2 0 1 8

Egy békebeli, barátságos, belvárosi drogéria. Csillognak az ezer üvegcsét rejtő polcok ab-
lakai,  az utcára néző kirakatok,  tükrök, fények,  elégedett nyugalom.  Havazik odakünn,
karácsonyi lázban izzik a város. Pompás dramaturgiai lehetőség: a párbeszédeket folyama-
tosan tagolja  az izgatott vevők érkezése. - És veszett erővel hasít  az ajtó feletti csengő
fültépő hangja...
A cégtáblán a nagynémet pesti bürger Hammeschmidt neve virít, az alkalmazottak már va-
lódi ősmagyarok,  1937-et írunk,  ahogy Leitner Nicholausból  László Miklós,  úgy lett az
eladókból Asztalos, Kádár, Sipos.  A derék alkalmazottak nyugalmát váratlan konfliktus za-
varja meg, az őszhajú tulajdonos  kirúgja legközelebbi bizalmasát,  a kilenc év óta szolgá-
ló, agglegény kisfőnököt. Névtelen levél, féltékenység setétlik a háttérben, eddig csak a
romló üzleti körülmények aggasztották  Horváth László Attila  finom eszközökkel formált
kedves öregurát, végzetes fordulat az ifjú feleség csapodársága.
A jellegzetes szófacsaró  mohácsis poénok helyett,  most szinte korabelinek tűnő, szelle-
mes humor teremt  vígjátéki atmoszférát,  a példásan összeforrott együttes nagyszerűen
aknáz ki minden lehetőséget. Gulácsi Tamás energikusan nyegle, Horváth Margit Molnár,
(de nem Moser!) kisasszonya érzékenyen reagál,  István István  bonmot-i harmadszorra is
telibe találnak.  Mohácsi János  rendezését  az apró részletekből felépített, szigorú tem-
póban  következetes irányba tartó,  töretlenül egységes cselekmény jellemzi.  Nagyokat
derülünk, a izgalmat fura fordulatok tartják fenn, sokat sejtünk, sok mindent tudunk, de
ahogy mindez bekövetkezik, az végtelenül árnyalt, ötletes és eredeti. A második felvonás
végén majdnem lélekharangként szól az a brutális csengő, halálos tumultusban örvénylik
a megrettent alkalmazottak örkényi groteszkje.
Hol  Tóth Károly  bennfentes rendőre toppan be, hol  Felinger Domonkos rusztikus ko-
mikumú biciklis fullajtárja, utóbbi később eladóvá avanzsál, helyét  Lakatos Máté foglalja
el, aki egy keréken is állja a sarat. A heves forgatagból is kitűnik  Rátz kisasszony éles ri-
posztokkal operáló, erős kontúrokkal megrajzolt alakja.  Szabó Márta káprázatos elánnal
hozza a sokat látott, majdnem vénlány szarkasztikus figuráját, egy félmondattal, sőt, egy
rebbenő ah!-hal, egy kósza gesztussal is képes megnevettetni a közönséget.
Széles Zita  a másik pártában maradt hölgy, annyira náthás, hogy röpködő bacillusfelhői
már a nézőtéren köhögőrohamokat gerjesztenek, találkozása  Horváth Sebestyén Sándor
örök lúzer szerelmi levelezővel  egy pillanatra  poétikus csúcsra lendíti a produkciót. Be-
teljesülés, boldogság,  családi béke az összes fronton.  Fenekedik a világ, de még van né-
hány év, - talán.
Páratlan sűrűségű, kitűnő előadás, Mohácsi János és a fantasztikusan muzsikáló együttes
mindenkihez szóló, nemes szórakozást nyújtó, pazar vígjátéka.

Van mersze tízperces monológgal indítani, a mennydörgőhangú robusztus skatulyából kilé-
pő  Janka Barnabás  példás átlényegüléssel hozza a hozományvadász Gánya féregfiguráját,
részletesen ecseteli házassági teveit és bevezet az ünnepelt nagyúri szajha,  Nasztaszja Fi-
lippovna születésnapi mulatságába.  Ott sorjáznak a gazdag szeretők,  a moszkvai társasági
élet díszpintyei , köztük a pompás alakítással kitűnő  Kránitz Richárd  pohosan mindenttu-
dó Lebegyevje. az eseményeket újabb monológok taglalják, Kolja,  Edelényi Vivien jeles-
kedik, a pálmát  Horváth Julianna  Ippolitja viszi el,  aki a három azonos öltözékű fiatalem-
ber között, alig titkolva feminin voltát, pazar jelenettel ajándékoz meg. Hét csészével ját-
ssza el bravúros tea-játékait,  Sardar Tagirovsky  groteszk koncepciója felé lendítve a stí-
lust. A címszereplő Herceg csak bambán vigyorgó némaságban van jelen, a váratlan másfél
milliós örökség révén mégis körötte forog minden.
Az első felvonás töretlen egységben mutatja a rendező briliáns elképzeléseit, eredeti, me-
rész és hatásos.  Igényli ugyan valamennyire  a történések ismeretét,  de szituációi eleve-
nek,  a szereplők bemutatása és mozgatása hibátlan.  Máshonnan közelít, mint az eddig lá-
tott Félkegyelmű előadások, nagyszerűen rugaszkodik el a naturális nézőpontból.
A második felvonás Miskin hercegé,  Kiss Gergely Máté  gyermeki hangszínnel,  autista fo-
lyamatossággal ontja végtelen mondókáját, állóképessége döbbenetes, alakítása legkisebb
gesztusáig koherens, egyetlen szédületes ívben uralja a teret. Kár, hogy a szerteszét bur-
jánzó cselekmény szélsőségei,  a túlfeszített hangerő, az indokolatlan ismétlések és a túl-
terhelt atmoszféra igencsak megnehezíti a dolgát. A kitűnő kezdés után alaposan fejbekó-
lint ez a mesterien elrontott jelenetsor.
A harmadik rész Nasztaszja halála után is játszódik,  az elmegyógyintézet svájci képei buk-
kannak fel,  az álmok és hallucinációk dermesztő világa.  A keményfából faragott Rogozsin,
Papp István a ravatal előtt keresztet cserél Miskinnel, a szerelmes Aglaja csap össze a do-
mina-helyzetével visszaélő nagyúri kurtizánnal.  Horváth Julianna, immár teljes nőiességé-
ben bizonyítja reményteli képességeit,  hangváltásai a gunyoros pianótól a harcias kitöré-
sekig váltakoznak abszolút hitelességgel.  Visszatér a születésnapi nagyjelenet hátulnézet-
ben, felidézve az első rész bravúros remeklését.
A fináléban elszakad a cérna,  a tobzódó fantázia tévútra csábítja a rendezőt,  a krisztusi
vízgyógyászat borzongató látványát  gyertyafénnyel sejtelmesített kórus hatványozza.  De
még ezzel együtt is azt kell mondanunk, gyarlósága ellenére  nagyon fontos az előadás, a
társulatnak  hatalmas, tanulságos munka,  Kiss Gergely Máté-nak, több társával együtt ki-
ugró teljesítményre ad lehetőséget és fokozza reményünket, hogy  Sardar Tagirovsky to-
vábbi rendezései újra közelítik a csehovi, Figaró-i csúcsokat.

A szolgalegény és  Kertész Kata  meghatóan szeretetteli Dadája kedvesen totyogva táncol,
Szokolai Péter Oszip-ja később parókát levéve ütős rockot énekel, a gitárszólót kapanyél-
lel,  breakdance-es talajmunkával illusztrálja. A Bizottság- és Európa Kiadó-számok köznapi-
vá színezik Csehovot,  Nagy Viktor  közönybe tunyuló Ványa bácsija is vokális belépővel in-
dít.
Vereckei Rita  színpadterét széktornyok uralják, előlegezve a Karinthy bohócálom helyett
a nevetséges szuicid menekülési kísérletet.  Fazakas Géza, a valaha látott legjobb platono-
vi Oszip, most Tyelegin, helyes nevén "Ilja Iljics" szerepében remekel, alázatos árnyként kö-
veti  Hegedűs Zoltán  címzetes agyhalott professzorát, egy-egy frappáns beszólással keltve
feltűnést. Persze, hogy neki is jut alter-sláger: "Rosszak az idegeim!".
Szász János,  húsz évvel ezelőtti  revelatív nyíregyházi rendezését is felülütve,  minden ízé-
ben mesterien árnyalt,  egységes lendületű munkával lep meg. Az elképesztő együttes egy-
mást hatványozó teremtő energiáinak nagyfeszültségű erőterében a figurák éles kontúrok-
kal rajzolódik fel.  Nagy Viktor  többször is letámadja a Professzor kiábrándultan unatkozó
feleségét, nekivetkőzve izmozik, végül számára csak az életkudarc kétségbeesett felismeré-
se marad.
Annál sikeresebb a nemeslelkű álmodozó Asztrov, aki a jövőt vizionálja a pusztuló erdők he-
lyén, aki körorvosi robotját, mintagazdaságát félredobva lesi a szépasszony szemevillanását.
Platonov után  Kocsis Pál  egy újabb kisiklott tehetséget mutat be, a megmentésre alig ér-
demes  élősködővel szemben  most a valóban környezete által megnyomorított  hőst állítja
elénk. Ő is mikrofont ragad, vérbeli rocksztárként döngöli belénk a "Romolj meg, otromolj
meg... nagyon durván, nagyon lassan"  mámorító igéit.  A háznép kezében öngyújtó lángok
hajladoznak, miközben Isten Bárányát csókolgatják a megigézett rajongók.
A falusiak kockás hétköznapiságával ellentétben Jelenát Vereckei Rita káprázatos ruhákba
öltözteti.  Derekát bordó öv feszíti,  erdőzöld virágos kimonója fokozza mozgásának bűvöle-
tét, a nagyjelenet spanyol bársonybolerójának hetyke csodája teljesen azonos azzal a bel-
ső eleganciával, amely  Bognár Gyöngyvér  legkisebb gesztusát is beragyogja.  Hiába csaló-
dott, hiába megtört,  így is megcsillannak  a jobb sorsra érdemes ember elsorvadt értékei.
A behúzott nyakú, fásult beletörődéstől a "most az egyszer!" vulkanikus kitöréséig ívelő fe-
lejthetetlen színészi munka.
És íme Szonja, a rozsba szédült, korpába fulladt csúnyácska lány, akit csak a rajongás és az
életbe vetett csorbíthatatlan hit szépít meg. Reménykedő mosollyal énekel, kétségek közt
hányódva vívódik,   Hajdú Melinda  gyönyörűséges nyíltsággal,  elementáris  szuggesztióval
formálja megindítóan emberi lányalakját,  végül ópiummámorban, táncolva vonaglik át a pil-
lanatnyi halál örökérvényű színpadi létezésébe.
Csehov  az Idő Negyedik Dimenziójában támadhatatlanul mindig időszerű,  Szász János  ren-
dezése, a Társulat fantasztikus összmunkája a nagy idők avangárd songjaival az aktuális való-
ság Ötödik Dimenziójába transzformálja a csodálatos remekművet.

A főszereplőkre és tánckarra csupaszított Bozsik Yvette rendezéssel ellentétben, itt a Kit-
Kat Kabaré  imponáló valóságossággal jelenik meg,  temérdek ember az asztaloknál, pincér-
sereg, zenekar és az a legendás orfeum-lépcső, melyen az első pillanattól lenyűgöző Czakó
Julianna lépeget a Mylord-ot énekelve.  Kivárja a hosszú szüneteket, halkan indít, hogy az-
tán  veszett modulációk során fokozza jelenetét  a tomboló őrületig.  És nincs egyedül,  a
táncosok  Bodor Johanna  fantasztikus koreográfiájával társulnak az elképesztő belépőhöz.
Mohácsi-ék átiratában a zenés-táncos részekkel egyenrangúvá válnak prózai részek.  Rózsa
Krisztán keményen képes ellentartani  Sally Bowles szélsőségekben feszülő parázs játéká-
nak,  Máhr Ági  tragikus szituációba torkolló drámai ereje és  Szegedi Dezső  megindító fi-
nomsága élteti a szépkorúak párhuzamos szerelmi szálát.
Harsányi Attila  bohócosabb színekkel hozza legendás szerepét,  a szétfűrészelési humor,
a két nő, a majom-kép és a lendületes  Money, money  után  végső távozásában figuráját
az emberi helytállás emblémájává képes tenni.  Többször beszól a közönségnek:  "Nem hal-
lom a tapsot!" - végül a teljes társulattal  a láger szögesdrótja mögött állva szavai dermesz-
tő kegyetlenséggel hasítanak. (Nem nehéz magunkat is odaképzelni...).
Khell Zsolt  díszlete továbbfejleszti  a miskolci színházban kialakított forgószínpadi lehető-
geket, a lokál mellett a kocka többi oldalán a szerelmespár szobáját, Schneider kisasszony
panziójának sokajtós folyosóját,  sőt a színpad "backstage" (így, angolul)  feliratú oldalajta-
ját találjuk.  Utóbbin vagy egy részeg vendéget  dobnak ki,  vagy a titkos menóra gyertyái
égnek.  Az átkötések alatt  folyamatosan változó képekben követjük  a háttér eseményeit,
óriási truváj, hogy közben  egyidejűleg kétféle zene szól /!!!/, megvalósítva a hangzó anya-
gok John Cage-i koincidenciáját.
Remete Krisztina  jelmezei egytől- egyig tökéletesen töltik be funkciójukat,  a primadon-
na ruhatára  különösen sikerült,  az éjsötét komolyságtól  a fináléban lézerfénnyel vakító
vörös káprázatig. Fontos kiemelni a táncosok sokoldalú munkáját, az attraktív mozgás mel-
lett hitelesen játszanak, beszélnek és énekelnek is.
Czakó Julianna parádés alakítását robbanékony belső energiák fűtik, ám a legvadabb pilla-
natban sem veszti el eminens arányérzékét.  Amikor felsejlik előtte  egy civil háziasszonyi
élet ábrándja , költői szárnyalású áriájában  a kitartott hangok, nagyívű motívumok eszmé-
nyi egységét csodáljuk, nincsenek olcsó muzi/nem/kell! vibrátók, csak az egyenes intoná-
ció, a páratlan muzikalitás lenyűgöző intenzitása.
A bukolikus német dalt először egy kedves kislány énekli,  a félelmetes brutalitásba végző-
dő eljegyzési jelenetben  a kabaré közönsége és a pincérsereg  gyilkosan proli náci szim-
pátiája horgad fel.  A külföldre menekülés helyett az itthon maradást vállaló Sally meredt
arccal, megtört hittel az utolsó lélegzetvételig énekli  a Kabaré-dalt,  amelyet didalmasan
hallgattat el a menetindulóvá torzult kórust dübögő tömeg. Ránk zuhannak a horogkeresz-
tes vörös zászlók... - hosszan tapsoljuk a ránk leselkedő jövőt.

A Zsótér-i  HOPPartos és a  Bozsik Yvette-i átdolgozás után most az eredeti  Ebb-Fosse
szövegkönyv alapján készült előadás került színre,  igen nagyvonalú kiállításban.  A másik
alapműhöz hasonlóan itt is a varieté-színpad a kiinduló pont,  ami magától értetődővé te-
szi az énekes-táncos betéteket,  míg a számokat filmszerűen megszakító jelenetek fokoz-
zák a musical drámai jellegét.
Már a bombaerős  Kosik Anita, Velma Kelly belépője közben követhetjük a Roxy-gyilkos-
ság és a nyomozás eseményeit,  melyet aztán az emlékezetes tárgyalási képben az élő és
holt szereplők újrajátszanak. A brutális történéseket  Tóth Károly, fehér csodaszmoking-
ban, lassított bennfentességgel, parádésan konferálja,  majd nagyot fordul  Ondraschek
Péter díszlete, a rácsok mögött megszólal a gyilkos lányok börtön-tangója. Kónya Merlin
Renáta veszett erővel nyitja a sort, az ukrán Gajda,  Jenei Judit "nem van bunos" tagad,  
az attraktív  Dézsi Darinka  büszkén vállalja tettét.
Nagyszerűen muzsikál  a kis Big Band hatású zenekar,  (saxofon-kórus,  két trombita,  két
harsona, tuba!!!,  a billentyűk és a ritmus-szekció mellett hegedű és klarinét is),  Nyitrai
László zenei vezető és a karmester Tamás Attila csodát tesz! Imponáló, ahogy a színészek
táncolnak és ahogy a tánckar játszik és énekel,  az egész atmoszféra izzik, (egy nagy szel-
lemet idézve), a "tékozló energiák" tombolásától.
Szőcs Artur  színészvezetése egyenrangúvá emeli az összes szerepet.  Horváth Sebestyén
Sándor mesterien ellenszenves, egymaga több alakot formál meg, Kitty: Horváth Julianna
géppisztolya dobszólóként soroz.  Tóth Zolka  alig látható alakítását a Celofán-dallal koro-
názza meg, Billy Flynn-ként  Nagyidai Gergő a gátlástalan ügyvédi rafinéria robusztus szob-
ra.  Az a csíkos bordó zakó és alatta a Freddie Mercury-s birkózó-dressz!  Kovács Andrea
teljes kollekciója remeklés, a két díva civilben és a rivaldánál, az újságírók és a csecsemő-
team..., de sorolhatnánk az összeset!  Kuthy Patríciá-nak is jut egy álomszép hófehér fej-
díszes estélyi, amelyben elbűvölő finomsággal mutatja be  Morton Mamát, songjának szép-
sége hatványozódik a régi idők úri modoráról nosztalgiázó duettben.
A koreográfia lenyűgöző,  Kocsis Andrea és Lukács Ádám  azonban nemcsak a táncképek
megalkotásában jeleskedik, a tömegmozgások, az újságírók reagálásai is gesztikusan megal-
kotottak,  ujjaik, kezeik élnek, - ha kell ritmikusan vágódnak el a padlaton, vagy örvénylő
vágtában loholnak a nagy sztori után.
A két főszerepben Fantasztikus Triumvirátus tündököl. Kosik Anita letaglózó orgánummal,
eminens szerepformálással hozza Velma Kelly-t, lenézően arrogáns a siker csúcsán, fájdal-
masan megtört  a váratlan kudarcban.  Tánca orgiasztikus,  tempója szédületes, királynői
fenséggel uralja színpadot. Kettőzve láthatjuk a másik dívát.  Zsigmond Emőke  az alkatá-
tól kissé távol eső figurát  kiforrott színész eszközökkel teremti meg. Inkább naív, jóhisze-
mű az elején, a siker aztán kihozza belőle a keményebb karaktert.  Bűbájos kismamaként
énekli az "Én kicsi bébim"-et, mosolya, közvetlensége mindenkit megindít. Tökéletes into-
náció, eszményi muzikalitás, a mozgások, gesztusok pedig koreográfikus élménnyé avatják
számait. A tárgyalóteremben elmélyülten kötögeti piros pulóverét, kocsonyaként reszket
a színlelt félelemtől: felejthetetlen!
Czvikker Lilla  még színiegyetemi hallgató, de első nagyszínpadi fellépése nem mindenna-
pi jövőt ígér . "Palimadár"-számában azonnal érvényesül hangjának  Piaf-i élességű intenzi-
tása, a természetes könnyedségű frazirozás, a tág teret besugárzó elementáris erő. Játé-
ka letisztult, könnyed, gördülékeny,  nyoma sincs elfogódottságnak, erre a szerepre szü-
letett. Ostorcsapásként vijjog a "Roxy!"-refrén, a finálé veszett forgatagában pedig mind-
mindhárom trimadonna  fergeteges énekes-táncos őrületet produkál az Onyx Varieté vil-
logó színekben pompázó színpadán.
Szőcs Artur rendezésében a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának hihetet-
lenül erős musical-produkciója kiemelkedő eseménye az évadnak, újabb előrelépés az él-
vonal felé vezető úton.

Az oskolában nem szerettük,  de mióta a kortárs színház egyre izgalmasabb produkciókkal
jeleníti meg,  fokozódó érdeklődéssel várjuk  az ókori görögöket.  Fosse  műve egyszerre
három tragédiából épül,  skandináv racionalitással tömörít,  de sikerrel őrzi meg a textus
veretes nemességét.
Iszonyatos sebességgel bontakozik ki  Oidipusz tragédiája, öt perc telt el és  Iokaszté szá-
jából máris kibukik a végzetes "keresztút"-ra való utalás. Szorul a hurok, a második Pásztor
jelenete katartikus mennykőcsapás.  Tűzkő Sándor  érzékletesen játssza a szörnyű titkot
elhallgatni akaró, kétségbeesetten könyörgő embert,  a villogószemű őrületbe hajszolódó
király,  Kádas József  egyre vadabbul öklözi, végül rettenetbe bénulva öleli át.
Horváth Csaba,  fantasztikus  Száll a kakukk-jához hasonlóan,  most sem fizikai színházának
stílusában rendez,  legfeljebb néhány gesztikus eszközt használ,  teljesen a szituációk szó-
beliségére koncentrál. Eminens színészvezetése révén átütő karakterek épülnek fel, töké-
letesen fedve az eredeti drámák viszonylatait.
Pallós Nelli  díszlete mozgatható, osztható arénalépcső negyedkaréja, melyet a színészek
rendeznek változatos alakzatokba. Rácshálójukon át belülről világítottak, folyamatos alaku-
lásuk szorosan követi a cselekmény fordulatait.
Az önvakított Oidipusz Kolónoszba menekül, Kiss Diána Magdolna Antigonéja kíséri, a hely-
beliek irtózó ellenszenvvel fogadják. A Népet mindegyik drámában hárman képviselik. A kö-
zépkorú lakosságot Sághy Tamás, aki együttérző aggodalommal, vagy éppen kemény ellen-
szenvvel követi az eseményeket,  a Kar két színművészetis hallgató.  Ballér Bianká-nak jut
a sokat idézett sophoklészi tiráda  az ember csodálatosságáról,  Kovács Tamás  érett into-
nációval deklamálja a híres sorokat:  "Jobb volna meg sem születni/ vagy rögvest visszatér-
ni oda ahonnan jöttünk/ csak egy vigasz van a halál ahonnan nincs tovább".
A kolónosziakat  Benedek Mari  fürdődresszre,  bikinire vetkőzteti,  az érkező Kreón és a
befutó Polüneikész, Lábodi Ádám is azonnal mezítlábas alsóneműre vált, utóbbit Oidipusz
nadrágszíjjal korbácsolja körbe. Mert az exkirály még mindig celeb, már életében minden
város saját földjébe szeretné temetni. Az első képben ártatlanul gyanúsított  Kreónt meg-
fertőzi a hatalom,  Hirtling István  kiválóan mutatja meg a tébolyult eszméihez ragaszkodó
diktátorrá alakulást.
Végül a testvérét  mindenáron eltemetni akaró királylány  halálba vezető útját látjuk.  Mi
ugyan inkább az Iszménét játszó Varga Lili-ben láttuk Antigonét, de a törvénnyel szembe-
szálló emberség drámája így is nagyszerűen kibontakozik.  Az átoksújtotta család halottjai
egyetlen tömbbé kapcsolják össze a töményen átélhetővé hatványozott alapműveket.
Igen erős együttes,  intenzív színészi játék,  lüktetően mozgalmas látvány:  Horváth Csaba
rendezése, Hirtling István és Kádas József bravúros alakítása a Halál Thébában-t az évad
rangos eseményévé avatja.

2 0 1 7

A k2 két jeles szerzőjének immár harmadik darabja játszódik a távoli jövőben, a sci-fi világ
tág teret nyújt a szürreális groteszknek , szabadon sisteregnek az eszement asszociációk,
a cyber-térben nincs korlátja a blődlinek.
A XXII-ik század Magyarországát a Testvériség diktatúrája alatt még egy rettenetes vírus is
pusztítja. A napjainkban már elkezdődött elbutulási kór fertőző,  a csecsemőket egy (tud-
juk ki által) támogatott civil szervezet menti Árvaházába,  ahol a gyermekek irodalmi nagy-
ságaink nevét kapják.  Egy ilyen Árva, Esti Kornél:  Horváth Szabolcs  az alapító Miskolczi
Elza társaságában magánnyomozást folytat a gyilkossági ügyben, a gyógymód kutatóját, H.
Albint ölték meg titkos kezek.
Természetesen a hatalom is beszáll a keresésbe,  Domokos Zsolt  extrém helytartója egy
hologram-lényt, Gellértet is beveti. Simon Zoltán, az űrfrekvencián szirénhangon kommu-
nikáló államszoftver a halott emlékezetéből felidézi a múlt eseményeit,  egyre többen vál-
nak gyanúsítottá.  A Szimpozionista Széplelkek  a hazai szépirodalomba menekülnek, veze-
tőjük, az ékes deklamációjú Viktor Balázs kerül a célkeresztbe. Általa vérfertőzött húga,
Osvát Skolasztika csak nehezen esik át a butulási teszten,  amelyben a gép által kidobott
híres idézeteket kell folytatni, - nemsokára lebénítja a gyilkos kór.
A gyermekmentő Kazinczy Társaság időközben fasizálódik, a faji tisztaság eszméjének meg-
szállottja, az Árvaház Prefektusa,  Varga Zoltán  militarizálja gondozottjait,  a betegek lik-
vidálásával őrizné meg az Árva Árják nemzetének tisztaságát.
Piti Emőke  szépséges Skolasztikájába  mindenki szerelemes lészen,  a bátyján kívül az ár-
vaházi,  Bornemissza Gergely-re irodalmasított  Borsányi Dániel  és a gyógyítását próbáló
Hölzen Albin professzor is.  Harsányi Attila tikkelő-motyogó tudósként a komikus paródia
elképesztő eszköztárát veti be, amikor később igazi énjét tárja fel, nincs szüksége rémes
maszkra, egyetlen arcbőrnyúzó gesztussal érzékeltetni képes a metamorfózist.
A rendezés biztos kézzel vezényli a csavaros fordulatokat, a társulat minden tagja maximá-
lis teljesítménnyel, hars energiákkal varázsolja el az egyik ámulatból a másik bámulatba zu-
hanó közönséget. A rafináltan egyszerű, geometrikus díszletet pompás fényváltások színe-
zik, a jelmezek is  Horváth Jenny  fantáziadús munkái,  emlékezetes az Osvát-lány törtsár-
ga eleganciája,  (azzal a kivágott háttal!!!) - és Ménrót 21.06, a váratlanul megjelenő Szíri-
uszi öltözékének vállas trigonometriája.  Mert az egyre kuszább nyomok dzsungelét egyip-
tomi sötétség nyeli el:  Simon Zoltán  földönkívülije pazar jelenetben leckézteti Andrást,
a távoli csillag gépezeteinek buheramesterét, aki a szünet alatt monoton kalapácsütések-
kel próbál lelket lehelni a kihunyt áramkörök fekete lyukába.
De még most jön a java!  Horváth Szabolcs  kataklizma-zenéjére felsorakoznak a szemben-
álló felek,  Abigél, az Árvák vezére,  a démonikus domina  Boros Anna vijjogva terrorizálja
a TEK-es Testvériséget.  Az eszelős forgatagban  egyetlen Ember, a csodálatos  Máhr Ági  
üt rést gyűlölet betonfalán , Ő az örök Anya,  aki a megértő szeretet  szelíd szavával pró-
bálja fékezni a viszályt.
A sohavégetnemérős finálé-variációk  a végsőkig fokozzák  az őrjítő hangulatot:  az utolsó
utáni perc is tartogat bomba-meglepetést. A Miskolci Nemzeti Színház másodszor fogad-
ja be a  Benkó Bence-Fábián Péter  szerző-rendező párost, a k2 színészeivel bővítve tár-
sulatát, ez a produkció hatványozza a tavalyi fantasztikus  Elza, vagy a világ vége sikerét.
Úgy tűnik, a Miskolci Nemzeti Színház a legendás Kaposvári Csiky Gergely társulat  XXI.
századi méltó utódja...

Nincs intrikus hercegi udvar,  nincs box-meccs és szerelmi konfúzió, - egyből a száműzöt-
tek világvégi hoteljének lepukkadt idillje tárul elénk.  Khell Zsolt hiányos betongerendái
alatt, békés félhomályban reggelizik  a furcsa kompánia. - Hát nem odamegyek?!?: Bundás-
kenyeret!!! "Honnan?!?" - sóhajt fel konyhatündéri rendszerességgel  Kerekes Valéria, de
hisz Romulus hátrahagyott tyúkjai csak tojnak eleget...
Meghaladva a Mohácsis koncepciót,  Rusznyák Gábor kifacsart szavak, szójáték sziporkák
helyett a shakespearei kanavászba nevetésre ingerlő beszólásokat, anekdotákat, vendég-
vicceket applikál. Nem gyengül a klasszikus vígjáték sodrása,  napjaink köznépi humora él-
tetően ellenpontozza a veretes textust.
Újjáépíti a karaktereket is, a legkisebb is erős kontúrokat kap.  Ebben az előadásban epi-
zodistának lenni is gyümölcsöző kihívás,  hiszen jóformán mindenki állandóan a színen van.
Horváth Alexandra  mennyei butaságán is átsüt  sugárzó mosolya,  Molnár Sándor Tamás
csúcstartó fizikummal abszolválja tréneri feladatát sportos vörösből vedlik szmokingos úri
köcsöggé.  Varga Zoltán  beteljesíti az ökuméniát,  a kereszt, a félhold,  a hatágú csillag
hitelvei mellett a buddhizmus összes ágát is képviseli.  Seres Ildikó fiktív bébijét kerekes-
székben tologatja, átszellemülten dúdolva a szivárvány felett.
Szerepén túl jut itt mindenkinek parádés megszólalás, Szatmári György a nemzetközi ita-
lozási szokásokról elmélkedik  gyakorlati bemutatóval,  asztal alá penderítve a kockás has-
sal, daliás öltönnyel,  heveny mozgással egyaránt hódító  Farkas Sándor-t. Fandl Ferenc
még bohócnevét is képes egy Próbakővel megjeleníteni, macsós benyögései garantáltan
píszí-mentesek.
Rusznyák Gábor  rendezést valami mennyei arányosság lengi be,  nincsenek szélsőségek,
senki sem ordibál,  a mesteri stílus  tökéletesen fedi  az élet fősodrától távoli azilum bé-
kés atmoszféráját. Zseniális cezurák a cselekményt tagoló, földrengésszerű elzuhanások,
baljós jelek: az ellenséges világ azért nincsen oly távol... Végletes ellentét a két de Bois
fiú,  Feczesin Kristóf decensen elbűvölő transzvesztita,  Simon Zoltán bődületes terror-
belépője után,  meredtarcú rezonőrként is remekel.  Somhegyi György  csöndes tirádá-
ban érzékelteti a helybenszívó örök vesztes hétköznapi tragikumát.
Kokics Péter  keserves spanyolsága, három gitár és  Nagy Nándor billentyűivel,  parázsló
pompájú tangóban kap elégtételt,  a zenei közeg üstököse  Szirbik Bernadett  russzofil
New York, New York-ja.  A későn érkező  Papp Endre  Orlandojában  a bakfis-szoknyács-
káját  Ignjatovic Krisztina  szédületes jelmez-kollekciójából is  kiemelkedő,  zebracsíkos
nadrágcsodára váltó, fürgén cserfes  Prohászka Fanni  is megtalálja párját.
Rosalinda  Mészöly Anna  kitűnően helytáll kissé hirtelen kapott kulcsszerepében, álru-
hásan lendületes, a színjátékban hetykén rafinált,  a végén megfontoltan  komollyá válik,
ahogy a jövőben nehéz föladatához is bízvást egyre inkább felnő.  Eszményi alteregót ta-
lált  a méla Jacques  a fantasztikus  Görög László  végtelen bölcsességű figurájában, aki
által szívhez-szellemhez szólnak a shakespeare-i szentenciák. Játékát  valamely fenséges
aura öleli, magától értetődően  ki is szól a nézőtérre,  meg is énekelteti az ámulatba bű-
völt közönséget. Sajnos, a csodák záporában elfelejtettük azt a  refrénszerűen ismételt
varázsigét, pedig de szívesen dünnyögnénk depresszív délutánokon... ("Leépülve!")
Ha csak  a Miskolcon az utóbbi években látottakat vesszük:  Parasztopera,  Másiksirály,
A tanítónő, Romeó, Kivilágos kivirradtig,  Rusznyák Gábor rendezői oevre-je emelkedő
magasságokban szárnyal, ahogy az  Ahogy tetszik, a  Miskolci Nemzeti Színház  nagyívű
fejlődésének újabb fénypontja is.

Az ősbemutató inkább  Hommage á Major Tamás volt, mint adekvát előadás,  Kovács Lajos-
sal a Budapeti Kamaraszínházban  közelebb kerültek a spirói lényeghez.  Szikszai Rémusz
rendezése minden ízében tükrözi az Ikszek atmoszféráját, releváns színházi élmény.
Varga Járó Ilona  mobil elemei változatos terek alakítására nyújt lehetőséget, a tükrös öl-
tözőfülkék megfordítva  a Tartuffe díszletei válnak,  a forgó ajtók egyikén a Cár képe dom-
borít.
Bombaerős a vilnai lengyel társulat!  Fehér-piros  nemzeti dikolor díszeleg  Kardos Róbert
vodkagőzös búvóhelyén, Danis Lídia szőke hajjal ellensúlyozza örök gyászát, Dévai Balázs
számítóan tűri férji szarvait.  Mikola Gergő akrobatikus jövőjére gyúr, kecses balerinként
cikázik a színen,  Maróti Attila  félrevonulva követi az eseményeket.
Az ügyelő  Mihály Csaba ízes tájszólással terelgeti színészeit, a kritikus  Honti György már
a próbákon fogalmazza cenzori jelentéseit. A túlfeszültségben  Végh Péter szabójánál né-
ha "elszakad a cérna",  Szabó Emília  egyszavas reagálásokkal, elhaló nyögésekkel kápráza-
tosan fűszerezi  a történéseket,  Bakonyi Csilla  súgónőjét  a színház és a kollégák iránti
odaadó szeretet fűti.
Lapis Erika  úgy hozza Vilna Tündöklő Csillagát, mintha már százszor játszotta volna, pedig
egyetlen próbával,  bravúrosan ugrott be elbűvölő szerepébe. A konfliktusok kereszttűzé-
ben  Bajcsay Mária, a bölcs békítő, sokat látott élettapasztalattal csillapítja a kedélyeket.
Crespo Rodrigo Direktora vehemens eréllyel és okos alkalmazkodással egyensúlyoz kényes
helyzetében, a két műszaki, Baksa Imre és Széles Tamás még cirkuszi bohóc-számot is be-
mutat a gubernátori páholy bársonyba burkolásánál.  Az elnyomó hatalom képviseletében
Király Attila  a leereszkedő megvetés,  a váratlan szimpátia és a kérlelhetetlen dölyf külö-
nös kevercsét nagyszerűen jeleníti meg.
A fantasztikus együttes játékának vibráló erőterének fókuszában a legendás varsói színész,
a szépkorú fenegyerek Boguslawski áll.  Nem egy romantikus hős, a vilnói perifériára csak
a tisztes gázsi vonzza, körüldongják az elvágyódó színésznők, "de kár, hogy ilyen öreg", de-
hogy!:  Fodor Tamás  nagymúltú színházalapító tevékenység után, mostanság teljesedik ki
színészileg, sorra játssza a nagyobbnál-nagyobb szerepeket,  Bulgakov Molière-jétől a Cali-
gula helytartójának főpapján át az I.Erzsébet-ig.  Ő a színházi élet doyenje, nem államilag
dotált "nemzet színésze", Ő a Mi Nagy Színészünk. Fanyar mimika színezi, rezzenésnyi gesz-
tusok árnyalják a Tartuffe-öt elemző, felvonásnyi próbáját, mámoros élménnyé hatványoz-
va  Spiró György professzori meglátásait.  Az ellenszegülés nagyjelenetében vagabund ko-
boldként szaggatja a diktatúra, csuklójára önként bilincselt láncát.
Túl a szituációk tűéles felrajzolásán, a tempós kibontás ellenére lankadatlan feszültségen,
Szikszai Rémusz  eminens rendezése  gyönyörű képekkel tagolja a cselekményt.  Barokk
zenére menetelve hajladoznak a játszók, hosszú némajátékok előlegezik meg a történése-
ket,  egymást erősíti a látvány, a mozgás, a zene.  Maga a befejezés himnikus hossza meg-
érne egy kolumnányi elemzést, a produkció mindenképpen az évad legjobbjai közé tarto-
zik.
A "vidéki" jelző lassúdad dicsérő epitheton ornans-szá nemesedik,  ezzel a csodálatos elő-
adással a  Tatabányai Jászai Mari Színház is végképp felkerült Miskolc, Kecskemét, Szom-
bathely, Fehérvár mellé az éllovas Pest-Budán kívüliek dicsőségtáblájára.

Nem tudom kivárni a végét, azonnal le kell szögezni, hogy az Évad egyik Nagy-Nagy előadá-
sát láttuk!  Rácz Attila és Réczei Tamás  dramaturgokkal  Szász János  rendező a csehovi
töredékeket egy eddig legátfogóbb egységbe kovácsolta.
A címszereplő  Kocsis Pál  grandiózus figurája az első pillanattól uralja az előadást, de ha-
talmas alakítása a páratlanul kiegyensúlyozott, fantasztikus együttes erőterében épül fel.
A lecsúszott féltehetség Platonov csodálóitól övezve ellenszenvesen kötekedik,  első cél-
pontja a fenséges tartású  Körtvélyessy Zsolt, a dúsgazdag Vengerovics , aztán a vénlány
Grekova az áldozat.  Dobó Enikő találó karaktert formál, a későbbi párjelenetben tovább
erősíti eminens munkáját.
Az első felvonás csehovi remeklés, mindenkit pontos szituációban ismerünk meg, az össze-
fogott tempó,  a gondos színészvezetés az összes lehetőséget kihasználja.  A gyengeségét
bohóckodással leplező  Zayzon Zsolt egyetlen sikerét, újdonsült, nagyságrendekkel felet-
álló asszonyát mutatja be:  Märcz Fruzsina  megejtő szépségű dívaként lebeg be  a vidéki
punnyadtságba.  Gyarmati Dóra  angyali sugárzású törtfehér ruhacsodáját később egysze-
rűbb öltözékekre cseréli,  kiváló játékkal érzékelteti  a pompás külső mögött rejtőző kitö-
rési vágyat. A tábornokné kezére pályázó Glagoljev,  Hegedűs Zoltán fia Párizsból toppan
be,  Orth Péter  cinikus aranyifjú, kegyetlenül jellemzőek heherészős nevetgélései.
A lenyűgöző kezdés után  Kertész Kata  kátyai talponállójában csemegézünk a szünetben,
a becsületkasszás kínálat vodkától uborkán, pogácsán át  a ritkán ízlelt, retró szódásüveg-
ből spriccelt szikvízig terjed.
Huszonnégykarátos epizód  Fazakas Géza  Oszipja. Fenyegető tekintete ambivalens lelket
takar,  pénzért bármit megtesz, de inkább reménytelen féltékenységében gyilkol,  gránit-
ból faragott tömb,  mégis villámgyors mozgással, sziszegő szavakkal nyűgöz le. Iszak,  Aradi
Imre  megvetéssel kevert csodálatát intelligens halksággal alakítja sértővé,  a gyomorvezé-
relt doktor,  Nagy Viktor  kézihajtányon lohol a torlódó események nyomában.
Hamis mondat a végén: "Platonovot nem sikerült megmentenünk".  De hát itt vannak ezek
meggyalázott, gyönyörű nők, bármelyikük képes lenne erre,  csak vágyaik tárgya alkalmat-
lan. Esetlen gyermeki szeretetével a feleség,  Hajdú Melinda, aki kisemmizettségében lép
a vonat elé, távolból beszűrődik a himnikus orosz kórus és ő ott áll halálra várva: torokszo-
ritó, katartikus kép.  És az érett gyönyörűségű Tábornokné,  a hangjával, mozgásával, sok-
oldalú játékával elbűvölő  Bognár Gyöngyvér,  akit a kíméletlen kupec Bubrov,  /Szokolai
Péter/ ugyan majdnem teljesen kiforgat a vagyonából,  de mégiscsak biztos mentsvár len-
ne. Ő Platonov csehovi párhuzama, a "tanult nő",  aki még több joggal érzi felesleges em-
bernek magát.
Bessenyei dörgőhangú hősnek játszotta, Balkay Géza hitványan depresszívnek,  Kocsis Pál
az imponáló tehetség,  a züllött tétlenség,  az aljasságba fulladó  embertelenség vonásait
gyúrta különös keverccsé.  Hatásos a szellemessége, tetszik a diadalmas férfi,  gyűlöletes
a másokat kihasználó alakoskodás.  Mintha Mike Leigh Mezítelenül-jének undorító antihő-
se lépne elénk,  aki élősködőként mindig megtalálja  naív megmentőjét.  Sokkal inkább a
megvetésre érdemes szerencsétlent látjuk a színpadon,  mint a körülmények tehetetlen
áldozatát, ám  Kocsis Pál nagyformátumú munkájának legnagyobb erénye, hogy az ellent-
mondásos momentumokat drámai erejű szintézisben egyesíti.
Szász János és a káprázatos kecskeméti társulat  elementáris hatású előadása feltétlenül
megérdemel még egy évadot, remélhetőleg Budapesten is láthatjuk még.

A 2002-es  Balázs Zoltán  rendezésben, (Jean Genet- Sáry László: Négerek), tucatnyi Bár-
ka-színész playback-elt fantasztikus énekesek hangjaira,  a játék, a mozgás és a zene töké-
letes egységet alkotott. A mostani darabban a merész rendezői koncepció négy színésszel
és négy énekessel jelenít meg kétszer annyi a szerepet.
A kiindulópont az örök klasszikus, a hozzáállás meredeken kortársi. Egyetlen teniszbírói áll-
ványzat a vertikális játéktér, körötte kergetőzve, létrákon fel-le kúszva lakják be a szerep-
lők.  Szilágyi Ágota  játékában könnyen követhető a kétarcúság, Csongor és Tünde hekti-
kus váltakozása,  Tankó Eriká-nak  csak Ilma jut,  ám időnként  ő mondhatja a kivilágló né-
zőtér felé a filozofikus szentenciákat.
Már a Platonov idején feltűnt  egyes színészek szinte szavankénti,  görcsös hangsúlyozása,
amely ütemenként töri meg a folyamatos deklamáció áradását. Teljesen érthetetlen, hogy
miért?!?, az erőltetett akcentálás bizony most is sokszor kerékbe törte Vörösmarty Mihály
mennyei poézisét.
De mindenért kárpótol a csodálatos zenei anyag, Sáry László széles ámbitusú, prozódiaba-
rát partitúrája,  a többszólamú, kánonokat, imitációkat hordozó,  átszellemült vokalitás. A
helyenként  nyaktörő regiszterváltások és az irdatlan mennyiség  veszett kihívás az éneke-
seknek,  akik elképesztő intenzitással, bravúrosan állják a sarat.  Kéringer László  morbid
Mirigy-parókában  néha basszusmélységeket is érintő orgánummal intrikál, bazalt-tengelye
a produkciónak.  Fekete János "Jammal"  az énekszólamokra érzékenyen reagáló effektu-
sai és a virtuóz szájdob-ritmusok XXI. századi atmoszférát teremtenek, mesteri kölcsönha-
tásba lépve a kortársi komolyzenével.
Németh Anikó  színes jelmez-orgiát kreál,  tüneményesek a lányok csillám arany-ezüst-ró-
zsaszínben, lenyűgöző az Éj Királynőjének emeletnyi csillaguszálya.  Sipos Marianna  mara-
toni hosszúságú a cappela áriájában hajmeresztő ugrásokkal, végtelen állóképességgel tri-
umfál,  Denk Viktória  a bájos Nemtő, a harapóskedvű Berreh mellett  Ledérként tripláz.
Mezzotündérként  Balogh Eszter cinkos mosolyokkal, káprázatos mozgással, elbűvölő meg-
jelenéssel magaslik ki,  posztmodern betétként  még két frivol operett-kuplét is elénekel
attraktív gesztusokkal fűszerezve: "Pesten jártam iskolába" - Rózsalevél kicsi rózsalevél..."
Bartha Lóránd  villámgyors nyílt színi átvetkőzésekkel, egyre kevesebb öltözékben mind a
három vándort,  a Kalmárt,  a Fejedelmet és a Tudóst kétszer is hozza,  de emlékezetes a
magas térdemeléssel menekülő,  a természetesen szirénhangú feminin ördögfattyak űzte,
ijedtfehér ugróegérré fakult Vörös Rókaként is.  Balga szerepében,  mint az egyetlen iga-
zán emberi lény,  a félelmetes karizmájú  Bödök Zsigmond  eleven humorával  az előadás
legerősebb alakítását nyújtja. Tündérmesénél többet ér egy jó alvás vagy egy oldal szalon-
na, nem is beszélve a tenyerestalpas Ilma decens bájairól! Felhág a magasba, beint a nagy
pillanatára váró "Jammal"-nak:  feldübög a tuci-mámor,  eszméletlen rap-cunami tör ki, bi-
zony mondom, ebből szívesen hallgattunk volna akár többet is!
Balázs Zoltán  rendezése fölényesen uralja  a színpadtér minden köbcentiméterét, folya-
matos mozgásban örvénylik a mesejáték,  feszes tempóban sistereg a cselekmény.  A kez-
detben ledöbbent publikum fokozatosan akklimatizálódik  az ismeretlen stílushoz, a végén
interaktív reagálással soraiból még egy Csongor is kerül a fináléba...
A Maladype és a Gyulai Várszínház  közös produkciója a korszerű színház felé mutató bá-
tor vállalás,  eredeti szemléletű, a megszokás gátjait áttörő alkotás,  a költői textus, a pa-
zar látvány és az újszerű zene bűbájos kevercse.
A budapesti klórozott csapvíz után mámorító a gyulai... Tiszta forrásból, teli pohárral!

Már az első pillanatban  megüt!  Árvai György  díszletében a hátfalon  gigászi képtömeg ör-
vénylik, csókolózó operett hősök, virágcsokréták, szecessziós elemek. Aztán a forgószínpad
túlfelén hatalmas kutyafej díszeleg,  de még a karosszéken is  szőke bombázó mosolyog. Jó
messze távolodik a silány natúrától, előlegezi a stilizált játék abszurditását.
Pedig ezt a Feydeau-t de sokszor elrontották már!  Szőcs Artur  eredeti látásmóddal, pom-
pás szövegélénkítéssel, egyre fokozódó tempóban pergeti a félreértések kavalkádját. Az el-
ső kép a frenetikus  Harsányi Attila - Lajos András  kettőssel  magasra teszi a lécet, ráadá-
sul szédületes aurájával  Czakó Julianna  is színre lép.  Az időnként dörgő hangon bejelen-
tést tevő inas, a nagyon fekete Jean-ben éppen csak felismerjük a rendező urat, a színház-
ban még csak  első évadát töltő  Rózsa Krisztián  virtuóz eleganciával,  könnyedén illeszke-
dik a nagyszerű együttesbe.  De nem marad le  az egyre értetlenebb  Jancsó Dóra  sem, a
hölgyek egyébként varázsos pillangókként röpködnek  Szűcs Edit  frappáns jelmezeiben.
A miskolci szcenika  győzhetetlen ütőkártyája a forgószínpad.  Hamlet, Kivilágos kivirradtig,
Parasztopera - megannyi látványcsoda!  Átfordulunk a hotel-képbe,  a méretes duplaágyon
Rusznák Adrienn  mutatja be gumiköteles gimnasztikáját,  Rózsa Krisztián Redillon-ja akro-
batikus ugrások, vetődések mellett térden becsúszó szerelmi hozzáállással fokozza a hatást.
Varga Andrea  dús perfekcióval nyomja az angolt, Salat Lehel parancsnoki hangereje meg-
törik  Nádasy Erika  nagykomikai siketségén.  A követhetetlen forgatagban  mindenki lukra
fut, csak a közönség nyertes a szédületes humor-cunamiban.
És még mindig van feljebb!  A kutyafreskó alatt összefutnak a baljós szálak, rászedett balek
itt az összes szereplő, csupán  Szőcs Artur  immár slafrokos arab Gerome-ja uralja fölénye-
sen a szituációkat.  Neki elég egy-egy tőmondat, sőt szó!, ("krumpli"), poénjai telitalálatok.
Harsányi Attila  sokszorosan átvert hülyéjeként szélsőséges gesztus- és mimikai kombináci-
ókkal triumfál,  Czakó Julianna  káprázatos alakítását frivol vetkőzéssel tetőzi.
Frenetikus előadás,  bátor irányultsággal az abszurd felé, páratlan összmunka, kiváló együt-
tes. Az Évad Hőse  a Miskolci Nemzeti Színház:  Bakkhánsnők, Boldogtalanok, Kivilágos ki-
virradtig, Elza pilóta, A mi osztályunk, Játék a kastélyban... - és az egyenrangú komédia,
Szőcs Artur  lehengerlő rendezése, A hülyéje.

Egy Mohácsi Opusz, amely nem Mohácsi Darab, kizárólag Mohácsi Rendezés. Megszoktuk a
jól kiforgatott, teljesen átírt, újraalkotott dolgokat,  ám most be kell érnünk a Molnár Fe-
renc-i örökzöld kiváló színpadra állításával. Ja! - Nem mindenki tud  hónapokig készülni új
munkájára, van akit az önkény száműzött a kőszínházi-egyetemi létből, így akár ötöt is mu-
száj évente rendeznie.  Mohácsi János  ért a színészekhez,  a legtöbbet hozza ki az adott
együtteséből, tempója, arányérzéke támadhatatlan produkciót eredményez.
Feczesin Kristóf  a zongorázás mellett  érzékeny, többsíkú figurát teremt, csalódástól az
ujjongó megnyugvásig húzza szerepének ívét. Ha újra lehet majdand komornyikunk, az ak-
kor már Nyugdíjas Szövetkezeti tag  Szegedi Dezső-t kérjük fel, ahogy Ő szervírozza a reg-
gelit, ahogy emelt fővel, öntudatos munkavállalóként hajlong, az ma már unikális.
Gáspár Tibor  a jó színész rutinjával aknázza ki  ziccerszerepének legkisebb rezdülését is,
Görög László  úgy beszél a közönséghez, hogy mindannyian azt hisszük,  személyesen hoz-
zánk szól, nagyon okos, nagyon kedves, Tüneményes Nagy Manipulátor.
A nagyszerű aktorok társaságában  Czakó Julianna a vakító gyújtópont. Mindent eljátszik,
azt is, ami nincs a szerepben,  minden szava hasít,  minden gesztusa felejthetetlen. Felve-
szi a kagylót, álmosan dühöng, ki zavarja ilyen korán, persze, ha a színműíró, az más: "Sán-
dor!...Sándor!!...Sándor!!! - SanyikaaaH!!!, extázisig hevíti a megszólítást, tudná még ezer-
féleképpen is... Szerelmi mámora cikázó koloratúrákig szárnyal, sikít, vijjog, de ha kell, fi-
noman nyugtat.  Lehet, hogy ez is csak játék?!?  A csalfa primadonna alakja  a mennyekig
hatványozódik, slafrokos belépőből karrierféltő rémület lesz, a főpróbából táncművészeti
bemutató. Láttuk, hogy éli a  Fenevadak csökött lánykáját, hallottuk diszkó-énekét, cso-
dáltuk az  Egy csók és más semmi-ben,  sirattuk a  Liliom Julikáját, ájultan lestük frene-
tikus rúdtáncát a  Bakkhánsnők-ben. Nem mondhatunk mást:  ez egy Nagy Színésznő Ifjú-
kora...
Valóban: ez az igazi szórakoztató színház  a legmagasabb szinten,  a kacagás-lavinák egyál-
talán nem csökkentik a színészi teljesítmények értékét.

Két hetyke fickó,  Gyöngyösi Zoltán és Dóra Béla  már az  előtérben vizslatja  a közönség-
kapcsolatokat, a nézők feje fölött palackot dobálnak, viccesek, groteszkek, akrobatikusak.
A Zarathustra fenséges fanfárjaival  bombasztikus a kezdés,  Szabó Sebestyén László, mint
virtigli debreceni dobogtatja meg a hazai szíveket.  Eredetien artikulált, nagyívű monológja
az akkori világhelyzet, az ipari forradalom és  a háborús hírek után jut el  a végig általa ját-
szott  Arany Jánosig.  Széltől is óvott gyermek, a barátok nélküli magány erősíti befelé for-
duló, sajátos gondolatvilágát, a kitörés útját a könyvek, a versek, a tanulmányok jelentik.
A kamasz Aranyt  az Ady Endre Gimnázium drámatagozatán kiválóan előképzett,  pörge kala-
pos  Juhász Kristóf   játssza,  rövidesen végre jó barátot is talál a debreceni kollégiumban,
Lantai János  /Szécsi Bence/ személyében.  Óriási rendezői érdem, hogy a diákszínjátszók
megkülönböztethetetlenül illeszkednek a felnőtt színészek együttesébe, nagyszerűen éne-
kelnek, táncolnak,  játszanak.  Kiss Diána Aida  erős színpadi jelenléttel, érett szuggeszti-
vitással képviseli a női vonalat,  Bolla Bence  még basszusgitározik is,  Mészáros Gábor zon-
gorán jeleskedik.
Vecsei Hasi Miklós  merész asszociációi, merészen csapongó képzelete váratlan irányokba
sodorja a cselekményt, rengeteg ötlet színezi képet,  ujjongóan szabad játékra adva lehe-
tőséget.  A szépen formált dialógusokat  frappáns riposztok,  csípős beszólások fűszerezik,
letaglózó a humor és a sziporkázó szellem tűzijátéka.
ifj.Vidnyánszky Attila  fékezhetetlen fantáziája hatványozza az őrült forgatagot, viharzó po-
én-áradat, virtuóz gesztusok, az abszurd komikum groteszk cunamija. Az iszonyatos tempó-
ban az együttes hajszálpontos kidolgozottsággal valósítja meg a lehetetlennek tűnő elkép-
zeléseket, izzik az egymást lendítő,  közös akarat bódult felszabadultsága. Csak kapkodjuk
a fejünket,  permanens szédületben hahotázunk,  amikor egy tehén/!!!/  jön be a színre,
a szempillánk se rezdül.
Azért az  Arany-életrajz is folytatódik,  Janka Barnabás  pohos direktora  instruálja a szép-
reményű vándorszínészt,  majd bődületes  szaracén-maszkban hozza  a frenetikus Othello-
paródiát.  Nem könnyű a költő élete,  nappal  a marhalevelek jegyzői taposómalma,  éjjel
a Toldi, Shakespeare, az ismert nagy versek és még mindig csak huszonéves!  Az anya halá-
la,  Tar Dániel  ismétlődő fájdalma: "Édesanyám!" Várakozás az elismerésre, Petőfi barátsá-
ga, amelyet a költőtárs a rosszmájú Pák kritikus, Molnár András spontán lelövésével szen-
tesít. - Jó, hogy jön a szünet,  ki kell pihenni egy kicsit  eme Tehetség Tornádó tombolá-
sát...
Íratlan szabály: lassú expozíció, nyugodt építkezés,  a nagy fokozást a végére tartogatjuk.
A garabonciás alkotópár azonban fittyet hány a dramaturgiai béklyókra, az első rész szilaj
Prestissimo hysterico-ját egy horizontális mederben hömpölygő, lassúdad Adagio-tétel kö-
veti.  Vecsei Kinga öntöttvas kályha monstruma előtt, gyönyörűséges feketében bűvöl el
a feleség  Szakács Hajnalka, a házaspár a szalontai csöndben  Petőfi Sándort  várja türel-
mesen.  Kiss Gergely Máté árnyalt alakítása a szélsőséges, zabolátlan csodagyerek jól lep-
lezett komolyabb énjét mutatja meg.  A két költőóriás szelíd érvekkel, megfontolt gondo-
latokkal indázó, komótos párbeszédben politikáról, népről, szabadságról elmélkedik, hosz
szan, megfontoltan, ráérősen. - És mégsem esik a feszültség!   Ez is hihetetlenül izgalmas,
akció helyett  a míves dikció  tartja ébren az érdeklődést,  az író és a rendező példátlan
merészsége mennyei hosszúságú meditatív ajándokot szül.-
A befejező kép,  "Petőfi nincs egyedül!",  Berecz István  dübögve dobbanó koreográfiájá-
val idézi vissza az első rész fergeteges viharzását,  felállva, vijjogva, tapsunk ritmusával ün-
nepeljük a hihetetlen színházi élményt.
ifj.Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós  szűk három évnek hetedik remeklését csodál-
hattuk. "A HetedikTe magad légy!"  De ők ketten az első pillanattól saját öntörvényű útju-
kat járják,  egész generációjuk nevében szólnak, kötetlenül a magukét mondják,  nekünk,
nektek, rólunk.
És áldja az ég a debreceni Csokonai Színház-at, amely a vidékiek között először ad helyet
egy olyan produkciónak,  melyet az ország összes színháza mellett az összes gimnáziumban
is el kellene játszani!

Színházi életünket  nem a darabválasztás eredetisége jellemzi , híres írók híres könyveit ké-
peskönyvként illusztrálják,  /Grass, Mann, felkészül Marcel Proust.../, imádják a húzóneve-
kat, Fridától Pilinszky-ig, de becsúszik egy Orlando is.  A vonzó cím üresjáratot leplez, amíg
Horváth Csaba  esetében csak a cím nagyon ismert, egy teljesen eredeti alkotás jön létre.
Nem lebegnek a vörös szoknyák, nem csattog a kásztanyett, nem tombolnak szélsőséges in-
dulatok, nem verik a ritmust a vasalt flamenco-talpak.
Prosper Mérimée  egyszerű emberek  szerelmi történetét írta meg,  navarrai baszk katona
és álnavarrai cigánylány románcát. Lassan épülő, széles ívekben áradó cselekmény, a dialó-
gusok köznapi egyszerűsége , nyugodt tempójú, nagy jelenetek,  gesztussal, mozgással raj-
zolt pompás karakterek. A rendező és  Perczel Enikő dramatizálása világos, könnyen követ-
hető, példás munka.
Don José káplár fegyelmezett katonaarca  gyermeki lelket takar,  az ellenállhatatlan kariz-
májú  Carmen könnyen ejti bűvkörébe,  ahogy a többi férfi vágyait is  az őrjöngésig képes
fokozni. Hősünk párbajt vív felettesével, a tét maga a lány, életveszélyes pengék villognak
egy végtelen küzdelemben. Az ellenfelek a piruettező lányokat  pajzsként, fegyverként ve-
tik be, a szédületes csata  Krisztik Csaba cseles zuhanásaival, villámgyors guggolásival vége
nem látható fordulataival az est első mellbevágó élménye.  A parancsnok az első halálos ál-
dozat, emiatt azonban menekülni kell, José a cigánylány csempészbandájába áll. Hiába sze-
relmes, Carmen egy még magasabb rangú tiszt, a délceg  Andrássy Máté felesége lesz, ám
a zsiványok ezt nem tűrhetik, szivarfüsttel ölik meg a betolakodót.
Petrik Andreá-nak  nem kell játszani:  vörösen izzó felkiáltójel  a dráma gyújtópontjában,
bűvös lénye  maga a csábítás,  az érzékiség,  az emblematikus nőiesség élő szobra. Nincse-
nek érzelmei,  ösztönvezérelt, öntörvényű, semmilyen kötöttséget nem tűr.  Most éppen
beleszeret a kis káplárba, meghatja az irtózatos energiákkal érte csatázó kedves kölyök.
Horváth Csabá-nál  nincs zene,  legfeljebb monoton dobolás hangzik néha, vagy a katonai
bakancsok dübögése. Keményen összefogott, de a jelenetekben tágas dinamikájú,  széle-
sen visszatartott tempó.  A tömegmozgások nyugodt örvénylése  újabb ütközéseket ellen-
pontoz,  felbukkan egy meleg kártyás, a  bukásra álló José végül Carment teszi fel tétnek,
veszít, ezért megint gyarapodik eggyel az áldozatok sora, ő maga is megsebesül.  Lázas ön-
kívületben fetrengve,  képzeletében kísértenek  a halottak,  sorra jelennek meg fantáziá-
jának végzetes figurái.  A Halál kaszájával köröz,  vörösfejű ördögök hívogatják  a pokolba,
sötét angyal szárnyal vijjogva fölötte,  az elérhetetlen  Erotika szimbólumaként  vakító fe-
héren kígyózik  Varga Lili  szilfid félaktja.
A kavargó sokaságban váratlanul tűnik fel   Widder Kristóf   brutális intenzitású torreádo-
ra, fekete bikafejjel táncol vadul,  Lucas ő,  Carmen következő szerelme.  Don José érzi,
ő már itt felesleges, de hát férfi! tüzeli a macsó szellem, "Ha én szeretlek, neked is kell!,
akarlak, akarom!"-mintha csak a férfinem szánalmas sztereotípiáit hallanánk. Pedig a lelki-
atya inti, el lehet engedni, meg lehet változni, van irgalom, de ő már csak elvakultan tán-
torog előre a végzetes úton:  még egy kétségbeesett párbeszéd és villan a halálos döfés.
A színpad teljes szélességében gigászi építmény,  aranyló elemekből épített hengeres ha-
lálkanyar, kapaszkodnak rá az alakok, forog és emelkedni képes.  Antal Csaba  lenyűgöző
változatos világításával és az előtérben mozgó hatalmas ötkarú tankakadályokkal hipnotizá-
ló látványvilágot teremt. Horváth Csaba  nagyvonalú rendezése, a szélesspektrumú időke-
zelés operai távlatokat sejtet: nagyon reméljük, hogy magyar színházi élet  legeredetibb
alkotója előbb-utóbb erre is lehetőséget kap.
Óriási meglepetés, vad romantika helyett  a korszerű színház veretes indulatai. Az utóbbi
évek legeredetibb alkotása, középpontjában  Krisztik Csaba  fantasztikus alakítása, mely-
ben a színészi játéka már egyenlő értékű elképesztő fizikai virtuozitásával.

Babits Mihály regénykéje legfeljebb ugródeszka a k2 író-rendező párosának, groteszk ab-
szurdjuk kozmikus sebességgel lövi ki Elza pilóta űrhajóját. Már az első jelenetben az éles-
re fent  amputáló szike villog  Miskolczi Mózes doktor  remegő kezében,  Harsányi Attila,
akit munkái, (Hess, Sex, Viszockij) az extremitások nagymesterévé emelnek,  Kokics Péter
Fidel Castróra hajazó-szakállazó Hejő Csaba közlegényével gyilkos humorú horror-dialógus-
sal indít.
A szapora orvoscsalád hazafiasan tett eleget  az állami ágyútöltelék-elvárásnak, hetedhét
fiút nemzett,  az evangélisták és betlehemi királyok nevét viselő legények mind a háború-
rúból térnek vissza,  mind különböző egyéniség, különbözőek testi-lelki sérüléseik is,  ám
mindegyikőjüket a hétarcú Farkas Sándor játssza elképesztő sokoldalúsággal. Az egyszem
lány  Prohászka Fanni a magas irodalom és mély filozófia szerelmese, tüchtig kis kékharis-
nya, akinek kezére a kampókezű Maffiózó,  Rózsa Krisztián áhítozik.  A permanens szülés-
ben élenjáró anya,  a reccsenve karcos  Szirbik Bernadett  azonban hiába kényszeríti, ő
csak a gyengéden ábrándos  Feczesin Kristóf-ba szerelmes.
Benkó Bence és Fábián Péter  tobzódó fantáziája tort ül  a féktelen komikum lakomáján,
szájtátva habzsoljuk  a sziporkázó őrület viharzó ínyencségeit.  A stílus váratlansága a vég-
sőig fokozza  a nagyszerű együttes játékkedvét,  a tetőfokon  Czakó Julianna  kismamájá-
nak grammatikai okfejtése ragyog:  támadhatatlan intenzitással vezeti le a  -juk, -lyuk rag
mindent felülíró, orbitális érvényességét.
A felvonásvég meglepetése, hogy kifogy a szusz, lehervad a konfliktus, érdektelenné válik
a rosszul megírt darab, ezt felismerve a közben hadrendbe állt Elza pilóta önkritikusan ki-
tessékeli a megszeppent nézőket...(?!?)
Aztán mégis folytatódik,  illetve óriási csavarral  egy egészen más szituáció  rajzolódik fel.
Nemzetközi hírszerzők ármádiája vonul fel: Káder Kata, a kommunista, Nyilas Mihály, a ná-
ci kém és mindenek felett  a gaz Nyugat spionja, akiben  Fandl Ferenc,  eddig gondosan
elmaszkírozott  Cenci házvezetőnőjét ismerhetjük fel. Nem részletezhetjük jobban a tör-
ténéseket, maradjon a rejtvényfejtés a jövendő nézők öröme,  a megdöbbentő fordulat
rafináltan kétarcú:  krimi-izgalmú fordulatok,  váratlan meglepetések  sokkolják  a nézőt,
míg a vájtfülű humanisták rejtett utalások, kóbor idézetek mesés dzsungelében tallózhat-
nak. Még  Szegedi Dezső  joviális papbácsija is kimutatja  technicizált foga fehérjét, a vi-
lágból végképp kiábrándult  Prohászka Fanni pedig messzezengő űrmonológban búcsúzik
a földi siralomvölgytől, a bunker-rakéta dübörögve lő ki a végtelenbe.
A  Miskolci Nemzeti Színház elsőként adott lehetőséget a k2 társulattal már eddig is ki-
emelkedő sikereket halmozó alkotópárnak,  Benkó Bence és Fábián Péter  írói-rendezői
remeklése  az abszurd groteszk  Harmadik Kozmikus Sebességével  szárnyal  a natúrrealiz-
musba töppedt színházi köznapok fölött.  A merész választás meghozta gyümölcsét, a fan-
tasztikus társulat robbanékony sikere még tágabb horizontok felé nyit királyi utat.

Pilsudski féldemokráciájában keresztyének és zsidók békésen kucorognak együtt az iskola-
padban, csak a fű alatt lappang egy bizonyos diszkrét antiszemitizmus. A 39-es szovjet meg-
szálláskor  a hazug antikapitalista egyenlőségelvektől megszédült zsidó fiatalok beálltak elv-
társnak, Menáchem,  Varga Zoltán  mozivezető,  Bodoky Márk  Jakob Kac-a  lánglelkű agi-
tátor lesz. Érthető, hogy a német bevonulás után a radikális nacionalisták üldözik a "bolse-
vik" mozist, de hogy a tanítót agyonverik a piactéren,  1600 nőt, öreget, gyermeket eleve-
nem elégetnek a pajtában, az aligha írható a nácik rovására.
Simon Zoltán  robbanékony agresszivitással jeleníti meg a Dorát /Tenki Dalma/ hármasban
megerőszakoló pribéket, nehezebb dolga van   Gáspár Tibor-nak, jóságosan szimpatikus lé-
nye ellentmond  Heniek álszent ocsmányságának.  Görög László  mindig jó oldalra álló, ge-
rinctelen náci-ellenálló- kommunista párttag Zygmunt-ja töményen sokoldalú színészi mun-
ka, ahogy  Pilinyi Márta  felhúzott vállú, ízléstelen konfekció-zakójában ágál, az pontosan
olyan, mint valamely kedves nyilas komcsinovnyikunk...
Slobodzianek  iszonyúan erős, mellbevágó textusát  Béres Attila  rendezése adekvát bele-
érzéssel közvetíti, a szituációk kidolgozottsága,  a végzetes mondatok rettenete védhetet-
lenül érvényesül. A kisvárosi panoptikum dermesztő látványosság, az első rész végének fol-
tó légköre az elviselhetetlenségig fokozódik. A hentes elvágja az áldozatok torkát, a másik
kalapáccsal sújt halálra, tombol a szadista önkény, - és ezek  az embernek nem nevezhető
kreatúrák soha nem bűnhődnek! Még bíróság elé sem kerülnek,  mint a két szocialista elv-
társsá vedlett hóhér, akiket ugyan megment osztálytársuk vallomása, de a vaksors legalább
halálos ielégtételt vesz rajtuk,  éppen a jedwabnei holokauszt június 24-i évfordulóján. Is-
merős kép:  ki vonta felelősségre a félmillió magyar állampolgárt elhurcoló /z/embereket?
Már a padban nyújtózkodó iskolások között feltűnt  Nádasy Erika  félénk kislánya, Zocha
összetett személyiségét ezer színnel formálja meg, szerelmes, csalódott, még idejében le-
lép Amerikába,  úgy tér vissza,  mint felületes,  mindent néhány dollárra elintéző puccos
dáma.  Szatmári György  nemesen hiteles Wladek, ambivalensen imbolyog a jó és a rossz
között,  józan paraszti ész,  természetes emberséggel. A kikereszteléssel megmentett zsi-
dó lány a csodálatos aurájú  Máhr Ági, lenyűgözően szívszorító alakítás.
A ritkán látott,  emelkedett  deklamációjú  Keresztes Sándor  rabbiként  reménykeltően
sorolja utódait,  gyermekeitől az unokák,  dédunokák hosszú soráig.  Lassan eltávozik min-
denki, a padokban  Tadeusz Kantor Halott osztály-a ül. - Ki írja meg egyszer a miénket?
Harmadik találkozásunk ez a korszakos lengyel drámával, egyik előadás jobb a másiknál, le-
hetetlen és felesleges az összehasonlítás, a végtelenül fontos téma mindhárom nagyszerű
színpadi megfogalmazása példaértékű.  Béres Attila és a Miskolci Nemzeti Színház társu-
latának produkciója is mindenképpen az évad kiemelkedő alkotása.

Amióta a kaposvári sínekről cintányérosan kigördült a Mágnás Miska vagon,  Mohácsi János
innovatív változata  örökéletű csemegeként édesíti a hazai repertoárt.  A szituációk drama-
turgiája,  a dalszövegek  Geszti Péter-e,  Rusznyák Gábor  rendezése  eleve biztosítja a ki-
robbanó sikert.
A grófi családfő  Kőszegi Ákos  komikusan  KorlátHolt,  Tihanyi Ildi  bíbor bársonycsodájá-
ban   Csapó Virág  fenséges anya,  Réti Erika  nagymamája együttérző ravaszsággal látja át
a történteket. A szélütött Pixi-Mixi,  Nagy Viktor és Zayzon Zsolt  párosában hozományra
vadászik,  de azért a mosogatólánynak is "Hopsza Sári"-módra csapja a szelet.  Sirkó László
mesteri alakításban mutatja meg a osztrák komornyik ízlésbeli szellemi fölényét, az első fel-
vonást kimunkált expozíció juttatja a konfliktusok feneketlen gödrébe.  Dobó Enikő eman-
cipált grófkisasszonya  különösen a színészi megformálásban tűnik ki, a fickós kiállású  Orth 
Péter  aktívan szimpatikus figura és még jól is énekel. Az első finálé  Hajdú Melinda  lenyű-
gözően expresszív játékában, a "Fáj, fáj a szívem" átütően árnyalt dallamával csúcsra hág.
Rusznyák Gábor  kedvence a forgószínpad,  nagyszerűen használja ki  Debreczeni Borbála
pompás kastély-díszletének mind a négy oldalát,  a kórus és a táncosok bevonása is minta-
szerű, a humor-petárdák pergőtüze leterít, a fényekkel kiemelt dalbetétek illúziótkeltően
szólnak.  A "vasi gyerek vagyok" legényes kezdése után  Szemenyei János Tasziló grófként
mutat egyre többet, éneke, játéka egyaránt nagyszerű,  Hajdú Melinda tüzes Marcsájával
vívott szó- és box-párbaj,  az elképesztő vitalitással ropott  "Csiribiri, csiribiri kék dolmány" 
Barta Dóri  veszett koreográfiájával, a szinte katartikus extázisig fokozza a hangulatot.
Nagyoperett, nagyforma, ragyogó kiállításban, az együttes példás összmunkájával nemcsak
közönségkedvenc,  a vájtszeműeket is maradéktalanul meghódítja. A korszerűsített hagyo-
mány kaposvári példája  nagy szerencsénkre egyre több színházi műhelyben él és fejlődik
tovább.

Félelmetes volt anno a Katona József Színház előadása, évekig kísértett,  Khell Csörsz  dísz-
letében  most az iskolapadok helyett horizontális ülőalkalmatosságok töltik be a komor tég-
lafalakkal határolt, jóval szélesebb teret.  A darab is hosszú lélegzetvételekből épül,  egyre
fojtogatóbb atmoszférája védhetetlenül taglóz le.
A békeidők zsidó és katolikus osztálytársainak békés barátságát, a naptárlapok letépésének
ütemében, fokozatosan szaggatja szét  a feltámadó antiszemita gyűlölet.  A nácik elégedet-
ten figyelik a lengyel lakosság öntevékenységét, nálunk az állami akarat, ott harácsoló népi
gyűlölet irtotta a kisebbségi állampolgárokat.
Jámbor Nándor  tanítóját a piactéren verik agyon,  végig kell néznünk  Dora,  Hartai Petra
megerőszakolását,  ő 1600-ad magával válik  égő áldozattá a felgyújtott pajtában.  A szörny-
tettek vezéralakja  Zykmunt és a Pap sikeresen menti át magát  a népi demokráciába, kom-
munistává, illetve behódoló álszentté válik.
Tadeusz Słobodzianek  textusa brutálisan erős, nagyrészt monológokból áll,  ám a szituáci-
kegyetlenül kiélezettek.  Kálmánchelyi Zoltán, a sunyi erőszaktevő büszkén meséli gaztet-
tét, ő az egyetlen, akivel legalább végez az igazságtevő haslövés. Wladek,  Szabó Tibor úgy
menti zsidó menyasszonyát,  hogy a gyilkosok segítségével megkeresztelteti,  Kiss Mari  te-
hetetlenül vergődik a halálos csapdában.
Lukáts Andor  rendezésének legnagyobb érdeme,  hogy az együttes hihetetlen kiegyensú-
lyozottsággal jeleníti meg az ellentmondásos figurákat. Mert senki sem fekete-fehér,  Dora
megvallja, hogy szexuális áldozatként soha nem érzett mámorban volt része, a tömeggyilko-
sok segítenek  kedves osztálytársukon,  a felszabadulás után a bujkáló  Menahem,  Bajomi
Lázár György  szadista bosszút áll,  de nem egyértelmű  az Amerikába elmenekülő  Zocha,
Nagy Cili  személyisége sem.
 Előbb-utóbb mindenkit lesújt a végzet, csak a főbűnösök ússzák meg,  ahogy ezt napjaink-
ban is annyiszor láthatjuk.  Orosz Róbert,  aki élete legjobbját nyújtja  Heniek atya féreg-
szerű hitványságában, majdhogynem püspöki trónusra emelkedik. A z egyetlen igazi túlélő
a jókor Amerikába emigrált Abram:  Szerémi Zoltán  családfává terebélyesedő, csodálatos
monológban mondja gyermekei, unokái, dédunokái, - az életet, a jövőt jelentő névsorát.
Az átgondolt koncepció, az eminens színészvezetés  fantasztikus erejű produkciót generál,
az egyes alakítások kölcsönhatása hatványozza  a lehengerlő intenzitást.  Elégtételre hiába
várunk, bekerít a történelmi végzet, - egyszer talán minket is szembenézésre késztet, egy-
szer talán nálunk is megírja valaki  a mi úri osztályunk, középosztályunk és alsóbb néposztá-
lyaink feloldozhatatlan népirtó bűneit. De addig legalább ez a rettegett darab járja végig a
hazai színpadokat, véres téglafalakra írva a Memento Mori betűit.

2 0 1 6

Kísért a zsámbéki   Vízkereszt  felejthetetlen emléke, ám Mohácsiék mindegyik ön-repliká-
ja más-más közelítés, eredeti újraalkotás, mely tökéletesen idomul a helyszín és az idő vál-
tozásához.  A csalitból nem búvik elő  a szürreális "Lény",  az együttes éltető televényéből
sarjad a jobbnál jobb figurák eszméletlen kavalkádja.
Orsino gróf,  Szemenyei János ama Pszichoanatómiai Ló: parádés elővezetésében a depri-
máltság, a deviancia, a depresszió, detox (és a demotox)  minden válfaját bemutatja,  hisz-
térikusan szélsőséges, gyermekesen agresszív,  mintha a  Macska a forró bádogtetőn Brick
Pollitt-ja kapott volna uralkodói jogart.  Udvartartása sem mindennapi:  a színiegyetemista
Demeter Hedvig  kacér bájjal legyeskedik  a friss hús Cesario körül,  Róbert Gábor, a dél-
ceg  Farkas Ádám  társaságában a hajlongó udvaronc- és a drabális poroszló-párost  hozza
eleven reagálásokkal. Mert  Mohácsi János-nál a legkisebb szerep is  tucatnyi poénhoz jut
a szófacsarások, félreértések,  a latin tudálékosság és derekasan mindennapi vicceink tűzi-
játékéban. Bizony a környékbeli Téesz-nénik-bácsik  magától értetődően derültek a régeb-
ben még vájtfülűbbeket feltételező humoron.
Az élet napsütötte oldalának napsütötte térfelén  Nemes Böffen Tóbiás,  kedvenc Tóbink
kompániája mulatozik.  Itt is feltűnik  Jankovics Péter  Bolondjának  up tempo rappelése,
Csapó Virág  keményszavú, (Gerilla-Gorilla) Mária szolgálója. A Fonnyadi előnévvel ékes Ke-
szeg András,  Zayzon Zsolt akrobatikáján csak kozmikus sebességű észjárása tesz túl, a dí-
szes társaság élén  Kocsis Pál elementáris erejű Böffen Tóbiása magasodik. Díszlet egy szál
se, de Tóbi vállán dédelgeti a méretes üveghengert,  melyből zöld sört csapol a szomjúho-
zóknak. Mámorító füstök gomolyognak áttetsző szivornyákban, nargilé-csutorák járnak száj-
ról szájra. Szívnak itt sok mindent, de a legnagyobbat  Kőszegi Ákos  Malvoliója szívja meg.
Nem gonosz ő, csak nagyon buta,  csak a szabálykönyvben otthonos,  a legátlátszóbb átve-
rés is megtéveszti.  Nagy kivárásai vannak, delikát színészi eszközeinek birtokában a nemes
komikum feszült atmoszféráját teremti meg.
Jól illeszkedik ez az elegánsan lassúdad tempóhoz, nincsenek kitörések, nincsenek csomó-
pontok,  mediterrán derűvel hömpölyög  a csodálatos játék szelíd folyama. Ám az érdeklő-
dés egy pillanatra sem csökken,  egymást erősítik a sistergő élcek, pompás riposztok, ked-
ves trágárságok, szókimondó mindennapjaink és a shakespeare-i poézis gyöngyszemei.
Sudár tünemény  Märcz Fruzsina  Oliviája,  nem a szokott búbánat,  okosan aktív, modern
szépség .Szívében  Nagy Márk  szuggesztíven szilaj Sebastianja lekörözi  Trokán Nóra halo-
vány Cesarioját, csak  Hegedűs Zoltán tengerészkapitánya marad hoppon, hiába ajánja fel
neki a coming out-oló köztéri felügyelő, Farkas Ádám  igazán férfias bájait.
Hegedű, harmonika és a fricskázva reccsenő pozán most  Kovács Márton  zenekara, na de
itt van a teljes társulat: dobokon, csörgőn, dizsiderón és a létező összes tárgyon ütve-ráz-
va kíséri kocsmázó danáinak tomboló fergetegét.  "Elmegyek az életedből..." sír a nóta, de
a kórusok robbanékony energiája csakis a féktelen boldogság örvényeibe röpít.
Micsoda textus, micsoda társulat, micsoda rendezés!!!  Mohácsiék kecskeméti Vízkereszt-
je a népszínház és a művész-színház,  a nagy hagyományok és a korszerűség szintézise,  bi-
zsergető élmény, páratlan Örömünnep!

Hrabal és Menzel remeklései nyomán, Bérczes László és Kiss Mónika  kongeniális színpadi
adaptációt készített, mely az anekdotázó cselekményen túl kedvenc írónk poézisének tün-
déri atmoszféráját is megidézi.  Cziegler Balázs ácsolatai padokkal jelenítik meg ama hírhe-
dett kanapéval az állomásfőnök főnök irodáját, a másik oldalon otthonát, de jól funkcionál
váróteremként, vasúti kocsiként is.
Német Mónika  grófnőként a létra-paripát,  partizánlányként  Milos gyakornokot lovagolja
csábosan,  Szvath Tamás  mindkét oldalon jeleskedik,  hol szabotázsra készülő Mozdonyve-
zető,  hol komor SS-tiszt.  Kelemen József  Nagyapaként száll szembe a szovjet tankokkal,
Hubicka forgalmista bürokratikus erotikáját nagyívű stemplizésekkel hitelesíti.
Bérczes László  rendezése élteti  a kisemberi groteszk hrabali varázslatát,  sparhert-mele-
gek a mondatok,  kedvesen fénylik a gyengéd humor.  Pontosan rajzoltak  a legendás figu-
rák,  a színészek észrevétlen könnyedséggel  váltják szerepeiket.  Szvetnyik Kata  Másája
tüzes kamaszhévvel festi a kerítést, Zdenickaként pőre tompora a beteljesülő vasutasvágy
titokzatos tárgya. Az amatőr cse/h/llós Állomásfőnök vashordóba sírja átkait, Hunyadkürti
György  káprázatos alakítása komikumának  széles gesztus-arzenálját  vonultatja fel.  Mint
németbérenc Knize,  Kalmár Tamás  bődületes monológban vázolja  a visszavonuló náci se-
reg térképen illusztrált győzelmi esélyeit.
Rozs Tamás  vonója a dús akkordoktól a fátyolos üveghangokig,  náci marschtól a szerelmi
himnuszig, tökéletesen illeszkedő zenei anyaggal kíséri a történéseket. A nagyszerű társu-
lat sűrűn dalra kap, a songok és kórusok magától értetődően szervülnek,  nem musicalesí-
tenek,  éltető részei a cselekménynek.  Nagymértékben  hozzájárulnak ehhez  Háy János
eminens dalszövegei.
A gyújtópontban végig  Fehér László  Milos gyakornoka áll.  Még majdnem kamasz,  óriási
igyekezettel téblábol a vasúti világban, szexuális problémákkal viaskodik, melyeket csak az
ellenállói mozgalom felvilágosító aktivistája old fel. Az emelt fejű férfiasság próbája az állo-
másfőnökné érett asszonyisága lenne, de a fásliölelte lábak, a szívós ostrom ellenére sem
nyílnak meg. Widder Kristóf bravúros koreográfiáját  Csonka Ibolya és Fehér László  fék-
telen variánsokban,  egy tekercs géz segítségével,  fél színpadnyi szélességben,  akrobati-
kus virtuoziással villogja végig. Csúcsjelenet, a mozgással, akcióval hatványozott szöveg és
a szituáció egységének iskolapéldája!
Ahogy, a  Szerelem és A halottember  után ez a fantasztikus előadás is a félholt kaposvá-
ri színház legyűrhetetlen életképességét bizonyítja. Micsoda egyéniségek, micsoda társu-
lat, micsoda alkotóerők! Rendszerek múlnak, kormányok mennek,  de az az Őskaposi szel-
lem még mindig gyönyörűséges produkciókat éltet!

Khell Zsolt  vertfalas díszlete lassúdad forog,  a nagyszobában születésnapra gyülekeznek a
vendégek, az ebédlőben nyolc fogásra terítenek, titkos zugokban az energiabomba  Simon
Zoltán,  az ünnepelt Doby gazda fia éli ki bosszúálló,  majd erotikus szenvedélyeit.  Nádasy
Erika,  mint háziasszony, tornyos hajkoronával sürgölődik, aggódva várja a lánykérést. A ké-
rő a 600 holdas Pogány Imre, - Molnár Ferenccel szólva, "csak az a baj, hogy zsidó".
Az urak önfeledt "antimeszi", vagy hogy is: antiszemitázásba kezdenek, Fandl Ferenc harsá-
nyan viszi a prímet, "nekem is van zs. barátom,  nagyon ügyesek, nagyon összetartanak, de
túl sok ez egy kicsit", csak  Szatmári György orvosa értékeli az ipart, kereskedelmet építő
alkotómunkát, míg a paraszt- ispán, Varga Zoltán komótos monológban dicséri a zsidó bér-
lők sokkal korszerűbb mezőgazdaságát.  (Szomorú, hogy az úri közönség  a viccelődéseken
félénken nevetgél, a pozítiv vélemény viszont nem jön át).
Rusznyák Gábor  eminens dramaturgiával teremti meg a textust, kis jelenetek mozaikjából
szervezi az imponáló egységbe kovácsolódó játékot. A dialógusok párhuzamosak, átszólnak
egymásba időnként, a terek is átláthatóak néha, a kvaterkázás közben a háttérben a fiata-
lok vidám társasozása folyik. Bravúros a sokszínűség, a szereplők pontosan kidolgozott moz-
gatása, a szinte filmszerű illesztett fragmentumok.
Az enteriőrvilágítás kifényesedik, a zümmögés éneklésbe csap át, Czakó Julianna tündöklő
hangja szárnyal a tömör kórus fölött, olyan természetes a váltás, észre se vesszük. A régen
látott Shöller Karcsi,  Lajos András  régi szerelmét keresi,  a jólnevelten elegáns  Bodoky
Márk lánykéréshez készülődik. A szédületes forgatag evéshez csillapodik, a tósztok és ado-
mák sorát a házvezető rokon Malvin,  Máhr Ági  ínycsiklandó étlap-regisztere tagolja: "Első
fogás: Ludaskása"... és a hozzávalók részletezése, - "Második...", és így tovább.
A második részben mindenki  Tihanyi Ildi  kissé maibb ruházataiba öltözik át,  a havas vállú
téli bundákat, fűzött derekakat lazább jelmezek váltják fel, még jobban kilépünk a móriczi
világból, általánosabb érvényűekké válnak a történések. Az agyonvert Mihók kocsis, Szakál
Tamás  hegedűsébe inkarnálódik,  Kovács Márton  zenéje egyre  meghatározóbbá lép elő.
ott pittyeg, cincog  az akusztikus térben,  üveghangon sír,  reszelősen ritmizál,  kardinális
eleme a produkciónak.
A hátsó ajtóban, szállingózó hóesésben állongva  Szegedi Dezső  postamestere panaszolja
sivár életét,  Harsányi Attila, a frivol jegyző  poén-petárdákat robbant  "Holle anyó!", ég-
nek emelt fejű  emlegetésével.  Az egyik félreeső zugolyban  Farkas Sándor  patikárius ve-
szekszik a félrelépésre hajló  Tenki Dalmá-val, a másikban  Prohászka Fanni ecseteli négy
gyerekes nevelőnői gondjait a lassan józanodó legátusnak. Feczesin Kristóf, antialkoholis-
ta létére alaposan felöntött a garatra, hajlékony akrobatikával hozza, két székkel támoga-
tott, briliáns részegségét.
Gáspár Tibor  fenséges szuggesztivitással kókadozik a sarokban, az egyre alpáribb társaság
elüldözi a "másvallásút", a kikosarazását gentlemani eleganciával tűrő  Bodoky Márk-ot. Az
eladó lány, a kivételes sugárzású  Czakó Julianna  inkább a bizonytalan jövőt ígérő, belső
indíttatású szerelmet választja,  világosodik már az ég alja,  egy utolsó táncba, duhaj nótá-
ba torkollik a véget nem érő mulatság.
A félelmetesen erős,  elképesztő összjátékú társulat szólamai himnikus korálban fonódnak
össze, Rusznyák Gábor koncepciója, rendezése mennyei magasságokba emeli az együttes
alkotói munkáját.  Gyönyörűséges építmény,  Színházi Katedrális!

Micsoda kezdés! Dionűszosz Zeusz isteni farvizének hullámaiból születik, végigkússza a törzs-
fejlődés állomásait, vonagló pondró, tekergő kígyó, majd négy lábra állva kutyaként nyüszít.
Pucér csiga,  meztelen ember,  felegyenesedve artikulátlan hangjaiból  emberi szó születik.
Bodoky Márk fantasztikus talajmunkáján túl, átütően deklamálja Trencsényi-Waldapfel ton-
nás textusát.
A tébai Bacchus-imádat tilalma ellenére a vak jós Teiresziász,  Varga Zoltán, a polgári illem-
re fittyet hányó Kadmosz, Szegedi Dezső társaságában, csábos bikiniben ledér táncot lejt.
A magasban  Seres Ildikó,  saját maga által komponált,  szinte Ligetis, Kurtágos recitativók-
kal kommentálja,  Máhr Ági  szolgája értetlen csodálkozással figyeli a történéseket.
Szőcs Artur,  a trendi naturális ruhátlanság után,  pontosan körülírt stilizációban  jeleníti
meg a cselekményt, a diszkó-rudakkal tagolt térben bőkezűen adagolja a látványt, még az
abszurd groteszk is belefér. A Kovács Dániel  színpadképében feltűnő bakkhánsnők szédü-
letes rúd-akrobatikával kápráztatnak el,  melyet nem erotikus pózok,  inkább a gravitációt
felülíró, függő-forgó, lebegő kombinációk határoznak meg. A szilaj nők kutyapórázon veze-
tik a thébai férfiakat, a város ura,  Pentheusz  megdöbbenve hallgatja a hírhozó kórust.
Nádasy Erika  kétrét görnyedve, rettenettől eltorzult, síró hangon, a sminkmaszkos Czakó
Julianna  metsző tárgyilagossággal ecseteli a véres szörnyűségeket,  az előadás első csúcs-
pontját rövidesen követi a második.  Dionűszosz sátáni bájjal veszi rá a királyt,  nézze meg,
mi is történik a hegyen,  Harsányi Attila mesteri fokozatokban mutatja be az elhatalmaso-
dó kíváncsiság grádicsait, női ruhába bújva, majdhogynem nemét is veszti.
Lélekszaggató trance dübörgésre,  Bodoky Márk és Czakó Julianna  világbajnoki színvona-
lon uralják a légteret,  őrült forgások, kitartott pózok,  kézen körbe járás, kulcsolt lábbal
hosszú függeszkedés. A káprázatos kavalkád szervesen illeszkedik a cselekményhez, Aguaé,
Tenki Dalma  is brillíroz a rúdmunkában,  majd eszeveszetten siratja  saját kezűleg szétté-
pett fiát.  A véres vízben heverő tetem fölött  primitív láblengetésekkel táncol a társulat,
a Szőcs-i, Euripidész-i horrordráma lenyűgöző sokkja után csak kapkodjuk a levegőt.
Veretes ógörög szöveg, korszerű koncepció, letaglózó látvány-bűvölet mesteri szimbiózisa,
lehet a félholtnak hitt darabot, védhetetlen intenzitású színházi élményként újraalkotni.

Röpül a szerelem körhintája,  Mészáros Sára  boldogan kering  a hajdani búcsúban.  Ám az
ifjú férj,  Mucsi Zoltán  nem tér vissza a háborúból, kislányával egyedül szenvedi az özvegyi
létet. Donganak körötte az ágaskodó hímek, még Kovács Krisztián ájtatosan hátradőlő, míg
Molnár Gusztáv robusztus alakjában rányomuló plébánosa is megkörnyékezi. Az asszony áll-
hatatos magányban őrzi az emléket,  Háy János veretes textusa érzékletesen tárja fel a lé-
lek legapróbb rezdülését is.
A színpadi forgót emberkéz hajtja, a hangteret Rozs Tamás csellója élteti,  Bérczes László
rendezése  első Háy-opuszának,  a Gézagyerek-nek  varázsos atmoszféráját idézi.  A Kórus-
trió narrátorként kommentál,  eljátssza a környezet figuráit,  Grisnik Petra  szívbemarkoló-
an énekel. A háromszólamúságot viszont kár erőltetni , különösen a tragikus befejezés hal-
lelulája zavaró.
Cziegler Balázs díszletének tengelyében a hinta áll, a játék gyújtópontjában elejétől a vé-
géig  Mészáros Sára  megrendítő alakítása. Esendően összezárt lábak, alig gesztusok, kevés
mimika,  csak a gyönyörűséges mondatok áradása,  a négydimenziós, személyes hitelesség.
Zsótér egri  Selyemcipő -jében éteri átszellemültséggel,  égi mosollyal filozofált,  most az
állhatatos konokság, a kitartó helytállás Paraszt Madonnáját jeleníti meg.
Váratlanul visszatér  a holtnak hitt férfi,  Mucsi Zoltán  oszlopszentként meredve áll, csak
annyit mond:  "nagyon hideg volt",  rezzenéstelen arcának giacometti-vonásai azonban né-
mán tanúskodnak  a rettenetes szenvedésekről.  Létezése zavaró tényezővé válik  a felvál-
lalt sors zord közegében,  más ember jött vissza,  nem az, aki elment,  a kényszerközösség
tűrhetetlenné torzul.
Érthetetlen a melodramatikus Horror End,  igazabb lenne egy sátántangósan a végtelenbe
szürkülő életút.  Az előadás így is, mindenképpen nagyszerű,  a társulat és az eddig alig is-
mert Színésznő felejthetetlen munkája.

Robbantják, gyalázzák, lenyomják, darálják... - Kaposvár még mindig áll, Kaposvár még most
is fogalom.  A Hely Szelleme élteti a félig szétvert társulatot, az előadások míves igényessé-
ge még mindig etalon.
Barta Lajos darabja lassú léptű,  ráérős az expozíció,  lassúdad rajzolódnak fel a szituációk
finomhangolású a nyelv, nincsenek szélsőségek, a békeévek polgári nyugalma langyosítja az
atmoszférát. A félfeudális viszonyok gúzsba kötik a lányokat, csak a távolban dereng a saját
lábán is, legalább félig megálló nő ideálképe.
Mészáros Sára  következetes céltudatból alapozza meg figuráját,  a karcos kedvű majdnem
vénlány racionális alkalmazkodóképességgel éri el célját,  olyan asszony lesz, akiről férjem-
uramék álmodnak, színészi eszközei életben, színpadon egyaránt mesteriek.
Nyári Szilvia  Lujzája  a legvégletesebb pólusok között cikázik,  beleszédül a művész istení-
tésébe,  csalódásában vállalja  a nevetséges kompromisszumot,  majd robbanó érzelmesség-
gel hanyatlik a nosztalgikus lemondásba. Hatalmas emóciók, szikrázó energia, méretes alakí-
tás.
Aki nem játszik, aki puszta létezésével, teszi hitelessé  a legkisebb lány kamaszos szertelen-
ségét: a tündéri  Szvetnyik Kata. Heves,durcás, de tud gránitkemény lenni,  nem hisszük,
hogy sokáig kell szenvednie fátyolos özvegységét.
Guelmino Sándor  nemes anyaggal dolgozik.  Csík György enteriőrjében nincsenek festett
kulisszák,  minden fiók asztalosmunka,  minden roló működik,  az ablakok esőpászmákat, hó-
esést láttatnak.  Nem sietős a tempó,  a gondosan átmentett, ízes mondatok széles meder-
bej hömpölyögnek, mégis hatásosan csattan egy-egy kedves poén. Összetartóan kimunkált
az együttes, a bájos keringő-ritmus nem tompítja az izgalmakat.  Bensőséges stílusúak a ru-
hák,  Kárpáti Enikő  vonzó változatosságúvá teszi a szolid stílust.
Gyújtópontban a vágyakozások furcsa tárgya: Komoróczy adótiszt.  Kelemen József egyedi
szerepfelfogása a nevetséges úrfiból  valahol mélyen poétikus, különc eleganciájában lelki
mélységeket sejtető embert teremt.  Abszurd rítusok vezérlik,  kósza ideák, nem a földön
jár, de érzi a sebeket,  kitart elképzelései mellett,  feje fölött don quijotei glória fénylik.
Következetesen nagyívű, példás finomságú, parádés alakítás.
És nincs egyedül.  Nyári Oszkár, Takács Katalin és a védhetetlen szuggesztivitású  Kovács
Zsolt  mellett egy felejthetetlen epizódban  Hunyadkürti György alázatos kisembere kép-
viseli  az alsóbb néposztályokat.  Refrénszerű bocsánatkéréseinek monotonitása dagasztja
Lujza váratlan érzelmi kitörésének hullámait, szűk amplitúdóban fantasztikus fokozás!
Minden olyan, mint régen:  Bérczes László gyönyörűséges műsorfüzete, interjúk a lányok-
kal és ábrándosan barnított, egyszer majd archív fotók...
Nehéz építkezési évek jönnek,  vajha így, ebben a régi kaposvári szellemben lehetne átvé-
szelni őket az új idők hajnaláig.

Az első benyomás igen kedvező,  Rózsa István nagyvonalú díszlete operai nagyságrendű, ha-
sonlóan  Horváth Kata  tömény jelmez-arzenáljához. A film mindmáig emlékezetes,  Forman
emberi drámát alakított a silány bulvár-giccsből.  Felemásra sikeredett Mohácsi változata a
Belvárosiban,  a szánalmas Salieri és a karikatúrába túlzott Mozart  megtorpedózta az átdol-
gozás szándékait, de még mindig többet jelentett, mint az eredeti mű színrevitele.
Gagyi gügyögés pompás pillanatokkal. Melodramatikus álságok, izgalmas karakterek.  Méhes
László  rendezése arra épít,  ami eljátszható,  nagyszerű figura II.József  Rázga Miklós  elő-
vezetésében, pontosan rajzolt az udvari potentátok triója, kiváló  Breinich Beáta  Cavalieri
dívaként.
A két Venticello,  Józsa Richárd és Győrfi Anna  hangban, gesztusban  egyaránt sokat len-
dít a sűrű váltások ritmusán, graciőz oszlopai a produkciónak.  Rátóti Zoltán nem tudja fő-
szereppé tenni  középponti alakját,  nem szárnyal a hamis egekben, nem járja a féltékeny-
ség és a gyűlölet poklait. A rendezés találékonyan kombinálja az élő zene és a színpadi cse-
lekmény mozzanatait,  meggyőző az operarészletek hitelessége,  az énekesek és a kórus já-
téka.
Kulcsár Viktória  pajkos menyasszonya egyre erősebb jelenléttel jut el a csábítási jelenet
drámai fokozásáig,  az alázatos "Excellenciás Uram" szerény hangja csap át hisztérikus kitö-
résbe, egyenletes, tiszta színészi munka. Amadeus ziccerszerep, a baljós előképeket meg-
haladva   Mikola Gergő  a gyermeki létezésű zseni  személyiségét képes megformálni, nem
vijjog, nem él olcsó eszközökkel, fürgén mozog, mint ujjai a zongorán, heves riposztjaihoz
hasonlóan  magába forduló visszakozásai is hitelesek.  A darab rettenetes hibáin felülemel-
kedve, neki sikerül Mozart különösségét szimpatikusan emberivé tenni.
A harsányan torz életkép helyett, egyszer talán a formani változatot kellene színpadra ten-
ni. A maga nemében viszont  Méhes László és a Pécsi Nemzeti Színház előadása vitathatat-
lanul hatásos és sikeres.

Kissé félrehajtott fejjel sokáig szembenéz a közönséggel, majd lassan tagolja a hírhedt kez-
dőmondatokat. Dermesztő szuggesztió,  azonnal kiderül, hogy kikerült a kiabálós brand-gali-
lei hullámvölgyből,  ez a régi  Trill Zsolt,  a Gyilkosság a székesegyházban, a Tóték, a Deka-
meron, a Szarvassá változott fiú legendás hőse, akinek fojtott pianisszimója úgy hasít, mint
ama woyzecki borotva a véres alkonyi égen ."Gazember leszek helyett "gazembert játszom"
szól,  Vecsei Miklós Hasi  alaposan megdolgozta a textust, húzott, törölt,  ám új szituáci-
ókat, szövegeket is alkotot. Szikrázó nyelvi leleménnyel,  erőltetett aktualizálás nélkül, si-
kerrel tette újszerűen maivá  a shakespeare-i csodát.  Áttekinthetővé vált  a negyven sze-
replőből redukált együttes, a Rózsák Háborúja végkifejletének hektikus káosza.
Atomvillanás: tizenkét dalia robban be a színre, dobszólóra villantják fantasztikus koreográ-
fiájukat,  energiabombájuk lökéshullámain tempózik Richard  az áhított korona felé.  Nem
szmokingos gentleman ő,  mozgása kacskán araszol,  púpját kezében hordó, borostás torz-
alak.  A sudár kamaszok és a jámborságot mímelő karrierista  kemény kontrasztjának erőte-
rében tűnnek fel a királyi udvar nagyjai.
Szűcs Nelli  Margit-ja rövidített formában is  átütő erővel szórja  biblikus átkait,  Erzsébet-
ként  Eszenyi Enikő  hermelinpalástos gyönyörűség,  de adós marad  az alulról jött bestia
kisszerű hitványságával, elhalványul a világfi udvaroncok körében.  Nem csoda, hiszen olya-
nok alkotják, mint a délceg kiállású Kovács Tamás, a hetykén intellektuális  Krausz Gergő,
a lelkiatya, ám később fényes sisakot öltő  Berettyán Sándor,  nem is beszélve  a nyeglén
arisztokratikus,  könnyed köpönyegforgató  Buckigham-Catesby párosról,  az egy tömbből
faragott  Dóra Béla és a simulékony  Patkós Márton  elővezetésében.
A bámulatos ötletességen túl,  ifj.Vidnyánszky Attila rendezésének unikális értéke, hogy
a veretes szöveg mozzanatai  képileg, gesztusban, látványban, térbeli mozgásban hatványo-
zódnak.  Pengeéles  az értelmezés,  ütnek a csavaros poénok,  a merészen kijátszott jele-
netek nem fékezik a cselekmény iramát. Egyénített a legkisebb szereplő is, egy félmondat
is erős hangsúlyt kap.  Berettyán Nándor  londoni polgára értetlenül téblábol a gyakori ki-
rályváltások dzsungelében,  Bordás Roland  Brakenbury-je mintha a nagyranőtt KisAtti len-
ne, a szárnyas szavú  Vecsei Miklós Hasi  maga az arany középút józan tisztasága.
Richard fondor hódító szavainak  Trokán Nóra  nem tud ellentartani,  Trill Zsolt ezerarcú
mimikával hitelesíti abszurd sikerét, majdand égkék plasztikzubbonyban, elementáris break-
dance szólóval teszi divatossá púpos árnyékát.
A trónörökös  Böröndi Bence   Michelin-pufókan szakítja meg /wittenbergi?/ tanulmányait,
egyből térdre kényszeríti az udvarnépet,  kisöccsével,  Szabó Sebestyén László-val nem is
sejtik a várárokba hulló végzetet.  Csak a fürgén figyelő, tüzes szeme villanásával mindenre
figyelő gyereklány, a tüneményes színpadi jelenlétű   Barta Ágnes  ússza meg, hitvesi oda-
adással öltözteti páncélba végső csatába induló nagybátyját, vadonatúj férjét.
Az egymást erősítő jelenségek  mámorító vonulatában  váratlan csúcs a ionescoi bérgyilko-
sok felbukkanása.  A tébolyító humorú  Gyöngyösi Zoltán és a  méla magasban szekundáló
Lestyán Attila  zseniális duója a leendő áldozat füle hallatára fontolgatja  a gyilkosság esé-
lyeit,  George herceg megpróbálja leszerelni őket, - gyors halálát  leples átváltozás követi,
Hegedűs D.Géza Edwárd király, angol királyként folytatja színpadi életét. "György, Edwárd,
Richárd, elásva a csatabárd! "- összebékíti az ellenfeleket, némi, pontos átélést hitelesítő
pedagógiával instruálva  a vonakodókat.  Hirtelen kimúlása után, immár harmadik alakjában
takarítja el Tyrel gyiloknokként  a trónhoz vezető útból  a kis hercegeket.  Parádés meta-
morfózis-triász!
Az ördöngős utánpótlás-válogatott rappelő tombolása  a belviszályok, a gyűlölködő megosz-
tottság, az öngyilkos ellenségeskedés  hisztérikus elemzése,  szinte andalító Richard király-
kampánya  a nézők közé furakodó manipulátorokkal.  Trill Zsolt  zsolozsmázva ájtatoskodik,
álszent panasza az égre suttog:  "nem szeretnek...",  végül csak-csak  a trón magasába jut.
Póznamászó vasakkal/!!!/ hág  a totemoszlop tetejére,  miközben az árulók már  ezüst szig-
szalagból szaggatnak harci páncélzatot magukra. Vészjóslón leng a fényes korona hitchco-
cki ingája, gigászi küzdelemben teljesedik be a sokszoros gyilkos sorsa.
Félelmetesen sokrétű, fehérizzású alkotás,  egy sokszor látott mű újjászületése.  A Gyulai
Várszínház produkciója, a fenomenális együttessel,  ifj.Vidnyánszky Attila rendezésében
az  Év Előadása!!!

Dühöng a viharthozó déli szél, mélyen a vár alatt, vonul egy kis csapat, ott lopja kincsét a
harmadéves színművész-növendék kaposváriak  Uray Péter-osztálya.  A Nemzeti parkjában,
festőműhelyében, szabadtéri színház-árkában már bemutatott művet bepróbálták itt a vár-
ban, ám a zord időjárás miatt  ifj. Vidnyánszky Attila  bravúros leleménnyel adaptálta a Mű-
velődési Ház színpadára. Bejátszva a nézőtéri oldallépcsőket,  nyíló-záródó függönnyel, né-
hány reflektorral  új minőségben, egyenértékűen érvényesült a pompás produkció, igazol-
va az ismertetőben meghirdetett "helyszínfüggetlenség" merész célkitűzését.
Mindenki Romeó és mindenki Júlia, sűrű szerepváltásokkal cserélődnek  a két szomszédvár
ifjai, szülők és gyermekek. A vörös kalapban tündöklő Capuletné, Kónya Renáta később az
apjával bátran szembeszálló leány, Horváth Julianna  szigorú asszonyságát viszont,  először
a báli jelenet  szerelemre nyíló Júliájaként láthatjuk.  Az első jelenet 11 éves gyereklánya
és az ifjú ara, kinek sziporka élete csillagszóróként tetszhalálba hamvad:  Varga Bori. Kivé-
telként csak a spárgában akrobatizáló délceg Paris,  Dunai Csenge  játssza egymaga  végig
szintén tragikus szerepét.
A Romeók sorát  a még Rózáért epedő  Helvaci Ersan Dávid  nyitja,  Ámor újabb nyila már
Nagy Márk-ot találja el a bálban, akitől aztán az angyalszárnyú  Lőrinc Barát monológját is
halljuk.  A prológban  a nézőket instruáló  Herczegh Péter  káprázatos beugrással hozta a
távollevő Dajka figuráját,  hatásosan igenelve a nemi esélyegyenlőség kérdését.  Őt látjuk
a poétikus erkélyjelenetben Dér Máriá-val párban, a véget érni nem tudó, többszörös bú-
csúzás a finoman beúszó, egyre hangosabb beatlesi Michelle dallamára szárnyal fel a katar-
zis mennyei magasába.
ifj. Vidnyánszky Attila  ezerszálú rendezése  máskor is él  az ismétlődő elemekből  épülő
fokozás lehetőségével, gyönyörűséges példája ennek  a nagy vívójelenet.  A bálban ördög-
álarcban még Romeót gyomrozó Tybalt, a hiszteroid energiájú  Benedek Dániel most Mer-
cutioként lép a pástra, ellenfele a  pazar Mab-monológ  pórázon vonszolt kutyafia, a Capu-
let-báty  Nagy Balázs.  Amit ők ketten művelnek, az a  Színpadi Vívás Aranykönyvébe kíván-
kozik!  Ki-be rohangálós, tizenkét menetes, körkörös csörtéjük döntetlenre áll,  amikor a
békéltető   Mészáros Martin  közbelépése gyilkossá teszi Tybaltot és ezzel önmagát is.
Ticz András dühöngő férjből válik megtörten gyászoló apává,  Szép Domán, mint Benvolio
kézen járva élcelődik,  a végzetes párbajba  kétségbeesetten próbál beavatkozni,  Lőrinc
barátként életeket mentene, a végkifejletben pedig fenséges orgánummal búcsúztatja az
örökéletű szerelmeseket.
Osztályvizsgának készült,  elementáris szuggesztiójú előadássá érett.  Ebben a színpadi for-
mában bárhol eljátszható,  megérdemli a produkció és megérdemli a Nagyközönség,  hogy
minél több helyen látható legyen.  ifj. Vidnyánszky Attila  rendezése és a lenyűgöző len-
dületű, szikrázóan tehetséges Uray-osztály produkciója a Gyulai Várszínház Shakespeare
Fesztiváljának, egyben az egész évadnak kiemelkedő élménye.
...és akinek ennyi jó kevés:  az elbűvölő csapat utána tomboló sikerű koncertet-et is ad!!!

A Romeó és Júlia tomboló tapsvihara után a fantasztikus osztály rockkoncerttel hatványoz-
ta sikerét. Mercutio,  Benedek Dániel basszusgitárt ragad,  Herczegh Péter trombitát daj-
kál, gitárok kerülnek a kezekbe és mindenki énekel!
Nagy Márk  szédületes rappeléssel nyit,  az ütős szöveget legjobb lenne utána  olvasásra is
kézbe kapni, később azt is megtudjuk,  hogyan rappelne  Weöres Sándor, ha ma is köztünk
lenne. Lady Gaga, Nick Cave számai nyernek egyéni ízeket, A Rémségek kicsiny boltja musi-
cal részlete is hatásos, elképesztő tökéletességgel szólal meg a Queen operai igényességű
Bohemian Rhapsody-ja.
Nagy Balázs  a doboknál jeleskedik, mikrofonhoz lépve nagyszerű énekléssel  viszi a prímet.
A változatos felállások, nagy tuttik mellett emlékezetes a billentyűs Ticz András-sal kettes-
ben előadott  Matilda Tom Waits-től.  Mészáros Martin  gitárja szólóban,  kíséretben egy-
aránt dinamikus eleme a pompásan kiegyensúlyozott hangzásnak.
Szép Domán szépszál baritonja arányos muzikalitással érvényesül, kisasszonyok: Dér Mária,
Dunai Csenge, Kónya Renáta és Varga Bori  finom érzékenységgel vokáloznak.
A szende Júlia,  egyben a kőszívű Capuletné a dobok mellett  robbanékony lendülettel tár-
ja fel  lényének vulkanikus energiájú mélységeit.  Horváth Julianna  ritmusorgiája uralja a
koncertet, mosolyos énekében megejtő hévvel mutatja ki a foga fehérjét.
Számról számra fokozódik a hangulat, nem vagyunk túlzottan tapsoncok, de bizony a végén
két tenyérrel vertük a taktust és az immár  négy órás program ellenére  elhallgattuk volna
hajnalig!

Parti Nagy Lajos  újraalkotott Molière-je félsikerű előadások után végre kongeniális megva-
lósítást nyert.  Az író humora, nyelvi leleményessége,  a pazar kiszólások aktualitása életre
galvanizálta a hagyományba porosodott nagyszerű művet.
Jellegzetessége a darabnak, hogy a főszereplő csak jó fél óra múlva jelenik meg, bár az el-
ső perctől körötte forog minden. Az expozícióban  Bajcsay Mária  biblikus átkai kissé soká-
ig tartanak,  a szereplők megismerése vontatott, csupán  Danis Lídia  tűzről pattant, ener-
gikus szolgálója izzítja a kedélyeket.
Rettegve várjuk  az ismeretlen Tartuffe-öt,  Crespo Rodrigo  azonban első látásra érdekes
figurát hoz,  hétköznapian civil, szikáran egyszerű,  aki a szenteskedés mellett talán éppen
az átlaghoz való hasonlatosság révén hiteles a megbűvölt Orgon, a bárgyún hiszékeny, gyer-
mekien manipulálható  Megyeri Zoltán szemében. A feleség,  Major Melinda  kevés eszköz-
zel képes indulatait érzékeltetni, lánya,  Pilnay Sára  picikét túljátssza kétségbeesését. Az
első csábítási kísérlet leleplezésében  pompás fizikai állapotban,  színészi alkotóképességé-
nek imponáló csúcsain  Dévai Balázs  robbanékony hevességgel triumfál.
Szikszai Rémusz rendezése óvatos léptekkel adagolja a feszültséget, a kimunkált építkezés
egyre erősebben érvényesíti a szituációkat.  Tombol a humor, a szöveg és a helyzetek egy-
másra rétegeződve hatványozódnak,  lehetőség adódik  az összes karakter kibontásához. A
már akkor fekete bárány szabadelvű úr,  Kardos Róbert,  vagy a  Dies Irea-t kántáló titkár,
Mihály Csaba  következetesen formált  figurát hoz.  Különösen említésre méltóak  a zenei
átkötések, lírikus szépségű, meditatív atmoszférát varázsolnak látszólag anakronisztikus vol-
tuk ellenére.
Crespo Rodrigo és Megyeri Zoltán  hittestvéri kettőse  a ládában tárolt szent szobor szak-
értő összeszerelésével bizonyítja elhivatottságát, csavaros jelenet:  enkezűleg szögezik fel
a korpuszt a falra, Pieta-pózból magasztalva fel azt a keresztre.  Zseniális: blaszfémia és az
abszurd komikum mennyei kevercse!
A gunyorosan savonarolai Loyál Ignác végrehajtó,  Végh Péter  pecsételi meg az ostoba há-
zigazda sorsát,  Parti Nagy Lajos  harmadik végjáték-változata azonban minden eddigit felül-
ütő befejezést ígér.  Maróti Attila  koronaőri délcegséggel hirdeti a Kis Vezér üzenetét:
"Ki hisz egy istenben, ki hisz egy hazában,
Hisz az egész pályás feltámadásban és
Hisz a királyában, aki egy csónakban
Evez helyette is, zajló tengerén a
Bőség kosarának tizenhatosáig."
És a kisemmizett polgár,  a legyalázott család és a  hitvány képmutató  Nemzeti Egyetértés-
ben ölelkezik össze, hiszen:  " Önök mind szabadok.  Itt mindenki szabad.  Csak szóljon, aki
nem!"
Az előzőleg már csehovi fegyverként,  mesterien exponált akváriumban pedig,  a szereplők-
kel együtt ott tátogunk, immár néma halakként.

Az a lassú, méltóságteljes enumeráció! Sardar Tagirovsky-nak mindenre bőven van ideje, a
szereplők  egyenként baktatnak fel bemutatkozásul  a nézőtér fölé kinyúló rivaldára. A hát-
tér diszkrét homályában  a Napkirály színészei pantomimeznek,  előttünk a zenepedagógus
Pál Ferenczy Gyöngyi és Erdei Gábor tánctanára vitatja meg Jourdain úr oktatásának kér-
déseit. A vívómester  extrém rendezői lelemény:  élő szoborként egyvégtében a színpadon
áll, két felvonáson át csupán ritkán suhint tőrével egyet-egyet.  A címszereplő színre lépé-
se nem sok jót ígér, a nagyszerű  Pálffy Tibor  megint a Vízkeresztben látott fojtott, medi-
tatív játékot hozza. Eszméletlen karakter, óriási figura, de szangvinikus ösztönösségével am-
bivalens ez az enervált stílus. És hol van az Úrhatnám Polgár parlagi közönségessége?!?
Bajkó Blanka Aliz  három színész-zenésznek tervezett imponálóan elegáns fehér öltözetet,
olyanok, mintha Molière színházának nézőteréről csöppentek volna ide. Seregnyi húros és
fúvós hangszeren szólaltatják meg  Bartók György  zenéjét,  mely élőben és bejátszva egy-
aránt kardinális alakítója az atmoszférának. Simó Lakatos Barna és Katona Dávid, a két fan-
tasztikus megjelenésű muzsikus lassított kardpárbajjal is bemutatkozik,  a csattogó pengék
zenéjét az egész előadásban szuperaktív  Fekete Lovas Zsolt  dobszólója hatványozza.
Időnként mai beütésű dallamokra fakad az együttes, az egyedi hangszerelés különös cseme-
gévé avatja a kiválóan énekelt slágereket is.  Hangeffektusban nincs hiány: éppen a vívóje-
lenetet sikítozza végig frenetikus hahota-áriájával  a porszívózó szobalány:  Kovács Kati. Az
időnként  kicsit fékezett habzású előadás  fordulópontja az ármányos  Dorante gróf megje-
lenése.  Ruscsák Péter  maszkos mimikája, graciőz gesztikulációja,  groteszkbe emelt hang-
hordozása  kiemelkedő teljesítmény.  Szemünk láttára úgy bűvöli el  Jourdain urat,  ahogy
decens alakításával minket is ámulatba ejt. Méltó párja a grófnő  Szalma Hajnalka, ariszto-
kratikus ellentéte  Gajzágó Zsuzsa  kicsinyesen nyárspolgári hangosságának.
A szavait nehezen találó  titkos kérő,  Kónya-Ütő Bence  eltúlzott belépője ellenére kosa-
rat kap, de ha már az ajtón át nem sikerült, az ablakon át török basaként nagyobb eséllyel
próbálkozik.  Arlequin-mezben  Kolcsár József  pompás török-halandzsával szédíti el a ház-
népet, mindent jó helyre tevő fináléba vezérelve a cselekményt.
Sardar Tagirovsky  a harmadik felvonásban  az ifjú színészek kezébe  adja a hangszereket,
Luci, Benedek Ágnes és komornája mesteri pianisszimóban, franciául énekli sanzonját, az
igazi muzikalitás mágikus légkörét teremtve meg. A cselló és a zongora kíséri végig a vacso-
ra-képet, melyben a szerencsétlen főszereplő  nevetséges színjátékát láthatjuk.  Kezénél,
lábánál fogva zsinórok rángatják esetlen marionett-bábként,  botladozása csökött szárnya-
lással a zsinórpadláson végződik. Ez is,  mint az összes mozgás és gesztus  a rendező kifogy-
hatatlan találékonyságát jelzi,  ötletei azonban sohasem öncélúak,  adekvátan szolgálják a
drámai folyamat kiteljesedését.
Az Úrhatnám Polgár értetlenül mered  a végtelen csöndben  surrogva forgó biciklikerékre,
semmit sem ért, végül megalázva huppan a vastaligába, melyet a megelevenedő vívómester,
Derzsi Dezső  tol ki igazságosztóan a szemétdombra.
A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház,  Sardar Tagirovsky  elementáris erejű alkotásá-
val a  Magyar Színházak Kisvárdai Fesztivál-jának  fénypontját jelentő produkcióval,  min-
den szempontból megérdemelt sikert aratott.

Először Kaposváron láttunk  népszínműből alkotott színházi előadást:  Molnár Piroská-val a
Sári bíró-t.  Akkoriban meglepő volt , hogy lesajnált műfaj is szolgáltathat használható alap-
anyagot.  Jóval a félsikerű  Sárga csikó után  Mohácsiék  választása most telitalálatnak bizo-
nyul.
A falu népe  Feledi nagygazda fia és nevelt lánya eljegyzésére készül.  A veszettül csivitelő
asszonynépség sorában   Nagy Cili és Fekete Linda  viszi a prímet, az olykor patikus is tisz-
telendő,  Mertz Tibor  foghúzásban,  ékesszólásban egyaránt remekel.  Ötpercenként har-
sány nótázásba csap az emelkedett hangulat, messzire kihallatszik   Bányai Kelemen Barna
formátumos baritonja.  A cselekményt kusza szerelmi szálak szövik át,  csomópontjukban a
mindenkit maga alá gyűrő Falu Rossza áll. Ragyogóan előkészített jelenetben, fokosát csat-
togtatva, duhaj részegen  be is tántorog,  Kenderes Csaba  már az első pillanattól brutális
energiájú figurát testesít meg.
A Mohácsi-textus nem fukarkodik zaftos poénokkal,  egyidejűleg cikáznak  mutatós gesztu-
sok,  minden szereplő megkapja  a maga ziccerét.  Ellenállhatatlan sodrása van az "istentől
elrugaszkodott" nagyszerű zenekarnak,  melynek népies  hegedű-cimbalom-bőgő  felállását
harmonika és basszusklarinét/!!!/ gazdagítja.  Kovács Márton  nagyrészt  mulatós nótákból,
népdalokból komponált zenéje parázs atmoszférát teremt, a táncok, tömegmozgások Tóth
Richárd  koreográfiáját dicsérik.
A színfalak mögül varázsos énekszó hallik, a Szombathelyen nagy színésznővé érett  Bánfalvi
Eszter  Finum Rózsija lép be merészen dekoltált lila kisestélyiben, suhintó gereblyéje alatt
ijedten hajladoznak a népek. Amennyire pompás  Edvi Henrietta depresszív Boriskája, any-
nyira feleslegesen túlhabzó Sodró Eliza a tehetetlenné fegyelmezett Matusek Attila meny-
asszonyaként. A férfiak kompániájából szederfa törzsön magasodik ki  Kálmánchelyi Zoltán
szóhoz alig jutó,  alkesz kántortanítója,  Alberti Zsófi  addig prézsmitá l a makkhetes kocs-
máros  Trokán Péter-rel,  míg végül az ijedtében  úgy isten igazában felmagasztosul. (Deus
ex kármentő).
Az  intrikus-trióban  Szerémi Zoltán és Endrődy Krisztián  önkéntes tűzoltók  engedelmes
szolgái a bődületes szuggesztiójú  Bajomi Nagy György  Gonosz Pistá-jának.  A fantasztikus
színész ellenállhatatlan hitelességét, vitális humorát még  a falusias dizájnú járókerettel be-
csoszogó feleség,  Vlahovics Edit  sem tudja megfékezni.
Az innovatív dramaturgia  majdnem tragikus tetőpontig ível,  az utolsó képben  lefektetik a
Mágnás Miska-i  síneket,  de cintányéros bevagonírozás helyett  a párokat szépen összebo-
ronáló befejezés következik. Az álompár, az elsöprő energiájú  Bányai Kelemen Barna és a
csábítóan csodálatos  Bánfalvi Eszter  végre összekerül,  ki ki megleli a hozzá illőt,  csak a
derék Göndör Sándor szolgalegénynek, a javuló félben igyekvő Falu Rosszának jut a resztli.
Ám ez mit sem változtat  Kenderes Csaba  karizmatikus erejű játékának  felsőfokú megítélé-
sén, dinamikus éneke, sűrű színpadi jelenléte delikát kincse az előadásnak.
Mohácsi János  újra bebizonyítá, lehet olyan színházat csinálni, amely egyénien eredeti, a
legfinnyásabb szakmai elvárást is kielégíti, ezzel együtt népszerűen közönségbarát.  Milyen
kár, hogy a csak a szombathelyiek láthatják...

Tizenkét produkcióval idén is nagyon erősnek ígérkezik a  Gyulai Várszínház  tizenkettedik
Shakespeare Fesztivál-ja.  Utcaszínház,  monodrámák,  külföldi vendégjátékok és a legizgal-
masabb hazaiak.
A Budaörsi Latinovits Színház Romeó-jában láthatjuk az utóbbi idők legjobb Júliáját, kora-
éretten öntudatos, keményen szembeszegülő, mai lány:  Zsigmond Emőke. Kulcsár Noémi
táncdrámává koreografálta a Macbeth-et, Aki Isoda Japánból monodrámát alkotott Ophélia
címmel.  A Szentivánéji álom,  a pizzériában játszódó  Romeó és Júlia  és a felejthetetlen
Vihar után, a litván  Oskaras Korsunovas a Szeget szeggel-lel jön, a Varsói Drámai Színház
társulatával. A Színművészeti Egyetem IV-esei  Dömötör András  rendezésében már címé-
ben is rendhagyó  SZFentivánéji álom-mal csábítanak.
Kevesen láthatták  ifj. Vidnyánszky Attila  rendezésében a Kaposvári Egyetem színinöven-
dékeinek  Romeó és Júliá-ját,  amely után ráadásként a szereplők még  Örömkoncert-et is
adnak. Az ifjú rendező a Gyulai Várszínház saját bemutatóját is rendezi, Vecsei Miklós át-
dolgozásában,  Kovács Adrián  zenéjével, Trill Zsolt, Eszenyi Enikő, Szűcs Nelli, Hegedűs
D.Géza és egy tucat fiatal reménység közreműködésével a  III.Richárd  lesz látható.

A Spanyol Lépcső  Rómában van,  a Veronai Debrecenben,  irdatlan hosszúságban tere és
háttere a leghíresebb szerelmi történetnek. Égig érő fokain csap össze a két szomszédvár
harcias legénysége,  majd mozgásba lendül, elforog, tövében már  Szakács Hajnalká-t, Ca-
puleték szépséges Júliáját láthatjuk a kádban, hajnali fürdés közben. Alig múlt 14, dajkája
dédelgeti,  Oláh Zsuzsa figurája a régi nagy színészet hagyományát képviseli, ellenállhatat-
lan humor, forrón szárnyaló deklamáció, olyan jelenlét, olyan stílus, mely a legkisebb szó-
nak is átütő jelentőséget képes adni.
A Montague-csapatban  Mercutio  a tréfamester,  Kiss Gergely Máté  álomvilágot idézve,
tüllel borított alakok fölé magasodva tagolja a Máb-monológot.  Fátyol borul a táncolókra
is, a báli jelenet  árnyjátékban tárul elénk, swinges jazz szól, a kavargás csöndes szegleté-
ben fut össze a szerelmespár,  csókjaik nem akarnak véget érni,  minden eldől az első má-
sodpercben, késői a felismerés, hogy halálos ellenségek sarjai ők.
Vecsei H. Miklós  az eddig látott  több tucatnyi  Romeó  között is  kitűnik:  majdnem ka-
masz, könnyed és laza, de már a villanásnyira felbukkanó Rosalie,  Gyurkovics Zsófia iránt
érzett szerelme is végzetesen komoly. Fantasztikus jelenség, éretten árnyalt játék,  érce-
sen áradó  gyönyörű textus,  olyan átélés, amely mögött egyáltalán nem érezni a színészi
technikát. Az erkélyjelenetben méltó párja a szemünk láttára felnőtté érő Júlia, Szakács
Hajnalka  sugárzó alakításában.
Az alaposan betintázott fiatalurak fura alkalmatosságon gurulnak a színre, kell az az öt ke-
rék, mivel a zongorát is elhúzták magukkal.  Dargó Gergely  virtuóz jazz-improvizációi kísé-
rik a danolást,  amely végül   Kiss Gergely Máté  obszcén Onani-áriájában tetőzik:  Varró
Dániel  leleményes fordítása és maga az első felvonás is itt ér a csúcsra.
A budaörsi Romeó szikárra húzott, rappes tempójával ellentétben  Szikszai Rémusz a szo-
kottnál többet játszat el a szövegből, különösen a családi képekben ez néha túlzott lassí-
tásnak tűnik.  A nagy párbajjelenet viszont feszített izgalmú, parázs forgatag,  a vérnősző
Tybalt,  Mercs János viharos dinamikával forgatja a tőrt, szemvillanás alatt súlyos tragédia
sötétjébe komorul a dráma.  Száműzetés és esküvő fenyeget,  Mészáros Tibor  Lőrinc ba-
rátjának okossága kínál veszélyes kiutat. A délceg Paris,  Janka Barnabás  csak ravatalhoz
teheti az esküvői csokrot, méreg és tőr végez az ifjú párral.
Varga Járó Ilonka  szinte önálló életet élő  gigantikus lépcsője  kriptafeketébe fordul,  a
kelő Nap halovány fénye vigasztalan családokra sugárzik.  Szikszai Rémusz rendezése a ve-
ronai szerelmesek  örök történetét  szélesebb ívben,  új megvilágításban mutatja meg.  A
frissen végzett, drámaíróként is jeleskedő  Vecsei H. Miklós-t angyali férfiasságú alakítása
a valaha látott legnagyobb Rómeók közé emeli.

Micsoda indítás!  Porogi Ádám,  az elsodró lendületű Hamlet Petri Györggyel kezd:  "Takti-
tám egyszerű,  eljátszom a hülyét,  ez evidensen sokkal egyszerűbb,  mint okosat játszani".
Idézetek épülnek be szervesen, Tandori Dezsőtől Fodor Ákosig. A frázisok vándorolnak száj-
ról szájra, mások mondják az írottak helyett,  új fénytörésbe állítva a híres szavakat. A friss
Nádasdy Ádám  fordításba lazán illeszkednek a felejthetetlen Arany-sorok.
Rusznyák Gábor  alaposan megdolgozta a cselekményt is,  nagyobb súlyt kapott a Szellem,
a gigászivá nőtt Hamlet mellett  eltörpülnek a többiek.  Az elrettentően undorító Claudius,
Kőszegi Ákos, a néhány mondattal is jelentőssé váló Bognár Gyöngyvér és a kislányos spic-
cekkel balettozó Ofélia,  Decsi Edit így is megőrzi ellentartó erejét. Két sírásóé az első je-
lenet,  Zayzon Zsolt  töprengő fickója,  a most is elképesztő  Kertész Kata  talicskát  toló
temetői mamája szikár tónusban vetíti előre a tömeghalált.
Nincs várfok, nincsenek fegyvertársak,  Kocsis Pál Szelleme a hátfalon át sejlik fel, a forgó-
színpad zsöllyebársonyában ülve vigyázó szemmel végig követi a történéseket.  Pillanatokra
rőtparókás Színészkirályként is felbukkan,  grandiózus egyénisége tömör ellensúlya  Porogi
Ádám  lenyűgöző Hamletjének, aki igen fiatal, nagyon energikus:  nyoma sincs a tétovázás-
nak,  okszerű megfontolás halogatja  az első percben elhatározott bosszút.  Egyetlen tirá-
dával küldi kolostorba a számára jelentéktelen szerelmes Oféliát,  fölényes taktikával játsz-
sza ki  a nevetségesen próbálkozó udvaronc-párost.  Farkas Ádám  és  Nagy Viktor Rosen-
krantza,  Guildensternje a Tom Stoppard-darab jelentős mondataival is filozofál  a halálról,
őrültségről: "Aki értelmesebben beszél magában, az nem őrültebb, mint aki értelmetlenül
beszél másokkal".
Khell Zsolt  díszlete, szinte folyamatos forgásban,  kiválóan teljesíti funkcióját, dübörgése
a Sors kérlelhetetlen kerekét idézi, a parádés vívójelenetben a küzdők szilaj dobbanásaival
tetézve.  Orth Péter  Laertesként a színpadi látszat-vívás torokszoritóan veszélyes formáját
mutatja be a támadás hevületében izzó királyfi ellenében.  Hiába tudjuk, milyen lesz a vég,
a shakespeare-i zseni és a rendezői kreativitás  nem véletlenszerű találkozása az indulatok
drámai boncasztalán letaglózó fináléba torkollik. Kocsis Pál a lassúdad forgón keringve idé-
zi a  Példabeszédek Könyvének és Ésaiásnak próféciáit:  "Nem ér el minket az igazság.  Vá-
runk a világosságra, s ímé, homályban járunk.  Mint a vakok,tapogatjuk a falakat, mint akik-
nek nincs szemük, megbotlunk délben, mint alkonyatkor. Olyanok vagyunk mint a halottak
az egészségesek közt. Morgunk mint a medvék és nyögve nyögünk, mint a galambok, várjuk
az ítéletet és az nem jő".
Porogi Ádám  az az ifjú Hamlet,  "udvarfi szeme, kardja, nyelve",  aki valóssá teszi robbané-
kony szellemének minden tehetségét, aki valóban nagy király lehetett volna.  Muzikális dik-
ció, a teljes teret besugárzó orgánum és a villámló gesztusok állítják elénk az igazi hőst.
Nagyformátumú munkája végre feledteti a középkorú húzóneveket, a kimódolt koncepciók
szánalmas lovagjait.  Hamletje egy lelkes egyetemista ifjú, tele ambíciókkal,  vágyakkal,  az
eljövendő királyi föladat ígéretével.  Rusznyák Gábor  koncepciója és rendezése  csúcsra
futtatja a Kecskeméti Katona egyre erősebb repertoárját,  az egész hazai Évad meghatáro-
zó értéke.

Valère Novarina  debreceni  Képzeletbeli Operett-jében  Mészáros Tibor  végenincs dal-
füzérben, babérkoszorús szóakrobataként szlalomozott a slágervilág tengerében, majd 214,
azaz  Kétszáztizennégy! keresztnév regiszterének lenyűgöző eljátszásával még a vájtszemű
párizsi Novarina-rajongókat is ámulatba ejtette. Most a színházi fenegyerek rendezőnek a
Színház és a Színész mibenlétéről vallott gondolatait közli, a legendás Louis de Funes komi-
kus játékának elemzése kapcsán.
Harsány kiáltványban utasítja el a "jelzőözönöket, fallosztoposzokat, kiszóláshegyeket", de
elege van a "szótagelharapók, nemzeti kolibrik/!!!/, monotonitásgépek" színészi és a "tézis-
pozőrök, főátírók, médiaturgok, médiaGógok" rendezői rémuralmából is.  Hihetetlen a len-
dület, a fantasztikus színészből áradó energia, a varázsos szóáradat mágikus erővel nyűgöz
le. Hangtölcséren át szól, majd mikor a fejére húzza, "csupán néma jelmezének állati nyel-
vét kell felöltenie",  hogy így is "felmutassa a szót!",  mely minden díszlet és jelmez nélkül,
elképesztő szuggesztivitással hat a csupasz színpadon.
Valère Novarina és Adelaide Pralon  rendezése szikár értelmezéssel, avatott tagolással se-
gíti a monológ feszültségének  az utolsó szótagig való fenntartását,  Horváth Sándor  "szín-
padmunkás" nemcsak a kellékezésben aktív, elementáris humorú fűrészes átvonulása a hát-
térben, avagy csodálkozva kérdő, néma pillantása az egyik szófacsaró jelenetben.
Amúgy komikumban aztán nincs hiány,  Mészáros Tibor  szócunamiját hajszálpontos ritmus-
ban adagolt poénokkal fűszerezi. Minden gesztusát saját titkos énjéből építi, ő az a novari-
nai színész, az "egyetlen, aki arra kárhoztatott, hogy teljes egészével menjen előre, egyet-
len, akinek valamennyi mozdulata a szellemből ered".
Segítőtársával maga építi be a színpadi ajtó papírablakát,  hogy a végkifejletben áttörje és
a  Louis de Funes bábu társaságában mondja ki:  "Állítsátok le a Realista Bolerót!"   Majd ő
lesz a figura feje, így hatványozva a gyönyörűséges gondolatok erejét . " Az emberek több-
sége anélkül hal meg, hogy tudná, ő csinálta mindazt,  amit látott... A létező és a gondolat
egy".
"A színész belső kalandor, az egyensúlyvesztés szerelmese" - mondja Novarina,  ám ez a me-
rész vállalkozás éppen a tökéletes arányosság, a végletekig precíz kidolgozás, a belső erők-
kel átlelkesített színészi alkotómunka iskolapéldája.  Mészáros Tibor  fenomenális monológ-
ja kiemelkedő eseménye a MITEM-nek, meg kell találnia útját további vendégjátékokhoz is.

Legtöbbször kamaradarabként játsszák,  Horváth Csaba  rendezése nagyszínpadi összművé-
szeti formát ad a Forman-film óta emblematikus műnek.  Antal Csaba  a hatalmas teret be-
hálózó rácsrendszerrel  Sing-Sing-i léptékű börtön-szituációt teremt,  egyetemes nagyság-
rendűvé transzformálva a történéseket. Elképesztő szuggesztivitású díszletében az ápoltak
rácsos konténer-szobákban sínylődnek,  melyeket az ápolók gurítanak fel-s alá, folyamato-
san változó, dinamikus játékteret képezve.
Martini,  Kozáry Ferenc  a hallucinációiban élő Giorgit vizionalizálja,  Kricsár Kamill  niko-
tinfüggőségben vegetál,  Pallag Márton Scanlonként az egész világot készül felrobbantani.
A bénultságba fegyelmezett társaságba vagány könnyedséggel sétál be McMurphy, aki pil-
lanatok alatt felrázza a tespedt közeget. Ratched nővér,  píszis modorral álcázott agresz-
szivitásával  azonnal felismeri benne  a veszélyesen bomlasztó ellenfelet,  Sághy Tamás és
Varga Gabriella  párosa az összes eddig látott színpadi változat kiemelkedően legerősebb,
ideális kettőse.
Horváth Csaba  a fizikai színházból indulva,  fokozatos rohamléptekkel jutott el  a nagyfor-
mátumú, a megjelenítés összes eszközét, így a színészi játékot is egyenértékűen használó,
"igazi" színházi koncepcióig. A látvány, a zene és a pontosan artikulált szöveg mellett csak
megerősítő jelleggel bukkannak fel a mozgásszínházi elemek. A Forte társulat tagjai teljes
testi és színészi fegyverzetben oszlopai a produkciónak.
A lassan érlelődő konfliktus a meccs-nézés ügyében kialakuló szavazásban csúcsosodik. Az
egyre aktívabb betegek,  imponáló gúlát alkotva,  izgatott kommentárokkal figyelik a  TV-t
a Főnéni ezt is letiltja,  de a csapat tátott szájjal, tovább "nézi" a fekete képernyőt, győz-
tesen zárva az első felvonást.
Fantasztikus pantomimmel indul a következő. A magasban női-és férfi-ápoltak két csoport-
ja kataton tánca fogja körül a hektikus szófoszlányokkal őrjöngő Ratched nővért. Alant a
mieink kosármeccset játszanak egy luftbalonnal,  hiába győzködi őket  a minden tekintet-
ben  nagyszerű alakítást nyújtó  Sághy Tamás:  "passzolj már!!!",  a virtuóz labdaművészek,
hosszú percekig, briliáns trükkökkkel parádéznak. Nyíltszíni tapsos bravúr!!!
Magába mélyedve sepreget  az indián Bromden törzsfőnök, ám egyszer csak megszólal, el-
mondja történetét.  László Zsolt  egyénisége roppant súlyt ad  a különös figurának, újra-
éledő férfias erejét  a lelkiállapotát jelző táncosnők tükrözik.  Ketrecbe zárva vergődnek,
egyre jobban életre kelnek, végül diadalmasan szárnyalnak a szabadság felé.
A Candy Starr - Billy Bibitt párt a titkos éjszakai bulin, Szent Freud nevében, a feje fölött
Krisztusként feszülő Nagy Norbert-tel, az egyre öntudatosabb entellektüel,  Kádas József
adja össze,  a Prosac és a Xanax dicsőítésével fűszerezett  esküvői szózatával.  Závodszky
Noémi  jószívűen avatja be  az anyja nyomorított fiúcskát  a szex örömeibe , akit a közbe-
lépő Főnéni  gyilkos mondatokkal hajszol a kétségbeesésbe.  Krisztik Csaba  félelmetes in-
tenzitással áll ellen, végül azonban végzetes energiával jeleníti meg az öngyilkosságot.
A lobotómia után élőhalott McMurphyt a Törzsfőnök segíti kegyes halálba,  győz az elnyo-
mó hatalom, de a rács egy pillanatra mégis kinyílik. Gyönyörű előadás,  Antal Csaba, a tel-
jes társulat és  Horváth Csaba  felejthetetlen remeklése.

Imponáló ívelésű hídszerkezet:  Cziegler Balázs  forgószínpadon álló építménye operai lép-
tékű vizuális jelként uralja az előadást.  Maga a körhinta, vasúti látkép,  fenyegető magasá-
ból érkezik a rendőrség,  vagy éppen mennyekbe vezető  Jákob létrája, - vertikálisan tágít-
ja a játékteret.  Szabó Máté  járásokkal,  szüntelen mozgással élteti, alatta búvik meg a fo-
tográfus műterme és a vasúti töltés baljós ösvénye.  Molnár Ferenc  textusa  a szokottnál
kevesebb húzással,  majd' teljes gazdagságában szólal meg,  nincs elsietve semmi, a kidolgo-
zottan kijátszott szituációk az eredeti dramaturgia ritmusában realizálódnak.
Czakó Julianna  kedvesen vezeti be  a pompásan komédiázó  Simonfi Adrienn-t  a katonai
egyenruhák rejtelmeibe,  Simon Zoltán  végre egy duzzadó izmú és energiájú, hetyke hin-
táslegény  az obligát húzónevek helyett.  A mutatós expozíció tetőpontján,  Pilinyi Márta
elragadó szépségű kompléjában  Szirbik Bernadette  egyedi vonásokkal megrajzolt Muskát-
néja jelent váratlan meglepetést.
Mindig is értettük  a kis cselédlány  ábrándos vonzódását,  de most élhettük át első ízben,
mi fogja meg a daliás Liliomot: a  Czakó Juliká-ból sugárzó, mindent elsöprő, gyermeki sze-
relem. Az álompár színészi erőtere meghatározza az előadást, melybe meggyőző pontosság-
gal illeszkednek a többiek. Figurálisan  Kokics Péter  groteszk Hugója,  Ficsúr alávaló ciniz-
musával a virtuóz Harsányi Attila, de még a zsörtölődő Hollundernében is olyan nagyságot
ismerhetünk fel, mint  Máhr Ági.  Farkas Sándor  hol snájdig Rendőr, hol szakállas kifizető-
hely, vagy éppen a megadóan harmonikázó, éppen kikosarazott Esztergályos, Fandl Ferenc
Kádár(J.) Istvánként dicsőül meg.  
Szabó Máté  rendezését oroszos mívesség, oroszos tempó jellemzi, a csöndek, kivárások fo-
lyamatában robban a lebukás halálos drámája. A két főszereplő személyiségének változásait
értő kézzel bontja ki.  Simon Zoltán kiebrudalva hisztérikusan tombol, ám a körhinta novu-
mát, a piros automobil!-t kölykös ámulattal fogadja, aztán egy szóra dobja félre a csábítást,
"Gyerekem lesz!". Ő a hiszékeny lúzer, a mélyről jött, a legkisebb fiú,  valahogy mégis tragi-
kus hős. Még az az egyetlen, síron túli jótette sem sikerül, mintha mindannyiunk megannyi,
jószándékú kudarcunkat testesítené meg. Minden ízében reveláns, formátumos alakítás!
Van olyan ütés, melyet nem érez az ember, van olyan ragaszkodás, melyet nem indokolnak
érvek, mindent felülír a szerelem. Julika tűr és szenved, de kitart, Ő a városligeti Júlia, de
nem nyúl tőrért, méregért,  az életet választja, a gyermekét.  Czakó Julianna  ezer árnya-
latban kitejesedő, törékenységében makacsul szívós alakja  örökké beleég képzeletünkbe.
A véres trikóban karjai közt agonizáló Liliomtól  végtelen távlatú monológban búcsúzik. So-
rolja kétségeit,  nem könnyezi bánatát,  szelíd hangja  még tovább halkul a  "Te csak aludj,
Liliom!" visszatérő refrénjében, mely suttogásában úgy szól, mint győzhetetlen érzelmek lí-
rai fortisszimója.

Egy bulvárdarab,  amelyet az invenciózus rendezés  elgondolkodtató  tragikomédiává fokoz.
Kertvárosi mintaházaspár:  közepes állású férfi, otthonában punnyadó feleség.  A kamaszfiú
drága egyetemen, a fűnyíró kézihajtány, a kertre nem jut egy fillér sem.  Ullmann Mónika,
a tüchtig háziasszony  gondterhelten kalkulálja a kilátástalan háztartási költségvetést.  Dol-
ngozi kéne, legalább félállásban, az ismerősök már mind jóval "előbbre tartanak".
Váratlan vendégként imponáló asszonyság állít be,  Voight Ági  lehengerlő jelenléttel ural-
ja színpadot, munkát ajánl, bizarr feltételekkel. A hazatérő férj szembesül a mindeddig éle-
en visszautasított feleségi munkavállalással, hát még mikor megtudja, hogy igazából egy úri
kupleráj lenne a tetthely.
Zsótér Sándor  nagyszerű ritmusban, lassúdad építi a feszültséget, az  előbb még veszettül
vitatkozó  Rusznák András  az orrunk előtt töprengi végig a szünetet, l átványosan megtör-
ve, így fogadja el az extrém szituációt, na meg az előlegként érkező dollárköteget. A kerti
partyn már  a jövő tetszetős képei  vibrálnak a levegőben.  Benedek Mari  ordítóan színes
kartonruháiban érkeznek a felékszerezett feleségek, az esztétikus közönségesség mintapél-
dányaiként. Jancsó Dóra, Seres Ildikó, Péva Ibolya és Szabó Irén játékban, énekben ellen-
állhatatlan kvartettet alkotnak. A sikerember férfiak is ott rajzanak,  amikor hívatlanul újra
betoppan a kéjtanya Madame-ja. Váratlan leleplezések robbantanak izgalmas fordulatot, a
kecses vígjáték a pénz körüli haláltánccá torzul.
Ha nem kötik valós és képzelt elvárások és egy ilyen erős társulat áll a rendelkezésére, lám
Zsótér Sándor  bármilyen anyagból képes  értékes, érdekes,  mindenki számára szórakozta-
tó előadást varázsolni.

Nem szerettük a darabot. A Kamra azóta is sikeres előadása,  Bagossy László rendezése és
az együttes kiváló játéka ellenére sem fogott meg.  Valahogy a menedzser-idomítás műhely-
titkai, a kiszolgáltatottság és a burkolt megalázás bemutatása idegen, talán, mert soha nem
kényszerültünk  ilyen munkahelyi gettóba. Hiányzik a katarzis, vékonyka a cselekmény, csu-
pán helyzetkép, életkép: életképtelenség. - De most jobban tetszett.
A dunaújvárosiak előadása megejtő mozgás-jelenettel indul.  Boros Csaba  zenéjére Győrfi
Csaba  poétikusan hullámzó pantomimjét látjuk, az elbűvölő  Lapis Erika  tréning-guruként
hipnotizálja tanítványait és a közönséget. A dedós-szintre degradált álláskeresők behúzott
nyakkal követik a parancsokat, a nevetséges lélekfejlesztést csak egy sistergő egojú férfiú,
Csadi Zoltán  zavarja meg.  Rövidesen azonban ő is meghunyászkodik, megtudván, hogy ép-
pen most tették ki a szűrét, így neki is fel kell készülni az állásinterjúk pokoljárására.
Cserélődnek a szerepek, mindenkinek jut izgalmas karakter.  Tőkés Nikoletta  Lilije szinte
önmagát rúgja ki,  fintorokkal tűzdelt, "tükör előtti" monológja,  mikor a mamájának mesél,
igazi gyönyör!  Fritz Attila házassági mackós kalandjait ecseteli,  Polgár Lilla  félszemű bur-
kás sztoriját,  a szenvedélyes  Gasparik Gábor  annyira szerelmes Porschéjába, be sem kell
indítania.  David Singer,  Gulyás Hermann Sándor, nevének ellentmondva nem énekel, csu-
pán csúcsvezetői hangját érvényesíti,  Kiss Attila  az örök siránkozó lúzer portréját rajzol-
ja meg. Lapis Erika, végtelen szuggesztivitású színpadi létezésével, eleven felkiáltó jelként
gyújtópontja, sugárzó emblémája az előadásnak.
Sebestyén Aba  rendezése szigorúan felépített, pompásan kidolgozott szituációkkal hitele-
lesíti produkciót, ráadásként reklámpercekre emlékeztető,  ötletes zsánervillanásokkal dú-
sítja az anyagot. Vásárlásra ösztönző szövegek,  groteszkségükben leleplező csábító ajánla-
tok. Tüzes asszonyka veri az urát: "Így vezesse le munkahelyi feszültségeit! - Társadalmi cé-
lú hirdetést láttak!". Az együttes kiváló összmunkája, a lendületes tempó végső fokon igen
élvezetes előadássá hatványozza a darabot,  aki ebben a körben kínlódik,  ráismer sanyarú
mindennapjaira,  aki szerencsés kívülálló,  örülhet, hogy csak szemlélnie kell.  Érthetetlen
miért nem hoznak létre érdekvédő szervezeteket a multi-rabszolgák? Lehetne sztrájkjoguk,
kollektív szerződésük és a többi!  Vagy olyan sok az eszkimó?  Olyan rafináltak a gaz munka-
adók? Tanulmányozásra ajánljuk  a ragyogó dunaújvárosi előadást  a kis és nagyobb kutyák-
nak,  a lélekidomár kiképzőknek és természetesen  a bekapcsolódásra vágyó,  nagyérdemű
közönségnek. Megér néhány évadot!

Igazából a Képzeletbeli operett-et szeretem, (Novarina, Debrecen),  meg a felejthetetlen
kaposváriakat: Állami áruház, Csárdáskirálynő, Mágnás Miska. De nevezhetők egyáltalán ope-
rettnek ezek a csodás micsodák?  Szőts Artur  az eredeti librettóból varázsol igazi élményt,
korszerű köntösbe öltöztetve a hagyományos formákat. Még a dalszövegek is megmaradtak,
retró bájuk kontrasztál a sistergően eleven lendülettel.
Nem gazdagék  hivalkodó bálteremben vagyunk,  Szatmári György,  Dr.Sáfrány ügyvéd hét-
köznapi válóperekkel foglalatoskodik. A most is tüneményes  Nádasy Erika  megtartani sze-
retné férjét, hiszen csak havi rendszerességgel csalja fűvel-fával. A sugárzóan bájos  Czakó
Julianna viszont megszabadulni szeretne egy csóknál tovább nem jutó urától.  Hiába ül ott
illedelmesen, villogó szeme, kecses mozdulatai alig rejtik kitörni vágyó, szenvedélyes termé-
szetét. A véletlenül betoppanó, sármos Sándor heves ostroma tétova elfogadásra talál.
Harsányi Attila  egyből bejátssza  halványzöld zakóját:  összehasonlítja színét a függönyével,
döbbenten konstatálja a feltűnő azonosságot.  Boros Lőrinc és Szűcs Edit,  díszlet- és jel-
meztervezői munkáját összehangolva,  a tárgyalótermi jelenetben is újra megtréfálja. Öltö-
nye színe sötétebb,  de jaj! - ugyanúgy  teljesen azonos  az ajtófüggönyével...   Villanásnyi
gesztus, egyetlen apró geg, melyet a színészi játék frappírozó ereje tesz emlékezetessé.
Elmondhatjuk ezt bármelyik mozzanat, bármelyik perc esetében is, a pontosan kidolgozott,
rendezőileg-színészileg gondosan kimunkált ötletek szervesen épülnek a szituációkba, moz-
galmasak a belső és a mindig koreografált külső történések.  A sablont erősen felülíró bon-
viván és a komikus vénájú primadonna,  Czakó Julianna és Harsányi Attila  első duettje el-
lenállhatatlan szárnyalással röpteti az "Egy csók és más semmi"-t.
Nagyot lendített az operettjátszásban a hangtechnika,  itt a zenekar vagy a színpadi forgón
kering,  vagy a kulisszák mögött játszik,  mégis mindig tökéletesen halljuk, az énekesek ese-
tében nem a hangerő, de a sokkal lényegesebb muzikalitás számít, amelyet csak hatványoz
a színészi munka.  Dinyés Dániel  zenei vezetése több  Eisemann-opuszból mentett át pom-
pás slágereket, míg a vezénylő  Regős Zsolt  a törvényszéket is pedánsan szolgálja.  
A táncoskomikus szerepileg ugyan kétballábas, hajmeresztő orra bukásokat produkál, de a
hangja ugyancsak hőstenor:  Ódor Kristóf brutális elánnal szórja akrobatikus poénjait. Pár-
ja, a titkos kismama-ara  Szabó Irén  sem megy a szomszédba  szubrett-szopránért,  táncos
lábakért, kettősük a fantasztikus előadás iker-motorja. A legény kackiásan megpödri virtuá-
lis bajszát, ravaszdin kacsint egyet, majd ráadásként dupla tempóban mutatja be a hazafias
csűrdöngölő kánkánba oltott, szédületes változatát. Ez ám az igazi operett!  Meghajolva kö-
szönik a viharos tapsot,  újráznak, plusz refrénnel tetézve a hatást.  Bányai Mirjam  koreo-
gráfusi teljesítménye  külön fejezetet érdemel,  decens keringőtől, charlestonon át,  egé-
szen az avangárd  négyütemes amerikai őrületig  elképesztő mozgás-cunamikat alkot . Hogy
csak egyet említsek hármójuk remekléseiből:  "Hallod-e Rozika Te, gyerünk a moziba be..."
Szőts Artur  rendezése még a randevút sasoló londínereket is bejátszatja, nagyot üt a szel-
lemes  Békeffi-dramaturgia váratlan csavarja, Jut még idő  Molnár Anna  gyengéd bölcsőda-
lára,  a bíróság előtt kicsit lefékez a darab,  hogy annál nagyobbat szóljon a legszebb nótá-
kat visszaidéző finálé. Czakó Julianna és Harsányi Attila operettbőrbe bújt színészi remek-
lése,  a kiváló összmunka és a briliáns rendezés  a nagyközönséget és a vájtszeműeket  egy-
aránt euforikus lázba hozza és ez az "Egy csók"-on túl..., nem semmi!

Utáltuk,  sohasem értettük,  miért játsszák annyit.  Legalább öt-hatot láttunk,  nehéz volt
eldönteni, hogy vajon  Füst Milán  nem tudott írni, avagy a rendezők olvasni?!? Végre meg-
tört a jég, ez a miskolci produkció hatásosan tárta fel a darab értékeit és ellentmondásait
Kezdetnek a szereplők ácsorognak a színen, de ez nem a szokásos trendi kukkolósdi, mivel
a játéktér ígéretesen üres, szó szerint semmi sincs nem pódium padlaton, muszáj valahogy
betölteni, nehogy elrémüljünk a mondhatatlan űrtől.
A tárgyakat csak  apró gesztusok jelzik,  így minden figyelem  az egymáshoz viszonyulások,
a vonzások és taszítások  gabalyos hálójára összpontosul.  Szabó Máté  sikerrel rajzolja fel
az önmagukban is ambivalens karaktereket,  találóan értelmezve  az újsághír ihlette dráma
széttartó erővonalait.
Itt van ez a Húber.  Nem tudott leérettségizni,  nem lett úriember,  hiába megbecsült, jól
kereső nyomdász, kudarcban fogant lúzernek véli magát,  egyetlen vigasza a veszett donju-
ánkodás. Sorra bolondítja magába, néha még halálba is kergeti  az akkoriban még igen naiv
lányokat, még ez sem lenne baj,  ha nem a napjainkig általános  magyar mácsószellem vezé-
relné és ha a nőket nem bénítaná a társadalmi alsóbbrendűség elfogadása. Harsányi Attila
igen vonzó férfi-ideál, alkatából hiányzik a kemény kegyetlenség, talán ez is hozzájárul a fi-
gura  kiismerhetetlen következetlenségeihez.  Hiába szimpatikus,  a ragyogó alakítás révén
inkább neki szánnánk a halálos golyót.
A férfinem ellenpólusát  Fandl Ferenc  hentese képviseli, a húsban ragadt anyagiasság, az
élhető realitás mázsás alakja. A kiutat és a remélhető jövőt  Dénes Viktor doktora jelenti,
az egyetlen kiművelt emberfő, aki nemcsak tanult, de humánus is. Miért nem fogadható el
az ő megoldást kínáló ajánlata?!?
Munkássorba lecsúszott úrilány, neki sem sikerült, polgári házasság helyett ez a kétes kap-
csolat jutott.  Érzékileg determinált érzelmei kötik, a tudattalanba gyömöszölt gyűlölet ki-
törése gátolt, csak másvalaki kezébe tudja a pisztolyt nyomni.  Ullmann Mónika keserűen
rideg, alázkodva aktív, némán tűr, miközben kétségbeesett ellentervek gyilkos hálóját szö-
vögeti. Rendkívül összetett személyiségét nagyszerűen építi fel, első rezignált önértékelé-
sétől: "cseléd vagyok", nagyívű fokozás feszül az utolsó, velőtrázó "Vilma!!!" sikolyig.
Húber-lány és Húber mama.  Szirbik Bernadett  sziszegően gonosz,  de kiszolgáltatottsága
árnyalja viselkedését,  Nádasy Erika leheletnyi gesztusokból formálja megélhetési komédi-
ás öregasszonyát, könyörgéstől a mazsolaevésig minden mozzanata lenyűgözően hiteles.
A sötét csöndet néha  kitartott zümmögés mélyíti,  egy kirándulási életkép pillanatokra fe-
ledteti a sűrűsödő atmoszférát.  Szabó Máté  rendezése  a kidolgozott szituációk sorát szi-
gorúan alkotott,  egységes szerkezetben fogja össze.  Az üres teret folyamatos mozgás, az
életteli akciók koreográfiája tölti fel, fokozva az érzelmi áramkörök feszültségét.
A vágy tárgya  az ártatlan áldozat,  a tizenhét éves, majdnem árva leány.  Elvakultan szerel-
mes, nem is veheti észre a hínáros veszélyeket, ujjongva szökell a vágyott eufóriába.  Jóhi-
szemű nyitottság, kamaszos szertelenség hevíti  Simkó Katalin  Vilmájá,  nem lát, nem hall,
túláradó örömében elfogadja a furcsa otthoni állapotot, elhessegeti az árnyakat. Kiteljesí-
ti a jelenidejű boldogság, az egész darabban csak ő mosolyog,  ez a mosoly üstökösként ra-
gyog a lelki nyomor mocsarában.  A végső felismerés  tragikus magasságokba futtatja a cso-
dálatos alakítást, szemvillanás alatt zuhanunk a letaglózóan dermesztő fináléba.
Jó, hogy kevés a magyar színmű, de mindig is csak kötelező gyakorlat volt.  Szabó Máté ol-
vasatában, következetes rendezésében, a nagyszerű társulattal  Füst Milán Boldogtalanok-
ja végre kiváló előadásban bizonyította értékeit.

Ambrus Mária  díszlete  most nem szolgál  váratlan meglepetésekkel,  a funkcióinak megfe-
lelően szembe-hátra forgatható hitvesi ágy és a hátfal üvegén át látható tűzijáték azonban
változatlanul virulens alkotóképességét jelzi. A Tennesse Williams alapkommersz időszerűt-
len álproblémáival nem sokat mond, mindössze egy újabb lehetőség  Zsótér Sándor  rende-
zői erényeinek megmutatására.
A szereposztási merészség meggyőző példája az idegtépően vinnyogó kisgömböc Dixie és a
hajbókolva hízelgő Tooker lelkipásztor kettőse:  Kertész Kata  megejtő hitelességgel hozza
mindkettőt.  Bognár Gyöngyvér  regani magasságokba transzformálja  a babyboom sógornő
fondor figuráját, ellentételezve az átlátszó harsányságú férj  Szokolai Péter-t.
A konfliktusok közül egyedül az apa-fiú áll meg, a self made man bugris nagyvállalkozó és az
alkoholba zsibbadt, valaha délceg sportbajnok kibékíthetetlen ellentéte. A teljesen érdek-
telen első felvonás után, két elementáris erejű karakter összecsapását láthatjuk. Nem vesz
levegőt, szórja a trágár szavakat,  megállíthatatlan lendülettel tipor le mindent, mindenkit:
A Kaposváron beérett  Nagy Viktor színészi buldózer, bedöngöl a földbe, így téve figuráját
ellenállhatatlanná, telitalálat!  Szemenyei János  úgy alkoholista, hogy nem tántorog, nem
beszél össze-vissza, egyetlen fogását sem használja a szokásos részeg-alakításoknak. Az arca
ha egyáltalán annak nevezhető még, halotti maszk,  kőmerev, kiégetten rezzenéstelen. Fé-
lelmetes az öniróniája, szinte már élőhalottként beszél magáról. Mégis,  megszenvedett iga-
zát döbbenetes intenzitású kitörésben tudja berobbantani.
A végjáték még egy meglepetéssel szolgál. A lelki páriává nyomorított butácska feleség sze-
repében  Csombor Teréz  lenyűgöző alakítását  csodálhatjuk,  bár ez a szó talán nem is al-
kalmas a mindent elfogadó,  szeretetbe alázkodó  hitvesi hűség megjelenítésének jellemzé-
sére, nem alakítás, nem színészi munka ez:  abszolút átlényegülés,  ez maga Pollit Ida! De a
nevetséges, szánalmas asszony  valahogy mégis hordoz magában valamit a felsőbbrendű em-
berség csodjából...
A Vágy villamosa után az Ágyé,  Zsótér Sándor  bármilyen alapanyagból izgalmas produkciót
képes varázsolni. Jöhet az Ifjúság édes madara...

2 0 1 5

A  Macbeth táncszínház, a  Nagy Gatsby-ben a táncosok nagyszerűen játszanak is,  Kulcsár
Noémi most  Cseh Dávid drámájából olyan produkciót alkotott, amelyben nem tudjuk, ki a
színész - ki a táncos, a két megjelenítési mód szintézise született meg.
Tengődő testvérpár, betörő-brigád,  újgazdag unottság, álszent dalverseny:  magyar valósá-
gunk. Andris, Simon Zoltán fásultan őrzi a bűnbanda zsákmányát rejtő raktárt, féltékenyen
őrzi autista húgát, akit ragadozólelkű orgazda főnöke,  Kokics Péter  is megkörnyékez. Fur-
csa járásával feltűnik  az izolációs technika extrém virtuóza,  Fűzi Attila,  az impotenciáját
ezoterikával kompenzáló milliomos szerepében.  Eszement tempóban, a forgószínpad fokoz-
ta örvénylésben bontakozik ki az egyre vadabb cselekmény.
A szélesskálájú koreográfia  találóan egyéníti  a karaktereket,  nagyszerűen mozognak a szí-
nészek,  szóhoz jutnak a táncosok.  A bűnbandabeli vagányságon túl,  Szabó Levente   sze-
relmi lírában is kiváló, míg konferansz-paródiájában  Muresan Aurél  áltört magyarsággal ko-
médiázik.  Tokai Rita  muzikálisan tág ívei sóvárgó kiábrándultságot lepleznek, vágyait végül
az egész fiúkompánia teljesíti be.
Bozóki Mara  plexi-falaira pulzáló fényábrák vetülnek, jelmezei a szürkített vénlányruhától,
Lady Mangó /szintén  Fűzi Attila!!!/ buja narancsfodrain át,  a diszkós csillogásig uralják a
látványt. A meghatározó zenei atmoszféra   Nagy Nándor-t dicséri,  dramaturgiailag tökéle-
tesen illeszkednek a számok,  elementáris hatású a vallási mámorban tetőző  Megasztár-slá-
ger.  Nincs elöl és hátul, a tér minden pontján  párhuzamosan zajlanak a történések, hatá-
sos az ellenpontozás is, legemlékezetesebb a kanapén jógázó átszellemültség és a vérfertő-
ző brutalitás egyidejűsége.
Kocsis Andrea   keresztes gyöngyláncát morzsolgató, félénken osonó, rejtőzködő szűzlány,
alázatba hajlik, áhítatba révül.  Másodperceken belül, mint gumibotos domina jelenik meg,
Lukács Ádám  gengszteri aranykezét falhoz bilincseli, majdhogy meg nem fojtja a fejre hú-
zott nejlon-zacskóval, hisztérikus őrülettel üti-vágja, félelmetes mozgással gyalázza. Átválto-
zása, mindkét figurája elbűvölő táncosi-színészi remeklés!!!
Nehéz szavakat találni Czakó Julianna színpadi létezésének jellemzésére. Esettségében ér-
tetlenül mered a semmibe, a népdal archaikus természetességével énekel, miközben keze-
lábfeje, csípője, válla szédületes csavarmozgások szinkronitásában tekereg, ha néma, a tes-
te beszél, ha megszólal, csökött lelke visszhangzik.  Ruhája aranycsillámát égre mutató, át-
szellemült hitének fénye homályosítja el,  a léggömb után  a mennyei szférák felé nyújtóz-
kodik: "Istenem!"  Felejthetetlen alakjában az átélés,  a megjelenítő erő, a hang és a moz-
gás huszonnégykarátos ötvözetét csodáljuk.
Kulcsár Noémi lenyűgöző rendezői-koreográfusi munkája a mozgásszínházi összművészet ha-
tártalan lehetőségeit mutatja meg,  újabb irányt is mutatva a  Miskolci Balett  fantasztiku-
san fejlődő társulatának.

Nevelt lányába lesz szerelmes, identitása szicíliai, családképe apajogú, ösztönei fékezhetet-
lenek.  Hiába rendes ember  Eddie Carbone,  gondolkodása Észak-Amerikában anakroniszti-
kus,  ahogy a narrátor a nagy tapasztalatú  Alfieri ügyvéd,  Szegedi Dezső  bölcsen ráérez,
hozzáállása védhetetlenül sodorja a tragikus vég felé.
Lukáts Andor  az aprólékosan kidolgozott  lélektani hitelesség stílusában,  lassúdad tempó-
ban görgeti az előadást, sokat időz a hétköznapi képekben, néha szinte megállítja a cselek-
ményt. Nehézkes az expozíció, annál erősebbek a heves ütközések, annál hitelesebb a drá-
mai konfliktusok kibontása.
Varga Zoltán ősemberi energiákat mozgat súlyos alakításában, az önző gyanakvás, az uralha-
tatlan vágy, az elvakult indulat szélsőséges gesztusai fűtik,  eléggé érthetetlen, hogy Miller
a befejező monológban a tiszta hősiesség jelzőivel mentegeti. A feudális családfő, az ottho-
niakat eltartó férfi időszerűtlen,  az ellentéteket provokáló,  majd árulóvá aljasodó ember
pedig legfeljebb sajnálatot érdemlő áldozat lehet a sorstragédiában.
Mindenkit maga ellen fordít.  A szerető feleség csalhatatlan érzékenységgel ismeri fel a ve-
szélyes vágyakat,  Ullmann Mónika  szépen rajzolja meg az aggódó csalódottságtól  a majd-
nem ellenállásig vezető utat, nem féltékeny a lányra, inkább menteni próbálja, alakjában a
kibékíthetetlen ellentmondások sűrűsödnek. Hátat fordítani csak Catherine tud, ő már iga-
zi amerikai, szemünk láttára válik kislányból, szerelméért kiálló, az önálló életet választó fia-
tallá.  A friss diplomás  Prohászka Fanni  szuggesztíven jeleníti meg  a szeles csitrit,  a felis-
merés döbbenetét,  a kétely és az éledő vágy egymásba fonódó jeleit,  példás munkája má-
ris sokkal több, mint biztató ígéret.
Khell Csörsz  grafikus vonalakkal jelzett terét az érkezők körbefutják, a benn lévők gyakori
mozgásokkal tagolják, a stilizáltságnak némiképp ellentmond a naturálisabb játék. A szicíliai
szőkét,  Zoltán Áron-t  lendületes figurája már eleve alkalmassá teszi  az amerikaivá válásra,
éneke, tánca, optimizmusa egy pillantásra derűsre festi a komor képet, az ifjú pár mutatja
meg az avítt konvenciókkal való szembeszállás szükséges lehetőségét. Ma nagyon is aktuális
a kérdés: hogyan illeszkednek be az új jövevények: - nincs ok a félelemre, a második gene-
ráció, ha megkapja a feltételeket, erősebb kötődésű lesz, mint a hazaiak.
Marco szűkszavú, beleegyezően hallgat, ám, amikor élesedik a helyzet, a feje fölé emelt fo-
tellel megmutatja gigászi erejét:  Pásztor Pál-t  nem bozontos göndörsége,  hanem szangvi-
nikusan izzó belső tüze teszi  igazságot osztó szicíliai bosszúállóvá. Az obligát késszúrás mel-
lett,  Simon Zoltán  invenciózus koreográfiájával,  vonóhorgokkal vívott gyilkos párbaj tesz
pontot a tragédiára, tovább növelve a katartikus erejű nagyjelenetek számát.
De hol van még az az idő,  mikor Fekete-Fehér, Vagy-Vagy csatáinkat a Fele-Fele,  Win-Win-
győzelmek teszik emberibbé...

A ma még mindig aktuális híres darab invenciózusan újragondolt előadása egészen biztosan
bekerül  az (akármilyen) POSzt válogatásába!  Cserhalmi György  már a nyitóképpel nagyot
üt: össze-vissza torlódó asztalok az üresen ásító színpadon,  bejönnek az esküdtek és a be-
záruló teret jelezve szinte rájuk zuhan  a hatalmas hátfal a kegyetlenül ketyegő órával. Ad-
dig innen nem mehetnek el, míg egyhangú döntéssel ki nem mondják:  Bűnös-e vagy ártat-
lan az apagyilkossággal vádolt néger fiú.
Csak egy ember kételkedik,  Kuna Károly iszonyú terheket hordoz, tizenegy dühös embert
kell egy kis gondolkodásra bírnia.  Mivel bizonyított a vád?  Mi lehetett az indíték?  Ha nem
ő, ki lehetett a gyilkos? Az összetolt asztalok mentén heves szócsaták zajlanak, a szereplők
sokszor cserélnek helyet, kimennek a mosdóba, frissítik magukat a tükör előtt. A szereplő-
válogatás kitűnő, mindenki egyedien érdekes. A táncoslábú  Szirmai Irén  hetyke báját, ki-
mért tanítónős precizitással kontrasztálja az élesszavú  Varga Gabriella, az elnöki feladatá-
val nehezen birkózó Tüzkő Sándor baseball-bírói bugrisságát a középosztálybeli eleganciát
kihívóbb dekoltázsra váltó  Závodszky Noémi  ellentételezi.
Alig jutnak egymástól szóhoz, de mindenki következetesen éli megformált karakterét. Pusz-
ta megjelenése: - bivaly-termet, kis fekete kalappal! - emlékezetessé teszi Kricsár Kamill-t,
hát még ha dünnyögő nevetgélések közepette meg is szólal!  Sághy Tamás maga a sistergő
indulat, bődületes energiával terrorizálja a jól nevelt többséget, tudjuk, érezzük bárkit le-
döfne veszett haragjában, - végül megsemmisülve saját késébe dől.
Élnek a szituációk:  láttatja az ablak előtt eldübörgő vonat utolsó ablakait,  az orrnyerget
nyomó szemüveget,  a tanúskodó öregember stopperrel mért csoszogását.  Gigászi falfest-
ményként,  szemünk láttára rajzolódik ki  a vádlott fekete fiú arca,  a reklám-grafikust ját-
szó, ám a valóságban, alla prima előttünk alkotó  Kerkay Rita  jóvoltából.
Van egy kiköpött amerikai széplány,  parókákkal kereskedik, be is mutatja őket,  címlapra
méltó csodás megjelenése sodródó tömegemberi butaságot takar:  Radnay Csilla  remek!
Ellenpólusa a német akcentusú, elveiért kiálló, belső meggyőződését töretlenül követő Ti-
zenegyedik esküdt, a tragikus mélységű  Varga Lili.  Egyed Attila halkszavú,  kétsoros be-
gombolt, szürke öltönyében álldogáló,  idős úriembere mintapéldája  a következetesen ki-
dolgozott, éretten megformált nagyszerű karakteralakításnak.
A hawai-inges kopasz figura végignyüzsgi az előadást,  pimaszul beleszól,  arcátlanul szemé-
lyeskedik, sziszegve szúrnak késpenge-szavai, - kötözködik, provokál,  legszívesebben saját-
kezűleg húzná meg a hóhérkötelet.  Karizmatikus színészi jelenlét,  elképesztő szuggesztivi-
tás: nagyon hamar meg kell tanulnunk  Juhász Illés  nevét! Végső monológja, amely a goeb-
belsi szólamoktól,  a rasszista fröcsögéseken,  kirekesztő gyűlöletbeszédeken át  az orbáni
menekült-vádakig ível, elvakult őrületében mutatja meg  az ezerarcú nácizmust. Zilált gesz-
tusokkal,  a téboly vak erejével tombol,  - a színpad szélén zuhogó vízcsap mellett,  kendő-
jét levetve,  dermesztő mementóként, kopaszon áll ott  a haláltábort megjárt német nő, a
sugárzó aurájú  Varga Lili.
Ötletességén túl,   Cserhalmi György  az összmunka példás vezérlésével,  koncepciójának
következetes megvalósításával pompás rendezői teljesítményt nyújt.  Tucatszor láttuk már
ezt az alapdarabot, de nagyszínpadon aligha.  Íme, itt a lehetőség a POSzt-válogatók részé-
re: mindig az a sirám, hogy kevés a nagyszínházi produkció...

Utáljuk ezt a vérszegényen üres zenét, a hazug librettót,  még Londonban is otthagytuk a
szünetben.  Győzött a kíváncsiság:  milyen lesz  a féktelen tehetségű,  eddig inkább Júdás
Sándor Péter, mit nyújt  Bozsik Yvette  az elementáris  Kabaré és Chicago után?  Néhány
túlfeszített falzett eszement sikolyától eltekintve, a címszereplő formátumos alakítással ör-
vendeztet meg,  Bakos-Kiss Gábor  szintén, bár szép orgánuma néha  ugyancsak indokolat-
lan fejhangok külsőségeibe téved.
De: minden ellenérzésünket felülírja a káprázatos koreográfia és a társulat fantasztikus tel-
jesítménye. Ők a Jézust ünneplő, majd halálba küldő nép,  a farizeusok,  a főpap fogdmeg-
jei, a 12 apostol,  Heródes hetérjei és hetérái, - villámöltözésekkel, gyors átlényegüléssel,
mozgással-tánccal, énekkel, játékkal hozzák az egyéni arcokból ötvözött tömeget. A Bozsik
Yvette Társulat tagjai mellett  kaposváriak és messze földről érkező alkotják a fantasztikus
együttest.  Az alkotói képzelet szárnyal,  a gesztus-cunamik lenyűgözőek, az egész előadás-
ra a kiforrott, keményen komponált egység jellemző. Eredetien értelmezettek a szituációk,
szellemesek a karakterek  /Vati Tamás a kerekesszékben!/,  a textus nevetséges buktatóit
feledteti a tempó fergeteges lendülete.
Bozsik Yvette  mestermunkája új dimenzióba helyezi az elcsépelt musicalt, talán zene nél-
kül, mondjuk taktus-géppel még teljesebb élvezet lenne...

Mi is az a "Duende"?  Egész Spanyolhon ezen töpreng  a Pireneusoktól "a cadizi csigáig", de
maga  Federico Garcia Lorca  is csak  gyengécske közhelyekkel próbálja körülírni a megfo-
galmazhatatlant. Ám az biztos, hogy ezt a korszakos előadást minden másodpercében a du-
ende transzcendens energiái éltetik.
A lányok feketében,  Bodnár Enikő  pártává magasított fejkendőiben, acélsarkú flamenco-
léptekkel kopogva járnak, a stilizált gesztusok mégsem szakadnak el a brutális valóságtól. A
férj halála után a rettenetes anya,  Kovács Edit  nyolc év gyászra ítéli öt eladósorban lévő
gyermekét.
Béres László harmadára húzta a textust, mely költőiségéből vesztett ugyan, de szikrázó di-
alógusokká transzformálódott. A szikrázó riposztokat ritmikus járások, visszafogottságukban
tragikus hevességű gesztusok tagolják. Egészen új elemek is felbukkannak: betódul a falusi
nép, vidám táncukat szakítják félbe Bernarda tiltó szavai, de találkozunk az élet szabadabb
oldalát megmutató aratókkal is.  Eredetileg  Pepe Romano legfeljebb fütyül,  itt a nagysze-
rű énekes-táncos  Vadász Gábor  alakjában, a vágyak gyújtópontjában álló,  aktív szereplő-
lőként dominál.
Székely Gábor  díszlete szűkített kivágásba sűríti a cselekményt, a megnyíló fenékfal hol a
narancsban sugárzó napvilágra,  hol a pokol kénköves bugyrainak  gomolygó füstjére nyílik.
Tökéletesen zárja kalickába a kiszolgáltatott lányokat,  hiába vetülnek felfelé a fények. Az
atmoszféra legfontosabb összetevője  Oravecz Péter autentikus flamencoja, varázsos gitár-
ja Andalúziában sem pengene különbül.  Pergő-döndülő-dübögő cajon  súlyozza a ritmust
Bajnay Beáta  keze alatt,  ám az ő érdeme hatványozott:  az eszméletlen koreográfiát is ő
jegyzi.  Meg sem kísérli  a Gades-i mozgásvilág másolását, a gesztuselemekből sajátos gram-
matikájú nyelvezetet alkot.  Csattognak a legyezők, sziszegve surrognak a fekete szoknyák,
indulatosan ível a kar, vádlón merednek az ujjak,  a térbeli alakzatok pontosan tükrözik az
egymásnak feszülő energiákat.
A látvány, a mozgás, az ének, a zene és a játék egymást erősítve képezi  Béres László ren-
dezésének mágikus erőterét,  melyben minden szereplő  veszett dinamikával vergődik sors
szabta pályáján. A lányok: Komáromi Anett, Tatár Bianka, Fehér Tímea baljós hollócsapat-
ként keringenek a szabadulás helyett halálra ítélt Adela,  Tarsoly Krisztina körül. Martirio,
Liszi Melinda a  féltékeny ármány végzetes angyala, a szobafogságra kárhoztatott öreganya
alakját   Nagy Erika nagy szólója, karizmatikus játéka emeli főszereppé.
A mindent látó, rosszat sejtő bölcs szolgáló, Poncia  csak hangban és vetített képben volt
jelen,  Kara Tünde  elementáris színpadi létezésének derengő emléke ezt a "csak"-ot avat- 
ta az előadás legmegrázóbb értékévé.
A Vidéki Színházak IV. Fesztiváljá-nak igen erős mezőnyéből,  merész eredetiségével, tár-
sulatának fantasztikus összmunkájával  Béres László és a  Békéscsabai Színház  produkció-
ja messze sugárzó fároszként emelkedik ki.

Klasszikus vígjáték,  ifjú rendezők próbaköve.  Szőcs Artur  nem ötletel, nem aktualizál,  az
autentikus írói elképzelés tempójában akkurátusan bontja ki a cselekményt.  Boros Lőrinc
színpadképének hátfalán fekete rajztáblafelületek csábítanak:  többen is krétával a kézben
mókásan illusztrálják a történéseket. Fogy a kolbász, telik a pohár, még a patás ördög lába-
nyoma is látható.  A falusi bíró nyoszolyája könnyen alakul  a vádlottak korlátos ketrecévé,
oldalvást szemlélődő polgárok, majd parókás jogi megfigyelők ülnek.
A címadó korsó ügyében a hihetetlen lendületű Nádasy Erika tesz panaszt, az ellenoldalon
Tuskó Vitus,  Szegedi Dezső  csak fiacskája pofozásával fejezheti véleményét.  Lassan kiala-
kul a sajnálatos éjszakai események képe,  a gondos expozíció lasssúdad csermelyébe vész-
jóslóan csobban  a revizorként talpig vörösben érkező  Walter tanácsos,  Simon Zoltán  pi-
ros cipellője.
A tárgyalást aztán  a komikum fergeteges bombái izzítják fel,  a csetlő-botló szereplők mel-
lett  Kokics Péter  rajzban, gesztusban, figurában bravúros  Sugár írnoka viszi a prímet. Ül
a baloldali lépcsőn, surrog a krétája, de eleven figyelmével feszített erővonalakat is rajzol
a térbe. A hatalom bíbor reprezentánsa célratörő kérdésekkel ostromolja a bíró hazugság-
várát, fokról-fokra keríti be gáláns gyanakvásával.
Gáspár Tibor-t leteríti  nagyívű szerepe, túl szimpatikus, túl jó ember a fondorlelkű atyafi-
hoz képest.  Nem lóg ki eléggé a sátáni lóláb,  inkább sajnáljuk felsülésében,  ez kissé eny-
híti a leleplezés szégyenét.  Rusznák András-ra alig lehet ráismerni a tesze-tosza alakjában,
természetesen ez  komótos karakterformálását dicséri.  Máhr Ági  szaggatott vallomásában
az érett színészi nagyság  hallatlan ritmusérzékét mutatja meg,  néhány szó, - kivár,  hozzá-
tesz, de nem siet, mesterien játszik velünk, nekünk, végsőkig korbácsolva kíváncsiságunkat.
Czakó Julianna  halványkéken hallgat  Nádasy Erika  viharzó energiájú Márta asszonya mel-
lett, hogy végül  mindent eldöntő, káprázatos monológjával koronázza meg a lebilincselően
szép előadást.
Miskolc továbbra is a gyújtópontban, a társulat meredeken halad fölfelé,  Szőcs Artur ren-
dezésével hagyományos keretben, korszerű játékstílusban is bizonyította komikai erejét.

Míg Sopsits változata csak egy nagyobb részt hasít ki Weöres hősnőjének életéből, ez a da-
rab a gyerekkortól követi a kanyargós életutat.  Maga a költő jelenik meg narrátori prológ-
ként  Berettyán Nándor  romantikus alakjában,  Psychét a Színművészetin bevált vetésfor-
góban hét lány személyesíti meg:  kamasz, bakfis, nagylány,  menyasszony, bálkirálynő, fele-
ség, csábul és csábít, szenved és diadalmaskodik.
Első szerelme a sógor, Stefánszky István, "széles melle, súlyos termete hatalmas", nem tud
ellenállni a bakfis Bözse  Nagy Johanna kitartó ostromának. Aztán sorra jönnek a deli legé-
nyek,  tombol az ifjú vér,  míg végül a nővér  Katona Kinga  megunja a  "másod-feleség"-et,
kolostorba küldi a regensburgi apácákhoz. Úgy érzi magát, mint "matska a zsákban", ám fel-
tűnik a harmincasként már idősnek számító,  elegáns báróként  Berettyán Sándor és több-
lépcsős úton beleszabadítja a nagyvilági életbe.
Mintha a Szarvassá vált fiú reinkarnációját látnánk, fenséges költői sorok, az archaizáló stí-
lus féktelen szárnyalása,  szüntelen változó, fantasztikus látvány, az állandó mozgásban lük-
tető együttes szédítő kaleidoszkópja.  A mindössze néhány mobil keret tagolja sokfélekép-
pen tagolja a teret, fátylak, homályok, fények, derengések és az előtűnő, fokozódó, elcsi-
tuló zenei fragmentek ellenállhatatlan örvénylése.  Vidnyánszky Attila teljes alkotói arze-
nálját vonultatja fel, az összművészeti hatás lenyűgöző. Sokszólamú szimfonikus költemény,
a hihetetlen gazdagságú asszociációk azonban  nem veszélyeztetik  a koncepció gondosan
felépített szerkezetét. Nem mondjuk, alaposan megdogoztatja a nézőt, de ez a schuberti
"mennyei hosszúság", ettől függetlenül biztos, hogy az operáció, temetés és különösen az
eléggé szervetlenül illeszkedő pozsonyi diéta képei rövidülnek majd.
A bécsi báli forgatagban  Psyché  a sztár,  kegyeiért verseng férfi és nő,   Vas Judit Gigi
alakításában még a Rendőrminisztert,  a sprayvel őszített  Kránicz Richárd-ot is felpofozza.
Göthe/sic!/ után Beethovennel is találkozik, a süket "tiport poros bogár" sem tud ellenáll-
ni,  neki komponálja a  Für Elisé-t (haha!!!).  De mindvégig ott kísért  a gyermekkori barát
emléke, Laczkóé,  aki közben Ungvár-németi Tóth Lászlóként költő lett,  ihlettől és a halá-
los kórtól átszellemült mementóként   Fülöp Tamás  játssza. Ellenpontja az eleven cunami-
ként cikázó  Mikecz Estilla,  aki minden alakjában viharos feszültséggel telíti a színpadot.
Komorabb percek jönnek,  Kovács András  orvostudor érzéstelenítés nélkül operál,  poko-
li kínok visszhangoznak  Roehnelt Zsuzsanna  velőtrázó sikolyaiban.  A nem kívánt magzatot
"Bátyám Uram, a bitófák ura" parancsára elpusztítják, "Temetése, mint egy matskáé". Végül
csak a házasság a kiút,  Max bárónak két fiút szül,  szép hosszú redős ruhában áll előttünk,
de  Ács Eszter megtört hangjában már csak távoli visszfény  Lónyay Erzsébet forró pillantá-
sa.  Krausz Gergő  virtuóz gitárfutamai is  csöndes megbékélésbe halkulnak, aztán a megva-
dult lovak gyilkos patái tesznek pontot a különleges életút végére.
Ha választani kell a hét Psyché,között,  azt a szikrázó szemű,  pruszlikos lány a mienk, aki
az első pillanatban  elbűvöl természetességével,  áradó deklamációjának heves indulatával.
Amikor már menyasszonyként, vőlegénye szeme láttára kapaszkodik  Wesseléni Mika ölébe,
"No Isti megtanítlak", addig motozkál, babirkál maga alatt, mígnem "a ditső Vesseléni tsalád-
fát beirányozván,  felnyársalám magam"... Meg is lovagolja a későbbi nemzeti hőst,  Bordás
Roland  pompázó férfiassága számlálatlanul röpíti a kéjek csúcsaira.  Barta Ágnes  elemen-
táris szuggesztivitással állítja elénk a weöresi képzelet tüzes angyalát,  mikor kibontott haj-
jal leereszti ingét, mintha valóban szárnyai nőnének. Nabokovi nimfácskából kacéran csábí-
tó nővé válik, színpadi létezése Psyché személyiségének teljes spektrumát tükrözi.
A tapasztalatlan, alulképzett negyedikes színinövendékek önmagukat felülmúlva, óriási erő-
bedobással,  példás összmunkával valósítják meg  a káprázatos invenciójú elképzelést, a fu-
tószalagon kipréselt produkciókkal szemben bizonyítva a kiérlelt műhelymunka felsőbbren-
dűségét.
"Lélek és Szellem": Weöres Sándor míves poézise, pajkos erotikája és  Vidnyánszky Attila
kongeniális rendezése egymást hatványozva emel a tündéri katarzis mennyei magasába.

Az előadás a  Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház  közös produkciójában készült.

Szeged belváros, éjjel 3. Csuklyás biciklis: "Elnézést, van tüze?"  Ez a migránsverő rablók pu-
hatolódzó kérdése, hiszen, ha magyar a válasz, nincs rabolni való... Homlokomon a Heymur-
üregeket védő kendő, nem látszom szegedinek,  fél órán belül még három hasonló érdeklő-
dés, köztük egy tíz éves kisfiú/!!!/. Rendőr egy szál se, járókelő alig, dúl a gengszterbiznisz.
Shakespeare-nél az efezusziak keresik halálra a sirakuzaiakat, a pompás vígjáték alaposan ki-
bővített stábbal is megállja helyét a méretes színpadon.  A fordított nézőtérből adódóan a
Dóm helyett  Horgas Péter  ezerarcú, színben, fényben változatos, forgó óriáskacskaringói
képezik az izgalmas hátteret, bizony szívesebben nézzük, mint az olimpiai ötkarikákat.
Kero  imponáló biztonsággal fogja össze  a táncosok, statiszták adta utca népét, elevenen
lüktető keretet ad a félreértések kavalkádjának. A húzónevekben igencsak bővelkedő szín-
lap élén Csuja Imre Solinus hercege és a szuggesztív játékból, gyönyörű deklamációból lec-
két adó,  Molnár Piroska  áll. Van mit tanulni tőle, a szenvedélyes  Pálmai Anna  sajnálato-
san túlharsogja hálás szerepét, az első pillanattól fortisszimóra kapcsol, gyengítve kiborulá-
sának hatását. Annál meggyőzőbb Szinetár Dóra és a fordítónak  legszebb jelzőivel felruhá-
zott  Szilágyi Annamária.
Mindenképpen ki kell emelni  Nádasdy Ádám  textusát, a nagy William költőibb nyelve kitű-
nő szintézisbe olvad a manapság dívó, szókimondó dialektussal. Óriási öröm, hogy a Hamlet
és társai után a vígjátékok is megkapják a magukét!  A két Anthipolus ki is használja a lehe-
tőséget,  Adorjáni Bálint  hódító férfiassága rövid úton tomboló őrületbe vált,  a teljesen
értetlen szirakuzai ikertestvér,  Telekes Péter  pedig az elképedt csodálkozás,  a történé-
sekkel való megadó sodródás  emblematikus figuráját alkotja meg.  Ritmusérzéke páratlan,
merészen kivár, mesterien játszik a szünetekkel, aztán báván gyermeteg hangon poént for-
mál a legapróbb megszólalásból is.
Hála az égnek,  nem zenés a darab,  ám a Csipet doktort  varázslói szárnyas díszben játszó
Vajdai Vili, retróban dúskáló frappáns betétei akkurátusan tagolják, énekkel, tánccal te-
szik még mozgalmasabbá a képet.  Duda Éva  tobzódó mozgalmait, kimunkált koreográfiáit
a  Közép_Európa Táncszínház és más együttesek kiválóságai keltik tomboló életre. Az est
erotikus gyújtópontja Huzella Júlia, aki kígyózó járásával és a legendás "Egy férfi, egy nő"
Pábárábábámm, pábárábábámm-jának dúdolásával  vágyódó transzba ejti az összes jelenle-
vőt, színpadon, nézőtéren egyatránt.
Nincs itt mellékszerep, Angelo ékszerészként  Bezerédi Zoltán  sziporkázik,  Szabó Győző
monumentális orgánumát dübörgő motorja sem tudja felülmúlni. A többszáz öltözéket elő-
varázsló  Füzér Anni  fantáziáját még az sem korlátozza, hogy az ikrek esetében azonos ru-
házatot kellett terveznie.  A két Dromiot még így is  egyedien különbözővé teszi a két ifjú
színész.  Klem Viktor  acélosabb, aktívabb karaktert formál,  mozgásban, akrobatikában is
jeleskedik,  Molnár Áron  fickósan játékos, robbanékony komikumú szolgája, azzal a lenyű-
göző rappeléssel, permanens lendületével pedig az előadás legjobbja.
Kero  rendezése a népszórakoztatásra szánt monstre színpadon is életképessé tudott ten-
ni egy klasszikus komédiát,  megalkuvás nélküli igényességgel alkotott  közönségbarát pro-
dukciót, egyesítve a hagyományos "komoly" színház és az üdítő látványosság elemeit.  Még
arra is futotta,  hogy kiemelje  a más városok, országok,  népek iránti egyetértés, a humá-
nus hozzáállás szükségességét.
Éjszakai sétánk a pályaudvaron ért véget. Hívogatóan égtek a lámpák a háborús menekülte-
ket segítők pavilonjában, két rendőrautó őrizte a nyugalmat, vízcsapok, mosdók, mobil Toi-
Toi-ok, étel, ital és jó szó a padokon alvóknak. Szeged másik, igazi arca!!! Bárcsak az orszá-
gé is ilyen lenne...

Szathmári Sándor regényének függelékeként, A szegény csepűrágó dalá-ban feltárja világ-
látásának, filozófiájának titkait, regénye még így sem könnyű olvasmány.  Nem erénye a tö-
mörség,  az utópisztikus társadalmak nyelve pedig  külön szószedetet igényel. A Gyulai Vár-
színház igazgatója,  Gedeon József merész ötlete volt, hogy a gyulai születésű író művéből
színdarab szülessen.  Vörös István és a rendező dramatizálása nem várt sikerrel gyűrte le a
túláradó epika koloncát,  karakterek,  szituációk jöttek létre,  vibráló dialógusok teremtik
meg a színpadi megjelenítést.
A magyar származású angol hajóorvos hajótöröttként vetődik Kazohinia szigetére, Gulliver-
ként mutatkozik be  az űrlényekre emlékeztető bennszülötteknek.  Pallós Nelli  testre si-
muló fehér dressze, az áramvonalas sisak és a plexi válldísz félisteni szépséget kölcsönöz a
szigetlakóknak, adekvátan sugallja a csak oksági elven, szigorú racionalitásban működő vilá-
got.  Zatomon,  Molnár Csaba  következetes nyugalommal a "kazo" lét alapelemeire tanítja
a jövevényt.  A felvilágosult Európa fia,  Jászberényi Gábor  sokat értetlenkedik, főleg mi-
kor a tüzes elánú  Gulyás Vivien,  átöltöztetés céljából  nyilvánosan vetkőztetni kezdi. A
női nemmel amúgy is meggyűlik a baja, hiába próbálja költői szép szavakkal megkörnyékez-
ni a strandon napozó  Kovács Vandá-t,  az legszívesebben minden körítés nélkül,  azonnal
elkezdené a "Nemi Munkát". Orvosként halálos injekciót kell beadnia,  a kazo protokoll az
élet meghosszabbítása helyett a szenvedés megszüntetését célozza.
Az áttetsző falak változó színekben fénylenek, lendületes ritmusban sorjáznak a jelenetek,
a társulat összjátéka tökéletes.  A robotszerű lények társadalmának  érzelemmentes, bűn
és bűnhődés, zene és művészet nélküli,  kizárólag a hasznosság elveit követő nézeteit fan-
tasztikus kórusok szólaltatják meg. Dübörgő időmértékes szólamokban, hatásos mozgásele-
mekkel dúsítva szinte beleverik fejünkbe az egyedül üdvözítő törvényeket.
Sok-sok eredeti gondolatot realizál, mégis elviselhetetlen ez a világ, Gulliver inkább a devi-
áns bolondok, a behinek közé kívánkozik.
Sopsits Árpád  rendezése az első rész  következetesen megalkotott szerkezetével,  mozgé-
kony játékkal, sok humorral, nagyszerűen teremti meg szigorúan szabályozott, mégis kicsit
csábító kazo-rendszer atmoszféráját, bravúros, ahogy a regény szellemes gondolatait elho-
mályosító szóömlenyeiből kiindulva, robbanékony hatású teatralitás születik.
Megérkezünk a behinek közé,  megnehezül az élet.  Mindenki egyéniség,  mindenki sajáto-
san cifrázott rongyokban jár, a hiszterizált közegben  hars ideák, őrült ötletek, téveszmék
örvénylenek. A köszöntés orrcimparángató "pricc-prucc" és far-vakarás,  a behódolást láb-
lengető "vaku-vaku" jelzi. Kavarognak az ismeretlen szavak:  kona, kipu, beto, bikru. Érteni
nehéz, ám a példásan komponált jelenetekből lassúdad kirajzolódik a megfejtés. Hősünket
egy szimpatikusabb behin,  Orosz Ákos  Zemöki-je próbálja beavatni a rítusokba, amíg egy
másik,  a sziszegően rosszmájú  Lendváczky Zoltán  mindig keresztbe tesz.  A kazo egyfor-
maságban, behin szélsőségekben  egyaránt jól rajzolt karaktereket formál  Kőszegi Judit,
a hajlékony  Ivák Bence  és a komikus vénájú  Bartus Marcell.
A látszólagos sokszínűséget  Szarvas Balázs papagájtoll-köpenyes diktátora manipulálja. Az
igaz eszme a kocka!  Le a kör-görcsölőkkel!  Csak a közös ellenséget kell kitalálni, a tömeg
rögvest harcias falanxba rendeződik,  dübögő pantomimmel kíséri csatakiáltásait. Külön ér-
dem, hogy a koreográfia közös alkotás, az együttes mozgáskészsége pedig lenyűgöző.
Persze a szerelemmel  itt is meggyűlik a bajunk.  A "nemi munkának" nincs akadálya, de az
aktus legmagasabb szintje, meglepő módon: az evés,  amit zárt ajtók mögött, titkosan kell
kivitelezni.  Mintha a Bunuel film,   a Burzsoázia diszkrét bája idéződne,  ahol az asztalnál
WC-ülőkék sorakoznak,  míg a táplálkozás  szégyellve zajlik a csempézett toalettfülkében!
A cselekmény fókuszában izzó,  kiváló alakítást nyújtó  Jászberényi Gábor hiába is próbál
megfelelni a  "szellemiséget végezni" követelményeinek,  a csalódott ara,  Gyöngy Zsuzsi
erejű kitörésben ismeri fel végzetét.
Talán mégis a tiszta értelem országa a vonzóbb?  De mi lesz akkor  dédelgetett individualiz-
musunkkal? Vagy mindkét lehetőségből kellene összeszűrni a megoldást? Ahogy a sakkjátsz-
ma végén Zatomon kérdezi: "Hogy éritek el, hogy mindkét fél nyerjen?!?"
Ahogy őrült behin világunkban is kéne...

De jó, hogy ott az a térkép!  Hogyan ismernénk ki magunkat  az egymásra acsarkodó oláh
vajda,  a Habsburgok és az erdélyi fejedelem között,  hát még ha Moldvát, a komor széke-
lyeket, meg a csélcsap magyarokat is bele kell kalkulálnunk...  Székely Csaba rafinált dra-
maturgiával váltogatja a helyszíneket, a középpontban az ügyes üzletemberből országegye-
sítő fejedelemmé avanzsáló román nemzeti hős,  Vitéz Mihály áll.  Az epikureus élvhajhász
gyermeteg álarca mögött hataloméhes tudatosságot rejtegető vajdát ezerszínű, karizmati-
kus színészi erejével  Bajomi Nagy György  testesíti meg.  A böhöm alak, a játszi ügyeske-
dés nagytehetségű politikust sejtet, aki komikusan groteszk tettekkel, ha csak pillanatok-
ra is, Transsylvania teljhatalmú urává válik.  Ez a nagyszerű alakítás motorja, gyújtópontja
az előadásnak, amely  Béres Attila  eredeti koncepciójában afféle 17. századi Übü királyt
teremt a színpadon.
Nehéz ráismerni a hiszteroid feleségben  Csonka Szilviá-ra, három macbethi boszorkányt
helyettesít a tenyérbe köpve jósoló nagymama, a vajákos  Németh Judit.  A könnyen fel-
cserélhető bojár urak,  Kálmánczhelyi Zoltán és Matusek Attila,  Szabó Tibor vezetésé-
vel virtuózan forgatják a köpönyeget, még a Trianon-mezes magyarokon is túltesznek.
Balogh János  előbb gyengéd bíboros, majd a mindenre elszánt Sztojka bojár,  Mihály fia-
ként kamaszkodik Jámbor Nándor, hogy aztán Báthory Zsigmondként fejedelmi fenséggel
triumfáljon.
Béres Attila ötletgazdag, invenciózus rendezése,  a szerteágazó cselekmény ellenére, szi-
lárd szerkezetben építkezik, az egymásra licitáló jelenetek halmozzák az abszurd groteszk
imponáló elemeit.  A sóval behintett padlat a csatákban zilált puszta országot jelzi, még a
harci dobok bőrén is szikrázó sókristályok táncolnak.  Pilinyi Márta  fantáziája tobzódik a
jelmez-karikatúrákban,  Mihály vajda  román trikolórszín fürdőköpenyben,  fejedelemként
nevetséges attribútumokban pompáz, a császári udvarban egy tucat  Merkel-parókás hiva-
talnok köntörfalaz,  Horváth Ákos, a kongeniálisan formált  katatón székely főkapitány ne-
mez-mellényét cseréli  Basta hadúrként Terminator-páncélra.
Hivatásos árulóként,  Petrosz kém szerepében  Mertz Tibor  nyújt emlékezetes alakítást,
hitványsága ellenére mégiscsak az egyetlen európai a bunkó fehérek között. A prágai ud-
varnép a plazmatévék bódulatában, a nemzeti önérzet gyógyírjaként ünnepli a BEK- és az
Eurovízió-döntő német-osztrák győzelmeit,  Conchita Wurst, a trendi rendezések jócskán
elcsépelt ikonja beéri a pórázos kutya-státusszal.
Lehetetlen  a nagyúri mulatság kicsapongásait követni,  figyelmünket az atletikus  Fekete
Linda és a bűbájos  Edvi Henrietta  lenyűgöző táncprodukciója köti le.  A remekül össze-
forrott együttes villámgyors átvedlésekkel teljesíti a sokszoros szerepkihívásokat, a ferge-
teges iram mellett  tisztán érthető marad az igencsak összetett cselekmény.  A kimunkált
szócsaták,  a gegek tűzijátéka,  a komikum vaskos áradata azonban egy pillanatig sem vet
árnyékot Vitéz Mihály nagyformátumú alakjára,  amely a páratlan szuggesztivitású  Bajomi
Nagy György által eminens helyre kerül az évad legjobb színészi munkái között.
A szombathelyi  Weöres Sándor Színház, drámapályázatán kívül, ezzel a produkcióval vívta
ki egy új magyar, ráadásul történelmi dráma sikerét.

A legjobb hazai rendezők, (M-Zs-H-B), talán az utóbbi kivételével nem kötődnek kőszínházi
társulatokhoz,  helyrajzilag különböző rendezéseiket  sokszor negatívan befolyásolja a ven-
déglátó társulat összetétele.  Horváth Csaba  kaposvári munkája is ezért félsiker,  az alapo-
san meggyengült együttes nem tud két fajsúlyos női főszereplőt kiállítani.
A társalgási darabokban kiváló Takács Katalin egyénisége nem fedi Klütaimnésztrát, a drá-
mai erőt nem pótolja at erőltetett hanghordozás.  Miért torzulhat el még egy közepes ki-
törés is?  Az egri  Selyemcipő  feledhetetlen Dona Prouheze-je,  Mészáros Sára elviselhe-
tetlen ordítozással veri szét Elektra figuráját, a fülsértő össztűzben kibírhatatlanul kattog-
nak a logopédiai gyakorlatok szóvégi "k" betűi.
Háy János  átirata és maga a koncepció ragyogó,  a Forte Társulat kiválóságaival erősített
csapat nagyszerűen helytáll.  Ökrös Csaba  hegedűjéhez  a kórus mellett időnként  Sipos
Vera  harsonája társul,  Fehér László,  emlékezetes karakter-perceken kívül,  atmoszféra-
erősítő dobolásban is jeleskedik.  Horkay Barnabás  akrobatikus képességeinél csak hety-
kén horkanó paripájában sistergő humorérzéke erősebb.
A Kórus bölcs örege,  Gyuricza István  széken kucorogva is kimagaslik,  magyarosra fonott
hajjal,  Benedek Mari  pompás mintázatú ruháiban, éretten szép deklamációjával bűvöl el
az energikus  Varga Zsuzsanna  és az attraktív mozgású  Nyári Szilvia.  Nagy Norbert  ifjú
Oresztészként meggyőző, líraibb jellemével azonban ellentétes a harciasan tar koponya.
Horváth Csaba  színpadán egy mozgékony vetítőfal  helyzetével, színével emel ki szituáció-
kat,  a Kórus élőképei és dinamikus váltásai találóak, legszebb háttér, amikor a végkifejle-
Tet ritmikus lábdobogással, hangos és néma/!/ tapssal kíséri. A mozgásszínház eszközeivel
megerősített értelmezés, a jelenetek többrétegű felépítése most is az egyedülálló rende-
zői stílus meghatározó jellegzetessége.
Kovács Zsolt, a fantasztikusan nagy színész,  a Nevelő szerepében  megint csak óriásit ala-
kít.  Ez az a nemesen emelkedett hangvétel,  amely mégis köznapi egyszerűséggel hatásos,
szintézisét jelentve  a szárnyaló pátosz és a filmszerű hitelesség dichotómiájának. A vérnő-
sző királyi sagában egyedül Ő képviseli az igazi Embert.  Szívet melengető meglepetés Elek-
tra húgaként a varázsos megjelenésű  Érsek-Obádovics Mercédesz,  árnyaltan finom hang,
gondosan kidolgozott jellemrajz,  első jelenetének jólnevelt félénksége után  elementáris
kontraszt az az örömtől bódult balettos betipegés az Oresztész jöttét ígérő jóhírrel.

Pintér Béla  vérdrámája a már a XXI. század magyar klasszikusa.  Tucatnyian megrendezték,
Mohácsi kétszer is.  A textus remekmű,  Darvas Benedek  népzenét barokk operával vegyí-
tő zenéje kongeniális a dramaturgia és a humor eredetiségével.
Erős felütés  az első kép,  Czakó Julianna  szupernova mosolyával öleli át  az egész világot,
a félelmetes erősségű társulat  valós operai szinten énekel.  A megtestesült  merevderekú
rosszindulat,  Györgyi Anna Anyá-ja és a cselédsorban nevelt árva,  Szabó Irén kettőse tö-
kéletes kompetenciával uralja a kétszólamú duettet.  Varga Zoltán a hajdani parasztbunkó
pálinkaszagú belépőjével,  a Vőlegény Dénes Viktor heves kifakadásaival jellemzi figuráját.
Rusznyák Gábor  pontosan kidolgozott, találó ötletekkel fűszerezett rendezése mintája az
átgondolt értelmezésnek, feszes tempóban görgeti a cselekményt, ennek ellenére minden
szereplőnek megadja a lehetőséget akkurátusan kijátszott poénokra.  Tóth András fényké-
pészként szolgáltatja a háttér-videókat,  Brassai Tóth János Vőfélye peckesen lépeget, gú-
nyos mosolya vészjóslóan előlegezi a tragédiát.
A robusztus lelkész-apa,  Salat Lehel és a sugárzó szépségű  Marcz Fruzsina érkezése még
tovább erősíti az együttest , bizony ez a gárda felülüti  a nagyszerű ősbemutató társulatát.
Örök emlék marad a két Anya "Köszönöm..." búcsúdala,  Darvas Benedek  zenéje a népi és
a parodisztikus operai elemek mellett mesterien uralja a poézist is.
Zayzon Zsolt  Állomásfőnöke aztán a második kozmikus sebességbe fokozza az élményt, ab-
szint-marta hangja, szédelgő koreográfiája,  játékának lenyűgöző szuggesztivitása csúcsjele-
netet produkál. A poharakban lidércfényként lángol az alkohol, dermesztő sejtelmességgel
zúg a kórus,  a "Kóboj" belépője a viharos égig korbácsolja a feszültséget.  Harsányi Attila
és a múltba fiatalodott  Marcz Fruzsina  káprázatos szex-bemutatót abszolvál, mely minden
szélsőségével együtt  a szellemesen abszurd esztétika  frivol mértéktartását őrzi. Igen hálás
lenne a fantasztikus variációk leírása,  de csak nem trollkodjuk szét a jövendő nézők kíván-
csiságát...
Dénes Viktor kétségbeesetten vergődik a két jóhiszemű ártatlan, a vérrokon menyasszony
Czakó Julianna  és az összepréselt szájú keserűség lúzere, a "csak mostoha"-testvér Szabó
Irén között, a kórus passiókat déző vijjogó felkiáltásai  a szörnyű véget sejtetik.  A pálinká-
zó  Harsányi Attila és Zayzon Zsolt  végtagfacsaró ölelkezése elképesztő komikummal még
megakasztja  a drámai végkifejletet,  de a homályban feldereng a szörnyű végzet:  Györgyi
Anna a szúrósszemű, gátlástalan kapzsiság démoni idolja,  hamisíthatatlan operai fináléként
sújt le a halálos baltacsapás.
A "Magyar Shakespeare",  Pintér Béla  műve bizonnyal még sok-sok interpretációt él meg a
jövőben,  ám az ősbemutató, a temesvári változat mellett  Rusznyák Gábor és a lehengerlő
miskolci együttes produkciója mindig is a legnagyobbak között marad.

Örkény István  klasszikus erősségű darabja  az utóbbi években kétszer is a figyelem közép-
pontjába került.  Vidnyánszky Attila   beregszászi produkciója  a világháború eseményeit
Hitler, Sztálin és a magyar országvesztők ténykedését vonultatta fel a háttérben,  az agita-
tív avangárd színház tömegmozgásaival.   Mácsai Pál  rendezése az  Örkény István Színház-
ban,  Gáspár Ildikó  kongeniális dramaturgiai munkájával, a regény örkényi átiratát lelemé-
nyes eszközökkel transzformálta az abszurditás irányába.
Kevés színmű van a világirodalomban, amely négy tökéletesen kiegyensúlyozott, nagyszerű-
en megrajzolt karakter geometriájában képes a cselekményt működtetni.  Az egyik szerep
jobb a másiknál, a viszonyok pontosan ábrázoltak, mindkét régebbi produkció formátumos
színészekkel realizálta  a páratlan eredetiségű történéseket.  Az egyre erősödő  Miskolci
Nemzeti Színház  is abszolút érvényességű egyéniségeket vonultat fel,  de még  a mellék-
szereplők is kiválóak.
Béres Attila az eredeti változatot választja, fronthíradók vetítésével, korabeli háborús da-
lokkal sikeresen érzékelteti  a Don-kanyar tragikus rémségeit.  A csupasz színpad meghatá-
rozó centruma a legendás budi, a hómezőket idéző fehérségbe Molnár Sándor Tamás pos-
tása kerekezik be,  alakításának erőssége, hogy nem félnótás:  egyszerű észjárású,  derék
ember, aki jószándékú tetteivel a drámai feszültség dermesztő végletességét generálja.
Szippantós ember, Cipriani professzor, egy másik őrnagy és Tomaji plébános: Kokics Péter
minden epizódjához adekvát eszközökkel nyúl, Jolly Jokerként abszolválja összetett fölada-
tait.  Märcz Fruzsina szépsége túlmutat a gyantaszedői vágyakon, egy belevaló katonatiszt
minden bizonnyal kiemelte volna fenyőillatú bezártságából.
Az őrnagy kulcsszerepében  Görög László  szerepformálása  pontosan rajzolt stációkon át
vezet  a megzakkant idegzetű frontkatonától  a mániákusságát mindenkire kíméletlenül rá-
kényszerítő minidiktátorig.  Kiváltja együttérzésünket,  majd egyre paranoiásabb létezésé-
vel,  Tótékkal együtt jutunk el  a radikális gyűlöletig.  Az ex-vasutas tűzoltóparancsnok ke-
ményfából faragott,  hétköznapi karakter,  Szatmári György  zsigeri hitelességgel mutatja
meg az értetlenség, a megalázkodás és a tehetetlen ellenállás motívumait, erős ellentartá-
sa az őrnagy hisztérikus csapongásainak.
Béres Attila  rendezése a szembenálló férfiak terét Tótné és Ágika dinamikus létezésével
tölti meg.  Czakó Julianna kamaszos lendülettel villog, lelkes okossága mélyén a fruskasze-
relem felizzó bimbója nyiladozik. Pompás a dikciója,  eszeveszett tempójú gesztusai vakító
fénnyel sugároznak, hatalmas végső kitörése tragikai szférákba emeli csodálatos munkáját.
Az egri  Földszint 2 Színház  emlékezetes kitérője, az  Ibusár és a  Piaf  felejthetetlen re-
meklései után,  Nádasy Erika  hatalmas alakítással tér vissza a nagyszínpadra.  A fiáért min-
denre kész anya, aki bölcsen egyensúlyoz az őrnagyi őrület és férjének egyszerű igazságai
között, villámhárító és a kedves asszonyi ravaszság mintaképe. Lenyűgöző színpadi jelenlét,
támadhatatlan hitelesség,  a szavak, a mozgások és az arcjáték eszményi szintézise. "Gyere
haza fiam!"- tör ki belőle a kétségbeesés,  mikor az uralhatatlan eszelősség elhatalmasodik.
A végső, elfúló, drámai sikoly,  a kibírhatatlan beszorítottság frenetikus robbanása, a félel-
metes kirobbanás a végkifejletben az előadás katartikus csúcspontja.
Nagydíj a budapesti Humorfesztiválon, de ez a remeklés, minden komikuma mellett inkább
nagyívű tragédia, újabb meghatározó állomása az örkényi alapmű színpadi életének.

Saját társulattal jól lehet dolgozni, kőszínházban elkerülhetetlenek/?/ a kompromisszumok.
Szöktető csábító és a menyasszony kettőse súlyosan gyengíti a drámát.  Hiszteroid idős úr
és imponálóan szép, de ebben a szerepben jellegtelen ifjú színésznő: "ez nem helyes pár".
Játékuk, deklamációjuk kerékbe töri  Garcia Lorca dús poézisét,  az is lehetetlen, amikor
egy agg favágó recitálja a Hold gyönyörűséges textusát.
A tánc, a mozgások  a környezet és a násznép esetében  maradéktalanul hatásos,  a koreo-
gráfia most is  találóan innovatív, eredetiségében különleges.  Az együttes összpontosított
energiákkal működik, a tánckar lányai még szépen is beszélnek.
Varga Mária  már az első jelenetben  letaglózó orgánummal,  támadhatatlan  hitelességgel
indítja  felejthetetlen alakítását.  Sztentori hangon leckézteti  Krisztik Csabá-t,  aki a sza-
badulni vágyó fiú figuráját  szuggesztív színészi eszközökkel hozza, csupán fojtott gesztusa-
iban használva  mozgásművészeti arzenálját.  Kiválóak a családtagok, Radnay Csilla  szoron-
gásba tépett felesége,  a Cselédasszony  Kádas József, Andrássy Máté  Szomszédasszonya,
a karakteres Apa, Sághy Tamás és kiemelkedő Pallag Márton Anyós-ként. Hegymegi Máté
groteszk lova,  Horkay Barnabás  favágó-etűdje szép munka.
Elfogadhatóan szól a zongorán a  Gomez románc,  Granados X. tánca,  de bizony  Albeniz
híres Asturias-a súlyos hang- és ritmikai hibákkal terhes. Mégis avatottabb előadó kellene,
ezen az sem változtat,  hogy a  Nagy Norbert a koldusasszony képében igazán kitűnő. Sze-
rencsére az üldözés veszett száguldása eltereli a figyelmet, ahogy a háttér-mozgások, tér-
beli változások sok mindent kreatívan ellensúlyoznak.
Amiért érdemes,  amiért feltétlenül:  Varga Mária  a vérbosszút szomjazó,  fiát féltő örök
Anya, tragikus vergődése  a szélsőséges érzelmek kereszttüzében, bazaltsúlyú, emblemati-
kus alak,  sötét onyxgyémántként izzó  memento mori az események gyújtópontjában. Lé-
tezése egymagában felülírja az előadás esetlegességeit, végzetes árnyként tompítja az es-
télyiruhás elegancia felszínes fényeit.

Hagyján, hogy az alap egy Hitchcock-film, melyből  Patrick Barlow  alkotott színpadi játé-
kot,  de az minden képzeletet felülmúl,  hogy az elképesztő sebességgel váltakozó jelene-
tek messze gyorsabbak a legmerészebben vágott filmnél is...
A kulcs a vetített díszlet,  amely az unalomig ismert  háttér-imitációk helyett egy pulzálva
pergő, animált képsort jelent. Látunk egy szobafalat, odaperdül ajtó, ablak, fogas kerül a
sarokba, pálma az asztal mellé. Utcakép, forgatag, parasztudvar valahol Írországban, avagy
röpülőgépes üldözés, melyben a gépágyúk lövedékeit a menekülő hős egy asztallappal há-
rítja... Hihetetlen szellemesség, káprázatos kreativitás, egy könnyen kezelhető, szinte élő
díszlet invenciózus alkalmazása. Horgas Ádám egyedülállót alkot, már ezzel megkerülhetet-
len értéket hoz létre, a zenei anyag és a színészvezetés  mestermunkává hatványozza ren-
dezését.
Széll Horváth Lajos  a krimikalandok hőse,  követhetetlen tempóban száguldozza végig az
előadást,  minden reagálása ül,  minden poénja telitalálat,  bámulatos lendülettel és álló-
-futó-képességgel vibrál  a cselekmény középpontjában.  Darabont Mikold  már a legelső
képben rejtői stílusú kést kap a hátába, a továbbiakban több tucat nőalakot formáz, élet-
korra, társadalmi helyzetre,  karakterre való tekintet nélkül,  a felismerhetetlenségig más
és más formában, remekül.
Van a  Pécsi Nemzeti Színház-ban két virtuóz színész,  aki képes negyven szerepet másfél
óra alatt eljátszani! Balra ki, sapka le, zakó fel, tíz másodperc múlva jobbról be, erőltetés
nélkül bizony  nem is lehet azonosítani a játszót és ez így megy sistergően ördögi folyama-
tossággal,  lélegzetvétel nélkül, lenyűgöző tempóban.  Köles Ferenc és Mikola Gergő szé-
dületes viharzása nem zárja ki a csattanós dialógusok tökéletes megvalósítását, a komikum
és az attrakció chaplini szintézisét alkotva meg. Bevalljuk, nem tudunk idézni, nem tudunk
semmit kiemelni  ebből az ötlet-cunamiból,  bármelyik jelenetet  bármikor úgy néznék bá-
mulva újra, mintha soha nem láttuk volna...
Külön ki kell emelni  a háttérben dolgozó kellékes-öltöztető-díszitő csapatot, melynek pa-
rádés összmunkája egyenrangú értéke a nagyszerű előadásnak.  Dicséretes, hogy a finálé-
ban bekukkantanak egy pillanatra és így learathatják  a lelkes közönség vastapsát!  Nem is
akar véget érni az ünneplés,  amire a játszók ír-sztepp paródiája  még jócskán rátesz egy
szívlapátnyit...
Egyre többet hallunk a  Pécsi Nemzeti Színház-ról,  Horgas Ádám  egymásra licitáló mun-
kái belépőt jelentenek a hazai rendezők élvonalába.

A Japán Kultúra és Mi. Akutagava: Cserjésben, Kuroszava: A vihar kapujában, Hét szamuráj,
Toshiro Mifune a Riksakuliban, Onibaba, - manapság meg Takeshi Kitano eszméletlen egyé-
nisége: Tűzvirágak, Szamuráj és a feledhetetlen Bábok...
A Grotowski-nál töltött egy hónap idején többször felmerült Zeami mester és a no-színház
neve, kedvtelve olvastuk is, ám a színházból csak a zene fogott meg. Közvetve persze, külö-
nösen az Apocalypsis cum figuris és a Boldog herceg sok szemléleti jellegzetességét közve-
tített. Idehaza akkoriban Kaposvár lázában égtünk, az a hagyományost csak megújító stílus
ellentmondott a modernitásnak, a hivatalos fafejűség révén pedig hazánk az egyetlen euró-
pai ország, ahol Grotowski nem járt.
Misima Jukió  színházával először  Jámbor József  zsámbéki  Vagatomo, Hittora rendezésé-
ben találkoztunk. Különleges élmény, szemléletében rendkívül eredeti előadás volt. A mos-
tani  Krisztus születése,  amely három fiatalkori darabból konstruált,  nehezebb föladatot
jelent. Az első harmad örvényes káoszában  Fehérvári Péter Pán-ja akrobatikus pantomim-
mel uralja a teret, szépséges lidércek,  Szűcs Kata és Edelényi Vivien  feledtetik a törté-
nések érthetetlenségét.  Kóti Árpád  Öreg Ördöge,  Miske László, mint Főpap és Lucifer,
Balázs László  a leselkedő gonoszságot képviselik.  Dargó Gergő és Arany Zoltán zenéje se-
gít a misztikus atmoszféra megteremtésében.
Heródes király, Jámbor József  megjelenése egycsapásra felszítja az érdeklődést. Kétfron-
tos harcot vív,  egyrészt saját útját kereső lányát próbálja féken tartani, másrészt felisme-
ri a Három Királyok jövendölte Messiás,  az isteni király születésének veszélyességét. A ma-
gasban a  Tűz lángnyelű szárnyai lebegnek,  Selmeczi Bea  a vörösben égő fény transzcen-
denciáját jeleníti meg.
Szoták Andrea  Salomé-ja  az emberség, a tiszta hit, a megalkuvás nélküli élet gyönyörűsé-
ges idolja, reményt sugároz az önkény légkörében, Gábriel arkangyal,  Tokaji Csaba a  kis-
sé késlekedő mennyei segítséget jelzi.  Szűcs Petra  jelmezei,  Jámbor József  rendezé-
se, a fények és mozgások szuggesztív látomássá emelik a misztérium-játékot.
A katartikus csúcspont Szűz Mária megjelenése,  Szakács Hajnalka  elbűvölően szelíd fény-
ben ragyog, szavainak méze, sugárzó sötét pillantása  a mennyei szférákat varázsolja elénk.
Boros Ádám  acélos hitelességgel éli  József mindent vállaló emberi szerepét,  kettőjük lé-
tezése beteljesíti a jóslatot és az igét.
Jámbor József  egész kötetnyit fordított  Misima Jukió  színpadi műveiből, reméljük, hogy
az olvasás és a várható újabb produkciók végre megismertetik velünk a japán géniuszt.

A hangulat idén is forrón emelkedett volt, egymásra talált a hazai és a nemzetközi színész-
tanoncok serege.  A vendégek produkciói,  a tavalyi siker-dömpinggel ellentétben,  most
váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.  A kockázatot ezután is vállalni kell, az előadá-
sokat nem lehet előre megnézni,  hiszen jórészt még meg sincsenek a szervezés idején. A
nemzetközi hírű intézmények munkája csak itt válik transzparenssé, erre a problémára saj-
nos nincs megoldás.
A bukaresti Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem  Szentivánéji álom címmel még
helyzetgyakorlati szintet sem elérő alkotást hozott,  valamivel erősebbnek bizonyult a var-
sói  Aleksander Zelwerowicz Nemzeti Színművészeti Akadémia  Romeó és Júliá-ja,  egy-
két figyelemre méltó tehetséggel.
Teljes csőd a  Dimitri Színművészeti Iskola  Lopott arcok könyve, a féltehetség  Várnai
Balázs  mindent tud egy kicsit, csak értelmetlen az egész... Az amszterdami Arnheim Mű-
vészeti Akadémia  Kafka Kastély-ából készített kortársi hangvételű, igen hatásos produk-
ciót, imponálóan erős együttessel. Az eredeti koncepciójú, extrém látványvilágú előadást
a befejezés utáni borzalmas és teljes mértékben indokolatlan utójáték tette tönkre.  Ért-
hetetlen indíttatásból  egy nyíltszíni direkt megaláztatást kellett néznünk,  brutális szexiz-
mus és gusztustalanság szánalmas erőlködését. A nézők jobbik fele, velünk együtt még idő-
ben elmenekült, - csak sajnálhatjuk a kiváló társulatot, az egyébként kiemelkedő munkát.
A Kaposvári Egyetem III. éves osztálya,  amely a Nemzetin belüli statisztáláson kívül eddig
még soha semmivel sem rukkolt ki,  a Molnár Ferenc Fehér felhő-jéhez komponált előjáté-
kot hozta: közepesen kivitelezett helyzetgyakorlatok érdektelen sorozatát.
Nincs mit dicsérni a  Színművészeti Egyetem  produkcióin,  mind a három fantasztikus si-
kerrel fut az Ódry Színpad-on. Váratlan remeklés  Kovács Adrián és Kendrey Beatrix Cso-
konai  Karnyóné-jából kiinduló  zenés játéka  ifj.Vidnyánszky Attila  szikrázó invenciójú
rendezésében, a most végzős  Marton-Hegedűs-Forgács osztállyal. A  Brémai muzsikusok
a III-os Máté-osztály saját alkotása,  pompás komédia,  fantasztikus dal-betétekkel,  míg a
Borbély Szilárd  regényéből készült Nincstelenek, a IV-es Bagossy-osztály munkája letag-
lózó erejű, döbbenetes látlelete a peremvidékek 70-es évekbeli testi-lelki nyomorának.

Feszesen szürke egyenruhák, bemasírozik a katonai fúvószenekar, szobrokkal ékes, távolba
vesző hatalmas csarnok: a pompás kezdés grandiózus rendezést sejtet.  Dobri Dániel zené-
je meghatározó eleme az atmoszféra-teremtésnek, a képváltásokban a mozgatható végtagú
szobrok változatos átalakulásokon mennek át, a tövükben gubbasztó emberi alakokkal egye-
temben,  térbeli átrendeződésükkel  folyamatosan érdekes látványt jelentenek.  Vereckei
Rita díszletében a háttérvetítés is ritkán látott fontosságot nyer:  végtelenbe vesző tág te-
rek, a vihar monoton esőpászmái,  a csatakép narancs egében lobogó zászlók. De értelmet
kap az annyiszor elcsépelt autó a színpadon,  oltalom az égzengésben és bravúros akrobati-
ka eszköze is.
Bagó Bertalan  rendezése összművészeti csúcs: a kép, a mozgás, a hang és a színészi játék
egymást hatványozó egysége.  A rendelkezésre álló együttesből a legtöbbet tudja kicsikar-
ni, a szereposztási kompromisszumról nem tehet.
Goneril,  Radnay Csilla udvarában  Makranczi Zalán intrikusi karizmája parázslik, pergődob
pötyögés, pozán-imprók színezik ármányos szavait. Varga Gabriella, Regan házában billiárd-
asztalon szvingelő táncosnők feledtetik az exkirály halványságát. Krisztik Csaba kölykös ré-
mülettel futkos  féltestvére fenyegetéseinek árnyékában, menekül az emberségében hite-
les Kent,  Derzsi János  is.
A címszereplő  totális színpadi alkalmatlansága  fájó kontrasztja  a nagyszerű jeleneteknek,
az eltompuló érdektelenségbe  Földes Eszter Bohóca csempész némi vigaszt. Edgar, az el-
bujdosó igazi fiú leveti mezét,  sárral keni be magát,  "Adjatok! Adjatok!" kántálja, az elvál-
toztatott hang,  a koldusgúnya mögé rejtve  igazi énjét.  Félelmetes ugrásokkal csúszik be
az autóroncs résnyi ablakán, a tetején vitustáncot jár , iszonyatos sebességgel cikázik fel
s alá:  Krisztik Csaba  döbbenetes figurája hihetetlen elánnal tölti be a színpadot.
Dühöng a vihar, a rézfúvók torlódó clusterei felülírják a mennydörgést, Lear tomboló őrü-
letét a hangzó anyag  frenetikus örvényei játsszák el.  Elviselhetetlen feszültségű Gloster
megvakítása, az előadás katartikus tetőpontja a vak bolyongást záró öngyilkossági kísérlet.
Szegény Tamás,  Edgar látszólag  a doveri sziklafal pereméhez vezeti,  Gáspár Sándor  meg-
adóan hallgatja  megtévesztő szavait.  Feleszmélve, már a tájszólásban megszólaló  Krisztik
Csaba kijózanító mondatai jutnak el hozzá, csodálatos sűrűségű, felejthetetlen jelenet!
Horváth Csaba  koreográfiája, a zenekar és a táncosok mozgatásával,  szinte eszköztelenül
képes turbulens csataképet alkotni,  a befejezés dramaturgiai csavarja  még tovább fokoz-
za az elementáris hatást.
Illik, nem illik, muszáj felsorolni a kiemelkedő teljesítményeket:  Vereckei Rita  látványvilá-
ga, (vihartépte fák gyökérárnyéka!!!),  Dobri Dániel fantasztikus zenéje, (pikkolótól a bom-
bardonig!!!) és a páratlan  Krisztik Csaba  játékban, mozgásban egyedülálló alakítása.
Bagó Bertalan  nagyformátumú rendezésével  megkoronázza eddigi pályafutását, biztos re-
ménnyel várjuk további nagyléptékű munkáit.

A lila ákáciák alatt szerelmespár a padon. A fiú,  Csadi Zoltán  hevesen udvarol, közben jel-
legzetes Szép Ernő-figurák bukkannak fel,  Polgár Lilla  virág- és luftballon-árus, meg a gyu-
fáit sorra gyújtogatva ajánló  Dubai Péter.  Nem is sejtik, hogy egy többszörösen visszaeső
öngyilkos-jelölt végső tettét zavarják meg. Három pompás epizód Gasparik Gábor-é, suvick-
ba unt cipőpucoló,  rekedt rikkancs,  aki csak újságját árulva  nyeri vissza a hangját, végül
zsebkését nyeglén forgató ligeti vagány.
Varga Járó Ilona  díszlete üvegfalú villamos-váró, amely könnyedén alakul irodatérré, áttet-
sző falai mögött járkáló-dolgozó alakok tünedeznek.  Telitalálat a plakát-együttes, a Klimt-i
vörös várandós, a Nemzeti Acélsodrony és a csokireklám Botero.
Az elszánt öngyilkos elzavarja a csókot követelő ifjút, a lány megpróbálja lebeszélni szándé-
káról. Tőkés Nikoletta árnyaltan fokozza érdeklődését, együttérzése mögött fájdalmas sze-
retethiány lappang, "simogasson meg"-hajtja oda fejét klétszer is.  Tóth József  kiégett re-
ménytelensége lassan oldódik, az a félelmetes sírógörcs, a kalimpáló lábakkal, az eltorzult
csecsemő-arccal:  színiegyetemi tananyag!  Szikszai Rémusz  imponáló rendezése minden
lehetőséget megad a két színész káprázatos összjátékához.
A másik egyfelvonásos, az  Igazgató úr!  teljes egészében párjelenet. A zord főnök kirúgja
Ida kisasszonyt, aki, kihasználva a férfi addig visszautasított vonzalmát,  a létező összes női
fondorlatot bedobva próbálja megmásítani a döntést. Király Attila  lehengerlően elegáns,
pattogóan határozott, ám a páncélozott felszín gyengédségre vágyó esendőséget takar. A
számító ravaszság, a parancsoló keménység, a mámoros vágyakozás vonásaiból nagyszerűen
felépített, összetett karaktert formál.
Lapis Erika tíz éve van a pályán, abszurd: eddig nem találkoztunk vele színpadon, de most
életre szólóan lenyűgözött páratlan alakításával! Ahogy ijedt kétségbeesésből észrevétlen
nüanszokkal vált alakoskodó ügyességbe, ahogy mondatról mondatra keríti be egyre hiszé-
kenyebb áldozatát,  ahogy a félős szemvillanások,  a tudatos mosoly és a közelítés-taszítás
libikókáját kijátssza, az több, mint színészi remeklés. Ahogy lekerül róla  Kiss Julcsi ábrán-
dos halványzöld ruhája, úgy hámlik le a megtévesztő hamisság: csak úgy tud engedni, hogy
Sanyihoz,  igazi szerelméhez beszél,  az elviselhetetlen kettősség végül  gyilkos indulatot
gerjeszt. Sugárzik belőle a szennyezhetetlen tisztaság, Lapis Erika játékát az átélés mély-
sége és ereje élteti.
Kicsit komédia, kicsit tragikus,  Szikszai Rémusz  Szép Ernő-darabját az élet költői kettős-
ségének szuggesztív megjelenítése teszi nagyszerűvé.

2 0 1 4

Jó, hogy egyik legnagyobb írónk,  Tar Sándor  nevét csak kisbetűvel írták ki a színlapra: el-
lentétben  Horváth Csaba  Ódry-s rendezésével,  ez az alkotás csak kiindulópontként hasz-
nálja A mi utcánk novellafüzért.  A végtelen testi-lelki nyomorúság, az alkoholba fojtott ki-
látástalan vegetálás letaglózó képei helyett a végletes figurák,  furcsa szituációk majdhogy-
nem abszurd életképét kapjuk.  Mészáros Tibor  leleményes dramaturgiával élteti eredeti
koncepcióját, a motívumokból, szövegekből önálló színpadi mű kel életre.
A Z-emberek itt munkátlanok, segélyből élnek,  Postás Tóni, a nagy beregszászi epizodista
Sőtér István hozza-viszi a szűkös járandóságot, melyet az adósságok fejében azonnal vissza
is pakol méretes táskájába.  Ondraschek Péter  játékterét a kocsmaajtó és a kártyaasztal
uralja, a naponta kétszer erre járó személy a hátfalra felfutó síneken döcög. Hiába szidja
felesége, Varga Klári, Kiss Gergely Máté Koczkás Oszija folyton veszít, de csak nem hagy-
ja abba, átmeneti megoldásként görcsös haldoklásba menekül.  Az absztinens, ám folyvást
ott lebzselő Sanyi pap, aki inkább Márton, néma fohászra készteti az eltompult társaságot.
Pedig itt fekszik az öreg Misi  Bicskei István  is, aki meg sehogy sem tud meghalni.
A kocsmárosék,  Ráckevei Anna és Bakota Árpád  tevékeny együttérzéssel zsebelik be az
összes segélyt, a szegény asszonyok petpalack- és kupakgyűjtésből pótolják a kosztpénzt.
Nagyszerűen megfogott atmoszféra, kínos!, de nagyokat nevetünk a sok szerencsétlenke-
désen, maradéktalanul érvényesül a jól rajzolt figurák viselkedéséből fakadó humor. Ret-
tenetes valóság tompul  az együttérzés finom ködébe, a hátteret  Dargó Gergő  harmoni-
kája telíti sejtelmes fájdalommal, olyan sátántangós, de többrétűbb, mélyebb, kifejezőbb
annál az ismert dallamtöredékek és a lebegő effektusok míves ötvözésével.
Sárközi-Nagy Ilona  narrátorként kommentál,  úgy félnótás lány, hogy egyáltalán nem él
a szokásos külsőségekkel, a haldokló férjét ápoló  Kacsúr Andrea  megrázó monológjában
egyenesen az úristenhez fordul  értetlen panaszával.  Szakács Hajnalka  tajtékos dühvel
támad örökké viccelődő párjára,  pedig a megrögzötten kiabáló  Béres szomszéd, a töké-
letesen kidolgozott,  szélsőségei ellenére gondosan árnyalt, mesteri alakítással kirukkoló
Vranyecz Artúr  csak azt szeretné,  ha egyszer elmosolyodjon. 
A meglepően érett írói munka mellett  Mészáros Tibor  kiválóan összefogott rendezéssel
is remekel. Szereposztása korrekt, együttese jól látható kedvvel vesz részt az alkotómun-
kában, pontos a ritmus, váratlan fordulatok élezik a feszültséget.  Felbukkan a némaságá-
ban különös Aladár: amikor  Papp István végre megszólal, egy szavára rablóbandává alakul
az italba tompult kompánia.  Közben a nők Jolán,  Varga Klári  vezetésével  kést ragadva
várják a meggyűlölt férfiakat.  Nyomában a titkos rajongó  Szalma Noémi  Csendes Piros-
kájával, még a  Pál Hunor adta pap is beáll a zsiványok közé, persze mindkét akció nevet-
ségbe fúl...  Rendőrkézre kerül a banda,  a sínpár a falon vízszintbe fordul, négyzethálója
a rabosítási fotók kockáivá alakul: fantasztikus ötlet!
Szűcs Kata  a tinilány heves ábrándosságában, kétségbeesett csalódásában egyaránt kivá-
ló alakítást nyújt, távoli, boldogabb világok követeként botladozik a porban.  Mindig nyer
a jobb sorsra gyűjtögető Szerémi Lajos,  Mercs János  nem is értheti, miért akar elmene-
külni tőle a gyengéd virágszál Mancika.  Krajcsi Nikolette  tehetetlenül tipeg-topog a fa-
tönkön, rebbenő hangon kérlel,  végül szép ruhájában  megadóan kifekszik a vasúti sínre.
Gyönyörűségesen idegen ebben a lepusztult közegben, mégis ide köti valami:  az érzelmi
kiszolgáltatottság bénító hálója. Felejthetetlen, megkérdőjelezhetetlen színpadi létezés,
a logikátlan lélek megjelenítésének lenyűgöző szuggesztiója.
A  Debreceni Csokonai Színház  merész vállalása  a legnagyobb elismerést érdemli, várat-
lan ajándéka a 2014-es évnek...  Eddig színészi bravúrjait csodáltuk, (l. Képzeletbeli ope-
rett!!!), - írói debütálásával, első rendezésével  Mészáros Tibor most belépett a remény-
teli színpadi alkotók élcsapatába!

Első találkozásunk  a társulattal és  Hamvai Kornél  feydeau-s komédiájával.  Kellemesen
nézhető, normál szórakoztatást nyújtó előadás. A Szigligetből ismert bohókás fordulatok
börleszk jelleggel hatványozódnak,  poénok özöne csattog,  a félreértések láncolata de-
rűs végkifejletbe torkollik.
Tóth József  rendezése korrekten fogja össze a szálakat, tapasztaltan dolgozza ki a szitu-
ációk özönét. Sikerül karaktert adni a figuráknak, a hasznos színpadkép is őt dicséri. Ke-
vésbé tetszik a nyitó úttörőtáncosok népies botladozása, annál hatásosabb a finálé össz-
társadalmi munkáskórusa.
Gulyás Hermann Sándor és Páder Petra kultúrházigazgatói házaspárja böcsülettel helyt-
állott, csakúgy, mint az állatorvosból ávós-századossá előlépő  Polgár Lilla. Méretes dek-
lamációval  Quintus Konrád a párttitkár,  Tőkés Nikoletta a bájtündér Bellácska alakját
hitelesítette, Vándor Éva  igazi pesti színésznő,  Gasparik Gábor  pesties olasz riporter.
KIcsit zavaró az állandóan visszatérő éktelen szirénázás, szerencsére nem érezzük /még/
az ötvenes évek rettenetét. Rákosi Mátyás szerepében a félfülű szobor bronzfényű jele-
nése emlékezetes,  Dubai Péter  gumibotozó rendőre utóbb énekhangjával engesztel.
Kiss Attila finom humorral, ragyogóan építi fel gyámoltalan tanácselnökét, Jakab Csaba,
mint portássá deklasszált osztályidegen, a helyzetkomikumon túl végső metamorfózisával
tűnik ki.
Lehet, hogy már alig van acélváros, de a hajdan megnyitott művházban mind a mai napig
virágzik a népboldogító kultúra.

A fájósfogú oroszlán, a kompjuter-eszű nyúl, a lépegető fenyőfa..., felejthetetlen emlékek
és nem a gyermekkorból!  Lázár Ervin  meséje azokkal a csodálatos Réber-rajzokkal!  Most
színpadon,  Szabó Máté  rendezésében az egyre meghatározóbb, kiváló  Miskolci Nemzeti
Színház  előadásában.
Dénes Viktor  hihetetlen eleganciájú  Mikkamakká-ja konferálja a bűbájos mesét, sorra je-
lennek meg kedvenceink.  Ló Szerafin  Bőhm György alakjában, Nagy Zoárd, a komorléptű
fenyőfa,  Kincses Károly  és a  Juhász Katalin  maszkjában, jelmezében  szinte felismerhe-
tetlen, dörgőhangú Szörnyeteg Lajos:  Fandl Ferenc.
A játékot  Nagy Norbert  dalai fűszerezik , elevenen lüktet a tempó, csattannak a poénok,
szilaj energiákkal tombol a csapat. Csoda Bruckner Szigfrid szerepében  Kokics Péter  tri-
umfál,  csak dr.Zirr-Zurr/Fritz Attila/ berregő fúrójától  száll inába fenséges bátorsága. A
tündérvilágot  Péva Ibolya Maminti-je képviseli, szó szerint megkerülhetetlen a lenyűgöző
szókincsű Dömdödöm:  a szeretni való  Juhász István-nak bizonyára voltak gondjai grandió-
zus textusával,  melynek néhány variációját megpróbáljuk idézni: -"Döm', "Dömdöm", "Döm-
dödöm"...
A rejtélyes Vacskamati,  Harsányi Attila  mórikálós gesztusaival,  pazar énekléssel,  robba-
nékony humorával tűnik ki, a zenei csúcs a bigband fílingű Nagy Trió, melyben az egyben
koreográfus  Gyöngy Zsuzsi és Dénes Viktor társaságában remekel.  De a kis nézők  sem
maradnak ki, a "Bikfi, bukfi, bukferenc" skandálása közben bukfencező tudásukat is bemu-
tatják a színpadon!!!
Amíg Szörnyeteg Lajos végre álomba szunnyad, vígan szünetelünk, hogy utána még lendüle-
tesebb iramban vágtasson  Szabó Máté  minden lehetőséget kihasználó, innovatív rendezé-
se.  A fékezhetetlen észjárású Aromo nyúl,  a tüneményes   Lovas Rozi  virgonc létezését
cikázó mozgással, pompon-farkocskája igéző vibrálásával tetézi. Az egész állatsereglet hősi-
esen küzd a számháborúban, egy emberként fog össze a félelmetes hangrobbanások ellen,
káprázatos fináléval köszöni meg a lelkes közönség tapsait.
Jó a miskolci gyerekeknek! Akárhányszor bejárhatják a  Négyszögletű Kerek Erdő-t, igen-
csak örülünk, hogy egyszer mi is láthattuk itt Pesten, a Tháliában.

Nincs kellemetlenebb dolog, mint a félig telt pohárról írni. Tudjuk, hogy  Szerb Antal  re-
génye kultkönyv,  csak mítikus rajongással lehet beszélni róla.  Sajnos, a varázslatos stílus
sem tette élvezhetővé, erőssége legfeljebb a cocteau-i  Rettenes gyerekekre rímelő test-
vérpár, amúgy életidegen filosz-erőlködésnek tűnik.  André Gide action gratuit-je helyett
menetrendi vakvéletlen, az erősen formált karakterek mellett sápatag főhős. Lehet, hogy
a mű ismerőinek jelent valamit, de színházi változata nem állja meg a helyét.
helyét.
Hogy mégis említjük, ha nem is ajánló célzattal: a rossz darabválasztást Sopsits Árpád ren-
dező kiváló alakítások világra segítésével ellensúlyozza.  Ligeti Kovács Judit  nagyvonalúan
formátumos, heves epizódjában  Tankó Erika  eddigi legjobbját nyújtja,  hitelesen vissza-
fogott  Hajdú László Szabolcs  bekeresztelkedett szerzetese.  Orosz Ákos  gigászi energi-
ával küzd szerepe ármányos ellentmondásaival, de három kiemelkedő színészi munka külön
elemzést érdemel.
Öltönyös elegancia, cinikus rámenősség, játszmás kihasználása a naivak jóhiszeműségének:
Lendváczky Zoltán  fölényes biztonsággal formálja meg Szepetneky szimpatikus intrikusát.
Az Akárkik-ben csodáltuk  karakterábrázoló képességét,  ám Ulpius Tamás diabolikus tob-
zódásában  Jászberényi Gábor még magasabbra hágott. Lézer-pillantása delejes, deklamá-
ciója metszően éles, a végletes személyiséget megfogható közelségbe hozza. Alteregoja a
testvérhúg, akit csak harmonizáló nőiessége, reálisabb ösztönvilága óv meg a hasonulás ka-
tasztrófájától.  Lengén buggyos nadrágjában,  rejtőzködően fád színeiben maga a Veszett
Éden,  az ördögi vonzású  Harmónia,  Zsigmond Emőke  bűvös aurájának  tisztítótüzében
eggyé olvad a a hóhér és az áldozat ambivalenciája. Sötét vezeklőruhájában derengő csil-
lagfény, hajzuhatagos aktként a Tiszta Esztétikum felemelő csodája.
Kedves Színházbarát, döntsd hát el, vállalod-e az üres térfogat szívását a cseppfolyós rész
bájitalának távoli reményében.

Mert az" Egyik" az  Kiss Csaba  rendezése, nem láttuk még, de az máris az ő érdeme, hogy
a csehovi alapmű egy időben, két különböző felfogásban  kerülhetett színre a fergeteges
lendületű miskolci teátrumban.  Az izzó hangulatú,  fantasztikus nemzetközi színiegyetemi
találkozó, a SZEM pezsgő forgatagában is meghatározó élményt jelentett Rusznyák Gábor
rendezői változata.
Már a színház a színházban kép is revelatív, a szokott szajkózó unalom helyett  egy hamisí-
tatlan avangárd produkciót látunk, az ördög vörösen villogó szemei, hagymázos szöveg, go-
molygó füstköd és a bőgőtokból áttetsző fátylakban kiemelkedő, mezítlábasan kapaszkodó,
szinte kamaszlány  Nyina.  A vakító aurájú  Czakó Julianna  elementáris hévvel,  gyönyörű
hangon deklamálja Tyeplov klapanciáit, rögvest a félbeszakított előadás után, bájos termé-
szetességgel, köznapi egyszerűségében is megragadó formában tér vissza.
Sok apró gesztus, moccanásnyi poentírozás: csíkos slafrokjában  Görög László  a realiszti-
ábrázolás stilizált megemelésével remekel.  Fritz Attila  inasként sürgölődik, egy méretes
pofont akrobatikusan hárít,  Szatmári György    Dorn doktora kedélyes slágerbetétekkel
szórakoztat,  Pásztor Pál  okoskodva csetlik-botlik az átláthatatlan szerelmek kusza szöve-
vényében.
Vándor Éva  nagyon nő és nagyon színész, a két elem csodás kevercsként építi nagyvona-
lú alakítását.  Rusznák András  zongoraszéken forogva  tekeri a gyolcsot homlokára,  míg
gyógyíthatatlan lelki sebeit visszafogott bizonytalansága rejti. Mása is más:  Lovas Rozi, az
obligát feketeruhás lúzer helyett  egy csalódását, kiábrándultságát  energikus aktivitással
felvállaló, a helyzetét látszólag elfogadó, de azzal keményen szembeszegülő karaktert állít
elénk.  A fuvola rezignáltan szipákol, de az arc és a mozgás a csak tetszhalott belső ener-
giákat jelzi.
Khell Zsolt  díszlete jól funkcionál,  csak a plafonról fejjel lefelé lógó zsöllyéket nem ért-
jük. Izgatottan várjuk, mikor bújik elő a bőgőtokokból egy újabb Primavera, a ruhák azon-
ban hétköznapjainkat idézik.  Rusznyák Gábor  Miskolcon sorra örvendeztet meg jobbnál
jobb munkákkal,  rendezése kidolgozott,  eredeti elképzeléseit, példás színészvezetéssel,
maradéktalanul érvényesíteni tudja.  Még a befejezés apokaliptikus látomása is elfogadha-
tó, talán a végpusztulás jóslatainak gunyoros paródiájaként.
Szerettük a jó svádájú Trigorinokat,  Kocsis Pál magába roskadt töprengő, elmélyült, mint
egy igazi író. Együttérző Másával,  Nyina szerelmes érdeklődését  igen lassan fogja fel egy-
perces némajátékban, az átélés kisugárzása többet mond minden mimikai rezdülésnél. Sza-
badulni szeretne  Arkagyina dominanciájából, váratlan kitörése egy másik hosszú maga elé
nézés tompa beletörődésébe hanyatlik.  Czakó Julianna   inkább valósághű, mint tragikus
utolsó jelenete előtt is  tartogat meglepetéseket.  Mását dühödt fúriaként kergeti el az
imádott író mellől, amikor pedig kiderül, hogy a vendégek még  nem utaznak el, mámoros
szédületben szakad ki belőle az ujjongó: "Maradnak!!!"
Ezt mindenkinek látni kell: Viszontlátásra Pesten!

Égszakadás-földindulás: iszonyatos hangerővel kezdődik, vakító szembefények, - de minek?
Talán nem bízik a rendező a darabban, a nagyszerű együttesben, saját koncepciójában?!?
Közönséges, vulgáris, fölösleges.  Azonnal le kell csökkenteni a decibeleket,  ki kell iktat-
ni a bántó vészvillogókat,  a minden másban eredeti és kitűnő produkciót nem szabad ily-
módon alázni, bántó intermezzókkal szabdalva a heves lendületet.
Nem baj, hogy Woyzeck futószalagon rója penzumát, bár sokkal hatásosabb,  amikor a né-
zők feje fölött köröz dübörögve,  nem baj,  hogy ott a medence,  tudjuk, valaki bele fog
ugrani,  nem baj,  hogy előre-hátra dübörög a színpad fölötti híd,  amelyen  Ódor Kristóf
Andres-e fújja a takarodót, - de minden segédeszközt felülír  a félelmetes intenzitású szí-
nészi játék.
Az Orvos,  Dénes Viktor tudományos céllal babbal eteti,  az énfeladás őrületébe kergeti,
kísérleti állatként kezeli, úgy tanulmányozza, mint gombostűre szúrt preparátumot, lelkes
embertelensége a mengelei horror dermesztő előképe. Görög László, emlékezetes karak-
teralakításait hatványozva, a tárgynak tekintett, kisemmizett ember végletes ösztönképét
rajzolja meg.  Nem fiatal, sokat megélt, sokat kibírt már,  végtelen konoksággal tűr, sziszi-
phoszi türelemmel járja reménytelen útját. Rezdülésnyi gesztusokkal érzékelteti az elha-
talmasodó paranoia fázisait,  pontosan eltalálva  a pszichologikus realitás és az absztrahá-
ló stilizáltság kényes egyensúlyát.
Büchner  töredékei,  Kiss Csaba  fordításában,  a szokottól eltérő szerkezetben épülnek
hatásos egésszé,  Béres Attila  rendezése értelmezésben, színészvezetésben, a szituáci-
ók kialakításában  példás teljesítményt nyújt,  feledtetve a külsőséges hatások  teljesen
értelmetlen használatát. Tempója, belső ritmusa egyaránt hibátlan,  az előadás egyetlen
lenyűgöző ívben száguld a tragikus végkifejletig.
A daliás Tamburmajor és Marie találkája eszelős ölelkezésben végződik a gigászi akvárium
torlódó habjai között.  Simkó Katalin  a kiábrándultságtól  az elfojtott nőiesség hisztéri-
kus " bánom is én!"-kitöréséig, a férfi megalázottság párhuzamát mutatja meg az asszonyi
alárendeltség kiszolgáltatottságában,  látszólag szelíd lénye mélyében tragikus indulatok
feszülnek.  A csábító izomember féktelen energiája  Simon Zoltán  elképesztő robbané-
konyságában testesül meg, az egymást keresztező szándékok erőterében a primér ösztö-
nök brutalitását képviseli. Kavargó násztáncuk a végső leszámolás diabolikus előképe, ám
a másik oldalon éppen ennyire vérfagyasztóak a halkan sziszegő cinikus szavak.
Csak egyszer vijjog fel élesen, mikor katonáit csuklóztatja,  egyébként majdnem suttog,
"Langsam, Woyzeck, langsam!"  Feminin gesztusok, kisimult arcél:  Harsányi Attila  Kapi-
tánya borotválás közben Turandotot dúdol,  testét szőrteleníti, gyilkos célzásait óvatos
mondatok álcájába rejti.  Fantasztikus húzás volt a borbély-jelenetet  az utolsó harmad-
ra időzíteni, a hosszan kijátszott,  minden másodpercében fojtogató feszültséget hordó
kép, még a nagyszerű előadáson belül is  katartikus tetőpont.  A monodrámákban párat-
lan színész letaglózó figurájának pokoli bugyraiban  Rudolf Hess majdani szelleme bujkál.

Khell Csörsz díszlete és  Füzér Anni  ruhái kortársibb környezetet sugallnak, éled remé-
nyünk, hogy végre valami színházszerűbbet látunk a poros szokványnál. Az Almási-Tóth fé-
le Mozartokban jeleskedő  Philippe de Chalendar elegáns hevülettel indít, a zenekar vé-
gig derekasan állja a sarat.
Cser Krisztián méretes basszusa már a párbaj-jelenet néhányszavas szerepében feltűnik,
a végkifejlet teljes pompájában ragyogtatja fensége muzikalitással hatványozott, imponá-
ló játékát. Hábetler András, Leporelloként  szinte prózai színészként triumfál, zsigeri ko-
mikumát nagyszerű éneklés tetézi. Regiszteráriájában sorra jelenik meg a tengernyi don-
na, a kórustagok hiteles karikatúrákat rajzolnak,  Szabó Máté  koncepciója találékonyan
élénkíti az unalomig ismétlődő refrének sivárságát.
Szétveti a tesztoszteron, ám délceg, sőt elegáns,  gavalléros rutinnal hódítja áldozatait,
hajlékony baritonjának könnyed szárnyalásával meg a nézők szívét bizsergeti meg:  Haja
Zsolt  a fiatal, sikeres nőcsábász szimpatikus figuráját állítja elénk. Félkézről győzi a szó-
lam nehézségeit,  orgánumban,  muzikalitásban,  karakter-ábrázolásban  példás alakítást
nyújt.  Csak egy kicsit démoni,  csak egy kicsit romlott,  ám annyira lenyűgöző, annyira
kedves, még azt a picuri aljasságot is megbocsájtjuk neki.
Az ellenoldalon  Kelemen Dániel  Masettóját kell kiemelnünk,  erőteljes hang, magabiz-
tos játék, jelentős személyiség, aki még a fürdőkádban is megőriz valamit bukolikus alka-
tából. A miskolci színházra már-már epihteton ornansként használható "forgószínpados"-
ság itt is megállja a helyét,  a szereplők folyamatosan  előre-hátra menetelnek, nagy ív-
ben hátulról kerülik meg a színpadot, élénk ritmust kölcsönözve a statikus képeknek.
Szellemesen üde a balettáncosok gyakori belépése.  Bodor Johanna koreográfiája klasz-
szikus elemekből építkezve  illusztrálja, vagy ellenpontozza a cselekményt, nem mentes
a bájos öniróniától, vonzó fénytörésbe helyezi az ismert szituációkat.  Szabó Máté  ötle-
tessége még ennél is tovább megy,  a kerti szerszámokkal hadakozó férfikórus óriási tru-
váj!  Amikor a csákány gitárrá, a kapanyél bőgővé alakul,  a vasvillán meg méla kertészek
pilinckáznak, megadjuk magunkat a rendezői invenció viharzó fergetegének.
Ezb a Don Juan tudja, kitől kell tartania,  Szolnoki Apollónia  dominája életveszélyesen
fenyegeti férfiúi nagyságát.  A harcias hév fenomenális, a hang lenyűgöző, az áriák töké-
letes stílusérzékkel szólnak, ennek a Donna Elvirának karizmatikus sodrása van. Reméljük,
a budapesti vendégjátékon is ebben a felállásban élvezhetjük újra a  Miskolci Nemzeti
Színház országos kisugárzású produkcióját.

A prágai színiegyetemisták Burian 1935-ös /!!!/,  Háború című produkcióját alkották újra.
Népies mulatozás indul,  sördalok,  menyegző,  lakodalom.  Zárt falanxban mozognak, leg-
inkább táncegyüttest formázva.  Van néhány egyénített karakter, ének és szöveg is akad,
a szintén eredeti zene bombasztikusan illusztrál: olyan régies, idejét múlt az egész. Nagy-
szerűen csinálják és a csoda az, hogy 70 évvel ezelőtt,  a Csehszlovák Köztársaság demok-
ráciájában ennyire up to date modern tudott lenni! A mi süppedt félfeudális diktatúránk
a János vitézt propagálta, a csúcsot a Székelyfonó bágyadt népiessége jelentette.
Ma viszont a mi Színművészetink fizikai képzése áll jobban. Horváth Csaba Vérnász-a, a IV-
es  Marton osztállyal,  szokásos eredetiségével formálta  hatásos mozgásszínházzá a lorcai
drámát. Találó figurák, éles helyzetek, csoportos alakzatok váltakoznak egyéni gesztusok-
kal. Szinte korlátlannak tűnik  a koreográfiai eszköztár,  pedig nemigen találkozunk ismert
elemekkel.  És ezt most nem  a fizikai színháziak adják elő,  hanem egy normál színész-osz-
tály, ami a képzés körültekintő sokoldalúságát igazolja.
Zsótér Hamlet-je nem véletlenül volt a 2013-as Év Legjobb-ja,  ugyanezen csoda-osztály
elővezetésében. Az Ódry színpada helyett,  a nézők a Csarnok tág terében ülnek, kihasz-
nálásra kerül a kettős forgószínpad, játszik a háttérfal és a Nagyszínpad is, ahol a hamleti
színész-monológ hangzik el.  Ez a produkció mindenütt reveláció:  Gyulán földön-vízen, a
Tószínpadon,  a Vár alatt és a Lovasszobron lovagolva játszották,  itt is elég volt egy sűrű
délelőtt az előadás adaptálásához.
A három színíegyetemi produkció három aszpektusból mutatta meg  a miskolci nemzetkö-
zi találkozó, a  SZEM  egyedülálló erényeit.  Összehasonlítás, tapasztalatcsere,  közös él-
mény, kitekintés.

Idill? Ráadásul szerelmi? Wedekind és Agota Kristof után a lírai Móricz?  Horváth Csaba azon-
ban olyan színházi alkotóvá érett,  aki bármilyen anyagból képes öntörvényű,  saját stílusje-
gyeit hordozó produkciót létrehozni.
Nem a  Barbárok világa,  lebegő poézis pillangószárnyon,  a szerelmesek boldogságát csak a
"szegíínység", a "píínz" hiánya akadályozza.  A cséplés kezdőjelenetét néhány rúddal, favillá-
val, dünnyögő danával, pergő dobverőkkel hozza  a parázs mozgású vörösruhás csapat. Nem
is kell zene,  Nagy Norbert dala és a kattogó ritmusok tökéletes akusztikai hátteret adnak.
A koreográfiai elemek, változékony alakzatok erős felütéssel indítják a darabot.
Kádas József  izzószemű legényét a szigorú anya,  Varga Mária köti családi gúzsba, a két ki-
forrott, erőteljes alakítás párharca adja  a konfliktus magvát. A vágy tárgya sajnálatos csak
mozgásban, külsőleg illúziót keltő, annál szuggesztívebb a falusi nép és a szerelemére ácsin-
gozó nadrágos urak kettőse.  Pallag Márton Orvosa sűrűn simítja homlokát, paskoló két ke-
ze háton kopogó hevülettel diagnosztizál,  Andrássy Máté cipésze megadó finomsággal vesz
mértéket az ujjaira taposó lábacskáról.
A házat papírfal, a székeket piros fazekak jelképezik,  a padlat tetszés szerint  ide-oda húzi-
gálható a színpadon,   nincs az a jelenség, nincs az a kellék, nincs az a szituáció, amelynek
érzékletes megfelelőjét  Horváth Csaba  leleményessége ne találná meg. Termsyzetes már,
hogy mozgásban,  gesztusban egyedülállóan virtuóz,  de a szövegre épülő, sima színházi je-
lenetek is tökéletesek.  Nagy Norbert  toporgó nagypapa, az élesszavú  Varga Gabriella és
az eminensen poentírozó  Krisztik Csaba kettőse hagyományos keretekben is kitűnő lenne.
Igencsak vártuk  a sokat emlegetett vihart,  de meteorológiai illusztráció helyett fejedelmi
ajándékot kaptunk. A méretes botok fakanálként kavargatják a pöttöm lábaskákban fortyo-
gó fogásokat,  Ostorházi Bernadett  erélyesen vezényli a konyhai munkát,  a lakodalmi elő-
készületek duhaj mulatság képét előlegezik. A zabigyerek  Hegymegi Máté  kifacsart tagok-
kal ólálkodik a finom falatok körül, végsőkig spannolt dobverőivel pazar szólót rögtönöz a lá-
basfejű instrumentumokon.
A Forte-tagok, a színészek és a nagyszerűen teljesítő táncosok  remek együttest alkotnak,
a díszletileg üres színpadteret folyamatosan alakuló formációkkal telítik. Két keresztbe haj-
ló rúd, összeboruló villa, a curlingező fazekak, a szerelmeseket rejtő tapétapaplan minimál-
eszközként helyettesíti a kellékeket, az alkotói fantázia sikerrel hívja elő a nézőit.
A lakodalmas kép parádés fináléba lendíti az előadást. A féktelenül rángatózó násznép előtt
Fehér László és a szikrázó humorú Táncos Rébék,  Horkay Barnabás virtuóz pas de deux-je
cikázik,  Blaskó Borbála  csalódott menyasszonya talpig tüllben hiszterizál. A kavargó forga-
tag gyújtópontjában  Kádas József markáns hőse, kiemelkedő alakítással vacillál a biztos jö-
vő és a csüggedt szegénységbe torkolló szerelem között.
Horváth Csaba  Pillangó-ja, igazolva a Vörösmarty Színház dicséretes bátorságát, vitathatat-
lan eredetiséggel jelöli ki a korszerű színház útját, tovább erősíti egy újabb vidéki színházi
bázis kiépülésének reményét.

2 0 1 3

A játékteret üvegfalú magtár határolja, a kukoricacsövek tömege, a belógó csülkök, oldala-
sok  a magyar falu eszem-iszomba süppedt,   úri mocsarát jelképezi:  esetlenül kivitelezett,
ám szellemes ötlet. A csordanépek álmos csöndjébe robban be az új tanítónő, a jó partira
nyomuló,  rókavadász lovaglóruhába bújt  Marcz Fruzsiná-tól  első kézből kapja a férfiakkal
kapcsolatban követendő viselkedés-kódot.
Az acélos hajlékonyságú, energikus lendületű  Lovas Rozi azonban, szerelmi tapasztalatlan-
sága ellenére nemcsak nádszálkarcsú, de öntudatosságában "gondolkodó nádszál" is: kemé-
nyen elutasítja a hevesen támadó férfihadat. Kosarat kap a pompás megjelenésű, igencsak
nők kedvence  Szőcs Artur  is, hiába dobja be szokott praktikáit  ez a kudarchoz nem szo-
kott, pusztai dandy.  A vagyonos apjából élő, kicsapongó ficsúrnak  még komornyik-dressz-
be bújtatott  lovászra is futja,  Ódor Kristóf remek humorral, ékes tájszólással leplezi le az
álangol falusi legényt. A szép tanítónő a nép egyszerű gyermekeinek szívét is megbizserge-
ti, a postás  Dénes Viktor  még az italról is hajlandó leszokni, ikes igeragozásának gyarlósá-
ga azonban lehetetlenné teszi a közeledést.
Bródy Sándor  nehézkes, közhelyes nyelvezetére  ráfért volna egy kis kozmetikázás, sok a
szöveg, meg sokszor nevetséges is a mai fülnek. A "búzavirágkékszemű" /jaj!!!/ kisiskolások
nevetgélve szótagolják a az állampolgári ismereteket, ("Mi a nép? - Nép az, aki adót fizet"),
de hogyan is került az alkotmány, - már akkor is! -, az asztalra?!?
Nagyszerű együttes a bosszút esküdő urak iskolaszéke.  A Nemzeti Színház nemrégi előadá-
sában az indokolatlanul feldicsért társulat védhetetlen gyengeségei mutatkoztak meg. Sze-
reposztási megalkuvások: (ifj.Nagy, idős Nagy, Káplán...) mellett, az egész kompánia pehely-
súlyúnak  bizonyult.  Rusznyák Gábor  rendezésében  mindenki a helyén van, a Járásorvos
Harsányi Attila,  a sunyi Szolgabíró  Gyuriska János,  az öreg Nagy szerepében a hagyomá-
nyos iskola legszebb erényeit reprezentáló, nagyszerű  Szegedi Dezső.  A jelenet fókuszá-
ban  Kocsis Pál  elementáris szuggesztivitású, félelmetes deklamációjú Káplánja áll,  a cím-
szereplő  Lovas Rozi még ennek a démoni erőnek is képes volt, konok elszántsággal ellen-
tartani.  Néha kicsit túl sok a fejmozgás, a kitörés hevületében torzul a hang, de alakításá-
nak ereje, az átélés sugárzó energiájával, így is lenyűgöző.
Pásztor Pál, a tanító kissé háttérbe szorított figurájában,  felsugárzó mosolyával emlékeze-
tes, Simonfi Adrienn parasztlánya, a szelíd aurájú  Simkó Katalin Ilony-ja hitelesen egészí-
ti ki az iskolai körképet.  A végre újra nagyszínpadon látható  Nádasy Erika  olyan gonosz,
olyan gyűlöletes, amilyen csak egy nagy karakterszínésznő lehet.
A rendezés csak igen finom  félre-jelekkel aktualizál,  mégis végig érezzük  a vidéki Magyar-
ország oligarcháinak, újuracsainak mérhetetlen bunkóságát. Mit törődnek ők a néppel, az
oktatással, bezzeg, mint mindent, a pacalpörköltet, pálinkát, konyakos kávét egyöntetűen
megszavazzák... Az egész szörnyű panoptikumban  csak két emberi arc világít. Az öreg falu-
si Pap, a simogató orgánumú  Bősze György  jóságos tekintete és  Szabó Irén  sürgő-forgó
kántor-kisasszonyának, mindenkit boldogságba etetni vágyó,  végtelen humánumú mosolya.
A befejezésben  Rusznyák Gábor  imponáló bátorsággal mutatja meg a drámai megoldás le-
hetőségeit. Az első a verista, a szimpla valóság, a rideg hétköznap kegyetlensége. A szín el-
sötétül, a szereplők visszaállnak  a kezdeti pozícióba,  az ismétlésben  a giccs idillje diadal-
maskodik. A végső változat Rendezői Remeklés! A reflektorfényben Lovas Rozi, immár a ka-
tarzis gyönyörű hangján mondja ki a Nem!-et. A kukoricahegyek leomlanak, a tágranyíló ab-
lakokon besugárzik a fény, mennyei kórus szól, a jövő homályos fényű ajtókeretében önfe-
ledten játszanak a Tanítónő jövendő tanítványai.

Rémisztő kezdés:  egy az egyben élvezhetjük  Petőfi Sándor  vérgőzös szélsőségeit,  bár a
szerencsés kezű  Peer Krisztián,  megőrizve a textus áradó szépségeit, sokat enyhít a vad-
romantikus sekszpíriádán.  Kiválóak a játékosok, ám a stílus a régebbi Katonás előadás sem-
mitmondását idézi.
Aztán beballag  néhány konnyadtbajuszú magyar úr és tüstént felfénylik  a gyilkos humorú
paródia mába világító reflektora.  Maratoni menetben isznak a hazára,  beszólásaik heveny
eredetisége  a sivár jelen hazai rögvalóságból táplálkozik.  Biztos kézzel rajzolt négy karak-
ter, nemcsak bajszuk, öltözetük,  de még pálinka-döntögető technikájuk is különböző. Áb-
rándosan merengő úr  Varga Balázs, míg  Rák Zoltán  Vas vitéze vérlilába alkoholizált. A fö-
vegét fogva kupicázó  Dengez,  Nagyidai Gergő  ereszti el a legkeményebb poénokat, a sa-
rokban gubbasztó  Vízkeleti Zsolt feledhetetlen élességgel érvényesíti karizmatikus egyé-
niségét. Nem marad el a hetyke danolászás, acélosan zeng  Kazár Pál Togrul-nótája, a fer-
geteges jelenet  elsöprő energiája az áhított,  sírva röhögtető groteszk felé lendíti az elő-
adás kezdetben akadozó szekerét.
Spiró György Árpádház-a a maga borzalmas középkori brutalitásában mutatja be dicstelen
eleinket,  ideje már, hogy végre  a kegyetlen komikum aszpektusa is helyet kapjon. A ren-
dező  Koltai M.Gábor sikeres kísérletet tesz, kár, hogy az országgyűlés és a végkifejlet ké-
peiben  elhalványodik ez az elképzelés.  Pedig az elképesztő tragikai vénával mennydörgő,
lenyűgöző  Szabó Márta akár egyedül is képes lenne erre, azonban így is letaglózó drámai-
sággal uralja a színpadot.
Vicei Zsolt  figurálisan izgalmas, Széles Zita és az árnyalt finomságú  Fellinger Domonkos
uralkodópárja  elegánsan rajzolt,  a száműzött  Saul szerepében  Vaszkó Bence  erőteljes
alakítással tűnik ki. Vak Béla Bolondjaként  Vízkeleti Zsolt szarkasztikus mosolyával, lézer-
pontosságú élceivel, egész színpadi létezésével  vitathatatlanul a produkció legjobbja.
A finálé öldöklése magyaros tangóba oldódik,  az együttes, francia négyesre emlékeztető
könnyedséggel topog fel s alá,  elragadó kedvességgel énekelve a mára reflektáló, keserű
öngúnnyal tűzdelt szöveget. Helyrebillen az egyensúly, csak ünnepelni tudjuk a meg-meg-
billenő, de végső kicsengésében igen értékes munkát.

Szép lassú indítás, á la Kaposvár, a makramé szálak kedves dallamívekbe fonódnak, Goldoni
expozíciója célratörően tömör,  a szócsaták  pillanatok alatt amazoni közelharcba  fordul-
nak. Egyből feltűnő a viszonyulások kidolgozottsága, a világos értelmezés: Rusznyák Gábor
rendezői erényei  még a verekedések impulzív koreográfiájában is  pompás arányérzékkel
érvényesülnek.
Tóth Ildikó  Pasqua asszonysága mellett heves kontrasztként villog  Téby Zita aktív és att-
raktív Luciettája,  sugárzó arc, eruptív mozgás,  talán a kitörések szorító dinamikájából le-
hetne visszavenni:  még jobban hatna  az alapregiszter átütő deklamációja.  Az energikus
Decsi Edit  hisztériába hajló élességét,  a végre!!!, karakteréhez illő szerepben lubickoló
Trokán Nóra  ellensúlyozza. Butus kislány, érdekeit azonban meglepő okossággal képvise-
li, kiválóan poéntíroz, vibráló fluidummal telíti naiv bakfisát.
Hajdú Melinda  komoly fiatalasszony,  megfontolt realista,  a kaotikus kavargás fölött ott
szárnyalnak árnyalt orgánumának tündéri legátói,  szerényen szürke öltözékén átsüt szín-
padi létezésének  hétszín szivárványa.  A férjek csapatában  Sirkó László,  a kisvárosi ha-
lászflotta parancsnoka álla súlypontban,  Fazakas Géza  imponáló flatterzungéval hozza a
hadaró frázisok védhetetlen komikumát.  A legtöbbször vesztes Toffolo parton rekedt ra-
kodóját  Szokolai Péter,  összetett szerepéhez méltó sokarcúsággal  állítja elénk,  míg a
kissé bamba Beppe óriáscsecsemőjét Aradi Imre tölti meg, a komédiai szinten túlmutató,
mélyebben emberi tartalommal.  Hetyke kiállás,  michelangeloi fizikum,  villám-gesztusok,
nagylegénységében is kamaszos báj:  Orth Péter fölényes egyszerűséggel teszi érzéklete-
sen vonzóvá parádés alakítását.
Rusznyák Gábor  uralja a sűrűsödő tempót,  a legkisebb ziccert sem hagyja ki,  a boros-
flaskót szorító ujjakat egyesével kell lefejteni, a tömegverekedésben halászhálókban ver-
gődnek a küzdő felek, - de miért is mazsolázzuk  a sistergő gegeket,  mikor minden perc-
re tucatnyi jut! Az ismert vígjátéki helyzeteket is mesterien aknázza ki:  Hegedűs Zoltán
húszféleképpen tud ki-be járni,  tökéletes egykedvűséggel keresve gazdáját, vagy éppen
önmagát. Szereposztási bátorsága fényes győzelem: a velencei jegyző nemesvonású fiatal-
ember, akit  Porogi Ádám elsöprő játékkedvvel,  fantasztikus invencióval jelenít meg. Vé-
gigskálázza a néphez leereszkedő, leendő nagyúr indulatváltásait, barátságosan leereszke-
dő, keményen dorgáló, buján manipulál, kizsigerezve adja meg magát.  Nem bír a kétkezi
nép vitalitásával, lila fejjel veri a pulpitust,  veszi nyakába a kínzóeszköz tüzes fogóját, mi-
közben eszméletlen akrobatikával kápráztat el:  száguld, összerogy,  gesztikulál, kővé der-
med és úgy esik orra,  hogy szemernyit sem gyengíti  lényének arisztokratikus karizmáját.
Még akkor sem válik nevetségessé,  amikor másodpercek alatt bukik alkoholmámorba, az
isteneknek  széles mosollyal nézzük el  emberi tévelygésüket...  A bírósági jelenet általa
emelkedik az előadás csúcspontjává,  ahonnan már csak a végkifejlet hegygerincének tá-
gas panorámájához vezet az út.
Krajcsi Nikolett-nek kis szerep jut, de  Chioggia nevezetességeit soroló  poliglott mono-
nológja, rövidsége ellenére teljes fegyverzetben mutatja  sugárzó aurájú színészi lényét,
erős felütéssel indítva a páratlan élményt jelentő, nagyszerű előadást.

A fenséges akusztikájú színpadon körbeülve figyeljük  az új király esküvői készülődését, az
első pillanatban máris a cselekmény középpontjába lendül Ophelia:  Lovas Rozi szerelmes
mosollyal várja  a temetői koszorúval érkező Hamletet.  Kiss Csaba, aki igen jártas a témá-
ban,  hiszen maga is írt drámát  a dán királyfiról,  alaposan megdolgozza az anyagot, össze-
von, meghúz, átértelmez. A háttérben többször, éppen nem játszó személyek tűnnek fel,
puszta jelenlétükkel formálva a jelenet atmoszféráját.
Gáspár Tibor  Claudiusa kitörően boldog, végre régen áhított sógornőjét tarthatja karjai-
ban, nemigen fogja fel tetteinek súlyát. A színészeket Gertruddal /Varjú Olga/együtt, ki-
törő örömmel fogadja ő kér "Egy indulatos szavalást!"  Imája hiteltelen,  bűnbánata hamis,
csak a nagyúri parancsolgatásban mutat erőt.
Polonius sokat veszt a szövegéből, még atyai monológját is zavarja, hogy gyermekei kórus-
ban kántálják előre szentenciáit.  Ennek ellenére  Szegedi Dezső  karakteres súlyt képvi-
sel, véletlen halálában pedig szinte megdicsőül.
Kissé eltúlzott  Rusznák András  intellektuális halksága,  mintha még mindig  Wittenbergá-
ban érezné magát, túltöprengő gondolatisága  halvánnyá betegíti a vérnősző brutalitással
szemben. A "Lenni,vagy nem lenni"-t az Egérfogó színjáték udvari közönsége előtt mondja,
bizonytalan lassúsága szinte félreállítja, alakítása így veszti el "tett nevét".
Annál aktívabb a sokszorozott feladatokat kapott Fandl Ferenc és Kokics Péter. Bútoroz-
nak, öltöztetnek, fényeket állítanak,  de az Ophéliát elnyelő  fekete függönyzuhatagot is
iők szerelik fel.  Közben eljátsszák  Rosenkrantzot, Guildensternt, míg a színésztrupp tag-
jaiként odaadóan próbálják a hamleti betoldás sorait, de már a szellemjelenetben felbuk-
kannak, némajátékkal illusztrálva a királygyilkosságot.
Eredeti  Palotai Zsolt zenéje, a rettenetesen elcsépelt elektronikus zúgás-búgás helyett
néhány mélybe hulló, tétova hang, elcsukló motívum,  ám a csúcsponton himnikus kórus,
nagyléptékű szimfonikus tömbökkel.
Ophélia kedélyét már a  "Menj kolostorba!" durvasága megzakkantja,  a rebbenő fejrángá-
sok már az őrület előjelei. Egyre idegenebbek légből kapott, összefüggéstelen szavai a le-
velek visszaadásánál, majd apja keresésénél: Lovas Rozi színpadi létezése az intenzív gesz-
tusjáték mintapéldája.
Hamlet, álarcos őrületében, puffos estélyiben pompázik, amelyet később a királynő visel.
A király palástját Hamletre akarja adni, de az végül a színjáték meggyilkolt királyára kerül.
Berzsenyi Krisztina  nagyszerű jelmezei körtáncot járnak a szereplők között,  a két udva-
roncból csak a köpenyük marad. A párbajtőröket hófehér és mérgezett vörös kesztyű he-
lyettesíti,  Simon Zoltán,  a holttestek fölött, temetői vad dühkitörése ellenpontjaként,
döbbenten mondja az utolsó szavakat: "néma csend".
Kiss Csaba rendezésének tetőpontja Polonius soha nem látott temetése. A ravatal méltó-
ságteljesen köröz a forgószínpadon,  Ofélia katartikus mondókáinak virágaival búcsúztatja,
a tetem a süllyesztő mélyébe csúszik alá.  Gertrud bíborruháját már ő viseli, ártatlanságá-
nak fehér meze keretezi a királynői dekoltázst, gyönyörűséges jelenség: "micsoda uralko-
dói pár lehettek volna..." - Lovas Rozi  ezzel az alakításával máris királyi fenség!

Nehéz utat választ  Jeles András, emblematikus szürreál látomás helyett, /Téli utazás!!!/,
a dosztojevszkiji sokrétűség minél több szálát igyekszik összefogni.  Ha Venyicska történe-
te, transzcendens stílusában, hézagtalanul megelevenedhetett,  Miskin herceg esetében
ez miért nem volt lehetséges? A sok szó csak elfedi a lélektani mélységeket, az ambivalens
kapcsolatok gubanca viszont az epikus megjelenítésben is kuszán érthetetlen marad.
Hatásos Nasztaszja Filippovna első jelenése, alkatilag, színészileg tökéletes  Czukor Balázs
Félkegyelműje, amíg ők állnak a cselekmény középpontjában, nincs is semmi baj. A mellék-
alakok serege hígítja a koncentrációt, (pl. a pénzt visszautasító ex-katona). Mindazonáltal
az arisztokratikus atmoszféra  oroszosan gyengéd légköre  jólesően uralkodik Sztyepancsi-
nék szalonjában,  nagyon tetszett a tábornokné  Kiss Mari,  Csonka Szilvia  Aglajája, mac-
kóval a vállán Lina: Vlahovics Edit és Varja szerepében  Lévai Tímea.
Melis László zenéje és a muzsikusok, a tüneményes énekesek,  Unger Tünde, Varga Dóra
valamint  Budai Dávid gitárral, poétikus szépséggel teszik lebegővé az átkötéseket.  Bánki
Róza autentikusságukban is egyénített jelmezei biztos támaszai a figuráknak.
Czukor Balázs alakítását gyengíti,  hogy sokszor feleslegesen van a színen,  egy egész jele-
netet át is alszik, kiteljesedéséhez hiányzik Rogozsin súlyozó kontrasztja is. A két férfi pár-
beszéde érdektelenségbe fullad, szerencsére van két jelenet, amely végül is pozitívba for-
dítja véleményünket.
A mindent eldöntő estén  Alberti Zsófia  kacérabb,  csábítóbb a megszokottnál, ám hatá-
rozott döntésében  acélos keménységét is megmutatja.  Az ő Nasztaszja Filippovnája igen
fiatal,  nagyon élnivágyó és nagyon szép.  Dosztojevszkiji belső ambivalenciája, a hevesen
villódzó érzelmi bizonytalanság az utolsó színpadi megjelenésnél válik meghatározóvá. Tud-
juk, három férfi is osztozik kegyeiben,  de hogy neki ki is kell igazán, az örök rejtély. Izzó
légkörű szócsatában  percenként változik a választott,  a feleslegekkel terhelt órák után,
Alberti Zsófia  játékának drámai ereje itt futtatja tetőpontra az előadást.
A russzofilek imádni, a nézők szeretni fogják, - azért kár, hogy inkább Dosztojevszkij, mint
Jeles.

Erre vártunk, erre vágytunk!  Az új igazgató,   Kiss Csaba  rendezői bemutatkozása legopti-
mistább előérzeteinket is felülmúlta.  Tennessee Williams, kiváló karaktereket, nagyszerű
helyzeteket felvonultató,  ám erősen giccsbe csábító darabja,  minden változtatás nélkül,
eredeti textusában, a keményen fogalmazó kortársi színház nyelvén szólal meg.
Cziegler Balázs  mélységben tágas játéktere,  a vékony oszlopokon lebegő függőfolyosók
jellegzetesen  new orleansi képével,  a zsebrádióval együtt, megejtő közvetlenséggel da-
nolászó asszonykákkal,  azonnal meghatározó atmoszférát teremt.  A kevés tárgynak mind
funkciója van, a frizsider bárszekrény, az autógumik ülőalkalmatosságok,  a háttérben zör-
gő munkapad az ünnepi lampionokat felhúzó csörlő is egyben.
Györgyi Anna  már belépésével hatni tud, dallamos lépte, feszes dereka álcázza űzött te-
kintetét, remek jelzés, ahogy sóváran bedönti az életmentő whiskey-adagot. Tud hódító-
an csevegni,  vitában határozott riposztokra képes,  taktikus suttogásaiból drámai erővel
vált éles kitörésbe.  Állja Stanley, a "polák" férj gúnyos megjegyzéseit,  reszketve várja a
mindent eldöntő első randevút,  leleplezése után imponáló bátorsággal vállalja múltjának
bélyegét.  Nagyformátumú alakítása  a megtépett önérzet, a kihívó nőiesség, a kétségbe-
esett kapaszkodás különös kevercse, gyönyörűen kimunkált figurája  méltán kerül az elő-
adás gyújtópontjába.
Ellenlábasa, a bunkóságában is rokonszenves, derűs háztáji boldogságát féltő, őserejű só-
gor,  Kocsis Pál  megfogalmazásában, nyers durvasága ellenére,  kivívja együttérzésünket.
Nagyon jól megvan ő csinos kis feleségével,  útban a baba, jut sörre, bowlingra a kétkezi
munka béréből, - erre idejön ez a fensőbbségét  sértő módon hangoztató bájhölgy,  alá-
aknázza békés hétköznapjait, majdnem elfordítja tőle élettársát is.  Nincs igaza, mikor ki-
fogást emel, amikor nyomozni kezd, hogy megtalálja a sebezhető pontot?  Csak akkor for-
dul a kocka,  akkor válik gusztustalan intrikussá,  amikor megtorpedózza Blanche házassá-
gát,  amely mindannyiuk számára  csodás megoldás lehetne.  Hiszen a rablóból lesz a leg-
jobb pandúr, a sokat élt férfifalóból  a nyugodt békéjét mindenek fölött értékelő, jó fe-
leség.  Micsoda szerencse, hogy a kaposvári társulat lerombolása ide vezette  ezt a félel-
metes szuggesztiójú, alkotóereje csúcsán járó, páratlan férfiasságú színészt!
Szomszéd párként   Kokics Péter és a hamisítatlan  blues-fílinget hozó  Szabó Irén  leple-
zetlenebb formában  mutatja meg  az egymást tépő-imádó kapcsolat  párhuzamos képét.
Görög László tétova, gátlásos, mélyen emberi Mitch szerepében, végtelenül árnyalt esz-
közökkel, finommechanikai műszerészhez méltó precizitással munkálja meg egyszerűségé-
ben is roppant összetett alakját.
Mosolygós fiatal lány, aki kitépte magát otthona fojtogatásából,  ideszabadult az izzó sze-
relmet kínáló városba, melyek minden zugából a fekete zene édes csábítása árad.  Lovas
Rozi  első évadjában máris érett hozzáállással rajzolja meg  a nővére és férje között őrlő-
dő kismamát. Színészileg is imponálóan ellentart nagymúltú kollegáinak, egyenrangú part-
ner, pontosan fogalmazott, önálló személyiség.  Egyetlen halk mondatával megállítja test-
vére agresszív kirohanását,  de úgy szól rá dühöngő párjára, hogy beleremegnek a sörös-
rekeszek.  Szülési fájdalmak:  fennakad a szeme, ájultan roggyan meg,  alig jön ki hang a
torkán: " vigyél a kórházba", - felejthetetlen pillanat.
Az írói-rendezői bravúr, a  Világtalanok,  vagy a kellően nem méltatott,  kihívóan merész
Boris Vian abszurd, a  Mindenkit megnyúzunk!  után, nem voltak kételyeink   Kiss Csaba
alkalmasságát illetően,  az új társulat felépítése, a sokszínű darabválaszték, az egész szín-
házi koncepció és most ez a lehengerlő előadás megmutatja vezetői erényeit is. A társu-
latnak, a  Miskolci Nemzeti Színház-nak egy fél évad se kellett és máris színházi életünk
élvonalába lépett.
Befut az  Intercity a Tiszai pályaudvarra:  a jövőben még sokszor felülünk bizakodva az el-
sőrangú színházba vivő, 1-es jelű Vágy Villamosára.

A tavaszi seregszemlén  mindig a hazai mezőny legeredetibb darabjai láthatók,  ráadásul
most még olyan is helyt kapott,  amely, alkotó színházának  ocsmány lerombolása miatt,
már hónapok óta tetszhalott.  Spiró György  Imposztor-a, a grandiózus  Kovács Lajos-sal
a címszerepben poszthumusz alkalmat kap,  míg Vidovszky György East Balkán-ja napra-
készen reagál a tragikus aktualitásra. Kőalter igazgyöngy a Vígszínház hátsószínpadáról a
Period,  Szőcs Artur rendezésében, Kaposvárról  Háy János - Lovasi András zenésjátéka,
A kéz jön, a Kolibri-s vonulatot a  Cyber Cyrano, a Nézőművészeti-st  Kovács Krisztián
képviseli a Gyává-val. Erős válogatás,  gazdag kínálat, nemes gesztus az alternatív szcéna
irányában.

2 0 1 2

A  Gömbfejűek és a Csúcsfejűek tandrámájától,  a Második  Kurázsi Mamá-n át,  a zsótéri
Brecht-ciklus elérkezett az epikus királydrámáig. Húsz éven át követi II. Edwárd király élet-
útját,  tizenhárom éves háború,  látszólag egy kegyenc-szerető,  valóban inkább az áhított
hatalom miatt.  A metszően éles brechti dialógusok  Ungár Juli  fordításában peregnek, a
jelmezek  Benedek Mari klasszikus kánont romboló piros- rózsaszín párosában díszelegnek,
igaz, vérrel-sárral vannak, pollocki módon telefröcsögve.
Orth Péter  lenyűgöző fizikumát, vitális lendületét látva osztozunk a király szerelmes vágya-
iban, az ellenoldalon  Csémy Balázs artisztikus cselszövő Mortimerje vívja ki csodálatunkat.
Helyén van  a teljes udvartartás:  kisebb-nagyobb szerepekben  Szokolai Péter,  Hegedűs
Zoltán,  Fazakas Géza  sikerrel illeszkedik  a zsótéri hangnembe.  Kertész Kata  erős szín-
padi jelenléttel válik ki,  egyedül a királynő tűnik csupán színésznek látszó dísztárgynak.
A virágszál eltörik, a király fekete földdel mocskolja magát,  a pártütő főurak győzelmi tort
ülnek. A neath-i apátság liszteskamrájában  elfogják a csatavesztés után elbújdokló uralko-
dót, aki azonban váratlan pártfogót talál.  Fila Balázs,  aki korábban trónörökös kisfiúként
is remekelt,  Winchester érsekeként, feledve kamaszos megaláztatását, a királyság szentsé-
gének védelmében rejtegeti. Az eddig inkább tétova androgén szerepekben nagyszerű szí-
nész, kemény deklamációval, zsigeri hitelességgel formálja meg acélosan bölcs karakterét.
A címszereplő Angliai II. Edwárd szertelenül csapongó fiatalemberként lép színre. Nem na-
gyon érdeklik a nagypolitika kérdései, boldogságban tobzódik visszatért szerelmesével. Ám
amikor ez kerül veszélybe, hadra kél, tizenkét évet tölt táborban, kötélágyban és elbukva
sem mond le a koronáról.  Porogi Ádám  királyi jelenségként,  érett dikcióval, sodró ener-
giával építi fel figuráját,  mondatról mondatra erősíti meg  töretlen hitelességét.  Megalá-
zott meztelenségében is érzékeltetni tud valamit a királyi méltóságból, a szorongatott rab-
ságban kimondott, elutasító: "Nem!"-je olyan erővel csattan,  hogy erre csak a halál lehet
a válasz.  Az ifjú III. Edwárdként feltámadva, heves feindultsággal tesz igazságot, méltón ko-
ronázva meg nagyszerű színészi teljesítményét.
Shakespeare-i dráma Marlowe nyomán, brechti kontextusban,  Zsótér Sándor  konzekven-
sen polifon kompozíciójában, három fantasztikus fiatalember gyönyörűséges játékával. 2012

Már a nyitány lucullusi ínyencfalat! A grófi háznép hatalmas vörös fazekakban főzi a disznó-
fejeket,  a konyhatündérek ritmusra aprítják  a szindbádi sárgarépát,  - már-már Wesker-i
szakács-rámára gyanakszunk,  szerencsére megjelenik   Hirtling István,  a kastély habókos
ura,  aki nyújtottan aláhulló,  szóvégi mássalhangzóival,  groteszk gesztusrendszerével pom-
pás arisztokrata-karikatúrát rajzol meg. Hát még színházi életünk koronázott Nagyasszonya,
a bármilyen műfajban elementáris  Molnár Piroska! Kleptomán nagymamájának minden po-
énja mesterien ül, orgánuma, éneklése természeti csoda. Az operaénekes Rácz Rita Rolla
grófkisasszonyként, érdekes módon, hangban nem eléggé primadonna, jelenetről jelenet-
re erősödő, temperamentumos játéka viszont enyhíti ezt a hiányosságot. A délceg komor-
nyik  Szatory Dávid-nak ugyan nem jut énekszólam, de azzal, ahogy Baracs mérnököt szé-
pen kitartott, hosszú magas hanggal bejelenti, bizonyítja nagyszerű vokális adottságait.
Alföldi Róbert most nem csak ötletparádéval operál, átgondolt kidolgozottság, nagyvona-
lú koncepció jellemzi.  Élő zenekar, kórus és 17 tagú/!/ tánckar, a régi és új Közép-Euró-
pa Táncszínház és az alternatív szcéna jeleseiből toborozva,  Kovács Gerzson Péter, ope-
rettben rendhagyó,  népi elemekből építkező,  gazdag invenciójú koreográfiája.  A teljes
szereplőgárda  nagyszerűen táncol,  a kórus pedig többször is beleszól  a cselekménybe,
például áhítatosan skandálva a "vasúúútépííítő mééérnök" titulusát. A táncosok frizbíként
dobált tányérokkal terítenek, közülük négyen: Bora Gábor, Eller Gusztáv, Vida Gábor és
a kiváló akcentusú  Mezei Lajos,  muzsikus cigányként, hónuk alatt  ezüst gyertyatartók-
kal próbálnak meg kiosonni. A szintén enyveskezű Nagymama visszaveszi az elcsórt holmit,
kárpótlásul ezüstkanalakat nyom a kezükbe,  melyekkel azok parázs csattogó ritmust rity-
tyentenek laza abgangjuk alá.
Az első felvonás konyhai tűzhelyeinek izzó platnijáról hol a grófi kezeket, hol a táncos lá-
bakat kell elkapkodni, leterítve szemvillanás alatt alakulnak vacsoraasztallá,  a világítási ef-
fektusok érzékenyen követik a történéseket.  A szerelmi duett alatt bodrozott fehér füg-
gönyök hullanak alá,  míg a bonviván sóhajára,  "Úgy szeretnék boldog lenni...",  pislákolva
gyulladnak meg a gyertyák. "Esküvő" - a háttérfalak egy szóra megnyílnak, ott örvend a fű-
ben egy komplett lakodalmas menet...  Alföldi Róbert még azt is megengedheti magának,
hogy a hölgy-trió éneke alatt, világítással kimerevíti a képet és egy teljes refrénig csak a
zenekar élteti a melódiát: példátlan truváj!
Füzér Anni  díszmagyarba öltöztet,  ám megadja a módját az alacsonyabb néprétegek ru-
házatának is.  A hölgykoszorú  archimboldói fantáziájú,  gyümölcsdíszes kalapjai később a
konyhai múltra emlékeztető, karfiolszerű fejékké alakulnak, a csúcsot az urak frakk-felső-
je jelenti,  amely vörös flamenco-szoknyában folytatódik...  A második rész, állati fazonra
nyírt kert-díszlete, a konyhai háttérhez hasonlóan Menczel Róbert-et dicséri, a játéktér
virtuóz kezelése, a tömegek falanx-szerű mozgatása,  a dinamikus tempó, a fürge jelenet-
váltások megint csak a kozmikus sebességbe kapcsolt rendezést.
Pixi és Mixi kettőse meg sem közelíti az oly kevesek által látott debreceni  Göttinger-ren-
zés párosa,  Andrássy Máté - Mészáros Tibor komikai cunamiját,  ahogy ezt a Marcsát sem
lehet egy napon említeni  Szilágyi Kata  őserejű konyhatündérével, aki afrikai változatban
is zsigeri szuggesztiójával hatott.  De, ebben a kontextusban, ragyogóan helytáll  az óriási
energiákat mozgósító  Radnay Csilla, aki a konfliktusok feloldásáért elsöprő elánnal küzd,
tüneményesen táncol,  mosolyával lenyűgöz,  nem kéne azonban ráerősítenie az amúgy is
hatásos frázisokra. /A magas regiszterben, 18-án,jól ismert, kitűnő énekhangja sokszor fal-
zettbe vékonyult, biztosan kizárólag a próbafolyamati túlterheltség miatt/.
Főnyeremény a bonvivánként debütáló nagyreményű operaénekes  Haja Zsolt. Melitone,
Figaro, Háry János és Don Giovanni után,  tenorba hajló  lírai baritonja  váratlan ajándék-
ként ragyog, megjelenését természetes elegancia, játékát valós tehetség fémjelzi. Prózá-
ban is meggyőző,  szólói operettben szokatlan muzikális mélységeket tárnak fel.
Pregnáns énekkel tűnik ki a címszereplő  Stohl András is, aki annyi nagy szerep után eb-
ben a műfajban is a karakterábrázolás magasiskoláját képviseli. Káromkodós belépő-ferge-
tege egyből  jogos tapsra ingerel,  nem túlozza el  a falu rosszát,  Taszilói metamorfózisa
pedig a könnyed virtuozitás mesterműve. "YeSSS" és mellette oxfordi angolság, fokozatos
beleszédülés  a felsőbbrendű hatalomba,  mindez, szinte észrevétlen, apró momentumok
cizellált alkalmazásával. Erőltetés nélkül mennydörög, duruzshangon énekelve keringőzik,
figurája,  imponáló sokarcúsága ellenére, abszolút egységes.  Zseniális színész!  Mindig a
darab, a szerep követelményeit teljesíti, sajátos egyéniségének markáns vonásaival fűsze-
rezve.  A kényszerű kitérők sem koptatták tehetségét,  amely a schillingi lócsiszár óta, a
summázó összegezésben töretlen egyenletességet, egyre bővülő sokoldalúságot mutat.
Az ország  egyetlen igazi  Nagyszínpadán,  a  Dóm-téri deszkákon  az utóbbi évek legjobb
produkciója fut. Fantasztikus elképzelés, tengernyi munka, tehetség-koncentrátum:  ha
nem láthatjuk legalább még jövőre,  az nem végzetes hiba lenne,  nemcsak közönségelle-
nes vétek, sokkal, de sokkal több: pazarló bűn!

Már első viharos belépőjénél  el kell rendelni  a narancssárga riasztást, goromba, nyers
vadóc,  akinek energikus hevessége  szétfeszíti  a falak klaviatúrás rózsaszínjét. Szóban,
pózban,  énekben és mozgásban  az abszolút hitelesség varázserejével bűvöl el, alig kez-
dődik el  Neil Simon  kétszemélyese, a páratlan  Balogh Anna  elementáris létezése má-
ris  védhetetlenül lenyűgöző.  Sikerszériákban elkopott színpadi jelmezeket hord, a Cse-
resznyéskert fakóromantikája után Batman-ét, hangjának ezer árnyalata teszi izgalmassá
deklamációját és ragyogó éneklését.  Óriási erény,  hogy méltó partnere van,  tempera-
mentumának ellentartani gigászi föladat:  Szomor György magabiztosan állja a sarat, zár-
kózottságában férfias, engedékenységében is megőrzi kőkemény karakterét. Játéka, po-
entírozása hibátlan,  a kitűnő szövegkönyv minden lehetőségét valóra váltja, archiméde-
szi pont, amely az ötletekben tobzódó játékot egyben tartja.
Marvin Hamlisch  zenéje a nem túlzottan értékes musical-irodalom  legjobbjai közé tar-
tozik, minden számnak önálló stílusa van, alkalmat ad az előadói sokoldalúság megmutatá-
sára. Találunk szvinges betéteket,  akad délamerikás bigin, melankolikus song és ujjongó
örömdal, változatos, fülbemászó és nem kísérletezik szimfonikus terhelésekkel.
Seregi Zoltán meglepő biztonsággal  sorakoztatja a filmszerűen váltakozó jeleneteket, a
brilliáns szerzői ötletet a három-három fiú-lány múzsával találékonyan fejleszti tovább, a
táncosok énekelnek,  de még beszélnek is,  plusz az átdíszítéseket is fürgén oldják meg.
A színészvezetés kiváló, a gegek szofisztikáltan szólalnak meg, gesztusban, mozgásban pe-
dig egészen eredeti megoldásokkal is találkozunk. Ilyen az első csábtánc, melyben a tan-
gót csak a jellegzetes fejfordulatok,  villanásnyi oldalnézések jelzik.  A lendületes tempó
még hosszú megállásokat is megenged:  BalogH Anna töprengve maga elé mered, hajszál-
pontos időérzékkel tartja ki a néma szembenézést, majd röpülőrajttal süvít ki a színről.
Az egymásra találást az obligát konfliktus követi, mire a stúdióba jutnak, a lemezfelvételt
éles szóváltásuk akadályozza.  Háromszor fut neki a fantasztikus énekesnő, heves indulat-
tal, szenvelgő szépelgéssel,  végül pedig,  előadóművészeti bravúrral sűrítve  a széttartó
érzelmeket, hihetetlen intenzitással szólaltatja meg a szerelem apoteózisát. A kádenciá-
ban három,  végtelenbe nyújtott magas hang,  ráadásul az artikulációt gátló "é" hangzón,
többször alá-fölé mozdítva, az áradó muzikalitás elképesztő csodájaként.
A szerelmi cunamitól sújtott zeneszerző,  magányos menekülése közben lábát töri, com-
big gipszben szomorkodja el depresszív balladáját,  Szomor György az állhatatosan viselt
letörtség dalát, ívelt legátók után míves falzettel zárja.  Bottal bicegve próbálja visszahó-
dítani szerelmét, de azt csak a négykézláb abszolvált szánalmasság képes meglágyítani. A
diktafonba naplózó, sármos férfi  kedves humorral álcázza kitartó vágyakozását,  ritka ér-
zékkel egyensúlyozva a nevetségesség és az imponáló férfibáj határán.  Happy ending: a
háttérfalon át a havas utca képe sejlik fel, bizony, még a vetített díszlet is nagyszerű!
A kétszer három múzsa-csapat,  műtőshacukából végre újra fekete-fehér eleganciába öl-
tözhet, győzedelmesen szól a finálé,  tetőzve a felejthetetlen este élményét. Békéscsa-
bán született, a  Városmajori Színpadon láttuk,  igazán helye lenne valamelyik budapesti
befogadó színházban: a Kapj el!, a felülmúlhatatlan  Balogh Anna és Szomor György bra-
vúros kettősével az évad legjobb zenésszínpadi produkciója!

Miniatűr Fellner-Helmer, aranycirádák, bársonyok, a páholysor ölelő karéja, jegyszedő né-
nik, puha zsongás. Igazi színház a békeidőkből, igazi színház a jelenben. Kevesebb a szócsa-
var, az "igen-nem...nemigen-de!"-játék, ám Csiky Gergely komédiája jól át van azért gyúrva,
bár bizonyos korrupciós cselszövények igencsak ismerősnek tűnnek az eredetiben is.
Fodor Viola  díszlete egyszerű , mégis kifejező,  feltűnően izgalmasak a ruhák. A lányokon
szürke-fehér-fekete koloritú, absztrakt geometriák, a szmokingok, öltönyök, eredeti vonal-
vezetésűek, merész mellénykombinációkkal. Rafináltan elhelyezett vérvörös csíkok, később
türkiz reflexek villognak, Tihanyi Ildi alkotó fantáziáját dicsérve.
A törzsgárda végzős kaposvári erőkkel van frissítve,  a generációs különbségeket az erőtel-
jes színészvezetés ütőképes egységbe kovácsolja, pezseg a tempó, pattognak a dialógusok,
az eleven lendület sodrásában  nagyszerű alakítások születnek.  Sirkó László  maga a joviá-
lis talajgyökér,  Chupor szerepében  Aradi Imre  természetes elánnal okoz váratlan megle-
petést. Téby Zita, eredendő finomságát meghazudtolva, szélsőséges dinamikával zúzza szét
figuráját, a könnyed eleganciájú, ifjonti bájú  Csémy Balázs egy kitörésben drámai erejét
is megmutatja.  Kiss Jenő  a színpadi létezés karizmatikus erejével, oratórikus deklamáció-
val jeleníti meg  az örök komornyik emblematikus alakját.  Orth Péter  angyali gráciával ál-
lítja elénk a naiv esetlenség füstölt sonkákkal súlyosbított karikatúráját.
A színészek nem századfordulós karaktereket játszanak, hanem úgy mozognak, mint a szalo-
nok gráciőz hősei és mindent beleng  Kovács Márton  zenéjének sejtelmes költőisége. Egy
szál hegedű, harmonikával, de benne van az egész század Rózsavölgyitől Lehárig.
Soha annál kedvesebb részegeket, mint a két sármos Solmay-fiú, az élesszavú  Keresztény
Tamás és az illumináltan is arisztokratikus kellemű  Porogi Ádám  elbűvölő mértéktartással
vezeti elő a komikus párost. Utóbbi órákig téblábol egy kastélyhomlokzatról elcsent orosz-
lánfejjel,  olyan sármmal fogja  a hóna alá a vicsorgó kapubálványt,  mintha délceg huszár-
szárcsákó lenne.
A hölgykoszorú dísze  Krajcsi Nikolett,  lézerpontos,  fürgén cikázó nimfa,  Decsi Edit-tel
kettesben vijjogó  "Júúúj"-okkal analizálják  a pantallók alatt ingerlően ágaskodó férfiassá-
gokat.  Hajdú Melinda  simogató orgánuma beragyogja a színpadot,  kár,  hogy nem a szo-
balány szerepe jutott neki,  akkor,  az így teljesen észrevétlen figura a megalázottság drá-
mai mélységeit hordozta volna.
Mohácsi János, a magyar színház égi vándora,  most sem marad adós ötlettel,  szellemmel,
teátrális mulatsággal, másodpercek alatt képes, észrevétlen váltással hangulatot fordítani.
A kiebrudalt szülők,  Sára Bernadett és a taktikus játékmester,  Márton András  rezignált
csöndben állnak volt szalonjukban, a megállított pillanatban az  "Isten veled  Budapest,Te
édes" atmoszférája sejlik fel az  Egy  szerelem három éjszakájá-ból.
Buborékokat Budapestre! De addig is  egyre szélesebb jókedvvel ruccanunk le a robbané-
konyan izmosodó Kecskeméti Katonába...

Peloponnészoszi verőfény helyett  albioni köd, cseperésző eső jellemzi az időjárást,  a bo-
rongós atmoszféra azonban  nem gátja  a fergeteges komédiának.  A szokásos szófacsarok,
mohácsis igen-nem játékok, anakronisztikus beszólások mellett még dramaturgikus betoldá-
sokra is maradt energia. A bűvös p/r/ipacs-virág  Szabó Tibor  Philosztráteszének szemébe
is freccsen, szerelmi vágyában üldözi is derekasan a rémült Puck-ot...
Trokán Péter  Theseus királyként édeleg  amazon menyasszonyával,  fenséges formátumát
még vörös sídzsekiben, az athéni erdőben futó tündérkalandra vadászva is megőrzi.  Nagy
Cili  energikusan használja ki a Hippolyta szerep bővített lehetőségeit, Philostratus, majd
a Postás bőrébe bújva,  Avass Attila  tűnik fel.
Horváth Ákos  férfiasan,  Zayzon Zsolt  még hernyóként araszolva is hiteles, keserűen ér-
des  Marcz Fruzsina, mint Helena,  Csonka Szilvia  elbűvölő cukorfalat,  de polifón halott-
siratójában drámai erejét is felvillantja. /2013 telén, a budapesti vendégjátékkor, Helénát
a nagyszerű  Alberti Zsófia  játszotta energikus lendülettel/.
Mohácsi János  hosszan kifuttatott jelenetei  a legkisebb poénnak is teret biztosítanak, a
gondosan kimunkált szituációk  ennek ellenére megőrzik előre mutató feszültségüket. Be-
indul az esőgép, a monoton surrogás egy pillanatra  a régesrégi, kaposvári Ördögök hangu-
latát idézi, megpihenhetnek a hasizmok,  a kacagás-orkán picit magunkba mélyedő meditá-
cióba csitul.  Mertz Tibor  töprengő Oberonja  inkább racionális, mint túlvilági, a manóvi-
lág játékos ravaszkodásait  Bajomi Nagy György  ezerarcú Puckja képviseli. Dörzsölt, meg-
hunyászkodó, fürge és méltóságteljes,  kiszól a nézőtérre, belopja magát a szívbe,  a pom-
pás karakterfigura meghatározó középpontja az elsöprő humor-cunaminak.
Kovács Márton  zenéje zörejeivel, zizzenő csinnjeivel, csellóbúgással társul az esőcseppek
ostinatójához, akusztikus háttere a transzcendenciát erősíti, a klarinét-basszusklarinét fo-
lyamatosság tündérmesévé transzformálja a szerelmi zűrzavarokat.
Megjelennek a Mesteremberek,  Werkner Lajos, alias  Szerémi Zoltán  csak üggyel-bajjal
tudja a próbát összetartani,  a derék iparosok szépen helytállnak, az Oroszlán is megtalál-
ja, a színfalak mögé, szó szerint, "elment" hangját...  Orosz Róbert  falzettben komédiázik,
Szabó Győző mennydörgő hangon intonálja Pyramus tirádáit. Hajdanában ebben a szerep-
ben tűnt fel ama feledhetetlen Szentivánéjiben, akkori jógalégzéses hasmeresztését most
már valódi pocakkal gömbölyíti.  Szamárfeje papírból van, ahogy a görnyedő hajóvontatók
is könnyebb súlyokat vonszolnak a nyitó-záró képben,  ne várjon senki húsbavágó tragédi-
át, kicsit ázottan is örüljön az életerős vígasságnak.
Mohácsi János  alkotásával az alig pár éves  Szombathelyi Weöres Sándor Színház  újabb
lépést tett  a fajsúlyos színházi műhellyé válás irányában.  - És milyen barátságos maga az
épület, az előcsarnok, a terek tágassága, ...a büfé a süppedő fotelekkel! A színpad ölelő-
en széles, a nézőtér meghitten puha akusztikájú, váratlan Ajándok: itt Színház született!!!

Az egész színpadot betöltő, hengeralakú deszkabástya a grund farakásait idézi, de nyitott
belsejében a Fűvészkert és Nemecsek otthona is helyet kap.  Cziegler Balázs nagyvonalú
díszlete, forgásával, az oldalán nyíló osztályterem-kivágással tökéletes teret biztosít a Pál-
utcza és az Orczy-kert határolta cselekménynek.
A híres einstand-jelenetben a Nagy Pásztor, Jerger Balázs orozza el Nemecsek színes go-
lyóit, a gyülekező csapat észleli a  Vörösingesek fenyegetését.  Feltűnnek a legendás ka-
posi Nagy Ikonok:  Hunyadkürti István  dünnyögő Janója,  Gyuricza István,  mint Rácz ta-
nár úr egy feledhetetlen színházi korszak hatalmas ősbölényei. Utóbbi a Gitt-egyletet lec-
kézteti a kémia tudományának kifejtése mellett, bohém figurája humánus megértéssel kö-
zelít a különleges jelenségekhez.
A grundon vezért választanak, Béli Ádám felnőttes karizmájú Bokája győz, a sokszínű tag-
ságban heves energiákkal éli szerepét  Fábián Péter,  Benkó Bence és  Deák Péter. Har-
sány "Papuskám!"-jai mellett, nagyszerű poentírozásával tűnik ki a Csónakost játszó Sipos
György.
Összefogott, lendületes a tempó, gyorsak színváltások, pezseg a diákhumor és a kamaszos
könnyedség.  Vidovszky György  rendezése, a telitalálat castingon túl, átgondolt, kimun-
kált szerkezetével is képről képre fokozni tudja a feszültséget.
A Grund sorsa a tét, a kémkedő Nemecsek vízbe pottyanva is bátran kiáll csapata mellett,
leleplezi Geréb,  Varga Norbert  árulását,  méltán vívja ki a lovagias ellenfél csodálatát. A
szembenálló felek fair play megállapodást kötnek  a háború feltételeiről, - képzeljük csak
el, micsoda véres mészárszéket komponálna a banda-háborúból egy mai szerző...
A belázasodó  Nemecsek  ágya a magasba emelkedik,  hogy a döntő pillanatban, páratlan
truvájként jelenjen meg újra.  A mindent eldöntő csatában, homokbombák puffognak, a
partvisnyelek párbajában  a vörösinges  Rózsa Krisztián  remekel,  a birkózó vezérek küz-
delmében  Áts Feri,  Mohácsi Norbert  az erősebb,  egy váratlan fordulat azonban válto-
zást hoz:  hófehér ingben,  a mennybéli ágyról  veti alá magát,  a mindvégig hiteles alakí-
tást nyújtó, gyermekkorú  Merk Bálint,  hogy egyetlen vetődéssel  tegye ártalmatlanná
az ellenfél első emberét.
Kiváló dramaturgiai lelemény, hogy a Törökméz árus az első pillanattól a színen van, köve-
ti a cselekményt,  kommentál,  ironizál, énekel és táncol.  Takács Géza  imponáló bizton-
sággal jeleníti meg  pompás figuráját,  narrátorként végig  a történések gyújtópontjában
áll.

Az elátkozott város vakon feketéllő panelablakai, temető-keresztek, a fiatalon meghalt fe-
leség emlékoltára, a zeneszerző  Korngold arcmása:   Dmitrij Kosztyuminszkij színpadké-
pe baljós romantikába hajló kettősséget jelez. A vándorszínészek primadonnája, Marietta
az elhunyt hasonmása, az elözvegyült Pault azonnal meghódítja,  Rálik Szilvia  szuggesztív
játékkal, átütő énekléssel jeleníti meg,  hogy aztán néhány perc múltán,  lebegő álompiá-
nókkal a hajdani Marie-ként tűnjön elő.
Huszonhárom évesen írta, ám Korngold érett alkotása inkább Richard Strauss, mint Pucci-
ni hatásáról árulkodik,  dús hangszerelése,  tömény átkomponáltsága már-már  Alban Berg
felé mutat. A nagyzenekar a színpad hátterében, szerencsés módon a díszlet alatt helyez-
kedik el, Kocsár Balázs érdemeként a pregnáns hangzás ellenére sem nyomja az énekese-
ket. Viharos presto ütősállások után, az első felvonás reménykeltő fináléban csúcsosodik.
Vlad Troickij  elegáns színész-szextettel ellenpontozza az operai cselekményt, a hölgyek
tölcséres kalpagjai Marietta fejdíszére rímelnek, a szmokingos urak nyílt színen, a ropogó
kéreg-talajon lépkedve vedlenek barátcsuhás koporsóvivőkké. Az elbűvölő  Szűcs Kata  és
a lézererős  Szalma Noémi  őrjítő lassúsággal  vetkőzni kezd, apácaruhájuk alól csillogón
flitteres, szorosan simuló csábdresszek bukkannak elő - a jelmezeket a primadonna ruhá-
ival is remeklő  Bánki Róza tervezte. A vetített háttér mediterrán színpompába vált, vidá-
man piknikező színészkompánia közeleg,  Meyerbeer Ördög Róbertjének  temetői jelene-
tét parodizálva.  Cselóczki Tamás Victorin rendezőként dirigál,  Massányi Viktor Pierrot-
jelmezben énekli bajazzo-áriáját:  "Mámor és szükség,  téboly és boldogság,  ez a komédi-
ás sorsa".  A primadonna éppen feltámasztja a koporsóban fekvő, előnyösen pőre  Mercs
János tetemét, midőn az energikus hévvel berobbanó Paul,  Nyári Zoltán véget vet a já-
téknak.  Érzelmileg túlfűtött, száguldva áradó zene,  végletes hányódás az emlékkép és a
vágy mohón áhított tárgya között, ismét egy hatásos felvonásvég.
A táncosnő le akar számolni a házioltár Marie-jával,  a szerelmesek gyilkos vitája wagneri
nagyságrendű énekesi feladat, mindketten ragyogóan állják a sarat,  a tenorista intenzív
játéka feledteti  az orgánum hiányosságait,  Rálik Szilvia  muzikalitása,  hangi adottságai
drámai erővel érvényesülnek.  A vetített háttér követi a változó lelkiállapotokat, suhanó
felhők komorulnak fenyegető betonsziluettekké, a körmenet látomását gyermekkar erő-
síti. Betonvas-keresztek ereszkednek alá,  a koporsók csónakokká alakulnak, a gyászolók
lassúdad mozdulatokkal eveznek  a Léte vízén, a szerzetesek kórusa dünnyögve recitálja
a "mysterium corporis"-t.
A majd' évszázados opera ősbemutatójával a  Debreceni Csokonai Színház az ország leg-
fontosabb  zenei centrumává emelkedett,  bizonyítván,  hogy az   Eladott menyasszony,
a Tüzes angyal, a  Borisz Godunov előadásai nem egyszeri remeklések voltak. Az énesek
és a zenekar teljesítménye,  Vlad Troickij rendezése az estét a korszerű operai színját-
szás mámoros ünnepévé teszi.

Megcsodáljuk a boltíves kapualjat, befordulunk a konyhára, az előtérben frissen sült tú-
rós sütemény vár,  theát is kérhetünk,  családias a fogadtatás.  Szemrevaló fiatalasszony
csészéket mosogat, még nem sejtjük,  hogy rövidesen a színpadon találkozunk vele. A la-
kás nagyszobájában  negyven egymásba rakható kerti ülőalkalmatosság  jelzi a nézőteret,
ajtónyílásában egy nyitott szekrény lesz a "díszlet". Jönnek a vendégek, rejtélyes csoma-
gocskákkal, tepsinyi finomsággal, de látunk csábító borosflaskákat is. A belépés ingyenes,
de mindenki hoz valamit,  bár az ajándok cilinderbe is dobható, tetszés szerinti címletek-
ben. Tájkép színházi csata után...
Parti Nagy Lajos  remekét vagy  négy változatban láttuk eddig,  sok szereplővel,  jelmez-
ben, tánckarral, de monodrámaként is, mindig színpadias jelleggel. Itt most bejön a vén-
lányba hajló, ám életerősen viruló vasúti jegykiadó,  Sárbogárdi Jolán, az író elsőszülött
lány-gyermeke.  Túlfűtött fantáziával  darabot ír, álma az operettszínházi bemutató. Ne-
kivág az elbeszélésnek,  megismerjük pályaudvari környezetét, aztán nagyot ugrunk a ro-
mantikus múltba, megelevenednek a lányregény alakjai. A grófkisasszony, akit már elígér-
tek és a vitéz  Bajkállóy RichArd,  aki az igaz szerelem  menekülési útját kínálja. Nádasy
Erika magától értetődő, bámulatos egyszerűséggel jeleníti meg az összes szereplőt és a
műfajhoz illően, rögvest dalra fakad.  A fővárosi előadásban  maga a zeneszerző  Darvas
Ferenc  dünnyögött-zongorázott magnóról,  nekünk a kíséretet, átszellemült tökéletes-
séggel  Nagy Zoltán  játssza.  Árulás, csatazaj,  álruha, ármány:  fergeteges iramban szá-
guld a cselekmény,  a színésznő elképesztő változatossággal  hitelesíti figuráit,  az öreg
huszár bölcsessége, a galád kérő álnoksága,  a csatatérre siető grófi honleány és a dél-
ceg kapitány ezer gesztussal, tucatnyi hangszínnel realizálva testesül meg. Tetézi mind-
ezt az éneklés katartikus ereje,  a kiművelt orgánum, a zsigeri muzikalitás, melyet az át-
élés sugárzó energiája emel a hetedik hatványra. Az indulat, a vágy, az aljasság és a hit
megjelenítése mellett  a csodálatos textus nyelvi humora is  lenyűgöző erővel érvénye-
sül, igazi színházi győzelem az idézőjeles operett harcmezején.
A "tapsrendben" a fantasztikus  Nádasy Erika az összes szereplő alakjaiban külön-külön
megköszöni  az ünneplést,  a lelkes közönség  beszélgető-falatozó társasággá  alakul és
addig diskurál  a barátságos atmoszférában, amíg csak kedve tartja. Az állami színház el-
esett, - az igazi theátrum, a nézőé, a színészé újjászületett a Földszint Kettőben.  2012

2 0 1 1

Nem biztos, hogy egy novella-sorozat színpadért kiált,  ki ne tudná ezt jobban, mint  Háy
János, a Gézagyerek, a Pityu bácsi fia és annyi más sikeres darab írója.  Epizódok laza so-
rából még születhet dráma, de ha nincs konfliktus, legalább valamelyes jellem-fejlődés el-
kelne.  Itt azonban a kamasz-hős csupán szemléli a világot, amelyben semmi sem történik.
Külön kezeljük hát a kölyökkutya-önarckép és a musical elemzését.
De az előbbi zavaros: nyilván a hetvenes évek/?/ elején vagyunk, (amikor már régen nem
csuktak le férjeket), "villanygitár" ugyan még nem dübörgött a falu végén,  de már a nép
legegyszerűbb gyermekeinek is jutott Trapper-farmer...  Csonka Ibolya  bivalyerős Nagy-
mama-dalánál  még reménykedünk, de a duplázott balatoni kirándulás,  az imponálóan lif-
tező elő- és utánfutók ellenére álomba bódít.  A csűrmelléki beszélgetésben  Béli Ádám-
nál az adu, a főszereplő, ahogy a legtöbb jelenetben is, rezonőrré degradálódik.  A kollé-
giumibeavatás elviselhetetlen hosszúsága után  a felvonásvég villantja fel  az első remény-
sugarat:  Császári Gergő  délamerikai finomságú gitár-kísérete teremti meg  a Magány-dal
atmoszféráját, "Csöndben horkol mellettem egy cső...",  Nagyhegyesi Zoltán még az indo-
kolatlan terjedelmet is képes énekével-mozgásával kitölteni.
Lovasi András alanyi költő,  a már meglévő dalok beillesztése sikeres,  a szituációhoz írot-
tak nem mindig.  Michelangelo sem széklábat faragott, annyi kiváló dalszövegíró van..., az
egyedülállóan eredeti dalnok-költő talán csak húzónévnek kellett. Elég arctalan a zene is,
bár a lírai vonal szépen kirajzolódik.
A második rész  javuló tendenciát mutat,  Dénes Viktor és Lovas Rozi  érett színpadi biz-
tonsággal lubickol a Bach kontra "Bartók" párviadalban,  Marofka Mátyás  pedig racionális
precizitással ad befűzési tanácsokat. A hódítás folyamatát ugyan  rettenetes triplázásban
követhetjük,  /legalább accelerando lenne!/, bár  Czakó Julianna  kedves bakfisa megér
ennyi fáradságot. Energikus lendületével  Fándly Csaba tűnik ki, parádés hevességgel for-
mál szuggesztív karaktert.
A zenés képeket illetően csak dicsérhetjük  Göttinger Pál  rendezését és az egész társu-
lat munkáját.  Csík György  díszlete lényegül rock-színpaddá, az amerikai fíling káprázatos
színekben tobzódik,  Marylin Monroe  vertikális hasonmásaként  Grisnik Petra  az előadás
legjobb ének-produkcióját mutatja be.  Igazi nagyjelenet formálódik  az Apa kórházi ágya
köré,  Szula László  lélekbe markoló hitelességgel beszél a haldoklás  "talán még egy hét,
vagy egy hónap" édes bizonytalanságáról, a betegek Katona Gábor koreográfiájára életre
kelnek,  ápolók, orvosok az emelt pódiumon, az elfekvőkkel együtt éneklik  a vidám halál-
tánc  mindent elengedő, rezignált strófáit. Az annyira hiányolt abszurd irónia suhint meg
Némedi Árpád  box-zsákos knockout-jában,  a végén meg csodálhatjuk  az efemer happy
ending látványos forgatagát.  Örömünk azonban  akkor lenne teljesebb, ha  Nagyhegyesi
Zoltán  egy színdarabban jeleníthetné meg  a faluról felkerült ifjú beilleszkedési stációit,
majd egy másik musicalben,  énekkel-tánccal dúsítva  játszhatná el a lendületesebb, kor-
osztályi változatot. Színpadi jelenléte, gyermeki egyéniségének tiszta hitelessége, lírai or-
gánuma, sallangmentes játéka így is maradandó élmény.

Hányan próbáltak már  Edith Piaf bőrébe bújni,  nagyszínpadi játékban,  monodrámában,
de bizony,  ha a figurateremtéssel nem is annyira,  az énekléssel mindig bajok voltak, hi-
szen nem zenés darabról, musicalről van szó, hanem magáról az éneklésről, az énekesről.
Nádasy Erika már a nyitó "Non, non-non rien, non, je ne regrette rien" perzselő intoná-
lásával megmutatja  kivételes adottságait.  Átütő orgánum, a dinamika széles spektrumán
kötetlenül közlekedő, kiművelt technika, nivelláló arányérzék,  ívelt legátók muzikalitása.
És ez csak a szakmai része a dolognak, mindezt a szenvedélyes átélés, az érzékeny hozzá-
állás,  a lelki rokonság titkos rezdülései töltik meg  sugárzó energiával.  Charles Boyer hí-
res "J'attendrai- Várlak én"-jében a szentimentális alaphangot  a piafi felfogás csökönyös
hittel hatványozza,  az "Álmaimban látlak én" slágere éjféli látomás sejtelmes víziójává vá-
lik. Az életút részletei pontos narrációval elevenedek meg, a sanzonok torokszorító per-
ceit jólesően váltják a tárgyilagos elbeszélő szavai, pihenést engedve a felzaklatott lélek-
nek.  Nagy Zoltán  bombabiztos zongora-akkordokkal idézi a Marseillese-t, dübörögve tá-
masztva alá az Yves Montand-tól ismert "Quand un soldat..." háborúba menetelését.
A fantasztikus világsiker árnyékában ott leselkedik a magánéleti tragédia, a szerelem má-
mora csak kurta intermezzo, alkohol, drogok, menekülés az öntudatlanságba. "Mon Dieu,
Mon Dieu - Istenem, adj nekem még időt" - sikolt fel az égre kiáltó fohász, átélhetjük az
arasznyi lét  szorító kényszerét,  ehhez nem elég a szép éneklés,  a fájdalmas mondatok
eleven sebként lüktetnek a színészi átlényegülés purgatóriumában.
De ugyanígy megjelenik a francia szellemesség, a pajzán humor, a június 14-i utcabál for-
gatagában szilaj hevességgel pulzál a  "Pádám, pádám, pádám..."  Egyetlen pillanatra sem
lankad a figyelem, minden perc újabb meglepetéssel szolgál,  az ismert dalok egészen új
formában szólalnak meg,  bizonyítva az előadó  elképesztő sokoldalúságát.  Állóképesség-
ben sincs hiány,  a tucatnyinál több szám és a gazdag szöveganyag  jó másfél órányi ter-
he  láthatólag csak fokozza a katartikus megjelenítés intenzitását.
Muszáj valahogy kiadni magunkból az élmény indulati erejét, alig várjuk, hogy a dalok vé-
gén tapsolhassunk,  a finálé "Mylord"-ját pedig  nem a sztálini vastaps kíséri:  szívünk dü-
bög a négy negyed dobbanásában.
Beájultunk az Ibusár-on,  ez az este,  most aztán már  végképp meggyőzőtt a tünemé-
nyes Nádasy Erika  fenomenális nagyszerűségéről:  a Földszint 2  Színház  pedig nevez-
tessen inkább  Égigérő Theátrum-nak!                                                             2012     

Brutális kínzások, otromba vetkőztetés, naturális ordibálás: mérhetetlenül avítt, szánalmas
rendezés gyengíti  Sofi Oksanen  húsba vágó darabját.  Tányérból esznek,  lavórban mosa-
kodnak Gerhard Hauptman modorában, vajon nem találták fel a stilizációt?!?  Közben a Szi-bériába űzött nővér szellemalakja kísért és vidáman ugrálunk az idősíkok között...
A kaposváriak erőteljes jelenléte  sokban ellensúlyozza ezt,  Kelemen József a verőlegény
emberi arcát is képes felmutatni,  Sarkadi Kiss  János pedig nagyívű,  hiteles, igen szépen
kimunkált alakítással lep meg,  Kaszás Gergő  elkínzott mondatai, tétova gesztusai a bezárt-
ság-szindróma jegyeit hordozzák,  híven jeleníti meg  a szabadságvágy és a kötelességtudás
halálos dilemmáját is.
Hogy közepessége ellenére beszélünk erről a produkcióról, annak egy, kardinálisan fontos
oka van. A  Kaposvári Egyetem Színművész Kará-nak végzős növendéke, a  Mohácsi János
vezette osztályban izmosodott Lovas Rozi, aki a főszerepben teljes színészi fegyverzetben
mutatkozik be. Fiatalasszony a megszállt Észtországban, aki árulással menekül meg a depor-
tálástól,  aki elüldözött nővére ellenálló férjét rejtegeti,  miközben szerelmes belé és szö-
késüket készíti elő. Undorodik házastársától, de hát az a szovjet ávó embere, ő teszi lehe-
tővé a kivételezettséget. Drámai erő, konok akarat, a mindent elviselő szívós öntudat eré-
lyes gesztusai jelzik kiugró tehetségét, melyet a tudatos szerepépítés és arányos visszafo-
gottság  tovább erősít. A  Csehov.zip és a  Vízkereszt vizsgaelőadásaiban már eddig is fel-
tűnt, most azonban már a legreményteljesebb pályakezdők sorában köszönthetjük!   2011

A brezsnyevi hetvenes évek átlag-értelmiségi lakása, zsúfolt könyvespolcok, konfekció bú-
torzat, szól a rádió, a televízióban a cári udvartól örökölt balett-giccs tipeg.  Az apa szék-
hez láncolt, bénalábú lányának olvassa fel, ki tudja hányadszor, Shakespeare Vihar-ját. Az
üvegajtó négyszögében  villámok cikáznak, sivít a szél, mennydörgések robaja idézi a hajó-
törés képeit. Prospero telefonon szórja átkait, vitrinbe gyűrve Ariel, az elátkozott tündér
könyörög szabadulásért.
Airida Gintautaite,  Miranda élettelenül csüngő bokái heves pantomimben kelnek életre,
suta artikulációjú hebegése reszelős szirén-hangba modulál, Povilas Budrys, nekivetkőzve,
rövidesen otromba vademberként áll elénk. Porszívója csövével vágyait illusztrálja, letepe-
ri a védekezni képtelen lányt,  szerencsére egy újabb égzengés véget vet a kínos jelenet-
nek.
Ámuló aggodalommal követjük  a cselekményt,  a nagy Korsunovas-tól, a Hamlet,  a Szent-
ivánéji álom és az elképesztő Romeó után,  kicsit furcsa a kétszereplős játék.  Nyomasztó
a naturális díszlet,  valami invenciózusabbat vártunk,  az eredeti ismeretében világosak az
utalások, tiszták a párhuzamok, csak azt nem sejtjük, hová lyukad ki mindez.
A mesteri kidolgozottság, a szorosan komponált tempó, a fénnyel-hanggal kiemelt kiemelt
csomópontokra épülő szerkezet és a két színész nagyszerű játéka azonban lassan feloldja
kételyeinket.  A jambikus sorok szépségéhez  egyre inkább a shakespeari drámaiság is tár-
sul, tombol a gazság, lebeg az érzelem.
Torz dühében Caliban kínozza a térden csúszkáló légi tündért,  hogy aztán vakmerő meta-
morfózissal, az áhított Ferdinand szenvelgő koreográfiájával hódítson. Végre nevetni is tu-
dunk! A feminin mozdulatok, spiccelő pipiskedés humora könnyedén vált az egymásra talá-
lás katartikus poézisébe. Povilas Budrys harmadik szerepe a mozgás-elemek és az artikulá-
ció rendezői elképzelésének tökéletes megvalósítása,  abszolút hitelességű mestermunka.
A színpad varázslója a befejezésben futtatja csúcsra a produkciót:  megelevenedik a kép-
ernyő, az ármányt, a vihart legyőzi a vakító fényű szépség. Miranda tütüben ágaskodik, fo-
rog a Hattyúk tava tánckara előtt,  Csajkovszkij zenéje és a hófehér kavargás nosztalgikus
gyönyöre ragyogja be a világtól elzárt sziget-lét börtönhomályát.
Lehetne giccses, lehetne ironikus is,  de a tolószékben magát színpadra álmodó  Miranda
primadonnai megjelenése fenséges győzelemmé változtatja a koncepciót. A mozgásképte-
lenség börtönéből szabaduló  Airida Gintautaite  a stroboszkóp vibrálásában  hattyúként
szárnyal,  gyönyörűséges gesztusaival koronázva meg  csodálatos alakítását.  Emlékezetes
volt Hermiája a Szentivánéjiben, de mostani hármas bravúrja hatványozottan bizonyítja le-
nyűgöző színészi nagyságát.
A Gyulai Shakespeare Fesztivál idei repertoárja megerősítette előkelő helyét a nemzetkö-
zi mezőnyben, biztos, hogy a jövőben is, egyetlenként az országban, hiteles rálátást ad a
külhoni színjátszás remekléseire.

Furcsa az a vájtszemű kifogás, hogy hogyan kerülhet egy könnyed komédia a Fesztivál mű-
sorába. Shakespeare-hez fennkölt módon kell hűségesnek lenni?!? Talán inkább annyira a
mindennapokra reflektálónak,  a nézők minden rétegét megszólítónak,  amennyire a min-
dig up to date szerző tette.  "Hűséges"-e a dél-koreai Szentivánéji álom, vagy  Korsunovas
kétszereplős Vihar-ja?  Idézetek pedig bőven akadnak  Efraim Kishon "húsz év múlva"-mot-
tójú komédiájában is...
A halál torkából megmenekült szerelmesek,  görcsölő házasságukban  már igencsak halálra
unják egymást, a szürke hétköznapokat csak a Dajka,  még mindig virgonc és Lőrinc barát
egyre kéjvágyóbb megjelenései színesítik, na meg Lukrécia, nyűgös-szipus tinédzserlányuk.
A váratlan bonyodalmakba próbál beavatkozni maga az örökifjú William, kinek még dúshajú
figuráját  Réti Barnabás  energikus lendülettel testesíti meg. Áradó deklamációjába egyre
több mai kifejezés türemkedik, akarva, nem akarva cselekvő részese lesz a történetnek.
Czeizel Gábor  határozott kézzel fogja össze a dramaturgiai bohóságokat, ötletesen segíti
a szerepek kibontását, jó ízléssel tarja kordában  a sziporkázva lüktető komédiázó kedvet.
Találó zenékkel választja el a jeleneteket, segítve a rapid metamorfózisokat. Mert az "egy-
szer kettő = néha öt!", két szereplő is váltja sűrűn jelmezeit.
Először házsártos feleség,  minden apróságba belekötő középkorú szipirtyó,  majd veronai
éveit idéző, de totálisan huszonegyedik századi lányában inkarnálódik.  Elég egy trikó, egy
napszemüveg, hiteles belső átalakulása jóvoltából lehetetlen felismerni a percekkel előbbi
rikácsoló  Montague-nét.  Nagyváradi Erzsébet fölényes biztonsággal, nagyszerű ritmusér-
zékkel tobzódik mindkét alakjában. Ha hozzávesszük,  hogy két lélegzetvétel között még a
soha nem vénülő pletykazsák, Emilia dajka  fizimiskáját is magára ölti,  csak ámulattal adóz-
hatunk karakterformáló képességének.
Tóth József, de illessük inkább a sajátjává szervült Jocó-val, önfeledten lubickol a a poén-özön hullámaiban, egyetlen gesztust, egyetlen kacsintást sem hagy ki,  bőkezűen ontja ki-
fogyhatatlan humor-petárdáit.  Az ő játékában a kirobbanó kacaj,  a legszélsőségesebb ha-
hota közben is mindig érzünk valami végtelenül emberi, a clownmosoly mögött bujkáló tra-
gikumot, ami igazán shakespeari mélységeket sejtet. A tikkelő Lőrinc barát és a fásult apa
vonásai mögött, alig észrevehetően, mégis megkerülhetetlenül feldereng a Tavasz ébredé-
sének szerelmes kamasza.
Nemcsak a könyvtárszobából vezet út  a nagy drámaíróhoz, sokaknak kedve kerekedhet a
húsz év előtti Romeó és Júliához is, - kár, hogy Korsunovasék éppen Dublinben játsszák...

Mint Volga anyácskánk lassúdad hömpölyög, , mint a szelíd Volga, sejtelmesen hosszú. Min-
denre jut idő,  egy hétköznapi reggeli  szertartásos rítus,  egy drámai bejelentésre csak a
szolganép kapja fel a fejét. Ha egy kicsit meglódul a cselekmény, a polgármester inasa, az
epizodisták királya,  Sőtér István  rögvest belegabalyodik, egyből elveszti " a vörös fonalat".
A kisvárosi uraságok  Bánki Róza főúri szatén-köpönyegeibe bújtatja, a hölgyek kompléi ve-
rik a pétervári divatot.  Megfontolt tempóban ismerkedünk  a díszes kompániával, az álrevi-
zor feltűnése sem fokozza a méltóságteljes expozíció izgalmait.
Mészáros Tibor  Hlesztakovjának nagyjelenete még ehhez képest is elnyújtottnak tűnik, a
monológ-virtuóz ifjú színészt kissé túlzottan visszafogta a rendezői akarat.  Pedig a második
felvonásban  Vlad Toickij  megvillantja kreativitását,  a pénz-átadás közben az odaalázkodó
helyi hatalmasságokat folyamatos fotózás örökíti meg, bájos humora van a csavaros észjárá-
sú szolga,  Kóti Árpád  gyengéd etetésének.  Kedvenc mondatunk  Dánielfy Zsolt-nak jut:
"... mondja el a cárnak, hogy él itt egy Pjotr Ivanovics Bobcsinszkij..."
Egyre érzékletesebben működik a díszlet: Dmitri Kosztyuminszkij rácsozatait, oszlopként
magasodó függő felületeit  alulról világító fények éltetik,  a kezdeti félhomály fokozatosan
vált még mindig diszkrét nappali derengésbe. Midőn  Mészáros Tibor  gitározva hódítgatja
a sejtelmes eleganciájú  Kacsúr Andreá-t, narancsszínbe borul a színpad, a váratlan leány-
kérést ujjongó kórus köszönti.  A redukált tempó tudatosnak tűnik,  a bachi monotóniára
hajazó pihentető "unalom" tervszerű előkészítése a befejezés felfutásának.
Mert a végkifejletben a rendező az évad legjobb fináléját alkotja meg. Varga József Polgár-
mestere atyai örömeiben tobzódik,  a Postamester  Mercs János  bravúros magánszámában
gondosan kerülve a részegség triviális ábrázolását,  nemes színészi eszközökkel kápráztat el.
A gogoli nevetés áradó hahotázássá fokozódik,  Ráckevei Anna gyönyörűen felépített kres-
csendója fenséges szárnyalással uralja a cantus firmust, a mesterien megalkotott tutti szin-
te operai magasságokba röpít.
Vlad Troickij darabjaira mindig szerencsejátékosi izgatottsággal sietünk: nagyon tetszett a
beregszászi Hamlet,  a  DAH  gyulai vendégjátéka lehervasztott, nézhetetlennek bizonyult
az Éjféli mesék, de ez az invenciózusan komponált gogoli remekmű, a Debreceni Csokonai
Színház együttesével maradandó élményt jelent.

A függöny mögül a Narrátor, korhűben:  Kikiáltó tudósít a színfalak mögötti készülődésről,
egy korabeli társulat produkciója következik, csak előbb köhögje ki magát mindenki... Így
már az első pillanatban  cselekvő részesei leszünk  az előadásnak,  nagy derültség közben
krákogjuk az utolsókat.
A színpadon az ég világon nem történik semmi. Tempós, akkurátus beszélgetések, jelenték-
telen szereplők,  sehol egy konfliktus, sehol a drámai szituáció - és mégis! Ámulva figyeljük
az akvárium-lét titkos izgalmait. Az  Észak-Dél háború idején,  Szabó Tibor  szatócs diskurál
boltjában  indián barátjával,  akit  Kálmánchelyi Zoltán  zöld arccal és derekas köpönyeg-
forgatásokkal jelenít meg.  A káposztáshordón a leendő  Kis Lord trónol,  Grünwald Dávid
azonnal feltűnik pompás beszéd- és játékkészségével.
A háttérben felhők, hullámok, csaták lassúsad képei mozognak álomszerűen, a jeleneteket
balladák,  western-songok tagolják,  élő zenekarral,  féltucat énekessel.  Kiss Mari  komor
dalokat ad elő, a  Melis László válogatta-hangszerelte számok varázslatosan szólnak a négy
vokalista, trombita, cselló-gitár-basszus összetételű zenekar jóvoltából. Az összes muzsikus
énekel, olyan nagyszerű színészeket is találunk köztük, mint Poppre Ádám és Lévai Tímea.
Az akusztikus térben halk füttyök, kopogások, fura neszek is szólnak, tovább erősítve az at-
moszféra ködös lebegését.
Jeles András  különös színházi stílusát a legendás  Mosoly birodalma  után nemrég éppen
ebben a színházban csodálhattuk a  Nevető ember,  húsz év után újrateremtett változatá-
ban. Bachi monotonitás, a tempó fojtott Largo-ja, indulatok, konfrontációk helyett a meg-
álló idő csöndje. A beszédmód sokszor hangsúlyozottan furcsa:  Szerémi Zoltán  ügyvédje
tanácstalan fejforgatásaival, bizonytalan szüneteivel, az indián torokhangjával, a gyermekét
sirató anya néma sírásával karakterizál. Néhány díszlet-elemmel tökéletes helyszínek alakul-
nak ki, de hát  Jeles András-nál még az illemhely is transzcendenciát hordoz...  A hajócsa-
var vízszintesen forog  a fedélzeti hintaszékek alatt,  a hintó imbolyogva döcög a birtok ka-
pujától a bejáratig vezető három mérföldön.  A lakájok balettlépésben,  a nagykalapos höl-
gyek pipiskedve közlekednek, a hétköznapi egyszerűség talán csak a fantasztikusan hiteles-
ségű Kis Lordot,  Grünwald Dávid-ot és bájos mamáját,  Csonka Szilviá-t jellemzi.
Több jelenet epizódszerű,  mellékesnek is tűnhetne,  ha nem lebegne fél méterrel a reali-
tás felett, ha nem lenne révetegen álomszerű, mint az egész fenséges előadás. Mert nincs
semmi, nincs sztori, nincs poén, nincs kifejlet, - csak Színház van, csak katartikus vízió.
A Senkiföldje tengerpartján, hintalovon ülve bóbiskol árnyképünk, csatamezőn araszolunk
a homályos halálba és bársonyruhácskás szőke gyermeknek álmodjuk magunkat...
Balogh János  cilinderesen elegáns narrátora  tapsra vezényli a társulatot és mi forrón ün-
nepelve köszönjük meg a kiváló társulatnak, hogy világra hozta ezt a költői látomást.

Négy óra csak akkor sok, ha percekben mérjük:  ennek a remeklésnek fényévek dukálnak,
Claudel brechti fantazmajátéka  térben-időben kontinensnyi távlatokat fog össze. Diploma-
taként az író beutazta a világot, kalandos misztériumjátéka, amelyet a tér és idő kanonizált
egysége helyett a hely és kor kétsége jellemez, minket kalauzol irracionális leporellójában.
Az Elfojthatalan Kikiáltó,  Schruff Milán  be is jelenti a színjátékot,  melyben  "úgy bánunk
az idővel, mint a harmonikával,  kedvünk szerint hosszan tarthatnak az órák, a napok pedig
észrevétlenül szaladnak el"...
A fél napot is igénybevevő teljes darabból, bizonyos rétegek majd' teljes elhagyásával, fan-
tasztikus dramaturgiai bravúrral  Ungár Júlia teremtette meg az egri változatot, de fordítá-
sának merészen aktualizált nyelve sem kevésbé vakmerő. "Cukkolja",  "passzolja", "baszakod-
tatok", "egy svunggal", "abgang", - sorjáznak hétköznapi szólásvirágaink, de a poézis is meg-
kapja a magáét: a "nápolyi köcsög" és a "kövér apályhernyó" méltó ellentételezése a "szám-
talan csermely zaja"...
Zsótér Sándor  magabiztosan hangolt invenciója  egy multifunkcionális konténert helyez a
színpad közepére,  a rivaldához meg  egy több ezer rózsafűzérből szőtt, varázscsilingelésű
függöny-uszályt.  De a naturalista rendezések butácska fémdoboza itt  vezérhajó, vagy ép-
pen hajótörés, palota, oltárkép, díszkert, sőt: mennybe szálló égi szamovár, - a gyöngyöző
üveggolyócskák a tüskés domboldalt jelzik, vagy dallamos surrogásukkal a tenger hullámait.
Ambrus Mária  leleményét hatványozza a színek, fények pulzáló váltakozása,  melynek spa-
nyol narancsa,  portugál zöldje, rókahajhász vöröse  Benedek Mari  jelmezein köszön visz-
sza.  Dona Prouheze szafari-szerelése bőrkalappal és azzal a csatos dizájn-övvel, a mór-né-
ger(?)  Camillo, afrikai motívumokkal tarkálló köténye csak hevenyészve kiragadott példa a
grandiózus ruhatárból.
Szerencsére  Mária. a "nagy, félelmetes mama" kimarad a stáblistából, de szentekben igen-
csak bővelkedhetünk:  Ötvös András csecsemőártatlanságú Őrangyala mellett, a csatában
segítő  Szent Jakab,  az Óceán közepén meg  Szent Adlibitum,  (azaz Akárki) zúgja tirádáit.
Délceg megjelenítője, Balogh András később nem restell Szent Miklós Mikulás-köpenyébe
bújva, cukorkát osztogatni a nézőtéren... Kínai-ként  Túri Lajos  éneken/!/, kötéltáncon,
pazar akrobatikán túl, az ezoterikus és az altesti dialógusokban is kitűnően helytáll.
Dona Prouheze éteri átszellemültségét égi mosollyal hitelesíti  Mészáros Sára, a plátói sze-
relmével vívott filozofikus szócsatában  hosszú szünetei,  bámulatos cezúrái alkotják meg a
jelenet szerkezetét, az ezoterikus magasságok ellenére érdekfeszítővé téve azt. Hogy min-
dent érteni kell-e? Ugyan! Hiszen: "...amit nem fogtok érteni az a legszebb,  ami a leghosz-
szabb, az a legérdekesebb..."
Paul Claudel  saját érzelmi kiszolgáltatottságát vetítette  a félvér  Camillo alakjába,  Görög
László nagyszerű játékának szuggesztivitása egységes figurává gyúrja az ellentmondásos lé-
lek antagonisztikus szélsőségeit. Hüse Csaba a szicíliai szűzerdőben, korovjovi eleganciával
hódítja meg Dona Musique-ot, könnyű dolga van, a húr nélküli gitárjával is végtelenül muzi-
kális  Járó Zsuzsanna már jó előre, gyönyörű ódában manifesztálta odaadó szerelmi vágyát.
Be is teljesül ez  a hajótörés szülte kapcsolat,  a transzcendens őrületet, féloldalas vergő-
dést egyként ellenpontozó, emberi érzelem.  A prémdarabkákból varrott patch-work ruha
derekát takaró kötött muff elmozdul: gömbölyödő has látványa bűvöl el, a szárnyaló mono-
lóg az anyaság himnuszát zengi:  "Istenem, adja, hogy ez a gyerek bennem, akit Európa kö-
zepére ültetek, a muzsikát teremtse, és az öröme, minden léleknek, aki hallgatja, randevú-
ul szolgáljon. "Az áhítatosan köröző kéz, az áradó deklamáció,  a csodálatos színésznő valós
és képezett létezésének mágikus összeolvadása az előadás felejthetetlen csúcspontja.
Pedig van még néhány... Zsótér Sándor,  Tallér Zsófia hol afrikán pentaton cimbalomzené-
vel, hol zsolozsmázó kórus-háttérrel operáló zenéjét is felhasználva, pillanatok alatt miszti-
kus fenn-ségbe transzformálja a cselekményt. Az aktuális áthallásokkal  sem marad adós: a
Dél-Amerikában szolgáló hidalgo kegyvesztettségén sápítozik, mégiscsak kérni kellett volna:
ha nem is Mexikót,  legalább egy jó kis Sztráda-igazgatói stallumot... A színészvezetés most
is bravúros:  Szabó Emília  veretes monológját tarajos hullámok hátán,  a gibraltári szoros
maratoni átúszása közben mondja el, de az egész társulatra jellemző az aprólékos értelme-
ző munkával kiérlelt,  értelmesen artikulált megszólalás.  Vajda Milán  Spanyol Király egész
udvartartása lengő trégereken himbálózik,  valami A38-szerű  tengeri alkalmatosságot jelez-
ve,  óvatos félmondatokkal kerülgetve  a bizonytalan államfői akaratot. A Színésznő,  Bozó
Andrea a "vajas kis köcsög" mantrázásával hangol a királyi fellépésre, annyira sikeres, hogy
többemeletes fédrai ruházatában tényleg az igazi Stuart/?/ Máriá-nak tekintik.
Nem dicső konkvisztádor,  nem gőgős alkirály:  Kaszás Gergő, uralhatatlan lelki szélsőségei-
vel, melyek a  "Szarok a lelkére, a teste kell, semmi más, csak a teste!"- kitöréstől  az örök
csillagot szomjúhozó vágyakozásig tombolnak, mesterien szűkített regiszterben rajzolja fel
a nyugtot nem lelő sértettség karakterképét. Hiszteroid indulatait  alázatos ellenszegülés
álcájába rejti,  világhódítóból rubensi festőóriás lesz,  hogy végezetül protoEU-s fantaszta-
ként győzködje uralkodóját: "Adjon Európa egymás hegyén-hátán élő kis népeinek mozgás-
teret! Egyesítse egész Európát egyetlen folyammá!"
Az egyre izmosodó egri társulat  elképesztő akarással és koncentrációval valósította meg a
félelmetesen grandiózus rendezői elképzelést,  mi pedig, akik "a függöny másik oldalára ke-
rültünk", ámulva ájultunk  a csapongó varázslat bűvkörébe. Bizisten! boldogan gyönyörköd-
nénk a tizenkét órás,  teljes remekműben is,  ugyanitt, ugyanígy!  /Szegény Lepage,  meg-
nézheti majd magát.../

2 0 1 0

Jon Fosse maiabbá szikárította a Krisár Csilla Mária fordításában megszólaló veretes szöve-
get,  de revelációvá  a klasszikus sorokat bevezető,  kísérő, ellenpontozó hangzó anyag te-
szi. No-színházi, a semmibe haló fapergetések, réztányér, csengettyű,  "edényben egy szál
fuvola", - zörejek , sóhajok, zümmögések, hangszer-sikolyok:  Rozs Tamás kongeniális zené-
je a kortárs ütő-arzenál és az emberi hangképzés teljes spektrumát használja. Minden szó
és mondat tovább fűződik az aprólékosan kidolgozott,  gondosan felépített akusztikus uni-
verzumban. A királyi jogarként szolgáló, felfüggesztett lábszárcsont szűkülő körökkel köze-
líti a szintén lengő gongot,  találkozásuk az irányított véletlen  végzetes lélekharangjaként
kondulva vetíti előre a tragédiát. /Vidovszky Autokoncertje nem volt hiába.../
A hangszereket,  a kórus, néha csak egyszavas reagálását,  fantasztikus együttműködéssel
olyan nagyszerű színészek szólaltatják meg,  mint Némedi Árpád, vagy  Sarkadi Kiss János,
példásan igazolva, hogy nem a szöveg hossza méri a színészi nagyságot. A színtér árkában a
népet képviselve,  Nyári Oszkár, Tóth Eleonóra,  Serf Egyed mutat hasonló minőséget, fö-
löttük magasodik a Kórusvezető  Gyuricza István gigantikus sziluettje. Az ő felerősített to-
rokhangjai szinte a tudatalatti mélységekből reccsennek fel,  komor keretbe szorítva a ki-
kerülhetetlen fátum beteljesülését.
Rusznyák Gábor a viszonyulások, a gesztusrendszerek, a térbeli mozgások és az ereszkedő,
süllyedő attribútumok arányos kihasználásával teremti meg a tragédia időbeli egységét. Ak-
tualizálás, belemagyarázás helyett Szophoklész időt állóbb igazságait bontja ki, egyértelmű-
vé téve  a bűn és a bűntelen vétek különbségét.  Nem riad vissza a szó szerinti megfelelte-
téstől:  Csapó Virág  Iokaszté-jét lábánál fogva akasztja fel,  Oidipus  majd' a földhöz vágja
a balsorsot jósló Teiresziászt,  de lényegében mindvégig  a stilizáció kiérlelt eszközeivel él.
Kocsis Pál  robusztus belső energiákkal  jeleníti meg a thébai királyt, lenyűgöző a hitetlen
felismerés perceiben, fehérizzású deklamációval hitelesíti  a drámai csúcspontot. Alakítása
töretlen egységben rajzolja meg  az isteni koncepciós per vétlen áldozatát,  akire úgy vet
árnyat a leselkedő balsors, ahogy bármelyikünket fenyegethet. A Hírnök Szula László jele-
netében beindul konfliktus, amely a Pásztorral folytatott dialógusban kulminál.  A király és
Kelemen József  vad iramban kergetőzik a tenyérnyi párkányon,  végül egymásnak feszül a
két homlok és már az önvakítás sem ígér feloldást.
A kaposváriak nagyszerű együttese összjátékból most is fényesen vizsgázik, Rusznyák Gábor
és  Rozs Tamás alkotását teljes joggal nevezhetnénk  Oidipus-oratórium-nak.

Rettegünk az "improvizációs" produkcióktól, a kreatív színészi gyönyör általában parttalan
üresjáratba fordul.  Ráadásul  itt még darab sincs,  csak a hiábavalóan szidott  mobil-világ,
amely pozitív értelemben forgatta fel életünket.  Máté Gábor,  a Vas-utcában és Zsámbé-
kon beérett tapasztalatait hasznosítva, kemény kézzel kurtította felére a társulat imponá-
ló energiákkal megszült anyagot,  feszes szerkezet változatosságába komponálta, így bizto-
sítva a teljességet mutató, töretlen tempót.  Egyrészt az orvosi rendelő, a kocsma, az ut-
ca helyszínein derülhetünk a mobilozás komikumán, másrészt szinte miniatűr félfelvonáso-
sok képeznek zárt egységeket.
Mészáros Sára  Szabó nénijének szatyrában csilingel a készülék,  de az otthoniakkal folyta-
tott beszélgetés csak  Rétfalvi Tamás, a különféle testnedveit kivizsgáltató ifjonc szolgálat-
kész közreműködésével jöhet létre.  A liftben rekedt, végtelen beszélőkéjű  Görög László
beosztottját dölyfösen alázó nagyfőnökből alázkodik  parancsra makogó törpévé, majd egy
lendülettel emelkedik vissza a kényúri magasságokba.  Fenyő Iván perfekt hitelességgel ad-
ja az amerikás magyart játszó színészt,  ahogy később színészként játssza ragyogóan  a nép-
dalunkat tuc-tuc zenéjével legyűrő nyugati turistát.  Gyönyörű orgánumával bájolog  Bozó
Andrea  "átküldött" dekoltázs-fotóval,  majd call-girli munkavégzés közben kihallgatott, dal-
mos erotikájával segíti  Mészáros Máté öntevékeny orgazmusát, - és hogy tud fecsegni!!!
Villám-váltásokkal, több szerepet játszik mindenki, Kovács Andrea a pállott kórházi zöldtől,
ezüstsuhogón át a lokáli bíborig,  szédületes fantáziával öltöztet,  miközben jottányit sem
mozdul el a realitás talajáról. A Jolly Joker fregoli-ember,  Ötvös András mentős-zubbonyá-
nak vöröséből pincérkötényére már csak csíkok jutnak,  felszolgálói némaságát viszont éle-
sen ellenpontozza  tajtékzó gárdista-magyarsága.  Homopubiként decens és lányos,  annál
keményebb a rapperi tombolásban.  Máthé Zsolt brechti szövegével,  brake-táncosok gyű-
rűjében, a gengszter-eleganciájú Rétfalvi Tamás szólójával, ez a mobil-song az első, de ko-
rántsem utolsó zenei csúcspont...
Nem győzzük már a hahotát, a lakógyűlési képben csak nagy nehezen tudjuk a párhuzamos
történések összes poénját fogni.  Óriási játékkedv, pazar összjáték:  végül is minden egyes
színész nevét háromszor kellene leírni! Vajda Milán a meccs-nézés és a mobil-gügyögés di-
chotómiájában vergődik,  Hüse Csaba  biciklis sisakját eldobva,  telefon-doktorként  vígasz-
talja elérhetetlen gyermekét. "Szilvásváradon leszállt az éj", az SMS-költészet remekét pszi-
chológusi ravaszsággal értelmezi a szilaj deklamációjú Fekete Györgyi, Járó Zsuzsá-val pár-
ban pedig szívszorító énekkel sírja vissza a régi szép időket: "hová lett a tavalyi drót..."
Kaszás Gergő  sem érti, miért nem szuperál a bedobós készülék,  az ő játéka olyan rubátó,
melyben a kitartott csöndek fermátái koronázzák meg színpadi jelenlétének csodáját. Bús
nótáját hallva: a hideg futkos az ember mája táján...
Fenyő Iván patkánystíl mobil-dílerének, nagystílű pénzeszsák-maffiózójának alpári alteregó-
ja az utcák késes garázdája,  Bányai Miklós a gátlástalan lazaság pantomimjét rajzolja meg,
artisztikus fürgesége átütően érvényesül a táncos fináléban is.  Mert a végén,  Túri Lajos
dinamikus koreográfiájában  az egész együttes döngöli  a tuci-zene vadító ritmusát,  felejt-
hetetlen mozgóképpel tetézve a káprázatos produkciót.

Avagy: Hogyan született  Nemzeti Egyetértés a Csulánó és a Hunyadi nemzetség között?

Mintha pásztortűz mellett hallgatnánk, őszi éjszakán, olyan csöndes, olyan mesés, olyan va-
rázslatos. Semmi romantika, semmi duhaj virtus, semmi folklór-hamisság:  Csulánó cigányem-
ber kalandjait a halkszavú  Rusznák András indítja el a csupasz színpad homályában. Ráérő-
sen hömpölyögnek a színes epizódok, mígnem maga az ifjú Mátyás király lép színre, egy po-
hár víz elég neki a sudár  Kőszegi Mária kezéből: egyből feleségül kéri. Kárpáti Pál  jogara
WC-pumpa, országalmája csak plasztikgömb, mégis erélyes méltósággal játssza szerepét .Lo-
va is van,  a csengős  Németh Fruzsina, akit aztán Beatrix királynőként is lovagolhat.  A te-
nyérrel ritmizált lódobogás, a lábbal szteppelt patazaj megejtő egyszerűsége jellemzi az já-
ték cizellált stílusát. Jelzések, gesztusok, stilizált momentumok dicsérik a rendező Kárpáti
István kortárs-színházi fogékonyságát. A cigánymama szerepében  Vesztl Zsófi  anyáskodik,
a királyi udvar importált elitjét  Egger Géza  Galeotto Marzio-ja képviseli.  Fritz Attila egy-
maga testesíti meg  a dolgozó népet, Paraszttól Lakájon át a Cukrászig,  de a László király -
Kázmér király - Ferencjóska - Mahomet császár  arcképcsarnok  megjelenítésében is dere-
kasan helytáll.  Az Ördög űzte  Csányi Dávid  Négerek-beli Nagy Futás-ára emlékeztet, ter-
mészetes hangvétele,  hiteles őszintesége emberi közelségbe hozza  a cigányfolklór hősét,
éneke, gitárjátéka visszafogott hangzásával felülírja  a tomboló ritmus-orgiák álságát. Vihar-
zó ördögfióka, kuncogó kobold, de hóhérlegényként sem lenne ajánlatos  ujjat húzni vele:
Guary Szandra  hajlékony lendülettel, árnyalt élességgel abszolválja fickós figuráit.  ...Hát
még amikor a bajvívó Holubár böhöm izomzatával  még a vasfüggönyt is az égbe nyomja! Le
is győzi nagy királyunkat, minket meg  könnyedén győz meg  ellenállhatatlan tehetségéről.
A győztes csaták terepasztala királyi palásttá alakul,  Rusznák András az idős Matthias Rex
képében viaskodik országos gondjaival,  majd a felbukkanó  Kárpáti Pál-ban  Csulánó-nem-
zetségbéli zabigyerekét ismeri fel: békévé oldódik az etnikai ellentét, példát mutatva a fe-
nekedő mának.  (De hol van itt egy Hunyadi?!?)
Hatalmas utat tett meg a tatabányai teátrum: Népházból  Jászai Mari Színház lett, alkalmi
produkciókból állandó társulat,  országos hírű előadásokkal.  Gyönyörű gesztus, hogy a bú-
csúzó vezetés utolsó bemutatója a sokra hivatott, még egyetemista  Kárpáti István  vizsga-
rendezése,  mely abban a hitben erősít meg, hogy az örök értékek elpusztíthatatlanok:  a
Fantázia, az Emberség, a Mese..., - és a Színház.

Égő gyertyákat tartó garabonciás kalpagjában  Rácz József  oltárképet, égi víziót, földi jel-
mezt egyaránt fest,  Pál Eszter angyalhangon recitálja a karácsonyi balladát: Vidnyánszky
Attila  koncepciója az isteni gyermek földre szállásával társítja a mennyekbe törő szárnyas
ember kísérleteit. Lengőlábú, vesszőparipáján  Oleg Zsukovszkij egymaga személyesíti meg
a Három Királyokat,  karizmatikus jelenlétét később fájdalmas siratóénekkel tetézi. Két ka-
lapácsos munkás,  Bakota Árpád és Tóth László  kovácsolja Ciolkovszkij gépezeteit,  aztán
fegyházra ítélt tudósként, az USÁ-val vetélkedő szovjet rakéta-programot erősíti.
Nemcsak "a Föld fog sarkából kidőőőlni...",  velünk is megindul a forgószínpadra épített né-
zőtér és a percenként változó színtérrel,  valósággal  a súlytalanság mámorába röpít.  De a
színpadon sem  a gravitáció törvényei uralkodnak:  Trill Zsolt  a fellegekbe kúszva mázolja
rakéta-ábrándjait,  - a gigászi népi erőfeszítés,  jócskán megelőzve az 1989-es határnyitást,
egyelőre csak  a bajkonuri űrközpont felé nyitja meg a vasfüggönyt. Sztálin,  Mercs János
groteszkségében is félelmetes alakításában  rövidesen  szalmakalapos Hruscsov-vá jelenték-
telenedik, kinek piáros téblábolása kudarcba robbantja a háromfős űrutazást.  Az égig érő
tűzgömb alatt halálba vonagló testek rángatóznak,  Ivaskovics Viktor propeller-lábú asztro-
nautájának bádogmellén komor mementóként döng a nagykalapács.
A kiindulópontot  Oleg Zsukovszkij költői szövegein kívül  Szénási Miklós és Lénárd Ödön
írásai jelentik, de a darabban az összes résztvevő alkotó energiái sűrűsödnek.
Vidnyánszky színházának meghatározó eleme a párhuzamosan futó, egymást ellenpontozó,
avagy erősítő momentumok  Cage-i egyidejűsége.  A férfiak dámajátékkal ütik el az időt, a
dámák asszonyos vodkázással:  Ráckevei Anna és Szűcs Nelli ábrándos énekében úgy szár-
nyal a Kremerata Piazzolla-zenéje, mintha orosz népdal lenne, - alig vesszük észre, hogy a
másik sarokban a Generalisszimusz portréja készül... Vivaldi presto agitato-ja a bábszínházi
paraván fölött acsarkodó fejek  háborús hisztériáját festi alá,  a reneszánsz apródruhában
éneklő  Leonardo da Vinci fura gépezetei is sorra megjelennek.  A ruhák, a jelmezek, a fa-
ragott masinák megalkotása és a csillagos égbolt megháromszorozott kupolája  Alekszendr
Belozub  nagyvonalú fantáziáját dicséri, a festmények  Gennagyij Gogoluk  alkotásai,  Pál
Lajos zongorán, harmonikán bűvöl varázsos hangkulisszákat.
Nem is mindig bírjuk teljes figyelemmel követni a burjánzó sokszínűséget, bizonyára kristá-
lyosodni fog még a örvénylő tombolás, talán nem ártana, néhány körre sötétben, csukott
szemmel ringatni körbe a nézőket, a szférák zúgásában pihentetve a megfáradt érzékeket.
A Szputnyik kilövése előtt  csillogó alufólia-szkafanderbe öltöztetik  a jelölteket,  a furmá-
nyos népvezérek szemet szúr  Tyitov keresztneve,  ("Germán", ugye...),  a másiknak meg a
családneve idegenszerű, így lesz az első Jurij Gagarin, akinek búcsúszavai apjához szólnak.
Cserhalmi György,  aki ritka színészi alázattal illeszkedik be az összetett színpadi történé-
sekbe: kórustag, öltöztet, szekundál, sőt még az üstdobot is veri, ebben a jelenetben po-
étikus bölcsességgel emlékezik nemzeti hőssé nőtt fia gyermekkorára, szelíd szavakkal em-
berléptékűvé nemesítve a történelmi eseményt. A páholyban Sztálin dobol, az orosz asszo-
nyok énekelnek,  Trill Zsolt a Gagarinról elnevezett létesítményeket sorolja, néha egy ba-
rokk ária kezdősora ível át a téren.  Az anyaföldből vétetett őserő,  az Orosz  Muzsik,  aki
ott pusztult a háborúban, aki ott égett a felrobbanó űrhajóban, aki vállán cipelte a Diktá-
tor szárnyas démonát,  melynek bordáin  akasztott emberek himbálóztak:  Kristán  Attila
most fehér füstfelhőben, diadalmasan szárnyal a vágyott magasságba.
Vidnyánszky Attila  alkotása az ellentétek egységét  képes megmutatni:  az orosz nép ke-
serve, a győzelem mámora, a zsarnokság tébolya és az összetartás éltető ereje, mind szer-
ves alkotórésze a transzcendens vízióvá emelkedő misztériumnak.  Színe és fonákja, pokol-
ra szállásból mennybemenetel.  Weöres gondolatával: talpa alatt a föld, feje fölött a csilla-
gos ég, a kettő között az  Ember a létra.

Reszketeg árnyéka önmagának: Firsz, az ősöreg inas botorkál be, kutyaként követi a hajda-
ni gyermekszoba játékmozdonya:  az indítás bensőséges komikumot, csöndes emberi tragé-
diát egyaránt ígér.Találóan rajzolt karakterek lépnek a színre, az örömét hisztérikusan túl-
mozgó Ranyevszkaja:  Tánczos Adrienn,  gyökeres ellenpólusa a hétköznapi gondokba der-
medt, házvezetőnői státuszú Sztankay Orsolya, a kilátástalan gyökértelenségét frivol paró-
kák mögé rejtő nevelőnő,  Kovács Olga vagy a  György János formálta, kölcsönt kunyeráló
Szimeonov-Piscsik. Az Oleg Tabakovra hajazó  Nádházy Péter oblomovi kedélyét  csak gyer-
mekes szószátyársága múlja felül,  a felületes forgatagban szinte észrevétlen marad a jóba-
rát,  a daliás Lopahin  figyelmeztetése.  Urházy Gábor László  metszően karizmatikus alakí-
tásában több síkon játszik nagyszerűen:   keményen fogalmazza meg  a birtok elárverezésé-
nek fenyegető veszélyét, együtt érzően keres jó tanácsával kiutat, de erőteljes mondatai
mögött  a jobbágysorból feltörekvő ember, minden lehetőséget megragadó, bizonyítási vá-
gya lappang.
A rendező  Sztarenki Pál  kimunkált szerkezetben,  hibátlan egyensúlyt tartó  arányokban
építi fel a jeleneteket, finom gesztusok, szelíd ötletek teremtik meg a kortársi módon cse-
hovi stílust.  Spisák István  tenyérbe mászóan arcátlan inasa latinos könnyedséggel hódítja
a szobalányt,  az élveteg butaságot  kitűnően megjelenítő  Misurák Tünde már engedne is
neki, közbe lép azonban  a gitárját mélán pengető eddigi vőlegény.  Váratlan pisztolylövés
dörrenése röpíti csúcsra a játékot,  Szakály Aurél,  mint kétbalkezes könyvelő,  pregnáns
humorral él a kínálkozó lehetőséggel. De még nincs vége: Kálóczy Orsolya és Mihály Péter
majdnem szerelmes párja nemcsak nekivetkőzik a fürdőzésnek,  de azt megelőzően is szilaj
kedvvel lubickol a komikum hullámaiban.  A rendező  még a csavargó epizódját is emlékeze-
tessé tudja tenni:  Bellus Attila vészjósló néma mementóként jelenik meg az elnémuló úri
társaságban.
Az első rész  szinte minden ütközést lejátszat,  teljességében megelőlegezi a végkifejletet.
Talán ez és a próbaidő rövidsége az oka  a folytatásban támadó hiányérzetünknek. A mulat-
ság nem válik haláltánccá, az egymásra berzenkedő hajdani barátok kibékülése is csak pilla-
natnyi vigasz.  Tánczos Adrienn átélt monológjában szépen érezteti a szerelem következet-
lenségeit, - de Lopahin árverési beszámolójának ereje, a túlzott ittasság révén, csökken.
Egy esettségében is monumentális alak, karosszékében félrehúzódva, végig a színpadon ül.
Az öreg inas egy apró fejmozdulattal,  tekintetének tompa villanásával, kezének szinte ész-
revétlen rezdülésével reagál, de teljes valójával azonosul a történésekkel.  Beszól a bátor-
talan szerelmeseknek:  "Csókold már meg!...",  pilleléptű menüett pizzicato-jára táncot imi-
tálva emlékezik az ifjúi évekre, motyog, töpreng, dünnyögve kommentál. A cseresznyéskert
halálát égnek emelt karral, alig hallható,  mégis az égig kiáltó  farkas-nyüszítéssel siratja el.
 Wellmann György  grandiózus alakítása megrázó élmény, lenyűgöző jelenléte a produkció
archimédesz-pontja,  egy magában eseménnyé avatja azt.  Az összes szereplő elvonul, csak
Ő felejtődik ott a lebontásra ítélt házban,  a végítéletig. ...Ahogy az emlékezetünk is örök
időkig őrzi majd fenomenális Firsz-ének görnyedt alakját.

Nem csoda, hogy többen is visszarettentek  a mű bemutatásától:  a zseniális zongoraverse-
nyeivel szerzőként, előadóként brillírozó Prokofjev kamaszos hévvel dobálta össze a libret-
tót:  jó két óra áriázgatva vonszolódik, a szituációról csak elbeszélések tudósítanak,  némi
misztikus katyvasszal körítve.  Ha Serge-nek lett volna  egy mezei dramaturgja,  netán társ-
szerzője, bizton nem engedte volna ezt a cselekményszegény ürességet. Nem ártott volna
egy invenciózusabb rendező sem,  aki például az első,  tízperces Renata-ária alatt megjele-
níthette volna az elmondottakat: a gyermekkori játszadozást a Tüzes Angyallal,  a bakfiskor
idején szexuális csábítóként, Heinrich gróf képében visszatérő szép Mádielt,  majd a szaki-
tás keserves perceit.  Démonikus pantomim kerekedhetett volna, fénnyel-mozgással kábító
látomás, amely csak elmélyítette volna a fantasztikus  Cristina Baggio  szenvedélyes éneké-
nek drámaiságát.
Silviu Purcarete, felismerve a szövegkönyv gyengéit, magát Mefisztót állítja rendezőként a
színpadra,  aki Doktor Faustus-nak játszatja el, emberi bohózatként a történetet. Jó ötlet,
hiányos megvalósítás. Hol van a humor? Hol vannak a groteszk szélsőségek, melyek enyhíte-
nék a váratlan fordulatok esetlenségét? Bohócmaszkos, állandóan cigarettázó csopik, idét-
len forgózások, maszk-túltengés, dermedt unalom.  A Kabaré-musicalből szalasztott,  néma
Lucifer szerteszét tébláboló figuráját  Trill Zsolt  eleveníti meg: a nyögvenyelős rendezői
elképzelés hézagait káprázatos arcjátékkal feledteti, ez különösen jól fog érvényesülni TV-
közvetítés közelképeiben,  amely remélhetőleg  főszereplővé avatja,  elterelve a figyelmet
az operatőrileg amúgy is hálátlan énekesi tátogásokról.
Ami a zenét illeti, elementáris!  Az Ördögi látomások-kal debütáló szerző, a démonokkal vi-
askodó lány hiszteroid kitöréseiben félelmetes énekbeszédet komponált. Az őrület csúcs-
pontján, a szoprán vijjogó dallamíveit brutális tuba-lépések ellenpontozzák,  de a köznapi
megszólalások is kivételes erejűek.  Hangsúlyozottan kell kiemelni a  Kocsár Balázs  dirigál-
ta  Debreceni Filharmonikusok  nagyszerű teljesítményét,  amely a sűrűn szőtt partitúra
ismeretében szinte hihetetlen!  A párbaj-kép monoton dübögésű, "martellato" zenéjének
végzetes száguldása ismerős Prokofjev III.szimfóniájá-ból, sajnos, a színpadon csak aranyfó-
liába mártott tőrvívók lézengtek gigászi élethalálharc helyett...
Kiválóan helytálltak a  Csokonai Színház énekesei is. A Zárdafőnöknő epizódját a széphan-
gú  Kun Ágnes Anna  lendületes játékkal hitelesíti,  Kóbor Tamás  Mephistopheles-e még
az annyira hiányolt abszurd komikumot is felvillantja.  Nehezen értelmezhető szerepében
Cselóczki Tamás vokális erejével triumfál,  Bódi Marianna  Jósnő-je az átélés belső sugár-
zásával, az éneklés koherens egységességével ingerel elragadtatott tapsra. Mostohán bánt
a szerző Ruprecht szólamával, az akaratgyenge lúzerség meg teljesen idegen délcegen fia-
talos alkatától, -  Haja Zsolt  ennek ellenére megkerülhetetlenné teszi figuráját.
Az inkvizíciós kép, helyenként rosszízű orgiába forduló, eszement forgatagában  a verseny-
szereplő  Cseh Antal  kevésnek bizonyul a felfokozott lelkesedéssel játszó-éneklő kórussal
szemben. A Csokonai Színház kórusa kihasználja a pompás lehetőséget és megszállott hév-
vel, óriási energiával teremti meg a zárókép feszültségét.
Az est hőse,  a páratlan muzikalitású  Cristina Baggio,  Renata szerepében fantasztikus szí-
nészi alakítással hatványozza elementáris szuggesztiójú éneklését. Játékában a karakter in-
ditékai világosan kirajzolódnak,  a megszállottság gesztusait is a lendület és a pontosság ki-
munkált arányossága jellemzi,  az átütő forték mellett  sejtelmesen lebegnek  a hajlékony
piánók.  (Ha kellett volna,  ugyanilyen intenzitással képes lett volna  mindezt parodisztiku-
san megjeleníteni...)   Minden bizonnyal az idei  ARMEL Operaverseny  nagy esélyesét lát-
hatja benne az a 160 milliós nézőtábor!

Már a helyszín is varázslatos telitalálat: a 18.századi Ladics-ház udvara a Weöres Sándor mű-
höz készült Gyulai Líviusz rézkarcok mesés hangulatát idézi.  Míg Bódy Gábor film-fiaskója a
cselekmény erőltetett vizualizálására tett kísérletet,  Sopsits Árpád, filmrendező létére, a
képzeletbeli hősnő költészetére helyezi a hangsúlyt.  Petrik Andrea  lenyűgöző energiával
jeleníti meg  Lónyay Erzsébet életútjának, a gyermekkortól a halálig vezető stációit, miköz-
ben érzékletes drámaisággal deklamálja a költőnő weöresi sorait.  A serdülőkor szerelemvá-
gyó hevességéből jut el a grófi háztartás bevásárlási lajstromának unalmáig,  minden szituá-
cióhoz tökéletes ráérzéssel találva meg a hangszínt és hangnemet.  Nem veszik el egyetlen
ironikus szófacsar, egyetlen archaizáló nyelvi bravúr,  a cikázó fantáziájú lelemények magá-
tól értetődő természetességgel szólalnak meg  kontra-altba hajló fenséges orgánumán. Já-
tékban aztán igazán elemében van,  a vadóc csitri, az önállóságát kereső bakfis,  a taktikus
szépség hiteles átváltozások során kel életre. Tetteiben határozott, vágyaiban minden kor-
látot áttörő, szerelmében szinte naív, kiszolgáltatott és védtelen:  férfi-női duáltermésze-
te inkább a jelenkorba illene, (a szexuális gender-kutatók heveny érdeklődésétől kísérve).
Garabonciás narrátorként és még több szerepben  Trill Zsolt brillíroz szédületes rugalmas-
sággal, neki aztán teljesen mindegy, hogy a kamasz Wesselényi Miklós kacagányába, a nőfa-
ló rendőrminiszter panatallójába avagy a Rendfőnöknő apácafőkötőjébe kell bújnia, lendü-
letes jelenései pregnánsan taglalják a cselekményt. Az állhatatos kitartás, a komor elszánt-ság tölgyfába faragott szobra  Gáspár Tibor  bárója, akinek még szótlan tekintete is megke-
rülhetetlenül uralja a színpadot. Néhány felbukkanó epizód-figura, a káráló kritikusok kóru-
sa, - elhaló gitárakkordok és dübögő kannaritmus: a sokoldalú  Csányi Dávid a darab egysé-
ges szövetének megteremtésében jeleskedik.
Igazi meglepetés  Kovács Krisztián  Ungvárnémeti Tóth Lászlója: az ifjú színészt eddig főleg
fiú-szerepekben láttuk, hogy mennyivel több rejlik benne, azt most ebben a nagyívű karak-
terben mutatja meg. Tétova könyvmoly, esetlen kamasz, majd szerelmétől végzetesen meg-
fosztott fiatalember,  kudarcos pályája végén  betegségbe gyengült roncs. Kirobbanó élet-
kedvű pályatársának kontrasztja,  halkszavú költő,  aki aprólékos vegytani stúdiumokba me-
nekül,  hogy végül a racionalitás tébolyának delíriumában monologizáljon  egy gyönyörűen
felépített göbbelsi kitörésben.
Sopsits Árpád mozgékony, a tér legapróbb zugát és a szereplőkben megbúvó minden lehe-
tőséget kihasználó rendezése, a platinasúlyú textus nehézségeit legyőzve, értékes izgalmú,
összetettségében is áttekinthető előadást hozott létre.  Nem elég ez a pár este, neki kel-
lene jövőre is rugaszkodni, néhány ponton finomítva a képet...  A weöresi tündér-lebegés-
hez nem egészen illik a naturalitás, az erotikus jelenetek gyengülnek a kukkoldai imitációk-
ban. Bízzunk kéjvágyó képzeletünkben: a stilizáció sokkal többet adhatna! Ahogy a csecse-
mőgyilkosság körkörösen ingázó macsakajajos zsákja,  az egyre vadabbul lengő hinta a halá-
los vágta jelenetében... Ami a vetkőzést illeti, kevésbé direkt fényben hatásosabban szebb
lenne, de amúgy ezzel semmi baj nincs, - Petrik Andrea nem meztelen!...: Ő maga tetőtől
talpig  Psyché!!!,  aki ezernyi jellemvonás árnyalataiba öltözteti hősnőjét. Karizmatikus lé-
tezése ugyanolyan extrém és titokzatos, mint  Weöres Sándor képzeletének csodás szülöt-
te, alakítása összeforr a Gyulai Várszínház ősbemutatójának költői erejével.