, or not to be.
Hangsúlyozottan nem interaktív estje a végén mégis közös dalolásban tetőzik, az első stró-
fa alatt megtanuljuk a dinamikus, egyszavas refrén-választ és vehemensen oldódunk fel az
előadás közvetlen atmoszférájában.  Mert az ifjú színész nemcsak  átváltozásra,  átélésre,
alakításra képes, de orátori szuggesztiójával könnyedén ragadja magával a közönséget.
Akit Kaposváron három év után gyakorlatra küldenek,  az ottmaradókat pedig  nevetséges
ruházkodási előírásokkal alázzák, az nem térhet ki a közéleti reagálás elől sem. Zsolt deré-
kig meztelenkedve mondja el a véleményét,  érzékelteti az új színész-nemzedék fojtogató
problémáit.  Gyakorlatra sem talál mindenki színházat, nemhogy majdani szerződésre! Leg-
feljebb a  "pártkasszák által felülfinanszírozott",  éhkoppon tengődő függetlenekre számít-
hat néha.  Sokak nevében ki is kéri magának  a fiatalok brutális ellehetetlenítését, amely
persze csak része az egész színházi élet sorvasztásának...
Végül, eleget téve a  kaposvári Dressz-kód  elvárásainak, az ifjú tehetség a legkifejezőbb
módon mutatja be  a jövőbeli lehetőségeket:  pucéron távozik  a világot jelentő d/r/esz-
kákról. - De mi tudjuk, hogy a nagyszerű  Domokos Zsolt-nak nagyon is ott van a helye!!!

Nagy ötlet: egy ferencvárosi polgár élete öt részben, az eredeti helyszíneken, a legkülön-
bözőbb színházi formákban. Az egyik rész sikerül, a másik kevésbé. A "Városi Ferenc szerel-
me" anonim alkoholisták beszélgetése,  melyben egyetlen mondatból tudjuk meg,  hogy a
szerelme is itt ül a csoportban. Az utolsó, temetői jelenet teljes csőd, hiába énekel szép-
ségesen a (Soharóza) Amőba Halas Dóri vezetésével, deklamálja a totál unalmat Bezerédi
Zoltán,  hiába jelenik meg egy valóban élő Városi Ferenc, a dagályos tömegesítés és a tar-
talom üressége bukáshoz vezet.
Erőteljes volt az elvándorlással foglalkozó rész, künn a szabadban a zseniális Kemény Zsófi-
Horváth Kristóf duó nyomta  eszméletlen eredetiségű,  fantasztikus slam-jét,  a Soharóza
zümmögött a háttérben, utána a közönség kisebb csoportokban beszélgethetett a menni
vagy nem menni kérdéseiről, avatott szakértőkkel.
A nyitó darab, a Városi Ferenc születése botrányos előzményekkel indul. Egy ferencváro-
si kislakásban játszották volna, videó-kivetítéssel a közönségnek. Két helyszínen is meghiú-
sult a terv, a folyamat történetét   Hárs Anna és Garai Judit  dramaturgok azonnal megír-
ták: igen erős felütése lett a darabnak.  Szerencsénkre végül  egy próbateremben láthat-
tuk, élőben,  bár az oldalt játszódó történések itt is láthatóak voltak vetítve. Szabó Vera
szülni készül, anyja,  Pogány Judit tyúkanyóként sürög-forog, megjelenik az otthonszülés
nagyasszonya:  Urbanovits Krisztina.  Vita kerekedik, kórház, avagy hazai pálya?  Álmosd
Phaedra  semmihez sem konyító, hiszteroid dulája borzolja a kedélyeket,  végül is győz a
kipróbált hagyomány,  jönnek a mentősök.  Molnár Csaba  vitatkozás közben majdnem le-
dobja sikoltozó terhét,  parázs szócsatában, kiforrott klinikai tudással zúzza szét az ottho-
ni módszer érveit.
Így az előadás, féktelen humora és a nagyszerű színészi teljesítmények mellett, otthonszü-
lés-ellenesre sikeredik, ám ez nem von le semmit  Schermann Márta koncepciójának, ren-
dezésének értékéből.  A szokatlan megoldások,  új utak keresése mindenképpen jelentős-
sé teszik az ötrészes sorozatot, amely ritka affinitással kapcsolódik a ferencvárosi helyszín-
hez.

A k2  Morgenstern halála című remeklésén kívül, Kafkába eddig mindenkinek beletörött a
bicskája.  A Kastély nem történet, nem dramatizálható, állapotrajz,  melyet a fogalmi absz-
trakció dimenzióiból legfeljebb vizuális stilizáltságba lehet szublimálni. Ennek az előadásnak
első része beleragad  a vélt valóság natúrájába,  hiába komédiázik nagyszerűen a két Artur,
Lovas Dániel és Sütő András Miklós,  hiába hoz  Gyabronka József  egy aprólékosan kidol-
gozott, pompás karaktert, hiába próbál  Spilák Lajos  életet lehelni a gyufásdobozos Nagy
Fal építés unalmába, az egyetlen kafkai alak  Homonnai Katalin  éterien elvont Fridája.
Kitűnő a jelenetek tagolása, átkötő zenének  Kurtág szól,  akinek minden zenéje magában
egy kafkai töredék. A  Csengery Adrienne és Keller András lemezéről elhangzó mondatok
magnetikus ereje szemvillanás alatt teremti meg a Kastély atmoszféráját.
Szünet után meglódul az előadás, belép Olga, begyújtja a tábori gyorsforralót, kezében va-
lódi tárgyak, de egész lénye felfoghatatlanul transzcendens:  Hay Anna mágikus jelenléte
elementáris szuggesztióval mutatja meg  a színreállítás lehetőségeit.  A félmeztelenül(?) ér-
kező Földmérő leharcolt katonagúnyát kap, sikerül lepusztult klosárrá változtatni, azonban
ez és az ágytálazás sem képes  a megtalált hangvételt lerombolni.  Nagypál Gábor értetlen-
ségből az alkalmazkodásig változó figurája nagyszerűen érzékelteti  a kiszolgáltatott létezés
dermesztő bizonytalanságát: "Van cél, de nincs út: amit útnak nevezünk: habozás."
Nem lehetünk elégedettek a Stúdió K Kafka-kísérletével, de erős késztetést gerjeszt a mű,
ki tudja hányadszori, mámoros újraolvasásához.

A Szamuely-utca 17. IV.1.-ben ugyan nem működött a Világ Ifjúsága szerkesztősége, ám a le-
hallgató magnók nagyon is!  Fizikusi végzettségünk segítségével rögvest felfedeztük a polos-
kákat, akkori lakásunkból azonban, fejlett konspirációs érzékeink jóvoltából csak gigantikus
párnacsaták hangörvényeiben élvezkedhettek a szerencsétlen államvédelmisek.
Egyébként viszont abszolút hiteles, az általunk preferált, régebbi hangjához visszatalált író-
rendező-színész.  Isteni szerepek  fantasztikus megvalósításban!  Már az első jelenet kiüté-
ses győzelem.  Friedenthál Zoltán,  eddigi csúcsait is felülmúlva,  a zsarolhatósága miatt ki-
szolgáltatott, szexuális devianciája okán  állandó rettegésben élő ember alakját hihetetlen
átéléssel, végtelenül finom, letisztult színészi eszközökkel formálja meg. Van-e nagyobb tra-
gédia a pedofil késztetésnél? Legyőzhetetlen, elfogadhatatlan, megoldás csak a minden ér-
zéki vágyról való lemondás: a kémiai kasztráció, vagy az a lehetőség,  melyet végtelen ciniz-
mussal,  a zsidó származás problémájában  Szabó Lőrinc ajánlott  Zelk Zoltán-nak: az öngyil-
kosság. (De hogyan kerül kés a kezébe, homoszex mellett még szadista is?!?).
Szotyolázik,  turkálós műrongyaiban gubbaszt  a pszicho-néni, neki könnyű kimondani a ké-
nyes szavakat, pragmatikus és magabiztos. Csákányi Eszter, aki Pintér Béla színészvezetése
jóvoltából immár másodszor és remélhetőleg végképp megszabadult hatásvadász manírjaitól,
második,  férfialakú megjelenésével aztán felteszi a koronát eddigi pályájára.  A kockafejű-
testű  Pánczél elvtárs  Május 1 Ruhagyár-i öltönyében, aczélos bajusszal, lenyalt hajjal be-
sétál és velőkig ható nézésének,  kedélybe ágyazott, dermesztő fenyegetésével, elképesz-
tő szuggesztióval teremti meg a nagyhatalmú pártcsinovnyik emblematikus figuráját, ki mel-
lesleg talpig férfi is: olyan diszkrét bájjal csábít, olyan esztétikus erotikával, hogy androgín
lényünk bizony nem tudna ellenállni óvatos ostromának...
De ki tekinthető  másodlagosnak ebben a bombaerős csapatban?  Roszik Hella, a táncházi
hegedülés mellett erőteljesen megrajzolt figurát hoz,  pengeéles éneklése pedig a muziká-
lis stílusérzék iskolapéldája.  Enyedi Éva életveszélyes szerepében képes a kislányi naivitás
hiteles megjelenítésére,  míg az anyai álomképben  újabb elfogadhatósági szakadékokat hi-
dal át.  Munkájától undorodó pincér a hetvenes évek lepukkant presszójában,  besúgóból
hitvány jelenünkben /párt/államférfivá emelkedő, undorító senki:  Thuróczy Szabolcs  bár-
melyik karakterben lenyűgözően remek.
A Soha vissza nem térő és a Szutyok óta szárnyaló  Szamosi Zsófia  most is ellenállhatatla-
nul erős,  Stefanovics Angéla  pedig mindkét alakjában revelatív. Kiskamasz, aki sziporkázó
érvekkel gyalázza helyére a táncházi moll-pentatont,  aki csöndes esetlenségében minden-
kinél jobban érzékeli  a műparasztok viselkedési ambivalenciáit, - trendi undergrund dizőz,
aki énekesi alkalmatlanságát a szenvtelen életuntság álcájával rejti: fenomenális!
Mit mondhatunk a mi Jean Baptiste Poquelin-ünkről, a Szkéné kortárs  Molière-jéről? Aki-
nek ugyan Napkirály helyett csak Törpebolygó jutott,  de aki reménycsillagunk az eltapos-
ni vágyott független szférában. Aki rendre írja, rendezi és játssza tűréshatárig feszített da-
rabjait,  aki meg tudja szólítani,  aki reagálásra képes bírni  az igaz szóra vágyó közönséget:
Pintér Béla  úgy nevettet,  hogy a szívünk szakad,  úgy szórakoztat,  hogy hetekig nem sza-
badulunk gyilkos képeitől,  úgy kényszerít a szembenézésre,  hogy kicsit megtisztulva, vala-
hogy mégis el tudjuk viselni tépett életünket.

Kilóghat bárki a sorból,  bárki lehet "más". A bigott katolikus, az autista,  a meleg, a cigány,
a kerekesszékes.  Szabó Borbála  hat gimnazista szereplőt mozgat jellemző szituációkban, a
szúrósra hegyezett röpke jelenetecskék kaleidoszkópja  tág spektrumban tárja elénk az in-
tolerancia eseteit.  Heves szócsaták, kiélezett sértések, félperces összecsapások. Kápráza-
tosan tömör dialógusok, túlzásokat kerülő, ám abszolút hiteles diák-nyelv, humor-villámok a
tragikum sötét felhői között.
Ficzere Béla  rendező alaposan megmozgatja színészeit, a sapkával, sállal jelzett alapfigurák
mellett jut mindenkinek felnőtt szerep is,  a szülőket, tanárokat,  a doktor bácsit, pszicho-
nénit is ők játsszák.  Kőszegi Mária celeb-sikerekre áhítozó, súlyosan extrovertált bulimiás,
zabál és kihány,  de sokgyermekes anyukaként álságos jósággal eteti családját. Merev nyak-
kal értetlenkedik az autista  Jászberényi Gábor, öntudatlan áldozata az osztálytársi és a ta-
nári elutasítottságnak.
Maga az előadás nem interaktív, száguldó iramban, egyvégtében pereg le előttünk, a nézők
később kapnak lehetőséget.  Valamelyik szereplő helyzetébe  képzelhetik magukat,  megír-
ják naplójukat, rajzzal ábrázolják a problémát, tanácsaikkal segíthetnek.  Az egyik fémmun-
kás szakközépben például a deréktól béna lánynak kerekesszéke felturbósítását ajánlották
fel...
Látszólag a legelőnyösebb tulajdonságok  Réti Adrienn-ek jutnak:  szőke, kékszemű, jómó-
dúak a szülei, okos és szép, - csak oxigénhiányos születés okán mozgáskorlátozott. Nyomo-
rékozzák, ki akarják zárni az iskolai Ki mit tud-ból, szülei meg állandó korholások mögé rej-
tik keserű csalódottságukat.  Sugárzó erővel énekel,  a szuggesztív alakítást érzékletesen
árnyalja az irigyelt külső mögött búvó tragikus sebzettség.
Cikázó mozgás, gunyoros szemtelenség,  fürge észjárástól fénylő tekintet,  a cigányfiú, aki
arcátlanul sérteget,  keményen ellenáll, ha vádolják,  nem lop mobilt, de egy kóbor ezres
csak a markába ragad néha.  Sütő András Miklós sokszínűen kidolgozott figurát formál, de
magyarbunkó buzizó apaként is félelmetes, - nem szívesen ebédelnénk vele.
A kontyosan szigorú bigott  Sipos Vera  szimpatizál harmonikusan szelíd,  visszafogott visel-
kedésű osztálytársával,  az óvatos közeledésből ebédmeghívás lesz.  A terített asztal fölött
melegeket gyalázó szitkok röpködnek, a vendég nagyokat hallgat, a lány a keresztény tole-
ranciára hivatkozik. "Őt is ezzel gúnyolják, pedig nem is, ugye?" - néz rá Horváth Zoltán-ra,
aki egész alakításának teljes belső átlényegülésével, rezzenéstelen némasággal mond igent.
Célzatosan tantermi a produkció, de biztos, hogy némi bővítéssel  Szabó Borbála  briliáns
textusa,  Ficzere Béla  rendezése normál színpadon is kiválóan megállná a helyét.

Horváth Csaba  esetében két szót felejtsünk el:  "Táncszínház" - "Mozgásszínház". Nem! Ez
a korszerű SZÍNHÁZ, csak így, simán.  Helen Edmundson erős textussal, találékony drama-
turgiával megírt darabja végül is  teljesen hagyományos, ráadásul történelmi, de nem lett
átigazítva, koreografálva,  csak, "csak" az alkotó egyéni stílusában,  saját színpadi nyelvén
realizálódott. A szavak és szituációk erejét  gesztusok, fizikai elemek, mozgáskombinációk
hatványozzák, nagyságrendekkel sokszorozva hatásukat.
Cromwell, az angol forradalom hőse rövid úton diktátor lett, az írekben találta meg az an-
gol egység megszilárdításához szükséges belső ellenséget, módszerei számunkra nagyon is
ismerősek: vagyonelkobzás, kitelepítés, népirtás. Fejpénz: Egy Farkas = Hat Font,  Egy Ír:
ugyanannyi. De az utóbbi többet ér: földjét, házát, pénzét is szét lehet osztani!  És ha a
férj angol, ám a feleség bennszülött, előbb-utóbb családon belül éleződik ki az ellentét.
A homokzsákból épült házat lerombolják, a színpadot barnásvörös föld borítja, a farkasok
fenyegetése nyüszítő behódolásba vált,  a plasztik-ruhák vöröse-feketéje, a zene vijjogó
fájdalma a rettegés sötét atmoszféráját teremti meg.
Horváth Csaba  együttese darabról-darabra bővül,  a régiek és az újak anyanyelvként bír-
ják  a test, a hang, az átélés és a mozgás  egyenrangú egységét megvalósító játékmódját.
 Nagy Norbert  skót dudával imitálja  a csecsemőhangokat,  Pallag Márton  alkati erejét
árnyalt deklamációja fokozza,  Zarnóczai Gizella  karizmatikus létezése súlyos ellenpont-
ja az örvénylő mozgásoknak.
Andrássy Máté  főúri figurája a kompromisszumból születő árulás ellentmondásos szobra,
a lázadó nép fia a fojtott indulatú  Kádas József. Az ő hozzáállásuk a Tavasz ébredésétől
datálódik, tökéletesen művelik  a Forte Társulat sajátos stílusát.  Azóta játszik  Földeáki
Nóra is, aki több éves kihagyás után még az addiginál is magasabb szinten folytatja. Töre-
dezett szavai, megtört tekintete a rabszolgahajón felejthetetlenné teszi megrázó alakítá-
sát.
Ne nevezzük koreográfusnak:  Horváth Csaba  unikális rendezésének a mozgáskombináci-
ók csak a legkisebb összetevői  a tér,  a díszlet,  a zene és a  színészi játék alkotta össz-
művészet színpadi univerzumában.  Az emblematikus főalak:  Krisztik Csaba, a kegyelmet
nem ismerő Kormányzó. Tértölelő vetődésekkel gyűri le a farkasokat, éles replikákkal ve-
ri vissza a belátást kérő, racionális érveket.  Minden írt felkötünk,  mindenüket bekebe-
lezzük, a családokat a senki földjére, a kóborlókat Barbados szigetére űzzük! A legyőzött
ellenfél örök ellenség:  el kell pusztítani! /Ismerős igék, a XVI. századi recept ma is bevá-
lik.../ Minden mondatot heves gesztusból indít.  Pózba merevedő piruett, villámgyors el-
hajlás, káprázatos forgások élesítik a szikrázó szavakat. A hipnotikus tekintet, a fenyege-
tő csöndekkel keményített frázisok, az energiától túlfűtött fizikum démoni erejűvé teszi
az utolérhetetlen ifjú színész elképesztő színpadi létezését.
És van még újabb csoda is!   Még e.h., de már első megjelenése figyelmet kelt. Pedig ak-
kor még boldog anya,  szerelmes feleség,  a váratlan események azonban  rögvest előhív-
ják drámai tónusait. Habozás nélkül, gyalog siet a testvérként kezelt, távoli kikötőbe hur-
colt szolgáló után, beverekszi magát a kormányzó elé, letépi ruháját, térden állva könyö-
rög.  Gyűlöljük a színpadi pőreséget,  de ez nem az!  A meztelenség itt a totális odaadás,
a teljességében felvállalt emberség szimbóluma,  Ostorházi Bernadett  doboló alakja ele-
ven tiltakozás, az égő tűzoszlop felkiáltójele, játékának mágikus aurája bukásában is egy-
értelművé teszi tragikus győzelmét.
Az utolsó képben  Fehér László, akit előzőleg a hatalom szolgai és bírói megtestesülése-
ként láthattunk, legyilkolt írként a föld alá veti magát. Szó szerint: döbbenetes látvány,
ahogy a hullámzó talaj alatt kúszva  ledöfött szívként pulzál az utolsó dobbanásig.

La vie en rose:  csöpp kis kávézó az  Elvis Presley-térnél, - van, aki nem tudja,  hogy ez az
álnevű képződmény hol is van?,  inkább mondjuk azt, hogy a  Frankel Leó-utca - Margit-krt
sarkon,  itt ver tanyát a sötét szenvedélyű  Federico Garcia Lorca  estjével az  Ady Endre
Színház. A Kaposvárról indult  Egger Géza  céltudatos válogatással szerkesztett, arányosan
felépített produkciója, olyan párizsiasan intim térben szólal meg, amilyenben a meggyilkolt
"Hej, Federico"-ra emlékező versét Radnóti írhatta.
"De mit is mondhatnék én a költészetről? ...egyetlen költő sem tudja, mi a költészet" - állít-
ja Lorca, de minden sora igazolja, nem baj, ha nem tudja, ha így teszi. Ha vakító színekben
pompáznak a képek,  ha sudár zöld fácskák hajladoznak kedvese szemében, ha narancslige-
tek buja illata remeg a forró levegőben, ha a verslábak álmatag vizek  hullámritmusát verik.
"Lassú rívásba kezd a gitár."  Komjáti Áron  zenéje a színész legkisebb rezdülését is követi,
elhalóan melankolikus futamok,  átvezető melódiák,  sejtelmes titkok, robbanékony kitöré-
sek. "Öt húrral, öt karddal járt át a halál."
Egger Géza  természetes egyszerűséggel vonja be a nézőt: "most elcsábítom a párod", a fe-
kete szerelem versei  igen alkalmasak erre,  hát még,  ha egy szál virágot is tűz a lány hajá-
ba. Sorra szólalnak meg a magasan járó Hold, a haramia-éj, az őrjítő vágy szavai,  a csöndek
és a csillagok. Minden hang értelmezve van, minden gesztus találó és pontos. Nem szenvte-
len közlés, de nem is a színészkedés álságossága. Ahogy a nagy Latinovits tette: maga a köl-
tő elevenedik meg előttünk, megjelenített személye minden játéknál hitelesebb.
Változatos térbeli mozgások,  a torreádor-gesztusoktól a hidalgói eleganciáig,  Elek Ányos
rendezése szigorú egységbe szervezi az andalúz tűz hevességét.
Végig ott ólálkodik  a tragédia gyilkos árnya,  mégis a közvetlen humor, a csodálatos sorok
felfedezésének izgalma, az ifjúság tüzes lendülete a jellemző. Lorcának Bunuel és Dali volt
a legjobb barátja,  költészetében azonban  az avangárd ifjak újat akarása mennyei esztéti-
kummá szublimálódik. A  Szerelem halottja-est minden pillanatában ez a feszített szépség
tükröződik,  a szelíd líra és csúcsra futó kirobbanások váltják egymást,  mesterien tagolva
az elevenen lüktető folyamatot.
Andalúz dalok, Cigány-románcok, Torreádor-sirató és a mai napig élő drámák motívumai él-
tetik a produkciót, melynek végén a gyilkos lövés  a nyílt utcán dördül el.  A poéta fehér-
inges alakja lehanyatlik, de a hófehér papíron örökké égnek szavainak fekete lángjai.
Egger Géza  nagyszerű előadása  felújítja homályos emlékeinket,  a lorcai univerzum isme-
retle tájaira kalauzol.  Néhány négyzetméteren , bárhol eljátszható és arra késztet, hogy
azonnal megkeressük a polcon régesrég lapuló Lorca-összest.

Nagypolgári miliő: stukkós mennyezet, fatokos óriásablakok,  a háromágynyi galéria a szín-
pad kerete, előtte-alatta-fölötte zajlik az előadás. Kényelmesen elfér ötven néző, Lippai
Krisztina Spiritus Rector lakása meghitt otthona a neves SztárCeleb  Stubnya Bélá-ról el-
nevezett Lakásszínháznak.  Nőnapi műsorukban házilag kisütött jelenetekkel lepnek meg,
az egyszem zongorista  Simon Attila  mellett Hét Hölgy csigázza jókedvünket.
Tóth Józsefné  Zoltán-napi versikéjével  Paskó Ildikó  köszönti a jelenlévő névnaposokat,
majd  Berki Szofi  hiszteroid anyukája próbálja megzabolázni magát  "Feri Babá-"nak neve-
ző kislányát. A fékezhetetlen sárkányeregető Dittácska,  Varga Judit  ámokfutását össze-
húzott szemöldökkel, értetlen kívülállóként figyeli  a nemesvonású  Németh Orsi,  ám pa-
raván mögötti gyorsöltözéssel, pillanatok alatt vedlik át szegény férjét szúrós szavakkal ki-
készítő, agresszív Nyuszicápává.
Nem ússzák meg az ünnepelt Zoltánok sem!  Egyikük a szomszéd intimszobában élvezheti
két maori szépség,  "Miamammamúéj" zsolozsmával kísért,  aligha aszexuális masszázsát. A
"Bimbóvédelem" féktelenül humoros jelenetét  a két újdonsült kismama,  Krasznahorkai
Ágnes és  Miklusicsák Alíz  írta és játssza, bepillanthatunk a szoptatás csipeszes, mellvál-
tós, Romulusz és Rémusz Pozitúrás fortélyaiba. Különben a teljes műsor saját lelemény:
a mindennapok különlegességei válnak nevetségessé nőiesen találó aszpektusból.
Turisták Bécsben:  a magyar idegenvezető  tört németséggel,  gyatra helyismerettel ma-
gyaráz,  Mándli-Nagy Anikó  rideg anyaként  kegyetlenül egzecíroztatja kamaszlányát, a
briliáns  Szexkurzus  képben viszont,  csodás metamorfózissal adja  a csábítás összes tit-
kát merő, bűbájolgó dívát.
A független színházak pályázati esélyeit  alaposan feljavítaná  a befejező képben látható
módszer. Szorgos cseteléssel, facebookolással szórakozik  a prezentációt készítő csapat,
az érdemi munka  uzsonnázó pletykahegyekbe fullad.  Mégis nyernek!  Miklusicsák Alíz
professzionális altesti kommunikációja révén, egyetlen munkavacsora alatt övék a pálma!
Hát ha ez a fantasztikus Hölgykommandó így dobja be magát az  NKA-nál, legközelebb mi-
nimum a Mupá-ban tartják a Nőnapot...
Nincs az a kabaré, ahol többet nevettünk volna, sokáig üldögélünk családias beszélhetés-
ben a szalonná alakuló színházi térben,  senkit sem ismerünk,  mégis egyből barátian ott-
honos a légkör. Még! Még! - Csak nem kell várnunk a következő Nőnapig?!?

Verbatim, szó szerint, de nem memoriter: az előadásban csak az hangzik el, amit pedagógu-
sok szülők, diákok, igazgatók és a minden tekintetben utolsó  politikusok írtak és mondtak.
Lengyel Anna  társulata a sajtóban fellelhető anyagokon túl,  személyes beszélgetések, in-
terjúk hosszú sorából válogatta ki a legjellemzőbbeket.
Sokat tudunk, sokat láttunk, sokat hallottunk, de még így is felháborító, elborzasztó az ok-
tatásügy elénk táruló torzképe.  Az iskolákat, kiszakítva a helyi önkormányzatok hatásköré-
ből, vagy államosítják,  vagy, ami még rosszabb,  feudális egyházak kezére játsszák át. A ta-
nárok fizetését csökkentik, óraszámát növelik,  kirúgással fenyegetik.  Ami még be sem ke-
rülhetett  a letaglózó erősségű előadásba: elismertetésük érdekében félszázoldalas tanul-
mányt kell írniuk önmagukról,  amit majdand,  egy csókosokból álló,  dilettáns társaság mi-
nősít...
Feuer Yvette,  Hárs Anna,  Cseh Judit  interpretálja a dokumentumokat,  játsszák,  olvas-
sák, érzékelhetővé teszik az abszurd szituációkat. Néhány dalbetét is elhangzik a Nemzeti
Pedagóguskar illusztris számaiból,  melyek zenéjét  Ted van Leeuwen  komponálta.  Az in-
terjúk készítésében, kiválogatásában, egyáltalán, az egész előadás létrehozásában az első
pillanattól kezdve az összes színész egyenrangú alkotótársként vesz részt.
Az est derekán gimnazisták állnak a pódiumra, vetélkedő csapataik a  szegregáció-integrá-
ció témakörét vitatják meg.  Olyan jó érveket hallunk tőlük, melyeket talán a társadalom
szélesen sötétlő tömegeivel is meg kéne ismertetni.
Ördög Tamás szakállas iskolaigazgatóként osztja az észt, alig lehet megkülönböztetni a sár-
ga lufikkal szerencsétlenkedő iskolarendőrtől.  Máris készülhet újabb szerepére,  komoly
föladat vár rá a tankönyvszállítás, elosztás, és ha így megy tovább, rövidesen az egyen tan-
könyvek oktatásának terén is.  Röhejes,  tombol a humor,  valahogy még sincs kedvünk a
nevetéshez.
Tetszetős a pantomimes mozgásszínház is,  ám a csúcsra  Schermann Márta  hág Hoffman
Rózsa maszkjában, csak testi épségét féltettük a nézők indulatos kitöréseit hallva. Hason-
lóan erőteljes karaktereket alakít a védhetetlen szuggesztivitású  Urbanovits Krisztina.
Pofozni kell,  cigánykölyök nem kell,  tíz éve még  a finn példa követéséről ábrándoztunk,
most pedig lassan  már középiskolába is  Nyugaton kell gyermekeinket járatni.  Az egyete-
misták elmennek, így tanár sem lesz a jövőben, be lehet vezetni a kötelező hat elemit.
A  Panodráma  produkciója vigasztalan képet fest,  de jó lenne,  ha mkindenki tudatosan
így szembesülne a mélybe zuhanó oktatási rendszer csődjével.