2 0 1 6

Az anyaság szent misztérium, a legnagyobb boldogság és csoda. Péterfy-Novák Éva és Kiss
Noémi által megismertük az árnyoldalakat is, az  Anyajegy monodrámában Valentyik Anna
Szabó T.Anna írásából alkotta meg az üdv- és szenvedéstörténet színpadi változatát,
Krajcsi Nikolett  viszont saját várandós hónapjait idézi fel  imponáló stílusban megfogalma-
zott, szenvedélyes lendületű monológjában. A kezdeti bizonytalanság, a vészjóslóan kopog-
tató kellemetlen tünetek után a "mikor mondjam meg?" kérdése kerül előtérbe, először az
apa, majd még kiélezettebben a barátok, szülők, ismerősök vonatkozásában.
A kismamaság még tiszta poézis,  remény és hit, titkos sejtelmek ábrándos szövevénye. Kis-
fiú vagy kislány?  Mindegy, de mégis jó lenne már tudni... Még vitatkozósabb a névkeresés
tündéri procedúrája. Mindenki beleszól, nem elég útmutató az állami névtár, talán egysze-
rűbb, ha a vakvéletlen dönt.
A határozott kézzel rajzolt szituációk  zenével, mozgással, öltözésekkel és mindenek előtt
pontos értelmezéssel rajzolódnak fel,  Krajcsi Nikolett  bírja szusszal,  deklamációja éles,
tempója töretlen, egyre újuló megjelenítéssel végig élénk érdeklődést képes fenntartani.
A nemek párviadalát bíróként, parázs licitálás során dönti el,  bátran megmutatja a kétely,
a reményvesztés, a félelem átmeneti örvényeit, a remény és az öröm perceit szentimentá-
lis fényezés nélkül képes megjeleníteni.  Szól a  Pocakrádió,  a babával folytatott rugdaló-
zós beszélgetés nagyon gömbölyű és megejtően poétikus.
Mészáros Tibor kettős szerepében, mint férj és mint rendező együttműködő együttérzés-
sel teremti meg a biztos kereteket, egyaránt élteti a komikumot és a groteszk elemek ab-
szurditását.  A babakelengye, a bútorzat és a különféle kellékek együttesét  sistergő rek-
lámparódiában ismerteti meg,  a legbutább kérdések panoptikuma pedig  csúcsra futtatja
a pazar lendületű előadást.
280 napot élünk át egy óra alatt és újra megcsodáljuk  Krajcsi Nikolett  virtuóz sokoldalú-
lágát, a színészi jelenlét elementáris szuggesztióját, mely emlékezetes alakításait mindig is
jellemezte.

Több, mint húsz éve voltunk először Zsámbékon,  a legendás  Beatrice Bleonț  Mester és
Margaritá-ja ment a Romtemplom előtt.  Attól kezdve, nyáron szinte hetente láttunk min-
dig újat, korszerűt, izgalmasat. A Szentivánéji álom építményében függtünk a légben, cso-
dáltuk  Schilling Árpád  repülőrajtját, a Baal-t és a Vízkereszt-et. Itt kezdett a mai napig
aktív ős-zsámbékos  Jámbor Dzsózy József  a zárdakert-i Csodálatos vadállatok-kal,  majd
elindultunk  "Szobalánynak Londonba"  a vörös autóbusszal...
Mesés idők! és a csodálatos   Mátyás Irén,  aki kitalálta, megteremtette, két évtizeden át
a magyar színházi élet ritka csillagává tette a  Zsámbéki Nyári Színházat.  Itt kezdett a ré-
gi nagy  Vidnyánszky Attila, begördült a  Dekameron  szekere,  a vihar se tudta elfújni a
Liliomfi  ekhós szekerének ponyváját,  később a hegyoldalban,  majd a hangárban kétféle
Három nővér-t láthattunk, a  Tóték-at és a  Halotti pompa  félelmetes misztériumjátékát.
Mert a program a  Rakétabázis  14 helyszínére költözött,  a betonsilók,  kilövőállások, rej-
tett járatok, több négyzetkilométeren jelentettek varázsos játszóhelyeket.
Nemzetközi csúcstalálkozó volt a  Simon Balázs rendezte  Pulcinella közlegény, olasz, ro-
mán és magyar színészekkel, a szünetben körhintán röpködtünk,  mindenütt vásárosok bó-
déi, lacikonyhától a késdobálóig.  Ez a produkció bejárta Európát,  egyedülálló eseménye
volt a színházi együttműködésnek.
Aradról érkezett  Harsányi Attila Rudolf Hess tízparancsolata,  olyan fiatal együttesek ju-
tottak szóhoz,  mint a budakeszi  Kompánia a  Médeá-val,  Baksa Imre Neptun Brigád-ja a
Tévedések vígjátéká-val. Itt mutatták be  Kárpáti Péter Negyedik Kapu-ját, az azóta is fu-
tó Vádli-s Caligula helytartójá-t és Horváth Csaba lisztködben homályló, elementáris szug-
gesztiójú Evangélium-át.  Emlékezetes vendégjáték volt  Osztrovszkij Vihar-ja a beregszá-
szi debreceniektől,  Viktor Rizsakov  rendezésében.
A fantasztikus kaposvári Mohácsi-osztály vizsgaelőadásának, a  Vízkereszt-nek végén gyer-
tyafényes vörös lampionok röpültek el az éjszakában a pátyi medence légterében.
Felejthetetlen esték, gyönyörűséges élmények és mindez a páratlan tehetségű,  kifogyha-
talan energiájú  Mátyás Irén-nek köszönhető...
Irén három éve ment el. Az emléknapon levetítettek egy vele készült régebbi interjút és
bemutatták a  Zsámbéki Színház évtizedeit gazdag képanyaggal ismertető könyvet.
A temetőben a koszorúzás után fiatal színészek emlékeztek az itt alkotott előadásokra, vé-
gül  Lázár Kati  olvasta fel a Gyulai Várszínház  igazgatójának,  Gedeon József-nek levelét.
Mátyás Irén-nel  ők ketten alapították a  Szabadtéri Színházak Szövetségé-t,  évtizedekig
működtek együtt  a nyári programok szervezésében.  Járták a világot,  a legjobb előadáso-
kat hozták külföldről,  a határon túlról és a hazai színházakból.  Az emberségében megren-
dítő levél felolvasása felért egy katartikus színházi előadással. A pályatárs jóbarát megemlé-
kezése mélyen megindító, érzelmi hatása döbbenetes volt. Csak álltunk összeszorult szívvel
a felhős ég alatt és könnyek, könnyek, könnyek.

2 0 1 5

Hagyjuk a "mondanivalót", az "üzenetet",  Calderón létfilozófiai alapvetését Grotowski örök-
érvényűen megalkotta Állhatatos hercegében, élvezzük a cselekmény fordulatai és a karak-
terek adta teátrális megalkotás csemegéit.  Jámbor József,  a zsámbéki hagyományok utol-
só mohikánjaként idén is kirukkol egy itt készült, ide komponált színjátékkal, invenciózusan
alakítja a drámai anyagot, magabiztosan mozgatja nagyszerű csapatát.
Basilio (lengyel?) király,  Balog József  cseles bölcsességgel játszadozik az utódlás lehetősé-
geivel, mikrofon-orgánummal instruálja udvarát.  Az alkesz Astolfo,  Szakály Aurél  ármányt
sző  Pap Lujza  Estrellájával,  Clotaldo, a börtönbe zárt trónörökös galád nevelője,  Bellus
Attila  fészekhagyó apaként  lepleződik le.  A romlott királyi sleppben  üdítő virgoncsággal
cikázik kamerájával  Balázs László, a moszkvai hölgy-látogató élénk mimikájú szolgája.
Komikus szituációk, hetyke gesztusokkal éltetett dialógok, lankadatlan tempó. A rendezés,
csak a történésekre koncentrálva  alkotja meg többrétegű értelmezését.  Mert a bódulat-
ból felébresztett, majd visszaájult herceg őrült tetteit valóban indokolja életidegen identi-
tása, a "valóság, vagy csak álmodom?" bizonytalansága.  Fehérvári Péter bontakozó eréllyel,
alkati fölényét jól kamatoztatva szépen helytáll kétarcú szerepében, inkább áldozata, mint-
sem okozója az abszurditásnak.
Kovács Olga, mint kiművelt KGB-s hetéra mesterien alkalmazza csábító trükkjeit,  hangtani
és koreográfiai csúcs Segismundo szexuális beavatásának tobzódó fokozása. De helyén van
itt minden! Az őrzővédő szolgálat őrmestere, Selmeczi Bea fenyegetően szegezi ránk Sztá-
lingrádot,, Berlint megjárt dobtáras géppisztolyát, átütőek  Pásztor Márk színészi és zenei
megszólalásai,  Lajter Márkó Ernesztó hars hahotája indítja a percekig hömpölygő kacagó-
kórust.  Hídba hátrahajló pózai ellenére  kimagasló  Boros Ádám  alakítása,  aki úgy képes
százszor is kizuhanni az ablakon, hogy nem tudjuk, ő, vagy valamely alteregója tér vissza...
Jámbor József-et dicséri a dramaturgiai leleményen kívül a külső-belső tér hatásos kihasz-
nálása, a funkcionális jelmeztár és az elkerülhetetlen szamurájkard igazságosztó fináléja.
A Zsámbéki Nyári Színház keresi a legendás múlt folytatásának útját, az  Élet a-moll álma
biztató előrelépés.

1514:  a pápai trónt elbukó Bakócz Tamás  kereszteshadjárat ürügyén saját hadsereget to-
boroz,  a kinevezett vezér, Dózsa György teljhatalomra, Zápolya János erdélyi vajda királyi
címre tör.  Tóth-Máthé Miklós  drámája nosztalgikus romanticizálással a bíborost ország-
mentővé nemesíti,  dilemmáit azonban elmélyült monológokban, kimunkáltan konstruált
jelenetekben fogalmazza meg.  Nyelvezete veretes, a dialógusok élénkek, a történelmi
hitelesség a lehetőségeken belül megfelelő.
A címszerepben  Horányi László  nagyvonalúan okos, tetteiben racionális, széles látókörű
politikust állít elénk. Ulászló király problémáját  pillanatok alatt oldja meg találékony házasí-
tási koncepciójával,  becsvágyó karrierizmusát humánus emberismeret tompítja.  Szinovál
Gyula őserejű Dózsája pontosan rajzolja újra a mitikus parasztvezér-képet,  soha nem
tudhatjuk már meg, milyen is volt valójában.
Bakócz érsek közvetlen munkatársaként  Stubnya Béla  oson mindentudó mimikával,  Erdő-
di Péter bársonyos baritonján  Kacsur András  rezonőrködik.  Árkosi Árpád  élénkítő gesz-
tusokkal diktál lendületes tempót, a korrekt színészvezetés összeforrott együttesé formál-
ja a színészcsapatot. Majdnem karikatúrává torzul  Ferenczi Attila  Zápolyája, így veszít sú-
lyából, pedig ő ugyanolyan hataloméhes ragadozó volt, mint a másik kettő.  Dobzse Ulászló
tétova, akaratgyenge személyiségét  Ivaskovics Viktor  éretten formált, sokszínű alakítása
jeleníti meg.
Első jelenetében a sugárzó szuggesztivitású  Tarpai Viktória  a szerelmes lány tobzódó he-
vességével teremt varázsos atmoszférát,  vőlegénye halála után visszatérve egy abszurd szi-
tuációt telít költői érzelmességgel.  Azt kéri, hogy az érsek "in effigie", a harctéri halál el-
lenére  eskesse össze választottjával /!!!/,  karizmatikus szépsége  hitelesíti a lehetetlent,
a mennyei kórus fölött tüneményes poézissel lebegnek szárnyaló szavai.
A történelmi drámák manapság inkább parodisztikusan formálódnak,  Árkosi Árpád  rende-
zése a hagyományos felfogás egyidejű életrevalóságát bizonyítja.

"Nyitva van a Pokol-bár" énekli talpig lamellás kékben   Kacsur Andrea:  Szép Ernő vígjáté-
kát kuplék helyett későbbi korok kedves slágereivel tűzdeli meg a beregszásziak életkedv-
től duzzadó előadása.  A délceg Csacsinszky Pali imádottját,  Bizonyos Nagyságos Asszonyt
várja a Ligetben, közben hetyke szópárbajt vív  a szobalányságot éppen táncosnői karrier-
re cserélni készülő Tóth Mancival. Legközelebb már a mulatóban botlik bele,  ahol a szép-
reményű kisasszonyt  Béres Ildikó,  a minden bájjal megkent táncosnő avatja be  a direkt
marketing titkaiba, célzott mutatóujjal tallózva a közönség soraiban: "Például Te, Te, Te!",
az éneklés alatt,  Fejes Kitty imponáló koreográfiájára, a sudár lábak sem maradnak tétle-
nül.  A Szépasszony férje,  a pénzeszsák  Szabó Imre  is szemet vet a friss húsra,  a lányok
és ficsúrak tarka forgatagában  nem mindennapi figura  Sőtér István,  a Napoleon-homlok-
tincses, üdén raccsoló Majmóczy. Mélyből indítja a "Holnap, ki tudja holnap látsz-e még"-
-et  Orosz Melinda,  hogy aztán oktáv-váltással blues-os tragikummal fokozza.
Katkó Ferenc  rendezését pontos arányosság, kimunkált szituációk, szépen rajzolt karate-
rek jellemzik.  Lendületes tempó,  a lebegő Szép Ernő-i poézis és a komikum maradéktala-
nul érvényesül. A hegytetői randevú-jelenetben   Vass Magdolna  erotikus sugárzása sem
képes széplelkű lovagját aktivizálni, a lokálba visszatérve a botladozó Zsüzsü balettmester,
Orosz Ibolya  próbálja rendezni a kusza szálakat. Csak-csak összefut az ifjú pár,  a gyönyö-
rűséges textust energikusan deklamáló  Ferenczi Attila és a szerepét mélyebb színekkel
is gazdagító   Domáreckájá Júlia  forró szerelmi kettősben ujjong:  "Szerdán tavasz lesz!".
Mámorba izzítja kedélyeket  Tarpai Viktória:  "Engem a rumba döntöget romba", robbané-
kony atombomba!!!
A ligeti vígalom nem futhat happy endbe, a nőimitátor artista-ügynök,  Kacsur András kül-
honi vendégmunkára csábítja, alkalmat adva a nagyszerű  Ferenczi Attilá-nak,  hogy kese-
rűen mosolyos, derűs búbánattal, magyaros hallgatóval búcsúzzon a közönségtől. A bereg-
szásziak,  Katkó Ferenc  eminens rendezésében,  azt a régmúlt világot  varázsolták elénk,
amikor még rajongva lehetett  hinni, szeretni, álmodni és élni.

2 0 1 4

Jó is lenne olyan világban élni, ahol minden szent!  Ahogy a haszidizmus örömvallása tartja,
az evés, a szerelem, az üzlet és a jóízű vitatkozás. A zengőhangú Irele,  Sipos György  tanítómesterét keresi  Kárpáti Péter pazar dramaturgiával összeszőtt Negyedik kapu-jában.
Egymás szavába vág  a négy színész, derűsen élénkítve a mesés folyamatot, mégis mindegyik
történet, mindegyik szereplő hatásosan hiteles formában lép elénk.
A szentember  Elimélech,  Fodor Tamás  alakjában a viccek szeretetére tanít,  Nagy Zsolt
torkos Jejbé-je az evés nagyszerűségére. Cigánykereket hányva csábít  Tóth Ildikó, még a
kősziklát is ledöntené, csak a botfülű, kérgeslelkű Irelével nem boldogul.
Pittyeg a hegedű, szól a harmonika, dönget a bőgő, vijjognak a húrok:  Csizmás András és
Szabó Sipos Ágoston  finoman alkalmazkodó muzsikával teremt adekvát zenei hátteret. De-
rekasan beszállnak a színészek is, ládán dobolnak, csörgőt ráznak, szilajon énekelnek.
A vándorút stációi hömpölygő nyugalommal elevenednek meg,  kedvesen sziporkázik a hu-
mor, a gondosan felépülő jelenetek árnyalt csattanókba tetéznek.  Felbukkan a kissé ütő-
dött, ám a bolondosok bölcsességét bíró  Jide Hers,  Nagy Zsolt  kamasz-elánnal mókázik,
hol a kisasszony-nézőket itatja "liba"-ként, hol az urakkal vöröspecsenyézik.  Ebből a zené-
szek sem maradnak ki, bár ők komor szinkópákban arcra, testre pofozkodnak.
Fodor Tamás  hétalvó öregként, tottyanó bakugrásokkal vadássza le a mosdótálat,  amint
azonban "chochmecolás"-ra kerül sor, heves lendülettel élvezi a jóféle vitatkozást. Imént
még örökké lelkes jótanulóként ismételgette mestere szentenciáit, most háztartási gond-
jain töpreng, mit is főzzön ebédre:  tócsnit, lapcsankát? ...cicegét, görhönyt, vagy bram-
borákot?!? - Tóth Ildikó  minden jelenésében tündérien remekel.
Úgy reménykedünk, soha nem lesz vége, mindig van egy újabb, van egy másik mese, aztán
a vidám ünneplés után duhaj zeneszóra még sokáig beszélgetünk, mulatunk, talán még az
ékes vitákat és az oldott mesélgetést is folytatjuk,  mindnyájan a közös élmény alkotói le-
szünk... - csak sajnos, haszidok nem.

Izgalmas helyszín, libák a drótsövény mögött, szerelmesek a chaten, multi-vezérek a magas-
ban.  Párhuzamosan folynak a kezdőjelenetek, a tavalyi nagy siker, az  Állampolgári ismere-
tek okán indokolt a reményteli várakozás.
Ám enervált szituációk,  széteső dialógusok jönnek,  papírízű civil felolvasás.  Nincs darab,
nem érezzük a  Ludas Matyi sztorit,  unalmas szóömlenyekben sorjáznak a sérelmek,  nem
rajzolódik ki az igazi konfliktus. Nem elég a kisliba-szex ön- és vérfertőző vonulatának feltá-
rása, az se, hogy a "libás" alaptörténet, politikai felhangjaival együtt lerágott csont.
A színészcsapat derekasan küszködik halványan körvonalazott szerepkliséivel, az első meg-
lepő örömöt a szünetben, vásári körülmények között bemutatott bábelőadás jelenti. Lán-
gosmajszolás közben rusztikus élvezet a népi Ludas Matyi-játék,  nagy verések fémescsat-
togású serpenyővel, gyúrófával, köpölyözővel,  Bercsényi Péter  vezetésével a libák nem-
csak gágogással jeleskednek a deszkaácsolatú paraván mögött.
Meglódul a második rész is,  Mohácsi Norbert  elegáns brüsszeli álküldötte feledteti falu-
si legénynek túl visszafogott első figuráját, pompás a helyzet, kár, hogy az angolul kevés-
sé tudók éppoly értetlenséggel nézik, mint az üzleti világnyelvet nem beszélő/?!?/  vezér-
igazgatónő. Bátrabb nyelvkeverék, vagy egy szinkrontolmács segítene. Az egyre inkább
magára találó Kerkay Ritá-t és a szerepével lefokozott Pál András-t szívesen nézzük, lázas
gyönyörűség  Gergely Rozi  édesen robbanékony temperamentumát lesni,  mely a legot-
rombább párosodást is elementáris humorral röpíti költői magasságokba.
Ahogy ikszbe nyűgözött lábakkal pózol a tárgyalóasztalnál,  az már maga az absztrakt élet-
idegenség:  a Vezérigazgatónő valahol  az elméleti felsőbbség csúcsain révedez, gyűlölni
kellene, de hát PhD-zett báb ő,  aki még magánéletét is kódolt koreográfiával éli. Az iste-
ni  Krajcsi Nikolett hosszadalmas engesztelő beszédét az emelkedett deklamáció annyira
szárnyaló energiájával telíti, hogy szinte hajlamosak vagyunk igazat adni neki.  De van esz-
köze a merev racionalitás kegyetlenségéhez is, a masszázs-képben lenyűgöző lendülettel
sorolja támadhatatlan érveit, gipszágyba bénítottan, csak szemvillanásokkal, a legmélyebb
átélés izzóan könnyes tekintetével a katarzis már nem várt perceit hozza el.
Csak darabot kellene találni, az együttes, a körülmények a jövőben is adottak, tekintsük
ezt a félfiaskót tanulságos állomásnak a következő produkció felé vezető úton.

2 0 1 3

Tudjuk, hogy nem egy Aranybulla, de hogy ennyi otromba hülyeség következik az alaptör-
vényből, hát azt lidérces álmainkban sem gondoltuk volna. A Boronkay Soma dramaturgiai
segédletével hazai iszonyokra alakított szöveg röpdolgozati tanári kérdésekben hágja meg
a bornírt abszurditás csúcsait, nyerítve röhögünk, pedig sírni kéne.
A ravenhilli gimnazisták közösségének nyílt és rejtett kapcsolati hálózata,  Tengely Gábor
kimunkált koncepciójában rajzolódik fel,  barátságok, szerelmek, vágyak, gyűlöletek.  Alá-
fölé rendeltségek kuszasága, egyértelmű és ambivalens szituációk végletei.
A középpontban  Ivanics Tamás  identitását kereső kamasza,  a padtárslánnyal szimpatizál,
de haverja,  a képre, szövegre fantáziáló onán-bajnok, a naturális erejű Fige Attila is csi-
gázza félénk libidóját.  A darab és a rendezés mesterien egyensúlyoz  a jó ízlés és a tabu-
döngetés veszélyes mezsgyéin, gegbe, humorba ágyazza a meredek fordulatokat. A mobil-
fotóin fütykösét több szögben is mutogatót három a kislány lesi,  fejtartással híven követ-
ve a legkedvezőbb látószöget.
Hitelesen megoldott a tanár-diák jelenet, a fiú masszírozását, a harsányság helyett végre
arányos eszközökkel remeklő  Pál András  először csodálkozva, majd hálásan pillogva tűri,
avagy élvezi inkább. A hátsó padban gunnyasztó izomagyúak, kissé eltúlzott naturalitással
alázzák  a homokosnak csúfoltakat,  Mohácsi Norbert  férfiasan célratörő  udvarlásban is
jeleskedik,  Viktor Balázs, dermesztő hungarista turulos-trikóját meghazudtolva,  versek-
kel is képes hódítani, igazi macsófiókaként azért ő sem becsüli sokra a lányokat. Lukad a
fül, törik az orr, folyik a vér, rettenetes, ahogy a többiek szenvtelenül figyelik a brutális
játszadozásokat.
Az összetett szerep minden mozzanatát kibontó, nagyszerű  Ivanics Tamás a felnőtt part-
nerrel,  Bercsényi Péter-rel kialakuló viszonyt is  érzékletesen ábrázolja. Kár, hogy csak
a hímneműek problémái, konfliktusai kerülnek elénk, igaz, az is éppen elég, hogy a túlsú-
lyos, frusztrált Anna, koton híján,  egyetlen kósza aktustól teherbe esik.  A drámai erejű
Spiegl Anna  lézerpontos gesztusokkal hozza extrém figuráját, diadalmas anya-monológjá-
ban végül lenyűgöző elégtételt vesz sérelmeiért.
Tengely Gábor  jól használja az üvegfal mögötti háttér és a "falakból kikandikáló" alakok
adta lehetőségeket,  értelmezése,  tempója  kiváló,  az előadás fokozódó feszültségben
ér el a záró-kórus feloldást jelentő kedves harmóniájáig. A feminin erotika áhított elem-
zése helyett  a lányokban gyönyörködünk. A rágózó, örökösen nevetgélő  Kerkay Rita a
helyén van, az első padban babázó kettős pedig, szerepen túlmutató dimenziókat képes
megjeleníteni.  Virgonc vihogó,  megnyerően tud gyűlölni,  a barátnő érettségi bukását
vijjogó kárörömmel telefonálja meg anyunak:  Gergely Rozália  úgy sistereg, kedvünk tá-
mad egy merész tűzpróbához.  Krajcsi Nikolett schielei szépsége, magába roskadt tekin-
tete elfojtott traumákat takar, nyúlánkan feszülő mozgása sejtelmes titkokat álcáz, üvöl-
tés a csöndje, gyengédségében tigriskarmok meredeznek. Olyan jelenség, amely delejesen
vonzó, fénykörének kisugárzása legkisebb gesztusát is emlékezetessé teszi.
Felnőtteknek megdöbbentő, a korosztálynak életfontosságú produkció, látni kell minden-
kinek, aki azt hiszi, hogy tud valamit az ifjúságról.  Reméljük,  hosszú ideig elérhető siker
lesz az alternatív játszóhelyeken!                                                                       2013

Romániából már több millió ember dolgozik Nyugaton. A gyerekek sokszor teljesen egyedül
senyvednek otthon.  Ezt a problémát /még/ nem ismerjük,  de a többit annál inkább: A ta-
nulók fele félanalfabéta,  a családi kapcsolatok romokban.  A tanárok számára három kínos
kérdés fogalmazódik meg: "Kit tanítsunk? - Mit tanítsunk? - Hogyan tanítsunk?" Ott van még
a szexuális zaklatás, erőszak, házon belül és kívül, a nyomor, a kilátástalanság, a depresszió-
ba fulladó reménytelenség.
A világjáró sepsiszentgyörgyiek előadása  minimál színház.  Rövid jelenetek füzére,  filmvetí-
tés, improvizatív elemek frappáns építménye.  Hatan vannak, a meghatározó három alaptag-
hoz évadonként más-más,  leginkább középiskolás korú  trió csatlakozik. Thaiföldi közremű-
ködők is voltak már, a kialakított, gondosan megszerkesztett textusba bárki könnyen képes
beilleszkedni.
A rendező, betanító  Fazakas Misi  mellett  Daragics Bernadette és  Mucha Oszkár-Hunor
nevét kell kiemelnünk. A többiek derekasan helytálltak, bár egy-két zavaró hamisságtól szí-
vesen eltekintettünk volna.  A néhány szavas mozzanatok  összegeződve hihetetlenül erős
hatásúvá hatványozódnak,  a változékony csoportozatok, a ruhacserék, a zenei effektusok
sűrűsödő feszültséget generálnak. Mucha Oszkár-Hunor szuggesztív monológok mellett, sö-
tétben delejesen keringő fényjelekkel is kiválóan operál, karizmatikus személyisége emble-
matikusan fémjelzi a különleges összhatást.
A produkció után együtt üldögélünk a társulattal, kérdések vetődnek fel, érdekes módon,
a hazai béna környezetben kizárólag  a pesszimista panaszáradat a jellemző.  Még a katarti-
kus befejezést is csak negatívan tudja a közönség értelmezni.  A szereplők különböző nyel-
vű feliratokat hoznak be, mindegyiken a  "Csend"  szó áll.  "The rest is silence"- gondoljuk,
bennünket inkább  magunkba néző töprengésre késztet a finálé,  vajon mennyire vagyunk
részesei, elszenvedői és okozói életünk rettegett konfliktusainak...
"Apa!" - "Anya!"- skandálják az elhagyott gyerekek, az egyre fájdalmasabb, egyre hangosab-
ban könyörgő kiáltás sokszólamú követeléssé fokozódik, elementáris energiájával taglóz le.
A lassan beúszó ortodox zsolozsma,  végeláthatatlanul hömpölygő, ölelkező szólamaival ma-
ga a himnikus béke.  Csak gubbasztunk összetörve,  legszívesebben éjfélig hallgatnánk, las-
súdad megnyugvást remélve.

Bizony alaposan tanulmányozni kell az előzetes ismertetőt, ha el akarunk igazodni a kokkolai
életkép zavaros emberi viszonylataiban.  Mindenki másba szerelmes, a szövevényes hálózat
fojtogatásában, alkoholos delíriumba vegetál a krízis-csoport.
Mindennapos elesettségükben segít ugyan  Piano, a  Gere Dénes Ákos  markáns alakításá-
ban jótékonykodó BT-főnök, de az állapotrajz jellemzői jottányit sem változnak a két felvo-
nás alatt.  Leea Klemola  abszurdba hajló groteszkje kiköveteli magának a korszerű színját-
szást, pszichizős mütyürözés, karikírozás itt nem célravezető,  Erdeős Anna igen jól megta-
lálja a pompás dialógusokat érvényesítő direkt deklamáció és a szituációk árnyalt érzékelé-
sének egyensúlyát.  Mellőzte az életkori kötöttségeket,  ezzel is érvényesítve  a zsótérien
stílus erényeit. Feledtetve a felolvasó-színház kötöttségeit, térben is elevenen mozgatja a
szereplőket a néhány szék alkotta színpadon.
A középponti figura, a 60 éves Marja-Terttu-t Kovács Napsugár leginkább figurálisan képes
megjeleníteni, némileg halványítva a vágyak és érdekek gyújtópontjában vergődő, lelki bé-
kéjét talán csak fókává válva megtaláló matriarcha alakját. Ellentmondásos, hogy a hisztéri-
kusan gyermeket akaró, tolószékes feleséget a csak szélsőséges eszközökkel bíró, túlzások-
ba hevülő  Éry-Kovács Zsanna  játssza,  míg a szerep nélkül is megkerülhetetlen jelenlétű,
karizmatikus sugárzású  Szirmai Melinda  szinte szóhoz sem jut.
Az embermentő detoxi-szolgálat famulusaiként, a  Kroó Balázs - Hegedűs Barbara páros je-
leskedik, utóbbi ukulelés, gitáros kísérete biztos alapja a jeleneteket üdítően tagoló, kivá-
lóan énekelt sláger-betéteknek. Hallunk grönlandi dalt is,  Czene Zsófi, a lényéhez cigány-
virtusnál jobban illő, érzelmes szelídséggel tálalja a különleges csemegét.
Talán egy picit hosszabb a kelleténél, néhány mozzanat nyugodtan kihúzható, de a tempó
és a ritmus mindig adekvát, a rendező biztos kézzel fogja össze a produkciót, előre vetítve
egy majdani színházi megvalósítás ígéretes lehetőségét.
Puszta létezésével fémjelzi hitelességét  Vízkeleti Zsolt,  a gyermeki ragaszkodás kiszolgál-
tatottja, míg  Barsi Márton  kiforrott karakterrajzolattal ábrázolja mindkét figuráját. Sapká-
ját forgatva változik gyengéden törődő apává, míg alapállapotban Saku,  aki leendő gyerme-
kétől félve, sebzett indulattal vágja falhoz a várt apróságot jelképező rongybabát.
Maura, a leszbikus gerjedelmekben égő presszó-tulajdonos Sipos Eszter, aki egy kétszavas
mondat briliáns dallamívével is képes szituációt teremteni, akinek egyetlen hangsúlya hely-
re billent egy bonyolult jelenetet: kivételes szuggesztiójú, lenyűgöző színpadi jelenség.
Erdeős Anna  rendezői bemutatkozása,  a méretes kihívás ellenére nagyszerűen sikerült, re-
méljük, hogy a továbbiakban is a korszerű stílus rögösebb, ám előrébb mutató útját követi.

A Nagy Rakéta-Hangár előtti sötétbe villogó reflektorokkal süvítenek be, a tér közepén hű-
tőszekrény, melyben embriópózban monologizál valaki. Angol a nyelv, általánosak a szituáci-
ók. Megesett lány, lúzer férfiú, párkereső urak a sztrádán.
A négy cseh színész nagymértékben önellátó. Előadást konstruálnak az önálló jelenetekből,
kézilámpákkal világítanak, ebben pöttöm LED-einkkel mi is részt veszünk: az autó helyszín, tér-
elem és szállító-eszköz, mi pedig egyúttal társrendezők is vagyunk a darabban.
Az élesszavú  Rebeca Matellán imponáló altesti ritmusban erőszakolja meg, amolyan vérmes
macsó-módon a védtelen férfit, míg másikuk végtelenített cseh nyelvű rábeszéléssel kínálja
nekünk műanyagpoháros vörösborát.
Az országúti ismerkedés az autóülésen végződik, az erotikus tobzódás majd' felborítja a jár-
gányt. Baleset is akad: a hulla még akkor is ott fekszik, amikor hazafelé sétálunk.
Meghatározhatatlan műfajú,  eredeti színházi performansz,  érett, erőteljes  színészi jelen-
lét, igazi fesztivál-csemege. Az ilyen extrák miatt kell Zsámbéknak lenni, nehogy már a meg-
szokottba gubózzunk be végleg...

Ahogy a kísérleti ketrecbe zárt rágcsálók életét tanulmányozzuk, Ondraschek Péter beton-
terráriumában úgy kukkoljuk antihőseink alanti vegetálását. Jimmy, akinek nem sikerült, az
értelmiségi lét helyett cukorkaárus a piacon.  Frusztrációját gyermeteg jászmákkal enyhíti,
vasalásba némult párját és az odúnyi térben velük élő havert ingerelve efemer összecsapá-
sokra.
Marofka Mátyás alkatilag harmonikusabb az örökös szurka-piszka, lecsúszott nímandnál, át-
érzett, kimunkált elemzéssel hozza felszínre énjének szélsőségesebb rétegeit. Hitelessége
töretlen, szúrós pillantásai dermesztőek,  kitörései jajkiáltások a kétségbeesés szakadékai-
ból. Szeretni nem lehet, de átéljük a karakter kilátástalan létezésének minden kínját.
Beczásy Áron  meglepő biztonsággal,  érett tempóérzékkel alakítja  a jelenetek sűrűsödő
atmoszféráját, nagyszerűen mozgatja figuráit a félszobányi térben, a fürdőszobát plexi-füg-
göny, a konyhát napszemüveg felvétele választja el.  Terhes Sándor  némileg értetlen apá-
ja egyenesen a fekete nejlonfal hasítékából bújik elő, mely később valós kijáratként funk-
cionál. A csőtörés(?!?) árvize kissé felesleges,  de a stilizált natúra izgalmas mozgékonysága
egyébként hatásosan működik.
Szereplőválasztása is dicséretes:  Zeck Júlia, a feleség helyébe átmenetileg lépő barátnő
első látásra alteregója elődjének, mintha a négy évvel ezelőtti, szerelmes Alisont látnánk.
Az unterman jóbarát szerepében, az alternatív szcénából jól ismert  Boros Ádám brillíroz.
Egyszerű észjárás,  pontosan felméri a szituációkat, villámhárító a küzdő felek között, fel-
ismeri a helyzet tarthatatlanságát,  de még ez az örökös őrlődés is jobb, mint magányban
fuldokolni egy még szűkebb albérletben. Gyönyörűen rajzolt karakter, zsigeri erő, amely
fizikálisan a káprázatos,  akrobatikus mutatvánnyá szublimálódó  verekedésben teljesedik
ki.
A rendező kiválóan használja a zenét is, a boulezi fogantatású,  akkoriban kortárs effektu-
sok nemcsak a drámát tagolják, a trombita-lúzer dühöngő is ilyesmit próbál hallgatni, eről-
tetett trendiséggel megérteni. Aki áldozata, célpontja és megváltója a veszett handaban-
dázásnak, a kudarcba fásult hajdani rajongó,  a megunt egzisztenciát kamaszos hiszékeny-
séggel elhagyó  Alison:  Krajcsi Nikolett. Volt már ledér, hódított énekével, rugalmas lép-
tei parazsat szítanak, - most megtört, megadó asszonyisága, keserű arcvonásai jelentenek
felejthetetlen élményt.  A fájdalmas hűség mártír-glóriája, alkalmazkodó tehetetlenség, a
változtatás felvillanó fényei, majd a visszasüppedés mosolygó melankóliája. Alkonyi homály
egy csepp méznyi reménnyel: a záróképben, kifacsart tagokkal fekszenek,  a mackómese
gyengédsége duruzsol, egy végtelennek remélt pillanatra, a csobogó hullámok fölött, fel-
hők közül sugarat vet a fénypászmás derengés.
Példás összefogás: a Marosvásárhelyi, Kaposvári és a Színművészeti Egyetem, a MANNA
és a  Zsámbéki Színház  együttműködése emlékezetes produkciót teremtett. A rendező
Beczásy Áron és az ifjú színészek nevét pedig azonnal fel kell vennünk a távlatos remény-
ségek csillagos sorába.  

2 0 1 2

G.Verdi  az olasz neveket és a népszerű áriákat adja,  ám az igazi alapanyag  Victor Hugo
királygyilkos drámája,  a quasimodoi púpos bohóccal.  Fekete Ádám, Kárpáti Pál és Zsigó  
Anna  tetszetősen fűzi össze  a szálakat, figurákat alkot,  szituációkat alakít,  aktualizál és
mindezt zengzetesen teátrális nyelven teszi.
Kitűnő a játéktér elképzelése,  Kalmár Bence  kétszintes,  forgatható  építményének min-
den pontja alkalmazásra talál.  Czakó Julianna  a traverzeken függve imponáló akrobatikai
bemutatót tart, de bámulatos többméteres robajló zuhanásában is.
A darab nem áll össze egésszé, külön-külön azonban minden jelenet megállja helyét, ellen-
súlyozva a rendezői tempóbizonytalanságokat.  Sok a felesleges ordítozás, melyet a kripta-
tér még tovább erősít,  a hangsúlyok és arányok zűrzavara  lerontja a textus lehetőségeit.
A zenekar most dinamikailag megfelelő,  kár,  hogy különösen  az opera-áriáknál hervasztó
intonációs zavarokkal küzd.
Mindezt háttérbe szorítja az együttes kitűnő játéka.  Rigolettóként  az atlaszi formátumú
Kocsis Pál  főleg a tragikus hőst  állítja elénk,  néha azonban a kibeszélésben,  idézőjeles
kikacsintásban sikeres.  Jelenléte meghatározó tengelye az előadásnak,  köréje szervező-
dik a frissen végzett és a még egyetemi hallgatók vérpezsdítő játéka. A királyi áldásra váró
jegyespár és a hozzájuk csapódott segítő harmadik,  színház a színházban stílben mutatja
meg ismerkedésük és igaz szerelmük  bukolikus történetét.  Rainer-Micsinyei Nóra  gro-
teszk humora, Egger Géza velőkig ható élessége,  Sipos György gördülékeny deklamáció-
ja ünneppé avatja jelenéseiket.  Hárman éneklik,  körtánccal a rigolettói Lálá, lálá, lálá-t,
utóbbi,  lényegében férfias tenorja ellenére,  kétszer is hitelesen szólaltatja meg  a bér-
gyilkos Sparafucile alsó C-be mélyülő, fenyegető basszusát.
Czakó Julianna  vonzó naivsággal hozza Gildát,  mosolya átfénylik a mesterkélt tragédián,
áriájában pedig  meglepő biztonsággal mellőzi a koloratúrát, emberi tartalommal feledtet-
ve a gégebravúrokat. A gőgös felületesség mezében, tökéletes egyensúlyba hozva az ere-
detit és annak idézőjeles paródiáját,  Lábodi Ádám a régi kaposvár ironizáló stílusát való-
sítja meg csalhatatlan ráérzéssel.  Nem lehet gyűlölni,  hiszen természetes vágyakozással
hódít, akaratlan okozója a konfliktusnak, na meg ez a kivirágzó szerelem nem is volt azért
annyira rossz... A kiváló alakítás értékét a két híres ária unortodox atmoszférájú, gyönyö-
rű megszólaltatása is hatványozza, a végkifejletben igazolva a két mű kreatív házasítását.
A legendás kaposvári időkben,  a "megnézés"-en,  az emblematikus rendezőtársak  ízekre
szedték egymás munkáját,  elfogulatlan külső szemmel segítve  a végső forma kialakítását.
Ennek a bátor vállalkozásnak is jót tett volna ilyesmi, de így is emlékezetes nyitódarabja
a Zsámbéki Nyári Színháznak.                                                                           2012

2 0 1 1

A mennyország paradicsomi magasságában,  a rakéta-hangár tetején  Dante:  Sütő András
Miklós vázolja fel a szférák szerkezetét.  Középen a Nap sugárzik, mely körül a fürge Mer-
kur, a vörös Mars, a fekete Szaturnusz és jóságos szerencsehozó Jupiterként, maga az író-
rendező  Jámbor József  kering.  A bolygókat színészek,  a holdakat, aszteroidokat paradi-
csomi paradicsomok személyesítik meg.  A nézők leginkább "ülő"-csillagok,  csak a magunk-
fajta állatövi kíváncsinak adatik meg az "álló" jelző. Instruktorunk, gyermekkori traumáinak
ecsetelése közben a pokol tornácára kalauzol,  velünk tart a Dante-Vergilius költőpáros is.
Az ókori idegenvezető,  Szinovál Gyula  kommentálja  a szenvedő lelkek panoptikumát, az
ajtóban Cháron,  Boros Ádám  komor tiltásokkal igazítja el a vendégeket.
A kárhozott lelkek kúszva firkálják össze a betonpadlót,  reszelt paradicsom tűzesőként zá-
porozik,  az égig érő lajtorján  Vanya Tímea üzekedik egyre méretesebb állatokkal, kutyá-
tól, szamáron át a pótolhatatlan elefántig.  A harácsolók keksz-pénzeket rágnak,  Chiacco
hason csúszva merül a végtelen habzsolásba,  a bűnöző pápák ürülékként végzik,  a gyilko-
sok térdig gázolnak a lángözönben.
Garaczi:  Csodálatos vadállatok,  Filó V.: Szobalánynak Londonba,  Cserna-Szabó: Vendel
tragédiája, - Jámbor József  itt Zsámbékon, évek során  számos kortársunk darabját vitte
sikerre, színre hozta Sultz Sándor  Medvegy-ét, Német Ákos  Devianciá-ját. De rendezett
Hamlet-et és saját fordításában a  Vagatomo, Hittorá-t,  a híres Misima Jukio-tól.  Mindig
a legnagyobb kihívást kereső szenvedélye Dante terzinái előtt sem hátrál meg. Sok bicska
beletörött már a Divina Commediába,  megszenvedtünk már néhányat,  de úgy látszik,  azzal
az akkurátusan forgatott svájci szerszámmal minden sikerül! Díszlet nincs, a jelmez hétköz-
napi,  hiányoznak az esztétikus képek:  csak a legszegényebb színház avangárd eszközei, a
kifejező ötletek, találékony megoldások jelenítik meg, szikár stilizációval, a fantasztikus szi-
tuációkat.  Tökéletesek az arányok, az időbeli komponáltság,  másfél óra se kell és valóban
végigjárjuk a vergiliusi utat,  az állandó és folyvást megújuló feszültség áramkörében.  Van
tartalom, melyet a százarcú forma megközelíthetővé, érzékletesen átélhetővé tesz. Az egyé-
ni arcélű, eredeti invenciójú rendező évtizedes útkeresése és alkotómunkája ebben a fan-
tasztikus előadásban mennyei csúcsra ér.
Sütő András Miklós ördögi rappelés után, láncfűrész sziszegésével mikrofon nélkül is bizo-
nyít,  az égőhajú, mámoros Lilith-től, /Selmeczi Bea/,  vinnyogó körtáncban  rettegnek a
bűnösök, Júdás a vállára nehezedő reflektor vakító fényében görnyed. Elkoptatott szerel-
mes verssorok szavára ájul buja ölelésbe  Somody Ildikó  Beatriceje, a rendezőtől, tükör-
képeként, hét főbűnnel megbélyegezve,  Harsányi Attila  veszi át Dante szerepét. Kinn a
szabadban vetkőzi le minden vétkét, megalázva, elgyötörve mássza meg  a bűnbánat végte-
len lépcsőjét, megtisztul a tűzben és végül az angyalok ölelő karjába hanyatlik.
A Nap utolsó sugarait küldi, engesztelésül a szférák zenéje szól,  a nagyszerű csapat lekupo-
rodik elénk, - kínokat feledve, görcseinktől szabadulva, mosolyogva ünnepeljük őket. 2012

A rekettyésben  ábrándos fuvola legatók, a szólamot jeles kaposvári színésznő erősíti, an-
tonionis tollaslabdák röpködnek,  Béli Ádám Orsino hercege olyan kedvesen depressziós,
szinte megirigyeljük édes melankóliáját.  Mire az Illyr Tenger, a Petyörke-tavon át a zsám-
béki hegyre teleportálódik, a gazdasági helyzetre tekintettel dézsányira csökken, ám eb-
ből a csobbanásnyi tengerárból is csak üggyel-bajjal menti ki a magánviszályba bonyolódó
vízimentő-pár Sebastianót, kinek ikerhúga hasonlóan menekül meg és a későbbi bonyodal-
mak kedvéért rögvest férfiruhát is ölt.  Boros Anna  már Cesario néven férkőzik a herceg
kegyeibe,  de miközben szerelmi futárjává válik,  ő lesz szerelmes gazdájába.  A féltékeny
udvaroncok majdnem leleplezik  szervi hiányosságait,  a grófnő házában pedig élesnyelvű
/etil/alkoholisták fogadják. A dorbézoló kompánia főembere Formán Bálint, aki zeneszer-
zőként és mint a címadó kiszólás, /elmentek ti a jó k...anyátokba.../Tóbiás ura is dereka-
san megüti a hangot,  amíg a társaságban  kiváló osztályidegen elemek is villognak:  az ér-
desnyelvű  Kopek Janka és a delírium összes fokozatát elővezető  Lakatos Máté.
A mohácsis jelenet-építés időtlenné tágítja a mulatságot, élcek röpködnek szájról-szájra,
lassuló decrescendóval erősítve a poént,  minden belefér, a látszólagos rendetlenség szi-
gorú szerkezetet takar. A szófacsarok, asszociációk, agyafúrt gondolati tekervények most
Mohácsi János és az Együttes/!/ szüleményei, a dramaturgiai ötletesség is az ő érdemük.
A gyászba sápadt Olívia, a csodás Kiskamoni-Szalay Lilla, kinek szépsége "nem kozmetika,
ez anyagában ilyen..."/, a Brezsnyev-temetés filmjének mókuskerekébe révül, udvarmeste-
re, Malvolio /Váncsa Gábor/, csak sértő Victor Hugo-i "Nyomorultak!"-kal tudja elhárítani
a tolakodó kérőket. Künn, a tágas fenyéren a daliás  Mohácsi Norbert eped az inkább női
ruhát öltő  Keresztény Tamás után, míg a bankett bográcsában főzőcskéző Lábodi Ádám
salleros kokikat osztogat hazafias illyrség-tudatból.
Remekül játszik az egész osztály,  hiába, ők már négy éve szívják magukba a kaposvári szel-
lem mohácsis mételyét,  természetességük, hitelességük, felszabadultságuk  a kiváló peda-
gógiai munka eredménye. Jól vizsgáznak az iparművészetisek is,  az egynemű gyolcsból ké-
szült ruhák változatosak, ötletesek, a vékony zsineggel rögzített lábtyűk pedig egyenesen
ruhatárunkba kívánkoznak.
Jelmezt is alig kell cserélni  a szerepváltásokhoz,  a karakterek kimunkált átlényegüléssel
élesen válnak el egymástól:  Vitányi Juhász István  a Bolond sipkáját levetve,  a bebódult
Curio után zord Polgárőrként is remekel,  Lábodi Ádám  a gonoszul megleckéztetett Mal-
volio tragédiáját is érzékeltetni képes,  míg bukósisakos Tisztelendőként  mennyei urával
próbál egyezkedni.  Lovas Rozi pályája az udvari zongoristától, a cserfes Márián át, a bol-
dog nász révébe evező Cesarioig ível,  kiforrott magabiztossággal uralja színészi eszközeit:
bizonytalanul téblábol hercegi hegesztett ajándokával  a félreértések szövevényében, de
mindvégig éreztetni képes  elszánt állhatatosságát.  A nagy felismerés jelenetét szuggesz-
tív mimikája, mélyen átélt öröme, csillogó szempárja élteti,  katartikus mámorba emelve a
nézői szíveket.
Az egész holdkóros estét  veszett izgalomban tartják  egy "áldozatait" virággal üldöző,  fél-
nótás remete titokzatos felbukkanásai. Ő "a Lény", az illyr fauna nemzeti büszkesége, Cali-
ban decens rokona,  akit  Porogi Ádám  megfoghatatlan bájjal jelenít meg.  Inkább sajnál-
juk, hiszen számkivetettségében  ugyanazt a másságot képviseli,  amelyet a nagyszerű ifjú
színész  a homofil kapitány figurájában  olyan elegáns fenséggel ábrázol.  A különbözés és
a párhuzamosság mesteri sejtetése  így avatja a két alakítást  a produkció váratlan extre-
mitásává.
Dübögnek a dobok, hullámosan zúg a kórus,  fáklyafényben búcsúzik  a feledhetetlen elő-
adás, de nem veszítjük szem elől az ifjú titánokat,  akik most egyéves színházi gyakorlatra
mennek. Az ántivilágban Pestről kerültek így vidékre,  most Kaposvárról jön az erősítés az
igencsak rászoruló kőszínházakba.  Boldog lehet mindegyik társulat, mely őket fogadhatja!

A tavaszi táncmesterség vizsgán  már magasra értékeltük a  Némajáték II-t,  itt, a nagyra
nőtt godot-i fácska alatt,  az este tücsökzenéjében még beckettibb atmoszféra teremtő-
dik. Rejtély marad a Liszt Ferenchez fűződő kapcsolat,  viszont vitán felül a hegyen halljuk
a fehér eleganciában pompázó  Tüske,  Widder Kristóf  gordonka-játékát.  "Olga Lisztre
vár" jelzi  Simányi Zsuzsanna  jelenetének címe,  jó a koncepció és a rendezés is, a sze-
relmi piruettektől  az őrültség káoszába tartó helyzetkép realizálásához azonban kevés a
színészi kapacitás, elfogadható mentség, hogy a darab bemutatását  Táborosi Margaréta
hősies beugrása tette lehetővé. A másik  Beckett Némajáték-ban  helyet cserélt előadó
és rendező:  az extrém gesztusvilágú  Soós Attila a "külső szem", míg bravúros pantomim-
színészként  Hegymegi Máté  remekel: gigászi küzdelmet folytat egy pohár vízért, kúszva-
mászva, végül sámlikkal bénított lábakkal vergődik  a sziszifuszi hiábavalóságban.  Horváth
Csaba  "fizikai színházi rendező-koreográfus"  tanítványainak  sokoldalúságát  mi sem bizo-
nyítja jobban, mint hogy az utóbbi ifjú művész  a címadó opuszban mint koreográfus felel meg
a Liszt Ferenc-téma kihívásának. A szimfonikus költemény hangjaira a zeneköltő két énje
csap össze,  Pallag Márton kétkedő cinizmussal perlekedik,  Widder Kristóf, deklamáció-
ban,  mozgásban egyaránt kiemelkedően, mélyen átélt hozsannával dicsőíti istenét. A ra-
kéta-hangár bejáratát rejtő  beton-szurdok atmoszférájában nagyszerűen érvényesülnek
a szövegek és a testbeszéd, a zene és a térbeli alakzatok párhuzamai és ellenpontjai.
Soós Attila, aki már az  Ódry pincében bemutatott darabjában,  Rókák szigeté-ben meg-
mutatta szerzői-rendezői oroszlánkörmeit, Witkacy ihletésére ötrészes abszurddal rukkol
ki, melyet a teljes szereplőgárda maximális odaadással, ellenállhatatlan lendülettel ad elő.
A szebb fiatal férfi:  Zsíros Linda,  ugyanez nőben:  Nagy Norbert, Varga Krisztina, a vak
tyúk, vagy az elképesztően groteszk "kis K., az alvó zseni: Gyöngy Zsuzsa,  markánsan raj-
zolt figurákkal realizálja a kafkai epizódokat.
A kamasz Liszt Ferenchez tér vissza  Widder Kristóf  munkája,  a csodagyerek egyre kiáb-
rándultabban lengeti frakkjának szárnyait az ünneplő káposztafejek előtt, delejes ujjaival
majdhogynem a hátát vakarja inkább  a billentyűk helyett.  Horkay Barnabás  sugárzó mo-
sollyal ajánlgatja magnóba zárt zenéjét,  majd könnyed tánclépésekkel tör ki a komolyko-
dó fellépések ketrecéből.
Jó ürügy a Liszt-év,  de a sokoldalú színiegyetemista koreográfusoknak sikerült megmutat-
ni, mennyire jól játszanak a szavak, a gesztusok, a merész elképzelések húrjain.

Nagyon zavaróak a román színházi stílusból örökölt, funkciótlan szobor-bálványok, a hely-
tartó tisztjei otrombán lökdösik/!?!/  a zsidó királyt és társait,  még egy pornó-domina is
terpeszkedik a szélen. A furcsa felütés után azonban már az első mondatoknál hitelesen
szólal meg  Székely János, olvasva is költőien gyönyörűséges, veretes textusa.  A cézári
szobornak a jeruzsálemi Templomban való felállítása ellen tiltakozó Agrippa király, Tamási
Zoltán,  a rapid döntésű politikus,  Tóth József  passzív,  illetve hiperaktív ellenállásánál
gyümölcsözőbbnek bizonyul  Barakiás főpap  gondolkodásra késztető okfejtése. Az ideig-
lenesen Palesztinában táborozó, megszálló szíriai légiók vezére, Petronius diktátori hatá-
rozottságát töprengő filozofálgatás ingatja meg, ám barátja,  /Király Attila/ követként a
diktátor sürgető parancsát hozza,  egyre megoldhatatlanabb kérdéssé élezve a  "muszáj"
és a "lehetetlen" konfliktusát. Lucius és Probus, a két ifjú szárnysegéd, római karrierről
ábrándozik,  melynek érdekében akár  a besúgás is szóba jöhet.  Huszár Zsolt  marcona
patrícius-ivadéka  felháborodva utasítja el a kisebbségi,  germán származású tiszt nagyívű
ábrándjait a hűség és árulás kiélezett vitájában.  Kovács Krisztián-nak már első megszóla-
lása, - "tényleg hamu" - is figyelmet kelt,  heves mozgással nyomatékosított monológja pe-
dig áradó erejű, átütően hiteles színészi teljesítmény.
Papp Janó feketében tartott jelmezei, a helytartói köpeny fenségétől, a zsidó előkelősé-
gek biblikus ornátusain át a katonák kommandós öltözékéig,  csillagdíszek kombinációival
élve, méregfiolákkal súlyosbítva,  tevékenyen járulnak hozzá  a karakterek jellemzéséhez.
Szikszai Rémusz  rendezése szakítva az eddigi színrevitelek didaktikus pátoszával, a törté-
nelmi drámaiságtól elemelt, kicsit idézőjeles, kicsit ironikus, néha még abszurdba is hajló,
minden tekintetben  korszerűbb stílust alakított ki.  Az értelmezés pontossága,  a tempó
fegyelmezettsége, a következetes térhasználat tette lehetővé, az együttes egységén túl,
a kiemelkedő színészi alakításokat.
A két főszereplő személyében  két korszak,  két színész-generáció  találkozásának örülhe-
tünk. Az alternatív szcéna ősének tekinthető, 70-es évekbeli amatőrszínház-mozgalom ve-
zéralakja, a máig élő Stúdió K alapítója, aki színészként, rendezőként is egyaránt jelentős
/fél/életművet tudhat magáénak:  Fodor Tamás nagyformátumú szerepben,  hagyományo-
sabb keretek között bizonyítja  karakterábrázoló kvalitásait. Szélessávú dinamikai regiszte-
ren játszik,  felizzó kitöréstől az elhaló suttogásig,  de hangtalan gesztusai,  egy bólintás,
egy tétova félrenézés is  vizuális fortisszimóként szól.  Kérdező hanglejtése, bölcselkedő
rábeszélése egészen elfogadhatóvá teszi ajánlatát: - Nekünk Urunk van birodalom nélkül,
Nektek Birodalmatok  egy igaz isten nélkül,  tulajdonképpen kiegészülhetnénk egy integ-
ráló államvallás ideológiájában... Nagypál Gábor, aki Arisztophanész Bárka-beli Igazság-ában
Hermész diktátor, a manipulatív demagóg rémképét vetítette elénk, hiteles fokozatosság-
gal változik  parancsoló nagyúrból  kételyek, ellentmondások hálójában vergődő tragikus
hőssé. Szuggesztív artikuláció, árnyalt mozgás, bravúros arcjáték, - egyenletes szerepfor-
málás, amely groteszk humorral ízesítve sem veszít férfias erejéből.  /Évekig küszködöm a
zsidókkal, majdnem megértem már egy mutatós vértanúságra, hát nem meghal a Cézár.../
A különös adottságokkal bíró színész  ezzel a munkájával  az évad legjobbjai közé emelke-
dik, de elmondhatjuk ezt Szikszai Rémusz rendezéséről is, amely, az egyik legértékesebb
magyar dráma invenciózus színpadra állításával, a  Zsámbéki Színházi Bázis  2011-es nyará-
nak hátralevő tíz bemutatóját szenvedélyes várakozásunk fókuszába helyezi.             2011

Rövidek leszünk, ez nem ajánlás: nem tetszett. A textusban a Moszkva-Petuski Venyegyikt
Jerofejev-je helyett,  hozzá egyáltalán nem kapcsolódó rögtönzések tengtek túl.  Minek
akkor egy ilyen zseniális ember mögé bújni? Írjunk inkább eredeti darabot!
Lehet, hogy a szövegkönyv mégis érdekes volt. Nehéz állást foglalni, miután igen keveset
hallottunk a veszettül tomboló zenekartól. Mindig a legtávolabbi pontra menekülünk, de
ebben az esetben  ez sem segített.  Az elektromos erősítés és különösen  a dob-püfölés
teljesen fedte a színészek hangját. Ott van, /volt/ Kaposváron a jó példa: Kovács Márton
zenéje  sohasem kerekedett a játék fölé. /Ütőhangszert legfeljebb seprűvel szabad hasz-
nálni, de legegyszerűbb a dobot kiseperni.../
Még így is átjött a három színész nagyszerű játéka,  melyet főleg a gesztusok és a hiteles
színészi jelenlét tett megítélhetővé.  Egger Géza,  Lábodi Ádám és Sipos György bámula-
tos összjátéka igazán nem érdemli meg a hallhatatlanná tevést.
A halhatatlan itt a drága Venyicska, reméljük, hogy a jövő nyáron, a Walpurgis éjben az ő
szövege és szelleme fog uralkodni.        

Óvatosan lépkedünk árkon-bokron át, Sztalker vezet a Zsámbéki Hegytetőn, betonromok,
autóroncsok között az elvadult tájon.  Amíg a csoport néhány tagja elvont témákról érte-
kezik, a panoráma előtt megpihenve,  mi inkább a csodás zsámbéki medence megkapó lát-
ványában gyönyörködünk.  Utunk bozóton,  rakéta-silón,  vízen és homokon át majd útta-
lan utakon vezet tovább,  de minden megpróbáltatásért kárpótol  az északi irányba nyíló,
végtelen látkép. Jámbor József nagyszerű érzékkel találta meg a tökéletesen adekvát, ab-
szurd színhelyet, a titokzatos és félelmetes Zónát, sajnos, a Sztrugackij-Tarkovszkij giccs-
ről nem mondhatjuk ezt el. A "lila gőz" kocsma-filozófia alkalmatlan drámai szituációk létre-
hozására,  noha a három útitárs óriási energiával küzd a méltatlan anyaggal.  Halmi Gábor,
Tóth Joczó és maga a rendező  még így is képes  valamennyire életet lehelni a figurákba,
de létezésünk örömét inkább a majdnem céltalan bolyongásban találjuk meg
Pedig: tíz éve sincs, hogy itt kezdődött a Zsámbéki Nyári Színház  Bázis-korszaka, egy há-
borús témakörbe illő szériával, itt láthattuk  Tóth Joczó-t zord katonaként és a már akkor
fenomenális beregszásziakat  Vidnyánszky Attila Kioldás-ában...
A vándorlás végén válaszúthoz érünk: a kocsmába megyünk be, avagy  az önmagunkkal való
szembenézés helyszínébe lépünk, - bár magunkkal és másokkal főleg vendéglátóipari egysé-
gekben konfrontálódunk,  csábító szirénhangokat követve, hazug módon,  most a másik le-
hetőség mellett döntöttünk. Helyesen:  Szoták Andrea,  az asszonyi örök várakozás mono-
lógjával, búcsúzóul az igazi színház varázsával ajándékozott meg.
Dicsérni kell  Jámbor József  bátorságát és az egész színész-csapat helytállását, ez a külön-
leges helyszín és maga a  Zsámbéki Nyári Színház, bizonyára a jövőben is szédületes alkal-
makat ígér az eredeti utakat kereső, kortárs színházi vállalkozásoknak.

Igazi shakespeari Üres Tér: néhány kaput, agorát jelképező műanyag-oszlop, tenyérnyi víz-
tükör palló-járásokkal,  képzeletünk mégis könnyedén röpít  Ephesus kikötőjébe. Nádasdy
Ádám  kongeniális újrafordítása  legalább annyira találékonyan poétikus és vaskosan közna-
pi, mint az eredeti komédia a maga idejében,  Baksa Imre rendezése pedig szüntelen pezs-
gésben tartja a humor lankadatlan buzgárait. Ötlet-zápor, poén-zuhatag, a következetesen
diktált tempó azonban   csorbítatlanul megőrzi  a cselekmény rafinált szerkezetét. A nagy-
szerű színészcsapat leleményei  könnyedén szervülnek a komikum dús szövetébe, a gesztu-
sok ugyanolyan hatásosak, mint a sistergő replikák.
Kettős főszerepét talpraesett karakter-formálással különbözteti meg  Chován Gábor, nagy
segítséget jelentenek számára  Fodor Annamária és Tóth Hajnalka  villámgyorsan váltható
öltözékei. A hölgyekkel könnyebb a helyzet, az arab környezetnek hála, két lepedővel se-
percz perc alatt vedlenek át klerikál-kurtizánokká. Szoták Andrea  vénlányként is rögvest
felismeri az elcsábíthatóság előnyeit,  kár, hogy egy reális Antipholus révén, neki nem jár
happy ending.  Szamosi Zsófia  hiszteroid Azaléája annyira valószerű,  hogy nem csodáljuk
férjét, amiért a csábos Miriam /Cseh Judit/ karjaiba vágyik.  Soli Baba, a teljhatalmú ural-
kodó, aki előtt az alattvalók szó szerint felnyalják a padlót,  enyveskezű vámtiszt, vagy kéj-
vágyó rendfőnök:  Róbert Gábor minden szerepét pregnáns eszközökkel realizálja.
Egy nagy egyéniség szuggesztivitását csodáljuk  Molnár Erika méltóságteljes deklamációjá-
ban, Ficzere Bélá-ban a színészi jelenlét kolosszális karizmáját. Piros bugyellárisát szoron-
gatva, esdeklően fordul  némi szponzorációért a közönséghez,  persze mi csak hitvány fo-
rintokkal támogathatjuk,  a vágyott dinárok helyett...  Kóbor és Efezusi  Dromióként egy-
aránt remekel a káprázatos  Kövesdi László,  legapróbb gesztusa is ül, nem tudjuk, miért,
neki még egy félreeső szava is elementáris hatású, pl.: elég annyit mondania:  "Megyek!"-
és dőlünk a kacagástól.
Egy éve sem ismerjük  Sütő András Miklós-t, aki félig diákként nagy sikert aratott a "Fém"
főszerepében,  szuperszonikus reagálásainak sebessége,  lézerpenge hanghordozása most
is érthető feltűnést kelt.  Briliáns nagyjelenet,  amikor méla rendőrét váratlanul megszáll-
ja a Gonosz:  habzó szájú metamorfózisa valóban ördögi mestermunka!
Nagy átlagban, elszórt nevetgélésekkel körítve,  elegánsan unatkozzuk végig kőszínházaink
népszerűségre ácsingózó, vicces Shakespeare-jeit.  A sok helyről verbuvált, egyszívű Nep-
tun Brigád,  Baksa Imre energikus vezetésével megmutatja,  hogyan is kell a mának is ért-
hetően szóló, a nevetőizmokat sem kímélő  reneszánsz komédiát játszani.  Reméljük, nem
kell a jövő nyárig várni, - valahol Pest városában csak láthatjuk majd  ezt a pazar előadást.
Egy üres színpad is elég...

2 0 1 0

A rakéta-arányokhoz méretezett,  30X4 méteres betonbunker hosszanti falán  többszintes,
lépcsőkkel, rézsűkkel összekötött polcrendszer sorjáz, alá-, fölé- és mellérendelt szintjein
játszódik  Németh Ákos darabja. A díszlettervező  Trón Árpád  festményeivel is gazdagítja
a hátteret, a tudatalatti bugyrokból feltörő képek, az ecsetvonások szélsőséges expresszi-
vitásával már magukban is  látványos devianciát képviselnek. Vegetáló kisvállalkozások, elbo-
csátás ötven évesen,  fogyatékos lány gyalázása és szexuális megkörnyékezése: napjaink is-
mert jelenségei, melyek tömören szerkesztett, nagyon jól megírt jelenetekben, biztos kéz-
zel egyénített figurák szerepeltetésével realizálódnak.  Jámbor József  rendező vibráló vál-
tozatossággal használja ki a kétdimenziós tér extrém lehetőségeit,  szüntelen mozgással és
apró gesztusokkal egyaránt találóan jellemzi a szituációkat, szereplőválasztása, színészveze-
tése is telitalálat.
A padláson,  önellátásra kender-ültetvényt gondozó kertész-lány, bonyolultságában ellent-
mondásos alakját,  kiforrott színészi eszközökkel  Szoták Andrea  formálja meg.  Csúcsjele-
netében ámuló kolleganőjének, táncolva játssza el képzeletbeli diszkó-kalandját, miközben
a valóságban egyre erősebb drogokkal ellensúlyozza  magánéleti kudarcait.  Anyja többszö-
rösen elvált, keserű csalódásaiban fuldokló kegyszerárus:  Berki Szofi  az elfojtott gonosz-
ság ikonja, kinek számára nincs kiút, hiszen még a szentképeken is "drága a perspektíva..."
A végén felülkerekedik, hiteles metamorfózissal ábrázolja a váratlan siker kisszerű diadalát.
Tinédzser létére,  Hell Krisztina  lefegyverző biztonsággal alakítja a fogyatékos Zsanettet,
elváltoztatott hangja, kőmerev arca, szögletes mozgása bámulatos remeklés, egyetlen egy-
szer húzódik piciny mosolyra a szája, mikor idős főnöke közeledik hozzá, - lám, milyen két-
élűek a dolgok: kívülről nézve ez erőszakos csábítás,  neki viszont talán az egyetlen öröm.
Somody Ildikó kitűnően játssza a rosszindulatú, felszínesen ármánykodó széplányt, akit ta-
lán csak elítélt apjához fűz valamilyen csökött érzelem.  Liptai Dorottya hajával húzza fel
tánciskolájába  az arra tévedőt,  Trón Árpád  tai-chizó börtönőrként,  Krisztus-képként is
emlékezetes.
A dráma nagy része monológokban zajlik,  Hajdú Péter is magában beszéli meg  munkaerő-
és párválasztási gondjait,  Sanyi bácsija  finoman kimunkált,  cizellált elemekből felépített
alakítás. A rendező jeleníti meg  a munkanélkülivé váló kertészt,  aki hosszú magánbeszéd
kíséretében, ujjaival formázott babával ajándékozza meg  a helyébe lépő autista lányt. Té-
tova, elnyelt szavai,  a sértődött számonkérés, mellyel főnökéhez fordul,  a végkifejlet iro-
nikus megoldásában  öntudatos elégedettséggé lényegül:  lehet fürge üzletkötő a gondos
levendula-ültetőből...
A Zsámbéki Nyári Színházban,  Jámbor József  immár sokadik magyar dráma ősbemutatóját
rendezte meg, Garaczi László Csodálatos vadállatok-ja,  Filó Vera Szobalánynak Londonba
után, ez a kitűnő színmű is meg fogja találni útját más színpadok felé is.

A bikafej csak dizájn, nem pattog a flamenco,  nincsenek csempészek és színes ruhák:   a
helyszínnek a neve Sevilla, de az is csak Bár.  Kárpáti Pál ragyogó dramaturgiai érzékkel sű-
ríti Villas Pastia kocsmájába a cselekményt, Bizet opera-librettója helyett, inkább Prosper
Mérimée kisregénye alapján. A Torreádor és Don José hadnagy jó cimborák, a vendéglátó-
ipari alaphangot jazz-combó és kelet-európai import turista-görlök adják meg.
Carmen sem csábító démon, nem is tüzes, nem is cigány:  Lovas Rozi  alkata eleve komoly-
lyá, energikusan határozottá, legyőzhetetlenül öntörvényűvé teszi. A brutálisan mácsó kö-
zegben, ahol a férfi jogosnak érzi, hogy ha szeret és akar egy nőt, az ettől már szinte a tu-
lajdona, s mivel a féltékenység Andalúziában enyhítő körülmény, akár meg is ölheti, - Ő sa-
ját érzéseit követi, így túl korai előfutára az egyenjogosító feminizmusnak. Temperamentu-
mos femme fatale helyett  Lovas Rozi  Nóra-i drámaiságú hősnőt formál meg, biztos, hogy
prózában jobb lett volna, de így, néhány nappal a zavaró akusztikai benyomások után, egy
igen szuggesztíven ábrázolt személyiség eleven képét őrizzük emlékezetünkben.
Carmen a mennyekből lép alá és halálában oda száll fel a kocsmaasztal ravataláról,  Kárpáti
Pál rendezése  kiválóan mozgatja szereplőit  a betonsiló minimál-terében.  Frappáns szöve-
gekkel is gazdagítja a történetet, elég itt a szenvtelen komika,  Rainer-Micsinyei Nóra  va-
jákosan beás élesztgetését, vagy a Carmennel leszámoló monológot idézni. Az elhagyott fa-
lusi szerető,  Czakó Julianna  csalódását árnyaltan kifinomult énekléssel fejezi ki, majd hi-
teles metamorfózissal,  bosszúból szédül mindenki karjába.  Sipos György Don Joséja az el-
vakult szerelem  tüzes ikonja,  elementáris hévvel énekel,  szélsőségessége ellenére képes
megőrizni szimpátiánkat. Gazdagítja az arcképcsarnokot Porogi Ádám, a valószínűleg kevés-
sé jövedelmező humán-szférából lecsúszott, derűsen alternatív kocsmárosa.
Öblös köszöntésére felkapjuk a fejünket:  Molnár Gusztáv-ot harsány antréja egy pillanat
alatt a középpontba helyezi, a torreádor-dalban aztán  teljes erejében mutatja meg ellen-
állhatatlan karizmáját. Grandiózus lényének mélységeit az előadás legszebb jelenetében is-
merhetjük meg:  kikosarazva, remegő szájjal mered maga elé,  miközben remegő kézzel ha-
muzik a lámpaernyőbe, bajnoki könnyei peregnek alá hősi profilján,  bánatos bluest düny-
nyög a mikrofonba, a váratlan, ismét őt hívó válaszra pedig  hitetlenkedve ugrik fel:  "Én?!?
Hát mégis engem...!?!"
Összességében a  Kaposvári Egyetem Színészkará-nak utolsó és utolsó előtti éves csapata
ígéretes produkcióval  rukkolt ki,  tovább növelve a  Csehov.zip, a  Tom Jones, a  Mágnás-
csárdás és a Cseh Tamás-est keltette jó hírét, a szintén végzős színész,  Kárpáti Pál pedig,
koncepciózus írói-rendezői munkájával feliratkozott a reményteli fiatal alkotók sorába.

2 0 0 9

Ahhoz, hogy remekmívű monodráma szülessen, Író kell,  Rendező és Színész. Alina Nelega
fantasztikus beleéléssel képzeli el  a náci háborús főbűnös lelkivilágát, a fanatizmus, az ag-
resszió,  a hétköznapi paranoia és a szenzitív bizonytalanság alkotta,  korántsem őrült sze-
mélyiségképet.  Nézőpontjai változatosak, az indítékok újragondolása igen kreatív,  ítélke-
zés helyett csupán megmutat, helyenként még valami homályos együttérzés csíráit is felfe-
dezhetjük.  Anamaria Pop, megannyi magyar és román mű kétnyelvű,  oda-vissza fordítója,
keményen fogalmazott,  hihetetlen intenzitású  textust ad  az előadás alkotóinak kezébe.
A rendező  Tapasztó Ernő,  gondos elemzőmunkával jelenetezi az örvénylő tudatfolyamot,
mesterien építi fel a hangváltások partitúráját. Klasszikus zongorafutamok, plasztikus fény-
használat tagolja a cselekményt,  az utóbbi skálája  a rideg cella-világítástól a nő-monológ
goyai groteszkjéig ível, a csak felülről árnyékoló fény által pedig eizensteni szörnymaszkok
születnek. A ruházat, a kellék a rendező és a színész közös munkáját dicséri: a sokgombos
állig zárt, puritán papi öltözék,  a levesesfazék, amely később lavórként funkcionál, a ször-
nyű mementóvá váló, apokaliptikus húsdaráló.
Rudolf Hess, az egyre nyilvánvalóbb vereség előérzetével,  átröpült Angliába,  úgymond: a
fegyverszünetről,  a békéről tárgyalni.  Példás következetességgel  az angol vezetés szóba
sem állt vele, lecsukták, - magán/?/bravúrja  nem mentesítette a nürnbergi perben,  élet-
fogytiglant kapott. Bizony nagyobb büntetés ez,  mint egy ciánkapszulás öngyilkosság,  45
év magánzárkában,  az nem a pokol, az az élve eltemettetés.  Lassan felőrlődik a személyi-
ség, bomlik az agy,  de a mélyben ugyanazok az elborzasztó indulatok működnek, amelyek
Hitler helyetteseként vezérelték.  Harsányi Attila  néhány furcsa bevezető gesztustól el-
tekintve, szinte a teljes normalitásból  indítja szerepét, amikor utolsó repüléséről beszél
és azt  az istenkeresés transzcendens magasába vizionálja,  majdnem együttérzésünket is
sikerül elnyernie. De "Isten halott", a szolgalélek a Vezérben találja meg a minden kérdés-
re egyértelmű választ adó parancsolót,  színpadi létezésében  fokról fokra állatiasodik el.
Ahogy csattogó fogakkal zabál,  ahogy a nyers húst tépi,  ahogy a gyűlölet őrjöngésében
saját karját darálja be csuklóig,  az az emberi lélek legembertelenebb mélyrétegeinek ka-
tartikus önboncolása. Sátáni mimika,  sistergő kitörések:  Harsányi Attila istenkísértő út-
ján a megszállott tömeggyilkos figuráját a latinovitsi Cipolla démonikus szféráiba emeli. A
játék mesteri stilizálása dermesztő ellenpontja a téboly szélsőségeinek: nálunk az öncson-
kolás minden bizonnyal véres festéközönbe torkollt volna, - mennyivel rettentőbb a vörös
gézbe burkolt végtag...  Az elfojtott kacagás sikolyként tör elő belőlünk  a rikoltó fejhan-
gon handabandázó nőellenes monológnál, - (ha mernénk, legszívesebben egyetértenénk),
de egyre inkább kénytelenek vagyunk:  saját fasizmusunkkal szembesülni,  a köröttünk ké-
szülődővel és a bennünk lappangóval egyaránt.
Darvas Iván: Popriscsin, Várnai Szilárd: Charlotte von Mahlsdorf,  Bíró Kriszta: Sárbogárdi
Jolán,  Scherer Péter: Klamm tanár úr... A felejthetetlen EgySzálSzínész Remeklések közé,
ráadásul egy frissen alakult színház első produkciójaként, emblematikus felütésként sorolt
be  Harsányi Attila  Rudolf Hess-e. Kisvárda, Miskolc és Zsámbék után, mindenképpen lát-
hatóvá kell tenni a budapesti közönség számára is!       2009.

A botladozó címet lerövidítettük, de ezzel együtt is sokat nyertünk a zsámbéki bemutatón:
egy játékos szellem jókedvű csapongásait. Nincs mese,  nincs konfliktus,  testre szabott fi-
gurák éltetik az ötletes szituációkat. Már a látvány is telitalálat: a panel-panelek folytonos
mozgással variálják a teret, - szobát, utcát,  pultot vagy gyóntatószéket formázva. A 7 fős
Forte Társulat, éppen nem színen lévő tagjai  realizálják a díszletelemek  bravúros koreo-
gráfiáját, hogy aztán pillanatokkal később, újra mint játszó személyek kápráztassanak el. A
lazán sorjázó epizódokban jellegzetes alakok tűnnek fel: az esernyő-krinolinjában örömtán-
cot lejtő fiatalasszony,  kicsapongást kereső harsonás lány,  melák jóember meg kisgonosz
gengszter bajuszban-kalapban és kuplerosné, aki négybetűs előtagú nevében hordja a ka-
lapot. Hetykén pattog a szöveg, ülnek a poénok,  a fura jelenetek groteszk fordulatokban
csúcsosodnak.  A kamaszos  Sipos Vera "még egy kis időt" kér nyilvánosházi beavatásán, in-
kább méretes hangszerét markolássza, míg végül vissza is menekül a párkapcsolat unalmába,
melyben sok változást aligha remélhet  Kádas József bazaltpuhány némaságától.  Földeáki
Nóri  alakban,  jelmezben,  mimikai maszkban tökéletesen formálja meg extrém karakterét,
de a heves szócsatákban is jeleskedik. Félidőtájt átkötőzene szól: "Most kéne abbahagyni",
majd'  kétszer is végighallgatjuk,  kuncogva értékelve a rendező  sokadik frappáns ötletét,
végül a templomba követjük a csöndességében hatalmas energiát sugárzó Simkó Katalin-t,
ahol a gyónás kérdezz-felelek játékát  Andrássy Máté-val abszolválja. Utóbbi, az F.asszony-
sággal folytatott parázs dialógot követően, harmadik szerepében is remekel: Ray Charles-i
zongorista-pantomimje a virtuóz gesztusok enciklopédiája.  Krisztik Csaba  lézersugarakat
imitáló fonalak pókhálóját leküzdve mutatja meg kivételes mozgás-készségét, a kisstílű gyil-
kos alakja után, absztrakt figuráját is páratlan szuggesztióval jelenítve meg.  De a rendező-
nek is van még a tarsolyában: az egész társulattal játszatja el a "nagyon-nagyon kis ember"
ősi bohóctréfáját: lassan kiszállingóznak a szereplők,  de az utánuk csukódó ajtó még egy-
szer résnyíre nyílik, hogy az a láthatatlan parány is kimehessen...
Az új tagokkal erősödött  Forte Társulat ismét bizonyította a korszerű színjátszásban nél-
külözhetetlen sokoldalúságát,  Hajdu Szabolcs  pedig egy ígéretes elsőfilm, egy remeklés,
egy félzsáner /és egy fiaskó/ után friss reményeket ébresztett: még mindig tobzódva szik-
rázik benne az, ami eredeti színházi és filmes alkotásokhoz szükséges.

Az átkos emlékeket idéző /Don Giovanni.../ aréna-kráterben,  melyben immár nem kell lá-
bainkat lógázva műfajhatárokon egyensúlyoznunk, mivel jótét kezek biztonságos ülőkéket
varázsoltak a merész lejtésű falakra, felnövő gyerekek gyülekeznek gyereklelkű felnőttek
társaságában.  Lackfi János versikéi inkább vicces szófacsarások,  a megzenésítés viszont
egészen kiváló,  Heidl György a gyermekdalok szokásos szolmizációs gyakorlatait magasan
felülírva, invenciózus, jól énekelhető opuszokat komponált,  kiválóan hangszerelt és a kí-
sérő-zenekar oszlopaként is remekel. A nyugati látóhatáron lassan bukik le a Nap, Lovasi
András észrevétlenül közelít saját számai felé,  az egyre oldottabb légkörben végre a so-
kat idézett szövegek hangzanak fel.  Minden szó a helyén, minden enjambement ül, min-
den frázisnak súlya van,  minden fordulat eredetien szellemes.  A fájdalmasan ívelő hang
archetipikusan tragikus mélységeket rejt,  zuhanunk  a varázslatba,  semmit sem tudunk,
csak átéljük a létezés sírását és örömét.  A Zsámbéki Nyár  legemberibb estje, felejthetetlen zárása volt, tündéri nyárvégi ajándék.

A baljós emlékezetű kráter-színpad,  /Don Giovanni...brrr!/,  lábtartókkal kényelmesebbé
tett nézőtérrel csábít,  Misima Jukio  sűrű kamaradrámájának viszont  nem tesz jót a sza-
badtér. Hitler leszámol potenciális ellenfeleivel, köztük a régi harcostárs Röhmmel, akivel
a kezdeti évek óta testvéri fegyverbarátság köti össze. Jámbor József rendező, aki  japán
tudását könnyed kalligráfiákkal igazolja,  közvetítő nyelv mellőzésével ültette át a ragyogó-
an felépített drámát, következetesen kialakított szituációkban mozgatja  mesterien össze-
hangolt együttesét.  A szocialista forradalmat vizionáló ideológus, Georg Strasser szerepé-
ben  Berki Szofi  villant fel attraktív színeket, a háttérből megfontoltan irányító nagytőke,
a  Tokaji Csaba által árnyaltan formált báró Krupp személyében győzedelmeskedik. Az est
első részében felolvasószínházként játszott, szintén Misima-műben rátermett frissességgel,
lányszerepben feltűnő,  inkognitóját keményen őrző,  csak XXX-el jelölt fiatalember itt vé-
reskezű  Himmlerként bukkan fel,  míg  Trón Árpád,  aki ott a ház urának ágyasát játszotta,
most a talicskás munkásosztály  emblematikus figurája után,  mint Göring marsall tesz pon-
tot a leszámolás végére.  Tóth József  a lelkes népvezértől,  a kancellári elbizonytalanodá-
son át,  a ridegen számító politikusig  rajzolja meg a legkevésbé sem őrült Führer személyi-
ségének kiteljesedését. Alakítása mentes az ismert sablonoktól,  szokatlan aszpektusból vi-
lágítja meg a deviáns karaktert. Finoman árnyalt játékában méltó társa  a jellemének behí-
zelgő, jóságot sugárzó, színjátszó oldalát megjelenítő alterego, melyet Szoták Andrea állít
elénk, mosoly mögé rejtett, szuggesztív gonoszsággal.  Jámbor József az SA-főnök brutális
naivitásának hiteles ábrázolása mellett, eleven jelenlétével,  brechti beszólásaival, de még
gitáron kísért rappelő songgal is bizonyítja sokoldalúságát.  Felfedezői munkája révén igen
érdekes darabot ismerhettünk meg, melynek alkotói továbbgondolása később, remélhető-
leg újabb színpadra állításhoz is vezet majd.

A rakéta-hangár előtere valóban csak terecskének nevezhető, de a műanyag hullámleme-
zekből tákolt díszlet tökéletesen kielégíti a funkcionalitás összes igényét.  Kovács Dániel
szcenikai leleményességét  még inkább bizonyítja  az Inast,  az egyetlen normális embert
játszó, őserejű  Molnár Gusztáv  által bevonszolt utánfutó, amely a lakodalmi dáridó szín-
terét adja. A többi szereplő elég ütődött, az egészséges komikum irányában elrajzolt ex-
trém figura,  a rendező azonban képes a tarka forgatagot  keményen rajzolt szerkezetbe
terelni. A pergő dialógusokat, a poénoknál, fordulatoknál villanásnyi zenei effektek tagol-
ják, az összetűzések, torzsalkodások, verekedések permanens mozgásban tartják az inten-
zív lendületben viharzó együttest.  Pöröl, vitatkozik, ordít és rikácsol itt mindenki, de ez
nem vezet túlzásokhoz,  viszont a humor  elapadhatatlan forrása.  A kőszínházi vendégek,
Takács Nóra Diána és Pető Kata professzionális mércét állítanak, de a szputnyikos csapat
állja a sarat.  Szabó Zoltán  kamaszos vehemenciával,  Jankovics Péter könnyed eleganci-
ával jellemzi figuráját,  Téby Zita az ex-velencei fél-úrilány szerepében erőteljes képessé-
geket mutat.  Hay Anna  szuggesztív jelenlétét  groteszkbe hajló játékkal hatványozza, az
előadás legjobbja  Orosz Ákos, aki szélsőséges indulatainak  hatásos ábrázolását, páratlan
mozgásművészeti bravúrokkal tetézi. Szerelmét egy méretes balhoroggal keni a falhoz, ré-
szegen pedig  egy gumibábu esetleges hajladozásaival imbolyog,  miközben hangban, mimi-
kában, gesztusokban, messze elkerülve a sablonokat, a mulattató tudatvesztés autentikus
képét rajzolja meg.
Kovács Dániel első, félsikerű bemutatkozása után, átgondolt, koncepciózus rendezésével
igazolta a várakozásokat, a Szputnyik gárdája pedig egy gyümölcsözőbb hangvétel irányába
tett biztató előrelépést.

Már a bemelegítés is tündéri, (meglestük...):  fehérruhás boldog lelkek lebegő tánca a ta-
tamin..., amelyet a szabadtéren szalma-padlat vált fel. Könnyed, lassú forgásban, véletlen-
szerűen változatos alakzatokban, hullámzó gesztusok kavarognak. Fiúk-lányok évődnek, ke-
rülgetik kóstolgatják egymást, a hetyke rámenősség, a vidám kacérkodás,  majd a ruhasuly-
kolásból kialakuló vizes kergetőzés alakul  varázslatos képpé.  Kulcsár Viktória  énekét kó-
rusok követik, az intonáció egészségesen népies, vibrátómentesen direkt. A Derevó-ból és
a debreceni Halotti pompá-ból ismert  Oleg Zsukovszkij  egyszerűségében szuggesztív ko-
reográfiát teremt, extrém személyiségével pedig végig a játék mozgatója. Szalmásszekeret
vonszol elő, amely füstölgő mementóvá válik, - tocsog a pocsolyában, végül a szalmamezőn
nagyívű mozgásmonológgal kápráztat el.  A harmadéves osztály együttese  nagyszerű hangi
és fizikai felkészültségéről tesz tanúságot, átszellemült színpadi létezésüket az improvizatív
együttműködés még tovább fokozza. Rituális menetben,  lassúdad vonulnak  fejük fölé tar-
tott kőkoloncokkal, Wunderlich József ének- és furulyaszavának kíséretében, majd az egy-
másra találás örvénylő forgatagában, a hetykearcú Mikola Gergő poétikus muzikalitású tán-
cát csodáljuk. A fináléban a Születés elemi misztériumát  viharzó energiájú, eleven drámai-
sággal  Kosik Anita jeleníti meg,  a teljes társulattal egyetemben,  transzcendens magassá-
gokba röpítve a különös este élményét.

Litvay Nelli  avatott kézzel  dramatizálta  a legkisebb fiú kalandjait,  erőteljesek a figurák,
izgalom és humor is van bőven. A jól felépített cselekményt  Wittek Béla zenéje tagolja, a
pengetett népdal-motívumok társulnak  változatos ütős-effektusokkal. A legapróbb gesztus
is megkapja akusztikus hangsúlyát,  a zenei háttér  az egész darabot összefogó szövetté áll
össze. Baksa Imre irányításával az együttes felszabadultan komédiázik, lendületes a tempó,
töretlen a játékkedv, a tenyérnyi térben, szinte jelzések nélkül realizálódik a királyi udvar
éppúgy, mint erdő-mező, avagy a vészjósló mocsár. Vass György - annyi briliáns karaktersze-
rep után - kamaszkirályfiként bizonyítja természetes hitelességét, gyermeki rácsodálkozása,
kedves hősiessége egyaránt szívmelengető. A sajnálatosan ritkán látható  Molnár Erika jó-
ságos dadusa,  bölcs erdei tündére  a kezdet és a vég két sarkalatos alappontja,  kivétele-
lesen szép deklamációja most is feltűnik.  Gyakoriak a villámgyors szerepcserék, ebben ta-
lán  Ficzere Béla  jár az élen, akinek spektruma  a királyi atyától a vérszomjas farkasig ível
és aki minden alakváltozáshoz képes  a tökéletes belső azonosulás eszközeit megtalálni.  A
bőség zavara: - talán mégis a  Mocsári Pribék  szerelmetes gonoszságát szerettük a legjob-
ban...  Kovács Andrea mesés színpompájú, fantáziadús ruhái eleven látványvilágot varázsol-
nak elénk, a sok pompás jelmezen túl, a zipp-záras nádszálak sem szégyenkezhetnek... Her-
cegi díszben pompázik, majd végóráit élő paripaként látjuk újra:  Kövesdi László-t nem az
egyébként kitűnően funkcionáló  szőr-bekecs és lapátfogazat  teszi valóságossá. Bicebóca
járás, megtört pillantások, nagyszerű mimika, - totális átlényegülés,  amely később,  újabb
metamorfózissal  szilaj táltos-ménné varázsolja.  A színpadi szerepekben  ritkán látható szí-
nész felejthetetlen csodalova, bízvást az utóbbi évek legjelentősebb állat-emberalakításai
közé tartozik.  A zsámbéki előbemutató után,  ősszel már az  Új Színházban kerül a kis- és
nagy-közönség elé a kitűnő mesejáték, gyermekek és szülők örömére.                    2009.

2 0 0 8

A zöld kupacból bohókás figura ugrik elő,  groteszk ugrabugrálással  parodizálja a messiási
madárijesztőt.  Oleg Zsukovszkij,  a derevó-s gesztus-kincs virtuóz alkalmazásával, később
a keresztrefeszítés felé araszoló  Megváltó útjának stációit  eleveníti meg,  a végén pedig
egyetlen artikulált üvöltéssel  teszi feledhetetlenné extrém figuráját. A mindenoldalúság,
a kifejező eszközök teljes arzenáljának magától értetődő használata: a deklamáció, az élő
és a háttér-zene, a több síkban folyó történések, a térbeli mozgás-rendszerek, a karakte-
risztikus ritmusváltások és mindezen egyenrangú momentum  fenséges egységbe forrasztá-
sa jellemzi a lenyűgöző produkciót. A Szarvassá vált fiú emlékezetes látomása után még le-
tisztultabb,  még inkább a szövegből sarjadzó, még gigantikusabb alkotás született. A ször-
nyű gyilkosság képeit ásító szakadékok balladai sötétsége uralja, a krisztusi passió oratori-
kus magasságokban szárnyal. Három kaszás pengéje suhint, három bőgő teste döndül, sira-
tó vijjog, litánia zeng, a párhuzamos cselekmények ellenpontjait  a térbeli mélységélesség
dinamikus vibrálása erősíti.  A beregszászi  régi gárda helyett  Vidnyánszky Attila  most a
lendületesen formálódó debreceni társulattal építi fel mennyei katedrálisát. Váratlan fel-
adatát a teljes együttes olyan nagyszerűen oldja meg,  mintha évek óta beszélné a rende-
ző színpadi nyelvét, pedig soraiban mindössze hetedfél beregi őslakos található. Edelényi
Vivien bukolikus éneke és kitöréseinek drámaisága termékeny szimbiózisban él  Pál István
hegedűjátékával, Kiss Gergely Máté erőteljes hevességgel állítja elénk ifjú hőseit. Csikos
Sándor és  Ráckevei Anna  megható emberpárja,  a szkípei stílben edzett  Bicskei István,
az őserejű  Varga József,  egytől-egyig szilárd oszlopai a grandiózus szerkezetnek. Karnyó-
nébeli kapolcsi beugrásával, Trill Zsolt szerepében /!/ már megvillantotta oroszlánkörmeit
az ifjabbik Vidnyánszky Attila,  igen összetett garabonciás diáki alakjában  most is fénye-
sen helytállt.  Újhelyi Kinga  komor felkiáltójelként,  hangba-mozgásba sűrítve a tragikum
feszültségét, nőiességének drámai izzásával uralja  a szenvedéstörténet misztériumjátékát.
De a színpadi játék organikus szövetében még a népi humor színei is megférnek,  Borbély
Szilárd két írásműve bőkezű gazdagsággal ad teret  a legváltozatosabb teátralitásnak. Bol-
dogan fogjuk elolvasni, de sorai most már örökké  a zsámbéki hangár végtelenbe vesző ké-
peit idézik. A költői szövegtest  Vidnyánszky Attila teremtő géniuszának az archimédeszi
pontot nyújtotta,  amelyen szilárdan megvetve lábát,  titáni erővel mozdította ki helyéről
egész színházi világképünket.                                                                        2008. ősz

Ellentétben a színházról író hazai recenzensekkel, ritkán szólunk szerzőkről, a színházban a
rendező és a színész munkáját tartjuk elsődlegesnek. Mai, magyar és kitűnő:  Sultz Sándor
színművének kivételes bánásmód dukál! Végre egy darab, amelynek nincs "mondanivaló"-ja,
nem kell  "üzenet"-ének megfejtésével bíbelődni,  de van ötletes kiindulópontja, rejtélye-
sen bonyolítja a cselekményt,  dialógusai frappánsak,  humora briliáns és ami bízvást a leg-
fontosabb: karakterei nagyszerű játéklehetőséget nyújtanak. Nem árt egy kis Csehov-isme-
ret, szerencsére az emlékezetes  kaposvári és zsámbéki Három nővér-ek  után ínyenc élve-
zettel figyeltük a tovább élő figurák lelki bonyodalmait, természetesen a rakétabázis lepuk-
kant épületéből találékonyan kialakított váróteremben. A moszkvai expressz ugyan nem állt
meg, de mi nem vártunk hiába,  sziporkázóan lendületes, eredeti ízekkel fűszerezett, pom-
pás előadásban volt részünk.  Jámbor József  invenciózus fényváltásokon kívül,  hangjátéki
elemekkel is tagolja a történéseket, gondosan árnyalja a szereplők változatos érzelmi viszo-
nyait, mozgásukat, gesztusrendszerüket pedig egészen kiválóan építi fel. Csak egy példa: a
tűzzel-vassal  eszközölt,  brutális sebkezelést hősiesen álló  Pavlovics Anton,  két karjában
fokozatosan vállig emeli Irinát, míg végül annak szűzi ölébe fúrva arcát, egyszerre éli meg a
a kín szenvedését a vágy szenvedélyével.  Nagy László Zsolt markáns férfiassága ugyan ne-
hezíti az ellen-Csehov összetett hitványságának bemutatását,  de alkatidegen feladatát így
is derekas helytállással oldja meg. A majd' végig a színen lévő  Pallai Mara  sokoldalúan fes-
ti meg a hajdani bakfis "húsz év múlva"-képét, hullámzó érzelmeit, ambivalens vágyait érzék-
letesen ábrázolja.  Különös erőterében aktivizálódnak a rajongó férfiak,  mégsem történik
semmi, hacsak az a vonat be nem fut egyszer... Az erősen nyugdíjas Csebutikin ex-doktort
a hamvasan ifjú  Simó Krisztián  alakítja, meglepő érettséggel használva ki a fura szituáció
adta fanyar humor lehetőségeit. Játékmódja finom és gyengéd, kitűnően illeszkedik a kon-
cepció groteszkségéhez. Anton Pavlovics Csehovot maga a rendező, Jámbor József teste-
síti meg, aktív udvarlóból lassan rezonőrré vedelve át, akinek talányos figurájában a /bel/-
politikai alvilág számos alakja képez nyúlós kevercset,  beépített besúgótól a japán kémig.
Nincs itt jó és rossz, egy kutya kölyke mind a két Csehov, nincs siker és nincs vereség, a
győztesek viszont mi, a szellemes játékot kitörő örömmel nyugtázó nézők vagyunk.

Trill Zsolt kissé ütődött kamaszként ismerkedik a "libák", azaz a tündéri hölgykoszorú bájai-
val, legkisebb moccanása is könyvtárnyi elemzést érdemelne, egyből a reneszánsz életöröm
kacagtatóan pezsgő forgatagába csöppenünk. Hirtelen Orff Carminájának súlyos hangtömb-
jei zuhannak ránk, haláltáncba rémül a színes tömeg: Pestis! A dermesztő közjátékot az úri
népek vidékre menekülése követi, sorra elevenednek meg a részben ismert történetek. A
mondatokat zenei frázisok kísérik, gesztusnyelv kommentálja, a pantomim, a tánc, a mimika
teljes eszköztára fokozza  a komikum áradását.  Itt mindenki gyönyörűen artikulál, anélkül,
hogy jottányit is engedne  a könnyed természetességből,  itt mindenki úgy mozog, mintha
artista, táncos és kaszkadőr lenne egy személyben, a rendkívül összetett színpadi történé-
sek tökéletes szinkronitásban játszódnak.  Folyvást új mozzanatokat felfedező, lankadatlan
figyelmünket,  ötödször látva is szakadatlan izgalomban tartja a spektákulum briliáns össze-
tettsége. Varga József a kedvenc sólymát sültként,  az asszonyát pedig tévedésből felszol-
gáló két jámbor szegényember portréja mellett, több nőszemély ágyában talál bőséges vi-
gaszt. Az elragadóan pipiskedő butuskát,  Béres Ildikó-t  Gábriel arkangyal képviseletében
buja faunként röpíti  az élvezetek mennyországába,  "vízen és gyökereken"  élő remetéjét
viszont végkimerülésbe hajszolja a sűrű arab éjszakákat idéző  Szűcs Nelli kislányosan gát-
lástalan mohósága.  Rácz József és  Kristán Attila stroboszkóp-lábú kettőse, tucatnyi alak-
változatban,  diszkrét be-és kiszólásokkal  fűszerezi a cselekményt,  melyhez a társulat ép-
pen szabad tagjai lüktetően eleven hátteret biztosítanak. De jut főszerep mindenkinek: a
sugárzó szuggesztivitású  Orosz Melinda  gyönyörre vágyó bakfisa szerez élveteg perceket,
Vass Magdolna  az állhatatos szerelem halált is vállaló tragikumát és a fájdalmas lemondás
katartikus szépségét állítja elénk.  Elmosódik a határ a kis- és nagy szerepek és szereplők
között,  a nagy egészben mindenki  a tehetség és a kiművelt képességek maximumán mun-
kálkodik, így hozva létre az együttjátszás varázsos optimumát.  Szűcs Nelli  egyetlen mon-
datba fél felvonásnyit sűrít, /"nagyon hideg volt..."/, Tessa figuráját pedig szinte kizárólag
hangtalanul is mindent elmondó arcjátékkal építi fel. Tóth László gyóntatópapként, zené-
re!, valóságos taichi-karate performanszot mutat be a szentté dicsőülő Trill Zsolt gonosz
emberével,  akinek ez vagy harmadik  szédületes megtestesülése  az est folyamán. Hiszen
láttuk őt teherbe ejtett "nagybeteg" bíróként, kinek áldott méhében egy egész kuruzsló-
csapat tűnik el, aztán komor daliaként fennkölt virgonc ficsúrként meg kéjes szerelmi láz-
ban,  végül a kacsavadászat nagymonológjában,  amelynek betetőzéseként  kedves vadász-
kutyáját is eljátszotta. Mit játszotta!...: totális átlényegüléssel  ÉLTE  az állat- és embervi-
lág boccacció-i példányait ...
Aki kíváncsi, milyen is a korszerű színházi totalitás, amely nem bújik a hamis elvontság csal-
fa ködébe, de népszínház és csúcs-színház egyszerre, az éltető humor és a sodró lendület
lenyűgöző egysége, az jöjjön el egy kicsit a mindennapok pestiséből az újjászületés derűs
életörömébe!                   

A Pulcinella közlegényként immár zsámbéki őslakosnak számító  Andrea Collavino  comme-
dia del' arte stílusba transzponálta  Deme László és  Simon Balázs szüzséjét, sikerrel örö-
kítette át a játékmód meghatározó elemeit,  a társulattal közösen alakultak ki  a frappáns
dialógusok és lám, máris egy váratlanul eredeti, újszerű előadás született.  Chován Gábor
Ábrahám - Musztafa - Ádám-ként,  minden relígióban derekasan állta a sarat,  szívesebben
láttuk volna többet álarc nélkül,  kisfiús embersége akkor érvényesült igazán.  Cseh Judit
áldozati báránya, üldözött Aisája egyaránt meggyőző volt, a terrorista-újonc  Sütő András
fergeteges lendülettel komédiázott.  A maszkok jóvoltából kitüntetett szerephez jutott a
a hangbéli megformálás:  a szférák géphangján szólt  Naszlady Éva  ironikus arkangyala, a
gombafejű családi kör  bábeli lármában sipítozott,  Kálmánchelyi Zoltán,  mint pszichobá-
csi, terrorvezér és végül  mint konferanszié kápráztatott el  bravúros megszólalásaival. Az
együttes könnyed eleganciával, szédületes iramban realizálta az állandó szerepváltásokkal
tűzdelt marathoni ötletzuhatagot, amelyet  Simon Balázs  rendezése az átgondolt szerke-
zet geometriájában fogott össze.  Gergelyi Júlia észbontó vijjogáson túl,  énekkel, tánc-
cal, szuggesztív jelenléttel bizonyította szikrázó sokodalúságát. Jól kihasználtatott Liskán
Ferenc csapóajtós színpada,  kiváló ötletnek bizonyultak  a szereplőket színre lökő, majd
sejtelmesen eltüntető függöny-hasadékok.  Ketten is tervezték  a hatásosan funkcionáló
ruhákat:  Kárpáti Enikő mellett Naszlady Éva, aki egy nyíltszíni átöltöztetéssel, az orrunk
előtt alkotta meg   Mohamed jelmezét.  Isteni erővel uralta a színpadot a végre újra szín-
padon látható  Baksa Imre, aki egy házsártosan Atya-i veszekedés után, -melyben kiderül,
nem bírta végignézni a /nem Néger!/ pápa megválasztását, -úgy kiborul, hogy visszavedlik
őrjöngő Rendező-vé, pompás karakter-epizóddal gazdagítva az amúgy is bőséges kínálatot.
Egészséges vásártéri energiákkal telített, vérpezsdítő mulatság,  reméljük, hogy nyári fel-
üdülésként a téli idényben is látható lesz!

Ádám, egy személyben az Úr, becsavarta az égőt és lőn világosság, sejtelmesen derengő,
tétován halovány. A visszafogottság, a józan értelmezés, a harsány csúcspontok kerülése
jellemzi az előadást, az agyoncsócsált remekmű végre értelmes olvasatban kerül elénk. A
társulat lendületes földmunkával  építi a föltúrt,  kupacos teret,  még ki sem űzetett, de
máris orczája verejtékével  küzd.  A színek költőien alulvilágítottak,  a zene is halk,  soha
nem hallott sorok  szólalnak meg,  a körbe terített ponyva-szőnyeg és a körkörös futások
az örök ismétlődés motívumát erősítik. A rendezés pontos elképzelések alapján, célrave-
zetően tökéletes szerkezetet alkotott meg,  térben, képben, ritmusban igazolta eredeti
vízióját. Kevesebb idő maradt a szóbeli megjelenítés finomítására,  a produkció, remélhe-
tőleg, majdand színpadon nyeri el végső formáját. Egyre erőteljesebben muzsikál a bereg-
szászi gárda, az egymást erősítő összmunkán túl, minden újabb darab rejt izgalmas megle-
petést: most  Sőtér István metsző karikírozó képességét figyelhettük meg.  Varga József
Ádámját robusztus őserő jellemezte, míg  Vass Magdolna  Évája töretlen naivitásával, em-
beri hitével tűnt ki. Nemcsak a termetes Ádámot cipeli  az űrjelenetben a vállán,  de az
egész produkció terhét:  ő az inspiráló, ő a mozgató,  ő a tagadva újjáteremtő,  igazi is-
ten, Lucifer, aki  Trill Zsolt  megszemélyesítésében  igazi hőse az   Ember történetének.
A rakétahangár betonbarlangjai  komoran visszhangozzák a madáchi sorokat,  remélhető-
leg a jövő nyáron is:  jó lenne, teljesen kiérlelt formájában, újra álmodni mindannyiunk
közös múltját és jövőjét.

Évekkel ezelőtt, itt a Rakétabázis Hangárján köpködtük a csirizt,  Pálffy Tibor testképén kí-
vül sok szépséges vizuális gesztus maradt meg bennünk, de az a Passió csupán vázlatos elő-
képe volt a most bemutatott szenvedéstörténetnek. Kicserélődött az együttes, kiváló tán-
cosok, ragyogó fiatal színészek találkoztak,  na meg a Tavasz ébredésének emblematikus fi-
gurái.  Szálinger Balázs  jóvoltából hatalmasat erősödött  a szöveg,  az ismert evangéliumi
textusok apokrif idézetekkel, saját leleményű szituációkkal egészülnek ki.  Változatlan grá-
nitalap a zene, recsegő freejazz-sikolyok, pulzáló effektek, csöndbe dermedt kóruspianisz-
szimók,  akkordtömbök fölött sistergő recitativo tagolja  a méltóságteljes léptekkel épülő
cselekményt.  Horváth Csaba egyre gazdagodó gesztusnyelve minden szereplőt képes meg-
különböztető, egyedi elemekkel jellemezni, az ismétlések monotóniájában erősödő tömeg-
mozgások éppoly hatásosak,  mint a szólók és az egymást ellenpontozó szinkron-mozgások.
Az őserejű rendező  Horváth Lajos Ottó-ban megtalálta a jézusi IstenApát, aki emberi melegséggel
deklamálja gyönyörűséges kinyilatkoztatásait,  legyőzhetetlen szuggesztivitással járva végig
a Via Dolorosát. Emberkarokkal vonszoltatik, emberujjak szegeivel veretik, emberkeresztre
feszíttetik, emberségből született eleven istenként magasztosul örök jelképpé. Árulója te-
szi halhatatlanná,  Krisztik Csaba Júdásként a bizonyosságot kereső és aktívan beteljesítő
erő, akinek legkisebb mozdulata is iszonyatos energiával sugározza a Mesterét és önmagát
is feláldozó pozitív intrikus démoni igazát. A koreográfia elviselhetetlen terheket ró a sze-
replőkre, áldozatos teljesítményük lenyűgözően elképesztő, porban lihegnek, izzadságban
úszva lisztben hemperegnek,  de az igazi érték mégis a megjelenítés hőfoka, a belsőből ve-
zérelt teljes átlényegülés. Hogy a látszat ellenére, mennyire nem fizikai feladatról van szó,
mi sem bizonyítja jobban, mint Krisztik Csaba izomzata, amely már az első pillanatokban, jó-
val az akciók megkezdése előtt,  a lelki koncentráció gigantikus feszültségétől fűtve, fény-
lő verítékben fürdik... Zarnóczay Gizella  elementáris drámaisággal interpretálja az  Anya
mitikus alakját, emelkedett és hétköznapi megszólalásai egyaránt megrázóak. Extrém hang-
vételű,  zümmögve kísért kantinélájában  Földeáki Nóri  átszellemült éneke színjátszáson,
test-művészeten túli,  eddig ismeretlen kvalitásait villantja fel,  Bora Gábor acsargó kutya-
figurája,  Dévai Balázs szerelmi- és halál-tusája emlékezetes.  Meditatív tanítványi áhítatá-
ból könnyedén vált  profán börleszkbe  Andrássy Máté, aki porból, sárból emelkedve, ele-
ven keresztként emeli az égre krisztusi terhét: magasztos pillanat, a Fizikai Színház menny-
bemenetele...
Lehet, hogy lisztes padlat nélkül is ugyanolyan hatásos lenne, bár minket műtőorvosi álarc
óvott, a gesztus-színház éltető organizmusai alaposan megfertőztek: lázas rajongói lettünk
Horváth Csaba Fortedanse-ának.  

2 0 0 4 - 2 0 0 7

Csupasz a színpad, néhány ajtónyílás, az előtérben víztükör. Bejönnek civilben a szereplők:
"a Vihar-t fogjuk eljátszani..." és perceken belül  életre kel a csoda,  az Üres Tér fénnyel,
energiával, igazi kortárs színházzal telítődik, a szédületes fiatal rendező-óriás és a nagysze-
rű társulat jóvoltából.  Székeket hoznak be vagy kottatartókat, egyszer egy ülőkádat is,
azért kellékek akadnak: üres bőröndök sokféle funkcióval, fallikusan meredő csáklya, de a
színpad titkos áramköreit  Rizsakov  zseniális elképzelései izzítják. A legapróbb mozzanatot
is sokoldalúan tárja fel, szóban, mozgásban, játékban, tárgyi és emberi gesztusokkal, követ-
kezetes ökonómiával, pontos elemzéssel, szigorú önfegyelemmel. Ha egy szóval kellene jel-
lemezni alkotását,  a magától értetődő  Egység lenne a találó meghatározás.  A jelmezek is
az ő munkái, rengeteg átöltözés van, de a sápadt seszínek, a fekete-fehér visszafogottság,
a kolorit szűk ámbitusa  szinte észrevétlenül jellemzi,  árnyalja a szituációkat. A kimunkált
minimalizmus nem zárja ki az annál hatásosabb, váratlan gesztusok alkalmazását, de a
szélsőségek is pontosan helyükön vannak. Nem véletlen, hogy a nagy orosz színházi hagyomány
légkörében felnőtt beregszászi óriások tökéletesen képesek megvalósítani az originális vízi-
ót. A szelíd Tóth László, az alapkarakterétől igen távol eső, szangvinikus akarnok-figurából
hiába szól ki a közönségnek,  miszerint "...ma megint túljátszottam...",  alakítása a teátrumi
metamorfózis ritka példája.  Szűcs Nelli  elementárisan gonosz, villanásnyi felbukkanásai a
szerelmi előjáték jelenetében metsző kontrasztját képezik álszent erkölcsösködésének. Fe-
kete lelkét és ruháját  a váratlanul kirúzsozott ajkak  tüzelő villámfénye leplezi le.  Vérbeli
komédiásként lubickol parádés szerepében, sőt, bőrönd-horgászás közben a vízben is Trill
Zsolt, aki a bohóc-maskarában rejtőző  kocsma-filozófus  gondolati mélységeit is ábrázolni
tudja, csakúgy,  mint a tű-cérna nélküli gombfelvarrás misztériumát.  A frappáns fürdetési
kép kényes szituációját kiválóan oldja meg  Mercs János,  a felnőni nem tudás, a gyermeki
kiszolgáltatottság,  később az italba oldódó önfeladás  szuggesztív megjelenítésével.  A sze-
relembe zuhanó  Andrássy Máté  kicsit finomabb a kelleténél,  érzelmeinek hevét  tovább
hűti a partner-hiány, egy őszinte elbődülés azért megmutatja titkos tartalékait. Szűcs Kata
viszont,  türelmes reagálások fojtott csöndessége után,  amelyben rebbenésnyi gesztusok-
kal nagyszerűen érzékelteti az ugrásra készen lapuló aktivitást,  a várva várt találkán, társa
vakító fehérizzásában  másodpercek alatt  válik a vágyban égő nőiesség  glóriás angyalává.
A csókos abgang  sokáig emlékezetes marad,  amiben része van  Krisztik Csabá-nak is,  aki
egyedülálló mozgás-virtuozitásán túl,  amelyet, többek között egy szédületes, jó két méte-
res nyakba-ugrással bizonyít,  most találta meg igazán  az emelthangú deklamáció átütő tó-
nusát. Pompás a koreográfia: keringő a nyakiglábbal, a groteszken buja tangó, az együttes
össztánca, megannyi érzékletes kivetítése a hangulati történésnek. A találékony zenei ef-
fektusok közül is kiemelkedik a fantasztikus gárda kórusa, a monoton zúgásból feltörő frá-
zisok,  dallamcsírák hullámzó áradásával.  Ez is  Viktor Rizsakov  műve?  Ha igen,  ha nem,  
az előadás az Ő remeklése, amely Debrecenben és országosan is az új évad meghatározó
eseménye lesz, emlékezetes lecke a hazai színházaknak és rendezőknek...

Első fagyhalálunk a beregszásziakkal a Kioldás volt, 7 Celsius fok!, mégis megnéztük másnap
is, akkor már csak 6 fokon,  de múlhatatlan emlék a Tóték tornádója, mikor a nagyérdemű
a színházi buszból előkotort jelmezekben próbálta átvészelni a hideghullámot. Most csak öl-
döklő szélvihar dúlt, de a forró hangulatot ebben az esetben sem tudta lehűteni. A rende-
ző  Vidnyánszky Attila  villámosztó Zeuszként uralja a fergeteges produkciót, tobzódó öt-
let-vihara rálicitál az égiekre,  de a szédületes iram  ellenére is  példásan őrzi  a szerkezet
kiegyensúlyozott arányosságát.  A szereplőgárda nagyrészt  a csodálatos társulat fiatalabb-
jaiból áll, gyakorlatilag végig a színen van mindenki,  amikor figurája éppen nem jut szóhoz,
a folyamatosan játszó zenekarban tevékeny. Mert a zene az véges-végig szól, aláfestés vagy
kíséret, finom háttér vagy harsány kórus, népdal, műdal, sanzon, ária: dinamikailag, muzika-
tásban tökéletes,  irigyelt példája lehetne  az egyenrangú mellérendeltségnek.  A végkifej-
letben megjelenő  Schwartz apuka, aki jól kiosztja a honi színház korrupt uram-bátyám vol-
tát:  Katkó Ferenc elbűvölő klarinét-játékával vezeti  az állandóan változó összetételű mu-
zsikus-csapatot. A  Béres Ildikó - Gál Natália  duó kikapós konyhatündér-vokálja méltán di-
cséri a darabot, hiszen itt "...mindenki énekel...!!!", különösen az alig ismert népdalok sora
kifogyhatatlan humorban és kedvességben.  Ferenczi Attila  lendületes Gyuri pincére önkí-
vületi rappeléssé fokozza népi dühét,  de félelmetesen helytáll a kellékekkel vívott cervan-
tesi párviadalban is. A párhuzamos történések kidolgozottsága talán legfeltűnőbb értéke a
Vidnyánszky-stílusnak,  a zenészek keresetlen szavakkal kommentálják  a cselekményt, frap-
páns kiszólások hangzanak el a közönség felé, az összes figura folyamatosan él a színpadon.
A Mámiként szédületes mimikával és nádszál-hajlékonysággal sziporkázó  Kacsur Andrea  és
a pantomim-hős Szellemfi,  Sőtér István  hosszú percekig ücsörög a rivaldánál, velős szókin-
csük tartománya az egyszavas "kulisszá"-tól csupán  "Sztanyiszlavszkij"-ig terjed,  jelenlétük
komikus szuggesztivitása mégis permanensen élő.  Szabó Imre vaskos egyszerűségű létezés-
sel formálja Kányai fogadóst, tüzes lánykája, Orosz Melinda  most is kitűnik sziporkázó für-
geségével és játékának zsigeri virtuozitásával. Az est abszolút hőse  Rácz József, aki gyors
átváltozásokban bővelkedő szerepét bájos mozgékonysággal,  végtelenül szimpatikusan ala-
kítja. Éneklése magában is esemény, poéntírozása találó és tempós, mozgás-készsége feno-
menális. Cigányprímásként virgázik, álgrófként raccsol, táncol, szteppel, parókát vált, pofa-
zacskót növeszt, neki aztán tényleg minden megy historico-tragédiától a komiko-pastorikóig. Végig érezzük a shakespeare-i szellemet,  az aktuális "mondjon le!"-től a hamleti csatta-
nókig. Mert népszínház ez a javából,  nagyokat derül a vásári nép, a hasas polgár és a vájt-
szemű színház-függő, ez a drog, ez a mákony mennyei manna a nemesen katartikus humor-
ra vágyó közönségnek, teljesen mindegy, hogy szellős domboldalon, avagy cifra kőszínház-
ban nézzük. Reméljük, a jövőben azért az utóbbiban is lesz részünk, többször is...!!!         

A színpad alatt röfögő malac-gyerekek, Médea üvöltöző hajléktalan, Kreon, a feledhetetlen
Mercutio: Mózes Zoltán és a hűtlen Iaszón gerenda-tömböket cipel, amelyek, mint minden
tárgy, jelzés és gesztus,  a színpadi megjelenítés találó eszközeivé válnak.  Minimális a zene,
de a legfontosabb pillanatokban emeli meg a szituációt,  a szöveg csak tizedét képezi a da-rabnak,  ami egyedien varázslatossá fokozza  Lukács László  rendezését.  Ilyen a jelen és a
jövő színháza,  amely a kép, a mozgás, a zene és a színészi játék egyenrangú elemeit ötvözi.
Az egyre erősödő társulat kiválóan valósítja meg a nem mindennapos elképzeléseket, Incze
Vera szélütötten futkos infúziós csöveivel, de keserű arca is felér egy foghúzással,  Alföldi
Anna brutális főnéni,  Kemény Rozália energikus zsörtölődéssel játssza a részmunkaidős ta-
karítónő-kismamát.  Szalay Henrietta káráló tyúkanyóként röpköd, verdeső szárnyai és vég-
telen monológja még a harmatgyenge lengyel változat elejét is izgalmassá tette. A hite-
lesség vonásait a bosszú gyönyörében találta meg  Mayer Zita,  Debreczeny Márton tétova
figurája végig ellenpontozta a szélsőségeket. Külön tanulmányt és aprólékos elemzést kíván
a halott lánnyal mozgott, forgott, emelt, csúszott jelenete,  amely koreográfiai és táncosi
bravúr, azon túl, hogy szuggesztíven fejezi ki a döbbenet, a fájdalom, a tehetetlen beletö-
rődés ezernyi árnyalatát. Az előadás Sark-csillaga  Hantos Násfa, Júliája is emlékezetes, de
most beszédben, játékban még többet nyújtott:  így a tükörjelenet vijjogó gonoszságában,
A haláltusa és a halott-merevség  aktív ábrázolásában.  De elég belépő mozgás-szekvenciáit
felidézni: a szépség elbűvölő ereje, az ismétlődő körkörös mozdulatok zeneisége, imponáló
technika, a legmélyebbről fakadó átélés.
A Kompánia belépett a nagy csapatok közé, a KrétaKör és Pintér Béla mellé.  A csapóajtós
disznóól-színpad körül jó,  ha negyvenen férünk el,  de az a fő,  hogy ősztől újra láthatjuk
a fantasztikus Médeát a Szkéné-ben !!!

A RakétaBázis NagyHangár-jának csupasz betonfalai. A színpad tátongó mélységénél csak az
előadás elmélyült gondolatisága nagyobb.  Egy deszkalejtő,  néhány zenész, köztük a buda-
keszi  Kompánia Társulat vezetője, a produkció inspirátora:  Lukács László. A tánc, a pan-
tonim, de elsősorban mégis a verbális színészi eszközök jelenítik meg a shakespeare-i tragédi-
át. Több nyelven játszanak az alternatív szcénában jeleskedő társulatok tagjai, azonban az
eredeti gesztusnyelv jóvoltából,  felirat és szinkrontolmács nélkül is  könnyen követhető a
cselekmény.  A Végzet Angyala éteri lebegésű balett-mozgással viszi sorban áldozatait a ha-
lálba, Tybalt népiesen kackiás,  Júlia tisztaságát átszellemült komolysága adja, kiváló karak-
ter-kettős  a Capulet-házaspár.  Neveket sajnos,  nem említhetünk,  bár legalább a magyar
szereplők azonosságát illene tudni.  Lukács László koncepciója, rendezése és az általa ve-
zetett  Kompánia, a nyelvi határokat negligáló,  Back to Babylon című nemzetközi produk-
ció biztos fundámentumát adja. Egységes, gyönyörű látomás kerekedett a sokszínű gazdag-
ságból, mivel az összes résztvevő  magától értetődően bírja és használja  a kortárs színház
nyelvét és eszköztárát. A lengyel siratóének, a magyar népdal, az ukrán tánc-dallam magá-
tól értetődően szervül a zenei háttér árnyalt szövetébe.
A  Pulcinella közlegény  olasz-magyar-román  együttműködése után,  lám,  ismét sikerült a
Zsámbéki Nyári Színház-nak egyedülálló jelentőségű  euro-produkciót létrehozni.  De a
nagyszerű  Kompániá-t és az invenciózus rendezőt,  Lukács László-t,  most már gondosan
szemmel tartjuk, szoktak Ők a Szkénében játszani...                                2006. augusztus

Gyulán képtelenek voltunk a Macbeth-et végignézni, a gyönyörűséges éneklés nem tudta
ellensúlyozni a dilettáns statisztéria üres alakzatait. A Lear király ürügyén készített újabb
"Előszó" elfogadhatóbb,  mivel a maszkok elrejtik a kifejezéstelen arcokat,  a jelmezek pe-
dig dadaista bravúrral teszik hihetetlenül érdekessé az ukrán népi formákat. Némi ötletes-
ség is felbukkan  a karakterizáló gesztusokban,  fenséges méltósága van a lassúdad vonulá-
soknak. Az első részben még Lear-t is felismerjük a motorizált hatalmát jelző autógumikról,
kecsesek a presszóslányok, felhőkben száll a kokain. A második, szabadtéri rész már kiürül,
üres sétálgatás vezet a nevetséges gyujtogatásig.  Hogy miért muszáj mégis ott maradni?!?
A válasz sejtelmes: DakHa BrakHa...  Ez a varázsige három eszelősen éneklő, csodálatos le-
ányt és egy férfi-gurut rejt, csellón, bajánon, hosszú-furulyán kísért dalammokat, melyek-
hez hasonlót még sehol, sohasem hallottunk.  Ruhát sulykoló parasztmenyecskék daloltak
ilyen ősi természetességgel,  generatív muzikalitással,  hogy az angyalok kara bizony elné-
mult szégyenében. A puhán lebegő népdalok afro-cubán gyökerű aláfestést kapnak dobo-
kon, dinamika- és tempó-váltásaik  nemcsak követik a cselekményt,  de szinte megtestesí-
tik a nemlétező cselekményt, félelmetes szépséggel töltve fel az egyébként brookian tel-
jességgel "üres" színházi teret.  Szpartakiád-alakzatokkal  illusztrált fantasztikus zene,  pá-
ratlan merészség  ezzel etetni a nézőt, bár,  a lengyel utcaszínházak dagályos ürességére
emlékszünk,  van azért létjoga ennek a formának is,  amolyan becsali látványpékség,  nem
színház, nem katartikus, mégis van benne csipetnyi a poézis álomvilágából.
Pedig...: Vlad Troickij sokkal többre képes !!!  Adjatok a keze alá  egy energikus színész-
csapatot,  kiderül, nagyon is van eredeti elképzelése, mondjuk a Hamletről.  A nagyszerű
beregszászi derékhadban rendelkezésére állott az ideális társulat,  merészen osztott sze-
repet,  néhány jelzéssel megalkotta a dráma közegét, majdnem civilbe öltöztetett, mégis
valós légkört tudott teremteni.  Kevés volt az idő,  kidolgozatlanul maradnak a nüanszok,
mégis izzik a levegő, tombol a színpad,  a kissé hosszadalmas kifejlet ellenére végül is ösz-
szeáll a darab egysége. A második sírásóból dán királyfivá avanzsált Szabó Imre magabiztos
nyúgalommal állítja elénk a tétova töprengésből nekivaduló bosszúállót,  kár, hogy a kon-
cepció a vége felé kevesebb lehetőséget ad neki.  Sőtér István groteszk komikumát is tö-
retlenül kellett volna  végigvezetni,  extrémitásában  így is felülmúl  minden valaha látott
Claudiust. Orosz Melinda Ofélia-ábrázolása a szerelmes gyermek mosolyától,  az emésztő
kétségeken át, az értetlenségbe fulladó artikulálatlan üvöltésig ível: alakítása legkisebb rez-
dülésében is tökéletesen kimunkált,  minden pillanatában megejtően szuggesztív.  Kacsur
Andrea démoni megjelenésével, fekete hajörvényeivel hitelesíti a királynő fagyos erotiká-
ját,  a Rosenkrantz-ok kis szerepében is kitűnik  Katkó Ferenc robusztus szerepformálása.
Vlad Troickij  igen eredeti képekben fogalmazza meg Hamlet-vízióját:  a Szellem ravatalán
szól fiához,  Gertrudis-t Polonius gyakja szorgosan, míg a király virtuális gyönyörét csak fa-
nyar gesztusai jelzik,  Hamlet önkínzó táncban löki újra és újra el a döbbent Oféliát. Iga-
zi trouvaille  az egérfogó-jelenet  a fazékfedők alól ágáló hajkoronákkal,  a sírásó-kvartett
ződhagymás breakfast-je pedig  a leendő nagy rendezőt sejteti.  De a másik  nagy zabálás
sem kutya: az idősb Hamlet hulláján vacsorázik az új királyi pár,  "gazdálkodás, Horatio," a
halotti tor  maradék sültjéből  kitelik a nászi lakoma.  Nem hálás feladat a  DakHa BrakHa
után zenélni, de a beregszásziak amazonjai,  Béres Ildikó, Gál Natália, Orosz Ibolya és az
érettebb drámaiságot mutató  Vass Magdolna  nemcsak kifejező hangszeres hátteret ad,
de énekben, táncban, színészi megjelenítésben is jeleskedik.
Talán az lehetne a jövő  reménykeltő  lehetősége,  ha a beregszászi csodacsapat és a az
egyedülálló  DakHa BrakHa  állna össze  egy utószóra  Vlad Toickij  keze alatt.  Jöjjenek
most már a királydrámák, de Zsámbékon a Vihar semmiképpen !!!

Moziban úútáltuk, a Vígben nézhetetlen volt, csupa rossz előjel...   De ez a darab végül is
egyetlen momentumot vett át a filmből,  azt, hogy egy bál néma vendégeit látjuk, akik a
történéseket gesztus-nyelven, a pantomim,  a tánc és a mozgásszínház eszközeivel jelení-
tik meg.  Az előadást miniatűr epizódok tagolják,  amelyek egy-egy táncjelenetbe torkoll-
nak. Érkezés, ismerkedés, rivalizálás, csábítás, kudarc, - felbukkan egy besúgó, sorjáznak
a titokzatosnál titokzatosabb széplányok.  Gyöngyösi Tamás  mindenkinek tud karaktert,
szituációt, szóló-lehetőséget kitalálni, miközben példás ökonómiával építi fel az egész mű
arányos szerkezetét.  A színinövendékek pedig,  noha a mozgástanulmányok  csak kisebb
hányadát képezik oktatásuknak,  nagyon tudnak!  és példás odaadással  valósítják meg az
invenciózus elképzeléseket, nemcsak táncban, de átélésben,  mimikában,  színészi játék-
ban is. Az angol keringő lírikusan hullámzik,  a rumba pezseg, a foxtrott lüktet. Rendkívül
változatos a koreográfia és még forgásokra,  emelésekre is futja.  Fokozatosan emelkedik
a pulzusunk,  az őrjítő  twist-képben  már legszívesebben  felrohannánk a színpadra,  na
nem táncolni,  hanem hódolni a fantasztikus lendületnek. A kiváló együttesben is rög-
tön feltűnt  a daliás megjelenésű  Fehér Ákos,  aki fringes hajzuhatagától  megfosztva is
könnyed eleganciával  hódított.  A Hendrix-es jelenetben pedig,  amelynek  tánc-nyelve
egyébként páratlan csúcsteljesítmény, - mivel ilyen tempóra  szinte lehetetlen látványo-
san mozogni!, - jellemábrázoló képességét is  fényesen bizonyította.  Fergeteges dinami-
kával  szikrázott  a hetyke  Kiss Szilvia,  míg  a  vörösinges tánc-fenomén   Kurkó József
máris  komoly feladatokra érett virtuóz.  Timkó János  megkerülhetetlen  figurája volt a
produkciónak,  több szerepben remekelt az intrikus, a rosszfiú mefisztói alakjában, pen-
ge-szuggesztivitással, fölényes mozgás-tudással formálva meg sokszínű karaktereit.

Nevettünk, mosolyogtunk,  elismerően összekacsintottunk,  bizony, a boldogságtól ordí-
tani lett volna kedvünk... Aztán feldübörgött Gene Krupa legendás Killer-Dillere, az első
dobszóló a swing aranykorából,   Benny Goodman Sing-Sing-je tombolt és a színpadon ki-
tört a kontrollált őrület, az elsöprő erejű hurrikán,  a szólók és a csoport-mozgások egy-
re fokozódó viharzása - és akkor, végre, elvesztettük a fejünket és felállva DÜBÖGTÜNK!
a nézőtér lépcsős dobogóján, mert ezt a sokkot élve másképp már nem lehetett kibírni!

Gyöngyösi Tamás,  mint kreátor,  pedagógus és koreográfus  egyaránt nagyot alkotott,
a  GNM-növendékek pedig   óriási akarattal,  elbűvölő tehetséggel  vettek részt ebben.
Nem egy vizsgaelőadást láttunk: egy eredeti elképzelés gondosan kimunkált és fantaszti-
kusan prezentált realizálását,  olyan produkciót,  amely bármilyen közegben  hatásosan
megállná a helyét !!!  Ajánljuk hát mindenkinek,  a vájtszeműektől egészen azokig,  akik
még nem tévedtek be  a kortárs tánc műhelyeibe,  kérdés:  egyáltalán hol látható majd
ez a briliáns előadás?   Mert minimum a Tavaszi Fesztiválon lenne a helye,  meg a Várszín-
házban...

Milyen darab is lehet az, amelyben a Hösss az első felvonásban meghal ?!?  De talán normá-
lis mű volt Garaczi  Csodálatos Vadállatok-ja,  avagy  Filó Vera Szobalánya?  Jámbor József
csalhatatlan érzékkel találja meg a magyar dráma legfrissebb,  legmerészebb és szerencsé-
re legértékesebb "vad"-hajtásait és mindig megalkotja találó megjelenítésük extrém formá-
ját.  A Zsámbék-London-i busz után  most az írói képzelet szédítő hullámvasútján utazunk,
szemünk láttára születik meg  Vendel története, aki kínzattatik,  gyilkoltatik,  temettetik,
hogy végül a sírban se legyen nyugta és kísértetként járja be a zsámbéki RakétaBázist. Ab-
szurd,  de a való világ elemeiből merít,  alpári humor, amely nem rest kikacsintani a magas
irodalom nagyjaira.  A fürdőkád, a kocsma és a koporsó erőterében,  a szellemvilág baljós
háttere előtt zajlik  Tóth Joczó  jutalomjátéka. Nincs az az őrült szituáció, amit ne tudna
hihetetlenül izgalmassá tenni, ezer gesztusból építkezik,  nála a lehetetlen is annyira hite-
les, amennyire leghétköznapibb mozdulatát is a poézis transzcendenciája lengi át. Kisstílű,
hitvány, esendő, szánalmas,  de bármit tehet, csak szeretni tudjuk,  mert saját kiszolgálta-
tottságunkat ismerjük fel, tévelygéseink, tévedéseink égi tüköre Ő.  Egy nagy színész,  aki
kisemberi főszerepeiben  az emberi nagyságot mutatja fel, éppúgy,  ahogy a legkisebb sze-
repet is felejthetetlenül naggyá képes tenni varázslatos játékával. Méltó társra talált a fia-
tal fővárosi írót lendületes eleganciával alakító  Vranyecz Artúr  személyében, aki a figura
bonyodalmasságát változatos eszközökkel érzékeltette. Feltűnt  Kis Gergely Máté drabális
verőleánya és katatón hülyegyereke, szobalányból kocsmatündérré visszaminősítve is meg-
őrizte szuggesztív báját  Szoták Andrea, a sugárzó színészi jelenlét páratlan mintaképe.
Az extrém helyszín adottságait a rendező kiválóan hasznosította, a tempó adagolása annyi-
ra tökéletes volt, hogy szinte magunktól ugrottunk fel a következő stáció felé igyekezve.
Cserna-Szabó András kísérletét  Jámbor "Dzsózi" József rendezése emelte ez egekbe, az
utolsó rész  "szellemes"-sége még így is sok volt egy kicsit.  De hát ezen a legkönnyebb ja-
vítani egy méretes kihúzó-tollal,  mert maga a produkció megér még egy misét,  itt, vagy
valamely befogadó intézményben, esetleg "Joczó mennybemenetele" alcímmel..

Végre jól válogattak a felvételiztetők: a jövőre végző prózai és a párhuzamos zenés-színész
osztály egyaránt rendkívül erős csapat!  A Máté Gábor vezette társaság  dolgozott most 6
iszonyatosan megterhelő, verítékes héten át  Schilling SüSü Árpád-dal, aki állítólag a jövő-
ben sivatagi harcokra specializált amerikai kommandós-egységek kiképzésében is részt vesz
majd.  A RakétaBázis főépületének csupasz labirintusában a közönség engedelmesen tolon-
gott a főinkvizítori útmutatások nyomán, taktikus ökölharcot vívva egy-egy jobb pozícióért,
már ha tudta, melyik is az. Sokszor ugyanis elöl-hátul is zajlott a cselekmény, többen is ját-
szották ugyanazt, ráadásul a szerepek percenként cserélődtek. Zsótéros-Mundruczós beü-
tésekkel, mégis, végre valahára az igazi  Schilling-gel találkoztunk, aki úgy képes megcsava-
varni egy szituációt,  hogy minden ötletesség, eredetiség, trouvaille mellett,  végső fokon
mégis maga a Mű szólal meg, ritkán látott intenzitással. A Hamlet esetében, amelyet alapo-
san szétcsócsáltak már, ez igazán óriási fegyvertény.  Tanulmányt lehetne írni,  míves disz-
szertációt a megjelenítés pazar eszközeiről,  az árnyalt antipoénok rejtett hálózatáról, az
Idő és a Tér frappáns kezeléséről. De hagyjuk a bulvár-kritikusoknak az ínycsiklándó részle-
tek bravúros ismertetését, inkább közöljük azt, ami az ő megnyilvánulásaikból mindig hiány-
zik: a tömör értékítéletet! -- Egyedülálló, kiváló produkció, méltó az általunk csak jóhírből
ismert bécsi elődhöz, előre vetíti a háromszemélyes Krétakör-Hamlet ígéretét, noha a há-
rom előadás bizonyára gyökeresen különböző lesz. A színésztanoncokkal ugyanúgy sikerült
megjeleníteni egy korszerű, jelenlétre, gesztusra, belső munkára építő stílust, mint a nem-
zetközi Phaidra-teammel. Ez egyben a nagyszerű együttes felsőfokú dicséretét is jelenti !!!
Miután mindenki volt minden,  a tökéletesen logikus,  csak az emlékezet számára követhe-
tetlen metamorfózisok taglalása helyett hadd ejtsünk szót "csak" az  játszó személyekről.
Ubrankovics Júlia a szuggesztív erő, Lass Beáta a rebbenő érzékenység, Pálmai Anna a tö-
mör felkiáltójel!  Ez a triumvirátus is képes lenne egy Hamletre !!!  Kovács Judit Katalin ra-
cionálisan tiszta, Cs. Tóth Simon Ferenc /jaj!/ vitézül kemény, O.Szabó Soma titkos rezdü-
léseket képes sejtetni,  Zrínyi Gál Vince a hősi Hamlet robusztus szelleme.  /Ne haragud-
jon meg senki, ha elvesztünk a pompás elő-, utó- és bece-nevek tudjuk szükséges!, de for-
télyosan bonyolult dzsungelében.../ Egy nevet azonban bízvást megjegyeztünk már a frene-
tikus Baal és a mozgalmas Vőlegény idején: Ötvös András Királytól a Sirásóig remekelt, ne-
ki aztán édesmindegy,  comico-tragico avagy pastorico...,  Ophéliája  éppen olyan hiteles,
mint settenkedő intrikusa a majonéz-injekcióval.  De ne felejtsük  Horváth Sándor osrick-i
grimaszát sem...!  Polgár Péter-t a nézők között találtuk, rossz ötlet!... hiányoltuk.  
Csak az a baj..., hogy alig láthatták,  őszi folytatás is lehetetlen,  hacsak a Főiskola felújí-
tása el nem kezdődik váratlanul és a kafkai monstrum helsingőri várrá nemesül...  De azért
bízzunk  Zsámbék buja televényében,  hátha jövőre újra virágozhat itt  az ifjú tálentumok
színes csokora!

Jól kezdődött ez az idei  Zsámbéki Nyári Színház:  Jámbor József "Dzsózy" két kortárs len-
gyel egyfelvonásossal indított a Régi RakétaBázison, az isteni  Szoták Andrea és a tünemé-
nyes  Tóth Joczó nagyon nagyot alakított  Bizio pompás darabjában. A helyszín pedig egy-
szerűen félelmetes !!!

Sopsits Árpád ejtette Stációk című opuszát,  így teljesen Horváth Csaba karmai közé ke-
rült.  Táncz-mozgás-játék lett belőle, alkalmatlan társulattal,  amelynek tagjai legfeljebb
túlsúlyukkal tűnnek ki. A színészek vergődnek, szerep híján, egyedül  Pálffy Tibor érde-
mel említést  artisztikus  fizikuma  okán.  Térdig lisztben gázol a csapat,  de az egészből
csak valami csirizes katyvasz kerekedik.

Zsótér szolnoki rendezése, Scribe: Adrienne-je,  Börcsök Enikő POSZT-nagydíjas címsze-
replésével  plusssz: színész-meglepetések:  az újra felfedezett Balogh Erika  és a friss re-
ménység:  Makranczi Zalán !!!   A MűvHáz szűkösebb terében is újra nagyot szólt a régi
Zsótér-ra emlékeztető, végre nem széken kucorgós rendezés.

Sickratman a színen, Mozart Don Giovanni-ja rap-ben, Simon Balázs nem tud nyugton ma-
radni!, nagy botrány volt és föl/d/indulás,  de sajnos szakmai:  hibás koncepció, alkalmat-
lan főszereplők, rossz zenélés.  Egyedül az igazán nem színész-óriás  Viola Gábor jelentett
üde kivételelt kiváló éneklésével,  na meg  Nyári Zoltán játékban, muzikalitásban egyaránt
nagyszerű,  fanyar Ottaviója.  Kár volt ennyi energiát és lehetőséget elpazarolni,  a veszé- 
lyekre,  a dolog  lehetetlenségére már tavasszal, az indulás előtt figyelmeztettünk !!!

De hogy a hagyományok se sérüljenek, a tavalyelőtti Csehov: Három Nővér, a beregszászi-
ak ifjú gárdájával,  Vidnyánszky  grandiózus rendezésében, most is a nyár legerősebb, ka-
tartikus élményt adó előadásának bizonyult.

Egy pompás kamara-bemutató, egy revelatív vendégjáték és egy régebben színre hozott, de
még igen nagy jövő előtt álló, fantasztikus beregszászi Csehov: jó mérlege ez az idei nyáron
a Zsámbéki Színház-nak, az immár védett műemléki státusba dicsőült Régi RakétaBázis-on.

A Dáma francziául selypeg, oldalán délceg, tubázó! kadét, akivel elsétál a völgyre nyíló, tá-
gas lejtőn, a távoli színpadig,  melyet gyengéd szellőben fodrozódó bíbor-függöny keretez.
Ez csak a háttér, mert a játék előttünk, a sudár fácskák kertjében zajlik, sóvárgó csevegés-
sel, vendégváró uzsonnával.  A tücskök kozmikus sistergésébe  monoton dünnyögött orosz
szöveg suttog, alkonyodik, nyárvége van, lányok ruhája lebben körbe-körbe: a csehovi han-
gulat már az első percekben megszületik.
A beregszászi társulat fiatalabbjai kapnak teret,  legendás szerepekhez  mérhetik magukat.
Az utánpótlás-csapat fényesen vizsgázik,  persze, az tűnik ki igazán, aki alkatilag is közel áll
a teremtendő figurához. Kacsur András, kamaszos lénye ellenére, mókásan ütős tudálékos
tanárocska. Vass Magdolná-hoz nem illik a hevesen sistergő Irina,  de nagyszerű játékával
legyőzi ezt az ellentmondást, mély átélése,  konok egyénisége tragikus vénákat sejtet. Tur-
genyevi alkat a fájdalmasan szentimentális  Orosz Ibolya,  pianisszimó létezése a szívszorító
katarzis fenséges pillanatait hívja elő.
Oleg Sztacsuk  ősereje szétfeszítette szerepének korlátait,  önkéntelenül is főszereplővé
avanzsált. Csak azt nehéz elképzelni, hogy egy ilyen telivér embernek hogyan lehetett /a
darabban!/ ellenállni... Szűcs Nelli szerelmes lányként példás önfegyelemmel fogta vissza
magát, hogy aztán fokról-fokra,  ahogy a családban is átveszi a vezetést: leuralja az életet,
a színpadot és a nézőteret. A cseles kapzsiság, az elszánt törtetés, a zsigeri gonoszság mé-
gis oly szeretni való, ellenállhatatlan  Natasáját  állította elénk,  amely újabb ragyogó szín
sugárzó tehetségének bámulatos spektrumában.
Vidnyánszky Attila íme, látványosan mutatta be társulatépítő pedagógiáját, de rendezői
alkotómunkájának is  újabb dimenzióit tárta elénk.  A térkezelés, a körülmények adta lát-
vány lehetőségeinek természetes kihasználása,  a mozgások ritmusa és intenzitása sajátos
erőtérbe helyezi az ismert cselekményt. Mása férje, majd a lihegő Natasa tűnik fel a mély-
ből emelkedő úton, ahol később a Dadus poroszkál,  az urak mulatságra készülődnek, egy-
szer meg Andrej röpteti,  szilajon kiáltozva, álmai sárkányát. A távoli fél-színpadon a gáláns
kettős alkot élőképet, táncol, pózol, énekel,  itt nézhetjük végig a halálos párbajt és ez a
függöny gyullad lángra, eszméletlen zenei közegben, gyilkos zörej-háttérrel az első drámai
konfliktus csúcspontján. Sokkoló bravúr az akár monológot is megszakító, váratlan világvégi
fokozás, olyan, mint Andrej törő-zúzó tombolása, amely aztán a szétvert zongora húrozatá-
nak aleatorikus kavics-zenéjébe oldódik.  A búcsújelenet  kicsavart pantomimje észvesztő
tangóra vonaglik, mely szűkített formában idézi a  Bánk bán gubajdulinás Utolsó Ítélet
tablóját.  Hajlamosak vagyunk azt hinni,  hogy még a huszadikai tűzijáték távoli petárdadurro-
gása is a színpadot életre-halálra uraló  Vidnyánszky Attila  intése nyomán szólalt meg...
Két év telt el a zsámbéki bemutató óta, de most még elevenebben élt az előadás, további
folytatásra biztatva. Reméljük, egyszer majd kőszínházban is láthatóvá válik a Három nővér,
amely nem ez a darab lesz, de minden bizonnyal tovább élteti a zsámbéki produkció felejt-
hetetlen értékeit.

A komor rakétasiló  bozótos tetején betonhenger félkaréja:  ebben a szobányi térben
játszódik a máris neves fiatal lengyel szerző darabja.  Apa, Anya, Fiú dermedt háromszö-
gében feszül a családi konfliktusok kusza hálója.  Szinte végig telefon-monológokat hal-
lunk, ketten legfeljebb szexet imitálnak és csak a végkifejletben ütköznek meg hárman.
Jámbor József "Dzsózy" mesterien bontja ki a figurák rejtett dimenzióit,  minden jele-
nethez talál mozgási és térbeli szituációt,  megjelenítései arányosan ötletesek,  fokról-
fokra építi fel  a betokosodott kudarcosság fojtó légkörét.  Török világzene és változa-
tos világítási effektusok tagolják a nagyszerű ritmusú előadást.
A három színész szinte mono-drámákat játszik,  a nem mindennapi  feladatot fényesen
oldva meg. Tokaji Csaba markáns egyszerűséggel, de máris kifinomult eszközökkel állít-
ja elénk a Fiút.  Az ezerarcú  Tóth Joczó  tragikomikus Apája érzékeny hangváltásaival,
mimikájának végtelen gazdagságával,  annyi tüneményes epizód-szerep után, a Csodála-
latos vadállatok-belihez hasonló, színészi nagyságrendjéhez méltó,  nagyformátumú ala-
kítás. A betonfal repedését  egy facsemete  tágítja  immár jó tíz éve,  mára a színpad-
kép jelképes elemeként lombosodik, az  Élet győzhetetlen erejét jelképezve. Ágai kö-
zött, a magasban játssza csúcsjelenetét a színész, akinek különös egyénisége hasonló
módon tört ki kőszínházaink beton-szürkéjéből. Szoták Andrea  is Zsámbékon bizonyít
mindig a legtöbbet, idén duplázva,  mert a komáromiak mesejátékában is káprázatosan
boszorkánykodott. A nimfomán Anya kisszerű kitörési vágyait,  beszorítottságának kilá-
tástalanságát csodálatos dikcióval eleveníti meg,  tragikus színeit pedig mágikus színpa-
di jelenlétének lenyűgöző aurája hitelesíti.
Aki nem látta, jövőre itt biztosan megnézheti még, de igazán megérdemelné a produk-
ció, hogy valahol, /Merlin? Thália?/ a szezonban is látható legyen.

Dermesztően kezdődött: papírról és Óh, kárhozat!:  ülve olvasták fel az első jelenetet...
Szerencsénkre,  ez talán csak ironikus utalás volt a manapság járványosan terjedő mód-
szerre, elindult egy szinte hagyományos,  színészre épített,  kevés külsőséget használó,
a román színházkultúra erősségeire alapozott előadás.
Az együttes régimódi szövegfelmondást vegyített grimaszoló teatralitással,  viszont azon-
nal kitűnt az egyszerűségében szuggesztív Claudius, még inkább a gyermekarcú  Hamlet.
Utóbbi rövidesen tépett  punk-maskarában,  zöld tarajjal,  meszes arccal jelent meg és
töretlen intenzitással, nagy belső erővel, egészen eredeti figurát alkotott. Nem antihős
alkatával, hanem játékának izzó igazságával, sokszínűségével győzött.
A rendező  Vlad Mugur összefogott, jó ritmusú előadást formált,  megbízhatóan kezelte
a teret és a minimál-díszletet, igazi nagyságot mutatott a Lenni vagy nem lenni, a többi-
ek által felolvasott /!!!/ monológjával  és különösen a vívójelenet terített asztal mellett,
ülve, /istenem, megint ÜLVE,  de most bejött.../, fejben lejátszott tusájában,  ami egé-
szen felemelő finálét jelentett.
Láttunk egy hatalmas színházkultúra betonjára alapozott, repertoáron szereplő, szolidan
korszerű produkciót - egy igazi nagy Hamlettel.    /v.ö., azaz vessük össze a mienkkel.../

Jámbor József-nek nincs társulata, csak többszörös változtatással sikerül összehozni ezt
az alkalmit is.  Kevés a próbaidő,  műszaki akadályok garmadájával kell hadakozni  és  még
baleset, háttértragédia is sújtja az alkalmi produkciót. Mégis:  igazi  színház,  különleges
élmény és egy későbbi nagy előadás ígérete születik a RakétaBázison.
Jámbor József, tér-álmodó és kellékvirtuóz,  bejátssza a végzetet visszhangzó betonsilók
mélyét és magasát, a lánctalpakhoz szokott padlaton autók cikáznak,  a pilléreken  PVC-
csövek kúsznak, a falakon fóliadrapériák. Napjaink talmi tükörcserepei,  az  Idő  groteszk
klaviatúrája, csupa mesterséges vacak, a műanyagok szégyenteli örökkévalósága. Félelme-
tes játéktér, grandiózus terep a csatázó szenvedélynek,--- amely képtelen megjelenni. A
Szellem alant jár, a játék is: hol van Hamlet, hol a királyi dán ?!?
Sajnos, Bertók Lajos csak alkatilag, képességeiben hős, valami elnagyolt izgága sietség, a
következetlen szövegmondás, a külsőséges gyorsaság torzóvá rémíti az elképzelést.  Érté-
kelhetetlen a királyi pár: a körülmények ismeretében  Margittai Ági és Bíró József hősi-
es helytállását kell dicsérnünk.
De azután belép Polonius:  Derzsi János,  aki rövid szerepében páratlanul hiteles,  Tóth
Jocó Színészkirályként adja az ezerarcú virtuóz SzínészJocót és beindul a cselekmény, a
környezet erővonalai mentén izzik fel a dráma. Az első nagyjelenet a Laertes-Ophélia-Po-
lonius trió búcsúképe,  ütések,  ölelések,  szavak és jótanácsok heves villogása,  színészi-
rendezői bravúr !  Begurul Lakner bácsi gyermektruppja,  Jéger Janka pedo-dominaként
bravúrosan debütál, Ophélia annyiszor kórtani esetté gyalázott monológját pedig Szoták
Andrea hitelesíti némaságában szuggesztív,  szavaiban szédítő tudattalan energiákat moz-
gósító, visszafogottságában döbbenetes erejű játékával.  Keresztes Tamás Laertesze már
a királyi számonkérés kamaszos hevességével  és  a temetői dulakodás szertelen akrobati-
kájával meghódít, a  vívójelenet szó szerinti forgatagában  aztán mindannyiunkra  zúdítja
káprázatos tehetségének vulkánikus kitöréseit.
Jóízűen bumfordi Osrickjával  Vásári József  biciklizésben,  komikumban egyaránt kiváló.
Maday Gábor nemcsak a zárójelenetben áll a darab tengelyében,  létezésének súlya, je-
lenlétének ereje,  hangjának árnyalt nyúgalma végig a kaotikus létezés ellenpontjává nő.
Reveláció  Jéger Zsombor,  aki méltán orozza el a  Színészkirály rizsáját,  olyan pudingot
főz belőle,  hogy a nagyérdemű  és a társulat egyaránt  bámulva élvezi  a  gyermektehet-
ség gyönyörű csodáját.  Még  a kiköpött norvég  Halmi Gábor  is csak ájultan  lesi a nor-
vég jambusait magától értetődően szinkrontolmácsoló színészpalántát.
Itt a Hatos Rakéta Hangárnál igazán korszerű,  ötletben és értelmezésben gazdag Hamlet
született. Tér, látvány, tempó, mozgás: nagyszerű rendezői elképzelés, -- érdemes lenne
hozzá teljes értékű együttest, próbaidőt és persze mindig is esőmentes Jó Időt adni...

Mert Hamletünk győzött a nemzetközi párviadalban, mindennek ellenére, --- de mikor ta-
nulunk már végre valamit is mindebből ?

Bár a toptipp.hu  Best of 2003 listáján a legjobb szabadtéri előadás címét kapta, a máso-
dik nyáron újabb örömöket hozott,  feszesebb,  tempósabb,  még  bravúrosabban  össze-
hangolt lett a négynyelvű,  háromnemzetiségű  produkció.  Koncentrálódott  a  játéktér,
kimaradt a felesleges szövegalámondás: nagyszerűen értette így is mindenki,  annyira szi-
laj, annyira intenzív volt a játék.
Simon Balázs már a büchneri alapok groteszk vásári játékká alakításával,  a soknyelvűség-
gel, a commedia del' arte beépítésével eredetit alkotott. Sikerrel kovácsolta össze a kü-
lönféle stílusban játszó szereplőket:  Claudiu Bleonț  izgága Doktora éppoly hatásos volt,
mint  Andrea Collavino finoman redukált Közlegénye,  vagy  Ioana-Cristina Gajdo szenve-
délyes alakítása. Az olasz színészek végtelen kulturáltságukkal tűntek ki, amelynek semmi-
képpen sem mond ellent  Nicola Cavallari harsány Tamburmajorja. Harmonikával és anél-
kül egyaránt nagyszerű volt  Keresztes Tamás, felejthetetlen tragikai mélységek sötétlet-
tek  Máhr Ágnes  Margójában. És hogy él és hogy énekel  Elena Popa, hogyan suhan és
lebeg a szilfidmozgású  Fatma Mohamed !!!
Röpül a körhinta és szól  Pacsay Attila  mindig találó zenéje, mámorosan éljük meg az iz-
galmas közeget, a dráma abszurd felfutását: ez az előadás igazán nemzetközi, mert a meg-
valósítás szintje a legmagasabb nemzetközi szinten is kiváló !!!
Irigyeljük hát a komáromi, veneziai és a perugiai közönséget, ők még láthatják...!

Komor rakéta-silók, félelmetes kilövőállványok, fenséges panoráma, pillangók, virágok, feny-
vesek. Ez a Zsámbék feletti hegyhát vadregényes környéke. Itt alapította meg a híres Zsámbéki Nyári Színház-at évtizedek óta vezető Mátyás Irén - a község  /im/potentátjaitól
immár egyre inkább függetlenedni képes - Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis-t.
Mert a jövőben a színházi produkciókon kívül kézműves-programok, gyermekműsorok, kiállí-
tások is lesznek, sőt, egyszer talán még vadaspark is !!!
A sajtótájékoztatóval egybekötött  megnyitó gálaműsorában a  mindenhol  látható-hallható
Dániel Annah  klasszikus jazzénekes lép fel, utána pedig  a régen hiányolt blues-énekesnő:
Sonia következik, természetesen a  Sápadtarcúak-kal...

Aztán indul a busz,  a  Szobalánnyal és velünk:  Londonba !!! --- Ugyanis a nyitóelőadás
Filó Vera: Szobalánynak Londonba című  Video-Net Comedy-je, több extrém helyszínen,
melyek között bizony egy londoni busszal utazunk !