Barátságos, kedves darab. Az irodalomgyalázó ostobaságok után Molnár Ferenc szellemes-
sége, nagyszerű együttes, pompás humor, közönségnek tetsző előadás egy kis kortárs be-
ütéssel.
A trónfosztott királyi család ifjai,  Novkov Máté és Jéger Zsombor jó kiállású leszármazot-
tak,  a feltörekvő alsóbb néposztályokat   Dóra Béla  csodálatos /wunderlich!/ kapitánya
 képviseli originál pávatollakkal ékesítve.  A találékonyan kimódolt cselekmény  a királyné-
csináló házasság körül bonyódik,  cselesen beépítve  a magyar nép házitanítóként epedő
pusztai népfiát.
Az első felvonás  Csákányi Eszter-é:  Pintér Béla lehámozta ripacs-allűrjeit, a disztingvált
kőszínházi közeg,  reméljük végképp megszabadította  öncélú manírjaitól.  Rafináltan ará-
nyos, sokszínű komikuma lehengerlő aktivitással diadalmaskodik parádés szerepében.
Az áhított vőlegény trónörökös,  Ficza István  ellenállhatatlan karakterével hat, a leendő
örömanya  Für Anikó arisztokratákra nem jellemző éleslátással igazodik el a csavaros cse-
lek útvesztőiben.
Polgár Csaba  rendezése kiválóan alkalmazkodik a zsáner-vígjáték K und K stílusához, mes-
terien fogja össze a csapatot, óvatosan némi kis kortársi ízt is belecsempész az ínyenc la-
komába.  Izsák Lili ruhái nevetségességig karikíroznak, színpadképe hatásos. A csemegét
Matkó Tamás  zenei anyaga jelenti. Minimál eszközökkel:  egy-egy xilofon-ütés, dübbenő
basszus/ teremt kíséretet,  a fantasztikus többszólamú éneklés pedig  a suhanó fellegek
misztikus magaságába emeli a hangulatot.
Nagyon kilóg a szerelmespár,  Nagy Zsolt  és a jellegtelen címszereplő érthetetlenné te-
szi konfliktust meghatározó kapcsolatukat.  Mácsai Pál  a Molnár Ferenc-i játékstílus ma-
gasiskoláját mutatja be a  végső megoldás nagyjelenetében,  jó is lenne, ha az író kritiku-
sabb opuszaiban is megcsillanthatná kivételes színészi eleganciáját.
Hullámvölgy után fellélegezhet  a szakma és a közönség, az  Örkény István Színház vissza-
talált a magasszínvonalú közönségbarát repertoárhoz.

A gyönyörűséges Vers-ünnepek, az  Anyám tyúkja és az  Aranyozás után, a legsúlyosabb
műfajban, shakespeare- királydráma rendezésével nyűgöz le  Mácsai Pál, a  Hars Húzások
Nagyura.  Az Elsőt máris többesszámba kellene tenni, felét irtotta ki a két Henriknek, így
lehetett az önmagában szegényesebb második részt beemelni az összevont előadásba.
A Második huszonnégykarátos: a címszereplőt és Falstaffot  Csuja Imre játssza hihetetlen
váltásokkal.  Henrik aljas hatalomvágya  emberibbé szublimálva tükröződik János lovag mo-
hón habzsoló élnivágyásában, vice versa.  A királyi udvar és a kocsma-jelenetek kontraszt-
ja tartja fenn a folyamatos kíváncsiságot,  valahogy a rokoni viszályok, hatalmi harcok fel-
foghatóbbá válnak,  mindegy ki kicsoda,  azok bor- helyett legfeljebb vér-gőzös dulakodá-
sok.
A Harmadik maga a rendezés, a szerepsokszorozással találékony casting, a keményen meg-
fogott tempó, amely hevessége ellenére érvényesülni hagyja  Nádasdy Ádám most is teli-
találat magyarítását.- És micsoda nagyjelenetek! A csatát  Benedek Mari  terepszín köpe-
nyeiben, röpködő láncokkal vívják a lovagok, így csörren-csattog kardok, lándzsák acélja
páncélon, pajzsokon, eszméletlen látvány, tomboló őrület!  Egy Mickiewicz drámában an-
no Tomaszewski játéktankokkal vívta meg az ütközetet, a henriki nagyságrendekkel emel-
tebb tárgyi absztrakció.
A Disznőfő kocsmában viszont, ahol  Pogány Judit  kevély Főbírója vedlik fürgén totyogó
Szaporáné üzletvezetővé, hamisítatlan komikumú, realista hangulat dívik.  Bluesos-rockos
garázszenekar játszik változatos felállásban,  Herczeg Tamás a szólista,  Máthé Zsolt éne-
kel, a doboknál néha még a győztes ifjú János herceg,  Jéger Zsombor  is feltűnik, a bő-
gő húrjait Pizzi Kató, művésznevén  Zsigmond Emőke is pöngeti.
De jut humor-fröccs a második részre is, Kopár falusi bíróként az addig főnemesi szinten
az udvarban settenkedő  Znamenák István  tündököl,  méla öccse pedig  a zenekar alap-
embere,  Darvas Ferenc, aki frappáns poénjain kívül még pajzán dalra is fakad.  Igencsak
megtalálja magát Nagy Zsolt a kicsapongó ivócimbora Walesi Herceg, a későbbi V.Henrik
szerepében, mozgása, játéka egyaránt akrobatikus fölényű.
Csuja Imre  kettős remeklésére nehéz alkalmas szavakat találni, szavainak természetes hi-
telessége,  robbanékony aktivitása  gyújtópontja a nagyszerű előadásnak.  Kaszás Gergő
halkszavú töprengései tökéletesen kirajzolják a gyönge jellemet, egyetlen nyílt kitörése
maga  a sarokba szorított kétségbeesés.  Zsigmond Emőke  négy szerepet visz,  a Király
kisebbik fia, akt-ualizálható szobacica,  feszes tartású Vernon lovag a harcmezőn,  káprá-
zatos vörös ruhában berobbanó Lady Mortimer, aki, igen!: walesi nyelvű cságdallal forró-
sítja fel vonakodó férje,  Novkov Máté  vágyait. Nem mindennapi sorozat!!!
A falusi újoncok bávatag sorában Ficza István és Dóra Béla sem javítja az IQ-átlagot, po-
litikai felhangok is beosonnak diszkréten  a Nép Ópiumát adagoló  Vajda Milán  yorki ér-
sek szavaiban, IV.Henrik pedig hasznos receptjét adja a gyűlölködő ellenségképzésnek.
Mácsai Pál  rendezése, az egész társulat fantasztikus munkájával,  eredetien új perspek-
tívákat nyit a Királydrámáknak, történelmi porosságból a korszerű színház izzó, közönség-
barát atmoszférájába transzformálva őket.

Az első fecske az évfordulós Arany-dömpingben a  Vecsei-KisVidnyánszky-féle debreceni
Kinek az ég alatt... volt,  azóta a botcsinálta nemzeti versfelmondók mellett  jeles színhá-
zak ünnepelnek szebbnél-szebb előadásokkal.  Mácsai Pál  Aranyhoz, Aranyról írott, főleg
kortárs költők verseiből válogat  Ferencz Győző  avatott közreműködésével.
Epres Attila  Parti Nagy Lajos,  Csuja Imre  Nádasdy Ádám  veretes költeményeit  hozza,
melyeket  Ficza István Erdélyi József röhejes klapanciáival ellenpontoz, de később ő szó-
lal meg  Radnóti Sándor  magyar hangjaként is.
Az összekötő konferanszokat professzori kedéllyel  Mácsai Pál mondja el, sorra helyzetbe
hozva a társulat összes tagját.  Nagy Zsolt váratlan hitelességgel szólaltatja meg a Kétféle
walesi bárdok-at  Ady Endré-től,  Polgár Csaba  KAF,  Kovács András Ferenc:  A nyelszi
bárdolatlanok-kal válaszol.
A zongoránál   Kákonyi Árpád  még Arany által megzenésített Petőfi-verseket/!/ is kísér,
ámulva hallgatjuk  a ma is barátságos,  népdalszerű strófákat. Jéger Zsombor  által lendü-
letesen interpretált versében  K.Kabay Lóránt egyenesen slam poétának nevezi nagy köl-
tőnket. Petri György a korabeli hetedikes tankönyvből idéz, Vajda Milán-nak hozva nyílt-
színi tapsot.  De kortársunk,  Várady Szabolcs  sem vall szégyent a  Novkov Máté által át-
ütő szuggesztióval tolmácsolt új Családi Kör-rel.
Zsigmond Emőke  áradó muzikalitással szintén Arany János-dallamra énekli  Varró Dániel
aranyos humorú Boci, boci tarká-ját, Gálffy László a nyitó Weöres: Negyedik Szimfónia
után befejezésül az  "imádott Jankóhoz" írott verses levelet recitálja  fenséges emelke-
dettséggel.
Az  Örkény István Színház társulata  Mácsai Pál  vezetésével szeretett költőnkhöz méltó,
emlékezetes produkcióval aranyozta be esténket.

Imádtuk az Első Anyám Tyúkját, noha a Második Rókabőr sokszor rosszat jelent, most mé-
gis minőségi ugrással robbant a Második Anyám Tyúkja! Hat vadonatúj fiatal sistergő ener-
gia-kvantumokkal turbózta még feljebb a nagyszerű koncepciót.
Patkós Márton  sztentori hangja tajtékzik a  Föltámadott a tenger vizének  viharzó árján,
Dóra Béla  Bakonya Párizs,  Nadányi Zoltán versével leselkedik:  "Nők a tetőkön és semmi
sincs a nőkön", az éhes férfihad lézerpillantásai  négerbarnára égetik a vágyott testeket.
De még  Kókai Tünde  is átütő Petri Örökhétfőjének Petőfi téri melody-jában: "Megyünk
az Agyrém-térre... Tün-tet-ni!"
Novkov Máté láttatni képes a konyhába beforduló Petőfit,  Jéger Zsombor izgága Kassák-
ként önmagával felesel. Szegény anyám csak egy dalt zongorázik - Zsigmond Emőke Kosz-
tolányiban gyengéden lírai,  Szép Ernő Ne hidd-jében kihívó imperativusz: "Isten légy, ha
nincs!", mint Psyché  maga Lónyay Erzsébet kamaszosan szertelen, forró erotikája.  Utá-
na az ágaskodó férfiasság kórusa döngöli a Weöres Rumba kákonyis "Bika, Biká"-ját.
A friss vér lüktetésében, a fiatalság izzó erőterében még inkább virul a régi gárda. Elmon-
dom hát mindenkinek - indít  Znamenák István, mélyről jöttek rideg keménysége recseg
Nagy Zsolt József Attilájában, a Születésnapomra is más  Ficza István-nal, komor humorát
veszett düh hevíti.  Kerekes Éva  Szép Ernője mennyei mosolyú:  "Hová megy egy ákácle-
vél?",  Epres Attila  a párizsi nők hosszú sorát e-numera-lja,  Vajda Milán  lírai kolosszus-
ként negyvenéves Kosztolányi, avagy Petri György szikár Mosoly-a.
Gyanús, hogy Máthé Zsolt Nyelvtani gyakorlatait talán éppen a válogató Várady Szabolcs
költötte (?!?), nehéz ezt a derék Jókairól feltételezni..  Anno majd minden Pilinszkyt  fej-
ből, illetve ("par coeur"), szívből fújtam, - úgy érzem,  Pilinszky Pilinszkyt után nem lehet
másnak mondani. Mégis jó, hogy Pogány Judit hangján, letisztult egyszerűséggel megszó-
lal most és így még többekhez eljut:  a gondolatok tonnányi sziklái  "súlyos trappban" dö-
römbölnek a lelkek bezárt kapuin.
Láncra kéne verni  Takács Nóra Dianá-t, hátborzongatóan rémít a Medvetánc félelmetes
Brumma, brumma, brummadzá!- ja,  szerencsére a tündéri  Für Anikó  elbűvölően áriázik
Határ Győző  ismeretlen Üveggolyójában,  Csuja Imre göcögve  Futballistákat idéz, hasra
vágódva figyelmeztet: "az a fontos, hová mész!", a Családi körben pedig aranyos helyszíni
közvetítést ad a bukolikus bájú falusi estéből, amit, hála az akkoriban még szigorú memo-
ritereknek, magában együtt dünnyög az egész közönség...
A rendező  Mácsai Pál  "fehérek közt  egy európai",  a társulat  fantasztikus produkciója
minket is egy kicsit azzá tesz.  Ezek már nem  a kötelező versek,  ezek létezésünk gránit-
alapjai,  szavaikkal beszélünk, gondolataikból élünk. Ezt az előadást, csak bennünk muzsi-
káló, Hangtalan Könyvként visszük magunkkal Létezésünk Sivár Szigetére.

Bátor fickó volt ez az  Eörsi Pista: Hazudik a Kádár! - vágta oda, mint kommunista, a pribé-
keknek, meg is kapta a maga 8 évét...  Kíméletlenül szókimondó volt,  magával szemben is.
1981-ben a  Stúdió K Teaházában vendégeskedett,  amikor felolvasták neki Rákosihoz írott
ódáját, szégyenében, szó szerint, az asztal alá bújt.
Znamenák István kevésbé kövér, de ugyanolyan hetyke legény a börtönben is, a marxista
hitek  vörös lufiként pukkadnak ki,  vagy éppen őriző szemekként merednek a cella falán.
Polgár Csaba  rendezése találékonyan használja az előteret, a könnyen zárható három aj-
tót , Izsák Lili egyre nagyobb szerephez jutó piros-fehér-zöld léggömb-ármádiáját. Ezüst-
zsinórjai a börtönrácsot és a reménybe kapaszkodást,  színes légbuborékai  a lefojtott lé-
tezést szimbolizálják.
A feleséghez írott levelek váltakoznak börtön-anekdotákkal, valahogy töretlen optimizmus
fűti a börtönnapló frappáns mondatait. Eörsi István alteregója ropit osztogat a nézőknek,
a Jaffa-szörp már kimarad, útját állja a zárka-ajtó. 56 egyetlen igazi hősének Angyal István-
nak emléke is felrémlik,  az igaz emberé, aki tudatosan vállalta halált.  WC-papírra körmölt
üzenete a forradalmár helytállás üzenete, komor memento a Kisfogház falán.
A fényes szellők idején lelkes költőcske volt, szabadulása után sorra írta nagyszerű drámá-
it, noha azokból még Kaposváron is  csak '85 körüllehetett egyet előadni.  A lassan szerve-
ződő szamizdat-ellenzék fontos alakja lett, élete igazolja a börtönnapló sorait.
Bagossy László és Ari-Nagy Barbara nagyszerűen válogatta és formálta egységessé a rész-
leteket,   Znamenák István  hiteles egyénisége,  észrevétlen eszközökkel  animált játéka
színházi ünneppé avatta október 23 évfordulóját, bármikor, bárkinek élményt adóan jele-
níti meg egy feledhetetlen személyiség büntetett előéletének keserűen víg éveit.

Nincs átirat,  nincs aktualizálás, ez  Ödön von Horváth  darabja a Hitler előtti évek kispol-
gárairól, akik, mit sem sejtve a közeljövőről,  báván élik hétköznapi életüket.  Az agyatlan
hústorony hentes, a sötét jószándék komor oszlopa,  Vajda Milán eljegyezni készül az ut-
caszomszéd babakereskedő, a Tündérkirály szelíd leánykáját. A szintén szomszéd trafikos-
asszony kitartottja,  a lóversenyből élő ficsúr azonban szemet vet rá,  udvarlása célba ta-
lál, a Duna-parti fürdőzés leleplezési botrányba fullad. A vonzóan rosszarcú  Polgár Csaba
könnyedén csavarja el a burokban nevelt Marianne fejét, a félelmetes erősségű együttes-
ben  Zsigmond Emőke első szavától kezdve, kikezdhetetlen erősségű, egyenrangú szerep-
lőként mutatkozik be.
Pedig micsoda színészek! Az ország legerősebb társulatában  a mellékszerepekre, egymon-
datos epizódra is hatalmas egyéniségek mozgósíthatók.  A később csábos sellőkké alakuló
Nagynénik trióját  Takács Nóra Diána  vezeti,  Murányi Márta és Szathmáry Judit,  - nem
mellékesen - énekes kettőse gazdagítja,  Lénárdt Laura és Osváth Judit  színinövendékek
derekasan helytállnak, utóbbi a kislány Ida bugyuta versével triumfál.  Bíró Krisztina nagy-
ságos,  Kerekes Éva  nagyon kétkezi munkásasszony,  a teljes társadalmi keresztmetszetet
Kerekes Viktória  Bárónője egészíti ki.
Bagossy László  egyetlen zongora alakváltásaival,  az elképesztő érzékenységgel illeszkedő
zenével tagolja a cselekményt, minden jelenetben magától értetődő biztonsággal teremti
meg az érzékletes szituációkat. A társaság a rivaldánál öltözik fürdődresszbe, a Duna-hullá-
mok forgószínpadán  Zsigmond Emőke  háton,  mellen és gyorson krallozva mutatja be az
akkor ismert összes úszásnemet. A férfiak díszes panoptikumában  Debreczeny Csaba a ká-
véházi gigerli,  Baksa Imre  a véreskezű henteslegény,  Gálffi László  anekdotikusan  idézi
a hajdani  K und K hadsereg úri modorát,  míg  Máthé Zsolt  halálkomolyan tud gyóntatni
egy élő feszület frivol árnyékában.
Nincsenek kettős szerepek,  nincsenek otromba háttérvetítések,  egyetlen díszletötlet a
zongorafedél belsején pompázó idillikus festmény, gegek helyett a tempó, a gesztusok, a
látvány és a káprázatos színészi játék szimfonikus egysége uralkodik. Ignajatovic Krisztina
öltözékei túlmutatnak a színpadi jelmezeken. Helén,  Neudold Júlia  égbe meredő vak fe-
ketéje, Ficza István sztentori konferansziéjának piros-fehér ordenárésága, Marianne útja
szolid szoknyácskától a selyemruha bíbormámorán át Botticelli Primaverájának lehulló ara-
nyáig: - felejthetetlen remeklés!
És a nagyágyúk!  Für Anikó  tébolyítóan úrinő,  nagyon hiányzik  egy Nemzeti Dohánybolt-
ból,  Jéger Zsombor tenyérbemászóan porosz kadét, masírozása baljós előjel.  Csuja Imre
Miszterének könnyes bécsi nosztalgiája, Znamenák István Tündérkirálya színészkirályi ala-
kítás,  Pogány Judit  gyűlöletes Nagymamája brutálbomba.
Ebben a nemes színházi közegben, a darab áporodott szennyében ragyog fel a babakeres-
kedő lányának tragikus lénye.  Egyáltalán nem naiv,  keményen felvállalja mihaszna párját,
érzelmei vezérlik,  de kiutat keresve képes váltani,  félvilági táncosnőként mennyei ragyo-
gásban,  töretlen szépségű  Vénuszként emelkedik ki  az aranyfényű habokból,  leteríti a
macsó karate,  de emberségének ereje  földre fojtva is sugárzik.  Zsigmond Emőke  gyö-
nyörüséges színészi munkája,  varázsos szuggesztivitása  több, mint pályakezdés, belépő a
legnagyobb kihívások világába.
Kislány a zongoránál. Tétován bicegő hangocskák.  Belecsap és megfordul:  dévaj kobold-
ként copfos nagyfiú mered ránk. Végigkíséri a történéseket, a legkisebb motívumra is zon-
goráján reagál, szelíden dalol,  fenyegetően mordul,  lágyan keringőzik és némafilmek tre-
molójába komorul.  Táncolva pipiskedik,  Puck-i fürgeséggel rohangál,  késheggyel szurkál-
ja a billentyűket, oltárképként szenved. Extrém figurája, káprázatos zenéje éltető fűszere
a minden ízében fantasztikus előadásnak:   Kákonyi Árpád  a Kezdet és a Vég!

Nem kell már a Mágnás Miska, de még a Csárdáskirálynő sem: a Mohácsi Testvérek háztáji
műhelyében,  Parti Nagy Lajos  briliáns dalszövegeivel  formás librettó kerekedik.  Áthallá-
sokra sem hegyezzük füleinket,  direktben szól minden  napjaink felkapaszkodott parvenü
politikusairól a nyomukban loholó, koncra éhes oligarcha-sleppel egyetemben.
Operett a javából,  csakis egy rongyrázós eljegyzési mulatsággal kezdődhet. Szmoking, szi-
var, kaviár és szívatás, a menyasszonyi báj biztosítja  az értékes földdarab eladását. Három
lánya élén  Ördöghné Nyüstös Flóra,  Bíró Kriszta  negédesen komédiázva paríroz ördöghi
urának:  Debreczeny Csaba  nem éri be frappáns poentírozással, mutatós duettel, virtuóz
magán-pantomimmel fejeli meg szédületes alakítását. Az est fénypontjaként egy tőről met-
szett, echte szegényembert is felvonultat,  Máthé Zsolt szocreál operett-klisékből formál-
ja meg a négymillió lét alatti típusfiguráját.
Ficza István  újgazdag fenséggel hercegkedik, veszett szerelmi ostroma annyira letaglózó, hogy Berta,  Kurta Niké  hangszálai is lebénulnak. A díszes kompánia  Bodor Johanna  fre-
netikus koreográfiájára gyakran táncol is,  pezseg a pezsgő, robban a színpad.  Az első fel-
vonás a másodlagos frissességű  Kozma Jenny sztár/nem/lett  és agilis menedzserének dia-
dalmenete.  Nagy Zsolt és a bődületes szuggesztivitású  Takács Nóra Diána  kettőse esze-
ment humorral nyűgözi le a színpad és a zsöllyék közönségét.
Kovács Márton  zenéje tangótól a bécsi keringőig, foxtrottól a csárdásig sziporkázó inven-
cióval uralja a stílusok teljes palettáját, zsigerileg emlékeztet, mégis originális. És az a kat-
togó tangó, a billentyűzet kerge ritmusára, melyben a negyedik negyed első nyolcadát az
írógép kocsijának húzása sistergi el...!!!
Mohácsi János  él a forgószínpad adta lehetőségekkel,  a teljes stáb sűrített energiákkal
dolgozik. Elhangzanak a jellegzetes, önmaguk ellentétébe forduló igen-nemek, velősek az
aktuális kiszólások, akkurátusan vezényelt tempó visz az első fináléig.
Változik a szín, a balatonparti keszegdében csíkos dresszben Murányi Márta és Szathmáry
Judit szolgálja fel  a gumírozott hekket,  Pogány Judit és Csuja Imre  évődő szópárbaja a
színészi játék magasiskolája.  Némedi Árpád  Álomtitkára és a hétpróbás  Baksa Imre  hiá-
ba szövi tovább a cselt, hiába kapacitálja melák fiát Kenedicsné  Für Anikó  hajdani anya,
az áhított biznisz elbukik a szerelmében csalódott  Vajda Milán  méretes makacsságán.
Ahogy illik, súlyos konfliktusba zuhan  a második felvonás,  messze van még a vidám finálé.
Rafinált csűr-csavarokkal lassúdad csak rendeződik minden, a párok egymásra találnak, a
délceg orosznak  két szép virágszál is jut:  Osváth Judit és Lénárdt Laura  ugrik a nyaká-
ba.  Megérdemli a happy endet  az előadás  legjobbja:  Vajda Milán   markáns jelenléte,
éneke, karizmatikus játéka lenyűgözően imponáló.
Akinek ennyi jó kevés, menjen az Operettbe, ez itt Mohácsi János különbejáratú élmény-
színháza,  ének, játék,  tánc és humor,  a kiváló együttes ragyogó össztüze,  melyet csak
jobb szó híján nevezünk kicsinyítő képzős operának, alkotás ez a javából.

Kurosawa filmje csak kiindulópontja Mikó Csaba és Gáspár Ildikó darabjának, mely Polgár
Csaba  eredeti hangvételű rendezésében a legkorszerűbb színház alternatív nyelvén szólal
meg.  Jelzés-díszlet, jelzés-jelmez,  a hangsúly a színészek fizikai aktivitására, motivált játé-
kára, belsőleg azonosult színpadi jelenlétére tevődik.
A felmenők,  Pogány Judit és Bíró Kriszta  örvendenek a falusi esküvőn,  egy orvlövés vet
véget az ünnepnek,  rablók leselkednek a hegyekben.  Meg kell védeni a falut: harcos sza-
murájok keresésére indul az ifjak csapata, a buzgón melák  Vajda Milán,  a rangidős Ficza
István és a vézna félnótás öcsike, a ragyogóan komédiázó  Jankovics Péter.
Elvetődnek a teaházba, ahol buja vörös fényben  Baksa Imre  tragikomikus songját hallgat-
hatjuk, míg a decensen kimonós  Jéger Zsombor felszolgálja a szakét, illetve a szegények-
nek jutó meleg vizet.  A maffiózó tulajdonost,  Takács Nóra Dianá-t nemeslelkű harcos, a
villámgyors kardforgató  Kerekes Viktória  tanítja móresre,  rövidesen ő is beáll a falu vé-
désére induló különítménybe,  amelyet egy bölcs  szamuráj szervez,  aki töprengve vakar-
gatja tar fejét, jelentéktelen külseje érett akciókészséget, ellenállhatatlan karizmát rejt,
amit bízvást elmondhatunk  Znamenák István  imponáló alakítására is.
Lendületes, kimunkált, ötletes a rendezés, tökéletes a tempó, élnek a szituációk, az össz-
munka példás.  Polgár Csaba érzékeny színészvezetéssel képes koncepcióját maradéktala-
nul megvalósítani, a legapróbb mozzanatban is érezzük alkotói kezenyomát.  Ez az első fel-
vonás, vagy inkább első rész egyszerűen remeklés!!!
A Hetek csapata lassan áll össze,  Debreczeny Csaba,  Máthé Zsolt  után befér a bravúro-
san részegeskedő  Nagy Zsolt,  majd hosszas könyörgésére  a tejfelesszájú  Novkov Máté
is. Jól belakmároznak a rizsestálból, ám azonmód kitör a konflikt,  Terhes Sándor öregapó
dilemmája:  "ha megvédenek, oda a termés,  ha nem, meghalunk",  megakasztja a történe-
tet, a szünetben nekünk nézőknek kell szavazni, hogyan folytatódjon...
Mivel a második rész még nem készült el úgy igazábul, beszámolónkat itt félbeszakítjuk, az
előbemutató után  ősszel jön az igazi.  Biztos, hogy a folytatás  méltó lesz az eddigiekhez,
az első rész vulkanikus energiája az egekbe röpíti a végkifejletet, újabb és egészen szokat-
lan stílusú előadással gazdagodik az Örkény repertoárja - és a közönség...

Sajnos,  ez nem jött be.  A második rész didaktikus leckefelmondás,  a cigánygyilkosságok
máshol már  színházzá érlelt csontja.  Cselekmény nélkül nincs darab.  Talán az első felvo-
nást kéne visszafelé, fél tempóban megismételni. "Szeretném ezt lassítva látni".  2015 X.29

Nyolc általánosa, nehézgépkezelői vizsgája van,  48 éves.  Nem akárki: olasz és svéd cégek
is hívták új típusaik tesztelésére. 10 év alatt véres verejtékkel hozott össze egy házat, tíz
éves a kisfia, jó a munkahelye, mégis: annyira kilátástalannak látja a jövőt,  mindent felad,
kimegy családostul Angliába.
Ragyogó megfigyelő, jó a stílusa, ezt a blogján is ellenőrizhetjük,  de a legfontosabb: nem
áltatja magát, nincs előítélete,  azt írja le naplójába, amit lát, ami történik.  A rendező és
a színész,  Ari-Nagy Barbara  dramaturg segítségével  jól átfésült,  korrektül szerkesztett,
színpadra érett szövegkönyvet alkotott.
Epres Attila az angliai élményeket váltogatja  az előzmények siralmas képeivel, fejébe vág-
va sárga kobakját a munkáról mesél,  lazán kiengedve, ültében pedig hétköznapi ügyekről.
Hogy milyenek az angolok, mennyire toleránsak az utcán,  milyen segítőkészek a munkahe-
lyen, annak ellenére, hogy sokszor csak néhány napos fregoli-ként dolgozik,  mennyire tö-
rekednek arra, hogy tört angolságát megértsék. Fantasztikus!  Hát ha hazai idegenellenes,
az Erdélyből jötteket lerománozó közhangulatunkra gondolunk...
Az iskolában  csak dicsérnek, segítenek,  az adott szó általában szent,  aki dolgozik, ha ke-
veset is, sokféle támogatást kap, végül még a szakképzetlen feleség is talál munkát.
Bagossy László rendezése ötletesen tagolja a jeleneteket, a csupasz asztalon feltűnő tár-
gyak, a két nem egészen néma, arcjátékkal reagáló családtag, a kisfiú és az anya jelenléte
valós színpadi atmoszférát indukál.  Epres Attila ezerszínű alakítása reveláció, tud anekdo-
tikusan könnyed lenni, elmélyedően humoros, nem takaréskoskodik a szenvedélyes kitöré-
sekkel sem. Tölgyfából faragott, markáns figura, az emberismeret adta sokszínűséggel. Op-
timistán életrevaló, neki aztán nincs honvágya,  csak a disznóölés barbár vérfürdőjére em-
lékszik nosztalgiával.
Az öregek, nyugdíjas korukban, bizonyára hazatérnek majdand egy pestkörnyéki házikóba,
a kisfiú azonban kiköpött angol lesz. A kezdetben keveri a magyart az angollal, miközben a
Kis dió meséjét mondja, aztán megkönnyebbülve folytatja perfekt angolul. És ez most baj?
Mi örültünk neki. EU állampolgár marad, ahogy mi is./?/
Lényegre törő,  nagyon fontos előadás.  Tökéletes kidolgozottság,  Bagossy László  újabb
rendezői remeklése,  Epres Attila  döbbenetes erejű színészi alkotómunkája.
És milyen jó újra a szeretett Shure Stúdióban ülni...

Jó barátunk, a polgármester állít be a hírrel, deportálják az embereket Ukrajnába. "A ma-
gyarokat nem viszik", - akkor nekünk nincs mitől félni,  régóta élünk itt, csak a határválto-
zások miatt vagyunk papíron "hontalan"-ok. A kalácsunkat majszoló  Gyabronka József ma-
gától értetődően közli, "nektek, zsidóknak menni kell..."
Ugye nem tudjuk elképzelni?  De így történt és a kárpátaljai, felvidéki tízezrek halálba kül-
dése csak az első lépés. A Mohácsi testvérek darabja nem vesződik expozícióval, brutális
erővel az első percben fejbe kólint, hogy aztán két órán át dermesszen ájult rettenetbe.
A pesti zsidó polgárcsalád nagyfia éppen egy nyilas-lánnyal esik szerelembe, aki a Külföldi-
eket Ellenőrző Országos Központ,  a hírhedt KEOK alkalmazottjaként,  komoly keresetére
építve meg is kéri  az ifjú egyetemista kezét /!!!/. Varga Lili  feketeruhás hungaristaként
lehengerlő szuggesztivitással,  acélos deklamációval játssza  a terror-leányt, ám beígéri az
életmentő protekciót.  Ebben a darabban mindenki eljátssza színét-fonákját, a horthysta
tisztek földönfutókká, az üldözött apa aljas motozóvá válik, a társulat megnégyszereződik,
negyedik hatványú intenzitással hitelesítve az ambivalens figurákat.
Kocsis Pál a tömegsírból kikelve,  Gálffi László-val párban, félelmetes metamorfózisok so-
rán váltogatja a vezetői és titkári pozíciókat,  végül miniszterből egyenesen a Legfelsőbb
Hadúr, az "Ellenkormányzó" lesz belőle. Dehogy antiszemita ő! Csakhogy saját idézett sza-
vai leplezik le, kétségeit pedig a táltosként megjelenő Attila hun király győzi le.  Némedi
Árpád  abszurd karikatúrája célszerű bajuszcserével Hitlerré változik, aki tanácskérő nya-
lakodását röviden elintézi: "Ne kérdezd. Csináld".
Nem is okoz csalódást  a Magyar Hadsereg,  a tisztekkel az élen  boldogan teljesíti a szív-
nek kedves parancsot.  A szerelmesét mentő honleányt  kollégái leplezik le és  kopaszra
nyírva küldik deportálásra ítélt vőlegényéhez.  A kivégzésére váró leány direkt kéri, hogy
születéséhez hasonlóan a halálát is fotón örökítsék meg, Varga Lili az ellenoldalra kerül-
ve kiérlelt eszközökkel jeleníti meg választásának tudatosságát.  És ahogy később a Duna-
parton, a gödör szélén sorakoznak a cipők, míg fönn a hóhérok örömtáncot járnak...
Kovács Márton  klezmerbe bújtatott zenéjében tárogató sír, sámándob dübög, effektek
pulzálnak, szívszorítóan szólnak a kórusok,  a zenészek a színpadon ülve érzékeny reakci-
ókkal kísérik a történéseket.  Mindenkinek a nevét muszáj kiírni,  a rengeteg szerepcse-
re okából érjük be egy dicsőségtáblával:  Bíró Kriszta, Takács Nóra Diána, Vajda Milán,
Kerekes Viktória, na és a nagyszerű színiegyetemisták, Pálya Pompónia,  Novkov Máté,
Dóra Béla, Patkós Márton!!!
Debreczeny Csaba  száraz faágat rágcsálva ismerteti a csirkesült készítésének fortélyait,
míg feleségét,  Kerekes Évá-t, a fiatalkori emlékek ellenére, csinovnyik-gerinccel alázza
a lélektelen tisztviselő. "Éjjel az omnibusz tetején", gyönyörűségesen idéződik a múlt, a
csirkét viszont simán oda lehetne adni, túlzás ez az idétlen motozás.
Piros zászlócskával integetve vezeti  Epres Attila  a kamenyec-podolszki katasztrófaturis-
tákat, villog a vaku, még polaroid is készül. Tisztjeink pálinkázással oldják véres munkájuk
feszültségét,  Kocsis Pál  vesztes háborút vizionálva saját vesztébe rohan, utolsó hőstett-
ként ukrán szeretőjét lövi le, hogy a halál fotogén titkához jusson.
Zárókép:  kétoldalt az emberek árnyékseregként sorakoznak,  majd örvénylő füstként vál-
nak semmivé.  Magyarokként, huszonkétezren,  békeidőben. Csak egy magyar marad a szí-
nen,  Némedi Árpád  győzhetetlenül ropja legényesét, - de ez is haláltánc.
A  Csak egy szög és az Egyszer élünk után az önálló Mohácsi-univerzum még erősebb da-
rabbal gazdagodott.  Történelmi Lecke korhatár nélkül,  az elementáris erejű Színház ha-
tártalan nyelvén.

Még hogy "nincs darab!" Hála! - egy szilaj kamasznak,  aki hályogkovács módra megalkotta
szabályokra fittyet hányó, konvenciótörő paródiáját.  Mácsai Pál  és nyári örömöktől duz-
zadó társulata felszabadult energiákkal lubickol a lehetőségekben, profán lendülettel ko-
médiázza végig  Alfred Jarry örökbecsűjét. Nincs itt expozíció, konfliktus, kifejlet, se ka-
tarzis: jelenetek sorjáznak, melyeket  Máthé Zsolt  eredeti humora konferál fel.
Az Übüvé testesült   Csuja Imre  torkából zengzetesen szól a "Szaharrr!",  Kerekes Éva te-
livér nőiességgel tér el a szokványos Übü mama figurától. A színpad fölött, ütős trónusán
Kákonyi Árpád  egyszemélyes bigband-je tombol,  dobok, csinnek, szinti és hangeffektu-
sok színezik, tagolják, ellenpontozzák a gomolygó cselekményt.  NagyTÖSTű töstérek őr-
zik az újdonsült királyi párt,  Takács Nóra Diána bölömbika basszusát a még színművésze-
tis  Pálya Pompónia  szuggesztív termete hatványozza.  Szakállas  Chonchita Wurts-ként
korán hull el  Ficza István  Rozamunda királynője, a még e.h.  Jéger Zsombor  Bugrisláv
királyfija robbanékony elánnal küzd a trónért.
A Nibelung-sagán edződött, IV-es Bagossy-osztály kiválóan kamatoztatja historikus képes-
ségeit, a kiszipolyozott nép, a darálóba gyilkolt nemesség, a cári hordák, vagy a felszaba-
dító hadsereg megjelenítése egyaránt elevenen hiteles.  Méltatlan lenne bárkit is külön
említeni, ám a sugaras aurájú  Varga Lili  Delacroix-t idéző negyed-aktja magától értető-
dően emelkedik a fejek fölé.
A buborékosan pattogó ötlet-áradatban azért nem vesznek el a csintalan áthallások sem,
megkapja magáét  a bunkó-diktatúra, a proli-dölyf,  a kapzsi hatalomvágy és jelenkorunk
minden kedves közérzetszennyezése.  Mácsai Pál  szabadjára engedi  a tajtékos képzele-
tet, de mindvégig képes megőrizni a lankadatlan tempót és az egységes szerkezet fegyel-
mét. Tornatermi diákszínpad, turkálós kacatok minimalizmusa párosul  a tobzódó színészi
alkotóerő habzó cunamijával.  Gyabronka József  orgyilkolt királyként, győzedelmes cár-
ként triumfál,  Nagy Zsolt, mint Poszomány kapitány,  parádés magánszámában, a közön-
ség százforintos aktivitásával szabadul börtönének bevásárlókocsi-rácsaiból. 
Übü legyőzhetetlen. A fináléban a régi szöveggel újra kezdődik a darab. Bizony mondom,
szívesen néznénk azonnal, elölről újra tovább!                                                   2014

Írjuk ki homlokzatra: Örkény István Inkubátorház, hiszen valóságos rendezőnövelde! Maga
az alapító  Mácsai Pál  is itt bontakoztatta ki rendező-művészetét,  Bagossy László alkotó-
ereje itt szökkent szárba, itt lépett rendezőként kőszínpadra  Polgár Csaba,  végül, de bi-
zonyára nem utolsóként, most  Gáspár Ildikó  robban be színházi mennyboltunk hunyorgó
csillagai közé.  Mikó Csaba alaposan megmorzsolta  Kálnoky Schillerét, gördülékenyebben
maibb lett, ám mitsem vesztett veretes szépségéből.
A rendezői lelemény  fiktív polgári szobadíszletbe helyezi a két királynő drámáját, az ablak-
kockák havas csúcsokra, vagy borostyános téglafalra néznek, attól függően, hogy az angol
Erzsébet, avagy a rabságban tartott Mária lakhelyén vagyunk. Felhők suhannak, vihar tom-
bol, a falak dermesztően csupaszok, vagy vetített geometriák axonometriája 3Dé-síti őket.
Fakószürke az udvari emberek öltözéke is, osonva, hallgatózva simulnak a falba,  egyedül a
francia követ, az egyetlen naturális élőlény, a remek  Znamenák István pompázik piros lég-
gömbbel, angolvörös tweedben.  Izsák Lili és Kálmán Eszter káprázatos invencióval terem-
ti meg a folyamatosan változó, unikális látványt,  melynek esztétikai erőterében brutálisan
hatványozódnak az ármányos konfliktusok.
Az egyetlen járás a liftajtó, tróntermi magasságba, vagy börtönmélybe nyílik, titkos zugoly
rejti Kákonyi Árpád-ot, aki violonkulcs helyett  kézmíves franciakulccsal komponál, zsugo-
rított hangközökkel, vészjósló effektusokkal rémít, leánykérő fanfárzenéje annál diadalma-
sabb. A falakon Kehi Richárd lombos, hullámos árnyképei villóznak, lenyűgözően lüktet az
élet-/halál/-tér.
Gáspár Ildikó metsző pontossággal jelöli ki a szituációk sarokpontjait, rajzolja fel a szerel-
mek, árulások, vágyak és félelmek rejtett hálózatát. Egyértelmű  Takács Nóra Diána  őrzői
elkötelezettsége, Pogány Judit jószándékú Talbot grófja, Vajda Milán agresszivitása. Ket-
tős játékot űz a királynő kegyeibe férkőző Mortimer,  Ficza István,  féktelen karriervágya
zseniális alakváltásokba taszítja a királyi koronára ácsingózó Leicestert:  Polgár Csaba  int-
rikusi mimikával, elementáris szuggesztióval sorvasztja el kezdeti szimpátiánkat.
De Erzsébet királynő sem sokkal különb: Szandtner Anna egy jeleneten belül képes arcu-
latot váltani, színleli a megbocsátó szűz uralkodót, miközben sorra küldi vetélytársnőjére
az orgyilkosokat,  megérintik a bókok, ellágyítja a szerelmes ostrom,  ám kérlelhetetlenül
sújt le a döntő pillanatokban.  Merő hazugság a léte, látszólag tétován egyensúlyoz a hó-
hérbárd peremén, egyetlen őszinte pillanata van, amikor a halálhír hallatán megkönnyeb-
bülve sikolt fel: Királynő vagyok!
Értékelhetetlen az ellenpont:  Stuart Mária  szereposztási tévedés,  üressége  unalomba
sújtja a nyitóképet, artikulálatlan ordítozása, melyet visszhangosított erősítés fokoz, még
a nagyjelenetet is veszélyezteti.  Bábszerű képi jelenléte  csak a parókavesztő kopaszság
pillanatában indokolt. De mennyivel erősebb a falból kilépő, némán lopódzó idegen, a Ha-
lál Csuhás Angyalát ángolnamozgással irrealizáló Bercsényi Péter sápadtan fénylő tar feje!
Bátor telitalálat az államtitkár Davison úr szerepét színésznőre bízni.  Spiegl Anna  árnyal-
tan éles deklamációja, példás ritmusa, karizmatikus figurája kiemelkedő pontja a csúcsok-
ban bővelkedő előadásnak. Kávés tálcácskával sürög, királynői szemvillanásra forog, a har-
madik alkalommal, szolgálatkészen ő vágja földhöz azt a multiplikált fehér vázát... Fantasz-
tikus jelenet: elöl drámai vita vijjog, közben a háttérben a Spiegl egyre újabb edényeket
keres szépszál szegfűjének, viharos derűt fakasztva.
Ebben az évadban többször jósoltunk Best of-ot az  Örkény Színház-ban, feladjuk, annyi
a jó, hogy csak tévedhetünk a sorrendben...                                                      2014

Felmegy a függöny, megdermedünk:  irdatlan tömeg néz velünk szembe piros-fehér dán bi-
kolórban,  Ignjatovic Krisztina százféle alakba öltözteti őket, teljes társadalmi keresztmet-
szetünk ott gunnyaszt  a fehér tribün vörös ülőkéin.  Claudius népe, Népünk, azok, akik a
Kedves Vezér minden szavát /vas/-tapsolják. A jelmezarzenál tervezői remeklés, hasonlóan
 Bagossy László  telitalálatához, hogy ez az ezerarcú,  csak együtt amorf sokaság kommen-
tálva, énekelve végig a színpadon követi az eseményeket.
Polgár Csaba, egyetlen szürkeként, értetlenkedve figyeli a rapid esküvőt, felelőtlen nagy-
kamasz, sírva kapaszkodik szellematyjába, órák alatt kell  bosszúállóvá aktivizálódnia. Az es-
kü pillanatában,  Kákonyi Árpád  eddig zúgva kitartott monolit-hangzatait himnikus kórus-
kitörés szakítja meg, egyetlen sforzato-sóhajjal torokszorító atmoszférát teremtve.
Nádasdy Ádám  fordítása életközelbe hozza a drámát,  nem hiányoljuk a szállóigéket, job-
ban átéljük  Hamlet vívódásait.  Emelkedettség helyett mindennapi frusztrációink, pátosz
helyett a kényszeres szorongás.  Znamenák István  királya éppen a kisszerű átlag megtes-
tesülése,  fantasztikus kontraszt, mikor a meggyilkolt hősi arcéle szembesül az ő törpesé-
gével. A nemes erényt  Novkov Máté  hipsztersapkás Horatiója képviseli,  de az átütő or-
gánumú Laertes,  Patkós Márton  is méltó ellenfele a dán királyfinak.
Minden jelenet tartogat ízes meglepetéseket,  Csuja Imre  nagyvonalú alakítással hozza a
kedves bunkóság prototípusát, egykedvűen csörgeti cukorkás zacskóját az egérfogó-kép-
ben,  de még a mobiljába is beleszól:  "színházban vagyok".  Vajda Milán és Ficza István a
szokottnál nagyobb súlyt ad  Rosenkrantz és Guildensternnek,  Pogány Judit  mesterien
szekundál színészként, sírásóként egyaránt.
A veszettül üvöltő szurkolók, bámészkodó járókelők és a színésztrupp tagjai között a színi-
egyetem  harmadévesei jeleskednek,  Varga Lili  vörös parókában, majd anélkül szuggesz-
tív,  Osrick "szófukar" monológját  Szabó Sebestyén  érzékletesen deklamálja. Csodálatos
teljesítmény  Gálffi László  három jelenése, nagyformátumú királyi Szellem,  a régi nagyo-
kat idéző,  veretes textusú Színészkirály és végül  a káromkodásból katedrálist építő  Első
Sírásó.  Az ő szájából mennyei manna  a trágár beszéd,  sokat megélt bölcsességét keser-
nyés humor édesíti.
Hamlet szoknyát ölt, bohócmaszkba rejtőzik, vijjogva táncol az udvar előtt, - lehet, hogy
tényleg őrült?!?  Polgár Csaba  késélen egyensúlyozva,  merész lendülettel vállalja a koc-
kázatot, a szerep összes ismert árnyalatát újabb színekkel gazdagítja. Nagyon hős, nagyon
ember, nagyon fiatal és nagyon mai.
Bagossy László rendezése minden ízében eredeti, védhetetlenül hatásos, arányosan szer-
kesztett, nagyvonalú alkotás. Élesek a szituációk, pontosak a karakterek, a tömegek játék-
ba hozása váratlan dimenziókat teremt. A párbajt hófehér eleganciájában kedvtelve figye-
lő  Dóra Béla  Fortinbras-a,  Neudold Júlia  norvégül szinkrontolmácsol, a betelepülő nor-
végek mobiljaikkal fotózzák a vérfürdőt. Félelmetes kép, a hódítók és hódolók statikus ha-
láltánca.
Nem kenyerünk a jóslás, de ez bizonyára az Évad Előadása.

Mácsai Pál  már az Örkény István Színház nyitódarabjával,( "Azt meséld el, Pista!"), jelezte
személyes irodalmi elkötelezettségét, ám most, a Költészet Napján az egész társulatot ál-
lítja csatasorba. Csak úgy záporoznak a gyönyörűséges verssorok, Ómagyar Mária siralom-
tól  Petri György-ig.
Mondják, mondják áradóan, a legnehezebb föladat a fenséges orgánumú Szandtner Anná-
nak jut, az első bombát  Ficza István robbantja. Petőfi segesvári tömegsírjából, az illő áhí-
tatot meghazudtolva,  fenyegetően dörgi a  Szeptember végén  sorait:  "... feljövök érte
a síri világból...". Karcos humorát csillogtatja  Csokonai Vitéz Mihály  vénasszony-szédítő
klapanciájában is,  míg  Bíró Kriszta  ritmikus ráolvasásként görgeti  Babits Feketeország-
át. Kerekes Viktória poétikusan recitálja Adyt, az Arany Lacinak írott Petőfi verset meg
pajkos gesztusokkal ízesíti.
Lírai gyengédséggel tolmácsolja  Tóth Árpád Körúti hajnal-át  Epres Attila, hogy aztán a
Brezsnyev-versben  radikálisan lógassa be a  Nagy Októberi-t.  Takács Nóra Diána  is be-
keményít,  Csokonai nagybetűs  Remény-ét kiábrándult nyersességgel utasítja el.  Egész
állatsereglet jut  Csuja Imré-nek, a József Attila-i szőke disznó, meg a nevezetes  Anyám
tyúkja, de igaz emberségét is megcsodálhatjuk  Kosztolányi Boldog szomorú dal-ában.
Pompásak a páros remeklések.  Arany János Fülemülé-jében az acsarkodó gazduramékat
Kerekes Éva és Für Anikó  heves asztalcsapkodásokkal karikírozza,  utóbbi alaposan bele
is fárad, az  Aludj el szépen kis Balázs  egyre kókadtabb könyörgései  őt magát bólintják
álomba. Az Éjszaka csodái megejtő tüneménye muzsikál Gálffi László és Pogány Judit du-
ettjében, erősítve azt a gyermeki nosztalgiát,  melyet a művésznő annyi melegséggel idéz
a  "Cserebogár, sárga cserebogár"-ban.
Ezentúl a  Négy ökrös szekér sem Major vehemens pátoszával él emlékezetünkben, a dio-
nüszoszi kedélyű  Vajda Milán  múltba révedő szavaival  egy ütemben zötykölődünk a csil-
lagfények szerelmes éjszakájában, ahogy Balassi Bálint reneszánsz szenvedélyét is átéljük
a Júliához szólás hullámzó ritmusában.  Nem is tudhatjuk,  álmodjuk-e ezt, mint  Dzsuang
Dszi a lepkét, a lepke a festőt, avagy a költő mind a kettőt...
A  Betlehemi királyok trióban Znamenák István képviseli a csavaros furfangot, Pilinszky
Apokrif-je több szájra bontva sem veszít tonnányi súlyából. Az emblematikus Négysoros-t
Kákonyi Árpád surranó szólamaiban négyen éneklik  Máthé Zsolt  vezényletével, a teljes
kórus zümmögi a  Bóbita, Bóbita álmos-t.
Költészetünk mérhetetlen gazdagsága  manifesztálódik a fináléban,  mindenki mást mond,
a verssorok egymást követve szólalnak meg,  grandiózus fúgában ölelkezve tornyozzák fel
nyelvünk kincses katedrálisát.

Szörnyű emlékeink is vannak az "ülős" darabokról.  A vitathatatlan nagyságok,  Schilling és
Zsótér előadásai is szószátyár unalomba fulladtak.  Igaz, éppen az  Örkényben imádtuk az
Arab éjszakát, több Schimmelpfennig opusz is okozott kellemes meglepetést. De hogy gye-
rek-darab színészei szimplán székekben ücsörögjenek, mozgás, jelmez és díszlet nélkül?!? -
az példátlan merészség.
Mácsai Pál  koncepciója ennyire vészes előjelek ellenére fényes diadalt arat. Elvileg felol-
vasószínház,  a példányok ott zizegnek a játszók előtt,  ám az eleven artikuláció, a sajátsá-
gos effektusok, a szikrázó lendülettel átélt szituációk hiánytalan élvezetet generálnak.
Ficza István narrátori méltósággal kezdi  Czigány Zoltán történetét, melyet Fekete Ádám,
még mindig e.h., értő kezekkel dramatizált.  Megismerjük a  Puszta Pizzéria  legújabb cse-
megéit, mulatunk a  Vajda Milán - Pogány Judit páros faluvégi beszólásain.
A traktor nehézkes beindítása, a lódobogás, a miniszteri Audi suhanása  mind-mind a színé-
szek test- és száj-zörejei által jönnek létre, tökéletes és költségkímélő megoldás! Kerekes
Viktória és Debreczeny Csaba is alkotói humorral vesznek részt a komédiában,  gyerekek,
felnőttek azonos örömére.
Több ezres állományú hangjátékgyűjteményünk bizonyítja, mennyire fontosnak tartjuk ezt
a manapság  méltatlanul elhanyagolt műfajt.  Végre nem vonja el figyelmünket  a divatosan
eluralkodó látvány-dömping,  szárnyal a fantázia,  talán még az olvasásnál gyakoroltnál is in-
tenzívebben. Zenét hallgatunk így, kikapcsolódva a vizuális ártalmakból. Itt viszont, jóízű rá-
adásként, látjuk a nagyszerű előadókat, élvezzük a pompás gesztusokat és a heves mimikát.
Máthé Zsolt  irányításával   gyakran zümmögő kórussá is alakulnak,  a végjátékban pedig az
elementáris invenciójú  Kákonyi Árpád kánonját éneklik, a higanymozgású muzik-kobold sa-
játkezű vezényletével.
A produkció középpontjában a táltoslovak Hacsek és Sajó-i kettőse áll.  Gálffi László örök-
ké értetlenkedő, mindent félreismerő  Csoda, akinek aztán az éleseszű  Kósza,  Znamenák
István próbálja elmagyarázni a valóságot. A két színész ragyogóan lovagolja meg a kínálkozó
lehetőségeket, szeretnivalóan botladoznak a humor ösvényein. Könnyed játékkedvük nem
csökkenti a szokatlan föladat teljesítésének bravúros virtuozitását.
Hozza a nagy művek korszerű olvasatát, jeleskedik zenésebb alkotásokkal is,  megadja mód-
ját a népszerű komédiáknak és most íme, iskolásoknak,  valamint az őket kísérő boldog fel-
nőtteknek nyújt, vakmerő műfaji húzással fergeteges örömöt:  Mácsai Pál  színháza kozmi-
kus sebességgel szárnyal.

Ugyan miért "Egy zsarnok vége"? A Ronda tanár úr legfeljebb háztáji undok, akit a váratlan
szerelem végül is a kisvárosi elit posssványába taszít.  Gáspár Ildikó most is remekül drama-
tizál, húzósak a beékelt dalbetétek, párhuzamos történések. A hátsó színpadon zajló mula-
tóbeli jelenet  bravúros lehetőséget kínál a rendezésnek,  talán a befejező tivornya tűnik
kissé elnyújtottnak.  Finomak a  Vezérre, diktatúrára,  államegyházra, államoktatásra utaló
áthallások, kiélezettek a találó dialógusok.
Gothár Péter  végre rangjához méltó teljesítménnyel  rukkol ki,  fantasztikus a díszlete, a
szecessziós hátfal,  a Kék Angyal színpada hátulról,  a forgószínpadot felülíró  gördülő ágy,
amely még egy színésznőt is képes magába rejteni.  Frenetikus érzelmi lendületet ad a ze-
ne,  Kákonyi Árpád  fülbemászó invencióval élteti  Kiss Judit Ágnes dalszövegeit. Hogyan
osztható ketté  a jelmezeket megillető dicséret-özön  Izsák Lili és  Szlávik Júlia között?
Vitorla-kalapok, szarkasztikus hölgy-komplék,  Possvány tanár úr mellben összehúzott gom-
bolású zakója,  Lola gardróbja vörös őrülettől a decens fürdődresszen át a  Marlene Diet-
richre fazonírozott hintázó ruházatig...
Kissé öncélú, híres idézetekbe révült harci játékkal kezdődik, a tajtékzó Osvány tanár úr,
Gálffi László  megjelenése azonban  egyből helyes mederbe tereli a játékot. Pompás esz-
köztárral állítja elénk a klasszikusokba, oskolás fegyelmezésbe dermedt gimnáziumi rémala-
kot,  kinek meglepő átalakulását is  hitelesen rajzolja meg.  Rebellis tanítványainál  Vajda
Milán  bumfordi ereje,  Ficza István és Polgár Csaba  pedig identitásváltoztató képessége
tűnik ki: a helyi hatalmasságok, az Ügyész  Epres Attila és a Polgármester  Baksa Imre ter-
mékenységbe,  illetve merevgörcsbe idült feleségeit  az elképesztő karikírozás lehengerlő
abszurditásával állítják elénk. Panoptikumba illik  Debreczeny Csaba Bírója, a Védőügyvéd-
önmagát vakuzó Fotós - részeg Hajóskapitány  Némedi Árpád, illusztris  zenei tevékenysé-
ge mellett pompás figurákkal sem marad adós.
Kaposvári csúcsszinten fogalmazza meg Fürwahr iskolaigazgatót a brutális hévvel komédiázó
Znamenák István,  álszent szelídségből  hiszteroid dühkitörésbe vált  Mácsai Pál  lelkésze,
hogy aztán hangvillája zümmögésére ájtatos zsolozsmába oldja dühét,  színigazgatói tapasz-
talatait pedig kiválóan, bár alacsony pénzügyi szinten kamatoztatja  a szendvicsemberként
közönségre ácsingózó teátrumi pénztárnok  tell vilmosi nyíllal hasbalőtt alakjában.
...És a lányok!  Felejthetetlenségükhöz elég lett volna  az az egy  Afrikát idéző duett,  ám
addig is már teljesen kiütnek elképesztő színpadi jelenlétükkel.  Takács Nóra Diána  domi-
nája harapja a szavakat,  lidérces szuggesztióval énekli a "csak az a Kiepert, nem tud tönk-
re tenni...", háromszor visszatérő, a semmiből újraindító refrénjét, magasfeszültségű ener-
giával biztosítva a női nem győzhetetlen fölényét.
Virgonc játékosság a diákokkal hancúrozva,  ártatlan romlottság, rafinált csábítás, ha hódí-
tani kell, bajadéri kígyómozgás, kedvesen álságos mosoly-mimika:  Szandtner Anna  Lolá-ja
az az Örök Nő, akinek boldogan bocsátjuk meg,  ha orrunknál fogva vezet minket, csak mi
legyünk ármányainak gyönyörbe boruló mártírjai... A Lohmannal lejtett,  elbűvölő muzikali-
tással előadott, vörösizzású Marlene Dietrich-tangó, a dialógusokkal többször megszakított,
mégis átfogó ívű tivornyasanzon nemcsak énekesi szuperprodukció, a hangszínváltások, tó-
nusvariációk színészileg kimunkált, érzékletes mélységeket sejtetnek. Úgy tűnik, a fantasz-
tikus ifjú színésznő a világon mindent tud, Lolita nimfácskától Merlin varázslón, komor vén-
lányon, femme fatale-on át Lady Macbethig...                                                       2013

Kazimir Károlytól  Vidnyánszky Attiláig ível Örkény darabjának sikerszériája, ez a bemutató
azonban egészen más, egy egészen új színmű.  Gáspár Ildikó, az eredeti novella mondatai-
val hatványozva a dialógusokat, kongeniálisan fokozva az abszurditást,  lehetőséget ad kor-
társibb stílus megszólaltatására.  A négy székre redukált díszlet  Schimmelpfennig Arab éj-
szakáját idézi,  Mácsai Pál rendezésében az ülve gubbasztó narráció,  a gesztusjáték és a
hagyományos párbeszédek szintézise teremtődik meg.  Öten adnak tucatnyi szerepet, az
abszurd komikum, minden ambivalenciát összebékítő, korszerű stílusában.
Pogány Judit  egykedvűen éli a fenyőillatú eseménytelenség mindennapjait,  az elhurcolt
mozisokat még csak  "szegény Bergerék"-nek sem emlegeti,  csak "a távoli Oroszországban"
katonáskodó fiáért tesz meg mindent.
"Mélyen tisztelt őrnagy úr! - mondta Tót",  Csuja Imre  a kétféle hangvételt magától érte-
tődő természetességgel egyesíti,  erőteljes plaszticitással a kimunkált stilizáltság magassá-
gába emelve a naturális figurát.  Mesteri, ahogy dühöng, ahogy megalkuszik,  ahogy vissza-
nyeri emberi méltóságát.  - És hogy tud  elkámpicsorodottan álmos lenni...  Ha a körülmé-
nyek úgy diktálják, tojásnyi elemlámpával a szájában énekel, a színészi nagyság fároszaként
világítva a világháború sötétjében.
Szállóigévé vált már az "édes Lajosom", de a prózából még erősebb motívumok kerültek be.
Tót álmosságában szivarozásnak véli a levesevést, szájjal beszürcsöl, orrán át meg elégedet-
ten fújja ki Mariska híres grízgaluskáját. A trafóház árnyéka ároknak tűnik, akkor is átugor-
ják, amikor nem vetül az útra, fantasztikus truváj:  Mácsai a szereplők araszoló ujjaival ját-
szatja el a groteszk szituációt.  Ficza István  Gyuri postásként nyálát lengeti  az artézi kút
víztükre felett, papként kenetes, rádiójával narrátorkodik, ezüstös fülbevalóival csábítóan
érzékelteti Gizy Gézáné csecse becsét.  Mint mindenki,  ő is elbűvölően énekli a háborús
évek slágereit, a "Minden elmúlik egyszer"-től, az őrnagy pusztulását előre vetítő Szomorú
vasárnap-ig. Baljós komikumú pillanat, amikor a kattogva dobozoló bábuk bejövetelét az V.
szimfónia beethoveni ta-ta-ta tááá-ja jelzi.
A realitástól stilizáltba szublimált nagyszerű figurák közül  Takács Nóra Diána kislánya emel-
kedik ki.  Nem kell bakfis-pipiskedés, nincsenek befelé forduló tétova lábfejek,  az érzelmi
reagálások, a százarcú mimika, a szuggesztív színészi jelenlét hitelesíti az emblematikus ala-
kitást. Kacéran hátraveti a fejét, felrobbantott toronyként roskad össze, mindig a legjobb
pillantban szólal meg,  az utánzó színészettel szemben,  a megjelenítő átélés magasabbren-
dűségét bizonyítja.
A démoni Latinovits, az atlétikusan bekattant Trill Zsolt után,  Epres Attila őrnagya szmo-
kingosan civil, akár a budiszippantós  ex-ügyvéd is lehetne, a magasban ringatózó WC-desz-
kán állongva  transzcendens mámorban mereng,   gesztusai elegánsak,  modora polírozott.
Dehogyis gonosz ő, csupán egyedülvalónak képzeli igazát.  A front mögött, partizánveszély
ürügyén, lemészárolva apraját-nagyját, falvakat gyújtott fel, esténként pedig gondos kimu-
tatást készített a megölt emberekről, lerombolt házakról. Ég a keze alatt a munka! Seperc
nyugta nincs, életeleme a harc, a mozgás, az aktivitás. Kerek körmondatokkal ámít, egysze-
rűen emészthető magyarázatokat ad,  csikorgó mosolyából  a győztes középszer hiú elége-
dettsége sugárzik.  Diktátorok között  a legveszélyesebb fajta!!! - Megismered?  - Vágod?!?
...Vagy dobozolsz tovább?                                                                                   2013

VégigTangóztuk anno Lengyelországot,  a legkisebb város legkisebb színházában is letagló-
zó előadásokat láttunk.  A mi Tangó-nk kevésbé abszurd,  Khell Zsolt  frenetikus díszlete
eszelős bohémtanyát mutat,  szedett-vedett bútorzattal, melynek központi eleme termé-
szetesen a nagymama ravatala. Mácsai Pál hippibeatnikként uralja a terepet, gitáros per-
formansza,  fölényes akcentusa  méltán talál ellenállásra az ifjabb nemzedék, retrogádan
aggályos képviselőjében.  Máthé Zsolt  negfontolt külsővel,  ám forradalmi hévvel követe-
li a szokások, a törvények, a régi rend visszaállítását.  Ő menyasszonyt akar, igazi esküvőt,
a megkerülhetetlen szuggesztivitású  Szandtner Anna azonban egy lazán összecsukló póz-
zal teszi nevetségessé. Edek: Debreczeny Csaba, akivel az Anya, Eleonóra, Für Anikó  bi-
zony néha baszik, szenvtelen merevséggel figyeli az őrült kavargást.
Bagossy László a nagyszerű együttest  káprázatos színészvezetéssel, tökéletes tempóban
vezérli a csúcsra, a szavakban és a helyzetekben rejlő komikum lehetőségeit hatványozni
is képes.  Fura figurák,  robbanó poénok és az egész kavalkád fölött  Mrozek  cinikus ab-
szurditása lebeg.
Szünet után fantasztikus kép tárul elénk:  emlékkép-fotózásra pózol a család, régies folk-
lór hacukákban (jelmez: Ignjatovic Krisztina!), győzött a szellemi ellenforradalom. Edek,
mint libériás inas jelent a ház urainak, kimért deklamációjában a hangsúly a "méltóságos",
"tekintetes", "nemzetes"  megszólításokra összpontosul.  Lassan azonban bekeríti  a párt-
ütésben a fiatalsággal szövetkező nagybácsit,  Csuja Imre  észre sem veszi és máris bábja
lesz  a primitív plebejus erőszaknak. Pogány Judit elragadó Nagymamája felmászik a rava-
talra, az esküvői ebédet úgy ahogy még elköltik,  de az intellektuális célokat felülírja az
az új rend, a diktatúra.
Nem a mrozeki abszurd: ez a mi reális valóságunk,  máris nyakunkon a bugyuta középszer
brutális hatalma. Na! - Ki tangózik vele szemlesütve?                                            2012

A nyári munkabemutató óta  dús gyönyörűséggel érett be  a merészen friss hangot hozó
előadás.  A  Herrmann csatája és a  Korijolánusz után, a nagyreményű ifjú színész-rende-
ző mitologikus abszurdhoz nyúlt és a nagyszínházi követelményeknek  tökéletesen megfe-
lelve is megőrizte előző munkáinak üdítő alternatív ízeit.
A játékteret egy lakókocsi határozza meg,  de ez nem a nemzetközi fesztiválokra kacsinga-
tó konténer-kamion trend,  egyszerűen izgalmas helyszíne  Tankred Dorst  Puszta ország-
ából eredeztetett darabnak. Régen volt,  de még mindig jól emlékszünk  a lilásszürke JAK-
füzetek sorozatában megjelent,  akkoriban meghatározó élményt jelentő opuszra.  A cím
változtatása kifejezi a színpadi mű önállóságát, ám mi hadd nevezzük szimplán Merlin-nek.
A címszerep megtalálja a méltó protagonistát, Szandtner Anna különös lénye a hajlékony
rugalmasság férfierejét egyesíti a sugárzó nőiesség acélos bájával. Az érdes orgánum már
magában feltétlen vonzerőt jelent,  a színészi játék lendülete,  a zsigeri hitelesség aurája
hatványozza a szerepformálás szuggesztivitását.
A HOPPart Társulat  energikus lendületet,  újszerű hozzáállást hoz  a kőszínházi milljőbe,
tagjai képezik  az együttes meghatározó magját,  melynek vonzereje új pályákra állítja a
társulati tagokat.  Nincs pepecselő pszichologizálás,  poén és ötletelés, keményen egye-
nes a stílus, racionális a deklamáció, határozott rajzúak a szituációk.  Gyabronka József
és Bíró Krisztina alakítása pontosan illeszkedik, az alaptagok sorából  Takács Nóra Diána,
Roszik Hella,  Herczeg Tamás  teljesítménye megszokottan színvonalas,  Terhes Sándor,
Baksa Imre, Máthé Zsolt már előző közreműködéseik tapasztalatait kamatoztatják. Végre
komoly szerepben láthatjuk  Kiss Diána Magdolná-t, aki a szirének énekét idéző csodála-
tos hang mellett, a szerelmes királynőt is  meggyőző eredetiséggel formálja meg. A másik
hölgyi varázslat  Szilágyi Kata  csábos bűbájossága, amelynek hevessége szétfeszíti a sze-
relmi háromszöget. A hódító lovag ellentmondásos alakjában  Friedenthál Zoltán mindig
idézőjeles,  duplafenekű játékmódját  csodálhatjuk,  egyszerre hős és esetlen gyermek,
győztes a csatában,  fejét végül mégis  a málnatortába veri...  Bánki Gergely és  Barabás
Richárd  kölyök-kettőse mellett, az utóbbi aktor gyengéd Schubert-áriája különösen em-
lékezetes. A többszólamú kórusok, zenei betétek, a HOPPart-i hagyományokhoz méltóan,
ebben a produkcióban is kiemelkedő jelentőséggel bírnak.
A második rész a királyságra, királynőre éhes  Máthé Zsolt  ármánykodásával, a leleplezés
kicsit még mindig hosszú képe ellenére fokozni képes a nézői mámort.  Vajda Milán ördö-
gi atyja,  Szandtner Anna minden megmozdulása életveszélyesen erős, a szürreálba oltott
szerepjátékok, az áttételes gesztusok egységes stílussá épülnek. Széttárt falakkal forog a
lakókocsi, sorra véreznek el  a hősök és hősnők,  Matkó Tamás  kórusai poétikus szárnya-
lással éltetik a színpadi atmoszférát. Csodálatosan énekel az együttes,  a ritmizáló akkord-
szólamok fölött  Kiss Dia, néha elektronikus falzettbe is váltó, mennyei szopránja lebeg.
Polgár Csaba  következetes,  átgondolt rendezése,  az együttes példás összehangoltsága,
az epikus tempó rejtett feszültsége ismét bizonyítja a most nagyszínpadon debütáló alko-
tó kivételes rátermettségét.  A Nagyközönség reakciói kiszámíthatatlanok,  de a Fiatalság
rendkívül élvezi, a vájtszeműek ujjonganak, a szakmai elismerés százszázalékos.

Khell Zsolt  díszletében a szereplők  az ablakon ugrálnak be,  átjárnak a falakon, könnye-
dén kapaszkodnak fel a mennyezetre.  A vénlány  Kamilla,  Für Anikó és a karcos humorú
Szellemfi,  Máthé Zsolt  egészséges lendülettel indítja  a magyar színjátszás,  a társulat és
Mohácsi István által korszerűvé szövegesített alapművét.  Halványabb az ifjú szerelmespár,
a címszereplő  Polgár Csaba  garabonciás vagabund helyett, szinte entellektüel,  raciona-
litása ellentétes mókás ravaszkodásaival. Már első jelenetében  merőben új arcát mutatja
Gálffi László,  kötetlen komédiázását  agitatív gesztusrendszer gazdagítja.  Szuggesztív kü-
lönlegessége jócskán megnöveli  Szandtner Anna  szerepét,  pihentető szépségű,  lírai je-
lenete átmeneti megnyugvás a végső veszett forgatagban.
Remete Krisztina ruhái most a kor bútorhuzatainak szálkás mintáit idézik, a gyakran feltű-
nő  Murányi Márta és Szathmári Judit  varázsos vokálja adja a szikrázó dialógok hátterét.
Mert iszonyatos intenzitással pereg a nyelv, csattognak az élcek, robban a poén, - Baksa
Imre  tömör színpadi jelenléte azonban azt bizonyítja, hogy egyetlen szónak is lehet ton-
nányi súlya...
Mohácsi János  kiérlelt munkamódszerének újabb sikere  az együttes összmunkája, amely
az utolsó pillanatig tartó,  újabb és újabb elemeket beépítő  alkotómunka ellenére, impo-
náló összeforrottsággal működik. A második felvonás kocsmajelenetében csúcsra pörög a
fantázia, egymásra licitáló duettek bukkannak fel.  A fiát színésznek álmodó  Schwartz úr,
Epres Attila és az ellenállhatatlan mamlasz  Ficza István  után,  a fogadós lányának és pin-
cérének kettőse, Takács Nóra Diána és Vajda Milán  a karakterformálás virtuózaiként fut-
tatják csúcsra a humort.
Rozs Tamás  csellója mellett a cimbalmos cigány kelti a legnagyobb feltűnést.  Persze, hi-
szen  Némedi Árpád  ördögi futamai a bujkáló Petőfit rejtik, új reményt sugallva a bargu-
zini ábrándoknak. A csavaros fordulatok egyre fokozódó tempóban sorjáznak, jó lenne ki-
csit fékezni, a publikum már alig tudja felfogni a történéseket. Ez sem fog ki azonban Szil-
vai Tódor professzoron: az élete legjobbját nyújtó  Gálffi László viharzó komikumával ejt
ámulatba,  minden túlzást elkerülve,  a legnemesebb vígjátéki hagyományok  szellemében
építi fel figuráját, egészen a feledhetetlen "hat zöld macska"-monológig.
 Kovács Márton  végig ott hegedül a színpadon,  finálé-zenéjének tapsos tuttijában a ver-
bunkos kocsma-nóta vegyül  Mozart bordalába,  Don Giovanni és Dankó Pista  tombol káp-
rázatos szimbiózisban: zeneszerzői bravúr, koronája a fantasztikus produkciónak.      2012

A stúdió üvegablaka mögött  Epres Attila  szigorúan vallató személyzetise,  rovátkolt hang-
tompítós furnérfalak,  Tallér Zsófia  zaklatott, freejazzes szakszofon-futamai: azonnal meg-
ragad a keményen agitatív atmoszféra. A Babaotthon Nórájából takarítónő lesz,  aki farkas-
fogú kötényekben /fül/hallgatózó, lakneri varrólányoknak szónokol a női egyenjogúságról.
Kulcsár Viktória az örök anya,  Kosik Anita Zsuzsanna  kemény munkásasszony,  Törőcsik
Franciska  maga a szocdem szólamokat áriázó  ifjonti lelkesedés. Az életben, szerelemben
egyaránt lúzer komor keserűség Szandtner Anna, aki bankellenes kitörésében a vesztesek
tajtékzó gyűlöletét vágja a szemünkbe.
Zsótér Sándor koncepciójában a tarantellával hódító Nóra végigtáncolja az egész előadást,
a fantasztikus  Kerekes Éva  pedig győzi változatos koreográfiával,  gyerekes kedvességgel,
legyűrhetetlen energiával teremtve meg  örökmozgó figuráját. De ezer színe van a kitörni
vágyó fiatal nő  lélektani ábrázolásához is,  akinek zseniálisan alkalmazkodó viselkedését az
eltökélt elhatározás motiválja.  Sugárzó lénye,  dinamikus mosolya emeli  pillanatok alatt a
dúsgazdag pénzember, Vajda Milán  kedvesévé.  A tőke-imádattal jól megfér egy kis érzel-
mi kitérő, bár az ifjú színész kiválóan érzékelteti,  hogy még ezt is fel lehet üzleti célokra
használni. Kicsit hosszú a rábeszélő monológ, Elfride Jelinek elképesztő gazdagsággal ont-
ja a bénító erejű, gyönyörűséges mondatokat,  a tempó folyamatossága miatt azért ki kel-
lene húzni egy párat.
Ambrus Mária  három díszletfala helycserés akciókkal és a forgószínpad innovatív használa-
tával teremt  újabb és újabb helyszíneket, a kazettás felületek hátulról is mutatósak, nem-
csak a fotelek forognak, néha az egész játéktér is. A zene heves dinamizmusával körítve, a
színváltások ritka izgalmakat, rejtett feszültségeket előlegeznek meg. Az elhagyott Helmer,
Debreczeny Csaba Hitler beszéde helyett a tőzsde-híreket füleli,  Kerekes Viktória a ház-
vezetőnőként befurakodott csizmás domina szerepében remekel.  Ebben a műfajban Nóra
sem adja alább, a korbácsolásból  egy kicsit rövidebb  hatásosabb lenne, de a két színész
munkája  csak felsőfokú jelzőkkel értékelhető.  Fila Balázs  lenyűgöző finomsággal játssza
Annemariet,  anyáskodó bejárónőjéből az emberség világít,  egyetlen biztató fénypont az
egész előadásban.
Tudtuk, a király meztelen, de egy miniszter vonatkozásában most szemb/l/esültünk a pőre
valósággal. Mindazonáltal máris elindult egy gyűjtőakció: csak összedobnak a lelkes Máthé
Zsolt-rajongók egy erényövre valót! Addig talán  Kosik Anita ráénekelhetne egy Karafiáth
Orsolyás "Fecské"-t...  Kerekes Viktória a szélsőséges kísérletek után hitelessé tudja ten-
ni a kompromisszumos visszatérés félsikerét is,  ez az alakítása  valóban a legnagyobbak kö-
zé emeli, kiemelkedős eseménye az évadnak.
Áporodott lilásvörösben fénylik fel a polgári otthon  festett perspektívája, a bíbor fotelek
ölelésében  már csak a rádió gombját kell lecsavarni és máris  puha békességbe süppedve
álmodozhatunk a felsőbb körök világáról.

Közfelkiáltással kezdjük: Brávóóó! Egy hónapon belül két nagyszerű bemutató, két fajsú-
lyos rendezés:  Mácsai Pál és a társulat permanens diadalmenete!
Pedig  Szuhovo-Kobilin abszurdba hajló komédiája  nem könnyű falat. Lépésnyire a bör-
leszk  csábító szakadékától,  ujjnyira a véres naturalizmustól  nem mindennapos kihívás,
ám a rendező  hajszálpontos értelmezéssel  találja meg  a kegyetlen szatíra  végtelenül
szórakoztató középútját.
Huszonöt /!/ szerep,  de csak Nyolc /!!!/ színész,  villanásnyi alakváltások,  maszk- és jel-
mez-bravúrok /Nagy Fruzsina/. Bíró Krisztina egy az Öt Hivatalnokból, Négy Hitelezőből,
három gyermekkel súlyosbítva  felháborodott ágyas,  Sidó Kereskedőként  bölcsen aláza-
tos,  Ficza István repertoárja a báva Gyalogrendőrtől, suta Házmesteren át ível a hózen-
trógeres lurkóig.  Gyabronka József se válogatós, legszívesebben persze a rendőrkapitá-
nyi öltönyben feszít.
Van mitől tartanunk az elején, a bárgyú fogsorok a blődli rettenetével riasztanak,  ám a
karakterek  következetes  jellemábrázolással rajzolódnak fel,  a színészek  szerepről sze-
repre licitálnak rá egymásra és önmagukra, a fergeteges játék egyre mulatságosabbá vá-
lik.  Epres Attila, gyakorló rokkantként, üvegszemét mankóra cseréli,  Kákonyi Árpád is
a színre perdül,  hogy a találó zenei gesztusok, mesteri hangeffektek mellett  merész ve-
tődéses piruettjével is  elkápráztasson.  Máthé Zsolt,  anatómiai precizitással egy komp-
lett, "Unmöglich", azaz lehetetlen  gerincműtétet vezet elő,  Takács Nóra Diána  a múlt
idők panoptikumából varázsolja elő Mavrusa szakácsnő és Csvankin fölbirtokos félelmete-
sen hiteles figuráját.  Utóbbi, dölyfös elbizakodottságában vizeletével,  majd hatóságilag
megtöretve,  vérével becsteleníti meg  Izsák Lili  gyönyörűséges törtfehérben derengő
díszletét, amely kontrasztként erősíti  az expresszív színekben dúskáló játékstílust.  - És
mennyire jól lehet a hiányzó lépcsőfokokat hódoló hátakkal helyettesíteni!
A Tarelkin-Kopilov metamorfózist  Debreczeny Csaba  már első színrelépésekor, redukált
visszafogottsággal,  bámulatos hatással jeleníti meg,  a bosszú diadalmas mámora után, az
ereszkedő függöny  szűkülő résében ajánlja  mindenre elszánt hivatalnoki személyiségét.
Kontra-szindbádi lakoma,  ahogy gondosan megalkotott, gigászi hammm!burgerét zabálja,
bődületes energiával küzd  az áhított előléptetésért,  szelíd brutalitással ütlegel, szolgá-
latkész szűkagyúsággal hajlong a feljebbvalók előtt:  Vajda Milán  mindent legyűrő erély-
jel, pompás alakításban testesíti meg  Minden Idők Örök Rendőrbiztosát.  - Ahogy beszo-
rul a felfordított asztalkába... !!!
Az  Örkény István Színház dupla repülőrajttal indítja az évadot, biztos, hogy  Mácsai Pál
együttese a továbbiakban sem adja alább.

Brooklynhíd, New York, de a színpadi látványban semmi sem utal ere, függönyfal, melynek
résein a  Bevándorlási Hivatal fogdmegjei jelennek meg az Apokalipszis angyalaiként, maga
a játék egyetlen  háromszemélyes fotelben zajlik, igaz, általában öten kucorognak benne.
Izsák Lili  díszlete  tökéletesen illeszkedik  Mácsai Pál  rendezői  koncepciójához,  ezen-
kívül láthatunk még a háttérben  néhány hasonló bútordarabot,  melyen antik kórusként,
énekelve, zenélve, néha meg is szólalva, tucatnyi környékbeli figyeli az eseményeket. Kö-
zülük lép elő bowlingozésra csábító  Vajda Milán,  soraikban áll  Máthé Zsolt,  akinek te-
norja autentikus átéléssel vezérli a tragikus mélységű kórusokat.  Matkó Tamás  válogatá-
sából természetesen a táncos vígasságok dallama sem hiányoznak, a népes csapat megszó-
lalásai tökéletes egységben tagolják a cselekményt.
Arthur Asher Miller  drámájában  nem az illegális bevándorlók és az őket befogadó honfi-
társak konfliktusa  a fontos,  sokkal többről van szó,  a nevelt lányába szerelmes férfi an-
tik sorstragédiája tárul elénk.  Csuja Imre  teljesen gesztusok nélkül játssza  a robusztus
Eddie Carbonét, őserejű hitelessége, zsigeri őszintesége azonban elképesztő erejűvé for-
málja alakítását.  Fojtott halkság, visszatartott indulatok, a végzetes érzelem legyőzhetet-
lenségének kétségbeesett felismerése. Tanácsot kér az együttérzően narráló ügyvédtől,
Epres Attila  tehetetlenül szemléli vergődését,  mindketten sejtik, nincs visszaút. A vágy
tárgya  Törőcsik Franciska,  aki első nagyszínházi szerepében egészséges érzékkel találja
meg a bakfis-báj és a heves szerelem megjelenítésének eszközeit.  Polgár Csaba erőteljes
mimikával,  elsöprő lendülettel hozza  az énekkel,  humorral hódító szicíliai fiút, slágerbe-
tétje nemcsak a Carbone-lány szívét dobogtatja meg.
Mácsai Pál egyre kiforrottabb stílusban alkotja meg a rövid jelenetekből álló darab tömör
szerkezetét, a zene és a csöndes hangvétel segítségével  mesterien teremt finoman lebe-
gő atmoszférát,  melyben annál nagyobbat üt  az elkerülhetetlenül bekövetkező tragikus
végkifejlet. Nagy erénye, hogy aprólékos naturalizmus helyett a korszerű színház egyene-
sen deklamáló nyelvét használja.
TV-showmanként, királyként csodáltuk, ez a munkája újabb bizonyítéka kivételes színészi
intelligenciájának: a karakterétől távol álló, szögletes munkásembert Debreczeny Csaba,
meredt nézésével, megfontoltan tagolt szavaival,  fantasztikus szuggesztióval jeleníti meg.
Alakítása ebben az évadban is minden bizonnyal a legnagyobbak közé emeli,  ahogy az új
Örkény István Színházi produkció is helyet követel magának a Best of 2012-ben.

A műszaki hierarchiában  nem magas poszt  függönyhúzogatónak lenni,  Bagossy Levente
színpadán azonban főszereplővé válik. Három vörös bársony szabdalja  horizontálisan a te-
ret, szédületes dinamikával tagolva a cselekményt.  A rivaldánál Anglia királya ágál , míg a
táruló második síkban családja terpeszkedik,  majd váratlan villanással a háttérben imboly-
gó bukott trónkövetelők rémítenek.
Az Árpádházi dinasztia krónikájánál  kevés gusztustalanabbat ismerünk,  de a Plantagenet-
ház viszályai,  az árulások, kiegyezések, gyilkosságok, mérgezések rettentő sorozata vetek-
szik dicső hagyományainkkal.
A címszerepben  Debreczeny Csaba  tündököl, gyengéd iróniával, kimért szarkazmussal je-
lenítve meg a gyengeségében is álnokul ravaszkodó János királyt,  ellenfele a diplomatiku-
san simulékony franczia,  Gálffi László  II.Fülöpje. A mélán bárgyú Dauphinként nagyszerű
Ficza István és a feltűnően erélyes anyakirálynő,  Pogány Judit  gazdagítja az arisztokrati-
kus tablót.
Bagossy László példás színészvezetése és a szituációk pontos értelmezése maradéktalanul
kiaknázza  a shakespearei tragédiából desztillált  dürenmatti komédia humor-lehetőségeit.
A szüntelenül fel s alá mozgó függönyök,  a zuhogó drapériák  feszesen szerkesztett, film-
szerű jelenetezést eredményeznek,  vágtat a tempó, sűrűsödnek a meglepetések, a köze-
pe táján,  legalább vázlatosan, mégis felrajzolódik bennünk a királyi családfák tekervényes
ágazata.
Máthé Zsolt  béna lábakkal is élesszavú francia hirnök,  mint Pembroke alamuszi grófja pe-
dig, hétrét görnyedve, megkerülhetetlen figuraként válik az angol trónörökös nemzőjévé.
Polgár Csaba  fattyú létére irányítani képes  az uralkodói alkukat, habozás nélkül dönt ér-
dekei mellett az érzelmek ellenében, pregnáns játéka fölényesen uralja az első órát. Mert
a következő vitathatatlanul  a pápai követ bíborosé, aki magához ragadva a szálakat, addig
csűri-csavarja, míg végül a vatikáni akarat diadalmaskodik.  Mácsai Pál úgy hasít az intrikák
szövevényébe, mint az alkonyi bíborban vérző büchneri penge. Kimért, körmönfont, negé-
des és kegyetlen.  Cikázó szellem,  földszintes ármány.  A célt és az egészet látó elme, aki
rombol és alakít,  aki megváltoztatja a dolgok előírt menetét. Ahogy színigazgatóként is ké-
pes volt, a semmiből néhány év alatt a legjobb budapesti művészszínházat megteremteni.
Nem történelmi lecke,  de miközben  folyvást féktelen hahotára ösztönöz,  kecses áthallá-
sokkal tanulságosan utal hazai jelenünkre is.                                                        2012

Bizony manapság is boldogan ellaknánk  az Ile de Cité-n,  a Notre Dame mellett  egy ilyen
puritán padlásszobában, ahol a katedrális faragott és élő/!/ vízköpői strázsálják életünket.
Száz évvel ezelőtt  az opera-rajongók még  Leoncavallo: Bohémek-jét  ismerték jobban, a
nagy Caruso lemezeinek is slágere volt,  aztán Puccini szenvedélyes érzelmessége elhomá-
lyosította a naturálisabb, verista alapállású változatot.  Aki Kaurismäki, aki  Dosztojevszkij
Bűn és bűnhődését is  sikerrel helyezte  XX.századi környezetbe,  Murger-hez híven a tár-
sadalom peremén élő kisművészek  mindennapjait mutatja meg,  érzelgős pátosz,  harsány
romantika nélkül.  A lazán sorjázó epizódokat  AscherTamás  aprólékosan kidolgozott jele-
netekben kelti életre, rengeteg finom ötlettel, komédiázás helyett a jellemek kidolgozásá-
ra, a szituációk akkurátus felépítésére helyezve a hangsúlyt. Takács Nóra Diána  kutyálko-
dás nélkül, a négylábúban lakozó gyermekembert hozza  páratlan eredetiséggel,  ráadásul
ugatását staccato-ban énekelve,  lépcsőzetesen emelkedő fokozással teszi  harmonikussá.
A többi szereplőhöz hasonlóan, néhány mondat erejéig  ő is narrátorként kommentálja az
eseményeket, ily módon pillanatok alatt alakul egy új helyzet, a tempó pedig oldottan fo-
lyamatos, nem is beszélve a kibeszélések kedves humoráról... Elegáns ellenpontként, a pol-
gári világot  Terhes Sándor  képviseli,  aki még kezeslábasba bújt benzinkutasként is képes
megőrizni  arisztokatikus kívülállását. Sajnos,  Hámori Gabriella  a Kasimir reménytkeltő ki-
térője után visszaesett a modulálatlan hanghordozásba,  amely minden egyes szó kezdetét
megnyomva,  bántó akcentusokkal zúzza szét  egyéniségének poétikus báját.  Az ezerarcú
Máthé Zsolt követhetetlen átváltozásokkal  népesíti be színteret,  gurgulázó éneklése leg-
nagyobb örömünkre, többször is visszatér. A három bohém közül  Csuja Imre joviális termé-
szetességgel habzsolja az apró örömöket, autóvezetési térdrázását pedig oktatni kellene a
kezdő úrvezetőknek.  Debreczenyi Csaba,  mint az utóbbi évek minden egyes szerepében,
teljes személyiséget formál következetes eszközökkel, - hát nem a kiadók, szerkesztőségek
környékén lebzselők jellegzetes figuráját ismerjük fel benne?!?  Széles László  Rodolfo-ja
sírni valóan emberi,  üldözöttségében is őrzi  egy gentleman kiművelt modorát,  egyszerre
komikus és kétségbeejtően fájdalmas, egyidejűleg képes eljátszani  a valós tényt és annak
csavaros fonákját. "Szenvedélyes vagyok" - hörgi kiégett szemekkel, az abszolút lefokozott-
ság béklyójában, de neki elhisszük:  valóban meg akarja adni  a váratlan ajándék-kölcsönt.
Don Quijote a Montparnasse-on..., fantasztikus alakítás! Milyen izgalmas tud lenni egy csú-
nya takaritőnő,  egy karikásszemű WC-s néni, a virágát őrző angyalszobor és kontrasztként
a kacér Musette?  Főleg,  ha mindegyikben  Szandtner Anná-t ismerjük fel, aki a groteszk
stílben hallatlanul érzékenységgel fogalmazva,  különleges alkatát  különleges tehetséggel
érvényesíti. Hát még amikor a Vörös-tenger drapériájában tangózva, megelevenedett fest-
ményként kelleti magát, hogy aztán értékén felül elkelve, heves csókkal búcsúzzon terem-
tő Pygmalion-jától... Megelevenedő kőszoborként mereszti karmait, 12 másodperc múltán
mint sokat látott pincérfiú tűnik fel, a rap-pesített Piaf-sanzonban lécmerev mozgással du-
haj, egyforma intenzitással bűbájoló jampec és pokróc-sötét zsaru: Polgár Csaba panopti-
kuma még ebben a poéngazdag környezetben is  elnyeri a pálmát, amit pedig Papagájként
NEM csinál, mivel koreográfiai bravúrok mellőzésével egy suta nyakmozdulat és az oldalazó
lépegetés elég neki a tökéletes átlényegüléshez, az magasiskolája a színészi pantomimnek.
Ascher Tamás  rendezése a gyöngéd humor  permanens áramlásából, kétszer is katartikus
magasságokba szárnyal.  Debreczeny Csaba  halkan recitálja  a Figaró házassága  fináléját,
Szandtner Anna egyre nyíltabb hangon vezeti elő a melódiát, Polgár Csaba Fischer Iván-i
elánnal vezényli a Szokol-rádióba bújtatott nagyzenekart, míg lassan bekapcsolódik a tel-
jes társulat, a mozarti harmóniák áttetsző fényébe emelve nézőt és hallgatót. A haldokló
Mimi szenvedésének humánus enyhítésére nagyon sok pénz kell:  a barátok magától érte-
tődő természetességgel adják el legféltettebb tárgyaikat, aztán csak állnak és nézik a gyá-
szoló festőt, akit kutyája, Baudelaire labdázással próbál vigasztalni. A gömb kiröpül a man-
zárd-ablakon,  egyenesen a Victor Hugo-i szörnyszobor kezébe,  - de ők tovább játszanak
antonionis poézissel.  Ez az előadás a színpadi költőiség régóta hiányolt játékára invitál és
mi nézők mosolyogva dobjuk vissza a harmonikus szépség elveszettnek hitt aranylabdáját.

Szögezzük már végre le,  hogy  Ödön von Horváth  nem egy igazi drámaíró,  darabjai legfel-
jebb életképek /Szép Ernő-i poézis nélkül/, híján minden mélységnek. Közhelyeibe a poszt-
modern utókor magyarázza bele a társadalomkritikát, dramatugiája sivár, mint egy korabeli
hangosfilmé. Ez az! Erre érzett rá  Bagossy László, mikor a szüzsét vetítővászon méretű ke-
retben,  narrátorral elválasztott jelenetekben játszatja.  Darvas Ferenc  zongoraalátéttel
fűszerezett konferansza kissé még az akkoriban éppen eltűnő némafilmekre is emlékeztet,
ahogyan az egész ponyva-ízű cselekmény is. A rendező tökéletesen valósítja meg a filmsze-
rű töredezettség és a hetykén poentírozott  események egységét,  a játszhatatlan semmi-
ségből formai bravúrt teremt. Ami a párhuzamos futó Ö.von H.-opusz esetében, mütyürké-
zéssel, a történelmi korrajz erőltetésével és némi ízlésficammal nem sikerült, az az Örkény
színpadán,  az évad legeredetibb koncepciójával, rendezői mestermunkát eredményezett.
Az együttes példásan alkalmazkodik a szokatlan stílushoz, villanásnyi idő alatt realizál gyor-
san változó szituációkat, nincs háttér, nincs vetítés, tulajdonképpen még kellékek sincse-
nek: a színészi játékra van bízva minden!  Csuja Imre, Mácsai Pál, Széles László  bármelyik
szerepében olyan magától értetődően jó, mintha neki írták volna, annál örvendetesebb a
fiatal erők magabiztos helytállása.  Polgár Csaba  a kiábrándulásra hajló önfeladás,  Máthé
Zsolt a hajlongó alkalmazkodás  kórképét rajzolja meg, figuráik tökéletesen illeszkednek a
30-as évek világához. Szandtner Anna különös egyénisége a megírtnál összetettebbé teszi
Karoline alakját, érett érdessége felülírja  a kitörni vágyó lány-szerepek kliséit. Úgy tűnik,
új környezetében végre megkapja  a karakteréhez illő föladatokat,  heteken belül két pa-
rádés alakítással lepett meg,  melyekkel egyből az ifjúsági ranglista élmezőnyébe ugrott.
Hámori Gabriella könnyedén hozza többszintű figurájának  ellentmondásos rétegeit, éles-
sége míves fegyelmezettségbe ágyazódik,  gesztusait, mimikáját meggyőző átélés hitelesíti.
A koldusoperai fiaskó után a Majomnő songjában varázsos hangszínnel bizonyít, legapróbb
megmozdulása is korszerű játékstílusra alkalmassá tevő, sokoldalú habitusát jelzi.
Bagossy László formai bravúrja és mesteri színészvezetése újabb értékes előadást hozott
létre az  Örkény István Színház-ban,  amely újabb előrelépést jelent a hazai művész-szín-
házak rangsorában. 2009

Örkény István alaposan megelőzte korát, az Örkény István Színház majdnem utolérte. A te-
lefon-monológok, a levél-elmondások igencsak közelítenek  a 30 évvel későbbi, széken ülős
színdarabok modorához,  a rendező   Mácsai Pál és a dramaturg  Gáspár Ildikó  jóvoltából,
több jelenet elbeszéléssé alakítása, eljátszás helyett kucorgó elmesélése  tovább erősíti a
tendenciát.  Kihagyott lehetőség viszont, hogy az előadás nem absztrakt térben játszódik,
málló vakolat helyett szívesebben vettük volna valamilyen geometrikus konstrukciót. /Más-
részt azon időkben  havi 1300 Frt-ból,  amely egy komoly szakmunkás-fizetés,  tellett volna
festetésre.../ Nem volt szerencsés Orbánné alakjának aránytalan felnagyítása, a vehemens
Pogány Judit  imponáló energiákkal,  legyűrhetetlen tempóval jeleníti meg,  de az iszonya-
tos szózuhatagot számos helyen csak ráerősítéses gesztusokkal győzi. A halhatatlan Sulyok
Máriá-t nem kérhetjük számon,  de néhány egészséges húzással könnyíteni lehetne helyze-
tén. Felismerhetetlen Cseremlényi Viktor figurája,  nem vagyunk affél csujj/a/ogtatók,  de
a társulatban találnánk megfelelőbb karaktert. Ideje lenne felismerni,  hogy idős szerepre
nem okvetlenül kell korban illő személyt keresni,  nincs szebb föladat, mint fiatalon matró-
nát, idős dámát játszani:  itt viszont a páratlan  Csomós Mari  kerül hálátlan helyzetbe. An-
nál csodálatosabb figurát teremt a delejesen karizmatikus  Molnár Piroska, akinek minden
mondata oratorikus zeneiséggel ível,  miközben nem veszít hiteles valódiságából.  A neveté-
se, mit nevetése! - végletekig fokozódó kacagó-szólama  a szerencsésen nem játszott, csak
hanggal megjelenített macskajáték nevető-triójában, mely a közönség kórusával hahota-or-
giává dúsul...  A triumvirátus harmadik tagja, Kerekes Éva  példás finomsággal hozza Egérke
gátlásos esetlenségét, aztán sorsmonológjában kivillantja /törött/ macskakörmeit, a nyávo-
gó-tercettben még a hangját is kiereszti... A másik nagyjelenet az anyós-mama és a munká-
jukba görcsölt fiatalok kommunikációjának egymás mellett mereven elbeszélő, totális csőd-
je.  Polgár Csaba,  az éppen minap harmadszor látott Homburg hercegben megcsodált, vá-
ratlan cezuráival, szinte szöveg nélkül teszi egyedivé figuráját, Szandtner Anna pedig, vég-
re  alkatához illő szerepben,  az est legnagyobb meglepetése.  A kötelező társalgás üresjá-
ratában is nyelvi fordulatokat memorizál,  ráadásul,  állandó tolmácsi készültségben:  négy
nyelven használ ki minden másodpercet, míg drámai ereje - " soha nem is szoptattál!"- egy
kétségbeesett kitörésben, a nagy számon kérő jelenetben érvényesül.
Van egy  igen nagy drámaírónk,  akinek korszerűsége  csak most kezd igazán érvényesülni,
várjuk tehát  a Kulcskeresőket,  a Forgatókönyvet és azt a régi MÁV-os környezetben ját-
szódó, de ma is félelmetesen aktuális vasutas-darabot.

Átszerkesztett,  jól átírt változat diadalmaskodott  néhány éve a  Krétakörben,  a mostani,
talán túlzottan is, ragaszkodik  a teljes textushoz.  Erőteljes a kezdés:  az esküvői képben
Vajda Milán  remekel, a menekülés mozgalmas,  Szandtner Anna  fanyar felhangú, különös
Solvejgje felforrósítja az erdei egymásra találást. Az ámultan figyelő közönség azonban egy-
re többet mocorog,  a felvonásvég indokolatlanul hosszadalmas.  Több mai fordulat,  több
"Gyntia" és "Peerszepolis" is elkelt volna,  nem véletlen, hogy az egyetlen nevetést a "nem-
zeti érzelmű színész" beszólás fakasztja.
Ascher Tamás  a csupasz térben, míves finomsággal dolgozza ki minden egyes mondat aurá-
ját,  maximális lehetőséget biztosítva  a színészi munka egyediségének.  Kerekes Éva, Aase
"anyó" helyett egy magányos asszony  anyai nagyságát formálja meg,  intonálása felülmúlha-
tatlan: "nem tudom, sírjak-e, vagy nevessek?"- mondja és szavai ott vibrálnak  az öröm és a
fájdalom határmezsgyéjén.
A strandon még minden rendben van, ám a két majom-jelenet teljes érdektelenségbe ful-
lad.  Polgár Csaba mintaszerű dikcióval, változatos gesztusokkal  győzi a tengernyi monolo-
gizálást, mozgása, tempója tökéletesen fedi a kamaszlelkű ember küzdő optimizmusát, köz-
ben, kívül-belül fokozatosan lemeztelenedve, nem marad adós a jellem árnyoldalainak meg-
mutatásával sem.
A halálba vágtatás pátosza helyett  valami torokszorító emberség teszi feledhetetlenné az
anya utolsó pillanatait, ahogy  mennyei mosolyba némulva mered a végtelenbe,  az a gyer-
meki kedvesség,  amivel Aase alakját átszellemíti,  Kerekes Évá-t  végképp a legnagyobbak
közé emeli.  Polgár Csaba  kifogyhatatlan energiával vészeli át bolondok háza és többszöri
keresztút feleslegességét, marathoni futóteljesítmény közben is  ragyogóan deklamál, fan-
tasztikus helytállása ellensúlyozza a csüggesztő terjedelmességet. A halott fiát ölében tar-
tó  Szandtner Anna  szoborrá dermedő arca, Michelangelo Pietá-jának fenséges márvány-
szépségét sugározza.

Egerben mindkét András kiválóan vitézkedett:  a rendező a  Párnaember-rel,  a színész az
Elkéstél Terry marathoni főszerepében.  Egymásra találásuk most páratlanul sikeresnek bi-
zonyul, munkájuk értéke legfeljebb a Színművészetin általuk alkotott  fantasztikus Baal hi-
per-szintjével mérhető.  Ötvös András  a címszerepben kiszámíthatatlan mozzanatokkal ér-
zékelteti az óriáscsecsemő tábornok  végletes jellemét,  gyönyörűséges deklamációjában
a legjelentéktelenebb névelő is rejtett izgalmakat sugároz,  hátraszegett feje a vakfegyel-
met és az önfejű zabolátlanságot egyaránt jelezni képes.  Nappal holdkóros álmodozó, mi-
közben csalhatatlan éleslátással ismeri fel a hadihelyzet archimédeszi pontját, mikor önké-
nyes rohamával bravúros hőstettet hajt végre.  A sokszínű karakterből gazdag színészi esz-
közeivel képes egységes jellemképet formálni,  melynek íve a virágzó ágak gyermeki csodá-
latától a teljes színpadkép, lovasrohamot illusztráló szétveréséig terjed.  Dömötör András
találóan érzékelteti  a kleisti szituációk szinte abszurdba hajló groteszkségét, szembe mer
nézni a komikum kihívásaival,  lankadatlan tempóban sűríti a cselekményt  egyetlen tömör
folyamatba.  Acélos férficsapat segíti munkáját,  Széles László,  Csuja Imre,  Debreczeny
Csaba katonás öntudattal  valósítja meg elképzeléseit, (nem mondható el ez a hölgyekről,
végzetes ballépés az ifjú hercegnő színre engedése). A rezonőr barát szerepében  Polgár
Csaba tűnik fel, kimagyarázó mentő-monológja frappáns remeklés.
Gondolatiságában is erőteljes,  pompás  előadás,  amely két fiatal tehetség és az  Örkény
István Színház reményteli jövőjének újabb bizonyítéka.

Megéltük a fergeteges kezdés lázas heteit: egymás után két Liliom, miközben a Katonában
az  "Alulról az ibolyát" és a  "Közellenség" revelatív sikere után a mindent betetőző,  ismert
okokból fürgén hidegre tett Bernarda Alba háza diadalmaskodott.  Schilling Zoltán kiemel-
kedése, a Krétakör kezdeti szakasza  színháztörténetünk legfényesebb fejezete. S most, a
befejezés idején gyönyörűséges ajándok: a Munkáscirkusz vérfagyasztó merészségével egy-
idejűleg született poétikus remeklés: a  Leonce és Léna, még kétszer... Dehogyis! tündér-
mese: a kamaszos útkeresés örökérvényű foglalata,  az irónia mögött bujkáló, mindmáig ér-
vényes, aufklerista éleslátás, a gátlástalan rákérdezés, a játékos töprengés filozófiája, egy
kölyök-lángelme, egy  Büchner nagylelkű adománya. A bűvös szentenciák  Rába Roland pá-
ratlan deklamációjában metszik át a szokványos beidegződések béklyóit,  néhány négyzet-
méter /mű/perzsaszőnyeg  tágul világegyetemmé,  talán az egyetlen  hagyományos eszköz
a kofferből pittyegő marionett-miniatűr. Igazi főszereplővé válik az Udvarmester-pár, a na-
turális hősök törpévé szelídülve nőnek színész-óriássá:  Nagy Zsolt kehes talpnyaló,  Láng
Annamária fojtottan katzarászó negéd képében  cáfol rá egyéniségére. Beteljesült álom,
örök sóvárgás, majdand ábrándozva idézzük, hosszan meséljük a feledhetetlen csodát.
A hagyományos mezben újszerű, a játék belső intenzitására épülő Sirály, /mert Nekünk az
a pontos "J" értelmetlenül pontatlan/, mellett az utolsó győzelem,  a Hamlet Hármasban.
Sokadszorra is képes újdonságokkal szolgálni,  végre láthattuk, hogyan lehet és kell a pök-
hendi, bársonyzsöllyében a-szocializálódott sutyorgót kinézni,  szó szerint..., mivel Roland
lézer-tekintete úgy elnémította, hogy csak az előtérben jutott szóhoz, ahol partnere osz-
totta aztán ki faragatlan viselkedése miatt.  Benne volt az előadásban a jelen,  amennyire
szegény rókabőrű J.A. nem illett oda, annyira megrázó volt az agyonvert gyerek, az öngyil-
kos barát dermesztő története, sokszor rögtönzésnek hatottak a shakespeare-i jambusok,
az improvizációk pedig  a cselekmény szerves elemeinek.  A német Hamlettel ellentétben,
melyben szépen deklamáltak, szuggesztíven játszottak, a humort pedig a ripacséria gyanú-
san önirónikus paródiája képviselte,  a mieink minden szótag mögött  kikutatták a rejtett
összefüggések szövevényeit. Gyabronka elővezetésében a hótciki  Hekuba-tiráda félelme-
tes mélységeket tárt fel,  köhögő-rohamát önkéntelenül Negro-terápiával szerettük volna
enyhíteni, pedig láttuk már vagy hatszor...,  Nagy Zsolt a félig elmondott nagymonológgal
többet sugallott,  mint a Freud összes,  minden szava mögött ezer értelmezési lehetőség,
minden hangsúlya színében milljom asszociáció rejtezett.  Röpködtek a végén az ezresek,
jó is, hogy nem volt alkalom a tapsra, egy ilyen égi adományt csak könnyezve lehet megkö-
szönni..., térden állva.

"Dobd már el ezt a szart!" imígyen ripakodik Polonius fiára és leveri hetyke baseball-sapká-
ját: egyetlen mondat és a gimnazista közönség  megkönnyebbülten sóhajt fel,  úgy látszik,
a KrétaKör Hamlet-jének semmi köze sincs a százalékra szervező tanerők parancsára köte-
lezően nézendő /nemkő!/-színházi unalmakhoz. A Három Virtuóz helyenként kozmikus se-
bességgel deklamálja  a mívesen értelmezett szöveget, pergő artikulációjuk heves és pon-
tos,  Rossini Figaro-ja is megirigyelhetné... Schilling Árpád valósággal újraalkotja az agyon-
csócsált klasszikust,  Nádasdy Ádám  józanul maivá transzformált fordítása adja meg a kez-
dősebességet, de aztán minden sor rejt egy poént, a gesztusok és reagálások tempója és
humora hihetetlen izgalomban tartja a szerencsés nézőt.  Mert boldog az a diák, aki ilyet
élhet át kamaszfejjel, aki ezután nem az irodalmi értéket keresi majd a színházban, hanem
a színpadi alkotás  minőségét elemzi.  Ahogy anno csodáltuk  Bessenyeit a Széchenyi-ben,
rajongtunk  Latinovits Varázslójáért,  de az első meghatározó élményeket  Kaposvár, Paál
István és Peter Brook jelentette.  Erős szívvel határoztuk el,  hogy egyetlen szót sem ej-
tünk a remekbe szabott előadáson történtekről, olcsó siker lenne idézni könyvtárnyi ötle-
tét, a humor,  a tragikum,  a pátosz és a könnyedség  bámulatos kevercsét ízelgetve,  bár
ehhez talán egy jelenet is elég lenne. Inkább kötelezünk minden ifjoncot, tanerőt,  pláza-
cicát és vérmácsót, csőlátót és vájtszeműt, hogy próbálja valahol  megnézni és feltétlenül
hozzon magával még egy... fiatalabbat! Gyabronka József, Nagy Zsolt, Rába Roland: azt kí-
vánjuk,  hogy eme zseniális  Triumvirátus a következő  budapesti Olimpiáig játssza ezt a pá-
ratlan, életbevágóan fontos remeklést, Nekünk, Nektek és a... később jövőknek.
Alapismereteinket ugyan a Nézőművészeti Főiskolán szereztük, de ígérjük, hogy szorgosan
látogatni fogjuk  Schilling Árpád  posztgraduális univerzitását is!!! De a bizonyítványt máris
kiállítjuk: Summa cum laude...

A felnőtt előadásokon kalapoznak a végén.  Pedig nem pénzben kellene mérni Őket...:
Fokokban, mint a 451 Farenheit-ot, karátban, mint a gyémántot. Becslésünk: 24 Karát!!! 

Pattogó replikák,  szikrázó billentyű-futamok,  komótos ökörségek  Ambrus Máriá-tól, geg-
örvény és frappáns átértelmezés-halmaz a rendezőtől. Sáry László a gesztus-zenétől Ligeti
Voluminá-jáig mesterien alkalmazza a kortárs zene gátlástalan eszközeit,  effektusait a cse-
lekménnyel  együttlélegezve,  briliánsan  interpretálja  az egyébként fontos szerepeket is 
játszó  Láng AnnaMária,  Péterfy Bori és  Nagy Zsolt.  Hisztérikus csembaló-pötyögés, kö-
nyörtelen könyök-clusterek,  észtvesztően izgalmas kortárs melodráma!  Bánki Gergely él-
ből hozza a groteszk abszurdot,  pezseg és forr a színpadi világ bús magyar tengere: felizzó
várakozással szünetelünk, aztán Terhes Sándor hatalmas Petur-szólójával, amelyet a pusztai
nagyurak bégető-kórusa kísér,  tart a kezdeti lendület,  hogy aztán a puszta szövegfelmon-
dás sarába fulladjon. Az elepHántnak négy lába van, mégis elbotlik, de ekkorát...?!? Bődüle-
tes szereposztási balfogás  Bánkot Tiborc-ra osztani,  míg a színlapi jobbágy ökörnyi tereh
alatt is királyi fenség!  Láng Annamária  imponáló gyermekséggel csúszkál  rémült királynő-
ként, későbbi kettős szerepét  a célja vesztett  magányos küszködés jellemzi.  Azért bevil-
lannak a zsótéri vezetés erényei: a kevéssé ismert Somodi Kálmán nagystílű arányossággal
interpretálja a Mikhál bán méltóságában veretes monológját, a markában szorongatott kis-
nyúlért viszont a rendezőt kellene  ketrecbe zárni.  Péterfy Bori gyönyörűséges jelenete,
mágikus létezésének folyamatossága még egyszer felcsillantja a reményt, Bánki Gergely új-
raéleszti pompás figuráját, de a darab kudarcosan csúf véget ér.  Mert talán nem  Katonát
kellene játszani, hanem avitt ős-szövegére épülő Színházi Előadást.  A KrétaKörösökön nem
nem múlik.

Végre valami jót a KrétaKörről! Felolvasószínházként, élő adásban ment a doku-játék, egy
56 utáni röpcédulázó tini-párosról. A kiváló együttesnek alkalma nyílt megmutatni színészi
erejét, amire már elég rég nem nyílt lehetőség.  Katona László  a tudatlanul naiv kamasz,
Láng Annamária a közlési vágy exhibicionizmusától fűtött bakfis képét rajzolta meg, a má-
sik oldalon  Scherer Péter ügybuzgó rendőre és  Rába Roland,  a valóságosnál intellektuá-
lisabb nyomozója érdemel említést.  Péterfy Bori  gyönyörűséges szenvtelensége tárgyila-
gos megvilágításba helyezte a történetet. Kár volt szünetet tartani, a második rész esett,
diszkrét húzásokkal az első rész bája, humora, izgalma tartotta volna a feszültséget végig.
Súlyos tehertételnek bizonyultak a dal-betétek.  Tudjuk, imádjuk!,  hogy a KrétaKörösök
káprázatos muzsikosok, énekesek is egyben,  de ezt nem itt kellett volna bizonyítani. Élő-
ben hallgatva is feltűnő volt a kiegyensúlyozatlan hangzás, a túlzások szélsőségessége, ami
színpadon jó, vagy elmegy, ezerszeresen felnagyítódik a mikrofon által, bántó trivialitássá
züllik. /Meghallgatható a radio.hu hangtárában,  kikölcsönözhető a FeHér ElepHánt Kösz!-
Hangtárból, de inkább ne.../ Kivételt csak  Rába Roland szuggesztív lézer-egyenessége és
különösen  Gyabronka József bensőséges lírája jelentett. Szerencsésebb lett volna az az-
nap este a Petőfiben sugárzott 56-os slágereket betenni, az eredeti előadókkal.
A produkció összességében azonban,  még az igen színvonalas rádiós  hangjáték-mezőny-
ben is kiemelkedő és reméljük, a társulat jövőbeli sikereit vetíti előre.

Egy Ember, barna köpenyben,  a kisegítő személyzettől való megkülönböztetés céljából pa-
róka és bajusz nélkül. Ő építette magas Dörögd ŰrVártáját, a mennyboltnak feszülő anten-
na-gigászt, amely a 70-es évek szovjet csúcstechnikájával szembesítette az ijedten tovareb-
benő hitvány kémholdacskákat.  Itt töltötte legszebb éveit  48 - 24 órás szolgálatban,  ami-
kor a két fusival töltött szabadnap fáradalmait, de jól is ki lehetett pihenni a zümmögő mű-
szerek között megbúvó pingpong-asztal mellett...  Mégis,  a dörögdi medence idillikus kör-
nyezete, a keblet dagasztó internacionális büszkeség,  a folyékony nitrogénnel való hűtés
buheráló kreativitása boldoggá tette a 80-as évek punnyadt békéjében.  Itt a rendszervál-
tás előbb indul: berobban a japán digitális rendszer, kényelmesebb és mint a mai napig is
látható, sokkal szebb:  a FeHér Antennák földreszállt holdakként ragyognak az alkonyi mé-
labúban. De a parabolák kora is lejár,  a műholdakét kiszorítja az internet,  a mienk pedig
a kiváltságos mennyből a fojtogató realitás ingoványába zuhan:  az óriáscég nem kedveli a
veszteséges nosztalgiát,  bezárják a Bázist, lapátra kerül a félszáz geonauta.  Dobó János,
a legendás vezér felszámol, elbocsát, karbantart és őrizve védi a semmit. Aztán jő egy ko-
médiás-trupp és így elmondhatja  a létesítmény eposzát és benne a saját történetét, tár-
gyilagosan, csendesen, lenyűgöző hitelességgel,  gondosan rejtett fájdalommal, statisztá-
nak látszó  színészek  asszisztálásával.  Utóbbiaknak az esti tákolmányban  sem volt sokkal
több lehetőségük,  így idén a KrétaKör igazi nagyságát és szellemiségét a felejthetetlen  
Dobó János egyszemélyes drámája képviselte.

Végre jól válogattak a felvételiztetők: a jövőre végző prózai és a párhuzamos zenés-színész
osztály, egyaránt rendkívül erős csapat!  A Máté Gábor vezette társaság  dolgozott most 6
iszonyatosan megterhelő, verítékes héten át  Schilling SüSü Árpád-dal, aki állítólag a jövő-
ben sivatagi harcokra specializált amerikai kommandós-egységek kiképzésében is részt vesz
majd.  A RakétaBázis főépületének csupasz labirintusában a közönség engedelmesen tolon-
gott a főinkvizitori útmutatások nyomán, taktikus ökölharcot vívva egy-egy jobb pozícióért,
már ha tudta, melyik is az. Sokszor ugyanis elöl-hátul is zajlott a cselekmény, többen is ját-
szották ugyanazt, ráadásul a szerepek percenként cserélődtek. Zsótéros-Mundruczós beü-
tésekkel, mégis, végre valahára az igazi  Schilling-gel találkoztunk, aki úgy képes megcsava-
varni egy szituációt,  hogy minden ötletesség, eredetiség, trouvaille mellett,  végső fokon
mégis maga a Mű szólal meg, ritkán látott intenzitással. A Hamlet esetében, amelyet alapo-
san szétcsócsáltak már, ez igazán óriási fegyvertény.  Tanulmányt lehetne írni,  míves disz-
szertációt a megjelenítés pazar eszközeiről,  az árnyalt antipoénok rejtett hálózatáról, az
Idő és a Tér frappáns kezeléséről. De hagyjuk a bulvár-kritikusoknak az ínycsiklándó részle-
tek bravúros ismertetését, inkább közöljük azt, ami az ő megnyilvánulásaikból mindig hiány-
zik: a tömör értékítéletet! -- Egyedülálló, kiváló produkció, méltó az általunk csak jóhírből
ismert bécsi elődhöz, előre vetíti a háromszemélyes Krétakör-Hamlet ígéretét, noha a há-
rom előadás bizonyára gyökeresen különböző lesz. A színésztanoncokkal ugyanúgy sikerült
megjeleníteni egy korszerű, jelenlétre, gesztusra, belső munkára építő stílust, mint a nem-
zetközi Phaidra-teammel. Ez egyben a nagyszerű együttes felsőfokú dicséretét is jelenti !!!
Miután mindenki volt minden,  a tökéletesen logikus,  csak az emlékezet számára követhe-
tetlen metamorfózisok taglalása helyett, hadd ejtsünk szót "csak" az  játszó személyekről.
Ubrankovics Júlia a szuggesztív erő, Lass Beáta a rebbenő érzékenység, Pálmai Anna a tö-
mör felkiáltójel!  Ez a triumvirátus is képes lenne egy Hamletre !!!  Kovács Judit Katalin ra-
cionálisan tiszta, Cs. Tóth Simon Ferenc /jaj!/ vitézül kemény, O.Szabó Soma titkos rezdü-
léseket képes sejtetni,  Zrínyi Gál Vince a hősi Hamlet robusztos szelleme.  /Ne haragud-
jon meg senki, ha elvesztünk a pompás elő-, utó- és bece-nevek tudjuk szükséges!, de for-
tályosan bonyolult dzsungelében.../ Egy nevet azonban bízvást megjegyeztünk már a frene-
tikus Baal és a mozgalmas Vőlegény idején: Ötvös András Királytól a Sirásóig remekelt, ne-
ki aztán édesmindegy,  comico-tragico avagy pastorico...,  Opháliája  éppen olyan hiteles,
mint settenkedő intrikusa a majonéz-injekcióval.  De ne felejtsük  Horváth Sándor osrick-i
grimaszát sem...!  Polgár Péter-t a nézők között találtuk, rossz ötlet!... hiányoltuk.  
Csak az a baj..., hogy alig láthatták,  őszi folytatás is lehetetlen,  ha csak a Főiskola felújí-
tása el nem kezdődik váratlanul és a kafkai monstrum helsingőri várrá nemesül...  De azért
bízzunk  Zsámbék buja televényében,  hátha jövőre újra virágozhat itt  az ifjú tálentumok
színes csokora!

Már a Gázgyárban kibuktam a lehetetlen hangosításon. Énekből semmit se hallani, szöveg nulla, gitár, billentyű, de még a dobok is szinte hallhatatlanok , csak a bass és a lábgép dübörög . Ez már Drum' and Bass- a meg!!! Ugyanez ismétlődött a Ludwig- ban szombaton, most már CSAK a nagydob puffogott, szétverve hasfalat és dobhártyát. Múltkor szóltam, kedves hangosítótok azt mondta: "Nekem ííígy tetszik...!" Tilonak is jeleztem, másoknak is. A Múzeumok kisérteties és alaposan elrontott éje után többekkel beszéltem, nem vagyok egyedül a véleményemmel. Alulról induló Népi Mozgalmat kezdeményezünk a régi gyönyörűséges Hangzás és Élmény megmentésére! Mert a füstös helyekre ugye nem mehetünk, de a Bakáts-téri Május 1., a Monostorapáti football-pálya, avagy a szentendrei VármegyeHáza Udvara örök emlék marad. Követeljük a Csodát!!!
Az Ég szerelmére, tegyetek valamit!!! Mert ha így marad, menthetetlenül gagyipop-ba enyész...                   FeHér ElepHánt / KréTáncz HallásKárosultak Önsegélyző Csoport/  

Összeházasítható-e az atommáglya és a gázkonvektor, űrsikló és sétarepülőgép? A Katona-
Krétakör Kapcsolat nem sok jót ígért. Előtte féltünk, Utána futottunk. Nem a színházból,
mert az nemigen volt, legfeljebb felolvasó.  Schimmelpfennig  mondatai üresen kongtak,
karakterei schimmlisek, darabja lyukas pfenniget se ér.  A jobb sorsra érdemes, megdup-
lázott színész-válogatott felmondja a leckét, van, aki csak olvassa,  de hisz mindegy. A kö-
zönség gusztálja kedvenceit, tükör által élesen pásztázza a semmit. Az aktorok szemeznek
a nézőkkel,  boldog az a jegyvásárló,  aki  Bán János  mellett ülhet!  Bocs, Ő nem játszik.
A többiek sem. Közkézen forog egy nézőtéri térkép, melyik sorban, hanyas széken, mely
kiválóság ül.  Bizonyos, lilával jelzett helyek komoly felárral! kelnek el a börzén.  Állitólag
tombola is lesz...Lehet, hogy mi is nyerünk egy Valter Ferencet.
Megélhetési színház.  Se díszlet,  se jelmez.  Ha hiányzik valaki,  fel se tűnik.  Próbálni se
kell. Nekünk se.                                                                                Micsicsák Ernő

Megmásztuk az ibseni kásahegyet, a szövegben nem volt sok örömünk. Dialógban jó, de az
üres monológok rettenetesek. Többször bealudtunk, nem is ajánljuk ezt a produkciót nor-
mál-nézőknek,  csak a Kréta- és a Zsótér-fanok jöjjenek.  Mert a hosszúság változatos szín-
házi izgalmakt rejt,  Zsótérnek mindig eszébe jut valami fura  a szituációból,  ötletei meré-
szek és keményen végig is viszi őket.  A Társulat, ez a KirályGyémánt!!! pedig mindent meg
tud csinálni, manótól a bajadérig, Nagy Gömbtől a hagymahéjig, mesét is, natúrt, szürreált,
Életet és Halált. Na meg sivatagot, tengert, erdőt, repülőt... Ebben óriási támasz a jelmez:
Benedek Mari még saját  himalája-szintjét  is felülmúlta most,  erős gesztusokkal pillanatok
alatt istent, ördögöt, fajdkakast vagy pingvint varázsol elénk. Ambrus Mária  forgószínpada
a rendező jóvoltából lehetetlen dolgok idézésére alkalmas, kihasználása egyedülálló az oly
gyakori alternatív esetlességek idején. A legmeredekebb zenei élményt a tánczban, játék-
ban, egyaránt remeklő  Láng Annamari  brutális hárfaszólója jelenti,  Rába Roland minden
egyes figurája egy megzabolázott atombomba vakító villanása.  Nagy Zsolt egyetlen szárny-
csapással, egyetlen farokcsóválással is meggyőzően hiteles, Csákányi Eszter példás visszafo-
gottsággal bizonyítja, mennyire nélkülözhetőek a katonás manírok. Feltünő volt a világítási
effektusok gazdagsága: milyen csodát lehet tenni egy tucat, színesen pulzáló neon-csővel!
Nem könnyű előadás: a korszerű színház rajongóinak érdemes.  Zsótér újra a régi, a Kréta-
kör pedig egyre jobb. Kölcsönösen feladták a leckét egymásnak, mindketten állták a sarat,
ahogy  Gyabronka József  is szelíd energikussággal   győzi az ibseni kásahegyet,  érzéklete-
sen tárva elénk a sokarcú Peer mozaik-jellemét.  Egyszerűségében monumentális alakítása 
a fantasztikus előadás gránitból faragott Atlasz-oszlopa.

Jól megcsavarja,  szellemesen anakronisztikus,  szép nyelven szólal meg: Tasnádi darabja
ideális alapanyag  Schilling Árpád  kezében. Mert az írásmű csak ürügy,  lehetőség, a lé-
nyeg a színházi alkotás!  Lassan-lassan,  végre eljutunk ehhez a magától értetődő felisme-
réshez, a honi színház esetében ez még nem történt meg, nem is beszélve a "kritikus"-ok
irodalomelméleti fejtegetéseiről.
A Krétakör-előadások mindig hangsúlyos élő zenéjétől eljutottunk a majdnem operáig. A
háromtagú kórus eszményien játssza és énekli  Márkos Albert kitűnő szólamait, kommen-
tálja, ellenpontozza,  vagy éppen előre nógatja a cselekményt. A német előadók fantasz-
tikusak: karcsúak, szépek,  mozgásuk, szereplésük  tökéletes,  éneklésük operai manírok
nélkül:  operai szintű.  Eleven közegükbe ágyazódnak a dialógusok,  míg a végkifejletben
egy szédületes basszista,  Rácz István  mennydörög a katarzis viharában. Fenomenális je-
lenség, démoni erő, lehengerlő szuggesztivitás.  Ne felejtsük, hogy a zene ilyen felfoko-
zott jelentőségű használata is a rendezői koncepció érdeme, ahogy a tempó gazdaságos
összefogottsága, a kidolgozott gesztusnyelv, a karakterek kiválasztása is.  Elhízott magyar
dúvad helyett Ferdinand Dörfler kecses állatiassága, amely nem zárja ki az éleselméjűsé-
get, DJ Tilo Werner racionális jelenléte, mely egy polihisztor szóömlenyben kulminál, a
csoda azonban  Chritoph Gawenda  Hippolütosza. Töprengő kamasz, tétovaságában erő-
teljes, dikciója gyönyörű, lendülete elementáris.  A német színészek játéka mozgásban,
természetességben, stlilizáltságban messze  veri a mieinket, magasabbszintű iskolázottsá-
got, fél évszázaddal előttünk járó színházi kultúrát képvisel.  Fájón érződött ez a címsze-
replő esetében,  aki pszichológizáló stílusával  eljelentéktelenedett  a telivér germánok
árnyékában, se királynő, se szerelmes nem volt.  Benedek Mari  a lányok átöltöztetésé-
nél remekelt,  Bányai Tamás a virtuóz fényváltásokban.
Közönségsiker nem lesz, de ez a produkció útjelző a magyar színháznak, merre is kellene
törekedni, hogyan is kéne csinálni és főleg: kivel.

Parázs hangulat, 400-an /megszámoltuk!/ kucorognak a FÜVÖN!!!, a kezdő/kréta/körben
a kezdődő évad bemutatóira csábítgat a drága csapat. Láng Annamari "csak" felolvas egy
hajdani színikritikát, Szirtes Ági "csak" felvázol egy abszurd dialógust a Katonában készülő
koprodukcióból,  "csak" megismerjük a Peer Gynt stáblistáját,  melyben 6-6 szerep keres
egy-egy színészt... és máris felizzik a levegő: Színházban vagyunk, biza!
Aztán jő a gigászi potpourri, a múlt évad darabjainak leleményes kutyuléka. Ismét nézőmű-
vészeti tanoncokká válunk, átélhetjük a Sirály tragikomikus mélységeit,  gyermekien vihog-
hatunk a színes lufikon ugrabugráló kiscsoportosokkal. Gyabronka hangszerparkja szakszo-
fonnal bővül /jövőre tubázni fog?/,  Rába Rolly bűvös énekét még az áramszünet se tudja
megzavarni és a koszlott ablakpárkányokon veszettül dübörög  LannamaH extatikus szirén-
dalának tapsos ritmusa. Két kérdés azért maradt: miből NEM tud Schilling Árpád színházat
csinálni? Hol nem tud a Krétakör-társulat lehengerlő produkciót varázsolni...?
Végül a "menzá"-n  egytál-ételt is kapunk, - utoljára a  Varsói Szerződés  Törzsparancsnoki
Hadgyakorlatán találkoztunk ilyen finomsággal,  amikor az atomcsapás epicentrumát felde-
rítve csak egy anyókát találtunk, aki bográcsát kavargatta:  az is krumplifőzelék volt, azt is
megettük, - de a Krétakör nukleáris támadását még sokszor szeretnénk megélni!
Jövőre pedig "sárgaborsó-főzelék rendel, bőrös virslivel"...

Füstös tolongás helyett szabadtéri mámor az akáczfák alatt !!!  Barokk környezet, roman-
tikus éjszakai fények, kortárs szaggatás.  A világjáró csapat  Frankfurt,  Kiel,  Moszkva és
AlsóMágocs után újra Velünk. Esős időben még vízicirkusz is elképzelhető...

Eső ugyan nem esett, de a színpad előtti macskaköveken vérünk-verítékünk hullott, egy
mámor volt, egy évre való dervis-őrület.

Süsü Bécsben háromszemélyes Hamletet rendezett, /elképzeljük: Tiló, mint Gertrudis.../

                                        Hamlet3  a  Burgtheaterben
Március 12-i bemutatóval Schilling Árpád a bécsi Burgtheater stúdiószínházában a Casinoban, Hamlet3 címen állítja színre Shakespeare alapművét, három színésszel. Martin Schwab, Markus Meyer és a Krétakör társulatának tagja, Tilo Werner felváltva alakítják a darab főbb szereplőit, míg az epizódfigurák szövegeit az aréna-szerű játékteret körbeülő nézők közül olvassa majd be valaki. A Siráj ban megkezdett utat folytatja a rendező azzal, hogy produkciójában lemond a szokásos színházi eszközök többségéről: se díszlet, se jelmez, se világítási effektusok, se kellékek nem segítik a színészeket az illúzió megteremtésében, csak saját testükre, hangjukra és a Shakespeare szövegre támaszkodhatnak. Az előadás dramaturgja a Burgtheater részéről Wolfgang Wiens , a Krétakörtől Veress Anna , aki a rendező tolmácsa is egy személyben.

Mélyen a Vár alatt, vonul egy kis csapat /néző--/ és a Várkórház 12 Celsius fokos kazama-
táiban bolyongva, izgatottan követi az új krétakör-bemutató zegzugos cselekményét és a
helyszínek  közötti  zegzugos útvonalat. Ülünk, állunk, guggolunk, hajolunk, térdepelünk,
végül aztán a fertőző kórterem ágyain gémberedünk el.
Térey János  wagneri ihletésű, shakespeare-i hangvételű verses drámája olvasva is lenyű-
göző, de  Mundrúczó Kornél gigászi léptékű isteni tragikomédiává fokozza a bővérű anya-
got. Él a gyönyörű szöveg és mindig megkapja támaszát,  hátterét mozgásban,  ritmusban,
ötletben, hangulatban. A világítás néha csak egy zseblámpa, vagy egy lepukkant műtő sá-
padt fénye, magnóról szól a wotáni fanfár, vagy a színészzenekar gitárjai dübörögnek bal-
jós torzítással.  Kántáló recitálás,  pop-rock betétek, csöpögő vízcsap és döngő vasajtók.
Lehet erről a társulatról  még valami újat mondani ?  Egyenrangú  itt az  oldalas monológ
és a kétszavas beszólás,  mert mindenki  mindent teljes intenzitással,  maximális odaadás-
sal csinál,  a játék egymásban folytatódik  és így  hatványozza az amúgyis óriási tehetség-
kvantumokat. Talán mégis  ki kell most emelni   Sárosdy Lilla  és  Péterfy Bori  kettősét
és  Rába Roland-ot,  aki démoni manipulátorként uralja az egész darabot.  Több alakban
is elementáris  Scherer Pepe Péter és a társulatba egyre  szervesebben belenövő  nagy-
szerű Katona László. Tilo Werner kiváló magyarsággal dresszírozza a rettegő nézőket, a
megfoghatatlanul szuggesztív  Láng Annamari most is vonzóan nyugtalanító.

A bemutató most ősszel megerősítette véleményünket: katartikus, félelmetes intenzitású
produkció született. Összeért, ritmusban, lendületben egységessé kovácsolódott és most
már egytől-egyig mindenkit csak  felsőfokokkal  magasztalhatunk.  A Krétakör fenomenális
csapata másodszor bizonyítja,  a Hideg gyermek után,  hogy bármilyen rendezői elképze-
lést könnyedén meg tud valósítani, már ha van ilyen. Mundrúczó Kornél nemcsak rátalált
a magyar drámaírás egyedülálló remekére, de grandiózus látomásként meg is valósította a
költői víziót.  Mindenképpen nagyszínpadon is látnunk kell majd és nem félünk a Trilógia
többi részétől sem.
El is el olvassuk addig, de jövünk még sarkvidéki túlélőszerelésünkben újra és akkor is ke-
veselni fogjuk a négy órás pokoljárást.

A monostorapáti munkabemutatóról írottak változazlanul igazak, húzások, tömörítés he-
lyett értelmetlen estélyi jelmezek és egy funkciótlan,  ellenszenves üres tér,  ráadásul
generálfényben csupaszra hidegítve. Így még az akkor ütős monológok is halványodtak,
nem a színészek hibájából. Hatástalanul szóltak a nagyszerű dal-betétek, nevetségesen
feszültségmenetes és kohézióhiányos volt az egész produkció. Olyan otromba és felszí-
nes az előadás, mint a kiindulópontul szolgáló sms-hírek.  A szegénységi  bizonyítzványt
tetézte az ironikusnak szánt magyarázat, hogy mit is akartunk...
Röstellkedve sajnáltuk a kiváló társulatot, kérjük, ne ezt nézzük meg, továbbra is a töb-
bi HÉT, remekmívű alkotás alapján ítéljük meg Őket.

- Előtte-utána                     nulla
- Nibelung lakópark             10
- Liliom:                             10
- Leonce és Léna:                9
- Nézőművészeti Főiskola:      9
- Hideg gyermek:                  9
- Siráj:                               10
- Mizantróp:                        8
- Feketeország                     3

A BITEF-en díjat nyert WOYZECK-et nem merjük osztályozni, annyira eredeti és felkavaró, hogy semmilyen összehasonlítást sem bír el. Szigorúan   Csak vájtszeműeknek !    Tíz a tizedik hatványon, avagy a mínusz tizediken, hiszen imaginárius, képzeleten túli, valóság feletti !!!

Kislábos híján magyar néger /Rába  Roland/ pottyant ki az immár futószalagon szülő magyar
anya /Csákányi  Eszter/ magyar pocakjából. A szexis félvad, áriája után, lendületesen kon-
ferálta a nőimitátorrá  avanzsált mama  produkcióját,  amelybe az ellenállhatatlan  Scherer
Péter erőművész  is beszállt, hátulról, " farba magya !"  mácsó módon.  Aztán az igazi óriás:
Gyabronka  József mutatta be a színművészet magasiskoláját: nem a poénok, nem a tálalás
virtuozitása, hanem a figura, egy köznapiságában  különleges emberlény megjelenítése volt
az élmény. Olyan, aminek értékét, nagyságát  másnap, harmadnap kezdjü  igazán  felfogni,
aminek utolérhetetlen ízei, moccanásnyi mozzanatai örökre beépülnek emlékezetünkbe.
Az így exponált szereplők aztán két fantasztikus jelenetben tértek vissza. Rába  Roland mint kenetteljes állami  ítéletvégrehajtó, örkényi abszurdként  végezte ki  a  mit sem sejtő
Terhes  Sándor-t, a gyabronkai  középszer-ember pedig  Sárosdy  Lilla brilliáns szado-mazo
nőstényének prédájaként végezte volna, ha nem találja meg apróhirdetés-párját ama sokat
tiport magyar asszony-anyában. Ebben a befejező képben a Csákányi-Gyabronka álompáros
a fentjelzett színészi csodát ismételte meg, ami szívszorító tragikumú fináléba torkollott.
Megvalljuk:  blődlit,  viccet, aktuál-röhögéseket vártunk.  Ehelyett, hála az író és a társulat
végtelenül tudatos zsenialitásának, egy majdani darab kezdeményeit láthattuk, amelyekből
egyszer majd egy új, immár összeurópai HazaHaza fájdalmas iróniájú látványa tárul elénk. Halálba fogjuk kacagni magunk, de addig is vigadtunk még egy jót, a Krétakör SzínészTánc- 
Zenekar évzáró-nyitó koncertjén.

Ha Hitler három évvel később  kerül hatalomra,  az  Ezüsttó  ugyanolyan bombasiker, mint
a Koldusopera, otthon is, máshol is. Zenéjében idézi az alapmű dramaturgiai megoldásait,
fájdalmas szarkazmusát, idézőjeles líráját, betetőzése lett volna egy zeneszerzői korszak-
nak. Vagy egy új periódus fergeteges nyitánya...
Nem tudtunk róla sokat, felejtettük,  míg most az örökmozgó  Fischer  Iván  megajándéko-
zott vele minket,akik immár  Ljubimov  óta   Kurt  Weill- rajongók vagyunk.
Így a pódiumon, megfosztva a színház lehetőségeitől, csak a zene működik, de ennek elle-
nére elragadó, lehengerlő, kolosszális !!! Az orátor-narrátor meggyőzően fűzte össze a jól
válogatott áriákat, /talán az első éhezős-duett nem kellett volna/, A változatos karakterű
részek lendületesen épitették fel a cselekményt is. A Rendőrkapitány szerepében párat-
lan élmény volt  Gyabronka József alakítása, aki a teljes átlényegülés ritka csodáját adta,
színészet, muzikakalitás, dikció egységének szentháromságában./Lásd  Best of 2004 !!!/
Brilliáns volt a zenekar, a bőség zavarában említsük most csak a  két trombitást, az oboát,
a klarinétosokat és az összes rezet. A nyitó  Hegedűverseny  irdatlan nehézségű allegrójá-
ban egyébként is szembesülhettünk a muzsikusok rejtett tartalékainak kincsesbányájával.
A szólista  Eckhardt  Violetta  szinte  elektronikus brácsahangot imitáló fantasztikus játék-
kal, szuperszónikus muzikalitásával újra bizonyította, hogy   Best of 2003-beli  értékelése
nem volt alaptalan.

Némi  bolhászkodás után  a  Krétakör   Színház  csak  megtalálta  az új tavaszi meglepetés
darabot. A legadekvátabb  címszereplő ugyan  Süsü lenne, de ebben a  változatban  Kapa,
alias  Mucsi  Zoltán domborít az  embergyűlölő  alakjában. Ebben az előadásban kissé hát-
térbe szorul a különc figura tántoríthatalan igazságérzete, öngyilkos szókimondása, merev
etikussága, a mindenkit  magába bolondító   Cléance  kegyeiért vívott rivalizálás fordulatai
kerülnek a középpontba. Így   Mucsi  komor, humortalan  Alceste-je egymagában  ellensú-
lyozza a frivol szalonsöpredék szórakoztatóan komikus, pompás zenével megtámogatott já-
tékait. Hálátlan feladatának megfelel, arcban tökéletes mizantróp, de nem bántunk volna
egy kis melankóliát, öngúnyt, árnyaltabb hanghordozást. Schilling  Árpád-nak megint sike-
rült eredetiséget injekciózni egy agyoncsócsált klasszikusba, a homoszex környezet a leg-
természetesebb  módon fogadja be a három- és a sokszögdrámát. A szokott klisék helyett
az öltözékek szellemes eleganciája, /jelmez: Nagy  Fruzsina/, a zenélés magától értetődő
bája teremt könnyedén puhány atmoszférát. Kiváló a zenekari hármas:  Bánki Gergely né-
ma szobra a csalódásnak, dobolása is piánóban erős,  Katona László  mosolyosan fölényes,
a vendég  Tóth  Attila  meglepő játékintelligenciáról tesz tanúságot. Gyabronka az ideális
rezonőr képében remekel,  Csákányi  Eszter viszont egy szerepértelmezési zavar áldozata.
Kemény, aszott, savanyú hisztérikát kellett volna hoznia, aki feminista megfelelője a szikár
címszereplőnek, így jogosan remélhetné vonzalma viszonzását.
Scherer  Péter szonett-magánszámában káprázatos  virtuózitása minden kincsét elénk tár-
ta, a későbbiekben  Oronte alakját vésztjósló fenyegetéssé tudta növelni. Ahogy két ujja
közé szorította és megemelte ellenfele állát,  az maga egy  hóhéri  nyakcsigolyaroppantás
démonikus megelőlegezése volt.
A főszereplővé emelkedett   Rába   Roland az évad  máris kiemelkedő alakítását nyujtotta.
Csak kinézett csábitóan a nézőtérre s azonnal változtatni tudtunk volna szexuális irányult-
ságunkat. Okos volt, hiú  és csak annyira nő, amennyire  minden férfi az, ha fondorlatról,
árulásról, becsvágyról van szó. Hódított is  lenyűgözően harmonikus, átütően  szuggesztív
játékával és akkor még ott volt az éneklése!!  A Színész-Tánczenekar /tényleg elég ebből
a szőőőrnyű névből !/ koncertjén előadott  Fever  extatikus lázba gerjesztett mindenkit,
igazán meggyőzött, de hogy ennyi árnyalata, rejtett muzikalitása van, az egyenesen hihe-
tetlen,az elképesztő. A híres swing-melódiák  Rába  Roland előadásában az adott lelkiálla-
pot tükörképeivé váltak, a szituációt erősítették, a cselekményt építették tovább.
Inkább nemesen szórakoztató előadás, mint elgondolkodtató -- ízelgetjük ís utólag pikáns
fűszereit. De mi nem vonulunk ki  ezen édes-savanyú  világból, inkább kóstolgatjuk azt !!!
Ahogy ezt a  Mizantróp-ot is meg fogjuk még néhányszor...

Végre itt van a társulat legújabb darabja, Schilling Árpád  rendezésében a Csehov Sirályából alkotott SIRÁJ, igen!- így: J-vel !!! Egyáltalán nem emlékeztet azokra a hagyományos, dögunalmas, fehérruhás, szalmakalapos előadásokra. Tíz négyzetméteren, utcai ruhában játssza a bűbájos csapat !     MIntha ma történne, mintha velünk történne... Ki ne akarna sikeres és híres lenni, ki nem vergődik a köznapok, a körülmények, de leginkább saját tehetetlenségének hínárjában? Az előadás végén mi nézők is befalazódunk a Fészek Körtermébe, mind a negyvenhatan és aztán vagy kiszabadulnk, vagy nem. A tüneményes előadás emlékétől azonban semmiképpen sem tudunk szabadulni.
A puhányjellemű Trigorin szerepében  Tilo  Werner  a legnagyobb természetességgel játszik magyarul, cizellált brerchtiánus játékkultúrája tökéletesen ötvöződik a Krétakör stílusával. Az íróiparos észlény kiszámított ihletét, számító kötődéseit virtuóz módon jeleníti meg, váratlan szerelmi hevületében is mesterien sejteti a későbbi árulást. Csákányi  Eszter parádésan egyensúlyoz a nagy színésznő komédiás-ripacskodása és az idösödő asszonyanya, példásan visszafogott eszközökkel ábrázolt, önző aljassága között. Nagy  Zsolt naturális fiúszerepek után most a gyötrődő, szenvedő, kitörni vágyó embert mutathatta meg, szikrázó drámai hangsúlyokkal. Teljesen felesleges, szájbarágó értelmetlenség volt a hegedű-taposás: a kétségbeesés végső tragikumát játéka egyértelmű hitelességgel állította elénk.
A címszereplő  Láng  Annamária egy széken kuporogva játszotta el, hogy hogyan lesz egy rajongó kamaszlányból nehézsorsú, de mégis-színésznő,--- az elmúlt néhány év kirobbanó sikerei: a Liliom, a Megszállottak, a Bernarda Alba háza, a Vágy és a Hideg  gyermek után pedig  Sirály-ként végképp bebizonyította, hogy nagyreményű ifjú tehetségből nagy színésszé érett.
Ahogy Schilling  Árpád és a Krétakör társulata is komédiától a sorsdrámáig minden műfajban, cirkusztól a próbateremig minden helyen, bámulatosat és egyedülállót nyújt.
Földön s egen, vízen és levegőben ma ez a színházi együttes a legerősebb, a legfontosabb és a jövőben is a legtöbb örömöt ígérő !

Bacher Iván írásaiból frappáns jeleneteket rögtönzött a színészgárda, Gábor Andor kupléi-
val színezve a mai groteszket.  Kedvenceink szinte a semmiből varázsoltak elő egy pompás,
kedves délutáni kikapcsolódást.
Nádas Péter már komolyabb falat volt, ezt a végtelenül árnyalt, sokrétegűen is tömör szö-
veget nem kis feladat értelmezni és elővezetni. Természetesen legjobban az  Írónak  sike-
rült, de a váltott lovakkal operáló színészcsapat felovasásából is kikerekedett végül a dra-
matikus epizód. Ezen délután élménye azonban első legjobban  Nádas Péter  őszinteségé-
ben monumentális egyénisége volt.
A  Tasnádi István  könyvbemutató alkalmával részleteket láthattunk a  Közellenség sajnos
már csak legendákban örökké élő előadásából, a felejthetetlen Lovak:  Szirtes Ági és Fe-
kete Ernő tolmácsolásában, azután a  Next jelenetei bizonyították ezen produkció gyen-
geségét,  a befejező   HazámHazám  fragmentumok viszont most is elementáris erővel ha-
tottak. Aktualitás ide vagy oda, mi bizony szeretnénk két év múlva egy izmos reprízt látni
ebből a zseniális darabból.
A  Paravarieté sokkolóan jó volt most is,  tekintve, hogy egyetlen egyszer adatott elő ed-
dig, ez óriási teljesítmény.  Csákányi Eszter  megmutatta, mennyire finom és tartozkodó
is tud lenni, Gyabronka József pedig mély virtuozitással jelenítette meg az érdektelen át-
lagot, az évad egyik nagy alakítását nyújtva.  Rába Rolly-t már dicsérni sem lehet, mostan-
ság minden megmozdulása életveszélyes ! Valahogy ezt a varietét is játszani lehetne...
Nádasdy Ádám, mint kérdezőbiztos fantasztikus volt, a  Nibelung-jelenet önmagában hor-
dozta az egész mű és az interpretálás nagyvonalú lendületét.  Kéznél tartjuk hát a  kapol-
csi Gástya-árokban használt fagyálló alpesi túlélő-szerelést és ott leszünk a Vár gyomrában
az őszi bemutatón...

Köszönet és mélyen hódoló elismerés a  színészeknek,  zenészeknek és  színész-zenészek-
nek, hogy az esti előadások mellett volt energiájuk és lelkesedésük bepróbálni a nagysze-
rűen kitalált délutánokat.

A kimondhatatlan nevű  K.Sz.T. Zenekar okozta kimondhatatlan gyönyörökről pedig a foci-
pálya ledöngölt füve tanúskodik, másfélórás dübögő mozgásőrületünk örök emlékeként.

Nem a HazámHazám folytatása, nem politikai, de minden ízében aktuális. SMS hírek ostoba
tényszerűsége szembesül a dramatikus kommentárral. Ez csak akkor elég, ha igazi, jól meg-
írt, avagy improvizációkból épülő jelenet születik.  A csattanónak a játékban kell lenni, ha
a szöveg sulykolja ránk,  hatástalan. Volt ilyen,  de az őszi bemutatóig úgyis sok minden ki-
hullik, változik és mivel még több órányi anyag van, ami nem került színre, biztosan sok új-
donság is bekerül.
Erős felütés: Láng Annamari megmutatta, hogy egy szál klarinéttal is lehet: nagyon, aztán
nagyszerű monológokat hallhattunk:  Csákányi Eszter most példás visszafogottsággal, lefoj-
tottságában gigantikus erővel adta a  csecsemőkorú áldozatot,  Bánki  Gergely  pedig pe-
netráns ízű zselés cukorka volt. Magasan a legfogósabb jelenet volt a "Magyar Vér",  Rába
Roland, Mucsi Zoltán és Katona László  remeklése, de ami máris maradandó és hihetetle-
nül hatásos, az a zene, a dalok, az együttesek, a tökéletes hátteret jelentő színész-zené-
szek. A  Gyabronka József  uralta kvartett, melyben  Sárosdi Lilla,  Péterfy Bori és Láng
Annamari tündökölt,  kortárszenei gyöngyszem az egyre több elnémuló szótaggal,  amit a
Souvenir de J. című  művében zongorán hasonlót mívelő  Vidovszky László  is megirigyel-
hetne. Még több songot, még több zenét, tömörítést és sok újat kérünk október 1-ig !

 
Ismét fenomenális koncerttel hódított az élcsapat, teljesen bekábítva a Ráday
Kultucca újonc közönségét, nem is beszélve a régi rajongók delíriumban örjön-
gő táboráról. Végre füst, hőség, fulladás és szardínia-fíling nélkül hallgathattuk
a zseniálisan blues-os  Láng  Annamari-t, Tilo  Werner-t, az örökmozgó rocksá-
mánt, az összövetségi  CCCP-specialista  Katona  László-t és az aranytorkú Vio-
la  Gábor-t, akinek varázslatos énekét hallva  Pavarotti  sürgősen lemondta bu-
dapesti fellépését...A  kiscsoportos  Csákányi  Eszter  örök  óvódássá bűbájolt
minket, a TRInédzser-bálvány   Rába Roland  pedig hagymázos lázba szédített.
A doboknál   Bánki  Gergely  feszített vasbeton ritmusalapja, a billentyűkön a
hangszerelésben is virtuóz   Darvas  Kristóf  tündökölt.
Hallgattuk nagyon, de most az egyszer, végre: mozogni, ugrálni, táncolni is le-
hetett a  tágas aszfaltmezőn , amely  lefőzte  a   velencei  Szent  Márk teret,
mivel ezen a felejthetetlen estén a  Bakáts-tér  volt " Európa táncz-terme".

                 "  K  R É T A K Ö R S Z Í N É S Z T Á N C Z E N E K A R  "
      Valami hiba van a kréta körül !!! Elég ebből az ógermán szó-szörnyszülöttből ! 
 
                                       P Á L Y Á Z Z U N K  !!!       

Találjunk ki egy értelmes, kedves nevet, vagy akár bugyuta nevecskét, hogy kedvenc
együttesünket végre  ráutaló célzások helyett nevén nevezhessük. Várjuk az ötletro-
hamot ! 

Aki látta, hallotta  Monostorapátiban a színtársulat majd összes tagjából álló zenekart, most aztán újra a plafonig ugrálhatott örömében. Okt. 25-én éjfélkor, a  SIRÁJ előadása után a Fészekben mutatkozott be teljes pompájában, grandiózus műsorával  a  KRÉTAKÖR  TÁNCZENEKAR !!!  A doboknál Tilo Werner és Bánky  Gergely, gitár :  Katona László, Viola Gábor, basszusgitár és klarinét : Láng Annamari, trombita :  Sárosdy Lilla, zongorázott  Péterfy  Bori ! És mind a Heten énekelnek, minden élő nyelven: magyarul, angolul, oroszul, japánul, franciául, oroszul és természetesen románul, --- bluestól a beatig, Trabanttól a nagymami kedvenc slágeréig ,  fenomenális volt és pazar.      

        VISSZA !   VISSZA !!!

Szerencsére nem hiábavaló volt a hujjogás,füttyögés, meg a "még!még!még! ennyi még nem elég ... Lett folytatás, sőt, előszilveszteri buli, ahol "sztárvendég"-ként  Gyabronka  József,
a rapkirálynő  Csákányi  Eszter és két filozófikus alkoholmány: Terhes  Sanyi és Nagy Zsolt
kápráztatta el a publikumot. Az est csúcsát az egzotikus vendég,  Rába  Roland pigmenthiá-
nyos  magyar négere  jelentette, aki a  Fever-rel mindenkit őrjöngő lázrohamba szédített.
A zenekar nyelvkincse tovább bővült: már olaszul is énekelnek, japántudásukat pedig egy
tőzsgyökeres nippon vendég szuperlatívuszokban méltatta. A közönség fergetegesen tom-
bolt, vakok, süketek és gipszelt féllábúak ropták,  az év   legnagyobb vizuális élménye  volt
Süsüt táncolni látni, már amennyire kiláttunk ritmusra rángó elefántfejünkből...
Kicsit aggasztó,hogy egyre több az ember,kisebb a tér, a következő koncertre igazság sze-
rint legalább az A38 kellene, aztán jöhet a Pecsa, a Wembley...