2 0 1 8

Két hetyke fickó,  Zoltán Áron és Gyöngyösi Zoltán petpalackokkal zsonglőrködve invitál-
ja közreműködésre a publikumot, a többiek a sorok közt keringve beszélgetnek velünk. A
Zarathustra fenséges fanfárjaival  bombasztikus a kezdés,  Hegedűs D.Géza,  aki jóformán
majd' a teljes stábot tanította a két Marton-osztályban, professzori fenséggel tölti be nar-
rátori szerepét.  Az akkori világhelyzet,  az ipari forradalom és a háborús hírek után jut el
Arany János életéig.  Széltől is óvott gyermek: a barátok nélküli magány erősíti befelé for-
duló, sajátos gondolatvilágát, a kitörés útját a könyvek, a versek, a tanulmányok jelentik.
A debreceni kollégiumba kerülő kiskamaszt és barátját,  Lantai Jánost  a Sztalker Csoport
Színiiskola két növendéke,  Mátyus Károly és Ökrös Olivér játssza zsigeri hitelességgel. A
debreceni előadás diákszínjátszói helyett a negyedikes színművészeti osztály viharzik a fer-
geteges kavargásban.
Vecsei Hasi Miklós  heves asszociációi,  merészen csapongó képzelete váratlan irányokba
sodorja a cselekményt, rengeteg ötlet színezi a képet, ujjongóan szabad játékra ad lehe-
tőséget.  A szépen formált dialógusokat  frappáns riposztok,  csípős beszólások fűszerezik,
letaglózó a humor és a sziporkázó szellem tűzijátéka.
ifj.Vidnyánszky Attila  fékezhetetlen fantáziája hatványozza az őrült forgatagot, viharzó po-
én-áradat, virtuóz gesztusok, az abszurd komikum groteszk cunamija. Az iszonyatos tempó-
ban az együttes hajszálpontos kidolgozottsággal valósítja meg a lehetetlennek tűnő elkép-
zeléseket, izzik az egymást lendítő,  közös akarat bódult felszabadultsága. Csak kapkodjuk
a fejünket,  permanens szédületben hahotázunk,  amikor egy tehén/!!!/  jön be a színre,
a szempillánk se rezdül.
Dino Benjámin  gimnazistaként szerelmével,  Antóci Dorottyá-val jut el először színházba,
majd csapot-papot otthagyva áll be vándorkomédiásnak.  Csapó Attila  direktora instruál-
ja, majd bődületes szaracén-maszkban hozza  a frenetikus Othello-paródiát. Költőnk taní-
tó, majd jegyző lészen, nehéz az élete, nappal a marhalevelek jegyzői taposómalma, éjjel
a Toldi, Shakespeare, az ismert nagy versek és még mindig csak huszonéves! Várakozás az
elismerésre, Petőfi levél-barátsága, melyet a derék Szilágyi István a gonosz Pák kritikus le-
lövésével szentesít.  - Jól jön a szünet,  ki kell pihenni egy kicsit  eme Tehetség Tornádó
féktelen tombolását...
Íratlan szabály: lassú expozíció, nyugodt építkezés,  a nagy fokozást a végére tartogatjuk.
A garabonciás alkotópár azonban fittyet hány a dramaturgiai béklyókra, az első rész szilaj
Prestissimo hysterico-ját egy horizontális mederben hömpölygő, lassúdad Adagio-tétel kö-
veti.  Vecsei Kinga öntöttvas kályha monstruma előtt, gyönyörűséges feketében bűvöl el
a feleség  Szilágyi Csenge,  Ertl Zsombor bölcs Aranyként  diófát ültet, mikor Petőfi állít
be.  Wunderlich József  karizmatikus alakítása a  zabolátlan csodagyerek szélsőségeit mel-
lett komolyabb énjét is megmutatja.  A két költőóriás szelíd érvekkel,  megfontolt gondo-
latokkal indázó, komótos párbeszédben politikáról, népről, szabadságról elmélkedik, hosz-
szan, átgondolt ráérősséggel. - És mégsem esik a feszültség!!!  Ez is hihetetlenül izgalmas,
akció helyett  a míves dikció  tartja ébren az érdeklődést,  az író és a rendező példátlan
merészsége mennyei hosszúságú meditatív ajándokot szül.
Elbukik a szabadságharc,  a megtört Arany Jánost  az első rész frenetikus bohóca játssza:
Gyöngyösi Zoltán páratlan metamorfózissal érzékelteti a tehetetlen gyászt, melyet lányá-
nak halála tetéz. "Mikor jön Petőfi?" suttogja haldokolva Juliska, Rudolf Szonja hulló fale-
velek örvényében táncol át a másvilágra. Lóháton ront be a nagyszavú Kemény Zsigmond,
Tóth András  eleven dikcióval élteti a méltatlanul feledett írót.
A befejező kép,  "Petőfi nincs egyedül!",  Berecz István  dübögve dobbanó koreográfiájá-
val idézi vissza  az első rész fergeteges viharzását.  Reider Péter-rel az élen,  hegedűkkel
táncolva, veszettül bokázik a teljes társulat a halott Petőfi szobra előtt. Kicsik és nagyok,
diákok és nagymamák ujjongnak, vijjognak, - tapsunk ritmusával ünnepeljük  a hihetetlen
színházi élményt.
ifj.Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós szűk három évének tizedik remeklését csodál-
hattuk. Ők ketten az első pillanattól saját öntörvényű útjukat járják, egész generációjuk
nevében szólnak,  kötetlenül a magukét mondják,  nekünk, nektek, rólunk.  A félelmetes
energiájú együttes produkcióját minden diáknak osztályfőnöki óra helyett kell látnia, de
reméljük, azért talán minket is beengednek...

A dísztelen színen egyetlen ajtó. Jepancsin tábornokék a TV-t bámulják. Belép Vecsei H.
Miklós, angyali tisztaságú, átszellemült Miskin hercege eszményi felütése a várva várt elő-
adásnak.  Borsi-Balogh Máté  éretten hiteles tábornoka,  az izzó sugárzású  Mentes Júlia
és Litauszky Lilla, meg háromból első szerepében az elsöprő lendületű Zoltán Áron egy-
ből különleges atmoszférát teremt.
Berobban minden vágyak titokzatos tárgya, Nasztaszja Filippovna, fokozódó feszültségben
sűrűsödik a levegő,  a szélsőséges indulatok, viharos szenvedélyek örvénye a katarzis csú-
csára röpíti a játékot.  Petrik Andrea  végre a neki régen dukáló,  nagyívű szerepben bi-
zonyítja tragikus mélységekből feltörő, letaglózó tehetségét, minden szava, minden gesz-
tusa külön tanulmányt érdemelne, az őrült energiáinak tombolását bámulatos arányérzék
tartja kordában. És villog és mozog - és fojtott suttogásból a vijjogó kitörésbe váltva éne-
kel.
A nagyjelenet teljes gazdagságában mutatja be  ifj.Vidnyánszky Attila máris unikális ren-
dezőművészetét, eredeti koncepció, hideglelős pontossággal kidolgozott ötletek, totális
uralása a veszett színpadi forgatagnak. Gyönyörűen rajzolódik fel az agresszív akarat és a
megértő jóság ütközése és a körötte hemzsegő tömeg nyüzsgő csapongása.  Fejbe kólint
és mennyekbe röpít, elementáris hatású csoda. Joggal éreztük, most kellene hazamenni
egy szédületes színpadi remeklés emlékével,  tudtuk,  a folytatás nem ad ilyen intenzitá-
sú drámai lehetőségeket.
A mennyei textusra zsugorodó játékba  Andrzej Wajda bicskája is beletörött, - többórás
Miskin-Rogozsin ágyduettje  lekókasztotta a fejeket, igaz: aznap éjjel alvásról szó sem le-
hetett,  hajnalig kellett újraolvasva értelmezni a dialógust.  Most is hiába villan Miskin és
Rogozsin párbeszédében  felváltva a testvérként cserélt  kereszt és a kés,  menthetetle-
nül leül a produkció. A zsótéri 1/2 félkegyelmű dramaturgiája sikerültebb volt, azonban
nem okolható senki, Dosztojevszkijből egyetlen szót kihúzni is vétkes csonkolás, ezek az
élveboncoló mondatok  legfeljebb Mahábharáta-szerű,  kéthetes folyamatban lennének
játszhatóak, mindegyik háromszor, minden jelenet kétszer,  hiszen könyvként is visszala-
pozva, mondatonként megrágva véget nem érő élmény.
De a második rész is tartogat erős perceket.  Az adományért kuncsorgók zenekara ütős,
Csapó Attila  Gányája szépen formált karakter,  Szántó Balázs  merész metamorfózisban
villantja meg humorát. Karizmatikusan tömör  Medveczky Balázs  figurája,  mikrofon nél-
kül is nagyszerűen énekel.  Orosz Ákos a vadság kétségbeesetten hasító hangjai után a
végkifejletben a megtört suttogás pianisszimóját is megtalálja,  Vecsei H. Miklós, aki vé-
gig  a történések szelíd katalizátora  szárnyaló monológját páratlan tisztaságú,  egyenes
deklamációval teszi feledhetetlenné. Petrik Andrea Nasztaszja Filippovnája is felbukkan
még, az ő színpadi létezése az előadás vakító gyújtópontja.
Ifj.Vidnyánszky Attila  kőszínházi kötöttségben, szereposztási kényszerek és tévedések
ellenére érvényesíteni tudta kivételes elképzeléseit,  a fantasztikusan megalkotott első
óra pedig minden bizonnyal bekerül a magyar színháztörténet legnagyobb értékei közé.

Ilyenkor,  az esetünkben is sajnálatos 2/3 elérése után,  többször felvázoltuk már életpá-
lyánk variációit. sok-sok elágazás, tengernyi lehetőség adódott,  Párhuzamos Életrajzaink
című korszakos művünk egy emberöltőnyi 30 év múlva publikus.
Öt színész jóval fiatalabban végezte el ezt az önkutató munkát, Benedek Albert és a Ren-
dező segítségével  ütős anyagot hozott össze. Mészáros Máté majdnem-rocksztárja telita-
lálat frontemberként indít, Ötvös András-t egy gusztustalan szumó-pap téríti el magasztos
hivatásától.  A többiek is  tétován keresik céljaikat,  a múltbeli próbálkozások összefonód-
nak valós sorsaik képeivel.
Schruff Milán kamaszkori apasága révén majdnem főzelékszagú prolilétbe süllyedt, a rózsa-
dombi úrilányka  Kovács Patrícia kis híján drogos útszéli cafka lett. Dundi ördögfiókánk ál-
ma a bravúros műrepülés,  Járó Zsuzsa  talán a cukrászmesterségben élhette volna ki leg-
jobban vágyait.
A történések gomolygó szálait  Dömötör András mintaszerűen fogja össze, hagyja a mono-
lógok egyéni kialakítását,  az egymásba játszó elemeket avatott kézzel tartja kordában. A
valós és képzelt életek kaleidoszkópja  rendkívül élvezetes élményt jelent,  el is töpreng-
hetünk:  jó is lenne egy thai-masszázs, lelki vigasz, vagy édesség-csoda valamelyikőjüktől...
Ötvös András  kicsit hosszúra nyújtja,  de védhetetlen szuggesztivitása érvényesíti sajátos
hitvallását,  - szerencse, hogy nem lett pap:  semmilyen hierarchia, egyetlen vallás sem fo-
gadta volna el egyénileg kiszenvedett nézeteit.
Mészáros Máté bravúros nagyjelenetben sziszegi világgá színészpályájának gyötrelmeit, el-
torzult hangja váltakozik pompás poénjaival, ("de csak nekem van Jászai-díjam!") , énekesi
minőségben pedig akkorát dob, hogy bizony eljárnánk csápolós koncertjeire.
Kemény kis főorvos lett volna, politikusnőként tüneményes fenomén:  Kovács Patrícia ma-
gánbeszéde  katartikus csúcsra futtatja a produkciót.  Népéhez, hozzánk, akik megválasz-
tottuk: "úgy gondolom, hogy maguk nem az én népem, maguk az én főnökeim".  Nem a ha-
talom az övé, "semmi sem a miénk. ...mi mindent csak kölcsönbe kaptunk. Semmi sem a mi-
énk a világon, így el sem tudjuk veszíteni.  És ez a legnagyobb szabadság".  Gyönyörűséges
szózatát színészetének karizmatikus sugárzása hatványozza, kisszerű politikusainknak feltét-
lenül hallani kéne!
Köszönjük ezt a ritkaszép feltárulkozást, káprázatos munkát, de ne féljenek a kedves alko-
tók, szimpla színész voltukban továbbra is nagyon fogjuk szeretni őket.

Az Érik a gyümölcs talajvesztett népe számkivetetten bolyong Amerika földjén, a világvál-
ság és a nagybirtokok kialakulása elűzte őket földjeikről,  vándormunkásként tengődnek
farmról farmra.  Berzsenyi Bellaagh Ádám  rendezése hitelesen teremti meg  a remény-
telenség lassan ölő légkörét.  Szürkék a ruhák, lepusztult a környezet,  napról-napra ve-
getálnak a jöttmentek és az állandó munkások egyaránt.
Kiegyensúlyozottan erős az együttes, a legkisebb szerep is a helyén van. Széll Attila és
Brasch Bence még életerős munkás,  Chován Gábor keményen formált béresgazda, meg-
tűrt öregember  Bregyán Péter,  akinek legnagyobb kalandja  az az egy széplányos hét-
vége volt hajdan, még ha egyhavi bérébe is került.  Páder Petra a bezártságát szenvedő
fiatalasszony, féltékeny férjeként  Dékány Barnabás tenyérbemászóan hozza a kisebbsé-
gi komplexust ellensúlyozó agresszivitást. Az igazán kisebbségi néger, Stubnya Béla mes-
teri alakításában kásásra elváltoztatott hangon panaszolja sérelmeit.
Ebbe a színészileg nagyszerűen megteremtett közegbe érkezik  a kissé nyomott  Lennie
és az őt támogató fiatal George. Közös álmuk egy kis tanya, ahol nyulak, lovak között él-
hetnének a minden szükségeset megtermő földecske közepén. Nehéz eset a bivalyerős
melák, agyonsimogatja a szeretett állatokat,  de veszélyben van minden élőlény, aki tet-
szik neki. Ilyés Róbert totális átlényegüléssel nem is játssza: éli a jószándékú óriást, las-
sú indításai, félénk szünetei, a mosollyal felvillanó hirtelen megértések átélhetővé teszik
a szerencsétlen ember lelkivilágát. Túlzásmentes, gyönyörű munka, mely a félember mé-
lyén lappangó őstudatot hozza felszínre.
Böröndi Bence  energikus lendülettel, heves gyorsasággal jellemzi figuráját, érett és át-
ütő színészi munka. Sok arca van, magabiztos tempó, eleven gesztusok teszik érdekessé,
telitalálat minden mondat.  A két központi alak  eleve sikerre viszi a kiváló előadást, köl-
csönösen erősítve a szituációk hitelességét. Steinbeck hősei a régi nagy előadások mél-
tó folytatásában elragadó erővel kelnek új életre.
Berzsenyi Bellaagh Ádám és a Budaörsi Latinovits Színház fajsúlyos produkciója újabb
bizonyítéka az immár budapestinek számító társulat egyre feljebb ívelő páyájának.

Az író kölyökkutyakorában, viszkisüveggel a kézben:  Porogi Ádám  föntről pásztázza a né-
zőteret,  majd lassúdad kezdi elmondani ifjúkorának történetét.  A családi rémháromszög
csúcsán a rettenetes anya, szenvedői a kicsit nyomorék lány és a költői ambíciójú fiú.
Kováts Adél  életidegen álomvilágban él,  távoli rokona a Vágy villamosa Blanche-ának, fér-
je, akinek idősb Porogi Ádámra hajazó képe ott díszeleg a falon, elhagyta,  retardált gyer-
mekségbe megbúvó lánya úgy tűnik, örökre itt marad a nyakán, a fia meg legfeljebb raktá-
ri adminisztrátor.
Félelmetesen játszik ez a triumvirátus,  Valló Péter rendezése kivételesen példás, a hely-
zet kudarcos reménytelensége izzítja dialógjaikat. Érthetetlen, de elfogadjuk, hogy nincs
társaságuk, sehol egy barátnő, egy ember, egy család. Az ártalmatlan vacsorameghívás pa-
lifogó akcióvá fokozódik, Amanda  Benedek Mari sárga nárcisz estélyijébe öltözik, jelmez-
tervezői bravúr! Az esetlen Laura,  Lovas Rozi  apjának régi lemezeit hallgatja, szívettépő
nosztalgiával szól Duke Ellington Moonlight Serenad-je. Játszótársai csak a vitrinben sorjá-
zó üvegnippek, rettegve várja a látogatót, aki valamikor iskolatársa volt.
Nagy Dániel Viktor  karakteres lendülettel értetlenkedik a vacsorán,  kettesben viszont
váratlan ajzottsággal udvarol.  A lány felragyogó reményeit  bűnbánó mondattal töri szét,
pardon, menyasszonya van.
Az együttes színészi mestermunkával rajzolja meg a szituációkat,  páratlan intenzitással fo-
kozza a csalódás katartikus csúcspontjáig. Mindegyik figura nagyszerűen felépített, mégis
ki kell emelni a végül elmenekülő és íróvá váló Tom-ot.  A Kecskeméten zsótéri Angliai Ed-
wárd,  rusznyáki Hamlet:  Porogi Ádám  elementárisan hiteles alakításában  narrátorként,
fiúként egyaránt mágikus gyújtópontja az előadásnak.

2 0 1 7

Hogyan lehetne bármit is írni erről a három és fél óráról, mely után majdnem mentőket
kellett hívnom az adrenalin-, endorfin- és egyéb mámor-hormonok veszélyes túltengése
miatt... Sardar Tagirovsky  eddig sem fukarkodott bődületes meglepetéseivel, de a hat-
órás  Csehov és a disztingváltabban  igen eredeti  Úrhatnám polgár-hoz  képest is több
nagyságrendnyi ugrás. - Ilyen nincs! Ilyen még nem volt, - (reméljük, még lesz!!!)
Az emlékezetes gyergyószentmiklósi Figaro-hoz hasonlóan itt is Rossini kezd, ám most a
teljes nyitányt végig hallgatjuk,  miközben a személyi titkárrá vedlett furfangos borbély
rugany-gipszbe teszi a lábát,  úgy sántikál be  Dobre-Kóthay Judit  két futószőnyegből,
fénykapukból álló, a végtelen háttérbe nyúló, racionálisan geometrikus díszletébe,  mi-
közben titkos zugolyokból vészjóslóan ketyegnek az őrült nap másodpercei.
Húsz év múlva:  Schnell Ádám,  szül. Almaviva gróf  a globális befolyással bíró  Éden Vál-
lalat elnöke formás kis videóban mutatja be Nemzeti Nagyszínházát. Megismerjük a sor-
ban a szereplőket,  Beaumarchais figurái  könnyedén illeszkednek be a multiszférába, a
hoppon maradt Bartolo agykutató lett,  de a szürkeállományt újabb tudósok is erősítik:
Szabó Sebestyén László, a MI és az álmok tudora,  Szép Domán.
Mert  Sényi Fanni és a Rendező  totálisan átírták az anyagot,  a világmegváltó technika
témája, azokkal a mindent tudó androidokkal több mint felét elfoglalja a textusnak. Így
a cselekmény, a konfliktusok, szituációk egészen más fénytörésbe kerülnek, a mi törté-
nik?, kivel és miért helyett a Hogyan? kap fenomenális hangsúlyt.
A tüneményes  Barta Ágnes  tőr-ről metszett éleslátással  lép színre,  nem lesz könnyű
prédája a grófnak, de még Figaronak sem. Fegyvert szegez a vőlegény mellének, cselek-
vő résztvevője lesz a cseles játszmáknak.  Formátumos alakításában  Kristán Attila  a so-
kat megélt sevillai borbély bölcsességével fűszerezi még mindig fürge észjárását.  Kit ér-
dekel a kisszerű hatalmi ármány, amikor a második felvonásban a Mesterséges Intelligen-
cia-kutatásban élenjáró világcég vezetői értekezletét figyelhetjük, ahol azonban jellem-
ző módon nem történik semmi, "csak" Bach d-moll toccata és fugája szól...
A lenyűgöző Android-Gésa,  Szabó Nikolett  mennyei lassúsággal celebrálja a japán tea-
szertartást,  forral, kever, öntöget  a negyedórás ceremóniában, egyetlen csészényi az
eredmény,  Söptei Andrea, a bioszoláris építész türelmetlenül kiált fel: "de hát újrakez-
di!". - bizony, végig kell várni  a második főzetet is.  Berettyán Nándor,  a szerelme szár-
nyán méregdrága darutechnikával  festett egekbe szárnyaló  Cherubin közben a Grófnő
budoárjába settenkedik. A kielégítetlen Rosina előtt felsejlik a szerelmi gyönyör lehető-
sége, az apród gitárkísértetével  egyre fokozódó ujjongó-áriával futja stadionnyi köreit,
Szűcs Nelli  végre színészi nagyságához  méltó szerepben bizonyíthatja  páratlan alkotó-
képességét.
Szokatlan tempó,  szokatlan feladat,  mégis összefogott egységben játszik a teljes társu-
lat.  Nagy Márk, mint kísérteties mindent látó android, a kecses élességét most először
megmutató Fanchette:  Katona Kinga és az imponálóan érett játékkal triumfáló  Bordás
Roland  egyenrangú erősségei a nagyszerű produkciónak.
Gyűlölöm az elburjánzó színpadtechnikát, első legjobban a Nemzetiét, de itt mindennek
oka és értelme van. A 14-es süllyesztőből talár, a 32-esből paróka emelkedik a botcsinál-
ta bíró beöltöztetésére, a castingon elvérzett a húzónév Trill Zsolt, de még maga a ren-
dező úr is!, - Rácz József lett a befutó, aki parádés jutalomjátékában még Hamlet nagy-
monológját is elmondhatja.
Nagy Bianka  frappáns  Susanne-montázsában  az ezerarcú  Barta Ágnes-ben gyönyörkö-
dünk,  a finálé himnikus emelkedettsége  bravúrosan tetézi  az est folyamatos csodáját.
A szerelmespár delejező lassúsággal közeledik a távolból, őrült fények cikáznak, Katona
Dávid  elektronikával ritmizált,  bátran diszharmonikus zenéje fortissimóvá tágul,  a hát-
térben a boldog násznép táncol, a színpad az érzelmek tengerén szó szerint! hullámzik.
Fenséges kép, melynek kontrasztja a bohócmaszkos  Kristán Attila  tragikus visszaemlé-
kezése.
Sardar Tagirovszky  Figaro házassága az utóbbi évek legeredetibb remeklése, szuperno-
va a magyar színház szürke egén.

Jó régen volt már a Centrál-ban, igencsak nagyon tetszett,  de ez most nagyságrenddel
erősebb!  Négy egyenrangú,  elképesztő énekes-színész  tucatnyi szerepváltással, a mes-
teri textus Harangi Mária briliáns rendezésében. Műfajtól függetlenül ritka az ilyen pro-
dukció, melyben mind a húsz jelenet egyenként bravúros!
A fantasztikus játszók  jelenetenként  más-más alakot öltenek.  A Centrál újonca,  Ódor
Kristóf  megszállott golf-őrült,  majd kétbalkezes lúzer teniszben,  udvarlásban egyaránt,
ám a végkifejlet nyűgös szexelésében Batman-alakban bizonyít.
Ágoston Katalin  rámenősebb,  a bor mellé óvszert is hozat az első randira.  Kettősük az
öregkori temető-képben is csúcsra jár, a kitűnő énekléshez éretten egyenrangú színészi
alakítások párosulnak.
A hajdani Ájlávjú sztárja, Balogh Anna most még áthatóbb, félelmetes muzikalitással ural-
ja a teret: kőszívű oldalborda, racionális menedzsernő, végkimerült háziasszony a hitvesi
ágyban, pikírt anyós, suta örömanya:  mindegyik alakja miniatűr remeklés. Társkereső vi-
deo-monológja egészen biztos  Nagydíjat nyerne a Cannes-i egysnittes  premier plán-kis-
filmek kategóriájában!
Először, mint filmnézés közben sírógörcsöt kapó ál-macsó kápráztat el,  aztán a házastár-
si lét purgatóriumát mutatja be.  Vári-Kovács Péter böhöm plüssmacival táncol, megszál-
lott úrvezető,  mimikában, humorban  gazdag színpadi létezésének tetőpontját  a "mégis
szeretem"-dal költői piánójában éri el.
Harangi Mária rendezése a pompás dramaturgiájú jelenetek mindegyikét egyedien emlé-
kezetessé tudja tenni, találóak a karakterek, lüktet a ritmus, a fragmentumok lendülete-
sen összeforrott egységet alkotnak.  A hátfalon időnként átsejlő  háromfős zenekar:  he-
gedű, bőgő, zongora, tökéletes akusztikai teret biztosít.
Kisebb színpadon még erősebb lett,  bizony kell az a szusszanásnyi szünet a komikumban,
tapsos számokban bővelkedő  első rész után. A Nagy Négyesfogat páratlan remeklése, a
felfelé tartó  Centrál Színház  újabb tartós sikere!

Először tavaly ősszel láttuk, egy mámor volt, egy nagy élmény.  Nem sikerült akkor megír-
ni, újra néztük most januárban,  nem kellett volna.  Szétesett, szörnyű előadás.  Így már
NEM AJÁNLJUK!!! A kétféle benyomásokat valahogy próbáljuk összegezni.
Ghelderode  szélsőséges darabja a világháború szörnyűségét szembesíti Ferenc szeretet-
vallásával.  Gyöngécske párosítás,  különösen a hosszú lére eresztett szenteskedésekkel,
a Halál allegorikus megjelenítésével. Bávatag jelenetek váltakoznak erős képekkel.
A nyitó kocsma-képet  Nagy-Kálózy Eszter és Tompos Kátya  minősíthetetlen ordítozása
rombolja szét.  A mostani előadásban  sajnos még  Bakos-Kiss Gábor  is csatlakozott ripa-
csériájukhoz. Később mindhármuknak vannak szép pillanataik, ez a kezdés azonban érthe-
tetlan, megbocsáthatatlan.
A bírósági jelenetben Vati Tamás Bíró és Gombai Szabolcs csendőre bizonyítja a táncos-
színészek  feltűnő alkalmasságát, míg  Fehér Tibor  bravúros ügyvédi kettőzésében reme-
kel. A szünet utáni mennyei rész sokszor esetlenül unalmas,  talán csak a madarak tánca
az egyetlen említésre méltó mozzanat.  A hamis pátosz,  a hazug ájtatoskodás a jellemző,
melyet csak  Krausz Alíz  Láz-szólója és  Samantha Kettle  Szorongás-víziója színesít.
Pompás a homokanimációs  farkas- és ördög-sztori,  az első alkalommal hatásos halál-kép-
be most nem érvényesül  Bakos-Kiss Gábor  máskor erőteljes éneke,  megváltást a befe-
jezés színpad a színpadon jelent. A kiemelkedő  Fehér Tibor  mint speaker konferálja a
mindenre gyógyírt hozó demokrácia eljövetelét, erős textus, látványos tánc.
Ne legyünk igazságtalanok: az Isten trónján ülő  Nagy-Kálózy Eszter végre csodálatosan
emberi hangon szólal meg , maradéktalanul érvényesül  Cziegler Balázs díszlete és világí-
tó fehérségben  Berzsenyi Krisztina gyönyörűséges  jelmeztára, Tompos Kátya megrázó
bluese unikum.
Ellentmondásos a szöveg, fantáziadús  Bozsik Yvette  koncepciója. Egymástól fényévnyi
távolságban lévő elemeket komponál  merész egységbe.  Nagyon összetett,  igen nehéz
produkció. Nem lehet csak kéthavonta játszani! Ezek a szórványos előadások csak halvá-
nyan emlékeztetnek az eredetir: ebben a formában nem szabad megnézni.
Higgyük el, hogy az induláskor valóban az Évad jelentős összművészeti teljesítménye volt.

A.T.Jensen  feledhetetlen filmjét  Kovács Krisztina és a rendező  kongeniálisan adaptál-
ta színpadra, így is akkorát üt, mint tíz éve az a megkerülhetetlen remekmű.
Pater Sparrow, aki az Iván, a rettenet-ben a végtelen világűrt varázsolta az aprócska szín-
padra, most hasonló bravúrral a hírhedt almafa árnyékában néhány négyzetméteren sűrí-
tette egybe az ebédlőt, nappalit, a templombelsőt és Ádám  Hitler-képpel ékes szobáját,
de még az oldalfalból kiugró benzinkútra is futja heveny alkotóerejéből.
Tarkóján a náci jelszó "Gott mit uns" és a horogkereszt díszeleg, háttal állva is bődületes
agresszivitást sugárzik,  Pál András tőmondatos tompaságból fokozza aktívan gondolkodó,
pozítivan cselekvővé  robusztus figuráját.  Végső fokon ő az egyetlen normális ember itt,
ahol  Schneider Zoltán zabálógép tolvaja,  Bálint András, a hajdani lágerrém és a helyét
sehogy sem találó  Radnay Csilla vegetál. A szerető megbocsátást gyakorló pappal vívott
párharcban mégiscsak a normalitást képviseli, rámutatva az önámításba menekülés hiába-
valóságára.
Mert Iván lelkész rettenetes sorsának foglya, elviselhetetlen veszteségeit a képzelet má-
konyával enyhíti,  az ő kisfia igenis futkározik,  játszik az udvaron,  úgy beszél a súlyosan
fogyatékos gyerekhez,  mintha az értené  amit mond.  László Zsolt lenyűgöző energiával
hozza a mindenre mosolyos megértéssel reagáló földi szentet,  egy szürreális jelenetben
őrült fantáziája megeleveníti  a félrebicsaklott fejű nyomorékot.  Újvári Milán  akrobati-
kus tánclépésekkel játssza be a színpadot, kissé hosszú ugyan,  ám hatása alól senki sem
vonhatja ki magát.
Ezt éreztük  az egyik legnagyobb  magyar oratrisz,  a testetlen árnyként  állandóan jelen
lévő   Csomós Mari  Jób-monológjánál is, melyben az egyenletes deklamáció  drámai ere-
jét  mütyüröző megállások  szabdalták szét.  Gazsó György  doktorának kiélt racionalitá-
sa nagyszerűen érvényesül,  ahogy  Kelemen József  gárdaparancsnoka is  keményen di-
rigálja bőrfejű legénységét, amelyet  Hajdú Tibor, Konfár Erik és Vilmányi Benett jele-
nít meg tucatnyi egyéb epizódszerep mellett, még közbeszerzési bűnöző is van köztük...
Kiemelkedő színészi munka  Rusznák András  Khalidja, fojtott szavai éles kontrasztot ké-
peznek háborús precizitással szakszerűen célzott lövöldözéseivel.
Szikszai Rémusz adekvát tempóban pergeti a játékot, kidolgozottak a helyzetek és a ka-
rakterek,  egységes képet mutat a stílus. A végén billen meg kicsit az egész,  egy sérült
helyett csapatnyi  Baltazár Színházas  jön be üdvözült képpel és többször elénekli az ob-
ligát Öröm-ódát. - Rendben, de ennyire bántó hamissággal?!?  Ám ez sem változtat az elő-
adás elementáris hatásán. Igazi élmény azoknak, akik látták a filmet, hát még olyanoknak,
akiket először vág fejbe a meredek történet izgalma és igazsága.

Afrikai csecsemő születik,  bantu koreográfiával dalra is fakad:  "Apám kun, az anyám szé-
kely, így lettem én magyar néger!"  A gyanús migráncs,  Blahó Gergely  aztán cirkuszi ki-
kiáltóként konferálja be  Szabóné Hajagos Bettina nőimitátort, aki babázás, főzés, takari-
tás, na meg a férji pofonok után bevásárló-szatyros súlyemelőként is bemutatkozik.
Zoroaszter Leó, a fradista erőművész büszkén sorolja edzéstervét: "pénteken súllyal gyú-
rok... stb,  a végén megkérdi: " értették egyáltalán?!? - újra kezdené, de kipenderítik. A
konferanszié teljes csöndet kér, hiába, a pisszegéseket találékony gesztusokkal hessege-
ti el.  Kovács Vanda  songja,  Szemenyei János  nagyszerű zenéjével, kuplétól soulon át
blues-ig ível, lebilincselő muzikalitás, szárnyaló orgánum.
Buflakár Béla az ember, aki nincs.  Az ÁBC Á-ja és Zs-je között a középszer K-ját képvise-
li, noha ezen a betűn osztoznia kell  egy hajdani "K." úr-án.  Egyhangú unalom-monológjá-
ban  Kaszás Gergő  a jelentéktelenség végtelenül izgalmas himnuszát zengi, bizonyítván a
nemes textus magasrendű humorát.
Tasnádi István  műfajilag is eredeti darabjának nem volt sikere a hajdani, szedett-vedett
Krétakörös bemutatón, ám  Tasnádi Csaba  rendezésében folyamatosan táguló mélysége-
ket mutat. A varieté-jelenetecskék  valós emberi szituációk hordozóivá fejlődnek,  az im-
már elvált Szabóné... hát nem éppen Buflakár úrral randevúzik?!? Tétova ismerkedésüket
tudattalanjukban burjánzó fantázia-képek tagolják. A pipogya Béla rakparti gyilkosságról,
a rámenős asszonyság szexis buliról ábrándozik. Táncolnak is veszettül, micsoda tangó!!!,
hogy aztán ismét szolid kéz a kézben tárgyalják meg közös jövőjüket.
Az író jelenidőbe exponálja szövegét,  Némedi Árpád Hunyadi János-songja az életveszé-
lyes muszlim betörés ellen agitál,  kellene már  egy igazi népvezér,  mert "Hordák felénk
menetelnek, S Brüsszelben csak csipkét vernek?"
A házaspár békés estéjébe snájdig köztisztviselő tör be,  számonkérve egy ötven év előt-
ti abortusz elkerülését,  amelynek eredménye Buflakár Béla megszületése lett. Az Iones-
co-i abszurd tragikus magasságokba röpíti az előadást, nemrég még harsányan vihogtunk,
de bizony itt torkunkra fagy a nevetés.
Az utolsó jelenet visszahoz a kispolgári létbe, a kislé megjavult macsó Erőművész hazatér
a családjához, a Bio-Karácsonyfa alatt nosztalgikus slágerrel, térdenállva kér bocsánatot.
Egyre zajosabb ünneplésbe csap az ének, a csodálatos kvartett közös rockos tapsba szé-
díti a teljesen elvarázsolt publikumot.
Kovács Vanda, Blahó Gergely, Kaszás Gergő, Némedi Árpád  Nagy Négyesfogata, fittyet
hányva a műfaji korlátokra,  all round színész-csapatként  bravúros produkcióval bővíti a
Pinceszínház  repertoárját.

Eredeti forrásmunkák alapján úgy írta meg, mintha a költő vallana pszichiáterének. Meg-
alkotta a színpadi megvalósítás koncepcióját és eljátszotta saját rendezésében,  Vecsei
H.Miklós  háromszorosan egyéni monodrámával lepett meg.
Elegáns öltönyben,  objektív visszaemlékezésként beszél a gyermekévekről.  Súlyos kont-
raszt: Halott testvérek, a Mama egyedül a három gyerekkel, napi 12 óra a teknő mellett,
mínusz húsz fokban az akkor Széll Kálmán-nak hívott Moszkva-téren,  táblával a nyakban:
"Mosnék!!!". Egy ágyban alszanak négyen, anya keresztet rajzol az elalvók homlokára, né-
ha belealszik, csak a függőleges szárat simogatja oda.  De szereti, ami később annyira hi-
ányzik, Öcsödön a veréssel nevelő álszülőknél, majd a kamaszévek érzelmi káoszában.
Vecsei Kinga Réta  szűkös albérleti, vaságyas, tenyérnyi ablakú terében a kimondott sza-
vak keverednek a költemények soraival. Az átmenetek alig észlelhetőek, a textus szerves
egésszé épül.  Kevés a játék, a hangsúly teljesen a szövegre koncentrál, természetes hi-
telességű a stílus. Az érlelődő tragikum előjelzései a váratlanul bemorduló brutális hang-
zatok.  A két nővér hozta szerencse,  gimnázium, Ady és az első verseskötet,  öngyilkos-
ságok és szerelmek.
Sűrűsödik a dráma, indulatos kitörések,  törik az ablak, a lavórban koszos víz csobog. Vé-
res vezeklőinggé foszlik  a puplin-elegancia,  bomlik az arc harmóniája,  kiábrándult dep-
resszió,  a "Harminchat fokos lázban égek" kétségbeesett segélykiáltása.  Egyre nyomasz-
tóbb a négy fal magánya,  Vecsei H. Miklós  szimpatikus fiatalemberből  hitelesen lénye-
gül szánalmas pszicho-ronccsá.  Tükörfallal zárul be a rivalda a nézők felé, szembenézhe-
tünk kétségeinkkel, felfogható-e a tragikus sorsból táplálkozó önpusztítás  páratlan ere-
jű verssorokból, gyönyörködhetünk-e a halálút rettenetében?
A játékvonat egyszer már  megállt sínekre hajtott fej előtt, "valaki száz méterrel  előbb
már öngyilkos lett, de a szerkesztőségi kollégák kötelesség/le/tudó látogatása után, sa-
ját elhatározásból vetődik az ütközők közé.
Viszolyogtam  a pszichoanalitikus vallomások kiteregetésén,  hiszen ahhoz nem kell nagy
költő, bárki szabad asszociációi a díványon teljesen hasonlóak. A Mondjad, Atikám! meg-
közelítése viszont valós és elfogulatlan.  A zseni pusztulása az Ember Útjának tizenhárom
stációja, elementáris színpadi vízió, írói, rendezői, színészi mestermunka.

Bizony csalódik  aki balladás szavallatokat várt, de ilyen ízes kóstoló után talán kedvet is
kap a kortársibb színházhoz.  Szilágyi Bálint  minidrámákat formál  Arany örökbecsűiből,
már az első pillanatban megfog  Márkus Sándor  vízből nőtt halas terebélye,  na meg az
ellenfényben vakító hófehér estélyis négy úrhölgy...
Könnyű préda a Szondi két apródja, eleve ki vannak osztva a szerepek: elbeszélő, a két
fiú dicsőséget zengő éneke-átka és az édesszavú csábító:  "Ali dús, Ali jó", - kész színda-
rab! Az Ágnes asszony a megbocsátás sugallja, (nagy szükség lenne ma  nekünk is erre!),
Kovács Adél elévülhetetlen büntetésként véres leplét mossa, mossa, "Oh, irgalom atyja,
ne hagyj el".
A Vizes VéBé Karnyóné-s hatásai gyűrűznek tovább  a galambóci Duna-ágban,  Iron Lady
mezben Rozgonyiné, lánykori nevén  Sodró Eliza  küzd a gályán, "Én, én hozom, gyönge
asszony, /Hajómat az éjben: /Ülj fel uram, Zsigmond király, Te is édes férjem!"
Groteszk, ironikus elemek ellenpontozzák a fenséges sorokat, amikor a halott "szép sze-
retője, titkos arája,  Kund Abigél lép a tetemhez és "pirosan buzog a vér",  kaktusszerű
plexi-bábú fújódik dagadtra a sírból,  később meg szürkészöld  cseh hullaként imbolyog.
Nem blaszfémia, hogy nagyokat derülünk a majdhogynem slam poetry-s kínrímeken, (ér-
zek - lészek, Cselényi - cselédi, volna feszŰlet - ünnepet Űlet),  ám ez cseppet sem sér-
ti az elképesztő gazdagság áradását. És micsoda sorok, micsoda képek!  "Liliomról pergő
harmat, /Hulló vízgyöngy hattyú tollán".
Csehül áll a szegény csehek szénája, hiába gyilkolászták halomra a Rozgonyi püspök egri
borától bekábult vitézeinket, egyszem leányka "marÓkkal" víva, verekedve  sok pribéket
levágott egyenetlen harcban, majd a magyar-lengyel pá-brátánkik öldösik őket halomra.
De a Bécs büszke várából békekövetségbe induló Rákóczinét is  egy érdemes cseh kém
kagylózza uszonyát verdeső röpülő cápa képében.
1850-ben íródott A honvéd özvegye,  Petőfire utal, ("Ha eltiport testemen át, /Diadalra
száguldanának /A harci fújó paripák",  Józsa Bettina átszellemült szavai szólnak: "Eldob-
tad a tiszteletes fátylat... és nevemet", a menyasszony "...feled, feled, feled",  Kertész
Endre  többszólamú csellózenéjére szilaj táncba csap a jókedv.
Gyikos ara, török bég, Rákócziné: az ezerarcú  Lovas Rozi  a Képmutogató  énekes his-
riában az alulházasodott úrilány történetét meséli. apja kopókkal űzi el, belehal, a zord
vadonban temetik el.  Spiritiszta szeánszon megjelenik az írása: "Én, Verón", apácafőkö-
tőben a szellemalak idétlen halott csecsemőjét hozza.
A nyitó Zács Klára ballada  megzenésítve zárja az estét.  Bánk bánra rímel a történet, a
henye királyfi meggyalázza a lányt, a bosszúálló apát levágják ugyan,  de a királynő négy
ujja is áldozatul esik. Szörnyű a büntetés hetediziglen: "Piros vérem hullásáért /Minden
nemzetségét!".  A gyönyörűséges  Négy Dáma  a nézők felé fordulva énekli:  "Isten óvja
nagy csapástól /Mi magyar hazánkat!".
Az Arany-évfordulós produkciók között  Szilágyi Bálint-é a Radnóti-ban a legeredetibb.
Színarany: 24 karátos.

Hegedűs D.Géza  Claudiusként húsz évet fiatalodva, bohém fürgeséggel élvezi friss hatal-
mát,  esküvői lakomáján  szól a tucz-tucz, szól a csűrdöngölő, parádés alakítását meggyil-
kolt bátyja Szellemének megjelenítésével tetézi.
ifj. Vidnyánszky Attila  Hamletje első pillanatától uralja a színpadot, lenyűgöző energia,
kérlelhetetlen hitelesség,  permanens lendülettel  fut, ugrik, vetődik, akár életveszélye-
sen is.  De elképesztő színpadi munkájában  mégsem ez a lényeg:  támadhatatlan intenzi-
tással hozza  a családját, az udvart és az egész bűzlő Dániát gyűlölő,  bosszúra predeszti-
nált, még majdnem kamaszt.
A kétórányi első felvonásban  sistergően szárnyal  Eszenyi Enikő  alkotó fantáziája, min-
den pompás ötletét  meg is tudja valósítani, nagyszerűen használja  Antal Csaba  díszle-
tét, a szituációk kidolgozottak,  jobbnál jobb karakterek sorjáznak.  Zoltán Áron  fürge
Guildensternjének méltó párja  a született alattvaló Rosencrantz:  Csapó Attila  hajbó-
kolva bizonygatja, hogy  akkor érzi magát szabadnak, ha parancsokat teljesíthet.  /Isme-
rős?!?/  A rendező felülmúlhatatlan gesztusa, mikor, ("mit néki Hekuba!),  a Színészkirály
Hajduk Károly-nak olyan textust ad,  melyben dermesztő félelemmel ismerhetünk rá or-
szágunk szörnyű jelenére.
Polonius  álomszerepében  Fesztbaum Béla  pengeéles deklamációval   feledteti összes
nagyhírű elődjét, az előadás csúcsa az Egérfogó-jelenet.  A királyi színházba a közönség
soraiból toboroznak nézőket,  ifj.Vidnyánszky Attila  porondmesterként bírja ovációra,
tapsra, de még szövegmondásra is  az egész publikumot/!!!/... és ez nem egy stúdiószín-
ház ez bizony 1200, azaz Ezerkettőszáz ember!
A szünetben,  az eszméletlen élményzuhatag hatása alatt tántorogva, magabiztosan állít-
hatjuk:  ilyen erős produkciót  még nem láttunk a Vígben,  de máshol is ritkán. - Olyat,
amely a törzsközönségen kívül az ifjabb generációt is bizton letaglózza majd.
Forgách András maivá fordított szövege delejesen inspirálja a korszerű megszólalást, az
újszerű közelítést.  A második részben esik a szint,  de ha ezzel kezdődne, nem panasz-
kodnánk, tovább él a shakespeare-i nyelv és dráma. Fölösleges tocsogások, fürdős ordi-
bálás után  a Nagy Vívójelenet megint csak földhöz vág.  Hamlet és Laertes,  a robbané-
kony  Orosz Ákos párbaja tucatnyi csörtében, folyamatos rohanásban, földön, vízen és
levegőben kelt végletesen borzongató izgalmat.  Aztán mindegy, milyen a vége, a többi
néma csend, elmúlhatatlanul vibrál bennünk  a csodálatos előadás tízezervoltos nagyfe-
szültsége.
Eszenyi Enikő  varázsos rendezése,  ifj.Vidnyánszky Attila  korszakos bravúrja az Évad
Nagy Eseményévé avatja a Vígszínházi Hamletet.

Uray Péter  dobott már nagyot a  Sepsiszentgyörgyi M Stúdió  Romeó-jával,  kaposvári
osztályának Romeó és Júliá-ja is emlékezetes, most 18 alatti artistaiskolásokkal alkotott
igen eredetit. Eljátsszák a legendás történetet szavak nélkül, fantasztikus artista-számok
ölelésében, melyek szervesen illeszkednek a drámai cselekményhez.
Szoó Regina  mosolygó Júliája lenyűgöző kötéltánccal igazolja  mindennel szembeszálló,
erős jellemét,  Fehér Ádám  rúdon küzd, vakmerően szaltózik, az égre emeli vállán a ha-
lott Mercutiót.  A feketébe öltözött társulat  feszített derékkal hozza  a rivalizáló Capu-
let és Montague famíliákat,  változatos alakzatokban lüktető közege az előadásnak.
A gumiasztalon  őrült tempóban röpködnek a fiúk,  előre-hátra, nyújtott testtel, zsugor-
ban forogva, hátról, mellről is indítva félelmetes ugrás-kavalkádjukat. A trapéz-munka, a
rúdtánc, az ikáriai elemek is megtalálják helyüket a szédületes produkcióban, miközben
a bál, a szerelem első perce, a végzetes párbaj képei töretlenül sorjáznak.
Kiss Judit Irina  csak a két szerelmest öltözteti fehérbe,  míg a gyönyörű Halál Angyala,
a levegőben  Kovács Lídia  sötét bíborban lebeg.  Kiválóan válogatott  élő zene teremti
meg az hangzó atmoszférát,  a fényhatások pontosan rajzolják ki a konfliktusok erővona-
lait.
A bosszúszomjas Tybalt,  Kardos Levente robbanékonyságát tripla-szaltója is jelzi, a pár-
bajban éri utol  kihívóan keresett végzete.  Arat a halál,  a vaksors szeszélye Mercutiót
öli meg. A poétikus létezésű  Biritz Ákos  előzőleg egy kézzel gurtnin lengve fagyasztot-
ta meg ereinkben a vért, ahogy távozik belőle az élet, himnikus szárnyalással emelkedik
a magasba,  utolsó erejével lassulva idézi bravúros pózait,  míg végül dermedten hull alá
a feneketlen sírba. Felejthetetlen, katartikus csoda.
Nem bíztunk a  Fővárosi Nagycirkusz  színházi lét felé való merész nyitásában, ez a min-
den ízében eredeti produkció remélhetőleg csak az első fecskéje az új évszaknak. Meg-
hódítja a fiatalokat, újra érdemes cirkuszba járni, a gyermekeket bevezeti a színház vilá-
gába, minden korosztálynak igazi élmény. És a vájtszemű kritika is boldogan fejet hajt...
Uray Péter és az artista-ifjak  káprázatos előadása  korszakos fordulópont a magyar cir-
kusz-, immár színház-művészet történetében.

Imádtuk az Első Anyám Tyúkját, noha a Második Rókabőr sokszor rosszat jelent, most mé-
gis  minőségi ugrással robbant a  Második Anyám Tyúk-ja!  Hat vadonatúj fiatal  sistergő
energia-kvantumokkal turbózta még feljebb a nagyszerű koncepciót.
Patkós Márton  sztentori hangja tajtékzik a Föltámadott a tenger vízének viharzó árján,
Dóra Béla  Bakonya Párizs, Nadányi Zoltán versével leselkedik: "Nők a tetőkön és semmi
sincs a nőkön", az éhes férfihad lézerpillantásai négerbarnára égetik a vágyott testeket.
De még Kókai Tünde is átütő Petri Örökhétfőjének Petőfi téri melody-jában: "Megyünk
az Agyrém-térre... Tün-tet-ni!"
Novkov Máté láttatni képes a konyhába beforduló Petőfit, Jéger Zsombor izgága Kassák-
ként önmagával felesel. Szegény anyám csak egy dalt zongorázik - Zsigmond Emőke Kosz-
tolányiban gyengéden lírai, Szép Ernő Ne hidd-jében kihívó imperativusz: "Isten légy, ha
nincs!", mint Psyché maga Lónyay Erzsébet kamaszosan szertelen, forró erotikája. Utá-
na az ágaskodó férfiasság kórusa döngöli a Weöres Rumba kákonyis "Bika, Biká"-ját.
A friss vér lüktetésében, a fiatalság izzó erőterében még inkább virul a régi gárda. Elmon-
dom hát mindenkinek - indít  Znamenák István, mélyről jöttek rideg keménysége recseg
Nagy Zsolt József Attilájában, a Születésnapomra is más Ficza István-nal, komor humorát
veszett düh hevíti.  Kerekes Éva  Szép Ernője mennyei mosolyú:  "Hová megy egy ákácle-
vél?",  Epres Attila  a párizsi nők hosszú sorát e-numera-lja,  Vajda Milán  lírai kolosszus-
ként negyvenéves Kosztolányi, avagy Petri György szikár Mosoly-a.
Gyanús, hogy Máthé Zsolt Nyelvtani gyakorlatait talán éppen a válogató Várady Szabolcs
költötte (?!?), nehéz ezt a derék Jókairól feltételezni.. Anno majd minden Pilinszkyt fej-
ből, illetve ("par coeur"), szívből fújtam, - úgy érzem, Pilinszky Pilinszkyt után nem lehet
másnak mondani. Mégis jó, hogy Pogány Judit hangján, letisztult egyszerűséggel megszó-
lal most és így még többekhez eljut: a gondolatok tonnányi sziklái "súlyos trappban" dö-
römbölnek a lelkek bezárt kapuin.
Láncra kéne verni Takács Nóra Dianá-t, hátborzongatóan rémít a Medvetánc félelmetes
Brumma, brumma, brummadzá!- ja, szerencsére a tündér i Für Anikó  elbűvölően áriázik
Határ Győző ismeretlen Üveggolyójában,  Csuja Imre  göcögve Futballistákat idéz,  hasra
vágódva figyelmeztet: "az a fontos, hová mész!", a Családi körben pedig aranyos helyszíni
közvetítést ad a bukolikus bájú falusi estéből, amit, hála az akkoriban még szigorú memo-
ritereknek, magában együtt dünnyög az egész közönség...
A rendező  Mácsai Pál  "fehérek közt egy európai",  a társulat fantasztikus produkciója
minket is egy kicsit azzá tesz.  Ezek már nem a kötelező versek , ezek létezésünk gránit-
alapjai, szavaikkal beszélünk, gondolataikból élünk. Ezt az előadást, csak bennünk muzsi-
káló, Hangtalan Könyvként visszük magunkkal Létezésünk Sivár Szigetére.

Hagyján, hogy az alap egy Hitchcock-film, melyből  Patrick Barlow  alkotott színpadi játé-
kot,  de az minden képzeletet felülmúl,  hogy az elképesztő sebességgel váltakozó jelene-
tek messze gyorsabbak a legmerészebben vágott filmnél is...
A kulcs a vetített díszlet,  amely az unalomig ismert  háttér-imitációk helyett egy pulzálva
pergő, animált képsort jelent. Látunk egy szobafalat, odaperdül ajtó, ablak, fogas kerül a
sarokba, pálma az asztal mellé. Utcakép, forgatag, parasztudvar valahol Írországban, avagy
röpülőgépes üldözés, melyben a gépágyúk lövedékeit a menekülő hős egy asztallappal há-
rítja... Hihetetlen szellemesség, káprázatos kreativitás, egy könnyen kezelhető, szinte élő
díszlet invenciózus alkalmazása. Horgas Ádám egyedülállót alkot, már ezzel megkerülhetet-
len értéket hoz létre, a zenei anyag és a színészvezetés  mestermunkává hatványozza ren-
dezését.
Lengyel Tamás  a krimikalandok hőse,  aki követhetetlen tempóban  száguldozza végig az
előadást,  minden reagálása ül,  minden poénja telitalálat,  bámulatos lendülettel és álló-
-futó-képességgel cikázik  a cselekmény középpontjában.  Lévay Viktória   már a legelső
képben rejtői stílusú kést kap a hátába, a továbbiakban több tucat nőalakot formáz, élet-
korra, társadalmi helyzetre,  karakterre való tekintet nélkül,  a felismerhetetlenségig más
és más formában, remekül.
Két virtuóz színész, Nagy Sándor és az extraklasszis  Szirtes Balázs másfél óra alatt 40 sze-
repet képes eljátszani!  Balra ki, sapka le, zakó fel, pillanatok múlva jobbról be, erőltetés
nélkül bizony nem is lehet azonosítani a játszót és ez így megy  sistergően ördögi folyama-
tossággal,  lélegzetvétel nélkül, lenyűgöző tempóban. Hihetetlenül bravúros kettősük szé-
dületes viharzása nem zárja ki a csattanós dialógusok tökéletes megvalósítását, a komikum
és az attrakció chaplini szintézisét alkotva meg. Bevalljuk, nem tudunk idézni, nem tudunk
semmit kiemelni  ebből az ötlet-cunamiból,  bármelyik jelenetet  bármikor úgy néznék bá-
mulva újra, mintha soha nem láttuk volna...
Külön ki kell emelni  a háttérben dolgozó kellékes-öltöztető-díszitő csapatot, melynek pa-
rádés összmunkája egyenrangú értéke a nagyszerű előadásnak.  Dicséretes, hogy a finálé-
ban bekukkantanak egy pillanatra és így learathatják  a lelkes közönség vastapsát!  Nem is
akar véget érni az ünneplés,  amire a játszók ír-sztepp paródiája  még jócskán rátesz egy
szívlapátnyit...
A Játékszín egyre több alkotással tör be az élvonalba:  a 39 lépcsőfok Best of 2017!!!

Ötszemélyes bravúrdarab hatalomról, diktatúráról,  a bennünk rejlő uralomvágyról, - víg-
játéki formában.  Hajdu Bence játéktere ötletes, csak a pincefalak túl frissen pirosak az
alagsori állapotok ismeretében. Ám a játékkedv vehemens élénkséggel virul,  Cuki alvilág
lumpen,  Ilyés Róbert pisztolya szinte a falba lapítja a rémült társaságot.
Kicsit lassúdad indul, sok a szöszmötölés  a Gothai Almanach körül, csak  Böröndi Bence
bárkinek aláfekvő,  izgága alattvalója élénkíti a tempót.  A proletárdiktatúra azonban vá-
ratlanul véget ér,  visszaáll a régi rend,  Szemán Béla  csökött arisztokratája  dühödten
szónokol fajról, nemzetről, konszolidációról.  A töltött fegyver visszaköveteli a földet, az
elorzott zsebórát és az ősi dicsfényt.  Ahogy azonban  a nép egyszerű fia kapja kézbe, a
furmányos úri beszédet felváltja a "teringettét instállom".  Bregyán Péter  lubickol a po-
énok özönében, vastagon népiesíti el a szellemes textust. Népdal helyett Hajmási Péter
és a Kombiné, kombiné az ő nótája, a megfélemlítettek fergeteges tánccal vidítják.
Frigyesi András  legapróbb lehetőségét is kihasználja  Görgey Gábor szövegének, érzék-
letes karaktereket rajzol fel, találékonyan használja ki a színpadteret.  A Méltóságos Úr,
a Vadparaszt és a Hóttproli után  a Doktriner Értelmiségi is megkapja a magáét,  Chován
Gábor is csak a "humánus kegyetlenség" közegében tud gondolkodni, ha pisztoly akad a
kezébe. Csak a pompásan komédiázó, higanymozgású Böröndi Bence K. Mü-Müllere nem
kap lehetőséget, de hát ő mindig is leginkább alattvalókánt érzi jól magát.
Végül kiegyezésféle jön létre, (sajnos, csak a színpadon),  a felek színlelt egyenlőséggel
kerülgetik az életveszélyes tárgyat, óvakodva hagyják el rabságuk helyét. A tapsrend vé-
geztével megint kimennének az ajtón,  de az most már Zárva Van!  Meglepő fordulattal
folytatódik az örök játszma...
A hajdani Madách Színház-i bemutatón, /véletlenül?/, Nyitva!!! maradt itt az ajtó, a né-
pi keresztmetszet kénytelen-kelletlen kisétált a szabadságba.  Ahogy aznap, véletlenül?,
éppen beszakadt a Berlini Fal!
A Budaörsi Latinovits Színház  Frigyesi András rendezte új komédiájával pedig a Buda-
pest - Budaörs közti fal omladozik tovább...

Friss szelek, új arcok, fiatalok! Alaposan rákapcsolt az évi rendes Textúra, a képek régi-
ek,  ám az írók, rendezők,  színészek, tervezők  egytől-egyig újoncok  az irodalmi képes
színházban.
Szalontay Tünde és Terhes Sándor  a jeges klímával ádámkosztümben küzdve is pompás
paródiát  rittyent  az  iszonyatosan rossz  "Főúri pár mint Ádám és Éva"  förmedvényre.
Csernus Tibor még ma is avangárd Újpesti rakpart-ja  Németh Gábor-t ihlette frappáns
kádár-kori jelenetre,  maga a festő gyötrődik  Adorjáni Bálint  képében az útlevél-cen-
zor  Fillár István  inkvizíciós szívatását állva.
Szabó Borbála  visszafordítá az idő kerekét,  a nagymama pelenkájától jut vissza a pólyá-
séig,  Kiss Diána Magdolna  anya és lánya életútjának  összes stációját  villanásnyi átala-
kulásokkal jeleníti meg.  A Turini Százak képét   Csőre Gábor  trikója hátán hordja, tör-
ténetüket  Kemény István  bontja ki  Bihari Sándor falusi zsánerképe alapján. A trendi
filmes hazaffyas agitkát prezentál,  maga Kossuth Lajos is  lánglelkű beszéddel száll be a
Filmalap meggyőzésébe.
Vámos Miklós megduplázza  Benczúr Gyula Olvasó nő-jét, a képmás dalra fakad, az élő
énekelve kontráz Kákonyi Árpád Rossini-s zenéjében. Bagossy László rendezése Szávai
Viktória és Ódor Kristóf  komikus duettjével igazi csemege!  Sodró Eliza  robbanékony
hévvel sziporkázik  Szvoren Edina  slágfertig vasúti monológjában, a közönség is besegít
a vőlegény és egy szúrósszemű asszonyság megszemélyesítésével.
A pálmát  egy ízig-vérig fiatal csapat viszi el:  a színiegyetemista  Walters Lili  rendezése
Nagy Koppány Zsolt  ideggyógyintézeti élet alatti képe  Kovács Krisztián-nak  kínál pa-
rádés lehetőséget.  Kúszva-mászva,  tajtékos révületben  cikázik fel s alá  Farkas István
Séta a víztoronynál  képe előtt:  mestermunka!
Ahogy az egész idei  Textúra  az energikus csapat nagyszerű teljesítménye.

Jómódú úr a tolószékhez kötve - életerős, ingyenélő vagány: furcsa párosítás. A filmen már
jól ismert,  Eric Toledano és Oliver Nakache jegyezte történetből  Horgas Ádám készített
színpadi játékot, díszletet tervezett, zenét is komponált hozzá.
Az arisztokrata  Philippe  ápoló-segítőt keres,  sorra jönnek  a szakértő jelentkezők,  ám ő
egy nagyon oda nem illő, kemény prolifiút választ.  Komikus jelenetecskék,  hétköznapi szi-
tuációk révén ismerkedik a társadalmilag egymástól fényévnyi távolságra lévő két ember.
Vadász Gábor  erőteljes kiállású, energikus legény, lop is, csal is, ügyes trükkökkel evickél
az életben. öladatát jól végzi, vidám talpraesettsége elnyeri gazdája figyelmét.  Utcai múlt-
jából súlyos adósság terheli,  egy értékes műtárgy szemfüles eltulajdonítása  megoldást kí-
nál.
Szirtes Balázs  súlyos nagyfőnöke orgazdának is kiváló, de előbb-utóbb kiderül a disznóság,
valahogy vissza kell szerezni  a lopott holmit.  Jó, ha valaki úgy tud festeni,  hogy mázolmá-
nyát avangárd szenzációként veszik meg, kis szélhámosunk pénzügyi egyensúly egyből hely-
reáll.  Hirtling István  öregurát szerelmi vágyak gyötrik, levelezés útján keres partnert, vé-
gül ő is megtalálja titokzatos imádottját.
Horgas Ádám  apró momentumokból építkező rendezése töretlen lendülettel vezeti a cse-
lekményt, ülnek a poénok, pontosan kidolgozottak a szituációk.  A humor oldja az ellenté-
teket, egyre inkább egy szép emberi kapcsolat kialakulásának örülhetünk.  Hirtling István
példás önfegyelemmel,  hitelesen formált játékkal éli mozdulatlanságát,  szellemi energiái
fonódnak az ellenpólus Driss, a fantasztikus elánú  Vadász Gábor  heves aktivitásával.
Sugárzóan elegáns ápolónőként, a régen látott, nagyszerű  Szölöskei Tímea  szerez emlé-
kezetes perceket. Az együttes összmunkája tökéletes, a két főszereplő bravúrját támoga-
tó környezet teszi lehetővé.
Lehet, hogy ziccer-darab,  de végtelenül emberi, az együttműködés, az együttérzés brilli-
áns kamaradarabja.  Persze, hogy szórakoztat,  az se semmi!,  de rólunk szól és nekünk. A
Játékszín  Horgas Ádám  munkájával újra bizonyítja életrevalóságát.

Tagadják népek, nemzetek, bajnokok és a szegény hiszékeny nézők:  de mindenki tudja,
hogy ez a dopping-dolog valahol nagyon nem stimmel.  Jonathan Maitland  nagy érdeme,
hogy belenyúlt a darázsfészekbe,  sajnos, csak komótosan hömpölygő, feszültség nélküli
darabot tudott alkotni. Nincs igazi konfliktus, így katarzis sem. Nyilvánvaló, hogy minden
élsportoló vállalja az ismeretlen szerek használatát a siker és a pénz érthető vonzásában.
Nem tudhatjuk a kockázatot,  a szülők reménykedve  dobják gyermekeiket  a húsdaráló-
ba, az edzők, vezetők meg mit törődnek a károkkal.
A textus gyengéit azonban  kimunkált rendezés és nagyszerű színészgárda feledteti. Már
a színpadkép remek:  Ondraschek Péter  ovális keretezése pompás játékteret biztosít a
dialógok és a pantomimikus sportesemények számára.  Meglepő a zenei anyag, operaári-
ák sejtetik a lappangó tragédiát. /Persze csak a vájtfülűeknek, hiszen kevesen ismerik a
halott kisgyerek-siratót Boito Mefisztofeles-éből/.
Ficzere Béla  WADA-nyomozóként sikeresen érzékelteti a dopping-laborok után kullogó
tiltások hatástalanságát. /De mi már tudjuk, hogy az évek múlva listára kerülő drogok mi-
att,  hála a nyolc évig tárolt mintáknak, sorra buknak a szerencsétlen bajnokok, jórészt
a rövidtávfutók között is, ahogy a jelen úszócsodáit is rövidesen utoléri a végzet/.
Ellenlábas újságíró  Nagy Dániel Viktor,  ráadásul érzelmi károsult,  vívódásait kitűnő já-
tékkal jeleníti meg.  Sztarenki Dóri  imponáló fizikummal, elemi igazságérzettel képviseli
a fair play-t, nem tehet róla, hogy íróilag hiteltelen: élsportban maradni ma már csak til-
tott módszerekkel lehet.
Ullmann Mónika  finomhangolású manipulátor. Taktikusan keríti be áldozatát, a verseny-
ző neki karrierjében  csupán fogyóeszköz,  ahogy áldott emlékű sportorvosunk mondta:
"egy paci az istállóból". /Testközelből láttuk a kezdeti dopping-próbálkozásokat,  sztrich-
ninnel/!!!/ szurkált távolugrót, tablettázott futókat ("csak vitamin!"), impotenssé szteroi-
dozott kalapácsvetőt/. Az egyre érettebb munkákkal bizonyító színésznő alakításából ta-
lán csak egy kis  alattomos kígyóméreg hiányzik,  bár tudjuk, a legveszélyesebbek a nyá-
jas szépszavak.
Akiben az ellentmondások  konfliktussá érnek,  aki sokoldalú szerepformálásával gyújtó-
pontja az előadásnak: az a sorra jobbnál jobb figurákban feltűnő  Lovas Rozi. Ezt a sze-
repet is szuggesztív erővel,  lézerpontos poentírozással,  sajátos hangváltásokkal abszol-
válja.
Végül is  hogyan kezeljük ezek után  a versenysportot? Úgy, ahogy a színházat néznénk,
ha a színészeknek is  doppingolni kéne a jó játékhoz: élvezzük!, ne törődjünk  a titkolt
háttérrel...  De felejtsük el a pontversenyeket. a nemzeti dicsőséget!  Az nincs, csak a
versenyző érdeme marad, hiszen a doppingolók között ő a király. /És ne gondoljunk ez-
rekre, akik ugyanúgy koxoltatnak, mégsem érnek el a csúcsra/.
Lám: egy csak elég jó produkció is mennyi kérdést vet fel! Tehát szükséges, nézni kell
és mindenek előtt örülni  Szabó Máté  rendező és az eminens társulat dicséretes telje-
sítményének.

Először a Pugacsov-ban láttam,  láncra verve, kalodába zárva,  démoni erővel hozta a láza-
dó népvezért. Aztán a Tíz nap, ami megrengette a világot, melyben Viszockij  fehér tá-
bornokként a kormányzói vacsorasztalon szónokolt és a Hamlet kétszer,  Pesten és a Ta-
gankán.
A csupasz színpad hátfalánál ülve, majd a rivaldáig előrelépve, hangszálszaggató erővel or-
dította Paszternák Hamlet-dalát.  "Büty, ili nye büty": a nagymonológ közben elnyelte az
a híres, előre-hátra örvénylő, kétemeletnyi függöny-szörny.  Egy premier-bulin testközel-
ben órákig énekelt  nontemperiertes gitárjával a kézben,  sámáni fekete mágia, ájult bé-
nultságban hallgattuk, azóta sem éltem át ilyet.
Mert túl a letaglózó karizmán, mind az ötszáz dala félelmetes kitörése a brezsnyevi sötét-
ségben pangó orosz léleknek,  az ellenállás, a forradalom, a nép fájdalmas jajkiáltása. Ke-
véssé értettem akkor a szöveget, a későbbi fordítások igazolták a tudattalan ráérzéseket.
Hobo tolmácsolja a legendás dalokat, kiváló érzékkel állítja színpadra  Viszockij  tragikus
életét. Szerelme, Marina Vlady és egy telefonoskisasszony a másik két szereplő, rendben
van a dalköltő figurája, prózában átjönnek a versek is, de hát az ének kiábrándító, ráadá-
sul az otrombán duplájára erősített zenei alap is nyomja, Vlagyimir Viszockij helyett éne-
kelni teljesen reménytelen...
Vidnyánszky Attila  eminens rendezésében az előadás mégis lebilincselő: kettős szerep-
ben  Szűcs Nelli  bravúros alakítását csodálhatjuk. Ljudmilla kézikapcsolással adja-bontja
a vonalakat,  természetesen a lehallgatás és a napi /fel/jelentés is  munkaköri kötelessé-
ge. Falán az imádott Vologya képe, ahogy a 220 milliós országban mindenütt, ahol bányá-
szoktól, matrózoktól a lányokon-asszonyokon át a nomenklatúra csinovnyikjaiig mindenki
eszelősen hallgatja azt a tízmilliónyi, fakóvá másolt audio-kazettát...  Mert életében két,
tánczenésre formált kislemeze jelent meg,  szövegei meg soha!  Mégis ismerte a szovjet
ember, a mai napig bálványa egy népnek.
A színésznő duruzsol, vihog, kedveskedik a telefonba, majd néhány másodperc alatt a fel-
ső szintre futva, máris a világszép Marina Vlady-ként áll előttünk. Megelevenednek a meg-
ismerkedés percei,  a Moszkva-Párizs távszerelem őrülete,  a Kira Muratov-i Gyors rande-
vú-k, hosszú búcsúzások.  Ahogy a Moszkva-Ogyessza dalban áll,  a telefonoskisasszonyok
soron kívül adtak mindig vonalat nekik, de a távolság és a lezárt határ béklyóit csak ez a
földöntúli szerelem tudta letörni.
Végre mégis enged a szabad szótól rettegő hatalom, külföldön készül az egyetlen nagyle-
mez, melyet manapság is hallgatunk. A híres pár sorsát a moszkvai telefonoskisasszony je-
lenetei tagolják.  Tátott szájjal ámulunk  Szűcs Nelli  hahota-áriáján, az összes regiszter-
ben nevet, kacag, vinnyog és sikít, koloratúrszopránokat megszégyenítő változatossággal.
Amikor a háború után férfiak nélkül maradt asszonyokról beszél, akik az arra vetődő kato-
náknak könyörögnek: "Adjatok nekünk gyerekeket!", az előadás katartikus csúcsát éljük
át.  Beregszászi, debreceni remeklések után mostani színháza nem kényeztette jó szere-
pekkel, a Fedák Sári mellett most ez a másik jelenidejű alkotás, amely megerősíti helyét
a magyar színművészet élvonalában.
Mindenkinek látni kell! Azoknak könnyebb, akik ebből a darabból ismerik meg Viszockijt,
biztos, hogy utána eredetiben is kíváncsiak lesznek rá. Hobo színdarabja és  Szűcs Nelli
elementáris játéka ritka ajándéka a Nemzeti Színház-nak.

Először Kaposváron láttunk  népszínműből alkotott színházi előadást:  Molnár Piroská-val a
Sári bíró-t.  Akkoriban meglepő volt , hogy lesajnált műfaj is szolgáltathat használható alap-
anyagot.  Jóval a félsikerű  Sárga csikó után  Mohácsiék  választása most telitalálatnak bizo-
nyul.
A falu népe  Feledi nagygazda fia és nevelt lánya eljegyzésére készül.  A veszettül csivitelő
asszonynépség sorában   Nagy Cili és Fekete Linda  viszi a prímet, az olykor patikus is tisz-
telendő,  Mertz Tibor  foghúzásban,  ékesszólásban egyaránt remekel.  Ötpercenként har-
sány nótázásba csap az emelkedett hangulat, messzire kihallatszik   Bányai Kelemen Barna
formátumos baritonja.  A cselekményt kusza szerelmi szálak szövik át,  csomópontjukban a
mindenkit maga alá gyűrő Falu Rossza áll. Ragyogóan előkészített jelenetben, fokosát csat-
togtatva, duhaj részegen  be is tántorog,  Kenderes Csaba  már az első pillanattól brutális
energiájú figurát testesít meg.
A Mohácsi-textus nem fukarkodik zaftos poénokkal,  egyidejűleg cikáznak  mutatós gesztu-
sok,  minden szereplő megkapja  a maga ziccerét.  Ellenállhatatlan sodrása van az "istentől
elrugaszkodott" nagyszerű zenekarnak,  melynek népies  hegedű-cimbalom-bőgő  felállását
harmonika és basszusklarinét/!!!/ gazdagítja.  Kovács Márton  nagyrészt  mulatós nótákból,
népdalokból komponált zenéje parázs atmoszférát teremt, a táncok, tömegmozgások Tóth
Richárd  koreográfiáját dicsérik.
A színfalak mögül varázsos énekszó hallik, a Szombathelyen nagy színésznővé érett  Bánfalvi
Eszter  Finum Rózsija lép be merészen dekoltált lila kisestélyiben, suhintó gereblyéje alatt
ijedten hajladoznak a népek. Amennyire pompás  Edvi Henrietta depresszív Boriskája, any-
nyira feleslegesen túlhabzó Sodró Eliza a tehetetlenné fegyelmezett Matusek Attila meny-
asszonyaként. A férfiak kompániájából szederfa törzsön magasodik ki  Kálmánchelyi Zoltán
szóhoz alig jutó,  alkesz kántortanítója,  Alberti Zsófi  addig prézsmitá l a makkhetes kocs-
máros  Trokán Péter-rel,  míg végül az ijedtében  úgy isten igazában felmagasztosul. (Deus
ex kármentő).
Az  intrikus-trióban  Szerémi Zoltán és Endrődy Krisztián  önkéntes tűzoltók  engedelmes
szolgái a bődületes szuggesztiójú  Bajomi Nagy György  Gonosz Pistá-jának.  A fantasztikus
színész ellenállhatatlan hitelességét, vitális humorát még  a falusias dizájnú járókerettel be-
csoszogó feleség,  Vlahovics Edit  sem tudja megfékezni.
Az innovatív dramaturgia  majdnem tragikus tetőpontig ível,  az utolsó képben  lefektetik a
Mágnás Miska-i  síneket,  de cintányéros bevagonírozás helyett  a párokat szépen összebo-
ronáló befejezés következik. Az álompár, az elsöprő energiájú  Bányai Kelemen Barna és a
csábítóan csodálatos  Bánfalvi Eszter  végre összekerül,  ki ki megleli a hozzá illőt,  csak a
derék Göndör Sándor szolgalegénynek, a javuló félben igyekvő Falu Rosszának jut a resztli.
Ám ez mit sem változtat  Kenderes Csaba  karizmatikus erejű játékának  felsőfokú megítélé-
sén, dinamikus éneke, sűrű színpadi jelenléte delikát kincse az előadásnak.
Mohácsi János  újra bebizonyítá, lehet olyan színházat csinálni, amely egyénien eredeti, a
legfinnyásabb szakmai elvárást is kielégíti, ezzel együtt népszerűen közönségbarát. Végre a
budapestiek is láthatták, kár, hogy csak egyszer.

Már az első pillanatban  megüt!  Árvai György  díszletében a hátfalon  gigászi képtömeg ör-
vénylik, csókolózó operett hősök, virágcsokréták, szecessziós elemek. Aztán a forgószínpad
túlfelén hatalmas kutyafej díszeleg,  de még a karosszéken is  szőke bombázó mosolyog. Jó
messze távolodik a silány natúrától, előlegezi a stilizált játék abszurditását.
Pedig ezt a Feydeau-t de sokszor elrontották már!  Szőcs Artur  eredeti látásmóddal, pom-
pás szövegélénkítéssel, egyre fokozódó tempóban pergeti a félreértések kavalkádját. Az el-
ső kép a frenetikus  Harsányi Attila - Lajos András  kettőssel  magasra teszi a lécet, ráadá-
sul szédületes aurájával  Czakó Julianna  is színre lép.  Az időnként dörgő hangon bejelen-
tést tevő inas, a nagyon fekete Jean-ben éppen csak felismerjük a rendező urat, a színház-
ban még csak  első évadát töltő  Rózsa Krisztián  virtuóz eleganciával,  könnyedén illeszke-
dik a nagyszerű együttesbe.  De nem marad le  az egyre értetlenebb  Jancsó Dóra  sem, a
hölgyek egyébként varázsos pillangókként röpködnek  Szűcs Edit  frappáns jelmezeiben.
A miskolci szcenika  győzhetetlen ütőkártyája a forgószínpad.  Hamlet, Kivilágos kivirradtig,
Parasztopera - megannyi látványcsoda!  Átfordulunk a hotel-képbe,  a méretes duplaágyon
Rusznák Adrienn  mutatja be gumiköteles gimnasztikáját,  Rózsa Krisztián Redillon-ja akro-
batikus ugrások, vetődések mellett térden becsúszó szerelmi hozzáállással fokozza a hatást.
Varga Andrea  dús perfekcióval nyomja az angolt, Salat Lehel parancsnoki hangereje meg-
törik  Nádasy Erika  nagykomikai siketségén.  A követhetetlen forgatagban  mindenki lukra
fut, csak a közönség nyertes a szédületes humor-cunamiban.
És még mindig van feljebb!  A kutyafreskó alatt összefutnak a baljós szálak, rászedett balek
itt az összes szereplő, csupán  Szőcs Artur  immár slafrokos arab Gerome-ja uralja fölénye-
sen a szituációkat.  Neki elég egy-egy tőmondat, sőt szó!, ("krumpli"), poénjai telitalálatok.
Harsányi Attila  sokszorosan átvert hülyéjeként szélsőséges gesztus- és mimikai kombináci-
ókkal triumfál,  Czakó Julianna  káprázatos alakítását frivol vetkőzéssel tetőzi.
Frenetikus előadás,  bátor irányultsággal az abszurd felé, páratlan összmunka, kiváló együt-
tes. Az Évad Hőse  a Miskolci Nemzeti Színház:  Bakkhánsnők, Boldogtalanok, Kivilágos ki-
virradtig, Elza pilóta, A mi osztályunk, Játék a kastélyban... - és az egyenrangú komédia,
Szőcs Artur  lehengerlő rendezése, A hülyéje.

Amióta a kaposvári sínekről cintányérosan kigördült a Mágnás Miska vagon,  Mohácsi János
innovatív változata  örökéletű csemegeként édesíti a hazai repertoárt.  A szituációk drama-
turgiája,  a dalszövegek  Geszti Péter-e,  Rusznyák Gábor  rendezése  eleve biztosítja a ki-
robbanó sikert.
A grófi családfő  Kőszegi Ákos  komikusan  KorlátHolt,  Tihanyi Ildi  bíbor bársonycsodájá-
ban   Csapó Virág  fenséges anya,  Réti Erika  nagymamája együttérző ravaszsággal látja át
a történteket. A szélütött Pixi-Mixi,  Nagy Viktor és Zayzon Zsolt  párosában hozományra
vadászik,  de azért a mosogatólánynak is "Hopsza Sári"-módra csapja a szelet.  Sirkó László
mesteri alakításban mutatja meg a osztrák komornyik ízlésbeli szellemi fölényét, az első fel-
vonást kimunkált expozíció juttatja a konfliktusok feneketlen gödrébe.  Dobó Enikő eman-
cipált grófkisasszonya  különösen a színészi megformálásban tűnik ki, a fickós kiállású  Orth 
Péter  aktívan szimpatikus figura és még jól is énekel. Az első finálé  Hajdú Melinda  lenyű-
gözően expresszív játékában, a "Fáj, fáj a szívem" átütően árnyalt dallamával csúcsra hág.
Rusznyák Gábor  kedvence a forgószínpad,  nagyszerűen használja ki  Debreczeni Borbála
pompás kastély-díszletének mind a négy oldalát,  a kórus és a táncosok bevonása is minta-
szerű, a humor-petárdák pergőtüze leterít, a fényekkel kiemelt dalbetétek illúziótkeltően
szólnak.  A "vasi gyerek vagyok" legényes kezdése után  Szemenyei János Tasziló grófként
mutat egyre többet, éneke, játéka egyaránt nagyszerű,  Hajdú Melinda tüzes Marcsájával
vívott szó- és box-párbaj, az elképesztő vitalitással ropott  "Csiribiri, csiribiri kék dolmány", 
Barta Dóri  veszett koreográfiájával, a szinte katartikus extázisig fokozza a hangulatot.
Nagyoperett, nagyforma, ragyogó kiállításban, az együttes példás összmunkájával nemcsak
közönségkedvenc,  a vájtszeműeket is maradéktalanul meghódítja. A korszerűsített hagyo-
mány kecskeméti példája tomboló siker a Városmajori Színpadon is.

Csábítóan csillognak a függöny aranyzsinórjai, játékos villogásuk előlegezi az aranyesőt és
a végzetes szenvedélyt.  Igen szimpatikus fiatalember mutatja be a szereplőket,  lassúdad
sodródunk a fénycsövekből álló, forgószínpadon forgó rulettasztalig.
Fekete Ádám  nagyszerű dramatizálása  igazi színművet formált az elbeszélésből,  végig ki-
bontotta a cselekményt, az ifjú hős története szinte a nagymama tragikus játszmája után
kezdődik.  Addig narrátor, kissé szerelmi alany,  de játékszenvedélye csak a második rész-
ben gyűri le.
Rulettenburg szerencsevadászai, a kétes nyerési lehetőségek mellett leginkább a nagyma-
ma örökségére ácsingóznak,  Schneider Zoltán sikkasztó tábornoka,  Molnár Áron  szere-
lő-overálos/?!?/ franciája  kitűnő zsánerfigura.  Csomós Mari  atomhajtású  kerekesszéken
robban a színre, két nagy jelenetet ural mesterien a zéró-liturgia delíriumában.
Fehér Balázs Benő  ragyogóan komponálja meg a szituációkat,  elegánsak a világítási váltá-
sok, hevesen izgalmas a játék.  Fekete Ádám  eminens dialógusai  könnyedén peregnek a
a sűrűn cserélődő szereplők között, a feszültség a végzetes veszteség pillanatában ér el a
csúcsra, a pénzük után a rulettasztal körül loholók halálfutása után.
A fiatal házitanító "ucsityel"  igazi élete  most kezdődik.  Segíteni akar szerelmén,  nagyot
kaszál a vörös-feketén,  a csalfa szerencse  megtévesztő módon  rántja le  az uralhatatlan
játékkényszer örvényeibe.  Vilmányi Benett,  még egyetemi hallgató  éretten hiteles ala-
kítása az előadás legnagyobb erőssége.  Fiúsan hetyke, fürgén deklamál,  jól feltalálja ma-
gát a változatos helyzetekben. Kár, hogy a szerelmi szál, Polina érdektelen halványsága mi-
att elsikkad, míg a szenvtelen Mr. Astley,  Rusznák András  személyében szépen ellenpon-
tozza lecsúszó létezését.
Sugárzó fénypont Mademoiselle Blancheként  Lovas Rozi, fölényesen frivol, szimpatikusan
életművész, kalandornői stílusát szuggesztív tehetség szentesíti. Dinamikus mozgása, találó
szavai, egész színpadi létezése pompás bravúr.
Fehér Balázs Benő  elsőrangú rendezése és  Vilmányi Benett fantasztikus bemutatkozása
igazolja a  Radnóti Színház  ifjú erőkbe vetett,  példamutató bizalmát.  Korszerű, érdekes
produkció, amely a nagyközönségnek is tetszeni fog.

A címszereplő hiánya és az állandóan lezuhanó függöny  azzal a idegesítő szörnyzenével
lenyomta a produkciót. Erős vigasz  Kaszás Gergő és a már majdnem elfelejtett, iszonya-
tosan erős  Tóth Zoltán  bravúros párosa!!!

Jól megvárakoztatják a lelkes tömeget, de ez már ilyen jó magyar szokás. A Májusfa felállí-
tása után azonban már az első szám lázba hozza  a Pál utczai fiúk lelkes közönségét.  Mert
azt mindenki látta, legalább egyszer...
Persze, hogy a  Grund-dal indít, hiszen az rólunk szól!  Wunderlich József, alias Boka éne-
kel kapitányi minőségben, mögötte az ördöngős kezű  Medveczky Balázs ül a doboknál. A
konferanszié  Fesztbaum Béla,  a billentyűk és a szájmuzsika nagymestere, másodikként az
igencsak aktuális Einstand szól, az egyik vörösinges Barabás,  Ember Márk  szólójával. Még
mindig iskolai téma a  Pink Floyd Education-je, míg a névelőd  Pál utcai fiúk zenekar szá-
ma kedves főhajtásként értelmezhető.
A zenekarvezető Béla pompás gitárszólókkal is kitűnik, az egész hangzás tökéletesen muzi-
kális, arányos és imponáló. Ember Márk szaxofonnal is remekel, a bődületes ritmusalapot
adó  Zoltán Áron  a Johnny be good-dal teszi fel a koronát.
Ráadásként együtt énekeljük a Grund-dalt,  amely a változást akaró ifjú nemzedék himnu-
sza lészen: "Ez a mi hazánk", "Álljunk ki!" " Miért félnénk?"

"Néhány perccel tíz előtt ott reszkettem az Édesség-bolt előtt, őrjöngve várva a nyitást és
az első csoki-belövést.  Korfu, Melódia, Tibi és NagyMogyorós..., Túró Rudiból 5-6,  Kettes
nápolyiból,  Csokis Parányból fél kiló volt  a napi betevő.  Régen lejöttem már az Anyagról,
de még olvasmányaimban is kerülöm  Hemingway-t és a  Nyakánkság Kocsmái  előtt szemle-
sütve surranok el..." - vall függőségéről az  ElepHánt-lételőd. - Van hát fogalmunk a szenve-
délybetegségről,  az alkohol vonatkozásában ismereteinket  azonban csak közvetve szerez-
tük,  a film /Férfiszenvedély 1935/ és az irodalom /Hajnóczy/ klasszisaitól. Míg az utóbbi in-
kább szánandóan tragikusan, Venyegyikt Jerofejev gyengéd humorral, globális fantáziával
ábrázolja hőse, azaz saját maga stációit. Máté Gábor többórás hangjátéka Balkay Géza Ve-
nyicskáját őrzi az örökkévalóságnak,  a JAK-füzetek vékonyka Moszkva-Petuski-ja féltve őr-
zött kincse az utolsó igazán könyvolvasó generációnak.  Tamási Zoltán csalhatatlan érzék-
kel dramatizálta a kisregényt, merített hozzá a  Gothár Péter által rendezett, ritka évjára-
tú színháztörténeti aszúborrá nemesedett  Walpurgis éjből is. Leleményes a játéktér a va-
riábilis padokkal és az eldőlésgátolt palackokkal,  amelyek a poétikus fináléban a Kreml fé-
nyeit is reprezentálják. Az eltanácsolt egyetemista és kirúgott kábelfektető  üvegágyban
ébred és koporsójára  göröngyök helyett italos göngyölegek hullanak.  A főszereplő sike-
sen kerüli el a részegábrázolás csábító sztereotípiáit,a kiszolgáltatott esettséget fizikailag
bámulatos gesztus-kombinációkkal,  színészileg a teljes lelki azonosulás szuggesztív intenzi-
tásával jeleníti meg. Nem dülöngél, nem esik orra,  testtartása, hangja mégis a kiszámítha-
tatlan bizonytalanságot fejezi ki,  a tudatvesztés tucatnyi állomását járja végig, a vakmerő
asszociációk és veszélyes hallucinációk egyre sötétebb bugyrait tárva fel.  Bár a koktélok
regiszteréből fájó szívvel hiányoljuk  a "Komszomolka Könnye" és a  szűzdohány-levélen ér-
lelt "Csecsen-Ingus Ádáz " mirákulumokat, a "Szuka Bele" nyíltszíni kikeverése és "lassú kor-
tyokban"  történő elfogyasztása  mámoros kárpótlást jelent.  Két őrangyala,  Tóth Eszter
és  Fodor Annamária  mitikus metamorfózisok   bravúros kettőseivel követi útján. Kőszívű
pincérnők, egykedvű útitársak,  szeszkazán kábelfektetők, a munkásszállás egyesült prole-
tárjai, - de a haladó értelmiséget is frappánsan ábrázolják: a korrupt kalauz, a kemény fő-
nök, az enervált kórházi személyzet  tökéletes kórképét rajzolják meg villanásnyi portrék-
ban.  Oroszul énekelnek,  mint a volga-parti  lányok,  Fodor Annamária  színészi munkája
egyenesen az egész év legjobbjai közé sorolható.
Tamási Zoltán ezerszínű alakításában letaglózó szuggesztivitással hozza  az élőbeszéd és a
színészi alakformálás közvetítette belső történések extrém közléseit. Naturális és érzéke-
nyen stilizált párhuzamosan,  zsigerien vegetatív,  roncsolt tudatával is  hiperinteligensen
személyes. Megtalálta íróját, megalkotta drámáját, Venyicska legendás figurájában megte-
teremtette kisajátíthatatlan mitologikus hősét.
A majd' tíz éve a  Stúdió K-s  előadás után írottak szó szerint  most is megállják helyüket,
végre a Tháliában is láthattunk értékes produkciót.
A darab megtekintése előtt, avagy után, forgassuk azért a  Sajó László-féle Öt és feles-t,
pestkörnyéki vasúti kocsmáink kispályás bédekkerét... Hű, de közeli is az a Petuski!

A /derék/bőség zavara. A Magyar mesék előadásánál az első hármon betegre röhögtük ma-
gunkat, azután csak bámultuk Parti Nagy Lajost  a színpadon, nem bírtuk tovább befogadni
parttalan tobzódó poén-áradatát,  húsz perc hahota-cunami után beállt a hasizmok merev-
görcse,  csak néztük csodálva a nagyszerű  Mészáros Máté-t, aki elképesztő gazdagságú já-
tékkal ontotta a gyönyörű textust.  Ahogy Ő beszorult  a vallató-gyóntató székbe, úgy gör-
csöltünk rá az emészthetetlen humormennyiségre.  Minden elismerés a rendezőnek, a szí-
nésznek, de ez így túl sok.
A nem olvasók természetesen jól járnak,  ízes ízelítőt kapnak  Parti Nagy Lajos  mestersza-
kácsi művészetéből, de azoknak, akik még olvasnak néha, inkább az olvasást ajánlanánk. És
vissza is csatolhatnánk még első novelláskötetének evőbajnoki opuszához, melynek motívu-
mai a  Taxidermia  képsorait ihlették.

Nem tragikus, nem úgy húsbavágó, mint általában a darabjai, de azért kettős öngyilkossági
kísérlettel indul, ebből Szép Ernő többet tudott kihozni, de Mrozek egyfelvonásosa is ked-
ves, szórakoztató játék, amellett nagyszerű szerepeket kínál három színésznek.
A két, örökösen filozofáló, deprimált halál madár mellett mint a Nagybetűs Élet csábító dé-
mona jelenik meg a  Nő,  az első pillanattól átütően szuggesztív  Járó Zsuzsa.  A férfiak ve-
szett szellemi párviadala hidegen hagyja , kissé jobban tetszik neki  Balsik,  Ágoston Péter
trikós fiatalembere, bár a strandon hasznavehetetlen, mivel nem tud úszni.  Sik, a neve el-
lenére eddig nem nagyon sikeres,  cilinderesen elegáns úr,  Mészáros Máté  tömbszerűen
súlyos alakításában kemény ellenpontja a tétovázó ifjúi lendületnek.
Cseh Judit  egyik első munkája bizonyítja rendezői képességeit, szépen fogja össze a míve-
sen kimunkált dialógokat, találó a színházi képkeretbe ki-belépő játszók és a háttérvetítés
alkalmazása. Komikus pillanatokon át  lassúdad halad a cselekmény, annál erősebb a végki-
fejlet váratlan csattanója.  Lehet, hogy abszurdabb,  karcosabb stílusban  még hitelesebb
lenne, de így is végig figyelmet keltő, kellemes élmény. Két kiváló aktor bizonyítja, hogy a
kőszínházon kívül is van sokkal jobb élet..., jelenlétük egymagában sikerre viszi a darabot,
a színészi játék mesterszintje kárpótol a hiányosságokért:  Járó Zsuzsa és Mészáros Máté
érett színpadi jelenléte, szituációteremtő készsége olyan alap, amelyhez az ifjú  Ágoston
Péter  realisztikusabb hozzáállása,  meglepő módon,  kitűnően  illeszkedik.  A triumvirátus
eminens munkája megérdemelt sikerre viszi a könnyedre hangolt Mrozek-opuszt.

Belép egy szimpatikus fiatalember,  tűsarkúban jár,  de nem tipeg, nem affektál, nem női-
es, köznapian egyszerű. Elmondja történetét. nem a szokott coming out, hiszen gyermek-
korától tudja, érzi, hogy nagyon más, mint a többiek.
Amikor anno egy álltóhelyünkben elolvastuk  Édouard Louis  önéletírását,  nem hittük el,
hogy egy faluban,  a kilencvenes években,  száz kilométerre Párizstól,  ennyire brutálisan
középkori szellemi szinten élnek emberek.  Ahhoz képest Tar Sándor A mi utcánk-ja, vagy
Borbély Szilárd Nincstelenek-jének világa szinte idill.  Rába Roland és Zöldi Gergely adap-
tációja majdhogynem mondatról mondatra emeli át a szörnyűséges környezet képeit.
A családtagok kétsíkú kartonfigurákként jelennek meg,  kicsit zavar,  hogy mindegyik más
stílusú,  miközben ezek  a gyermek Eddy saját rajzai! - sokkal egységesebbek lehetnének.
De végül is lényegtelen,  Nagy Dániel Viktor  gesztusai, hangváltásai  érzékletesen jelení-
tik meg a gyilkos panoptikumot.  Mert a szülők, a testvérek,  az iskolatársak folyamatosan
megszégyenítik, kínozzák, alázzák a fekete bárányt.
Az ifjú színész a kőszínházon kívüli, igazi színházi szféra  káprázatos Jolly Jokere. A  Római
vakáció-ban pillanatokon belül váltogatott hét epizódfigurát,  nagyszerű volt énekes belé-
pője, az Edith és Marleneben még azt is eljátszotta, hogy hogy nem tud énekelni..., mint
Két urat egy fenékkel szolgáló inas parádés játékkal hatványozta magát.  De itt most nyo-
ma sincs az imponáló bravúroknak,  nincs poén-áradat,  nincs ötlet-parádé.  Nagy Dániel
Viktor  a teljes belső átlényegülés csodájaként teremti meg Eddy figuráját.  Sajnáltatás,
túlzások helyett  tárgyilagos hangon álltja elénk a borzalmas kamaszkor rettenetes stáció-
it.  Nincs kedvünk kuncogni  az önvédelemből kikínlódott csajozásokon,  a "tökössé" válás
próbálkozásain,  minden szó mögött a beszorított lélek rettenetes tragédiája érződik, ka-
tartikus pillanat,  mikor suttogva szuggerálja  a felvételiztetőt:  "Segítsen! Mentsen meg!"
Az egyetlen menekülési út a tehetség, a művészet adta végleges kilépés  a halálos közeg-
ből.
Rába Roland  rendezői külső szeme pontosan alakítja a szituációkat, a gyors befejezés kü-
lön érdem: a torokszorító történések után,  győzelmi békében,  gyönyörű momentummal
zárul az előadás.  Eddy leszámol a múltjával ,  de nem betonozza magába, kiírja, elmondja,
Nagy Dániel Viktor  mennyei lassúsággal,  sorjában földre dönti a papírmasé figurákat, a
családi fertő  már csak  egy hulladékhalmaz.  Komótosan mozog,  kimosolyog a nézőtérre,
elindul a taps, de ő csak rakosgat tovább,  de mit taps!, ez ujjongás, öröm és forró köszö-
net. Aztán csak áll előttünk a csodálatos Színész..., - Színész!! - Színész!!!  EMBER.

Mi tehet egy emberpárt tragikusan boldogtalanná? Egy lottó-főnyeremény. Spiró György
végletekig kiélezett logikai konstrukciója  iszonyatos éleslátással  tárja elénk  az abszurd
szituáció stációit.
Somogyi Zoltán  díszlete, az  I'm on-line  teréhez hasonlóan, grafikus rajzolatokból épít-
kezik, kétdimenziós  a vízcsap, a kancsó,  még a bútorok is.  A szereplők ruházata  ugyan-
ilyen stilizált, vonalhálós papíröltözetben élnek.  Lehetnek kivágandó ábrák, fekete-fehér
illusztrációk, bármik, csak hús-vér emberek nem. Mozgásuk panoptikumszerűen szögletes,
nézésük merev, papírbabák, a megszólaló mondatok szócsövei.
A totális stilizációban csak a dialógusok valósak.  Az örömtáncot járó férj alig tudja kibök-
ni a végén, hogy:  Nyertünk!  Nyári Oszkár  szangvinikus, heves érzelemkitörésekben tob-
zódó nagy gyerek, a felesége katatón arcú, élettelen pillantású, kőmerev bálvány.  Nyári
Szilvia, akit leginkább  operett-primadonnaként ismertünk, hihetetlen átlényegüléssel al-
kotja meg a totális negatívizmus élőhalott jégszobrát.
Tóth Géza  aprólékos elemzéssel,  mondatról mondatra rétegezi  a dialógus-párbaj össze-
csapásait,  a két végletesen ambivalens karakter ütközése  egyre gyilkosabb feszültséggel
telíti a jeleneteket.  Nem is tudjuk ki mellé álljunk, persze, szeretnénk, ha legalább egyi-
kőjük eljutna a boldogulásig,  de végül elsodor  a kíméletlenül következetes szerkezet és
az előadás elementáris lendülete.
Nyári Szilvia és Nyári Oszkár fantasztikus intenzitású, lézerpontos játéka az évad kiemel-
kedő produkciójává avatja  Spiró György  hatalmas kihívást jelentő tragikomikus abszurd-
ját.

Jómódú úr a tolószékhez kötve - életerős, ingyenélő vagány: furcsa párosítás. A filmen már
jól ismert,  Eric Toledano és Oliver Nakache jegyezte történetből  Horgas Ádám készített
színpadi játékot, díszletet tervezett, zenét is komponált hozzá.
Az arisztokrata  Philippe  ápoló-segítőt keres,  sorra jönnek  a szakértő jelentkezők,  ám ő
egy nagyon oda nem illő, kemény prolifiút választ.  Komikus jelenetecskék,  hétköznapi szi-
tuációk révén ismerkedik a társadalmilag egymástól fényévnyi távolságra lévő két ember.
Vadász Gábor  erőteljes kiállású, energikus legény, lop is, csal is, ügyes trükkökkel evickél
az életben. öladatát jól végzi, vidám talpraesettsége elnyeri gazdája figyelmét.  Utcai múlt-
jából súlyos adósság terheli,  egy értékes műtárgy szemfüles eltulajdonítása  megoldást kí-
nál.
Szirtes Balázs  súlyos nagyfőnöke orgazdának is kiváló, de előbb-utóbb kiderül a disznóság,
valahogy vissza kell szerezni  a lopott holmit.  Jó, ha valaki úgy tud festeni,  hogy mázolmá-
nyát avangárd szenzációként veszik meg, kis szélhámosunk pénzügyi egyensúly egyből hely-
reáll.  Hirtling István  öregurát szerelmi vágyak gyötrik, levelezés útján keres partnert, vé-
gül ő is megtalálja titokzatos imádottját.
Horgas Ádám  apró momentumokból építkező rendezése töretlen lendülettel vezeti a cse-
lekményt, ülnek a poénok, pontosan kidolgozottak a szituációk.  A humor oldja az ellenté-
teket, egyre inkább egy szép emberi kapcsolat kialakulásának örülhetünk.  Hirtling István
példás önfegyelemmel,  hitelesen formált játékkal éli mozdulatlanságát,  szellemi energiái
fonódnak az ellenpólus Driss, a fantasztikus elánú  Vadász Gábor  heves aktivitásával.
Sugárzóan elegáns ápolónőként, a régen látott, nagyszerű  Szölöskei Tímea  szerez emlé-
kezetes perceket. Az együttes összmunkája tökéletes, a két főszereplő bravúrját támoga-
tó környezet teszi lehetővé.
Lehet, hogy ziccer-darab,  de végtelenül emberi, az együttműködés, az együttérzés brilli-
áns kamaradarabja.  Persze, hogy szórakoztat,  az se semmi!,  de rólunk szól és nekünk. A
Játékszín  Horgas Ádám  munkájával újra bizonyítja életrevalóságát.

Capek a Harc a szalamandrákkal-ban alaposan ráijeszt kortársaira, de mennyivel félelmete-
sebb egy gonosz vírus,  mint egy jámbor kétéltű... Frigyesi András  darabválasztása bátor,
aktuális, irányt mutató.  A pusztulás idején kiviláglanak a hatalmasok hitvány érdekei, hull-
jon a szegény férgese!, addig meg elbujkálunk  az orvostudomány sáncai mögött.  A krízis
szabadkezet enged az erőszaknak, háborúnak, diktatúrának.
Galén doktor megtalálja a kór ellenszerét,  orvosi esküjét sutba dobva, nemes célú zsaro-
lásra próbálja felhasználni. Csak a szegényeket gyógyítja, a gazdagok, hatalmasok csak ak-
kor jöhetnek,  ha összefogva megakadályozzák a vérontást.  P.Petőcz András,  számunkra
ismeretlen  fiatal színész  átütő hitelességgel,  erőteljes gesztusokkal hozza  a pozitív hős
ritka erejű figuráját.
Az ellenoldalon a kórházigazgató  Sipos Imre  áll, formátumos,  a jó és rossz között lavíro-
zó szálfaalkata áll. Párharcuk erőterében Krüg báró,   Bregyán Péter  a középpont, saját
tragédiája majdnem lehetővé teszi az utópisztikus megoldást.  Az örök kisember, a párat-
lan  Ilyés Róbert, pillanatnyi előnyök érdekében nem nagyon törődik a körötte zajló iszo-
nyattal, talán csak akkor rendül meg egy kicsit, mikor a kitűnő  Karsai Klára által játszott
felesége is  halálos beteg lesz.  Mindig megcsodáljuk  a fantasztikus karakterszínész egye-
dülálló intenzitású  alakításait,  ezerszínű játéka  most is  minden egyes mondatát  hatvá-
nyozni képes.
Frigyesi András  rendezése kifejezetten nagyszínházi hatásokra tör. Népes a statisztéria,
koreografált gyerekkórus,  az epizódszerepek kidolgozottsága  fogja közre  a főszereplők
ütközéseit.  Iván Ildikó  Tábornagyként a gátlástalan diktatúra vészjelzése,  ellenállhatat-
lan nyomulása reménytelenné teszi a békéért folyó próbálkozásokat.
A legendás  Sokorai Attila nyomán egészséges hagyomány a Latinovits Színházban, hogy a
díszlet tervezője házon és színpadon belüli.  Hajdu Bence  most már első alkalommal meg-
győző munkával rukkol ki, szétnyíló gömbszeletei,  a lejtős játéktér pompásan funkcionál,
korszerű látványvilágot teremtve feledteti a festett kliséket. A gyilkosan morbid jelenete-
ket  Darvas Ferenc  frivolan cseh polkái, tangói tagolják,  a recsegő humor dermesztően
kontrasztálja a halálos képeket.
Kőszínházaink nevetséges darabnyúzásokkal járatják le magukat,  lám, a jó irányba haladó
Budaörsi Latinovits Színház  jó érzékkel mutat meg egy ismeretlen darabot és nagyszerű
összmunkával, hatásos előadásban realizálni is képes az újszerű elképzelést.

Szerelmi háromszögek,  bohókás figurák és bohózati szituációk,  felhőtlen szórakozás, csak
Kaposváron lehetne ilyesmit is  színvonalasan icsinálni ...!?!  Nem:  íme itt az  ellenpélda, a
legkisebb pesti színházból. Törköly Levente kereskedője vaskosan reális,  de fürge titkár-
ként  Zámbori Soma  már-már abszurdba hajló karaktert formál.  Pattogó jelenetek, lenge-
dező csapóajtók, maximális tempó a minimál-térben. Varga Zoltán akkurátosan kidolgozta a
legrejtettebb poént is, avatott kézzel fogta össze a cselekmény párhuzamos szálait.  Dózsa
Zoltán túlzásokra csábító parasztszerepében érett arányérzékkel, nagyszerűen komédiázik,
Stefanovics Angéla  hevessége most is  elragadó hitelességű.  A nemrég megismert  Varga
Klári férfiként vitézkedik, gengszer-songjában pompásan énekel és még szteppel is egy kia-
dósat a végén.  Erőteljes artikulációja,  gesztikulációja, komikai vénája  maradéktalanul ér-
vényesül nem mindennapos alakításában.  A tyrannus- és király-szerepekből  kis hadnaggyá
lefokozott  Dolmány Attila  virtuóz eszközökkel  kelti életre az ügyefogyott csendőr-köze-
get. Meglepóen stílusos  Másik János  zenéje, amely  Weszely Ernő csodálatos harmonika-
játékával a produkciót összefogó, meghatározó tényezővé emelkedik. A Mester varázshang-
szerén szvingesen döngenek a sétáló basszusok,  sír a magyarnóta eszelős rubátója, vérfor-
ralló a tangó, behízelgő édességgel andalít a káváházi muzsika. Egy egész zenekart pótol és
múl felül, biztos támasza a kiválóan éneklő előadóknak,  miközben önmagában is teljesérté-
kű remeklés. A színház egyre erősödő társulatának és a komoly rendezői kavalitásokat bizo-
nyító  Varga Zoltán-nak sikerült megmutatni, hogyan lehet  maradandó színházi értékeket
is létrehozni, a legkényesebb ízlést is kielégítő szórakoztatás mellett. 2009

Hogy ne istvánozzunk már annyit, meg ne lászlózzunk, bélázzunk, főleg, ha szentekről van
szó... Rubljov-i középkor volt ez az egész árpádházi história, amelyben a gyerekgyilkosság,
a kínhalál, a vakítás  a politika természetes velejárója.  Nem is lehet másképpen beszélni
hőskorunkról, mint az abszurd irónia gyilkos humorával. Spiró legjobb formáját futja, kirá-
lyai, leventéi, asszonyai bájos szörnyetegek, nyelvezete emelten kemény, szituációi kiéle-
zettek, tanulság nincs, de él a színpad.  Almási Tóth András megtalálta a stilizáció kifeje-
ző arányait,  az árnyalt deklamáción túl sokat bízott a gesztusokra, a mozgás-koreográfiá-
ra.  Sikerült egyéníteni  a történelmi arcképcsarnokot és ebből néhány  egészen kitűnő
alakítás született. Orosz Ákos /még e.h!/ imponáló biztonsággal hozta az indulataiban de-
liráló apátot,  Törköly Levente  skálája a suttogó vak-monológtól a vérnősző brutalitásig
terjed, néhány túlharsogott mondattól eltekintve, különösen, mint kamaszkorú Vak Béla,
Lengyel Tamás  kimunkált alakítással jeleskedett.  Igazi meglepetésnek bizonyult  Kaszás
Mihály klerikális triumvirátusa: püspök, ex-főpap, pápa: mindhárom alakja kiemelkedő jel-
lemábrázoló képességről tanúskodott. De akiért kétszer néztük meg az első felvonást, az
Dolmány Attila,  akinek évről évre kiforrottabb,  emelkedő ívű színészpályája  II.István és
Könyves Kálmán  szerepében  beláthatatlan csúcsokra ért.  A félnyomorék könyvmolyból
szemünk láttára torzul  bosszúálló  III.Richárd-dá,  az eleve gátlástalan, sötétlelkű Istvánt
viszont utolsó, királycsináló tette teszi emberré, igazi uralkodóvá. Felejthetetlen, amikor
szinte a túlvlágról mered ránk: "...Látok, most látok..." és a nemlétbe zuhan.
A szünet utáni részt nyugodtan el lehetne hagyni. Kifogy az író muníciója, egyhelyben to-
pog a dráma, se ok, se történés, egyedül  Varga Klári sistergően izgalmas figurája emléke-
zetes.  A jóval hosszabb első felvonás azonban  ragyogó teljesítmény,  amely jelentős állo-
más a rendező és a színház életében. 2008

Regényei limcsik, darabjai uncsik, de  Grosschmid Sándor kassai polgár visszaemlékezései
gyönyörűek, a Föld! Föld! napló pedig,  Kertész Imre revelatív előadásában, a kilencvenes
évek sorsfordító élménye.
Hegedűs D.Géza,  Camus után,  újabb merész választással brillíroz, a másfél órás monodrá-
ma szembenézésre kényszerítő  történelmi lecke  a nyakig homokban sunnyogó magyarok-
nak, nekünk.  Elindul a békeévek kényelmes írói napjaiból,  a Pesti Hírlap  akkor még igen
jól megfizetett újságírója,  tucatnyi könyve jelenik meg,  reggel ír, délben sétál, aztán te-
nisz, uszoda, majd erős fekete és narancslé mellett újra kattog az írógép.
1938, Anschluss:  Bécs felől fenyegetőbb hangok kopogtatnak,  de széles e hazában jófor-
mán senki sem kapja fel a fejét.  A lengyelek a két fasiszta óriás karmaiban,  becsületünk-
re szolgál,  akkor legalább a lengyel katonákat mentettük.  De a világháborúba, minden fi-
gyelmeztetés ellenére, hősyessen hadat üzenve szovjetnek, angolnak,  de még a szegény
rettegő USA-nak is, úri dölyffel, harácsra lesve, csak-csak beléptünk.
Márai személyesen ismerte a dicső urakat, a galád antiszemita Telekit, az européer karrie-
rista Bárdossyt.  Néha nem tud szabadulni  a felsőbbrendű együttérzéstől:  a Népbíróság
(nem a kommunisták!) által halálra ítélt miniszterelnök  utolsó szavait: "Bitangok!" - elisme-
réssel nyugtázza. De ez csak egyetlen apró gikszer,  Ő volt az egyetlen író, aki tántorítha-
tatlan moralitással ismerte fel a Horthy-rendszer gyilkos arculatát,  amelyet a magyar nép
és a középosztály prédaleső áhítattal imádott.
Most meg lehazudják  a csillagokat az égről, mindenben  a németek, a zsidók és a kommu-
nisták a bűnösök.  Hát kié lett a zsidó szatócs boltja,  kié a lakása,  ki kapta a vitézi földe-
ket, ki feküdt Schlesingerék ágyába, ki húzta magára Gold néni paplanát?  Ki ünnepelte a
zsidótörvényeket, amelyek megtiltották  a polgári foglalkozásokat,  így a Nagycirkusz ked-
velt kicsiny clownjának, Zoli bohócnak is távozni kellett: "zsidó nem lehet törpe".
Hegedűs D.Géza  gesztusai fokozatosan csökkennek, hangja egyre komorabb,  nincs szük-
ség színpadi eszközökre, a keményen kimondott szavak iszonyatos szuggesztivitással vésőd-
nek tudatunkba. A Nagy színész,  a Nagy Ember és a Nagy Színész drámai találkozása katar-
tikus élmény, döbbenetes, gondolkodásra kényszerítő, hatalmas tett.

2 0 1 6

Első darab, első rendezés:  Kincses Réka  munkája egyből telitalálat! Az örök belső bizony-
talanságban vergődő egyetemista lány pokoljárása  részben vulgár-pszicho elemekre épül.
A rideg Nagymama kolosszusként nyomasztja a családot, az Anya karrierjének foglya, egyál-
talán nem törődik a lányával,  akit kiskorában apja "nevel", főleg kocsmában italozva.  Ezek
a terhek magukban alig tehetők felelőssé,  valami alkati hajlam  mindenképpen szükséges:
Szilágyi Csenge  tömény színpadi jelenléttel, nagyívű alakítással formálja meg szélsőségek-
re hajló, radikális válaszokat kereső fiatal lányt.
Viharos a szexuális élete,  a kínos következményeket  ifjú orvos-szeretője hárítja el, aki ki-
vételez vele: a napi 22 küret után őt altatással intézi el. A nagy forgatagban megjelenő író
fellobbanásában Pestre invitálja, a New York Kávéház márványasztalánál derül ki, hogy nős.
A pszichológus két menet közben szondázza lelki életét, az erotikus jelenetek váltakoznak
a családiakkal.  Hullán Zsuzsa,  a dermesztően racionális  Anya,  vérfagyasztó kitörésekkel
tarkított összecsapásban védi igazát, a rendezés bátran vállalja a szikrázó konfliktusok drá-
mai levezetését..
Még az általunk gyűlölt /ál/szex-jelenetek is eredetien megoldottak,  Hevér Gábor bunkó-
büdös Apa-ként  a hosszú asztal közbeiktatásával próbálja asszonyát döngetni, a nagypapa,
Csapó Attila  eljegyzése napján erotizálja a szobalányt, ezüsttálca masszázzsal/!!!/. Effajta
momentumok villantják fel  a groteszk, az abszurd stílus lehetőségeit,  jól ellensúlyozva az
egyébként szépen kimunkált naturalizmust.
Kincses Réka egy nagyággyal, elhúzható háttérfalakkal, illeszkedő zenékkel, könnyed fény-
váltásokkal alakítja a végig feszült atmoszférát.  Cselekményvezetése nagyszerű, ragyogóan
kimunkált dialógusait pontos ritmusba kényszeríti, együttese jól válogatott,  az összmunka
példás. Király Dániel  csak egy kicsit lóg ki a sorból, inkább puhány, mint intellektuális, a
bazalttömb Nagyanya-Dédanya, a páratlan  Lázár Kati  fenségesen elborzasztó.
A gyújtópontban a mai Pentheszileia izzik.  Szilágyi Csenge  szilaj energiával, heves indula-
latokkal,  mégis mindig  az arányos középen tartva hozza  különös,  ám hétköznapjainkban
annyiszor látott figuráját. A filozófiakönyvet bújva, félfordulattal képes vitapartnerét meg-
idézni,  deklamációja a robbanékony csúcsokon sem bicsaklik meg,  a kétkedő önismeret
és a szenvedélyes csapongás ambivalenciájában él. Bravúros munkája az évad egyik kiemel-
kedő teljesítménye.
Kortárs mű, magyar darab, új író-rendező:  Kincses Réka  debütálása nagy reményekre jo-
gosít, a  Pentheszileia Program  nemcsak a vájtszeműek, de meglepő módon a nagyközön-
ség teszését is elnyeri.

Az Igazság négydimenziós  Florian Zeller darabjában,  Baráthy György fordító címe sokkal
találóbb:  mindannyiunkra érvényes.  Két házaspár játssza kisded félrelépős játékait, a leg-
kézenfekvőbb módon, egymással keresztül-kasul. Remek szituációk, pazar párbeszédek, az
író messze a bulvár-szint fölött aknázza ki a hétköznapi téma lehetőségeit, nem is beszélve
a bravúros poentírozásról, a komikum szilaj tobzódásáról.
Kivel nem történt ilyesmi,  legalább is baráti körben?  Az események azonban sokkal általá-
nosabbak,  végül is oda lyukadunk ki,  mi a jobb: kimondani a fájóigazságot,  avagy taktikus
kímélettel elhallgatni?!? Bármelyik megoldás életszerű, a színpad sem dönt,  eljövendő kon-
fliktusainkban nekünk kel majdand választani.
Ragyogó a színpadkép!  Pallos Nelli félkörű hátfala könnyedén változik hotelszobákból csa-
ládi otthonokká, de lehet teniszöltöző, avagy orvosi rendelő is. Minimál voltában, a ruháza-
tokhoz hasonlatosan, tökéletesen adekvát. Kedvencünk Alice mindkét, lendületes kihajtó-
jú kabátja, mindkét feleség gardróbja pompás, a díjnyertes Laurence csipkés fekete alkal-
mi ruhácskája.
Puskás Tamás  már a szereposztással befutó,  pontosan elemzett karakterek magától érte-
tődően simulnak a kiváló színészekhez.  Kovács Patrícia igézően élveteg, fantasztikus tem-
póérzékkel tart ellent viharzó partnerének,  Balsai Móni  harmonikus okossága csöndesen
álcázott titkokat rejt. Imádom a frizurájukat,  a lesimítva induló szőke hajzuhatagok kihívó
csigákban hullámzanak... Tömbszerű nyugalom jellemzi   Schmied Zoltán  Paulját, az izmos
halkság azonban fürge észjárást takar.
A középpontban a szómágus ügyvéd,  Michel hemzseg.  A legveszélyesebb helyzetből is ra-
vaszdi csűrcsavarokkal vágja ki magát, képtelen veszíteni,  orbitális hazudozási közben ma-
gát érzi  sértett áldozatnak.  Stohl András  már az első jelenet  zokni-keresésével nagyot
villant,  tömény poén-cunamival,  képről-képre fokozza komikumának feszültségét, bódult
őrjöngéssé hatványozva azt a végjátékban.  A fődíjakat tragikus alakításokra ildomos adni,
ám egy ilyen végtelenül összetett,  mesteri ziláltságában is mindig arányos színészi munka
legalább akkora elismerést érdemel. Mimikai tűzijáték, heves gesztusok szédületes panop-
tikuma, hangszínváltások, kitörések tomboló fergetege, félelmetes bravúr!
Puskás Tamás  rendezése  az összes aktornak,  az összes viszonyulásnak  céltudatosan te-
remt gyümölcsöző atmoszférát, a hasznos tapasztalatszerzésen, megszívlelendő tanulságo-
kon túl, a  Házassági leckék  tomboló erejű, felvillanyozó HumorBomba!

Az (ezer)Mester feltaláló,  Rusznák András  időgépét bütyköli,  a  házMester(és Margaríta)
Ivan Vasziljevics  Munkásosztály-gyűlésre hívja  a tengernek háttal álló ház lakóit.  Összese-
reglenek  az érdekeltek,  Martin Márta:  Uljána, aki Djumálna is,  Schneider Zoltán,  alias
Spok Poljoska besúgó és maga B.Uglakov író, Gazsó György, aki hírhedté váló regénye kez-
dősorait citálja.
A téma a Középszerűsítés, Rádiósítással fűszerezve, hogy a Zemberek "kultúrát kapjanak az
arcukra".  Diákcsere programként  a rövidnadrágos  Olasz Renátó  is megjelenik P.Howard
képében,  a fejlett civilizáció áldásaként  Coca Colát és televíziót osztva a fejlesztésre szo-
ruló orosz népnek.
Vecsei H. Miklós Hasi-onescós leleménnyel írta át Bulgakov-ot fékezhetetlenül szórja hu-
mor-petárdáit, melyek folyamatos hahota-orkánnal körítik  a moszkvai közlét alagsori szituá-
cióit. A kozmikus sebességű forgatagot  ifj. Vidnyánszky Attila  félelmetes szervezőerővel,
tobzódó fantáziával vezényli. Csaponganak a stílusok, a bulvár-komédia, a bohózat, a blődli
elemei magától értetődően szervülnek a hétköznapi groteszk közegébe.  Óriási a ramazuri,
derekasan kapkodjuk a fejünket, de hát "nem kell mindent érteni!"
Petrik Andrea bődületes egojával hozza Anaida filmszínésznőt, bűvöl és bájol, énekhangjá-
val a swing-korszak szédületét idézi.  A Radnótis gárda meglepő lendülettel veszi fel a tem-
pót, amelyben az ódrys ifjak  elképesztő energiával lubickolnak.  Indul az időgép, a közép-
korba röpít, a Házmester Rettegett Iván cárban inkarnálódik vissza.  A múltba csöppent la-
közösség elveszetten botorkál a kósza idősíkok között, csak Pjotr, a házmesteripari tanuló
Gyöngyösi Zoltán és a besurranó tolvaj,  Pál András  találja meg helyét  a szadista nagyúr
udvarában.  Vecsei Kinga Rita  mindannyiukat böhöm textíliákba öltözteti,  de jut itt elég
szőr kucsmára, gallérra, de még egy egész medvebundára is.
László Zsolt  parádés átlényegüléssel  tobzódik történelmi nagyságában,  megreformálja a
vodkaivás rítusát,  arcba fröcsköli, bőrfrissítő pakolásként dörgöli szét,  orgiasztikus hörgé-
sekkel élvezve a mámort. Felülírja a színpadi poén-gyakorlatot, mely szerint egy geg három-
szor süthető csak el,  fantasztikusan változékony játékában  ötödszörre is robbanékony az
alkohol-bomba! - "Minden kornak megvan az Ivánja!" /Hát ezt már megkaptuk/.
Figeczky Bence  svéd követ nagyáriában közli a hadüzenetet,  a (be)csapókkal megtévesz-
tett Snitkov filmrendező Rettegett Iván kínpadjára kerül.  Szemét vájják , fülét metszik, el-
veszti altesti ártatlanságát, tüzes vason égetik, öt ujját vágja le az inkvizítori liftajtó. De ez
is színpadi abszurd, nem trendi vérfürdő-horror!  Molnár Áron  iszonyatos energiával viseli
a kínokat, csípőfogóval maga is mazóba száll, "Zseni vagyok!"-tajtékozza veszetten.
Nagy nehezen visszakászálódunk a kezdeti jelenbe, csak Ivan Vasziljevics tűnik el, továbbra
is a Cár álmélkodik  a moszkvai környezetben. Az  I put a spell on you tudattalant tépő frá-
zisaival  az elementáris  Petrik Andrea  lép elő,  filmforgatássá alakul helyszín,  gigászi foko-
zásba hatványozódik  a tébolyító kavalkád.  A rivaldát díszítők, világosítók,  kellékesek hada
lepi el, a Feltaláló szkafanderbe bújtatva Mesterré alakul,  a Negyedik Fal kitárul a nézőtér
felé, az úri közönség  a kozmikus végtelen szakadékába szédül.
Bulgakov hangján, mintha az ifjú generációt hallanánk:  "Nem rég kérvényeztem,  hogy ne-
vezzenek ki segédrendezőnek, vagy díszletezőmunkásnak, vagy legalább statisztának,  mert
mindenképpen a színház közelében szeretnék maradni...  az életet nem a realitás jellemzi,
hanem a varázs."
És a téridő síkjain átlépkedve, a Mester elindul a fény felé, hogy a holdsugár hídján lebeg-
jen a megváltó bölcsesség szféráiban.  A társulat nagyszerű produkciója,  ifj.Vidnyánszky
Attila újabb remeklése az abszurd komikum frenetikus tombolásából a poézis himnikus fen-
ségébe szárnyal.

Khell Csörsz  iskolapadjaiból pillanatok alatt épül  a Füvészkert hídja, ahogy a városképek
tablói is, megforgatva a Grund farakásaivá alakulnak.  Korszerű díszlet, korszerű színház. A
Pál utcai fiúk korabeli iskolásruhában, kalappal, sapkával, csokornyakkendővel, de a Vörös-
ingesek, nem véletlenül, sokkal maibb, helyenként a pufidzsekit is behozó mai göncökben
masíroznak.
A kisdiákok egyletet alakítanak,  gyűléseznek, szavaznak,  gyakorolják a demokráciát,  Áts
Feriék katonai alakzatban gyakorlatoznak, szemrebbenés nélkül hajtják végre a parancsot,
Józan László  tábornoki diktátor.  Szándékos a kontraszt,  a Grundot, a hazájukat védő fi-
úl Mi vagyunk, a Keleti Vörös Hajnalra kacsintók pedig a mindent einstandoló militáns hor-
da ólomkatonái.
Molnár Ferenc  örökéletű regénye húsba vágó aktualitást kap,  Grecsó Krisztián  dialógu-
saival, Geszti Péter briliáns dalszövegeivel azonban megőrzi kamaszos báját. Tenyércsatto-
gások, dobogó lábak, konokul ismétlődő huhogások ritmusára épít  Dés László  muzsikája,
amely  a Vörösingesek kórusában  harci indulóvá fokozódik.  A dallamok rap-es monotoni-
tása  az áruló Geréb és a hőssé emelkedő Nemecsek songjaiban  válik líraiabbá,  könnyen
énekelhetően, kiválóan alkalmazkodik a dalszövegek fantasztikus tűzijátékához.
Marton László  rendezése, átgondolt nagyvonalúsága mellett, a legapróbb részletig kidol-
gozott,  az utóbbi évek fiatalításának köszönhetően, az egészen kiváló csapatot pártfogó
szigorral kovácsolja együttessé. Csupa mozgás, csupa élet a színpad, az énekszámok is ko-
reografáltak,  Horváth Csaba kombinációi elsősorban a mindennapi gesztusokból épülnek.
A csatára készülők összeölelkeznek,  bátorítva emelik  egyenként egymást a levegőbe,  a
grundért vívott háború forgataga fenomenális.
Fesztbaum Béla tanár úr /f/eszes komikummal irtózik  Szántó Balázs gittrágásügyi eszme-
futtatásától, a Gitt-egylet belső vitáiban az akrobatikus hajlamú  Csiby Gergely és az örö-
kösen egymást tépő  Tóth András - Zoltán Áron  páros viszi a prímet. Az utóbbiak dobve-
rőikkel pattogtatott, nagyszerű énekkel is kitűnnek, míg a hórihorgas Csele,  Medveczky
Balázs alapfok alatti trombitálásával humorizál. A nagyobbik Pásztor,  Ember Márk robusz-
tus életereje majd' szétfeszíti  Benedek Mari imponáló gárda-dresszét, melyben dühöngő
elánnal fürdet és fürdik.  Király Dániel  csónakosként tubákot osztogat, a szipákolás hap-
ci-kórusba vált, ahogy a gitt-imádat is osztályharcos menetdalban csúcsosodik.
Hálátlan dolog árulót játszani, Csapó Attilá-tól bízvást  senki sem kér autogrammot, szak-
mai elfogultságból csak dicsérni tudjuk kétkulacsos alakítását. Boka:  Wunderlich József
az élen áll, orgánuma tarol,  energikus játéka uralja a színpadot.  A rendezés meg se pró-
bálja kisfiúsítani a színészeket,  legszebb példája ennek nagybetűs  Nemecsek Ernő, aki a
mindannyiunkban lakó, alávetett kisember,  aki mégsem adja fel,  aki fejet hajt, de gerin-
cet nem.  Vecsei Miklós  halkan is  férfihangon beszél, tiszta tekintettel szembenéz, vál-
lalja a veszélyt,  szerepében és színészetében  egyaránt felmagasztosul.  Ugyanolyan lírai
szuggesztivitással él és énekel, mint Samuként a legendás Karnyónéban, nagyívű munkája
ritka remeklés, emblémája a produkciónak, az évad kiemelkedő teljesítménye.
A kultikus Popfesztivál anno  kritikának álcázott  álhippi apoteózis volt,  emberöltővel ké-
sőbb ez az előadás  rettegő jelenünk tükörképe.  A Grund a mi országunk,  amelyet vala-
hogy így,  cselekvően összefogva kell megvédenünk a diktatórikus erőszaktól. Példamuta-
tó tett, érthető erővel szól, korhatár nélkül, mindenkihez.  Húsz percig dübörög a taps,
húsz évig hatni fog! ...De hol vannak a Nemecsekek?!?

Operettekből ismert, de már a  Függöny fel!  és a  Pillanatfelvétel  produkciókban kiváló
prózai színészként bizonyított. A Lepkegyűjtő végletesen extrém főszerepében  Bereczky
Zoltán  újra nagyot lép előre. Ne kutassuk, hogy  John Fowless  thrillerének antihőse va-
jon miért, mitől őrült, pszichopata, a színész megnyerő, bár kissé fura mosolya mögé rejti
sérült tudatállapotát, hitelesen érzékelteti  a mániákus vonzalmat,  az életveszélyes fixáci-
ót. A szimpatikus fiatal férfi bárkit meg tudna hódítani, ráadásul jómódú, jólnevelt, tanult
ember,  kifordult céltudata azonban  csak egy,  esetlegesen választott  személyre irányul.
Súlyosan rétegezett, összetett szerep, melyet  Bereczki Zoltán pontos értelmezéssel, lé-
pésről lépésre épít fel.  Szemében vakhit tüzel,  életidegensége hihetővé teszi számára a
az álmodott sikert.
Horgas Péter  díszlet-hátfalának képernyőjén  besüt a Nap , zöldellenek a fák,  megeleve-
nednek a gombostűre tűzött lepkék. Felnagyított szárnycsapásaik végzetes vibrálással telí-
tik a látványt, a zene és a váltakozó képek félelmetessé fokozzák az atmoszférát.  Ám a to-
rokszoritó légkört a két színész ragyogó összjátéka alakítja  Horgas Ádám  következetesen
realizált koncepciójában, a rendező eminensen kidolgozott szituációiban.  A függöny előtt
a lakásban vagyunk, de minduntalan vissza kényszerülünk a rózsaszín börtöncellába.
Miranda először teljesen értetlen,  az okokat kutatja, kiutat keres,  dacos keménységgel
ellenáll,  majd lassan megtörik,  reménytelenségbe bénul.   Ágoston Katalin  nem áldozat-
típus, az önálló, aktív személyiséget nagyszerűen formálja meg. Érett szuggesztivitása teszi
átélhetővé rettenetes helyzetét,minden gesztusában színészi sokarcúsága sugárzik. A vég-
játékban,  legyőzve érthető ellenérzéseit,  a csábítás teljes női eszköztárát mozgósítja, a
szabadulás csalfa reményét ébresztve.
Nincs mondanivaló, nincs tanulság:  ez  Színház  a javából,  Horgas Ádám és a két színész,
Ágoston Katalin és Bereczki Zoltán bravúros mestermunkája!

A darab bóvli bölcsességek szánalmas egyvelege,  Rizsakov  jól érezte, csak groteszk paró-
dia formájában életképes.  Eddigi sikeres rendezéseiben /Vihar, Fodrásznő/ a beregi, deb-
receni legjobbak,  illetve /Revizor, Csend/, saját stúdiósai valósították meg  elképzeléseit.
A Nemzeti társulata  már csődöt mondott egyszer, /Éjjeli Menedékhely/,  sajnos alkalmat-
lannak bizonyul most is.  A kivételeket külön kiemeljük,  de az abszurd és az idézőjeles stí-
lus, ahogy a hazai pályán általában, itt sem adekvát.
A méretes közhelyek, kávéházi filozofálgatások, "Mindenki hazudik", "Szeretni kell"/!!!/, "A
világ egy nagy szar" etc./,  maszkos álarcban, gépies ismételgetésekkel súlyosbítva, erőtle-
nül hullanak a semmibe. Értetlen unalom terpeszkedik a nézőtéren,  hiába látjuk a korsze-
rű színház frappáns látvány-eszközeit, hamis és ostoba az egész.
Ám vannak fiatalok, akik kissé ráéreznek a hangvételre.  Frissen végzett, avagy éppen vég-
zős ifjak,  Berettyán Sándor és Szabó Sebestyén László vezette kompánia tér be a vegán
bisztróba,  ifj. Vidnyánszky Attila  pöszén hadarja a "húsz"mentesség előnyeit, parázs vi-
tájuk a virgonc komikum frissességével galvanizálja életre  a halott színpadot. Biciklis jele-
netükben a faarcú  Bordás Roland  Buster Keaton-i mélységgel fejti ki  álpapi mivoltának
extrém bizonyítékait, a félelmetes akrobatikájú csapatot bombaerős színpadi jelenléttel
gazdagítja  Barta Ágnes  generatív szuggesztiójú utcalánya.
Az utolsó kép némi vigaszt jelent.  Trill Zsolt  ösztönös ráérzéssel,  átütő erővel hozza a
szintén butaságokat szajkózó, ám lehengerlő intenzitású figuráját.  Fergeteges deklamáci-
ója nemes textussá hatványozza  a bóvli közhelytárat,  a rossz szerep terhét energikus já-
táka fölényes könnyedséggel alakítja bravúrrá. Támogató segítségre talál a fantasztikusan
ellentartó partnertől:  Barta Ágnes  arcjátéka  minden szóra  hihetetlen változékonyság-
gal reagál,  körkörös együttmozgásuk  az összjáték mintapéldája,  a kis éjjeli pillangó naiv
értetlensége a szenvedélyes odaadás hitébe magasztosul. A most végzős fiatal színészlány
kimagasló alakítása a legnagyobb reményekre jogosít. Kettejük csúcsjelenete igazolja: bi-
zony a telefonkönyvet is el lehet hatásosan játszani... 

Marlowe-t megúsztuk, de Middletont játszani kihívó merészség.  Berzsenyi Bellagh Ádám
vállalja a kockázatot,  kis színpadon mozgat tucatnyi szereplőt, vastagon megfejeli az egé-
szet megannyi félőrült ápolttal.  Elég lett volna erre egy virtuóz pantomimes, ahogy a ter-
jengős textusnak se ártott volna egy kis kurtítás.
A szerző maszkok iránti vonzalma a címben és a sminkben tükröződik, a játékstílus viszont
inkább  reális síkon marad.  Ódor Kristóf  hősi kiállással,  Böröndi Bence  bursikóz hévvel,
Márkus Sándor  arányos komikummal abszolválja a koncepciót.  Nagyon hiányzik az elmoz-
dulás a paródia,  a kétfenekű groteszk irányában.  Ilyen rémdrámát  halálos komolysággal
nem lehet hitelesíteni,  viszont benne rejlik az őrült szélsőségeket felszínre bányászó le-
hetőség.
Bregyán Péter,  ösztönösen avagy random hajlik a karikatúra felé,  Bohoczky Sára  karak-
tere szinte követeli  a ionescoi komikumot,  ehelyett indokolatlan komolyságban botlado-
zik, olyan lehetett volna, mint a plakáton!!!
Egyedül a most is nagyszerű Ilyés Róbert villant fel élesen tragikomikus elemeket, torzan
emberi, aljasságában is szenvedélyének rabja, parádésan egyensúlyoz a bombasztikus ne-
vetségesség és az intrikusi aljasság mezsgyéjén.  Hörgésbe fullad a hangja, belenevetünk,
de az elcsukló kitörés egyben a vágy fűtötte kisszerűség szánalomra méltó jajszava is.
Sokorai Attila,  a Rómeó-hoz hasonlóan,  érett invencióval töri át  a lehetetlenül szűkös
tér kalodáját, rácsos díszlete, nyíló ajtajaival, mászókai lehetőségeivel, változatos világítá-
sával tonnányi kulisszát pótol.  Illusztratív ugyan,  de megbűvölő az összezáródó rácsokkal
fényeskedő nász-szoba.  Pető Kata  jelmezei szellemes rátétekkel egyénítenek,  laza sál a
nyakban, mintás haskötő, antikizált mente rejt anakronisztikus utalásokat.
Fondorlatos bűntörténet a nagyközönségnek, ám néha felcsillan a vájtszemű abszurd gro-
teszk, egy nemsokára várható,  következő előrelépés ígéreteként.  Imponáló a  Budaörsi
Latinovits Színház  következetes irányultsága, a szórakoztató kikapcsolódás mellett a ma-
gasabb csúcsok felé törekvés.  Meg lehet haladni a szereposztási kényszereket,  az inno-
váció legyűri  a technikai hiányosságok béklyóit.  Berzsenyi Bellagh Ádám  darabválasztá-
sa és rendezése bizonyítja, elszánt vállalkozó kedvben nincs hiány.

Mert a fotós, a filmes nem kukkoló,  kétes kérdés, segítenie kell-e, vagy csak fotózni. A Li-
banonban  majdnem robbantási áldozat riporter dilemmája fontosabb:  visszatér a háborús
pokolba, avagy a hazai problémákra fókuszál, családot alapítva.  Pokorny Lia  sántikáló kér-
dőjelként uralja az előadást, cinikus fölénye sokkos emlékeivel ütközik.  Donald Margulies
cikkcakkos dramaturgiával,  kiélezett helyzetek és a feloldó humor váltogatásával , hatásos
textussal bontja ki történetét.
Első ránézésre imponáló a látvány. A plafont Eiffel-i rovátkolt vasoszlopok tartják, a nagyúri
bőrgarnitúra ezer kárpitosszöge mesterek kezemunkáját dicséri, a művész-jómód esztétiku-
ma kontrasztál az amerikai konyha elszívójának krómfelületével. Horgas Péter díszlete nagy-
színházi igényességet jelez, felülírja a pénzszűkével annyiszor mentegetett független alter-
nativákat. A jeleneteket tagoló videóképek és a kísérőzene a rendező  Horgas Ádám érde-
deme:  tovább növeli a vizualitás színvonalát.
Seress Zoltán  érett nyugalommal tart ellent a heves kitöréseknek,  a kapuzárási szerelem
és a karrierindulatok kereszttüzében súlyos oszlopa a produkciónak, visszafogott megszóla-
lásait rezzenésnyi gesztusokkal hatványozza.  Butuska nimfácska,  értetlen megszólalásaival,
"Kurdisztán?!?", "Fagyit szeretnék" fékezi a feszültséget:  Ágoston Katalin könnyedén lebeg
a felszín és a született empátia közegében, elragadó kiselefánt monológja mesterien előle-
legezi anyaságának megtalált harmóniáját. Ő az egyetlen, aki kimondja azt, amit érez, kigú-
nyolható "primitív"-sége tüneményesen fénylik az ideologikus fennköltségek káoszában.
Bereczki Zoltán,  aki lépésről lépésre haladja meg  musical-múltját,  noha, ahogy találóan
mondja, "az is színház, csak szarabb", dinamikus lendülettel,  arányos ökonómiával formálja
szerepét.  Alkalmazkodó, kitérő,  inkább kényelembe menekülő figura,  egyetlen nagy kitö-
rés bizonyítja drámai erejét.  A Lepkegyűjtő Produkció létezése révén nyerő színfoltja a
a férfiszínészi spektrumnak.
A kezek a kőfalon óvatosan araszolnak egymás felé,  az eső cseppjei könnyeznek a díszlet-
falon. Minden hangsúly a helyén van, minden mozzanat árnyaltan kidolgozott, a négy aktor
összeforrott együttest alkot, a tempó hullámvonalai  fenntartják a több irányba nyitott ér-
deklődést:  Horgas Ádám  rendezői munkája  felsőfokú elismerést érdemel. Nem problémá-
kat mutat, nem válaszokat ad,  emberi érdekek,  érzelmi rezonanciák kusza szövevényéből,
a mi tudatunkban bogozza ki az érdemi tanulságot. Váratlan módon bizonyítja, hogy a sike-
res, majdnem bulvárszínház is alkalmas élet-halál létkérdések felvetésére, a csak szórakoz-
tató műfaj is megtermi a maga fanyarabb, ám annál hasznosabb gyümölcseit.

Goldoni  furfangos cselekményvázát  Richard Bean  hatásosan transzformálta a 60-as évek
angol kikötővárosába, a beszólások szigetországian fádak, de a figurák elevenek, a helyzet-
komikum szökőárja pedig igencsak élvezetes.
Dicséretes a kétdimenziós díszlet,  hiszen kell a hely  a sokmozgásos szituációkhoz. A ren-
dező  Pelsőczy Réka  ismét bizonyítja pompás ritmusérzékét, munkája könnyed, frappáns
és hibátlanul célratörő.  Irigylésre méltó húzás a  BEKVART  zenekar beépítése, Szabó G.
Hunor  az egyetlen kültag,  mivel a saját ember  ütős színpadi jelenléte szétfeszítette vol-
na azt a szűk kis dob-kuckót.  Formán Bálint a gitározás és az ének mellett, lenyűgöző pa-
jeszával az elegáns vendéglőst is játssza,  ahogy a többiek is fürgén járnak ki s be, zenész-
ből szerepbe váltva.   Horváth Szabolcs  kétbalkönyökös Bobby,  impozáns sisakjában kép-
telen egy ajtón ütközés nélkül bejönni,  a sztentori orgánumú, veszett karizmájú basszer,
Keresztény Tamás  ügyvédjével nem szeretnénk vádlottként szembekerülni.
Dékány Barnabás  vőlegényi tehetetlenséggel botladozik  a félreértések bozótjában,  vá-
gyának tárgya,  Rujder Vivien imponáló játékkal rajzolja meg a hamvas butaság portréját.
Friedenthal Zoltán  szelíd motorosként nagyszerűen énekel,  Fodor Annamária végre ka-
rakterszerepben mutatja meg  karikírozó képességét.  Az angol királynő tétovázik,  kilép-
jen-e /az ajtón/, avagy maradjon velünk? Ezt persze  Máthé Zsolt-tól  kéne megkérdezni.
Szédületes tempóban süvít a cselekmény, az ötletek végtelen áradata sem mossa el a tör-
ténések oksági láncolatát,  hahota-orgia közben záporoznak  a helyzetkomikum adta pará-
dés jelenetek.  Lovas Rozi  markáns férfiszerepben brillíroz, szinte sajnáljuk, hogy előbb-
utóbb vissza kell vedlenie tüneményes széplánnyá.   Agyafúrt apaként is kitűnő, de másik
alakjában, totálisan leépült pincér-matuzsálemként,  Lukáts Andor  a nemes bohóckodás
teljes arzenálját felvonultatja.  Alfie végül is druszaként  ElpHy nevünket bitorolja,  nem
véletlen!, - pacemakerünk ugyan nincs, de szívünk azonos hevességgel dobog a  Belvárosi
Színházért!
A Római vakációban  hetedhét figurát hozott,  most extrém kreativitása az abszolút fősze-
repben teljesedik ki.  Nagy Dániel Viktor  elementáris lendülettel, ezer apró gesztusból
építi fel a minden lében kanál, jég hátán is megélő szolga személyiségét. Először csak foly-
vást éhes, azután egyre nagyobb kanállal már a pénzt habzsolja, könnyedén alkalmazkodik
gazdája szeszélyeihez, míg végül lelkileg majdnem ketté hasad.  Félelmetes pantomimben,
önmagával két alakban birkózva hengergőzik a rivaldán, menekül ki, leskelődik maga után,
a kétfejű inasfenevad skizoid rémlátomása: Színházi Emlékkönyvbe illő, egyedülálló bravúr!
És hogy énekel!!!  Hogy mozog, hogyan táncol, minden pillanata  életveszélyes támadás a
nevetésgörcsbe rángó hasizmok ellen... Gyönyörűséges színész-alkotótársi munka!!!
Orlai Tibor  unikális színháza ismét talált egy minden igényt hatványozottan kielégítő, fan-
tasztikus energiákkal szórakoztató darabot, amely  Pelsőczy Réka  rendezésben,  a társu-
lat virtuóz összjátékával frenetikus élményt jelent!

A kivülálló segít! Főleg, ha idegen, hát még ha pszichiáter! Ha vendéget fogadunk, sokszor
kényszerítjük ítélőbírói szerepbe,  ha tudatos européerek vagyunk,  pénzt áldozunk tera-
peutára.  Daniel Glattauer  ügyesen kanyarítja a a cselekmény útvesztőit, a kétórás békí-
tő akciót kiélezett dialógusok, váratlan fordulatok élénkítik.
A feleség az agresszívebb,  ő van beszorítva a háztartás, a gyereknevelés problémáiba, mi-
közben azért mégiscsak történész...  Balla Eszter eleinte csak támad, a harsány összecsa-
pásokban jeleskedik, később kedvesebb arcát is felvillantja, bár szeretni azért elég nehéz
lehet.  Debreczeny Csaba  tervrajzaiba pistult,  egyoldalúan csak a munkának élő,  régies
férfiideál, mindent tud, mindent akar, semmit sem ért.
A feleket  Mészáros Máté  sok vihart látott pszichiátere noszogatja  idétlennek tűnő, né-
ha mégis hatásos trükkökkel. Talán a pszichodráma szerepcserés módszere az egyetlen va-
lós, ám a kisded játékokat csak-csak elfogadjuk, miközben egy pillanatig sem hisszük, hogy
a végére megoldás születik.
A zene borzalmas,  Znamenák István rendezése mesteri. Rafináltan adagolt tempóváltások,
csattanó poén-halmaz, a képeket találékonyan taglaló kávéautomata pöfögő közreműködé-
sével.  Nem maradnak el a meglepetések sem,  ahogy az egy mívesen alkotott bulvárdarab-
tól joggal elvárható. Télen-nyáron pompás szórakozás, ám személyes életünkre nézvést ko-
moly tanulságot is hordoz. Kerüljük a balta és a konyhakés használatát, keressük inkább a
mindenható pszichibácsikat, néniket.  A csúcsformában komédiázó  Mészáros Máté  úgyis
szabadúszó, részemről legközelebb csak őt választom!

Kispolgári miliő helyett,  három sorban üres ajtók.  Párhuzamos jelenetkék zajlanak,  egy-
másra kacsintanak a síkok.  A háttérből a focista fiút ünneplő szurkolók,  a nagybácsi csá-
bító dzsungele, vagy éppen a jazzesen glamouros  Kerekes Viktória  tűnik elő.
Az általában  szentimentális együttérzéssel bemutatott  textil-ügynököt  nem a szabadver-
seny, nem a szorongató hitel-adósság, vagy az öregedés teszi szánalmas áldozattá. Felleng-
zős szájhős, kétbalkezes lúzer, maga okozza vesztét, létezése merő önáltatás és hazugság.
Egyik fiát túlzott elvárásaival, a másikat érdektelen közönyével teszi tönkre, a mindenben
megértő, háztartásba nyomorított feleséget, a rebbenően alázatos Kerekes Évá-t macsói
fölénnyel alázza. "...befejezhetném ezt a mondatot?!?".  Gálffi László   teljes színészi fegy-
verzetben, elsöprő elánnal játszik, állandó handabandázása szinte az idegekre megy, nem
ártott volna néha egy pillanatnyi, maga elé meredő, elnémuló felismerés.
Mácsai Pál  rendezése lüktető ritmusban vezényli  az egymást ellenpontozó  jeleneteket,
gazdag invencióval használja  a falsíkokkal szabdalt tér lehetőségeit,  a cselekmény összes
vonulatát értő kézzel bontja ki. Ma már kicsit nevetséges, hogy a pótérettségire készülő
Bif megzakkan,  amikor kiderül a bostoni félrelépés,  még a sportot is abbahagyja,  miköz-
ben nyugodtan folytathatná egy nem egyetemi helyi klubban/?/. Az Arthur Miller-i drama-
turgia esetlenségeit azonban jócskán feledteti a fantasztikus együttes összjátéka.
Ficza István,  a semmibe vett testvér,  Patkós Márton, a szerény éltanulóból sikerember-
ré érett szomszéd gyerek,  Dóra Béla,  a betonlelkű menedzser-utód: egytől egyig talá-
ló karakterfigura.  Csuja Imre  békepipát pöfékelő milliomosa  a győztesek életfilozófiájá-
nak emblematikus bajnoka. Villanásnyi megjelenéseivel   Epres Attila a racionális vállalko-
zói szellem,  a célratörő józanság és egy igazi barátság  erőteljes képét rajzolja meg.  Az
egyedülálló   Kákonyi Árpád  afrikai vibrafonnal,  dobokkal,  effektekkel  melodramatiku-
san festi alá a szöveget.
Az előadás csúcsa  Molnár Áron ellentmondások örvényeiben vergődő  kisebbik fiúja. Ki-
ábrándul istenített apjából,  mindig jót akar, semmi sem sikerül, kapkod, menekül, vissza-
tér, megpróbál megfelelni, nem megy. A végletekből gyúrt személyiség kudarcos vargabe-
tűi,  a rajongás és a keserű felismerés kontrasztja  félelmetes erővel izzik tragikus alakjá-
ban.
Övék a lakás, letörlesztették a hitelt, az életbiztosítás is kifizetve,  már csak egy kis nyu-
godtabb állás kéne, akár félpénzért, ám a vállalkozói érdek nem kegyelmez, Willy Lomant
62 évesen lapátra teszik. A szörnyű ember felmagasztosul a végjátékban, autójával falnak
megy, húszezres haláljáradékot hozva családjának.  Gálffi László megrázóan elcsendesed-
ve, mind a négy kopott ajtót  lassan magára zárja,  pontot téve egy csodálatosan emberi
előadás katartikus végére.

Rendőrségi kihallgatás, a régi szép mrozeki időkben. A gusztustalan  Tupolski nyomozó, "jó
zsaru"-s modorával, szellemi-,  míg verőlegény társa kínzó-eszközökkel próbálja kicsikarni a
vallomást.  Politikai ügyre gyanakszunk, a módszerek onnan ismertek,  noha it csak gyilkos-
ságokról van szó.  A Pécsről már jól ismert  Köles Ferenc  a hatalmi fölényben magabiztos,
társadalmilag fontos szerepében lealjasult középkáder nagyszerű portréját rajzolja meg. A
gyanúsított íróember,  Pál András  kétségbeesett alkalmazkodásából  érezzük,  abban a vi-
lágban bárkinek van félnivalója.  Gyerekkori traumája  innovatív bábjelenetben elevenedik
meg, a szüleit megjelenítő  Pallai Mara és Ács Norbert  közreműködésével. Sorjáznak a bi-
zonyitékok, iszonyúan nyomasztó a légkör, a brutalitás atmoszférája baljós félelmeket kelt
a folytatást illetően.
A szomszéd szobában súlyosan fogyatékos testvér járja tébolyának párnázott köreit. Vére-
sen tántorog be a megkínzott író,  de még így is  szerencsétlen bátyját óvja,  gyengéden
mondja el altatónak neki  a kedvenc meséket,  képzeletének gyilkos szülötteit.  Lassúdad
kiderül,  milyen óriási hatása van az írott szónak,  legalább is egy félnótás esetében. Jó is
lenne, ha a szépirodalom ennyire innovatív lenne...
Ez a jelenet  örökké emlékezetes marad:  ahogy  Pál András  végtelen áradásban regél va-
lami szeretetteli költőiséggel,  ahogy  Rusznák András  közbevetett  suta félszavakkal rea-
gál,  ahogy a művész és hallgatója  a fantázia mennyországába réved...   Szikszai Rémusz
hatalmas sikerei után,  Martin McDonagh  megtévesztően  sokszálú, elképesztő érzékeny- 
ségű darabjával rendezői pályája újabb csúcsára érkezik.  Az első rész dermesztő félelme-
tessége után  a középsőben a morbid valóság és a szárnyaló poézis  varázsos kevercsét al-
kotja meg.
És még mindig "van másik!"  Varga Járó Ilona  gótikus üvegablakai alatt  az Író mint bábszín-
házi Kikiáltó konferálja krisztusi természetű jókislány blaszfém kálváriáját.  Pallai Mara  és
Ács Norbert  a gonosz apát-anyát is játssza  a töviskoszorús mártír-báb  animálása mellett,
az utolsó rémtörténet rettenetét  a koporsót körmeivel karistoló,  élve eltemetett  Bach
Zsófia  fokozza.  A beismerő vallomást Ariel /?!?/ nyomozó pálfordulása követi,  Schneider
Zoltán  nagyívű alakítással hitelesíti a váratlan attitűd-váltást.  Életének utolsó hét másod-
percében, a kivégző pisztoly lövés előtt  Pál András emberségében lenyűgöző monológgal
koronázza meg, visszavonhatatlanul nagy színésszé avató, hatalmas alakítását.
A szünetben még félelmeivel küzdő közönség is elfogadta  a kitűnő darab, a nagyszerű tár-
sulat és a kiemelkedő rendezés kihívását, nem könnyű falat a  Párnaember, de minden bi-
zonnyal az Évad Nagy Eseménye.

Nincs átirat,  nincs aktualizálás, ez  Ödön von Horváth  darabja a Hitler előtti évek kispol-
gárairól, akik, mit sem sejtve a közeljövőről,  báván élik hétköznapi életüket.  Az agyatlan
hústorony hentes, a sötét jószándék komor oszlopa,  Vajda Milán eljegyezni készül az ut-
caszomszéd babakereskedő, a Tündérkirály szelíd leánykáját. A szintén szomszéd trafikos-
asszony kitartottja,  a lóversenyből élő ficsúr azonban szemet vet rá,  udvarlása célba ta-
lál, a Duna-parti fürdőzés leleplezési botrányba fullad. A vonzóan rosszarcú  Polgár Csaba
könnyedén csavarja el a burokban nevelt Marianne fejét, a félelmetes erősségű együttes-
ben  Zsigmond Emőke első szavától kezdve, kikezdhetetlen kvalitású, egyenrangú szerep-
lőként mutatkozik be.
Pedig micsoda színészek! Az ország legerősebb társulatában  a mellékszerepekre, egymon-
datos epizódokra is hatalma egyéniségek mozgósíthatók. A később csábos sellőkké alakuló
Nagynénik trióját  Takács Nóra Diána  vezeti,  Murányi Márta és Szathmáry Judit,  - nem
mellékesen - énekes kettőse gazdagítja,  Lénárdt Laura és Osváth Judit  színinövendékek
derekasan helytállnak, utóbbi a kislány Ida bugyuta versével triumfál.  Bíró Krisztina nagy-
ságos,  Kerekes Éva  nagyon kétkezi munkásasszony,  a teljes társadalmi keresztmetszetet
Kerekes Viktória  Bárónője egészíti ki.
Bagossy László  egyetlen zongora alakváltásaival,  az elképesztő érzékenységgel illeszkedő
zenével tagolja a cselekményt, minden jelenetben magától értetődő biztonsággal teremti
meg az érzékletes szituációkat. A társaság a rivaldánál öltözik fürdődresszbe, a Duna-hullá-
mok forgószínpadán  Zsigmond Emőke  háton,  mellen és gyorson krallozva mutatja be az
akkor ismert összes úszásnemet. A férfiak díszes panoptikumában  Debreczeny Csaba a ká-
véházi gigerli,  Baksa Imre  a véreskezű henteslegény,  Gálffi László  anekdotikusan  idézi
a hajdani  K und K hadsereg úri modorát,  míg  Máthé Zsolt  halálkomolyan tud gyóntatni
egy élő feszület frivol árnyékában.
Nincsenek kettős szerepek,  nincsenek otromba háttérvetítések,  egyetlen díszletötlet a
zongorafedél belsején pompázó idillikus festmény, gegek helyett a tempó, a gesztusok, a
látvány és a káprázatos színészi játék szimfonikus egysége uralkodik. Ignajatovic Krisztina
öltözékei túlmutatnak a színpadi jelmezeken. Helén,  Neudold Júlia  égbe meredő vak fe-
ketéje, Ficza István sztentori konferansziéjának piros-fehér ordenárésága, Marianne útja
szolid szoknyácskától a selyemruha bíbormámorán át Botticelli Primaverájának lehulló ara-
nyáig: - felejthetetlen remeklés!
És a nagyágyúk!  Für Anikó  tébolyítóan úrinő,  nagyon hiányzik  egy Nemzeti Dohánybolt-
ból,  Jéger Zsombor tenyérbemászóan porosz kadét, masírozása baljós előjel.  Csuja Imre
Miszterének könnyes bécsi nosztalgiája, Znamenák István Tündérkirálya színészkirályi ala-
kítás,  Pogány Judit  gyűlöletes Nagymamája brutálbomba.
Ebben a nemes színházi közegben, a darab áporodott szennyében ragyog fel a babakeres-
kedő lányának tragikus lénye.  Egyáltalán nem naiv,  keményen felvállalja mihaszna párját,
érzelmei vezérlik,  de kiutat keresve képes váltani,  félvilági táncosnőként mennyei ragyo-
gásban,  töretlen szépségű  Vénuszként emelkedik ki  az aranyfényű habokból,  leteríti a
macsó karate,  de emberségének ereje  földre fojtva is sugárzik.  Zsigmond Emőke  gyö-
nyörüséges színészi munkája,  varázsos szuggesztivitása  több, mint pályakezdés, belépő a
legnagyobb kihívások világába.
Kislány a zongoránál. Tétován bicegő hangocskák.  Belecsap és megfordul:  dévaj kobold-
ként copfos nagyfiú mered ránk. Végigkíséri a történéseket, a legkisebb motívumra is zon-
goráján reagál, szelíden dalol,  fenyegetően mordul,  lágyan keringőzik és némafilmek tre-
molójába komorul.  Táncolva pipiskedik,  Puck-i fürgeséggel rohangál,  késheggyel szurkál-
ja a billentyűket, oltárképként szenved. Extrém figurája, káprázatos zenéje éltető fűszere
a minden ízében fantasztikus előadásnak:   Kákonyi Árpád  a Kezdet és a Vég!

Először tudtuk meg,  hogyan lett léhűtő Acdak bíró,  Vidovszky rendezése egyetlen mon-
datot sem kezel félvállról,  pontos, jó tempójú, részletgazdag az előadás.  Az elvárásoknak
megfelelően tátogó bábok is játszanak, időnként maszkot húznak a szereplők,  kicsit túlto-
latott az igyekezet, amely minden áron be akarja hozni a színházba a bábokat. Semmi funk-
ciója nincs a karikírozott figuráknak, a játszók mögöttük pedig vagy jók, vagy kevésbé.
Az igazi terheket  a nagyszerű prózai színészek hordják, kiváló összjátékkal pompás csapat-
részt alkotva. Több szerepben Hannus Zoltán, Lendváczky Zoltán és Jankovics Péter tű-
nik ki, külön öröm a frissen végzett Horváth Alekszandra és Tóth Mátyás energikus szín-
padi létezése. Közéjük tartozik a  Szimon Csacsavát kitűnően játszó  Horváth Márk is.
Narrátorként  Szolár Tibor  megbízható hitelességgel konferálja  a történéseket,  de ő a
per tárgya, a majdnem széttépett gyermek is.
Mészáros Máté  önveszélyes külsővel,  heves komikummal hozza  Acdak bírót, hangváltásai,
gesztusai, ösztönmozgásai fantasztikus figurát teremtenek.  Hitvány haszonleső, provokatí-
van megalkuvó, ám végső döntésében a józan paraszti ész embersége sugárzik.  Gruse sze-
repében  Spiegl Anna  éles deklamációval,  az érzelmek bátor kiemelésével, szárnyaló len-
dülettel teremti meg  csodálatos hősnőjét.  Játékának misztikus ereje szétfeszíti az adott
kereteket,  a legnagyobb drámai szerepek felé mutatva.  /Azóta sem értjük, miért nem Ő
vehette át  az Örkény Stuart-jában  Erzsébet királynő szerepét...,  miközben ráadásul ott
volt kéznél?!?/
Minden elismerés megilleti a bábszínháziakat, példás együttműködéssel illeszkednek a fon-
tos produkció koncepciójába.  Vidovszky György munkája sok új vonását mutatja meg az
örökké aktuális brechti példázatnak.

A hosszú éveken át jellegtelen  Valló Péter rendezőművészete az utóbbi években feltűnő
előadásokat produkál:  Holt lelkek, Karamazov testvérek.Shakespeare igen ellentmondá-
sos művének színpadra állítása újabb komoly fegyvertény. Gyűlöljük Shylockot a viselkedé-
séért, kinevetjük sirámait,  de melyik antiszemita viselkedne másképp,  ha lánya meglopná
és megszökne, ha komoly anyagi kár érné? Aggódunk Antonio életéért, de utálatos hetyke
javaslata, egy apró ötlet: térjen át keresztény hitre. Egyedül Zsótér egri rendezése kezel-
te helyén a konfliktust, megfosztva azt zsidó vonatkozásaitól. Egy embert utálnak, egy em-
ber esküszik bosszút,  teljesen függetlenül származásától, foglalkozásától.  A Pesti Színház
előadásában Antonio  zsidó volta miatt veti meg az uzsorást, az meg hangsúlyozottan pana-
szolja, hogy milyen hátrányok érik, noha a kor Velencéjében hozzájuk teljesen hasonlóan,
egyenjogúan működtek örmények, szaracénok is. A jóhiszemű jótálló pedig ugyanolyan ke-
reskedő, mint a pénzzel üzletelő Shylock.
Stohl András  megbízhatóan hozza rosszul értelmezett szerepét,  míg Shylock szerény esz-
közökkel,testesíti meg  Kern András-t. Megfelelően ellenszenves  Varjú Kálmán, a fiatalok,
Józan László, Orosz Ákos és Csapó Attila friss fuvallatot hoznak a vígszínházi légkörbe.
Telekes Péter imponáló,  Péter Kata  egészséges temperamentumú,  Fesztbaum Béla  fö-
lényes játékkal örvendeztet meg.
Bach Kata  Portiája egymagában teszi fontossá a produkciót,  lendületes, arányos, ponto-
san értelmezett,  parádés alakítás.  Sugárzó fiatalság,  szerelmes szépség,  gyönyörűséges
deklamáció.  Ifjú jogtudorrá való felismerhetetlen alakulását nyírott haj és körszakáll segí-
ti, de ez csak kelléke a tökéletes belső metamorfózis csodájának. Nagyot erősödött fiata-
lokkal az utóbbi években a Víg,  Bach Kata  az új korszak reménycsillaga.

Kettőt is láttunk nemrég, egy remeket a k2-től  Bakfitty címmel a Stúdió K-ban, egy ron-
tottat Miskolcon.  Polgár Csaba  munkája kevés igazítással, sok alteres mozzanattal, a ket-
tő közé tájolható, jókedvűen nézhető darab.
A világosítók ablakában,  fenn a magasban,  éteri énekléssel kezd Achilles és Pyramus, Ro-
mulus császár két testőre.  Kiss Diána Magdolna és Szilágyi Kata,  a női kvóta hiányossá-
gai miatt csak szolgai státuszban szerepelhetnek a római nomenklatúrában, az előadásban
érzékletes színpadi jelenlétük meghatározó középponttá válik. Narrátorok, kommentálják,
előre jelzik és viszonylagossá teszik az eseményeket,  Matkó Tamás  egészen kiváló duett-
jei, kórusai általuk, illetve az ő vezetésükkel szólalnak meg.
Spurius Titus Mamma nevét muszáj megjegyeznünk,  legalább tízszer elmondják,  a rossz-
hírt hozó marathoni lovaglás hőse,  Némedi Árpád   nevét enélkül is aranybetűkkel írhat-
juk fel a Latinovits Színház márványfalára.
A császári családban Spolarics Andrea és Rainer-Micsinyei Nóra  képviseli az anyai tekin-
télyt és  a vásott gyermeki komikumot,  az udvartartás  utolsó mohikánja  Bánki Gergely,
a parodisztikus merevségű belügyminiszter. Fejedelmi díszben,  fejvesztve menekülve top-
pan be,  Kurta Niké  kamarási kíséretével  Ódor Kristóf,  valaha Bizánc teljhatalmú ura.
A címszerepben nem Lukáts Andor játssza Romulust, sokkal inkább Romulus Augustus, az
utolsó római császár  áll előttünk  Lukáts Andor  jelmezében.  A bölcs tyúktenyésztő re-
zignált kedélye,  jövőbe látó okossága  példaként állítható a múlt és a sivár jelen diktáto-
rai elé. Mennyivel könnyebb lenne, ha csirkefarmjuk lett volna... Patríciusi meztelenség-
ben, gyilkos fegyverként forgatott basszusgitárral a kézben,  Keresztény Tamás  az alter-
natív stílus élharcosaként robban a színre.
A harcmezőn és a csirkegenetikában egyaránt győzedelmeskedő  Odoaker barbár fejede-
lem, Ilyés Róbert példásan fegyelmezi Páder Petrá-t, a fasisztoid EU-indulót harsogó uno-
kaöccsöt, /kérjük a harci dalt feliratozni!!!/, alakítása előtt mi is letesszük a fegyvert.  A
római tyúkok messze felülírják a rendezői elképzelést, önfeledten kapirgálnak a birodalmi
szemétdombon,  a kendermagos germán  még a császári nyugágy alatt is elégedetten csi-
peget. Hiányzott azonban a kukorikú: a szűkös büdzséből nem tellett kakasra?!?
A pompás kis előadásból viszont nem hiányzott a humor, az irónia és a történelmi parabo-
lát egy kicsit maivá emelő,  kortárs-színházi értelmezés.  Polgár Csaba  rendezése a társu-
lat és a HOPPart energikus aktivitásával új színt jelent a  Latinovits Színház egyre bővülő
palettáján.

Mindannyian ismerjük,  de színházban csak rettenetes adaptációkat láttunk.  Litvai Nelli
dramatizálása  célratörő józanságával,  köznapi nyelvezetével üdítő kivétel,  Lukáts Andor
rendezése hivalkodástól mentes, mértéktartóan okos,  közvetlenségével a mese valóságba
ágyazottságát emeli ki. Nincs itt szükség erőltetett abszurditásra, hát nem elég, hogy egy
pálcaorrú fabáb megelevenedik?!?
Antonio,  Bregyán Péter  egy méretes fatörzset hoz  Gepetto mesternek, némi pajzán ve-
rekedés-imitáció után  Ilyés Róbert  szakavatottan  faragja ki  a Pinokkió-nak  elnevezett
furcsa lényt.  Prohászka Fanni  különösebb akrobatikai túlzások mellőzésével,  igazi értet-
len kisgyerekként,  pompás belső átlényegüléssel állítja elénk figuráját.  Kíváncsi,  merész
és gyors elhatározásra képes, hebrencs jókedvvel járja veszélyes útját.
A díszlet csupán jelzett léc-ácsolatokból áll, fürge váltásokkal jelzi a stációkat, műhely, er-
dő, cirkusz, de még a hatalmas bálnabendő is érzékletesen felrajzolódik. Kicsit erőltetett
a zene, ám a kedves kis Pinokkió dalai  így is hatásosak.  Nem sietünk,  minden jelenetnek
el van játszva sava-borsa, átéljük a veszélyeket, de a humor mindent felold.
A népes állatseregletben  Böröndi Bence és Chován Gábor  nyúlként, nyestként tobzódik,
kitelik tőlük még egy Hajóskapitány, sőt egy méla Tonhal is.  Gyöngyösi Zoltán  az antihu-
mán relációt Csendőrként képviseli, ellenpontja a mesés szférából érkező, sugárzó jóságú
Tündér: Szoták Andrea.
Sokorai Attila díszlettervező jóvoltából  Figeczky Bence Pillangója a fejünk fölött röpköd,
szárnyalva beszél a magasból, majd könnyedén alakul át  földön járó formátummá.  A rovar-
világ tanultabb képviselője, a Táltos Tücsök  Bohóczky Sára pedáns jótanácsaival leiskoláz-
za a tanulást  polgári engedetlenséggel kerülő,  fából faragott hősünket. A lassú észjárású
Macska,  Páder Petra  társaságában ravaszkodik a  Róka:  Ódor Kristóf  ütősen intonált or-
gánummal,  kiserdei csúcsragadozóhoz illő  csúcsformában jeleníti meg a kisállatok kiskirá-
lyát.
Szegény Gepetto, a nagyszerű  Ilyés Róbert  a Bálna gyomrában, gyertyafényben üldögél-
ve várja a szomorú véget,  persze hogy odakerül  a cirkuszi szamárlétből éppen csak hogy
megmenekült Pinokkió. Az imádnivaló  Prohászka Fanni a tengervíz-kúrától bájos gyermek-
ké változik,  de tüneményes kislány-volta sem feledteti  fabábjának finoman árnyalt,  szug-
gesztív megformálását.
Lukáts Andor  rendezésével a  Budaörsi Latinovits Színház, íme a legifjabb korosztálynak
is megadta a magáét, bár bevalljuk, mi, kicsit korosabbak is remekül mulattunk...

2 0 1 5

A színfalak közt, szűk gyilokjáró a bemenet,  de délceg komédiások,  szépreményű színész-
kisasszonyok fogadnak. A keresztkifutó megduplázza a grotowski-s színtér lehetőségeit, az
összes irányból pompásak a látásviszonyok.  Körben kisablakos falak, van egy kis színpad is,
az ellenoldalon máris  Spolarics Andrea  Kamilla vénkisasszonya pipiskedik, míg a magát na-
gyon sokra tartó "bárki" professzor:  Ilyés Róbert,  nevelt lánya kezére kacsint. Megfogha-
tatlan feszültség izzik a légben, indokolt a hatalmas várakozás, az  ifj. Vidnyánszky Attila -
Vecsei H. Miklós  szerzőpáros, az Athéni Timon újraalkotásával, már bizonyította kivételes
képességeit. Szigligeti Edéből nem sok marad, legfeljebb a figurák és az alapsztori, minden
szó friss és eredeti, záporoznak a poénok és a szellemes kiszólások.
Mert ez már szinte "színház a színház színházában",  tetézve az ifjú pályakezdők önironikus
megjegyzéseivel.  Kicsit belejátszik a reformkori nyelvezet, de sokkal inkább  a dicső XIX.
század negyvenes éveinek  lánglelkű hevülete. Hiszen a komédiások között ott settenked-
het egy Jókai, egy Petőfi, de még egy Arany is...
 Kovács Adrián  dalait zengve berobban a trupp,  Mariska gyámlány szerelmére a teátrista
Liliomfi, a romeós líraiságú  Szabó Sebestyén László áhítozik, az arasznyi ajtóhoz leselked-
ni óvatosságból  Szellemfi segédteátristát küldi.  Az /far/pofátlanul veri vissza  az epekedő
szomszédasszony közeledését, míg az igazi szerelmespár shakespeare-i szövegekkel közelít
egymáshoz. ifj. Vidnyánszky Attila  rendezését a fékezhetetlen lendület jellemzi, ennek
ellenére a legkisebb szituáció is gondosan kimunkált, az ötlet-cunami nem mossa el a pon-
tosan komponált szerkezetet. Egy pillanatra sem ül le a káprázatos iram, az együttes tutti-
ban és egyénileg egyaránt kitűnően mozog.
Böröndi Bence  egy szál izom-trikóban vezeti fel permanens pantomimmel aláfestett mono-
lógját, melyben vitathatatlan logikával vezeti le  a borvirágos orr és a szerelmi vonzerő dia-
lektikus összefüggéseit. A kalandvágy Kiss Andreá-ban is megerősíti az elhatározást: "Én te-
átrista leszek!"  Belepistultunk a tengernyi örömbe, hasizmaink is belesajdultak, de ím, itt
a szünet,  csak egy percre ugrunk ki,  mert a színpadra csábosan hegedülő cigányzenekar
masírozik be.  Dóra Béla  fergeteges nótázással kapcsolódik be a közjátékba,  a színtér pe-
dig  Kányai fogadós kurta kocsmájává alakul. Lánya neki is van, Erzsi, akit Gyuri pincér sze-
melt ki magának. Párjeleneteikben  Rujder Vivien és Figeczky Bence  a színjátszás magas-
iskoláját mutatja be.  A fiú győzködik, gesztikulál,  vagy csak keményen szembenéz, a lány
ámul, repes,  de akkor is töretlenül hiteles,  ha csak áll és ellentart, - bámulatos, amit ez
a két nagyszerű színinövendék produkál.
Megérkezik Pestről  Schwartz Adolfka, gráciőz németséggel, kifinomult eleganciával hozza
jegyajándokát, a "spét"-szelencét, melynek jelentését nem egészen értjük, de hatalmasa-
kat hahotázunk az elképedt reakciókon. Vecsei H. Miklós hiába bizonygatja, hogy biz' ő a
pesti fogadós fia, a leleményes Liliomfi már eljátszotta a szerepét,  a konfliktus hamleti tö-
meghalálba torkollik. Elhull  Gyöngyösi Zoltán dús mimikájú derék fogadósa is, brutális ha-
sából konyhaművészeti arzenálja kerül elő, /zseb/metsző-késtől a filigrán habverőig.
De ennyi kicsapongó vidámság közben  megfogalmazódik a legfrissebb színész-generáció te-
átrumi kiáltványa is.  Adni akarunk Nektek,  jókedvet és tanulságot,  drámát és komédiát,
minden energiánkat beletesszük, nem kíméljük magunkat, - "csak hagyjatok játszani!"
Aki új erőt, új színházat akar látni, egy bődületes szuggesztivitású friss csapatot, annak izi-
ben a Budaörsi Latinovits Színház-ba kell jönnie!

Már a színpadkép reménytkeltő, két szint, üres tér, melyet csak a fények modulálnak, me-
lyet "csak"!!! a színészi játék tölt meg élettel.  Sokorai Attila   munkája elképzelésben, ki-
vitelezésben egyaránt nagyszerűen biztosítja a dinamikus színpadiasság lehetőségét. Mert
ifjúi hév aztán van itt bőviben! Ezek a kamaszok hemzsegnek, villognak, kiszámíthatatlanok,
ön- és életveszélyesek. A handabandázó Rómeó,  Dékány Barnabás  két szerelmes üvöltés
között felejti Rózát, csap át a Júlia-szerelem őrületébe.  Sebzett tigris-kölyök, ábrándozó
nagykamasz, a bosszú angyala és gyengéd udvarló.  Bán Bálint Tybaltja mobil agresszió, az
ellentábor doyenje,  Mercutio,  Ódor Kristóf  megjelenítésében szókincsében igazán köl-
tői, de harsány riposztjaival ő sem takarékoskodik.  Na és ez a Júlia!!!  Seperc alatt férjet
fog magának, amúgy első látásra, - maga a balga meggondolatlanság!
Berzsenyi Bellaagh Ádám  rendezői koncepciója  tökéletesen érvényesül, fennkölt dekla-
máció helyett energikusan heves szócsaták,  fuldokló sebességgel kibukó vallomások,  ve-
szett gyerekek a felnőttek egymásnak feszülő, veszett világában. Ilyés Róbert dühében li-
lafejű Capulet-je nem sokat bánkódik  unokaöccse halálán, lényeg:  Rómeót, az egyetlen
Montague-fiút száműzik, legyőzhető lészen a konkurencia!  Sok apró más részlet is rejtve
maradt eddig, így Capuletné,  Bohoczki Sára  több, mint gyanús halottcsókolgatása,  vagy
a nászra jött zenészek gyászra alkalmazkodó fürgesége.
Háttérbe szorul a józan ész, a fiúk között  a nagyszerű  Böröndi Bence  Benvoliója,  a fel-
nőtt világból csak  Lőrinc barát  képviseli.  Székely B. Miklós  a bölcs füvesember nyugal-
mával, szelíden próbálja megállítani  a Sors Kerekét,  egyedüliként hozza képbe az egysze-
rű, hétköznapi embert a cifra polgárok gyülekezetében.  Spolarics Andrea a kedves komi-
kum,  Chován Gábor  a nemes gavalléria színeit villantja fel.  Hogy mennyire  nem a kimon-
dott szavak mennyisége számít, azt  Figeczky Bence  bizonyítja, egyetlen szó!, de nem fe-
lejthető, - visszanéz az ajtóból: "Szevasztok!"
Az első felvonás lüktető lendülete, a bál és az összetűzések forgataga után, (koreográfus:
Bóbis László),  a folytatásban  vészjósló drámai csönd uralkodik.  Napokkal előbb egészen
gyereklány volt még, szerény gyolcsban, elbűvölő szoknyácskában, pajkosan,  mohón áhít-
ja a szerelmet:  Zsigmond Emőke  nem titkolja, unokabátyjának halála eltörpül Rómeó el-
vesztése mellett, a vak hűség és a megélt mámor emléke vezérli. 
Ő sem zengeti  a shakespeare-i szöveg csodáit,  kristályfényű szavai  így még szebben mu-
zsikálnak.  Pusztai Judit jelmeze láttatja a gyönyörű termetet, a lesikló zippzár felfedi ge-
rincének angyali ívét. És ez a gerinc nem hajlik, nem roppan össze, inkább a halált választ-
ja, mint a reális behódolást. A bakfis-bábból kibújt csillámszárnyú pillangó vágyódva röpül
a halál vakító fénye felé.  Zsigmond Emőke  mindannyiunk eszményi Júliája..., köszönjük.
Félig civilben  Molnár Gusztáv  fejedelme hirdet békét,  de hol van a mi urunk, hogy vég-
re megfékezze acsarkodó indulatainkat?!?
Jó úton jár a  Budaörsi Latinovits Színház, friss szellemmel új utakat vág , korszerű stílus-
ban közöl  örök érvényű kincseket.  Berzsenyi Bellaagh Ádám  munkája eredeti látásmód-
dal élteti a legszebb szerelmi történetet, a végzet-drámába oltott örök reményt.

A magyarországi Beregszászból jött, színésznő lett, a Legnagyobb. Őstehetség: még éppen
hogy pályakezdő, Beöthy László neki építi a  Király Színházat, ahol színháztörténetünk első
százas szériáját produkálja,  pedig akkor repertoár helyett  egyvégtében játszták a frissen
készült operetteket.  Hónapok alatt megtanul németül,  megkísérti a nagy Max Reinhardt,
szerencsénkre visszatér, neki ír, komponál a szerzők krémje, népszerűsége leírhatatlan, az
ultiban róla nevezik el a mindent felülütő lapot: ...durchmarsch után Fedák Sári!!!
Szűcs Nelli zseniális sokoldalúsággal varázsol színpadi csodát az életmű anyagából. Népdalt
énekel, szemléletes narrátor, elragadó mesélő.  Játszik a frizurája,  mozgása tágra nyitja a
cseppnyi színpadot, beavatóan suttog, villámlóan gesztikulál, minden szituációhoz, képhez,
szinte mondatonként képes hangszínt váltani. Belefér egy Molnár Ferenc-figura, dörgedel-
mes tirádákban szólal meg a fejéke zsinórjaival mórikáló Jászay Mari.
Fedák Sári  még a vetélytársait is meghódította,  a férfiakról nem is beszélve,  hiszen maga
Ady Endre zengett ódát művészetéről. A Király Színházban nem kellett bonviván, nadrágba
bújva, több, mint négyszázszor játszotta el  Kukorica Jancsit. Prózában talán még jobb va-
la, egy sereg darab íródott kifejezetten neki, így például az Üvegcipő. Milliomos lett, apjá-
nak kastélyt, a háború sérültjeinek kórházat épített, de még dolgozott is derekasan a ma-
gánispotályban.
Szűcs Nelli a tüzes primadonna-belépők után, a "kis Petrovom..." lírai szépségében a lélek-
bemarkoló muzikalitás pianisszimójával hatványozza  lenyűgöző szuggesztivitását.  A tanács-
köztársasági kényszer-agitációjában viszont velőtrázó intenzitással sistergi a tótozó, oláho-
zó harci kiáltványt. Majdnem két órás a monodráma, de egyetlen pillanatig sem csökken a
páratlan színpadi jelenlét intenzitása,  a sors és a történelem fordulatait elsodró tempójú
jelenetezés eleveníti meg.
A két háború közt  tovább szárnyal a siker-széria,  csak az aljas 38-as törvények vetnek sú-
lyos árnyat: a legjobbakat parancsolják le a pályáról, szerzőket, színészeket, direktorokat
egyaránt.  Ám hiába törtet a második vonal,  a féltehetségek  semmire sem jutnak.  Szűcs
Nelli  Fedák Sári szavaival mondja: politikai utasításra nem lehet jó színházat csinálni! - se
akkor, se ma.
Az ünnepelt színésznőt 66 éves korában, koholt vádak alapján elítéli a népbíróság. Többet
nem térhet vissza a színpadra,  de nevét még ma is mindenki ismeri,  pedig még filmen, ké-
pen se láttuk soha. A  Dávid Zsuzsa közreműködésével készült darab segít megőrizni, meg-
ismerni emlékét, olyan korba vezet vissza, amikor még az igazi tehetségek voltak a híressé-
gek. - Nem kapott még színházában képességeihez méltó szerepeket: Szűcs Nelli alkotott
magának és nekünk egyet, bizonyítva:  nemcsak korosztályának eminense.
Az ukrajnai Beregszászból jött, magyar színésznő lett. A Legnagyobb.

Ilyen egy jó előadás.  Nem provokál, nem üzen, nem tör új utakat,  Shakespeare-t játszik,
komédiát, mulattat nemes eszközökkel, nézőbarát felfogásban. Már a díszlet magában elva-
rázsol,  Horesnyi Balázs  üvegtetős télikertje dús vegetációval üdíti a szemet. Repkények,
folyondárok, sziklagyep, tavacska,  a sövények, bokrok pedig dramatikus leselkedésre csá-
bítanak.  Mögöttük szövi a cselt  Vári-Kovács Péter, a (természetesen) fattyú intrikus, de
rejtekükben hallgatóznak a gonosz ármányt leleplező éjjeliőrök is.
Leonato kormányzó,  a dörgedelmes  Papp János  házasítja unokahúgát,  Ágoston Katalin
boldogságát frivol félreértések akadályozzák. A cári uniformisba öltözött hercegi katonák-
ra rájár a rúd.  A nagyszájú Benedek szerepében  Schmied Zoltán  remekel,  vitézül állja
csípősnyelvű választottjának gúnyolódását,  túlzott önbizalommal henceg, majd hitetlenül
vívódik, markáns humora átütően szikrázik.  Hasonlóan vergődik a kételyek hálójában az if-
jú  Rada Bálint, elegánsan könnyed, kedvesen groteszk, talán csak nagy dühkitörését kel-
lenne egy kicsit moderálni.
Puskás Tamás  alaposan átigazította a textust, néhány parázs riposzt maradt, ám a komiku-
mot mai beszólások adják,  a cselekmény pedig jobban emészthető  két felvonásra szűkül.
A rendezés erélyes, találékony és összefogott,  hibátlan a tempó,  kitűnőek a karakterek.
Persze könnyű a dolga,  ha a kis szerepekre is  olyan nagyságok jutnak,  mint például Mar
git nyúlfarkocskáira egy  Botos Éva!  Pokorny Lia Beatricéje különösen az első jelenetek-
ben ütős, a délceg Simon Kornél-t kissé sajnáljuk, pont neki nem jut egy belevaló donna.
Már nevével is megkacagtat  Lasponya, a szótévesztő poénvirtuóz  Magyar Attila, aki elké-
pesztő ritmusérzékkel szórja kicsavart frázisait. Figurában, játékban felejthetetlen a méla
bárgyúság, mégis csavaroseszű ikonja:  Sáfár Kovács Zsolt.
Érezhetően a színészek szeretik játszani,  hallhatóan a közönség szereti nézni,  láthatóan
jól jár itt mindenki: a Centrál Színház megszokott kiváló formájában nyújt egy újabb, min-
denki számára élvezetes, klasszikus komédiát.

Elborzasztó volt olvasni. Hogy a szülészeten, hogy az otthonunkban feudális férfiterror dí-
vik,  ha nem lenne  Péterfy-Novák Éva  ennyire hiteles és ennyire tömören fogalmazó, bi-
zony kételkedtünk volna.  Nem volt könnyű szembesülni  egy mindennapi élet embertelen
képeivel.  Tasnádi István avatott kézzel dramatizálta,  Paczolay Béla lényegre törő egysze-
rűséggel állította színpadra,  de a legnagyobb kockázatot a színésznő vállalta a brutális tö-
ménységű történet megélésével.
Fiatal lányként  Tenki Réka  még akadozik, olyan értetlen, mint a huszonkét éves, tájéko-
zatlanságában teljesen kiszolgáltatott kismama a szülészet futószalagán. Cinikus orvos-félis-
ten, a ki-bejárkáló idegenek, a gyalázatos kukkolók.  Kár, hogy a bába kimaradt, az egyet-
len, aki legalább egy szóval próbált ellenállni a doktori önkénynek.  Csoda, hogy ilyen kö-
rülmények között születnek gyermekek!?! Illetve, mint láthattuk, nem születnek életreva-
lónak. És senki nem mond semmit! Sunnyognak, hiszen "nem jósok",  hazudnak, színlelnek,
félrevezetnek.
Tenki Réka  mesterien felépített munkájában  párhuzamosan mutatja meg a valóságra éb-
redés és az önállóvá érő személyiség útját.  Minden szavát a tudatalatti mélyéből sugárzó,
elevenen lüktető érzelmi energia izzítja át,  az első gyermek távolra kerülését,  a második
elvesztését szinte a teljes énvesztés mágikus lebegésében éljük át. Hiába oldódik fel a há-
zassági kudarc, hiába születik meg végre egy igazi kisfiú,  a tragikum súlya végig beárnyalja
a látszólag boldog befejezést. Mert mindig az elveszett bárány a legfontosabb, az emlékek
súlya ott nyomaszt örökké a mélyben.
Rakéta-indulás után  nem kényeztették jó szerepekkel sehol,  visszatérése utáni első szín-
relépése tehetségéhez méltó föladat, melyet mérhetetlen szuggesztivitással, a színészi je-
lenlét katartikus erejével tesz feledhetetlenné.  Tenki Réka Egyasszony-a, felvillantva pá-
lyájának jövőbeli lehetőségeit, méltán bekerül a nagy elődök monodrámáinak sorába.

Nagyra nyitják cserfes szájukat a chioggiai lányok, asszonyok, s már az első képben parázs
verekedést provokálnak.  Vivaldi zenéjére,  Frank Róbert mozgalmas koreográfiájára csap-
nak össze, igaz örömünkre előre jelezve  a stilizált játékmód groteszk humorát. Pasqua és
Libera asszony, Tóth Éva és Juhász Róza  vaskos indításként ütik meg a jól odamondogató
velencei hangot,  a férfinemet még egyedül képviselő  Takács Géza  Toffolója, bizony alig
állja a sarat. De a színteret határoló vitorlák végre a távoli tengeren is feltűnnek,  Gémes
Antos szárnyaló "O sole mio"-jára négy délceg emberrel besuhan a halászbárka.
A tekintélyes  Gáspár Tibor próbál rendet tenni, ám a virgonc pletykák nyomán csak foko-
zódik a féltékeny zűrzavar. A legények, élükön Horváth Illés Beppéjével késsel-villával ker-
getik egymást,  Kéri Kitty  avatott rendezése  mesterien tartja kordában a száguldó indu-
latokat. Kidolgozott szituációk, nagyszerűen formált karakterek fémjelzik mestermunkáját,
a fergeteges iramban is hajszálpontosan illeszkednek gesztusok.  Berzsenyi Krisztina  min-
jelmezben mutat ötletes eredetiséget, díszletében pedig még Velence piedesztálon állon-
gó szárnyas oroszlánja is megtanul röpülni.
A vendégcsapatot erősíti  Rajkai Zoltán, elegánsan bíráskodó ügyészét majdnem elsodorja
a szenvedélyes forgatag,  Eperjes Károly  viszont, régi bevált emblematikus alapfigurájával,
sikeresen lubickol a mediterrán temperamentum szilaj áramában. És azok a tündéri lányok!
Soltész Bözse  elementáris humora, a Gémes Antos-sal pompásan fuzionáló, fanyar eleven-
ségű  Balsai Móni,  meg a sugárzó vitalitású, sziporkázó kvalitásokat mutató  Gáspár Kata!!!
A rendkívüli mozgékonyságú  Takács Gézá-ra  alaposan rájár a rúd,  heveny életképessége
végül mégis révbe juttatja.
Ágoston Péter  tébláboló Tökárusként kezdi, villanásnyi epizódokban emlékezetes, hogy a
végén megérdemelt angyalszárnyakon emelkedjen  a fényeskék egekbe.  Kéri Kitty  buda-
pesti bemutatkozása  nagyszerű rendezői diadal,  az új utakra lépő  Magyar Színház  első
vígjátéka vitathatatlan szakmai-, és óriási ovációval igazolt közönségsiker!

A Hair megérdemelt sikere után  Orlai Tibor Belvárossi Színház-a újabb komoly kihívással
néz szembe. Ismét egy legendás film emlékével kell konfrontálódni, bízvást kijelenthetjük,
hogy  Znamenák István  vezetésével az együttes győztesen állja az összehasonlítást.
Már a díszletkép, szintén a rendező munkája, szűkössége ellenére alkalmas tere a zártosz-
tályi cselekménynek.
A jómodorral álcázott diktatórikus rendet McMurphy,  Szabó Kimmel Tamás  szikrázó sod-
rású belépője töri meg.  A keménykötésű vagány kártyacsatáival anyagi,  célzatos szavaival
ellenállásra kész gondolati függőségbe vonzza  az akaratgyenge, identitászavaros ápoltakat.
A hatalmat  Rachid Főnéni  képviseli,  Péterfy Bori  erőtlen jellegtelensége  azonban nem
elég hatásos ellenpontja az egyre jobban beérő ifjú színész formátumos figurájának.
A szituációk felépítésében, a tempó avatott moderálásában, a dialógusok értelmezésében
egyaránt példásan kitűnő  Znamenák István  rendezése. Minden poén ül, a térbeli mozgá-
sok pontosan komponáltak,  a nagy és a kis szerepek is megkapják  a karakter felrajzolásá-
nak lehetőségét. Mintha a hajdani kaposvári színházban volnánk!  Boros Anna a pedáns ri-
világában a barátságos szeretet mosolyát villantja fel, Pálya Pompónia bruegheli arcú, gé-
pesített múmia, hogy aztán néhány pecen belül, hajlotthátú ápolónő-bábból sugárzó ero-
éjszakai pillangóvá váljon.
Csémy Balázs  katatonná sokkolt ápoltja,  Keresztény Tamás  grafománja kitűnő,  hajdani
felejthetetlen alakítását,  Zsótér Adrienne Lecouvreure-jének  Michonnet játékmesterét
idézi orvosként  Makranczy Zalán. Emlékezetes  Róbert Gábor lelkes eratománja, Formán
Bálint  mindenttudó impotenciája és  a mindenhol alakokat vizionáló  Nagy Dániel Viktor.
A betegek mindegyikére jellemző, hogy kevés szóval, annál erősebb belső átlényegüléssel
hozzák hálás szerepeiket. Egészen lenyűgöző  Jéger Zsombor  Billyje, az anyai függőséget
levetni képtelen, rémületében a halálba menekülő, beszédhibás örök kamasza.
Szűkszavúságban versenyezhet velük az Indián,  Kocsis Pál  a megfélemlítettség tompaságá-
ból, az ikonná váló felmutató kézen át jut el  az őserejére ébredő,  öntudatát visszanyert
gigászi Törzsfőnök atlaszi tettéig. A nagyszerű együttes még gumibottal, seprűnyéllel, ágy-
tálakkal és kacsákkal kivitelezett kamarakoncertre is képes, kontrasztálva a végkifejlet tra-
gikumát.
Znamenák István  mesteri rendezésében a  Szabó Kimmel Tamás  vezette társulat  újabb
kiváló produkcióval gazdagítja  Belvárosi Színház  fényes repertoárját.

Barátságos hely ez a Pinceszínház, jó színészek, nézőbarát előadások, melyek hosszú sorá-
ból igencsak kiemelkedik  Tasnádi Csaba mostani rendezése, humora, lendülete és a nagy-
szerű társulat összjátéka  megüti a legendás  Örkény-ősbemutató szintjét.  Tasnádi István
rímes alexandrinusai magától értetődő természetességgel szólnak, pátoszos ritmusuk komi-
kusan kontrasztál a vulgáris tartalommal.
Időmértékes sorok a budi mélyéből:  Bajomi Nagy György már első megszólalásától emble-
matikus középpontja a cselekménynek. Az erdmani öngyilkosság fenyegetése tettre szólít-
ja  Felhőfi-Kiss László  Polgármestert, akin kissé nagy  a hivatali kabát,  Molnár Csaba ele-
gánsan pszichologizáló Rendőrőrnagyát és Misi szomszédot,  kinek sövényvágó buzgalmánál
csak erotikus étvágya nagyobb.
Az Anyós,  Szabó Éva mellett  Blondinné szerepében  Györgyi Anna drámai erővel rajzolja
meg személyiségfejlődésének ívét  a beletörődéstől, a menekülési kísérleten át,  a gyilkos
indulatig.  Az első rész bombameglepetése  Balázsovits Edit,  parádésan parodizálja Tigris
Niki bukófélben levő popsztár vészesen buta közönségességét.
Tasnádi Csaba  rendezése a komikum minden lehetőségét kihasználja, szépen sorjáznak az
árnyaltan kidolgozott szituációk, a poénok viharzása nem csorbítja  a karakterek hitelessé-
gét.  Kedvek Richárd  média-sztárja rutinosan pózol,  közben akkurátusan gyalázza asszisz-
tensét,  Juhász Réká-t. Briliáns epizódban remekel a régen áhított  Kocsó Gábor,  elliluló
fejjel skandálja dilettánsan fűzfapoétikus klapanciáit. Fürge operatőrként, néhány repliká-
jával tűnik ki a még egyetemista  Georgita Máté.
Az egyre nagyobb  Bajomi Nagy Györggyel az élen, a lassan már kortárs klasszikussá neme-
sedő Tasnádi István-opusz ragyogó előadásban arat ujjongó sikert a Török Pál-utcában.

Briliáns húzás volt  az angol rendező mellett  Nigel Hook  díszlettervezőt is felkérni, a da-
rab főszereplője a szinte életjelenségeket mutató, mozgó, billegő, zuhanó építmény és a
seregnyi diszfunkcionális kiegészítő kellék.  Cserna Antal harmadszorra sem tudja becsuk-
ni az ajtót, hangosítói tevékenysége is csapnivaló. A gyertyatartót  Botos Éva  falból kitö-
rő karja helyettesíti, ő maga meg mentőangyalként ugrik be az elájult menyasszony szere-
pébe.
Tökéletesen összehangolt apparátus mozgatja  az össze-vissza  /nem/ működő kulisszákat,
a tárgyak önállósulva próbálják megbuktatni a produkciót.  Nem sikerül, mert a játszók gi-
gászi erővel, sziporkázó kreativitással oldják meg a kényes helyzeteket. Fantasztikus mulat-
ság, virtuóz szellemesség, nagyszerű színészi játék.
Janicsek Péter társulatvezetőként előre kér elnézést a galibákért, nyomozóként is uralja
a terepet.  A hulla  Mészáros András  életre kelve is meggyőző,  Schmied Zoltán  a komi-
kum keményebb változatát műveli.  Mark Bell  rendezése  milliméterre kiszámított koreo-
gráfiájával, virulens ötletességével káprázatos iramot diktálva, hibátlan összjátékra bírja a
kiváló együttest.
Rada Bálint  pompás  karaktert formál  idős inasából,  Katona László  félelmetes arcjáték-
kal több  elképesztő magánszámot is bemutat.  Ágoston Katalin  élve és halva egyaránt a
groteszk pózok tüneményes halmazával operál, jól kihasználva elváltoztatott hangjának ko-
mikumát. Az örökmozgó díszletes,  Botos Éva  centrális motorja, a csak vinnyogó röhögés-
sel követhető, frappáns fordulatoknak.
Feloldódunk a humor-zuhatagban, csodáljuk a rommá dőlő színpadképet,  most sem csaló-
dunk a  Centrál Színház  avatottan nézőbarát hozzáállásában: így aztán a valóságban tény-
leg nem lehet megbukni!!!

"Mondd Ernő", bulvár ez?  Vagy inkább  igen színvonalas, szórakoztató,  közönségbarát pro-
dukció!  Színházban játszódik, de nem bennfentes atelier-darab, a generációk ütközése, a
korosodó ember pozícióváltása, a sikerhajsz karrierizmus általánosabb kérdések.
A 30 éveseket játszó középkorú sztár,  Hernádi Judit  meggyőző eréllyel adja az istenített
dívát, karcos, kemény kikezdhetetlen. Fénykörében a fiatalabb férj, a lendületes  Szikszai
Rémusz, a pulykavörös dühkitörésekben remeklő háziszerző, Márton András és az ő bajke-
verő-oszlató felesége:  Egri Márta.  Elmaradhatatlan színházi kültag  az intrikus hajlamú kri-
tikus, a cseperedő sztárlettekre utazó  Mészáros Máté.
Igen hatásos   Kálmán Eszter  detektív-tükrös, a fináléban Oscar-díjra táguló öltözői díszle-
te, kitűnőek a riválisok egymásra rímelő jelmezei /Ignjatovic Krisztina/.  Kit érdekelnek a
darab  kimódolt fordulatai, mikor  Pelsőczy Réka  csalhatatlan biztonsággal hitelesíti a szi-
tuációkat,  színészvezetése halálbiztos,  a tükrözött és a tükör által homályosan mutatott
képek egészséges lüktetéssel követik egymást. Óriási erény, hogy nem korlátozzák társula-
ti kötöttségek, minden posztra az elérhető legjobb játékost tudja megtalálni.
Kovács Patrícia  nagyszerűen rajzolja meg  a lelkes rajongástól a siker csúcsáig ívelő karri-
erista merész pályáját.  Visszanézve, első jeleneteiben  még a taktikus megjátszottság ele-
meit is felfedezhetjük. Egyaránt jó a törtetés hevében,  a keserű kiszolgáltatottságban és
a diadalmámor ismert sablonjai is hitelesek.  Bájos finomsága ügyesen rejti merész straté-
giáját,  mámorító hajzuhataga  egymaga kifejezi tántoríthatatlan törtetését, halálos fenye-
getésként tűnik elő az öltözőtükör jövőbe látó kristálygömbjében.
Ám ő sincs biztonságban, a besettenkedő újságírólányban a jövő veszélyes vetélytársa rej-
tezik. A pályakezdő  Rujder Vivien Anna  már az első részben figyelmet kelt egy erőteljes
vonásokkal formált karakterrel, majd a végkifejlet csattanóját hozza a fényes karrierről áb-
rándozó fiatalka szépen kimunkált eszközökkel felépített alakjában,  reménykeltő végpont-
ja a nagy színésznők bámulatos vonulatának.
A kitaposott ösvényeken járó dramaturgia ellenpontjaként,  Pelsőczy Réka  megengedhe-
ti magának, hogy ráadásként, három pompás  dalbetéttel fűszerezze rendezését.  Nyitány-
ként a "There's no business, like show business"  Irving Berlin örökzöld , később egy pesti
kuplé követi, végül egy fergeteges szving, amely nem is zenéjével, inkább sziporkázó szöve-
gével arat,  amely a színészi előadóképesség  félelmetes próbaköve.  Bercsényi Péter  már
első megjelenésével lehengerel hangjának stílusérzékeny muzikalitásával, természetessége
magától értetődő, az annyit kárhoztatott hosszú "Í"-k és "É"-k is gyönyörűséges árnyaltság-
gal szólnak. Vörös kisestélyiben aztán virtuóz mozgással, robbanékony tánccal hatványozva
pörgeti az up tempo-ban pattogó szavak géppuskatüzét. Most melyik a bónusz? Mert az öl-
töztető kisasszony bravúrszerepét is briliánsan eljátssza, minden szokásos "férfi játszik nőt"
sablont könnyedén elkerülve. All round színész, mágikus jelenség a nagyszerű előadásban.
Kikapcsolódni vágyó néző, megrögzött színházfüggő,  vájtszemű szakértő:  Mindent Éváról -
Mindenkit a Belvárosiba!!!

Mi a nehéz?  Thomas Bernhard-ot olvasni.  Mi az élvezet:  monológjait hallgatni jele színé-
szektől.  Dr.Bagossy, aki disszertációja nélkül is a támadhatatlan Bernhard-szakértő, a drá-
mák hírhedt magánszámait válogatta össze különleges műsorában.
Haumann Péter  a Glen Gould-os,  a "zongorarradikalimus" jegyében fogant zseniálisan ha-
zug írással, Lázár Kati önmagát idézi a Bárka Színház Ritter, Dene Voss-ából,  (az a csillár,
az a fekete-zöld színpompa és  Kovács Lajos...)
Harsánypiros túra-harisnyában,  harsánypiros sapkában mássza a hegyet  Pogány Judit, a
jó levegő tiszta nyugalmát keresve,  Bezerédi Zoltán el liluló fejjel fröcsög,  csak a pénz
miatt átvett, útált díjai ellen.
A legnagyobb gyűlölet-ária Máté Gábor-én a Heldenplatz -ból, melyben alaposan megkap-
ja a magáét "a német filozófia vemhes tehene", "az előalpi debil" Heidegger.  A Színházcsi-
náló Tháliás előadásából videót láthatunk,  Sinkó László  vehemens deklamációval lebeg a
Tjhália légterében, avagy a mennyei rivalda fölött...
Nagyon hiányzott, ahogy Kovács Lajos és a Stúdió K-s színházcsináló Tamási Zoltán is.
Egy este többet éreztünk meg Thomas Bernhard-ból,  mint számos elvetélt olvasás-kísérle
tünk alkalmával. - És Bagossy László-t szmokingban látni sem utolsó dolog...

Nehezen indul.  Jók a közönségnek szóló kiszólások,  de kicsit didaktikus a négerezés, ci-
gányozás, nincs szituáció, nincs történés.  Nagy Dániel Viktor  erőteljes színpadi jelenlé-
te az első kitörési pont,  játéka és fantasztikus éneklése  az első igazi esemény. Lassan ki-
rajzolódnak a karakterek, a színes forgatagban  Lovas Rozi  hideg fejjel szexre éhes tinilá-
nya tűnik ki.
Kiváló a  Wágner Puskás Péter vezette zenekar, a második részre feljavul a keverés, a szá-
mokból csak egy refrén szól,  ez annak ellenére gördülékenyebbé teszi a tempót, hogy a
szokottnál vagy kétszer annyit hallunk belőlük.  Szabó Kimmel Tamás figurában, énekben
is erős, átütő a kórus,  mindenki rátermetten mozog, egységes az együttes, nincs különb-
ség főszerep-mellékszerep, énekes és táncos között.  Bánfi Fruzsi  nemcsak mint idegen-
vezető,  de mint táncos-énekes is kiváló,  Hajdú Anita  veszett sikolyok és sztepp-csodák
specialistája,  Tolnai Hella több alakban reményzöld sugárzással ragyog.
A rendkívül összetett, gomolygóan színes koreográfia,  Bodor Johanna  káprázatos munká-
ja konstruktív fundamentuma az előadásnak. Időben -térben virtuózan komponált, szünte-
len viharzás,  az ezerarcú mozgások azonban  biztos kézzel szerkesztett  egységbe szerve-
ződnek.  A gúlákba csúcsosodó dal-refrének mellett  duók, triók,  szólóvillanások is helyt
kapnak, gazdagok a stíluselemek,  megfér egymás mellett  Pálfi Gabriella  pliéje,  Vágási
István  izolációs technikája,  Finta Gábor breakdances halálszáma.
USA-zászló színeiben pompázó hordók kerülnek a színpadra,  a Hare Krishna himnusz és a
Szabadság-dal szédületes fokozása  többperces dob-koncertbe torkollik. A társulat letag--
lózó energiával veri szét tudati gátjainkat,  az első rész vége valójában a musical lenyűgö-
ző fináléjává válik.
A szünet után hamisítatlan mohácsis színház veszi kezdetét. Párhuzamosan fut Berger sze-
relmi és Bukowski katonai története. Hiába égetik a behívókat, az utóbbinak el kell men-
ni a vietnami háborúba.  Hiába van a szerepek zseniális kettőzésével  két anyja, két apja,
hiába idézi meg az egyik, Róbert Gábor a világháborúban elesett nagybácsi, Király Dániel
óva intő szellemét, a sorozáson  Szabó Kimmel Tamás cinikus tisztje,  Keresztény Tamás
goromba őrmestere és az örökmozgó pálcás tizedes,  Lovas Rozi  ágyútöltelékké alázza.
A kislányos Hargitai Veronika  fikarcnyi énekével is  emlékezetes tud lenni,  a produkció
legjobbja,  Radnay Csilla  két generációt ugrik a finomlelkű tinédzser és a nagymama sze-
reppárjában.  Lírai vallomásában  megejtő pianókkal bűvöl el,  ősz parókában fantasztikus
játékkal hozza az ifjúsággal egyetértő, ám esernyőjével  igencsak indulatosan fegyelmező
matrónát, aki klasszikus nagyáriájában  operai szinten uralja a színpadot és a koloratúrát.
Mátyássy Bence rettegve bolyong a front zűrzavarában, parancsnoka, a félelmetesen ka-
rizmatikus  Nagy Dániel Viktor  briliáns monológban világosítja fel:  őt itt eleve az ember-
veszteség kategóriájába sorolták. A két katona mennyei kontrasztként, énekelve idézi az
örökérvényű shakespeare-i sorokat:  egy tűnő pillanatra  a Béke Angyala suhan át a falak
csillagos lobogói fölött.
Valóban más, valóban nekünk szól és rólunk,  Mohácsi János és a csodálatos együttes al-
kotása valóban a jelenidő igazi Hair-je.                                2015. június 24-i bemutató

Egy hónappal később újra nézve,  örömmel jelentjük, hogy az első rész feszesebb, az ed-
digi szereplők érettebbek lettek, a dübörgő tempójú előadás lehengerelte a nem proto-
koll nézősereget.  Formán Bálint  ágyútöltelék  elsodró intenzitású énekléssel  két nagy
slágerben is elragadó, színészi játékát feltűnő férfiasság,  kihegyezett ritmusérzék jellem-
zi. Tovább erősödött általa a harctéri jelenet, a  Nagy Dániel Viktor-ral abszolvált himni-
kus shakespeare-song pedig az  Év Legnagyobb Dal-ává avanzsált. Gyönyörű mozgással és
két karizmatikusan érvényesülő énekszámmal  Zsigmondi Emőke  teszi megkerülhetetlen-
né elbűvölő figuráját.
Biztosra vehető, hogy a  Mohácsi János  eredeti koncepciójában újraalkotott, az igazság
szerint teljesen eredeti előadás  bárhol, bármilyen szereposztásban  védhetetlen bomba-
sikert garantál.                                                2015. augusztus 7  Városmajori Színpad

Harmadszor is tetszett!!! Sőt! Megfigyelhettük a világítás pontosan illeszkedő, rafinált vál-
tásait, a szerkezetbe épített szándékos lassításokat, így például a kislány dalát az első ak-
tusról  Hargitai Veronika katartikus éneklésével, amely a finálé mindent betetőző fokozá-
sára nyugtatja le a feszültséget.  Figyelemre méltó Gula Péter  masszív színpadi jelenléte,
elragadó  Nagy Emese  eszeveszett sikoly-cunamija. A kezdeti bágyadt négerezésekkel el-
lentétben  Horváth Szabolcs vakító gyújtóponttá izzítja  Negro songját.
A másik Berger nem sármos vagány,  maga a szúrosszemű, éleshangú deviancia,  a luciferi
lázadó:  Lábodi Ádám  a bornírt diktatúra szögesdrótját széttépő acélököl.        2015 IX.

Berki Szofi és Szandtner Anna,  az Örkény Kert-en  évről évre  nagy sikerrel szereplő két
énekes csodalány most a  Pan y Canela flamenco beütésű zenekarral lépett fel. El kellett
ugyan viselni enyhén túlvezérelt énekesnőjüket, de  Fügedi Ferenc  gitárjátékának szikrá-
zó szellemessége, a kíséretbe szőtt improvizatív reagálások és találékony rögtönzések kivá-
lóan illeszkedtek a latin dalok átszellemült stílusához.
A Szakértők élén  Kovács Márton  diktálta a tempót,  Némedi Árpád  észvesztő cimbalom-
játéka mellett,  Radnay Csillá-val párban  delejes elánnal hozta  a magyar duhajt és a ma-
gyar siratót. Talán mégis ez a legjobb hazai zenekar! - és nem csak a színházban...
"Filmdalok"-nak hirdették,  szépen kidolgozott mini-komédia lett belőle:  Huzella Júlia és
Ficza István  egy váratlanul létre jött kapcsolat történetét tárja elénk két tucat pompás
slágerrel fűszerezve.  Ismerkedés, csábítás,  rövid boldogság, csattanós vég.  Stílusosan és
gyönyörűen énekelnek, alig szöveg és alig szituáció,  mégis maradéktalan illúziót kelt a mi-
mika és a gesztusok könnyed virtuozitása.
A műfüvön valódi gyerekek,  a kulisszák előtt valódi színészek,  fürge tempó, oldott hangu-
lat: - kell ennél több a lendületes évadkezdéshez!?!

Nyolc általánosa, nehézgépkezelői vizsgája van,  48 éves.  Nem akárki: olasz és svéd cégek
is hívták új típusaik tesztelésére. 10 év alatt véres verejtékkel hozott össze egy házat, tíz
éves a kisfia, jó a munkahelye, mégis: annyira kilátástalannak látja a jövőt,  mindent felad,
kimegy családostul Angliába.
Ragyogó megfigyelő, jó a stílusa, ezt a blogján is ellenőrizhetjük,  de a legfontosabb: nem
áltatja magát, nincs előítélete,  azt írja le naplójába, amit lát, ami történik.  A rendező és
a színész,  Ari-Nagy Barbara  dramaturg segítségével  jól átfésült,  korrektül szerkesztett,
színpadra érett szövegkönyvet alkotott.
Epres Attila az angliai élményeket váltogatja  az előzmények siralmas képeivel, fejébe vág-
va sárga kobakját a munkáról mesél,  lazán kiengedve, ültében pedig hétköznapi ügyekről.
Hogy milyenek az angolok, mennyire toleránsak az utcán,  milyen segítőkészek a munkahe-
lyen, annak ellenére, hogy sokszor csak néhány napos fregoli-ként dolgozik,  mennyire tö-
rekednek arra, hogy tört angolságát megértsék. Fantasztikus!  Hát ha hazai idegenellenes,
az Erdélyből jötteket lerománozó közhangulatunkra gondolunk...
Az iskolában  csak dicsérnek, segítenek,  az adott szó általában szent,  aki dolgozik, ha ke-
veset is, sokféle támogatást kap, végül még a szakképzetlen feleség is talál munkát.
Bagossy László rendezése ötletesen tagolja a jeleneteket, a csupasz asztalon feltűnő tár-
gyak, a két nem egészen néma, arcjátékkal reagáló családtag, a kisfiú és az anya jelenléte
valós színpadi atmoszférát indukál.  Epres Attila ezerszínű alakítása reveláció, tud anekdo-
tikusan könnyed lenni, elmélyedően humoros, nem takaréskoskodik a szenvedélyes kitöré-
sekkel sem. Tölgyfából faragott, markáns figura, az emberismeret adta sokszínűséggel. Op-
timistán életrevaló, neki aztán nincs honvágya,  csak a disznóölés barbár vérfürdőjére em-
lékszik nosztalgiával.
Az öregek, nyugdíjas korukban, bizonyára hazatérnek majdand egy pestkörnyéki házikóba,
a kisfiú azonban kiköpött angol lesz. A kezdetben keveri a magyart az angollal, miközben a
Kis dió meséjét mondja, aztán megkönnyebbülve folytatja perfekt angolul. És ez most baj?
Mi örültünk neki. EU állampolgár marad, ahogy mi is./?/
Lényegre törő,  nagyon fontos előadás.  Tökéletes kidolgozottság,  Bagossy László  újabb
rendezői remeklése,  Epres Attila  döbbenetes erejű színészi alkotómunkája.
És milyen jó újra a szeretett Shure Stúdióban ülni...

Olvastuk az összest, járatosak vagyunk  Agatha Christie-ben, mégsem tudtuk a gyilkost ki-
találni. Behavazott ház, féltucat potenciális elkövető, rádión érkező távoli hírek.  Ám ami-
kor  Chován Gábor akkurátus nyomozója sílécekkel bejött az ablakon, biztosak voltunk ab-
ban, hogy rendőrből lesz még egy...
Kicsit túl szegényes a frissen megnyitott panzió, jó, hogy nincs sok pénzük, de ezek a ko-
pár falak rémisztőek.  Lukáts Andor  viszont megtalálja a polgári milliőhöz illő hangot, kö-
rülményeskedve beszélnek,  fürgén mozognak,  talányos frázisokat pufogtatnak a játszók.
Szürke sapka, fekete kabát,  minden férfire illik  a gyilkos személyleírása,  az egymás után
érkező urak között pattog a gyanúsítás játékos labdája.  Márton András  leplezetlenül fe-
hérkesztyűs uraság,  Ilyés Róbert  böhömerős volt katona,  Miklós Marcell lubickol a mű-
építész testére szabott szerepében. Egy kiégett hölgyecske,  Szalay Marianna és a resze-
lősszavú öreglány, a nagyszerű  Takács Katalin.
Ilyen a "szórakoztató" színház, tétje nincs, de a színészi játék  még a találgatás izgalmainál
is többet ér.  Nagy Dániel Viktor  szolid lehetőségeket nyújtó jelenlétében is bizonyítja
képességeit, egy parázs összecsapásban villantja fel  karizmatikus dinamikáját.  Ifjú felesé-
ge sürög-forog, főz és rendezkedik, tűzről pattan, inkább francia, mint angol.  Lovas Rozi
karaktert épít megíratlan figurájához, minden mondatban talál legalább egy izgalmas hang-
súlyt, cikázó a mozgása, kimért a figyelme,  hallgatásai is mélyebb értelműek.  A semmiből
alkot briliáns szerepet,  sugárzó gyújtópontja az előadásnak.  Mikor már rég elfeledjük a
jövőben  az egészet,  még mindig emlékezni fogunk  háziasszonyi rémületének kitörésére:
"...a pitém!!!"
A Budaörsi Latinovits Színház  nem enged a színvonalból,  Schiller, Beaumarchais, Pinter
mellett a nézőbarát komédiák és krimik terén is  egyedien kimunkált, vállalható produkci-
ókkal várja közönségét.  Lukáts Andor  Egérfogó-ja  a kitűnő társulattal hívogatóan illesz-
kedik az imponáló sorba.

A címnek ellentmondva,  Tasnádi István  darabja "nem operett", az egyébként nagyszerű-
en helytálló  Gazsó György  táncos/!/-komikusi és az  energikusan komédiázó  Schneider
Zoltán  bonviváni szerepeltetése megerősíti ezt a tendenciát.  Csiklandós csemege a csú-
nya fekete fiú,  Adorjáni Bálint  CBA-intrikus,  aki rugalmas lendületű,  izmozó tánccal és
karrierista songgal mutatkozik be.
A távoli földrészről érkezett spam-levél körül bonyolódó cselekmény kicsit lassan bontako-
zik ki,  Kováts Adél  mutatós játékkal érik bolti naivából  fegyveres heroinává. Kábszer he-
lyett azonban bikaspermának álcázott  uránércet csempész,  amit a keleti nyitást szorgal-
mazó vidékfejlesztési és a  Szávai Viktória  szubrettet harcba küldő nemzetvédelmi tárca
próbál megakadályozni.
Dinyés Dániel  igényes kupléi,  sanzon- és tangó-imitációi hatásosan érvényesülnek a vég-
re arányos hangosítás és az  elég jól éneklő társulat jóvoltából.  Rudolf Péter  rendezése
egyre jobban belelendül, a második rész már a pazar komikum fergeteges tűzijátéka.
A kincsvadász turisták a megyerek földjére érkeznek,  ahol Réberné, a törzs augurja oszt-
ja az észt és a kiváltságokat. Csomós Mari, a lassított deklamáció és a dermesztő erejű or-
gánum éneklő csodája fenséges nyugalommal elemzi a napi politika és a szíriuszi örökkéva-
lóság problémáit, egy magában súlyt adva a látszólag könnyed mulatságnak.
Balla Ildikó ruházatai közül kiemelkedik  a megyer vitézek kacagánya,  talán még röhögte-
tőbb a méla juhász fehér nemezessége. Természetes, hogy a pénzügyeket Stein úr kezeli,
Pál András a szőke stewardess motyogó bravúrja és a kehes Abdullah bazáros után ebben
a minőségében is fantasztikus.
A ruhacserék rekorderei,  Rétfalvi Tamás és Adorjáni Bálint, külön altársulatként hozzák
pompás figuráikat. Fránya bolti fiúcskák, sivatagi motorosok, rabló tuaregek, színjátszók a
megyer udvarban, ahol  Juronics Tamás koreográfiájával még a csodaszarvas regéjét is el-
játsszák.
A P.Howard-i motívumok ügyesen Rejtő-znek a librettóban, amely  Hajós András  parádés
dalszövegeivel megteremti az izgalom és a humor termékeny légkörét.  Kiváló társulat, öt-
letgazdag rendezés, a legjobb szórakozás ízes zenei körítéssel.

Már a kecskeméti  Buborékok  is nagyot ütött, ám a mostani első felvonás halálos bizton-
sággal knock out-olja a nézőt. Szédületes iramban robbannak a poén-petárdák, a karakte-
rek megrajzolása elementáris,  az expozíció maga egy gigászi explodálás, falhoz vágó atom-
robbanás!!!
Két rosszcsont öreggyerek léhűtő:   hozományvadász   Rétfalvi Tamás és Adorjáni Bálint
csókkirály szerez vidám perceket,  a lánykoszorú, a mindig harcrakész  Szávai Viktória, a
szende butaságba rejtőző  Móga Piroska  és a hiszteroid elevenségű  Andrusko Marcella
humorban érvényesíti a női egyenjogúságot.
Khell Zsolt  csodát tesz  a szűk színpadon,  a világító téglatestekkel dekorált falak a puha
úri szalonban és a breuer-tech kormánytisztviselői lakásban egyaránt adekvátak.  Remete
Kriszta  ellentmondásos jelmezekkel operál,  a lányok öltözéke érthetetlen szándékosság-
gal esetlen,  Martinovics Doriná-é gazdag szépségű, Solmayné Szidónia főasszonyság mind-
két ruhája fenségesen gyönyörű. Ehhez persze  Kováts Adél sugárzó eleganciája, varázsla-
tos játéka is kell, amely az előadás legerősebb pontját képezi.
A mohácsis átiratot   Mohácsi János  példásan összefogott,  a legapróbb nüanszra is érzé-
keny rendezése hatványozza briliánssá.  Talán a második felvonás élőkép-jelenete sok idő-
ben, a fele is elég lenne, talán akkor Kovács Márton zenei intermezzójával a második szü-
netet megspórolhatnánk.  Gazsó György mintaszerűen állja a sorscsapásokat,  Schneider
Zoltán túlzások nélkül hozza a kedélyes vidéki bunkót, Pál András ismét kiválóan érvénye-
síti  szangvinikus energiáit,  Szabó Kimmel Tamás-t  hálátlan  szerepe sem tudja legyűrni,
Róbert Gábor  mindhárom alkalmazotti minőségében derekasan helytáll.
Fékeveszetten kavarog előttünk  ez a munkátlanul urizáló társaság, kinevetjük őket, talán
színészként szeretjük is,  de a komikum nem feledteti a kegyetlen ürességet.
A silányság kavalkádja fölött, mennyei tisztasággal lebeg  Betti szobalány homályos aurájú
alakja.  Petrik Andrea szépsége, lassúdad ritmusa, bűvös orgánuma a köznapi szférák fölé
emeli himnikus figuráját.  A búcsújelenet kétségbeesett kitörése  átható tragikai erőt je-
lez, a tudatalatti világ delejes álmainak megrázó lenyomata.
Komédia a javából, sziporkázó dialógusok, emlékezetes alakítások, bravúros együttes. Ilyen
az, amikor a kiválasztott tehetségek közönségbarát színházat csinálnak.

Nagyságrenddel több a legjobb fordításnál is: Parti Nagy Lajos a molière-i szituációkat al-
kotta teljesen újjá eszméletlenül szellemes dialógusaival.  Poquelin Mester is így csinálta
volna,  csak hát kötötte  a Napkirály udvarának  szemforgató etikettje.  Követhetetlen a
szófacsarások,  sziporkázó asszociációk áradata,  azonnal elolvassuk, ha lehet és lassúdad
kéjjel ízelgetjük mámorító cikázásait.
Pernelle asszonyság első jelenete  sivár expozíció szokott lenni,  Pogány Judit  tizenhét-
szoknyás kofaként már hanghordozásával kiüti a nézőket, ájultan vergődünk a poén-cuna-
ban, a kacajgörcsbe fulladástól csak a lezuhanó függöny acélos csattanása ment meg.
Csuja Imre  kóbor entellektüel nagybácsija és a tündöklően energikus Dorina, a csúcsra
járó  Kerekes Éva  tovább fokozza az iramot,  Bagossy László bravúros tempóban vezény-
li a pompás együttest.
Baljós előérzettel fogadtuk  a szereposztást,  sehogy sem tudtuk  Nagy Zsolt-ot a címsze-
repbe képzelni.  Filmvásznon nagyszerű,  az alternatív szcénában támadhatatlanul hiteles,
kiválóan bizonyított alkatától elütő, átlényegülten fogalmazott munkákkal /Negyedik kapu,
Übü/, de miért kell u.n, "nagy" szerepekbe kényszeríteni /Othello/? Idegen számára a tar-
tuffe-i közeg és az előadás, játékmód stílusa is.
Eme szereposztási túlkapást bőven kompenzálja az ifjú erők bevonása.  Patkós Márton  gi-
gászi orgánuma, heves lendülete élteti a  Kókai Tündé-vel elővezetett,  nyíltszíni erotiká-
ba torkolló veszekedést,  Dóra Béla  energikus keménységű  Damis,  Pálya Pompóniá-nak
lenyűgöző a színpadi jelenléte,  de talán kicsit korai még neki Elmira szerepe.  Varga Lili
néma szolgáló, ám mikor TV-riporterként szóhoz jut,  néhány mondattal tökéletesen talá-
ló karikatúrát rajzol.  Jéger Zsombor  démoni fenyegetésű, befejező "Ne legyen!"-je egy
közeljövőbeli Tartuffe-öt ígér.
Amíg nagynevű színházainkban a díszletet  bugyuta háttérvetítés helyettesíti,  a játéktér
itt most is  racionálisan szép,  Bagossy Levente  forgójának képernyőjén  kandallótűz lo-
bog, a fényváltások szempillantás alatt teremtenek varázslatos atmoszférát.
Az  Örkény István Színház  páratlan társulata bármelyik szerepre képes fajsúlyos színészt
állítani,  Máthé Zsolt egy fejjel magasabbra növeszti  Loyál Ignác végrehajtó figuráját. Az
előadás gyújtópontjában a lenyűgöző Orgon,  Znamenák István  sugárzik. Felejthetetlen
alakítások Kaposváron, átmenetiek a Nemzetiben,  ebben a társulatban egyre erősebben
beépülő munkák és most a beteljesülés,  amely bízvást csak kezdete a további szárnyalás-
nak.  Mert Ő sárkányon röpül akkor is, ha eszeveszett sietséggel botladozik, esernyőt ko-
paszt, ha páváskodva jár,  hiszékeny, mert valamiben végre  hinni akar és sárba gyalázott,
mikor rájön, hogy becsapták.  Úgy játszik a hangjával, mint Tartuffe vele,  olyan áhítattal
nézi az álszentet,  szinte szerelmes bele.  Dühében gyermekként toporog, kiszolgáltatott
alkalmatlanságában is végtelenül szerethető,  ezer színből összeszűrt, veszendő ember, a
színészi alkotómunka csodája.
A váratlan végkifejlet  napjainkba taszít,  Bagossy László  rendezése,  a félelmetes erejű
együttes produkciója mennyei mámorba ölel.

A komikusabb Martin McDonagh-ok hoz képest nagyon kemény, a  Centrál Színház komoly
kockázatot vállal,  ismerve közönségének  szórakozási igényeit.  Nemigen lehet nevetni, a
nagyszerűen összehangolt színészi játék azonban a vígjátékkedvelőket is meggyőzi.
Pogány Judit  annyira gonosz, amennyire törődötten öreg, együtt érző szánalmunkat kis-
stílű jellemtelensége semmisíti meg. Élvezi lánya csicskáztatását, alapelve: ha nekem rossz,
legyen az másnak is.  A kását Pat Dooley,  a markáns  Schmied Zoltán  is elkészíti neki, de
hol van akkor az önkényes hatalmaskodás mámora? Piszkavasunk bizony előbb lesújtott vol-
na, de így is megússza az öregek otthona börtönét...
"Leenane szépe" negyven éves szűz.  Ritkán járnak szatírok a hegyen.  Pokorny Lia  komo-
ran rideg,  kiábrándult és dühöngve tűrő.  Egyetlen elemet hiányolunk kiváló alakításából:
muszáj egy kicsit dilisebbnek lennie, irreál álmodozónak,  hallucinációja elég váratlanul je-
lentkezik.  Ettől eltekintve  Gigor Attila  rendezése erősen rajzolt, kiegyensúlyozott tem-
pójú munka, természetesen szívesebben látjuk meredekebb opuszokban.  És miért kell fa-
lakat dönteni a végén?!?
Váratlan ajándék az kamasz-öcskös, Ray Dooley figurája.  Hipnotizálva bámulja a TV-t, sem-
mittevéséhez rengeteg időre van szüksége,  életképesen mozgékony nagy gyerek. A most
végzett  Rada Bálint érett eszközökkel formálja meg méretes dühkitörését, fénypontja az
előadásnak.
A hajdani Örkény-es Piszkavas produkció után Leenane szépe új életre kelt a Centrálban,
bizonyítva a társulat egyre átütőbb erejét.

Sárbogárdi Jolán immár örökéletű, regény, színdarab, monodráma, emblematikus ikonja a
Parti Nagy Lajos életműnek. Recseg-ropog a nádgarnitúra, sziszegnek a tákolt eresztékek,
az ibusári vasúti pénztároslányt gyakja éppen  a muzikális amorózó Misi.  A reményteli sze-
relem hamvába hal,  sokkal több várható az operett-librettótól,  melyet az ábrándos haja-
don fantáziál magányos óráiban.
Andrusko Marcella  önálló estje  a másik emlékezetes színházi siker,  a Mauzóleum felejt-
hetetlen monológjával nyit.  A Szabadság-szoborba szerelmes öregember, (egek! Horváth
József!!!), gyengéd szavakkal vall a bronz-alak szoknyáját lebbentő déli szélről, kézi bábu
mondja, mégis megejtően szólnak az abszurditásukban is poétikus mondatok.
A zongoránál   Dinyés Dániel  kíséreten túl  énekkel, játékkal, gesztusokkal köríti a játé-
kot, egyenrangú szereplője a szépen felépített darabnak.  Bábmonológ után a színésznő
kockás ruhát ölt, félszegen álldigál, a huszárfigurával  egymaga játssza el a grófkisasszony
és a délceg  Bajkhállóy RichArd románcát.  Szikrázó humora élteti, temperamentumos lé-
tezése hitelesíti a pompás textust.
Kiváló interpretációkat láttunk már,  Andrusko Marcella  munkája új színekkel gazdagítja
a világvégi jegykezelő figuráját. Sokat nevetünk, de lassúdad bekúszik a tragikus árnyalat,
egyre erősebben érvényesül  a reménytelen beszorítottság kegyetlen valósága.  Mert so-
sincs kiút a tudatlanság sötétjéből, ha virág fakad a sziken, a csorda népek lelegelik...
A karszékben ölbe veszi Jolán kerekszemű bábuját, megmozgatja, beszélteti és az maga a
csoda, hogy eleven élőként látjuk magunk előtt az együtt érző iróniával ábrázolt antihős-
nőt.
A zongorán MÁV-szignál billeg,  a gyékényesi gyors dübörög,  megcsörren a telefon. A pá-
lyaudvari megafon élőben közvetíti a huszarett-dalmű végkifejletét. Hiába jön az áramszü-
net, a végtelenbe visszhangozik  az áhított beteljesülés diadalmas fináléja. Sárbogárdi Jo-
lánnak nem sikerült, - de egy nagyszerű rendezés, /A hideg gyermek/ és számos színházi
alakítás után  Andrusko Marcella  szólóban is fellépett a világot jelentő deszkákra.

2 0 1 4

"Több, mint tehetség:  fantasztikus kiállás, szikrázó lendület, különleges egyéniség. Blues-
tól az operettig  mindent tökéletes stílusban énekel,  könnyedén játszadozik a hangjával
és a közönséggel.  Alakváltozásai szédületesek,  legkisebb gesztusa is hiteles, mozgása má-
mor.  Tudatos, mégis eleven,  szerepet játszik, mégis természetes.  Uralja a zenét,  a lát-
ványt, a színpadot." - Így írtunk róla a  Nini Kamikaze  bemutatója után, 2011-ben.
Azóta keressük, várjuk Karády-estjét,  szerte az országban ment,  de csak most jutott el,
szinte véletlenszerűen Budapestre.  Pedig ennyire megragadó, ennyire átütő produkciót
ritkán láthatunk!
Kanczler Kata kopott vulkánfíber kofferjával, varázslatos hangon énekelve érkezik a Stefá-
nia színpadára. Vidám dalocskájára, az első férj, a derék vámtiszthez hasonlóan mi is azon-
nal felkaptuk a fejünket. Lendület, vidámság, mosoly, mely könnyedén vált a megértő bú-
csúzás finomabb regiszterébe:  "Minden elmúlik egyszer..."  Az a könnyedség, az a termé-
szetes báj, ahogy  Kapócs Zsóka  a nagy díva pályafutásánal  első éveit megjeleníti, máris
meggyőz magabiztos színészi erejéről.
Fekete strucctoll-legyező vibrál a kezében, kacéran robban az első tangó, aztán az emlé-
kezetes  Halálos tavasz  slágere: "Gyűlölöm a vadvirágos rétet..."  De illik hozzá a kígyózva
tekergő boa, a charleston-ban meg  a gombos sétapálca és a kürtőkalap.  Tipeg, táncol,
végigviharzik a rivalda előtt, testközelből kábítva el a publikumot. Hanghordozása a 30-as
éveket idézi, de meg se próbálja Karádyt utánozni, Kapócs Zsókából formázza meg lenyű-
göző karakterét. Hol tudott a nagy előd így mosolyogni, így mozogni, így játszani? Kétség-
telen, korszakos idol volt,  de ez most egy jelenidejű színpadi metamorfózis,  melyet ere-
detisége, virtuozitása tesz autentikussá.
A Maya operett-sikere:  "Ne kérdezd, ki voltam" után  a háborús évek:  "Holnap, ki tudja
holnap látsz-e még?" és katonazubbonyban a szívszorító  "Jó éjt, drága kis hadnagyom..."
Az énekhang kicsit világosabb, de mélyen átélt,  az ívelt legátók tökéletes muzikalitással
formáltak, minden szám más és más hangvétellel, sajátos stílusban szól.  Az örökéletű da-
lok szabad prédái a se hús-se hal penészvirág előadóknak, micsoda öröm, amikor úgy szó-
lalnak meg, hogy emlékeztetnek az eredetire, ám teljesebbek, sokkal gazdagabbak annál!
Hírnév, szerelem, letartóztatás.  "Nincs kegyelem", három hónap a kínzókamrában, szaba-
dúlás után mégis gyermekeket ment meg a Dunába lövéstől.  Az új világhoz alkalmazkodni
kell, Zsóka is vörös kendőt köt a hajába, úgy szvingel a  "Munka után, úgy este felé" csá-
bos ritmusára.  De azért a kuplék frivol hangja sem vész el:  "Nem szabad, nem szabad, a
mama és a papa mondta, nem szabad!"
Hihetetlen ez a sokarcúság, a szédületes tempó.  Nagyszerű a kísérő zenekar, végre egy
dobos, aki piánisszimó játszik, a legapróbb gesztusra is perfektül reagálva! Zongoraszólót
is hallunk  Gyarmati István-tól, végül csillámos nagyestélyiben, hosszú szipkával a kézben,
belép  Karády Katalin:  "Hamvadó cigarettavég",  elbűvölten hallgatjuk, hogy aztán a finá-
lé attraktív fürgesége után mámorosan ujjongva ünnepeljünk.
Maga az életrajzra épített dramatizálás, a szöveg és az ének váltakozása is mesteri, ahogy
a fényváltások és a hangosítás is  alkotóan hozzájárul a sikerhez.  Kapócs Zsóka   Karády-
estjét mindenkinek látni kell!  Színpadot kíván, színpadot érdemel, minimum a Thália Stú-
diójában a helye!!!                                                                                         2014

Iszonyatos földi-égi-háborúval szédületes fortisszimó indítás.  Harcos hőseink, a második
síkban veszett harci jelenetek,  vetített inferno,  letaglózó zene:  tökéletesen összehan-
golt monumentális felütés.  Horgas Ádám  összművészeti koncepciója a realizálás profesz-
szionalizmusával hitelesítődik,  az egyszemélyes boszorkány-jóslat,  Ágoston Katalin  félel-
metes szcénája egycsapásra drámai feszültséget teremt.
Kállay Géza  fordítása friss szemlélettel értelmezi újjá a textust,  bátran alkalmaz mai ele-
meket, pl. biogazdálkodást említ, de az erőtlen együttes nem tud élni a lehetőséggel.
Szerepeket látunk, nem karaktereket,  melyek kizárólag a rendezői gesztusok által kelnek
valamelyest életre.  Pavletits Béla macbeth-i vívódását egyedül torokszorító szalagakroba-
tikája jeleníti meg, de hol van a Lady esztelen hatalomvágya,  hol van a trón birtoklásából
fakadó zsarnoki mámor?
Mindent a rendezői invenció visz, a csúcspont a királyi vacsora.  Horgas Ádám gyilkos san-
zonját dizőzi vörösben, káprázatos muzikalitással énekli, játssza a nemrég még púpos vész-
banya, hát ha kell, százszor irjuk le a frenetikus  Ágoston Katalin  nevét!  A refrének kö-
zött emelkednek fel a mélyből  az áldozatok véres kísértetei,  a rémlátomások a mi tudat-
alattinkban tükröződnek igazán. És itt volt még a Kapus híres monológja, melyet szintúgy
a páratlan szuggesztivitású színésznő deklamált elképesztő erővel...
Egészen biztos, hogy nem maradt idő és energia a befejezésre. Nem hisszük, hogy a ren-
dezésnek ne lenne víziója a birnami erdő gigantikus megjelenítésére, lehetetlen, hogy a
végső párbaj egy satnya pisztolylövéssel intéződjön el!  Legalább a kezdő csataképet kel-
lett volna visszakötő elemként megismételni,  beleillesztve a döntő leszámolás mozzanata-
it. Így a finálé, az előző statikus semmiségekkel terhelve, kioltotta az első rész brutális fe-
szültségét.
Ám a konklúzió mégis az, hogy ez az út fölfelé vezet, nedvdúsan frissíti a színház avitt lég-
körét, újabb biztató állomása  Horgas Ádám  alkotói pályájának. A nemrég felbukkant rit-
ka tehetség, a tajtékos egekből alászálló isteni Primavera,   Ágoston Katalin képbe hozá-
sa pedig egymaga kiemelkedővé varázsolja a merész vállalást.

Jó barátunk, a polgármester állít be a hírrel, deportálják az embereket Ukrajnába. "A ma-
gyarokat nem viszik", - akkor nekünk nincs mitől félni,  régóta élünk itt, csak a határválto-
zások miatt vagyunk papíron "hontalan"-ok. A kalácsunkat majszoló  Gyabronka József ma-
gától értetődően közli, "nektek, zsidóknak menni kell..."
Ugye nem tudjuk elképzelni?  De így történt és a kárpátaljai, felvidéki tízezrek halálba kül-
dése csak az első lépés. A Mohácsi testvérek darabja nem vesződik expozícióval, brutális
erővel az első percben fejbe kólint, hogy aztán két órán át dermesszen ájult rettenetbe.
A pesti zsidó polgárcsalád nagyfia éppen egy nyilas-lánnyal esik szerelembe, aki a Külföldi-
eket Ellenőrző Országos Központ,  a hírhedt KEOK alkalmazottjaként,  komoly keresetére
építve meg is kéri  az ifjú egyetemista kezét /!!!/. Varga Lili  feketeruhás hungaristaként
lehengerlő szuggesztivitással,  acélos deklamációval játssza  a terror-leányt, ám beígéri az
életmentő protekciót.  Ebben a darabban mindenki eljátssza színét-fonákját, a horthysta
tisztek földönfutókká, az üldözött apa aljas motozóvá válik, a társulat megnégyszereződik,
negyedik hatványú intenzitással hitelesítve az ambivalens figurákat.
Kocsis Pál a tömegsírból kikelve,  Gálffi László-val párban, félelmetes metamorfózisok so-
rán váltogatja a vezetői és titkári pozíciókat,  végül miniszterből egyenesen a Legfelsőbb
Hadúr, az "Ellenkormányzó" lesz belőle. Dehogy antiszemita ő! Csakhogy saját idézett sza-
vai leplezik le, kétségeit pedig a táltosként megjelenő Attila hun király győzi le.  Némedi
Árpád  abszurd karikatúrája célszerű bajuszcserével Hitlerré változik, aki tanácskérő nya-
lakodását röviden elintézi: "Ne kérdezd. Csináld".
Nem is okoz csalódást  a Magyar Hadsereg,  a tisztekkel az élen  boldogan teljesíti a szív-
nek kedves parancsot.  A szerelmesét mentő honleányt  kollégái leplezik le és  kopaszra
nyírva küldik deportálásra ítélt vőlegényéhez.  A kivégzésére váró leány direkt kéri, hogy
születéséhez hasonlóan a halálát is fotón örökítsék meg, Varga Lili az ellenoldalra kerül-
ve kiérlelt eszközökkel jeleníti meg választásának tudatosságát.  És ahogy később a Duna-
parton, a gödör szélén sorakoznak a cipők, míg fönn a hóhérok örömtáncot járnak...
Kovács Márton  klezmerbe bújtatott zenéjében tárogató sír, sámándob dübög, effektek
pulzálnak, szívszorítóan szólnak a kórusok,  a zenészek a színpadon ülve érzékeny reakci-
ókkal kísérik a történéseket.  Mindenkinek a nevét muszáj kiírni,  a rengeteg szerepcse-
re okából érjük be egy dicsőségtáblával:  Bíró Kriszta, Takács Nóra Diána, Vajda Milán,
Kerekes Viktória, na és a nagyszerű színiegyetemisták, Pálya Pompónia,  Novkov Máté,
Dóra Béla, Patkós Márton!!!
Debreczeny Csaba  száraz faágat rágcsálva ismerteti a csirkesült készítésének fortélyait,
míg feleségét,  Kerekes Évá-t, a fiatalkori emlékek ellenére, csinovnyik-gerinccel alázza
a lélektelen tisztviselő. "Éjjel az omnibusz tetején", gyönyörűségesen idéződik a múlt, a
csirkét viszont simán oda lehetne adni, túlzás ez az idétlen motozás.
Piros zászlócskával integetve vezeti  Epres Attila  a kamenyec-podolszki katasztrófaturis-
tákat, villog a vaku, még polaroid is készül. Tisztjeink pálinkázással oldják véres munkájuk
feszültségét,  Kocsis Pál  vesztes háborút vizionálva saját vesztébe rohan, utolsó hőstett-
ként ukrán szeretőjét lövi le, hogy a halál fotogén titkához jusson.
Zárókép:  kétoldalt az emberek árnyékseregként sorakoznak,  majd örvénylő füstként vál-
nak semmivé.  Magyarokként, huszonkétezren,  békeidőben. Csak egy magyar marad a szí-
nen,  Némedi Árpád  győzhetetlenül ropja legényesét, - de ez is haláltánc.
A  Csak egy szög és az Egyszer élünk után az önálló Mohácsi-univerzum még erősebb da-
rabbal gazdagodott.  Történelmi Lecke korhatár nélkül,  az elementáris erejű Színház ha-
tártalan nyelvén.

Dosztojevszkij-t színpadra vinni istenkísértés, Morcsányi Géza dramatizálása jelenetezésben, dialógusokban nagyszerű, csökkenteni kellett volna a színpadképtelen filozofálást és mellőzni a Nagy Inkvizitor betétet.
Valló Péter rendezése szokatlan korszerűséggel használja Bagossy Levente játékterét, végre illusztratív muzealitás helyett, az ajtónyílásokban elhelyezkedő szereplők közti viszonyulások jelenítődnek meg. Találóak a nagybetűs címek, egészen kiválóak a mondatok közé ékelt zenei fragmentumok. Sosztakovics, Snittke fikarcnyi motívumai rengeteget segítenek az atmoszféra megteremtésében.
Az úri közönség bizonyára beájul Gáspár Sándor vitathatatlanul hatásos öreg Karamazovjától, de ez azért, színészi ereje ellenére, igencsak közelít a mórikálós paródiához. Annál csodálatosabb a három testvér!
Adorjáni Bálint robbanékony hevessége imponáló, de magábaszálló metamorfózisát is hiteles eszközökkel jeleníti meg. Ideális Aljosa Rétfalvi Tamás, kevés a szövege, annál szuggesztívebb a belsőleg megélt karakter, mely kősziklaként tart ellent a szenvedélyes kitöréseknek. Szabó Kimmel Tamás, végtelenül szimpatikus eddigi sikerei után, a kétarcú Iván, a racionálisan célratörő, hidegfejű cselszövő, majd magát bűnbánó őrületbe hajszoló testvér szerepében pályafutása első igazi csúcsára ért. Hasonló fordulatot jelent Pál András esetében a Szmergyakov-alakítás, gátlástalan férfi-idolok után a meghunyászkodóan aljas, mégis józan okossággal igazságosztó szolgáló. Azok a félszeg hangsúlyok, azok a hitvány félrepillantások! Ragyogó munka!!!
A Revizor után most már másodszor dicsérjük Valló Péter-t, példás rendezése merész vállalás, színházi élmény, amely átélhető közelségbe Dosztojevszkij világát. Azonnal újraolvassuk, - ígérjük,  a filozofikus passzusokat sem ugorjuk át...

Szaharból mostanság túltermelés vagyon, musical-vonalon viszont csak a szokásos.  Darvas
Ferenc  zenéjével  Kiss Márton  parodisztikus abszurdot  állít színpadra, humorban, szelle-
mességben, eredetiségben kiemelkedőt nyújtva.
A bulvárszínházban az 1848-as mártzius 15-i Bánk bán elevenedik meg,  akkurátus giccsben
és dalban. /Jó/ Mór és /Lab/ Róz celeb-szerelme felülírja a forradalmi eseményeke, azon-
ban kevés a sikerhez. Az új, romantikus árvízi történet próbái közben a kulisszák mögé pil-
lanthatunk be.
Papp János, mint vitéz Lónyay Wéber élő színházi legenda, direktor-rendező paleo-kúrájá-
ról énekel, míg Mesés Emese primadonna szerepében a lenyűgöző  Botos Éva állja a "kávé-
zás" fedőnéven futó  szereposztó szexet.  A betoppanó direktrisz,  Borbás Gabi  megértő-
en viszonyul a látottakhoz, majd a családi duettben parádés lábmunkáját is megmutatja.
Természetesen álnéven, álszakállal, rőt parókában settenkedtünk be, tudván, hogy a pes-
ti kritikusok sorra esnek a gyilkos színházi bosszú áldozatául . Ám lehet, hogy  "lecsúszott,
nyomorgó bölcsészként, depressziójukban belátták, hogy nincs tovább..."
A veszélyek valósak,  Szilágyi Csenge kellékes-öltöztető, a műfaj és a vezető művésznő ra-
jongója bárkit habozás nélkül megöl, aki negatív kritikát ír. A színpad üres, Darvas Ferenc
elképesztően stílgazdag,  mámorítóan invenciózus zenéje és a pompásan éneklő együttes
maradéktalanul betölti. Sokszor zuhan alá a függöny, a közönség tapsa minden szám után
megtöri a cselekményt,  így egy kicsit igen hatásos dal-koncertté alakul a darab. Egyálta-
lán nem baj!!!  Baráthy György  dalszövegei rövidesen szállóigévé váló  poén-halmazokkal
vívják ki csodálatunkat,  de a sziporkázó poentírozás  elsöprő lendületet ad a prózai jele-
neteknek is.  Simányi Zsuzsanna  koreográfiája derekasan megmozgatja a táncos lábakat,
elég itt a gyilkos-páros tangójára, avagy a tuttik gesztus-fergetegére utalni.
Hat színész 21 szerepet abszolvál,  ebben  Cserna Antal  jár az élen, bongyor rasztás dísz-
letmunkás, felgerjedt nagyúr, szerelmes nyomozó, de nem marad le az elbűvölő házaspár,
Borbás Gabi és Papp János sem:  falusi öregekként  budapesti kirándulásról ábrándoznak,
"de a Várkert-bazárt nézzük meg", -  shakespeare-i kísértetekként pedig  csontvázdressz-
ben ropják a haláltáncot.
A sorozatgyilkos senkit sem kímél, a megfogyatkozott csapat élére  Rada Bálint kerül, aki
 Hamlet jelmezében nagyszerűen játssza a "Lenni vagy nem lenni"-t,  magától értetődően
könnyed kupléban. Nem győzzük felsorolni a felejthetetlen pillanatokat, így Cserna Antal
civil lúzer-dalát,  Borbás Gabi  hihetetlen intenzitású jelenéseit és újra és újra és mindig
Botos Éva  kivételes szuggesztivitását, amely még egy ideillő "Szahahahahaha..." koloratúr-
remekléssel is megajándékoz.
A frissen végzett  Szilágyi Csenge és a nagy öreg Papp János, a régiek és újak csodálatos
együttessé kovácsolódnak  Kiss Márton rendezésében, megkapja magáét a musical, a bul-
vár, a konkurencia és a kritikus-maffia, de ami a legfontosabb:  a csípős mulatságra vágyó
nagyközönség is!

Már Varga Krisztina rendezése az Ódry-n megmutatta a  Fekete György-Munkácsi Miklós
szerzőpár darabjának erényeit.  Az emlékezetes filmből kiinduló világos vonalvezetésű cse-
lekmény,  a kimunkált dialógusok,  a frappáns dalszövegek és a szokott musical-színvonalat
jócskán felülütő zene a korlátozott körülmények dacára igen hatásos volt.
Harangi Mária  kiváló vendégekkel frissített casting-ja, a játékban-énekben-táncban jeles-
kedő kórus,  Romvári Gergely ezerarcú Rubik-kockás mobil térelemei, a  Lovas Gabriella
vezette kiváló zenekar még egy nagyságrenddel emeli a szintet.
A kaposvári  Kőrösi András dörgő baritonja rocksztárságát, karakterformálása apaszerepét
erősíti,  Fejszés Attila  energikus sikeremberként,  Ömböli Pál  poétikus tenorként tűnik
ki,  Hűvösvölgyi Ildikó  a markecoló ex-prostit, nosztalgikus dalával, anyaként teszi szeret-
hetővé.
Fekete György dalszövegei és zenéje minden szituációhoz talál adekvát formát, a tragikus
véget a jeleneteket tagoló torzított gitármotívum előlegezi meg, férfias ritmizálású ballada,
táncos kuplé, csáb-dal és robbanékony kitörés egyaránt megtalálható repertoárjában. Az
egyik swinges számban,  a refrén ellenpontjaként,  a háttérben  Fehér Adrienn  pszeudo-
improvizatív scatje szól.
A nyomozó-párosban   Barát Attila György  a bikfanyelvű rendőrzsargont,  Posta Victor a
kutyabarát emberséget képviseli,  Kárpáti Enikő  hófehér ruhacsodájában  Fekete Linda
elbűvölő antréval indít, kiszolgáltatott áldozatként színészi erényeit is felvillantja.
Az összkép kiváló,  minden összehangolt, pontos és kemény,  Harangi Mária  példás inven-
cióval dirigálja az együttest.  A párbeszédek észrevétlenül csúsznak át éneklésbe, feszült
a tempó,  a legjelentéktelenebb szálak is mintaszerűen eldolgozottak.  Füttyös Gyuri két
megjelenése ugyanolyan ütős, mint a főszereplők nagyáriái. Ahogy a tömegjelenetekben,
szólókban is nagyszerűen érvényesül  Varga Krisztina  imponáló koreográfiája. 
Az ámokfutó taxisofőr szerepében   Zöld Csaba  inkább igazságosztó akcióhős, mint totál
bekattant lúzer, karizmatikus egyénisége, erőteljes éneke, /végre egy vibrátómentes fér-
fihang!!!/, árnyalt visszafogottsága teszi alakítását kiemelkedővé.
Egyetlen nagyjelenete, egyetlen dala van, de ez is bőven elég a lenyűgöző  Balogh Anná-
nak! Bikavadító vörösben, delejes mozgással, az abszolút muzikalitás csodája izzik színpadi
jelenlétében,  a femme fatale sablonfiguráját  a zsigeri érzékiség, a győzhetetlen vágy, a
tudatalatti mélyvilág sistergő energiáival tölti fel. Atomvillanás a színpadon, amely akkorát
szól, mint a finálé gázrobbanása.
A Csoportterápia után újabb pályázatgyőztes opusz a Madáchban, amely biztatóan felfelé
mutat a szokványos musical-világból.

A Budapest Bár fergeteges sikere bizonyítja, mennyivel erősebbek  a régi jó kuplék és slá-
gerek a melódiaszegény maiakhoz képest.  Hálás dolog szemezgetni  a Monarchia,  a 30-as
évek terméséből, de legalább ennyire izgató a Kádár-kor szűrt levegőjének termése.
Darvas Ferenc szokásosan igényes zenekara példás buzgalommal kíséri a táncoslábú együt-
test. Még az erősítés is korrekt,  végre egyszer a dob csak natúrban szól,  külön dicséret
illeti a piánisszimóképes, érzékeny muzikalitású ütős  Tóth János-t.  "Jön-e velem nagysád
shimmyt járni": a még színinövendék  Zsigmondi Emőke és az örökifjú  Háda János egyből
forrpontra hevíti a hangulatot,  amit utóbbi, ki egyben a koreográfiák alkotója is, aztán 3
lánnyal fokoz a "Jaj Stux úr, micsinyál maga rossz" dekadenciát feledtető bravúrjában.
Ódor Kristóf  a búsmagyar  "Hej cigány"- ban csillogtatja gyönyörű orgánumát, valamelyik
Veér-testvér hegedűjén brillíroz a Monti csárdással. Molnár Mariann vezeti be a "Közben
halkan szól a jazz" tuttiját, a "Fekete Péter öcsém" komikuma után  Háda János a "Fizetek
főúr, volt egy feketém"-et hozza erős színészi jelenléttel. "Minden elmúlik egyszer", vége
a békeidőknek, a háború után az új kor vörös hajnala dereng.
Szemenyei János  esti kalandra siet "Munka után, úgy este felé",  de ő se maradhat ki a
Sportinduló ma már sírva nevetséges buzgalmából. Páder Petra indítja az "Ahogy lesz, úgy
lesz strófáit,  az 56-os nosztalgia könnyezik a megejtően világított  "Oly távol, messze van
hazám" lírájában:  az arcok egymástól elszakítva,  külön-külön fénykörben énekelnek a ko-
mor magyar éjszakában.
"Túl szép, amit Te mondsz": Zsigmond Emőke valóban túl szép, túl jól játszik, gyönyörűsé-
ges éneke beragyogja színpadot. Az örök Ránki-dallam recseg a hangraforgón:  "Párizsban
szép a nyár"..., a "Fogj egy sétapálcát" öltözködési tanácsai leperegnek  Ódor Kristóf  ro-
mantikus hajlamairól: "Összecsendül két pohár". Az angyalföldi színházi éveket idézi  Háda
János  a "Járom az utam"-ban,  nagyot robban a  "Villa Negra nem apácazárda", végkimerü-
lésig tvisztelünk az "Ugye Te is akarod"-ban.
Kitörő életkedv, változatos színpadi alakzatok,  a jó zene mindent elöntő újabb és újabb
hullámai. Mosolygunk, nevetünk, mélázunk, andalgunk a régi és új emlékeket előhívó dal-
lamokkal. Fantasztikus lendület, kedves humor, úgy tűnik, a régi mindennapok zenéje ma
is hatásos. A fináléban kedvünk szottyan egy diszkrét charlestonozásra, bizony: "Tíz után
az ember nem vágyódik víz után",  csak ezt a színes forgatagot  nézné-hallgatná még akár
hajnalig...

Megszoktuk, hogy Miller Lujza romantikus naiva,  Zsigmond Emőke  revelatív alakításában
szinte ismerős, mai lányként áll előttünk. Szertelen ábrándossággal fülig szerelmes, de az
apai terrorral bátran szembeszáll , okosan mérlegeli az esélyeket, majdnem felnőtt követ-
kezetességgel dönt.  Beszéde kozmikus sebességű, ám deklamációja éretten tiszta, moso-
lya ugyanolyan erős, mint kemény határozottságot sugárzó tekintete.  Fürge mozgása kor-
dában tartott, legapróbb gesztusa is arányos, játéka könnyedén uralja a teret.
Sopsits Árpád díszlete mindössze néhány pódium, a vízszintes felületek meglepő helyzete-
ket generálnak.  A hercegi szerető a padlatra rántja  Ferdinándot, otromba ízléstelenség,
annál költőibb, amikor a szerelmespár egymás felé kúszik és a két fej inverzben hajlik egy-
másra.
Rövid jelenésében is meggyőző  Spolarits Andrea, erős jelenlétével tűnik ki  Mezei Réka
Léda, tragikus mélysége van  Urmai Gábor  epizódjának. Chován Gábor szimpatikus lénye
megakadályozza az intrikus féreg karakterének kialakítását, Trokán Péter súlyos egyénisé-
ge nagyszerűen érvényesül a Miniszterelnök alakjában. Molnár Csaba igyekezete dicsére-
tes,  Bán Bálint  jottányival súlytalanabb a kelleténél,  Lady Milford létezése totálisan ér-
telmezhetetlen.
Forgách András  kiváló fordítása a mű korszerűbb felfogását teszi lehetőve, a rendezés ki
is használja a pompás lehetőséget.  Gördülékeny tempó, összefogott együttes,  a szerep-
lők közti erővonalak  világos megrajzolása a jellemző.  A szokásosnál  jóval feszültebb, tö-
mörebb a cselekmény, a figurák jellemzése ennek ellenére szigorúan determinált.
Ilyés Róbert alakításában a kisember muzsikus kősziklává magasodik, a polgári engedetlen-
ség előfutára. Egyforma intenzitással játssza a lányát szerető apát, a patriarkális szokásjo-
got védő családfőt, de a majdnem unszimpatikussá váló pénzsóvárságot is. Robusztusságá-
ban imponáló, drámai erejű munka.
Nem könnyű hitelesnek maradni a romantikus szélsőségek szövevényében:  a hamis szerel-
meslevél írása közben  a kétség, a dac, a  belenyugvás ellentmondásaiban vergődő  Miller
Lujza érzelmi ingadozásait fantasztikus sokrétűséggel mutatja meg, - elutasítja a szeretett
férfit, de ott reszket benne a kényszerből elfojtott vágy, Zsigmondi Emőke  teljes színé-
szi fegyverzetben, kimunkált eszközökkel alkotja meg lenyűgöző hősnőjét. A felismert ha-
lál pillanatában sír, nevet, átkozódik,  végleteket ölel egybe  egyetlen eszelős tirádában:
felejthetetlen!
Sopsits Árpád   produkciója megmutatja, hogyan lehet avittá leharcolt klasszikus drámát
mai nézőnek, friss szemlélettel igazán élvezhetővé tenni.

Nincs unalmasabb,  mint a puszta szavakra épülő  ókori görög dráma  egy pesti kőszínház-
ban.  Diákkori galacsin-csaták,  röhejes fészkelődések színházbarát korunkból. A kezdet a
Radnótiban sem biztató,  bár az új, Karsai György-Térey János  jegyezte fordítás eredeti
hangvételt jelent.  Néhány váratlan mozgás élénkíti az első félórát, de a váltást  Adorjáni
Bálint  markáns belépője hozza,  nemcsak a tétova  Oresztészt,  a zsibbadó publikumot is
aktivitásra ébreszti.
Horváth Csaba  vizuális mozgás-nyelve  egyre nagyobb teret kap, Helené hóna alá a Forte
Társulat jelese, Horkay Barnabás lábfeje nyúl, igézően lebegteti  Szávai Viktóriá-t a rozs-
dás vasfalakkal kerített térben.  Khell Zsolt fogódzó pálcákkal tűzdelt felületei csábító ki-
hívást jelentenek  a föl-le kúszó-mászó szereplőknek, a radnótis kőszínháziak is derekasan
állják a sarat.
Ám hiába mennydörög  Bálint András  haragja, hiába deklamál szépen  Schneider Zoltán,
hiába tesz meg minden tőle telhetőt a  Horváth Csaba-i stílust  már régről ismerő  Gazsó
György, az előadás akkor mutatja igazi arcát, amikor Nagy Norbert helyben futó hírnöke
tűnik fel. Komikus mozgással, elfúló hangon számol be hőseink akciójáról, bravúros mono-
lógjától felszikráznak a kedélyek. Lábra kap a Kórus,  Csomós Mari  vezetésével a  Petrik
Andrea,  Blaskó Bori,  Andruskó Marcella kvartett heves együttérzéssel kommentálja az
eseményeket.
Végre  Rétfalvi Tamás  Oresztésze is magára talál, hőssé transzformálva hatásosabban raj-
zolja meg addig senyvedő figuráját. Először földön dobbanó, falon kongó, dobon dübörgő
ritmus-vihar jelzi a színfalak mögötti gyilkolászást, később láthatjuk is  a hegedülő Hermio-
nét /Móga Piroska/, saját vonójával torkon fenyegető Agamennon-sarjat.
A véres végkifejletet az isteni zsinórpadlásról alászálló Apollon akadályozza meg, szárnyas
szavakkal, bravúros akrobatikával békét hirdet, összeboronálja  Martinovics Dorina  Élek-
tráját a lázadó Püladésszel,  bájos lengedezéssel,  párban röpködve a szférák fölé menti
a félisten Helenét:  Horkay Barnabás  valóban isteni!!!
Csak szegény  Oresztész bűnhődik, száműzetés az osztályrésze, de hát alakja nélkülözhe-
tetlen a további tragédiák sorában...
Talán egyszerűbb lenne  az egész első harmadot  csak narrátor szájába adni, talán kevés-
bé lenne bántó a közös éneklés, ha egyszólamú lenne,  de minden kifogást felülír a válla-
lás merészsége.  Horváth Csaba  unikális formanyelve, eredeti értelmezése, bravúros tér-
kezelése először kap helyet fővárosi kőszínházban, saját embereivel galvanizálva életre a
a rutinba tespedt erőket, utat törve a korszerű színház vizuális mozgásnyelvének.

Nem irigyeljük  Gecsényi Györgyi-t,  Grecsó Krisztián lebegő szépségű könyvének feléről
kellett lemondani egy játszható, színpadra állítható változat érdekében. A családfa nagyré-
sze kimarad, nem halljuk Róza lucskos ölű bicikliző sikongatásait,  homályba vesznek a déd-
öregek, nem ismerjük meg a beregszászi Irina megduplázott párkeresését.
A jelenbeli Én emlékezik múltjára,  párhuzamba állítva azt  Domos Tata történetével, hála
az égnek, viszont megmarad a félpap nagybácsi faluvégi homo-románca.
Őze Áron  kissé súlytalan  a főszerepben, a nagypapa kalapja köti össze kettős alakítását.
Az idős Zách Éva elbeszélése nyomán világosodik meg  a másik ős, Márton párválasztása, a
szerelem kockázata helyett a biztonsági megoldást választja. Pogány Judit kávéházi mesé-
lőjének fiatalkori énjét  Sztarenki Dóra  játssza, az Ávó-besúgó vőlegény szerepében elő-
ször lép színre a darabban a páratlan tehetségű  Sütő András, aki cinikus karrieristaként
színészi habitusának eddig ismeretlen szegmenseit elementáris erővel mutatja meg.
Léner András  kiválóan alkalmazza  az általában külsőséges videó-vetítést,  igazi filmjelene-
tekkel realizálja a múltbeli eseményeket, a játszók könnyedén sasszéznak oda-vissza a vá-
szon és a színpad között. Randevú a "park mellett", elhagyott gyárkerítés, útszéli akácos,
a szamárvasút bandukoló árnyai:  a külső helyszínek képei érzékletesen tagolják a cselek-
ményt.
A nagyszerű Gubik Ági-nak néhány epizód jut, de ő másodpercek alatt képes ütős karak-
tereket formálni,  Ozsgyáni Mihály  plasztikus passzivitással hozza a papi hivatás kudarcá-
ból hazamenekülő Benedek nagybácsit.
Mindkét alaptörténetet  Pogány Judit  vezeti elő,  a másik tanú Jusztika nagymama, hite-
lessége, simogató orgánuma,  az abszolút azonosulás sugárzása teszi élménnyé játékát. A
reveláció  Sütő András Sadi-ja, félszeg fiú a textilbolt pultja mögött, kifinomult érzékeny-
ségű, vonzalmait minden nehézség ellenére vállaló ember.  A sráckori szerelmes barátság
emlékét dédelgetve, tizenhárom évig kitartóan vár,  annyira győzhetetlen ez a kapcsolat,
hogy még a falu népe sem szól egy rossz szót sem. Alternatív remeklései és a világra szóló
filmsiker után végre a polgári közönség is megismerheti.
Ahogy Grecsó Krisztián művébe is belekóstolhat egy igen tisztes produkció révén, remél-
hetőleg sokan veszik ezután kézbe a könyvet. Első dolgunk volt, azonnal az előadás után,
szenvedélyes gyönyörűséggel újraolvasni...

Még hogy "nincs darab!" Hála! - egy szilaj kamasznak,  aki hályogkovács módra megalkotta
szabályokra fittyet hányó, konvenciótörő paródiáját.  Mácsai Pál  és nyári örömöktől duz-
zadó társulata felszabadult energiákkal lubickol a lehetőségekben, profán lendülettel ko-
médiázza végig  Alfred Jarry örökbecsűjét. Nincs itt expozíció, konfliktus, kifejlet, se ka-
tarzis: jelenetek sorjáznak, melyeket  Máthé Zsolt  eredeti humora konferál fel.
Az Übüvé testesült   Csuja Imre  torkából zengzetesen szól a "Szaharrr!",  Kerekes Éva te-
livér nőiességgel tér el a szokványos Übü mama figurától. A színpad fölött, ütős trónusán
Kákonyi Árpád  egyszemélyes bigband-je tombol,  dobok, csinnek, szinti és hangeffektu-
sok színezik, tagolják, ellenpontozzák a gomolygó cselekményt.  NagyTÖSTű töstérek őr-
zik az újdonsült királyi párt,  Takács Nóra Diána bölömbika basszusát a még színművésze-
tis  Pálya Pompónia  szuggesztív termete hatványozza.  Szakállas  Chonchita Wurts-ként
korán hull el  Ficza István  Rozamunda királynője, a még e.h.  Jéger Zsombor  Bugrisláv
királyfija robbanékony elánnal küzd a trónért.
A Nibelung-sagán edződött, IV-es Bagossy-osztály kiválóan kamatoztatja historikus képes-
ségeit, a kiszipolyozott nép, a darálóba gyilkolt nemesség, a cári hordák, vagy a felszaba-
dító hadsereg megjelenítése egyaránt elevenen hiteles.  Méltatlan lenne bárkit is külön
említeni, ám a sugaras aurájú  Varga Lili  Delacroix-t idéző negyed-aktja magától értető-
dően emelkedik a fejek fölé.
A buborékosan pattogó ötlet-áradatban azért nem vesznek el a csintalan áthallások sem,
megkapja magáét  a bunkó-diktatúra, a proli-dölyf,  a kapzsi hatalomvágy és jelenkorunk
minden kedves közérzetszennyezése.  Mácsai Pál  szabadjára engedi  a tajtékos képzele-
tet, de mindvégig képes megőrizni a lankadatlan tempót és az egységes szerkezet fegyel-
mét. Tornatermi diákszínpad, turkálós kacatok minimalizmusa párosul  a tobzódó színészi
alkotóerő habzó cunamijával.  Gyabronka József  orgyilkolt királyként, győzedelmes cár-
ként triumfál,  Nagy Zsolt, mint Poszomány kapitány,  parádés magánszámában, a közön-
ség százforintos aktivitásával szabadul börtönének bevásárlókocsi-rácsaiból. 
Übü legyőzhetetlen. A fináléban a régi szöveggel újra kezdődik a darab. Bizony mondom,
szívesen néznénk azonnal, elölről újra tovább!

Rejtő  összes poénját kívülről fújjuk,  nagy kihívás alapművét színpadra vinni, ráadásul ze-
nésen! Vajda Katalin  már az első jelenetben csatát nyer, Balikó Tamás sárgacsillagos/!/
égi küldötte egészséges humorral indít.  Szilárd a szerkezet, nem marad ki semmi, a váltá-
sok fürgék és érthetőek,  Lázár Zsigmond  zenéje,  Baráthy György dalszövegei frappán-
san illeszkednek.  Az  Appril Projekt  Kazarján Deniel  vezetésével  nagyszerűen táncol,
még akrobatikára is futja.
Sas Tamás  invenciózusan dirigálja a együttest, a színvonal jócskán felülüti a könnyű szó-
rakozás egynyári szintjét.  Karakterekről, színészi alakításokról is beszélhetünk, az össze-
fogott tempó és a színes forgatag igényessége dicséretes.  Bodor Géza  Tulipánja tűzvö-
rös orcával virít, hiteles létezéssel és egy nosztalgikus duettel tündököl  Vándor Éva és
Bezerédi Zoltán, aki a legendás címszereplő nyers komikumát hordozza.
Arisztokratikus jelenség, kifinomult stílus:  György Rózsa Sándor az est legnagyobb meg-
lepetése. Szárnyaló muzikalitású tenor, könnyedén állja Puccini Kalaf-áriájának kihívását,
ritka tünemény a musical-világban.  /Neve inkább szentesített betyárt sejtet, még érde-
mes lenne változtatni rajta. Mondjuk "György M. Sándor", mert raccsoló "R" még a trón-
örökösnek sem áll jól./
Balogh Anna  győzhetetlen vitalitással robbant a kezdőjelenetben,  hangja őrjít, gesztu-
sai ellenállhatatlanok, fergeteges dívaként uralja a színpadot. Igencsak várjuk visszatéré-
sét  Vörös Karom  alakjában, a finálé megoldható lenne egy mohón benyúló karmos kéz-
zel.  Fülig Jimmy ziccer-szerepét   Miller Zoltán  fantasztikus humorral, lenyűgöző lendü-
lettel,  Rejtő Jenő legszebb álmait beteljesítve hatványozza meg.  Lazán poentíroz, pom-
pásan énekel, ütései méretesek és még egy árnyaltabb személyiségképet is tud érzékel-
tetni.
Jó mulatság, nem csalódik a Rejtő-fan sem,  talán az egész évadban játszani kéne,  csak
lenne hol...

Kétszer láttuk lánykori vizsgaelőadásként, kétszer a belvárosi érett változatot, de a hango-
sítás esetlenségei ellenére, talán itt a Városmajorban volt a legütősebb...
"Emberöltőn át helyettünk énekelt, kimondatlan gondolatainkat mondta el,  Szent Ikon és
ismételhetetlen csoda:  dalait elővenni szentségtörés!  De a kaposvári színésztanoncok új-
raalkották a legendás számokat, a maguk képére formálták őket, zeneileg pedig egy egész
más dimenzióba helyezték" a kaposvári Mohácsi színészosztály 2012-es "Füst a szemében"
koncertjéről írtuk ezt akkor.  Hírük Amerikáig is eljutott,  meghívást kaptak  New Yorkba,
Washingtonba,  útjukat  Orlai Tibor  jóvoltából filmesek dokumentálták.  Tiszeker Dániel
road-movie-ját most a koncert előtt láthatjuk, melyben a számokkal párhuzamosan az elő-
adók is bemutatkoznak, szavaik eszméletlen vágásokkal  /Mészáros Attila/ ékelődnek dala-
ikba. Több rétegből áll össze a varázslatos élmény: az ottani koncert és a new yorki utca-
háttér előtti éneklés-snittek,  a szereplők mondatnyi megnyilvánulásai, és a városi bolyon-
gások szilaj képei. Az operatőrök,  Pataki Ádám és Erdélyi Gábor a legkisebb rezzenésen
is rajta voltak,  észrevétlen jelenlétükkel,  villámgyors reagálásaikkal közvetítették a tüne-
ményes atmoszférát.
Vitányi-Juhász István a Centrál parkban az Ahogy tetszik-et játszó helyiekkel a háttérben
jeleníti meg sorra a derék "William" shakespeare-i karaktereit,  Decsi Edit  viharos szenve-
déllyel slágereket követel, de - magyarul. A diabolikus mozgású  Keresztény Tamás jobbik
részét siratja, elvarázsol a teremin-hangok mesteri lebegtetésével,  a zongoránál búsongó
Horváth Szabolcs  a túlélt kormányzatokat,  a féldeciket és a külhonba szakadtak magyar-
talan jövőjén bánkódik.
Rozs Tamás, a zenei vezető-tanár, aki hangszerelésben, az előadás kialakításában és csel-
listaként is meghatározó szerepet játszik, így jellemzi a tagságot: "bár prózai osztály, kivá-
lóan zenélnek, igen muzikális a csapat". Egy sereg gitár, hárman dobolnak, hárman váltják
egymást a billentyűknél,  vannak fúvósok és mindenki énekel!  Boros Anna a "Rubinpiros"-
ban,  hagymázos fokozásként, a teljes társaság tuttijával koronázza meg vérforraló tangó-
ját, Porogi Ádám-nak a "74-es év" elmélyült nosztalgiájában elég egy gitár és a fájdalmas
harmonikaszó.
A jéghideg tengerben lubickoló fiúk dideregve dünnyögik a Munkásszállás száj-basszusát,
váltakozva játsszák az elbeszélő Én-t és a lepedőhúzó Bíró Imrét, az a capella remeklés el-
lenállhatatlan humorral hatványozza a Bereményi szöveget.
A Wall Streeten  Váncsa Gábor is felbukkan, a zsámbéki Vízkereszt Olíviája, az erdélyi ösz-
töndíjas Kiskamoni-Szalay Lilla derekasan kiveszi részét a nagyszerű produkcióból. Az ép-
pen szabad emberek  ütőhangszerek egész ármádiáját kezelik,  élükön a percussion ördö-
ge,  Kárpáti Pál, aki a  Lee van Cliff balladával jeleskedik.  A permanens forgatagban per-
cenként változik,  lendület, vidámság,  legyőzhetetlen életerő fűti a lehengerlő produkci-
ót.
A zenekar lelke,  Formán Bálint a Brooklyn-híd vízszint alatti pillér-üregében is képes cso-
dát tenni, a "Judit, esetleg Edit" szvinges lüktetésének,  a "már a Metrón széjjel szedem"
extatikus mámorának a zongorát bámulva körülálló feketék sem tudnak ellenállni. Aztán a
csönd, tompa vörös fények,  lassan feláll a dobok mellől  Lábodi Ádám  és rezzenéstelen
arccal, a legmélyebb átélés fehérizzásában idézi meg  Annát és kis zöld takaróját, a tragi-
kus katarzis csúcsát jelentő "Horvát-országot". Az ellentétes szélsőség,  az üvöltésbe sza-
kadó kétségbeesés is általa manifesztálódik az  "Ismerem! Ismerem!" hajszoltságában.
A tűzcsap Amerikában is vörös,  nekidől és úgy vall  az osztállyal végigküzdött  négy évről,
aztán dacosan nekivág az éjszakának, - mindegy, csak legyen már valami!  Lovas Rozi, akit
már annyi színpadi főszerepben csodáltunk,  premier plánban bizonyítja szenvedélyes mi-
mikájának lefegyverző hitelességét.  "Mi van mi van mi van mi van" - magányos menetelésé-
hez teljes kórus csatlakozik: "Kívánom másnak, hogy felébredjen üres szobámban. Kereszt-
ben jégeső bombázza szét azt amit láttam. Számban az íz, valami íz és nem múlik el..."
Béli Ádám robusztus formátumát először  a közös költség és egyéb köznapi gondokkal súj-
tott emberke tragédiájának  elementáris fokozásában érvényesíti,  majd a  "Tíz év múlva
ne ez a dal legyen!"-t vezényli egyre hevesebb gesztusokkal. Ellentmondunk:  igenis ez a
Sok Dal és Így legyen!!! Legyen a "Bankrablás", az "Eszembe jutottál" és a  Munkásszállás
szárazon és vízen...

Írjuk ki homlokzatra: Örkény István Inkubátorház, hiszen valóságos rendezőnövelde! Maga
az alapító  Mácsai Pál  is itt bontakoztatta ki rendező-művészetét,  Bagossy László alkotó-
ereje itt szökkent szárba, itt lépett rendezőként kőszínpadra  Polgár Csaba,  végül, de bi-
zonyára nem utolsóként, most  Gáspár Ildikó  robban be színházi mennyboltunk hunyorgó
csillagai közé.  Mikó Csaba alaposan megmorzsolta  Kálnoky Schillerét, gördülékenyebben
maibb lett, ám mitsem vesztett veretes szépségéből.
A rendezői lelemény  fiktív polgári szobadíszletbe helyezi a két királynő drámáját, az ablak-
kockák havas csúcsokra, vagy borostyános téglafalra néznek, attól függően, hogy az angol
Erzsébet, avagy a rabságban tartott Mária lakhelyén vagyunk. Felhők suhannak, vihar tom-
bol, a falak dermesztően csupaszok, vagy vetített geometriák axonometriája 3Dé-síti őket.
Fakószürke az udvari emberek öltözéke is, osonva, hallgatózva simulnak a falba,  egyedül a
francia követ, az egyetlen naturális élőlény, a remek  Znamenák István pompázik piros lég-
gömbbel, angolvörös tweedben.  Izsák Lili és Kálmán Eszter káprázatos invencióval terem-
ti meg a folyamatosan változó, unikális látványt,  melynek esztétikai erőterében brutálisan
hatványozódnak az ármányos konfliktusok.
Az egyetlen járás a liftajtó, tróntermi magasságba, vagy börtönmélybe nyílik, titkos zugoly
rejti Kákonyi Árpád-ot, aki violonkulcs helyett  kézmíves franciakulccsal komponál, zsugo-
rított hangközökkel, vészjósló effektusokkal rémít, leánykérő fanfárzenéje annál diadalma-
sabb. A falakon Kehi Richárd lombos, hullámos árnyképei villóznak, lenyűgözően lüktet az
élet-/halál/-tér.
Gáspár Ildikó metsző pontossággal jelöli ki a szituációk sarokpontjait, rajzolja fel a szerel-
mek, árulások, vágyak és félelmek rejtett hálózatát. Egyértelmű  Takács Nóra Diána  őrzői
elkötelezettsége, Pogány Judit jószándékú Talbot grófja, Vajda Milán agresszivitása. Ket-
tős játékot űz a királynő kegyeibe férkőző Mortimer,  Ficza István,  féktelen karriervágya
zseniális alakváltásokba taszítja a királyi koronára ácsingózó Leicestert:  Polgár Csaba  int-
rikusi mimikával, elementáris szuggesztióval sorvasztja el kezdeti szimpátiánkat.
De Erzsébet királynő sem sokkal különb: Szandtner Anna egy jeleneten belül képes arcu-
latot váltani, színleli a megbocsátó szűz uralkodót, miközben sorra küldi vetélytársnőjére
az orgyilkosokat,  megérintik a bókok, ellágyítja a szerelmes ostrom,  ám kérlelhetetlenül
sújt le a döntő pillanatokban.  Merő hazugság a léte, látszólag tétován egyensúlyoz a hó-
hérbárd peremén, egyetlen őszinte pillanata van, amikor a halálhír hallatán megkönnyeb-
bülve sikolt fel: Királynő vagyok!
Értékelhetetlen az ellenpont:  Stuart Mária  szereposztási tévedés,  üressége  unalomba
sújtja a nyitóképet, artikulálatlan ordítozása, melyet visszhangosított erősítés fokoz, még
a nagyjelenetet is veszélyezteti.  Bábszerű képi jelenléte  csak a parókavesztő kopaszság
pillanatában indokolt. De mennyivel erősebb a falból kilépő, némán lopódzó idegen, a Ha-
lál Csuhás Angyalát ángolnamozgással irrealizáló Bercsényi Péter sápadtan fénylő tar feje!
Bátor telitalálat az államtitkár Davison úr szerepét színésznőre bízni.  Spiegl Anna  árnyal-
tan éles deklamációja, példás ritmusa, karizmatikus figurája kiemelkedő pontja a csúcsok-
ban bővelkedő előadásnak. Kávés tálcácskával sürög, királynői szemvillanásra forog, a har-
madik alkalommal, szolgálatkészen ő vágja földhöz azt a multiplikált fehér vázát... Fantasz-
tikus jelenet: elöl drámai vita vijjog, közben a háttérben a Spiegl egyre újabb edényeket
keres szépszál szegfűjének, viharos derűt fakasztva.
Ebben az évadban többször jósoltunk Best of-ot az  Örkény Színház-ban, feladjuk, annyi
a jó, hogy csak tévedhetünk a sorrendben...

Csak azt ajánljuk, ami tetszik. A darab giccses egyenetlenségeit nem sikerült kiküszöbölni,
a főszereplők félreértések áldozatai. Az azonban  Szikszai Rémusz érdeme is, hogy három
parádés alakítás született, melyekről mindenképpen szólnunk kell.
Murányi Márta  énekesi kvalitásain túl,  színészileg is feltűnt már a  Roadmovie-ban,  mar-
káns szuggesztivitásával itt is hatványozza szerepe lehetőségeit. Habzsoló életerő, elsodró
lendület, számító okosság.  Mindkét áriája pompás,  de a csúcs a buja pózban orgazmusig
fokozott koloratúra. Szédületes domina, fellinis álmok brutálbáj Saraginája.
"Hát így" -dünnyögi decensen II.József,  Kaszás Gergő fenséges felsőbbséggel, magától ér-
tetődően uralja az udvart és a színpadot.  Nem követi a szerep-elődök butaságát, nagyon
is éleslátású, védhetetlenül racionális. Gyönyörűségesen intellektuális színész munka! Bel-
ső eleganciáját kiemeli  Kiss Julcsi korhű stílusból eredeztetett, finom vonalvezetésű jel-
meze. Hasonlóan eredeti Constanze ruházata, a puffancs hajlatokat levetkőzve nincs aka-
dálya az erotikus légyottnak.
Lovas Rozi  átütően karizmatikus lényével hősnőket formált eddig, először láthattuk cser-
fesen szeleburdi, veszettül cikázó bakfisnak.  Heveny humora észrevétlenül csúszott raffi-
náltan eszes asszonyiságba, az egyetlen személyiségfejlődét mutató figura az egész darab-
ban.  Súlyt és árnyaltságot adott a mellékszerepnek,  újra bizonyítva fantasztikus sokolda-
lúságát.
Milyen kár, hogy ez a három bravúr egy félig telt pohárból kristályosodott ki...

A hajó teste szálas seprűzet, a fedélzet merész csúcsban meredő szemeteslapát, Odüssze-
usz dugóhúzóként kormányozza  a ragyogó-kék asztallap mediterrán tengerén. Az angol al-
kotók három színésszel,  szellemes dialógusokkal,  bravúrosan animált háztartási arzenállal
jelenítik meg a homéroszi eposzt.
Krómozott fazéksisakban  először  Dévai Balázs  harsány hősét láthatjuk, a Lótuszevők szi-
gete után  Jerger Balázs-ra  száll a gasztrokellék fejdísz.  Ő már inkább a csavaros eszű vi-
téz furfangjaira koncentrál, megfontoltan okos karakter. Szorcsik Kriszta is bejelenti cím-
szerepi igényét, de női kvóta híján eltanácsolják,  nincs min bánkódnia, parádés hölgysze-
repek egész koszorúját kapja cserébe.
Káposztaleveleket morzsolva Kirke-ként hódít, balzsamos /színész/női csábítása védhetet-
len, a vega-évek szextermése két kis káposztafej. A Kyklopszot sikerül elkerülni, annál ve-
szélyesebben ágaskodnak  Szkülla és Karibdisz  szirtjei:  habot okádnak a szájas szifonok.
Philippe Genty és Mary Underwood  rendezése  egyetlen ziccert sem hagy kihasználatla-
nul, úgy záporoznak az ötletek, mint a mennydörgő tengeri vihar.  Hajótörés, menekülés,
újabb sziget, újabb kalandok, robbanékonyan sorjázó humor-petárdák.
Ki tudna ellenállni  Calypso tangóritmusban vonagló bájainak, a földközi borok mámoránál
is erősebb a táncoslábú asszonyi kihívás.
A heves iramú játékban remekelnek a színészek,  nemcsak a szöveget, a karaktert hozzák
bravúros lendülettel, megmozgatják a háztartási eszközök, a konyhakellékek teljes reper-
toárját, nem is bábszínészek:  életre keltői ők a kezes tárgyaknak.  A kópésan népi buffo
Dévai Balázs, a racionálisan ütős  Jerger Balázs, a tüneményes szuggesztivitású  Szorcsik
Kriszta  hahota-orkánok közt varázsolja el a publikumot, a kisiskolásoktól nagykamaszokon
át a gyermeki szívvel kacagó felnőttekig. A  Bárka, Odüsszeusz legyezővitorlás hajója ten-
gerre száll, jöjjön hát mindenki egy kalandos utazásra!

Felmegy a függöny, megdermedünk:  irdatlan tömeg néz velünk szembe piros-fehér dán bi-
kolórban,  Ignjatovic Krisztina százféle alakba öltözteti őket, teljes társadalmi keresztmet-
szetünk ott gunnyaszt  a fehér tribün vörös ülőkéin.  Claudius népe, Népünk, azok, akik a
Kedves Vezér minden szavát /vas/-tapsolják. A jelmezarzenál tervezői remeklés, hasonlóan
 Bagossy László  telitalálatához, hogy ez az ezerarcú,  csak együtt amorf sokaság kommen-
tálva, énekelve végig a színpadon követi az eseményeket.
Polgár Csaba, egyetlen szürkeként, értetlenkedve figyeli a rapid esküvőt, felelőtlen nagy-
kamasz, sírva kapaszkodik szellematyjába, órák alatt kell  bosszúállóvá aktivizálódnia. Az es-
kü pillanatában,  Kákonyi Árpád  eddig zúgva kitartott monolit-hangzatait himnikus kórus-
kitörés szakítja meg, egyetlen sforzato-sóhajjal torokszorító atmoszférát teremtve.
Nádasdy Ádám  fordítása életközelbe hozza a drámát,  nem hiányoljuk a szállóigéket, job-
ban átéljük  Hamlet vívódásait.  Emelkedettség helyett mindennapi frusztrációink, pátosz
helyett a kényszeres szorongás.  Znamenák István  királya éppen a kisszerű átlag megtes-
tesülése,  fantasztikus kontraszt, mikor a meggyilkolt hősi arcéle szembesül az ő törpesé-
gével. A nemes erényt  Novkov Máté  hipsztersapkás Horatiója képviseli,  de az átütő or-
gánumú Laertes,  Patkós Márton  is méltó ellenfele a dán királyfinak.
Minden jelenet tartogat ízes meglepetéseket,  Csuja Imre  nagyvonalú alakítással hozza a
kedves bunkóság prototípusát, egykedvűen csörgeti cukorkás zacskóját az egérfogó-kép-
ben,  de még a mobiljába is beleszól:  "színházban vagyok".  Vajda Milán és Ficza István a
szokottnál nagyobb súlyt ad  Rosenkrantz és Guildensternnek,  Pogány Judit  mesterien
szekundál színészként, sírásóként egyaránt.
A veszettül üvöltő szurkolók, bámészkodó járókelők és a színésztrupp tagjai között a színi-
egyetem  harmadévesei jeleskednek,  Varga Lili  vörös parókában, majd anélkül szuggesz-
tív,  Osrick "szófukar" monológját  Szabó Sebestyén  érzékletesen deklamálja. Csodálatos
teljesítmény  Gálffi László  három jelenése, nagyformátumú királyi Szellem,  a régi nagyo-
kat idéző,  veretes textusú Színészkirály és végül  a káromkodásból katedrálist építő  Első
Sírásó.  Az ő szájából mennyei manna  a trágár beszéd,  sokat megélt bölcsességét keser-
nyés humor édesíti.
Hamlet szoknyát ölt, bohócmaszkba rejtőzik, vijjogva táncol az udvar előtt, - lehet, hogy
tényleg őrült?!?  Polgár Csaba  késélen egyensúlyozva,  merész lendülettel vállalja a koc-
kázatot, a szerep összes ismert árnyalatát újabb színekkel gazdagítja. Nagyon hős, nagyon
ember, nagyon fiatal és nagyon mai.
Bagossy László rendezése minden ízében eredeti, védhetetlenül hatásos, arányosan szer-
kesztett, nagyvonalú alkotás. Élesek a szituációk, pontosak a karakterek, a tömegek játék-
ba hozása váratlan dimenziókat teremt. A párbajt hófehér eleganciájában kedvtelve figye-
lő  Dóra Béla  Fortinbras-a,  Neudold Júlia  norvégül szinkrontolmácsol, a betelepülő nor-
végek mobiljaikkal fotózzák a vérfürdőt. Félelmetes kép, a hódítók és hódolók statikus ha-
láltánca.
Nem kenyerünk a jóslás, de ez bizonyára az Évad Előadása.

"Emberöltőn át helyettünk énekelt, kimondatlan gondolatainkat mondta el,  Szent Ikon és
ismételhetetlen csoda:  dalait elővenni szentségtörés!  De a kaposvári színésztanoncok új-
raalkották a legendás számokat, a maguk képére formálták őket, zeneileg pedig egy egész
más dimenzióba helyezték" a kaposvári Mohácsi színészosztály 2012-es "Füst a szemében"
koncertjéről írtuk ezt akkor.  Hírük Amerikáig is eljutott,  meghívást kaptak  New Yorkba,
Washingtonba,  útjukat  Orlai Tibor  jóvoltából filmesek dokumentálták.  Tiszeker Dániel
road-movie-ját most a koncert előtt láthatjuk, melyben a számokkal párhuzamosan az elő-
adók is bemutatkoznak, szavaik eszméletlen vágásokkal  /Mészáros Attila/ ékelődnek dala-
ikba. Több rétegből áll össze a varázslatos élmény: az ottani koncert és a new yorki utca-
háttér előtti éneklés-snittek,  a szereplők mondatnyi megnyilvánulásai, és a városi bolyon-
gások szilaj képei. Az operatőrök,  Pataki Ádám és Erdélyi Gábor a legkisebb rezzenésen
is rajta voltak,  észrevétlen jelenlétükkel,  villámgyors reagálásaikkal közvetítették a tüne-
ményes atmoszférát.
Vitányi-Juhász István a Centrál parkban az Ahogy tetszik-et játszó helyiekkel a háttérben
jeleníti meg sorra a derék "William" shakespeare-i karaktereit,  Decsi Edit  viharos szenve-
déllyel slágereket követel, de - magyarul. A diabolikus mozgású  Keresztény Tamás jobbik
részét siratja, a zongoránál búsongó Horváth Szabolcs a túlélt kormányzatokat, a féldeci-
ket és a külhonba szakadtak magyartalan jövőjét.
Rozs Tamás, a zenei vezető-tanár, aki hangszerelésben, az előadás kialakításában és csel-
listaként is meghatározó szerepet játszik, így jellemzi a tagságot: "bár prózai osztály, kivá-
lóan zenélnek, igen muzikális a csapat". Egy sereg gitár, hárman dobolnak, hárman váltják
egymást a billentyűknél,  vannak fúvósok és mindenki énekel!  Boros Anna a "Rubinpiros"-
ban,  hagymázos fokozásként, a teljes társaság tuttijával koronázza meg vérforraló tangó-
ját, Porogi Ádám-nak a "74-es év" elmélyült nosztalgiájában elég egy gitár és a fájdalmas
harmonikaszó.
A jéghideg tengerben lubickoló fiúk dideregve dünnyögik a Munkásszállás száj-basszusát,
váltakozva játsszák az elbeszélő Én-t és a lepedőhúzó Bíró Imrét, az a capella remeklés el-
lenállhatatlan humorral hatványozza a Bereményi szöveget.
A Wall Streeten  Váncsa Gábor is felbukkan, a zsámbéki Vízkereszt Olíviája, az erdélyi ösz-
töndíjas Kiskamoni-Szalay Lilla derekasan kiveszi részét a nagyszerű produkcióból. Az ép-
pen szabad emberek  ütőhangszerek egész ármádiáját kezelik,  élükön a percussion ördö-
ge,  Kárpáti Pál, aki a  Lee van Cliff balladával jeleskedik.  A permanens forgatagban per-
cenként változik,  lendület, vidámság,  legyőzhetetlen életerő fűti a lehengerlő produkci-
ót.
A zenekar lelke,  Formán Bálint a Brooklyn-híd vízszint alatti pillér-üregében is képes cso-
dát tenni, a "Judit, esetleg Edit" szvinges lüktetésének,  a "már a Metrón széjjel szedem"
extatikus mámorának a zongorát bámulva körülálló feketék sem tudnak ellenállni. Aztán a
csönd, tompa vörös fények,  lassan feláll a dobok mellől  Lábodi Ádám  és rezzenéstelen
arccal, a legmélyebb átélés fehérizzásában idézi meg  Annát és kis zöld takaróját, a tragi-
kus katarzis csúcsát jelentő "Horvát-országot". Az ellentétes szélsőség,  az üvöltésbe sza-
kadó kétségbeesés is általa manifesztálódik az  "Ismerem! Ismerem!" hajszoltságában.
A tűzcsap Amerikában is vörös,  nekidől és úgy vall  az osztállyal végigküzdött  négy évről,
aztán dacosan nekivág az éjszakának, - mindegy, csak legyen már valami!  Lovas Rozi, akit
már annyi színpadi főszerepben csodáltunk,  premier plánban bizonyítja szenvedélyes mi-
mikájának lefegyverző hitelességét.  "Mi van mi van mi van mi van" - magányos menetelésé-
hez teljes kórus csatlakozik: "Kívánom másnak, hogy felébredjen üres szobámban. Kereszt-
ben jégeső bombázza szét azt amit láttam. Számban az íz, valami íz és nem múlik el..."
Béli Ádám robusztus formátumát először  a közös költség és egyéb köznapi gondokkal súj-
tott emberke tragédiájának  elementáris fokozásában érvényesíti,  majd a  "Tíz év múlva
ne ez a dal legyen!"-t vezényli egyre hevesebb gesztusokkal. Ellentmondunk:  igenis ez a
Sok Dal és Így legyen!!! Legyen a "Bankrablás", az "Eszembe jutottál" és a  Munkásszállás
szárazon és vízen...
Az őrjítő finálé után ott áll a színpadon a tanszékvezető tanár  Csáki Judit és az osztályfő-
nök  Mohácsi János is, vége nincs az ünneplésnek és csak egy szót dübögünk: - mééég!!!

Mácsai Pál  már az Örkény István Színház nyitódarabjával,( "Azt meséld el, Pista!"), jelezte
személyes irodalmi elkötelezettségét, ám most, a Költészet Napján az egész társulatot ál-
lítja csatasorba. Csak úgy záporoznak a gyönyörűséges verssorok, Ómagyar Mária siralom-
tól  Petri György-ig.
Mondják, mondják áradóan, a legnehezebb föladat a fenséges orgánumú Szandtner Anná-
nak jut, az első bombát  Ficza István robbantja. Petőfi segesvári tömegsírjából, az illő áhí-
tatot meghazudtolva,  fenyegetően dörgi a  Szeptember végén  sorait:  "... feljövök érte
a síri világból...". Karcos humorát csillogtatja  Csokonai Vitéz Mihály  vénasszony-szédítő
klapanciájában is,  míg  Bíró Kriszta  ritmikus ráolvasásként görgeti  Babits Feketeország-
át. Kerekes Viktória poétikusan recitálja Adyt, az Arany Lacinak írott Petőfi verset meg
pajkos gesztusokkal ízesíti.
Lírai gyengédséggel tolmácsolja  Tóth Árpád Körúti hajnal-át  Epres Attila, hogy aztán a
Brezsnyev-versben  radikálisan lógassa be a  Nagy Októberi-t.  Takács Nóra Diána  is be-
keményít,  Csokonai nagybetűs  Remény-ét kiábrándult nyersességgel utasítja el.  Egész
állatsereglet jut  Csuja Imré-nek, a József Attila-i szőke disznó, meg a nevezetes  Anyám
tyúkja, de igaz emberségét is megcsodálhatjuk  Kosztolányi Boldog szomorú dal-ában.
Pompásak a páros remeklések.  Arany János Fülemülé-jében az acsarkodó gazduramékat
Kerekes Éva és Für Anikó  heves asztalcsapkodásokkal karikírozza,  utóbbi alaposan bele
is fárad, az  Aludj el szépen kis Balázs  egyre kókadtabb könyörgései  őt magát bólintják
álomba. Az Éjszaka csodái megejtő tüneménye muzsikál Gálffi László és Pogány Judit du-
ettjében, erősítve azt a gyermeki nosztalgiát,  melyet a művésznő annyi melegséggel idéz
a  "Cserebogár, sárga cserebogár"-ban.
Ezentúl a  Négy ökrös szekér sem Major vehemens pátoszával él emlékezetünkben, a dio-
nüszoszi kedélyű  Vajda Milán  múltba révedő szavaival  egy ütemben zötykölődünk a csil-
lagfények szerelmes éjszakájában, ahogy Balassi Bálint reneszánsz szenvedélyét is átéljük
a Júliához szólás hullámzó ritmusában.  Nem is tudhatjuk,  álmodjuk-e ezt, mint  Dzsuang
Dszi a lepkét, a lepke a festőt, avagy a költő mind a kettőt...
A  Betlehemi királyok trióban Znamenák István képviseli a csavaros furfangot, Pilinszky
Apokrif-je több szájra bontva sem veszít tonnányi súlyából. Az emblematikus Négysoros-t
Kákonyi Árpád surranó szólamaiban négyen éneklik  Máthé Zsolt  vezényletével, a teljes
kórus zümmögi a  Bóbita, Bóbita álmos-t.
Költészetünk mérhetetlen gazdagsága  manifesztálódik a fináléban,  mindenki mást mond,
a verssorok egymást követve szólalnak meg,  grandiózus fúgában ölelkezve tornyozzák fel
nyelvünk kincses katedrálisát.

Régmúlt időkben tucatnyi zenész, tucatnyi színész, párizsi díszlet és az énekbeli hiányossá-
gok mikroportálása kellett  a hírneves Monnot melódiáival spékelt bulvárdarab színrevitelé-
hez. Dicső Dániel jól átgondolt koncepciójához elég néhány trepni, egy pianinó, mutatós ruhák és félstábnyi,  nagyszerű színészcsapat.  Mindez magától értetődő, ha a kalpagokat,
jelmezeket Bánki Róza, az apró teret invenciózusan tágító koreográfiát pedig  Sebestyén
Csaba jegyzi. Bizony,  a lehetőségek szűkítettek, ám ezt egy pillanatig sem érezzük, a kon-
centráltság kikényszeríti az élvezetesen egészséges lendületet.
Tóth Enikő, mint bártulajdonos Joséphine együttérző narrátorként tagolja a cselekményt,
titkos előélete azonban ügyvédi, szülésznői ténykedését is lehetővé teszi.  Biztos pillére a
produkciónak, alakítását érett sanzonja koronázza meg.  Balázsovits Edit derekasan helyt-
áll,  cserfesen csacska,  üdén mozgékony,  érthetővé teszi  az egyszemélyes alterego ele-
mentáris vágyait.
A zenész-vénájú bandatagok több karakterben is triplázódnak,  Hajnal János rabló-pandúr-
ként rendőr, majd útonálló,  Ozsgyáni Mihály gengsztermúltját adószedőként, ügyészként
kamatoztatja.  Szűcs Péter Pál  enyveskezű előéletét  pompás bíróportréja feledteti, köz-
ben társaival együtt a  Kéménczy Antal - Mihalics János  képviselte kísérőzenébe is bese-
gít: briliáns gitárfutamokkal, perui hevületű ritmusokkal izzítja a hangulatot.
A görgős padocska hol bírói pulpitus, hol óceánjáró kenu, a filmszerűen pergő képek ciká-
zó elevenséggel váltakoznak.  Dicső Dániel  rendezése  avatott kézzel fogja össze az ötlet-
áradatot,  értelmezése letisztult rendet vág a jól poentírozott szituációkban, pontosan il-
leszkedik az ének és a tánc.
Énhasadt személyiségében  Józan László könnyed eleganciával találja meg  Nesztor, a sze-
relmes ifjonc és  Oszkár,  az alibi-bácsi külső és belső jellegzetességeit,  gesztusban, hang-
ban,  mimikában biztosan rajzol,  éneke átérzetten muzikális,  frenetikus mozgása lenyűgö-
ző.  Színpadi élete, halála, feltámadása egyaránt energikus emblémája a közvetlen humorá-
val, életszeretetével franciás derűt sugárzó előadásnak.

Nem szeretjük a hamis mázzal bevont népieskedést, Müller Péter Sziámi neve garancia ar-
ra nézvést,  hogy a  Mészöly Gábor  művéből készült színpadi adaptáció elkerüli a szemfor-
gató nosztalgiázást.
Kovács Antal  erőteljes jelenléte, zenéje, éneke  autentikus energiával fémjelzi a roma vo-
nalat,  kiváló a zenekar,  melyet  Szirtes Edina Mókus  páratlan eréllyel vezet. Az egyszerű
történetben van szépen éneklő cigánylány, őt rövid pórázon tartó anya, támogató tanárnő
és természetesen körötte sürgölődő szerelmes férfihad.
A Magyar Állami Népi Együttes  tagjai a szokott színvonalon képviselik  a tágabb környeze-
tet,  míg a roma szereplők és táncosok  ízes változatosságot jelentenek.  Egy idősebb férfi
lassúdad léptekkel csoszog végig a rivaldán,  kenyeret szorongatva dünnyögve énekel. Fej-
kendős asszonyok színpompás együttese kántálja a mulatságos strófákat, a legények vetél-
kednek pompás táncfigurákkal.
Rácz Kati  nem eléggé gonosz mostoha, blues-os stílusa viszont jól illeszkedik a cigány folk-
lórhoz.  Iszonyatos húzása van  Falusi Mariann-ak, játékban, énekben egyaránt, Andalúziá-
ba azt mondanák: ő maga a Duende.  Horváth Kristóf  karizmatikus lénye felülüti a népies
amorózó sablonjait.
Hajlékony nádszál, viharos temperamentum, lobogó szépség:  Szakács Hajnalka sugárzóan
testesíti meg a mesebeli Somnakaj alakját.  Tiszta szövegmondás, átélt játék, az énekhang
lírikus szárnyalása:  alakítása varázsos centruma az elbűvölő produkciónak.  Mert a képről
képre változó tükörfalak előtt  természetes folyamatossággal váltakozik  a zene, a tánc, a
kedvesen humoros játék, pillanatnyi szusszanást sem engedve a nézőnek.
Szabó Máté  avatott profizmussal fogja össze  a sokszínű együttest,  sikerrel valósítja meg
a szövegtest adta lehetőségeket, egységes stílussá ötvözi a legtávolabbi elemeket is. A vál-
lalkozás nem mondható kockázatmentesnek, ám a jól megalapozott előkészítés és a követ-
kezetes rendezői munka  dicséretes alkotást eredményezett. Sokrétű, népszerű, minden-
ki számára élvezetes, amely itthon és bárhol a világon kivívja sikerét.

Egy éve sincs annak,  hogy a máris legendás  Osztály,  kizárólag saját elképzelései alapján
hozta létre  Vízkeresztmetszet  című,  sziporkázóan szellemes verzióját.  Egyik osztályve-
zető tanáruk,  Marton László  most a Pesti /kő/Színház deszkáira  adaptálta ötleteiket,
rendezésével hatványozva a nagyszerű közös munkát..
A viharos tenger habjaiból  Tóth János  izmos karjai mentik ki Violát,  aki férfiruhát öltve
próbál boldogulni.  Mészáros Blanka  kicsit darabos, kicsit rámenősen erőlteti a férfihan-
got, így leplezve érzékeny nőiességét.  Apródként surran be a Orsino udvarába, melyben
Zoltán Áron  mandolinja, gitárja, éneke és az időnként hosszan zengő csengőszó élteti a
poétikusan lebegő atmoszférát. A herceg nem a megszokott mélabús lúzer,  Csapó Attila
széles mosollyal, szárnyaló tenorján  az áradó szerelmi vágy köntösébe öltözteti férfias fi-
guráját.
A színművészetis változatból jól ismert fürdőkád  kevésbé veszélyes vizében,  elragadó já-
tékának arányos komikumával ejtőzik  Mészáros Máté Böffen Tóbiása, az elmaradhatatlan
Nemes Keszeg úrfi,  Telekes Péter állig felhúzott nadrágú, báván butuló társaságában. A
női princípiumot, mediterrán szilajsággal  Bata Éva  Máriája képviseli, a pompás triumvirá-
tushoz később  Tóth András  jeles deklamációjú, fürge Ferdinándja csatlakozik.
Khell Csörsz fekete-fehér-átlátszó függöny-rendszere változatos háttereket biztosít a sű-
rűn lüktető jeleneteknek,  Marton László  invenciózusan használja ki  az árnyjáték lehe-
tőségeit. A párbaj groteszk esetlenkedései után, az igazi bajvívók színrelépésénél  Janka
Barnabás  robusztus óriásként védi meg a másik hajótörött,  az ikertestvér Sebastian éle-
tét.  Vecsei Miklós Hasi  sugárzó egyénisége  ígéretesen oldja fel  a szép Olívia szerelmi
gubancát, a végjátékban csak Malvolio marad hoppon, ám  Fesztbaum Béla  játékstílusa
amúgy sem illeszkedik a nagyszerű együtteshez.
Zsigmond Emőke angyali termetét igézően emelik ki  Lisztopád Krisztina ruhái, finoman
cizellált játéka,  magabiztos tempóérzéke nemes fénybe vonja  gyönyörűséges alakítását.
A produkció motorja, a szálak mozgatója, a mindent értő, mindent eligazító Bohóc korta-
lanná stilizált, játékos fenomén. Villámcsapásként cikázik, dalait melódia nélkül is muziká-
lisan ritmizálva mondja el, függönymozgatásaival színeket,  jelenlétével hangulatokat vált.
ifj. Vidnyánszky Attila,  (legyen végre Ő a "KisAtti!"),  kedves koboldként  kíséri végig a
történéseket, eleven idézőjelként bűvös egységbe fogva a shakespeare-i mesét.
Tündéri előadás, tavaszi szél, üdítő lélegzetvétel a nyomasztó téli hétköznapokban.

Mint egy mozgalmas filmben,  az autista fiú története  legalább harminc helyszínen játszó-
dik.  A szokásos, emeletekre, kazettákra osztott képek helyett, a színpadon a háttér dísz-
lethasábjai forognak menetközben is változó felületekkel, falak hajladoznak ki és be, per-
cenkéntként váltva  a környezetet.  Takács Lilla díszlettervező és a szcenikus  Barkovics
Zoltán ugyancsak kitesz magáért, de Első Legjobban a nonstop föladatot hibátlanul telje-
sítő  Díszítők  gigászi munkáját kell kiemelni.  Már a Függöny fel! esetében is feltűnt fan-
tasztikus teljesítményük,  most az egész előadás  töretlen lendületét biztosítja  követhet-
tetlenül bonyolult tevékenységük.
A fiú kedvenc kutyája gyilkosa után nyomoz, fennhangon monologizál, szavaihoz kapcsoló-
dik narrátorként  az őt mindenben támogató  Tanárnő, a pozitív kisugárzású, emberséges
Szilágyi Csenge.  Bár ilyen pedagógusaink lennének!  - ám a csonkacsalád az igyekvő apá-
val is mindent megtesz érte,  bármennyire is nehéz  Scherer Péter-nek  belehelyezkedni
fiának egyenesvonalú logikájába. Sötét titkokra derül fény,  Christopher végül Londonba
szökött anyjához menekül, kockáztatva értékes iskolai vizsgájának sikerét.
Egyre jobban megértjük, aggódva követjük zegzugos útját.  Kovács Krisztián nem színészi
alakítást nyújt,  teljes lényében,  tört gesztusaiban,  lelki érzéketlenségében, amely csak
egy kutyával képes kommunikálni, reszelős géphangjával, amely eleve elutasít minden rea-
gálást,  az abszolút metamorfózis csodája.  Nincs trükk, nincs technika, valami megfogha-
tatlan érzékenység révén képes felismerni és magába lényegíteni egy extrém létezés kül-
ső és belső jegyeit, deviáns hőseinek sorát egy újabb bravúros munkával gyarapítva.
Puskás Tamás  rendezését a kiváló együttesen kívül  a szituációk pontos kialakítása dicsé-
ri,  a rövid jelenetek pregnáns szűkszavúsággal növelik a feszültséget.  A kitartó társulaté-
pítés hozományaként  a legkisebb szerepben is  egyéniségek villognak,  Papp János  meg-
szeretteti az angol rendőröket,  Schmied Zoltán, Botos Éva élet- és házastársként reme-
kel.  Borbás Gabi  a szépkorú pletykakészség, a heves siheder,  Ágoston Katalin maga az
ifjú generáció laza nemtörődömsége.  Összetett figuráját  Pokorny Lia árnyalt eszközök-
kel rajzolja meg,  végletesen vergődve  az anyai kötelesség és a normális létezés  ambiva-
lens ellentmondásaiban.
Több mint az  Esőember, a felnőtté válás követésével  mi visszafelé közelítünk a megértő
elfogadás irányában, talán egy kicsit toleránsabbak leszünk mindenféle másság esetében.
Puskás Tamás közönségbarát előadásában fontos és komoly hangvételt üt meg úgy, hogy
mindenki számára még vonzóbbá teszi színházát. Egyetlen kérésünk van csupán. Az utcai
forgatagban ugyan felbukkannak a színpadi munkások,  de igazán megérdemelnének egy
csak nekik járó ünneplést a végén!  Közben a színészek forgatnák a falakat,  míg szabad
kezükkel ők is tapsolnának velünk együtt...

A sajnálatosan félbemaradt Cseresznyéskerttől eltekintve, ez az első rendezése, amely tet-
szik. Nincs üres ötletparádé, látványpékség, megszólal a darab, de úgy, hogy mai közállapo-
tainkra reflektál, geggel, humorral, pompás karakterekkel, nagyszerű együttessel:  "maiasí-
tott, magyarosított tragikomédia fifti-fiftiben, ..."okosba",  Bodó Viktor Tízest lőtt!
Az uszoda üres medencében lubickolunk  a komikum szökőárjában, a revizorra várva itt da-
rálják az árulkodó dokumentumokat.  A népes stáb azonban nem darálta be a szereplőket,
mindenki  egyéni színeket villogtatva játszik.  A közbiztonságot  két alig titkosított rendőr,
Fábián Szabolcs és Mózes András védi, az összes szolgát  Géczi Zoltán játssza, a helyi no-
tabilitások közül Józan László iskolaigazgatója és a földbirtokos Dobcsinszkij Molnár Áron
tűnik ki.
Lengyel Tamás  növekvő fölénnyel botladozik a félreértések szövevényében, melyet végül
Lajos András  nagyszerűen formált Postamestere bogoz ki. A rendező és  Kovács Krisztina
által akkurátusan megdolgozott, aktuális poénokkal tűzdelt textus egészségesen hahotázó
közönséget generál, a játék lendülete töretlen tempóban sodródik a végkifejlet felé.
Hegedűs D.Géza  nagyformátumú alakítással hozza a Polgármester legendás szerepét, vala-
hogy mégis inkább áldozatnak érezzük, mint főbűnösnek. Két fantasztikus epizód érdemel
külön említést. Uszonyos békaemberként  Karácsonyi Zoltán  szárazedzést mímelve vezeti
elő káprázatos monológját,  a Polgármesteri Hivatal testes alkalmazottjának totyakos ruhá-
zata pedig a még kaposvári színinövendék, a pazar karakter-remeklést nyújtó  Gonda Kata
vénuszi alakját rejti.
Komor ítészeknek, búfelejtő csinovnyikoknak,  fiatalnak, idősnek,  úgy általában a Zembe-
reknek szinte lekötelezően ajánlott a szókimondóan közönségbarát Vígszínház újdonsága.

2 0 1 3

A Kander-Ebb  páros remeklése  a zsótéri  HOPPart Chicago  bravúrja után,  hagyományos
nagyszínpadi keretekben újra egy nagyot szól.  Bozsik Yvette, az összművészeti megjelení-
tés mestere erős kézzel fogja össze  a színészi, énekesi, zenei szálakat,  magától értetődő-
en nagyszerű a koreográfia,  melyben együttesének közreműködése meghatározó:  tánco-
sai nemcsak megszólalnak, pompás karakter-skicceket is képesek megrajzolni.
Samantha Kettle, "Bőrözöm a csirkét..." - bájos akcentussal idézi férjét:  "Kúrtál a hentes-
sel?",  Fülöp Tímea  perfekt oroszsággal mentegetőzik,  Krausz Alíz  dupláz:  arzénes kok-
tél-keverésen kívül géppisztollyal a kézben is hatásos.  Vati Tamás több szerepben is brillí-
roz, legemlékezetesebb vinnyogó óriáscsecsemője. A villámgyors  Székely Szilveszter egy-
aránt kiváló szőke nő, meleg fiú, ügyvédbojtár vagy újságíró. Az újak tökéletesen illeszked-
nek a társulatba,  Gyulai Júlia gyönyörűen mozog,  Stohl Luca is hoz egy gyilkos amazont.
Táncban a színészek sem maradnak el.  Jordán Adél  már az első képben  elbűvölő gesztu-
sokkal kíséri magabiztos erotikában dúslakodó énekét, fölényesen frivol, éretten szexi, ki-
munkáltan formált alakítás.  Energikus a tempója, arányos a játéka, karizmatikus lénye ele-
jétől a végéig az előadás gyújtópontjában áll.
Nemrég tűnt fel, már a Fel a függönnyel!-ben is kitűnt, Roxy Hart-ként a legreménytelibb
várakozásokra is rádupláz:  Ágoston Katalin  maga a 19+1 éves, minden akadályon átgázoló,
mélyről jött chicagói karrierista.  Bakfisteste gyémántkemény jellemet takar, heves és lé-
zererős, létezése gesztus-cunami, éneke rezdülésmentes egyenesség. Játszmás, agresszív,
szélsőséges,  ám színészileg  mindig kiegyenlített,  ösztönös pontossággal a középúton jár.
Felrobbantja a színpadot, hipnotizálja a nézőt, elementáris reveláció!
A parádés belépők sorában  Kulka János  következik, mi az, amit Ő nem tud?!?  Egy szál al-
sóban is gentleman, agyafúrt ügyvédként is szimpatikus: zsonglőrként játszik velünk. Gyen-
géden férfias, könnyed elegancia, szerepe szerint és színészi valóságában is a bravúros ma-
nipuláció mestere.  Egy kitartott középhangon bizonytalankodást színlel, elcsuklik, falzett-
be vált, hogy aztán fél percig tartson egy ki egy sodró erejű magas Asz-t!
Jön Morton Mama: Falusi Mariann blues-osan rekedt, kedvesen brutális, osztja az észt és
az elementáris energiát, míg a szépelgő riporter, Mary Sunshine,  Botos Éva mennyei szfé-
rákban hajladozó melódiaívekkel triumfál. A két Amos közül  Cserna Antal  Celofán-embere
a hitelesebb, markáns arcvonásai abszolút lúzerségét álcázzák. Schmied Zoltán-t hamar ki-
lövik, narrátorként azonban angyalszárnyakon röpköd.
A másik felállásban sikerrel mutatkozik be a frissen végzett  Mórocz Adrienn, míg  Szilágyi
Csenge  máris szuggesztív színekkel formálja Velma Kelly alakját.  Mindkettőjük munkája az
elkövetkező előadásokban  egészen biztosan tovább érlelődik,  alakításaik máris igazolják a
beléjük fektetett bizalmat.
A Kabaré után  Bozsik Yvette  most még hatásosabb rendezést produkál.  Khell Zsolt TV-
kontúrokra épülő díszlete, a mozgékony világítás,  Berzsenyi Krisztina jelmezei, a Fekete
Mária  vezette zenekar elevenen élő kísérete tökéletesen szervül  a rendezői koncepció
dramaturgiájába.  Ami a legnehezebb,  ami a legcsodálatosabb, hogy az ezernyi lelemény,
százféle geg,  vizuális effekt és pantomimikus reagálás  egységes élményszövetté szervülve
formálja meg az előadás lehengerlő összképét. Így valóban igazolódik, hogy a musical válik
a jelenkor közönségbarát operájává.

Pataki Éva  pompás ötlettel párosította a két teljesen különböző karaktert, de már a szö-
vegkönyv is a  sokkal izgalmasabb,  egyedibb habitusú és sorsú  Piaf felé billenti az arányo-
kat.  Az eddigi színpadra állítások, énekesi kvalitások hiányában,  nem tudták a főszerepet
ennek megfelelően realizálni.  Mészáros Márta  most találta meg Edith-jét,  aki totális zse-
nialitással uralja a produkciót. Dicséretes  Nagy-Kálózy Eszter  professzionális helytállása,
a rezonőr ellentétességben sugárzó eleganciával, következetes keménységgel hozza a nap-
fényes oldalon sikerért küzdő Dietrichet.  Piaf felfedezőjét, majd menedzserét mértéktar-
tó egyszerűséggel  Marton Róbert  játssza,  ám drasztikusabban is hiteles rendőrnyomozó-
ként. Acélos testét bevetve, először világbajnok bokszoló szerepében jeleskedik, majd az
öregkori utolsó szerelmet, Theót, a görög fiút alakítja  Nagy Dániel Viktor,  - bravúrosan
énekel merev tartással, iszonyúan feszengve:  "rosszul"!  Ahogy a kupolában ügyetlenkedő
bohócot is  csak a legjobb artista tudja eljátszani,  erre a suta énekelgetésre is csak egy
egyébként fantasztikus hanggal és előadókészséggel megáldott színész képes!
Még nincs mikrofon,  az utcán ténfergünk, dúdolva bejön és szól  az az éles, közönséges,
naturálisan angyali hang. Bodros a haja, nevetségesen csámpázik,  a domború homlok sze-
meinek szúrósságát emeli ki. Hogyan tud a csodaszép   Botos Éva  egy ilyen kis szürke ve-
rébbé válni?!? Ez a belépő már egy fejbe kólintó felütés!  Szikrázó dialógus az utcatündér
Kecskés Kariná-val, (de jó újra színpadon látni!!!) és máris a mikrofon elé állhat.
"Álmaimban látlak én"- suttogja a  Fábri Péter  fordította sanzont, érzelmes és finom, míg
hátralépve, piafi élességgel fokoz.  Jobb, mint az eredeti!  Magyarul ugyan nem ropognak
a francia "rrr-k,  de a vibrátómentes hang süvítő szuggesztivitása  legszebb emlékeinket is
felülírja.  És eljátssza a kételyt, az örömöt, a szemtelen útszéliséget,  őrületes ellentmon-
dásosságában állítja elénk a teljes kitárulkozás önpusztító vonásait.  "Mon Dieu", Istenem,
adj nekem még egy percet..., a drága Papa Te Deuma,  aztán a siker észvesztő forgataga:
"Pádám, pádám, pádám..."  A káprázatos éneklés tébolyító szuggesztiója áttöri a racionali-
tás gátjait, tombolva ünnepel a hangkulisszák színpadi és a közönség nézőtéri tapsorkánja.
- Minek is nevezhető  az a kivételes adottság, ahogy szavanként, szótagonként vált stílust,
hangszínt, dinamikát, artikulációt, ezer titkot rejtve a legszimplább dallamba és szövegbe,
mennyei magasságokba röpítve azt?!?
A 90-es évek közepén találkoztunk vele először, még főiskolásan játszott az Egyetemi Szín-
padon, aztán üdítő felbukkanások kétes környezetben, éneklésének csodája a  Varrjunk,
ne varrjunk?  próbálkozásban,  a felejthetetlen  piros esernyős jelenet a  Robert Zucco-
ban, a  Grönholm-módszer pompás karakter-alakítása. Ennyi. Majd' húsz év alatt!!! Így bá-
nunk egyedülálló tehetségeinkkel?!?  A színész rossz színházak,  rossz rendezők,  az egész
béna struktúra foglya.  De félre bánat:  végre most teljes fegyverzetében lép elénk a szí-
nész, az énekes, a tüneményes  Botos Éva.
Szegény Piaf megszenvedi  a new yorki show-business-t,  megadóan lengeti műszálas plexi-
fátylait, Marlene siet a segítségére, még a közös műsorban is bekonferálja riválisát. Az ön-
pusztítás évei jönnek,  alkohol,morfium,  egyetlen kiút a szerelem lenne, de az is elveszik,
a leépülés stációi  túlzások nélküli, arányos megjelenítésben elevenednek, halódnak meg.
Botos Éva  színpadi létezésében a tudatalatti örvények feszítő energiája a tudatos építke-
zés kontrolljával alkot termékeny szintézist.  Egy dobbanva dübörgő szíve van,  ezer arca,
ezer gesztusa, éneklése érzelmi K.O., piafi figurája glóriás varázslat.
Edith Piaf sohasem járt Budapesten. - Íme: megérkezett!!!

Szörnyű emlékeink is vannak az "ülős" darabokról.  A vitathatatlan nagyságok,  Schilling és
Zsótér előadásai is szószátyár unalomba fulladtak.  Igaz, éppen az  Örkényben imádtuk az
Arab éjszakát, több Schimmelpfennig opusz is okozott kellemes meglepetést. De hogy gye-
rek-darab színészei szimplán székekben ücsörögjenek, mozgás, jelmez és díszlet nélkül?!? -
az példátlan merészség.
Mácsai Pál  koncepciója ennyire vészes előjelek ellenére fényes diadalt arat. Elvileg felol-
vasószínház,  a példányok ott zizegnek a játszók előtt,  ám az eleven artikuláció, a sajátsá-
gos effektusok, a szikrázó lendülettel átélt szituációk hiánytalan élvezetet generálnak.
Ficza István narrátori méltósággal kezdi  Czigány Zoltán történetét, melyet Fekete Ádám,
még mindig e.h., értő kezekkel dramatizált.  Megismerjük a  Puszta Pizzéria  legújabb cse-
megéit, mulatunk a  Vajda Milán - Pogány Judit páros faluvégi beszólásain.
A traktor nehézkes beindítása, a lódobogás, a miniszteri Audi suhanása  mind-mind a színé-
szek test- és száj-zörejei által jönnek létre, tökéletes és költségkímélő megoldás! Kerekes
Viktória és Debreczeny Csaba is alkotói humorral vesznek részt a komédiában,  gyerekek,
felnőttek azonos örömére.
Több ezres állományú hangjátékgyűjteményünk bizonyítja, mennyire fontosnak tartjuk ezt
a manapság  méltatlanul elhanyagolt műfajt.  Végre nem vonja el figyelmünket  a divatosan
eluralkodó látvány-dömping,  szárnyal a fantázia,  talán még az olvasásnál gyakoroltnál is in-
tenzívebben. Zenét hallgatunk így, kikapcsolódva a vizuális ártalmakból. Itt viszont, jóízű rá-
adásként, látjuk a nagyszerű előadókat, élvezzük a pompás gesztusokat és a heves mimikát.
Máthé Zsolt  irányításával   gyakran zümmögő kórussá is alakulnak,  a végjátékban pedig az
elementáris invenciójú  Kákonyi Árpád kánonját éneklik, a higanymozgású muzik-kobold sa-
játkezű vezényletével.
A produkció középpontjában a táltoslovak Hacsek és Sajó-i kettőse áll.  Gálffi László örök-
ké értetlenkedő, mindent félreismerő  Csoda, akinek aztán az éleseszű  Kósza,  Znamenák
István próbálja elmagyarázni a valóságot. A két színész ragyogóan lovagolja meg a kínálkozó
lehetőségeket, szeretnivalóan botladoznak a humor ösvényein. Könnyed játékkedvük nem
csökkenti a szokatlan föladat teljesítésének bravúros virtuozitását.
Hozza a nagy művek korszerű olvasatát, jeleskedik zenésebb alkotásokkal is,  megadja mód-
ját a népszerű komédiáknak és most íme, iskolásoknak,  valamint az őket kísérő boldog fel-
nőtteknek nyújt, vakmerő műfaji húzással fergeteges örömöt:  Mácsai Pál  színháza kozmi-
kus sebességgel szárnyal.

Bánk bán próba,  Szávai Viktória  rendező  alternatívan korszerű koncepcióval vezényli az
ímmel-ámmal molyoló társulatot. Humor-zuhatag, színész-álom, jutalomjáték: önmagukat pa-
rodizálják a rutinos aktorok. Az összes szereplő állandóan jelen van, így a titkos összeeskü-
vés nem könnyű, csodálkozik is Petur, hogy Biberach ott áll mellette, amikor cselt sző.
Felvonulnak a jellegzetes színész-típusok, Móga Piroska kaposvári e.h. a tökéletes alkalmaz-
kodás, míg a frissen végzett budapesti  Andruskó Marcella  a politikai hátterű kívülállás tö-
kéletes karakterképét rajzolja meg. Adorjáni Bálint nemcsak a szerepe révén hamisítatlan
magyar nagyúr,  Pál András  annyira erélyes a színházában,  annyira meghunyászkodó a ha-
talommal szemben, amennyire ez egy színigazgató esetében megszokott.
Rétfalvi Tamás  révetegen botladozó Daniss Győzője  nem éppen az ügyelők gyöngye, míg
Martin Márta  súgója mindent tud, még a fránya angolt is vágja.  A nagyérdemű polgári kö-
zönség megtapsolja  Gazsó György  portás bácsijának Petőfi szavallatát,  félreértve annak
pompásan kivitelezett, a szenvelgős érzelgősséget célzó voltát.
A fergeteges első rész után  belelátunk a pénzosztó önkormányzat akulturális tevékenysé-
gébe, Szervét Tibor polgármestere, oldalán az ikonikus csinovnyica Kováts Adél-lal, kedé-
lyes diskurzusban közli az igazgatói pályázat előre véglegesített eredményét.  Az ellenzéki
Petur bán, Schneider Zoltán immár nép nemzeti babérokra áhítozó térfoglalóként jelenik
meg, aki joviálisan zsűrizi a magyarságtudatból vizsgázó társulatot.
A Mohácsi testvérek most is lényeglátóan reagálnak  egy borzalmas társadalmi jelenségre,
az ismert, vagy sejtett szituációk  adekvát színpadi jelenetben tükröződnek, a dialógusok
találóan jellemzőek, vitriolosan szellemesek,  jut itt mindenkinek játékalkalom,  megkapja
a magáét közélet és a kulturális belterjesség egyaránt.
Már-már jóízű mulatságnak könyveljük el a produkciót, amikor váratlan fordulatok izzítják
a hangulatot.  A poénkodás mélyén végig ott bujkáló fojtott keserűség,  a valósággal való
kegyetlen szembenézés elkerülhetetlenné válik. Az eddig kívánatosan a háttérben kacér-
kodó PR-os, Hennyei Aranka a fókuszba kerül, a könnyűvérűség megtévesztő álarca mögül
egy tisztán látó, megértő, de lézerpontosan elemző vélemény szólal meg.  Petrik Andrea
visszafogott hangon, ám annál élesebben fogalmazza meg az átlagos hazai színészet kritiká-
ját.  Egyértelműen a dicsőséges múltba feledkező, önfényükbe tompult társulatokról van
szó, de a megállapítások, sajnos, nagyon is általános érvényűek. Nem ártana a nagyívű mo-
nológot,  esetleg a nemzeti együttműködés kőasztala fölé, minden közkőszínházban kifüg-
geszteni...
Az utolsó kép hosszú, mozdulatlan és néma.  Mohácsi János rendezői nagyságát bizonyítja,
hogy ennek ellenére  félelmetes erő sugárzik a lassúdad elsötétülő színpadról.  Magunkba
fordulunk, belemeredünk saját kudarcaink, megalkuvásaink, vélt sikereink hamisan csillogó
kaleidoszkópjába, a sok-sok hahota után,  megcsendesedve idézzük a fantasztikus előadás
emblematikus pillanatait.

Jiri Menzel  szigorúan ellenőrzött hajdani  Új Színházi rendezése, két unalmas felvonásban
meglehetősen érdektelenné sikeredett.  Annál ütősebb ez az előadás,  messze túlmutat a
bohózati elemek, szokvány félreértések jól ismert komikumán: nyugodtan nevezhetjük káp-
rázatos bravúrnak!
Az első felvonás kettős tanulópálya,  Schmied Zoltán  erélyes rendezői utasításait követve,
a társulat bepróbálja a darabot, a közönség pedig, derűsen szórakozva ismerkedik a szituá-
ciókkal. Ennek igazán  a második részben lesz nagy jelentősége , ahol ugyanazt hátulról, a
színfalak mögül követjük és csak a hangját halljuk a színpadi eseményeknek. A konfliktusok
a nagyszerűen megalkotott karakterek jellemvonásaiból erednek,  Pokorny Lia Dottyjának
feledékenységét  önálló életre kelő szardíniák, tömött zsírpárnák táplálják,  Cserna Antal
tüneményesen bávatag, még azt sem tudja, mikor is játssza a gatyahős Fredricket, mikor a
burnuszos arab sejket.
Kozmikus sebességgel lépcsőzik fel-le  Bereczky Zoltán,  míg  Papp János  az érett alkoho-
lizmus ezoterikus fölényével komédiázik.  Puskás Tamás  gondos elemzéssel segíti az együt-
tes munkáját, feszült várakozást keltve a folytatás inverziós tere irányában. Mert a szünet-
ben  Bagossy Levente  díszlete 180 fokos fordulattal immár  (színpad)fenekét mutatja, fel-
fokozva a kukkolós vágyakat.
Egyre nagyobb iramban bonyolódnak  a problémák,  semmi sem stimmel, a szereplők telje-
sen elvesztik a fonalat,  a magánéleti nézeteltérések  katasztrofális következményekkel fe-
nyegetik a számunkra most már láthatatlan  színpadi előadást.  Eszeveszett forgatag, tized-
másodpercre szinkronizált mozgások, mérhetetlen fegyelemmel összehangolt totális káosz!
Puskás Tamás  fantasztikus energiával, sziporkázó ötletességgel vezérli a csúcsra csapatot,
zuhog a poén-áradat, szinte követhetetlenek  az abszurd komikum egymásra rétegződő ké-
pei.
Botos Éva, aki e régebbi előadásban is  emlékezetes tudott lenni,  most az erotikus kikap-
csolódásra éhes Belindaként szenvedélyes sugárzással élteti szerepét,  az összeomlás felé
tartó színpadi előadást pedig  villámgyors akciókkal próbálja  a helyes mederbe terelni. A
debütáló  Szilágyi Csenge  a szöveg adottságainál sokkal többet hoz ki figurájából, a haho-
taorkán tombolásában  egy csipetnyi mélyebb,  tragikusabb emberséget képes felmutatni.
Vári-Kovács Péter  sete-sután botladozva,  értetlenül téblábol  az áttekinthetetlen zűrza-
varban, Buster Keaton-i árnyalatokkal erősítve ügyelői jelentéktelenségét.
Igazi meglepetés számunkra Ágoston Katalin, aki az alternatív sztárlett magába forduló me-
revségét, tüntető kívülállását tökéletes belső azonosulással jeleníti meg.  Már-már azt hisz-
szük, depresszív lénye determinálja alakítását, mikoron hisztérikus kitörésének koloratúrá-
ja jelzi színészi alkatának imponálóan tágas spektrumát.
A titokzatos harmadik felvonás  nyíltszíni átforgatással kezdődik,  láthatjuk, mi minden tör-
ténhet egy vidéki turné sokadik napján, a változatosság kedvéért, most elölről... Teljesen
kimerültünk már a virtuóz humor eszelős cunamijában,  de még így is módfelett élvezzük a
csődbe torkolló előadás fergeteges agóniáját.  Aztán végre kikiabálhatjuk örömünket, gát-
lástalanul ünnepelhetjük a szédületes társulat feledhetetlen teljesítményét, egy felszaba-
dító, igazi nézőbarát szuper-produkciót.

Ugyan miért "Egy zsarnok vége"? A Ronda tanár úr legfeljebb háztáji undok, akit a váratlan
szerelem végül is a kisvárosi elit posssványába taszít.  Gáspár Ildikó most is remekül drama-
tizál, húzósak a beékelt dalbetétek, párhuzamos történések. A hátsó színpadon zajló mula-
tóbeli jelenet  bravúros lehetőséget kínál a rendezésnek,  talán a befejező tivornya tűnik
kissé elnyújtottnak.  Finomak a  Vezérre, diktatúrára,  államegyházra, államoktatásra utaló
áthallások, kiélezettek a találó dialógusok.
Gothár Péter  végre rangjához méltó teljesítménnyel  rukkol ki,  fantasztikus a díszlete, a
szecessziós hátfal,  a Kék Angyal színpada hátulról,  a forgószínpadot felülíró  gördülő ágy,
amely még egy színésznőt is képes magába rejteni.  Frenetikus érzelmi lendületet ad a ze-
ne,  Kákonyi Árpád  fülbemászó invencióval élteti  Kiss Judit Ágnes dalszövegeit. Hogyan
osztható ketté  a jelmezeket megillető dicséret-özön  Izsák Lili és  Szlávik Júlia között?
Vitorla-kalapok, szarkasztikus hölgy-komplék,  Possvány tanár úr mellben összehúzott gom-
bolású zakója,  Lola gardróbja vörös őrülettől a decens fürdődresszen át a  Marlene Diet-
richre fazonírozott hintázó ruházatig...
Kissé öncélú, híres idézetekbe révült harci játékkal kezdődik, a tajtékzó Osvány tanár úr,
Gálffi László  megjelenése azonban  egyből helyes mederbe tereli a játékot. Pompás esz-
köztárral állítja elénk a klasszikusokba, oskolás fegyelmezésbe dermedt gimnáziumi rémala-
kot,  kinek meglepő átalakulását is  hitelesen rajzolja meg.  Rebellis tanítványainál  Vajda
Milán  bumfordi ereje,  Ficza István és Polgár Csaba  pedig identitásváltoztató képessége
tűnik ki: a helyi hatalmasságok, az Ügyész  Epres Attila és a Polgármester  Baksa Imre ter-
mékenységbe,  illetve merevgörcsbe idült feleségeit  az elképesztő karikírozás lehengerlő
abszurditásával állítják elénk. Panoptikumba illik  Debreczeny Csaba Bírója, a Védőügyvéd-
önmagát vakuzó Fotós - részeg Hajóskapitány  Némedi Árpád, illusztris  zenei tevékenysé-
ge mellett pompás figurákkal sem marad adós.
Kaposvári csúcsszinten fogalmazza meg Fürwahr iskolaigazgatót a brutális hévvel komédiázó
Znamenák István,  álszent szelídségből  hiszteroid dühkitörésbe vált  Mácsai Pál  lelkésze,
hogy aztán hangvillája zümmögésére ájtatos zsolozsmába oldja dühét,  színigazgatói tapasz-
talatait pedig kiválóan, bár alacsony pénzügyi szinten kamatoztatja  a szendvicsemberként
közönségre ácsingózó teátrumi pénztárnok  tell vilmosi nyíllal hasbalőtt alakjában.
...És a lányok!  Felejthetetlenségükhöz elég lett volna  az az egy  Afrikát idéző duett,  ám
addig is már teljesen kiütnek elképesztő színpadi jelenlétükkel.  Takács Nóra Diána  domi-
nája harapja a szavakat,  lidérces szuggesztióval énekli a "csak az a Kiepert, nem tud tönk-
re tenni...", háromszor visszatérő, a semmiből újraindító refrénjét, magasfeszültségű ener-
giával biztosítva a női nem győzhetetlen fölényét.
Virgonc játékosság a diákokkal hancúrozva,  ártatlan romlottság, rafinált csábítás, ha hódí-
tani kell, bajadéri kígyómozgás, kedvesen álságos mosoly-mimika:  Szandtner Anna  Lolá-ja
az az Örök Nő, akinek boldogan bocsátjuk meg,  ha orrunknál fogva vezet minket, csak mi
legyünk ármányainak gyönyörbe boruló mártírjai... A Lohmannal lejtett,  elbűvölő muzikali-
tással előadott, vörösizzású Marlene Dietrich-tangó, a dialógusokkal többször megszakított,
mégis átfogó ívű tivornyasanzon nemcsak énekesi szuperprodukció, a hangszínváltások, tó-
nusvariációk színészileg kimunkált, érzékletes mélységeket sejtetnek. Úgy tűnik, a fantasz-
tikus ifjú színésznő a világon mindent tud, Lolita nimfácskától Merlin varázslón, komor vén-
lányon, femme fatale-on át Lady Macbethig...

Hogy-hogy nem, a pinceszínházi időkben nem láttuk, - a lengyel és az orosz színház, Brook,
Grotowski, Ljubimov csodálatában röpködve, a "vérbő", a "komédia", pláne a "musical" kom-
mersz kulcsszavak taszításában,  mélységes megvetéssel  tartottuk távol magunkat. Pedig...
Philipp István gimnazista hevületű, szinte Jarry-s textusa,  eszméletlen szójátékai, rímei és
kínrímei elképesztő invenciót jeleznek és mind a mai napig ellenállhatatlan humorral teszik
próbára hasizmainkat.  Akkoriban legfeljebb a Drakula-filmről tudtunk, hol volt a mai nevet-
séges vámpírozás! A nyelvújító képesség tüneményes példája maga a cím: "Vérszipoly" és a
dalszövegek bravúros szófacsarásainak zuhogó áradata.
De nem kevésbé eredeti  a zene is,  Bárány Ferenc  még a swing,  a Broadway-filmek stílu-
sában gondokodik,  minden szám karakteres,  bátran alkalmazza a rubato részeket és a kifi-
nomult fokozás eszközeit.  Berényi Attila  hangszerelése professzionális alapot ad a kiváló
énekteljesítménnyel meglepő együttesnek.
Háda János és Gieler Csaba  főúri kettőse  erős felütéssel indít,  az utóbbi fiatalember ál-
vámpíri kalandozásaiban akrobatikus mozgással, dinamikus szólóval is remekel.  Az egyre va-
dabb jelenetek élesedő feszültségben peregnek, az igazi vámpír színrelépése azonban még
így is reveláció.  Mert horgas ujjai eredetiek, vérszegény alakja majd két méteres, szemei
vérben forognak, hörgő nyelvcsapásokkal szomjazza humán táplálékát,  gesztusainak szédü-
letes dinamikáját félelmetes játék-intelligencia hatványozza:  Blazsovszky Ákos színpadi je-
lenléte meghatározó gyújtópontja a fergeteges produkciónak.
Ám nyugodtan mellérendelhetjük antipólusát, Maday Gábor Bérszipoly-ának lassúdad moz-
gású,  ólomléptű figuráját.  Poentírozás nélküli,  fékezett habzású,  akkurátusan tagolt be-
széd, még a táncban is kimódolt nehézkesség, (koreográfia: Jakus Szilvia), mégis majdnem
szava hahotára fakaszt.
Gieler Csaba rendezése egészében és aprólékos kimunkáltságában is nagyszerű. Van ritmu-
sa, belső kohéziója, ötletes, összefogott, példásan arányos. Noha az ősbemutatóban is ját-
szott,  ez a színpadra állítás  a legkorszerűbb stílusban realizálódik.  Borsos Mónika  találé-
konyan ruházza az arisztokratákat, a köznépet és a vérszívókat egyaránt,  kielemendőek a
a Grófnő csábos jelmezcsodái.
Persze! Könnyű egy olyan szuggesztív égi jelenséget öltöztetni,  mint a káprázatos karizmá-
jú  Zakariás Évá-t. A színpad minden négyzetcentiméterét bejátssza, a primadonnaság ösz-
szes kritériumát lehengerlő erővel testesíti meg.  Deklamációja pregnáns, mimikája bámula-
tos, táncában energiabombák robbannak. Egyetlen mondatában ezer nüansz lappang, szin-
te követhetetlen gazdagságú a létezése. Nagy szólóiban az áradó ritmikusság szerves egysé-
get alkot a parlando-passzusok kontrasztjaival.  Éneklését nehéz megfelelő súllyal körülírni,
ám egyetlen szó is elég: elbűvölő, alakítása egyszerűen fenomenális!
Felbecsülhetetlen érdeme a Zuglói Nyári Színház-nak,hogy ezt a remeklést bemutatta, jó
hír, hogy a jövőben egész éven át is látható lesz, a  Pólus Filmszínház színpadán.

A bunkóság a beengedő kapunál kezdődik.  "Van-e élelem /?!?/ a táskában?" Közöljük, nem
szándékozunk petrezselymet árulni,  tüzetes vizsgálódás után a testi motozás elmarad, pe-
dig gyomrunkban félig emésztett,  Szt.István körúti, nyereg alatt puhított,  padlizsános ló-
húsmaradványok rejtőznek.
A címszereplő "Civil a pályán", se kép, se hang, a Táltos kappanhangú rikács, de a színésze-
ken nem múlik semmi:  Udvaros  hitelesen kemény,  Stohl András  kitűnően énekel, férfia-
san karizmatikus,  Szemenyei János  heveny dinamikával a drága Beatrice "Nem kell! Nem
kell!"-jére hajazó,  egyetlen emlékezetes számot abszolválja, azzal a lépcsőn felfutó, koro-
násan kitartott Ász-szal...
A darab otromba primitívségéről  nem tehet a rendező,  ám tevékenysége  még ehhez ké-
pest is harmatos katyvasz.  Jellemzésnek elég,  hogy Géza hullája felriadva kibotorkál a ri-
valdán, a négyfele vágott Koppány két lábon, a kétfele hasított Fehér Ló négy patáján ha-
sonló ötletességgel hagyja el a színpadot.
Nem hiba,  egyenesen bűn a sulykolva ismételgetett  "unom! unom!",  most éppen be kell
szállnunk a politizálásba, hogy végre változzon valami...
A Himnusz-éneklés: blaszfémia, hatványozása a GigaGiccsnek,  szerencsére csak elmenekü-
lőben hallottuk. (Reméljük, hogy a Nürnbergi mesterdalnokok után ezentúl a Deutschland,
Deutschland über alles-t kell énekelni...).
Megszegve ars portalica-nkat, mely szerint csak arról beszélünk, amit ajánlunk, ennyit mu-
száj volt, terápiás célzattal kiadni magunkból, kárpótlásul olvasásra kínáljuk  Marton Árpád
vitriolosan szellemes véleményét:
http://www.szegedilap.hu/cikkek/szinhaz-tortenes/marton-arpad--giccs-man-a-kiraly-----avagy-alfoldi-szado-mazoja-erkellel.html

Személyes okból csak a félidőig néztük.  De ennyi is biztos támpontul szolgál, az őszi buda-
pesti bemutató szerfelett optimista beharangozásához.  A hajdani csacska limonádét telje-
sen elfeledtük, így a szövegkönyvért  maximális dicséreteinket zúdítjuk az átdolgozó, vagy
inkább újraalkotó  Zöldi Gergely-re. Helyszín a filmstúdió, ahol a történet, a párhuzamos
játék üde fénytörésében zajlik.
Néhány mobil paraván,  fürgén "díszletező",  heveny-mozgású társulat,  pregnáns tempójú,
feszült iramú,  lankadatlan intenzitású játék:  Pelsőczy Réka  rendezése  a legkényesebb
szakmai igényeket is felülmúlja. Épelméjű poénok, sziporkázó dialógus, intenzív jelenetvál-
tások. Egy-egy szereplő villanásnyi megjelenése kontrasztálja a szépen kidolgozott szituáci-
ókat.
A zene mindent visz!  Nem véletlen, hogy  Cole Porter  melódiái örökéletűek, bizony a dal-
szerzéshez ilyen  páratlan invenció kell,  nem pedig  a musical-giccs egészhangos öblögeté-
sei.  Már a zseniális  Nagy Dániel Viktor,  akkor még asszisztensi táncos belépője az ének,
a zene, a játék és a mozgás fantasztikus egységét érvényesíti.
Márton András  meggyőző profizmussal hozza sármos gentlemanjét,  Hernádi Judit  pedig,
a szerep lehetőségeit messze meghaladva,  süvítő célratöréssel lubickol sajátos stílusában.
Laza,  könnyed,  fékezhetetlen:  Szikszai Rémusz  táncoskomikusi mivoltában új oldaláról
mutatkozik be, ellenállhatatlan elánnal. Sajnos,  Cseh Judit idegenül mozog a virtuóz szín-
padi akrobaták között, majdnem jó  Tenki Réka, csak valamely beszorítottságait, erőlteté-
seit kellett volna a Nemzetiben hagynia.
Fekete Ernő a teátrumi hősök közül keveredett a zenésszínpad pezsgésébe, rágja a szava-
kat, megcsinálja,  de nem éli  a könnyed elegancia,  a bohém nonsálansz gesztusait.  Nem
elég jó színésznek lenni, a zsúrfiús üde levegősség igencsak hiányzik.
Csalhatatlan biztonsággal, percenként vált alakot, hét szerepet is bravúrosan abszolvál, de
ha csak a suton gubbaszt a forgatókönyvbe mélyedve, mint első asszisztens,  a megkerülhe-
tetlen színpadi jelenlét káprázatos aurája veszi körül.  Van!  Él!  Delejez! Ha meg bejátssza
magát a képbe, elképesztően táncol, fényes tenorján énekel,  villanásnyi időt sem hagyva
az ötletek, gegek tűzijátékából való felocsúdásra:  az maga a csoda,  az elementáris tehet-
ség lenyűgöző cunamija. 7 epizód a Hetedik Hatványon: a Hétpróbás  Nagy Dániel Viktor
munkája az  Évad Legígéretesebb Teljesítménye!

Az őszi bemutató után  még jobb lett a véleményünk!  A második részben  Hernádi Judit
kozmikus sebességre kapcsol, a parázs verekedés bár-jelenetében  rezzenéstelen arccal
énekli a Begin the Beguine-t.  Nem maradnak le a többiek sem,  Pelsőczy Réka rendező
sem veszít sistergő lendületéből,  elegáns könnyedséggel kerüli el  az obligát happy end-
giccset, szinte a poétikus katarzis szintjére emeli a befejezést.  Nagy Dániel Viktor bra-
vúrjai közül is kiemelkedik a különböző nációk nyelvén megszólaló riporterek illusztris ga-
lériája.

A hamvak az égbe szállnak,  a csinos és módfelett gazdag özvegy kegyeiért  ringbe száll a
teljes férfigárda.  Bezerédi Zoltán,  az első privatizációs mutyiban meggazdagodott,  ex-
komcsi káder, aki tőkéjét manapság maffiakapcsolatokkal erősíti,  géppisztolypergésű in-
dulójában sírja vissza  a Munkásőrség Kalasnyikovjait.  Barátja, riválisa:  Dr.Zám, a Nyugat
nagy verseit idézgeti, Balikó Tamás a szépkorú udvarlás szellemi fegyvereivel operál. Ket-
tejük frivol tangójában a koreográfia és a humor szikrázó petárdái robbannak.
Lőrinczy Attila  mesterien szerkesztett komédiája, a kiválóan konstruált karakterek min-
degyikének juttat bravúros perceket.  Dialógusai kihegyezettek, ülnek a poénok, pompá-
sak a dalszövegek. A franciás komikum obligátumai mellett, a jelenkor adta abszurd fordu-
latok sem hiányoznak, a végkifejlet ionescoi elégtétellé avanzsál.
Misike ziccerszerepét a tüneményes  Kelemen József arányosan kordában tartott, elsöp-
rő lendülettel hozza, a floridai haverral elővezetett, jazzes lüktetésű kettősnek egyetlen
hibája van: a túl gyors képváltás miatt nem lehet őrjöngve tapsolni!  Az alkoholista sémák
helyett, látszólag könnyű kézzel, ám a valóságban inkább  nagyszerű jellemrajzzal formált
figuraként dülöngél előttünk.
A rövidtávú menyasszony, a még könnyebb utcai prédácska,  Piti Emőke  hangban ugyan
kicsit túlfeszít, de eleven teste, delejes mozgása, viharzó kamaszsága még így is igencsak
figyelemre méltó. Rajta kívül a kaposvári színészosztályból jött  Hajmási Dávid, a jómodo-
rú autótolvaj és Mózes András is, aki ifjú közgáz-zseniként uralja az üzleti racionalitás te-
reit.
Réthly Attila  alapos értelmezéssel, ötletes játékokkal hozza helyzetbe  nagyszerű színé-
szeit, maradéktalanul kiaknázza a mulatságos szituációkat,  ám fanyar bölcsességgel érzé-
kelteti a történések mélyén lappangó,  csiklandós szatírát is. Harmonikusan illeszkednek
a dalbetétek, kivételesen a zenekari arányok és a hangosítás is korrekt, Dobri Dániel in-
venciózus hangszerelése, a ritkán észlelt színvonalú énekprodukciók révén,  hatványozza
a slágerfűzér zsigeri hatásosságát.
Margittai Ági  Főnix Mirella lélekgyógyász jósnő parádés szerepében,  két telefonos fan-
tom energizáson kívül, potom ötvenezerért, élőben mutatja be a rontáslevétel boszorká-
nyos praktikáit.  Gonda Kata erdélyi Biborkája váratlanul robban a színre, szálfaerős dek-
lamációval nyűgözi le hallgatóit,  fantasztikusan táncol és énekel,  biztos, hogy az  École
Normale Superieure gazdasági kurzusai mellett a Moulin Rouge mestereitől is vett lecké-
ket.
Talicskában tolják whiskeys kábulatban,  de egyetlen benyögött szóval képes így is figyel-
met kelteni: a bombaerős karizmájú  Sarkadi Kiss János ellenállhatatlanul hódít,  szvinges
beütésű énekléséhez pedig  elementáris színészi játék társul.  Aki miatt  a feje tetejére
áll az újgazdag beltenyészet,  a vonzó primadonna,  a forrón vibráló aurájú  Pikali Gerda.
Az ősbutaság mögött keserves szenvedések rejlenek, a partnerkeresésben viszont megle-
pően okos, a gyász megkönnyebbülésétől  az ajánlatok játszmáin át, a szerepfejlődés für-
ge ívét húzza meg.  Adekvát hitelesség,  illeszkedő összjáték,  sodró erejű,  tágtorkú vo-
kalitás, dús orgánum és érett zeneiség  elbűvölő egysége.  Műúszó koreográfiája minden
bizonnyal a zenés színpad legnagyobb bravúrjai, felejthetetlen pillanatai közé kerül.
Ahogy  Lőrinczy Attila  darabja és  Réthly Attila  rendezés is az évad legjobbjai között
triumfál, a vájtszeműek és a közönség együttes örömére.

A testvérpár döbbenten olvassa  az anyai végrendeletet.  Még hogy a Madison-hídról dob-
ják a folyóba hamvakat!  Tisztességes ember nem csinál ilyet! - háborog a negyvenes férfi,
aki még azon is kiakad, hogy anyjának, anno, volt egy  négynapos kalandja.  Chován Gábor
céklavörös fejjel dühöng,  empatikusabb leánytestvére,  Szamosi Zsófi, keserű keménysé-
ge ellenére megértőbb.  
Megjelenik  Udvaros Dorottya:  első mozdulataiból megérezzük,  miért is vagyunk itt ezen
az estén.  Nem szép, beszürkült vidéki asszonyság,  fürgén intézi a házi teendőket, gépies
belenyugvással várja  a néhány napos egyedüllétet.  A laza nemtörődömséggel felbukkanó
fotográfus olyan, mintha egy másik bolygóról jönne.  Hetykén utazgat munka közben, ide
oda bekukkant, lesi a tájakat, embereket, most éppen ebbe a félig üres házba toppan be.
Lassan épülő,  egyre érdekesebb kapcsolat alakul,  az útbaigazítás vacsorába, a fényképe-
zés tétova ölelésbe torkollik.
"És akkor csak úgy leszáll a vonatról, mert megtetszik egy táj?!?" - csodálkozik a nő,  a két
világkép fényévnyi távolságát percek alatt oldja a váratlanul feltörő vonzalom. A fotósnak
legfeljebb kaland,  László Zsolt  azonban az első összenézéstől érzékeltetni képes egyre
fokozódó, mélyebb érdeklődését.
Novák Eszter  átgondolt koncepcióval dolgozza ki a gyorsan változó szituációkat, minden
szónak, gesztusnak  pontosan értelmezett súlya van,  a két színész összhangja, kölcsönös-
sége bámulatos. A képeket, a megszokott zenei anyagokon messze túlmutató improvizatív
invencióval  Vázsonyi János  szaxofonjátéka köti át.  Jazzesen tempós, bluesosan komor,
lüktető ritmusú, merengően poétikus:  avatott beleérzéssel teremti meg  az előadás lírai
atmoszféráját.
Ezt a darabot egy franciának kellett volna megírni! A vége felé nyúlós melodrámába torzít
a hiteltelen amerikai giccséria, ostoba túlzások rontják le  a gyönyörűségesen felszárnya-
ló produkciót.  A legjobb régi hangjára rátalált  Udvaros Dorottya  egy rövid monológgal
még visszavarázsolja  a poétikus valóságot.  Autóval mennek  a hazatért családdal, a fotós
öreg Chevroletje húz előttük, a kereszteződésnél indexel és lassan kigurul a képből.
Emléke örök, ahogy a színésznő csodálatos alakítása is.

Ujjlenyomatot még nem vesznek, de pszicho-tesztek, hazugságvizsgáló, grafológia: az él- és
ál-tudományok minden eszközét bevetik az állásinterjúknál. kérdés: akkor hogyan kerül be
ennyi alkalmatlan kétbalkezes vezetői pozícióba?!? Az alternatív körökben jól ismert, de kő-
színházban most debütáló   Baksa Imre  csalhatatlan érzékkel találta meg ezt a krimi-logiká-
val felépített,  rendkívül érdekes és időszerű darabot.  Két színészt is hozott sikeres alter-
natív rendezéséből, a Dakotá-ból,  közülük  Ficzere Béla termetéhez illő, nyugalmában faj-
súlyos alakítással lepett meg,  amelyben beszédes csendekkel, apró gesztusokkal hitelesen
formált egy összetett jellemet.  Botos Éva  a tőle megszokott, hiteles érzelmi töltésen túl,
biztos tudatossággal ábrázolta az elfojtott rosszindulat és a tudálékos fölény vonásait. Vass
György  pengeélen táncoló, rendkívül nehéz szerepében,  merész gesztusokkal, a szélsősé-
gek bátor vállalásával, a produkció szenzációjává emelkedett. Huszár Zsolt figurájának csu-
pán taszító,  unszimpatikus részét tárta elénk,  megfosztva minket az együttérzés legkisebb
lehetőségétől is. Többet nem árulhatunk el, mivel a darab rejtvény-jellege, a rendező által
kiválóan felépített feszültsége látná kárát.  Percről percre szembesülünk azzal, hogy vajon
mit is tennénk az éppen előttünk játszódó helyzetben és ez a kérdőjel-halmaz  bizony elki-
sér majdand a színházi este után is.  Baksa Imre  erőteljes felütéssel indította nagyszínházi
pályafutását, avatottan alkalmazta az alternatív szcénában szerzett tapasztalatait, a spanyol
kortárs drámára való kitekintése pedig immár másodszor hozott fényes sikert. Még azoknak
is ajánljuk ezt a darabot, akik nem ismerik, avagy elutasítják a színházi másságot: egy látszó-
lag hagyományos művet láthatnak,  a legmaibb témában,  a legkorszerűbb megjelenítésben.

Shylock zsidó, ezt a darabot nehéz az antiszemitizmus megkerülésével eljátszani. Egerben
Zsótérnak sikerült, emberi összecsapásokat láttunk, a megalázott uzsorást, szerelmes ifja-
kat, a fantasztikus észjárású Portiát. Szurkoltunk Ötvös András Antoniójának életéért, de
nem tűnt alapkérdésnek, ki zsidó és ki nem az. Katartikus szépségű zsótéri remeklés volt.
A Mohácsi testvérek,  2013 Magyarországában, szándékosan élezték ki a rasszizmus, az in-
tolerancia egyre égetőbb problémáit.  A léha aranyifjak megvetik, gyűlölik a zsidót, végső
szorultságban fordulnak hozzá kölcsönért. Nem sikerül határidőre visszafizetni, a teljesen
fiktív, abszurd, megfogalmazása pillanatában elképzelhetetlen realitású kamatzáradék élet-
be lép: a lánya szökése miatt őrületbe hajló Shylock  nem riadna vissza a nyíltszíni gyilkos-
ságtól sem. Váratlan jogászi csűrcsavar nyomán azonban őt büntetik, aránytalan vagyonel-
kobzással, gyilkos vallásvesztéssel. Hol itt az igazság? Hol a józan ész? A hatalom birtokosai
bármit megtehetnek, az üldözött sorsa a hatványozott tragédia.
Gáspár Sándor, összes manírjától megszabadulva, már első jelenetében megtisztult átélés-
sel formálja esendően emberi figuráját.  Finom dikciójával sugárzik a a shakespeare-i tex-
tus, amelyet az előadás túlnyomó részében  Mohácsiék mai szövegei váltanak fel. Metsző,
éles, kegyetlen hang, a csőcselék frázisai nagyúri álcában.  Ahogy mi mondjuk, ahogy ne-
künk mondják,  ahogy a viccelődő felszínesség  elfedi a gyilkos gyűlöletet.  Hevér Gábor
Antoniója törvénytisztelő, /"ez lopás!"/, de a zsidózásban egy követ fúj a dandy-galerivel,
talán a felületesen könnyelmű Szatory Dávid az egyetlen, aki legalább megpróbál ember-
módra közeledni a kirekesztetthez.  Gyönyörű epizód az  Aragóniai Nagymogulé,  Gáspár
Kata alakítása ragyogóan szuggesztív, pengeélesen fogalmazott, érzékletesen átható,  ki-
emelkedően az előadás legjobbja.
Teljesen értelmetlen, hogy a kérők között Shylock is megjelenik,  annál találóbb az arab
herceg /Fehér Tibor/ megalázó megleckéztetése,  mintha csak a B-középet látnánk... A
dúsgazdag Portia szépségét még elhisszük, ám  Radnay Csilla,  érthetetlenül gyengédség-
be moduláló hangja hiteltelenné teszi  bírósági bravúrját.  Egészséges lendületű  Nerissa
komorna /Martinovics Dorina/, első megszólalásától átütő  Bánfalvi Eszter Jessica szere-
pében.  Kitűnően érzékelteti  helyzetének ellentmondásos voltát,  a szökésnél elszántan
kötelezi el magát. Hiba, hogy a tárgyaláson jelen kell lennie, a "férjem megszökött anyám-
mal", a paróka-ügy pedig butyután irreális.
Mohácsi János  rendezése, a társulat aktív munkája, Kovács Márton zenéje a megszokott
magasságokban szárnyal,  a produkció legfőbb erénye azonban az,  hogy a végtelenségig
lehet beszélni róla.  Márpedig az ordas eszmék újraéledése idején,  minden szó, minden
vita életfontosságú.

Filmkomédia, régi és még zenés is!  Nényei Pál  frappáns paródiája egyből megdobogtatja
a 40-es évek mozijára éhes honfiúi-honleányi szíveket.  Hát még ha a főszerepeket a kora-
beli sztárok játsszák! Szervét Tibor bőrébe Törzs Jenő bújik, Karády Katalin  Kováts Adél
mai hangján szólal meg,   Csortos Gyula  máshol forgat,  de fiát  Ráday Imre adja  Rétfalvi
Tamás bajuszosított maszkjában.
Ismerősek a szituációk, ám a régies hangvételű dialógok a hamisítatlan pesti humort képvi-
selik. Dinyés Dániel  jobbnál-jobb és abszolút korhű dalai szólnak,  az egyetlen, még álta-
lunk sem ismert szubrett,  Barkay Micike  Szávay Viktória  észbontó vörösében, sziporká-
zó foxtrottban perdül a színre.  Hajós András  dalszövegei már az első  Gyufaszál-songnál
csatát nyernek,  de ki is tudna ellenállni  Kováts Adél  kongeniális Femme Fatale-jának...
Az indítás valóban  "mozgó fénykép"-el történik,  Hoffer Károly mozgatja a némafilm alak-
jait a hátsó színpad vetítővásznán.
A többször megtekert cselekmény  múltbanéző flash backekkel is operál,  Göttinger Pál
rendezése azonban átlátható szerkezetet épít, színészvezetése, tempója a legkényesebb
igényeket is kielégíti.  A sokféle színházi, zenei és vizuális elemet erélyes koncepciójával
fogja össze, érzékeny egyensúlyt tartva a régi hangosfilm-képek és az idézőjeles utalások
komikus kavalkádjában.
Kabos Gyulával nehéz versenyezni, de  Gazsó György intrikusa állja a sarat, a háznép se-
regletében  Formán Bálint  édesen "charmant" komor komornyikja és a padlóvixelésben
decensen riszáló  Drága Diána - Andruskó Marcella  páros tűnik ki.  A báli vendégkoszo-
rút híres filmsztárok életnagyságú fotófigurái alkotják,  Bujdosó Nóra  gazdag jelmeztárá-
ban különösen  a hölgyek furcsa vonalú,  fémes csillogású öltözékei és egy bizonyos ész-
bontó blúz emlékezetes. Utóbbi a robbanékony naíva, a tüneményes Petrik Andrea sej-
telmes idomait rejti,  a ragyogó fruska,  démoni althangja ellenére,  énekben is fergete-
ges szuggesztivitással jeleníti meg szeles csitrijét.
Jávor Pál enyhén népiesre ízesített orgánumán, brillantinos eleganciával hódít Adorjáni
Bálint.  Hosszú passzusokat idéz a híres slágerekből,  de saját szavai is könnyedén illesz-
kednek a szívfacsaróan giccses ábrándokhoz. Mozgása, viharzó lendülete éltető motorja
a produkciónak, nagyokat derülünk, de nem tudjuk kivonni magunkat lefegyverző modo-
rának hatása alól.  És ahogy néz,  ahogy énekel... - Gáláns stílparódia a legnemesebb szí-
eszközökkel!
Horgas Péter  pompásan funkcionáló díszletének fenékfalán egy ellentengernagyi unifor-
mis,  gigászira nagyított kézelője lóg be és lám, a kibogozhatatlan ellentmondások csúcs-
pontján,  "deus ex equuus",  fehér hintalován maga  Horthy Miklós léptet elő a Don Gio-
vanni Kővendég-motívumától kísérve. Őfőméltóságos igazgatói karizmával,   Bálint András  
egyenként ismerkedik a felsorakozott társulat tagjaival.  A FilmVÉGjáték sötétebbre for-
dul: Perczel Zitát a 38-as törvények leparancsolták a pályáról, Karády Katalin a Gestapó
fogságában, Jávor Pál a Sopronkőhidai börtönben,  szegény Kabos Gyula már meg is halt
az amerikai emigrációban.  Zseniális rétegezettség!  1944: a filmsztárok már nincsenek a
sehol,  de a mozikban továbbra is ott játszanak a vásznon, ahogy az esős celluloidkocká-
kon is, immáron örökké.
Ám a Memento Mori nem szegi kedvünk,  Nényei Pál  színműírói bemutatkozása, a társu-
lat kirobbanó kedvű játéka pompásra sikeredett, hosszú szériát ígér a Radnótinak.

Hetente olvassuk az ÉS-ben,  derülünk, vigadunk, fel-felnyerítünk.  Ám hallgatva egészen
más:  a költő-író-fordító gigász lassúdad misztikus rekedtséggel tagolja  eszméletlen mon-
datait. Egyetlen szófacsarás, egyetlen metsző humorú asszociáció sem vész el, hazai poli-
tikai életünk élveboncolva rángatózik  a gyilkos komikum villámcsapásaitól.  Első döbbene-
tünkben szinte szavanként nyögünk kéjesen,  minden mondatba beletapsolnánk,  szeren-
cse, hogy van zenei átkötés, ami alatt kicsit ki tudjuk fújni magunkat.
A komor magyar egen Griffenek röpködnek, az altalajon combig érő sportszárban, stoplis
csizmában kényszerközmunkaszolgálatosokat terelget a Kétharmádia.  Csókosok turulszár-
nya viszket sarjadzóan az Audikban, reszket a ballib komcsi csőcselék: Kannibál ante por-
tas! A Pávaházból az EU-ba portyáz  Morvai Krisztina, a Jobbik brüsszeli csipkéje, a kerál,
Első Fülkefor pedig az Azeri-Magyar Műtárgy Csereprogram keretében körbehordja a Vé-
res Baltát. Az óhajtott gáz helyett azonban csak a Keleti szél fúj, marad a Belső Égés.
Nincs már erőnk a nevetéshez,  mosolygó szemmel lubickolunk  a szabad szellem, az igaz
szó, a gunyoros irónia vége-hossza nincs szökőárjában.
Parti Nagy Lajos  verseivel, drámáival, regényeivel, átirataival eddig is megbabonázott, de
most személyesen ajándékoz meg életfontosságú létezésével. Ezután is meghallgatjuk, ha
az éteren keresztül üzen,  újraviduljuk a Sárbogárdi Jolánt, élvezzük az Ibusárt és pénte-
kenként heves mozdulattal tárjuk ki az ÉS-t a Páratlan Oldal Magyar Meséjénél.

Kazimir Károlytól  Vidnyánszky Attiláig ível Örkény darabjának sikerszériája, ez a bemutató
azonban egészen más, egy egészen új színmű.  Gáspár Ildikó, az eredeti novella mondatai-
val hatványozva a dialógusokat, kongeniálisan fokozva az abszurditást,  lehetőséget ad kor-
társibb stílus megszólaltatására.  A négy székre redukált díszlet  Schimmelpfennig Arab éj-
szakáját idézi,  Mácsai Pál rendezésében az ülve gubbasztó narráció,  a gesztusjáték és a
hagyományos párbeszédek szintézise teremtődik meg.  Öten adnak tucatnyi szerepet, az
abszurd komikum, minden ambivalenciát összebékítő, korszerű stílusában.
Pogány Judit  egykedvűen éli a fenyőillatú eseménytelenség mindennapjait,  az elhurcolt
mozisokat még csak  "szegény Bergerék"-nek sem emlegeti,  csak "a távoli Oroszországban"
katonáskodó fiáért tesz meg mindent.
"Mélyen tisztelt őrnagy úr! - mondta Tót",  Csuja Imre  a kétféle hangvételt magától érte-
tődő természetességgel egyesíti,  erőteljes plaszticitással a kimunkált stilizáltság magassá-
gába emelve a naturális figurát.  Mesteri, ahogy dühöng, ahogy megalkuszik,  ahogy vissza-
nyeri emberi méltóságát.  - És hogy tud  elkámpicsorodottan álmos lenni...  Ha a körülmé-
nyek úgy diktálják, tojásnyi elemlámpával a szájában énekel, a színészi nagyság fároszaként
világítva a világháború sötétjében.
Szállóigévé vált már az "édes Lajosom", de a prózából még erősebb motívumok kerültek be.
Tót álmosságában szivarozásnak véli a levesevést, szájjal beszürcsöl, orrán át meg elégedet-
ten fújja ki Mariska híres grízgaluskáját. A trafóház árnyéka ároknak tűnik, akkor is átugor-
ják, amikor nem vetül az útra, fantasztikus truváj:  Mácsai a szereplők araszoló ujjaival ját-
szatja el a groteszk szituációt.  Ficza István  Gyuri postásként nyálát lengeti  az artézi kút
víztükre felett, papként kenetes, rádiójával narrátorkodik, ezüstös fülbevalóival csábítóan
érzékelteti Gizy Gézáné csecse becsét.  Mint mindenki,  ő is elbűvölően énekli a háborús
évek slágereit, a "Minden elmúlik egyszer"-től, az őrnagy pusztulását előre vetítő Szomorú
vasárnap-ig. Baljós komikumú pillanat, amikor a kattogva dobozoló bábuk bejövetelét az V.
szimfónia beethoveni ta-ta-ta tááá-ja jelzi.
A realitástól stilizáltba szublimált nagyszerű figurák közül  Takács Nóra Diána kislánya emel-
kedik ki.  Nem kell bakfis-pipiskedés, nincsenek befelé forduló tétova lábfejek,  az érzelmi
reagálások, a százarcú mimika, a szuggesztív színészi jelenlét hitelesíti az emblematikus ala-
kitást. Kacéran hátraveti a fejét, felrobbantott toronyként roskad össze, mindig a legjobb
pillantban szólal meg,  az utánzó színészettel szemben,  a megjelenítő átélés magasabbren-
dűségét bizonyítja.
A démoni Latinovits, az atlétikusan bekattant Trill Zsolt után,  Epres Attila őrnagya szmo-
kingosan civil, akár a budiszippantós  ex-ügyvéd is lehetne, a magasban ringatózó WC-desz-
kán állongva  transzcendens mámorban mereng,   gesztusai elegánsak,  modora polírozott.
Dehogyis gonosz ő, csupán egyedülvalónak képzeli igazát.  A front mögött, partizánveszély
ürügyén, lemészárolva apraját-nagyját, falvakat gyújtott fel, esténként pedig gondos kimu-
tatást készített a megölt emberekről, lerombolt házakról. Ég a keze alatt a munka! Seperc
nyugta nincs, életeleme a harc, a mozgás, az aktivitás. Kerek körmondatokkal ámít, egysze-
rűen emészthető magyarázatokat ad,  csikorgó mosolyából  a győztes középszer hiú elége-
dettsége sugárzik.  Diktátorok között  a legveszélyesebb fajta!!! - Megismered?  - Vágod?!?
...Vagy dobozolsz tovább?

Gogol zsenialitásához méltóan,   Morcsányi Géza  fenomenálisan oldja meg a színpadra állí-
tást, a jelenetek szoros láncolata  élénken követi az epikus hömpölygést,  ám minden kép
középpontjába tisztán rajzolt, nagyszerű játéklehetőséget nyújtó karaktert állít.
Horgas Péter, mobil jet-fotelekkel, másodpercek alatt képes színváltásra, az ülőalkalmatos-
ságokban kucorgók  már testtartásukkal jelzik  személyiségük jellegét.  Csicsikov  elnyúlva,
kocsisa előrenyújtott lábbal zötykölődik  a sztyeppe rögös útjain, hősünk töprengéseinek
realizását rövidesen élesben figyelhetjük.
Kutyevics, a felhúzott vállú, szűkagyú behemót,  Schneider Zoltán  elővezetésében arche-
típusa a bárgyú butaságnak,  Lukáts Andor lompos aggastyánja annyival okosabb, hogy né-
hány kopejkával képes megtoldani  elhalt jobbágyainak vételárát.  A mezítlábas cselédség-
nek, eléje lépvén,  a küszöbre kikészített, egyetlen pár gumicsizmába kell bújnia,  ami eb-
ben a jelenetben  a csoszogva motyogó uraság és  Martin Márta  bávatag cselédje között
történik, méltán nevezhető a realista színjátszás magasiskolájának.
Jelentéktelen, de simulékony, átlagos, de észjárása fürge,  modora hetyke, mosolyával uj-
ja köré csavarja  a lomhaeszű vidékieket.  Rudolf Péter  maga  Csicsikov, aki mérsékelt ké-
pességeit a legjobb helyen, a legjobb pillanatban tudja kamatoztatni.  Szimpatikus egysze-
rűség, pazar ritmusérzék, kedves elegancia, színészi-rendezői telitalálat.  Valló Péter min-
den tekintetben felülmúlja önmagát, szépen kidolgozott szituációk, összefogott tempó, a
komikum oroszos finomsága. Kiválóan jellemeznek  Benedek Mari öltözékei, az öt jobbágy-
gazda teljesen elütő viseletei első látásra lemeztelenítik személyiségüket.
Szűcs Péter Pál Byronért rajongó, negédes ficsúr, affektáló pózai távolabbra vágyó lelket
sejtetnek, az ifjú színész  még egy évada sincs a társulatban,  máris pompás figurák egész
sorával örvendeztetett meg.  Csomós Mari  nagyasszonyi ereje  a kisstílű Dobozocska alak-
jában is  maradéktalanul érvényesül,  neki egyetlen mondat elég  a felejthetetlenséghez:
"De mennyi most a holt lelkek ára?"
Féktelen krakéler, duhaj szeszkazán, táncoslábú isten ostora:  Adorjáni Bálint  Orrjukov
szerepében,  félredobva a kliséket,  robbanó temperamentummal  ugratja elénk  a kicsa-
pongó uraság bivaly-macsóságát. Eszeveszett szélsőségei ellenére, ő az egyetlen, aki felfi-
gyel a távolról jött idegen gyanús üzelmeire,  szerencsénkre, ez sem érdekli mélyebben,
így tovább élvezhetjük a falrengető virtuozitást.  Petrik Andrea egyaránt pazar lúdtalpas
szolgálóként, vagy a fecsegő úriasszony bájolgó pózaiban. A legnagyobb figyelmet érdem-
li a polgármester intézetben tenyésztett nagylánya,  aki szenvtelen kacérsággal cserélge-
ti  háztartási és művészeti tantárgyainak sorrendjét:  Andruskó Marcella  extrémitásával
tündököl,  de mint szobalány, háromszavas szerepéből /"Igenis, Antipovics Zaharjevics"/,
is képes, mesteri elakadásokkal humorforrást alkotni.
A gogoli mondatok talált ékkövekként fénylenek a narrátor  Bálint András  deklamációjá-
ban,  a kötelező olvasmány  mennyei gyönyörűséggé  hatványozódik.  Annyi félresikerült
próbálkozás után, végre egy nagy orosz hitelesen szólalt meg Valló Péter rendezésében.
Sok hamis városi legenda forog most közszájon egy amolyan "fantasztikus társulat"-ról stb., 
ez az előadás adás azonban  valóban egy virágjában pompázó,  kiemelkedően erős csoda-
csapatot mutat.