Legjobb   hazai kiállítás:        MODERNIZMUSOK                        Nemzeti  Galéria

Legjobb  életműkiállítás:        LAKNER LÁSZLÓ                         Ludwig Múzeum  

Legszebb  kiállítás:                MEGFESTETT ÁLMOK                   Ernst Múzeum

Legmeglepőbb kiállítás           KORNISS DEZSŐ                           Merics-gyűjtemény 

Legjobb  külföldi  kiállítás:     JOAN MIRÓ                                 Szépművészeti  Múzeum

Legjobb  fotó-kiállítás:          WOLFGANG VOLZ  tájfotói            Ludwig  Múzeum

Legfontosabb kiállítás:          AZ ELHALLGATOTT HOLOCAUST     Műcsarnok

Legnagyobb reveláció:          FÁBÓL VASKARIKA                       Zichy-kastély

Legjobb élő szobor:             SZT.FERENCZ  /madáreleségből/     VÁNDOR CSABA...
                                         Ferencziek-tere  okt 15.-dec.15.     és a galambok

Legjobb épület:                   ERICK VAN EGERAAT                    ING BANK SZÉKHÁZA

Legjobb embléma:                PAPRIKA-FAPAPUCS                      Hollandiai Magyar Év

Egyből föl a második emeletre !!! Ott a korszakos nagy  Lakner még itthoni életműve lát-
ható,  míg a költözködés mián megürült helyekre,  kényszeres képtelenségek folytán, a 
Nyugaton készült míves tákolmányok,  gyengésecske firkálások kerültek,  stílszerűen az
alsóbb régiókba.
De amit odafönt bámulhatunk, az döbbenetesen gazdag, sokoldalú és még sohasem volt
így egyben nézhető. Míg az egész béka-fartályban két képet találtunk: Moltke-levél és
az  Elképzelt írás, a hatvanas évek indulásától sorjáznak a remekművek:  Planimetrikus
mozdony,  Manufakturális nyomda  és a szintén csernusi Manufakturális konzervgyár,
de nyugodtan leírhatnánk az összes kép címét... Egy zsák rizs, mint a fotonaturalizmus
előfutára, majd az  Engedelmesség és a  Forradalmárok kivégzésé-nek életveszélyesen
nyílt kiállása.  Váltakoznak a stílusbravúrok, minden ötlet más megjelenítést nyer, a leg-
újabb szervül  a hagyományos eszközök könnyedén uralt formáival.  Kacérkodás a Dadá-
val: Hundaissen széklet-optimalizáló ,"hogy örömmé váljon a búcsú", hát ez a Number
One kedvencünk... Könyvek a falra kötözve,  köztük az  Én Lukács Györgyöm,  ironikus
képeslap és fotó-metamorfózisok:  Kínai cséplés, Kazah gyapotszedők és a nosztalgikus
A Ganz Mávag élmunkás-brigádja.
Soha többet nem láthatjuk,  pedig ez az egész múlt századvégi  magyar  művészet egyik
sarkalatos alappillére,  nyitánya a hetvenes éveknek.  Fel hát a  Várba, amíg még lehet,
mert  a szikkadt jövőben  már csak  a borzalmas  soroksári Obi-végeken látogathatjuk a
TRISÓ pazar/ló/ monstrumát, JAJJJ!!!     

Amíg az  MNG  Svábyt, Kokast, egyéb kacatot vásárolt, a sasszemű doktor fantasztikus
gyűjteményt hozott össze, baráti alapon, egyenesen a drága Dezsőtől...
Hogy létezik egy Középeurópai Kulturális Intézet a Rákóczi-úton, szemben a Könyváru-
házzal ?!? Hogy ott egy egyedülálló Korniss-kiállítás látható néhány napig ?!? Honnan is
sejthetnénk ? Az sajtó nemigen tudósít, a műsorújságok bágyatagok, szinte véletlenül
esünk be a pompázatos ürességű intézménybe, ahol két nagy teremben vagy  60-70!!!
festmény,  grafika,  poster fogad,  olyan áttekintése Korniss munkásságának, amilyent
még nem pipáltunk !
Vajda-, Ámos- és Bálint-hatások az útkereső kezdetekben, kalligráfiák, egy képbetűszó-
tár megalkotásának kedves kísérletei,  szűrmotívumos ismertek és ismeretlenek. Meny-
nyi elmélyült próbálkozás vezetett a félreismerhetetlen stílusig, amely irányt mutatott
a korszak festőinek.

Esterházy -amúgy harmatos- Egy nő-jének árnyképei, álmai a karczosrajzú  Banga Ferenc
szikrázó tekercskép-során.  A tánczos figurák között felvirágzik  Esterházy, na nem a szö-
veg: a kézírás kalligrafikus csodája,  /mert ezt a szöveget senki,  soha nem fogja százezer
sorban egyetlen lapra felírni.../
Aztán színesednek az ábrák, Parti Nagy Lajos virtuóz versezeteinek ihletésében. Hát van
ember,  van költő /és micsoda költőóriás !!!/,  aki képes időmértékben játszadozni,  min-
degy neki, dactylus, jambus, pentaméter vagy hexa...még a téreys "nibelungizált alexand-
rinus is úgy szól,  mintha közbeszély lenne. Oktalan octandrinusok a kásaszürke Oktogon-
ról, olyan színesen, mint a vidámító Banga-ábrák.
Ha megnézni már nem is tudjuk, hátha lészen még egyszer egy Kacat Bajazzó-kötet ezen
illusztrációkkal...

Jókora jávorszarvas fogad a kastély udvarán, üveggyantából formázta egy nyugdíjas finn
bádogos - aztán egy toboz-medve, meg egy tehénke barna zuzmóbőrrel,  amely nedves
időben szépen kizöldül...Tuskókból faragott harmonikások, orangután-pár, autógumiból
alkotott párduc: impozáns sereglet, amely művészi színvonalban ugyancsak feladja a lec-
két a hivatásosaknak. Mert hasonlíthatatlanul jobb !
Az emeleti padlástérben hazaiakkal is találkozhatunk.  Tari Márta  mézeskalács-költemé-
nyei mesésen illatoznak, Paulerné virágszirmokból, Ungváry Fanni csipeszekből álmodik.
A finnek inkább ragaszkodnak a fához, az összes énekesmadár színesedik dupla életnagy-
ságban, igaz, hegesztett lemezekből is egész lovagi csapat vonul a bokrok alatt. A motor-
bicikli sárkánygyíkká alakul, a szentkép talmi csillogású ikonná.
Gyerekszobánkba kívánjuk Dezsőke groteszk figuráját, a fintoros bútor-állatokat, bámul-
juk a kaleidoszkópok csodás ábráit,  vígan kolompolunk a  FAmotoros /sic!/  gépezettel.
Gera Klára képén nemezbanya, a kereten fekete nemez-macska, a légtérben pedig röp-
ködő nemezmadarak. Szekrény-nyi  fa-ingaóra /jár!/, diónyi hajócskák  Donauer Sándor-
tól,  Kovács László PuTu  vas-tárgyai, melyeket az ős-dadaisták is megirigyelhetnének...
           

Valahogy mindig kisméretű, gyengédrajzú képeket képzeltünk el, hiszen épp úgy jelekből,
könnyed gesztusokból,  /egy folt, egy tenyér,  egy satírozás.../  alkotja bájosan groteszk,
vidáman dekoratív remekeit,  mint a tenyérnyi felületek  Michelangeloja: Klee.  Mert leg-
többször levlapokon láthattuk, albumokban csodáltuk. A párizsi  Unesco-fal kerámiaszínei
aztán megmutatták a monumentális hatások mesterét és végre, ez a kiállítás szó szerint is
valós nagyságában állítja elénk  a modern festészet  Weöres Sándorá-t.
A Szépművészeti kiköszörülte a hírnevén esett csorbát: a gyalázatos Giacometti-tárlat ku-
darcát jótékonyan feledteti ez az arányos, értőn alkotott bemutató.
Falfirkászok Figyelem !!! Próbáljatok meg ilyeneket firkálni komor bérkaszárnyák, gyárke-
rítések, panelszörnyek falára... és  Budapest a kortárs művészet világvárosa lesz !

Tollas dínók !!!  Na ne, "nézd meg, tollas-e a hátam?" Mert ez egy sima kis hazugság... A
lehangoló küllemű új kiállítótér nem sok jót ígér,  a bálnacsontváz árván lengedez a fa-,
iiigen, fa/!!!/-szerkezetű tetőzet alatt.  Mintha a magyar építészet vaskorát élné..., de
nem,  ez bizony legfeljebb pattintott kőkorszak !  Barátságtalan,  ridegen üres termek,
céltalan járatok és minduntalan ezek az alumíniummal "összvekovácsolt" szörnyű geren-
dák, üvegcsíkokkal, mint a gótikus katedrálisokban, mintha nem tudnánk már akár 10-20
métereket csak üveggel lefedni /l. ING-ház/.
Aztán keressük az őslényeket, kusza káoszban van itt minden,  szobor-rekonstrukció ki-
csinyített formában, madarak minden mennyiségben, tudálékos magyarázkodás, bolyon-
gás egy nevetséges paraván-labirintusban... de hol vannak a tollasok ?!?  Ha egyetlen é-
letnagyságú lett volna, hallgatnánk, de itt csak ábrák, fotók és arcunkba vigyorgó kínai
ásatók képei várnak.
Szépek a természetfotók a falon,  de ez azért nem egy természettudományi múzeumba
való.  Amennyire nagyszerű a tavaly előtt létrehozott M.O. állat- és növényvilága a régi
szárnyban, annyira avitt és rossz ez az új. Ne nézzük meg.                           2004 ősz

Könnyen azonosítható, amorf absztrakt formáival  Dubbuffet a 60-70-es évek jellegzetes
alkotója volt. Életművének utógondozója, a párizsi  Fondation Dubuffet most végre ná-
lunk is bemutatja izgalmas anyagát.                                      június 10- augusztus 29

Dubbuffet sajnos csak kezdeti falképeivel és a 60-as évek majdnem absztrakt vonal-bur-
jánzásaival bizonyított a földszinten,  Volz  viszont szélesvásznú alkotásaival a fotográfia
jövőjét mutatta meg.
Elsősorban a látvány dokumentálása, persze  képzőművésszemmel, /nem  Salgado-módra,
aki össze-vissza kattogtat az aktuális szörnyűségek színterén/, olyan képekkel, amelyeket
nem lehetett volna a hagyományos festészet eszközeivel létrehozni,  noha  hordozzák az
évszázadok művészetében felhalmozott vizuális tudást és a szublimált értékeket.
Hát léteznek ilyen rajzfilm-hegyek, mint a délkínai sorozat mesés csúcsvonulatai ?  A nagy  
orosz tájfestők,  Repin vagy Lentulov sem álmodhattak oroszabb vidéket, a fotonaturalis-
ták se találtak volna amerikaibb Közép-Nyugatot... Turner irigyen bámulná a fekete vihar-
fellegek és a feketén hullámzó tenger présében megbúvó fúrótorony drámai sziluettjét.
A csúcs, a beteljesedés mégis  Christo és Jeanne- Claude  "beöltöztetős" akcióinak fan-
tasztikus megörökítése. A fotó itt több, mint kép, hiszen egyetlen bizonyítéka a megtör-
tént eseménynek, annak, hogy a  Pont-Neuf, a Reichstag, az ausztrál sziklapart átmene-
ti leplekbe burkolódzott,  hogy a friscoi szigetek rózsaszín körítést kaptak,  hogy a kopár
domboldalakon szélfútta vitorla-kerítés kígyózik kilométereken át.  /Nagy kár,  hogy a mi
szánalmas dunaparti "színház"-unkat nem csomagolhatta be a  Mester, bizisten, úgy hagy-
tuk volna.../
Nézzük hát a világot  Wolfgang Volz  szemével, mennyire gyönyörűségesen szép !!!

Igazán pazar a könyvillusztrációk változatos stílusú sorozata, gyönyörűek a míves könyvek
úgy magukban is, de a szenzáció a Franco-éra "elnyomott" alkotóinak frissessége, a tágas
és nagyszerűen rendezett termekben tavaszi szelek fujdogálnak !  Mi kb. a 80-as években
kezdtünk ennyire  nyitottak lenni...  Mert nem mindegy, milyen diktátor ül a nyakunkon,
a gaz kapitalista  inkább engedi a művészeket szabadon garázdálkodni,  mint a begyepese-
dett, torzan ideológikus egypárt-bürokrácia.
Könnyű volt nekik onnan indulni az  EU felé, ráadásul egy jó királlyal...

A klimti átverés után végre egy igazi kiállítás !   Minden -izmus szerepel, az anyag repre-
zentatív, helyenként lenyűgöző. Paul Gauguin arles-i, bretagne-i grafikái bizony sokkal
erősebbek  tahiti  festményeinél,  Munch  Vámpír-ja  vaskos koloritjával veri a Sikoly-t,
Lautrec rajzai pedig valóban a Szépművészeti  exkluzív kincsei közé tartoznak. Tihanyi
portréi mellett  Schiele önarcképe, Kirchner és Rotluf-fal szemben  Derkovits  Dózsa-
sorozata bizonyítja: voltak a magyar képzőművészetben a világtrenddel egyenrangúak.
Nemes-Lampérth  gigászi  szénrajzaival  csak  Nolde néhány foltból komponált arca és
két kisebb képe állja a sarat. Gyönyörűség  egymás mellett  látni  El Liszickij  és a mi
Moholy-Nagy-unk absztrakt mappáit.  Az utolsó traktus csökkenő színvonalát egyetlen
leheletfinom  Klee akvarell ellensúlyozza, feledhetetlenné téve ezt az általunk már iga-
zán jól megérdemelt tárlatot.                                      június 18- szeptember 12-ig
                                               

Gellér B. István lapját nem tudta kézbesíteni a posta: A "Címzett a Gettóba költözött" bé-
lyegzővel visszaküldték a feladónak a waldsee-i /nemlétező/ címre.
Maurer Dóry  kisasszony  44 nyarán levlapot kapott anyukájától, aki a festői  Waldsee melletti munkatáborból írt derűs, megnyugtató sorokat. Kár, hogy az igazi feladási hely ez volt,  hanem  Auschwitz.  A levlapokat az  SS-ek iratták, így akarván elősegíteni a még pesti
gettólakók későbbi békés elhurcolását. Némileg segített a megtévesztésben a Zsidótanács,
melynek tagjai már tudtak a haláltáborokról...
Picinyke epizódja a rettenetnek, mégis, tökéletesen érzékelteti a mechanizmus cinikusan
ördögi működését. A kortárs művészek  egyenetlen színvonalú alkotásokkal reagáltak a fel-
vetett témára. A kiállítás kigondolói, a  Böröcz-testvérek ennek ellenére a legnagyobb el-
ismerést érdemlik.
Mutattak valamit, amiről nem tudunk,--- amiről mindannyiunknak tudni kell.

Két bejárat is van: "Többségiek"-nek és "Kisebbségiek"-nek, az utóbbit választva a még min-
dig hihetetlen, abszurd történelmi dokumentumok, fotók, plakátok, térképek taglóznak le,
azután jönnek az  alkotások,  ---  de ha a kényelmesebb, kicsit  felsőbbrendűbb utat választ-
juk, még marczipánból készült,  echte  sárga  zsidócsillagot is majszolhatunk a korabeli cuk-
rászdában, ahová  Nekünk !, természetesen: szabad belépnünk.
60 év sunyi hallgatás után Budapesten nincs Holocaust-múzeum és nem is lesz, mert a gyö-
nyörű Páva-utczai zsinagóga alkalmatlan erre a célra. Rumbach...vagy uram bocsá' egy kor-
társ építészeti monumentum... hát arról ne is álmodjunk !   Ez a kiállítás  igazi tett: megmu-
tatja, hogyan gondolkodnak múltunk szégyenéről a mai képzőművészek. Legkevésbé képek-
kel, szobrokkal: multimédia, environment, video, mobil és interaktív módon. Döbbenet, ami-
kor könnyeinket kérik, rettenetes, amikor szembesülünk a "bárkiből gyilkost faraghat a tör-
vény"- tézissel: az orvosok azzal védekeztek, hogy nem meggyilkolták a faji értékeket veszé-
lyeztető beteg gyermekeket,  csak  "elaltatták"  őket, tervszerűen túladagolt nyugtatókkal.
Belemeredtünk az  auschwitzi Kukkolóba, embereket szelektáltak a rámpán és egyszercsak
megpillantottuk MAGUNKAT, igen, ott néztünk bele az SS-hobbifilmes kamerájába...először
elmosolyodtunk, aztán jéggé fagyott az arcunk.
Nehéz volt kilépni a hősök, a nagy magyar Hősök-terére.     Mégis, ide még egyszer muszáj
visszajönni.

A több száz képből becsalinak kitett 2/kettő/ Klimt /plusz két kamasz-zsengéje/, három
nyúzott  Kokoschka, amely a legcsekélyebb  mértékben  sem reprezentatív,  szecessziós
kiállítási plakátok és 3, azaz három igazi  Schiele-rajz. Ennyi lenne  Bécs a Monarchia ko-
rában, ezt kellene összevetni a mi grandiózus anyagunkkal ?
NEM !!! Ez csak szégyenteljes píár-fogás, alávaló becsapása az igazi szecesszióra, Schie--
re, Klimt-re éhes múzeum-látogatónak !

Azért érdemes megnézni ! Benkhard  Ágost  sárgainges önképét bárhol, bármikor, bármi-
lyen tematikus ürüggyel, Tihanyi-t, Bornemiszá-t és  AH !  Gulácsy-t a viszontlátás eufó-
riájával,  Piacsek bácsit,  Sétalovaglást, az athéni holdas alkonyatot unhatatlanul nézzük.
De találunk ritka kincset a gyér osztrák anyagban is: ki hinné, hogy  Otto  Wagner, Bécs
és Budapest /Rumbach zsinagóga, SZÉGYENÜNK !/ építésze konstruktivista absztraktot
is rajzolt.

A végén pedig, vígasztalásul, lapozzuk végig a levlap-stand  gyönyörűséges  Taschen-albu-
mait:  Klimt-et,  Schielé-t és vágyódjunk tovább, egyszer  majd  csak megnézhetjük igazi
képeiket is. Avagy: fel  Bécs városába !, ahol a  Kunstforum  Kandinszkij-t, az  Albertina
Rembrandt-ot,  a  felújított  Lichtenstein-palota a  vaduzi gyüjtemény-t mutatja be, a
Leopold-múzeum-ban pedig   Schiele-kiállítás látható...

Ha legyőzzük az émelygést, amit a bárgyún belterjes emlékképecskék /haverok, FMK etc./
okoz, egyik legfontosabb fotográfusunk nagyszerű kiállítását láthatjuk. Nem az a baj, hogy
a főbérlők, a lányok és a banda, --- de hát nem minden arcmás: portré...Boros Violaé az !
A camera obscurás,  szempáras  Önarckép  is és van  még néhány, de szabad-é a quintesz-
szenciát higítani ?!?  Bámulatos az a beleérzőképesség,  amely a  poszt-szovjet fotókat jel-
lemzi, nagyot üt a sziluetthatás /pl. Berlin 2003./, a  Budapest 1980. három, hídról lené-
ző figurája pedig mintha a  Florida, a paradicsom-ot előlegezné meg. Bravúros a jégzuhata-
gos gleccser és a hóeséssel függönyzött gerendaház képpárja  /Sappada 1999./, ellenáll-
hatatlan a  Kiscicám démoni humora. Kedvencünk, a  Budapest 2001. bizonyítja, nem az
számít, ki van a képen, hanem az, hogy hogyan.  Életlen oszlop-előtér, ázott járda platán-
levelekkel, tovafutó kerítés-perspektíva.  Kovácsoltvas kapu előtt  esernyős férfi lépeget.
Életkép, tájkép, karakterkép: igazi  Szilágyi  Lenke-fotó, igazi  KÉP.            2004 május

Megkapóak, eredetiek, gyönyörűek ezek a relief-felületű fehérségek. Sajnos, csak az al-
kalomra átalakított "lépcső-mű" érvényesül. A generálfényben  szinte semmi sem érzékel-
hető az alkotások részleteiből, struktúrájukat láthatalanná teszi a kiállításrendezői ügye-
fogyottság.
Nézzük inkább az impozáns  Jovánovics-album-ot,  CSODA !!!  Talán fotográfusokra kelle-
ne bízni a szoborkiállításokat ! /l. még Giacometti.../

Szerény a cím, gazdag a tartalom, példát vehetne a  Galéria  hazug kiállítása !!! Mikor lát-
tunk 30  Gulácsy-t egysterre ?!?  Köztük  Na' Conxypán-rajzok, az  Ópiumevő álma,  Női
arckép /Emlékezés egy fiatalasszonyra/, olyan remekek, mint a  sátáni  Gwynplain  és
az  angyali   Önarckép  szerzetesi ruhában,  a lélek szélsőségei,  azonos stílusban festve.
Csontváry két állat-festménye a kezdeti időkből,  szinte hiperrealista aprólékosság /néz-
zük csak meg az őz szemét !/, de már mutatja a későbbi  nagy képek jellegzetes kolorit-
ját.  Nem ismerjük eléggé az  Imádkozó  öregasszony-t, újra találkozhatunk a Jajcei vil-
lanyvilágította fák-kal.
Ismeretlem  értékek is felbukkannak, így  Lesznai  Anna:  Nagyvirágos  motívum-a, vagy
az  Ópium álmok grafikái  Sassy  Attilá--tól.

A némafilm idejében egy  Kassák, egy  Kmetty, egy  Vértes  Marcell  se röstellt mozipla-
kátot rajzolni, igazi litográfiát, igazi alkalmazott művészetként. A kiállításon a kalapácsos
ember emblematikus figurájának alkotója,  Bíró  Lajos  mellett a hasonló nagyságrendű
Földes  Imre  és  Sátori  Lipót remekeit csodálhatjuk. A hangosfilm beköszöntével aztán
silány illusztrációvá  sekélyesedtek a falragaszok, hogy mára végképp dilettáns, számító-
gépes fotómontázzsá zülljenek.
Bizony, nosztalgikus büszkeséggel nézegetjük a Szerkesztőség falait borító nagy lengyel
grafikusok plakátjait:  Lenica,  Starowiesky, Swierzy csodái között ott bujkál azért két
Lakner  László  és egy  Bányai  György is !

Mindannyian aluljárók vagyunk és mindannyian irtózunk tőlük: ridegek, sivárak,
ijesztőek.   Milyen jó lenne békésen ballagni,  körülnézni,  elmosolyodni. De  a
Bachot játszó furulyáson kívül nem sok öröm akad...
Másképpen lesz holnap: az opálfalakon átdereng a hajnal  vöröse, az  alkonyat
bíbora, fejünk felett bárányfelhők, arrébb meg graffittik, mint a barlangrajzok.
Egy másik aluljáróban  városunk geológiájába kóstolhatunk,  gyógyvizek bugyog-
nak, ízlelésre várva. Nem, nem álom !  Fiatal művészek megtervezték, csak a vé-
leményünkre vágyik a kormányzat, hol melyik elképzelés valósuljon meg !!!

                           Az  Aluljáró Pályázat Díjnyertes Művei:

Desidea  Galéria VI. Paulay  Ede-u.25. / Operánál /                2004 feb.-márc.