Megéltük a fergeteges kezdés lázas heteit: egymás után két Liliom, miközben a Katonában
az  "Alulról az ibolyát" és a  "Közellenség" revelatív sikere után a mindent betetőző,  ismert
okokból fürgén hidegre tett Bernarda Alba háza diadalmaskodott.  Schilling Zoltán kiemel-
kedése, a Krétakör kezdeti szakasza  színháztörténetünk legfényesebb fejezete. S most, a
befejezés idején gyönyörűséges ajándok: a Munkáscirkusz vérfagyasztó merészségével egy-
idejűleg született poétikus remeklés: a  Leonce és Léna, még kétszer... Dehogyis! tündér-
mese: a kamaszos útkeresés örökérvényű foglalata,  az irónia mögött bujkáló, mindmáig ér-
vényes, aufklerista éleslátás, a gátlástalan rákérdezés, a játékos töprengés filozófiája, egy
kölyök-lángelme, egy  Büchner nagylelkű adománya. A bűvös szentenciák  Rába Roland pá-
ratlan deklamációjában metszik át a szokványos beidegződések béklyóit,  néhány négyzet-
méter /mű/perzsaszőnyeg  tágul világegyetemmé,  talán az egyetlen  hagyományos eszköz
a kofferből pittyegő marionett-miniatűr. Igazi főszereplővé válik az Udvarmester-pár, a na-
turális hősök törpévé szelídülve nőnek színész-óriássá:  Nagy Zsolt kehes talpnyaló,  Láng
Annamária fojtottan katzarászó negéd képében  cáfol rá egyéniségére. Beteljesült álom,
örök sóvárgás, majdand ábrándozva idézzük, hosszan meséljük a feledhetetlen csodát.
A hagyományos mezben újszerű, a játék belső intenzitására épülő Sirály, /mert Nekünk az
a pontos "J" értelmetlenül pontatlan/, mellett az utolsó győzelem,  a Hamlet Hármasban.
Sokadszorra is képes újdonságokkal szolgálni,  végre láthattuk, hogyan lehet és kell a pök-
hendi, bársonyzsöllyében a-szocializálódott sutyorgót kinézni,  szó szerint..., mivel Roland
lézer-tekintete úgy elnémította, hogy csak az előtérben jutott szóhoz, ahol partnere osz-
totta aztán ki faragatlan viselkedése miatt.  Benne volt az előadásban a jelen,  amennyire
szegény rókabőrű J.A. nem illett oda, annyira megrázó volt az agyonvert gyerek, az öngyil-
kos barát dermesztő története, sokszor rögtönzésnek hatottak a shakespeare-i jambusok,
az improvizációk pedig  a cselekmény szerves elemeinek.  A német Hamlettel ellentétben,
melyben szépen deklamáltak, szuggesztíven játszottak, a humort pedig a ripacséria gyanú-
san önirónikus paródiája képviselte,  a mieink minden szótag mögött  kikutatták a rejtett
összefüggések szövevényeit. Gyabronka elővezetésében a hótciki  Hekuba-tiráda félelme-
tes mélységeket tárt fel,  köhögő-rohamát önkéntelenül Negro-terápiával szerettük volna
enyhíteni, pedig láttuk már vagy hatszor...,  Nagy Zsolt a félig elmondott nagymonológgal
többet sugallott,  mint a Freud összes,  minden szava mögött ezer értelmezési lehetőség,
minden hangsúlya színében milljom asszociáció rejtezett.  Röpködtek a végén az ezresek,
jó is, hogy nem volt alkalom a tapsra, egy ilyen égi adományt csak könnyezve lehet megkö-
szönni..., térden állva.

"Dobd már el ezt a szart!" imígyen ripakodik Polonius fiára és leveri hetyke baseball-sapká-
ját: egyetlen mondat és a gimnazista közönség  megkönnyebbülten sóhajt fel,  úgy látszik,
a KrétaKör Hamlet-jének semmi köze sincs a százalékra szervező tanerők parancsára köte-
lezően nézendő /nemkő!/-színházi unalmakhoz. A Három Virtuóz helyenként kozmikus se-
bességgel deklamálja  a mívesen értelmezett szöveget, pergő artikulációjuk heves és pon-
tos,  Rossini Figaro-ja is megirigyelhetné... Schilling Árpád valósággal újraalkotja az agyon-
csócsált klasszikust,  Nádasdy Ádám  józanul maivá transzformált fordítása adja meg a kez-
dősebességet, de aztán minden sor rejt egy poént, a gesztusok és reagálások tempója és
humora hihetetlen izgalomban tartja a szerencsés nézőt.  Mert boldog az a diák, aki ilyet
élhet át kamaszfejjel, aki ezután nem az irodalmi értéket keresi majd a színházban, hanem
a színpadi alkotás  minőségét elemzi.  Ahogy anno csodáltuk  Bessenyeit a Széchenyi-ben,
rajongtunk  Latinovits Varázslójáért,  de az első meghatározó élményeket  Kaposvár, Paál
István és Peter Brook jelentette.  Erős szívvel határoztuk el,  hogy egyetlen szót sem ej-
tünk a remekbe szabott előadáson történtekről, olcsó siker lenne idézni könyvtárnyi ötle-
tét, a humor,  a tragikum,  a pátosz és a könnyedség  bámulatos kevercsét ízelgetve,  bár
ehhez talán egy jelenet is elég lenne. Inkább kötelezünk minden ifjoncot, tanerőt,  pláza-
cicát és vérmácsót, csőlátót és vájtszeműt, hogy próbálja valahol  megnézni és feltétlenül
hozzon magával még egy... fiatalabbat! Gyabronka József, Nagy Zsolt, Rába Roland: azt kí-
vánjuk,  hogy eme zseniális  Triumvirátus a következő  budapesti Olimpiáig játssza ezt a pá-
ratlan, életbevágóan fontos remeklést, Nekünk, Nektek és a... később jövőknek.
Alapismereteinket ugyan a Nézőművészeti Főiskolán szereztük, de ígérjük, hogy szorgosan
látogatni fogjuk  Schilling Árpád  posztgraduális univerzitását is!!! De a bizonyítványt máris
kiállítjuk: Summa cum laude...

A felnőtt előadásokon kalapoznak a végén.  Pedig nem pénzben kellene mérni Őket...:
Fokokban, mint a 451 Farenheit-ot, karátban, mint a gyémántot. Becslésünk: 24 Karát!!! 

Pattogó replikák,  szikrázó billentyű-futamok,  komótos ökörségek  Ambrus Máriá-tól, geg-
örvény és frappáns átértelmezés-halmaz a rendezőtől. Sáry László a gesztus-zenétől Ligeti
Voluminá-jáig mesterien alkalmazza a kortárs zene gátlástalan eszközeit,  effektusait a cse-
lekménnyel  együttlélegezve,  briliánsan  interpretálja  az egyébként fontos szerepeket is 
játszó  Láng AnnaMária,  Péterfy Bori és  Nagy Zsolt.  Hisztérikus csembaló-pötyögés, kö-
nyörtelen könyök-clusterek,  észtvesztően izgalmas kortárs melodráma!  Bánki Gergely él-
ből hozza a groteszk abszurdot,  pezseg és forr a színpadi világ bús magyar tengere: felizzó
várakozással szünetelünk, aztán Terhes Sándor hatalmas Petur-szólójával, amelyet a pusztai
nagyurak bégető-kórusa kísér,  tart a kezdeti lendület,  hogy aztán a puszta szövegfelmon-
dás sarába fulladjon. Az elepHántnak négy lába van, mégis elbotlik, de ekkorát...?!? Bődüle-
tes szereposztási balfogás  Bánkot Tiborc-ra osztani,  míg a színlapi jobbágy ökörnyi tereh
alatt is királyi fenség!  Láng Annamária  imponáló gyermekséggel csúszkál  rémült királynő-
ként, későbbi kettős szerepét  a célja vesztett  magányos küszködés jellemzi.  Azért bevil-
lannak a zsótéri vezetés erényei: a kevéssé ismert Somodi Kálmán nagystílű arányossággal
interpretálja a Mikhál bán méltóságában veretes monológját, a markában szorongatott kis-
nyúlért viszont a rendezőt kellene  ketrecbe zárni.  Péterfy Bori gyönyörűséges jelenete,
mágikus létezésének folyamatossága még egyszer felcsillantja a reményt, Bánki Gergely új-
raéleszti pompás figuráját, de a darab kudarcosan csúf véget ér.  Mert talán nem  Katonát
kellene játszani, hanem avitt ős-szövegére épülő Színházi Előadást.  A KrétaKörösökön nem
nem múlik.

Végre valami jót a KrétaKörről! Felolvasószínházként, élő adásban ment a doku-játék, egy
56 utáni röpcédulázó tini-párosról. A kiváló együttesnek alkalma nyílt megmutatni színészi
erejét, amire már elég rég nem nyílt lehetőség.  Katona László  a tudatlanul naiv kamasz,
Láng Annamária a közlési vágy exhibicionizmusától fűtött bakfis képét rajzolta meg, a má-
sik oldalon  Scherer Péter ügybuzgó rendőre és  Rába Roland,  a valóságosnál intellektuá-
lisabb nyomozója érdemel említést.  Péterfy Bori  gyönyörűséges szenvtelensége tárgyila-
gos megvilágításba helyezte a történetet. Kár volt szünetet tartani, a második rész esett,
diszkrét húzásokkal az első rész bája, humora, izgalma tartotta volna a feszültséget végig.
Súlyos tehertételnek bizonyultak a dal-betétek.  Tudjuk, imádjuk!,  hogy a KrétaKörösök
káprázatos muzsikosok, énekesek is egyben,  de ezt nem itt kellett volna bizonyítani. Élő-
ben hallgatva is feltűnő volt a kiegyensúlyozatlan hangzás, a túlzások szélsőségessége, ami
színpadon jó, vagy elmegy, ezerszeresen felnagyítódik a mikrofon által, bántó trivialitássá
züllik. /Meghallgatható a radio.hu hangtárában,  kikölcsönözhető a FeHér ElepHánt Kösz!-
Hangtárból, de inkább ne.../ Kivételt csak  Rába Roland szuggesztív lézer-egyenessége és
különösen  Gyabronka József bensőséges lírája jelentett. Szerencsésebb lett volna az az-
nap este a Petőfiben sugárzott 56-os slágereket betenni, az eredeti előadókkal.
A produkció összességében azonban,  még az igen színvonalas rádiós  hangjáték-mezőny-
ben is kiemelkedő és reméljük, a társulat jövőbeli sikereit vetíti előre.

Egy Ember, barna köpenyben,  a kisegítő személyzettől való megkülönböztetés céljából pa-
róka és bajusz nélkül. Ő építette magas Dörögd ŰrVártáját, a mennyboltnak feszülő anten-
na-gigászt, amely a 70-es évek szovjet csúcstechnikájával szembesítette az ijedten tovareb-
benő hitvány kémholdacskákat.  Itt töltötte legszebb éveit  48 - 24 órás szolgálatban,  ami-
kor a két fusival töltött szabadnap fáradalmait, de jól is ki lehetett pihenni a zümmögő mű-
szerek között megbúvó pingpong-asztal mellett...  Mégis,  a dörögdi medence idillikus kör-
nyezete, a keblet dagasztó internacionális büszkeség,  a folyékony nitrogénnel való hűtés
buheráló kreativitása boldoggá tette a 80-as évek punnyadt békéjében.  Itt a rendszervál-
tás előbb indul: berobban a japán digitális rendszer, kényelmesebb és mint a mai napig is
látható, sokkal szebb:  a FeHér Antennák földreszállt holdakként ragyognak az alkonyi mé-
labúban. De a parabolák kora is lejár,  a műholdakét kiszorítja az internet,  a mienk pedig
a kiváltságos mennyből a fojtogató realitás ingoványába zuhan:  az óriáscég nem kedveli a
veszteséges nosztalgiát,  bezárják a Bázist, lapátra kerül a félszáz geonauta.  Dobó János,
a legendás vezér felszámol, elbocsát, karbantart és őrizve védi a semmit. Aztán jő egy ko-
médiás-trupp és így elmondhatja  a létesítmény eposzát és benne a saját történetét, tár-
gyilagosan, csendesen, lenyűgöző hitelességgel,  gondosan rejtett fájdalommal, statisztá-
nak látszó  színészek  asszisztálásával.  Utóbbiaknak az esti tákolmányban  sem volt sokkal
több lehetőségük,  így idén a KrétaKör igazi nagyságát és szellemiségét a felejthetetlen  
Dobó János egyszemélyes drámája képviselte.

Már a Gázgyárban kibuktam a lehetetlen hangosításon. Énekből semmit se hallani, szöveg nulla, gitár, billentyű, de még a dobok is szinte hallhatatlanok , csak a bass és a lábgép dübörög . Ez már Drum' and Bass- a meg!!! Ugyanez ismétlődött a Ludwig- ban szombaton, most már CSAK a nagydob puffogott, szétverve hasfalat és dobhártyát. Múltkor szóltam, kedves hangosítótok azt mondta: "Nekem ííígy tetszik...!" Tilonak is jeleztem, másoknak is. A Múzeumok kisérteties és alaposan elrontott éje után többekkel beszéltem, nem vagyok egyedül a véleményemmel. Alulról induló Népi Mozgalmat kezdeményezünk a régi gyönyörűséges Hangzás és Élmény megmentésére! Mert a füstös helyekre ugye nem mehetünk, de a Bakáts-téri Május 1., a Monostorapáti football-pálya, avagy a szentendrei VármegyeHáza Udvara örök emlék marad. Követeljük a Csodát!!!
Az Ég szerelmére, tegyetek valamit!!! Mert ha így marad, menthetetlenül gagyipop-ba enyész...                   FeHér ElepHánt / KréTáncz HallásKárosultak Önsegélyző Csoport/  

Összeházasítható-e az atommáglya és a gázkonvektor, űrsikló és sétarepülőgép? A Katona-
Krétakör Kapcsolat nem sok jót ígért. Előtte féltünk, Utána futottunk. Nem a színházból,
mert az nemigen volt, legfeljebb felolvasó.  Schimmelpfennig  mondatai üresen kongtak,
karakterei schimmlisek, darabja lyukas pfenniget se ér.  A jobb sorsra érdemes, megdup-
lázott színész-válogatott felmondja a leckét, van, aki csak olvassa,  de hisz mindegy. A kö-
zönség gusztálja kedvenceit, tükör által élesen pásztázza a semmit. Az aktorok szemeznek
a nézőkkel,  boldog az a jegyvásárló,  aki  Bán János  mellett ülhet!  Bocs, Ő nem játszik.
A többiek sem. Közkézen forog egy nézőtéri térkép, melyik sorban, hanyas széken, mely
kiválóság ül.  Bizonyos, lilával jelzett helyek komoly felárral! kelnek el a börzén.  Állitólag
tombola is lesz...Lehet, hogy mi is nyerünk egy Valter Ferencet.
Megélhetési színház.  Se díszlet,  se jelmez.  Ha hiányzik valaki,  fel se tűnik.  Próbálni se
kell. Nekünk se.                                                                                Micsicsák Ernő

Megmásztuk az ibseni kásahegyet, a szövegben nem volt sok örömünk. Dialógban jó, de az
üres monológok rettenetesek. Többször bealudtunk, nem is ajánljuk ezt a produkciót nor-
mál-nézőknek,  csak a Kréta- és a Zsótér-fanok jöjjenek.  Mert a hosszúság változatos szín-
házi izgalmakt rejt,  Zsótérnek mindig eszébe jut valami fura  a szituációból,  ötletei meré-
szek és keményen végig is viszi őket.  A Társulat, ez a KirályGyémánt!!! pedig mindent meg
tud csinálni, manótól a bajadérig, Nagy Gömbtől a hagymahéjig, mesét is, natúrt, szürreált,
Életet és Halált. Na meg sivatagot, tengert, erdőt, repülőt... Ebben óriási támasz a jelmez:
Benedek Mari még saját  himalája-szintjét  is felülmúlta most,  erős gesztusokkal pillanatok
alatt istent, ördögöt, fajdkakast vagy pingvint varázsol elénk. Ambrus Mária  forgószínpada
a rendező jóvoltából lehetetlen dolgok idézésére alkalmas, kihasználása egyedülálló az oly
gyakori alternatív esetlességek idején. A legmeredekebb zenei élményt a tánczban, játék-
ban, egyaránt remeklő  Láng Annamari  brutális hárfaszólója jelenti,  Rába Roland minden
egyes figurája egy megzabolázott atombomba vakító villanása.  Nagy Zsolt egyetlen szárny-
csapással, egyetlen farokcsóválással is meggyőzően hiteles, Csákányi Eszter példás visszafo-
gottsággal bizonyítja, mennyire nélkülözhetőek a katonás manírok. Feltünő volt a világítási
effektusok gazdagsága: milyen csodát lehet tenni egy tucat, színesen pulzáló neon-csővel!
Nem könnyű előadás: a korszerű színház rajongóinak érdemes.  Zsótér újra a régi, a Kréta-
kör pedig egyre jobb. Kölcsönösen feladták a leckét egymásnak, mindketten állták a sarat,
ahogy  Gyabronka József  is szelíd energikussággal   győzi az ibseni kásahegyet,  érzéklete-
sen tárva elénk a sokarcú Peer mozaik-jellemét.  Egyszerűségében monumentális alakítása 
a fantasztikus előadás gránitból faragott Atlasz-oszlopa.

Jól megcsavarja,  szellemesen anakronisztikus,  szép nyelven szólal meg: Tasnádi darabja
ideális alapanyag  Schilling Árpád  kezében. Mert az írásmű csak ürügy,  lehetőség, a lé-
nyeg a színházi alkotás!  Lassan-lassan,  végre eljutunk ehhez a magától értetődő felisme-
réshez, a honi színház esetében ez még nem történt meg, nem is beszélve a "kritikus"-ok
irodalomelméleti fejtegetéseiről.
A Krétakör-előadások mindig hangsúlyos élő zenéjétől eljutottunk a majdnem operáig. A
háromtagú kórus eszményien játssza és énekli  Márkos Albert kitűnő szólamait, kommen-
tálja, ellenpontozza,  vagy éppen előre nógatja a cselekményt. A német előadók fantasz-
tikusak: karcsúak, szépek,  mozgásuk, szereplésük  tökéletes,  éneklésük operai manírok
nélkül:  operai szintű.  Eleven közegükbe ágyazódnak a dialógusok,  míg a végkifejletben
egy szédületes basszista,  Rácz István  mennydörög a katarzis viharában. Fenomenális je-
lenség, démoni erő, lehengerlő szuggesztivitás.  Ne felejtsük, hogy a zene ilyen felfoko-
zott jelentőségű használata is a rendezői koncepció érdeme, ahogy a tempó gazdaságos
összefogottsága, a kidolgozott gesztusnyelv, a karakterek kiválasztása is.  Elhízott magyar
dúvad helyett Ferdinand Dörfler kecses állatiassága, amely nem zárja ki az éleselméjűsé-
get, DJ Tilo Werner racionális jelenléte, mely egy polihisztor szóömlenyben kulminál, a
csoda azonban  Chritoph Gawenda  Hippolütosza. Töprengő kamasz, tétovaságában erő-
teljes, dikciója gyönyörű, lendülete elementáris.  A német színészek játéka mozgásban,
természetességben, stlilizáltságban messze  veri a mieinket, magasabbszintű iskolázottsá-
got, fél évszázaddal előttünk járó színházi kultúrát képvisel.  Fájón érződött ez a címsze-
replő esetében,  aki pszichológizáló stílusával  eljelentéktelenedett  a telivér germánok
árnyékában, se királynő, se szerelmes nem volt.  Benedek Mari  a lányok átöltöztetésé-
nél remekelt,  Bányai Tamás a virtuóz fényváltásokban.
Közönségsiker nem lesz, de ez a produkció útjelző a magyar színháznak, merre is kellene
törekedni, hogyan is kéne csinálni és főleg: kivel.

Parázs hangulat, 400-an /megszámoltuk!/ kucorognak a FÜVÖN!!!, a kezdő/kréta/körben
a kezdődő évad bemutatóira csábítgat a drága csapat. Láng Annamari "csak" felolvas egy
hajdani színikritikát, Szirtes Ági "csak" felvázol egy abszurd dialógust a Katonában készülő
koprodukcióból,  "csak" megismerjük a Peer Gynt stáblistáját,  melyben 6-6 szerep keres
egy-egy színészt... és máris felizzik a levegő: Színházban vagyunk, biza!
Aztán jő a gigászi potpourri, a múlt évad darabjainak leleményes kutyuléka. Ismét nézőmű-
vészeti tanoncokká válunk, átélhetjük a Sirály tragikomikus mélységeit,  gyermekien vihog-
hatunk a színes lufikon ugrabugráló kiscsoportosokkal. Gyabronka hangszerparkja szakszo-
fonnal bővül /jövőre tubázni fog?/,  Rába Rolly bűvös énekét még az áramszünet se tudja
megzavarni és a koszlott ablakpárkányokon veszettül dübörög  LannamaH extatikus szirén-
dalának tapsos ritmusa. Két kérdés azért maradt: miből NEM tud Schilling Árpád színházat
csinálni? Hol nem tud a Krétakör-társulat lehengerlő produkciót varázsolni...?
Végül a "menzá"-n  egytál-ételt is kapunk, - utoljára a  Varsói Szerződés  Törzsparancsnoki
Hadgyakorlatán találkoztunk ilyen finomsággal,  amikor az atomcsapás epicentrumát felde-
rítve csak egy anyókát találtunk, aki bográcsát kavargatta:  az is krumplifőzelék volt, azt is
megettük, - de a Krétakör nukleáris támadását még sokszor szeretnénk megélni!
Jövőre pedig "sárgaborsó-főzelék rendel, bőrös virslivel"...

Füstös tolongás helyett szabadtéri mámor az akáczfák alatt !!!  Barokk környezet, roman-
tikus éjszakai fények, kortárs szaggatás.  A világjáró csapat  Frankfurt,  Kiel,  Moszkva és
AlsóMágocs után újra Velünk. Esős időben még vízicirkusz is elképzelhető...

Eső ugyan nem esett, de a színpad előtti macskaköveken vérünk-verítékünk hullott, egy
mámor volt, egy évre való dervis-őrület.

Süsü Bécsben háromszemélyes Hamletet rendezett, /elképzeljük: Tiló, mint Gertrudis.../

                                        Hamlet3  a  Burgtheaterben
Március 12-i bemutatóval Schilling Árpád a bécsi Burgtheater stúdiószínházában a Casinoban, Hamlet3 címen állítja színre Shakespeare alapművét, három színésszel. Martin Schwab, Markus Meyer és a Krétakör társulatának tagja, Tilo Werner felváltva alakítják a darab főbb szereplőit, míg az epizódfigurák szövegeit az aréna-szerű játékteret körbeülő nézők közül olvassa majd be valaki. A Siráj ban megkezdett utat folytatja a rendező azzal, hogy produkciójában lemond a szokásos színházi eszközök többségéről: se díszlet, se jelmez, se világítási effektusok, se kellékek nem segítik a színészeket az illúzió megteremtésében, csak saját testükre, hangjukra és a Shakespeare szövegre támaszkodhatnak. Az előadás dramaturgja a Burgtheater részéről Wolfgang Wiens , a Krétakörtől Veress Anna , aki a rendező tolmácsa is egy személyben.

Mélyen a Vár alatt, vonul egy kis csapat /néző--/ és a Várkórház 12 Celsius fokos kazama-
táiban bolyongva, izgatottan követi az új krétakör-bemutató zegzugos cselekményét és a
helyszínek  közötti  zegzugos útvonalat. Ülünk, állunk, guggolunk, hajolunk, térdepelünk,
végül aztán a fertőző kórterem ágyain gémberedünk el.
Térey János  wagneri ihletésű, shakespeare-i hangvételű verses drámája olvasva is lenyű-
göző, de  Mundrúczó Kornél gigászi léptékű isteni tragikomédiává fokozza a bővérű anya-
got. Él a gyönyörű szöveg és mindig megkapja támaszát,  hátterét mozgásban,  ritmusban,
ötletben, hangulatban. A világítás néha csak egy zseblámpa, vagy egy lepukkant műtő sá-
padt fénye, magnóról szól a wotáni fanfár, vagy a színészzenekar gitárjai dübörögnek bal-
jós torzítással.  Kántáló recitálás,  pop-rock betétek, csöpögő vízcsap és döngő vasajtók.
Lehet erről a társulatról  még valami újat mondani ?  Egyenrangú  itt az  oldalas monológ
és a kétszavas beszólás,  mert mindenki  mindent teljes intenzitással,  maximális odaadás-
sal csinál,  a játék egymásban folytatódik  és így  hatványozza az amúgyis óriási tehetség-
kvantumokat. Talán mégis  ki kell most emelni   Sárosdy Lilla  és  Péterfy Bori  kettősét
és  Rába Roland-ot,  aki démoni manipulátorként uralja az egész darabot.  Több alakban
is elementáris  Scherer Pepe Péter és a társulatba egyre  szervesebben belenövő  nagy-
szerű Katona László. Tilo Werner kiváló magyarsággal dresszírozza a rettegő nézőket, a
megfoghatatlanul szuggesztív  Láng Annamari most is vonzóan nyugtalanító.

A bemutató most ősszel megerősítette véleményünket: katartikus, félelmetes intenzitású
produkció született. Összeért, ritmusban, lendületben egységessé kovácsolódott és most
már egytől-egyig mindenkit csak  felsőfokokkal  magasztalhatunk.  A Krétakör fenomenális
csapata másodszor bizonyítja,  a Hideg gyermek után,  hogy bármilyen rendezői elképze-
lést könnyedén meg tud valósítani, már ha van ilyen. Mundrúczó Kornél nemcsak rátalált
a magyar drámaírás egyedülálló remekére, de grandiózus látomásként meg is valósította a
költői víziót.  Mindenképpen nagyszínpadon is látnunk kell majd és nem félünk a Trilógia
többi részétől sem.
El is el olvassuk addig, de jövünk még sarkvidéki túlélőszerelésünkben újra és akkor is ke-
veselni fogjuk a négy órás pokoljárást.

A monostorapáti munkabemutatóról írottak változazlanul igazak, húzások, tömörítés he-
lyett értelmetlen estélyi jelmezek és egy funkciótlan,  ellenszenves üres tér,  ráadásul
generálfényben csupaszra hidegítve. Így még az akkor ütős monológok is halványodtak,
nem a színészek hibájából. Hatástalanul szóltak a nagyszerű dal-betétek, nevetségesen
feszültségmenetes és kohézióhiányos volt az egész produkció. Olyan otromba és felszí-
nes az előadás, mint a kiindulópontul szolgáló sms-hírek.  A szegénységi  bizonyítzványt
tetézte az ironikusnak szánt magyarázat, hogy mit is akartunk...
Röstellkedve sajnáltuk a kiváló társulatot, kérjük, ne ezt nézzük meg, továbbra is a töb-
bi HÉT, remekmívű alkotás alapján ítéljük meg Őket.

- Előtte-utána                     nulla
- A Nibelung-lakópark             10
- Liliom:                             10
- Leonce és Léna:                9
- Nézőművészeti Főiskola:      9
- Hideg gyermek:                  9
- Siráj:                               10
- Mizantróp:                        8
- Feketeország                     3

A BITEF-en díjat nyert WOYZECK-et nem merjük osztályozni, annyira eredeti és felkavaró, hogy semmilyen összehasonlítást sem bír el. Szigorúan   Csak vájtszeműeknek !    Tíz a tizedik hatványon, avagy a mínusz tizediken, hiszen imaginárius, képzeleten túli, valóság feletti !!!

Kislábos híján magyar néger /Rába  Roland/ pottyant ki az immár futószalagon szülő magyar
anya /Csákányi  Eszter/ magyar pocakjából. A szexis félvad, áriája után, lendületesen kon-
ferálta a nőimitátorrá  avanzsált mama  produkcióját,  amelybe az ellenállhatatlan  Scherer
Péter erőművész  is beszállt, hátulról, " farba magya !"  mácsó módon.  Aztán az igazi óriás:
Gyabronka  József mutatta be a színművészet magasiskoláját: nem a poénok, nem a tálalás
virtuozitása, hanem a figura, egy köznapiságában  különleges emberlény megjelenítése volt
az élmény. Olyan, aminek értékét, nagyságát  másnap, harmadnap kezdjü  igazán  felfogni,
aminek utolérhetetlen ízei, moccanásnyi mozzanatai örökre beépülnek emlékezetünkbe.
Az így exponált szereplők aztán két fantasztikus jelenetben tértek vissza. Rába  Roland mint kenetteljes állami  ítéletvégrehajtó, örkényi abszurdként  végezte ki  a  mit sem sejtő
Terhes  Sándor-t, a gyabronkai  középszer-ember pedig  Sárosdy  Lilla brilliáns szado-mazo
nőstényének prédájaként végezte volna, ha nem találja meg apróhirdetés-párját ama sokat
tiport magyar asszony-anyában. Ebben a befejező képben a Csákányi-Gyabronka álompáros
a fentjelzett színészi csodát ismételte meg, ami szívszorító tragikumú fináléba torkollott.
Megvalljuk:  blődlit,  viccet, aktuál-röhögéseket vártunk.  Ehelyett, hála az író és a társulat
végtelenül tudatos zsenialitásának, egy majdani darab kezdeményeit láthattuk, amelyekből
egyszer majd egy új, immár összeurópai HazaHaza fájdalmas iróniájú látványa tárul elénk. Halálba fogjuk kacagni magunk, de addig is vigadtunk még egy jót, a Krétakör SzínészTánc- 
Zenekar évzáró-nyitó koncertjén.

Ha Hitler három évvel később  kerül hatalomra,  az  Ezüsttó  ugyanolyan bombasiker, mint
a Koldusopera, otthon is, máshol is. Zenéjében idézi az alapmű dramaturgiai megoldásait,
fájdalmas szarkazmusát, idézőjeles líráját, betetőzése lett volna egy zeneszerzői korszak-
nak. Vagy egy új periódus fergeteges nyitánya...
Nem tudtunk róla sokat, felejtettük,  míg most az örökmozgó  Fischer  Iván  megajándéko-
zott vele minket,akik immár  Ljubimov  óta   Kurt  Weill- rajongók vagyunk.
Így a pódiumon, megfosztva a színház lehetőségeitől, csak a zene működik, de ennek elle-
nére elragadó, lehengerlő, kolosszális !!! Az orátor-narrátor meggyőzően fűzte össze a jól
válogatott áriákat, /talán az első éhezős-duett nem kellett volna/, A változatos karakterű
részek lendületesen épitették fel a cselekményt is. A Rendőrkapitány szerepében párat-
lan élmény volt  Gyabronka József alakítása, aki a teljes átlényegülés ritka csodáját adta,
színészet, muzikakalitás, dikció egységének szentháromságában./Lásd  Best of 2004 !!!/
Brilliáns volt a zenekar, a bőség zavarában említsük most csak a  két trombitást, az oboát,
a klarinétosokat és az összes rezet. A nyitó  Hegedűverseny  irdatlan nehézségű allegrójá-
ban egyébként is szembesülhettünk a muzsikusok rejtett tartalékainak kincsesbányájával.
A szólista  Eckhardt  Violetta  szinte  elektronikus brácsahangot imitáló fantasztikus játék-
kal, szuperszónikus muzikalitásával újra bizonyította, hogy   Best of 2003-beli  értékelése
nem volt alaptalan.

Némi  bolhászkodás után  a  Krétakör   Színház  csak  megtalálta  az új tavaszi meglepetés
darabot. A legadekvátabb  címszereplő ugyan  Süsü lenne, de ebben a  változatban  Kapa,
alias  Mucsi  Zoltán domborít az  embergyűlölő  alakjában. Ebben az előadásban kissé hát-
térbe szorul a különc figura tántoríthatalan igazságérzete, öngyilkos szókimondása, merev
etikussága, a mindenkit  magába bolondító   Cléance  kegyeiért vívott rivalizálás fordulatai
kerülnek a középpontba. Így   Mucsi  komor, humortalan  Alceste-je egymagában  ellensú-
lyozza a frivol szalonsöpredék szórakoztatóan komikus, pompás zenével megtámogatott já-
tékait. Hálátlan feladatának megfelel, arcban tökéletes mizantróp, de nem bántunk volna
egy kis melankóliát, öngúnyt, árnyaltabb hanghordozást. Schilling  Árpád-nak megint sike-
rült eredetiséget injekciózni egy agyoncsócsált klasszikusba, a homoszex környezet a leg-
természetesebb  módon fogadja be a három- és a sokszögdrámát. A szokott klisék helyett
az öltözékek szellemes eleganciája, /jelmez: Nagy  Fruzsina/, a zenélés magától értetődő
bája teremt könnyedén puhány atmoszférát. Kiváló a zenekari hármas:  Bánki Gergely né-
ma szobra a csalódásnak, dobolása is piánóban erős,  Katona László  mosolyosan fölényes,
a vendég  Tóth  Attila  meglepő játékintelligenciáról tesz tanúságot. Gyabronka az ideális
rezonőr képében remekel,  Csákányi  Eszter viszont egy szerepértelmezési zavar áldozata.
Kemény, aszott, savanyú hisztérikát kellett volna hoznia, aki feminista megfelelője a szikár
címszereplőnek, így jogosan remélhetné vonzalma viszonzását.
Scherer  Péter szonett-magánszámában káprázatos  virtuózitása minden kincsét elénk tár-
ta, a későbbiekben  Oronte alakját vésztjósló fenyegetéssé tudta növelni. Ahogy két ujja
közé szorította és megemelte ellenfele állát,  az maga egy  hóhéri  nyakcsigolyaroppantás
démonikus megelőlegezése volt.
A főszereplővé emelkedett   Rába   Roland az évad  máris kiemelkedő alakítását nyujtotta.
Csak kinézett csábitóan a nézőtérre s azonnal változtatni tudtunk volna szexuális irányult-
ságunkat. Okos volt, hiú  és csak annyira nő, amennyire  minden férfi az, ha fondorlatról,
árulásról, becsvágyról van szó. Hódított is  lenyűgözően harmonikus, átütően  szuggesztív
játékával és akkor még ott volt az éneklése!!  A Színész-Tánczenekar /tényleg elég ebből
a szőőőrnyű névből !/ koncertjén előadott  Fever  extatikus lázba gerjesztett mindenkit,
igazán meggyőzött, de hogy ennyi árnyalata, rejtett muzikalitása van, az egyenesen hihe-
tetlen,az elképesztő. A híres swing-melódiák  Rába  Roland előadásában az adott lelkiálla-
pot tükörképeivé váltak, a szituációt erősítették, a cselekményt építették tovább.
Inkább nemesen szórakoztató előadás, mint elgondolkodtató -- ízelgetjük ís utólag pikáns
fűszereit. De mi nem vonulunk ki  ezen édes-savanyú  világból, inkább kóstolgatjuk azt !!!
Ahogy ezt a  Mizantróp-ot is meg fogjuk még néhányszor...

Végre itt van a társulat legújabb darabja, Schilling Árpád  rendezésében a Csehov Sirályából alkotott SIRÁJ, igen!- így: J-vel !!! Egyáltalán nem emlékeztet azokra a hagyományos, dögunalmas, fehérruhás, szalmakalapos előadásokra. Tíz négyzetméteren, utcai ruhában játssza a bűbájos csapat !     MIntha ma történne, mintha velünk történne... Ki ne akarna sikeres és híres lenni, ki nem vergődik a köznapok, a körülmények, de leginkább saját tehetetlenségének hínárjában? Az előadás végén mi nézők is befalazódunk a Fészek Körtermébe, mind a negyvenhatan és aztán vagy kiszabadulnk, vagy nem. A tüneményes előadás emlékétől azonban semmiképpen sem tudunk szabadulni.
A puhányjellemű Trigorin szerepében  Tilo  Werner  a legnagyobb természetességgel játszik magyarul, cizellált brerchtiánus játékkultúrája tökéletesen ötvöződik a Krétakör stílusával. Az íróiparos észlény kiszámított ihletét, számító kötődéseit virtuóz módon jeleníti meg, váratlan szerelmi hevületében is mesterien sejteti a későbbi árulást. Csákányi  Eszter parádésan egyensúlyoz a nagy színésznő komédiás-ripacskodása és az idösödő asszonyanya, példásan visszafogott eszközökkel ábrázolt, önző aljassága között. Nagy  Zsolt naturális fiúszerepek után most a gyötrődő, szenvedő, kitörni vágyó embert mutathatta meg, szikrázó drámai hangsúlyokkal. Teljesen felesleges, szájbarágó értelmetlenség volt a hegedű-taposás: a kétségbeesés végső tragikumát játéka egyértelmű hitelességgel állította elénk.
A címszereplő  Láng  Annamária egy széken kuporogva játszotta el, hogy hogyan lesz egy rajongó kamaszlányból nehézsorsú, de mégis-színésznő,--- az elmúlt néhány év kirobbanó sikerei: a Liliom, a Megszállottak, a Bernarda Alba háza, a Vágy és a Hideg  gyermek után pedig  Sirály-ként végképp bebizonyította, hogy nagyreményű ifjú tehetségből nagy színésszé érett.
Ahogy Schilling  Árpád és a Krétakör társulata is komédiától a sorsdrámáig minden műfajban, cirkusztól a próbateremig minden helyen, bámulatosat és egyedülállót nyújt.
Földön s egen, vízen és levegőben ma ez a színházi együttes a legerősebb, a legfontosabb és a jövőben is a legtöbb örömöt ígérő !

Bacher Iván írásaiból frappáns jeleneteket rögtönzött a színészgárda, Gábor Andor kupléi-
val színezve a mai groteszket.  Kedvenceink szinte a semmiből varázsoltak elő egy pompás,
kedves délutáni kikapcsolódást.
Nádas Péter már komolyabb falat volt, ezt a végtelenül árnyalt, sokrétegűen is tömör szö-
veget nem kis feladat értelmezni és elővezetni. Természetesen legjobban az  Írónak  sike-
rült, de a váltott lovakkal operáló színészcsapat felovasásából is kikerekedett végül a dra-
matikus epizód. Ezen délután élménye azonban első legjobban  Nádas Péter  őszinteségé-
ben monumentális egyénisége volt.
A  Tasnádi István  könyvbemutató alkalmával részleteket láthattunk a  Közellenség sajnos
már csak legendákban örökké élő előadásából, a felejthetetlen Lovak:  Szirtes Ági és Fe-
kete Ernő tolmácsolásában, azután a  Next jelenetei bizonyították ezen produkció gyen-
geségét,  a befejező   HazámHazám  fragmentumok viszont most is elementáris erővel ha-
tottak. Aktualitás ide vagy oda, mi bizony szeretnénk két év múlva egy izmos reprízt látni
ebből a zseniális darabból.
A  Paravarieté sokkolóan jó volt most is,  tekintve, hogy egyetlen egyszer adatott elő ed-
dig, ez óriási teljesítmény.  Csákányi Eszter  megmutatta, mennyire finom és tartozkodó
is tud lenni, Gyabronka József pedig mély virtuozitással jelenítette meg az érdektelen át-
lagot, az évad egyik nagy alakítását nyújtva.  Rába Rolly-t már dicsérni sem lehet, mostan-
ság minden megmozdulása életveszélyes ! Valahogy ezt a varietét is játszani lehetne...
Nádasdy Ádám, mint kérdezőbiztos fantasztikus volt, a  Nibelung-jelenet önmagában hor-
dozta az egész mű és az interpretálás nagyvonalú lendületét.  Kéznél tartjuk hát a  kapol-
csi Gástya-árokban használt fagyálló alpesi túlélő-szerelést és ott leszünk a Vár gyomrában
az őszi bemutatón...

Köszönet és mélyen hódoló elismerés a  színészeknek,  zenészeknek és  színész-zenészek-
nek, hogy az esti előadások mellett volt energiájuk és lelkesedésük bepróbálni a nagysze-
rűen kitalált délutánokat.

A kimondhatatlan nevű  K.Sz.T. Zenekar okozta kimondhatatlan gyönyörökről pedig a foci-
pálya ledöngölt füve tanúskodik, másfélórás dübögő mozgásőrületünk örök emlékeként.

Nem a HazámHazám folytatása, nem politikai, de minden ízében aktuális. SMS hírek ostoba
tényszerűsége szembesül a dramatikus kommentárral. Ez csak akkor elég, ha igazi, jól meg-
írt, avagy improvizációkból épülő jelenet születik.  A csattanónak a játékban kell lenni, ha
a szöveg sulykolja ránk,  hatástalan. Volt ilyen,  de az őszi bemutatóig úgyis sok minden ki-
hullik, változik és mivel még több órányi anyag van, ami nem került színre, biztosan sok új-
donság is bekerül.
Erős felütés: Láng Annamari megmutatta, hogy egy szál klarinéttal is lehet: nagyon, aztán
nagyszerű monológokat hallhattunk:  Csákányi Eszter most példás visszafogottsággal, lefoj-
tottságában gigantikus erővel adta a  csecsemőkorú áldozatot,  Bánki  Gergely  pedig pe-
netráns ízű zselés cukorka volt. Magasan a legfogósabb jelenet volt a "Magyar Vér",  Rába
Roland, Mucsi Zoltán és Katona László  remeklése, de ami máris maradandó és hihetetle-
nül hatásos, az a zene, a dalok, az együttesek, a tökéletes hátteret jelentő színész-zené-
szek. A  Gyabronka József  uralta kvartett, melyben  Sárosdi Lilla,  Péterfy Bori és Láng
Annamari tündökölt,  kortárszenei gyöngyszem az egyre több elnémuló szótaggal,  amit a
Souvenir de J. című  művében zongorán hasonlót mívelő  Vidovszky László  is megirigyel-
hetne. Még több songot, még több zenét, tömörítést és sok újat kérünk október 1-ig !

 
Ismét fenomenális koncerttel hódított az élcsapat, teljesen bekábítva a Ráday
Kultucca újonc közönségét, nem is beszélve a régi rajongók delíriumban örjön-
gő táboráról. Végre füst, hőség, fulladás és szardínia-fíling nélkül hallgathattuk
a zseniálisan blues-os  Láng  Annamari-t, Tilo  Werner-t, az örökmozgó rocksá-
mánt, az összövetségi  CCCP-specialista  Katona  László-t és az aranytorkú Vio-
la  Gábor-t, akinek varázslatos énekét hallva  Pavarotti  sürgősen lemondta bu-
dapesti fellépését...A  kiscsoportos  Csákányi  Eszter  örök  óvódássá bűbájolt
minket, a TRInédzser-bálvány   Rába Roland  pedig hagymázos lázba szédített.
A doboknál   Bánki  Gergely  feszített vasbeton ritmusalapja, a billentyűkön a
hangszerelésben is virtuóz   Darvas  Kristóf  tündökölt.
Hallgattuk nagyon, de most az egyszer, végre: mozogni, ugrálni, táncolni is le-
hetett a  tágas aszfaltmezőn , amely  lefőzte  a   velencei  Szent  Márk teret,
mivel ezen a felejthetetlen estén a  Bakáts-tér  volt " Európa táncz-terme".

                 "  K  R É T A K Ö R S Z Í N É S Z T Á N C Z E N E K A R  "
      Valami hiba van a kréta körül !!! Elég ebből az ógermán szó-szörnyszülöttből ! 
 
                                       P Á L Y Á Z Z U N K  !!!       

Találjunk ki egy értelmes, kedves nevet, vagy akár bugyuta nevecskét, hogy kedvenc
együttesünket végre  ráutaló célzások helyett nevén nevezhessük. Várjuk az ötletro-
hamot ! 

Aki látta, hallotta  Monostorapátiban a színtársulat majd összes tagjából álló zenekart, most aztán újra a plafonig ugrálhatott örömében. Okt. 25-én éjfélkor, a  SIRÁJ előadása után a Fészekben mutatkozott be teljes pompájában, grandiózus műsorával  a  KRÉTAKÖR  TÁNCZENEKAR !!!  A doboknál Tilo Werner és Bánky  Gergely, gitár :  Katona László, Viola Gábor, basszusgitár és klarinét : Láng Annamari, trombita :  Sárosdy Lilla, zongorázott  Péterfy  Bori ! És mind a Heten énekelnek, minden élő nyelven: magyarul, angolul, oroszul, japánul, franciául, oroszul és természetesen románul, --- bluestól a beatig, Trabanttól a nagymami kedvenc slágeréig ,  fenomenális volt és pazar.      

        VISSZA !   VISSZA !!!

Szerencsére nem hiábavaló volt a hujjogás,füttyögés, meg a "még!még!még! ennyi még nem elég ... Lett folytatás, sőt, előszilveszteri buli, ahol "sztárvendég"-ként  Gyabronka  József,
a rapkirálynő  Csákányi  Eszter és két filozófikus alkoholmány: Terhes  Sanyi és Nagy Zsolt
kápráztatta el a publikumot. Az est csúcsát az egzotikus vendég,  Rába  Roland pigmenthiá-
nyos  magyar négere  jelentette, aki a  Fever-rel mindenkit őrjöngő lázrohamba szédített.
A zenekar nyelvkincse tovább bővült: már olaszul is énekelnek, japántudásukat pedig egy
tőzsgyökeres nippon vendég szuperlatívuszokban méltatta. A közönség fergetegesen tom-
bolt, vakok, süketek és gipszelt féllábúak ropták,  az év   legnagyobb vizuális élménye  volt
Süsüt táncolni látni, már amennyire kiláttunk ritmusra rángó elefántfejünkből...
Kicsit aggasztó,hogy egyre több az ember,kisebb a tér, a következő koncertre igazság sze-
rint legalább az A38 kellene, aztán jöhet a Pecsa, a Wembley...