|
|
SZÍNHÁZ - HOGY VOLT 2003-2005
|
|
|
 |
 |
|
|
|
 |
12 HAMLET Színész-vizsga a Padláson 2005.IX.20. |
| |
Az Euripidész-drámákban és a sziporkázó Krakatuk,a dió-ban fényesen bemutatkozó, jövő-
re végző Jordán Tamás-Lukáts Andor-osztály ismét bizonyította ritka rátermettségét.
Kiderül Lukáts Andor-ról, hogy Katonás rendezései azért nem sikeresek, mert látásmódja
sokkal korszerűbb az ott dívó stílusnál, a nagy pályatársak pedig elbátortalanítják. Pedagó-
gus-rendezőként viszont tökéletesen megvalósítja merész elképzeléseit, ahogy azt a tava-
lyi évad görög drámáiban is elképedve láthattuk. Hamlet-je ötletesen értelmezett, a lehe-
tőségekhez példásan igazodó, a tömegjelenetekben félelmetesen briliáns munka.
A Nagy Ő távollétében a hölgyek közül csak Sipos Évá-t emelhetjük ki, annál délcegebb a
férfitábor: mindenki hozzá tudott tenni egy-egy jellegzetes vonást a királyfi portréjához.
Barnák László tétova kamaszként, /remek volt papként, Claudius-ként is!/, Tompa Ádám
mint szenvedélyes nyomozó remekelt, Mészáros Tibor intellektuális kérdezőbiztosból vál-
tott számonkérő őrületbe. Lezser Rosenkrantz és térdlábú sírásó után Krisztik Csaba
Hamletként a szerep soha nem látott dimenzióit tárta fel. "Udvarfi, hős szeme,kardja, nyel-
ve..." volt, káprázatosan vívó lovagias ellenfél, majd végzetét felismerő bosszúálló. Utolsó,
józanul hiú kívánsága, hogy tudja meg a világ, mi is történt és ki is volt ő, ellenpontként
még inkább a legmagasabb szintű katarzis csúcsára emelte haldoklási jelenetét.
De a kiemelések jelentősége eltörpül az összmunka pazar elevensége mellett, a két óra
alatt egyetlen pillanatra sem csökkent a lehengerlő intenzitás, a villanásnyi jelenetváltá-
sok csak még érzékletesebbé tették a tempó hevességét.
Nagy év áll előttünk az Ódry Színpadon: ez az osztály vagy ötször vizsgázik még, prózában,
operában /!/, Victor Hugo-t Brecht-tel, Szép Ernő-t Monteverdi-vel váltogatva...
|
|
|
|
|
44 FEET Ladányi Andrea SZFE Jordán-Lukács IV.évf. osztály |
| |
Hihetetlenül tömény, óriási állóképességet, koncentrációt és alapos mozgás-tanulmányo-
kat igénylő vizsgaelőadást láthattunk a jövőre végző színész/!/-osztálytól. Ladányi Andrea
sokszínű koreográfiája sem mindennapi, de elsőnek mégis pedagógiai csúcsteljesítményét
emelnénk ki. Ilyen színvonalú produkciót soha nem láttunk színész-osztálytól, ami a képzés
módjának ígéretes változásait jelzi. Ladányi képes volt növendékeibe szuggerálni azt a kér-
lelhetetlen maximalizmust, amit magával szemben mindig is támasztott és a csapat rendíthe-
tetlenül követte az embert próbáló úton. Fantasztikus közös teljesítményük elementáris
erővel hatott a 44 feet-ben, de akadt meglepetés az inkább kis-együttesekre komponált
második részben is. Ebben az erős közegben is kitűnt a pascali "gondolkodó nádszál"-t
bűbájosan megtestesítő Vass Teréz, aki attraktív lényét túl a drámai, komikai és alterna-
tív adottságokon, a virtuóz akrobatikában is csillogtatta. Krisztik Csaba félelmetes mozgás-
készsége thai-boxtól a kontaktig döntögette a stílus-korlátokat, bravúros produkcióját az
elmélyült átélés belső izzása hitelesíti.
Sokat várhatunk még ettől az osztálytól, de jó, hogy az igazi vizsgák csak most jönnek még!
Ez az előadás pedig még többször látható lesz a MU-ban !!!
|
|
|
|
|
KÁVÉCSARNOK Színész-vizsga az Aulában 2005.IX.20. |
| |
Szép Ernő jelenete maga a gyengéd idill, a hétköznapok verőfényes költőisége. Középko-
rú "kis"-emberkék kis életének nagy-nagy fordulatát élhetjük meg, mintha csak szomszé-
dainkat látnánk, /vagy netán magunkat?/. Huszonévesek adják elő a tündéri mesét, de ez
egy pillanatra sem tűnik fel, hitelesen, szakmailag perfekt módon, természetes átéléssel,
gyönyörűségesen játsszák. Mercs János gondosan kimunkált figurája alapozza meg a cse-
lekményt, Alajosának korrekt erőterében sugárzik fel a kávéházi Fanny csodálatos jelen-
sége. Vass Teréz már az első Euripidészben feltűnt attraktív dámaként, majd mint Elektra
szögezett a székhez, a 44 feet-ben ámulatba ejtett penge akrobatikájával, most pedig tel-
jes színészi pompájában mutatkozott meg. Úgy viseli hajékét, mintha egy Rippl-Rónai kép-
ből lépne elénk, hattyúnyakának íve gőgösen távolságtartó, annál élesebb aztán a lopva
felizzó hetyke mosoly a ravaszul "lehúzhatatlan" gyűrű jelenetében. Orgánuma titokzato-
san muzsikál, frázisai merészen ívelnek, szemvillanásai oldalnyi monológok helyett beszél-
nek. Elszorul a szívünk: régen láttunk ilyen tüneményt a főiskolán és csak az a kérdés mo-
toszkál bennünk, hogy hol fog játszani jövőre? Van-e olyan közeg, amely teret tud adni a
ritka tehetségnek ?!?... Na de addig még sokat gyönyörködünk benne, itt...
Funk Iván rendezése azt bizonyította, mennyi minden sűríthető egy rövid jelenetben, ha
árnyaltan kibontjuk a legapróbb momentumot is, ha kidolgozzuk a színpadi megjelenítés
hatásos nüanszait. Összefogott, hatásos előadást produkált, bizakodva várhatunk tőle egy
háromfelvonásosat is.
|
|
|
|
|
HÁROM NŐVÉR Bárka-változat Centum Fesztivál 2005 ősz |
| |
Hogyan varázsolja a Bárka kongó hodályába a zsámbéki fácskás völgyet? A kérdésre nem
kaphattunk választ: egy teljesen új verzió született. Elkezdődött a második résszel, tűz-
vész, kataklizma, aztán visszafehéredett a nyitó idillre, végül surranó léptekkel beosont
a pusztulás. Minden párhuzamos történésekben, mozgásban, képekben jelenítve. Szavak,
mondatok röppennek fel, de legfeljebb illusztrálják a játékban elevenedő cselekményt.
A félelmetes beregszásziak, kicsik és nagyok, de mindenki a helyén: tökéletes. Nem is sza-
bad neveket leírni: ez a darab a csapatmunka, ez a társulat az álomzenekar, Vidnyánszky
Attila a démoni karmester, a teremtő akarat.
Zsámbékon Mása szenvedélyes tangóval búcsúzott Versinyintől, itt köpenyében szögezi le
a padlóra, azzal a kalapáccsal, amellyel feleségétől féltett könyveit kalapálja a polcra az
a Kosztya, aki később a nővérek által kockacukorból a falra varázsolt, áhított Moszkva-ké-
pet zabálja le, bástyástul, vörös csillagostul. Fantasztikus ötletek, soha sem öncélúan, szi-
gorúan a szituációk logikájából sarjadva, Megabyt-ok kellenének az egyszerű felsorolásuk-
hoz is! De mindez következetesen épített, szilárd struktúra, káprázatos vízió, amely sokol-
dalú gazdagsága ellenére egy pillanatig sem engedi lankadni elbűvölt figyelmünket. Peng a
gitár, lebegve szól a klarinét az álmos muzsik, Katkó Ferenc kezében és aztán énekel is Ő
bús barna baritonján, nem szláv szívünk is beleremeg.
A csehovi konstrukciót Vidnyánszky Attila most bárhol játszható formában alkotta újjá:
nagy-nagy öröm az, hogy így sok helyen, sokszor láthatjuk még.
A záróképben a nyitott ablakon, lassan a népligeti mennybe ment a társulat. Mi is.
|
|
|
|
|
KRAKATUK, A DIÓ 2005 Jordán Tamás III.éveseinek vizsgaelőadása |
| |
Láttuk néhányszor ama híres kaposvári Gothár-rendezést, a legtöbb, amit most mondhatunk,
hogy ez a produkció méltó a nagy elődhöz !!! Kapecz Zsuzsa vágottnyelvű szellemessége ma
is találó, dalszövegei virtuóz ötletzáporok. A dialógusokba sok újdonság épült a jelen szlengjé-
ből, az aktuális utalások is ültek. A rendezés keményen fogta össze a népes gárdát, jutott itt
mindenkinek parádés pillanat, ki is mutatta mindahány egérfoga fehérét. A sok kis jelenet el-
lenére sem aprózódott el a cselekmény, pedig a váltások nagyvonalú ráérősséggel voltak ki-
munkálva. Ez az osztály már az igazán nem könnyű Euripidesz-ekben is fényesen bizonyított,
csapatmunkája kiváló és komoly egyéniségekkel is rendelkezik. Ebben az énekes, mozgásos
csodamesében három bemutatóra való munka érződik, az eredmény pedig annyira nagyszerű,
hogy csak sajnálkozunk rövid, dicsőséges életén... Nem is szabad bárkit is kiemelni ebből az
energikus tehetség-kupacból, de titkos emlékkönyvünkbe újra beírtuk a Teréz, a Tibor és a
Lehel neveket. Selmeczi György hajdani zenéje semmit sem vesztett iróniájából, ötletei,
idézetei versengtek a szövegkönyv poénjaival, a zenekart viszont suergoesen! le kell építeni,
ordenáré hangereje sokszor hallhatatlanná tette a mégoly jó éneklést is. Akusztikus hangsze-
reken kívül másnak nincs keresnivalója ebben a hangtérben, billentyűsből egy is elég, fúvós
lehet, ha finom, dob csak hurkapálcikákkal, baszgit. meg sehogy !!! A hangosító pedig ne pisz-
kálja keverőt, bármilyen erősítés csak felborítja az arányokat.
Örömünk mindezzel együtt teljes, várjuk a többi vizsgaelőadást! Nagyon-nagyon sok kis, nagy
és örök gyermek megnézné még ezt a bűbájos remeket, jó lenne egy évadvégi sorozat...
|
|
 |
|
|
WHITE STAR Victoria and Lies Pauwels /F/ Trafó |
| |
A Flamand Szezon első színházi produkciója a kortárs színjátszás élvonalának újabb, szá-
munkra megalázó, egyben figyelmeztető, változtatásra serkentő bevillanása. Lehet hang-
ban, mozgásban, játékban, táncban, énekben és pantomimben egyaránt csúcsszuper
társulattal, a Gesamtkunst, az ÖsszMűvészet szintjén, a megjelenítés kitágított eszköze-
ivel színházat csinálni! Feszíthet a mondanivaló, lehet józanul antirasszista, homofil beál-
lítottságunk, de mondjuk ezt el egy prológban, kedvessen anekdotázva, kicsiny zárójelek
között és lehetőleg egy előítélet-sújtotta színes fiatalember okádja a náic-dumát... Mert
ebben az előadásban minden kérdőjeles, áttételes, ellenpontozással erősített. Az áradó
romantikájú brácsaszóló alatt mekegnek, a harsány népboldogító szózatok azon nyomban
parodizálva is hallhatóak. A tér átellenes pontjain egyidejűleg sistereg az izzó dráma és a
mosolyt fakasztó /ál/bénázás, amely természetesen a virtuozitás magasiskolája. A hisztéri-
kusan rángatódzót az elbűvölő szólótánczos játssza, aki aztán még műkorcsolya-bemutató-
val is meglep, műanyag-jégen, igazi korcsolyával. A fantasztikus játék közben nehányan
dalra fakadnak, profizmuson túli egyéni módon, elég itt a balkáni macskajajos rezesbanda
felett őrjöngő pirosruhás mazochistára utalni, vagy a fináléban hangjával, majd play-back
bravúrral lenyűgöző, addig "csak" szerényen játszó-tánczoló langalétára.
Mindez számunkra annyira ismeretlen finomsággal, magától értetődő laza könnyedséggel,
a részletek szinte észrevétlen, rejtett átkötéseivel. Biztos, hogy éves munka van ebben
az eszméletlen kidolgozottságban, meg a szereplők korlátlan kiválasztásának lehetősége.
/Avagy...?!?/ A Pauwels-ek briliáns talentuma?
Színházilag mindenesetre tanuljunk, orosz és litván után, flamandul is.
|
|
|
|
|
TASNÁDI ISTVÁN:PHAIDRA Schilling Árpád Trafó
|
| |
Jól megcsavarja, szellemesen anakronisztikus, szép nyelven szólal meg: Tasnádi darabja
ideális alapanyag Schilling Árpád kezében. Mert az írásmű csak ürügy, lehetőség, a lé-
nyeg a színházi alkotás! Lassan-lassan, végre eljutunk ehhez a magától értetődő felisme-
réshez, a honi színház esetében ez még nem történt meg, nem is beszélve a "kritikus"-ok
irodalomelméleti fejtegetéseiről.
A Krétakör-előadások mindig hangsúlyos élő zenéjétől eljutottunk a majdnem operáig. A
háromtagú kórus eszményien játssza és énekli Márkos Albert kitűnő szólamait, kommen-
tálja, ellenpontozza, vagy éppen előre nógatja a cselekményt. A német előadók fantasz-
tikusak: karcsúak, szépek, mozgásuk, szereplésük tökéletes, éneklésük operai manírok
nélkül: operai szintű. Eleven közegükbe ágyazódnak a dialógusok, míg a végkifejletben
egy szédületes basszista, Rácz István mennydörög a katarzis viharában. Fenomenális je-
lenség, démoni erő, lehengerlő szuggesztivitás. Ne felejtsük, hogy a zene ilyen felfoko-
zott jelentőségű használata is a rendezői koncepció érdeme, ahogy a tempó gazdaságos
összefogottsága, a kidolgozott gesztusnyelv, a karakterek kiválasztása is. Elhízott magyar
dúvad helyett Ferdinand Dörfler kecses állatiassága, amely nem zárja ki az éleselméjűsé-
get, DJ Tilo Werner racionális jelenléte, mely egy polihisztor szóömlenyben kulminál, a
csoda azonban Christoph Gawenda Hippolütosza. Töprengő kamasz, tétovaságában erő-
teljes, dikciója gyönyörű, lendülete elementáris. A német színészek játéka mozgásban,
természetességben, stlilizáltságban messze veri a mieinket, magasabbszintű iskolázottsá-
got, fél évszázaddal előttünk járó színházi kultúrát képvisel. Fájón érződött ez a címsze-
replő esetében, aki pszichologizáló stílusával eljelentéktelenedett a telivér germánok
árnyékában, se királynő, se szerelmes nem volt. Benedek Mari a lányok átöltöztetésé-
nél remekelt, Bányai Tamás a virtuóz fényváltásokban.
Közönségsiker nem lesz, de ez a produkció útjelző a magyar színháznak, merre is kellene
törekedni, hogyan is kéne csinálni és főleg: kivel.
|
|
|
|
|
A HALOTT CÁRKISASSZONY Komáromi Jókai Színház |
| |
Czajlik József rendezései eddig nem tudtak meggyőzni, de most megtalálta 1.: Nyikolaj
Koljada nagynyomású, mélytengeri darabját, 2.: kiváló együttest szervezett a sok helyről
toborzott csapatból, 3.: az extrémitásában is emberi főszerepre megtalálta a különleges
tehetséget: Szoták Andreá-t. Koljada a gézagyerekes vonulatra hajaz, de veszettebb, mé-
lyebb annál, a végletekig mer elmenni, de a legkockázatosabb szituációból is képes kivág-
ni magát, főleg erőteljes nyelvezetével, kiélezett dialógusaival. Szvrcsek Anita sablonsze-
repét hitelesen jelenítette meg, elkerülve a kisstílű démon-kliséket, még részegségében
is arányos, összefogott alakítást nyújtott. Fabó Tibor káposztazabálós papagáj-monológja
sokáig emlékezetes marad, egészséges lendülete motorja volt az első résznek. Tóth Attila
szerepét önfeláldozó bravúrral, kitűnően adta Lucskay Róbert.
A Zsámbékról Londonba tartó buszon, Filó Vera fantasztikus abszurdjában, kalandvágyó
írónő-szobalányként csodáltuk,- két nyáron át tapsoltuk ott a szintén Jámbor Dzsózy ren-
dezte Csodálatos vadállatok-ban, idén meg Bizio: Élet - haláltáncában tündökölt, nagy
várakozással jöttünk tehát most is, de ez a félnótás, mégis ember Rimma ezekhez képest
is kimagasló, páratlan alkotás !!! Bugyuta, éleseszű, delirál és a velejéig pontos, kutyaimá-
dó és kutyahóhér futószalagon, aszex androgün és váratlanul eszelősen vágyakozó nő. Ter-
mészetesen iszik, hát hogy is lehetne ennyi ellentmondást kibírni!, mégis, rendbe teszi a
dolgokat, máséit, végül a magáéit is. Mocsokban él, de Puskint szaval, rongyokban meny-
asszonyi ruháról álmodik. Kiismerhetetlen, de őrületének vaslogikája van. Szoták Andrea
velőkig ható szuggesztivitással, szinte rezzenéstelen arccal formálja meg a túlzásokra csá-
bító szélsőséges karaktert. Gyönyörűen deklamál, szavainak pöröly-súlya, csöndjeinek de-
lejes feszültsége van. Nézésével lézer-kalodába fogja partnerét, néhány ritka pillanatban
a nézőket is. Ahogy mámoros könnyekben úszó szemmel "Boldog Újévet! Hurrá"-t kiált a
katonáknak, ahogy azt sikoltja élete első és utolsó férfiának: Gyere!... megrázó, megindí-
tó, ellenérzésre, együttérzésre egyaránt késztet, olyan sokarcú, annyira végtelen, mint
az emberi természet maga. Nagy kár, bűnös hiba, hogy a T. Zsűri és a nemT. Szakma nem
volt jelen, így nem volt kénytelen szembenézni azzal, hogy nem a talmi trend-sztárok hor-
dozzák a dicsőítendő értéket. Még inkább fájó, hogy ezt a gyönyörűséges alakítást a kö-
zönség is hiába keresi majd. De: Szoták Andreá-nak a csúcson a helye!, sajnos, ihol csak
dimbes-dombos lankákat látunk. |
|
|
|
|
ŐSZI FESZTIVÁL Warlikowski és Frank Castorf 2005 |
| |
Az Empedoklész nem sikerült, Dogyin avítt '910-es stílben untatott a ragyogó színészek elle-
nére, a Johanna meg egyszerűen nagyon rossz, nézhetetlen. Gyenge kezdés után a végére
mégiscsak belendült az BÖF: a lengyel csapat nem volt erős, darabjuk pedig kifejezetten
kerülendő, meggyőződhettünk viszont Warlikowski elementáris képességeiről, - a berlini
Volksbühne vendégjátéka azután maga volt a Hetedik Mennyország!
Nem az a baj, hogy Sarah Kane egy szerencsétlen pszichopata, hány sorstársa írt remek-
műveket!, neki is sikerült ez egyszer, a Phaedrá-val, de ez a hagymázas horror-giccs nem
való színpadra, mert csak kínpad lesz belőle. A Titus Andronicus-ban is metélnek, karokat,
lábat, de valami halovány oka-értelme csak van a cselekménynek, itt zagyva dilizés. A többi
motívum sem hordoz jelentést, legfeljebb sokkoló, a maga esetlen módján.
De ebből a matériából a rendező nagyszerű előadást formált. A sötét térben négyzetméter-
nyi fényhasábok, aztán mindent elborító csúnya sárga fény, dermesztő hang-effektek, szi-
gorúan összefogott ritmus. Minden szótag tökéletesen intonált, minden megszólalás az ér-
telmezés legmagasabb szintjén, nem kifejezetten nagy színészek kiváló interpretálásában.
Egy eszméletlen énekes-színésznő emelkedik ki, bluest, sanzont, jazzes songokat énekel,
zseniálisan ellenpontozva a szoernyue eseményeket. Örültünk az első találkozásnak a len-
gyel mágussal, de Warlikowski-ék legközelebb inkább a Dybuk-kal jöjjenek.
Kiszédelegve a A mester és Margaritá-ról, hipnotizálva a félelmetes élménytől, eltelve az iga-
zi nagyság csodálatától, mennyei gyönyöröktől ittasulva biztosak voltunk abban, hogy erről
írni lehetetlen, képtelenség, vakmerő szemtelenség lenne: szó bennszakad, szem fennakad.
Meg se próbáljuk elemezni, lelkendezni meg annyira szegényes, legfeljebb néhány apró
gondolatot pöttyentünk ide, hogy legközelebb MINDENKI!!! rohanjon a Volksbühne
előadásaira.
Talán a színészekről valamit. Úgy artikulálnak minden erőlködés nélkül, hogy a Nem.pont.
színház borzadály nézőterén minden szisszenést hallani, teátrálisan játszanak, de olyan kifi-
nomultan, hogy videón premier plánban közvetítve, filmszerű és egyáltalán nem túlzó, azaz
egyszerre fognak kinn és benn egeret... A jó negyvenes Martin Wuttke, aki Pilátusnak,
Mesternek egyaránt fantasztikus, eszméletlen testi-lelki kondíciójával tűnik ki, a Jeshuát
alakító középkorú Kurt Naumann hasfalát pedig egy gladiátor is megirigyelhetné, hát még
egy fiatal honi aktor... Margarita /Irina Kastrinidis/ sikoly-áriái döbbenetesek, nyávogó ko-
loratúrája a valószerűrég határait feszegeti. Hontalan Iván megtestesítőjének riadt pislo-
gásai, melyeket katatón merevséggel váltogat, mimikai bravúrok. De mindenki táncol, éne-
kel a jazzes, blues-os betétekben, mint egy musical-színész, illetve, mint egy igazi színész,
aki nem ragad le egyetlen stílusban. Csak azért időzünk ezeknél a mozzanatoknál, mert ki-
jelenthetjük, ilyen színházat Schilling is tud/na!!!/ csinálni, van is hozzá nehány embere,
akik közelíthetik a Tilo Werner-i szintet, de hol lenne ennyi és hol lenne hely és idő ?!?
/Azért csak jogos a büszkeség, hogy a Krétakör dolgozott már a Volksbühnével, Süsü ren-
dezett is ott és fog is még.../. Útáltuk: annyiszor láttuk már ezt a videózást értelmetlenül,
divatból, amatőr módon, de itt, most az operatőr egy átgondolt képalkotási tervet követve
alkotta meg filmjét élőben!, kongeniálisan. Általában, minden aprólékosan kidolgozott volt,
de ez nem a német precizitás, hanem a nagyszerű ötletek következetes realizálása, ami ná-
lunk, egy kicsit mindig hibádzik. Forog, közelít, kézben rohan a kamera, néhány külső fel-
vételt is ráúsztatnak, de 95 százalékban minden a színpad terében történik.
Bele lehet nyúlni úgy Bulgakovba, ahogy Frank Castorf teszi, aki szabad asszociációit fűzi
az immár kanonikus történethez, reflektál az eredetire és aztán saját magára is. Lehet ze-
nei betéteket inspirálni, melyeket Sir Henry és a teljes gárda varázsol elénk. Mit nem iga-
zol, mit nem szentesít az elementáris tehetség?!? Ezzel együtt elszorul a szívünk, amikor a
szállóigévé lett mondatok megszólalnak, amikor egész bekezdések hangzanak fel mindannyi-
unk MM-jéből, amely most végre, először kapott méltó színházi megjelenítést.
|
|
|
|
|
KRÉTAKÖR ÉVADNYITÓ Tűzraktár 2005.IX.10. |
| |
Parázs hangulat, 400-an /megszámoltuk!/ kucorognak a FÜVÖN!!!, a kezdő/kréta/körben
a kezdődő évad bemutatóira csábítgat a drága csapat. Láng Annamari "csak" felolvas egy
hajdani színikritikát, Szirtes Ági "csak" felvázol egy abszurd dialógust a Katonában készülő
koprodukcióból, "csak" megismerjük a Peer Gynt stáblistáját, melyben 6-6 szerep keres
egy-egy színészt... és máris felizzik a levegő: Színházban vagyunk, biza!
Aztán jő a gigászi potpourri, a múlt évad darabjainak leleményes kutyuléka. Ismét nézőmű-
vészeti tanoncokká válunk, átélhetjük a Sirály tragikomikus mélységeit, gyermekien vihog-
hatunk a színes lufikon ugrabugráló kiscsoportosokkal. Gyabronka hangszerparkja szaxo-
fonnal bővül /jövőre tubázni fog?/, Rába Rolly bűvös énekét még az áramszünet se tudja
megzavarni és a koszlott ablakpárkányokon veszettül dübörög LannamaH extatikus szirén-
dalának tapsos ritmusa. Két kérdés azért maradt: miből NEM tud Schilling Árpád színházat
csinálni? Hol nem tud a Krétakör-társulat lehengerlő produkciót varázsolni...?
Végül a "menzá"-n egytál-ételt is kapunk, - utoljára a Varsói Szerződés Törzsparancsnoki
Hadgyakorlatán találkoztunk ilyen finomsággal, amikor az atomcsapás epicentrumát felde-
rítve csak egy anyókát találtunk, aki bográcsát kavargatta: az is krumplifőzelék volt, azt is
megettük, - de a Krétakör nukleáris támadását még sokszor szeretnénk megélni!
Jövőre pedig "sárgaborsó-főzelék rendel, bőrös virslivel"...
|
|
|
|
|
SZENTIVÁNÉJI ÁLOM Oskaras Korsunovas /Vilnius/ Gyulai Vár Színház |
| |
Hetek óta gyűjtjük az erőt: neki kéne ülni a litvánokról regélő soroknak, de annyira nagy Bennünk a félelem: nem tudjuk kellő nagyságrendben érzékeltetni ezt a színházi csodát!!!
Mit lehet írni egy olyan előadás után, amikor csak nagyon-nagyon csöndesen sétálgatunk
a gyulai ÉlőVíz kuruttyos partján, elrévülve, megsemmisülve, újjászületve...
Látunk a színen tucatnyi másfél x feles álló farost-lemezt. Megelevenednek az alul kiku-
kucskáló lábak és más-más mozgással, egyénített, groteszk koreográfiával surrannak fel és
alá. Mögöttük rejtőznek a játék szereplői, alig-jelmezben, az ő eszköztárukban a mozgás, a
pantomim, a tiszta deklamáció, az ének- és hangbravúrok helyettesítik a ruhát-díszletet.
Egyetlen kellék ez a nagyobbacska rajztábla, amely azonban miljom metamorfózisra képes.
Pajzs, tető, sziget és tó, bástya és ajtó, lejtő és ruházat. Követhetetlen ez a pillanaton-
kénti átváltozás, mégis tökéletesen egyértelmű, mert hihetetlen ötletessége a történések
elemi logikájából adódik. A tömeg egy emberként él és mozog, az egyes színész viszont, be-
épülve a csapatba is megkapja a szólózás ajándék-perceit. Titániából négy is van, virtuóz
Zuboly egyetlen egy, ám az ezeregy arcú. Oskaras Korsunovas-t káprázatos tehetsége való-
ban feljogosítja arra, hogy színházát önmagáról nevezze el. Brook és Mnoushkine óta nem
láttunk ennyire sokoldalú, ennyire egyedi alkotó-rendezőt. Társulata pedig a Csoda!!! ma-
ga, tetőtől talpig színművészek, bármit képesek megjeleníteni, amit elképzelni bírnak.
Őrjöngött a gyulai MűvHáz félháza... mert ennyien voltunk csupán. A városban próbáló ha-
zai színész-stábok hol is lehettek?!, nem is beszélve a színházról írók amúgy túl népes trupp-
járól, pedig a vilniusi társulat tavalyi, nem is Korsunovas rendezte bemutatkozása a Trafó-
ban, igazán figyelemre méltó volt!!! Persze, rossz dolog szembesülni a litván és a moszkvai
példával, mert ha ez a színház, minek nevezzelek, Dohos Hazai Teátrumocska... Rumocská-
nak avagy ocskának?
|
|
|
|
|
VIDNYÁNSZKY: SHAKESPEARE-KOSZORÚ Gyulai Várszínház 2005 |
| |
Lehet egy fél előadást magasztalni, suergoesssen kitörölve! a selejt másik hányad/ék/ot?
Lehet és kell is: A gyulaiaknak húzónevek kellenek, megkapták! Igaz, inkább a vissza- vagy
a lehúzó-név illene rájuk. Szégyeljük még leírni is neveiket, talán Blaskó Péter érdemli
ki ezt egyedüli kivételként: böcsülettel helytállt. A többiek siralmasan tehetségtelen hi-
teltelenséggel gyalázták porba a nagyívű rendezői elképzelést, amely a téglavár archaikus
terében hamleti, macbethi, richardi motívumokból és figurákból épített /volna/, erede-
ti, izgalmas produkciót. Bántóan kongott az Üres Tér, míg a külső várfalak, bástyák rom-
jain a Romeó és Júlia ihlette förgeteges játék tombolt, a beregszászi színészcsapat fan-
tasztikus mutatványaként. A címszereplők gyerekek, de nyoma sincs a negédes Lakner-
bácsizásnak: természetesek, elevenek, magától értetődő fürgeséggel prezentálják a hí-
res sorokat. Júlia monológja a kislánytól indul, majd Mercutióék mondják, váltakozva,
egyre többen, míg a mennyei fokozás csúcsán, a szédítő várfokon szólal meg az égi tüne-
mény: Orosz Melinda szívszorítóan gyönyörű deklamációjában. A másik példa még jellem-
zőbb: lenn, /szakmailag/ nagyon lenn indít egy "Aszínész" /a: fosztóképző!/, átveszi tőle
"A Színész"-ek beregi férfi-kara, míg végül, az egyre emelkedő intenzitás forrpontján, az
igazi Júlia, a csodálatos Orosz Melinda suttogja, könyörgi, sírja el a vágyakozó szerelem
himnikus szavait. Viharosan villámlanak Vidnyánszky fékeveszett asszociációi, a londoni
szín halálugrásaitól, a "Lenni vagy nem lenni" kiszámolós játékán át Zuboly szereposztási
paródiájáig. Szűcs Nelli-nek a "Nelli vagy nem Nelly? "-ből most a NEM jutott, színpadi
jelenlétének káprázatos aurája így is vakítóan világított. Orosz Ibolya, Gál Natália, Béres
Ildikó boszorkány-triója betegre halványította a vértelen Macbethet, ahogy Szabó Imre
pompásan formált, hús-vér sírásója mellett nevetségessé szürkült az erőtlen Hamlet...Az
est legfényesebb csillaga: Kristán Attila üstökösként sisteregte végig a játékot, gigászi
energiával komédiázott, Mercutióként pedig egy nagy alakítás teljes színképét világítot-
ta meg, a bravúros blődlitől a halálos tragédiáig.
Nem véletlen, hogy V.Csolti Klára fantáziáját is leginkább a nagyszerű beregszászi gárda
ihlette, szellemes, mindig egyénített, pompás ruhákba öltöztette a lányokat, a gyerme-
kek 3-tól 10 éves korig menyasszonyi tüll-variációkban, a fiúk, míg harcra nem vetkőztek,
reneszánsz apródi díszben pompáztak. Júlia ruházatilag is a feledhetetlen, fakórózsaszín
titkos mámor, Rácz József figurája meg egy eleven Holbein-kép. /Persze, könnyű neki,
hiszen szerinte "Shakespeare is magyar volt!"... netán gyulai/.
Kétszer gyönyörködtük végig a várfalon kívüli szcénát, úgy érezzük, nem veszhet el ez a
tüneményes játék, legyen belőle egy önálló darab!!!... és akkor Pesten is megnézhetjük
mindannyian, akárhányszor újra, mert GYULA és a FeHér ElepHánt NEM FELEJT !!!
|
|
|
|
|
KAPOLCS 2005 Karnyóné Csehovok |
| |
Vágtató fellegek, ömlik az eső: az örök-optimista bereg-fanok azonban reménykedve slaty-
tyognak a Gástya-árok felé. Nem hiába: a Magtárban hősies rohammunkával épített néző-
tér várja őket és a Csehov-egyfelvonásosok, amelyeket eddig Budapesten is csak egyszer
lehetett látni. Varga József medve-bömbölése méltó ellenpontja a sűrű mennydörgésnek,
a csodaszép Szűcs Nelli szikrázó szemei mellett elhalványulnak a kinti villámok, Trill Zsolt
pedig három különböző alakban versenyez az égiháborúval. Olyan vibráló feszültsége van
az előadásnak, mintha először játszanák, mintha itt születne a Természet gigászi tombolása
közepette, szilajkedvű istenek mennyei ajándokaként.
De volt meglepetés a Karnyóné két estéjén is. Rácz József és Kacsur András az két sze-
leburdiak képében végre igazi arcait mutatták meg a vendégek elővezetésében zicceralka-
lommá silányuló karaktereknek. A beregszásziaknak semmi szüksége nincs fővárosi mutatvá-
nyosokra, kiapadhatatlan forrása van náluk a meglepő tehetségeknek. Mi sem bizonyítja
ezt jobban, mint a Trill Zsolt /!!!/ helyett beugró Vidnyánszky Attila junior, aki teljesér-
kű alakítással lepett meg: Samuka volt, egy igazi kamaszfiúcska, aki a világ legtermészete-
sebb módján élte meg színpadi létezését. Egyetlen poén sem veszett el, egyetlen megtor-
panás sem esett, nem volt hát véletlen az a nagyszerű gyulai Romeó, amelyet egyáltalán
nem gyermek-színészi módival játszott! A hazaiak erőterében még pompásabban érvénye-
sült Szűcs Nelli lehengerlő Karnyónéja, amely az utóbbi évtized bízvást legnagyobb ko-
mikai teljesítménye, féktelen vénájú, ezerszínű tűzijáték!
Siessünk hát Zsámbékra, ott meg a Három nővér vár ránk...
|
|
|
|
|
SZABÓ MARGARÉTA Molnár Ferenc: Delila Óbudai TársasKör |
| |
A Budapesti KamaraSzínházban láttuk először: Kiss Csaba Világtalanok-jában, Pinczés István
rendezésében játszotta első igazi főszerepét, az állami gondozásból a nagy életbe csöppe-
nő fruskát. Érett szenvedéllyel, bakfis-bájjal, sugárzó jelenésként, fantasztikus erővel. Re-
veláció volt és hatalmas, reményteli öröm: évtizede vártuk hiába azt a bizonyos, mindig fá-
jón hiányzó, fiatal lányt, aki az első pillanattól színész, akinek szépsége csak méltó öltöze-
te a tehetségnek, a belső értéknek, aki magától értetődő természetességgel jeleníti meg
az igazi fiatalságot.
Most a könnyed nyári Molnár-darabban, az eddig inkább "a csapos közbeszól"-szállóigéről
elhíresült Delilában, férj- és pénzvadász pincérlányként bizonyítja újra kiugró tálentumát.
Pedig ez a szerepecske inkább pajzán kacérkodásra, negédes bájolgásra biztat, telivér po-
énokra, csábos játszadozásra. Szabó Margaréta azonban mélyebb rétegeket képes feltárni
a pillekönnyűre írt karakterben: a rámenősség, a felkapaszkodás eszelős vágya mellett meg-
mutatja kiszolgáltatottságát, de azt is, mennyire tisztában van saját értékeivel és lehetősé-
geinek korlátaival. Mindezt mértéktartóan, gondosan arányosított színészi eszközökkel éri
el, a szélsőségekre csábító szerep-klisék ellenére, mindvégig az arany középen, "mezza di
vocé"-ben játszik. Nagyszerű élmény, kiemelkedő alakítás egy egyébként kedves, kellemes
estén, jó, hogy jövő nyáron is megnézheti az, akinek most nem sikerült.
A két nagyon is különböző szerep kiváló megoldása szélesskálájú képességeket mutat, jöj-
jön hát, még a "telefonkönyv" előtt, az újabb feladatok hosszú sora, komédiától tragédiá-
ig, natúr valóságtól az abszurd őrületig, biztos, hogy, Szabó Margaréta mindig is ragyo-
góan helyt fog állni !!!
|
|
|
|
|
HÁROM NŐVÉR Vidnyánszky Attila 2005.aug.20. |
| |
A Dáma francziául selypeg, oldalán délceg, tubázó! kadét, akivel elsétál a völgyre nyíló, tá-
gas lejtőn, a távoli színpadig, melyet gyengéd szellőben fodrozódó bíbor-függöny keretez.
Ez csak a háttér, mert a játék előttünk, a sudár fácskák kertjében zajlik, sóvárgó csevegés-
sel, vendégváró uzsonnával. A tücskök kozmikus sistergésébe monoton dünnyögött orosz
szöveg suttog, alkonyodik, nyárvége van, lányok ruhája lebben körbe-körbe: a csehovi han-
gulat már az első percekben megszületik.
A beregszászi társulat fiatalabbjai kapnak teret, legendás szerepekhez mérhetik magukat.
Az utánpótlás-csapat fényesen vizsgázik, persze, az tűnik ki igazán, aki alkatilag is közel áll
a teremtendő figurához. Kacsur András, kamaszos lénye ellenére, mókásan ütős tudálékos
tanárocska. Vass Magdolná-hoz nem illik a hevesen sistergő Irina, de nagyszerű játékával
legyőzi ezt az ellentmondást, mély átélése, konok egyénisége tragikus vénákat sejtet. Tur-
genyevi alkat a fájdalmasan szentimentális Orosz Ibolya, pianisszimó létezése a szívszorító
katarzis fenséges pillanatait hívja elő.
Oleg Sztacsuk ősereje szétfeszítette szerepének korlátait, önkéntelenül is főszereplővé
avanzsált. Csak azt nehéz elképzelni, hogy egy ilyen telivér embernek hogyan lehetett /a
darabban!/ ellenállni... Szűcs Nelli szerelmes lányként példás önfegyelemmel fogta vissza
magát, hogy aztán fokról-fokra, ahogy a családban is átveszi a vezetést: leuralja az életet,
a színpadot és a nézőteret. A cseles kapzsiság, az elszánt törtetés, a zsigeri gonoszság mé-
gis oly szeretni való, ellenállhatatlan Natasáját állította elénk, amely újabb ragyogó szín
sugárzó tehetségének bámulatos spektrumában.
Vidnyánszky Attila íme, látványosan mutatta be társulatépítő pedagógiáját, de rendezői
alkotómunkájának is újabb dimenzióit tárta elénk. A térkezelés, a körülmények adta lát-
vány lehetőségeinek természetes kihasználása, a mozgások ritmusa és intenzitása sajátos
erőtérbe helyezi az ismert cselekményt. Mása férje, majd a lihegő Natasa tűnik fel a mély-
ből emelkedő úton, ahol később a Dadus poroszkál, az urak mulatságra készülődnek, egy-
szer meg Andrej röpteti, szilajon kiáltozva, álmai sárkányát. A távoli fél-színpadon a gáláns
kettős alkot élőképet, táncol, pózol, énekel, itt nézhetjük végig a halálos párbajt és ez a
függöny gyullad lángra, eszméletlen zenei közegben, gyilkos zörej-háttérrel az első drámai
konfliktus csúcspontján. Sokkoló bravúr az akár monológot is megszakító, váratlan világvégi
fokozás, olyan, mint Andrej törő-zúzó tombolása, amely aztán a szétvert zongora húrozatá-
nak aleatorikus kavics-zenéjébe oldódik. A búcsújelenet kicsavart pantomimje észvesztő
tangóra vonaglik, mely szűkített formában idézi a Bánk bán gubajdulinás Utolsó Ítélet-tab-
lóját. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy még a huszadikai tűzijáték távoli petárdadurro-
gása is a színpadot életre-halálra uraló Vidnyánszky Attila intése nyomán szólalt meg...
Két év telt el a zsámbéki bemutató óta, de most még elevenebben élt az előadás, további
folytatásra biztatva. Reméljük, egyszer majd kőszínházban is láthatóvá válik a Három nővér,
amely nem ez a darab lesz, de minden bizonnyal tovább élteti a zsámbéki produkció felejt-
hetetlen értékeit.
|
|
|
|
|
BIZIO: ÉLET - HALÁL Jámbor József 2005.júl.10. |
| |
A komor rakétasiló bozótos tetején betonhenger félkaréja: ebben a szobányi térben
játszódik a máris neves fiatal lengyel szerző darabja. Apa, Anya, Fiú dermedt háromszö-
gében feszül a családi konfliktusok kusza hálója. Szinte végig telefon-monológokat hal-
lunk, ketten legfeljebb szexet imitálnak és csak a végkifejletben ütköznek meg hárman.
Jámbor József "Dzsózy" mesterien bontja ki a figurák rejtett dimenzióit, minden jele-
nethez talál mozgási és térbeli szituációt, megjelenítései arányosan ötletesek, fokról-
fokra építi fel a betokosodott kudarcosság fojtó légkörét. Török világzene és változa-
tos világitási effektusok tagolják a nagyszerű ritmusú előadást.
A három színész szinte mono-drámákat játszik, a nem mindennapi feladatot fényesen
oldja meg. Tokaji Csaba markáns egyszerűséggel, de máris kifinomult eszközökkel állít-
ja elénk a Fiút. Az ezerarcú Tóth Joczó tragikomikus Apája érzékeny hangváltásaival,
mimikájának végtelen gazdagságával, annyi tüneményes epizód-szerep után, a Csodála-
latos vadállatok-belihez hasonló, színészi nagyságrendjéhez méltó, nagyformátumú ala-
kítás. A betonfal repedését egy facsemete tágítja immár jó tíz éve, mára a színpad-
kép jelképes elemeként lombosodik, az Élet győzhetetlen erejét jelképezve. Ágai kö-
zött, a magasban játssza csúcsjelenetét a színész, akinek különös egyénísége hasonló
módon tört ki kőszínházaink beton-szürkéjéből. Szoták Andrea is Zsámbékon bizonyít
mindig a legtöbbet, idén duplázva, mert a komáromiak mesejátékában is káprázatosan
boszorkánykodott. A nimfomán Anya kisszerű kitörési vágyait, beszorítottságának kilá-
tástalanságát csodálatos dikcióval eleveníti meg, tragikus színeit pedig mágikus színpa-
di jelenlétének lenyűgöző aurája hitelesíti.
Aki nem látta, jövőre itt biztosan megnézheti még, de igazán megérdemelné a produk-
ció, hogy valahol, /Merlin? Thália?/ a szezonban is látható legyen.
|
|
|
|
|
A SÖTÉTSÉG HATALMA Jay Scheib Pont Műhely Trafó |
| |
Végre értelmes alkalmazását láthattuk az egyidejű video-technikának, amelyet általában
az üresjáratok leplezésére használnak. A cselekmény főtere, amelyet elég ritkán szemlél-
hetünk közvetlenül, három nézőpontból is állandó megfigyelés alatt tartható. A kamerák
beállítása, látószöge változó, dinamikus ellenpontját képezve a külső játéktér akcióinak.
Jay Scheib Tolsztoj-adaptálása, jelenetezése, nyelvi aktualizálása mesteri, eredeti, ren-
dezése összefogott, gördülékeny, igazi reveláció !!! Minimális, annál hangsúlyosabb a ze-
ne: egyszál gerjesztett gitáron Márkos Albert, a videó úrnője pedig a korlátlan akció-
készségű Leah Gelpe.
Kitűnően és merészen választott szereplőket a rendező. Isabelle Lé telitalálat, feltűnő-
en jó Pereszlényi Erika, végre Urbanovits Krisztina is megmutathatta markánsan sok-
színű egyéniségét. Pogány Judit a tőle meg szokott csúcsformát produkálta, a felejthe-
tetlent ebben az előadásban azonban Scherer Péter. 20 évet öregedett, kizárólag belül-
ről építkező, színészi eszközökkel: a jószándékú naivitás, az együgyűségében bölcs apó-
ka figuráját állítva kontrasztként a haszonleső, elvetemült gonoszság mocsarában. Mos-
tanság egyre-másra lep meg fantasztikus alakításokkal: a Krétakör Felolvasószínházában
egy sámlin ülve játszott el egy teljes életet, sírása ugyanúgy felkavaróan katartikus volt,
mint mostani, dermedt premier planja, a drámai felismerés szörnyű pillanatában.
Muszáj ezt a nagyszerű előadást valahogy műsoron tartani, reméljük, ősszel újra műsor-
ra kerül, minden kortársszínház-barátnak és kortárs színházbarátnak látnia kell !!!
|
|
|
|
|
GODOT-RA VÁRVA |
| |
Pedig minden a szokásos módon kezdődik: szorít a cipő, éhesek vagyunk és csak várunk...
De aztán... beindul Vidnyánszky Attila izgágán indázó fantáziája és egy minden ízében
újszerű, váratlan fordulatokkal sokkoló Beckett-látomás bontakozik ki előttünk. Az álta-
lában folyamatosan játszott jelenetek mozgással, zenével, fényváltásokkal vannak elválaszt-
va, így lassabban épül az egyhelyben toporgás "cselekménye", felerősödik az időtlen Idő
antidrámája. Mert a Hely ugyan azonos, de egy nap helyett lehet, hogy hónapok, évek,
évtizedek telnek el örök egyformaságban. Végig színen van mindenki, a Fiú is, az átszelle-
mült Rácz József, Bibliát recitáló angyal képében, archaikus oratóri
umi közeget sugallva.
A kifogyhatatlan rendezői képzelet megtalálta kompozíciójának kongeniális életre keltőit:
amit Szűcs Nelli és Trill Zsolt művel, az a színészi alkotómunka, az átlényegülés, a szín-
padi teremtés magasiskolája. Legkisebb gesztusuk is örökérvényű, minden megmozdulásuk
életveszélyes, a szünet nélkül játszott, nehezen emészthető darab permanens feszültsé-
get képes fenntartani. Mert csak ámulunk-bámulunk, mit tehet két zseniális ember, egy
harmadik álmodta eszement játékban. Ilyen szintű jelenlétet talán Grotowskinál éltünk
meg, vagy a moszkvaiak Gyurmá-jában, nem is oly rég. A díszlet kivételesen nem tetszett,
annál inkább Pozzo-ként Varga József és Tóth László, aki finoman árnyalt volt Lucky
annyiszor bravúrrá torzított szerepében.
Fejedelmi ajándék volt ez a Beregszászi Tavasz: újra csodálhattuk a Szarvas-t, imádhattuk
Szűcs Nelli Karnyóné-ját, emészthettük a Sardaffass-t, szerethettük a Tóték-at, végre
méltó helyen láthattuk a Csehov-bravúrt, élvezhettük a Sólyompecsenye fergeteges
komikumát és végül, sajnos utoljára, mert mikor lesz folytatás?!?, mindennek betetőzése-
ként, először szembesültünk Vidnyánszky Beckett-jével.
Nagyon vártuk. Godot-t. MEGJÖTT.
|
|
|
|
|
ADRIENNE Szolnoki Szigligeti Színház |
| |
Cilea operája óta nem hallottunk Adrienne Lecouvreur-ről, aki korának híres tragikája volt,
a bulvársajtót helyettesítő Scribe-pletykaszínmű szerint pedig magánéletileg is jelentős PR-
értékkel bírt. Zsótérnak volt mersze leporolni a teljesen érdektelen, bár szakmailag töké-
letesen felépített opuszt, újra bizonyítva, nem a tartalom, nem a "mondanivaló" és egyéb
szocreál kritériumok, hanem kizárólag a Rendező tehetsége döntő egy mű színrevitelénél.
Zsótér Sándor az Erdélyi HelységnévTár-ból is lélegzetállító tragikomédiát tudna csinálni !!!
Most egy polgári iskoladarabból sikerült, amelynek összes karakterét mesterien vázolta fel,
hozta a szituációkat és lehetőséget adott a jelesebbeknek komoly alakításokra. Természe-
tesen Börcsök Enikő-t kell első helyen említeni, az Iglic és a Kaukázusi Krétakör felejthe-
tetlen Azdak bírója után most színésznőt játszó színésznő abszurd szerepében mutatta be,
hogyan kell jellemzés híján, puszta szavakkal izgalmassá tenni a semmit, szerethetővé egy
képlet-figurát. Iszonyatos drámai ereje átsüt a hosszadalmas tirádákon, legapróbb gesztu-
sa is titokzatosan bűvölő. De jó is, hogy van Sándorunk, egy ilyen zseni ott punnyadna nél-
küle a Víg poshadt mocsarában... Meglepetés volt Balogh Erika egyszerűségében fenséges
márkinője, új név és vehemens öröm Makranczi Zalán, aki az ügyelő szerepét kiváló ka-
rakter-érzékenységgel emelte a cselekmény középpontjába. Pompás ifjú hős is lehetne,
de azért nem baj, hogy ennyire nagyszerű színész, már most, a kezdet kezdetén.
Felvillanyozva várjuk a Krétakör-ös rendezést, Zsótér színészei végre nem ülnek: ÉLNEK !!!
|
|
|
|
|
FILLÉRES OPERA Bagossy László Örkény István Színház |
| |
Már az alapelképzelés is nagyszerű: tenyérnyi színpadon, egy elegáns estély résztvevői
játsszák el az új fordításban Késes Mackienek nevezett rablógyilkos történetét. Igaz, a
songok egészen új szöveget kaptak a káprázatos Eörsi István jóvoltából, de a zene, a
mese, a figurák régi ismerősök: az egyre izmosabb Bagossy László ízig-vérig korszerű,
mesterien felépített rendezése megérdemelte az új címét: teljesen újszerű háromgara-
sos opera született.
Essünk túl a nehezén: kibírhatatlan percek is vannak, de ezek aligha írhatók a rendezés
számlájára. A női vonal egész egyszerűen alkalmatlan az éneklésre /is/, kerékbe törik a
weilli csodadalokat, alkalmatlan artikulálatlanságuk dermesztő és ez alól a nagy P.J. sem
kivétel: alkati és hangbeli meg nem felelés miatt, ezt a feladatot nem lett volna szabad
elvállalnia. Fülesek és Vájtfülűek: fületekbe forró ólmot öntsetetek a hölgykoszorú gaj-
dolásának rémes idején, de legalább egy méretes ipari füldugóval vészeljétek át a kínos
perceket... ÉRDEMESSS !!!
Mert sorjáznak a színpad vérmes nagyurai: Mácsai Pál narrátori mellékeséből az előadás
motorjává lelkesedik /és hogy énekel !!!/, Csuja Imre natúrban finom és hiteles, akiről
pedig csak szuperlatívuszokban őrjönghetünk, az a vakító atomvillanásként végre valahára
visszatért Széles László. Könnyedén vaskos, súlyosan délceg, minden poénja talál, min-
den gesztusa mámor. Visszafogottan robbanékony, abszurdan reális és amikor énekel, an-
gyalrajok suhannak át, megnyílnak holt egek, lehellet megszegik és a szív megszakad. Van
a második részben három, egymást követő songja, egy brechti és kettő Villontól, három
teljességgel különböző zenei karakter, az egyikben reszketeg hadar, a másikban szenve-
délyesen kérlel, végül rezignáltan búcsúzik: MesterHármas! és jön még utána egy tanul-
ság-monológ...Írjuk még ezt a bravúros alakítást a Best of 2004-be, sokáig páratlan marad.
Végre egy Férfi...!, végre egy Színész...!, végre egy ÉnekesSzínész...!!!
Szépen indul, lassan épül, mire beletanulunk a szokatlan stílbe, jól belendül a második
részben, a végén szinte sajnáljuk, hogy nincs tovább... és nagyon fáj, hogy tapsolni, ün-
pelni, sikoltozni sem lehet. Még jó, hogy két Mackie-bomba után belehujjogtunk...
A nyolcvanas évek Koldus-a Ljubimové volt, századelőnkön Bagossy Fillérese a Király !!!
|
|
|
|
|
Palota Kerti Játékok Petőfi Irodalmi Múzeum |
| |
Lengyel Ferenc Hrabal-specialista most egy másik cseh író, Smoček "kendő-
zött" komédiáját állította színpadra, amelyben Kocsis Gergely kancsal hen-
tesként randalírozott, a zseniális Elek Feri buktasütögető házinénije pedig
évdíj-gyanús bravúr, a szörnyű Médeiában az egyetlen hiteles alakítást jelen-
tő epizódszerepe után, immár másodszor bizonyítja elementáris tehetségét.
/T. Katona J. Színház ! Nem kellene végre elnyomott férfi-színészeiben gon-
dolkodni: R.Z., T.P. és E.F. ?!?/ Mert végül Ők is lelépnek majd és marad-
nak az ifjú "fekete lyukak"...
|
|
|
|
|
ELÉG VOLT !!! MOZDULJUNK MÁR !!!
LE AZ ÜCSÖRGÉSSEL !!! |
| |
Zsótér Medeá-jával kezdődött, hiába volt Csomós Mari, a legnagyobb magyar orátrisz
gyönyörűséges dikciója, aztán a Csongor a Tündé-vel végképp betette a kaput. Hiába
bizonyult enyhén nézhetőnek a rendezetlen Push up!, hiába számított üdítő kivétel-
nek Gesine Danckwart, a jeles Nibelung-származék! pofásan színre állított Mindennapi
kenyerünk című üldéje az Ódryn, a rivaldákat elöntötte a beszédhibás kucorgók dög-
unalma. Még a jó Baráthy György is áldozatul esett Origami-jával, miért éppen az al-
ternatív szcénát kímélte volna a vészesen burjánzó trend? Lefúrt lábak helyére lefúrt
széklábak kerültek, csak az derült ki, mennyire képzetlen a szakma, ha van, akkor se
tudja jól nyomni a rizsát. Az Abszolút Nullafok a K und K-szégyen, Süsü első méretes
bukása a Katonában, lepusztult Schimmelpfennig-gel, aki első opuszaival, amelyeket
filmszerű hangjáték-dramaturgiával írt /Az arab éjszaka!!!/, hajdan igazán jól startolt.
Az Örkény Színház még mindig játssza a párhuzamos álmok őrült szimfóniáját,
ama bizonyos Arab éjszakát, Bagossy László bravúros rendezésében, a grandiózus
Csuja Imré-vel, de ez a kivétel csak erősíti a közönség elementáris vágyát: ELÉG !!!
Színházat akarunk, nem ücsörgőt: frisset, élőt, mozgalmasat, - olvasni mi is tudunk.
|
|
|
|
|
HAJSZÁL HÍJÁN Forgács Péter Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház |
| |
Thornton Wilder didaktikus fércműve nehezen indul. Félsikerű TV-Híradó paródia, zavaros
expozíció, nehezen értelmezhető utalások. Az éltető tűz a tv-képernyőn ropog, dínó és
mamutka esetlenkedik, míg a felvonás végére kiderül: csak túléltük, egyidejűleg a jégkor-
szakot is. De Forgács Péter tud várni: abban a pillanatban, amikor a silány szövegtest résnyi lehetőséget kínál, beindul a fantáziája és azonmód briliáns játék veszi kezdetét. Ötle-
teinek /víz/özönét zúdítja reánk és mi vidáman tapicskolunk a frenetikus komédiázás hullá-
maiban. Elég egy műanyag fürdő-medence, elég Avass Attila a "Már megint itt van a szere-
lem" groteszk szólójával, elég egy baljósan villogó vészlámpa-füzér, utánunk az özönvíz!, kit
érdekel: igazi abszurd színházat látunk. Gerle Andrea bájolgó bemondónőként már a szüne-
tet is végigkonferálta, most meg tv-riport-készítés ürügyén hemzsegi be az egész felvonást,
a "Pancsoló kislány" kórus-betétjében pedig gyönyörű ellenszólamot énekel...Mert zene is
van bőven, negédes slágerecskék tagolják a drámai fejleményeket. A szerelmesek felhabzó
vágyaik élmény-fürdőjében egyesülnek, míg a megcsalt anyuka, Széles Zita, fantasztikusan
szép énekléssel, szuggesztív játékkal a vérgiccset parodizálja. De megmutatja magát gyer-
mek-mondókájával, pufók kislányként a tüneményes Sándor Julcsa is. A tucatnyi mellék-
szereplő pontosan építi fel a darab fundámentumát, bizonyítva, csak erős társulattal való-
sítható meg a mégoly kiváló rendezői elképzelés is! Nehogy kihagyjuk Juhász Évá-t, aki
természetes színpadi jelenlétével hagyott mély nyomokat bennünk. Sorjáztak az erősebb-
nél erősebb képek, költőiségében felejthetetlen volt a Noé bárkájába igyekvő, felfújt já-
tékállatkák szomorú behajózása és jutott muníció a befejező, háborús részre is. Az eddig
a háttérben gyilkolászó Káin hazatér, kibukik, eszetlen, őrült rohangálásba kezd, fejjel a
falnak rohan, hanyatt puffan, előre szaltózik, teljesen elveszti a józan eszét. Nagyidai
Gergő bámulatos fizikai bravúrt mutat be és aztán van színészi ereje is, amikor elnézésün-
ket kéri, kibeszélve a darabból: "nem bírtam tovább ezt a sok gyűrődést!"...
Forgács Péter életre tudta kelteni ezt a sótlan példázatot, amelyet csak a két Mohácsi
tudhatna színpadképes szöveggé abszurdizálni, ismét egyértelművé tette, hogy a korszerű
színház kulcsa a rendező kezében van, aki egyedi alkotást tud létrehozni még ily gyenge
anyagból is. Bárcsak a Gyurmá-t, /amiről alább írtunk/, is megcsinálhatná az annyira sze-
retett és mindig annyira várt nyíregyháziakkal !!!
|
|
|
|
|
Korai darab-temetés:
Bacchanália és Véred íze utoljára ... 2005 május |
| |
Az évad két legjobb produkciója lekerül a műsorról. Talán, mert nem "igazi" színdarabok,
"csak" a gesztus-színház, a mozgás-színház, a világon mindenütt a hagyományossal egyen-
rangú műfajának képviselői, vagy annak okán, hogy alkotói kívülállók, szereplői nem ide-
valósiak. Pedig Uray Péter a Véred ízé-ben a katonás színészekkel tett csodát, Bozsik
Yvette pedig a társulat tagja és jogos büszkesége.
Nézzük meg utoljára és kívánjunk a prózai részlegnek hasonló sikereket.
|
|
|
|
|
FEKETE TEJ Kamra utoljára: 2005 május |
| |
Szibériai Portugál, egysíkúbban, terjengősebben, kevesebb leleménnyel. Egyfelvonásnyi
a vontatott expozíció, életközeli jelenetkékkel tarkítva: a legnagyobb magyar orátresse,
Csomós Mari félelmetesen súlyos monológja, majd Lengyel Ferenc brutálisan nagyszerű
lövöldözése sem tudja feledtetni az igazi dráma hiányát. A második rész végre feszült pár-
viadalt hoz, csak éppen féloldalasat, mivel Szandtner Anna nem tud ellentartani Kocsis
Gergely elképesztően erős játékának. Szerepe ebben a képben rendezőileg is rosszul ér-
telmezett, hirtelen feltörő vallási rajongás helyett egy kis hisztérika lírai pálfordulását lát-
juk, amely teljesen hiteltelen. Kitűnő a lepukkant szibériai vasútállomás döngő rácsozata-
ival, a slusszpoén pedig Gothár Péter zseniális szcenikai leleménye.
Mindez azonban csak arra elég, hogy végignézzünk egy tisztességes előadást és újra meg-
állapíthassuk, milyen félelmetes tartalékai vannak Kocsis Gergely káprázatos tehetségé-
nek. Sajnos, ez csak egy 6-os.
u.i.: A dicstelen évad egyetlen értékelhető darabja, talán kicsit túl hamar került temetés-
re. Persze, nem a mi kutjánk
kölyke, pedig ez a 6-os volt idén a legjobb eredmény itt...
|
|
|
|
|
Jó buli ez a POSZT, de a válogatás és a zsüri komolytalan... |
| |
Hogy az évad legeredetibb előadása, a Négerek nem kerül be, na jó, de
hogy mindig a Szent Tehén Katona kap érdemtelen díjakat, megfejelve egy
féltehetség álkorszerű böffenetével, az kafkai horror, miközben a Tóték,
a Hajszál Híján tündököl a háttérben... Nagyszerű társulatok sikerületlen darab-
jait pedig inkább elfelejteni kéne /Krétakör, Pintér Béla/.
|
|
|
|
|
CSÁNYI SANYI kapta a londoni "2005 Legjobb Színésze" díjat !!! |
| |
A London Fringe Report nagydíját a Kontroll-ban nyújtott alakításért...
|
|
|
|
|
TAVASZI FESZTIVÁL 2005 |
| |
Sok örömöt nem tartogatott Nékünk ez a Tavasz. Először az új Nem.Zen.Ter.húúú! ádáz
alkalmatlanságát kellett megemésztenünk, a rideg, sivár hodályt "nagyvonalú" furnér-szé-
keivel, szinte-szovjet fagylaltszínekkel, a BKV-like jegyszedő-kommandóval és ami az iga-
zi csőd: a hangzás szabadtéri jellegtelenségével. Mert hiába ízelgethetjük, szagolgathat-
juk külön-külön, tisztán a csontot, a húst, zöldséget, fűszert, és megannyi titkos össze-
tevőt, az nem a Leves, az nem a csodálatos ételköltemény, hiába hallunk itt minden ló-
szőr-szisszenést, billentyű-koppanást, ha az egész nem áll élménytadóan össze, ha steril
élettelenséggel enyészik el az irdatlan, ásító magasságban. Szegény Kavakos, aki Berg s
Bartók hegedűversenyét még az Erkelben is emlékezetesen játszotta, hallhatatlan volt,
Csajkovszkijjal !?! /Jó, hogy a nagyszerű görög elégtételt vehet majd május elsején, az
Operában, a berliniekkel, a Bartók Másodikat interpretálva./
A Tavaszi másik hidegzuhanya: a nagy nevek siralmas vergődése. Mehta egy piszlicsáré
"zenekar" előtt hadonászott, a fenséges Boulez pedig egy trendi Yamaha-metronóm vi-
lágszínvonalán ütemezett. A derék chicagóiak még így is megmutatták néha, mit tudnak,
kérdés, miért hoztak karmestert. Barenboim, aki évekkel ezelőtt a Fesztiválzenekarral
kínlódott végig egy Ravel: G-dúr zongoraversenyt, alkalmatlan Bartókra, az együttes pe-
dig, vezetés híján, lelkesen kapaszkodott, vagy biztatóan sietett előre egy-két ütéssel...
Mahler-ben Barenboim törlesztett, egy koncertteremben a zenekar is szépen szólt vol-
na, de hol van már a tavalyi hó?..., a mennyei Abbado?
A Trió Lignum kedvesen szcenírozott koncertet adott a Katonában, kár, hogy a máso-
dik részben egy Esterházy uralta a terepet, herczegi őse, a nagy Esterházy Pál bizony
jobban muzsikált. Hasonló malőr árnyékolta be az imádott Amadinda estéjét, ki tudja
miért, egy cirkuszi xylofon-akrobatával álltak össze, jobb lett volna, ha kézen áll.
Szót se ejtsünk Barbara Hendricks-ről, aki úgy énekelt jazzt, mintha Jimmy Hendricks
Mozarttal próbálkozott volna.
Idén az operák mentették meg a Fesztivált. Händel Semelé-je Halász Péter révén igen
figyelemre méltó, Eötvös : Le Balcon-ja pedig felemás próbálkozás volt. Mindkét eset-
ben a rendező az ok: Halász eredeti és merész, A.R. ellenkezőleg: üres, szürke, alkal-
matlan. Ráadásul haveri alapon megélhetési rock-gajdot van képe szerepeltetni, gusztus-
talan foltot pacázva a hibátlanul interpretált, nagyszerű zenei anyagra.
Vidnyánszky Attila a tavalyi szédületes Jenufa után, most "kortárs"-abb, mindöszve
70 éves operával bizonyította, mire képes a lepukkadt társulat egy nagyformátumú veze-
tővel. Sosztakovics elementáris zenéjének legapróbb árnyalatát is gesztusban, cselek-
ményben, figurában és mozgásban tudta megjeleníteni, szökőárként gázolva le az avult
sémák sztereotípiáit. Őrjöngő volt és szentimentális, kegyetlen és misztikus, Dosztojev-
szkijtől, Gogolon át, Csehovig ölelve eggyé az orosz lélek megjelenítésének ezerszínű
lehetőségeit. A Kisvárosi Lady Macbeth miatt érdemes a Tavaszi Fesztiválra jönni,
de lehet ezért máskor is Budapestre látogatni !!!
A tháliás tánc-sorozat a szokásos igénytelenséget hozta, a felmelegített szegedi Bolero
kicsit javult, de nem az az igazi Juronics: a többi szégyenletes. Egyetlen kivétel: a Basel
Balett, amelynek mindegyik darabja élmény volt. Kylian mellett egyenrangúan tündökölt
mindhárom koreográfiájával Richard Wherlock, a tánczosok meg egyenesen fenomenáli-
sat nyújtottak, , mintha Lambert és Béjart együttese ötvöződött volna.
Frenák Pál, aki személyes és alkotói tehetségét általában trendi eredetieskedéssel, szá-
nalmas meghökkenteni akarással gyalázza nézhetetlenné, végre kiválót alkotott. Bágyadt
szex, vulgár-erotika és kimódolt dizájn helyett: a Frisson káprázatos mozgáskombinációk,
rafinált szólók és extrém duettek, magányos őrületek, és furcsa kapcsolatok lenyűgöző
kevercse. Két külhoni fiú félelmetes tudása, egy érdekes negroid figura és mindenek
felett Kolozsi Viktória, kvazárok, pulzárok csillagszülötte, a robbanékonyságában is har-
monikus, villogásaiban is cizellált, felejthetetlen üstökös-lány !!!
Érdemes volt támogatni a Dalí-kiállításokat: a műcsarnoki monstre-mustra felét ugyan
kihagyhatták volna, de még így, kazlazott tömegességével is számos értéket hordozott,
a Petőfi Irodalmi Múzeum gondosan kiérlelt, gyönyörű környezetbe ágyazott, egyte-
remnyi tárlata viszont annak boldogító példája , hogyan is kell kevéssel sokat, a legtöb-
bet adni. Dalí-szín falak, a szuggesztív arcmás, fenyegető dárda és ama fekete zongora!,
amelynek még az ülőkéje is Dalí-tojás, a kottatartón meg egy albumot lapozgathatunk...
A képanyag hiteles és a legjobbakból válogatták, nem nyom agyon, mint a műcsarnoki:
sokoldalú, teljes élményt nyújt. Dalí, végre, megérkezett!
|
|
|
|
|
Magyar GYURMA --- OroszPLASZTILIN |
| |
Szigarjev véresen aktuális, vad-naturális darabokkal robbant a színre. A Fekete tej Gothár
elővezetésében inkább realista színezetet kapott, lehetőséget nyújtva a Katona színészei-
hez illő, "jellemábrázoló" alakformáláshoz. Megfelelő követelmények az adott gárdához...
Forgács Péter az Ódry Színpad-on kifogta az utóbbi évek leggyengébb osztályát. Bár majd'
minden évben ezt mondjuk... most már visszasírjuk ama sokat kárhoztatott tavalyi Méhes-
csapatot. A rendezői elképzelés inkább oratorikus stílust sejtetett, frappáns volt a játék-
tér: a szereplők egyszemélyes dobogókon álltak, külön-külön világítva, a cselekmény a köz-
tes helyeken is bonyolódott, gyors váltásokkal, minimális kellékkel, de igen ötletes, látvá-
nyos jelmezekben. A villámöltözések még inkább kiemelték Füzér Anni ruháinak figurate-
remtő képességét. A lányok pillanatok alatt öregedtek bábuskává, kontyos tanerővé, hogy
aztán rögvest fruskás csábítóként, vagy punk-démonként térjenek vissza. Sajna csak kül-
sőségekben, de ez nem von le semmit a rendező kidolgozott elképzeléseinek értékéből.
Ritmusban, mozgatásban, képalkotásban kiválót alkotott, egy megfelelő gárdával, /Nyíregy-
háza!!!/, ütős produkciót tudna létrehozni. Egyetlen, bár súlyos tévedés: hogyan kerül a
stilizált miliőbe vetkőzés, a végkifejlet brutális jelenetében?
A moszkvai Plasztilin-ben nem öltözködtek sokat. Mindent játékkal, félelmetes mozgáskész-
séggel, színészi jelenléttel!!! ábrázoltak, mit ábrázoltak: ÉLTEK a színpadon. Számunkra el-
képzelhetetlen, hogy a játszó tökéletes ura legyen a testének, bánni tudjon a hangjával,
tiszta legyen a deklamációja, értse, ne csak mondja, képzelje el, ne csak csinálja. /Nálunk
az kerül a színpadra, aki akar. Alig van fiatal, aki alkalmas és a kezdeti küszködések után is
meg tudja őrizni egyéniségét. Mert a középkorúak és a "nagyok" is iszonyatosak.../
A moszkvaiak nemhogy megvalósították a káprázatos Szerebrennyikov látomását: de hozzá
is hatványozták a magukét. A főszereplő kamasznak látszó, zseniális fiatalember, elég, ha le-
kucorodik szemben a nézőkkel, maga elé mered és már benne élünk, általa érezzük a vilá-
got. A Vőlegény 35 másodperces akrobatikus násztánca egyből világossá teszi a szituációt,
az erőszaktevő melegek minden külsőség nélkül tudnak macsó-szörnyek lenni. A valószerűt-
len, absztrakt térben még nagyobbat szól a Nagymama játéka, amely a nagy orosz színészi
hagyományt idézi.
Kitántorogtunk, sétáltunk, nagyon csendben. Lehet ezután még magyar színházba menni?
Lehet, kedves színháziak, úgy játszani, mint eddig? Lehet egyáltalán színháznak nevezni azt,
ami itt történik?
Persze, hogy lehet. De akkor felejtsük el a Kazancev-színházat. Vagy inkább: SOHA ?!?
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
