Mintha egy jó kis független alternatívban volnánk... Zöldmezős díszlet,  Kálmán Eszter ru-
hái különösen  Mészáros Blanka  három alakján feltűnőek,  a szokásos vígjátéki hangoknál
keményebb fogalmazás. A rendező dramatizálása tömör, célratörő:  összefogottságában ki-
váló munka.  Négy színész elég a tucatnyi szerephez és mind a négy pompás karaktereket
vonultat fel.
Lestyán Attila  némaságában is hipererős,  az ő szünetei felérnek egy monológgal,  de az-
tán ha megszólal,  még rátesz egy lapáttal.  Elek Ferenc  a Revizor dölyfös polgármestere,
aki csak a feljebbvalóktól retteg, szűkagyú földbirtokosnőként kapzsi butaságban vegetáló
véglény. Azok a mohón felcsillanó báva szemek: "Zsírszalonnát nem vesz?"...!!!
Vizi Dávid  Csicsikovja éleseszű szélhámos,  nem nagy a vadászterülete, az ég óvjon attól,
hogy egyszer politikusként lássuk viszont.  A tüneményes fiatalságú  Mészáros Blanka,  ki-
nek sugár mosolya bearanyozza életünket, végre meg tudja mutatni remek karakterformá-
ló képességét.  Ostoba tyúk, épp hogy nem kotkodácsol,  kisstílű faluszépe, vagy ridegen
számító főbíró: mindegyik alakítás a lenyűgöző színpadi jelenlét iskolapéldája.
Dankó István  vakmerő vállalkozása üdítő újdonság  az ostoba regény-adaptációk mocsará-
ban, rendezése frappáns, szépen felépített, természetesnek vesszük, hogy mindez mai
borzalmas valóságunkról szól, a végső csattanó még így is bombagól.

A  Bognár Péter  versciklusából készült A rodológia rövid története, az Ódry-n, szintén
Gothár rendezésében bizonyítá a szerző groteszk iránti érzékenységét. Ez a darab-kísér-
lete, számos eredeti megoldása ellenére, még nem elég jó. A rendezés és az egészen ki-
váló színészek még így is sikerre viszik a produkciót.
Kocsis Gergő,  az eléggé nem méltatott karakter-színész  visszafogottságában mérhetet-
lenül erős figurát teremt, Tasnádi Bence kicsit túl sok,  Rujder Vivien  viszont kápráza-
tos!!! Koncentrált, szuggesztív, karizmatikus. Az a láncfűrészes jelenet...!!!
Gothár Péter az abszurd iránti elkötelezettségével, példás ötletességgel állítja színre az
ígéretes szerző művét. A Katona-Kamra  mélyrepüléseihez képest a  Minden kombi  a re-
mény jövőben kondenzált fénypontja.

Már az első pillanatban  valami jólesően bizsergő előérzet:  bársonyos háttér, szalagok, füg-
gönyök, semmi geg, semmi dizájn, semmi mache. A meleg tónusú térben a Vas-utcai gladiá-
torcsapat:  The Lestyán Brothers  készülődik,  a légben kötéltáncos nimfa araszol, az artis-
tákat már  egyedi öltözetük is érdekessé teszi.  Szakács Györgyi  virulens fantáziával alkot
cicomás fehér bohócot,  függőlegesen csíkozott hórihorgast,  harmonikus színfoltokban iz-
mozó erőművészt.
Lassúdad építkező expozíció,  Szacsvay László keserűen diszkrét komikuma,  Ujlaki Dénes
és a papagájjelmezben pöffeszkedő  intrikus, Elek Ferenc szópárbaja, Bezerédi Zoltán Bo-
hócának shakespeare-i szóképekben szikrázó humora. Igen! A nyelv, a textus!!!  Nincs csa-
var, nincs aktualizálás, nincsenek áthallások, értelmezések. "Csak," Csak!!!  az ilyen élveze-
tesen ritkán hallható költői gyönyörűség:  a Várady Szabolcs által megdolgozott Vas István
fordítás megejtő szépségű áradása.  Manapság trágárságokon röhögünk,  - mennyire gazda-
gon lehet sértegetni a szellemesség fegyverével!
Pálos Hanná-nak  már tragikus mélységektől bűvös hangja gyógyhatású, csak az érzelmei va-
kok, el is menekül előle  a királyi szóval kényszerített hetyke vőlegény,  Kovács Lehel. Dél-
ceg hadvezér a firenzei herceg,   Rajkai Zoltán  nyújtó-gyakorlattal verseng a hadba indu-
ló akrobatákkal, akik a darts-röppentyűkkel vívott csatában is derekasan helytállnak. Vége
az első résznek,  tizenhárom éve jó ha kétszer nem távoztunk ilyenkor dicstelenül, - most
felvillanyozva várjuk a folytatást.
A házasság elől menekülő Bertram szíve Firenzében kap halálos sebet, nagyon is megértjük,
a kötéltáncon edzett bokájú  Rujder Vivien lábujjhegyű pipiskedése, játékának ellenállha-
tatlan szuggesztiója mindannyiunkat térdre kényszerít. Anyjával, Szirtes Ági-val libikókán is
bravúrosan egyensúlyoz, még akkor is, amikor a pillekönnyű zarándokcsuhában vőlegényét
kereső  Pálos Hanna  melléjük ugrik.  A pénz beszél, a szerepek cserélődnek,  nem éppen
gyakori az effajta álruhás fogantatás, a végkifejletben perdöntő a gömbölyödő pocak.
Az előadás hősei  a II-os Zsámbéki osztály ifjai,  akik mozgalmas jelenlétükkel éltetik  a vará-
zsos atmoszférát.  Szalagokon függeszkedve  a galád cselszövőt is leleplezik,  a szünet után
pedig  André Rolland  betanításában  egy egész cirkuszi kavalkádot mutatnak be. Lestyán
Attila  hatalmas golyón tipeg,  Martinkovics Máté azt játssza el, hogy neki semmi sem sike-
rül, Vizi Dávid  libikókán piruettezik,  Vilmányi Benett Gábor  világító kendőkkel, mini-libi-
kókán billegve  Kovács Tamás  golyókkal zsonglőrködik.  És egyvégtében játszanak,  szóval,
gesztussal, mimikával rezonálva a cselekményre!
Minden jó, de a vége aztán igazán.  A két fiatal szalagon függve,  keringve, forogva járja a
légben a násztáncot,  ám a mámoros röpködés  csak látszat.  Amikor mindenki párra talál,
még  Bodnár Erika fenséges Roussillon grófnője is  Gyabronka József udvarmesteri karja-
ba szédül, míg a csellel éppen férjet szerző friss ara a fekete köcsögkalapos bájos artista-
fiú csókjaiban talál vigaszt. Mosoly, öröm és mindenütt szerelem...
Mint anno a Vízkereszt, olyan, amilyet akartok,  nemes szépségű, pompás attrakció, igazi
színház a javából.

Félelmetes dramaturgiai érzékével  Pintér Béla most is ütős témával telítette a Parasztope-
ra koncepciójára épülő darabját.  Hitvány, alantas téma, áradó Puccini-áriák röhejes kont-
rasztja a kisvárosi gengszter-elit panoptikumában.
Kéménczy Antal  pompásan kísér egy szál klaviatúráján,  az általa írott recitativók azonban
jellegtelenül unalmasak. Még ez se lenne baj, a híres áriák elviszik a show-t,  csakhogy va-
lakiknek énekelni is kéne. A három hölgy alkalmatlan erre, fél óráig csak bágyadt falzettek,
gyatra imitációk  sorvasztották a lelket.  A korrekt rendezés ellenére  padlón vergődött a
pompás cselekmény.
Ha színészileg nem is, nagyszerű éneklésével  Nagy Ervin  menti a menthetetlent.  Nagyári-
ájában maradéktalanul érvényesül a pintér bélai groteszk, az egyetlen elfogadható jelenet
erejét fokozza  Bezerédi Zoltán  Lauretta áriájával tetézett szédületes játéka.
Bizony kiváló produkció születne ebből a Pintér Béla Társulat,  a Zeneakadémia operaéne-
kes színészeinek, avagy a Színművészeti zenés osztályának előadásában... Kivárjuk.

Ahogy a 90-es évek portugál filmcsemegéjében  a koboldképű cukrász a kamaszlánykák fan-
pelyheit szűri ki a tejfürdő vizéből,  úgy gyűjti az újvidéki borbélymester  klienseinek fésű-
ből kiszálazott szőrmaradványait. A rekvizitumok felcímkézett befőttesüvegekben sorjáznak
a Kossuth Lajos utcai üzlethelységből kialakított műhely polcain. A falon 70-es évekbeli új-
ságok,  a régimódi fodrász-szék előtt, nyírásra várva gubbasztanak a nézők.  Néhányat meg
is borotvál  Bán János, az aranykezű mester, közben végeláthatatlanul monologizál. Tolnai
Ottó műve végigköveti sorsát, a kisszerű élet tragikus tükre a történelmi viharoknak.
A kirakatablakon át be-bekacsint  az utca vonuló népe.  Van aki szakállas arcát nyomja az
üveghez, van, aki csöndesen szemlélődik, legtöbben kíváncsian mosolyognak,  egy külföldi
társaság be is kéredzkedik, borbélyunk könnyed angolsággal invitálja be őket.
Nem szeretnénk a borotvája alá kerülni, együttérzően szemléljük nézőtársunk szappanozá-
sát, amely csak kis epizód a textus fenséges áradásában.
Végeladás: lassan világosodik meg, hogy az utolsó borbély utolsó napjait követjük. Amikor
önmagát is megborotválja,  hogy makulátlanul állhasson az Úr elé,  amikor megsebzi magát
és a ragtapaszt a tükörként szolgáló kirakatüvegre ragasztja,  az elmúlás jeges szele érint
meg.
Hudi László  rendező, az alkotótársaival együtt kialakított, naturális környezetbe helyezi
a stilizált szöveget, hiteles hátteret adva, ám egyben fura kontrasztba ágyazva emblemati-
kus hősét. eredeti látásmódja végre újra gazdagítja színházi életünk kínálatát.
Bán János  felveszi kabátját, magában motyogva felteszi a kalapot,  elindul a semmibe, las-
san elnyeli a sötétség, alakja azonban múlhatatlanul megmarad színházi emlékezetünkben.

Hervasztó kezdés. Olcsó élcelődés  egy imponáló amerikai karrieren,  amely sajnálatos mó-
don a hazai filmgyártás lerombolásába torkollott, - igen halovány előadásban, bornírt vicce-
lődéssel megfejelve: "...és akkor válogathat a legszebb magyar lányok között", ehhez kinek
mi köze?!?
Szerencsére a következő jelenet,  a 4-es metróban állongó,  mobilozó utasokkal telitalálat,
egyből frappánsan adja meg  az előadás alaphangját.  Közérzeti panoptikum, rosszkedvünk
tele, a kilátástalanságból kiutat keresők  frusztrált gyülekezete.  Vízszerelő, csellista, mun-
kanélküli fiatal, ápolónő,orvos.  Az együttes  találó karaktereket jelenít meg kiválóan, akik-
nek külhoni kalandozásait sorsát aztán végig is követjük.
Az USA-beli huszarettben bronxi akcentussal éneklik a Háry Jánost,  Szacsvay László  ked-
vesen invitál:  "Csak az jöjjön Katoná-ba, aki illyet szeret!".  A vetítővásznon  Elek Ferenc
államtitkár győzködi a látszólag lebénult EU-vezetőket,  interjújában pedig sanda érvekkel
bombázza a kormány- és Párt-TV nézőit.
Esetlenek az ápolói jelenetek, azért ma már aligha találkozunk olyan nénivel, aki nem isme-
ri az internetet, azonban kiemelkedően erős Pálos Hanna alakítása. Hasonlóan szuggesztív
Kiss Eszter szuperbölcsészének tolmácskodása a szociális szférában.  Érdektelen a bejegy-
zett élettársi kapcsolat megvalósításának kálváriája és maga az esküvő is,  annál nagyobbat
szól a  Rajkai Zoltán - Takátsy Péter páros briliáns veszekedése.
Óriási érdem, hogy leharcolt színházasdi helyett  napjaink égető problémái kerülnek szín-
padra. A produkció meg sem közelíti a Vörösmarty-sok  Jövőképtelen-jének revelációját,
ám messzebbre vezet  a kinti konfliktusok, kudarcok elemzésével.  Keresztes Tamás  naiv
szerelője szatyorban viszi a repülőgépen fegyvernek minősülő szerszámait, pucéron kerül
fogdába,  végül egy sorstárs,  szerencsétlenségére meleg magyar orvoson vesz elégtételt
méretes pemzlijével. Tasnádi Bence fiatalembere túlértékelt tehetségét egy tropikárium
halembereként teljesíti ki,  valahogy az a sugallat, hogy senkinek sem sikerül. A megoldás
viszont nem lehet  Kiss Judit Ágnes  patetizáló versének gyermek-giccsbe hajló elhangzá-
sa.  Máté Gábor és a névtelen kollektíva mindezzel együtt olyan előadást alkotott, amely
mindvégig leköti a kíváncsi érdeklődést, gondolatokat ébreszt, vitát provokál, így tölti be
maradéktalanul a színház igazi hivatását.

Hol van már a Lángarc brutális natúrája,  a Hideg gyermek delejező abszurdja? De  Marius
von Mayenburg  dramatikus készsége nem fakult,  a helyzet- és karakterkép erőteljes.  A
színpadkép /Kálmán Eszter/, elmozduló plexifalával, nyomott ürességével megfelelő,  a sze-
reposztás ígéretes. Dömötör András pontosan élezi ki a szituációkat, vázolja fel az egymás-
hoz viszonyulások erővonalait, pregnáns váltásokkal gördíti a cselekményt. Nem tudjuk ho-
gyan, nagykamaszunk biblikus transzba esik, nem szektához csapódik, saját olvasatában ér-
telmezi a Könyvet és válik egyre terhesebbé környezete számára.
Takátsy Péter, elfojtott vágyakba görbülő, erotikusan pucsítva guggoló igazgatója, először
felgerjed a bikinis úszólányokról hallva, majd egyre jobban belelovalja magát a büntető fő-
nök szerepébe.  Dankó István  mesterien teremt bicebóca figurát, örömmel fogadja, hogy
végre valaki emberszámba veszi,  vallási fanatizmus helyett  megadó homoerotika éled ben-
ne.  Pálmai Anna  ravaszkásan bakfis,  rémült kitörése kitűnő,  kár, hogy megint  otromba
vetkőzésre kényszerül, ahogy a főhős meztelenkedése is avultan trendi bárgyúság
Színészileg  Tasnádi Bence azonban teljesértékűt nyújt. Vörösödő arccal szónokol, harap-
rapja a testamentumi szövegeket,  szenvedélyes, szélsőséges, kezelhetetlen, ám alakítását
a szigorú arányosság mértéktartásával fogalmazza meg. Súlyt tud adni gesztusainak, hiteles-
séget az őrjöngő túlzásoknak. Képes lenne rá, de nem manipulál, ő tényleg gyógyítani sze-
retne, csak a kudarcot hárítja át másra.  A befejezés erőltetett csavarja,  hogy végül mást
vádolva, hitvány kis hazugságokkal, próbál menekülni, súlyos írói hiba,  engedmény a bármi-
lyen "ending"-re vágyó középszernek. Játszhatatlan, nyugodtan ki lehetne futtatni valamely
több kérdőjeles, nyitott záróképre.
A létezésben megtört anya  fáradt vonásait a nagyszerű  Kiss Eszter  hordozza. Próbál oko-
san megértő, cinkosan baráti lenni,  tehetetlensége kritikus mondatokba éleződik,  ponto-
san olyan, amilyen bármelyikőjünk lenne hasonló "ne adj isten" helyzetekben. A biológiata-
nárnő szerepében  Ónodi Eszter,  harmonikus intellektusának megfelelő, izgalmasan össze-
tett karaktert formál. Szép szavak, együttérzés után, a Bibliába beleásva magát, saját érve-
ivel szembesíti a lánglelkű fanatikust.  Csak azt felejti el, a hit nem hallgat érvekre, talán a
legjobb megoldás ilyen esetben a delikvenst hasonszőrű mániákusok közé helyezni: marják
agyon egymást.
Nem világmegváltó, de tanulságos és mindvégig érdekes előadás, jól illeszkedik a Kamra egy-
re hatásosabb produkcióinak sorába.

Végül is  Thomas Bernhard  monológokat írt színdarab-formában,  láthattuk ezt a Színház-
csináló-ban Sinkó Lászlóval, Kovács Lajos-tól a  Ritter-ben.  Ebben a darabban először két
családtag, a szinte élettárs házvezetőnő, majd az öngyilkos professzor lányának mondatfű-
zéreiben lubickolhatunk.  Szirtes Ági  vasalóval a kézben  zúdítja emlékeit  a szobalányra,
Kiss Eszter annyira megkövült rémülettel néz  a házigazdát elnyelő mélybe, rettegünk, le
ne ugorjon ő is.  A metszően érdes  Pelsőczy Réka  a lehetetlenül elidegenedett családi
állapotokat szinte kéjes iróniával taglalja.
A szélesvásznú játékteret a bécsi Heldenplatz kolonnádja öleli félkörben, a díszlet /Antal
Csaba/ később vacsoraasztallá alakul.  Bagossy László rendezése, nem tehet mást, csak a
félelmetes textusra koncentrál, minden lehetőséget megad szólistái marathoni teljesítmé-
nyéhez.
Thomas Bernhard  szerepében,  hiszen teljes egészében  írói szócsővé válik,  Máté Gábor
triumfál az okosan cinikus, keserűen is mosolygós testvér szerepében. A hisztérikusan gya-
lázkodó mondatokat bölcs rezignációval, izgalmas mimikával,  páratlanul pontos értelmezés-
sel ömleszti ránk, a végtelen áradat egy pillanatig sem veszít gyilkos érdekességéből. Nagy
segítséget jelent, hogy a 70-es évek Ausztriájának szóló  kegyetlen kritika, sajnos, szó sze-
rint érvényes mocsokba süllyedő országunk jelenére. Sőt! Mintha már lejjebb tartanánk...
Grandiózus alakítás, a színészi mesterkéltség teljes hiányával,  közvetlen természetessége,
a bernhardi filippikákkal, védhetetlenül taglózza le a honi állapotokkal nem szívesen szem-
besülő nézőt.
Kár, hogy második részben csupán ismétlődnek a biblikus átkok,  az egész vacsora-kép leg-
feljebb illusztris háttere Robert Schuszter filozófiaprofesszor szarkasztikus kirohanásainak,
húzni kellett volna. A fokozás így elmarad, nincs felfutás a mindent betetőző heldenplatzi
tömegricsajra. A csordanép üvöltése háromszor hangzik fel: egy is elég!  Úgy is egyre erő-
sebben halljuk, utcán, teren, médiában.

Tizenévesek Tavasza! A néma tartomány utcáin diákok, egyetemisták tüntetnek, a színház-
ban is szót kér a tisztatudatú generáció: a Kolibri  Delete-je, a Bárka Harmadik Hullám-a,
a Vörösmartysok Jövőképtelen-je után, a Katona József Színház szárnyai alól egy vadonat-
új alkotócsoport lép elő.
A patinába merevedett intézmény táján  friss szelek fújdogálnak,  nemcsak a szocreál elő-
tér nyit brutálbetonban az utca felé,  a színházszerető diákok is helyet kapnak  egy klub-
ban véleményformáló együttműködésre.
Végh Ildikó  vezetésével a tagok írnak a színház előadásairól, terveikről, a színészekről és
az elvárásaikról.  Egy év után kiderült, kikívánkozik belőlük a vélemény mindennapjainkról,
a közéleti hamis ideológiákról is: magyarságról, magyarságunkról, hazáról és a hazaffyakról.
Egyenként mondják el,  átélten tagolva,  mindenki a saját szavaival.  Dermesztően hiteles,
egyszerűségben támadhatatlan.  Míg a harsmagyar  "legszívesebben szürkemarhának öltöz-
ne", a mi ifjú hazafiainknak és gyönyörű többségben lévő hazalányainknak a magyar nyelv,
a magyar költészet a meghatározó.  "Berzsenyi!, - Ady!,  - József Attila!, - Pilinszky!", röp-
ködnek a szent nevek, de már ott fénylik  Petri György és Parti Nagy Lajos is...
Magyaranya  a több gyereket tervező ásó/kapamenyasszony és az egyedülnevelő,  teljes
önállóságot kedvelő szingli-öntudat is, magyar a vér és magyar a bánat.
Töretlen egységben peregnek a jelenetek, monológtól párbeszéden át a szavalókórusig,
ezer formában tündöklik előttünk a magától értetődő szókimondás lehengerlő ereje.
Hogyan vélekednek rólunk a külföldi fiatalok? "...folyton esznek" - és ezt a magát a sárga
földig lezabáló, rút sybarita vázak gasztrobemutatója érzékelteti is, míg a légben nem ép-
pen hízelgő vélekedések rajzolják meg szellemi elnehezedésünk karakterképét.
Egyedül a több fokozatban gyorsuló,  csizmaveregetős tánc jelent egy kis gyógyírt,  nem
csoda, hogy nem mindenki büszke nemzeti hovatartozására, könnyedén váltana lakhelyet,
hont és életet.
A tizenhat ember telerajzolja a falat vágyaival, gondolataival, a krétarajzok előtt bontako-
zik ki két fiatal félszegen induló, gyönyörűségesen visszafogott, katartikus poézisű jelene-
te. Már rebbenve érintkeznek az ajkak, már a földön hevernek el bágyadt mámorban, mi-
kor dalosajkú fiúk robbannak be.  Háromszólamú slágerzene festi alá az idillt,  ám éles vál-
tással a Himnuszba mennek át: ...a magyar Rómeó és Júlia megadóan emelkedik vigyázzba,
nekik még ez sem sikerül/?!?/.
Névsort írni képtelenség. Nincsenek elsők az egyenlők között, csak egyenlők az összes el-
ső fényes gyülekezetében. Amíg ilyen dolgok születnek, felcsillan a remény, hogy amit mi
már nem tudunk, merünk kimondani,  azt a küszöbön toporgó, érintetlen generáció a ké-
pünkbe vágja. Most már csak csatlakozni kellene. Hangosan.

A színes háttéren  öt hölgy árnyképei váltakoznak,  az öt színésznő fürge egymásutánban
énekli kedves dalait, mondja el szeretett verseit, prózáját.
Borbély Alexandra  egyenes keménységgel interpretálja  Esterházy Csokonai Lili-jét, a
mívesen veretes textus  hatásosan érvényesül  a racionális előadásmódban.  Závada  Pál
Jadvigá-jának gyönyörűséges nyelvezete, fojtott tragikuma is hiteles előadót kap a sugár-
zó aurájú  Pálmai Anna  személyében.   Pálos Hanna  durcás mimikával kérdez  Karafiáth
Orsolya  versében:  "Milyen vagyok az ágyban?",  Máthé Zsolt  magyar szövegével elsöprő
elánnal énekli a "Boum!"-ot.
Nincs cselekmény, nincs konfliktus, nincs darab, a szépen kimunkált miniatűrök, egymást
erősítve, mégis koherens élménnyé állnak össze. Az egyik behozza a széket, a másik a mik-
rofonhoz áll, fények és ruhák váltakoznak,  Fullajtár Andrea rendezésében eleven ritmus-
ban él a színpad.
Mosonyi Alíz Magyar meséit megértő iróniával  Bodnár Erika  vezeti elő, villoni mélysége-
ket jár be  Balla Zsófia  Vén fegyvermesterné balladájában,  Nemes Nagy Ágnes fohászos
Imáját pedig olyan fájdalmas átérzéssel mondja,  elakad a lélegzet, csak szívjuk magunkba
a sorok áhítatos zenéjét.
Sennyei Vera után elénekelni kihívó kockázat: az  "Isten veled Budapest, Te édes"  azon-
ban egészen más regiszterben, az elveszett múlt frivol szépségét, az igazán polgári létezés
kifinomult értékeit, az ifjúság tünékeny báját siratva szólal meg.
Valóságunk kegyetlen ridegségével  Tóth Krisztina  novellájában szembesülünk.  "A vonat
száll. Áll a táj. Látomás.Tolatás. Hazám, Hazám állomás!" - írja címadó "Áll a bál" versében
Máthé Zsolt,  Fullajtár Andrea  előadásában  ebben a világvégi, hétköznapi borzalomban
éljük át a szellemi sötétség megalázó rettenetét.
Ám a végén, Ő áll előttünk sudár kontraposztban, a gyengéd vízszintesben, virágszálként
arcához oldalról tartott mikrofon látni engedi varázsos mimikáját:  tökéletes akcentussal
énekel franciául :"J'attends"...  Minden versszak más, minden frázis új meg új színben ra-
gyog fel, szélesen szárnyalnak az ívelt legátók: a muzikalitás maradandó csodája.
Mennyi formája van a színpadi létezésnek...  S mennyire jó egy ilyen  különös, elragadó,
valós élményt adó nóvumot látni és átélni!

Bóvliországról csak /nagy/operettet lehet írni,  Vinnai András eszement öleteit a rendező
szikár dramaturgiával fegyelmezi meg, így az ötlet-tűzijáték és a sziporkázó dialógusok mara-
déktalanul érvényesülnek. Revizorra nem telik nekünk,  kormánybiztos érkezik a festett va-
lóságba:  Ötvös András  pazar énekléssel mutatja meg  a  Kákonyi Árpád-Matkó Tamás tan-
dem zeneszerzői és  Máthé Zsolt  dalszövegírói erényeit.  A nélkülözhetetlen szubrett-tán-
coskomikus pár is megjelenik,  Pálmai Anna vulkánikus lendülettel, hasító temperamentum-
mal adja a tűzről pattant néptánc-oktatót,  Tasnádi Bence  pengeéles komikuma,  villám-lá-
ba, metsző orgánuma egyből beindítja nevetőizmainkat. Beóvakodnak a közmunkások, nem
sejthetjük még,  hogy később a társadalmi ranglétra felső fokain is bizonyíthatják karakter-
formáló képességeiket,  parancsnokuk a nyalka kuruc  Rajkai Zoltán,  aki lehengerlő alakí-
tásában a faluvégi mindenható frappáns karikatúráját rajzolja meg. A patak partján nem fe-
hér ümögjeit mossa  a hajdani szerelem szenvedő tárgya,  Ónodi Eszter virágot szed, hogy
jusson azért valami dekoráció az ünnepségre szánt korona-makettre. Nagyot üt a konflikt:
a helybeli oligarcha nem adja erre dísznövényeit, így a pályázati cél bebukik...
A koreográfia is csúcsra jár,  Katona Gábor  a népies elemektől  a jazztáncig remekel,  in-
venciójából ősmagyar botpárbajra is futja.
Kovács Dániel  "Az élet álom"-ban nagyra értékelt rendezői erényeit most is bizonyítja: ará-
nyosság, ötletesség, kristályszerkezet, - a tempó szédület, a színészvezetés termékeny. Há-
rom muzsikus tökéletes illúziót keltve kíséri a dalokat, slágeres, operettes, népszínművi re-
miniszcenciák, támadhatatlan stílusérzékkel, autentikus kreativitással.  Van, hogy csak pár
sor erejéig fakad dalra az indulat, még operai álrecitativóval is találkozunk. Kákonyi Árpád
és  Matkó Tamás  munkáját csak szuperlatívuszokkal jellemezhetjük,  a megszólaltatás szín-
vonala pedig alaposan felülüti a kőszínházi szokványt. Az a többszólamú finálé...!!!
Szünet után felcserélődnek  a néposztályok,  Pálmai Anna  kukázóként szorgosan gyűjti a
szemetet, ki más lehetne partnere, mint a - sajnos csak színpadi körülmények között lefo-
kozható - kormánybiztos, a báva bunkóvá visszaalakuló káprázatos bonviván:  Ötvös András.
Bodnár Erika  polgármester asszonyként  tér vissza,  Borbély Alexandra,  a cigánykamasz
hatásos figurájából vált Megasztár babérokra törő playback-cicussá, csak  Kocsis Gergely
marad botladozó mamlasz, aki anyai láncain kívül még az ártatlanságát is elveszítheti.
Elek Ferenc  basszusa nagyúri felhangokat kap, gonosz intrikusként áll bosszút a szerelmi
elutasításért, ám a politikával szemben alulmarad,  néhány SMS, néhány erélyes szó és az
elektronikus deus ex machina, az élő mobil-kapcsolat közli a törvényes megoldást.
Kaposvári modell Tunyádon: a nagymama nézheti egy az egyben,  mi meg kiélvezhetjük az
idézőjeles játékmód virtuozitását, az elsőgenerációs nagycsalád sem fog összeveszni a bra-
vúros produkció három felvonásos gyönyörűsége után.
Az évad harmadik nagy dobása a  Kamrában,  de biztos, hogy rövidesen átkerül a  Katona
nagyszínpadára, ott is javulni kell a statisztikának...

Az egyszemélyes előadó-estek Achilles-sarka a konfliktushiány. Élettörténet, novella, vers-
kollázs: nehezen fenntartható feszültség, epika monodráma helyett. Szabó Lőrinc szerelmi
háromszöge azonban önmagában sűríti a kiélezett szituációt, a barátság, a vágy, a gyűlölet
villámai szikráznak a  Klára- Bözsi - Lőrinc csúcsok között.
Kiss Eszter,  akit oly hosszú éveken át hiányoltunk,  csalhatatlan érzékkel válogat az írásos
emlékek között,  a naplók, egymáshoz írott levelek részletei és néhány csodálatos vers al-
kotja a textust, amely változatos eszközökkel, gazdag fantáziával realizálódik.
A két nő személyiségét csupán cipőcserékkel választja el, Mikes Klára komorsága, Erzsébet
heves életkedve azonban teljes átlényegüléssel válik hitelessé.  Van parókaváltás, saját fri-
zura is, de az igazi szuggesztivitást a hanghordozás és a mimika sokszínűsége biztosítja.
Hason fekszik a kanapén, kalimpáló lábaival csábtáncot lejt,  mint André Kertész modellje
a híres fotón, csupasz tekintettel mérlegeli az öngyilkosság esélyeit, a két női lélek mint-
ha egyetlen szeretett lény skizoid kettőzése lenne.
A huszonöt éves kapcsolatrendszer eseményei  az idősíkok közti  merész ugrásokkal tárul-
nak elénk,  az elválasztó vizuális elemek és a színészi játék karizmatikus ereje révén mégis
mindig tökéletesen követhető minden.
A költőt egy Harry Potterre emlékeztető kedves bábfigura jeleníti meg, fejét forgatja, bó-
logat,  egyetérteni és felháborodni is képes,  testét az aktrisse izgalmas pózokba animálja.
Piéta-korpuszként fekszik az anyaölben, erotikus kötődéseket jelez, táncol és mereng, in-
kább szeretni való, mint különc lényként.
Szabó Lőrinc hangját kongeniális átéléssel  Máté Gábor artikulálja, vitatkozik, felesel, meg-
erősít vagy kontrasztál, a szerelmes verssorok pedig  ábrándos fényben lebegnek a poézis
suttogásában.
Hullám és gumikötél: a szenvedély óceánja és az örökké visszahúzó összetartozás?  Érteni
nem kell a címet,  a percnyi momentumokból összeálló kép  sűrűszövésű gobelinné telje-
sedik: ellentmondásos, kusza, érthetetlen és emberi. Mindannyiunkkal történik, csak mi
nem hagyunk magunk után ilyen érzékletes nyomokat.
Kiss Eszter  alkotómunkája,  színpadi létezésének karizmatikus ereje  a hazai monodrámák
legjobbjai mellé helyezi a darabot,  általános érvényű élménnyé emelve  egy költő primér
életének érzelmi gubancait.

Egy padban ülnek zsidók és lengyelek, Pilsudski köztársaságában nincs állami antiszemitiz-
mus, halála után elég azonban néhány év és a német megszállás: a legyőzöttek hitvány al-
janépe sajátkezűleg végez  a gyűlölt kisebbséggel.  Míg nálunk a törvényes államrend, ott
a kollaboráns csőcselék teljesíti a hitleri parancsot.
Az idillikus osztályban is akad bő egyharmad náci-bérenc. Bán János a szovjetek alatt be-
súgóvá,  majd náciból  vörös lengyellé színváltó férget jeleníti meg,  a szélsőségeket pél-
dás arányérzékkel játszva. Gyilkosságban, rablásban, erőszakban versengő társait Takátsy
Péter és Szacsvay László  a sodródó gonoszság  tömegembereiként állítja elénk.  Utóbbi
legalább hányingerrel küszködve vesz részt a szörnyűségekben,  nem csoda, hogy a végén
pap is lesz belőle...  Ellenpólusuk  sem sokkal különb,  az ávóssá avanzsáló  Rajkai Zoltán,
aki széles spektrumú jellemrajzában a nők bálványa gimnazistából, rejtőzködő ellenállóból.
hetyke verőlegényből szemünk láttára pusztul az alkoholba.
A tökéletesen összehangolt együttesben nagyszerűen állnak helyt  a színiegyetemi hallga-
tók,  Pálos Hanna  még a valóság abszurditását is hitelesíteni képes: hárman erőszakolták
meg, ő mégis  "olyan gyönyört érzett, mint még soha",  Dénes Viktor  pedig a szovjet fil-
meket propagáló heves monológjában mutat átütő kvalitásokat.
Tadeusz Slobodzianek  rövid jelenetekből épülő,  szuggesztív erejű darabja, mely bátor
témájával,  tabudöntögető hozzáállásával,  feszes dialógusaival messze kiemelkedik a mon-
danivalóval bíró kortárs színművek sorából,  Máté Gábor rendezésében ritkán látott szin-
ten realizálódik. Két iskolapad, a legkülönfélébb tárgyakat megjelenítő tanszerek, iskolai
egyenruhát a hétköznapi viselettel kombináló jelmeztár, keményen ritmizált tempó, egy-
séges játékstílus. A borzalmak csak szóban vannak elbeszélve,  így is nehezen elviselhető-
ek, egyébként a stilizáltság és néha a humor is  találékony ellenpontként funkcionál. Az
igazság ritka pillanatában  Ujlaki Dénes, a zsidólányt házassággal megmentő "igaz lengyel:
egy hősi gesztus után  a megalázó férji viselkedés...",  vesszőparipán mókásan ügetve kö-
zelíti meg a feleségét elhurcoló volt osztálytársat és két szisszenő lövéssel végez vele.
A cselekménybe ékelődő kórusok jótékonyan enyhítik a rémtettek letaglózó hatását, ma-
gyar, lengyel népdalok, szovjet csasztuskák, korabeli slágerek szólnak szellemes szövegek-
kel.  Sáry László  zenei munkássága nyomán  mindenki kiválóan énekel,  ahogy a lengyel,
zsidó és német kifejezések is autentikus ízekkel szólalnak meg.
De ki marad egyáltalán életben, ki marad  ember ebben a kelet-európai kataklizmában? A
kikeresztelkedés ellenére is csak a vakszerencse által megmenekülő lányt, aki  elégtétel-
ként börtönbe küldheti  a gyilkosokat,  Bodnár Erika  kimunkált finomsággal személyesíti
meg, a férjét megmérgező, szerelmét viszont megmentő  Pelsőczy Réka  az USA-ból haza-
térve dollárokkal érvényesíti rövid úton szerzett civilizációs fölényét.
Jó tíz éve,  a legrosszabb poéncsattogtató ripacsériából került a színházba, ám szerepek
hosszú során át szervült az együttesbe,- most az előadás elementáris élményét kivételes
alakítással tetézi.  Haumann Péter, az Amerikába emigrált osztálytárs,  már szelíden dek-
lamált leveleivel meghitt pillanatokat szerez a tébolyult tombolásban,  majd két monológ-
ját írja be a színházi emlékezet felejthetetlen lapjaira. Felsorolja meggyilkolt rokonságát,
nagyszülők, szülők, testvérek, unokaöccsök és húgok név szerint,  vérfagyasztó regiszter,
- majd az utolsó, mindent békévé oldó jelenetben,  ugyanígy mondja el az azóta születet-
tek biblikus sorát, a bölcs optimizmus ki nem hunyó mosolyával.
Máté Gábor és a társulat fantasztikus kisugárzású produkciója  elrémít, lenyűgöz, gondol-
kodásra kényszerít. Mikor fogunk mi szembenézni a negyvenes évek népirtásba fajuló ese-
ményeivel?  A hallgató többség,  a kárörvendők és haszonlesők, az elorzott javak állami és
civil kisajátítóinak, a közvetett és közvetlen gyilkosoknak történetével?  Ideje lenn megír-
ni a "mi osztályunk"-at is...
Repülőrajttal robbantott a megújuló  Katona József Színház  az őszi idényben, bízunk ab-
ban, hogy ez az előadás egy újabb nagy korszak nyitánya lesz.

A trendi "ülős"-darabokban a szálak a tragikus végkifejletben futnak össze, de itt előre tu-
dunk mindent, emlékezve a moszkvai színházban történt terror-cselekményre, mikor negy-
ven gerilla 700 nézőt ejtett túszul.  Ott ülünk a vörös zsöllyékben, szemben velünk két né-
ző és egy "fekete özvegy": csecsen fiatalasszony, aki gránátokkal övezve, férje halálát jött
megbosszulni. Fagyott arc, kutató pillantások a fekete kapucni alól, a fanatikus elszántság
csak a vezérek gyáva menekülését látva bizonytalanodik el. Látja a nagymamát az unokával,
később a másik szereplőt, az orvosnőt is,  néhányszavas beszélgetésük szövi szorosabbra a
rejtett kapcsolati hálót.  Pálmai Anna  alkatában és az átélésben tökéletesen megfelel, a
személyiség mélyrétegei azonban inkább csak a képzeletünkben rajzolódnak ki.
Bodnár Erika  bábuskája férjjel, unokával várja a kommersz-musical csodáját, sokáig a ter-
roristákat is beépített szereplőknek véli. Ösztönösen védelmére kel a veszélybe került em-
bernek, értetlen aggodalommal figyeli az eseményeket,  a hétköznapi polgár alkalmazkodó
türelmével próbál túlélni: árnyalt, részletgazdag, szépen kimunkált alakítás.
Forgács Péter pontos tempóban ütközteti a párhuzamos monológokat, nem enged a felszí-
nes izgalomkeltés csábításának, bölcs belátással mindent rábíz a rettenetes történet valós
erejére.  Látjuk a fegyveres behatolókat, érezzük a félelem szorítását, megértjük, miért is
torkollt  ilyen szörnyűségbe a vége, - nincs az az illusztráció,  mely versenyezhetne a ben-
sőnkből előhívott képekkel...
Intelligens, kemény, következetes,  mégis tetőtől talpig igazi nő, empatikus orvos, szerető
anya:  Fullajtár Andrea  színészi arzenáljának teljes fegyverzetében, ezernyi apró elemből
épiti fel sokoldalú karakterét. Nagyon okosan viselkedik a szélsőséges helyzetben, felhábo-
rodását is csupán belső monológjának heves kitörésében érzékeljük, külsőleg fegyelmezet-
ten, az indulatok széles skáláján játszik intenzív szuggesztivitással.  Hangjának személyessé-
ge magában elég a tökéletes hitelességhez,  ám egész lényének sugárzása meghatványozza
azt.  A menekülőben felismeri a terrorista-lányt, de titkon reméljük, nem ő adja fel.
Mert a nagymama azt mondja,  családját vesztve ő is elmenne öngyilkos merénylőnek, - de
mi szeretnénk hinni, nem ez a megoldás...

Szolid semmiség, képeskönyv dráma helyett. Ajánlani nem tudjuk, csak azért beszélünk ró-
la, mert feltétlenül említést érdemel:  Ötvös András a köbön.

Sokkal többet kaptunk egy szimpla felolvasó-színháznál! Adva van a kor leghíresebb színész-
nője,  a rettegés két korszaka,  a kettős gyilkosság rejtélye és egy fantasztikus színésznő,
aki még felolvasva is drámai izgalmakat tud kelteni. De hát nem is olvas: játszik, mozog, vib-
rál és él, teljes valóságosságában testesíti meg az élet-tragédia hősnőjét.
Darvasi László  akkurátusan felépített jelenetben taglalja a színházi hétköznapok és az ül-
döztetés éveinek eseményeit,  textusa érzékletes,  otthonosan forgolódik a theátrumi kö-
zegben, frappáns epizódokban találó karaktereket jelenít meg.
A végveszély Fekete Angyala,  Kun páter alakjában  Rajkai Zoltán  rajzolja meg a fanatikus
gyűlölet elvetemült figuráját,  Bodnár Erika a börtönigazgató-jelenetben kápráztat el kifi-
nomult jellemábrázolásának gazdagságával. Mint öltöztetőnő-szobalány,  Pálos Hanna hite-
les átéléssel,  pompás mimikával játszik,  Pelsőczy Réka  egyszerűségében is árnyalt az ül-
dözött barátnő szűkszavú szerepében.
Máté Gábor  narrátorral, fényváltásokkal tagolja a cselekményt, ökonomikus gesztusokkal
teremti meg  az egyre fojtogatóbb atmoszférát.  Egy asztal, néhány szék elég a helyszínek
jelzésére, a szituációk kidolgozása is hosszabb időbeli ráfordítást sejtet,  mint amennyi va-
lóban a rendelkezésre állt.
Lengyel Ferenc  partnerként böcsülettel helytáll,  a befejezés esetlegességéről  nem te-
het:  a tragikus vég motivációját  nem sikerült íróilag kialakítani.  Dr.Germán a vezetői kar-
rier előszobájában,  Gizi sem félhetett ennyire  az öregségtől,  hiszen matrónaként a hat-
vanas évek nagyasszony lett volna,  csak a halálos betegség felismerése vezethette az or-
vosprofesszort a kettős eutanáziához, ez azonban az egyébként poétikus záróképből nem
derül ki. / Természetesen a bugyuta vetkőztetést ki kell hagyni!/.
Fullajtár Andrea  a nagy előd szintjén játssza az élet-halál kérdéseivel szembesülő drámai
hősnőt,  mosolya, dikciója,  varázsos dikciója,  sugárzó lénye ebben a negyedkész állapot-
ban is  valós élménnyé emeli a produkciót,  muszáj találkozni alakításával majdand egy tel-
jes színházi előadásban is!

Elkezdik felolvasni a 30-as évek híreit, eléggé a korabeli Belvárosi Színház modorában. Bár-
mennyire is érdekes Meller Rózsi sztorija, még Karinthy paródiája sem jön át. A fantaszti-
kus tehetségű hölgyről, aki kémiában, színházban és a magánéletben is eredetit alkotott,
az utolsó szó jogán csak  Bodnár Erika  árul el pozitívumokat. Kérődzünk az "idegen ötlet-
ből" írott darab  plágium-vádján,  mikor Szentpéterváron évszázados városi legenda szól a
nemlétező katonatisztről, Gogolnál, Dosztojevszkijnél is felbukkan, Prokofjev Tetik hadna-
gyáról nem is beszélve. A korát messze megelőző PR-zseni vizsgálóbírói kihallgatása minden
bizonnyal izgalmas lenne  kedvezőbb szereposztásban.  A rengeteget fejlődött, gördüléke-
nyen artikuláló, lenyűgöző színpadi szépségű   Pálmai Anna helyett, oldalankénti váltások-
kal, talán inkább Kiss Eszter-t és  Pelsőczy Réká-t kellett volna mozgósítani. Akkor a tény-
leges ziláltság, lelki káosz, őrület, avagy a sokkal valószínűbb, zseniális szerepjátszás jelent
volna meg előttünk.
Maradéktalan örömöt jelentett,  a mindössze másfél éves színiegyetemisták Irja hadnagya.
Zsótér Sándor  osztályvezetői rendezésében ízelítőt kaptunk  az egyenes beszéd, a belső
hitelességtől fűtött  direkt deklamáció korszerűbb stílusából. Kimódolt figurák, mütyűrök-
be aprózott portrék, poénra hegyezett mimika helyett, saját színészi jogon, emberek szó-
laltak meg, átütő erővel tolmácsolva  a szöveg értelmét.  Thalheimer, Nekrosius, Vasziljev
szelleme lebben át a légen,  az ifjú növendékek máris úgy játszottak, ahogy ebben a szín-
házban is már régen kéne. A Katona József Színház "ornamens epiteton"-ja, a hullámpapír,
tekerhető függönysor gyanánt szolgált  meggyőző díszletként,  egy ruhaakasztó keret pe-
dig akrobatikus monologizálásra nyújtott lehetőséget.  Biztos,  hogy az  Irja  Bárdos Artúr
modorában is sikert aratna, de így a korszerű színjátszás, szó szerinti iskolapéldájává emel-
kedett.

Nagy íróink a drámaírásban nem jeleskednek, műveik gyönyörűséges textusok kevés színpa-
di alkalmassággal,  nincsenek szituációk,  konfliktusok,  legfeljebb karakterek.  Ki kell talál-
ni hozzájuk a színházat... Dömötör András-nak, aki példás bátorsággal vetette magát Nádas
Péter mélyvizébe, 3/5-ös arányban ez sikerült is (és ez ugye majd' két/harmad...)
A hiányt javarészt a személyi alkalmatlanságokból fakad.  Itt nem lehet pszichologizálni, mü-
tyűrkézni,  molyolni és poéntírozni:  egyenes keménységgel  nyomni kell a szöveget arcból
arcba, de áriázás és préselés nélkül.  Ahogy a németek csinálják /Faust!/, ahogy a Buland-
rában mívelik, nem is beszélve az utolérhetetlen orosz- és litvánokról.  Ebben a felállásban
Szacsvay László  tudja ezt,  minden szótagja célba talál,  miközben érzékletes cezúrákkal,
leheletnyi gesztusokkal szavakon túli közlésekre is képes.  Kovács Lehel érzelmi fűtöttség-
gel telíti monológját,  Pelsőczy Réka  vehemens erővel teremt kitöréséhez figurát. Kovács
Gergely szikrázó gyorsasággal csiholja életre mondatait,  Pálos Hanna bravúros monológjá-
ban a nézőtéri dolgozók elfojtott sérelmei sisteregnek,  Rajkai Zoltán  deklamációja muzi-
kális árnyalatokkal telíti a narratív mondanivalót.
Ha minden így lenne, bízvást jobban megszólalna a darab, de a horizontális színpadi látvány
mindenképpen leköti figyelmünket.  Szürke ajtónyílások,  a Léthe vizén ringatózó gumiladi--
kok, balra az Alvilág, jobbra a Büfé.  Horgas Péter díszletében élénk mozgással cikáznak az
aktorok,  vagy éppenséggel hosszú percekig relaxálnak  a rugalmas csolnakok ölében.  Szi-
rének hangja száll  a hullámok felett:  slágerkék, motetták,  Sáry László és Zombola Péter
adjusztálásában. Kicsit sok is,  három lány is elég lenne, a blues nélkül, úgyis csaknem min-
dent visz a szólóban is remeklő  Gál Gabriella. Jut azért szépen formált dallam a megkerül-
hetetlen  Huzella Júliá-nak is,  aki fehér gyolcsban függeszkedve, a "kötélen a Niagara fö-
lött" lógatott változatában csillogtatja akrobatikus erényeit.
A mindvégig érdekfeszítő produkció bizonyítja,  hogy ezen az úton kell járni:  ha a Katona
komolyan gondolja, hogy a fiatal és az értő közönséget szeretné visszahódítani, a Dömötör-
Kovács Dániel-Göttinger generációra kell építenie.

Áldozatkaszkadőr címmel, három éve láthattuk a  Presznyakov fivérek darabjából készült
filmet, a kivételes tehetségű Kirill Szerebrennyikov rendezésében, többen észlelték, hogy
a főhős úgy néz ki,  mint a  FeHér ElepHánt  kölyök/elefánt/ korában...  Bánki Gergely vi-
szont egy felnőtté nem érett Tiszavirág, aki harmincévesen is kegyetlen kamasszemmel, ri-
deg logikával kérdőjelezi meg az életet. A filmbeli Válja, a mimózalelkű  Jurij Csursin maga
volt a nyílt sebként lüktető, csalódott fájdalom, a mi főszereplőnk mereven tébláboló logi-
kai gépezet, akit még extrém foglalkozásának szélsőségei sem zökkentenek ki az örök taga-
dás nihiljéből.
Vajdai Vilmos rendezése  már az első pillanatban csatát nyer:  a színről kiviszik/!/ a kevés-
ke bútort (micsoda felütés!!!), bekerül egy ágy,  a szendergőnek rémálomban jelenik meg
a hamleti apa-szellem, aki ultraibolya derengésben, bosszúra tüzelő szavakkal tűnik el...
Több gyilkosság helyszíni szemléjén veszünk részt,  az áldozatot mindig  a metsző élességű
Bánki Gergely játssza,  míg a civilebb szereplők eredeti figurái a rendező élesszemű válasz-
tásait dicsérik.  Janklovics Péter ártalmatlan kisember,  de elfojtott dühe váratlan tettre
sarkallja, Igor Lazin addig úszkál a reménykedő tagadásban, míg maga böki ki a beismerést,
Schönberger Ádám vigyori ordítása joggal váltja ki az elfásult főnyomozó haragját: Lengyel
Ferenc, az addigi, inkább groteszk keménykedés után, elementáris hitelességű kitörésben
ítéli el az ifjabb menedzser-nemzedék hitványságát. A rendező érdeme, hogy alakítását ed-
dig nem látott új színek gazdagítják, ahogy  a nagyszerű  Terhes Sándor  is csúcsformában
abszolválja mementóként állandóan visszatérő figuráját.
A szédületes aszex-jelenetben Gera Marina gusztusos gesztusai dominálnak, a családi élet-
szférában Csoma Judit, mint értetlen anya és vérnősző némber hasitóan erőteljes,  a cse-
renadrág-követelő uszoda-pecér delirálás is velőtrázó, - Tamási Zoltán majszoló muzsikból
és a némafilmek gonosz intrikusából gyúrt proli Claudius-a páratlan telitalálat. A rendésze-
ti szerveket  Szabó Simon  brutális bunkója és a fürge mimikájú  kamera-woman, a policáj-
keccsel csábító  Gergely Katalin  erősíti.
Az utolsó bűnügyi színen aztán igazi zenés pantomim is kápráztat:  Tabeira Iván  többszöri
mellőztetés után  végre megcsillogtathatja harcművészetét,  a tájszólásával lelepleződő ál-
gésa, a lenyűgöző szuggesztiójú  Huzella Júlia kimonós ritmusokra tombolhat, amely a tel-
jes bűnözői-nyomozói közösséget féktelen vitus-táncba sodorja.
Ezután már csak a shakespeare-i vég jöhet, a hullahegyeket újabb, beugró kaszkadőrök je-
lenítik meg, a fehér tengerésztiszti egyenruhában pompázó Terhes Sándor szólójával ismét-
lődő hullámokban árad  a fergetegessé gyorsuló Kálinka, - grandiózus fináléként koronázva
meg  Vajdai Vilmos és társulatának remeklését,  amely máris az idei  Év Legjobbjai  között
követel helyet magának.

Tersánszky Józsi Jenő ugyan cimbalomra cseréli  kedvenc gitárját, de pajkos szelleme ott
kísért a zamatos nyelvi fordulatokban. A kurta kocsmában  Rajkai Zoltán  villog a fizetésna-
pi duhajkodásban, fantasztikus pantomimben pipiskedő cigányok kísérik danáját, Keresztes
Tamás és Kovács Lehel  hangszer nélkül,  gesztusokkal, mimikával teszik látható a zenét. A
stilizáltság szikrázó poénokban robban a szürnaturális  Szacsvay László  játékában, a nyitó-
jelenet rendezői-koreográfusi /Takátsy Péter/ remeklés.
A Molotov-koktél nem a szovjet harckocsik páncélján,  hanem a mai ellenség, a cigánypor-
táján lobban be,  menekülés a hóban, lövés dördül,  egy ártatlan ember esik össze holtan.
Ravatalozása röhejbe fullad:  megbocsáthatatlan ízlésficammal,  a siratás gyásza börleszkbe
vált. Gyomrunkba szorul a nevetés, a legrosszabb népszínművi cigány-közhelyek tobzódnak,
elmenne ez egy fricskázó paródiában,  de hát itt mégis egy Rasszista Gyilkosságról van szó!
Nem hisszük el,  hogy  Grecsó Krisztián és Máté Gábor  ilyesmit elkövethet,  bénultan sza-
lasztjuk el az azonnali távozás lehetőségét, - szerencsére: újabb meglepetés következik.
Miután a ravatalon asszonyát hegedűszó ritmusára gyakó Dani prímást  végre kiviszi a forgó-
színpad, az immáron mai kocsmában egy bűnügyi nyomozás részesei leszünk.  A helybeliek,
élükön a tűzoltóság és a rendőrség közegeivel, igyekeznek eltussolni az egészet, amiben a
sértettek, archaikus viselkedésükkel jócskán besegítenek. Mindenkinek igaza van! A romák
mindent ellopnak,  hangosak, agresszívek és még egy tetemet sem tudnak tisztességgel öl-
ben végigvinni a cigánysoron... Simon Zoltán  kisrendőre alkalmazkodó és korrupt,  Ujlaki
Dénes vendéglője csak "magyarok"-nak nyitott,   Bán János alkoholista orvosa egy fél kupi-
cával megvehető.  Fekete Ernő  gondosan felépített alakításában rajzolja meg  a nyomozó
karakterképét, két dühroham között  pontosan érzékeli az igazságot,  amelynek nem akar,
nem tud érvényt szerezni.  De hát más a valóság Tiszabőn és más a törvény Budapesten...
Teljes színészi fegyverzetben lép végre újra színpadra  Kiss Eszter, a rózsadombi újságíró-
nő nagyszerűen formált figurájában hitelesen érzékelteti ezt a különbséget.  Az együttes
félelmetes tökéletességgel jeleníti meg  az ellentmondásokban bővelkedő darabot, külön
ki kell emelnünk  Keresztes Tamás  követhetetlenül zseniális játékát.
Sértő! Színigaz! Szörnyű! Pompás! Embertelen! Vicces! Botrányos! - Igen!!! Olyan, mint az
egész roma-kérdés, amelyről vagy hallgatunk, vagy fröcsögünk.  Máté Gábor  színháza vég-
re mai,  bátor és merész,  megkavarja az elhallgatás pocsolyáját,  muszáj szembenéznünk,
muszáj vitatkoznunk, - ha csak ennyir ér el, akkor is megkerülhetetlen!
(- és végre a Katonáról is írhatunk...)

Végre friss gyümölcs a Kamra aszalványos polcain:  Kovács Dániel, aki már bizonyított Zsám-
békon  Goldoni Terecské-jével, egészséges hozzáállással,  lendületes invencióval álmodta a
színre Calderon híres darabját.  A díszlet is az ő munkája, a hangsúlyozottan szürke tónusú,
szikár geometriájú minimál-térben, két pokrócból formált dombocska mellett, legfeljebb az
időnként csipogó színes madárkák képviselik a meseszerűséget.  Sokkal többről van ugyanis
szó: a valós és az esetleg csak álmodott, elképzelt világ veszélyes egybeeséséről, amely éle-
tünket is sokszor keseríti-édesíti. Milorad Pavic  Kazár szótárán kívül, kevés mű kalandozott
el ennyire merészen  a szubjektív észlelés útvesztőiben,  a rendezés azonban megtalálja az
egyensúlyt a szöveg finom fordulatai és a nyersen stilizált cselekmény között.
Az /elég/ bölcs király és a /nem elég/ ármányos trónörökös megformálása nélkülözi a lélek-
tani kidolgozottságot,  Lengyel Ferenc és Takátsy Péter így csak személyiségükkel vannak
jelen, Mészáros Bélá-nak legalább egy félbemaradtsága ellenére hatásos halál-songra futja.
Sokszínű,  mélyen emberi  Elek Ferenc apa-udvaronca,  alakításában érvényesül legjobban
a darabot átszövő dilemmák  tragikus kiélezettsége.  Pelsőczy Réka  következetes kemény-
sége, merev figyelme kitűnően jelenít meg egy furcsa karaktert,  míg  Keresztes Tamás ko-
nok racionalitása, kataton lelketlensége  lehetetlenné teszi a fájdalmas együttérzést. Nem
lenne jogos Ryszard Czieslak felejthetetlen figurájára hivatkozni  Grotowski remeklésében,
de ez a szerep gazdagabb érzelemvilágú, sebezhetőbb alkatot kívánt volna.
A rendezés erényei közé tartozik az egyenletes tempó,  a gesztusnyelv míves használata, a
jelzésértékű térbeliség megkomponálása. A végkifejlet csatájában pregnáns ötlet a dobok-
kal célba ütött golyózápor,  amely hangban, látványban parodizálta  a királydrámák kard-ki-
kard ütközeteit.
A vasmarkú  Kovács Dániel, még egyetemi hallgatóként,  acélos elánnal debütált a vérfrissí-
tésre áhítozó kőszínházban is, megújulást és reményteli folytatást ígérve.

Üvegbörtönbe zárta magát, egyetlen lendülettel a táncvilág csúcsára ugrott, azóta ontja
a mindig érdekes opuszokat, akárhova áll, ott a középpont..., - de honnan jött ez a meg-
foghatatlan csodalény, ki ez a lány?   Másfél évtized múltán megszületett  Bozsik Yvette
"Igy jöttem"-je,  de a kíméletlen múltba nézés  saját gyermekkorunk elfojtott traumáit is
előhívja.  Minden családi tűzfészekben találunk  alkoholistát, pedofilt, hisztérikát, lúzert.
De mindannyian emlékszünk arra az egy-két emberre, aki élő példaként meghatározta ké-
sőbbi választásainkat, még ha nem is merjük  ennyire következetesen feltárni előéletünk
mozzanatait.. A színpadon biztos kézzel rajzolt, erőteljes figurák elevenednek meg, meg-
személyesítőik kivétel nélkül plasztikusan jelenítik meg őket. Színész és táncos egyenran-
gúan mozog és játszik, a pantomim, a gesztusnyelv, a mimika és a tánc eszközeivel építve
fel az emlékképeket. Színészi-rendezői telitalálat  Tallós Andrea glamouros szépasszonya,
Czakó Klára mindannyiunk főzőcskéző Nagymamija,  Mészáros Béla karakterábrázoló moz-
gás-készségét bizonyítja. A korabeli tangós-csacsasás slágerek  nemcsak a történelmi hát-
teret színesítik, élő adásban meg is szólalnak  a hatásosan éneklő színészek által. A komor
szerető  Keresztes Tamás mácsós keménységgel, Szacsvay László utánozhatatlan szvinges
fílinggel énekel,  Rajkai Zoltán  maga a francia charme és elegancia. Vati Tamás  több iz-
galmas karaktert is hoz, Fülöp Tímea, Vivien Ingrams és az ellenállhatatlan személyiségű
Krausz Alíz a kiutat jelentő táncművészet esztétikumát képviseli.
Az előadás kulcsfigurája az alkotót megszemélyesítő  Hasznos Dóra, aki tökéletes átlénye-
güléssel játssza a kiszolgáltatott gyermeket és a kitörést kereső kamaszt.  Helyzetének ta-
láló jellemzése a lábosból készült hintán való pörgés, forgattatás, a párkapcsolatok formá-
inak poétikus metamorfózisa. Végre színész-egyéniségéhez méltó szerepben örülhetünk a
külsőleg is a Csodálatos Mandarin fizikumához visszatalált  Szabó Győző-nek, aki az Apa el-
lentmondásos alakjában  a kiérlelt szerepformálás  magasiskoláját mutatja be. Kedves, bo-
hókás ember, örök vesztes, akinek alkoholba málló leépülését  együttérzéssel éljük át. A
"Hull az elsárgult..." levél-ária  visszacsukló hangjaival,  veszett kitöréseivel,  torokszorító
fájdalmával, hosszú idők egyik legnagyobb remeklése.

Hullámbádog falak, vasúti trepnik, sejtelmes UV-fény a háttérben: Ambrus Mária újra reme-
kelt: semmi pálma, semmi dzsungel, ez a karvalytöke egyik afrikai építkezése, mintha a Hold-
bázison lennénk.  Konténer-házikó fehéreknek, mozgó szoborrács-díszlet,  csak a kutyaház
megnyugtató egy kicsit,  amíg ki nem bújik belőle  a félelmetes alakítást nyújtó  Keresztes
Tamás.  Koltes darabja rendkívül izgalmas, csavaros gondolkodásmód, őrületes szövegek, a
figurái pedig a színvalóság dermesztő abszurditását hordozzák. Az ifjú színész teljesen új ar-
cát láthatjuk: keserűen lebiggyesztett száj, heves deklamáció, csapzott haj, megkínzott lé-
lek, amely a kudarcos depresszió és a hiszteroid öngerjesztés kelepcéjében vergődik. Káp-
rázatos monológjai hihetetlenül szuggesztívek, dinamikája, tempója hibátlan, teljes színpadi
létezése feledhetetlen élmény! Méltó párja a végre képességeinek megfelelő szerephez ju-
tó  Tóth Anita,  akit a Periklész óta csak azért nem ünnepelhettünk, mert nem kapott nor-
mális játéklehetőséget. Különlegessége most maradéktalanul érvényesül a dzsungelbe poty-
tyant párizsi nő alakjában.  Csúcsjelenete a "külföldi" nyelveken,  azaz németül és afrikánul
folyó szerelmi párbeszéd,  amelyben hiányos germánját  Goethe Erlkönig-ével turbósítja fel.
A Néger és az Öreg esetében  nem ártott volna a szerepcsere:  a triplaszaltót mindig a leg-
jobb ugorja, nem ?!?  Így Horn szerepének nagyrészt megoldatlan maradt, igaz, örülhettünk
Fekete Ernő-nek, aki szokatlan szerepben, visszafogottságában mutatta meg kivételes színé- szi erejét. Tallér Zsófia oroszlánbőgés nélkül képezett  ijesztő zenei hátteret és jó,  hogy
volt szünet:  Ungár Júlia fordításából nagy kár lett volna  egyetlen szót is kihagyni.  Zsótér
Sándor nagy évadot zár ezzel a rendezéssel, az  Öreg hölgy és az  Octopus  után,  immár a
harmadik remekművel tetőzve szárnyalását.
Végre egy darab a Katona-Kamrában! Sokat nem fogják játszani, mégis ez az egyetlen járha-
tó út a korszerűbb játékmód, a korszerűbb színház felé.

Elveinknek megfelelően kritika helyett ajánlást írunk,  ha tetszik valami, ellenkező esetben
hallgatunk. Kivételes eset, ha a színház nagyhírű és hajdan szeretett, akkor visszatartjuk a
nézőt, nehogy egy rossz előadás alapján ítélje meg az intézményt. Hát a K and K Színházra,
/Kerüld a Katonát!/,  igen rossz fényt vet az utóbbi két kudarc. A Vadkacsa inkább kacsa,
mint vad,  az ostoba darabot  rettenetesen játsszák jeles aktorok,  Szegény Tamás 16 éves
karakterével érett negyvenes szerepébe kényszerül!, paródia helyett kisrealista szöszmötö-
lést látunk.  Egyetlen említésre érdemes momentum akad:  Simkó Katalin,  mivel megkímél-
tetik a szörnyromantikus tirádáktól,  igaz átéléssel,  kívül-belüli teljes azonosulással,  a gye-
reklány hiteles képét rajzolja fel. Ez a nagyszerű választás még érthetetlenebbé teszi, hogy
például miért nem a kiváló R.Z. az ellenpontja F.E.-nek ?!?
Több örömöt a Kamra bemutatójában sem találtunk. Gothár Péter fantasztikus szcenikai le-
leményekkel bűvöl ugyan el, - a perspektivikus keretmezőkben feltűnő arcok, a vörösre-fe-
ketére nyílt színen átfestett falak...,  zseniális!!! -,  de a szent szöveget bizony nem ártott
volna jobban elolvasni és elemezni, így csak totál-katyvasz sül ki belőle. Tisztességesen dek-
lamálni és játszani!, mert azért azt sem ártana..., jószerint csak Kocsis Gergely és Elek Feri
tud, a traikhiszi nők pedig inkább színésznőnek látszó tárgyak.  Amiért mégis megszólalunk,
amiről nem írni becstelen vétek lenne, az  Ubrankovics Júlia,  aki néma szerepét az egész
előadás vörösen vakító gyújtópontjává tudta izzítani.  Megjelenik a háttérben,  magnetikus
tekintete egyből magához vonja figyelmünket, közeledik és egyre csak fokozódik a kíváncsi-
ság, sajnos,  levetkőzteti az öncélú hatásvadászat,  de még ezt is királynői fenséggel képes
könnyes arcával felülírni,  majd öltözéket hasít magának rongyokból és fogoly létére  győz-
tesként távozik. Beszélnek róla, - ha annak lehet egyáltalán nevezni azt suta pöszmögést, dadogást, hadarást, ami folyik -, de mi mindent csak általa tudunk meg akkor, amikor újból
feltűnik és a távozni készülő recenzenst immár a befejezésig a székhez szögezi. Mert ünne-
pélyes,  lassú gyász-zenére királyi köntöst kap,  amely a vörös és fekete mintázat vasarelyis
örvényeivel emeli ki tündéri alakjának elbűvölő vonalait. De nem ez élteti tovább a páratlan
jelenséget, hanem a mindenre reagáló mimika, az apró gesztusok kifejező zeneisége, a cse-
lekménnyel való együttélés tökéletes harmóniája és az a személyes szuggesztió, ami színpa-
di jelenlétét felejthetetlenné teszi.  Ubrankovics Júlia a vizsgaelőadásokban mutatott igen
figyelemre méltó teljesítményei után,  nagy és kis kőszínházi színpadokon is  kiemelkedően
mutatkozott be, ebben a kerülendő darabban pedig egészen nagyot alkotott. Egyetlen dol-
got várunk most: szeretnénk látni egy hasonló nagyságrendű szerepben, - és hallani!, de jó
is lenne, ha megszólalna végre...

Végre igaz szavak a Nagy 56-ról! Annyit fecsegtek már, annyit a hősökről és annyit a buda-
pesti srácról, nézzük már meg, ha csak egy epizódban is, kik is voltak, mi is történt, mit is
tettek?  Térey János nibelungi hevülettel lendül neki, minden sorát ízelgetni kellene, sok-
szor olvasva kortyolni az igaz költészet mákonyát.  Mert  Gothár Péter  színpadán,  sajnos,
csak nagyritkán szólal meg az emelkedett oráció,  a KáJé gárdája nagyrészt csak elmonda-
ni képes a gyönyörűséges sorokat,  valós értelmük valahol elakad a rivaldánál.  Megjelenik
egy elegáns-léptű nyurga hölgy, mondja-mondja, se mi, se ő nem tudjuk, miről is van szó...
Gothár naturálisan játszat,  felesleges mozgásokkal szabdalja szét az amúgy is túl sok szálú
cselekményt, öncélúan kerengeti színpadi masinériáját, kidolgozatlan képek kusza arzenál-
ját zúdítja ránk.  Ez a látomás sokkal stilizáltabb megjelenítést kíván,  akkor talán a szöveg
is méltón szárnyalna, egy gondosabb elemzés, aprólékosabb színészvezetés nyomán.  Nem
szabadulhatunk a Nibelung lakópark lenyűgöző élményétől, ott minden szótag ült, minden
gondolat-szikra lángot vetett a hipnotikus térben...,  talán a Krétakörrel való együttműkö-
dést a Kazamatákkal kellett volna inkább elkezdeni.  Égő zászló helyett tüzes szemek, puf-
fogó csatazaj helyett egy indulatos szavalat... A kínlódó színész-tömeg értékelhetetlen, a
tömény zűrzavarban mégis akad tiszta hang.  Lengyel Ferenc tömör nyúgalommal palástol-
ja hősének tétovaságát, egyetlen villanásban kiváló  Elek Ferenc  röpülő-tankosa és nagy-
ritkán hallhatunk szürreálisan szépséges hangot is:  Bertalan Ági az egyetlen, aki eltalálja
műhöz illő drámai kifejezésmód hiteles regiszterét.
Nem szabad egy ilyen hatalmas alkotást ilyen hevenyészett, félkész formában színre vinni!
Talán háromszor annyi idő alatt beérett volna,  bár a koncepció stiláris tévedései  akkor
se lettek volna elkerülhetőek. Nagy kár, de nézzük inkább onnan, hogy megszólalt a rea-
litás, az objektív történelem. Ötven év múltán ideje lenne már nem hazudni.

Csobogott már víz a Kamrában,  a felejthetetlen Periklész Ambrus Mária-i színpadán,  ez
az alkotás méltó a nagy vizi-elődhöz: zsótéri szintű látomás!
Dávid-testű férfitrupp pajkosan paskolja a vizet, de a gőgös Turandot lefitymálja őket. A
pólosok vizibirkózása sem érdekli, a női műúszó-válogatott legalább a hátán hordozhatja,
ám az összves kérőnek csak az akasztófa jut.  A táncosok és katonások alkotta együttest
az új hús végzősök, a  Barnák-Hajdú Lászlók erősítik sugárzó mimikával,  a végzet fekete
Hercegnőjeként, végre! Bozsik Yvette-t csodálhatjuk újra. A táncz-fenomén most talál-
ta meg igazi lehetőségét:  ez a nagyszerű mű nem táncjáték,  nem is mozgás-színház, ez
par excellence: SZÍNHÁZ!!!  Lukáts Andor  eljátszhatja az okoska pszicho-bácsit,  aki vé-
gül boldogan ugyan, de saját pedofil-vermébe esik,  Keresztes Tamás  parádés lehetősé-
get kap tánc-, ének-művészet és szuggesztív kamera-játék mellett,  a férfi- és nő-szerep
metamorfózisaira, az androgén-lét bravúros megjelenítésére.  De jól kidolgozott a többi
figura is, a két mogorva fürdős-domina, a fenséges  Halász Anna és a fanyar  Lisztóczky
Hajnalka, avagy  Fülöp Timea  bakfisa.  A szédületes hímek  karakter-variációi pontosan
rajzolódnak ki röpke szólóikban, a pálmát Hajduk Károly tütütipegést és fal-pantomimet
montírozó keszeg-kaszálása  viszi el.  Vati Tamás  bunkó-mácsóként gyűri le az udvari fe-
minizmust,  de  Bozsik Yvette  elementáris alkotókészségét sem a szűk tér, sem a még
szorongatóbb provinciális viszonyok sem győzhetik le.  Megtalálja a sztorit,  kitalálja mi-
kor és hol játszódjon, cselekményt formál, szerepeket épít, szereplőket talál, szöveget,
képet, zenét és mozgást gyúr össze gigászi eréllyel, összefogja a realizálás kusza szálait-,
végül delejes gyujtópontként izzítja fel a címszerepet.  Bizony ez a Gesammtkunst, ama
wagneri ÖsszMűvészet, amely a korszerű színház áhított lehetősége. Khell Zsolt közfür-
dő-díszletét jobb lenne felülről nézni,  mint ahogy az egész gyönyörűséges alkotás szét-
feszíti a honi és a Kamra-kereteket, minimum a Trafóba kívánkozik.
De addig is eszeveszett győzelmi mámorban ugrunk fejest  Yvette-ék látvány-fürdőjébe!

Összeházasítható-e az atommáglya és a gázkonvektor, űrsikló és sétarepülőgép? A Katona-
Krétakör Kapcsolat nem sok jót ígért. Előtte féltünk, Utána futottunk. Nem a színházból,
mert az nemigen volt, legfeljebb felolvasó.  Schimmelpfennig  mondatai üresen kongtak,
karakterei schimmlisek, darabja lyukas pfenniget se ér.  A jobb sorsra érdemes, megdup-
lázott színész-válogatott felmondja a leckét, van, aki csak olvassa,  de hisz mindegy. A kö-
zönség gusztálja kedvenceit, tükör által élesen pásztázza a semmit. Az aktorok szemeznek
a nézőkkel,  boldog az a jegyvásárló,  aki  Bán János  mellett ülhet!  Bocs, Ő nem játszik.
A többiek sem. Közkézen forog egy nézőtéri térkép, melyik sorban, hanyas széken, mely
kiválóság ül.  Bizonyos, lilával jelzett helyek komoly felárral! kelnek el a börzén.  Állitólag
tombola is lesz...Lehet, hogy mi is nyerünk egy Valter Ferencet.
Megélhetési színház.  Se díszlet,  se jelmez.  Ha hiányzik valaki,  fel se tűnik.  Próbálni se
kell. Nekünk se.

 Micsicsák Ernő

Forgách András ugyan csak egyfelvonásost darabot kreált, de a fölösleges dupla expozíció
után fergeteges komédiával jutalmazta a türelmes nézőt.  Mélysége helyett poénok,  jelle-
mek híján helyzetek: pompás közhasznú szórakozás. Ascher most remekelt,  a stílgyakorlat
legparányibb ziccerét is kihasználta,  sok lehetőséget adva a kiváló együttesnek. A Katona
igazi ereje mutatkozott meg az élvezetes alakításokban, a hyeprgruppból is kiemelkedett a
végre méltó feladatot kapó  Rajkai Zoltán  elementárisan vibráló ál-pizzafutára.  Az utolsó-
éves főiskolás,  Kovács Lehel  fantasztikus  tehetségként  debütált,  egyedi figurájával bíz-
bízvást meghatározó jelensége lesz a hazai színpadoknak.
Az első őszi dobás sikerült, nézhető, szerethető művecske született. Jöhet a következő !!!

Kocsis Gergely  felébred, semmit sem csinál, mégis hihetetlenül érdekes! Ez már maga az
őrület!, de rögvest jön a jelenetről jelenetre fokozódó,  köznapiságában annyira ismerős,
kis egyszemélyes tébolyok összvegubancolódó hálója. Kitűnő  P.Zelenka darabja, minden
szereplő megkapja privátdili-monológját, Gothár szikáran tereli sodró lendületű egységbe
a fordulatos cselekményt, végre egy élvezhető produkció a Katonában !!!  A zsenge ifjak
most is gyengélkednek, de  Nagy Ervin serényen munkálkodik, Kocsis Gergely súlyos ma-
lomkő, amely mindig fejbekólint, Vajdai Vilmos egy mondattal hoz teljes figurát.  Szirtes
Ági túl ridegen is tetszik,  Máté Gábor hogyan is lehetne érdektelen ziccer-szerepében!,
de az üvöltő mámor most a  Bertalan Ági - Lengyel Ferenc  álompáros... Különc szobrász-
nőként végre újra saját elemében,  a groteszk irónia hévizében tobzódik, majd más alak-
ban további meglepetésre képes régen hiányolt kedvencünk!  Lengyel Feri a Fekete tej 
/szintén jól bekattant/ exkommandósa után,  most egy csökött nyugdíjas metamorfózisát
mutatja meg brilliánsan: meg érdemli a szobrát !!! Feltűnő  Kovács Andrea jelmeztervezői
munkája: egészen fura, poszt-opártos textiljei a fiktív geometria terébe emelik a látványt.
Barátaink! Van remény! Hátha a jövő évad így folytatódik majdand...

Szégyen oda, de inkább ide: nem ismerjük  Tóth Kriszta  verseit. Szerencsénkre,  Pelsőczy
Réka annál inkább: csinos kis fűzért szerkesztett belőlük,  kicsit dramatizált, kicsit látványt
alkotott,  mozgóképet és cikázó szellemet lehelt belé és még jól meg is rendezte mindezt.
Jó  Keresztes Tamás-t ugyan díszletelemmé degradálta,  /fiú létére csak mondhatott volna
az egyszemnél többet is!/,  de az egész működött és célba talált, már hajkurásszuk a  Tóth
Kriszta köteteket...  Érett egyszerűséggel lepett meg  Rezes Judit,  Pelsőczy Réka  pedig
karcos humorral közvetítette a költő természetes bölcsességét.  Tetszett a videoháttér, a
a zenei körités, de nagyon fájón hiányzott  Tóth Anita, a versmondás királyi fensége!!!

Talizmán:                      10             Portugál:         9                    Top Dogs:        7    
Túlélési gyakorlatok:      10             Fekete tej:      6                    Koccanás:        5
Hétköznapi őrületek:       8             Bikinivonal:      8                    A kulcs:            9
Turandot:                     10

Alapelveinken enyhítve,  eddig kivételt tettünk a hajdan annyi örömöt jelentő Katona Jó-
zsef Színházzal, nemcsak az ajánlottakat említettük, de figyelmeztettünk a rosszakra is: ne-
hogy valaki azok alapján ítélje meg a társulatot. A sokadik kudarc után,  most, teljesen le-
törve, feladjuk. A borzalmas Euripides-bemutató után elhatároztuk,  többet a nézhetetlen
darabokat semmilyen formában nem említjük, tiltásként sem.  Most,  így nyitjuk ezt a kon-
cepciót és nagyon reméljük,  nem kell egyszer majd  feladnunk ezt az oldalt, ajánlani-való
hiányában.

Immár hatodik /!!!/ éve a színház egyik legnagyobb közönségsikere, a Portugál, vagy másfélszáz előadáson túl sem vesztett semmit frisseségéből, hála a kivételes szereplőgárda tehetségének és a darab iránti töretlen szeretetének. A filmváltozat semmit sem adott vissza a dialógusok talajmenti humorából, a helyzetkomikum csetlés-botlásait jobb a színpadon látni, most ősztől kezdve ráadásul végre a nagyszínházban. Csuja  Imre, a legszeretnivalóbb bunkó, Lengyel  Ferenc, az izomagyú exrendőr és a felejthetetlen páros: Szirtes  Ági, mint mélyalkoholista ösztöntündér és Varga Zoltán, aki maga a delíriumba tompult Sátán ! Masni, a kocsmároslány  szerepében  Pelsőczy  Réka a nagy röhögések között meg tudja sejtetni a történések rettenetes tragikumát is.

Mert hiába állítják a fondorlelkű műítészek, hogy Egressy  Zoltán "csak" ügyes vígjátékora képes, bár az sem lenne semmi --- minden művében ott bujkálnak a legmélyebb emberi drámák.

A  Top  Dogs viszont valóban csak egy nagyszerűen megfogott szituáció, konfliktus és cselekmény nélkül, de hihetetlenül érdekes figurák, esendő sorsok felvonultatása teszi mindvégig izgalmassá. Na meg az egyedülálló szereplőgárda, amilyet pillanatnyilag kizárólag a Katona József Színház tud kiállítani.  Bagossy  László  rendezése  keményen összefogta a zsenicsapatot, így a brilliáns szólók egy lehengerlő tuttivá forrottak össze.

Ledaráltak, eltűntem"- a sorozatos bukások után ezt mondhatja
               a hajdan oly dicső Katona József Színház...

...de ez a Kamra legújabb förmedvénye, egy eredetieskedésbe fulladó öncélú
zagyvaság címe...  Az  Euripidesz-csúfoló után úgy látszik,  nincs megállás a lej-
tőn:  iszonyúan sajnáljuk  a nagyszerű színészeket, de teljes együttérzéssel is
képtelenség nézni ezeket a produkciókat. A Katona-évad harmadik bukása !

Magyar költők estjét elég szerencsétlen dolog  Vörösmarty- val indítani, főleg, ha az Előszó a szerkesztő-válogató idétlenkedő előadásában hangzik el. Egyébként is jobb lett volna, némi támogató irányítással,de mégis a színészekre bízni, hogy mit mondanak. Az előadott költemények sora így csupán valami kusza névmutatót eredményezett: egy költő/ egy vers.
Ha színész mond verset, vagy a költőt személyesítheti meg, vagy az elbeszélőt, esetleg a cselekményt dramatizálhatja. A puszta elmondás túlzottan az előadó személyiségét állítja a
középpontba, nemigen érvényesül a költemény maga.
Ezen az estén többeknek sikerült elkerülni ezt a buktatót.  Bodnár  Erika letisztult bölcsességgel sóhajtotta el a villoni szép fegyverkovácsné panaszát  Balla  Zsófia tollából,
Nádasdy  Ádám-ot és  Térey  János-t  Fekete  Ernő  interpretálta fagyos nyúgalommal. A sokat emlegetett "hideg" ugyancsak forróságba csapott át  Varga  Zoltán  nagyívű fokozásá- ban / Kemény  István: Keresztény és közép /.
Az est kiemelkedő fénypontját  Tóth  Anita  két megjelenése jelentette. Halasi  Zoltán  Adóellenőr-ét együttérző beleérzéssel adta elő, érzékletesen állítva elénk egy nevetséges gogoli figura kopott emberségét. Oravecz  Imre: Emlékezés az ülőkalauzrendszerre c. sokat idézett remekművéből pedig valóságos monodrámát varázsolt !  Egy határozatlan korú
örök-érintetlen vénkisasszony idézte fel a mérnöki precizitással lajstromozott jegyellenőrlétet, amelynek nemcsak geometriai paramétereit, pszichológiai hátterét tárta fel, de sejtetni tudta mitológikus mélységeit is. Az az egyetlen, démonikusan hangsúlyozott "érintetlen" szócska egymagában felejthetetlenné tette volna az irónikusan bűbájos monológot, de legnagyobb örömünkre, még ezer ilyen játékbravúr, gesztus-csoda és mimikai virtuózitás avatta színészi remekléssé.
  
TÓTH  ANITA:           VISSZA !!!  VISSZA !!!     

És végre már egy igaz, komoly szerepben a színpadra is:  Vissza !!!  Vissza !!!
A Sufni kialakítása kellemes meglepetés. Egy-kétszemélyes előadóestekre a legalkalmasabb,
de bízva a színházcsinálók fantáziájában,nyugodtan állíthatjuk, lesz még itt igazi kamara-darab is...
Meg kell oldani a zubogó vízcsövek zajmentesítését, a gipszkarton-légrés-hangszi-getelőanyag-gipszkarton összetételű stúdiószendvicset ajánljuk. Bántó még az indokolatlanul magas jegyár: 2000 Frt ---, az irodaloméhes diákok ne is jöjjenek ?!?

Szibériai  Portugál, egysíkúbban, terjengősebben, kevesebb leleménnyel. Egyfelvonásnyi
a vontatott expozíció, életközeli jelenetkékkel tarkítva:  a legnagyobb magyar orátresse,
Csomós  Mari félelmetesen súlyos monológja, majd  Lengyel  Ferenc brutálisan nagyszerű
lövöldözése sem tudja feledtetni az igazi dráma hiányát. A második rész végre feszült pár-
viadalt hoz, csak éppen féloldalasat, mivel  Szantner  Anna  nem tud ellentartani   Kocsis
Gergely elképesztően erős játékának. Szerepe ebben a képben rendezőileg is rosszul ér-
telmezett, hirtelen feltörő vallási rajongás helyett egy kis hisztérika lírai pálfordulását lát-
juk, amely teljesen hiteltelen. Kitűnő a lepukkant szibériai vasutállomás döngő rácsozata-
ival, a slusszpoén pedig  Gothár  Péter  zseniális szcenikai leleménye.
Mindez azonban csak arra elég, hogy végignézzünk egy tisztességes előadást és újra meg-
állapíthassuk, milyen félelmetes tartalékai vannak  Kocsis  Gergely  káprázatos tehetségé-
nek.                                                   Sajnos, ez  csak egy  6-os.

u.i.: A dicstelen évad egyetlen értékelhető darabja, talán kicsit túl hamar került temetés-
re. Persze, nem a mi kutjánk kölyke, pedig ez a 6-os volt idén a legjobb eredmény itt...

Kiváló elképzelés: a  Weöres-vers megzenésítése énekhangokra és az előadók által lét-
rehozott, hagyományos hangszerek nélküli ritmus- és zörej-effektusokra. Miután ere-
detileg színészekről volt szó, természetesen a  költemény prózai interpretálása is au-
tentikus lehetett volna. Hiába nagyszerű azonban a  zeneszerzői  munka,  az egyszem
Keresztes  Tamás kivételével ez a  pótcsapat teljesen alkalmatlan  nemcsak  zeneileg,
de színészileg, jelenlétileg sem, ami ugye sokkal nagyobb baj...Hamis, pontatlan, kép-
zetlen, hiteltelen.
Fájó szívvel  emlékezünk a  Tyukodi pajtás  és az azt  megelőző  Sáry-opusz  legendás
együttesére. De hiszen az előzetes színlap  most is jót ígért:  a csúcsmuzikális   Nagy
Ervin-t, Kiss  Eszter-t, Szabó  Győző-t, nem  is beszélve a csodálatos   Bodnár  Eriká-
ról. A megatonnás tehetségbomba  Tóth  Anita  koronázta  volna meg az  invenciózus
produkciót.
Félelmetes, hogy a rossz  utánpótlás-választás hogyan zülleszti le az ország  egyik első
társulatát. Elég !!!  Ezen a lejtőn meg kellene állni !

Koncepció:  10                             Megvalósítás:  NULLA

Rettenetes, hogy már a harmadik alkalommal kell ebben az évadban lenullázni hajdan
kedvenc színházát...

Hat nagyobb szerep: tévedések játéka. Miért hív vendéget egy színház, amely a legerősebb
férfigárdával rendelkezik ?  Miért játszik az eszményi hős  Fekete  Ernő hidegfejű tőzsdevir-
tuózt ? Miért látunk a hazai színház szikrázó csillagai mellett két fekete lyukat, a legfrissebb
generáció képviselőinek személyében ? Némileg kárpótol az elementáris  Bezerédy  Zoltán,
Ónódi  Eszter pedig először volt hiteles ezen a színpadon: érett, átgondolt, sallangmentes
alakítást láthattunk végre tőle, talán azért, mert alkatához az igazságkeresés, az etikus gon-
dolkodás, az egyszerűség sokkal közelebb áll, mint a csábos szélsőségek és a böhöm ordíto-
zás. Szegény Bán János szerepe nem iratott meg, viszont  Nagy Ervin,  Tóth Zoltán  és első
legjobban a minden moccanásában életveszélyesen zseniális  Varga  Zoltán, számos alakban
visszatérő  triumvirátusként, felejthetetlen  élményperceket  jelentett. Telitalát a  Fenyő
 Iván - Elek Ferenc rendőr-duó,  Vajdai Vilmos  is hozta megszokott bravúrjelenetét, csak
darab, csak dráma nem volt sehol...
Spíró  György-tő l Kvartett-et, Szappanoperá-t kaptunk, nem fogadunk el felületes életké-
pet, mégha irónikusan találó, élesen poéntírozott, aktuálisan mellbevágó epizódok laza fű-
zéréből szövődik is. Bevillan néha a katasztrófa, távoli világvégék robajlanak, --- aztán marad
a piti kis koccanás, a semmi panoptikuma, hát ez nagyon kevés, --- hajtsunk tovább...!
Néhány drasztikus húzás, néhány kép teljes mellőzése sokat segítene, végül is egy nagyon
üres estén így megnézhető a Katona József Színház kitűnő társulata, végre a nagyszínpadon
is. De könyörgünk, bármennyire szépen is adja   Ónódi  Eszter, ne legyen Örkény !  Hiszen
egyetlen egypercese százannyit mond, mint ez a többórás dugó!                 Icipici 5-ös...

  

Rettenetes, hogy egymásután kell lebeszélő szövegeket fogalmaznunk hajdan legkedve-
sebb színházunkról, de úgy tűnik, nincs  megállás a lejtőn.  Reméltük, a  schrofensteini
Bosszú csak kisiklás volt az ascheri pályán, a mostani bemutató, sajnos, a stagnáló mély-
repülést jelzi. Zsótéri rideg díszlet, ok és indok nélkül, vetkőztetés öncélúan, hátha be-
jön, mint a Baalban Schillingnek. Mai ruhák, mai tárgyak petyhüdt anakronizmusa. Fegy-
ver, amely nem sül el, kisrealista poénok, amelyek most is. Ivanov alakja nincs újraértel-
mezve, manapság ez a lényeg egy  Csehov-darabnak, /l. Krétakör: Sirály/, így  Fekete Er-
nő erőfeszítései is elbuknak.
Egyetlen jelenet nézhető: a születésnap epizódfigurái, a társasági felszín bornírtsága, a
mozgások, az arányok egytől egyig nagyszerűek.  A rendező  sorskérdések drámai tagla-
lása helyett, a kisemberi komikum, a mindennapiság ábrázolásában többre jutna.
A társulat is épül: LE...A fiatalok alkalmatlannak bizonyulnak, különösen,  ha főszerepet
kapnak. Bezerédi agyonhadonássza, végigharsogja hálás szerepét, most is kitűnő a ven-
dég  Molnár  Erika.  Majdnem némán Varga  Zoltán és Szirtes  Ági  annál ércesebben:
a megszokhatatlan nagyszerűség példái,   Máté  Gábor pedig egyenesen zseniális !  De
ettől csak ők fényesednek, az előadás elviselhetetlenül rossz.

Az évad két legjobb produkciója lekerül a műsorról. Talán, mert nem "igazi" színdarabok,
"csak" a  gesztus-színház, a mozgás-színház, a világon mindenütt a hagyományossal egyen-
rangú műfajának képviselői, vagy annak okán, hogy alkotói kívülállók,  szereplői nem ide-
valósiak. Pedig  Uray  Péter a  Véred ízé-ben a katonás színészekkel tett csodát, Bozsik
Yvette pedig a társulat tagja és jogos büszkesége.
Nézzük meg utoljára és kívánjunk a prózai részlegnek hasonló sikereket.

Végre sikerült Bozsik  Yvette-nek a Kamrá-ban is csinálni egy igazi tánc-produkciót, színészek, poénok, effektek nélkül, kizárólag a mozgásművészet eszközeivel. Gyönyörű fényhatások tagolják a laza cselekményszálra fűzött jeleneteket, amelyek mindegyike különböző, zenében, jelmezben egyaránt, végül mégis egy egységes egész alkotórészévé válik. Iszonyúan nehéz kétpercekből felépíteni a darabot, de a koreográfus győzi fantáziával és szituációs leleménnyel, a zenei háttér válogatása pedig egészen kiváló, annak ellenére, hogy a legkülönfélébb stílusokból merít. Nagyon fontos ez, hiszen az egész kortárs táncművészet a CD-adta kollázstechnikára épül, ingyen kínálva a nagyvilág teljes zenei arzenálját. A tánckar mozgatása, a főszerepek felépítése nagyszerű, ez a darab a tiszta szépség, a katarzis nélküli esztétikum csodája.

Vati Tamás számos alakváltozáson át újra és újra meggyőz kivételes jellemábrázoló képességéről, csecsemőként éppen olyan szuggesztív és hiteles, , mint nővé változva, patás Pánként topogva vagy a végállapotban, kosszarvú birkaként. Kitűnt Vislóczky Szabolcs harmonikus könnyedséggel táncolt androgén szerepében. Krausz Alíz, aki az elmúlt néhány év folyamán igazi nagy táncossá érett, ismét bizonyította klasszisát. Roppantívű karmunkája, izzó hevessége, az átélés ösztönös dinamikája himnikus magasságokba emelte nádszáltestű poézisét. A befejező szerelmi tánc és ölelésmámor örökké felejthetetlen marad !

Gesztustáncz mozgás-színház 5 plusz egy nagyszerű színész előadásában, Uray Péter elképzelései és koreográfiája alapján. Amit a táncosok és pantomimek tudnak, az Nekik a nagylábujjukban van --- amit az emberről tudnak, az arcukon és a játékukban. Egy szó nélkül jelenítenek meg szövevényes szituációkat, komikus vagy éppen végzetes konfliktusokat. Az első 10-es az évadban: Pelsőczy Réka, Kiss Eszter, Rajkai Zoltán, Varga Zoltán és Szirtes Ági!!!
A hangzásélmény meg egyenesen döbbenetes ! A dobbanó talpak, a suhogó lábak, az öklök
dübögése, a tenyerek csosszanása dúsul mágikus hangzástérré, tudattalanunk legősibb ré-
tegeit érintve meg. A Vérnász-jelenetben pedig egyetlen mágus-színész  a legképtelenebb
zörejhangzókkal: ajak-nyelv-torokeffektusok, nyögés, sikoly, üvöltés végtelen változatossá--
gával teremt dermesztő atmoszférát. Nem véletlen, hogy  Rajkai  Zoltán-nak külön díjkate-
góriát kellett létesíteni a Best of 2003-ben !