Hazai kiállítás:              KOPT MŰVÉSZET             Szépművészeti  Múzeum

Életműkiállítás:             FEKETE ISTVÁN               MNG

Kortárs életmű:            PAUER GYULA                 Műcsarnok

Legszebb:                    GEDŐ ILKA                      MNG                     

Legérettebb:               FEHÉR LÁSZLÓ                Kogart

Külföldi:                      KIS DALÍ                         Petőfi Irodalmi Múzeum

                                 NAGY DALÍ                     Műcsarnok

Legeredetibb:              SPIDRON                         Erdély Dániel            Bp. Galéria

Kiállítás külföldön:        KICSINY BALÁZS               Velencei Biennálé

Legfontosabb:              POMPIDOU                       Ludwig  Múzeum

Legeslegszebb:             JAPÁN FAMETSZETEK       MNG

Generatív - naiv:           KÜLÖNJÁRAT                  Művészetek Völgye   Vigántpetend

Dadaista - álnaiv:           RUTTKAI BORI                Liget Galéria

Külföldi kiállítás:           PETER WEIBEL                 Műcsarnok

Design-kiállítás:             SVÉD DESIGN                   Iparművészeti  Múzeum

Műterem-kiállítás:         VIRÁG JUDIT                Rejtődzködő kincsek II.

Legmúlatságosabb:        PITTMANN ZSÓFI              Falvédők   Tranzit Café  

Fotó-kiállítás:               VANCSÓ ZOLTÁN               Kuba         Párbeszédek Háza

Plakát:                        ZENE MINDENHOL                             Djuice

City-light plakát:           MAGYAR-MAGYAR MONARCHIA           KIS PÉTER

Új kiállító-Hely:             TRANZIT CAFÉ        Volán-p.u.           Kosztolányi Dezső-tér

Még mindig a legjobb:    ERICK VAN EGERAAT          ING           Dózsa György-út

Babérfák között botladozva, már az utcáról sóvárogva vizslatjuk a Tranzit Café üvegfala mö-
gött sorjázó fotográfiákat.  Fekete-fehérek és nagyon  KÉPEK.  Az előtérben mindig belóg
valami,  emberalakok tagolják a közép-mezőt,  háttér-elemmé válik egy távoli torony,  egy
kósza járókelő. Így a téma is többrétegű, nagyon átgondolt, szabadon értelmezhető. Való-
ban  "Csöndes képek",  hatásuk annál erőteljesebb.  Veranda-ablak keretében fehér asz-
tal, fátyolfelhős Napkorong és szürke parabola-antenna szembeállítása, parki sétány fény-
pacái homályos szobor.monstrumok között, - csupa FÉNY-kép, szó szerint. Ajtó sugárnégy-
szögében kislány csokorral, mellette a másik ajtó fehérsége az anya sötét kosztümére ve-
tül, a fotográfus árnyékával. Erdély 1996, de nem a pruszlikos közhely: híd-korlát csúcsos
háromszöge osztja az alvégi házak és a templomtornyok távlatát, a kopott felüljárón kucs-
más-kötényes nagymama kapszkodik unokájával.
Ezekből a képekből válogathatunk levlapokat a Párbeszédek Házában,  ahol a belépő levá-
sárolható!  Nem jó a  Sóhajtenger-Kuba cím: szó sincs szánakozó együttérzésről,  diktatú-
ráról, sokkal inkább a lassú lepusztulásban égi nyúgalomban élő emberekről. A filmváltozat-
ban égő sárga napsütés,  narancsszín délutánok,  okker borongás: itt áttetsző szürkék ala-
pozzák az ott kontrasztra építő képeket.  Lám, egyetlen tónusváltás is mennyire változtat:
a vetitővászonon sokkal komorabb tartalmak jöttek át a nagy fényesség ellenére,  a tárla-
ton inkább a hámló hétköznapok lebegő szomorúsága. Neoncső alatt elhagyott pult, pénz-
tárgép, kopott mérleg, a padlón üres képkeret,  a reményvesztetten guggolónak csak gö-
csörtös, összekulcsolt ujjai látszanak. Az alkony csontvárys pillanata: már égnek a lámpák,
fekete sziluettet rajzol egy oszlopszent, a keresztnek látszó távírópóznák és a focizó gye-
rekcsapat. Egek! Képeket írunk le, reménytelen !!! Tessék megnézni, megélni, belefeled-
kezni. Csak még egyet, mégis: két fatörzs keretében silószerű gyárépület, előtte ez úton
biciklista, napernyő védte telefonáló. A kerítésen feirat: /VENCER/EMOS /R/EVOLUCION.
"R"-betű híján a lassú átalakulást jósolhatjuk..., a Győzelem azonban a fantasztikus képal-
kotó  Vancsó Zoltán-é. Meg azoké, aki látták ezt a két korszakos kiállítást.

Meghalt a Dada, éljen a Dada!, mely íme feltámadt Ruttkai Bori körömlakk-képein, na meg
a karczos logikájú mondókákban. "Nem bírom ezt így magamba, köss egy kötelet a nyakam-
ba, vigyél néha sétálni,  örök hűséggel fogom meghálálni..." Ezt egy kivert kutya mondja, a
Kövér Terepszínű Macska viszont háborúba viszi az Anyámasszony-katonáját,  aki aztán on-
nan izen haza, feleségének,  K.-né Betonkának, imígyen: " Egy csokor vért szedtem a Mars
mezején, a háborúból ezt tudom hazahozni én, szerető férjed Kovács L.A.", ami természe-
tesen a Los Angeles rövidítése.  De sajna odahal és így a  "Nagy Szőrös Ismeretlen Katona
sírját az Anyatermészet koszorúzza meg...  Ütősek az álnaív képek, frappánsak a képaláírá-
sok,  friss,  metsző,  penge az egész tárlat! Kollázsok, tárgy-együttesek, minden egyedi és
nagyon személyes.  Ki is lehetett az, aki "Néma papucsban tűnt el, kihűlt diszkók helyén"?
Ki mondhatta: "A Tenger egy igazi Gentleman, azért választottam ezt az életformát."? Csak
nem a Sellő-Bori, akinek talán egyetlen hibája, hogy szeret énekelni, másoknak. Inkább a
Tacskó Duót,  Bodrit és Motzsát hallgatnánk,  akik Velőscsont-mikrofonba danolnak, igaz,
állitólag, a "Halálfejes Helikopterről lelőtték" őket...  Mindegy, Secko-jedno, ez a kiállítás
az évad legrázósabb eseménye, nem üt agyon, de nagyokat szikrázik. Ezért szívesen beáll-
nánk Kovácsné Betonka, /aki rájött, hogy Ő tulajdonképpen egy Katedrális/, nagykapujá-
ba Kő-ElepHánt-párnak.

A pucér Yoko a tökös Lennon-nal Love-ra buzdít War helyett, Zámbó Jimmy, Zorán és más
falvédő-sztárok  randevúznak a Távolsági Buszpályaudvar-ból kávéházzá avanzsált  szocreál
kalitkában. Pittman Zsófi nem hímez-hámoz, egybegyúrja a pállott giccset a nemzedéki jó-
séggel,  látunk itt magor bitnikeket,  szakállas világmegváltókat, de a Sátántangó idoljait is.
Űr-repülők, ür-esfejek a TV-ből,  Maci és Laczy.  Nagy ötlet, nagyszerű tálalás, nagy siker.
Meghosszabítva november 1-ig !!!             Keressük az Ulászló-utcza sarkán éjjel-nappal!

Nyolcvan autoportré  a múlt és jelenlegi század nagyjaitól,  nem is sikerült  egyből végig-
nézni a páratlaul gazdag anyagot.  Mert amikor egy  Ámos Imre néz ránk, úgy, ahogy ön-
magát látta, amikor  Anna Margit, vagy  Keserű Ilona  vall magáról, nem elég egy futó pil-
lantás, efZámbó, feLugossy, Csörgő Attila és  Kicsiny Balázs pedig igen eredetien értel-
mezi a műfajt. Fotótól a kollázsig, olajtól a temperáig van itt minden, a lenyűgöző változa-
tosság igazolja a kiállítás koncepciójának irígyelhető eredetiségét. A B2 megint talált egy
kitűnő ötletet és meg is valósította: képzeljük el: 80 művészt csak megtalálni...

III. Bécsi-u 86.I.6.           péntek 14-18, szombat 11-17-ig        

Nem ismerjük a fraktálok algoritmusát, a spidronokét viszont a matematikusok sem. Még...
Mert ezen vakmerő alakzatok, amelyeket egy hazai művésztársunk hajtogatott összve, bi-
zarr erényekkel bírnak. Teljesen képesek a síkot, de még a teret is kitölteni, a természe-
tes kristály-építményekhez hasonlóan.  Pedig csak néhány háromszög  sokszorozása hoz-
za létre őket, de általuk modellezhető a szilárd anyagok térbeli felépítése. Szép formákat
alkothatunk belőlük, technikai-tudományos hasznosításuk pedig a jövő zenéje. A rendha-
gyóan tárlat látható a  Szabadsajtó-úti  Bp. Galériában, az  Erzsébet-híd pesti végénél.

Láthattunk már japán metszeteket Budapesten, egyet-kettőt. De hetvenet !?! Mikor egy
is sok lenne.  Hiroshige aránylag kanonikus tájképei, az örök Fuji-val a háttérben az igazi
klasszikus élményt jelentik. Egyensúly, lendület, aprólékos részletek és elementáris gesz-
tusok. A naturálison belüli gyengéd stilizálás, ornamentikába hajló absztrahálás. Forma és
forma,  az abszolútum rendíthetetlen tökéletessége.  Kezdjük a második teremben, szán-
junk rá egy bő negyedórát, aztán üldögéljünk egy villanásnyit és sétáljunk vissza a kezde-
tekhez. Ott a Teremtő Istenséggel találkozunk. Hokusai úgy lép túl a hagyományon, hogy
nem kínál helyette újat: utánozhatatlan, ismételhetetlen, egyedi és örök. Olyan képkivá-
gások, amelyeket egy különc fotográfus is megirígyelne, olyan merészség, amelyet csak a
forradalmak idején tapasztalhatunk és akkor sem a művészetben. Az individiuum mámora,
olyan tobzódó őrület, amelyet csak egy Ady Endre tudna leírni. Mindez a legtisztultabb,
legkifinomultabb harmónián belül... Csak egy képet kellene nézni, ameddig -, egyet min-
den hajnalban a derengő fényben szobánk falán. Mindegy, melyik lenne az.
Nekünk - most - a hídon átkelők képe lenne, amelyen csak a fejük búbja látszik, torz rö-
vidülésben és a cserepes háztetők, meg valamilyen függélyes rudazatok a sejtelmes Fuji
előterében. De vajon mit választunk majd a sokadig látogatás után? - Mindegy.

A páratlan kiállítás végén fotók függenek a Szent Hegyről. Fényben, colorban, gagyiban.
Hagyjuk meg ezt a képeslapoknak.         Hozzánk a Szentek beszélnek: H és H.

Másodszor tett csodát Virág Judit,  összvekölcsönözvén a gyűjtőknél megbúvó hihetet-
kincseket. Az idei még a tavalyinál is jobb volt, Tihanyi-tól Korniss-ig vonultatva fel a múlt
század óriásait. Meglepő  Czigány Dezső-k, artisztikus  Vaszary-k mellett a brutálisan zseni
Nemes-Lampérth, a kimért  Barcsay,  a mesés  Gulácsy.  Mennyi láthatatlan érték,  amely
pótolhatalanul hiányzik az MNG-ből... De hát örüljünk annak,  hogy soha nem remélt FEST-
Ményt!!! láthattunk  Vajda Lajos-tól,  4 db  Ámos Imré-t egymás mellett, harsány  pasztel-
leket  Egry-től és végtelenül finom  Szőnyi-látomásokat.
Kicsit zavart már tavaly is a képek súroló megvilágítása, lakkozottság csillogásával rémít, de
ez sem változtat azon,  hogy  Virág Judit  tárlata az egyik  legfontosabb hazai esemény
ebben az évben.
Na de mi lesz jövőre? A kortársak ?!?... Nem lenne baj.

A Dór-terem az ország legszebb kiállítóterme, a világítás most is pazar: végre egyszer félho-
mályban, csak a műveket láthatjuk és most is van mit! Abakanowicz brutálminimálja zsákvá-
szonba öltözteti a segal-i gipsz-héjas,  fej nélküli torzókká felezett, ülő-álló figurákat. A fa-
lanszkba tömörülő, szint egyforma alakok agyaghadseregként sorjáznak, megfosztva minden
azonosítási lehetőségtől, így válnak értelmezést kizáró, önmagukat jelentő tárggyá. Mégis:
dermesztőek a gubbasztó hátak. Behúzott nyakú tömeg,  vagy az iskolapadban kucorgók,
netán a képernyő elnyűtt rabszolgái? Ellenfényben pedig csuklyás banditák, apácafőkötők
vagy Keserű Ilona tarajos sirkövei ?!?
Ama 70-es években csak reprókon láthattuk, nálunk a gipszöntvény-ipar, kispályás  mm-ek
jóvoltából csak a giccses emlékmű-készítésig jutott el, ideje szembenézni az apokaliptikus
abakanowiczi látomással.

De jó is volt a  Fából Vaskarika-kiállításon bolyongani a Zichy-kastély kertjében és fenn,
azon az elvarázsolt padláson... Várjuk, azóta is a folytatást, hiszen hatalmas anyag gyűlhe-
tett össze a kreatív "nem-művész"-ek jóvoltából, akik tényleg csak belső kényszerből csi-
nálják, attól autentikus, eredeti, soha nem látott az, amit alkotnak.
A bájos Vigántpetend régi plébániáján, ahová kétlábú különjárattal érkeztünk, ismét egy
fantasztikus válogatást láthattunk. Tari Márta illatos mézeskalács-költeményei,  a lepkefi-
nomságú virágszirom-képek Pintérné Stefkovics Judit-tól, faragott diók és magvak, légha-
jótól a búgócsigáig,  termésbábok és gyékény-plasztikák: megannyi kis mirákulum!  Zsuffa
András réz punktátumai az ablakon beszűrődő fényben csillagképként sziporkáznak,  stá-
ció-sorozata, túl a megmunkálás egyediségén,  a legkényesebb esztétikai mércét is felül-
üti.  Inycsiklándóak voltak a márvány-parizerek,  vas-csokik,  Böröcz Emil bot-kollekciója
reveláció,  Ungváry Fanni túl a csipeszeken,  most a bérlet-műfajban hozott ujdonságot.
Legközelebb igazolványképet viszünk: jó lenne egy általános bérlet,  amely a CsigaBuszon
kívül az összes koncertre, színházra és bulira szól..., legalább a Völgyben.
Szívszorító volt  Velok István  levelét olvasni. Nem vásárolhatnának jeles cégeink, irodáik
falára írógép-grafikákat?   Ezek a fantasztikus  képek azt bizonyítják, hogy az emberi alko-
tóerő határtalan és minden akadályt legyőzve képes a felszínre törni.
A szélfútta vendégkönyvbe boldogan rajzoltuk be kalligráfiánkat és nagyon várjuk a buda-
pesti folytatást, addig is Joó /Emese/ Napot !!!

Néhány évi langyos bénázás után, ismét izgalmas a szokásos nyári szabadtéri tárlat.  Éjjel-
nappal áramlik az ötletre,  képre, vitatkozni valóra áhító nép:  mert itt aztán valóban min-
denki megfordul, műitésztől a reklámzabálóig, aggastyán, kisdiák, kerékpáros és szerelmes.
Mert: "...nézőnek lenni nem jelent foglalkozást, ahogy nem foglalkozás az, ha valaki álmo-
dozó,  távfutó,  sörissza vagy demagóg..., hanem: természetes dolog." /Franz Mark után/
Megszabadítva az áhítattól, a kultúr-görcstől,  trenditől és sznobériától, csak bóklászunk
vidáman az ujrahasznosított emlék-téren. Van miért, mert végre van TÉMA! összefogó, ér-
telmező, összevetésre, töprengésre alkalmas gondolat. Nem baj, hogy éppen a HAZA, eb-
ben a közegben legalább embetri tartalmat kap ez az agyoncsócsált közhely.
Bármikor megengedheted magadnak... a finom, friss csapvizet, olcsó utazást kínál a villa-
mos abszolút fapados járata, Egerben a szekrényből páncélos csontvázak zuhanak elő és
még a politikai célzások is találóan kedvesek: lám, két kisközség, Gyur és Csány is képes
esetleg összefogni...Csak a Magyar Monarchia kétfejű sasmadara nem békél meg egymás-
sal, tombol a marakodás a vörös-narancs zászlók alatt.
Szavazni is lehet: a mi voksunk a kiállítás-szervező  A.R.C. triumvirátusé !!!

Az a bizonyos Koczkakő...,  a pszeudo-Maya és az egész zseniális Pszeudo-Buli...- emléke-
zetes volt és korszakformáló. Egy olyan performance, aminek volt tartalma, mélysége, je-
lene, jövője és mint látjuk: örökkévalósága is.  Mert nem csak ötletsziporka,  agymenés,
viszketeg exhicionizmus bujkált mögötte,  hanem rajz-tudás, a kidolgozottság türelme, a
műalkotás átgondolt fegyelme. Nekünk Erdély legfeljebb gondolataiban nagy, de nem ta-
lálunk maradandó alkotásokat tőle,  talán a filmeket kivéve,  Pauer Gyula viszont maga a
múlt század utolsó három évtizedének quint-esszenciája, amely leképezi a kor teljes tár-
sadalmi és művészeti valóságát. Szobor? Látvány? Műalkotás? Trouvaille? - mindegy: a mai
napig fontos, egyedi és találó. Ez a kiállítás pedig egyszerűen Gyönyörűséges !!!
A rekonstruált Pszeudo-szobá-ból csak az élő személyek hiányzanak, a hatás ugyanolyan
elementáris, mint annak idején. Vázlatok, képek és művek nagyszerűen érvényesülnek a
Műcsarnok tágasságában, a rendezők az  Év Kiállítás-át alkották meg! A legélőbb szobor
most is a  Maya, hiszen tovább hasadt,  mióta nem láttuk..., az elkészültét dokumentáló
work-fotók pedig izgalmas környezetet alakítottak köré. A  Pauer egész munkásságában 
döntő fontosságú személyes részvételen túl,  filmszerepeiben még látványosabban érvé-
nyesül egyéniségének hypnotikus aurája: a  Sátántangó ötödik órájában is felkaptuk fe-
jünket, amikor zord fegyverkereskedőként marconán feltűnt.
A kaposvári Marat végén a Narrátor Máté Gábor kézbe vette a Forradalom Fegyverét, a
Kockakövet és nyüszítő zokogással siratta a bukást. De mi most ujjongva nevetünk a fes-
tett pszeudo-kövek láttán és örömmel konstatáljuk,  hogy  Pauer Gyula  művészetében
győzött az Új, az  Érték, a szemléletváltás bátor Forradalmisága.

Nahát valahogy ÍGY...!!! Talpunk alatt háncs-szőnyeg, nem fényes-síkos márvány, a dór osz-
loprend piramisépítő kőkockákkal van lezárva,  ordenáré ludwig-káprázat helyett puha fél-
homály, finom pontfények külön-külön minden tárgyon. A transzcendens élményhez temp-
lomi áhítat ajánlatos, a csodálat és elragadtatás mámorát ma már csak a művészet adhatja
nékünk: ez a gyönyörűséges kiállítás a tárlatrendezés magasiskolája !!!
Akkor pedig mindegy, hogy mi is ez a kopt-izé, amelynek szórványos felbukkanásait a titko-
kat megillető szent borzongással lestük a 70-es években. Hogy mi is? Igazi gyúelegye, édes
kevercse a látszólag feleselő kultúráknak. A bizáncias ikonon arab felirat, az egyiptomi sír-
emlék római sast röptet, babyloni muzsikusok fújják a bronzveretes görög edényen.
Nem a kor, nem a stílus a lényeg: a megfoghatatlan esztétikai érték, a formálás bájos köny-
nyedsége, a textilek irígyelt geometriája, az áramló ornamentikájú oszlopdíszek.
Láttunk-e már zsákmányát átölelve elejtő kentaur-vadászt, gondoltuk-e, hogy ama Hattyút
egy /keresztény?!?/ angyal támogatja a Léda-nászban ?  És a másfélezeréves, kereken guru-
játéklovacskák?  Na meg a csecsemőkéz által laposra szorongatott elefánt-baba ?!?
Surran, suttog, ábránd és titok. Simogató élmény, kukkantás a mélységes Szép kútjába.

A katalógus pedig gyönyörűséges, nézegetjük majd évek multán boldogan...

Csak tollrajzok, akvarellek, litográfiák, "csak" illusztrációk...de Salvador Dalí, sajátkezüleg,
végre !!!  Annyi hamisítvány,  után-  és előnyomat,  másolat és bizonytalan eredeti helyett
a  Don Quijote  szédítő toll-miniatúrái,  a  Divina Commedia  helyenként kissé bizonytala-
nabb, de nagyvonalú akvarell-foltjaival mégis mennyire erős képei!
Nagyszerű rendezés!  A mítikus zongora kottatartóján  egy jól végiglapozható  Dalí-mappa,
érdemes kivárni!,  mert természetesen mindenki azt akarja nézegetni...,  pedig a finoman
kétszínű,  Dalí-tojásokkal dekorált,  gyönyörűséges termecske ideális lehetőséget nyújt a
grandiózus kincsek átélt tanulmányozásához.  Rosinante  elomló szürkés szalagcsokorként
petyhüd csatavesztés után, Sancho Pansából meg csak egy paca maradt. Maurice Sandoz
Fantasztikus  Memoárjainak lapjain sorra bukkannak elő az  áhított  Dalí-rekvizitek: mankó,
szögek, lepelbe burkolt alak, hosszú árnyékok a merész perspektívában  és  fiókok, pókok,
meg ama bunueli hangyák...Öntörvényű kőrajzok, fröccsentve, mázolva, zúzva: cervantesi
hős gigában, bravúros körkörös vonalörvényből építve.
Ajánlatos hát itt kezdeni a végre nem repróra épülő, igazi ismerkedést a Dalí-csodával, ez  
egy arányos, átélhető, nagyon gondosan rendezett anyag: jól felkészít a műcsarnoki "sok"-
ra, amely valóban sokk!...és többszöri látogatást igényel.

Csak reprónézegetéstől felindulva, el se menjünk. Hatalmas anyag, -néhány festményt órá-
kig bámulni könnyebb lenne. De ha az igen arányos, emberi léptékű Irodalmi Múzeum-beli
beetető kiállítással kezdtük és megszívleljük az alábbi jótanácsokat, két-háromszorra bizto-
san sikerül megélni, befogadni ezt a mérhetetlenül fontos tárlatot. Rosszabbik fele megél-
hetési illusztráció, a zseni vitathatlan villanásaival, de ne veszítsünk időt és főleg energiát,
ugorjunk bátran Vademecum-unkat nézve: lépjünk tizet előre az Alkímia-sorozatnál, kerül-
jük az  Ovidius- és a Grál-illusztrációkat, marad bőven néznivaló!... A  Sade márki írásaihoz
álmodott rafinériák: a Tankréd lovagot lenyűgöző áttetsző mágus-árny, az Adeleid-kép vad
koloritja, az erotika szédítő ünnepe és igencsak előlegezi a posztmodern grafikát. Kontra-
Mantegnaként,  felülnézetből torzítja a keresztrefeszítettet,  találkozunk Don Quijotéval
egyből kőre rajzolva, de van itt gouache-Lovag és egy majdnem "olyan igazi" Dalí, a képke-
retbe foglalt festői akvarell, az  Aranykor. Kár, hogy az áhított Maldoror-ból nekünk csak
a könyv jutott, kívülről!..., de kárpótolt a  Gargantua-sor, amelyet magában is órákig kelle-
ne csodálni. Mondjam még? A Gomez-i csontkollekciókat,  Leonardo szürreálba transzfor-
mált találmányait, vagy netán azt a póklábú  ElepHánt-rokont?
Dalíhoz közelítve át kell haladnunk a performer  Peter Weibel /nyitott!/ életművén. Tud-
juk és természetes, hogy mindannyian a mennyei  Salvador-hoz csörtetünk, de barátaim!,
szánjunk rá csak nehány perczet:  sóhajnyira csökkentsük a 40 éves lemaradást, hiszen a
koncept,  a performansz nagy idején nem sokat tudhattunk  az akkori kortárs-alkotókról.
Írjuk ezt egy olyan klaviatúrán, amelynek billentyűin szerencsére nem weibeli rajzszögek
meredeznek...
Szóval, öt percz  Weibel és legalább háromszori nekifutás az isteni katalánnak. Évtizedekig
ez az első és utolsó alkalom.

Persze,  ha hányingerünk miatt rá se nézünk az ormótlan kolosszusra,  nehéz megtalálni a
Ludwig bejáratát, benn egy semmitmondó /a/kultúrházi miliő fogad, de ha a "munkásmoz-
galmi" gránitoszlopos pökhendiségére gondolunk,  jobb annál a használhatatlan semminél.
Ahozképest-országban mindig lefelé viszonyítunk, könnyű így felülmúlni a mínuszt, ezért a
túlszámlázott Pénzért egy sidney-i Operát,  egy bilbaói Guggenheimet építhettünk volna,
világcsodát! Szintenként ellenőrzik jegyünket,  persze, van bennünk valami maffiózós, fel
is ajánljuk tenyér- és talp-lenyomatunkat...miért, nem férne el  Beyus  kakája mellett ?!?
De a Pompidou-anyag lenyűgöző. Amit '70 körül Párizsban láttunk és itt azóta se, a század
második felének teljes körképe,  a szent! nevek:  Cesar komprimált karosszériái, Armand
valódi és gázálarcokkal, Oldenburg textil-szobra, Hans Albers négyzetei... Ben  szövegét,
amely maga a mű, rosszul fordították, /"mon envie d'etre seul": "szeretnék egyedüLL len-
ni", ÍGY, két L-lel !!!/, de  Roy Lichtenstein  raszterpontjaihoz,  Spoerri  zuhanyához, a
nemrég imádva látott  Sophie Calle /V/Akvárium-ához nem kell kommentár.
A labirintus-szerű térbeosztás ellenére jól áttekinthető a gyönyörű együttes. Iszonyatos
a vakító fehér, a padló, a falak és a tetőablakot imitáló generálfényesség. Hallottunk már
pontfényekről?  középtónusú háttérről?  ugyan, jártunk már képtárban egyáltalán?!?
Különös öröm ismeretleneket találni: Zéprréguhé afrikai,nem naív! művész /van, ki ezt a
nevet nem ismeri?/ karcolt-rajzolt-színezett kép-enciklopédiája,  kaják-márkák-mítoszok  
és természetesen állatok, élükön címer-elepHántunkkal: varázslatos egyszerűségű kéreg-
rajz-imitáció. Chéri Samba  agitációs plakát-festmányénél  elfelejtették lefordítani a szö-
veget, pedig az  AIDS-ellenes kampányra szólít: minálunk is csinálhatna ilyesmit Pócs Peti
vagy  Bada Dada, de hát hol vagyunk mi Afrikától... /aidsben? művészetben?/.
Joseph Kossuth azt üzente: legyen egy ötleted,  az maga a mű és ez a concept-art. Elég
pl. egy szék, a fotója és szócikke az értelmező szótárból. Hasonlatosan a cage-i 4'33"-hez,
ezt ugye csak egyszer lehet megcsinálni.  E.H.Rózsinak  sikerült megalkotni  a másodlagos
frisseségű Feszített szék/"/-et, lehet, hogy ebből a címből került az az "L" a Ben-fordítás-
ba ?!?  Ráadásul ez lett az állandó anyag címadó emblémája...  Ennek ellenére a Ludwigos
emelet sok örömöt okoz. Ha csak  Fehér László  körtéri  hajléktalan-portréi  lennének,
vagy a virtuóz  Lakner  Csend-je és Gyapotszedők-je, ha egyedül  Maurer Dóra szárnyaló
eleganciájú  geometriája  vlágítana   Bachmann Gábor  építmény-konstrukciója  mellett,
Barabás Márton falakon virágzó  zongorakalapács-billentyű  improvizációinak árnyékában,
--- csak ennyitől is revelatív mámortól sújtva hozsannáznánk! De sok régi ismerősön kívül,
a külföldiek között is kincsekre lelhetünk:  láttunk-e már tetovált disznóbőrt ?!?, kalligra-
fikus pacsmag-csodát?, a nézhetetlen  Nam Hui Pak videó-installációt és honi utánzatát?
Hát akkor  FEL!, ---jövet takarjuk el, de benn jól nézzünk körül saját szümthünkkel.
                                                     / Ne felejtsük el jegyünket a hajunkba tűzni.../

Legjobb lenne mezitláb bemenni, az őrök nyugodtan röntgenezhetnék tovább cipőnket,
mi meg élvezhetnénk az első termek  szőnyegpadlatának  bársonyos  érzékiségét, amely
bizvást a falak ürességét próbálja feledtetni.  De aztán  a szokott márványra  váltunk, hi-
szen jő a grandiózus XIX. század, illetve csak jőne. . Az impresszionistákból töredékét se
találjuk annak, amennyit "Monet barátai"-ként csodálhattunk műveikből.  Egy kitűnő, de
nem jellemző  Manet, egyetlen igazi  Renoir, egy  Signac. Csak  Degas jár jól: Csellistája
és a Gyapottőzsde-kép valóban unikum.  De hogy a többi semmitmondó vászon  jellemez-
né a modrenizmus kezdetét ?!?  Az apszisban  Picasso: Olvasó nő-je a gyönyörű  Braque-
csendélet mellett, a merész  Dufy heves és a grandiózus  Soulages  gigászi ecsetvonásai.
Ennyit sikerült a dilettáns rendezőknek,  iszonyatos pénzért összekaparni.  De mit is vár-
hatunk egy semmilyen formában sem múzeum "kiállító-hely"-től,  amelynek  igazgatónője
Ingres-t "ENGRÉ"-nek ejti ...
A Monet-csoda és a Galéria "Modernizmusok"-remeklése után,  egy felemás fogadtatású,
elhibázott Picasso-kiállításból nem okulva, nem lett volna szabad eltékozolni az ország és
a közönség!!! bizalmát. A ruhatári ki-beadási hercehurca több időt igényelt, mint a cifra
nagy semmi csalódásba /és pazar szőnyegbe/ süppedő végignézése.
A fagyos estébe kilépve,  vígasztalóan hunyorogtak az  Egerrat-ház hullámszalagjain a ka-
rátsonyi lámpácskák csillagsziporkái. Nemcsak Árnyék, van  Fény is...

Alanyi költő:  önmaga tárgya.  Nyúltfejű, depresszív látleletek,  nap-mint-napi kérlelhetet-
len szembenézés. Hány arca is van egy megszokott tárgynak!: egy asztal, ezerszer. Gettó-
rajzok: tárgyilagosságukban könyörtelenek.  A szocreál kisértése: gyönyörű képek a Ganz-
gyárból, a kultur-diktatúra persze "érthetőbb"-et követel... Hosszú csönd után harmadna-
pon feltámad, a 47-es vonalgubancok diadalmasan örvénylenek, boszorkányok, törpék, bo-
hócok röpködnek, mint ama vitorlás háromszögek.  Emlékszünk-e a rózsakertre? A szélben
dőlő egyetlen rózsaszálra ?  Bólogató, táncoló művirágok végtelen sorára ?
Soha nem felejtjük Gedő Ilka csodáit. Eddig nem láthattuk, úgy sejtjük, ezután sem, sies-
sünk hát a Galériába, ismerjük fel, utólag, a közöttünk tébláboló kiválasztottat.

Nincs művészettörténeti múltjuk,  de nem vágnak ki  egyetlen fát sem.  Racionálisak, de
fantáziájuk hómező-végtelen.  Elfogadják az anyag-kényszerítette határokat, de nem tán-
colnak gúzsbakötve: a formát röptetik angyal-szárnyon.
Porszívó-szobor, vagy kristályékszer,  evőeszköz, vagy fejfedő: minden világos, tiszta, szin-
te anyagtalanul légies. Boldogan öltenénk vegyvédelmi munkaruhát, /nagy siker lenne az
az operabálon!?/, összvebujnánk az egymáshoz görgető "szerelmesek pad"-ján és remegve
huzigálnánk a párunkon feszülő, 80 zippzárból kreált top-top sikamlós zárait. Aligha lenne
nyakkendőnk, gyüjteményünkből már réggen báli belépő készűlt...

Iparosok !!! Ti, a magor "egyetemi" képzés vétlen áldozatai !  Megnéznétek, végre ?!?

Egyből föl a második emeletre !!! Ott a korszakos nagy  Lakner még itthoni életműve lát-
ható,  míg a költözködés mián megürült helyekre,  kényszeres képtelenségek folytán, a 
Nyugaton készült míves tákolmányok,  gyengésecske firkálások kerültek,  stílszerűen az
alsóbb régiókba.
De amit odafönt bámulhatunk, az döbbenetesen gazdag, sokoldalú és még sohasem volt
így egyben nézhető. Míg az egész béka-fartályban két képet találtunk: Moltke-levél és
az  Elképzelt írás, a hatvanas évek indulásától sorjáznak a remekművek:  Planimetrikus
mozdony,  Manufakturális nyomda  és a szintén csernusi Manufakturális konzervgyár,
de nyugodtan leírhatnánk az összes kép címét... Egy zsák rizs, mint a fotonaturalizmus
előfutára, majd az  Engedelmesség és a  Forradalmárok kivégzésé-nek életveszélyesen
nyílt kiállása.  Váltakoznak a stílusbravúrok, minden ötlet más megjelenítést nyer, a leg-
újabb szervül  a hagyományos eszközök könnyedén uralt formáival.  Kacérkodás a Dadá-
val: Hundaissen széklet-optimalizáló ,"hogy örömmé váljon a búcsú", hát ez a Number
One kedvencünk... Könyvek a falra kötözve,  köztük az  Én Lukács Györgyöm,  ironikus
képeslap és fotó-metamorfózisok:  Kínai cséplés, Kazah gyapotszedők és a nosztalgikus
A Ganz Mávag élmunkás-brigádja.
Soha többet nem láthatjuk,  pedig ez az egész múlt századvégi  magyar  művészet egyik
sarkalatos alappillére,  nyitánya a hetvenes éveknek.  Fel hát a  Várba, amíg még lehet,
mert  a szikkadt jövőben  már csak  a borzalmas  soroksári Obi-végeken látogathatjuk a
TRISÓ pazar/ló/ monstrumát, JAJJJ!!!