|
|
ZENE - H O G Y V O L T 2 0 0 4
|
|
|
 |
 |
 |
A BUFEZ őszi idénye és
" Búcsú a Zeneakadémiától..."2004.dec.4. |
| |
Repülőrajttal indult az idény: a Collegium Vocale a zenekari kisérettel alig hallott
Bartók: Falun-t páratlan egyszerűséggel, átütő hitelességgel szólaltatta meg. Méltó
partnernek bizonyult a kislétszámú, szinte szólisztikus feladatokat abszolváló zenekar,
a szárnyalóan ívelő éneklés erőteljes kontrasztját teremtve meg. Dübörgött a Tánc-
szvit, de ennek az estének főszereplője Igor Sztravinszkij lett. A Concerto in D, a
csodálatos vonósok jóvoltából, ábrándosan lírikus mert lenni, a Zsoltárszimfónia pe-
dig gigantikus perspektívájával nyűgözött le.
Különösen a délelőtti 1 Frtr-os koncerten, ahol a túlzóan eredetieskedő, a kórust a
hegedűpultokhoz kényszerítő ülésrend után, a normális, a szemben éneklő változat
is elhangzott, olyan hangzásarányokat mutatva, amelyekre a szerző gondolt.
Baljós zuhanás volt az annyira áhított Titok-koncert. Talán mégse kellene a bérlete-
sekre erőltetni az ínyencfalatokat... A tavalyi József-legenda, a Zimmermann-trom-
bitaverseny után teljes beégésként hatott a műkedvelő hegedűslányok és a valaha
lehet,hogy jelentős matróna pilinckázása. A többi sem érdemel említést.
Bartókot nem tud, Dohnányit meg nem érdemes vezényelni a fiahordó Rozsgyeszt-
venszkij-nek. Miért is vagynak színész- és zenészcsemeték, virtuóz-feleségek, akik
esetlen flamencot dübögnek / Romero/, miért nem inkább tanácsadók, vagy utazó
nagykövetek? Miért eszik el az igaz tehetségek aprócska kenyerét? - Mert így hege-
dülni a Fesztiválzenekar elött: nem lehet !!! Szerencsére aztán a Papa csak kimutat-
ta a foga és a kézelője fehérét, iszonyatos dinamikával, mégis félelmetesen elegáns
szuggeszcióval idézve fel a titáni Prokofjev méltatlanul alig ismert Szkíták-szvitjét.
Négyszerezett fúvósok, baszzuspozán és basszusklarinét, hárfák, ütős-légiók, mam-
mutnyi zenekar, eszméletlen szólistákkal. A folyamatosságában is unhatatlan hang-
tömbök frenetikus tombolása után, éteri áttetszőséggel lebegett Szűcs Zoltán basz-
szusklarinét-szólója. Nagy-nagy nagyzenekari ünnep volt !!!
Rettegő aggodalommal búcsúzunk a Zeneakadémia Nagytermétől. Milyen lesz a külse-
jében méltatlan, új Hangverseny-Palota ? A kiváló new-yorki akusztikusok a dilettáns
építészeti tervek kényszerében elkövettek ugyan mindent, de ismerve a hazai kivite-
lezői /a/morált és a belső/sz/építészek alkalmatlanságát, igencsak fáj a fejünk. Rá-
adásul a Zeneakadémia rekonstrukciója is közelg, a légkondicionálás fenyegető rém-
álmával. De hát bízzunk a vakszerencsében és adakozzunk a Madaras Assziszi Szent
Ferencziek-teri madárlátta és -látogatta szobrának fenntartására.../Hátha segít/.
A Fesztiválzenekar búcsúja langyos zongorázgatás után nagyot szólt: Sosztakovics VIII.
szimfóniá-jának előadása a legmerészebb elképzeléseket is túlszárnyalta. Beugróként
Jurij Szimonov bizonyította extraklasszisát, energikus, aránytartó, monumentális diri-
gálása fantasztikus teljesítményre ösztönözte a maximumra éhező zenekart.
A lassú inditás végtelen dallamfolyondárjai, az imitációk, kontrapunktok szövevényes
csodája után, beindult a sosztákovicsi ritmus-gépezet döngölő menetelése. Vijjogó
hegedűk, zokogó gordonkák, szívszaggató rezek, szárnyaló fuvolák. Egy órán át tom-
bolt a vész tragikus vihara, olyan feszült változatossággal, hogy ocsúdni sem volt lé-
legzetnyi időnk. Magasztosan iszonyatos csúcspont után, könnyes mélyhegedűk foj-
tott sóhaja fölött úszott az angolkürtös Zoe Kitson siratódallama.
A fagott-trió szakadékos mélységein Nagy Bernadette hihetetlen pikkoló-szólói vil-
lámlottak át, a végkifejlet apokalipszise után pedig, még a klasszikusokba őszült törzs-
közönség is hisztérikusan ujjongott.
|
|
|
|
|
HOGY VOLT: Az Őszi Fesztivál
kortárs-zenei eseményei 2004.ősz |
| |
Az Amadinda szokásos őszi koncertjén most az ifjabb Ligeti és a szokásos tradicionális
ugandai, ghanai, polinéz ütős-zene mellett a legfontosabbnak a nagy Ligeti György két
műve: a Poeme Shymphonique és az Amadindának írott Síppal,dobbal, nádihegedűvel
bizonyult, utóbbi az elementáris Károlyi Katalin énekszólójával.
A metronómos darab most, egyforma metronómokkal más jelentést hordozott, a tisztelt
bp-i közönség bárdolatlanul otromba volt, meglepetésnek bizonyult viszont Lukas Ligeti
Independence-e, sokszínű, átgondolt struktúrájával. A brilliáns Károlyi Katalin eltúlozta
mimikáját, elég, ha csodásan énekli a frappáns kompozíciót.
Gyermekeket és gyermeklelkű szüleiket utaztatta Rácz Zoltán és az Amadinda " 80 perc
alatt a Föld körül", ízesen kommentálva az összes földrész tradicionális ütősmuzsikáját, a
szibériai sámándoboktól a jávai gamelánzenén át Afrika sokféle dob-stílusáig. Pisszenés
nélkül, ámultan figyelt felnőtt és a temérdek gyerek egyaránt, nemcsak a zsigerekig ha-
tó tradicionális ritmus-őrületet, de a KORTÁRS ZENÉT IS !!! Bizony, John Cage és Holló
Aurél ugyanolyan frenetikus sikert aratott, mint a turbános indonéz gamelán.. .és ezért
leborulunk a nagy Amadinda előtt !!!
Lesz folytatás: egy négyrészes ütős-sorozat januártól a Zeneakadémián, szintén családi
alapon, szintén filléres áron.
Michel van der Aa, fiatal holland zeneszerző egyszemélyes /plusz magno-video.../ ope-
ráját a Trafó-ban Barbara Hannigan adta elő a Trafóban, Here c. művét pedig két Lige-
ti és egy Andriessen opusz mellett Reinbert de Leeuw /ah! ezek a németalföldi főne-
mesek.../ vezényelte a koncertre tökéletesen alkalmatlan Uránia moziban.
AA gagyi leckefelmondó, videózással felpumpált kortárs 333 olvasógyakorlatával. De az
énekesnő komoly kvatlitásokkal bír, ezt az UMZE-koncerten letudott undoríróan közhe-
lyes másik AA "mű" után, Ligeti György zseniális Mysteries of the Macabre-jában, le-
nyűgözően bizonyította. Lehetlenül nehéz koloratúrákat, játékos hangképzési bravú-
rokkal tüzdelt félelmetes tempójú és dinamikájú őrületet énekelt brilliánsan, színészi-
leg is tökéletesen. Barbara Hannigan egyedülálló virtuóz, Ligeti egyedülálló szerző,
érdemes volt a sok holland megélhetési komponistát végigkínlódni...
Négy színpad vette körül a nézőket a bécsi Klangforum koncertjén, ehez a produkció-
hoz egy is sok lett volna. Persze a muzsikusoknak is élni kell, kérdés: a tehetségtelen
kÓÓÓrtárs-szerzőknek minek...?
A Sex Mob /USA/ a modern jazz egyik kiváló együttese, 2003-ban a Downbeat az "év
akusztikus zenekarának" választotta, teljes joggal. Amit Steven Bernstein slide trombi-
tán művelt, az páratlanul szellemes, autenikus, lenyűgöző. Lírai merengések a fújhatat-
lan piannissimók életveszélyes mezsgyéjén, humoros pöfögések, cuppogások, mámoros
glissandók, amelyeket a különleges hangszer, ez a minipozaun tesz lehetővé és eszmé-
letlen fokozások, drámai kitörések: mindez a zseniális muzikalitás, a csalhatatlan forma-
érzék játékos kontrolljával. Méltó társa volt a dobos Kenny Wollesen, aki attraktív
technikáját az együttjátszás legmagasabb szintjén csillogtatta, soultól a keringő-para-
frázisig, free-rocktól a jazztradiciókig.
|
|
|
|
|
HOGY VOLT:
AIYUN HUANG ütő- koncertje MTA 2004. okt.4. |
| |
Rzewski cserepeivel kezdte, Saarijo totál elektronikus dob-kombinációival folytatta,
de gyönyörű orgánuma, oratórikus artikulációja vokális csodákat sejtetett. A szünet
után Jean-Pierre Drouet: Un chien dehors című zseniális művében megmutatta, mit
tud recitatív hangképzésben tízezer fajtáját vonultatva fel a különleges száj-,torok-,
ajak-, stb. hangoknak, ujjal ütött, hóna alá szorított tombak-kisérettel. Cathy Barbe-
rian óta nem hallottunk ennyire virtuóz, ennyire gazdag zörej-éneklést !!! Kár, hogy
az otrombán üres jazz-scatelők nem hallották. Inouk Demers Désastre-jában aztán
káprázatos marimba-játék következett, sziszegésekkel, tomtomtremolókkal, kézzel is
ütött dallamokkal. Egy csoda volt ez is, a befejező elektronikus hátterű maracas-szó-
ló könnyed lezárásnak bizonyult, a kedvesség nem zárja ki az előadói bravúrt !
A királyi Rádió természetesen nem rögzítette az egyedülálló és nálunk még sohasem
hallott produkciót, nem baj, majd jó pénzért megvesszük valamelyik külhoni koncert-
jének felvételét...
|
|
|
|
|
/Majdnem/ ősbemutató Monostorapátiban Ligeti György 100 metronómja... |
| |
Talán '75-ben lehetett: az Új Zenei Stúdió vezette elő a Ligeti performanszot a Zeneaka-
démián. Ezért az Amadinda páratlan hőstette, hogy most megmutatta nékünk ezt a nem
zene, nem performansz: mégis igazi hangzó eseményt és látványosságot jelentő, filozófikus
mélységű remekművet.
Mert nem zenészek játsszák, hanem rugóra járó gépek, különböző sebességre állított met-
ronómok. Ketyegni kezdenek százan, 20 perc felé egyre többen állnak le, egyre gyéreb-
ben pulzálnak, aztán már csak néhány, végül egy utolsó marad... Mintha az égbolt összes
csillagát látnánk, aztán közelítve a galaktikákat, a naprendszereket, a mi Napunkat, Földün-
ket, óceánok, földrészek képét, hegyeket, erdőt-mezőt, rétet, gyepet és végül egyetlen
szál, szélben remegő virágszirmot...
A kozmikus káosz tömény hangzavara lassan tisztul, lassú ketyegések és fürge pergések szó-
lamai tünnek elő, mintha a tömegből választanánk ki egy embert, egy arcot, egy szemet,
mintha a jelenségek sűrű katyvaszából emelnénk ki hosszú közdelemben a fontosat, a lé-
nyeget.
Hallgatjuk, lessük. próbálunk támpontot találni a zörej-felhőben, van 24 percünk a meditá-
ciós megfigyelésre. Húnyt szemmel figyelte vájtfülű itész és falusi nénike, kiváncsi diák és
szenzációéhes tinilány --- mindenki megalkotta a maga élményét: FANTASZTIKUS este volt.
Aztán Holló Aurél és Váczi Zoltán kiváló művei szólaltak meg, az Amadinda most is fé-
nyesen bizonyította klasszisát, de a Völgy, a Nyár, az Év revelációja Ligeti György korsza-
kos remeke volt. 2004.jul.29. Monostorapáti Templom
|
|
|
|
|
HŐSÖK TERE FESZTIVÁLZENEKAR 2004. jun.27. vasárnap |
| |
A szokásos nyári örömünnep, elvihető kartonszékek, néprádió-szintű hangminőség, de újra ŐK és újra Ő !!! Fischer Iván vezényelte és kommentálta Ravel G-dúr-zongoraverse- ét, ami maga a jazz és az elnyűhetetlen Boleró-t, ami maga az őrületig fokozott flamenco.
|
|
|
|
|
A Fesztiválzenekar Titok-koncertje 2004. máj.15-16. |
| |
Ha Hitler három évvel később kerül hatalomra, az Ezüsttó ugyanolyan bombasiker, mint
a Koldusopera, otthon is, máshol is. Zenéjében idézi az alapmű dramaturgiai megoldásait,
fájdalmas szarkazmusát, idézőjeles líráját, betetőzése lett volna egy zeneszerzői korszak-
nak. Vagy egy új periódus fergeteges nyitánya...
Nem tudtunk róla sokat, felejtettük, míg most az örökmozgó Fischer Iván megajándéko-
zott vele minket,akik immár Ljubimov óta Kurt Weill- rajongók vagyunk.
Így a pódiumon, megfosztva a színház lehetőségeitől, csak a zene működik, de ennek elle-
nére elragadó, lehengerlő, kolosszális !!! Az orátor-narrátor meggyőzően fűzte össze a jól
válogatott áriákat, /talán az első éhezős-duett nem kellett volna/, A változatos karakterű
részek lendületesen épitették fel a cselekményt is. A Rendőrkapitány szerepében párat-
lan élmény volt Gyabronka József alakítása, aki a teljes átlényegülés ritka csodáját adta,
színészet, muzikakalitás, dikció egységének szentháromságában./Lásd Best of 2004 !!!/
Brilliáns volt a zenekar, a bőség zavarában említsük most csak a két trombitást, az oboát,
a klarinétosokat és az összes rezet. A nyitó Hegedűverseny irdatlan nehézségű allegrójá-
ban egyébként is szembesülhettünk a muzsikusok rejtett tartalékainak kincsesbányájával.
A szólista Eckhardt Violetta szinte elektronikus brácsahangot imitáló fantasztikus játék-
kal, szuperszónikus muzikalitásával újra bizonyította, hogy Best of 2003-beli értékelése
nem volt alaptalan.
|
|
|
|
|
Betty Olivero: A Gólem és Hat jiddis dal és táncz KISS Gy. LÁSZLÓ |
| |
A híres némafilmhez írt kisérőzene talán jobb lett volna a meghatóan bakugráló kép-
kockákkal, egy sereg dramatikus program-részlet önmagában nem volt elég izgalmas.
Minden frázis hosszabbnak tűnt a kelleténél, mivel a képi esemény strukturálta a fo-
lyamatot, a zenei anyag belső igényei helyett. Így is csodásan szólt a basszusklarinét
orgonapontjai fölött a vonósok sirámos éneke, később a tépett húrok drámai kontra-
punktját adták a klarinét fájdalmas vijjogásának. A Messiaen-kvartett óta első legjob-
ban csodált KIss Gy. László, aki méltó partnert kapott az Auer-vonósnégyes-ben,
hangban, technikában, állóképességben egyaránt fényesen bizonyított, a legapróbb
rezzenésnek is félreismerhetetlen egyéni karaktert tudott adni.
A Hat jiddis dal és tánc a szefárd és a klezmer népzene apoteózisa, a jazzes Klezma-
tics, az operettes Hegedűs és a járványosan szaporodó klezmer-bandek után, végre
egy igazi kortárs zeneszerző munkálta meg a nemes anyagot. Betty Olivero ebben a
műben már kényszerek és kompromisszumok nélkül tárta fel a merengve bölcselkedő,
fájdalmát elsíró. örömét vijjogó lelkület szivárványos spektrumát.
Rezignált finomsággal bágyadt a basszetkürt a Nigun-ban, a Paxarico-ban pedig távoli
csúcsokon átlebegő ködös pásztorsípként énekelt. A Finálé fergeteges klarinétszóló-
ja aztán végképp meggyőzött arról, hogy az évad kiemelkedő fafúvós produkcióját
hallottuk.
|
|
|
|
|
Hangverseny a HOLOCAUST emlékére jun.5. IBS |
| |
Terezienstadt,1944. Gyermekek énekelnek: opera-előadás a művelt Nyugat
megtévesztésére fenntartott Patyomkin-munkatáborban. Ráadásul a szerző
is a tábor lakója, Hans Krása, a nagytehetségű cseh komponista, igazán
kár, hogy szegény zsidó..., de lám, a propagandafilm bejárja a világot, meg-
nyugtatva a kétkedőket: "azért a német mégiscsak egy kultúrnemzet".
A folytatás,/film nélkül/: 1944 októbere, a zeneszerző, társaival együtt, az
összes gyermek és egyáltalán, az egész tábor a gázkamrában végzi.
Négy muzsikusra, velük együtt az összes áldozatra emlékezik a Magyar Rádió
Kortárszenei Hangversenysorozatának befejező koncertje.Hárman 40 körüli,
biztató jövő előtt álló zeneszerzők, a negyedik, a még csak huszonöt éves
Gideon Klein pedig a kor legnagyobb ígérete volt. A műsorban elhangzó
műveiket utolsó éveikben, a gettóban és a lágerben írták.
Óriási szerencse, hogy a meghirdetett húzónevek végül is nem jöttek ! Így
a koncert protokoll-pöffeszkedés helyett igazi megemlékezéssé és fantaszti-
kus zenei eseménnyé nemesedett./Ugyan mit várhattunk volna a grandiózus
énekesegyéniség Dieskau-tól: színészként ?!?/
Viktor Ulmannn Rilke poémájára komponált melodrámája a félelmetes or-
gánumú Katia Epstein zseniális interpretációjában revelációként hatott.
Michael Allen zongorista vezényletével a költemény drámaisága robbant,
ami a magyar szöveg-felolvasó esetében kába unalomba fulladt.
Hans Krása gyermekoperájának részleteit a Rádió Gyermekkórusa megható
kedvességgel, tökéletes biztonsággal adta elő. Csak a mű keletkezésének kö-
rülményeire ne gondoltunk volna... így, fájdalmasan szívszorító volt.
A kortárs zene hallgatóinak már sok örömöt hozó Kelemen Barnabás-Kokas
Katalin kettős, vonóstrióvá bővítve, temperamentumos tökéllyel szólaltatta
meg Krása és különösen Gideon Klein műveit. Hajszoltan indázó szólamai-
val, szinte bartóki barbarizmusával utóbbi az est csúcspontját jelentette.
A gordonkaszólam tizenéves csodája: Rohmann Ditta szenvedélyes játéka,
páratlan muzikalitása, remélhetőleg, felejthetetlen élmények hosszú sorát
előlegezte meg.
Köszönet Lázár Eszter-nek ezért a különösen emlékezetes koncertért,
amely a nagyon színvonalas, rendkívül fontos kortárszene-sorozat fenséges
záróakkordja volt.
|
|
|
|
|
A Fesztiválzenekar koncertjei: márc.19-20. ápr.16-17. |
| |
Csajkovszkij és Sosztakovics, két zeneszerző-titán, akinek életét rettegő szorongássá
nyomorította a Hatalom. Az előbbit szexuális beállítottsága miatt végül öngyilkosságra
kényszerítette a hypokrita cári udvar, Sosztakovics pedig minden premierje után várhat-
ta a Gulág-beutalót. Pjotr Iljics pazar balett-zenékkel védekezett, a pályáját J.S. Bachot
kihívó preludium-sorozattal kezdő szovjet-orosz szerző meg Sztálin-kantátákkal próbálta
életét menteni.
Utolsó szimfóniáikban fatalista belenyugvással összegezik pokoljáró életútjukat. Sosztako-
vics XV. szimfóniája az idilli gyermekkortól a megnyomorított élet és a közelgő halál drá-
májáig ível, a VI. szimfónia pedig szinte Csajkovszkij sírfeliratával zárul.
|
|
|
|
|
HOGY VOLT: a Fesztiválzenekar Claus Peter Florral ápr.16-17. |
| |
A vártnál is unalmasabb klasszikusok és egy csingilingi kávéházi virtuóz után megszólalt a
VI., a Patétikus Szimfónia, felejtettük Krausst és Wolfit, úgy énekelte a végtelenül
fájó főtémát a vonóskar, még a falak is sírtak... Talán azért is, mert jövőre nem hallhat-
ják itt ezt a csodálatos zenekart. Az első tétel a csajkovszkiji képzelelőerő lenyűgözően
gazdag arzenálját mutatta meg, a második, igencsak szokatlan nehézségeket támasztó
5/4-es pedig olyan könnyedén áramlott, mint egy derűs keringő-variáció. A gyors tétel-
ben aztán az együttes és a karmester egyaránt a csúcsre ért, Claus Peter Flor eszelős
tempót diktált, amit a félelmetes gárda a fehérizzásig hevítve, fölényes biztonsággal haj-
tott végig. Soha nem hallottuk még ezt a szövevényes, kis egységekből hatalmas tornyot
építő, letaglózóan sokkoló zenét ennyire mámorosan elevennek.
Aztán a megadás tragikus csöndje, az állva remegő hangtömbök, a végső búcsúzás kese-
rűsége zárta az életet és a felejthetetlen estét.
|
|
|
| |
|
HOGY VOLT: AMADINDA 2004.márc.25. Tavaszi Fesztivál |
| |
Amennyire kiábrándító volt a Steve Reich-koncert, annyira az együttes igazi értékeit: a
töretlen lendületet, az állandó megújulás képességét, az abszolút virtuozitáson túlmutató
érzékeny zeneiséget bizonyította a fennállásuk Huszadik Évforduló-ján adott jubileleu-
mi hangverseny.
Valóságos beetető műsor volt !!! Mert aki nem a komolyzene rajongója, legjobban a sze-
met-fület lenyűgöző ütősjátékkal előadott Grieg, Muszorgszkij átiratok révén közelíthető
meg. Debussy Gyermekkuckó-jának tételei pedig sejtelmes marimba-bongásokkal hozzák
közelebb ezt a zenét a puha elektronikával elkorcsosított fülekhez. Az útált kortárs muzsi-
ka, amely, ugye, "elvont", "dallamtalan", "disszonáns", "erőltetett", mindjárt más elbírálást
kap, ha Rolf Wallin Stonewave-je borít el káprázatos ritmus-fűzéreivel.
Egy kis butuska közjáték után, amelyben a nevetséges Presser ügyetlenkedett, William
L. Cahn madarai mutatták meg a kortárs-zene valódi arcát, dallam, ritmus, hangszín he-
lyett a "hangzó esemény"-t állítva a zenei történés középpontjába.
Az egyre bővülő tradicionális zenék a végsőkig forrósították a lelkes hangulatot, amely im-
már húsz éve jellemzi az Amadinda páratlan koncertjeit.
|
|
|
|
|
HOGY VOLT: a démonikus MICHYOSHI INOUE és a Fesztiválzenekar III.19. |
| |
Régi fizikakönyvek szerint a szimfonikus nagyzenekar hangteljesítménye 66 Watt. A japán
Akira Miyoshi Kyomon-jának bemutatóján azonban alighanem bármely mérőműszer cső-
döt mondott volna, a félelmetesen muzsikáló zenekar hangtömbjei minden felső korlátot
leromboltak. Egy megtévesztően gyengéd gyermekdal után kitört az atomháború, tombolt
az Utolsó Ítélet. A sudár izomköteg Inoue hypnotikus biztonsággal gyújtogatta a brutális
kompozíció mennydörgő rakétáit. Kényes fülünknek mindez mégsem volt bántó, mert igé-
nyes, invenciózus, átgondolt és kidolgozott zenei anyagot hallottunk, kifejezhetetlenül
színpompás, sistergően virtuóz előadásban.
Iszonyúan unalmas, csúnya hangzású Schumann gordonka-verseny következett, vézna ze-
nécske versengett a szólista nevetségesen túlzó agogikájával.
Szabó Péter, a gordonkaszólam szenvedélyes vezére, a Sosztakovics-szimfónia második té-
telében aztán megmutatta, milyen egy bensőséges csellóhang, hogyan is kell szólni a leg-
férfiasabb vonóshangszernek. Furcsán borzongatóak ezek a sosztákovicsi dallamok: gigászi
hangközök, vakmerő lépések, széles ámbitusu melódiaívek. Sikerül elkerülnie minden dúr-
moll jelleget, tritonuszok, bővítmények építenek fel lenyűgöző frázisokat. A leghatározot-
tabb intonációt, a megszólalás tökéletes biztonságát igénylik, ellenkező esetben melléfo-
gásra gyanakodhatnánk. A tuba sziklatömbje fölött szárnyaló csellószóló után, a klarinét,
a trombita, a hegedű, a fagott káprázatos belépései bizonyították a szerző és a Fesztivál-
zenekar kongeniális egymásratalálását. Bizony, Barsaj óta hiányoltuk a szovjet-orosz gé-
niuszt.
MIndezt elsősorban Michiyoshi Inoue vulkánikus energiákat mozgósító dirigálásának kö-
szönhettük. Roppant erővel fogta össze a produkciót, démoni szuggesztivitása robbanás-
közeli állapotba gerjesztette a zenészeket és közönséget egyaránt. Ennek ellenére tu-
dott visszafogott is lenni, kedves derűvel abszolválta a csellóverseny szürkeségét, végig
arányos, mesterien kiegyensúlyozott volt és gyermeki örömmel élvezte a csúcsra jára-
tott együttes eszméletlen játékát. Igazi nagy karmesteregyéniséget ismerhettünk meg,
aki a méltó ünneplést ritkán látott egyszerűséggel osztotta meg a szólistákkal és a má-
morosan muzsikáló zenekarral.
|
|
|
|
|
JANACEK: JENUFA Vidnyánszky Attila Operaház |
| |
Miért nem ismerjük Janacek-et? Ja...hát cseh ez az istenadta tehetség, aki olyan drámai,
mint Wagner , miközben annyira érzelmes, annyira dallamos, mint Puccini, plusz mélyen
szláv és egészen cseh. Vidnyánszky Attila sikerrel bogozta ki és az énekesek számára is
érthetővé tette a vér- és önfertőző családi kapcsolatok szövevényét, a cselekmény leg-
apróbb mozzanatát is vizuálisan, fénnyel-játékkal tudta megjeleníteni, a tömegjelenetek-
ben pedig fölényes magabiztossággal teremtette meg a dráma lüktető hátterét. Hiába, Ő
evidens természetességgel vezényel kétszázfőnyi legénységséget éppúgy, ahogy dermesz-
tő feszülrséget képes felizzítani a második felvonás párjeleneteiben. Nagyszerű bemu-
tatkozás: végre Van OperaRendezőnk!!!, hagyományos nagyoperákhoz is. Szása Belozub
ruhákban, színpadképben ismét kiváló alkotótársnak bizonyult, a Kovács János vezette
zenekar szépen helytállt, ami a bonyolult zenei anyagot látva, nagy-nagy érdem, nem is
beszélve a cseheknél természetes, ördögi rézfúvós-szólamok korrekt megszólalásáról.
Takács Tamara hitelesen játszotta a nagymamát, kis szerepében is feltűnt Rácz István.
Marton Éva már nem tudott megbirkózni a Kostelnyicska grandiózus szólamával, külsősé-
gekkel próbálta ellensúlyozni a hiányosságokat. /Talán Temesi Mária jobb lesz a másik
verzióban/. Brilliáns alakítással, gyönyörűséges énekléssel lepett meg Bátori Éva, aki
könnyedén hozta a wagneri súlyt és állóképességet igénylő, konok hosszúságú, sulykoló-
an ismétlődő frázisokat, átélésben pedig izzó hevességet, megjelenítésben energikusan
sugárzó teátrálitást mutatott. Hihetetlen teljesítmény, énekes-színészi bravúr !!!
Ebben az évadban az Opera vezetése immár másodszor bizonyítja, lehet azért Budapes-
ten is korszerű dalSZÍNHÁZ-at csinálni. Felfedezte Janacek Jenufá-ját és megtalálta az
alkalmasságon túl is zseniálisan megfelelő rendezőt.
|
|
|
|
|
HOGY VOLT: HORACIO FERRER-PIAZZOLLA: MARIA DE BUENOS AIRES |
| |
Ha Bartók Béla operát írt volna Kassák: A ló elrepül, a madarak elhallgatnak c. exta-
tikus poémájára, az lett volna ennyire abszurdan őrült, mitikusan stilizált és mégis kézzel-
foghatóan valóságos földi mennybemenetel.
Maria, a tangó királynője, kéjlány és szent lény visszatér a turistasújtotta városba, hogy
még egyszer bemutassa az érzékfeletti érzékiség énekes-táncos himnuszát. Narrátor, ma-
ga a Duende, a művészet megfejthetetlen titkának megszemélyesítője kíséri útján, tajté-
kosan áradó, szürreálba hajló káprázatos recitativóval, melyben " dühüket árulják a gép-
kocsivezetők...", "... a metróalagútak tangókat lehellnek...", vagy: "...a matrónák megtört
ülepén árva motetták zsolozsmáznak..." Mariát Két Halál várja és Három Őrangyal Három
Kacsintása. A nyitott koporsóból negédes búcsút int, fantasztikusan játszik, úgy táncol,
mint az ördög és énekel, énekel, varázslatos erővel, félelmetes sugárzással. Nem az első
a Mariát alakítók sorában '68 óta, de számunkra Ő a Szent, az Utolérhetetlen.
Igazi kortárs opera, ! Egyszerű színpadkép, néhány festett díszletelem mozgatása, tánco-
sok, minimál-cselekmény, mindent a zenére, az énekelt szavakra épít.
Van mire !!! Astor Piazzolla, messze túllépve a tangó-hagyományokon, ezerszínű, a drá-
ma legapróbb rezdülését is kifejezni tudó, szuperszónikus zenéjébe olvasztotta az órató-
rikus szöveget. Az Eötvös Péter-álmodta operai kamarazenekar, ahol mindenki szólista,
magától értetődő természetességgel jelenik meg a kávéházi tangó-quintettből bővített
kisegyütteseben, amely a színpadon ülve, közvetlen szem-fül-kontaktusban forr össze a
játékkal. Maria születését a tekerős kézi orgona meséli el, halálát pedig a sárkányként
fújtatva megelevenedő bandoneon, a Mester inspiráló hangszere kommentálja. De a
bachi örökség sem idegen a méltán egyre ismertebb szerzőtől, a bartóki metropolist vir-
tuóz fuga ábrázolja, a misék, passiók hatását pedig a Mennybemenetel Milongá-jában
és az optimista Tangus /sic! / Dei fináléban érezhetjük. Szinte cluster-szerű hangtöm-
bök, felkavaró disszonanciák, melyek sokszor csak a legutolsó pillanatban oldódnak egy
éteri üveghang, vagy akár csak egy csengettyű tonikájában.
Óriási élmény volt, egy ismeretlen zeneszínpadi világ első jelentkezése.
Tavaszi Fesztivál 2004 Thália Színház
|
|
 |
|
|
HOGY VOLT: a Fesztiválzenekar Hindemith-Kurtág-Debussy estje feb.28. |
| |
Mikor halljuk a brácsák sejtelmes, puha, fátyolos hangját? Hiszen leginkább a középszó-
lamokat játsszák, testét-lelkét adják a zenekari hangzásnak. Néhány elhaló, visszafogott
dallamív, szinte egyetlen szóló Berlioz Harold-jában, versenymű alig, tarol a hegedű és
a cselló.
Aztán megjelenik egy nyurga norvég és alaposan beint az előítéleteknek. Nem gyorsan
játszik, nem ördög/mély/hegedűs, nem villog, nem! --- énekel, dalol, bűvöl és varázsol.
Férfias, érces hang, mintha a kürt trombitává válna ... Hindemith Gyászzené-jében a
a végletekig késleltetett frázisok, gyönyörűen lekerekített rész-melódiák a meditáció
fájdalmas megnyugvását sugározzák. Kurtág korai zsengéje , a Kossuth-szimfóniának te-
kinthető Tétel brácsára, érett ügyességével Lars Anders Tomter-nek legfeljebb sok-
oldalúsága megmutatására adott alkalmat. A ráadásként játszott Bach-mű viszont teljes
pompájában ragyogtatta fel szolidságában fantasztikus, intellektuális muzikalitását.
Debussy zenekari képei közül a Giques tömör egyszerűsége érvényesült a mértékle-
tes Sylvain Camberling vezényletével. Igazi csemegének bizonyult a színekben tobzó-
dó, parázs ritmikájú Ibéria, amelyben Debussy félelmetesen gazdag, már-már a clus-
ter-effektusokig előremutató hangszerelése lenyűgözően szólalt meg a nagy formában
játszó Fesztiválzenekar előadásában. Utána szegényesnek tűnt a Tavaszi körtánc, de
a szép este élményét már nem veszélyeztette.
|
|
|
|
|
HOGY VOLT: a Fesztiválzenekar Liszt-Wagner estje 2004. jan.15-16. |
| |
A mélyvonósok csodálatos lírai tömörséggel indították Liszt két Faust-epizód-ját, édes
sejtelemtől borzongott a hátunk: nagy -nagy koncertnek nézünk elébe...Nem csalatkoz-
tunk ! Fischer Iván a meditatív első részben a nagyzenekari hangzás minden lehetőségét
bemutatta, a táncosabb második epizódban pedig megtapasztalhattuk, hogy a fortétől a
fortisszimóig terjedő hármas skálán /f-ff-fff/, milyen végtelenül árnyalt dinamikával, hány-
féle módon tud a Fesztiválzenekar "nagyon erősen-t" játszani. Nyolcig számoltuk...Méltó
bemelegítés volt Wagner Walkür-jének I. felvonásához.
Valahogy így énekelnek Bayreuthban: a három énekes letaglózta a közönséget, nemcsak
énekelt, de díszlet és jelmez nélkül is tökéletesen jelenítette meg a sűrű, setét erdőt, a
kis kunyhót, a varázskardot és az egyéb tolkieni kellékeket. Alfred Reiter metsző kamasz-
basszusa annyira gonosz Hunding-ot állított elénk, hogy biztosra vehető, 10 év múlva ő
lészen minden idők legkegyetlenebb Borisz Godunovja. Robert Dean-Smith lenyűgöző
biztonsággal és állóképességgel, valós átéléssel énekelte Siegmund-ot, 50 perc után is fo-
kozásra volt képes. Az eszméletlenül szuggesztiv Petra Lang-gal eszményi álompárosként
játszották el a gyanakvás, a csírázó szerelem, a boldog egymásratalálás és a fényes diadal
megannyi mozzanatát. Végső összeborulásuk pillanatában, mi az egész pódium-színpadot
szerettük volna őrjöngve átölelni, hasonlóan tombolt az úri publikum is.
Mert mindehhez a fantasztikus zenekar adta, óh, nem a hátteret, hanem a roppant erejű
akusztikus élményt. A már áhítattal emlegetett cselló-szólam, Szabó Péter szenvedélyes
vezetésével grandiózus talapzata volt az énekszólamoknak, a bőgők megszállott erővel tá-
masztottak, de ez az este mégis a rezek hatalmas ünnepe volt! Ritkán szól imígyen a négy
Wagner-tuba az ötödik, a Nagy Testvér elephántbömbölése fölött. A basszus-trombita ve-
zette trombita-szólam és a hasonló regiszterű harsonával bővített pozaun-kórus a győzel-
mes zenei csúcspontok eksztatikus betetőzését jelentette.
|
|
|
| |
|
|
|
