|
|
ZENE - H O G Y V O L T 2 0 0 5
|
|
|
 |
 |
 |
ZENE B E S T O F 2 0 0 5 |
| |
Az Év Zeneszerzője: KURTÁG GYÖRGY Földvári Napok
Koncert: FESZTIVÁLZENEKAR Dal a Földről Fischer Iván
Karmester: FISCHER IVÁN Mahler-ünnep Fesztiválzenekar
Oratórium: JENEY ZOLTÁN Halotti beszéd Kocsis Zoltán NFZ
Kortárs-koncert SOFIA GUBAJDULINA Silenzio Kaczander Orsolya /fuvola/
Pannonhalmi Napok A keresztfán Keller -Vonósnégyes
De Profundis III. Vonósnégyes Elsbeth Moser /hegedű/
Vladimir Tonkha /bajan/
Kortárszenei szólista: ROZMÁN LAJOS /klarinét/ Kagel: Schattenklange
Zenekari szólista: ROSSANA CALVINO /oboa/ BuFeZ Mahler: Dal a Földről
Szóló-koncert: CSALOG GÁBOR Messiaen: Vingt Regards sur l'Enfant-Jésus
Szólóprodukció: ROHMANN DITTA Ligeti: Gordonka-verseny MRádióKortárs-sorozat
Kamara-koncert: KACZANDER ORSOLYA KELLER ANDRÁS MRádióKortárs-sorozat
KURTÁG: Három darab, Bagatellek PETER VAHI: Digitális szerelem
Vonósnégyes: ECKHARDT Violetta, Sipos Gábor, Sosztakovics: 8. vonósnégyes
Bodolai Cecília, Markó György
Zeneszerző: ZOMBOLA PÉTER MRádió Kortárs-sorozat Lázár Eszter
Matiné-sorozat: AMADINDA Dobpergés Családi Koncert Zeneakadémia
Esemény: MONDO QUARTET Művészetek Völgye Taliándörögd
Opera-előadás: KISVÁROSI LADY MACBETH Vidnyánszky A. Operaház
Kamara-opera: EÖTVÖS PÉTER: BALCON Tavaszi Fesztivál
Opera-énekes: SZOLNOKI APOLLÓNIA Kisvárosi Lady Macbeth, Gólyakalifa
Énekes-szólista: CSIZMÁR DÁVID MRádió Kortárs-sorozat
Kamara-együttes: CORPUS HARSONA-KVARTETT MRádió Kortárs-sorozat
Dubrovay: Kvartett Ördögűző
Kórus: ÉSZT KAMARAKÓRUS Arvo Pärt: Te Deum Őszi Fesztivál
Színész-zenekar: KRÉTAKÖR SZínészTánczZenekar Szentendre Városháza
Költő-énekes: LOVASI ANDRÁS Kispál és a Borz
Jazz-koncert: DÁNIEL ANNAH Magyar Tudományos Akadémia
Musical: HORGAS ÁDÁM Lüzisztraté Ódry Színpad
Félsiker: TAVASZI FESZTIVÁL 2005
Legnagyobb gyalázat!!!: Művészetek Procc-Palotája nagy koncert-terme
V E N D É G J Á T É K O K
Koncert: BERLINI FILHARMONIKUSOK Simon Rattle Operaház
Szólista: LEONIDAS KAVAKOS Bartók: II.hegedűverseny Berlini Filharmonikusok
Karmester: SIMON RATTLE Stravinszkij: Tűzmadár Berlini Filharmonikusok
Pódium-énekes: CRISTINA ZAVALLONI Berio: Népdalok BuFeZ Fischer Iván
Együttes: LES ARTS FLORISSANTS Rameau: Les Paladins
|
|
 |
|
|
ROZMÁN LAJOS /basszusklarinét/ Kagel: Schattenklange Korunk Zenéje |
| |
Most kéne abbahagyni... ezt a nevetséges Korunk zenéjé-t! A régi szép idők rég elmúltak,
/Barberian! Penderecki! Stockhausen!/, művek és előadók híján minek és minek így...?!?
A "záróhangverseny" jegyeit nem árulták, a műsorváltozást nem jelentették be, mindezt
a tök béna Procc-Pláza un. "fesztivál-színházá"-ban. Ez alatt egy rideg, ipari műemlék ho-
dály értendő, amely /az erkély 40 székét kivéve, mert onnan a színpad NEM látható...!!!/
táncszínháznak elmegy, de akusztikus koncertre éppen olyan alkalmatlan, mint a Nagy, a
Nem/pont/Hangversenyterem. Lézeng itt az a néhány szerencsés, aki MEGTUDTA, hogy mi
készül itt és el mert jönni az alávalóan rosszhírű intézménybe. Ugyanis a jegypénztár az ér-
deklődőket Szombathelyre /sic!/ küldte, mondván, hogy ez a szombathelyiek koncertje...
Pedig... Nem sok , nem elég Kagel-t hallottunk eddig itthon, de ha csak ezt az egyet hal-
lottuk volna, akkor is könnyezve borulnánk le az Angyali Mester előtt. A szférák zenéje
a nehézkesnek aposztrofált basszusklarinéton, éteri tisztaság, poétikus invenció, valóban
ködös, árnyékos lebegés, a megkomponált cage-i csend, az űrrepülés transzcendenciája.
És...És...És Rozmán Lajos, aki gyönyörű hangon, a lélek széles legátóival, a letisztult tech-
nika természetességével, anyanyelvi szinten suttogta el a remekművet. Szárnyalt a csönd,
befelé fordult a látás, csak az fájt, hogy egy ilyen zene után képtelen az ember tapsolni
és ünnepelni. Legyen hát ez a laudáció helye: az év legnagyobb szóló-produkcióját hallot-
tuk és nagy kár lenne, ha később nem gyönyörködtetne másoka is..
Mert a Rádió /természetesen/ nem vette fel. Ezért: elég!!!... a korunk zenéjé-ből, tessék
beépíteni az Őszi Fesztivál és a Lázár Eszter fémjelezte rádiós produkciók sorába. Akkor
közönség is lesz, megfelelő terem és barátságos közeg is és többekhez eljut a híre, mi ké-
szül a kortárs-zenét játszók hősi műhelyében.
|
|
|
|
|
MAHLER-ÜNNEP: a Fesztiválzenekar szólistáinak koncertje 2005.IX.7. |
| |
A kisterem is szörnyű, ezekkel a chilei cseresznyefa-burkolatokkal, bokaficamító lépcsők-
kel és a Kong.Központra hajazó süket akusztikával, de még mindig jobb, mint a másik. Ér-
vényesül a Nagy Magor Érv: "ahhoz képest, hogy milliárdokat pocsékoltunk el, nem is any-
nyira rossz..." Mereven szól minden, nincs a hangnak aurája, derekas Népstadion-sound,
a mély regiszternek előnytelen, az énekeseket gyilkolja.
De a Fesztiválzenekar sohasem okoz csalódást: játékban, műsortervezésben, vendégben,
mindig a legtöbbet nyújtja. Kathy Barberian után Berio-t énekelni szinte arcátlanság, de
a nádszál Cristina Zavalloni csodát tett, eszméletlen szuggesztivitással szólaltatta meg a
Mester bravúr-darabját. Az énekléshez tehát nem mázsák kellenek, hanem a páratlan han-
gi adottságokon túl, félelmetes muzikalitás és előadói készség. De jó is lenne jazzt hallgat-
ni egyszer a csupaideg fenoméntól... Az együttes természetesen gyönyörűen muzsikált és
nem is titkolta az énekes iránti bódult csodálatát.
Nagyobb kihívást igazán nem vállalhatott Fischer Iván annál, hogy egy monstre-zenekarra
komponált Mahler-zenét kamara-letétben adjon elő. Olyan muzsikát, amelyre a grandió-
zus hangtömbök, a drámai hangszínváltások, az izzó fortisszimók, a vonóskarok sejtelmes
lebegése annyira jellemző. Pótolható-e a rezek viharos tombolása, a vijjogva síró hegedű-
kórus és a basszusok végzetes osztinátója? - természetesen nem. A hiányt fokozta az emlí-
tett visszaverődés-nélküli száraz hangtér, jobban kiemelkedett viszont a mű szerkezete, a
fantáziadús csontváz, az egymásba fonódó szólamok gazdag szövevénye: Mahler a boncasz-
talon...Az érzelmi ráhatás teljesen az énekesekre hárult, Howard Haskin eufórikus tenor-
ja igencsak szerethető élményt jelentett, nem is beszélve lenyűgöző mimikájú színészeté-
ről: nehéz volt NEM beletapsolni !!!
Fischer Iván és szólistái bámulatosan oldották meg a lehetetlen feladatot: kisértek, aláfes-
tették az énekszólamokat, mégis, szinte önálló, tökéletes zenekari hangképet létesítet-
tek, amelyet akár önmagában is teljességként élvezhettünk. Felejthetetlen volt a gyászze-
ne indítása, a mennyeien lassú kibontakozás és a transzdenciába ellebegő befejezés. Nem
sorolhatjuk végig az összes muzsikust, egyik se volt jobb a másiknál: mindenki csúcsra járt.
Régikeletű, megalapozott és annyiszor megerősített nemes elfogultságunk okán, hadd em-
lítsük meg mégis, külön kiemelve, Eckhardt Violetta mágikusan delejes hegedű-szólamát
és az új vendég Rossana Calvino csodálatos oboa-játékát.
Méltó nyitánya volt az évadnak, most már csak azt az IGAZI hangzást várjuk epedve, ÚJRA
a Zeneakadémián !!!
|
|
|
|
|
ARVO PÄRT: TE DEUM Észt Kamarakórus Őszi Fesztivál |
| |
A minimál-zenében hajszál választja el a keveset a semmitől, ahogy ezt Reich Pityu és Phil
Glass esetében megtapasztalhattuk. Amíg említettek esetében a semmi az uralkodó, Part-
nál, különösen az első időkben, üdítő kivételeket találhatunk, például a Te Deum-ot a
nyolcvanas évekből. Az Észt Kamarakórus koncertjének első része erőltetett stílusgya-
korlatokból állt, de ezért a műért érdemes volt kidideregni a templomi fűtetlenséget.
A Városmajori templom, szörnyű belalakja ellenére, ideális akusztikával bír, az utózengés
kevesebb a barokk katedrálisokhoz képest és ez nagyszerű hangteret biztosított az éteri
tisztaságú kórusnak.
Egy akkordos, majdnem pentatonra szűkített hang-készlet, de gazdag invenció, merész
változatosság jellemzi a korai Part-et, amely a szegényes eszköztár ellenére időnként ka-
tartikus magasságokba röpít. Csak így kell, csak így lehet előadni! A bariton-basszusszólam
sejtelmes puhasággal szólal meg, a háttérbe állított tenor-szoprán együttes angyali tökély,
a kórus nem ismer mezzoforténél erősebb hangot, a hihetetlen piannissimók tengerében
mégis drámaian feszülnek a csúcspontok. Mindig ugyanaz a néhány hang, mindig ugyanaz
a dallam-töredék, az interpretálás utolérhetetlen artisztikuma mégis a nagy élményhez ve-
zet. Elég lett volna csak a Te Deum, kár volt a műsort higítani, de ezzel együtt ez volt az
egyik legnagyobb kórus-élményünk, mivel a szférák angyali zenéjét /még/ nem hallottuk.
|
|
|
|
|
AMADINDA Dobpergés Családi Koncertek Aquincum ÜtősVölgy |
| |
Húszéves jubileum ide vagy oda, az Amadinda ifjúi lendülettel szárnyal. Tavasszal a Dobper-
gés Családi Koncert-sorozat jelentett újdonságot, szó szerint 3-tól 99 éves korig tombolt a
közönség, a tradicionálistól a legfrissebb kortárs ütős-repertoárig ívelő hangversenypará-
dén. Kedvcsináló szöveg, a régi és az új látványos szembeállítása, kedves humor és a bravú-
ros előadásmód derűs könnyedsége jellemezte a szakmailag, pedagógiailag egyaránt egye-
dülálló eseményt. Fantasztikus élmény, amikor Debussy-t hallgat az aprók népe, amikor Ta-
kayoshi Yoshioka Square Dance-t csodálja, vagy a Table Musique zenéjét LÁTJA! és hallja.
De hát a kisérő papák-mamák se bánták, hogy a rettegett kortárs-zene barátságosabb ar-
cával találkozhattak. A nyitó 80 perc a Föld körül után kellett egy kis bátorság, hogy még
három koncerten folytatódjon az ütős-zene gazdagságának káprázatos felvonultatása, de
bizvást állíthatjuk, egyetlen pillanatig se volt didaktikus, vagy unalmas és puszta zenei él-
ményként is maradandónak bizonyult. Még soha nem Amadindáztunk ennyit egy idényben!
Nyáron aztán két idilli helyszínen is találkoztunk a Nagy Négyes-sel: Aquincum után a Káro-
lyi Palota kertjében is. Az első alkalommal Westlake régen hallott Omphalo-ja tűnt ki, a
PalotaKerti Esten pedig a misztikus érzetű Lemurian Dances. Barátságos és a szabadtéri
események színvonalát hangzásilag is messze meghaladó koncert volt, de természetesen
nem versenghetett a monostorapáti templom csodálatos akusztikájával.
A Völgyprogram és a benne önálló életet élő ÜtősVölgy megnyitójaként, még a tavalyi em-
lékezetes 100 metronómos hangversenyt is felülmúló, emlékezetes élményben lehetett ré-
szünk. Michael Askill: Lemurian Dances című elementáris műve szinte búvárharang bongá-
sával szólt, dübörgő crsecendói pedig mélytengeri vulkánkitöréseket idéztek. Yoshika sok-
szor hallott Square Dance-e is itt kapta meg talán először mozgékony karakterének teljes
harmóniáját. A legújabb Amadinda-találmány egy Afrikából származó xilofon-darab, amely
végtelen egyhangúságával ringatott minimál-transzba és nagyon rímelt a művet gigászi mun-
kával lemezről leíró Holló Aurél egyik repetitív alkotására. A virtuóz szerző most is minden
alkalommal elbűvölt a beFORe JOHN5 flamenco-viharzású ritmikájával, amely szinte játszha-
tatlan nehézségei ellenére kamaszos lendülettel, elsöprő dinamikával érvényesült.
Aki fogékony az akusztikai szépségekre, jöjjön el talán jövőre a monostorapáti templomba,
hallgasson meg EGYETLEN marimba-basszust, hosszú másodpercekig, amíg elzúg a lenyűgö-
ző hangtérben: az maga a ZENE.
Nem sikerült az amerikai vendég bemutatkozása: nyilvánvalóan eladhatósági kényszerből,
kommersz, lepusztult sémákból építkező, saját darabokkal állt ki, szánalmasan kínos volt a
technikai tudás kiemelkedő szintje ellenére. Pedig tudott volna mást is !!! A ráadásként
játszott jazzes, kortárs-hangzású művek bizonyították, hogy Gordon Stout fantasztikus
dolgokat produkálna, ha Európában élne és nem megélnie kellene az USÁ-ban. Akkor iga-
zi komponisták írnának Neki igazi darabokat.
Maga az egész ÜtősVölgy azonban megint csak egy hatalmas újabb bravúr az Amadinda tör-
ténetében. Hogy tanulni lehetett Tőlük, bárkinek, egészen a kisiskolás kortól az egyetemi
szintig, hogy egész sora volt az ifjú tehetségeknek helyt adó koncerteknek, hogy Tallián-
dörögd immár ütős-mennyországként él a köztudatban.
Úgy tűnik, nagy éve ez a sokoldalú gárdának és még nincs vége, előttünk az őszi-téli idény,
de a Best Of 2005 legjobb kortárs együttese címet bízvást megelőlegezhetjük a fantaszti-
kus CsodaCsapatnak.
|
|
|
|
|
MONDO QUARTET ÜtősVölgy Taliándörögd |
| |
A Wohltemperirtes Klavier egyik opuszával kezdeni, azt tökéletes értéssel és mértékletes
dinamikával, teljes átszellemültséggel játszani: méltó névjegye az Amadinda-utód Mondo
Quartet-nek. A huszonéves fiúk nemcsak a repertoárban követők, hiszen mindent tudnak,
amit a nagyoktól meg lehetett tanulni, de a technikai perfekció, az átgondolt muzikalitás
terén sem bizonyulnak kevesebbnek. Tovább éltetik az állandó keresés szellemét, az isme-
retlen művek és soha nem hallott tradicionális ütős-zenék felkutatását. Utóbbira eklatáns
példa volt az arab hastáncz-muzsika, amely tánczos tündérek nélkül is buja vadságot sugár-
zott. Az első rész Amadinda-repertoárja az eredeti előadókkal azonos szinten, abszolút tö-
kéllyel, érett invencióval szólalt meg, a szünet után aztán a négy ifjú begyujtotta a raké- tákat és minden izében egyedi, frenetikus hatású produkciót nyújtott.
Négy ragtime-ot mutattak be, a századelő különböző korszakaiból és igen szimpatikus mó-
don, mindegyik előadónak jutott szólista-szerep. A darabok hangszerelése is meglepeté-
sekkel szolgált, korabeli ütős-effektusok színezték a virtuóz marimba-zenét. A darabok kö-
zött Cage 12 tamtamra írott műve, egy részlet az Amores-ből és Lou Harrison Fugato-ja
jelentett gyönyörűséges kontrasztot, ráadásul pianissimo érzékenységgel. Az öntudatos
szerénység, kedves közvetlenség, természetes báj amúgy is jellemezte a legnagyobb remé-
nyekre jogosító ifjú titánokat. Tanuljuk meg máris neveiket: Tóth Lajos, Schlanger Tamás,
a konferálásban is jeleskadő Szabó Mátyás és Tömösközi László, akinek szólókoncertjén
megtapasztalhattuk, milyen csodát lehet egy szál katonai dobon, két verővel tenni. Bizony
a taliándörögdi Mondo-koncert után olyan egeket ostromló, eufórikus transzállapotba ke-
rültünk, mintha military-dobosok mennydörgésére indulnánk dicsőséges harcba a Művé-
szetek Völgyében...
|
|
|
|
|
BERLINI FILHARMONIKUSOK Sir Simon Rattle Operaház 2005.máj.1. |
| |
Kapaszkodhat a szegény BUFEZ, önhibáján kívül valószínüleg nem az övé lesz az év kon-
je, hiszen eddig szinte értékelhetetlen produkciókat nyújtott, mivel az Akultúr Procc-
Plázá-ban minden a HALLHATATLAN-ra sikeredik. Bezzeg az Opera !!! Izzasztó a meleg, de
az akusztika is forrón símogató!, hallatszik a fuvolás ötliteres lélegzetvétele, de áramlik,
zúdul a zene, édesen hullámzik, ringat és örjít, harsog, suttog, tombol és énekel. Mert
nem kanapérugókra szerelt "cipősdoboz", mert nem vattára, víz-ágyra és VízAgyra építet-
ték, hanem évszázados globális! tapasztalatra.
Weber Kalóz-nyitánya igazán egy semmi, de ahogy ez a vonóskar megszólal, eláll a léleg-
zetünk. A karmester, ez a Sir Simon pedig annyira természetes, annyira magától értető-
dővé teszi a csodát, - finom és erélyes, biztos és szabad: zeneileg-emberileg egy gyönyör!
A grandiózus Leonidas Kavakos kozmikus terekbe röpíti Bartók Második Hegedű-verseny-ét,
csellóhangon muzsikál a csodálatos zenekar fölött, a középső tételben pedig szinte kama-
ra-zenél, mintha ütős lenne az első zongoraversenyben...A záró-fergetegben még a trom-
tákat is áttörte, soha nem hallott tökéletességgel, páratlan muzikalitással szólatatva meg
a bartóki remeket. Hát ezután valóban nem lehetett ráadást adni, ez csak a félelmetesen
nagy berlinieknek sikerült, Stravinszkij Tűzmadár balettzenéjével.
A semmiből indult, nyúgalom és csönd, észrevétlen apró moccanások, lassan, lassan, me-
részen visszatartva, lebegünk, révülünk, kinyílunk a végtelenre, de mielőtt elillannánk a
nihilbe, besűrűsödik a közeg, beszív és elnyel a kérlelhetetlen fokozás mennyei mámora.
Micsoda delejes puhasága van ennek a klarinétnak, hogyan susog a fagott-szóló és hogy
tartja, herkulesi talapzatként a zenei építményt hármasban! És amikor már megsemmisül-
tünk az egymásra rétegződő gyönyörűségek kábulatától, beúszik egy éjszagú kürtdallam,
betetőzve a zenekari muzsikálás ezen ritka ünnepét.
Május Elsején jó volt berlininek lenni, reméljük, jó volt Sir Simon Rattle-ként megdicső-
ülni, de legesleginkább jó volt Nézőnek, Hallgatónak: Embernek lenni, végre...
|
|
|
|
|
A XX.-XXI. század zenéje Lázár Eszter Magyar Rádió |
| |
Hol lehet élőben kortárs-zenét hallgatni?, ha nagyvonalúan az utóbbi 50/!!!/év zenéjét ért-
jük ez alatt? SEHOL. Legfeljebb elvétve, hagyományosabb darabok közé, különlegességként
beszorítva, hakni-szinten odakenve. Bár utóbbi hozzáállás sokszor érződött a Rádió immár
több, mint harmincéves, tavaszi ciklusán, sajnálattal kell leszögeznünk, hogy ezek a kon-
certek nyújtják az egyedüli alkalmat, a közelmúlt és a jelen szerzőinek élő előadásban tör-
ténő megismeréséhez.
Hallhattuk Ligeti György fenomenális Gordonkaverseny-ét, egy olyan előadótól, akinek
remélhető létezése évtizedekig uralni fogja zeneéletünket. Rohmann Ditta elbűvölő ter-
mészetességgel keltette életre a játszhatatlan nehézségű remekművet, amelynek a hallga-
tása is maximális koncentrációt és nyitottságot igényelt. Az indítás apró bizonytalanságai
után, az improvizatív és az aleatórikus részekben maradéktalanul valósította meg a kompo-
nista elképzeléseit, merészenltárva fel egyéniségének szikrázó dinamikáját. Sigfried Palm
után Ligetit csellózni !?! Igazi bátorság, nagy-nagy tehetség, hatalmas teljesítmény...
Sári József vitatható művében tünt fel egy másik fiatal: Csizmár Dávid, aki lendületes ma-
gabiztossággal énekelte a Koestler-szövegekre írott opera vezető szólamát. Erőteljes, fér-
fiasan szép hang, kimunkált artikuláció, fölényes muzikalitás!
De a zeneszerzők között is nagy örömmel találtunk friss nevet, a huszon-alig-éves, most de-
bütáló Zombola Péter-t: a Zsoltárok és a Preludium harangokra eredeti hangvételű, in-
venciózus tehetséget sejtet.
A legszebb este a Keller András - Kaczander Orsolya kettős koncertje volt. Igazi profesz-
szionalistái ők a kortárs zenének, hallható, érezhető, hogy nem csak balkézről foglalkoz-
nak vele. Kurtág György: Jelek, játékok, üzenetek ciklusából hat darabot adtak elő az
est szólistáival, kettejüktől pedig a Három tétel és a Bagatellek hangzott el hosszan ér-
lelt, gondos elemző-munkát sejtető, gyönyörűséges interpretációban . Keller András már
nem tud meglepni, robusztos hegedűjátáka ritkán okoz csalódást, de a nap hősének a fu-
volista Kaczander Orsolya bizonyult. Vakmerő regiszterváltások, a végsőkig feszített for-
tisszimótól a piánó-leheletig terjedő dinamikai spetrum, bravúros frazeálás jellemzi játé-
kát, amely a legszélsőségesebb kitöréseknél sem veszít eredendően lírai szépségéből. Ez-
zel a produkcióval méltán rukkolt a hazai mezőny élére. A két nagyszerű művész hangver-
senyének csúcsa Peteer VahlÍ: Digitális Szerelem című darabja volt, amelyben a művi,
elektronikát utánzó szellemes hangzatok fölött, még hatásosabban érvényesült Kaczander
káprázatosan virulens fuvolajátéka. Csak a kurtági meghatározás illik a csodálatos kettős
adta élményre: "Két virág voltak"...
Ki hitte volna Dubrovay László-ról, hogy annyira ötletes, a hangszerek minden lehetősé-
gét, sőt!, helyenként lehetetlenségeit is kihasználó, virtuóz és humoros opuszokat képes
írni, mint a Kvartett és az Ördögűző ?!? Ehez a bámulatos Corpus Harsonakvartett kel-
lett! Tudva tudott, hogy a pozaun, a glissando-lehetöségekből adódóan igen alkalmas a
groteszk, a nevetséges szituációk hangi megjelenítésére, használták is bőven Ravel óta, a
legutóbb Sosztakovics operájában figyelhettük meg elementáris hatású jelenlétét. De
ilyen sokoldalúan, még soha nem mutatkozott be ez az emberi hanghoz annyira hasonlító
rézfúvós. Ez a négy fiú mindent tudott és iszonyú energiájával szinte legázolta a közönsé-
get. Virtuózan, mint a jazz-trombitások, fátyolos lírizálással, mint a kürtök, duhaj csúszká-
lásokkal, recsegő préseléssel, belebeszélve, beleénekelve... követhetetlen zsenialitással
prezentálták a nyugodtan mondhatjuk, zseniális művet. Reméljük, bővül a repertoár, más
is kedvet kap a ritka felálláshoz, mert ezt az arcátlanul nagyszerű négyest, amely bebizo-
nyította, hogy Globokar után is lehet harsonán újat hozni, nagyon sokszor szeretnénk
még a kortárs közel-jövőben hallani !!!
Csak az a baj..., hogy most egy évig kell várnunk a tavaszi vigasz-sorozatra... Addig be kell
érnünk az estek /a radio.hu-ról letölthető/ hanganyagával... 2005 tavasz
|
|
|
|
|
TAVASZI FESZTIVÁL Zenei események 2005 |
| |
Sok örömöt nem tartogatott Nékünk ez a Tavasz. Először az új Nem.Zen.Ter.húúú! ádáz
alkalmatlanságát kellett megemésztenünk, a rideg, sivár hodályt "nagyvonalú" furnér-szé-
keivel, szinte-szovjet fagylaltszínekkel, a BKV-like jegyszedő-kommandóval és ami az iga-
zi csőd: a hangzás szabadtéri jellegtelenségével. Mert hiába ízelgethetjük, szagolgathat-
juk külön-külön, tisztán a csontot, a húst, zöldséget, fűszert, és megannyi titkos össze-
tevőt, az nem a Leves, az nem a csodálatos ételköltemény, hiába hallunk itt minden ló-
szőr-szisszenést, billentyű-koppanást, ha az egész nem áll élménytadóan össze, ha steril
életteelnséggel enyészik el az irdatlan, ásító magasságban. Szegény Kavakos, aki Berg s
Bartók hegedűversenyét még az Erkelben is emlékezetesen játszotta, hallhatatlan volt,
Csajkovszkijjal !?! /Jó, hogy a nagyszerű görög elégtételt vehet majd május elsején, az
Operában, a berliniekkel, a Bartók Másodikat interpretálva./
A Tavaszi másik hidegzuhanya: a nagy nevek siralmas vergődése. Mehta egy piszlicsáré
"zenekar" előtt hadonászott, a fenséges Boulez pedig egy trendi Yamaha-metronóm vi-
lágszínvonalán ütemezett. A derék chicagóiak még így is megmutatták néha, mit tudnak,
kérdés, miért hoztak karmestert. Barenboim, aki évekkel ezelőtt a Fesztiválzenekarral
kínlódott végig egy Ravel: G-dúr zongoraversenyt, alkalmatlan Bartókra, az együttes pe-
dig, vezetés híján, lelkesen kapaszkodott, vagy biztatóan sietett előre egy-két ütéssel...
Mahler-ben Barenboim törlesztett, egy koncertteremben a zenekar is szépen szólt vol-
na, de hol van már a tavalyi hó?..., a mennyei Abbado?
A Trió Lignum kedvesen szcenírozott koncertet adott a Katonában, kár, hogy a máso-
dik részben egy Esterházy uralta a terepet, herczegi őse, a nagy Esterházy Pál bizony
jobban muzsikált. Hasonló malőr árnyékolta be az imádott Amadinda estéjét, ki tudja
miért, egy cirkuszi xylofon-akrobatával álltak össze, jobb lett volna, ha kézen áll.
Szót se ejtsünk Barbara Hendricks-ről, aki úgy énekelt jazzt, mintha Jimmy Hendricks
Mozarttal próbálkozott volna.
Idén az operák mentették meg a Fesztivált. Handel Semelé-je Halász Péter révén igen
figyelemre méltó, Eötvös : Le Balcon-ja pedig felemás próbálkozás volt. Mindkét eset-
ben a rendező az ok: Halász eredeti és merész, A.R. ellenkezőleg: üres, szürke, alkal-
matlan. Ráadásul haveri alapon megélhetési rock-gajdot van képe szerepeltetni, gusztus-
talan foltot pacázva a hibátlanul interpretált, nagyszerű zenei anyagra.
Vidnyánszky Attila a tavalyi szédületes Jenufa után, most "kortárs"-abb, mindösszve
70 éves operával bizonyította, mire képes a lepukkadt társulat egy nagyformátumú veze-
tővel. Sosztakovics elementáris zenéjének legapróbb árnyalatát is gesztusban, cselek-
ményben, figurában és mozgásban tudta megjeleníteni, szökőárként gázolva le az avult
sémák sztereotípiáit. Őrjöngő volt és szemtimentális, kegyetlen és misztikus, Dosztojev-
szkijtől, Gogolon át, Csehovig ölelve eggyé az orosz lélek megjelenítésének ezerszínű
lehetőségeit. A Kisvárosi Lady Macbeth miatt érdemes a Tavaszi Fesztiválra jönni,
de lehet ezért máskor is Budapestre látogatni !!!
|
|
|
|
|
KISVÁROSI LADY MACBETH Operaház |
| |
Szopránhang és egy szál oboa, önálló szólamok összefonódása. A kontrfagott bölömbika-
vibrátója fölött bevág a basszbariton, a csábító tenordallam mézét mélyhegedű ellenpon-
tozza. A vékony hangszerelés brutális erőket mozgósít, nem sokaság, hanem lélek, a szí-
nész-énekes érvényesül, aki játszik és a hangszeres, aki segít életre kelteni a drámai szi-
tuációt. Érzékletes, gyönyörű, teljes hangon szólal meg minden! Mert ez nem a Nem.Zen.
Terem.húúú, de gyalázatos, "szinte szabadtéri" akusztikája, ahol "minden hangszert külön
lehet hallani", csak az élménytadó összhangzás hibádzik. Mintha a zöldséget, húst, fűszer-
számot, csontot és tésztát majszolnánk a vágódeszkáról, ahelyett, hogy a leves-költemény
mennyei ízeit élveznénk./ Ez az Opera csodálatos Tere és ez Sosztakovics bachi szintű,
kontrapunktikus szólamszövése. Nem véletlen, hogy a Wohltemperirtes Klavier kihívását is
sikerrel állta a " 24 Preludium és fuga" sorozatában. De az Ő dallamvilága kemény, szögle-
tes, nagyléptékű, ritmikája barbár és monoton, minden fordulata váratlan, ezáltal szoron-
gató feszültségeket hordoz, hasít, taglóz, döbbent és leterít. Ez a zene puszta létezésé-
ben a shakespeaere-i tragédia komor mélységeit sűríti, hát még, ha felbőg a mély szóla-
mokban tomboló nagyzenekar, elszabadulnak a sistergő rezek és a földmoraj basszusok !
Döbbenetes ez a lefojtottságból kitörő, hisztérikus őrület: a roppant hangtömbökben a
a lélek szakadékai tátonganak, a sors kérlelhetetlen végzete örvénylik bénító szuggeszti-
vitással. Micsoda operákat írt volna ez a félelemtől nyomorított Géniusz, ha nem az élet-
mentő Sztálin-kantátákat kellett volna rettegve körmölnie ! Szerencse, hogy a hatalmas
szimfóniákban megmutathatta a szovjet létezés és saját életének borzalmas sötétségét,
abszurd iszonyatát, a leningrádi ostrom és a háború szörnyűségeivé álcázva. Valójában a
mindent kibírás gigászi hősiessége egyaránt jellemezte szovjetország népét és a Gulág ár-
nyékában alkotó komponistát. Így maradt a gogoli Orr és ez a korszakos jelentőségű zene-
dráma, amely most Vidnyánszky Attila bravúros rendezésében támadt fel.
Alekszander Belozub egyszerűségében nagyvonalú díszletet tervezett: emeletes gerenda-
ház, mozgatható szobabelsők és a cselekmény fókuszát jelentő hitvesi ágy, amely diszkré-
ten elforgatható bizonyos erotikus cselekmények idején. A mobil díszletelemek menetköz-
ben változtathatók, nincs átdíszítés, a jelenetek és felvonásközök vizuális közjátékokra ad-
nak lehetőséget, amit a rendezés virtuóz találékonysággal aknáz ki. Fiatal pár szimbolizálja
a Katyerina számára elérhetetlen, igaz szerelmet, kontrasztként meg Tóth János hangban,
figurában, mozgásban egyaránt remek Rendőrfőnökének piruettjei szórakoztatnak. Maxi-
málisan kihasználtak a világítás lehetőségei, jeleneteken belül is merész fényváltások segí-
tik a cselekményt. A végén pedig megmozdul a szibériai erdő macbethi rengetege, vihar-
ban hajladozó fatörzsek jelenitik meg a hősnő végletes indulatait.
Lukács Gyöngyi bombasztikus drámai erővel jeleníti meg Katyerinát, üt-vág, őrjöng és hö-
rög, súlyos színpadi létezése erős sodrással hömpölyögteti a drámát. Irtózatos hanganyaga
letaglóz, kár, hogy artikulációi szélsőségesek, a túlzó ráerősítés és különösen a szüntelen
vibrátó ádáz könyörtelensége egy lepusztult neoncső örjítő pulzálását idézi. Nem elég
férfias Vagyim Zaplecsnij, mutatós tenorja azonban zeneileg hibátlanul érvényesül, de
ez az este a mély fekvések, a sötét hangszínek pazar ünnepe: Berczelly István elementá-
ris szilajsággal formázza meg az elfojtott kéjvágytól fűtött brutalitást, Tóth János parádés
karikatúrája pedig az előadás szatirikus csúcspontja. Szolnoki Appolónia a Négerek után
újabb bizonyítékát adta páratlan tehetségének, Szonyetkája énekben, játékban egyaránt
nagyformátumú alakítás.
A másik szereposztásból Gulyás Dénes kivételes jellemábrázoló képessége emelkedik ki.
Az ukrán tenor sápadt líraiságánál hitelesebben leszkovi az ő gusztustalan, törtető figurá-
ja, kár, hogy énekel is, néha artikulálatlan üvöltözésbe menekülve. De egy zenedrámában
fontosabb az izgalmas, vérbő jelenlét, a szuggesztív játék, abban pedig kiváló! A két pópa
közül Kenesey Gábor volt hangban, játékban meggyőzőbb. Bátori Éva muzikálisabb, kie-
gyenlítettebb alakítása jobban tetszett, a roppantul nehéz lírai passzusokban bizonytalan-
kodott ugyan, de Katyerinája így is szánandóbb, emberibb volt, bár alkaatától idegenebb,
mint ama pompás Jenufa. /Ő is nagyon vibrált, úgy tűnik, enélkül nincs "drámaiság"...?!?/
Vidnyánszky Attila nemcsak Sosztakovics remekművét találta meg, de a Ház ujjáéledésé-
nek lehetőségeit is megmutatta: "kortársabb" művek, zeneDRÁMAI rendezés, bátor át-
értelmezések, korszerű szcenika. Énekes-színész van bőven, csak feladatot kell keresni
a parlagon punnyadó tehetségeknek. Reméljük, jövőre egy olasz slágeroperát varázsol új-
já, hadd fájjon a fafülűeknek.
|
|
|
|
|
Megnyílt a Nem.Hang.Terem.hu!, bár csúszott volna...a Dunába! |
| |
Baljós beszámoló a Budapesti Fesztiválzenekar első perem-koncertjéről.
A második még kiábrándítóbb vala, Beethoven címén tücsökmuzsika...
Egy ici-pici JÓHÍR, végre:
Márc. 19-én először mosolyogtunk ebben a szörnyű kultúr-erődben. Az an-
gyali Charles Dutoit keze alatt a Fesztiválzenekar tüzes kedvvel pompázott
Stravinszkij: Petruská-jában. Nem, nem a szvit: az egész csoda! életre kelt.
Torkunkat most sem szorította semmiféle érzés - és hol voltak a könnyek ?!?
Csehovot idézzük: üres, üres! ÜRES!!! mintha szabadtéri koncerten ülnénk.
|
|
|
|
|
A BUFEZ első koncerteje az új "Hely"-en 2005.jan 12-13. |
| |
Mert minek is nevezzük a bornírt bambaság, a benyali tehetségtelenség és ami egyálta-
lán nem mellékes: a lenyúlós túlszámlázás ezen gagyi monstrumát. Hely, helyiség, mel-
lék-helyiség. De erről soha többet, ennyit se ér az egész. Próbáljunk meg, az első, gör-
csös hisztériázás, lealázott kétségbeesés után, a hangzó anyagról beszélni.
Külön kell ugyanis választanunk, nem lesz könnyű, a kezdetleges akusztikai tér hatásait
és a zenekar teljesítményét.
A Beethoven II. tanulmányozásra igen alkalmasan szólalt meg, minden hangszer-csoport
élesen elkülönülve jelent meg, de még az egyes előadókat is élesen meg lehetett kü-
lönböztetni. Csak hogy mi 1600-an nem partitúraolvasási segédletre gyűltünk ide, talán
mégis inkább a zene élményszerű befogadására. Biztos, hogy lemezfelvételre alkalmas a
terem, ahol az az ideális, ha egyetlen szomszéd instrumentum hangja sem szivárog át a
másik sávjába és az ideális hangzás a 24 sáv művészi elegyítéséből épül. De itt, Mi, a kö-
zönség ülünk, nincs mikrofonunk, komputerünk és keverőasztalunk: könyörgünk, Ne-
künk FÜLÜNK van !!! Legalább másfélszeres utánzengés kellene és ez még mindig csak
a mennyiségi elem...
Kevés az átütőerő, na de majd a grandiózus Mahler II. mega-zenekara... Óriási elánnal
muzsikált a fantasztikus csapat. Torlódtak egy galaktikus nagyságrendű fantázia szinte
követhetetlen hangtömbjei. A harmadik tételben közel álltunk a "most kéne abbahagy-
ni..., mert fokozhatatlan!"--bekiáltáshoz, de a befejezés kisérteties indítása, Bazsinka
József pihepuhaságú, éteri tubaszólójával elfújta kétségeinket és újra a végső, kétség-
beesett fortisszimó-halmaz csúcspontjaihoz vezérelt.
Mégis !!! Mintha ezt a hodályt nem lehetne telejátszani... Még a lesujtó fakalapács is
fogpiszkálónak tűnt, bár az ütősök hangbeli hátrébb-szorulását egyébként nem bántuk.
Mintha a szólamok atomizálva játszanának, a zenészek meg egyszemélyes űrhajóban...
Szeretett karmesterünkre pedig rá sem ismertünk, ugyan nem dirigensi értelemben.
Azért reméljünk. Lehet állítgatni /?!?/, buherálni, jó lenne, ha ama bizonyos "...egy év
múlva dől el, milyen is ez a terem..." fischeri jóslat pozitív választ nyerne egyszer. De
most csak annyit tudunk mondani: jó lett volna egy negyedéves csúszás,... akkor most
egy felejthetetlen, egy csodás! Mahler Második emlékével lennénk gazdagabbak.
|
|
|
|
|
NÉGEREK MALADYPE r.: Balázs Zoltán Bárka |
| |
Harang zúg, zsolozsma búg, lábujjhegyen osonunk be az áhítatos térbe. Gombár Judit
sejtelmes, költői fehérségeibe öltözött, roma színészek néznek farkasszemet a feke-
téket feketében játszó "fehér"-ekkel. Énekelnek: monológot, dialógot, fantasztikus
gesztusokkal, szuggesztív mimikával és végestelen végig...
A Teomachia óta várjuk, hogy a merész és hihetetlenül invenciózus Balázs Zoltán vég-
re maradéktalanul meg is valósíthassa zseniális elképzeléseit, ne akadályozza ebben az
alkalmatlan társulat. Csak a saját csapat, a Maladype teszi ezt lehetővé !
Jean Genet drámai szövegét csak néha deklamálják, a szereplők play back-elnek a
a szintén játszó énekesek recitativóira, áriatöredékeire, teljes átéléssel imitálva azt.
Sáry László, néhány ütőhangszeres effektustól eltekintve, szinte a capella operát al-
kotott, kongeniálisan jelenítve meg a drámai összecsapásokat, a textus legapróbb moz-
zanatáig. Emberfeletti feladatot oldanak meg nagyszerűen az énekesek: a több, mint
kétórás darabban folyamatos jelenléttel, hibátlan énekléssel, óriási koncentrációt ki-
vánó szinkronitással. Mindegyikük nevét nagy ovációval muszáj leírnunk: Fodor Beatrix,
/szoprán/, Szolnoki Apollónia /alt/, Böröcz László/tenor/, Hámori Szabolcs/basszus/
és Gavodi Zoltán /kontratenor/.
Balázs Zoltán páratlan arányérzékkel építi fel a "fekete mise" gigantikus látomását, min-
den pillanatban váratlan mozgásokkal lep meg, szinte minden szótaghoz talál kifejező
vizuális gesztust, egy önmagában teljes, önmagát értelmező színházi alkotást teremt.
Kép és szó, hang és fény, ostinato-mozgás és robbanékony kitörések szervülnek góti-
kus építménnyé: egyedülálló, félelmetes, lenyűgöző !!! A társulat heroikus összmunká-
val valósítja meg a rendezői elképzelést, mindenki külön-külön önálló karakter, mégis
magától értetődően testesíti meg a mű egységes stílusát. Ki kell emelnünk Dévai Ba-
lázs virtuózan robbanékony figuráját, elképzelni se tudtuk, hogy ilyesmire is képes !
A Bárka Színház túl visszhangos tere használt az előadásnak, méretei pedig a nézőtér
nagyvonalú felépítését tette lehetővé. A Maladype és Balázs Zoltán csodálatos pro-
dukciója pedig polgárjogot szerez a Bárkának az igazi színházak között... 2004-2005
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
